udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 10 találat lapozás: 1-10

Névmutató: Rózsa József

2003. november 10.

A Rákóczi-év tiszteletére az RMDSZ sepsiszentgyörgyi Polgári Köre, a Koréh Endre Művelődési Egyesület, valamint a magyarországi Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Tanácsának támogatásával az Anselmo fogadó hátsó udvarán leleplezték a Nélkülünk döntöttek rólunk latin és magyar nyelvű táblát, melyen még A Rákócziak emlékére állíttatta a sepsiszentgyörgyi RMDSZ Polgári Köre 2003. november 8-án felirat olvasható. A táblát a Rákóczi-várból származó egyik kőtömbön helyezték el. Az ünnepségen mintegy ötven hazai és anyaországi meghívott, politikus, közéleti személyiség volt jelen. Ünnepi beszédet Albert Álmos, a Koréh Endre Művelődési Egyesület elnöke, Berencsi Attila, a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Tanácsának elnöke, dr. Nagy László, a sárospataki főiskola docense és Demeter János, a megyei tanács elnöke mondott. Négy fát ültettek a Rákócziak emlékére. A rétyi fúvószenekar Rákóczi-nótákat és -indulókat játszott. A jelenlevők a fogadótól négy kilométerre fekvő Rákóczi-vár romjaihoz látogattak, ahol a vár történetéről Rózsa József tartott előadást. /Iochom István: Rákóczi-emléktáblát avattak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./

2005. november 18.

Ojtozban a Végvár-Vámház Vendégfogadó fogadta a lelkes hagyományőrzőket, akik Gelencéről, Bélafalváról, Kézdivásárhelyről, Zaboláról, Sepsiszentgyörgyről és Szegedről érkeztek. Beszédek hangzottak el, melyeket Kelemen Botond, a 15. Székelyhatárőr Gyalogezred főhadnagya, az est szervezője nyitott meg, majd Vitéz Rózsa József ismertette az Ojtozi-szoros több katonai eseményének szájhagyomány és kordokumentumok alapján összeállított leírását. Dr. Szőts Dániel, a sepsiszentgyörgyi 11. m. kir. honvéd székely határőr zászlóalj egykori frontharcosa a Történelmi átjáró című és a Hitvallás 1938-as leírását ajándékozta a jelenlévőknek, majd a bál fővédnöke, Tamás Sándor képviselő, Khell Ödön, a berecki Gábor Áron Alapítvány elnöke és Dimény Zoltán, Bereck község polgármestere mondott köszöntőt. Többen javasolták a találkozók rendszeresítését. /Dr. Szőts Dániel: Hagyományőrzők első bálja Ojtozban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 18./

2010. február 19.

Identitásválság Marosszentgyörgyön
Marosszentgyörgy gazdasági fejlődése megváltoztatta a település etnikai összetételét: a magyarok mára az összlakosság kevesebb mint felét teszik ki. Sófalvi Szabolcs polgármester azonban tenni akar a község elrománosodása ellen: a tanács új magyar utcanevekről döntött, kétnyelvű táblákat helyezett ki, az iskola udvarán pedig hamarosan Petőfi-mellszobrot avatnak. Az idő rövid, és sok a teendő, mivel az elöljáró szerint megtörténhet, hogy többé nem lesz magyar polgármestere a településnek.
Az erőteljes románosodás ellenére is megpróbálok magyarkodni, a szó nemesebbik értelmében. Mivel szerintem a községnek most van utoljára magyar polgármestere, úgy érzem, hivatalbeli kötelességem ezt megtenni” – állítja Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy 2008-ban megválasztott elöljárója.
A nagyközség demográfiai adatai évről évre változnak; egyre több városlakó költözik ki a Vásárhellyel összenőtt településre. Míg 1992-ben Marosszentgyörgynek 7120 lakosa volt, 2002-ben ez a szám 7900-ra duzzadt. Mára mintegy 10 ezren lakján a települést, az egykor abszolút többségben lévő magyarság pedig kisebbségbe szorult. A polgármester szerint a 2002-ben még 58 százalékban jelen lévő magyarok mára az összlakosság kevesebb mint felét teszik ki.
Kiküszöbölnék a visszásságokat
A községközponthoz tartozó három településén, Tófalván, Csejden és Szentgyörgyön elsősorban román családok vásárolnak telkeket és kezdenek építkezni. Az utóbbi években a községközpontban új lakónegyedek, utcák létesültek, a lakosság és a vállalkozások számának növekedése ugyanakkor gazdasági gyarapodáshoz is vezetett. Jelenleg Marosszentgyörgy a megye egyik leggazdagabb községének számít.
„Mindez szép és jó, csakhogy a település elveszíti identitását. A város közelsége pedig csak fokozni tudja ezt a veszélyt. Erről a volt községvezetők is tehetnek, azok, akik nem voltak hajlandóak életbe ültetni néhány, a magyarság számára fontos tanácsi határozatot: az utcák, terek átkeresztelését, nem szolgáltatták vissza a történelmi egyházak elkobzott javait. De földet adtak a vásárhelyi ortodoxoknak vagy beengedték a kastély területére a most is ott állomásozó csendőrséget” – magyarázza a fiatal RMDSZ-es elöljáró, aki megfogadta: mandátuma alatt mindent megtesz az eddigi visszásságok ellensúlyozása érdekében.
Lesz még magyar polgármester?
Marosszentgyörgyön az etnikai arányok felborulásával egyetemben a közhangulat is változott, vagy legalábbis egyesek mindent megtettek annak érdekében, hogy változzon. A 2008-as helyhatósági választások alkalmával a városból ideköltözött egyik újgazdag román jelölt alpári hangnemű magyarellenes uszításba kezdett az RMDSZ jelöltje ellen.
Sófalvi szerint az ellenfél lejáratására jelentős pénzösszeget szóró Andrei Moscviciov taktikája bumerángként hatott: példaértékű összefogásra ösztönözte a község magyar lakóit, így Sófalvi elsöprő győzelmet aratott a sovén megnyilvánulásokban dúskálódó üzletember és pártja fölött. Marosszentgyörgyön az RMDSZ tíz, a román pártok együttvéve öt képviselőt juttatott a tanácsosi estületbe.
„Mivel a helyhatósági választások óta is egyre több román nemzetiségű új lakos folyamodik marosszentgyörgyi személyazonossági iratokért, nem valószínű, hogy ezt a győzelmet meg tudnánk ismételni. Legjobb esetben Szentgyörgyinek még egy mandátum erejéig lehet magyar elöljárója, de az is kétséges” – mérlegeli az RMDSZ esélyeit Sófalvi Szabolcs. Mint mondta, a jelenlegi tényállás és a kedvezőtlen tendencia sarkallta arra, hogy időben törlessze az önkormányzat két évtizede halmozott, tetemes adósságait a magyar lakosság fele.
Életbe ültetett kétnyelvűség
„Egy idegen, aki belépett a faluba, nem tudhatta, hogy ez valamikor magyar település volt, de talán még azt sem, hogy a mai napig magyar közösség él itt. Az utcanevek, a szobrok, az elhanyagolt kastély egyáltalán nem a mi múltunkról tanúskodtak” – állapítja meg a polgármester. Amikor egy évtizeddel ezelőtt a Krónika ugyanezt a tényt jelezte Sófalvi elődjének, szóvá téve, hogy a községben egyetlen utca sem viseli magyar személyiségnek a nevét, Vízi József azzal replikázott, hogy „De románnak sem!”. Annak ellenére, hogy az utcák későbbi átkereszteléséről még a 2004–2008-as időszak alatt döntött a helyi önkormányzat, Vízi nem ültette életbe az akkor még tanácsosként dolgozó Sófalvi kezdeményezésére született önkormányzati döntést.
Az új nevek, akárcsak a kétnyelvű táblák az elmúlt nyáron kerültek a helyükre. A Fő út egyik szakasza gróf Petki Dávid, a kastély parkja annak néhai tulajdonosának, Máriaffy Lajosnak a nevét viseli. Továbbá utcát neveztek el többek között Márton Áron püspökről, Török János 1848-as forradalmárról, Bolyai János matematikusról, Bányai József földesúrról, a község főtere pedig a település védőszentjéről, Sárkányölő Szent Györgyről kapta a nevét. A fél éve kitett táblákat eddig nem is rongálták meg, nem is lopták el.
A fiatal polgármester tervei között szerepel, hogy a jövőben Kossuth Lajosról is nevezzenek el utcát. „Ha már Marosvásárhelyen nem lehet, akkor legalább Marosszentgyörgyön lesz Kossuth utca” – jegyzi meg mosolyogva. Addig is Petőfi-mellszobor kerül az iskola elé, ahová a tanintézmény 90-es évekbeli román vezetősége, a helyi tanács megkerülésével a magyarellenes tetteiről elhíresült, a falu határában, 1849-ben meggyilkolt Constantin Romanu-Vivu szászrégeni prefektusnak állított emléket.
Községháza vagy kocsma lesz a kastélyból?
Hosszas huzavona után Máriaffy Lajos kommunista érában tönkretett kastélya visszakerült a gróf családjához. Az önkormányzat a helyi közösség részére szeretné megmenteni az 1870 körül épült kétszintes ingatlant, a település egykori gyöngyszemét. Az épület visszaszolgáltatásáig jó esély mutatkozott erre, azonban amint a leszármazottak visszaszerezték a kastélyt, megfeledkeztek arról az ígéretükről, miszerint telekkönyvezés után a két történelmi magyar egyháznak, a római katolikusnak és a reformátusnak adományozzák. „Inkább áruba bocsátották, amihez egyébként joguk volt, ám az épület állagához képest horribilis összeget kérnek. Mint várható volt, a művelődési tárca lemondott az elővásárlási jogáról, az önkormányzat viszont szeretne élni ezzel a lehetőséggel.
Nekünk nem mindegy, hogy a polgármesteri hivatalt költöztetjük oda, és egy falumúzeumot létesítünk az épület egyik szárnyában, vagy egy idegen vásárolja meg, és kocsmát meg panziót nyit, vagy netán még azt sem. Nem mindegy, hogy ez a valamikori csodálatos épület továbbra is Máriaffy-kastélyként él a köztudatban vagy egy bizonyos vendéglátó-ipari egység nevét kapja” – figyelmeztet a polgármester. A család jogi képviselője, Rózsa József marosvásárhelyi ügyvéd előbb 800 ezer eurót kért a neoreneszánsz épületért, majd 600-ra csökkentette az árat. A tanács által megrendelt felmérés alapján az ingatlan mintegy 200 ezer eurót érne, a restaurálási költségek pedig legalább félmillió euróra rúgnának. A meglehetősen nagy árkülönbség ellenére mindkét fél a méltányos megoldásban bízik, és a másik engedményét várja.
A falu épített örökségének másik értéke a 13. században épült római katolikus, kazettás mennyezete 1750-ből való, de egy sajnálatos mulasztás következtében kimaradt a műemlék jellegű épületek lajstromából. A polgármester és a tanácsosok most azt szeretnék, ha többnyelvű plakettek, elhelyezésével sikerülne a község történelmi múltját ismertetni.
Szívességek az ortodox egyháznak
Baricz Lajos plébánostól megtudtuk, a római katolikus egyházat sokkal inkább elkeseríti az a vita, ami a vagyona körül folyik. 2008-ig javarészt csak az ortodox egyház kapott földet a községben, míg a katolikusok és reformátusok a mai napig hiába kérik jogos tulajdonukat. „Valóban így van, az előző községvezetés csak az ortodoxoknak adott földet, és hogy jobb legyen, nemcsak a szentgyörgyi parókiának, hanem a vásárhelyinek is, amelynek az égvilágon semmi köze nem volt a faluhoz. Ezt a helyzetet kellene valahogy helyrehozni” – mondja Sófalvi Szabolcs, de belátja, nem lesz könnyű dolga.
A prefektúra keretében működő földosztó bizottság részéről hatalmas etnikai és politikai nyomást érez. „A hozzá nem értés és a rosszindulat párosul egyes bizottsági tagokban, de főleg a prefektúra vezető jogászában” – ismeri el Csuszner Ferenc, aki maga is tagja a testületnek. Szerinte a bizottság legutóbbi döntése, mely az egykori jogos tulajdonosok ellenében egy állami fantomvállalatot favorizál, újabb pert helyez kilátásba. A marosszentgyörgyi önkormányzat emiatt nemcsak a történelmi egyházak kéréseit odázta el, de mindmáig a Máriaffyék földjeit sem tudta visszaszolgáltatni.
„A mezőgazdasági kutatóállomás adminisztrálja azokat a földeket, a prefektúra meg arra int, hogy most telekkönyvet állítsunk ki a nevére. Hogy milyen kutatás folyik ott, arról jobb nem beszélni, de tudjuk: a román állam számára nem is az a fontos” – állítja a községgazda. Sófalvi úgy érzi, sok román hivatalnok azért próbálja átverni, mert 36 évesen fiatalnak és tapasztalatlannak tartják. Legutóbb az útügy vezetőjével folytatott szócsatát, amikor közölte: a községközpontban nemcsak a helységnévtáblák, hanem az irányjelzők is kétnyelvűek lesznek. A polgármester a magyar feliratok elhelyezését szeretné elérni a Marosszentgyörgyön megtelepedett román vállalkozók részéről is.
A legtöbb, akivel elbeszélgetett, hajlott a megoldás elfogadására. „Én csak a törvényes jogok tiszteletben tartásához ragaszkodom, azokat pedig megtagadni nem lehet” – vallja Sófalvi Szabolcs, és egyben arra biztatja Maros megye többi RMDSZ-es polgármesterét is, hogy merjék felvállalni magyarságukat és az általuk képviselt szövetség programját.
Szucher Ervin. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. szeptember 6.

Khell Ödönre emlékeztek (Emléktábla- és kopjafaavatás)
Szombat délután a Khell család, néhai vitéz Khell Ödön (1931—2009) tisztelői, barátai és a Gábor Áron Alapítvány kuratóriumi tagjainak jelenlétében a Szent Miklós római katolikus templomban a Máthé Ferenc plébános, címzetes esperes által szolgáltatott gyászmisét követően a tömeg a kilencablakos szülői ház elé vonult, ahol a hódmezővásárhelyi Ezer Nemzetség Alapítvány által adományozott Khell Ödön-emléktáblát dr. Grezsa István hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő és dr. Fazekas Özséb, a kerámia emléktáblát adományozó alapítvány elnöke leplezte le.
A Gábor Áron Alapítvány néhai elnökének a közösség érdekében kifejtett áldozatos munkásságát a jó barát, dr. Grezsa István méltatta. Az emléktáblát Máthé Ferenc plébános áldotta meg. A kettős ünnepségen Bereck másik testvértelepülését, Tótkomlóst Takács Ferenc alpolgármester képviselte. A koszorúzás után az ünneplők a Gábor Áron-emlékház és ifjúsági turisztikai fogadó udvarára vonultak, ahol a tavaly nyáron a Földi István, Sombori Sándor és Gyárfás Jenő kopjafája mellé állított, a helybeli Bodó Csaba által készített monumentális kopjafát leplezték le. A kopjafánál Dimény Zoltán polgármester, Balogh András, a művelődési központ igazgatója, Tibád Sándor ny. történelemtanár, vitéz Rózsa József és Handra Kelemen, a Gábor Áron Alapítvány alelnöke méltatta a múlt év december 21-én elhunyt vitéz Khell Ödön életét és közel húszesztendős munkásságát, valamennyien három nagy megvalósítását, az egész alakos Gábor Áron-szobor felállítását, a Gábor Áron-emlékház és az ifjúsági turisztikai fogadó átadását emelve ki. A negyedik kopjafát vitéz Khell Ödön három gyermeke, Ödön, Levente és Melinda leplezte le, majd Tusa Anna Boróka Reményik Sándor Kövek zsoltára című költeményét adta elő. A kettős megemlékezés koszorúzással, egyházi áldással és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. szeptember 8.

Kettőskereszt-avatás Ojtozban
Tegnap a délelőtti szentmisét követően a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kettős keresztet avatott Ojtozban a hármashalomnál, melynek fekete márványtábláján a magyar Hiszekegy olvasható.
Beke István köszöntőszavai után Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője azoknak a névtelen második világháborús katonáknak az emlékét idézte, akik országzászlótartóként a hármashalmot állították, és csodának nevezte azt, hogy ma is itt van. „Vannak idők, amikor elő kell venni a drótkefét, a lapátot, és rendbe kell szedni a ránk hagyott emlékműveket – mondotta Tóth Bálint –, mert ha nem tesszük meg, akkor ezek az enyészeté lesznek, vagy Sósmezővel példázva: egy idegen hatalom magáévá teszi, és a mi köveinkből állítanak saját maguknak emlékműveket.” A HVIM erdélyi szóvivője rendkívül kemény hangon bírálta azokat a politikusokat, akik „felöltik a székely ruhát, vagy akár huszárnak öltözve elhitetik a néppel, hogy érdekeit szolgálják, elhitetik azt, hogy ők ezért a földért megharcolnak, de közben gazdasági bilincsben tartják saját népüket”. A kettős keresztről és a hármashalomról a kereszt készítője, a kézdisárfalvi Szabó Ottó beszélt. Az SZNT nevében Péter János alelnök mondott ünnepi beszédet. Vitéz Rózsa József ny. erdész, helytörténész a hetven évvel ezelőtti eseményekről, a magyar hadsereg hősies helyállásáról beszélt, arról, hogy a végsőkig védték az Ojtozi-szorost. Köszönetet mondott néhai László János bácsinak, aki megmentette a hármashalmot, nem engedte, hogy lerombolják. Az avatóünnepség koszorúzással és himnuszaink eléneklésével ért véget.
Iochom István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. október 11.

Arra várnak, hogy meghaljunk"
Az állam javára döntött a bíróság a grófi erdők ügyében
Tegnap a Maros Megyei Prefektúra közleményben értesítette a közvéleményt, hogy a Maros megyei tulajdonjog-visszaszolgáltató bizottság október 9-én a brailai törvényszéken visszavonhatatlanul megnyerte a pert a gróf Bethlen Anna által képviselőt Gödemesterháza Erdőuradalmi Rt.- vel szemben, így állami tulajdonban, a Romsilva Rt. közigazgatásában marad a Felső-Maros mentén – Déda, Ratosnya, Palotailva és Gödemesterháza területén levő – 25.377 ha erdő. Bethlen Anna Bánffy Dániel örököseként kérte vissza a tulajdonjogot, részvényesek voltak még Bánffy László, id. és ifj. Bánffy János.
Az üggyel sokáig Rózsa József ügyvéd foglalkozott, aki alapfokon igazolta, hogy az örökösöknek joguk van az említett erdőterületekre, mi több, a Maros megyei igazságügyi fórumokon elérték azt is, hogy kimérjék és gyakorlatba ültessék a tulajdon-visszaszol-gáltatást. A kataszteri adatok szerint a parcellákat az erdészeknek kellett volna kimérniük. Tudomásunkra jutott, hogy a ratosnyai polgármesteri hivatalban a tulajdonba helyezési jegyzőkönyvet alá is írták azon bizottsági tagok, akik valóban jogosnak tartották a visszaszolgáltatást, az erdőkerület képviselőinek kivételével. Majd nem sokkal ezután a Romsilva – a perre hivatkozva – hivatali visszaéléssel feljelentette a Korrupcióellenes ügyészségen (DNA) az aláírókat, akik ellen kivizsgálás indult. Közben leállították a folyamatot. Ennek az akciónak az eredménye az október 9-i határozat.
A per folytatásáról nem nyilatkozott az ügyvéd, mert amióta Marius Pascan szenátor, volt prefektus politikai színezetű beavatkozása miatt áthelyezték más megyebeli igazságügyi szervek hatáskörébe, a jogi képviselőetet egy bukaresti irodára bízták. Az ügyvéd elmondta, amennyiben a jogsértett romániai állampolgárok úgy érzik, hogy a hazai igazságszolgáltató szervek kedvezőtlen döntést hoztak, jogorvoslatért az Európai Emberjogi Bizottsághoz (CEDO) fordulhatnak, amely sok esetben évek után ugyan, de "kiigazíthatja" a korábbi határozatot. Hogy lépnek-e ebbe az irányba, az ügyvéd nem tudta megmondani, valószínű, hogy még mérlegelik ezt a lehetőséget.
Gróf Bethlen Anna lapunknak azt mondta: "arra várnak ezek, hogy haljunk meg, aztán az idő megold majd mindent", majd hozzátette, nem hagyják magukat, mert tudja, hogy igazuk van.
Azonkívül, hogy a döntés mögött gazdasági érdekek húzódnak, a pernek szimbolikus jelentősége is van, hiszen a Gödemesterháza Rt. tulajdonképpen azért alakult meg, hogy az 1918-as impériumváltást követően a tényleges román hatalom átvételéig olyan jogi-gazdasági szerveződés alakuljon, amely – habár az erdők bizonyítottan magántulajdonban voltak –, megerősítse ezt a részvénytársaság által is. Utána születtek meg az újonnan megalakult államban azok a törvények – 1921. július 30- án, majd az 1945 februári Ellenséges Javakat Kezelő és Felügyelő Pénztárra (CASBI) vonatkozó törvény – a háborús bűnösséggel vádolt magyar nemesi réteget sújtotta –, amelyek önkényesen kisajátították a nagybirtokokat, s amelyeket 1949. március 3-án sajátítottak ki végleg. Az erdő nem lehetett a román államé, mert amikor a szóban forgó nemesi családok tagjai, illetve felmenői a tulajdonjogot megszerezték, akkor még nem is létezett Románia a mai for-májában.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)

2014. december 3.

Kockázati tényezőnek tekintett magyarság
A törvénybírók pártatlanságát félti Vasile Liviu Oprea, Maros megye prefektusa, aki többek között azért kéri a Bánffy örökösök visszaszolgáltatási perének áthelyezését Szászrégenből, mert „itt magyar közösség is él, és a magyarok, mint a grófok leszármazottjai 9323 hektár erdőt igényeltek vissza”.
A Legfelsőbb Ítélő és Semmitőszéknek küldött beadványában a kormánymegbízott ugyanakkor rámutat, hogy az efféle perek tétje „nyilvánvalóan hatalmas”.
„A restitúciós perek során sokféle indoklással találkoztam a törvényt betartani nem hajlandó állami szervek részéről, azonban eddig még egyetlen okiratban sem hozták fel így szó szerint, hogy mi, magyarok, mint a grófok leszármazottai veszélyforrást jelentenénk az erdélyi és főként a szászrégeni bíróság függetlensége számára” – jegyezte meg szerkesztőségünknek a felperes Bánffy örökösöket, Bethlen Anikót, Bethlen Zsuzsát és Szentkuti Évát képviselő Rózsa József. A marosvásárhelyi ügyvédet egyébként nem lepte meg, hogy a prefektúra ismét az etnikai kártyát próbálja kijátszani, még akkor is, ha az utóbbi hónapokban a semmitőszék három azonos kérését utasította vissza.
Portálunk arra lett volna kíváncsi, miért tartja egy restitúciós per kapcsán kockázati tényezőnek a magyarok jelenlétét Maros megyében és általában Erdélyben Vasile Liviu Oprea, a prefektus azonban nem volt hajlandó válaszolni. Szóvivőjén, Dragoş Bardoşin keresztül azt üzente, hogy nem hajlandó egyetlen folyamatban lévő ügy periratát sem kommentálni. Ehhez képest a kormánymegbízott egy nappal korábban egy másik – szintén Bethlen Anikó, Bethlen Zsuzsa és Szentkuti Éva ellen indított – erdőügyi perben már nyilatkozott a sajtónak, eldicsekedve, hogy a közigazgatási és belügyminisztériumtól megkapta azt az összeget, ami a fellebbezéshez szükséges.
Válasziratában báró Bánffy Dániel leszármazottainak jogi képviselője ezzel szemben leszögezte, hogy ők megbíznak a szászrégeni bírókban, és felvállalják annak „kockázatát”, hogy román nemzetiségű döntéshozókra bízzák az ítéletet. Az egykori szász városka bíróságán ugyanis egyetlen magyar bíró sem dolgozik, mint ahogy a Maros megyei törvényszék polgári részlegén sem. 
Levelében a prefektus nem csak a magyar lakosság erdélyi jelenléte által okozott veszélyre hívja fel a figyelmet. Oprea hazafiasságra inti a bírákat, hogy döntésük révén „mentsék meg a haza erdeit”. Ugyanakkor egy sor olyan újságcikket is felsorakoztat és a bíróság figyelmében ajánl, melynek szerzői közismerten magyarellenes politikusok vagy újságírók. 
A Maros megyei prefektus azon a címen szeretné megakadályozni a több mint kilencezer hektár erdő tényleges visszajuttatását az örökösöknek, hogy Bánffy Dániel háborús bűnös lett volna. Egy 1946-ban született végleges bírósági ítélet viszont kimondta a néhai politikus ártatlanságát. A kor dokumentumai szerint Bánffy Dániel már csak azért sem lehetett háborús bűnös, mert szemmel tartva az erdélyi érdekeket 1944 szeptemberében haladéktalan fegyverszünetet követelt. Ezért a nyilasok halálra ítélték, és mindössze a nyilas álruhába öltözött barátainak köszönhetően tudott kiszabadulni a budapesti Margit körúti fogházból. Származása miatt a kommunisták is kivetették. Hat évvel a háború befejezése után, 1951-ben családjával együtt a rózsadombi házából egy húsraktárba telepítették.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

2015. november 17.

Hozd közel a történelmet
A Székely Mikó Kollégium Társadalomtudomány Tanszéke Pénzes Loránd történelemtanár kezdeményezésére Hozd közel a történelmet címmel történelmi programot indított útjára iskolánk diákjai részére azzal a céllal, hogy a fiatalság jobban megismerhesse az egyetemes történelem 19–20. századi eseményeit, felismerje azok helytörténeti jelentőségét, és felvállalja környezetében azok eszmei és tárgyi emlékeinek ápolását. Az emlékhelyek között kiemelkedő szerepet kapott a sósmezői és az Ojtoz-völgyi hősi temető. Célunk a Háromszék vármegye területén fellelhető első világháborús emlékhelyek feltérképezése, felkeresése és az elesettek helységenkénti összeírása.
E projekt részeként az elmúlt héten a IX., XI. és XII.-es diákok szakmai kiránduláson vettek részt osztályfőnökeik és történelem szakos tanáraik vezetésével. Egy részük meglátogatta a Csernáton–Lemhény–Bereck–Ojtoz–Sósmező–Gorzafalva–Ónfalva útvonalon a csernátoni Haszmann Múzeumban az első világháborús kiállítást, a lemhényi első és második világháborús ereklyegyűjteményt, amit a világháborús emlékek felkutatására elkötelezett két fiatal – Bene Zoltán Csaba és Bíró Attila gyűjtött össze és bocsát az érdeklődők rendelkezésére –, a berecki hősi temetőt, az ojtozi katolikus temetőt, a sósmezői Teuton emlékművet, valamint az Ónfalvi (Oneşti) I. és II. világháborús emlékművet. Az emlékműveknél elhelyeztük a kegyelet koszorúit a világháborúk hősi halottai emlékére. Ugyanakkor az ojtozi katolikus temetőben megkoszorúztuk, a Bajnai Erzsébet – Füzesi Oszkár, Magyarország volt bukaresti nagykövetének felesége – emlékére elhelyezett kopjafát is. Felső-háromszéki utunk során a berecki Rózsa József kísért el minket, aki nagyon értékes és érdekes információkat osztott meg diákjainkkal a világháborús eseményekről. A X. osztályos diákjaink az erdővidéki világháborús emlékműveket keresték fel. Diákjainkkal együtt meggyőződésből valljuk, hogy csak a múltunk ismerete és helyes értékelése lehet a jövőnk záloga.
Kinda Eleonóra
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. november 20.

A történelem nyomában
Zarándoklat világháborús emlékhelyekre
Hozd közel a történelmet a címe annak a projektnek, melyet a Székely Mikó Kollégium Társadalomtudomány Tanszéke indított útjára Pénzes Loránd történelemtanár kezdeményezésére, a középiskolások részére azzal a céllal, hogy a diákság jobban megismerhesse az egyetemes történelem 19–20. századi, korszakformáló eseményeit, felértékelje azok helytörténeti jelentőségét, és felvállalja a környezetében eszmei és tárgyi emlékeinek ápolását.
A projekt keretében a IX., XI. és XII.-es diákok szakmai kiránduláson vettek részt osztályfőnökeik és történelem szakos tanáraik vezetésével. A cél Háromszék vármegye területén fellelhető első világháborús emlékhelyek feltérképezése, felkeresése és az elesettek helységenkénti összeírása. Meglátogattuk a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban az első világháborús kiállítást, a lemhényi első és második világháborús ereklye-gyűjteményt, amit a világháborús emlékek felkutatására elkötelezett két fiatal – Bene Zoltán Csaba és Bíró Attila – gyűjtött össze, és bocsát az érdeklődők rendelkezésére, a berecki hősi temetőt, az ojtozi katolikus temetőt, a sósmezői Teuton-emlékművet, valamint az ónfalvi (Onești) I. és II. világháborús emlékművet.
Tiszteletünk jeléül elhelyeztük a kegyelet koszorúit a világháborúk hősi halottai emlékére. Ugyanakkor az ojtozi temetőben megkoszorúztuk a Bajnai Erzsébet – Füzesi Oszkár Magyarország egykori bukaresti nagykövetének felesége – emlékére elhelyezett kopjafát is, aki különösen szívügyének tekintette a háromszéki magyarság pártfogását. Felsőháromszéki utunkon a berecki Rózsa József kísért el minket, aki nagyon értékes és érdekes információkat osztott meg diákjainkkal a világháborús eseményekről. A X. osztályos diákjaink az erdővidéki világháborús emlékműveket keresték fel.
Ezek a kirándulások nem jöhettek volna létre lelkes támogatóink – a Székely Mikó Kollégium Alapítványa, a Háromszéki Közösségi Alapítvány, valamint a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség – anyagi és eszmei segítsége nélkül, akiknek ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni. Meggyőződésből diákjainkkal együtt valljuk, hogy csak a múltunk ismerete és helyes értékelése lehet a jövőnk záloga.
Dr. Kinda Eleonóra, A Székely Mikó Kollégium társadalomtudomány katedrájának irányítója
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

2016. augusztus 27.

Újraállamosítások sora perújrafelvétellel
A nacionalista-kommunista rezsim által a magyar nemesek ellen hirdetett osztályharc nem ért véget, csak átalakult, derül ki a Maros megyei prefektus 2015-ös tevékenységi jelentéséből – számol be Szucher Ervin a kronika.ro-n. Lucian Goga maga is harcnak nevezi azt az ádáz küzdelmet, amelyet a Maros menti erdők újraállamosítása érdekében folytat. A kormánymegbízott, szembemenve Románia 1989 után vállalt kötelezettségeivel, a restitúciós törvénnyel és az alkotmány által szavatolt tulajdonjoggal, az elmúlt év folyamán csaknem 35 jogerős bírósági ítélet újravizsgálását kérte.
A 2015-ös évre szóló jelentésében Lucian Goga tételesen megfogalmazta, hogy az elmúlt esztendő az erdők visszaszerzéséért folytatott harc éve volt. A prefektus sikerlistáján három olyan bírósági ítélet szerepel, amelynek köszönhetően a Maros megyei kormányhivatal visszaszerezte a magyar nemesek leszármazottai által korábban hosszú peres úton elnyert Maros menti erdőket.
Míg az uniós szervek és az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma több ízben felszólította Romániát a több mint fél évszázaddal ezelőtt elkobzott és államosított javak mielőbbi visszaszolgáltatására, múlt évi tevékenységi jelentésében Lucian Goga azzal dicsekszik, hogy mennyit sikerült újraállamosítania a már korábban visszaadott erdőkből. A dokumentumban a kormánymegbízott arra is kitér, hogy csupán tavaly 35 olyan ügyben kért perújrafelvételt, amelyben a bíróság az 1948-ban vagy utána megkárosított és kisemmizett személyek javára hozott jogerős döntést. 2014. végén a Ponta-kormány azután menesztette Goga elődjét, Vasile Opreát, hogy az RMDSZ feljelentést tett ellene az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD), mivel megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét, a diszkrimináció megelőzéséről és visszaszorításáról szóló 2000/137-es kormányhatározatot és Románia alkotmányát. A volt prefektus a Bánffy-örökösök erdő-visszaszolgáltatási perének áthelyezését kérte Szászrégenből, arra hivatkozva, hogy a magyarok a grófok leszármazottaiként veszélyforrást jelentenek az erdélyi és főként a régeni bíróság függetlenségére. Éltetőék elleni bosszú
Lucian Goga jelenlegi prefektust is a magyar nemesek leszármazottai, főként az Éltető család elleni bosszúvágy vezérli: azzal dicsekszik, hogy három ügyben is visszafordította a korábbi jogerős döntést. A botoşani-i törvényszéken előbb 7,3 ezer hektár ratosnyai és palotailvai erdőt térített vissza a román állam tulajdonába, majd további 3,9 ezret, míg a Marosvásárhelyi törvényszék segítségével 155 hektárt „mentett meg” Magyarón. Akiket Goga és a bíróságok újból kisemmiztek: Éltető Albert, Éltető János, Éltető Dániel és Éltető József leszármazottai.
„Az igazságszolgáltatásban, főként egy demokratikus államban, alapelv, hogy a jogerős ítéletet életbe kell ültetni. Megjegyzem, hogy erre az utóbbi időben több fontos vezető is felhívta a figyelmet, kezdve az elnöktől. Az elv akkor is érvényes, ha az állampolgár érdekét szolgálja az állammal szemben. Sajnos 2008-tól errefelé, de főként az utóbbi négy évben legalább tíz olyan jogerős ítéletről tudok, amely ügyfeleim javára született, de az illetékesek a mai napig nem ültették életbe. Magyarán: pereskedtünk hosszú éveken keresztül, igazat adtak nékünk, amiről van egy darab papírunk, és semmi több” – mondja a román állammal folytatott perekről Rózsa József Marosvásárhelyi ügyvéd.
Míg egy egyszerű ügyiratban a felperes ilyenkor végrehajtóhoz fordul, az erdőtulajdonosok nem tehetik, hisz a tulajdonbizonylatot az ellenük pereskedő prefektusoknak kellene aláírniuk. „A végrehajtó nem foghatja meg a kormánymegbízott kezét, hogy írassa alá vele a dokumentumot” – magyarázza az ügyvéd. Szerinte a hatalommal való visszaélésért egyik lehetséges megoldás a bűnügyi feljelentés volna, ez viszont a szakember megítélése szerint egy újabb háromegyenletes függvény. „Ráadásul, ha a bíróság úgy véli, jogtalanul jelentetted fel, még kártérítést is fizethetsz az érintettnek” – mondja.
Az érintettek számos esetben értesítették a kormányt vagy az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóságot (ANRP), de azon túl, hogy Bukarestből egy nekik igazat adó levelet kaptak, a patthelyzet nem változott. Rózsa szerint az lett volna az egyetlen megoldás, ha a kormány hivatalból és erélyesebben lép fel ezen esetekben.
Trükközések – hivatalosan
A legtöbb esetben a román állam a perújrafelvétellel próbál időt és látszólag törvényes okot nyerni a jogerős ítélet semmibevételére. Érdekes módon, a perújrafelvételi kérések menetrendszerűen akkor érkeznek, amikor már ki kellene bocsátani a tulajdonlevelet, holott a jogrend szerint egy ítéletet csak alapfokon lehet felfüggeszteni. „Időt nyernek, és ezzel igazolják a passzivitásukat, semmi több. Van egy ügyem, amelyre a jogerős ítélet megszületése után, az évek során már három perújrafelvételi kérést nyújtott be az állam képviselője” – mondja Rózsa József.
A prefektúrán működő restitúciós bizottságok egy újabb trükközési taktikával is előálltak: azzal a mesével, hogy nem bíznak a helyi igazságszolgáltatásban, mostanság négy-ötszáz kilométerre helyeztetik át a pereket. Az idős, beteg, anyagilag nem túl jó helyzetben lévő erdélyi visszaigénylőknek Giurgiu, Iaşi, Brăila, Olt megyei törvényszékeket kell járniuk. „Ezek az emberek képtelenek havonta ekkora utat megtenni, így sérül az igazságszolgáltatáshoz való joguk. Egyébként nagyon furcsa, hogy a kormány megbízottja nyíltan hangoztatja, hogy ő nem bízik a román igazságszolgáltatásban” – jegyzi meg az ügyvéd.
A szászrégeni bírák pártatlanságát kétségbe vonó korábbi prefektus, Vasile Oprea többek között azért kérte a Bánffy-örökösök visszaszolgáltatási perének áthelyezését Szászrégenből az ország egy másik térségébe, mert „itt magyar közösség is él, és a magyarok, mint a grófok leszármazottjai 9323 hektár erdőt igényeltek vissza”. Jóllehet a régeni bíróságnak egyetlen magyar nemzetiségű bírója sincs, periratában a volt kormánymegbízott mégis kockázati tényezőként kezelte a megye magyarságát.
Rózsa szerint az efféle logika mentén ténykedő prefektusoknak azt a kérdést is fel kellene tenniük, hogy lényegében mikor volt elfogulatlan a vásárhelyi bíróság: amikor az örökösöknek vagy netán a prefektúrának adott igazat? Másrészt az ügyvéd olyan dossziékról is tud, amelyek az évek során legalább tíz bíró kezén mentek át. „Lehet, hogy egy-két, legfeljebb három bíró felkészületlen vagy elfogult, de hogy mind a tíz-tizenvalahány az lenne, kétlem!” – állítja Rózsa József.
Sántító perújrafelvételi kérések
„Mi mindent megteszünk azért, hogy azok, akik valóban jogosultak a mezőgazdasági területek és erdők visszaigénylésére, megkapják a nekik járó területet. Ugyanakkor azért is mindent megteszünk, hogy ami az állam tulajdona, az az is mAradjon” – szögezte le lapunknak Lucian Goga prefektus. Kérdésünkre, hogy az általa vezetett intézmény miért nem tartja tiszteletben a bíróság jogerős ítéleteit, elmondta, hogy az állami levéltárakban és a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság ( CNSAS) archívumában talált okiratok alapján kezdeményezték a perújítást.
A perújrafelvételi kérések azért is sántítanak, mert a restitúciós bizottságok olyan „újonnan előkerült” dokumentumokra hivatkoznak, amelyek tíz-húsz-huszonöt évvel ezelőtt is léteztek, és fellelhetők voltak. Arra is volt már példa, hogy az állam képviselői olyan „újonnan előbukkant” okiratokat „fedeztek fel”, amelyeknek egy példányát már évekkel azelőtt csatolták az ügyirathoz.
A magyar akkor is ellenség, ha nem az
Az időhúzás harmadik taktikája az 1945. évi 91-es számú, úgynevezett CASBI-törvényre való hivatkozás. A 71 éve napvilágot látott hírhedt törvény a nép ellenségévé nyilvánította a korábban a németek oldalán harcoló, majd menekülésre kényszerülő kisebbségeket, ingatlan javaik kezelését pedig az Ellenség Javait Felügyelő és Igazgató Pénztárra (CASBI) bízta. A két évvel később, 1947. január 9-én megjelenő Hivatalos Közlöny húsz oldalon mintegy kétezer olyan – többnyire magyar és német nemzetiségű – személy nevét tartalmazza, akiket felmentettek az 1945/91-es, CASBI-törvény következményei alól. Következő, január 10-ei 8-as számában mintegy 1500 vállalat és kisiparos neve jelent meg, akiknek az állam szintén visszajuttatta az ügykezelésre átvett javait.
Rózsa József egyik ügyfele 16,5 hektár erdőt igényelt vissza a Maros megyei Gernyeszegen, ám az állami hatóságok megtagadták a restitúciót, pedig sem ő, sem ősei nem származtak grófi vagy bárói családból. Egy másik kisemmizett család örököse a szilágysági Középlakon 166 hektár erdőt kapott vissza, Maros megyében pedig, „egészségtelen” származására hivatkozva, a restitúciós bizottság nem volt hajlandó egy fenyőfát sem visszajuttatni ugyanannak az igénylőnek. Hasonló cipőben jár egy másik igénylő is, aki a Fehér megyei Miriszlón visszakapta ősei 47 hektárját, a Maros menti erdeire pedig hiába vár. A jogász szerint jellemző a Maros megyei különleges helyzetre, hogy a Görgényi- és Kelemen-havasokban az örökösöknek legfeljebb tízhektárnyi erdőt sikerült visszaszerezni a 2000-ben megjelent Lupu-féle 1-es számú földtörvény alapján.
Strasbourg – a távoli délibáb
Kérdésünkre, hogy az erdélyi magyar nemesek közül melyiknek az ügye jutott el az Emberi Jogok Európai Bíróságáig, Rózsa József elmondta: egyelőre egyiké sem. Csak abban az esetben lehet Strasbourghoz fordulni, ha a panaszos itthon minden jogi lehetőséget kimerített. „A strasbourgi eljárás is rendkívül hosszas és bonyodalmas. Ráadásul az esetleges kedvező ítélet esetén itthon újabb pert kell indítani annak végrehajtásáért” – sorolta a bürokratikus akadályokat a vásárhelyi ügyvéd. Ugyanakkor az sem titok, hogy az európai bíróságon a romániai ügyiratok előválogatását romániai bírók végzik.
Ártott a médiahisztéria
Abban mindenki egyetért, hogy az ügynek nagyon sokat ártottak azok a visszaélések, amelyekre az utóbbi egy-két évben derült fény, valamint az a hisztérikus médiakampány, amit az országos hírcsatornák folytatnak. „Voltak visszaélések, az biztos, csak az a baj, hogy egyesek ezeket hajlamosak összemosni a jogos visszaigénylésekkel” – világít rá Rózsa. A Realitatea TV, az Antena 3 és a România TV vitaműsorai is sokat tettek azért, hogy a közvélemény ma egy napon emlegesse a nemesi családok leszármazottait a háborús bűnösökkel vagy azokkal, akik tetemes csúszópénzért olyan ingatlanokhoz jutottak, amelyekhez nem volt közük.
Székelyföldön Marius Paşcan liberális szenátor, Ioan Sabău-Pop ügyvéd és Lazăr Lădariu újságíró a „román erdő” legelkötelezettebb védelmezője. Bennük az a közös, hogy valamennyien a magyarellenes Vatra Românească szervezet vagy a Cuvântul Liber napilap oszlopos tagjai voltak, vagy mai napig azok. „Mi nem láttuk értelmét annak, hogy a médiában folytassuk a vitát, és válaszolgassunk a hazug vádakra. A másik fél viszont kimondottan arra alapozza a taktikáját, hogy beeteti a közvéleményt, mint a halakat, aztán a zavarosban elkezd halászni” – mutat rá Rózsa.
Az ügyvéd szerint a „munkamódszer” Maros megyében szerencsére nem bizonyult hatékonynak. „Még az is becsületesebb volna a jelenleg évekig, évtizedekig tartó jogi hercehurcák és megaláztatások helyett, ha hoznának egy új törvényt, amely tisztán kimondja, hogy az előző restitúciós rendelkezések nem voltak jók, és a román állam nem hajlandó visszaadni semmit a jogos tulajdonosoknak. Úgy legalább tudnánk egy dolgot…” – állítja némi adag iróniával Rózsa József. Ennél már csak az szomorúbb, hogy miközben a jogos tulajdonosok papíron visszaszerezték őseik birtokát, az állami erdészetek gátlástalanul folytatják a – hol törvényes, hol törvénytelen – erdőkitermelést – írja a kronika.ro.
Erdély.ma



lapozás: 1-10




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék