udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Névmutató: Manolescu, Radu

1996. szeptember 2.

Szept. 2-án betöltötte 80. évét Jakó Zsigmond /sz. Biharfélegyháza/ történész. Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem történeti-nyelvtudományi karán szerzett képesítést. Doktori disszertációját /Bihar megye a török pusztítás előtt, Bp., 1940/ a Magyar Tudományos Akadémia Körössy-díjjal tüntette ki. Budapesten, az egyetemen, majd a Magyar Országos Levéltárban dolgozott, 1941-ben Kolozsvárra költözött, megszervezte az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárát, 1942-től egyidejűleg tanársegéd az egyetemen, 1945-től 1981-es nyugdíjazásáig a Bolyai Egyetem professzora. 1989 után újraszervezte az Erdélyi Múzeum-Egyesületet, melynek elnöke lett /1990-1994/, majd tiszteletbeli tagja, 1988-tól az MTA tiszteletbeli tagja, 1996-tól pedig a Román Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja. 1990 óta a Magyar Történészek Világszövetségének társelnöke, 1996. márc. 15-én tudományos munkásságáért Széchenyi-díjat kapott. Jakó Zsigmond számos értékes könyv szerzője, ezek között van az erdélyi művelődéstörténet és írásbeliség múltjára, levéltártörténetére vonatkozó kutatásait összefoglaló Írás, könyv, értelmiség /Kriterion, 1976/, melynek román változata Philobiblon transilvan /1977/ címmel jelent meg. Jakó Zsigmond kutatási területe Erdély középkori történelme, leginkább művelt szakterülete a történeti segédtudományok, mindenekelőtt az írásbeliség, az oklevéltan és a paleográfia. Paleográfiai kutatásait Radu Manolescuval együtt adta ki, a hozzácsatolt albummal /Scrierea latina in evul mediu, 1971/ címmel, ezzel megteremtette az alapot a latin paleográfia oktatásához. /Magyar kiadása: A latin írás története, Budapest, 1987/. Jakó Zsigmond bemutatta a kolozsvári könyvtárak középkori latin kódexeit, elkészítette az erdélyi magyar könyvtártörténet vázlatát, foglalkozott iskolatörténettel is, munkatársként részt vett a romániai középkori oklevélanyag közzétételében. Magára vállalta az erdélyi középkor írásos dokumentumainak vizsgálatát, mintegy 35 ezer oklevelet tanulmányozott át és értékelt. Nemzetiségtörténeti munkája: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, I-II., 1990. /Miklós László: Jakó Zsigmond 80 éves. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 3., Tibori Szabó Zoltán: Hiteles történetírásunk nesztora, Jakó Zsigmond akadémikus, 80 éves. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 2./ Az Erdélyi Múzeum-Egyesület erre az alkalomra emlékkönyvet készített, amelyet szept. 2-án Benkő Samu, az EME elnöke ünnepi beszéd keretében adott át a 80 éves Jakó Zsigmondnak. Az ünnepelt meleg szavakkal köszönte meg a megtiszteltetést és felidézte életútját, pályájának alakulását. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 3./ Emlékkönyv Jakó Zsigmond születésének nyolcvanadik évfordulójára /Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 1996/. Szerkesztette: Kovács András, Sipos Gábor és Tonk Sándor. A hatszáz oldalas kötet tartalmazza Jakó Zsigmond irodalmi munkásságának könyvészetét, továbbá erdélyi és magyarországi történészek tanulmányait, továbbá négy román történész román nyelvű munkáját.

2001. március 21.

Az önállósult Provincia január-februári összevont számában öt román és öt magyar történész válaszol arra, hogy kívánatosnak tartja-e egy olyan Erdély-történet megírását, amely valamennyi ott élő közösség múltját képes egységbe foglalni és hogyan lehetne ezt megvalósítani. A hogyanra Jakó Zsigmond professzor tér ki a legrészletesebben. A kolozsvári egyetemi tanár véleménye szerint a forrásanyagok hozzáférhetősége, alapos és szakszerű hasznosítása és értelmezése jelentheti a közös munka során a legnagyobb gondot. A nyelvi nehézség érzékeltetése végett Jakó a maga, valamint Ioachim Craciun, Damian P. Bogdan és Radu Manolescu felmérései, illetve becslései alapján érdekes adatokat közöl az ismert történelmi kútfők területi megoszlására, nyelvére és mennyiségére vonatkozóan. - A Románia történelmére vonatkozó XV-XVIII. századi, úgynevezett belső elbeszélő források (krónikák, útleírások, naplók stb.) száma 465. Ezekből erdélyi 368 (79,1%), moldvai 54 (11,6%), havasalföldi 43 (9,3%). Az erdélyi forrásanyagokból 159 (43,2%) magyarul, 107 (29%) németül, 92 (25%) latinul íródott. A román nyelvűek száma 69 (19%), a görög nyelvűeké 23 (6,2%). A többi 11 szláv és egyéb nyelvű munka. Ami az írásbeliség elterjedtségének mértékét is jelző oklevél-kibocsátási gyakorlatot illeti, a román államiság első 500 évéből körülbelül 7000 ószláv nyelvű, cirill írású oklevelet búvárolhatnak a kutatók. A Szent István korától Erdély függetlenné válásáig eltelt bő félezer esztendő időszakából legalább 30-35.000, Erdély múltjára vonatkozó latin nyelvű oklevélről tudunk. Mindennek többszöröse a független Erdélyi fejedelemség másfél évszázada, majd az osztrák uralom idején keletkezett és fennmaradt oklevélözön. Ehhez jön még a budapesti, bécsi, vatikáni, török stb. levéltárakban fellelhető anyag. - Azoknak a kutatóknak, akik meg akarják írni Erdély történelmét, meg kell tanulniuk magyarul, latinul, németül, törökül, valamint a cirill és a gót betűs szövegek olvasását. /Szilágyi Aladár: Írjuk meg közös történelmünket. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 21./

2008. november 8.

Az erdélyi magyar történetkutatás és történetírás kimagasló alakját kísérték utolsó útjára Kolozsváron a Házsongárdi temetőben október 31-én. Jakó Zsigmond (1916–2008) professzor Biharfélegyházán 1916-ban született. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem történeti–nyelvtudományi karán végzett, később Kolozsváron Kelemen Lajos történész-levéltárost mondhatta mesterének. 1942-től a kolozsvári, 1945-től a Bolyai, 1959-től 1981-ig a Babes–Bolyai Tudományegyetemen tanárként, professzorként tanított. Fő kutatási területe az erdélyi középkor és kora újkor története, különös tekintettel a művelődés, a gazdasági élet, a településtörténet és az adminisztráció múltjának a kutatására. Munkássága, figyelme kiterjedt a történettudomány segédtudomány-ágaira: a paleográfiára, a diplomatikára, valamint a pecséttanra. Az utóbbi évtizedekben foglalkoztatta az erdélyi könyv- és könyvtártörténet. Jakó Zsigmond fáradságot nem ismerve dolgozott a levéltári anyag biztonságba helyezésén, megmentésén. A középkor kutatásában nagy segítségére volt a középkori latin nyelv elmélyült ismerete. 1990-ben két kötetben rendezte sajtó alá, és adta ki a kolozsmostori konvent 1289–1556 közötti, fennmaradt jegyzőkönyveit. Az Erdélyi okmánytár első kötetében 1997-ben megjelentette az erdélyi vajdaság Árpád-kori (1028–1300) okleveleit. Ezzel az erdélyi Árpád-kori okleveles források kritikai számbavételét kezdte el, alapot biztosítva Erdély középkori történetének megismeréséhez. 2004-ben az Erdélyi okmánytár második kötete látott napvilágot, ebben Erdély történetének 1301–1339 közötti teljes forrásanyagát tette közzé. Az erdélyi okmánytár sorozatban 1997-ben megjelentette az erdélyi vajdaság Árpád-kori (1028–1300) okleveleit. 2004-ben az okmánytár második kötete látott napvilágot, amely a XIV. század elején kelt okiratokat öleli fel. A Házsongárdi temetőben elhangzott méltatások alig-alig tudták átfogni azt a szerteágazó tudományos munkásságot, amelyet hosszú élete folyamán Jakó professzor kifejtett. Jakó Zsigmond professzor 1988-tól a Magyar Tudományos Akadémia, 1996-tól a Román Akadémia tiszteletbeli tagja. 1990–1994 között az újjászülető Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöki tisztét töltötte be. Munkásságának egy-egy határkövét főbb művei jelzik: Bihar megye a török pusztítás előtt (1940); A gyalui vártartomány urbáriuma (1944); Adatok a torockói jobbágylázadások történetéhez (1637–1782, 1945); Adatok a dézsma fejedelemségkori adminisztrációjához (1946); Az erdélyi vajda kancelláriájának szervezete a XVI. század elején (1947); A magyarpataki és kalini hamuzsirhuta története (1956); A laikus írásbeliség kezdetei a középkori Erdélyben (1956); Scrierea latina in evul mediu (1971), ugyanez magyarul 1987-ben: A latin írás története (szerzőtárs Radu Manolescu); Írás, könyv, értelmiség (1976). /Szőcs János: Jakó Zsigmond professzor emlékére. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 8./

2016. 2.

Száz éve született Jakó Zsigmond
Jakó Zsigmond születésének mai centenáriumát szinte egyöntetű – megmagyarázhatatlan – hallgatás övezte az egész Kárpát-medencei magyar nyilvánosságban, ezt próbáljuk némiképp jóvátenni…
A neves, Széchenyi-díjas magyar történész, művelődés- és gazdaságtörténész, levéltáros, paleográfus, egyetemi oktató, a Magyar és a Román Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, Jakó Zsigmond Pál 1916. szeptember 2-án született a Bihar vármegyei, Berettyó menti Biharfélegyházán. Az erdélyi magyar történettudomány egyik legmeghatározóbb alakja volt a 20. század második felében, levéltári kutatásain alapuló nagyszabású forrásgyűjteményei és közlései, valamint Erdély történetére, művelődéstörténetére vonatkozó munkái hiánypótló jelentőségűek.
Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, történelem–latin nyelv és irodalom szakos tanári oklevelét 1939-ben szerezte meg. 1939–1941-ben a Budapesti egyetem Mályusz Elemér vezette Magyar Népiség- és Településtörténeti Intézetében dolgozott, majd 1940–1941-ben a Magyar Országos Levéltár gyakornoka volt. 1941-ben Kolozsvárra költözött, s az Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltárának munkatársa lett, 1945–1950 között pedig igazgatóként irányította az archívum munkáját. Ezzel párhuzamosan 1942-től a Kolozsvári tudományegyetemen oktatott tanársegédként, 1945-től előadótanárként, 1947-től nyilvános rendes tanárként egészen 1981. évi nyugdíjazásáig. Mindeközben, 1949 és 1968 között a Román Akadémia Kolozsvári Történeti Intézetének munkatársaként is tevékenykedett. 1990 és 2002 között az újjáalakult Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke volt.
Tudományos érdeklődése elsősorban Erdély középkori és újkori történetére és művelődéstörténetére irányult, ezen belül behatóan vizsgálta az erdélyi magyarság népesedés-, település-, művelődés- és gazdaságtörténetét. Munkássága a történeti segédtudományok terén is kimagasló volt, az ő nevéhez fűződik az Erdély történelmére vonatkozó levéltári iratanyag tudományos igényű feldolgozásának és regesztázásának (tájékoztatási célú, az egyes iratok szintjén készült segédlet elkészítésének) elindítása, az ezzel foglalkozó levéltári kutatók kinevelése is. Erdélyi és magyarországi levéltárak anyaga alapján páratlan részletességgel tárta fel, dolgozta fel és adta közre a régió történetére vonatkozó forrásokat, okleveleket és egyéb iratokat. Összeállította az 1542 előtti erdélyi okleveleknek, az erdélyi fejedelmek Liber Regiusainak, a kolozsmonostori káptalan és hiteleshely jegyzőkönyveinek, az erdélyi vármegyék és városok 17. századi protokollumainak (tanácsülési jegyzőkönyveinek) tudományos igényű regesztáját. Élete legnagyobb – egyben utolsó – vállalkozása az Erdély középkori történelmére vonatkozó iratanyag teljes körű közreadása, az Erdélyi okmánytár megjelentetése volt. Ugyancsak levéltári kutatásain alapuló művelődéstörténeti vizsgálódásain belül különösen fontos szerepet kaptak az íráskultúra történeti áttekintésére, a középkori latin írásbeliségre vonatkozó paleográfiai kutatásai.
A második világháború és a társadalmi-politikai átalakulás árnyékában hathatósan közreműködött az erdélyi magyar magánlevéltárak anyagának megmentéséért. A Századok című történelmi szakfolyóirat szerkesztőbizottsági tagja volt.
Jakó aktív szerepet vállalat a tudományos közéletben, amit számos romániai és magyarországi társasági tagsága tanúsít. Tudományos eredményei elismeréseként 1970-ben a Román Társadalomtudományi Akadémia rendes, 1988. május 9-én a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választották, s 1996-tól ugyancsak tiszteletbeli tagja volt a Román Akadémiának. 1937-től részt vett az Erdélyi Múzeum-Egyesület munkájában, amelynek 1990 körüli újjászervezésében aktívan részt vett, s 1990–1994 között az egyesület elnöke volt, 1995-ben pedig tiszteletbeli tagja lett. Tagja volt a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak, 1986-ban a Magyar Történelmi Társulat tiszteletbeli tagjai közé választották, 1990-től pedig a Magyar Történészek Világszövetségének társelnökeként tevékenykedett.
Számos díjjal és címmel ismerték el munkásságát Magyarországon és Romániában egyaránt: az MTA Kőrössy Flóra-jutalomdíja (1942), a Lotz János-emlékérem (1991), a Pro Cultura Hungarica díj (1991), a Kemény Zsigmond-díj (1995), a Kriterion-koszorú (1995), a Széchenyi-díj (1996, a romániai magyar történetírás terén végzett kiemelkedő tudományos munkásságáért, az erdélyi magyarság társadalom- és művelődéstörténetét feldolgozó tevékenységéért), az MTA Pro Scientia Hungarica (1996) és Arany János-érme (2003), valamint a Magyar Örökség díj (2005) birtokosa volt. 1990-ben a Budapesti Református Teológiai Akadémia, 1991-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem tiszteletbeli doktorává avatták.
Főbb művei: Bihar megye a török pusztítás előtt, Budapest, 1940; A gyalui vártartomány urbáriumai, Kolozsvár, 1944; Istoricul manufacturilor de potasă din Valea Ungurului şi Călin, Cluj, 1953; A magyarpataki és a kalini hamuzsír-huta története: Adatok az erdélyi kapitalista erdőgazdálkodásnak és a nagybirtok ipari vállalkozásainak a kezdeteiről, Bukarest, 1956; Az otthon és művészete a XVI–XVII. századi Kolozsváron: Szempontok reneszánszkori művelődésünk kutatásához, Kolozsvár, 1958; Instrucțiuni arhivistice ale oficiilor din Transilvania 1575–1841: Problema reorganizării arhivelor vechi din Transilvania, Bucureşti, 1958; Az erdélyi papírmalmok feudalizmuskori történetének vázlata, Kolozsvár, 1964; Ismeretlen magyar drámai emlék a XVI. századból, Bukarest, 1965; Scrierea latină în evul mediu, Bucureşti, 1971 (Radu Manolescuval); Írás, könyv, értelmiség: Tanulmányok Erdély történelméhez, Bukarest, 1976; Philobiblon Transilvan, Bucureşti, 1977; Nagyenyedi diákok 1662–1848, Bukarest, 1979 (Juhász Istvánnal); A latin írás története, Budapest, 1987 (R. Manolescuval); A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei 1289–1556, I–II. köt., Budapest, 1990; Erdélyi okmánytár: Oklevelek, levelek és más írásos emlékek Erdély történetéhez I.: 1023–1300, Budapest, 1997; Társadalom, egyház, művelődés: Tanulmányok Erdély történelméhez, Budapest, 1997.
Kolozsváron huny el 2008. október 26-án. 2009-ben emléktáblát helyeztek el szülőfaluja református templomának falán. Nem találtunk hírt arról, hogy ma, a Jakó-centenáriumon akár Félegyházán, akár másutt megemlékeznének róla…
Megjegyzés: Jakó Zsigmond életművéhez tartoznak:
Jakó Zsigmond: Az erdélyi fejedelmek királyi könyvei I. /Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2005. - Oklevelek, levelek és más írásos emlékek Erdély történetéhez/
Jakó Zsigmond, Erdélyi okmánytár I. 1023—1300. Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Jakó Zsigmond. Magyar Országos Levéltár, Budapest, 1997/
Jakó Zsigmond - Erdélyi okmánytár II. (1301-1339) /Magyar Országos Levéltár, Budapest, 2004/
Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár III. (1340-1359) /Magyar Országos Levéltár, Budapest, 2008/
[Jakó Zsigmond halála után is folytatódott a kiadás]
Erdélyi Okmánytár IV. 1360-1372 - Oklevelek, levelek és más írásos emlékek Erdély történetéhez
Hegyi Géza - Jakó Zsigmond - W. Kovács /MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2015/
itthon.ma



lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék