udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Ráduly Géza

2005. október 21.

Az év elején jelent meg Stefano Bottoni olasz történész Konföderáció a cél című tanulmánya az 1956-os romániai eseményekről, nevezetesen a Szoboszlay-ügyről. Szoboszlay Aladár temesvári római-katolikus plébános annak a „kísérletnek a szellemi atyja és operatív motorja”, amelynek célja a kommunista rendszer megdöntése egy Magyarországon és Romániában egyidőben kirobbantott forradalom révén, illetve egy közös román-magyar államalakulat, az ún. Confederatio létrehozása – állította a történész a periratok és más források tanulmányozása alapján. Melyik nemzetnek az ügye, kérdezte Bottoni, tekintettel arra, hogy a román Fintinaru másodrendű vádlott, és a per során még tucatnyi román embert ítélnek el. A Szoboszlay-ügyben közel kétszáz személyt vettek őrizetbe államellenes összeesküvés vádjával. Ötvenhét személy ellen emeltek vádat, közülük tízet (Szoboszlay Aladárt is) kivégeztek, 47 személyt életfogytiglani vagy több tízéves kényszermunkára, börtönbüntetésre ítéltek. A Szoboszlay-ügyben 15 embert ítéltek el Háromszéken, köztük nyolc papot: Ábrahám Árpád (Torja), Kovács Balázs (Szentkatolna), Kovács Béla (Kovászna), Kosza József (Ozsdola), Ráduly Géza (Gelence), Páll Gyula (Futásfalva) plébánosokat, Mezei Levente Mór ojtozi és Kovács István esztelneki szerzetest. Továbbá hét „világi” személyt: Baróti Pált, Szörcsei Eleket és Lőrincz Károly Sándort Torjáról, Farkas Pál kézdivásárhelyi tanárt, Bulárka Istvánt (Csernáton), Kónya Béla-István és Vajna László kézdivásárhelyi ügyvédeket. Ábrahám Árpádot és Kónya Béla-Istvánt halálra ítélték és kivégezték. A perbefogottak közül ma már csak hárman élnek: Bulárka István, Farkas Pál és Vajna László. Lőrincz Károly Vargyason élő volt politikai fogoly a Székely Hírmondónak elmondta, Szoboszlay terve az volt, hogy 1956. augusztus 28-án Bukarestben forradalmat robbantson ki. Egy tankegység-parancsnoknak az lett volna a feladata, hogy alakulatát Bukarestbe vezérelje és elfoglalja a belügyminisztérium, a rádió stb., épületét, miközben a Székelyföldről különvonattal érkező magyarok csatlakoztak volna a katonákhoz, de ez gyermekes, igen naiv elgondolás volt, nem is lett semmi belőle. Nagy Imre Snagovra hurcolását követően kapóra jött ez a szervezkedés a román hatalomnak, jó ürügyet szolgáltatott az erdélyi magyarok üldözéséhez. Nem sokkal az interjú elkészülte után Lőrincz Károly meghalt. /Kocsis Cecília: 1956 Romániában: melyik nemzet ügye? = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), okt. 21./

2005. október 21.

„Elsősorban a római katolikus papokat ítélték nehéz börtönre: Ferencz Béla Ervin ferencrendi szerzetest és Ráduly Géza csíkmadéfalvi plébánost életfogytiglanra, Ráduly István gelencei plébánost huszonkét évi, Dénes Dávid akkoriban hátszegi plébánost húszévi, Mezei Mózes Levente ferences szerzetest ugyancsak húszévi, Müller Jenő érszegi plébánost tizenöt évi, Kosza József ozsdolai plébánost és Aurel Dan görög-katolikus főesperest tíz-tíz évi, Kovács Béla törcsvári plébánost hétévi, Kovács Balázs szentkatolnai plébánost négyévi fegyházra. Utóbbi a temesvári tárgyalás idején 73 éves volt. Azzal vádolták, hogy szentkatolnai plébánosként nem jelentette fel mindazokat, akik a „Szoboszlay-összeesküvés” tagjaiként megfordultak a parókián. A csíkmadarasi Mihálcz Andrást 1960-ban huszonöt évi börtönbüntetésre ítélték. Hasonlóan bántak az ugyancsak 73 éves Szörcsei Elek gazdaemberrel, akit magas kora ellenére tizenöt évi fegyházbüntetéssel sújtottak. Ő volt a kevesek egyike, aki a tárgyalás után találkozhatott a hozzátartozóival. Ekkor kapta azt a végzetes csomagot, amely nagyon rövid időn belül az életébe került. Ugyanis attól félt, hogy a börtönben éhen fog halni, s amikor megkapta a csomagot, az ujjairól addig nyalta a zsírt, amíg gyomorgyulladást kapott, és a galaci börtönben rövid időn belül meghalt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Baróti Pál torjai gazdaembert, Schell István és Kuun Zsigmond volt földbirtokost; huszonöt évi nehéz börtönnel sújtották a tbc-s beteg Lőrincz Károlyt, a csernátoni Bulárka Istvánt, Pataki Istvánt és a 17 éves Orbán Pétert, a halálra ítélt és kivégzett Orbán István fiát, akinek az volt a bűne, hogy ő hívta a Szoboszlay Aladárral való csíkszeredai találkozóra az ott beszervezetteket. Tizenöt évi fegyházbüntetést kapott báró Bánffy István, dr. Rend László állatorvos, a marosvásárhelyi állatkert későbbi megteremtője, Pietsch Béla aradi ügyvéd és fia, ifj. Pietsch Miklós építész, gróf Mikó László. A kivégzettek és a börtönben elhunytak emlékét ma faragott kopjafa őrzi a kézdivásárhelyi református temetőben, a torjai római katolikus temetőben és Sepsibükkszádon. Ugyancsak kopjafát állítottak a Szoboszlay-per mártírjainak Budapesten, a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában.” /Tófalvi Zoltán: Megbűnhődött magyarság. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), okt. 21./

2011. március 10.

Szoboszlay Aladár székelyföldi szervezkedése (Az 1956-os forradalom Háromszéken)
Az 1956-os szervezkedési kísérletek döntő többsége a Székelyföldhöz — így Háromszékhez — vagy a Székelyföldről elszármazottak tevékenységéhez kapcsolódott. Ebben, természetesen, meghatározó jelentősége volt, hogy a székelység századokon át a keleti gyepűket védte, kiváló katonanépességként tartották számon.
A székelyföldi lustrák, katona-összeírások arról tanúskodnak, hogy Európa egyik legütőképesebb hadseregét a Székelyföld tudta hadrendbe állítani. Negyvenezer gyalogos és lófő székely minden időben komoly hadseregnek számított. Tudták ezt a magyar királyok, tudta Mátyás király, tudta Kossuth Lajos és Berzenczey László is, az 1848—1849-es háromszéki önvédelmi harcok páratlan sikere és fegyverténye ma is megdobogtatja mindannyiunk szívét. A székelyek hősiességét nagyon jól ismerték a moldvai, havaselvei fejedelmek is, akik a törökök támadása esetén azonnal a székelyekhez fordultak segítségért. Sem Ştefan cel Mare, azaz István vajda, sem Mihai Viteazul a székelyek katonai segítsége nélkül nem tudott volna csatát nyerni. Milyen furcsa és keserű fintora a történelemnek, hogy ma is akadnak történészek, akik a székelyek román eredetéről hadoválnak, "megideologizálják" a rovásírás román eredetét is... Törvényszerű volt, hogy Szoboszlay Aladár is elsősorban a Székelyföldön, Csíkszeredában, Torján, Kézdivásárhelyen és Marosvásárhelyen hozta létre konspiratív sejtjeit. A brassói sejt — akárcsak az Erdélyi Magyar Ifjak Szervezetének 78 elítéltje — szintén a Székelyföldről verbuválódott. Szoboszlay Aladár tájékozottságát bizonyítja, hogy amikor 1956. október 26-án megérkezett Torjára, azonnal az 1951 és 1955 között az Ozsdola környéki hegyekben bujkáló, Pusztai Ferenc által vezetett fegyveres csoport támogatására gondolt. A Háromszék olvasói jól ismerik Iochom István Pusztai, Jeges, Dézsi címmel a Székely Hírmondó kiadásában 2006-ban megjelent kiváló kötetet. Éppen ezért csupán azokra az információkra támaszkodom, amelyeket Szoboszlay Aladár fontosnak tartott, hogy újból hasonló fegyveres csoportok szerveződjenek Háromszéken. Az 1958. szeptember 1-jén a Securitate temesvári börtönében vele együtt kivégzett Tamás Imre csíkszeredai tanító a magyar forradalom előtt és a forradalom napjaiban arról tájékoztatta őt, hogy a székelyföldi és a szebeni hegyekben bujkáló fegyveres szökevények nyílt akciót indítanak Románia kommunista rendszere ellen, a támadásra Brassóban és Bukarestben egyidejűleg kerül sor.
Akkor Szoboszlay Aladár még nem tudta, nem tudhatta, hogy a csoport tagjait, Pusztai Ferencet, Dézsi Dénest, Máthé Györgyöt, azaz Jegest — akik 1950. augusztus 30-án agyonlőtték Okos Dezsőt, a kászonaltízi néptanács elnökét, 1952. október 6-án Ioan Piteşteanu milicistát, 1953. augusztus 10-én Gheorghe Pascut és Fogarasi Lászlót, a Securitate tisztjeit, 1953. október 23-án Kalányos Béla kászonaltízi lakost, az állambiztonsági szervek egyik besúgóját, vagyis a rendszer leggyűlöltebb és basáskodó képviselőit — tűzharcban likvidálták. Legádázabb ellenségük és végzetük — miként 1959-ben az ozsdolai molnárlegénynek, Szígyártó Domokosnak — Boros Lajos ozsdolai néptanácselnök és párttitkár volt, akiről Kovács György minden idők egyik legszörnyűbb és kizárólag hazugságokra épülő magyar "regényét", Az Ozsdola leányát "mintázta". Pusztai Ferenc és Dézsi Dénes 1954. augusztus 22-én este fegyverrel támadott Boros Lajosra. Boros fogadott lánya egy óvatlan pillanatban kisurrant, és értesítette a helybeli milicistákat. Valóságos hajtóvadászat indult Pusztaiék ellen. A hadművelet részletes leírása Florian Banu—Silviu Moldovan Bande, bandiţi şi eroi (Grupurile de rezistenţă şi Securitatea) című, az Enciklopédiai Kiadónál 2003-ban megjelent kötetben olvasható. Dézsi Dénest halálos lövés érte. Holttestét — mint a középkorban — három napon át Ozsdola központjában közszemlére tették. Pusztai Ferencet 1955. augusztus 10-én lőtték agyon Almásréten. Az ő holttestét — megfélemlítés szándékával — szintén kitették Ozsdola központjában. Jegest, azaz Máthé Györgyöt Kászonújfaluban egy tyúkketrecben lőtték agyon. A nevüket Felsőháromszéken és a Kászonokban ma is a legnagyobb tisztelettel említik. Mit vallott Szoboszlay Aladár a fegyveres szökevényekről 1957. november 30-án 7.40 és 16.35 óra között? "1956 augusztusában megérkeztem Bukarestbe, azonnal egy vonattal továbbutaztam Sepsiszentgyörgyre, ahol egy másik vonatra szálltam, és Gelencéig mentem. Ebben a községben Ráduly Géza római katolikus plébánoshoz mentem, akivel együtt voltunk teológusok. Megjegyzem: Ráduly Gézával már 1955-ben ismertettem a Keresztény Dolgozók Pártja létrehozására vonatkozó tervemet, amikor ismertettem a párt programját és ideológiáját, e célból a lakására mentem, s arra kértem, tanulmányozza a székelyek életét és gondjait."
Ráduly Géza
Ráduly Géza 1921. december 15-én született Kézdiszentléleken. Ragyogó tehetség, kiváló emlékezőképességgel áldotta meg a Jóisten! — így jellemezték paptestvérei és rabtársai. Nyolc éven át gyalog járt be a kantai Római Katolikus Főgimnáziumba. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főiskolán végezte teológiai tanulmányait. Kivételes tehetségét látva elöljárói a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemre küldték. A visszaemlékezések szerint Márton Áron püspök 1946-ban szentelte pappá. Előbb Gyergyószentmiklóson volt káplán, majd Gelencére helyezték. Gyergyószentmiklósi káplánsága idején, már 1951-ben letartóztatták. Szoboszlay Aladárt 1945-től, a gyulafehérvári teológiáról ismerte. Baráti viszony alakult ki közöttük. Szoboszlay Aladár először 1955 nyarán kereste fel Ráduly Gézát. "Egyetértettem egy ilyen párt létrehozásával, mivel elégedetlen voltam a jelenlegi rendszerrel, amely a materialista ideológián alapszik, és bizonyos jelenségeket egészen másként magyaráz, mint az egyház" — mondotta már az első kihallgatásán Ráduly Géza. 1955-ben Imecsfalván is találkozott Szoboszlay Aladárral Veres Imre helybeli plébános parókiáján. Szoboszlay Aladár azzal bízta meg, hogy új tagokat toborozzon. A beszervezésre Veres Imrét és az ozsdolai plébánost, Kosza Józsefet javasolta. Az utóbbiról megjegyezte, hogy a Securitate korábban egyszer már letartóztatta, mert kapcsolatban állt Pusztai Ferenccel és a Jeges "becenevű" szökevénnyel. Szoboszlay Aladár kérésére el is ment Ozsdolára Kosza Józsefhez, amikor azonban a szökevényeket szóba hozta, minden beszervezési kísérletet kategorikusan visszautasított. 1956 augusztusában Szoboszlay Aladárral közösen keresték fel Kosza József ozsdolai plébánost, de a beszervezési kísérlet ezúttal is eredménytelen maradt. Ráduly Gézát a Kolozsvári Katonai Törvényszék 1958. május 30-án négy vádlott-társával együtt életfogytiglani kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Temesváron, Aradon, Jilaván, Galacon, a brăilai Nagyszigeten, Luciu-Giurgeni-ben raboskodott. 1964-ben szabadult. Hét évig egy cellában volt a most 91 éves Ferencz Béla Ervin atyával, a gyergyószárhegyi Ferenc-rendi kolostor jelenlegi főnökével. Kiszabadulása után azonnal templomjavításba kezdett, kanonoki rangfokozatban irodaigazgatóként dolgozott, majd Madéfalván és Tusnádon volt plébános. Többen hangoztatták: első lett volna a püspök után. 1985. január 29-én Tusnádon hunyt el, Jakab László szerint Madéfalván. Szoboszlay Aladár így folytatta 1957. november 30-i vallomását: "Ezt követően Ráduly Gézával Kosza József ozsdolai plébánoshoz mentünk, akit ezúttal be is mutatott. A parókián egy másik római katolikus pap is volt — azt hiszem, Vitályos vagy Balog Sztálinvárosból (Brassóból — T. Z.), aki a pihenőszabadságát töltötte ebben a községben. A pap távozása után Kosza Józseffel beszéltem a mi Keresztény Dolgozók Pártjának nevezett felforgató szervezetünkről, annak terveiről és programjáról. Kosza Józsefnek beszéltem arról, hogy egy román—magyar konföderáció létrehozását javasolom, és erről a Magyar NK-ban egy volt politikussal (dr. Schmidt Géza volt kisgazdapárti képviselővel — T. Z.) is egyeztettem, aki egyetértett ezzel a dologgal.
Kosza József
(...) Ugyanazon alkalommal Kosza Józsefnek még azt is mondtam: a párt ügyét megtárgyaltam Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspökkel. Ugyanakkor arról is beszéltem, hogy embereimmel egy kormányellenes tüntetést terveztem Sztálinvárosba, ebből a célból intézkedtem is, hogy ezzel a tüntetéssel kapcsolatosan megismerjem a hadsereg álláspontját. Érdeklődve Kosza Józseftől, hogy ehhez az akcióhoz vannak-e megbízható emberei, ő azt felelte: nincsenek, nem értve egyet az említett tüntetéssel, amelyről neki beszéltem. Megjegyzem, hogy a beszélgetések egy részén részt vett Ráduly Géza is." Szoboszlay Aladár az 1958. január 5-i kihallgatás során beismerte: "Azért, hogy erősítsem az erkölcsi tartást, és a felforgató szervezet tagjait a vállalt akcióra ösztönözzem, azt mondtam a fontosabb tagoknak — ahogyan azt az 1957. november 5-i kihallgatási jegyzőkönyvben nyilatkoztam —, hogy bevontam a szervezetbe Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspököt is, és ő teljes mértékben egyetértett az általam elmondottakkal, azzal, ami a szervezet programját és célját illeti." A római katolikus plébánosok megnyerése érdekében Szoboszlay Aladár alaposan csúsztatott. 1955. július közepén Gyulafehérváron valóban felkereste a börtönből nemrég kiszabadult Márton Áront, aki pontosan tudta: minden lépését, mondatát ellenőrzik, mindenhol lehallgatókészülékek, "poloskák" vannak. Szoboszlay Aladár kísérletet sem tett — nem is tehetett — Márton Áron úgynevezett beszervezésére. Mindezek ellenére — ez is bizonyítja Márton Áron mindenekfölötti tekintélyét, tételesen is megfogalmazva: Ő a huszadik század legnagyobb magyarja! — az erdélyi kérdés megoldásával kapcsolatos terveikről tőle vártak tanácsot, véleményt. Nemcsak Szoboszlay Aladár beszélt Márton Áronnak a Keresztény Dolgozók Pártjáról, a magyar—román konföderációról, a református dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász, főgondnok is 15 oldalas "ENSZ-memorandum"-át hozzá vitte véleményezésre, Fodor Pál csíkszeredai mérnök, Márton Áron csíkszeredai iskolatársa a román—magyar lakosságcserére vonatkozó színes térképét is Erdély római katolikus püspökének adta át, hogy bólintson rá a tervezetére. A véres huszadik században két püspökünk tudta csak, a kompromisszumok kérdésében hol az ideális határ. A két püspök: Márton Áron és a református Ravasz László. Szoboszlay Aladár mindenkinél jobban tudta: ha konspirációs terveiben Márton Áronra hivatkozik, akkor az erdélyi római katolikus papság melléje áll. Kosza József ozsdolai plébános — Szoboszlay Aladár minden meggyőző képessége ellenére — rendkívül óvatos volt, és nem bízott a vendég pap állításaiban. Ennek komoly előzménye volt. A Csíkjenőfalván 1912. június 12-én született Kosza József plébános többször megjárta a Securitate börtöneit. 1953. szeptember 3-án Ozsdolán letartóztatták, majd a brassói börtönben tartották vizsgálati fogságban. Azzal vádolták, hogy a milícia és a Securitate alakulataival vívott harcban agyonlőtt Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes "szökevénnyel" kapcsolatot tartott fenn, élelmet juttatott el hozzájuk, sőt, meg is áldoztatta őket. Átvitték a marosvásárhelyi fegyházba, majd a brassói katonai törvényszék rendszer elleni szervezkedés vádjával egyévi fogházbüntetésre ítélte. 1954. július 1-jén szabadult. Később, a Szoboszlay-per tárgyalásán hiteles adatokkal bizonyította, hogy a "szökevényeket" nem szervezhette be, hiszen azok már régen halottak. Szoboszlay Aladár minden beszervezési kísérletét kategorikusan visszautasította. Gelencén felelősségre is vonta Ráduly Gézát: miért hozta a nyakára Szoboszlay Aladárt? Ennek ellenére Kosza József ozsdolai plébánost a feljelentés elmulasztásáért tíz évi fegyházbüntetésre ítélték.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék