udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 46 találat lapozás: 1-30 | 31-46

Névmutató: Potyó Ferenc

2000. október 26.

Okt. 25-én Kolozsváron találkoztak az RMDSZ és az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői. Az RMDSZ és az erdélyi magyar egyházak között minél szorosabb együttműködést kell kialakítani a következő időszakban - állapodtak meg a megbeszélésen. Az RMDSZ-t Markó Béla szövetségi és Takács Csaba ügyvezető elnök, Verestóy Attila szenátusi frakció-vezető, Kelemen Attila képviselőházi frakció-vezető, Kelemen Hunor művelődésügyi államtitkár, a SZET elnöke, Szép Gyula oktatás- és vallásügyi ügyvezető alelnök, valamint Tőkés Elek, a Vallásügyi Államtitkárság igazgatója képviselte. Az egyházfők részéről a találkozón jelen volt Jakubinyi György erdélyi római katolikus érsek, Tamás József segédpüspök, Potyó Ferenc általános helynök, Tempfli József nagyváradi katolikus püspök, Reizer Pál szatmári római katolikus püspök, Csiha Kálmán, az erdélyi református egyházkerület püspöke, Mózes Árpád evangélikus püspök, Kiss Béla evangélikus főjegyző, valamint Mikó Lőrinc unitárius püspökségi tanácsos, a testület titkára. Egyetértettek abban, hogy a jogtalanul elkobzott egyházi ingatlanok azonnali visszaszolgáltatása, szerzése érdekében mindent meg kell tenni. Az RMDSZ vezetői ismertették a nemrégiben elfogadott törvényt, amelyben az a kitétel is szerepel, hogy az egyházak visszakérhetik a tőlük jogtalanul elvett ingóságokat, kegytárgyakat, levéltári anyagokat. Ennek érdekében haladéktalanul be kell indítani a visszaigénylési folyamatot. RMDSZ az elkövetkezőkben is mindent megtesz a felekezeti iskolákért és általában az egyházi oktatásért. Az egyházak vezetői elégtétellel nyugtázták azt, hogy a szövetség választási programjának egyházpolitikai fejezetébe belefoglalták más fontos célkitűzések mellett ezeket a törekvéseket is. Az egyházak ugyanakkor továbbra is támogatják azt, hogy az erdélyi magyarság továbbra is erős politikai képviseletet küldjön a parlamentbe. A találkozón az RMDSZ vezetői egyetértettek azzal a javaslattal, hogy a novemberi választásokat követően az erdélyi magyar történelmi egyházak és a román állam között egyezséget kell létrehozni az eddig megoldatlan problémák rendezésére. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 26. - 1834. sz./ Potyó Ferenc gyulafehérvári érseki helynök elmondta, az egyházak ígéretet tettek arra: magukévá teszik az RMDSZ programját, és támogatják a szövetség államfő-jelöltjét. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke kifejtette: "a Szövetség biztosított arról, hogy következetesen kiáll az egyházi ügyek mellett. Mi ennél többet nem is kívánhatunk." Kelemen Hunor művelődésügyi államtitkár elismerte, javarészt jogosnak tekinthető az egyházi bírálat. Tőkés László református püspök levélben fogalmazta meg bírálatait. "A levélben foglaltak semmivel sem különböztek azoktól a kijelentésektől és vádaktól, amelyeket a püspök úr az elmúlt két-három évben rendszeresen megfogalmaz írásban vagy szóban" - nyilatkozta a levélről Kelemen Hunor. Az államtitkár szerint az RMDSZ a jövőben a jobb információáramlás által szeretné javítani az egyházakkal fenntartott kapcsolatait. /Egyházfőkkel tárgyaltak az RMDSZ vezetői. = Krónika (Kolozsvár), okt. 26./ Tőkés László püspök nem vett részt a megbeszélésen, jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik, ám három személyt küldött a találkozóra. Az ülés kezdetén ismertették Tőkés László püspöknek a tanácskozás résztvevőihez intézett levelét, amelyben komoly bírálatokat fogalmazott meg. Markó Béla kifejezésre juttatta, hogy nem ért egyet a megfogalmazott vádakkal. - Markó Béla kifejtette: elsődleges fontosságot jelent az egyházi javak, ingatlanok és ingóságok azonnali visszaszolgáltatása. /Papp Annamária: Az egyházak gondjai az RMDSZ programjában. Tőkés László bírálja a szervezet politikáját. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./

2000. november 30.

Nov. 27-én a státustörvényről és a magyar egyetem kérdéséről tanácskoztak a határon túli magyar történelmi egyházak vezetői Budapesten. A tanácskozáson a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH), a magyar kormány és a magyar egyetem létrehozásával megbízott Sapientia Alapítvány képviselői kölcsönös tájékoztatást nyújtottak. Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár a státustörvény-tervezet jelenlegi helyzetéről tartott ismertetőt. Az egyházak képviselői egyetértettek azzal, hogy a tervezetben a szülőföld központú stratégiát érvényesítsék. Németh Zsolt annak a véleményének adott hangot, hogy a magyar kormány jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy a külhoni állampolgárságra vonatkozó kéréseket most teljesítse. Nem zárta ki viszont annak a lehetőségét, hogy az euroatlanti integrációs folyamatok előrehaladásával ez megvalósuljon. - Az elképzelés szerint a határon túli magyarok bizonyítványt kapnának. A megfelelő legitim szervezetek és a határon túli magyar egyházak közös minősítése alapján határoznák meg, hogy ki tekinthető a magyar nemzet tagjának. A státustörvény kapcsán szóba került még az egészségügyi ellátás kérdése is. Szabó Tibor, a HTMH elnöke kifejtette: az egészségügyi ellátás támogatása nem a magyarországi egészségbiztosítási rendszeren, hanem közalapítványon keresztül történne. A találkozón jelen voltak a kárpátaljai, a délvidéki és felvidéki egyházak képviselői is. Valamennyi régió egyháza csatlakozott az erdélyi magyar történelmi egyházak augusztus 31-én elfogadott közleményéhez. A megbeszélésen az erdélyi magyar történelmi egyházak részéről részt vett Tőkés Elek, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa, Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Potyó Ferenc általános érseki helynök, Szabó Árpád unitárius és Mózes Árpád evangélikus püspök. /Határon túli magyar egyházfők Budapesten. Szülőföld központú stratégiát támogatnak. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./ A romániai egyházi vezetők délelőtt külön munkamegbeszélést tartottak a magyar kormány képviselőivel, elsősorban tanügyi kérdésekről. Elhangzott, hogy az egyházi alapítványi magánegyetem támogatására szánt összeg szerepel a magyarországi költségvetési törvénytervezetben, amit éppen a napokban vitat az Országgyűlés. Meghallgatták a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar részlegének bővítéséről szóló tájékoztatást is. A délutáni megbeszélésen a Kárpát-medencei magyar egyházi képviselők napirendre tűzték és apró módosítással elfogadták az erdélyi egyházfőknek a státustörvénnyel kapcsolatos állásfoglalását. /Az augusztus 31-én Kolozsváron kelt dokumentumról van szó./ A jelenlévők egyetértettek Tőkés László királyhágómelléki református püspök azon javaslatával, hogy az úgynevezett státustörvény majdani kedvezményezettjeinek meghatározásában az egyik kritérium legyen a vallási hovatartozás, illetve az egyházi tagság. A határon túli magyaroknak adandó egészségügyi támogatást illetően az egyházi vezetők szorgalmazták, hogy az ne csak a betegek magyarországi gyógykezelésére adjon lehetőséget, hanem segítse egészségügyi központok létrehozását, fenntartását is a határokon túli magyarlakta vidékeken. /Máté Zsófia: Napirenden a státustörvény. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 30./

2001. május 12.

A Romániai Püspökkari Konferencia tavaszi ülésszakára gyűltek össze a mindkét - római és görög - rítust képviselő katolikus püspökök máj. 7-9. között, a jászvásári egyházmegyéhez tartozó traiani Verbita Misszionárius Lelkigyakorlatos Házban. Megválasztották a konferencia új elnökét, Ioan Robu bukaresti metropolita személyében. További megválasztott tisztségviselők: Lucian Muresan fogaras-gyulafehérvári görög katolikus érsek, a konferencia alelnöke, valamint Alexandru Mesian lugosi görög katolikus püspök és Martin Roos temesvári római katolikus püspök, az Állandó Bizottság tagjai. /Páll Antal, általános titkár: Római és görög katolikus püspökkari konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12 Egyik erdélyi magyar egyházfőt sem választották be a Romániai Püspökkari Konferencia állandó bizottságába. A latin és görög katolikus rítusú egyházak képviselőit magában foglaló konferencia fennállását régóta bírálják. Potyó Ferenc, a gyulafehérvári római katolikus érsekség helynöke a Krónikának elmondta, a testületben a szavazatok 7-4 arányban oszlanak meg a román egyházak képviselői javára, így a magyar egyházfőknek semmi esélyük sincs bekerülni az állandó bizottságba. A konferencia azonban nem biztosít semmiféle joghatóságot, jelentősége csupán a nemzetközi fórumokon való megnyilvánulásokon mutatkozik meg - állapította meg Potyó Ferenc. /Rostás Szabolcs: "Kényszerházasság" a testületben. Tisztség nélkül a magyar egyházfők a Romániai Püspökkari Konferenciában. = Krónika (Kolozsvár), máj. 12./

2001. május 29.

Máj. 27-én 15 tagú küldöttséget látott vendégül a gyulafehérvári római katolikus érseki hivatal. A látogatók között jelen volt Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Takács Csaba ügyvezető elnök és Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke. A látogatók részt vettek a szentmisén, majd megtekintették a székesegyházat, tiszteletüket tették Márton Áron püspök sírjánál, végül meglátogatták az érseki palotát és a kápolnát. Ezután olyan időszerű kérdésekről tárgyaltak, mint az RMDSZ és az egyház viszonya, az egyházi ingatlanok visszajuttatásának helyzete, a jelenlegi kormánnyal való együttműködés esélyei, az egyházak részére biztosítandó szubvenciók, a státustörvény alkalmazása, az aktuálissá vált csángókérdés, ugyanakkor tisztázták az udvarhelyi papi otthon körül kialakult bonyodalmakat. Potyó Ferenc általános helynök, dr. Jakubinyi György érsek üzenetét tolmácsolva kifejtette, hogy a gyulafehérvári katolikus egyház a civil életben az egyházak ügyét is felvállaló RMDSZ-t tekinti hivatalos képviselőjének. /Erdélyi és szlovákiai magyar politikusok Fehér megyében. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 29./

2001. június 25.

Megtartották a Marosvásárhelyi Katolikus Napokat. A Deus Providebit Tanulmányi Ház négy napon át a Katolikus Napok helyszíne volt. Jún. 21-én Potyó Ferenc érseki helynök Laikusok és klerikusok címen tartott előadást, majd kiscsoportos beszélgetések zajlottak. Jún. 22-én a Kós Károly Alapítvány fotókiállítását nyitották meg, majd Tóth István költő tartott előadást Babits Mihály költészetéről. Jún. 23-án a felvidéki, bártfai Muskovszky Viktor (Orbán Balázshoz hasonló személyiség) életművét bemutató kiállítás nyílt és pódiumbeszélgetés zajlott Katolikusság a civil társadalomban címmel. A beszélgetésen többek között részt vett dr. Bura László, a Pax Romana Egyesület elnöke, Fodor Sándor író, doktor Márton András, a Caritas egészségügyi programjainak a felelőse és Puskás Bálint RMDSZ-szenátor, a hazai Máltai Szeretetszolgálat elnöke. Jún. 24-én a belvárosi templomban a kecskeméti érsek helynöke, Farkas László celebrált szentmisét. A Marosvásárhelyi Katolikus Napokat a tavaly rendezték meg először. /(Máthé Éva): Katolikus Napok - Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./

2001. szeptember 21.

Szept. 23-án, vasárnap Csíkkozmáson néhai Boga Alajos kanonokra, püspöki helytartóra emlékeznek, akinek követnie kellett főpásztorát, Márton Áront a börtönbe, ahol három éves raboskodás után meghalt. Máramarosszigeti sírhelye azóta is ismeretlen. Az ünnepi szentmisét dr. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek celebrálja, melynek keretében megáldja a Boga Alajos tiszteletére állított emléktáblát. A mártírpap arcképét is ábrázoló emléktábla a szintén csíkkozmási származású, Kolozsváron élő Gergely István alkotása. Az ünnepség alkalmával egy emlékfüzetet is kiadott a gyulafehérvári érsekség, a méltatlanul elfelejtett vértanú személyiségének, életútjának megismerésére. Az emlékfüzet többek között a Csíkkozmáson született papok névsorát is tartalmazza az 1600-as évektől napjainkig: a tizenöt személyből álló névsort a jelenlegi általános érseki helynök, Potyó Ferenc zárja. /Vasárnap Boga Alajos emléke előtt tisztelegnek Csíkkozmáson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 21./

2002. április 25.

Több ezer személy kísérte utolsó útjára ápr. 24-én Reizer Pál szatmári megyés püspököt. A temetésen mintegy háromszáz lelkész vett részt. A szertartást Ardai Attila kanonok, az egyházmegye ideiglenes kormányzója mutatta be a részt vevő főbb méltóságokat. Dr. Jean Claude Périsset nuncius latin nyelven kezdte az elhunyt püspök lelki üdvéért bemutatott szentmisét, amelyet dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szentbeszédét követően dr. Paskai László bíboros, esztergom?budapesti érsek fejezett be. Románul dr. Ioan Robu bukaresti érsek búcsúztatta Reizer Pál püspököt. Dr. Paskai László bíboros, végezte a temetői szertartást. Merlás Tibor címzetes főesperes, a szatmárnémeti Szentlélek plébánia plébánosa rövid beszédében jelezte: nem sokkal a ceremóniát megelőzően ő vehette át Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövettől a Reizer Pál nevére kibocsátott magyarigazolványt. A püspök búcsúztatásán a következő egyházi és világi méltóságok vettek részt. Egyházi személyek: Dr. Paskai László esztergom–budapesti érsek, bíboros, Dr. Jean Claude Périsset, címzetes érsek, bukaresti apostoli nuncius, Dr. Ioan Robu, bukaresti érsek, Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Petru Gherghel, iasi–i püspök, Tempfli József nagyváradi püspök, Martin Roos, temesvári püspök, Majnek Antal, munkácsi püspök, Huzsvár László, nagybecskereki püspök, Bosák Nándor, debrecen–nyíregyházi püspök, Dr. Gyulay Endre szeged–csanádi püspök, Mayer Mihály, pécsi püspök, Balázs Béla, kaposvári püspök, Spányi Antal esztergom–budapesti segédpüspök, Lucian Muresan, balázsfalvi görög katolikus érsek, Gheorghe Gutiu, kolozsvári görög katolikus érsek, Alexandru Messian, lugosi görög katolikus püspök, Ioan Sisestean, nagybányai görög katolikus püspök, Szabó Árpád erdélyi unitárius püspök, Mózes Árpád erdélyi evangélikus püspök, Tőkés László, királyhágómelléki református püspök, Papp Géza, erdélyi református püspök, Tietze Jenő, nagybecskereki általános helynök, Fodor József, nagyváradi általános helynök, Böcskey László, temesvári általános helynök, Potyó Ferenc, gyulafehérvári általános helynök, Dr. Czirják Árpád, gyulafehérvári érseki helynök, P. Szőke János SDB, szenttéavatási promotor, a gyulafehérvári római katolikus teológia tanári kara, Dr. Pákozdi István budapesti egyetemi lelkész, Tincu Alexandru, szatmári ortodox főesperes Világi személyiségek: Klaus Peter Marte, német konzul, Temesvár, Szíjgyártó István, magyar nagykövet, Bukarest; Cseh Áron, konzul, Kolozsvár, Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Gheorghe Ciocan, Szatmár megye prefektusa, Riedl Rudolf, Szatmár megye alprefektusa, Horea Anderco, Szatmárnémeti polgármestere, Ilyés Gyula, Szatmárnémeti alpolgármestere, Szabó István, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Erdei D. István, parlamenti képviselő, Varga Attila, parlamenti képviselő, Pécsi Ferenc, parlamenti képviselő, Kereskényi Sándor, szenátor, Szabó Károly, szenátor, Dr. Kalmár László, főorvos, a Segítő Jobb Alapítvány elnöke, Budapest. /Princz Csaba: Ezrek kísérték utolsó útjára Nm. és Ft. Reizer Pál püspököt. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 25./

2002. szeptember 15.

Aug. 28-án délelőtt Kolozsváron, a Bethlen Kata Diakóniai Központjában tanácskozástak az erdélyi történelmi magyar egyházak képviselői és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetősége. Római katolikus részről jelen volt Potyó Ferenc pápai káplán, a gyulafehérvári főegyházmegye általános érseki helynöke, Tempfli József nagyváradi megyéspüspök, Fejes Rudolf Anzelm váradhegyfoki premontrei apát-prépost és Amma Zoltán kanonok, a szatmári egyházmegye általános püspöki helynöke. Az erdélyi református egyházkerületet Pap Géza püspök, a királyhágómellékit Tolnai István előadó tanácsos, míg az unitárius egyházat Szabó Árpád püspök képviselte. Megvitatták az úgynevezett restitúciós törvényt, melynek végrehajtási szabályzatát ebben az időben kell elfogadnia a kormánynak. Ezzel kapcsolatban az RMDSZ saját tervezetet terjeszt elő. A tervezettel kapcsolatban az egyházak több módosító javaslatot tettek, amelyekkel az RMDSZ vezetői egyetértettek. Potyó Ferenc felvetette a marosigeni bánya ügyét, amely a telekkönyvben régebben is a gyulafehérvári püspökség tulajdonaként szerepelt. Az ott kitermelt kő minősége megfelelő a székesegyház javítási, restaurálási munkálataihoz. Mivel Romániában az altalaj kincsek állami tulajdonban vannak, valamilyen kiutat kell keresni a helyzet megoldására. Szóba került a három egyházat érintő (római katolikus, református és unitárius) verespataki egyházi ingatlanok kérdése is. A 75 százalékban kanadai kézben lévő Rosia Montana Gold Corporation évtizedekre koncesszióba kapta meg a területet, s azt tervezik, hogy néhány települést eltüntetnek a föld felszínéről. A helyieket jelentős összegekkel kárpótolják házaikért, másokét átépítik. A verespataki történelmi központot - a három magyar templommal és a temetővel - állítólag épen hagyják, a templomok azonban az áttelepítés következtében hívek nélkül maradnak. A befektetőnek a templomokért is kártérítést kell fizetnie. A földek és erdők visszaadására vonatkozóan - az RMDSZ javaslatára - a plébániáktól kimutatást kérve, számba kell venni, hogy helységenként mennyire sikerült ezt a kérdést intézni, s ennek függvényében fognak a politikusok lépni. Egy másik téma volt az államsegélyügy. Az unitáriusoknak, illetve a nagyváradi egyházmegyében az újonnan végzett vagy felszentelt személyeknek nincs biztosítva az államsegélyük, Bukarestből pedig nem hagynak jóvá és nem utalnak ki újabb pénzösszegeket. Ennek rendezését is felvállalta az RMDSZ. A gyulafehérvári Batthyaneum megoldása évek óta húzódik. Az RMDSZ vezetői tájékoztattak arról, hogy a külön kormányrendeletekkel visszaadott, de helyi szinten megoldatlan tulajdonok ügyét is visszautalják egy létesítendő - 22 tagú - bizottsághoz, amely egy államtitkár vezetésével fog működni. Az egyházak képviselői javasolták, hogy biztosítsanak törvényes keretet a felekezeti iskolák létesítésére. Fejes Rudolf Anzelm váradhegyfoki premontrei apát-prépost hozzátette, hogy 1989. dec. 22-e után, de különösképpen 1992-őt, majd 1995-öt követően sok egyházi ingatlant juttattak állami vagy vegyes tőkével működő kereskedelmi részvénytársaságok, központi állami intézmények, helyi tanácsok és magánszemélyek tulajdonába. Ugyanakkor 1989 óta sok egyházi ingatlant lebontottak, megsemmisítettek, így ezen ingatlanokért az egyházak nem részesülnek kártalanításban. Szükséges a határidő szabályzatban való megjelölése. Az apát-prépost a premontrei kanonokrend vagyonával kapcsolatban elmondta, hogy Szentmártonban a kolostort és a hozzá tartozó épületeket, területeket a Sanifarm részvénytársaság tulajdonába telekkönyvezték s egy részét már el is idegenítették. A Félix-fürdő - amely szintén a kanonokrend tulajdona volt -a haszonélvezők martalékává vált. A premontrei rend egyetlen ingatlant sem kapott vissza. Nagyváradon ugyanez a helyzet. Fejes Rudolf Anzelm kiemelte: A 2000/94. számú sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvény csak a meglévő ingatlanokra állítja vissza a tulajdonjogot. A többi elkobzott vagy bármi módon az egyházaktól elvett ingatlanok tekintetében nem rendelkezik kártalanításról, sőt az egyházaktól a román állam tulajdonába juttatott templomokat megtartja az állam tulajdonában. Ez a sürgősségi kormányrendelet tehát diszkriminatív, alkotmányellenes, egyházi autonómiát és egyházi tulajdonjogot, alapvető emberi jogot sért. /Fodor György: Visszaigénylésekről tanácskoztak. = Vasárnap (Kolozsvár), szept. 15./

2003. február 21.

Febr. 21-én nyílik Budapesten, a Terror Háza Múzeumban a Márton Áron püspök életművét bemutató időszaki kiállítás, amelynek mottója a boldogemlékű püspök szavait idézi: "Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és a börtön nem szégyen, hanem dicsőség." A kiállítást Seregély István érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke nyitja meg, a megnyitóbeszédet pedig Potyó Ferenc gyulafehérvári érseki általános helynök tartja. A Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány 2000 decemberében vásárolta meg az Andrássy út 60 szám alatti épületet, azzal a céllal, hogy a magyar történelem két terrorrendszerének bemutatására múzeumot hozzon létre. A múzeum alapítása óta egyik legfontosabb feladatának tekinti azok életsorsának bemutatását, akik hitükre és meggyőződésükre támaszkodva ellenálltak a diktatúrának. Ezek közül kiemelkedik Mindszenty József bíboros-hercegprímás személye és életműve, mely az egyházi ellenállást bemutató kiállítás középpontjában van. /Kiállítás Márton Áron püspökről. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 21./

2003. március 3.

Szili Katalin elmondta, hogy megvitatták a stratégiai együttműködési programot, amelyet a magyar Országgyűlés kötött a román parlament képviselőházával. Kolozsvári megbeszéléseit összegezve hangsúlyozta: ez az első alkalom, hogy ilyen magas rangú törvényhozási küldöttség látogat a kincses városba, ahol partnereivel elsősorban arról beszéltek, milyen segítséget tud nyújtani a magyar Országgyűlés, a magyar kormány a romániai magyaroknak. A gyulafehérvári katolikus érsekség és a nagyenyedi Bethlen Gábor kollégium felkeresésével fejezte be márc. 1-jén Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke hivatalos romániai látogatását. Gyulafehérváron Potyó Ferenc érseki általános helynök fogadta a magyarországi vendéget, mivel Jakubinyi György érsek ezekben a napokban ad limita látogatáson a Vatikánban tartózkodik. Az Országgyűlés elnöke és kísérete engedélyt kapott a Batthyaneum könyvtár megtekintésére, amelynek visszaszolgáltatását a román kormány ugyan jóváhagyta a katolikus egyház számára, de a törvényerejű rendelet végrehajtását a kormánypárt (PSD) helyi szervezete sorozatos bírósági perekkel mind a mai napig sikerrel megakadályozta. Nagyenyeden a közel négyszáz éves Bethlen Gábor Kollégiumot kereste fel Szili Katalin. Simon János kollégiumi igazgató egyebek között felvetette azt a gondjukat, hogy a kollégium tornatermének felújításához két évvel ezelőtt elnyert 19 millió forintos támogatást a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium a közelmúltban - több szükséges dokumentum hiányára hivatkozva - visszavonta. Az Országgyűlés elnökének kíséretében lévő Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetője arról tájékoztatta a kollégium igazgatóját, hogy ezt a gondot a közeljövőben orvosolják. Nagyenyeden Szili Katalin találkozott a Sapientia Erdélyi Egyetemet alapító és működtető alapítvány vezetőjével is, valamint jelképesen átadta három erdélyi magyar intézménynek és a nagyenyedi kollégiumnak az Országgyűlés ajándékát: harminc számítógépet és két fénymásoló berendezést /Véget ért Szili Katalin romániai látogatása. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 3./

2003. március 3.

Potyó Ferenc, a gyulafehérvári katolikus érsekség általános helynöke közölte: nem lehet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület március 14-i kolozsvári fórumának színhelye a Szent Mihály templom: "Jakubinyi György érsek nem adta hozzájárulását ahhoz, hogy fórumot tartsanak a templomban. Nálunk a templom szent jellege más, mint a protestáns istenházában. Valljuk azt, hogy a kenyérben jelen lévő Krisztus az oltári szentségben állandóan ott van, ezért ég állandóan az örök mécses" - nyilatkozta az érseki helynök. A bejelentésen megdöbbent Czirják Árpád pápai prelátus, kolozsvári főesperes is, mivel ő Pap Gézával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével abban állapodott meg, hogy március 14-én a magyar nemzeti ünnep alkalmából ökumenikus istentiszteletet tartanak. /Katolikus vétó a fórumra? = Krónika (Kolozsvár), márc. 3./

2003. március 5.

Nagy várakozás előzte meg az RMDSZ kongresszusa utáni időszakot, amelytől sokan az ellenzék sorainak rendezését remélték. A változás nem történt meg, hiányzik a központi elgondolás, amelyet össze tudná fogni a helyi kezdeményezéseket. Erre a szerepre, mint 1989 óta mindig, megint Tőkés László vállalkozott. Most azonban ez a szerep azonban legitimitási problémákat is megvillant, jegyezte meg Salamon Márton László.Ezt jó érzékkel lovagolják meg Tőkés politikai ellenfelei. Ennek jele volt az Ady-zarándokhely körül kipattant vita, a Tőkés-Tempfli szembeállítás. A kolozsvári Szent Mihály-templomba meghirdetett Márciusi Fórum ügye újabb feszültséget gerjesztett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és - ezúttal - a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség között. Aligha véletlen, hogy Potyó Ferenc katolikus érseki helynök éppen Szili Katalin MSZP-s politikus és Takács Csaba RMDSZ-ügyvezető elnök gyulafehérvári látogatása napján nyilvánította ki az érsekség ellenérzéseit a Márciusi Fórumnak a Szent Mihály-templomban való lebonyolításával szemben. Ebben a templomban 1992-ben maga az RMDSZ ünnepélyes eskütétellel szentesítette az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit. Tehát Potyó érvelése dacára van precedens politikai jellegű megnyilatkozásokra a Szent Mihály-plébániatemplomban. Markó Béla elnök pedig - amikor a magyar nyelvű sajtónak nyilatkozva a "románokkal" szembeni érdekvédelmet hangsúlyozza, miközben Bukarestben a román sajtónak és hatalomnak hízeleg - jól bevált receptet kopíroz le. /Salamon Márton László: Politikai zarándokok. = Krónika (Kolozsvár), márc. 5./

2003. április 29.

Minden jó politikai kezdeményezést támogatunk, de az egyházi emberek aktív szerepet nem vállalhatnak a politikai életben - indokolta Potyó Ferenc általános érseki helynök a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye azon körlevelét, amelyben Jakubinyi György érsek a Székelyudvarhelyi Fórumról való távolmaradásra szólította fel papjait. "Minden politikai csoportosulástól egyforma távolságot kell tartanunk, hiszen valamennyi táborban vannak híveink" - érvelt az érseki helynök, hozzátéve: nem kell retorziótól tartaniuk azoknak a papoknak, akik a főpásztori intés ellenére mégis elmentek a fórumra. /L. J.: Potyó Ferenc: távol kell maradnunk a politikától. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 29./

2004. február 24.

Az egyházi ingatlanok bérleti díjáról döntött a kormány. Alacsonynak érzik az egyházi vezetők azt a kényszerbérleti díjat, amelyet a természetben visszaadott, de közintézménynek otthont adó épületeik után fizet az állam. A havi díj általában ötezer lej lesz négyzetméterenként. A jogszabály ugyanakkor 10 ezer lejes bérleti díjat szab meg a kutatási intézményeknek otthont adó épületekre, és 15 ezer lejes bérleti díjat a pártszékházként használt ingatlanokra. Külön tárgyalja a jogszabály a jogcím nélkül elkobzott ingatlanok bérletét. Az ide sorolt oktatási és egészségügyi létesítmények bérleti díja 6000 lej, a szociális létesítményeké (öregotthonoké, árvaházaké) pedig 2000 lej. A kormányhatározat kibocsátása szerepelt a Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ együttműködési megállapodásában. Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke azt nyilatkozta, hogy a határozat tervezetét korábban elküldték az egyházfőknek, és egyikük sem jelezte, hogy elégedetlen lenne az összeggel. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke a Krónikától értesült a kormányhatározatról. Az összeg alacsonynak tűnik. Sem ő, sem az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője, Kató Béla, sem a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye általános helynöke, Potyó Ferenc nem tudott arról, hogy a kormány előzőleg konzultált volna erről az egyházakkal. /Gazda Árpád: Kényszerbérlet aprópénzért. = Krónika (Kolozsvár), febr. 24./

2004. július 27.

A gyulafehérvári érsekség Balánbányára vezényelte Nagyenyed eddigi plébánosát, Bálint Emil atyát, aki öt éve szolgál a Fehér megyei településen. A hívek attól tartanak, hogy papjuk távozásával megszakad az a folyamat, amelynek eredményeként megteltek a nagyenyedi templom padsorai. A hívek büntetésnek érzik népszerű papjuk elhelyezését, ezt Jakubinyi György érseknek címzett nyílt levelükben is megfogalmazták. Öt évvel ezelőtt hasonlóan drámai periódust élt át a ma több mint háromszáz lelket számláló nagyenyedi katolikus hitközösség. Akkor Papp László plébános elmenetelét fájlalták, akit igazi építő embernek tartottak. Az ő idejében indult el a Mustármag mozgalom, az ő nevéhez fűződik a Történelmi Családok Castellum Alapítványa is, amelynek keretében rendszeresen működtek az időseknek, házasulandóknak és fiataloknak szánt lelkigyakorlatok. Amikor 1999-ben Papp Lászlót Marosvásárhelyre helyezték, ötszáz aláírással megerősített kérvényben folyamodtak az érsekhez, Papp László maradását kérve. Ilyen körülmények között érkezett Nagyenyedre a fiatal Bálint Emil, akit azután hamar megszerettek. Amíg Papp Lászlót templomépítőnek nevezték, Bálint Emilre közösségépítőként gondolnak az enyediek. A nagyenyediek küldöttséget menesztettek Gyulafehérvárra – eredménytelenül. Bálint Emil plébános fegyelmezetten vette tudomásul az érsekség döntését, de fájlalja, hogy el kell válnia híveitől. /Lukács János: Emil atya távozását fájlalja Nagyenyed. = Krónika (Kolozsvár), júl. 27./ „Túldramatizálják a helyzetet a nagyenyedi hívek” – nyilatkozta Potyó Ferenc általános érseki helynök. Bár az áthelyezésekről minden esetben Jakubinyi György érsek dönt, az ilyen értelmű javaslatokat Potyó Ferenc teszi meg. Indoklása szerint a döntést két szempont szerint hozták meg. Az egyik az volt, hogy idén szokatlanul sok, 17 újmisés végzett a teológián, akiket káplánként el kellett helyezni, másrészt pedig Szabó Dénes maga kérte, hogy szeretne szülőfalujához, a Nagyenyed melletti Türhöz közelebb kerülni. Potyó Ferenc emlékeztetett, öt évvel ezelőtt éppen Bálint Emil odahelyezése ellen ugyanígy tiltakoztak. /D. Balázs Ildikó: Potyó Ferenc: nem történt tragédia. = Krónika (Kolozsvár), júl. 27./

2004. szeptember 20.

Markó Béla, az RMDSZ elnöke dr. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsekkel találkozott szept. 18-án. A megbeszélésen jelen volt Potyó Ferenc általános érseki helynök, valamint Kötő József oktatási- és egyházügyi ügyvezető alelnök is. Markó Béla tájékoztatott a felekezeti oktatást is szabályozó törvénymódosítás előkészítéséről. Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának elemzése során elhangzott, hogy kiemelten jó az együttműködés az RMDSZ-nek az illetékes bizottságban dolgozó szakemberei és a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség között. Az érsekség az RMDSZ támogatását kérte ahhoz, hogy növekedjék az állam által javadalmazott, nem egyházi személyzet létszámkerete. A közelgő parlamenti és elnökválasztásokkal kapcsolatban dr. Jakubinyi György érsek kifejtette véleményét: a törvényhozásban való jelenlét az érdekérvényesítés egyik leghatékonyabb eszköze, így mindenkinek kötelessége elmenni szavazni, ezért részvételre fogja felszólítani híveit. /Jakubinyi György a szavazáson való részvételre szólít fel. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./

2004. október 28.

Boc polgármester a Szentegyház (Maniu) utca 1–3. szám alatti ingatlanra vonatkozó, két héttel ezelőtti kormányhatározat visszavonását kéri. A hivatal megfellebbezi a közigazgatási bíróságon a határozatot, amely a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek szolgáltatja vissza a Kolozsvár főterén levő bérházat. „A határozat törvénytelen módon született meg, hiszen az épületet a Római Katolikus Státus 1952-ben a román államnak ajándékozta” – jelentette ki Boc. „Ugyanaz az egyházellenes hangulatkeltés folyik most is, amely a kilencvenes évek elején: az egyszerű embereket a »kegyetlen« egyház ellen hergelik” – nyilatkozta Potyó Ferenc gyulafehérvári érseki helynök. /S. M. L.: Boc visszaállamosítana. = Krónika (Kolozsvár), okt. 28./

2005. október 17.

Október 15-én számos hazai és Németországból érkezett meghívott jelenlétében emlékeztek meg Kézdiszentléleken a tíz évvel ezelőtt alapított öregotthon születésnapjáról. Megjelent dr. Jakubinyi György római katolikus érsek és Potyó Ferenc általános érseki helynök is. A tizennyolc idős személyt befogadó otthonból a meghívottak a műemlék erődtemplomba vonultak, ahol a hálaadó ünnepi szentmisét Jakubinyi érsek celebrálta, magyar és német nyelven mondott köszönetet a malersdorfi ferences nővéreknek áldozatos munkájukért. /Iochom István: Tízéves a Szent Klára Öregotthon (Kézdiszentlélek). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 17./

2005. október 31.

Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes október 29-én Kolozsváron az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőivel találkozott. – Az egyházak esetében is sürgetni kell a romániai restitúciós folyamatot, mivel eddig az erdélyi magyar történelmi egyházak nagyon kevés ingatlant vehettek ténylegesen birtokba –jelentette ki Markó. A megbeszélésről hiányzott Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, aki a találkozó előtt kifejtette: részben sűrű elfoglaltsága, részben pedig az RMDSZ-nek az egyházakkal szembeni magatartása miatt nem vesz részt a találkozón. Markó a püspökökkel tartott megbeszélés után elmondta: gyakran a helyi önkormányzatok a szükséges iratok kibocsátásának megtagadásával késleltetik a visszaszolgáltatást. Az erdélyi magyar történelmi egyházak által benyújtott 1800 kérelem közül 400 esetében született elvi döntés a központi restitúciós bizottság részéről, 300 ingatlan már telekkönyvileg is egyházak nevén szerepel, ezek közül azonban csak nagyon keveset tudtak ténylegesen birtokba venni az egykori tulajdonosok. Markó reméli, hogy egy éven belül legalább elvi szinten sikerül tisztázni az erdélyi magyar történelmi egyházak kérelmeit. Az egyházvezetők korábban elégedetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy a parlament előtt levő kultusztörvény eredeti tervezetében csak feltételes módban fogalmaz a felekezeti oktatás finanszírozásáról, és emiatt az államot nem kötelezi arra, hogy hozzájáruljon az egyházi iskolák fenntartásához. Markó közölte, hogy ezt a kitételt a szenátus szakbizottságában sikerült módosítani az erdélyi magyar történelmi egyházak által kért módon. A sajtótájékoztatón szóba került az önálló magyar egyetemért tíz nappal ezelőtt szervezett tüntetés kérdése is. Markó kifejtette: a diákoknak igazuk van, amikor az önálló egyetemet kérik, de ezért nem feltétlenül szükséges szétválasztani a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemet. Itt elsősorban az önálló tanszékek és karok létesítése szükséges. Arra a kérdésre, hogy gondoltak-e arra, legyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a román állam által finanszírozott önálló egyetem, Markó elmondta: ez a kérdés még nem vetődött fel, nem tudja, hogyan lehetne megvalósítani, de elsősorban az alapító erdélyi magyar történelmi egyházaknak kell eldönteniük, alkalmasnak tartják-e ezt a megoldást. /B. T.: Markó: sürgetni kell a restitúciót. Kevés visszaszolgáltatott ingatlant vehetett birtokba az egyház. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./ Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőivel találkozott Markó Béla. A tanácskozáson jelen volt Papp Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Szabó Árpád unitárius püspök, Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke, Adorjáni Dezső, az Ágostai Hitvallású Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, Borzási István, a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségének vezetője, Tempfli József, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője, Potyó Ferenc gyulafehérvári érseki helynök és Szabó Péter, a Temesvári Római Katolikus Püspökség küldötte. /Lassú a restitúciós folyamat. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 31./

2005. november 15.

Egy ferences szerzetesnek állít emléket halálának (2004. október 25.) első évfordulóján a Szent István királyról elnevezett Ferences Rendtartomány kiadványa, az Albert atya című emlékfüzet, Bartalis János OFM szerkesztésében. Erdély szerte jól ismert, szónoki tehetségéért megszeretetett szerzetes volt. A könyvecskében többen emlékezésnek munkásságára (Bogdánffy Álmos, P. Lukács OFM, P. Márk József OFM, Gergely István esperes, dr. Jakubinyi György érsek, P. Benedek Domokos OFM, Potyó Ferenc érseki helynök, P. Lackó Anaklét OFM), de még nagyon sokat írhatnánk Albert atyáról. Jakubinyi érsek mondta: Albert atya „Szent Ferenc székely kiadásban”. /Borsodi László: Albert atya. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 15./


lapozás: 1-30 | 31-46




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék