udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Rab Mihály

1991. november 10.

Friss élmény még, emlékeztetett Beke György, ezer moldvai csángómagyar zarándokjárása Budapesten, a pápalátogatás napjaiban. Megindító látvány volt, amint a Hősök terén elsőnek egy csángó pár lépett a pápa elé, szerény ajándékkal, egy fényképalbummal az életükről. A csángó zarándokok tudták, hogy harmadiknak II. János Pál elé járuló pap, Luizikalugor szülötte, Horváth Antal csíkszentdomokosi plébános a csángók szószólójaként a magyar misézés jogát kérte számukra. Egy idő múlva ismét megszólalt Ion Robu bukaresti érsek, hatalmi szóval bejelentette a román televízióban, hogy a csángók románok, nincs joguk magyar szentmiséhez, nem szabad megengedni a magyar egyházi szolgálatot, mert ez is "a magyarosítás egyik formája" lenne. Valójában Ion Robu mindenki másnál jobban ismeri az igazságot, hiszen ő is Csángóföld szülötte. Családja már csángó püspököt is adott, Mihai Robut, akit Szabófalván még úgy hívtak, hogy Rab Mihály. Domokos Pál Péter a rokonság fokát is kiderítette: átadott Beke Györgynek egy újságcikket, amely 1932-ben jelent meg az Erdélyi Lapok című nagyváradi katolikus újságban /I. évfolyam, 97. szám/. Jávor Béla író ugyanis 1932-ben felkereste Mihai Robu püspököt Iasi-ban, erről számolt be a lapban. A püspök pappászentelésének huszonötödik évfordulóját ünnepelte, az ünnepre eljött Szabófalváról egész atyafisága. Testvérei így mutatkoztak be: Rab András és Rab Mária. A püspök pedig így nyilatkozott: "Otthon, a szülői házban beszéltem magyarul. Ennyit ma is beszélek, de nem célom, hogy megállítsam a csángók elrománosítását. Ma általánosságban csak azoknál létezik nyelvprobléma, elvétve, akik erdélyi sovinisztákkal összeköttetésbe kerülnek. De a tömeg nem érzi a magyar iskola és a magyar pap szükségességét. Viszont, ha maga a nép kívánná ezt, akkor sem volna a mi feladatunk." /Beke György: Lelkek szabadságharca. = Új Ember, nov. 10./

2017. január 24.

Domokos Pál Péter, a csángók vándorapostola
Domokos Pál Péterre emlékeztek hétfő délután Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban a magyar kultúra napját ünnepelve. A neves néprajzkutató előtt – halálának 25. évfordulója alkalmából – előadással, kiállítással és filmvetítéssel tisztelegtek.
A Kájoni János Megyei Könyvtár ünnepségének kezdetén Tímár Karina csángó magyar népdalokat énekelt Domokos Pál Péter tiszteletére, majd Kelemen Katalin, a könyvtár munkatársa szólt a jelenlevőkhöz.
„Domokos Pál Péter Csíksomlyón született neves néprajzkutató, Széchenyi-díjas tanár, zenetörténész, a moldvai csángó népcsoport legismertebb kutatója, akit Szabó T. Attila nyomán metaforikusan a csángók vándorapostolának is neveznek. A moldvai magyar vokális és hangszeres népzene, a szellemi és tárgyi néprajz, népi vallásosság, a társadalomnéprajz, a csángó történelem és művelődéstörténeti demográfia kutatása területén egyaránt jelentőset alkotott. A tizennyolcadik századi magyar zenei emlékek, kéziratos források felkutatása és feldolgozása terén is jelentős a munkássága. Életművére emlékezve nem feledkezhetünk meg a Csíksomlyóhoz és Csíkhoz kapcsolódó munkásságáról, a helyi népviselet, a hagyományok felélesztésére irányuló tevékenységéről sem. A székely népet saját értékeinek megbecsülésére, megőrzésére tudatosító tevékenysége nélkül ma bizonyára sokkal szegényebbek lennénk. Ő mindig azt kereste a tennivalók közt, amivel szűkebb és tágabb hazájának használni tud” – mutatott rá.  
A könyvtárban még ezen a héten megtekinthető dokumentumértékű fotókból, kiadványokból, könyvekből álló kiállítással is a neves néprajzkutató gazdag és sokrétű életművét igyekeztek felidézni a szervezők.  
Halász Péter néprajzkutató Domokos Pál Péterről tartott előadása elején rámutatott, a magyar kultúra napját nem úgy kellene ünnepelni, ahogy általában ünnepeljük, „hogy esztendőnként egy napon egy-egy kipipálható akcióval letudjuk a témát. Hanem úgy, ahogy legjobbjaink élték a magyar kultúrát, az analfabéta moldvai csángóktól elkezdve az olyan emberekig, mint akire itt most emlékezünk. Akik benne éltek ebben a kultúrában, eszerint dolgozva, eszerint imádkozva, énekelve, táncolva és eszerint gondolkodva. Amint tette ezt Domokos Pál Péter, amíg huszonöt esztendővel ezelőtt el nem szólította közülünk a Fennvaló. De példája itt maradt közöttünk, és érdemes felelevenítenünk, hogy jobbá válhassunk általa.”
Az előadó elmondta, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum néprajzos munkatársa, Lukács László az 1990-es években lészpedi emberekkel beszélgetve hallotta, hogy az 1932-ben falujukban járt Domokos Pál Péterre úgy emlékeznek, hogy Magyarország királya látogatott el hozzájuk álruhába, hogy meglássa, miként élnek és hogyan beszélgetnek a csángó magyarok ott a Beszterce völgyében.
„Magam is sokszor tapasztaltam, hogy úgy beszélnek róla egykori moldvai ismerősei, házigazdái vagy azok leszármazottai, ahogy csak a szájhagyományban élő, legendás alakokról szólnak az apáról fiúra szálló emlékek. Pedig annak a 85 esztendővel ezelőtti látogatásnak a hangulata nagyon is lehangoló volt. Ahogy Péter bácsi leírja a könyvében, július 26-a volt, Szent Anna napja, a lészpedi katolikus magyarok búcsúja. Történetesen püspökjárás is: szabófalvi születésű Rab Mihály, alias Mihai Robu, a magyarságát megtagadó, rábízott híveivel szembeforduló jászvásári püspök, aki már akkor románul hirdette az igét a Csíkból másfél évszázada a madéfalvi veszedelem idején elmenekül lészpedi székelyeknek, románul bérmálta, énekeltette és gyóntatta őket. Domokos Pál Péter, aki lószekérrel, csíki cserépárusnak álcázva magát járta a moldvai falvakat, a búcsús tapasztalatok szomorúságával tért be Simó Anti Józsiék házába, hogy szállást kapjon és fonográffal népdalokat gyűjtsön. A látogatás emléke aztán ott maradt Lészpeden és önálló életet kezdett élni. Ehhez kedvezőek a feltételek ott a régi Etelközben, hiszen anyanyelvükön nem tudnak se írni, se olvasni, szájról szájra, apáról fiúra száll az ismeret és a gondolat, és így egy-kettőre hagyománnyá válik.”
A néprajzkutató hangsúlyozta, Domokos Pál Péter nem csak csodálatos dalaikkal, szépséges viseletükkel, kincseket hordozó nyelvükkel, hanem minden elesettségükkel, jogfosztottságukkal, szenvedésükkel, bizonytalan identitásukkal, önpusztító széthúzásukkal, azaz teljes sorsukkal együtt vállalta a moldvai csángó magyarokat. Ugyanakkor tudta, hogy a Romániához került erdélyi magyarságnak a saját gyökereibe kell kapaszkodjon. Ezért nemcsak ő maga öltözött ünnepnapokon székely ruhába, hanem arra törekedett, hogy egész Székelyföldön visszaadja a hagyomány, a viselet, a dalok, a táncok, a faragások, a kerámiák becsületét. Élete fő célja az volt, hogy a magyar műveltség hiátusait pótolja.
Az ünnepség részeként egy 1963-ban, Domokos Pál Péterről készült dokumentumfilmet is levetítettek.
Péter Beáta
Székelyhon.ro



lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék