udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 46 találat lapozás: 1-30 | 31-46

Névmutató: Potyó István

2000. augusztus 21.

Mákófalván aug. 20-án sokan díszes népviseletet öltöttek, Palkó Attila nyugalmazott történelemtanár előadása hangzott el a nagy királyról. Az ünneplés a templomkertben folytatódott, ahol a zsoboki Gál Potyó István munkáját dicsérő millenniumi kopjafát avattak. Wass Albert Üzenet haza című versével az ünnepség első része véget ért, délután István, a király című rockoperát vetítették le. Este a Kós Károly Művelődési Házban a mákófalvi egyhetes szórványtábor résztvevői léptek fel. /Mákófalva. Millenniumi kopjafát avattak. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./

2000. szeptember 11.

Jól halad Nagyváradon a rogériuszi református templom építése. Felszerelték a színes üvegablakot, amely a református címert ábrázolja, alatta a felirattal: "Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?" Fazakas Sándor lelkipásztor abban bízik, hogy október 31-én, a reformáció emlékünnepén már ott tarthatnak istentiszteletet. Addigra megérkezik Kalotaszegről az úrasztala, a szószék és a papiszék is, melyeket Gál Potyó István zsoboki fafaragómester készített. /Felgyorsult a templom építése. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 11./

2002. október 23.

Okt. 18-19-én Gyergyószárhegyen tartotta a Romániai Magyar Népművészeti Szövetsége évi beszámoló közgyűlését. Ez alkalommal került sor a szövetség fennállása óta immár második alkalommal a népművészeti díjak kiosztására is. Idén három Hargita megyei is megkapta a kiváló mesteri titulust. A csíkszeredai András Lajos, valamint a székelyudvarhelyi Bán Erzsébet és Szakáll Gizella népművészek vehették át a szövetség által adományozható díjat. A mesterek kategóriában a Csíkszeredai Bálint Júlia, valamint a székelyudvarhelyi Bedő Zoltán, Nagy Imecs Zsuzsanna, Szilveszter Ferenc, Trifán Irén, Kisgyörgy Imre és Orbán Gyöngyvér érdemesültek a kitüntetésre. Tisztújításra is sor került. A szövetség új elnökének Trifán Irén székelyudvarhelyi tanárnőt választották meg. /Kristó Tibor: Népművészeti díjak. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 23./ A közgyűlést 31 népi alkotó és regionális csoport elnök részvételével tartották. A kalotaszegi régiót, a Kalotaszeg Hagyományőrző Társaság elnöke, Kudor István, valamint Kovács Pali Ferenc és Vincze Jancsi Ferenc képviselte. A szövetség tagjaival készítendő bemutatkozó katalógus eddig 71 alkotó önéletrajzát, hitvallását, tevékenységét, pontos címét, fényképét tartalmazza. Szakál Gizella elnökasszony beszámolt a 2002-es évi tevékenységről, többek között a szejkefürdői kézműves alkotótáborról. A szövetség legfontosabb támogatója a Hargita megyei kulturális központ. A Kalotaszeg Hagyományőrző Népművészeti Társaság tagjai közül a kiváló mesteri címet a fafaragásban tavaly a bánffyhunyadi Kudor István, a mesteri címet pedig idén Gál Potyó István szerezte meg. A népi varrás mestere címet Kudor Mária kapta. /Vincze Jancsi Ferenc: Népművészek tanácskoztak Szárhegyen. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./

2006. július 22.

Évente két egyhetes tábornak ad otthont Mákófalva. Az első hétre meghirdetett gyerektáborban 16-17 éves fiatalok vettek részt. Mákófalván az 1800-as évektől a II. világháborúig bútorfestő iskola működött Csákány Károly és fia, Sámuel vezetésével, mesélte Kovács Pali Ferenc, a Bokréta Kulturális Egyesület elnöke, a bútorfestő műhely vezetője. A fafaragást a zsoboki Gál Potyó István oktatta. A felnőtt tábornak csak magyarországi résztvevői voltak. A tábor záróünnepségén a mákófalvi színjátszó csoport adta elő Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné és a két szeleburdiak című művét. /Dézsi Ildikó: Népművészeti tábor Mákófalván – negyedszer. Mindent a mákói bútorfestésről és kalotaszegi fafaragásról. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./

2007. június 13.

Nagy István fuvolaművész a Transylvania Barokk Együttes egyik alapítója volt Kolozsváron, a Római Katolikus Szent Mihály Caritas Egyesület vendége június 12-én. Elmondta, hogy együttese az erdélyi barokk és kortárs zenét népszerűsíti nem csak itt, hanem szerte Európában. Megalakulása óta, az eltelt tizenkét év alatt az együttesnek 450 fellépése volt: míg belföldön 150 alkalommal, külföldön kétszer annyit koncerteztek. Majó Zoltán fuvolaművész felkutatta és átdolgozta az együttes repertoárján lévő erdélyi barokk zene elfelejtett darabjait. A négytagú együttes összesen 16 nyelven beszél, például Erich Türk csembalóművész az eddig beszélt hat nyelv mellett most tanulja a hetediket. Az esten Kostyák Levente (blockflöte) és Potyó István (zongora) barokk muzsikát adott elő. /Nagy-Hintós Diana: Nyári terefere egy boldog zenésszel. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./

2008. november 25.

Kolozsváron a Szent Mihály-templomban november 22-én a templom Potyó István karnagy által irányított vokál-szimfonikus együttese lépett fel. Erdély zenei életéhez szorosan fűződő zeneszerzők művei is felcsendültek, így Ruzitska György (1789–1869) Laudate Dominum c. darabja. Ruzitska rövid ideig Kolozsvár Nemzeti Színházának karmestere volt. /Fekete Adél: Szent Cecília erdélyi muzsikusai. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./

2009. június 13.

A kolozsvári Szent Mihály-templom Szent Cecília kórusa és kamarazenekara zenés időutazásra hívja az érdeklődőket június 14-én. A hangverseny műsorában a régi idők zeneművei mellett kortárs művek is szerepelnek, így Terényi Ede Mennynek királynéasszonya és Orbán György Daemon irrepit callidusa. A hangversennyel párhuzamosan vetítés is lesz az építészeti és képzőművészeti értékekről. Búcsúzóul negyedórás toronymuzsika szólal meg a templom tornyából, amelyet Hirschler József plébános utasítására alakíttattak ki erre a célra a XIX. század elején. /Potyó István: Ezer év muzsikája. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./

2010. február 26.

Dsida Jenő évfordulóhoz nem kötött, időtlen tiszteletére
A Kriterion Könyvkiadó gondozásában tavaly megjelent Dsida Jenő emlékezete című kötetet ismertette Sas Péter magyarországi művelődéstörténész, a kiadvány szerkesztője szerdán délután, a Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Kerület által szervezett Dsida-nap záró mozzanataként.
A nőszövetség Szentegyház utca 2. szám alatti székházában tartott rendezvény keretében Laczkó Vass Róbert színművész Dsida költeményeiből, Fodor György piarista konfráter pedig Dsida prózai műveiből olvasott fel részleteket, a Potyó István karnagy által összeállított zenei műsorban pedig Mányoki Mária és a kórus tagjai működtek közre.
– Dsida Jenő egész élete során kimagasló tisztelettel viseltetett az egyház iránt: a költészetére jellemző istenszeretet annyira áthatotta a lelkét, hogy nem csak saját vallásfelekezetét szerette, hanem valamennyi, a keresztényi szeretet eszmeiségét képviselő egyházat is tisztelte. Ennek felismerésében a Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Kerület nem csak születésének vagy halálának évfordulója kapcsán tartja fontosnak a róla való megemlékezést, lehetőség szerint igyekszik hozzájárulni megérdemelten és örvendetesen megerősödött kultuszának fenntartásához és annak az ifjúság számára történő átörökítéséhez. Ehhez a célhoz járult hozzá a ma megvalósított elképzelés, hogy ne csak egy röpke időt, néhány órát, hanem egy teljes napot szenteljünk a Dsida Jenő életműve előtti tisztelgésnek – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte a rendezvény népes hallgatóságát Kovács Sándor kanonok, főesperes-plébános.
Sas Péter művelődéstörténész elsőként annak fontosságát emelte ki, hogy erdélyi magyar tudósaink, kiváló történészeink és levéltárosaink mellett íróink és költőink emlékének is méltó helyet kell biztosítanunk, jelen esetben méltán érdemes figyelmünket „a nagyon fiatalon elhunyt, mégis teljes életművet maga után hagyó” Dsida Jenő munkásságára irányítani. – Dsidának továbbra is szerepe van az erdélyi művelődéstörténetben, ezért tettem kísérletet arra, hogy irodalomtörténészek munkáinak felhasználásával bemutassam életművét – magyarázta Sas az általa szerkesztett Dsida Jenő emlékezete (Összeállítás születésének és munkásságának évfordulóhoz nem kötött, időtlen tiszteletére) című kötete kapcsán. Mint mondta, a hat fejezetből álló könyv összeállítása során olyan, a Dsida-kultusz felélesztése érdekében közreműködő személyek munkáit szemlézte, mint Láng Gusztáv, Lisztóczky László, Mózes Huba és Kabán Annamária.
Megtudtuk: Lisztóczky László, az egri Dsida Jenő Baráti Kör megalapítója korábban arra kérte Sas Pétert, hogy olyan nézőpontból próbálja meg bemutatni Dsida Jenő életét, amellyel eddig még senki nem próbálkozott, nevezetesen, hogy a költő életművében mennyire fellelhető a ferences szellemiség. Ennek megválaszolására tett kísérletet Sas Péter a kötetben szereplő egyik írásában. – Dsida mindig hitet tett katolicizmusáról, kiemelve annak nagyszerűségét, és nagy előszeretettel kereste fel a kolozsvári ferences templomot is – hangsúlyozta a művelődéstörténész, aki reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy nemsokára emlékszobát is berendezhetnek a költő Fürdő utca 14. szám alatti egykori lakásában.
H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója szerint a kolozsváriaknak kötelességük, hogy Dsida gazdag életművét felkutassák és a fiatalabb generációknak is megmutassák, és reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a kultusz építésének az elkövetkező időszakban is lesz folytatása. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

2010. augusztus 21.

Kovács Sándor: összefogással megújulhat magyarságunk
Szent István ünnepe összefonódott a Kolozsvári Magyar Napokkal
Rengeteg gyermek- és ifjúsági program várta pénteken a fiatalságot a Kolozsvári Magyar Napokon, de a felnőtteknek is volt miben válogatniuk: például igen érdekes Házsongárdi sétán, majd városnézésen vehettek részt, ahol a neves idegenvezetők – helytörténészek, történészek – számos anekdotával, érdekességgel tették színesebbé a száraz tényeket, évszámokat. Délben a XII. Szent István-napi Néptánctalálkozón fellépő együttesek tánca fokozta a Főtér nyüzsgését, majd a nap ünnepélyessége folyamatosan fokozódott, hogy az egyházzenei hangversenyt követően a Szent István-napi ünnepi szentmisében csúcsosodjon. Vajon a magyar nép ma akarná a Szent István-i tanításokat követni? – tette fel a kérdést ünnepi prédikációjában Kovács Sándor főesperes, aki úgy vélte: összefogás nélkül széthullunk, ám összefogással megújulhat kereszténységünk és magyarságunk, és nem csak múltja, hanem jövője is lesz nemzetünknek.
A Szent Mihály-templomban péntek délután 5 órakor kezdődő koncert elején Szilágyi Zsolt karnagy-énekes elmondta: a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus 38 éve alakult. 1982-ben a Vatikában fogadta őket II. János Pál pápa, aki magyarul buzdította szép és ájtatos énekre a kórust. Ezt követően tíz kórusművet adtak elő, ám ebből csak három darab volt magyar szerző alkotása. Szilágyi Zsolt nem csak a karnagyi teendőket látta el, hanem szólót is énekelt; orgonán közreműködött Krecht Emese.
Nem sokkal később már meg is kezdődött az ünnepi szentmise. „Szent István ünnepén az összetartozás érzésével kell imádkoznunk és reménykednünk Isten jóságában” – mondta Kovács Sándor római katolikus főesperes a mise kezdetén, majd kifejtette: a magyarság azért maradt meg és alapított államot, mivel Szent István királyunk Jézus tanításának sziklájává emelte az országot. „Szent István ünnepe az önvizsgálat napja is. Most megkérdezhetjük: hol vagytok magyarok? Hol vagytok kolozsváriak? Titeket Szent István királyunk kíván látni” – hangzott a főesperesi intelem. „Szent István egyértelművé tette törvényeiben, hogy a keresztény hitet meg kell őrizni, az egyház és az állam rendjét tiszteletben kell tartani. Szent István arra tanította a magyar népet, hogy tisztelje a családi életet, s így maradt meg Magyarország Szent István halála után Európa jelentős államaként. Vajon a magyar nép ma akarná a Szent István-i tanításokat követni? Mert ha nem, akkor ez azt jelenti, hogy csak ajkunkkal tiszteljük államalapító királyunkat. A hit akkor igazán értékes, ha az életformává válik, és ez áldozatvállalást is jelent! Sok család és fiatal úgy él, mintha Isten nem létezne, ez pedig az erkölcsi rend fölborulásához vezethet” – figyelmeztetett a főesperes, majd arra hívta fel a templomot alig megtöltő hívek figyelmét, hogy a reményt soha nem szabad elveszítenünk, és erre buzdít Szent István példája is. „Ünnneplésünk hamar elmúlik, szívleljük meg Szent István intelmeit, és imádkozzunk. Összefogás nélkül széthullunk, ám összefogással megújulhat kereszténységünk és magyarságunk, és nem csak múltja, hanem jövője is lesz nemzetünknek” – összegzett Kovács Sándor főesperes.
A Potyó István karnagy által vezetett kórus fellépése után a főesperes közölte, hogy a Kolozsvári Magyar Napok folytatódnak, a vasárnap déli, 11.30 órai szentmisén pedig részt vesznek a Szent István-napi Néptánctalálkozó résztvevői is. A szentmise a Himnusz eléneklésével zárult.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

2011. március 16.

„Magyarnak lenni nemcsak állapot, hanem hivatás és felelősség”
Méltóságteljesen és békésen zajlottak a március 15-i rendezvények
Csíkszereda volt az idei március 15-i erdélyi rendezvények központja, de valamennyi magyar lakta városban nagyszabású műsorral tisztelegtek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt. Kolozsváron ökumenikus istentisztelet nyitotta meg az ünnepi rendezvények sorát a Szent Mihály-templomban, ahonnan az ünneplők Kossuth-nótákat énekelve vonultak át a Biasini Szálló elé. A koszorúk elhelyezése előtt magyar és román politikusok tolmácsolták köszöntő beszédüket, majd a Petőfi-emléktáblánál való ünnepség után az előző évekhez képest idén koszorút helyeztek el a Főtér és a Deák Ferenc (Eroilor) utca sarkán álló Bem-háznál is, a lengyel hadvezér tiszteletére. Az esti órákban a Kolozsvári Magyar Opera, valamint a Mátyás-szülőház előtti tér szolgált a rendezvények helyszínéül. Az idei ünneplést nem zavarta meg tüntetésével a Noua Dreaptă szélsőséges jobboldali román szervezet.
A hagyományok szerint felvonulással kezdődtek idén is Kolozsváron a március 15-i ünnepségek. A menet a protestáns teológia elől indult, és zeneszóval vonult fel a Főtérre, a Szent Mihály-templomba, ahol az ökumenikus istentiszteleten mintegy ezer személy vett részt. „Vajon mi, a XXI. századi, Kárpát-medencei magyarok tudjuk-e, mi a küldetésünk?” – tette fel nekik a kérdést Kovács Sándor római katolikus főesperes, aki a magyarság küldetését a következőképpen fogalmazta meg: magyarnak lenni – őseink szellemében, a közjóért, egy cél érdekében élni és dolgozni. „Március 15. főszervezője mindig is az ifjúság volt. Nagy feladat vár most is rátok, fiatalokra, amit az élet és a magyar nép bízott rátok. Magyarnak lenni nem csak állapot, hanem hivatás és felelősség!” – mondta a főesperes, majd Isten áldását kérte a magyar népre.
Bibza István esperes az Erdélyi Református Egyházkerület nevében, Pap Géza püspök megbízásából Pál apostolt idézte. „Isten mindnyájunkat szabadságra teremtett. Az ember joga a szabadság. Aki ezt a jogot el akarja venni, az bűnt követ el. Isten szabadító szeretete érintette meg népünket 1848-ban. Most minket is érintsen meg, és melegítsen a szabadság sugara” – hangoztatta az esperes, majd arra figyelmeztette a jelenlevőket, hogy szabadság csak ott van, ahol egyetértés, összefogás és önfeláldozás van.
Gyerő Dávid, az Erdélyi Unitárius Egyház tanácsosa Bálint Benczédi Ferenc püspök távollétében és kérésére szólt az egybegyűltekhez. „Krisztus szabadsága szabadított meg minket. Álljatok meg szilárdan Jézus Krisztusban” – szólította fel az egybegyűlteket a tanácsos, majd hozzátette: a szabadság mindig tartalommal teljes, lényege a szeretet. „A szabadság nem a valamitől való függetlenséget jelenti, hanem a közös elhívatottságra, a szeretetben való szolgálatra való lehetőséget. Ha szeretettel vagyunk egymás iránt, és nemet mondunk a széthúzásra, akkor az utánunk jövők is hálával gondolnak ránk 163 év távlatából” – összegzett az unitárius egyház képviselője.
Fehér Attila, az Erdélyi Evangélikus-lutheránus Egyház képviselője szintén Pál apostol idézetéből indult ki, majd így folytatta: „Ez az alkalom az isteni hálaadás szent alkalma kell hogy legyen. Magyarnak lenni nem szégyen, hanem dicsőség. Mi most olyan tetteket kell véghezvinnünk, amelyekért utódaink büszkék lesznek ránk: érték- és hagyományteremtőkké, jelenépítőkké kell válnunk. Ünnepeljünk úgy, mint aki tudja: Isten szeret minket, ezért hazát és családot ad nekünk!
Az ökumenikus istentiszteleten fellépett a Kolozsvári Református Kollégium (Székely Árpád), a János Zsigmond Unitárius Kollégium (Majó Julianna) és a Báthory István Elmélet Líceum (Potyó István) énekkara.
Emlékezés megújuló bizalommal
Az egyháziak után világi személyiségek szólaltak fel. Elsőként Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja Orbán Viktor magyar kormányfő üzenetét olvasta fel, majd saját nevében derűt, boldogságot és hitet kívánt az erdélyi magyarságnak.
„A szokáshoz igazodva most is megtöltöttük a templomot. Látszólag ugyanaz a helyzet, de valamiért most jobb magyarnak lenni. Új lehetőséget kaptunk: a magyar állampolgárság most már nem álom, hanem valóság, ez pedig tettvágyat hozhat számunkra. Ma nem a kesergés, hanem a megújuló bizalom hangján emlékezhetünk – mondta Sándor Krisztina, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke, majd arra is figyelmeztetett: ma a kényelem és a hitetlenség ellen kell harcot vívnunk.
László Attila kolozsvári alpolgármester pedig úgy fogalmazott: „Jó és megnyugtató itt lenni, Kolozsvár, sőt Erdély egyik legismertebb templomában. Kolozsvár a miénk, az önöké. Lakjuk be a várost szeretetünkkel!”
A kolozsvári magyar ifjúság üzenete
A Biasini Szálló előtt a Kolozsvári Református Kollégium énekkara Székely Árpád igazgató vezetésével és a Beszterce-Naszód megyei Cegőtelke fúvószenekara közreműködésével verses-zenés műsort adtak elő. Molnos Lajos kolozsvári városi tanácsos Kelemen Hunor művelődési miniszter üzenetét olvasta fel, ezt követően a március 15-i ünneplésben együttműködő kilenc kolozsvári ifjúsági szervezet üzenetét Dénes Hunor közvetítette: a ’48-as hősök áldozata összekapcsolja a múltat és a jelent, hiszen 1848–49 egyet jelent a szabadságért való küzdelemmel, a szabadságharcos hősök példája pedig évről évre táplálja az emlékezés fáklyáját.
– Nemzetünk értékeiért való közös lelkesedés, az együttműködés alapfeltétele a bizalom, az egységes szellemi, nemzeti alap felismerése, az értéktőke, amelytől akkor sem hajlunk el, ha a közös célok megvalósítását különböző utakon képzeljük el – összegezte Dénes Hunor. Kiemelte: az elmondottak pozitív előképéül szolgálhat az ünnepi nyilatkozatot aláíró kilenc, eltérő tevékenységi körökkel rendelkező szervezet összefogása, akik közös célnak tekintik az önálló magyar egyetem létrehozását, az ifjúság nemzeti öntudatának erősítését, a küszöbön álló népszámlálás ügyében való felvilágosítást, az anyanyelv és a nemzeti jelképek minél szélesebb körben való használatát, az autonómia kivívását, a nemzet egyesítését a magyar állampolgárság megszerzése által. A közös célok megvalósulásának alapfeltétele, hogy az egyének és közösségek a mellettük élőkben ne a vetélytársat, hanem a munka-, és honfitársat lássák – tette hozzá. – Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelegve el kell köteleznünk magunkat közös célunk mellett, meg kell erősödnünk abban a tudatban, hogy csupán együtt tudunk bármit is tenni nemzetünk érdekében – hangsúlyozta.
A szabadsággal nem lehet sáfárkodni
László Attila, Kolozsvár alpolgármestere beszédében kiemelte: a szabadság az, amelynek mindig a legnagyobb ára volt, és amivel nem lehet sáfárkodni. Seneca írására hivatkozott, aki szerint „gyakran annak van a legnagyobb ára, amiért semmit sem kapunk”, illetve: „ha önmagad birtoklod, semmit sem vesztettél el”. Szép és méltóságteljes ünneplést kívánt a közösségnek, hangsúlyozva: a minden korban felbukkanó ünneprontókkal szemben a jót, a nemest, a kedvcsinálót kell egyedi büszkeséggel öveznünk – emelte ki László Attila.
– A lelkes utód eljár ősei sírjához és gyújt régi fénynél új szövétneket – jelentette ki a maga során Csép Sándor, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kolozs megyei szervezetének elnöke, hozzátéve: bár a forradalmi eszmékért a legnagyobb áldozatot meghozó Petőfi Sándornak, Vasvári Pálnak sírja sincs, örök tanyát vertek az utódok lelkében, akik március 15-én megidézik őket, mindazokkal a hősökkel, mártírokkal egyetemben, akik a szabadságért csatatérre vonultak.
Ellenzéki rossz üzenetek…
Traian Băsescu köztársasági elnök köszöntő beszédét Eckstein-Kovács Péter, az államfő kisebbségi ügyekért felelős tanácsosa tolmácsolta. A szöveget – annak ellenére, hogy a hivatalos magyar fordítás is nála volt – románul olvasta fel a tanácsos, majd hozzáfűzte észrevételeit.
„Traian Băsescu azt üzeni, hogy megérti a magyarok március 15-éhez kötődő érzelmeit. Egyik pártelnök – azt hiszem Pontának hívják – azt üzente ezen a héten, hogy nagyon rossz dolog Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Băsescu román államelnök baráti viszonya. Ez is üzenet, amit meg lehet hallgatni, de nem hiszem, hogy jó üzenet volna. És ott van egy másik párt elnöke, Antonescu úr, aki megüzente a magyar parlament elnökének, hogy jó lenne, ha minél hamarabb visszamenne Budapestre. Ez sem volt szerintem jó üzenet” – fejtette ki a politikus.
Az államelnök együttérzését azért tekinti fontos üzenetnek Eckstein, mert március 15. kifejezetten magyar ünnep. „Petőfi azt mondta, hogy talpra magyar. Nem pedig azt, hogy talpra magyar és vele együtt élő népek, vagy talpra, magyar állampolgárok” – mondta a tanácsos.
„Nemcsak a szabadságot, hanem az egyenlőséget és a testvériséget is hirdették a forradalmárok. Ezzel a testvériséggel van egy kis probléma: mások szemében keressük a szálkát, ahelyett, hogy a magunkéba néznénk” – jegyezte meg Eckstein, hozzátéve, hogy számos sebet kell begyógyítania a mai nemzedéknek.
Florin Stamatian, Kolozs megye prefektusa Emil Boc kormányfő üzenetét közvetítette.
Sorin Apostu polgármester üdvözlő beszédében elmondta: március 15-én, az 1848-as forradalom 163. évfordulója alkalmából annak valamennyi résztvevője emléke és bátor tettei előtt tisztelgünk. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jobb közös jövő építésén, illetve Kolozsvár európai színvonalú várossá való fejlesztésén kellene minden polgárnak fáradoznia, együttműködnie.
Kedvező román–magyar távlatok
Máté András Levente RMDSZ-es képviselő, az RMDSZ képviselőházi frakciójának elnöke üdvözlő beszédében kifejtette: a maga szabadságharcát minden nemzedéknek meg kell vívnia, bár mi már nem fegyverekkel, hanem a diplomácia eszközeivel harcolunk, áldozatokat, kompromisszumokat hozunk, nem tévesztve szem elől nemzetünk szabadsághoz és önrendelkezéshez való jogát. Mint elmondta, ily módon sikerült a tanügyi törvényt elfogadtatni, illetve indult meg útján a kisebbségi törvénytervezet, amely a szabad és méltóságteljes élet megvalósulásának lehetőségét hordozza.
Szilágyi Mátyás magyar főkonzul Orbán Viktor magyar miniszterelnök üdvözlő levelét tolmácsolta, majd összegezte: Magyarország és Románia között örvendetesen fennálló és fejlődő stratégiai partnerség kedvező távlatokat nyit az államközi együttműködés számára. – Precedens nélküli módon közel jutottunk az 1848–1849-ben csupán megpróbált, Kossuth és Bălcescu által eltervezett közeledés tényleges megkezdéséhez – mondta. – Ma, amikor közös műemléki projekteket valósítunk meg az egymás országaiban élő nemzeti közösségek érdekében, amikor a kolozsvári képzőművészeti múzeumban a legnevesebb magyar festők sok évtizede raktárban elzárt munkáit tárják szép kiállítás keretében a nagynyilvánosság elé, amikor egymás nemzeti konyháinak napjait szervezzük meg a városnapok keretében, amikor a régóta várt magyar nyelvű feliratok és városnevek kérdésében Erdély számos, magyar kisebbség lakta városában látható előrelépés történik, amikor nemcsak általános oktatási, de nemzeti kisebbségi szempontból is előremutató oktatási törvény került elfogadásra, amikor esély nyílik a magyar közösség szempontjából is elfogadható kisebbségi törvény parlamenti elfogadására, úgy érezzük, hogy esély körvonalazódik a jó irányban való elmozdulásra – összegezte.
Lelkesedéssel a közöny eloszlatásáért
„Vajon ünnepelnénk-e ma ennyien, ha 1848. március 15-én a Pilvax Kávézóban ülők megmosolyogják és cinikusan legyintenek Petőfi első alkalommal felolvasott Nemzeti dalára, majd közönyösen szürcsölgetnék tovább a kávéjukat? – indította ünnepi beszédét Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi régióelnöke – A válasz: egyértelműen nem.”
Gergely Balázs a forradalom és az azt megelőző reformkor tanulságának a közöny eloszlatását tekinti. „A közöny a legnagyobb ellenségünk, és ha átitatja a mindennapjainkat, akkor nem jutunk egyről a kettőre. A közöny ellen a lelkesedéssel vehetjük fel a harcot” – mondta az EMNT-elnök, majd hozzátette, hogy ennek a harcnak a gyümölcse például a páratlan lelkesedéssel megszervezett tavalyi Kolozsvári Magyar Napok is.
Az ünnepi beszédeket követően politikai pártok, parlamenti képviselők és civil szervezetek helyeztek el koszorút a Biasini Szálló Petőfi-emléktáblájánál, majd a nemzeti és a székely himnusz eléneklése után valódi premiernek lehetettek tanúi az ünneplők: átvonultak a Főtér Deák Ferenc (Eroilor) utcai sarkához, majd koszorút helyeztek el a saroképületnél, ahol 1848. december 25-ének éjjelén megszállt Bem József. A Bem-háznál Kossuth-nóták éneklése közben két koszorút helyezett el a fiatalság az 1794. március 14-én született tábornok emléktáblájánál, majd a Mátyás-szoborcsoport elé vonult a menet, ahol népviseletbe öltözött zászlóvivők rezesbanda kíséretével további, az 1848–49-es forradalomhoz és szabadságharchoz kapcsolódó nótákat énekeltek.
Késő délután az Állami Magyar Operában folytatódott az ünnepi rendezvények sora, ahol a társulat a Mária főhadnagy operettel emelte a nemzeti ünnep színvonalát. Az ifjúság ezalatt Mátyás király szülőháza előtt szervezett kulturális estet, késő este pedig a forradalmi kávéházzá alakított Corvinus pubban zárult a rendezvénysorozat. Szabadság (Kolozsvár)

2011. június 23.

Scheffler János püspök boldoggá avatására készülve
A szatmárnémeti római katolikus székesegyház elõtti téren július 3-án 10 órától kerül sor Scheffler János vértanú püspök boldoggá avatására. Az esemény kapcsán a Kolozs-Dobokai Római Katolikus Fõesperesi Hivatal Bura László szatmári egyháztörténészt kérte fel, hogy a Római Katolikus Nõszövetség Szentegyház utcai székhelyén tartson elõadást a vértanú püspök életérõl, illetve mutassa be az általa írt Boldog Scheffler János címû könyvet, amely már a harmadik Bura-könyv a vértanú püspökrõl. Ez a legutolsó kiadvány a szatmárnémeti Idea Studió és a kolozsvári Gloria nyomda (vezetõ Nagy Péter) közti együttmûködés következtében látott napvilágot.
Fábián Mária, a nõszövetség elnöke köszöntõjében örömmel tért ki arra, hogy a római katolikus egyház újabb erdélyi fõpapot avat boldoggá. - Vajon hány embernek lett volna elég bátorsága ahhoz, hogy a kommunista diktatúra éveiben életét áldozza Krisztusért és hitéért? - tette fel a kérdést Fábián Mária.
Kovács Sándor fõesperes-plébános beszédében hangsúlyozta: Scheffler János életszentségéhez nem fér kétség. - Nekünk is készek kell lennünk arra, hogy lemondjunk egyes dolgokról, illetve, hogy ne magunkért, hanem másokért éljünk - nyomatékosított a fõesperes, majd rámutatott az elõadó és Scheffler János vértanú püspök életútjának hasonlóságára: mindkettõjüknek kijutott a Securitate börtönébõl.
Bura László szatmárnémeti egyháztörténész Scheffler János életpályájának ismertetése elõtt elmondta: Scheffler már a harmadik XX. századi magyar vértanú püspök, akit boldoggá avatnak.
- Isten általuk üzen a Kárpát-medencei magyarságnak. A három püspök példaértékû élete nem csak kapaszkodót nyújthat számunkra, hanem személyiségalakító hatással is bírhat ránk nézve - hangsúlyozta.
Megtudtuk: Bura László már 1990-ben, amikor elkezdõdött Scheffler János boldoggá avatásának az eljárása, felkérésre írt egy részletes dokumentumot - amelyet a római katolikus szentté avatási kongregáció pozíciónak nevez -, ez Scheffler kritikai életrajzát és személyiségének történeti értékelését tartalmazta. - Amikor ez a pozíció elkészült, rájöttem, hogy Scheffler életpályája és személyisége mindenki számára példaértékû lehet. A második Scheffler-könyvem 2004-ben jelent meg. Ez már nem csak a szûk egyházi kör számára íródott, hanem mindenki részére tanulságos és érdekes olvasmány lehet. A harmadik Scheffler-könyv megírásának elõzménye az, hogy a Szentatya jóváhagyta a kongregáció arra vonatkozó döntését, hogy Scheffler Jánost boldoggá avassák - mondta Bura László.
- Scheffler Jánost életének eseményei arra késztették, hogy azokban ismerje fel és fogadja el Isten akaratát. A tízgyerekes zsellércsalád egyik gyermekeként a sváb õsöktõl hitet, vallásosságot, rendszerességet és gyakorlatiasságot örökölt. Több nyelven beszélt: a magyar mellett németül, latinul, görögül, franciául, angolul, olaszul, románul és szlovákul is megtanult. Hatodik gimnazistaként ismerte fel a hivatást a papi pályára. Tanulmányai megkoronázásaként dogmatikából és egyházjogból doktorált. Plébánosi teendõi mellett egy évtizedet tanított a Hittudományi Fõiskolán, továbbá rendszeresen lelkigyakorlatot tartott a szerzeteseknek. Scheffler cselekvõ életmódja mellett tervszerûségre és kitartásra törekedett - ismertette Bura László.
Scheffler Jánost 1942-ben szentelték a Szatmárnémeti Egyházmegye püspökévé, amelyet Bura László szerint azért fogadott el, hogy püspökként még több jót tegyen. A második világháború közepette Scheffler azt vallotta: a történelmi eseményeket el kell fogadni, mi több, szembe kell nézni a történeti valósággal, a múltat pedig nem szabad siratni. A második világháborút követõ kommunista rendszerrõl pedig megállapította: téves eszméken alapszik, ezért bukása elkerülhetetlen. Pusztulásunk az új világ termékeny áldozatává válik - hangoztatta a fõpásztor, mintegy elõrevetítve késõbbi vértanúságát is.
Scheffler János püspököt 1948-ban függesztették fel egyházi vezetõi tisztségébõl, majd 1950-ben az állambiztonsági erõk felkérték, hogy vegyen részt a marosvásárhelyi békepapi mozgalomban, illetve, hogy vállalja el a gyulafehérvári püspökséget olyan körülmények között, hogy az már nem Róma és a Vatikán fennhatósága alatt álljon - ám ezt a püspök határozottan visszautasította. 1950. márciusában letartóztatták, kémkedéssel és hazaárulással vádolták az ellene indított koncepciós perben. A jilavai földalatti börtönben több hónapon át raboskodott, míg 1952. december 6-án elhunyt. Egyik cellatársa, Dan Mizrahy zsidó vallású zeneszerzõ egy Ave Mariát komponált, amelyet késõbb, Szatmárnémetiben járva mindig eldúdolt - és amely elsõ ízben most hangzott el Kolozsváron.
Fodor György piarista konfráter, a rendezvény egyik szervezõje kérdésünkre elmondta: Scheffler János Kolozsváron is megcsillogtatta istenáldotta személyét és tudását, hiszen 1940 õszén õt nevezték ki a kolozsvári tudományegyetem egyházjogi tanárává. Néhány nappal késõbb, október 24-én itt érte a rangos megtiszteltetés, hogy irodalmi és tudományos munkásságának elismeréseként az akkori magyar kormány rangos Corvin-díjjal tüntette ki.
Zárszóként Kovács Sándor fõesperes elmondta: ez után az elõadás után felkészültebb lelkülettel mennek a kolozsvári hívek a boldoggá avatásra, majd Bura Lászlónak két Sas Péter-könyvet ajándékozott.
Az eseményen közremûködött a Szent Mihály-templom kamarakórusa (karnagy: Potyó István), szólót énekelt György Róbert, zongorán közremûködött Oana Maria Bran.
NAGY-HINT?S DIANA 
Szabadság (Kolozsvár)

2011. július 4.

Bandi Dezső emlékére – kilencedszer
Csittszentiván volt Bandi Dezső utolsó olyan „állomása”, ahol a hagyományos népművészeti foglalkozások fortélyait adta át helyi és környékbeli gyerekeknek. A neves iparművész emlékére pedig immár kilencedik alkalommal szervezték meg a Bandi Dezső nemzetközi gyermek és ifjúsági kézműves illetve fafaragó tábort június 27. – július 3. között.
A Bandi Dezső Kulturális Egyesület 2005-től szervezi meg azt az ingyenes tábort, ahol évente egyre több helyi illetve környékbeli gyermek és fiatal élheti ki alkotószenvedélyét, bontakoztathatja ki tehetségét. Ebben az évben naponta 120-130 fiatalt fogadtak a tábor különböző műhelyeiben egy héten keresztül, amelyeket a helyi iskola tantermeiben illetve a kultúrotthon földszinti termében alakítottak ki. A fafaragás, gyöngyfűzés, szövés, makramé, agyagozás, bogozás fortélyain kívül népdalokat tanítottak a résztvevőknek, ottjártunkkor pedig az Európai Unióról tartottak előadást a csittszentiváni és környékbeli gyerekeknek.
Nem csak a táborban faraghatnak a helyi fiatalok, hanem az egyesületben működő állandó faragászati körön is lehetőségük van erre – tudtuk meg Székely Lajostól, a faragászati kör vezetőjétől, a tábor szervezőjétől. A helyi kultúrotthon épületében működő szakkör legfontosabb célja, hogy átadja a mesterség lényegét, kibontakozhassanak a helyi tehetségek, de közösségformáló szerepe is van. „Kitartásra, figyelemre, türelemre neveli a fiatalokat, hiszen nem elég a tehetség, tanulni kell a kitartást” – tette hozzá Székely Lajos.
Nemzetköziséget hozott Mezőtúr
Ebben az évben is Erdély különböző tájegységeiről érkezett, elismert művészektől „leshették el” a mesterségek csínját-bínját. A marosvásárhelyi Tamás Mihály agyagozást, a Székelyszentkirályról érkezett Bencze László és a zsoboki Gál Potyó István pedig fafaragást tanított a tábor résztvevőinek. A tábor nemzetköziségét annak a 16 fős magyarországi csoportnak köszönheti, amely a Mezőtúri Református Gimnáziumból érkezett Csittszentivánra.
A szülők számára is nagy segítséget jelent, ugyanis gyerekeik pályaválasztása szempontjából is fontos lehet az itt elsajátított, megszeretett mesterség. Az évek folyamán számos olyan tehetséges gyereket sikerült a táborban „felfedezni” és elindítani a pályán, akik azóta elvégezték az asztalos szakképzést, a faragászati szakot vagy a művészeti iskolát – tette hozzá a tábor szervezője
Székelykaput is avattak
A tábor ifjú alkotói az elmúlt évben kezdték el, és az idei táborban fejezték be azt a székelykaput, amelyet a hétvégén tartott Csittszentiváni Falunapok keretében állítottak és avattak fel az iskola épülete előtt. „A faragott kaput kizárólag a helyi és környékbeli fiatalok készítették, csupán az ácsmunkában segédkezett Bencze László” – mondta el Székely Lajos. A faragászati szakkör alkotásai a kultúrotthon nagytermében egy állandó tárlat keretében tekinthetők meg, a tábor ideje alatt készülteket pedig minden évben kiállítják Marosvásárhelyen. Ebben az évben az Unitárius Egyház Bolyai téri tanácstermében lesznek láthatóak, két hét múlva pedig Szászrégenben a DIO Házban állítják ki az arra érdemes alkotásokat.
A tábor ingyenes minden résztvevője számára, éppen ezért a helyi önkormányzat, a Maros Megyei Tanács, a Communitas Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatása nélkül nem szervezhették volna meg ebben az évben sem – mondta Székely Lajos.
Hajnal Csilla. Székelyhon.ro

2011. augusztus 22.

Fesztivál – Felszentelésére ereklyét kapott ajándékba a Szent István-templom
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szentelte fel szombat délután Kolozsváron a Donát-negyedben a Szent István-templomot. A lovas huszárok már jóval az ünnepség előtt felsorakoztak a templom bejárata előtt a rengeteg jelenlevő tetszésnyilványítása közepette. Pontban délután hat órakor megszólaltak a templom harangjai, és a papság kíséretében megjelent Jakubinyi György érsek, Tamás József segédpüspök valamint Kovács Sándor főesperes. Az eseményt megtisztelték jelenlétükkel a többi történelmi magyar egyház és a görög katolikus egyház képviselői, de eljött még Andrei Andercuţ ortodox metropolita is. A zárt templomajtó előtti beszédében Kovács Sándor főesperes úgy vélekedett Szent Istvánról: keresztény vallási térítő és államalkotó uralkodó volt, ami a mai napig meghatározza hírét és hatását. A főesperes emlékeztetett: a templom alapkövét 1991. június 13-án tették le.
Jakubinyi György érsek a főegyházmegye nevében mondott köszönetet mindazoknak – így Czirják Árpád pápai prelátusnak és Kovács Sándor főesperesnek is –, akik hozzájárultak a templom építéséhez.
A több mint ezer résztvevőnek csak a fele fért be a templomba, míg a többiek kivetítőn követhették a templomszentelés és főpásztori szentmise több mint két órás szertartását.
A templomban először Szent Istvánnak fiához írt intelmeit olvasták fel, majd Szent Pál apostolnak az Efézusbeliekhez írott leveléből idéztek.
– 1991-ben sokan fölöslegesnek tartották a templomépítést. Most azonban a kétkedőknek be kell látniuk, hogy a templomépítés a hit jele. Kolozsvár magyar katolikus népe hisz abban, hogy évtizedek múlva is lesznek katolikusok, akik ezt a templomot megtöltik, és akik anyanyelvükön hallgatják majd Isten igéjét – hangoztatta az érsek. Megtudtuk: a már meglévő tíz kolozsvári lelkipásztori központ mellé sorakozik fel a Szent István-templom, amely a Szent Mihály plébániának lesz alárendelve.
(felvétel) Az alapkőletétel 1991-ben, és a szombati templomszentelés.
– A keresztény ember számára az élő egyházközség a lényeges; és ha ez megvan, akkor az felépíti és használja a templomot. Ezt a templomot úgy koptassátok, hogy több évtized után jöjjön el az akkori főpásztor, aki a javítások után megáldja majd a templomot – hangoztatta az érsek.
Jakubinyi elmondta: a szent krizmát csak templomszenteléskor, kereszteléskor és bérmáláskor, továbbá papszenteléskor használják. Az újonnan felszentelt Szent István-templom oltárában elhelyeztek egy, a Szent Jobb-ból származó ereklyét, amelyet Erdő Péter bíborostól, Esztergom-Budapesti érsektől, Magyarország prímásától kaptak.
A templomszentelés új szertartás szerint zajlott. A bevonulás után az érsek szentelt vízzel hintette meg a papságot, a templomon végigmenve a híveket és a templom falait. Az ereklyék elhelyezése után az oltárt és a templom falait megkenték szent krizmával, majd fénybe borult a templom. Ezt követte az oltár és a templom megtömjénezése. Az oltáron az érsek tüzet gyújtott, és tömjént hintett a parázsra. Ezt követően a katolikus nőszövetség tagjai leterítették az oltárt és virággal díszítették. A szentáldozás szertartása után az Oltáriszentség átvitelére került sor. Az érsek a tabernákulumba helyezte az Oltáriszentséget. A behelyezés után a tabernákulum ajtaját nyitva hagyta, újból tömjénezte, majd becsukta a tabernákulum ajtaját, és meggyújtották az örökmécsest. A főesperes díszoklevélben részesítette Jakubinyi György érseket, Tamás József segédpüspököt, Potyó Ferenc általános érseki helynököt, Szász János kanonokot és Czirják Árpád pápai prelátust, majd a mise végén ünnepi áldással és nemzeti imánk eléneklésével zárult az esemény.
Az egyházzenei szolgálatban közreműködött a Szent Cecília kórus, a Neumarkt Brass, Oana Maria Bran (orgona). Szólót énekelt: Covacinschi Jolanda, Starmüller Éva, András Ildikó, Andrei Sofron és György Róbert. A kántori teendőket Márton Szabolcs és Geréd István látta el. A karnagy Potyó István volt. Részletek hangzottak el Liszt Ferenc: Missa Choralis című miséjéből, Halmos László, G.F. Häendel, A. Bruckner, Kodály Zoltán műveiből
(N.-H. D.) Szabadság (Kolozsvár)

2012. február 21.

Magyar középiskolások kórustalálkozója
Zsúfolásig telt szombaton délelőtt a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagyterme. A Romániai Magyar Dalosszövetség újabb rendezvényén lehettünk jelen, melyen erdélyi magyar középiskolák kórusai léptek fel. Guttman Mihály, az RMD tiszteletbeli elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd átadta a szót az éneknek, mely majdnem teljes egészében magyar zeneszerzők muzsikája volt. Kodály Zoltán születésének 130. és halálának 45. évfordulójára emlékezve a következő Kodály-idézet állt a rendezvény meghívóján: “Hisszük, hogy az emberiség boldogabb lesz, ha megtanul zenével méltóképpen élni. S aki valamit tesz ez irányban, már nem élt hiába.”
A kórustalálkozót a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula gyermekkara nyitotta Majó Julianna tanárnő vezetésével. Zongorán Kolcsár Péter kísérte a kórust. Őket a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégium népviseletbe öltözött népdalcsoportja követte Fórika Éva irányítása alatt, majd a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum kamarakórusa Bálint Annamária tanárnő vezetésével, az ugyancsak kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum vegyes kara Szabadi Ildikó, és a Báthory István Elméleti Líceum kamarakórusa Potyó István irányítása alatt. Székelyudvarhelyt a Backamadarasi Kis Gergely Református Kollégium vegyes kara képviselte, ezt követően a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium vegyes kara lépett fel Szőcs Melinda vezetésével. Marosvásárhelyt egy kórus, a Református Kollégium Sola Gratia vegyes kara képviselte. Az Enyedi Csaba Márton lelkész által vezetett kórus az utóbbi években óriási fejlődést mutat. Köszönjük nekik, hogy képviselték városunkat! Újabb kolozsvári kórus következett: a Református Kollégium vegyes kara dr. Székely Árpád igazgató-tanár vezetésével. Különös színfolt volt a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Eufonia énekkara, élén Sipos Zoltánnal. Nemcsak a fiatalos, tarka “egyenruha” jelentette a színfoltot, hanem a műsoruk is. Megszoktuk már, hogy az Eufonia mindig képes magával ragadni a hallgatót, ha kórustalálkozón vagy ha kórusversenyen énekelnek. A rendezvényt a Kállay-Miklós Tünde aligazgatónő vezette kolozsvári Sigismund Toduta Zenelíceum vegyes kara zárta igényes műsorával.
Végül Guttman Mihály a karvezetőknek emléklapot, ajándékcsomagot adott át, a fiatal közönség őszinte vastapssal jutalmazta tanárait. A rendezvényt a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia támogatta, de a fenti idézet méltó követője, Kovács András karnagy tette lehetővé, hogy meg is valósuljon. Köszönjük a fáradozását!
A jelenlevők láthatták, hallhatták, milyen jó együtt énekelni. Noha elhangzott egy-egy mű többször is, mindenik előadás tükrözte az előadónak a darabról alkotott egyéni elképzelését. Bízva bízom abban, hogy a résztvevők – nemcsak a dalosok – kedvet kaptak az éneklésre!
Szász Emese zenetanár
Népújság (Marosvásárhely)

2012. március 31.

Devictus vincit – Mindszenty József emlékest Kolozsváron
Mindszenty József bíborosra, esztergomi érsekre, Magyarország utolsó hercegprímására emlékezett születésének 120. évfordulóján a Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Hivatal a Római Katolikus Nőszövetség székhelyén megtartott rendezvényen. Fábián Mária, a nőszövetség elnöke kifejtette: Mindszenty a magyar katolikus egyház XX. századi kiemelkedő személyisége volt. Fodor György piarista konfráter arra figyelmeztette a jelenlevőket, hogy tudomása szerint ez az első, s mindmáig egyetlen esemény Erdélyben, amelynek során megemlékeztek Mindszentyről. – Nem először történik meg, hogy Kolozsvár elöl jár a kezdeményezések terén, egyházi vonatkozásban is. Mindszenty József követendő példa a Krisztus iránti papi engedelmesség szempontjából is – hangsúlyozta a konfráter. A Szent Mihály Plébánia Szent Cecília kórusa Potyó István karnagy vezetésével három ismert vallásos művet adott elő, Jancsó Miklós színművész pedig Mindszenty emlékirataiból olvasott fel részleteket.
Mindszenty József életét Kovács Sándor római katolikus főesperes ismertette. – Ki volt Mindszenty József bíboros, Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása? Egyéniségét a legválasztékosabban megfogalmazott szavak sem tudják méltóképpen a mai nemzedék elé tárni. Születésének 120. évfordulóján megpróbálom feleleveníteni erőt sugárzó és irányt mutató tanítását – tette hozzá a főesperes, majd boldog II. János Pál pápát idézte, aki szerint „Esztergom rendíthetetlen bíboros érseke magasztos erények példáját adta a katolikus világnak. Nagy lelkipásztor méltóságával hordozta a fejére helyezett töviskoronát, olyan magasztos egyházi személy emlékét hagyva ránk, aki hosszú éveken át tudott imádkozni és szenvedni népéért”.
Kovács Sándor előadásából megtudtuk: Mindszenty József a Vas megyei Csehimindszenten született 1892. március 29-én, szülei Pehm János és Kovács Borbála voltak. Ifjú korában újságíró akart lenni, aki tollal harcol minden ellen, ami gonosz, ám az akkori erdélyi püspök, gróf Majláth Gusztáv Károly kérésére elhatározta, hogy pap lesz. Érettségi után a szombathelyi szemináriumban kezdte el teológiai tanulmányait. 1915. június 12-én szentelte pappá a szombathelyi székesegyházban Mikes János megyéspüspök. Első szolgálati helye Felsőpaty településen volt. 1917. február 1-jén kinevezték a zalaegerszegi állami főgimnázium hittan tanárává. Az 1919-es vörös őszirózsás forradalom idején rövid ideig letartóztatták, és kitoloncolták a megye területéről. Huszonöt évesen megbízták Zalaegerszeg plébániájának és az ide tartozó filiálék vezetésével. Javaslatára új népiskolák létesültek, zárdatemplomot építtetett. Elvállalta a Keresztény Párt megyei elnökségét. Ezt azzal indokolta meg, hogy „A lelkipásztori életben a politika szükséges rossz. De mivel a politika ledöntheti az oltárt és romlásba viheti a halhatatlan lelket, súlyosan kötelező lelkipásztori feladatnak tekintette a szavazó polgárok alapos tájékoztatását”.
1927-ben az egyházmegye zalai részének püspöki biztosává nevezték ki. Az elkövetkező évtizedben 9 új plébániatemplom, 7 plébániaház, 9 ideiglenes miséző hely, 11 ideiglenes plébánialak, 12 új iskola és egy aggmenhely felépítését valósította meg. 1937-ben pápai prelátusi tisztséggel tüntették ki, majd 1944. március 4-én XII. Pius pápa veszprémi megyéspüspöknek nevezte ki.
– Róma választása azért esett Mindszenty Józsefre, mert a püspöki kar megerősítésére olyan főpapokat kívántak, akik a háború befejezésének időszakában kemény és állhatatos, a totalitárius rendszerrel szembeszegülő, az egyházhoz és a hazához hűek maradtak – magyarázta Kovács Sándor.
Az 1944-es zsidóüldözés közepette védelmébe vette az üldözötteket: körlevélben hozta az ország közvéleményének tudomására állásfoglalását. 1944. november 27-én a nyilasok újból fogságba vetették. 1945. húsvét éjszakáján, április 20-án térhetett haza székvárosába, Veszprémbe. XII. Pius pápa 1945. szeptember 15-én nevezte ki esztergomi érseknek, majd ugyanazon év októberében iktatták be érseki és hercegprímási kettős méltóságába. XII. Pius pápával először 1945. decemberében találkozott. 1946. februárjában a pápa bíborossá avatta. 1948-ban Mária-évet hirdetett meg: fáradhatatlanul járta az országot, hogy imádságra és engesztelésre szólítsa fel a nemzetet, és a magyarok Nagyasszonyának pártfogását kérje az újjáépítéshez. A kommunista hatalom kémkedéssel, valutaüzérkedéssel és összeesküvéssel vádolta, majd 1948. december 26-án letartóztatták. 1949. február 3-án kirakatperben életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. 1956. október 31-én kiszabadult, ám ez csak a forradalom leveréséig tartott, akkor újra közellenséggé nyilvánították. Ezt követően másfél évtizedet az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén töltött, majd 1971. szeptember 28-tól a bécsi Pázmáneumban tartózkodott. 1975-ben bekövetkezett haláláig járta a világot, felkeresve és lelkesítve a hazájukból elmenekült magyarokat. Először a saját maga által választott osztrák búcsújáróhelyen, Máriacellen temették el, majd 1991. május 3-án az esztergomi bazilika altemplomában, annak érseki sírkápolnai részében kapott végső nyughelyet.
Zárszóként Kovács Sándor főesperes elmondta: Mindszenty boldoggá avatási eljárása folyamatban van.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2012. december 28.

Könyvbemutatóval zárult a Bálint Tibor-emlékév
Jeles prózaírónk, Bálint Tibor születésének 80. évfordulója alkalmából látott napvilágot a Más térben című kötet, a Kolozsvár Társaság, a Bálint Tibor Baráti Társaság és a Korunk–Komp-Press közös kiadványa, amelyet karácsony előtt, múlt pénteken mutattak be a Belvárosi Unitárius Egyházközség kiállítótermében. Az ünnepre való ráhangolódásról Potyó István kántor-karnagy és barátai gondoskodtak, akik szép énekükkel nyitották meg a rendezvényt.
Kántor Lajos irodalomtörténész, a Kolozsvár Társaság elnöke elsőként Egyed Emese szerkesztőnek, Bálintné Kovács Júliának és Dávid Gyulának mondott köszönetet áldozatos munkájukért, valamint mindazoknak, akik írásaikkal, képzőművészeti alkotásaikkal hozzájárultak a kötet megjelentetéséhez, szebbé és igényesebbé tételéhez. Egyed Emese, a Bálint Tibor Baráti Társaság elnöke kiemelte: különleges évet tudhatunk magunk mögött, amelyben kiállításokkal, felolvasásokkal és prózaíró gálával tisztelegtek a 80 évvel ezelőtt született Bálint Tibor munkássága előtt. Tevékenységük egyfajta megkoronázásaként adták ki a Más térben című könyvet, amely az új kutatások eredményeként született anyagok révén árnyalja a Bálint Tiborról alkotott képet. Mint kiderült, többek között szépirodalmi művek (Kányádi Sándor egyik verse, Balázs Imre József és Láng Orsolya egy-egy költeménye), tanulmányok (Kántor Lajos), a Sánta angyalok utcája című színpadi műhöz kapcsolódó írások (Dávid Gyula, Kötő József), életrajzi mozzanatok, anekdoták, újságcikkek és nekrológok kaptak helyet a kötetben, emellett további kutatásokra nyújtanak lehetőséget az adattárban közölt információk.
Szabadság (Kolozsvár)

2013. január 31.

Jóbarát: kötet a katolikus ifjúsági folyóiratról
A két világháború (1925–1940) között a kolozsvári piarista gimnázium tanárai és diákjai által megjelentetett katolikus ifjúsági folyóiratról, a Jóbarátról szóló könyvet mutattak be kedden délután a Római Katolikus Nőszövetség székhelyén. A Bodó Márta által összeállított, monografikus tanulmánnyal kísért antológiában ifjúkori Dsida- és Reményik-verset is olvashatunk. A kötet a Verbum kiadónál jelent meg. Az eseményen közreműködött a Báthory-líceum kórusa (karnagy: Potyó István).
Kovács Sándor főesperes elmondta: a piarista tanintézetekben mindig központi helyet foglalt el a magyar ifjúság szellemi értékeinek ügye, ezt szolgálta kimagasló szinten a Jóbarát irodalmi és tudományos folyóirat. A 20 oldalas kiadvány az ismeretterjesztés, az erkölcsi nevelés és a szépirodalmi művek népszerűsítése mellett teret adott az akkori ifjúságot érdeklő témáknak is. – Sokatmondó, hogy a lap munkatársai között volt Biró Vencel piarista történész, Mécs László papköltő, Balogh Ernő, Bitay Árpád, Hirschler József, a Marianum alapítója, Kiss Jenő, Kristóf György, Lakatos István, Reményik Sándor, Áprily Lajos költők, Sík Sándor piarista atya, Erőss Alfréd, Szabó T. Attila, Vámszer Géza és Venczel József. A természettudományi műveltség terjesztése terén Grósz Ilona és ifj. Xantus János végeztek ígéretes munkát. Irodalomtörténeti szempontból a folyóirat Dsida Jenő és Rónay György korai alkotásait is közölte a Fakadó rügyek rovatban – részletezte Kovács Sándor.
– Bodó Márta könyve a két világháború közötti katolikus folyóirat elemzését, kultúrtörténeti helyének kijelölését vállalta fel – mondta Timár Ágnes, a Báthory-líceum igazgatója, aki azt is bevallotta: meglepetéssel vette tudomásul, hogy ifjúsága gyereklapjának elődje egy katolikus diákfolyóirat volt, amelyet a piarista kollégium tanárai kezdeményeztek olyan korban, amikor az erdélyi magyar kultúrát és identitást nagy veszély fenyegette. – Hogy miért ez a soha nem szűnő törekvés identitásunk felszámolására? Azért, mert a nemzettudat megszüntetését az oktatás felszámolásával kezdték. Ez ellen harcolt a felekezeti oktatás a két világháború között. Bodó Márta alapos előtanulmányokat végezve a 15 évig megjelenő lap helyét a piarista iskola és a XX. századi katolikus egyház és nevelés összefüggéseiben tárgyalja. A piarista kollégium utódiskolájának igazgatójaként nagy jelentőséget tulajdonítok a folyóiratnak és a könyvnek. Mindez azt tanúsítja, hogy iskolánk a legkilátástalanabb helyzetekben is megmaradt, és teljesítette kötelességét – fejtette ki Timár Ágnes.
Cseke Péter, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója, aki 1990 óta tanít sajtótörténetet, méltatásában kifejtette: újságot és sajtótörténetet írni felelősség. – A két világháború között minden felekezet igyekezett kiépíteni a maga sajtóhálózatát. A kisebbségi, a vallásos sajtó léleképítő, értékteremtő és értéktudatosító munkát végezhetett. Ez a mai sajtóból hiányzik – vélekedett az oktató.
Bodó Márta elmondta: értékes anyagra lelt ezekben a kiadványokban. – A két világháború közötti kisebbségi létben, amikor az erdélyi magyar értelmiség egy része elmenekült, mások pedig csüggedten éltek, Olasz Péter jezsuita szerzetes-tanár kezdeményezésére született ez a folyóirat. A kötet anyagát úgy válogattam össze, hogy egyfajta antológia legyen, amely rávilágít az akkori pezsgő szellemi életre. A tanárok tág teret és önállóságot biztosítottak a lapszerkesztésben részt vevő fiataloknak – hangsúlyozta Bodó Márta.
A kötetbemutatón Palkó Árpád, Jakab Tamás, Török Melinda és Rácz Tímea, a Báthory-líceum diákjai olvastak fel. A rendezvény a kórus fellépésével zárult, szólót énekelt Vincze Tímea és Rácz Tímea.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

2013. május 31.

Hitélet – Régi bibliák a templomtoronyból az új könyvtárba
Több XV. századi könyvet, ritkaságnak számító misekönyveket és Márton Áron bejegyzését viselő misekönyvet is megtekinthettünk a Kolozs-Dobokai Főesperesség 700 éves fennállását ünneplő, Elődeink Bibliái című tárlaton, a római katolikus nőszövetség Szentegyház utcai székhelyén, kedden délután. A bibliák a főtéri templom tornyából átkerülnek a rövidesen megnyíló új levél- és könyvtárba.
Fábián Mária nőszövetségi elnök köszöntő szavai után Kovács Sándor római katolikus főesperes elmondta: a most kiállított bibliák eddig a Szent Mihály-templom tornyában voltak. – A hőmérsékletingadozás miatt a torony nem volt megfelelő a könyvek tárolására. A Szentegyház utca 2. szám alatti ingatlanunk felső részében nemsokára megnyitjuk az új levél- és könyvtárat. Így az eddig elraktározott könyveket el lehet majd olvasni, a szakembereknek pedig megadjuk a lehetőséget a kutatásra. A Szentegyház utca 4. szám alatti ingatlan egyik földszinti termében állandó egyházművészeti kiállításon megtekinthetőek lesznek a toronyban őrzött szobrok, barokk képek, oltárrészek – közölte a jó hírt a főesperes. – A szent, azaz a biblikus irodalom kezdetei a szájhagyományban gyökereznek. Lelki és nyomdaművészeti kincsek szép csokrát emelhetjük ki ezen a kiállításon, és szemlélhetjük hitünk és lelkünk gazdagodásáért – magyarázta Kovács Sándor, majd a Biblia tanításáról szóló Gárdonyi-versrészletet olvasott fel.
A Potyó István karnagy vezényelte Szent Cecília kórus fellépésekor szólót énekelt Sándor Csaba, zongorán kísért Geréd István.
– A nehézségek ellenére szerencsés korban születtünk. A gyulafehérvári egyházmegye létesítésének 1000., a kolozsmonostori bencés apátság 950., és most a Kolozs-dobokai Főesperesség 700-ik esztendeje előtt tiszteleghetünk – kezdte előadását Sas Péter budapesti művelődéstörténész. – Érdekes a plébánia könyvtára, ám nem áll a rendelkezésünkre olyan adat, amelyből kiindulva hitelesen be lehet mutatni a történetét. A templom történetét alapul véve elmondhatjuk, hogy a hívek sokszor adományoztak könyveket a templom javára. A XX. század első évtizedében Kelemen Lajos kolozsvári helytörténész naplójában arról számolt be, hogy az aporfalvi Apor-kúria könyvtárát kutatva a Szent Mihály-plébánia könyvtárából származó könyveket fedezett fel, amelyek valószínűleg a XVII. századbeli Apor József plébános által olvasott könyvek közül felejtődtek a családi könyvtárban. Sajnos, az Apor-könyvtárat 1944-ben felgyújtották, az egyetlen leírás róla az, amit Kelemen Lajos naplójából olvashatunk – közölte az előadó, majd további forrásokat említett. Mint mondta, Kelemen Lajos 1915-ben a Keresztyén Magvetőben közölt írást a Szent Mihály-plébánia könyvtárának egyes darabjairól. Kelemen Lajos még kiadatlan naplójából tudjuk meg, hogy 1925-ben Csűry Bálint nyelvésszel elkezdték a plébánia könyvtárának átnézését. 1932-ben Hirschler József plébános megmutatta a könyvtár anyagát Asztalos Miklós budapesti történésznek, aki 1934-ben megjelentetett a Könyvtári Szemle folyóiratban egy tanulmányt.
Megtudtuk továbbá, hogy a XVII. század előtt megjelent egyes könyvekben nem katolikus papok írtak a lapszélekre bejegyzéseket, amelyek most az egyháztörténészek érdeklődésére tarthatnak számot.
– Vorbuchner Adolf erdélyi római katolikus püspök 1938-ban felkérte Baráth Bélát, aki 1928–1942 között a gyulafehérvári Batthyaneum igazgatója volt, és könyvtörténettel is foglalkozott, hogy írja össze a Szent Mihály-plébánia könyvtárában található ősnyomtatványokat. Baráth hozzávetőlegesen 100 ősnyomtatványt írt össze, amelyeket 1440–1500 között adtak ki. Munkája eredményeképpen tájékoztató kiadványt jelentetett meg. Mindez azt mutatja, hogy a korabeli plébánosok fontosnak tartották a könyvek beszerzését. Sajnos, a két világháború idején sok levéltár, könyvtár elpusztult. Ma a Szent Mihály-plébánia könyvtára kb. 2000 kötetből áll, ebből 24 ősnyomtatvány, bibliákat, misekönyveket, a vallásos élettel kapcsolatos kiadványokat tartalmaz – közölte Sas Péter.
Az előadó röviden ismertette a kiállított könyveket, mint például az 1575-ben kiadott Concordia-jegyzéket. – Ez a szép fatáblás, bőrkötéses könyv sarokveretekkel, a korabeli mesterek szakértelmét, gondosságát bizonyítja. Az eltelt évszázadok ellenére ma is jó állapotban van, és sok érdekességet tartalmaz. Ezt a bibliát Hirschler József plébános ajándékozta a XX. század elején az Auguszteumnak, ahol a Miasszonyunkról elnevezett nővérek iskolát működtettek (a mostani református Kakasos templom mellett – szerk. megj.) – mutatott rá egy könyvre Sas Péter. – Megtekinthetünk itt egy Károli Gáspár-féle eredeti bibliafordítást, amit Amszterdamban adott ki Misztótfalusi Kis Miklós, továbbá a Petrus Lombardus munkáit tartalmazó, 1487-ben kiadott negyedik kötetet. Nagy gondot fordított a könyvtár fejlesztésére Kedves István plébános, akinek a nevéhez a templomtorony felépítése fűződik. Éltes Károly plébános pedig francia és latin nyelvű kiadványokat szerzett be külföldi útjai során – tette hozzá Sas Péter.
Az előadás után Albert Júlia színművész a Szent Mihály- templomhoz kapcsolódó verseket mondott erdélyi magyar költőktől.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2013. augusztus 26.

Piktorok, lüdércek, egyebek
Tizennyolcadik alkalommal gyűltek össze képzőművészek a zsoboki alkotótáborban. Alapítói – az Essig házaspár – még két esztendeig működtetnék a több funkciót betöltő nyári műhelyt, a huszadik találkozót követően a fiatalabb nemzedék gondjaira bíznák. Szilágyi Aladár riportja Essig József és Mészáros Ödön felvételeivel.
A bánffyhunyadi állomáson két művészküllemű férfiú várakozik rám. Zsobok felé haladtunkban megtudom, hogy a gépkocsit vezető Buglya Sándor személyében a jeles filmrendezőt, operatőrt, a Sapientia Egyetem tanárát tisztelhetem, a másik táborlakóban pedig Orbán István kolozsvári grafikust, a Báthory István Líceum rajztanárát. Három esztendeje, amikor az Alszeget jártam, alulról, Váralmás felől közelítettük meg, most pedig Sárvásár végiben balra kanyarodva ereszkedünk lefelé a gödörfaluba, mely szláv eredetű nevét is azért kapta, mert valóban egy katlan fészkébe rejtőzött el. Azon az úton gördülünk, amelyiket a Molnár Irma helybeli lelkipásztor és férje, Molnár János teológiai professzor kezdeményezésére részint önerőből, részint nyugati támogatással építettek a 90-es években, hogy Zsobok a Nagyváradot Kolozsvárral összekötő országútról is elérhető legyen. A húsz esztendő múltán is járható kövesút a megyehatárt képező vaspályán túl hirtelen aszfaltra vált. Szilágy megye felvállalta, hogy a saját szakaszát korszerűsítse, Kolozs megye nem. A Ríszegtető fara alatt haladtunkban István megállást kér, néhány perces domboldali portya után gazdag vadvirágzsákmánnyal tér vissza, a csokor minden szála más-más színben pompázik. További időmúlatásom idején nem egyszer látom, hogy a táborlakó művészek körében divatozik a virággyűjtés. A zsoboki határ gyakori botanizálásra csábítja a piktorokat.
A tábori műítész Amikor befordulunk a tábor lakóinak szállást és műhelyt adó Bethesda gyermekotthon udvarára, egy teremtett lelket sem látok, mindenki elvonult dolgozni valahová. Szerencsémre, a folyosó árkádjai alatt elsőként Banner Zoltán művészettörténésszel futok össze, Kalotaszeg két legjelesebb fafaragó mestere, a bánffyhunyadi Kudor István és a helybeli Gál Potyó István társaságában. Zoltán barátomat rögtön le is foglalom magamnak, hiszen tudomásom szerint fontos szerepet tölt be az alkotótábor életében.
„Ez most a tizennyolcadik alkalom, amikor a harmadikat rendezték, az alapító Essig Klára felkért, jöjjek, nézzem meg: kik vannak itt, mit csinálnak, és egyáltalán, mi a véleményem arról, hogy ne mind csak a Székelyföldön forgolódjanak a művészek, hanem itt, Kalotaszegen is működjön egy művésztábor. Ez egybeesett azzal a mozgalommal, amit a Molnár János és Irma lelkészházaspár kezdeményezett, aminek a koronája a Bethesda gyermekotthon, az ehhez kapcsolódó mezőgazdasági és ipari létesítményekkel együtt. A szomszédos Farnason öregotthont működtetnek, itt malom is van és kenyérgyár, sajtgyártó kisüzem, fóliás zöldségtermesztés. Az, hogy Zsobok, az egyik legelmaradottabb alszegi falu úgy kiemelkedett, hogy Kalotaszentkirály mellett a legizgalmasabb élet zajlik itt, főleg nekik köszönhető. A kétszázvalahány lelkes faluban hetven embernek adnak munkát. Klárika levélben kért fel a részvételre, el is jöttem. Az elején elsősorban a kolozsvári rajztanár kollégáira támaszkodott, lévén, hogy ők könnyebben ide mozgósíthatók. Magyarországról is igyekezett táborlakókat toborozni, onnan kezdetben jobbára amatőrök jelentkeztek. Amikor megérkeztem, csak két ismerős, hivatásos képzőművésszel találkoztam, Soó Zöld Margit jött el akkor meg Fodor Éva, Fodor Sándor író felesége. Mondtam is Klárinak, ez nagyszerű dolog, de ide a profikat kell meghívni, hogy amit itt alkotnak, Kalotaszegen, ne csak a saját kis körükbe jusson el, kerüljön be a hazai és magyarországi művészeti élet vérkeringésébe. Jöttem minden évben hűségesen, az amatőrök lassan elmaradoztak. Végül is a tábornak profi jellege lett, de azok a rajztanárok, akik tényleg kiállító művészek, továbbra is jönnek. Aztán megfordult itt Jakobovits Miklóstól Tóth Lászlón keresztül Árkossy Istvánig és Kádár Tiborig sok jeles művész – hogy hirtelen említsek néhány nevet. Eddig több mint százhúszan tanyáztak itt. Volt, aki egyszer vagy kétszer jött el, és van, aki rendszeresen visszajár. A szervezők ragaszkodnak ahhoz, hogy ha ide jelentkezik valaki, annak, amit itt alkot, „köze” legyen Kalotaszeghez. Essig Klára most Kolozsvárról távirányítja a tábort, ahogy tudja. Régóta betegeskedik, úgyhogy hősies dolog volt, hogy tegnap kijött a megnyitóra, a férje, Essig József fotóművész helyettesíti tulajdonképpen.
Nekem az a tisztem, mindenek előtt, hogy amikor vége a táborozásnak, megnyissam a kiállítást itt, a díszteremben, vagy a kultúrházban. Az egy társadalmi esemény a faluban, mert rendszerint istentisztelet után tartják, a falu népe átvonul, és megnyitjuk a tárlatot. A dolgom másik, gyakorlatiasabb része, hogy a két munkát, amit a táborlakók itt hagynak a gyűjtemény számára, értékeljem – euróban most már. Ez a kollekció tulajdonképpen a levegőben lóg, hiszen nincs hol kiállítani állandó jelleggel. A képek végül is jó helyen vannak, ennek az épületnek minden szobájában, a parókián és a farnasi öregotthon falain, meg Essigék lakásában, ahol egy pincegalériát alakítottak ki. Régebben úgy volt, hogy vasárnap, amikor véget ért a tábor, megnyílt a kiállítás, kürtőskaláccsal, köményes pálinkával, volt egy kis zene, éneklés, estefelé nekiálltunk, leszedtünk mindent, és másnap, hétfőn Kolozsváron az evangélikus egyház galériájában újból megnyitottuk, immár a szélesebb közönség számára. Három éve nem ott tartják, hanem a magyar színház előcsarnokában, egy-egy színházi vagy opera bemutató alkalmával.
Igazából minden órám le van kötve, mert amikor már elkészült néhány kép, megkérnek, nézzem meg. Nem vagyok igazán kritikus alkat, nem is tartom magamat igazán műítésznek. De elbeszélgetek velük, kiderül, hogy mit szeretek, mit nem. Természetesen nem lehet itt tíz-tizennégy nap alatt főműveket alkotni. Az a két kép, ami itt marad, annak befejezett munkának kell lennie. Ha több alkotás van, azt is megkérdik, hogy melyiket hagyják itt? Természetesen, a legjavát választom ki, annak ellenére, hogy a gyűjteménynek még most nincs állandó helye. Igen fontos volna, azt kellene még megszervezni, hogy a tizennyolc év alatt felgyűlt munkák javát, mondjuk, ötven képet egy vándorkiállítás keretében Magyarországon is bemutathassák.”
Banner Zoltánnak sietnie kell, hiszen amióta Békéscsabára költözött, egyre-másra tárlatokat kezdeményez, főleg erdélyi vagy Erdélyből átszármazott képzőművészek munkáiból, megnyitja őket, ír róluk. Legutóbb Péterfy László szobrászról készített monográfiát. Minden évben megjelenik egy erdélyi művészről szóló monográfiája. Legalább ötévente egy-egy tekintélyesebb, átfogó jellegű művészettörténeti kötetet is kiad. A sorozatot 1990-ben kezdte, az Erdélyi magyar képzőművészet a 20. században címmel. A jelenleg 81 esztendős, fáradhatatlan szerző bevallja: „Már készülök a hármaskönyvem harmadik kötetére. Mire nyolcvanöt éves leszek, a művészettörténészi pályám emlékeit írom meg, az ars poeticámat, aminek a lényege az, hogy nem csak transzilvanista irodalom van, hanem transzilvanista művészet is.” Beszélgetésünk végén az is kiderül, hogy tavaly, éppen a nyolcvanadik születésnapja körül tartották Békéscsabán a Költészet napját, és őt is felkérték: mondjon néhány verset a 24 órás versmaratonon. „Szavalatom hallatán a helybeli színház igazgatója, Fekete Péter azt mondta: neked még ebben az évben szervezek egy előadóestet! Már rég nem vállalkoztam ilyesmire, mert éreztem, hogy ez engem nagyon megvisel. De összejött a dolog, és azóta újra fellépek, nem győzök eleget tenni a felkéréseknek.” Ilyenformán az örökifjú Banner Zoltánt újra elcsábította régi, nagy szerelme, az előadóművészet…
Műhelyről műhelyre Arról már előzetes tájékozódásom során tudomást szereztem, hogy Zsobokon immár évek óta a festőtábor mellett – azzal egy időben – fotóművészeti, ritkábban filmes tábort is szerveznek. Igaz, ők kevesebb napot töltenek itt, éppen tegnap távoztak. Azt már magától értetődőnek tartom, hogy a grafikus Essig Klára fotósként és tévéoperatőrként is excelláló férje, Essig József az egyik fő kezdeményezője ezeknek az alkalmaknak. Viszont mindebben jelentős, mentori, szakirányítói szerepet tölt be az engem ideszállító Buglya Sándor, aki 2004 óta a Sapientia Tudományegyetem fotó-filmművészet-média szakának vezető tanára. A tanár úr nemcsak a tanítványait hozza el Zsobokra, szakmai gyakorlatra, hanem a fotográfia és a filmművészet iránt fogékony középiskolásokkal is foglalkozik. József és Sándor nem kis megelégedésére, a most lezárult alkalomra sikerült nyolc magyarországi művészt, a Felföldi Fotográfusok Szövetsége csapatát meghívniuk, akik Kalotaszegnek a déli részét fényképezték, Tordaszentlászló, Kiskapus vidékét. Amikor szerre meglátogatom a műhelyekként fungáló osztálytermeket, nem kis meglepetésemre, Buglya Sándort „in flagranti” kapom egy festőállvánnyal meg egy ecsettel. Kiderül, hogy piktorként is „jogosan” tartózkodik Zsobokon. Éppen egy tájképen dolgozik, két műhelytársa állingál mögötte, azon frissiben véleményezik a félig kész alkotást. Itt természetes gyakorlat, hogy nem csupán Banner úr, hanem ők maguk is megbeszélik egymással a dolgaikat. A szakmai eszme- és véleménycsere alól legfeljebb csak azok képeznek kivételt, akik igénylik a magányt az alkotáshoz, vagy akik valahol a faluban, a határban bolyongva dolgoznak. A táborzáró kiállítás idején viszont ők sem mentesülnek az elbírálás alól.
Sándorral egy teremben buzgólkodik másik fogadóm, Orbán István grafikusművész is. „Kolozsvárról jöttem, második alkalommal vagyok itt, először 1998-ban, amikor a harmadik tábort tartották. Kíváncsi voltam, mi minden történt itt az elmúlt másfél évtized alatt, sok az új arc, de vannak emberek, akik törzstagoknak számítanak. 1975-ben diplomáztam, tagja vagyok a Barabás Miklós céhnek. A megélhetés érdekében rajztanári munkát is kell végeznem, a Báthory líceumnak vagyok a tanára, az egy nagyüzem, ezerkétszáz gyerekkel, ott van egy saját galériánk is, a Klubgaléria, ahol rendszeresen havonta újabb és újabb kiállításokat szervezünk, meghívott képzőművészek munkáiból. Rám mindenképpen inspirálólag hat ez a közösség. Egymáshoz bejárunk, megnézzük, ki, mit csinál, hogy dolgozik, mikkel kísérletezik. Összeülünk, beszélgetünk, anyagot hozunk, katalógusokat, egyebet, amit kicserélünk egymás között. Mindenképpen konstruktívan hat ránk a környezet is, egymás közelsége is. Most, ha jól számolom, huszonnégyen vagyunk, Magyarországról is jöttek kollegák.” István két kiadvánnyal ajándékoz meg. Az érszalacsi születésű, portugál földön fényes pályát befutott, odakint elhalálozott Balaskó Nándor szobrász és egyetemi tanár munkásságának két szegmentumát, aktjait és rajzait bemutató albumot Orbán István rendezte sajtó alá, és előszavazta. Ha valaki, akkor ő alaposan ismeri a művész életművet, hiszen Balaskó Nándor az apósa volt…
A faragott fa illata Korábbi ígéretemhez híven, ellátogatok Gál Potyó István alszegi portájára is. A tágas udvartér megannyi épülete tanúsítja, hogy itt a faanyagot szerető, a megmódolásához művészi fokon értő emberek laknak. Ahogy benyitok a hátsó traktus földszintjének szerény műhelyébe, egy, a szemközti sarokban ékeskedő fali tékán akad meg a tekintetem. Bármelyik hajdani céhlegény örömest vállalhatná magáénak ezt a harmonikus díszítésű remeket. De számomra, nagyváradi polgár számára, a rogériuszi református templom belterének famunkái képezik a „referenciát” Potyó mester produktumait illetően, hiszen két esztendeig faragta annak minden darabját, a szószéktől az úrasztaláig, a mózesszéktől a padelőkig.
„Most éppen kapufélfákat faragok, a Varjúvárnak. Felújítások kezdődtek el Kós Károly házánál. Egy autóbehajtó kaput és egy gyalogkaput faragok. Nagyapámat ugyancsak Gál Potyó Istvánnak hívták, ő volt Kalotaszeg leghíresebb mestere. Kós Károly idejében élt, ő készítette a Varjúvárhoz és a szentimrei nyaralóhoz a teljes bútorzatot annak idején. Bár apám nem folyatta a szakmát, én a génjeimben hordoztam a fa szeretetét. Gyerekkoromban is már próbálgattam apró munkákat, nagyapám sajnos, meghalt, amikor én tíz éves voltam, de a munkái megmaradtak. Néhány szerszáma és néhány mintája is. Ennek alapján kezdtem el faricsgálni, és miután megnősültem, Bánffyhunyadra költöztünk, ott megismerkedtem a Kudor családdal. Nagyon nagy hatással volt rám ez a jeles faragódinasztia, olyan szép dolgokat láttam náluk, hogy muszáj volt nekilássak faragni. Először hobbi szinten, utána váltottam. A kolozsvári népművészeti iskolának volt egy osztálya, ahol várfalvi meg körösfői faragó volt a tanárunk, elvégeztem két évet, de többnyire autodidakta módon tanultam. Összegyűltünk nyolcan-tízen faragni szerető emberek, mindenki hozta, amiket talált, régi faragásokat, s abból inspirálódtunk.
A rogériuszi templomot nagy élvezettel, szívvel-lélekkel csináltam, akár itt, a zsoboki templom fakazettás mennyezetét, a nagypetri imatermet, a vajasdi templomot, Hunyad megyében, épp úgy, mint az ugyancsak Bihar megyei Jankafalvát. A fiammal dolgozom együtt, 2000-ig nem győztünk a megrendeléseknek eleget tenni. Magyarországon is volt néhány nagyobb munkám, borospincéket, és egy modern irodaház belsejét borítják a faragásaim.”
Gál Potyó István a művésztábor mintájára faragótábort rendez minden évben. „Egy időben párhuzamosan ment a festőtáborral, meglátogattuk egymást, egymás előadásaira átjártunk, de mostanában az később működik, mint a miénk. Van nekünk, népművészeknek egy egyesületünk, a Bokréta Kulturális Egyesület, ennek a keretében van faragó, bútorfestő, varró-hímző tábor. Az utóbbi az idén elmaradt, de a faragót és a bútorfestőt megtartottuk. Most volt a tizedik alkalommal. Általában tíz, tizenöten vagyunk. A bútorfestők Mákófalván, a fafaragók itt, az én portámon találkoznak. Kolozsvárról is jönnek, a környékről, de a legtöbben Magyarországról. Sikerült ide édesgetnem a faluból is néhány gyereket. Remélem, lesz utánpótlás, mert most egy kezem is sok, hogy előszámláljam: hányan faragunk Kalotaszegen…”
Lüdércek pedig nincsenek Az esti irodalmi rendezvénynek riporterségem a meghívottja, néhány könyv mellett lapjainkat, az Erdélyi Riportot és a Váradot is bemutatom, megtisztelő partnerem Egyed Emese professzor asszony, irodalomtörténész, költő. Immár hagyomány a szerzői estek tartása, az örökös moderátor szerepét Emese vállalta el. Vele és gyerekkori barátommal, Essig József táborszervezővel a kései órákban ülünk le beszélgetni. Emese asszonynak is szívügye Kalotaszeg, Zsobok. Egymást kiegészítve mesélik, hogyan sikerült összemelegedniük egy reménybeli partnerrel,Barcsay Tamás Kanadában élő honfitársunk személyében. A történelmi család sarja sikerrel igényelte vissza ősei gyalui kastélyát. A részben tűrhető állapotban lévő, hatvan szobás épület jelentős, multifunkcionális központtá válhatna. Úgymond, még mielőtt teljesen megnyugtatóan rendeződött volna a grófi ingatlan jogi helyzete, az örökös támogatásával, a helybeli alpolgármester közreműködésével „birtokba vették” és „felavatták” a kastélyt: Ott szervezték meg a fentebb emlegetett nyolc jeles magyarhoni fotóművész kiállítását, az önkormányzat vezetője pedig népi tánccsoporttal, énekesekkel, muzsikusokkal tette ünnepélyesebbé a tárlat megnyitását. Jóska barátom hosszan sorolja, hány kudarc érte az Essig család, illetve a bánffyhunyadi Kós Károly Egyesületpróbálkozásait, hogy itt, Zsobokon vagy egyebütt tető alá hozzanak egy kalotaszegi gyűjteményt, ahol a képeknek, a faragásoknak, a festett bútoroknak, a kézimunkáknak is helye volna. Talán a gyalui kastély lehetne a megfelelő hely?… Egyed Emese, aki már három könyvet írt az irodalmár Barcsayakról, felajánlotta a segítségét Barcsay Tamás történésznek: kutatásait a családja történetével foglalatoskodó tisztelt kolléga rendelkezésére bocsátja.
Nem tudok a riportom végére pontot tenni addig, míg egy passzus erejéig nem idézem fel Emese asszony „zsoboki intrádáját”, amint jön velem szemben, elegáns, fehér lenvászon ruhában, széles karimájú szalmakalapban, a karján egy hatalmas csokor mezei virággal. „Ez a liláskék a gémorr – magyarázza –, ez a sárga az orbáncfű, az zsálya, amaz meg mogyorós lednek, bürköt is szedtem, sárga vadhagymát, fehér galajt és mentát. A galajt alabástromon találtam, az alabástrom kő fehéren vakított a zsoboki réten, talajréteg nem volt rajta, csak egy nagy virágbokor. Erős illata van. A minerálé és a vegetária ugyanazt a fehér színt kínálta.” Emese az anyatejjel szívta magába ezeket az ismereteket, hiszen az édesanyja botanikus volt.
Hajnalban tovább csámborgok az Egellő sikátorán, ahová tegnap Emese elkísért, a temetőkertet megmutatni. A domboldalon szépségesen szeszélyes rendben, lábon álló, félig vagy teljesen eldőlt két-háromszáz éves, faragott, feliratos sírkövek – érdemes lenne alaposan végigkutatni. Emeséről tudom, hogy a helynevek szerelmese, hiszen tavaly ilyentájt versbe szőtte Zsobok legszebb neveit, Tűnődés tengerfenéken címmel. Jelentem: elmerészkedtem egészen az általa emlegetett Ördögkosara aljáig, de egyetlen lüdérccel se találkoztam. Pedig a vers szerint ez az apró katlan a „lüdérctánc helye” volna. Talán nem a megfelelő órában érkeztem oda…
erdelyiriport.ro

2014. június 5.

A Nemzeti Összetartozás Napját ünnepelték Kolozsváron
Ünnepi megemlékezésre került sor a Szent Mihály plébánia és a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum szervezésében a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. A megemlékezésen, melynek a plébánia díszterme adott otthont az erdélyi történelmi egyházak képviselői, politikai és ifjúsági vezetők vettek részt, valamint Magyarország kolozsvári főkonzulja. Jelen volt Vákár István a Kolozs Megyei Tanács elnöke, Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestere, valamint a városi és megyei önkormányzat magyar tanácsosai is.
Elsőként Ft. Kovács Sándor kolozs-dobokai főesperes, az esemény házigazdája köszöntötte az egybegyűlteket. Magdó János főkonzul beszédében elmondta, hogy a magyar közösség még mindig nem képes feldolgozni a Trianoni döntés traumáját. Kiemelte értékteremtő közösségi munkával és összefogással leszünk képesek csak túllépni a 94 évvel ezelőtti békeszerződés okozta megrázkódtatáson. Magdó a következő Kós Károly idézettel hívta közös munkára a jelenlévőket: „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk”.
Kató Béla az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is az összefogás fontosságát hangsúlyozta. A püspök elmondta, hogy Trianonban mások döntöttek sorsunk fölött, de most mi magunk tarthatjuk kézben azt, a területeket nem vették el tőlünk, mert a magyarok helyben maradtak, csak a határok mozogtak. Felhívta a figyelmet napjaink nemzedékének a felelőssége, hogy most se adjuk át szülőföldünket, ne hagyjuk itt, gondoskodjunk a magyar jövő építéséről. Az unitárius egyház nevében Rácz Norbert lelkész köszöntötte a jelenlévőket, aki a magyar közösséget a kivágott fához hasonlította, amelyik tavasszal újra kihajt, új erőre kap. Az evangélikus-lutheránus egyház részéről Kerékgyártó Imola lelkész mondott ünnepi beszédet.
Geréd Imre az ifjúság nevében elmondott beszédében elmondta: „Emlékezni kell, a múlt ismerete öntudatosság. Ezért biztatom a generációmat is, és egyben ígérem az őseimnek, hogy nem fogunk megfeledkezni erről a napról és mi is átadjuk a gyermekeinknek az emlékezés hagyományát.”
Az ünnepséget Geréd István vezette, Jakab Tamás és Szőke Tamara szavalatai tették hangulatossá a megemlékezést. Az esemény közös imával és nemzeti himnuszunk eléneklésével zárult, melyet Dr. Potyó István és Gyenge Zoltán-Balázs kísért zongorán és hegedűn.
Közlemény. Erdély.ma



lapozás: 1-30 | 31-46




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék