udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Puskás Ilona

2006. június 13.

Már hagyománnyá vált, hogy az 1989-es fordulat után, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum ballagási ünnepségén három Győrffy Zoltán-díjat osztanak ki a végzős diákok között. A kiosztásra kerülő 600 dollárt minden évben a Washingtonban élő egykori bolyais diákok, a Győrffy házaspár (dr. Győrffy Péter és Puskás Ilona) biztosítják. Ettől az évtől kezdve, az előbb említett mellett, egy újabb díj is lesz. Ezt a Kanadában élő Katonai Éva orvosnő létesítette fiatalon elhunyt férje, Szabó Jenő emlékére. Szabó Jenő tanári tevékenysége alatt az egyik legjobb és legtehetségesebb tanítványa volt, emlékezett rá Weszely Tibor. 1967-ben Bukarestben elektronikamérnöki diplomát szerzett. 1987-ben feleségével és gyermekeivel Torontóba emigráltak, ahol Jenő bio- és elektromérnökként dolgozott 1996. július 5-én tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláig. /Weszely Tibor: Győrffy Zoltán- és Szabó Jenő-díjas diákok. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 13./

2013. április 16.

Búcsú Győrffy Ilonától
Akik közelebbről ismerték, tudták, hogy az utóbbi időben gyógyíthatatlan betegségben szenved, halálhíre mégis sokakat megdöbbentett. Egy olyan személy távozott az élők sorából, aki élete folyamán sohasem felejtette el azt az iskolát, amelyben tanult, azt a várost, amelyben addig élt, és azt a nemzetet, amelyhez tartozott. Az életkörülmények nagyon sok irányba sodorhatják az embert élete folyamán. Puskás Ilona nyolcadik osztályos korától a Bolyai Farkas Líceum tanulója volt, és mint az iskola XI.E osztályos diákja 1962-ben érettségizett. 1965-ben férjhez ment Győrffy Péter orvoshoz, aki hét évvel előtte szintén a Bolyaiban érettségizett. Kezdetben mindketten Csíkszeredában dolgoztak, majd 1977-ben, akkor már két kisgyerekkel, kivándoroltak az Amerikai Egyesült Államokba. A kezdeti nehézségekkel megküzdve, megfeszített munkával sikerült valahogy anyagi körülményeiket idővel rendezni. Új környezetében azonban nem felejtette el, hogy honnan jött. 1989-ben Győrffy Ilona Amerikában létrehozta a Kulturális Alapítvány Erdélyért egyesületet, melynek célja – amint a megnevezése is sejteti – az itteni kulturális tevékenység támogatása és külföldi ismertetése. Ez tette lehetővé számos író, tudós, képzőművész, politikus és közéleti személyiség amerikai meghívását és előadói körútjának megszervezését. Létrehozta a Győrffy Zoltán-díjat, mellyel 1991-től kezdve a Bolyai Farkas Líceumban minden év ballagási ünnepségén három kiváló diákot jutalmaznak (300+200+100 dollár pénzjutalommal). Ezenkívül eddig több mint harminc szegény sorsú és jól tanuló bolyais diák részesült megszabott idejű ösztöndíjban. Marosvásárhelyen létrehozta a tizenöt évig működő angol nyelvű Bay Zoltán könyvtárat, ahol a szakembereknek nyújtott szellemi segítségen kívül a kisgyerekek részére egy angol nyelvű óvoda is működött szakpedagógus irányításával. Ennek költségeiről szintén Győrffy Ilona gondoskodott. Említésre méltó még a Borsos Tamás-szobor felállításához nyújtott támogatás is. Tevékenysége elismeréseként 2004-ben Győrffy Ilonát Marosvásárhely díszpolgárává választották.
Mint pályakezdő tanárnak, alkalmam volt tanítani abban a kitűnő diákokból verbuválódott XI.E osztályban is. Az 50 éves érettségi találkozójuk alkalmával a tavaly kiadott EMLÉKKÖNYV-ükben a következőket írja Győrffy Ilona magáról: "Erdéllyel s szülővárosommal, Marosvásárhellyel való kapcsolatom soha nem szakadt meg, s idővel egyre mélyült. … A honvágy az, amit nem lehet megmagyarázni, hogy mit is érzel. Nem lehet szabályozni, és soha nem tudod, hogy mikor jelenik meg. Kiborít egy szavalóest, a málna illata, egy hóhullás, a karácsony… A gyakori hazalátogatás meg a barátok hozzánk jövetelei sokat jelentettek. Házunkban egy kis Erdélyt hoztunk létre, hazai festményekkel, faragott bútorokkal, udvarunkon fenyőfákkal. 35 év után is európaiasan élünk."
Kedves volt tanítványom halálhírét megtudva, aki példaképe volt annak, hogy mit jelent bolyais diáknak lenni és volt iskoládért valamint nemzeti közösségedért tenni, akaratlanul is a kisgyerekkoromban a rádióban oly sokszor hallott ének szövegének kezdősorai jutottak eszembe: "Minden elmúlik egyszer, minden végéhez ér …"
Weszely Tibor.d
Népújság (Marosvásárhely).



lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék