udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Rab Réka

2005. augusztus 6.

Az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) július 30-31-e között Marosvásárhelyen szervezte meg soron levő küldöttgyűlését, melyen részt vettek a Bukaresti Magyar Diákszövetség (BMDSZ), a Brassói Magyar Diákszövetség (BMD), a Jászvásári Magyar Diákszövetség (JMDSZ), a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ), a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD), a Szatmári Magyar Diákszövetség (SZMDSZ), illetve a Temesvári Magyar Diákszövetség (TMD) képviselői. A tisztújítás során Pósa Tibort választották meg az OMDSZ új elnökének. Két új alelnököt is választottak: Rab Rékát a Brassói Magyar Diákszövetségtől, illetve Erőss Attilát a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetségtől. A tanácskozáson szó esett az OMDSZ által elindított www.oktatas.ro című honlapról is. Bemutatták az OMDSZ három új stratégiai projektjét: vezetőképző tréning egyetemi hallgatók számára, önkéntes csereprogram a Kárpát-medencei magyar hallgatói szervezetek számára, javaslatok kidolgozása az érvényben lévő felsőoktatási törvény kiegészítéséhez. /(mr): Tisztújítás az OMDSZ berkeiben. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 6./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék