udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 8 találat lapozás: 1-8

Névmutató: Preda, Radu

2002. május 14.

Vallások és állam Romániában címmel nemzetközi kollokvium színhelye volt máj. 10–11. között Kolozsvár, amelyet ez alkalommal a Révkolostor–Erdőfelek és Kolozsvári Görögkeleti Érsekség szervezett. Sok érdekes előadás hangzott. Néhány cím: "A román ortodox egyház egy új történelmi időszakban, illetve viszonya az államhoz" (Ioan-Vasile Leb, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Ortodox Teológiai Karának dékánja); "Az egyházak és a román állam viszonya görög katolikus szemszögből" (Furtuna Ioan-Iosif páter, a baziliták rendtartományfőnöke); "Az egyházak és a román állam viszonyai — ortodox megközelítésben" (Radu Preda, az ortodox teológiai kar asszisztense); "Az egyházak és a román állam viszonya — protestáns szemszögből" (dr. Péter István, a protestáns teológiai kar lektora); "Az egyházak és a román állam viszonya — az adventista felekezet szemszögéből" (Viorel Dima lelkipásztor-tanár); "A kisebbségi egyház és az együttélés kihívása a román társadalomban" (dr. Marton József pápai káplán, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának dékánja. /Fodor György: Vallások és állam Romániában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./

2008. február 4.

A felekezetközi összefogás szellemében február 1-jén Kolozsváron, az Unitárius Püspökségen sor került a város elismert vallási felekezetei képviselőinek tanácskozására. Egyetértés volt a következőkben. A vallásoktatásnak a kommunizmus bukása utáni közoktatásba történő visszavezetése nem egyszerű gesztusértékű engedmény volt, hanem belátása annak, hogy az ateista kommunizmus évtizedeiben súlyosan megsérült valláserkölcsi értékrendet rehabilitálják. Ugyanebben a helyreállítási közegben került vissza a teológiai oktatás az állami egyetemeken. A vallásoktatás jelenléte döntő többséggel pozitív hatással volt az állami iskolai intézményekre. Az általános műveltség nélkülözhetetlen és meghatározó alapja a vallásos kultúra. A tanügyi törvénytervezetben megfogalmazott kétértelműség aggodalomra ad okot. Az új tanügyi törvénynek valláserkölcsi jellegűnek is kell lennie, hogy az értékeszményt szolgálja, az anyagiasság hamis társadalmi modelljeivel ellentétben. Különböző nyomást gyakoroló érdekszervezetek azon megnyilvánulásai, mely szerint az iskolai vallásoktatást európai előírások miatt kell visszafojtani ennek teljes kiiktatásáig – nem más, mint a közvélemény tudatos félrevezetése. Kulturális és vallási területen minden uniós tagállamnak kizárólagos önrendelkezési joga van. Aláírók: Gál László, Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum igazgatója, dr. Radu Preda, Babes–Bolyai Tudományegyetem, Ortodox Teológia, Ielciu Dorin, Ortodox Teológiai szeminárium, Kató Levente, Királyhágó-melléki Református Püspökség tanácsosa, Székely Árpád, Kolozsvári Református Kollégium igazgatója, Popa Márta, János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatója, Solymosi Zsolt, János Zsigmond Unitárius Kollégium lelkész-tanára, Flore Dragan, Emanuel Baptista Teológiai Líceum igazgatója, Paraschiva Pop, ASCI iskolák nemzetközi szervezete, Asanache Romeo Gheorghe, Észak Erdélyi Adventista Egyház, Sandra Nicolae, Samariteanul Egyesület vezetője, Codorean Sabin vallásügyi inspektor, neoprotestáns felekezetek, Hulpe Ruxandra, vallásügyi inspektor, ortodox felekezet, Schuller Hajnal, Pázmány Péter Római Katolikus Gimnázium igazgatója, Vörös Alpár, Unitárius Püspökség tanácsosa. /Vallásoktatás az iskolában: a romániai oktatás európai tanúságtétele. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./

2014. augusztus 21.

Hóhérlista a bíróságon
Emberiség elleni bűncselekmények vádjával vádat emelt a Legfőbb Ügyészség Ioan Ficior nyugalmazott ezredes, a peripravai büntetőtelep egykori parancsnoka ellen. Az elmúlt év során a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében indítottak vizsgálatot.
Ioan Ficiort a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) jelentette fel 2013 októberében. Az intézet munkatársai olyan bizonyítékokra bukkantak, amelyek igazolják: a 86 éves Ficior parancsnoksága idején 1958 és 1963 között rendkívül durva bánásmódnak vetették alá a Peripraván őrzött foglyokat, akiket folyamatosan éheztettek és bántalmaztak. A Peripraván meghonosított módszerek alapján elmondható: azok célja a politikai foglyok kiirtása volt. Az IICCMER kutatásai szerint Ficior idejében minden azt szolgálta, hogy az ott fogva tartott emberek elpusztuljanak. A barakkok, amelyekbe jóval több embert bezsúfoltak, mint amennyien kényelmesen elfértek volna, hidegek voltak, és ivóvízből is hiány volt. A rossz élelmezés miatt volt, aki harminckilósra fogyott. Az elhunytak boncolásánál rabtársaiknak kellett segédkezniük – a belső szerveket egyszerűen vödörbe dobta a kórboncnok, ami pedig a földre esett, a raboknak kellett fölszedniük. A halottakat – az ott zajló régészeti kutatások szerint – tömegsírokba temették. A volt politikai foglyok visszaemlékezései szerint Ficior személyesen is részt vett a rabok bántalmazásában, kíméletlenül, ököllel, gumibottal verte őket. Parancsnoki mandátuma alatt összesen 103 politikai fogoly halt meg a büntetőtelepen.
„Módszerteremtők”
Az IICCMER tavaly augusztus elején jelentette be: vizsgálatot indított a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében, a vizsgálat eredményei alapján pedig ügyészségi feljelentést tesz az érintettek ellen. Azóta öt nevet hoztak nyilvánosságra.
Az első kiszemelt Alexandru Vişinescu, aki 1956 és 1964 között állt a Râmnicu Sărat-i fegyintézet élén, ez idő alatt pedig terrorlégkört honosított meg. Az IICCMER vizsgálatai szerint ez idő alatt 12 politikai fogoly halt meg a börtönben a Vişinescu által bevezetett kegyetlen bánásmód, a rossz élelmezés, az állandó verések és a magánzárkában eltöltött idő miatt. Köztük volt Sándor Imre római katolikus pap is, aki Márton Áron erdélyi püspök helynökeként is szolgált. A 88 éves Vişinescu ellen népirtás gyanújával indított eljárást a legfőbb ügyészség.
Egy másik gyanúsított Florian Cormoş, a cernavodai munkatábor egykori parancsnoka, egykori, politikai foglyok halálát okozó kommunista büntetés-végrehajtási tiszt, aki ellen ugyancsak népirtás gyanúja miatt ügyészségi feljelentést tett az IICCMER.
Egy negyedik nevet is nyilvánosságra hoztak, de nem azért, mert feljelentést tettek ellene, hanem azért, mert időközben meghalt. Őt először Iuliu Sebeştinként emlegették, de azóta Sebestyénként hivatkoznak rá. A szamosújvári börtön egykori alkalmazottja volt, aki az ötvenes években a politikai foglyok átneveléséért felelt, és tevékenysége nyomán mintegy 15 politikai fogoly vesztette életét. Az ötödik leleplezett pribék Constantin Teodor Istrate, a szamosújvári börtön volt parancsnoka.
Az alkotmánybíróság december 12-én úgy döntött: az emberölés – így a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben az egykori büntetés-végrehajtási alkalmazottak által elkövetett politikai gyilkosságok – nem évül el, így a pribékek továbbra is felelősségre vonhatók.
A szamosújvári Napóleon
Constantin Teodor Istrate, a szamosújvári börtön volt parancsnoka az egyik leghírhedtebb egykori pribék, aki ellen vizsgálat indult. Istrate – akit a Napóleon gúnynévvel illettek az őrizetesek – 1954 és 1959 között töltött be különböző vezetői tisztségeket a börtönben, amelyet 1958 februárja és 1959 márciusa között a legmagasabb pozícióból, parancsnokként irányított. Egy ideig ő volt a parancsnoka a börtön kivégzőosztagának. 1958 és 1960 között összesen 28 halálra ítéltet végeztek ki a börtönben, ugyanakkor az ott különböző okokból elhunyt személyek száma csupán ezen két év alatt elérte a 200 főt. Istratét az egykori kommunista rendszer által ellenségnek tekintett politikai foglyok az egyik legkegyetlenebb börtönőrként tartották számon. Radu Preda, az IICCMER ügyvezető elnöke szerint Istrate olyan embertelen fogvatartási körülményeket honosított meg, amelyek jócskán felülmúlták a hivatalos működési szabályzatban rögzített elvárásokat. Az általa kiépített rendszer az intézet szerint a foglyok fizikai megsemmisítésére irányult, nem biztosítottak számukra megfelelő élelmet és orvosi ellátást, illetve folyamatosan bántalmazták őket.
Istrate 1929-ben született a Suceava megyei Mălini faluban, szegényparaszti családban. A hét osztály elvégzése után iskolaszolgaként, majd mezőgazdasági munkásként dolgozott. 1947-től a falusi ifjakat összefogó kommunista szervezet tagja, majd 1948-as bevonulását követően a belügyi erőkhöz került, ahol leszerelése után felettesei annyira elégedettek voltak vele, hogy marasztalták, 1950-ben pedig a szatmárnémeti belügyi altisztképzőbe küldték. 1953-ban tiszti iskolába járt, ahonnan – egész évfolyamával együtt – alhadnagyi rangban a büntetés-végrehajtáshoz került. Őrként az oneşti-i munkatáborba, majd a cernavodai lágerbe vezényelték, innen került 1954-ben a szamosújvári börtönbe, ahol egyre feljebb haladt a ranglétrán, és négy év múlva már a rettegett fegyintézet parancsnoka volt. A szamosújvári börtönben őrizték a rendszer első számú politikai ellenfeleit.
Istratét 1962-ben szerelték le főhadnagyi rangban, meg nem nevezett okok miatt. Ugyanebben az évben a szamosújvári tanács végrehajtó bizottságának elnökévé nevezték ki. 1967-ben azonban sikkasztás miatt 10 év szabadságvesztésre ítélték, miután a rajoni híd- és útépítő cég építőanyagainak eladásából szerzett pénzből vendégelte meg magas rangú párt- és politikai tisztségeket betöltő ismerőseit. 1967-ben a dési börtönben „reaktiválták”, és a Szekuritate besúgójaként alkalmazták. 1972-ben szabadult, 1974-ig építőmunkásként dolgozott Szatmár megyében, ezt követően Zilahon egy betonkeverő telepet vezetett. 1982-ig dolgozott itt, miközben több száz jelentést írt a Szekuritáténak. Ezt követően a Temes megyei Újpécsre költözött, ahol a helyi termelőszövetkezetben dolgozott. A 88 éves egykori börtönparancsnok a mai napig is itt él.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2014. december 20.

Experimentum crucis (Az RMDSZ 25. évfordulójára)
Az államelnök-választás meglepő végkifejlete óta valamiféle Johannis-forradalomról (tisztítótűzről) beszélnek, mely a mérvadó román közszolgálati médiákat is feltöltötte energiákkal. (Tévedés ne essék, 1989 karácsonyán a „Szabad Román Televízió” még nem volt szabad a szó nemes értelmében, idő kellett, hogy rájöjjünk a háttérből elművelt gazemberségre.) A következőkben a közönség által legrangosabbként minősített Radio România Actualităţi egyik éllovas műsorában elhangzottakról fogalmaznék meg néhány reflexiót erdélyi magyar állapotainkra való kivetítéssel.
Szól a rádió
November közepét írtunk. Bár a kovásznai Fenyő Szállóról nem esett szó, de örvendetes, hogy a „botfalusi” adó félórás déli műsorából világgá röppent, miszerint Máramaros vidékén is történt „hűbéri” ajándékosztás az ortodox egyház javára Pontáért ügyeskedő „imádságok” reményében. Hangfelvételt is bejátszottak! Egy ortodox pópa arra biztatta híveit: a két jelölt közül a „miénkre”, mármint a románra és ortodox hitűre szavazzanak, ne idegenre. De élőben hallhattuk, hogy a párizsi román (ortodox) papot is rajtakapták hívei. (Ejnye! Hetvenes évekbeli elődje szekus volt, lásd Gocz Elvira visszaemlékezéseit.)
A történteket elemezve a vita egyik meghívottja, Radu Preda professzor, a Babeş–Bolyai Egyetem tanára kijelentette: „templom nem válhat albérlet tárgyává!”, majd arról beszélt, hogy Romániában minden államilag elismert hitközösség autonómiát (!) élvez, de az ortodox papság – belső alkotmányából eredően – nem politizálhat. Hivatásával össze nem egyeztethető a pártaktivistaság, a helyi vagy akár parlamenti közéleti megbízatás. S mindezek ellenére nagyszámú vidéki pópa, sőt, egy főpap is elkövette a szabálysértést. Hónapokkal ezelőtt ugyanezen a hullámhosszon hangzott el, hogy Temesvár néhai érseke érdemei mellett a Securitate munkatársa volt. (Lám: évek kellenek, amíg megértjük a politikát! Emlékezzünk arra, hogy amint Kelemen Hunor a Boc-kormány kultuszminisztere lett, az ortodox egyházat kivették hatásköréből.)
Örömmel üdvözölhetjük, hogy a román értelmiség egy része fel meri vállalni a kényes témát, mert láthattuk: a marosvásárhelyi események idején a hodáki pópa is „háttérsugallatra” szólította harcba híveit a magyarok ellen. Ideje, hogy mi is önvizsgálatot kezdeményezzünk.
Tulipán... és színeváltozásai
Tudjuk: tisztességben megőszült protestáns egyházaink nem tiltják papjaiknak a politikában való részvételt. Itt példaként azonnal Tőkés László karrierjére hivatkozhatunk. Johannis sikerének láttán pedig feltehetjük a drámai kérdést: Vajon mikor eshet meg újból az a „megváltó” élmény, hogy Romániában egy magyar ember történelmi főszereplővé váljék?
...Mert 1989 decemberében Tőkés, bár rövid ideig, de igenis, főhőse volt az eseményeknek. Emlékeznek-e arra a mozzanatra, amint páncélozott járművel hozták be Menyőből, és egy tévés rákérdezett: miként jellemezné a pillanatnyi állapotokat?
– A jelen pillanat drámai motívuma a bizalmatlanság, mert a jó szándékú forradalmárban is terroristát gyanít az ember – válaszolt mosolyogva. Még a magyargyűlölő néhai I. C. Drăgan is elismerően nyilatkozott Tőkés ízes, Királyhágó vidéki román kiejtését dicsérve. „Dicţie românească perfectă” – betű szerint így mondta! És eltelt negyed évszázad! Nyugodt lelkiismerettel diagnosztizálhatjuk, hogy a romániai rendszerváltás szikrakovácsának hazai és nemzetközi tekintélyét – s ezáltal az erdélyi magyarság esélyeit, majd ezen belül egy hiteles román–magyar megbékélés lehetőségét – nem a románság aknázta alá, hanem a „forradalom” hevében született, majd gyanús színeváltozásokon átesett RMDSZ, melynek Tőkés a kezdetektől tagja, majd tiszteletbeli elnöke is volt, amíg nemkívánatos személyként el nem lehetetlenítették. A szerencsétlenség a mi rövidlátásunknak is következménye. Nem figyeltünk arra, hogy miközben a Domokos Géza alapította-vezette RMDSZ még „egyszínű” volt, s bár egyesek „kommunista gittegyletként” bélyegezték kívülről, sőt, belülről is, óvatosan, de hitelesen mégis meg tudta jeleníteni a magyarságot az akkor még igencsak forrongó közéletben. Aztán bekövetkezett a Markó-féle hatalomátvétel és rövidesen az addigi egységnek platformokra töredezése. Majd kezdetét vette közöttük a vérre menő iszapbirkózás a hatalom bársonyszékeibe való behelyezkedésért. Az első függetlenek jelentkezése (helyhatósági szinteken) 1996-ban történt, ekkor kezdődött az RMDSZ „dzsihádja” a függetlenek, majd később a versenypártok (MPP, EMNP) jelöltjeinek ellehetetlenítésére és az őket megszavazó közösségek megbüntetésére (!), mégpedig – ez szégyen – a leggyalázatosabb módszerekkel. Anno 2000 vidékén csupa „Ká-Dé-Em”-től zengedezett az erdélyi magyar politikum (KDM – Kereszténydemokrata Mozgalom), mert az RMDSZ az Európai Néppárt szárnya alá igyekezett. Ez sikerült is neki. (Az EU-Néppárt az unió ötletgazdája, R. Schuman kereszténydemokrata filozófiáját vallja.) Jelen pillanatban a Kelemen vezette RMDSZ egy ismét homogén (kereszténydemokrata?) alakulat eléggé feszültségterhes látszatát kelti.
Itt álljunk meg egy pillanatra! Másfél évtizeddel ezelőtt halálközeli környezetben, a marosvásárhelyi klinikán, miközben csepegett a perfúzió, a szomszédos ágyban fekvő bajtárssal beszélgettünk. Kiderült: ő a Romániai Magyar Liberális Demokrata Párt elnöke! (Országos szinten? Helyben? Erre nem emlékszem.) A szomszéd többek közt azt is elmesélte, miként sikerült megbuktatniuk Marosvásárhely 1989 utáni  magyar polgármesterét, Fodor Imrét. „Öregúrként” emlegetette, aki azon kívül, hogy szeretett külföldre (legtöbbet Hollandiába) járkálni, és egyházaknak, szűk baráti köreinek osztogatta szét a humanitárius segélyeket, jövőbe mutatóbbat nem tett a városért, mondta. (Vajon? Igazat beszélt?)
– Közeledtek a helyhatósági választások! Mi, a szabad demokraták, állítottunk egy magyar ellenjelöltet, és 2000-ben kiborítottuk az öreget a helyéről. (Emlékezetből idéztem a pártelnököt.) Csakhogy, amint azóta is tapasztalhatjuk, nem a szabad demokrata magyar nyert, hanem (életfogytiglan?) Dorin Floreát segítették székbe. Ez volt az első pofon, amit az RMDSZ kapott? Nota bene: a Romániai Magyar Liberális Demokrata Párt létrejöttében (1992. VI. 14.) Iliescu bábáskodott, de az RMDSZ is felelős a történtekért. Markó, Frunda, Borbély... karrierjének „csernozjom talaján”, történelmi verekedés helyszínén, Marosvásárhelyen éveken át nem volt városi RMDSZ-szervezet. Tulipános klikkek lakónegyedenként konspiráltak, egymás ellen. S azt se feledjük, az RMDSZ „neptunos” agitációs brigádja (Frunda, Borbély...) majdnem eladott minket. S épp a napokban újabb PER-csapdába keveredett az RMDSZ. Ejnye! De próbáljunk utánanézni a KDM pályafutásának! Nos, az internet szerint a Romániai Magyar Keresztény Demokrata Párt 1990. március 30-án alakult, idézem: „kis létszámú, de elit tagsággal. Az RMKDP, mint az RMDSZ társszervezete, az SZKT-ban a kereszténydemokrata frakciót alkotta. 1999 júniusától az új párttörvény értelmében az RMKDP átalakult Kereszténydemokrata Mozgalommá, országos alelnöke dr. Bárányi Ferenc.” Nota bene: Bárányi 1998-ban miniszter lett, de jött az „átvilágítási” törvény, s távoznia kellett. Nesze nekünk: „elit tagság”!
A Tulipán második kereszténydemokrata platformját, az Erdélyi Magyar Kezeményezést 1992. március 14-én jegyezték. A Katona Ádám vezette alakulat javasolta a papsággal való együttműködést. Következetes, kegyetlen, nemzeti elkötelezettségű belső ellenzék volt az EMK. A közelmúltban őket is kiebrudalták... A KDM-platform pályája időközben felfelé ívelt, volt rangos kovásznai konferenciájuk, ahol Băsescu is beszélt! Aztán csend lett. Ejnye! Megkockáztatok egy szomorú ténymegállapítást! Egyszerűen csak annyi történt, hogy a „kereszténydemokratává” színeződött RMDSZ-nek sikerült beépülnie az alapjában jó szándékú, tisztességes, vidéki, erdélyi magyar papság bőre alá, presbitériumaiba is (az unitáriusok és a reformátusok jelentős részének kivételével). Amit nevetségesen kezdő módon Ponta megpróbált kivitelezni – mármint az ortodox papság lekenyerezését, de beletörött a foga –, ugyanazt a sátáni manővert az RMDSZ könnyedén megtehette, mert a történelmi protestantizmus épp közéletiségre, demokráciára tanítja a híveit, ebben rejlik a szépsége! De katolikus közösségekben, Csíkban a „Szentföldön” is hasonló „templomi albérletbe férkőzés” történt nemzetmentés jeligéjével. S eközben – horribile dictu! – Tőkésnek, a romániai rendszerváltás hősének (!) távoznia kellett a „kereszténydemokrata” RMDSZ-ből, melynek vezéri pódiumain biza sok kommunistát látunk.
Experimentum crucis
Felvezető sorainkban újabb forradalomról beszéltünk. Nos, szerintem erdélyi magyar terekben a Johannis-effektussal pattant ki. Az RMDSZ képviselőinek kolozsvári tanácsa azt javasolta, mindenki szavazzon lelkiismerete szerint, de eközben gőzerővel hozzákezdtek a „háttérmunkához” annak reményében, hogy Pontának besegítve bársonyszékeikben maradhatnak. Ponta tanácsosának, Frundának a sajtónyilatkozata, miszerint ő bízik abban, hogy a magyarok nem mennek el szavazni, már egyenesen vérlázító volt. Mindezekre végül Markó „jelenése” tette fel a koronát, melyben azt sulykolta: a történtek ellenére igenis kormányon kell maradniuk, hogy pénzeket téríthessenek hazafelé. Kelemen is alaposan elszólá magát a MTI-nek adott nyilatkozatában, melyben a teljes erdélyi magyarságot utólagosan is az RMDSZ szavazótáboraként emlegette. Vajon észre sem vevé az elnök úr, hogy pártklientúráján („vazallusain”) kívül már senki sem figyelt a szavára? De ideje, hogy kifejtsem írásom címének motivációját! Kölyökkorunkban a hazugság/igazmondás próbája (a népi „keresztkísérlet”) abban állt, hogy nyomogatásra orrunk hegye keménynek vagy puhának találtatott-e. Az experimentum crucis a tudományok módszere, dilemmás kérdések „tűzpróbáját” értjük alatta, de az elnevezés bibliai gyökerű. Abban a drámai mozzanatban keresendő, ahol Jézust felfeszítik, és a csürhe a látványban kéjelegve biztatja: – Na! Ha valóban Isten fia vagy, most tégy csodát! Szabadulj innen! De szavunkat ne feledjük! Klaus Johannis államelnökké választásában mi is teljes vállszélességgel részt vettünk, az RMDSZ aljas, félrevezető intelmei ellenére, mert hiszünk abban, hogy bár ideig-óráig, de találtunk egy újabb megváltó személyiséget. Az experimentum crucis és sikere abban is bemutatkozik, hogy bizonyítottuk ország-világ előtt: nem vagyunk gerinctelen köpönyegforgatók („udemerista” hívők), nem vagyunk Trianon-depresszióban élő, letiport roncsnemzet, nem tűrjük, hogy átverjenek minket! Az is nyilvánvalóvá vált: az épp 25 éves RMDSZ megérett arra, hogy eltanácsoljuk sorsunk ügyintézéséből, mert azon munkálkodott, hogy – mint a barmot – uralma alá hajtsa az erdélyi magyarságot, ahelyett, hogy ő szolgált volna bennünket. S nem utolsósorban lenyúlta, megbecstelenítette mentális higiénénk mentsvárát, az elektronikus sajtó egy részét is, mely templomaink mellett második autonóm politikai erősségünk lehetne Romániában. ...Csakhogy mi lesz velünk „dada” és főleg „csecs” nélkül? – aggodalmaskodhatnak egyesek. Ha kétpólusúvá egyszerűsödő állapotban – MPP-s kanyarok nélkül – fölülkerekedhetne a nemzeti minimumban való összefogás egysége, s a közelgő választásokig fennmaradna tisztánlátásunk és a forradalmi vérnyomás is a kincstári székely „putzákban” – megoldhatná e kérdést.
Gyila Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. március 18.

Állami múzeumokat a terrornak
Romániában nem létezik olyan állami múzeum, amely a kommunizmus áldozatainak állít emléket. Viszont sokak szerint kellene. Nem is egy, hanem annyi, ahány nagyobb bv-intézet volt.
Már nem az első ilyen volt: tavaly és tavalyelőtt is megtartotta a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és a Román Disszidensek Elmékét Ápoló Intézet (IICCMER) azt a nemzetközi konferenciát, amelyen a kommunizmus rémtetteit bemutató romániai múzeumok létrehozását sürgetik, ugyanakkor a korszakot tanulmányozó szakemberek egyeztetnek. Az idei konferencia Nagyváradon volt, pénteken, a várban. A megbeszélések zárt körűek voltak, előadásokat hallgattak meg a témakörről, esettanulmányokat vizsgáltak, ugyanakkor mesterkurzusokon részt vevő egyetemistákat is bevontak a tevékenységekbe.
Az IICCMER a közvélekedéssel ellentétben nem civil szervezet, hanem kormányzati: 2005-ben hozták létre, és a miniszterelnök, valamint a kormány alárendeltségében tevékenykedik. Az általuk szervezett váradi konferencián Radu Preda, a szervezet elnöke elmondta: ”Intézetünk egyik fő célja, hogy múzeumot hozzon létre a kommunizmus bűneinek és áldozatainak, Bukarestben. Ugyanakkor az ország többi fontosabb városában is kellenek emlékhelyek. Most próbálunk egyfajta informális hálózatot létrehozni, azokból, akik benne lennének ebben.” Hozzátette: az összes olyan büntetés-végrehajtó intézet esetében felmerül, hogy ilyen múzeumokat hozzanak létre, ahol politikai foglyokat is őriztek – márpedig sok ilyen volt.
Huszár István váradi alpolgármester és más hivatalosságok köszöntője után láttak hozzá az említett hálózatépítés váradi részéhez. Ötletadók egyébként bőven lesznek, még külföldről is: a megbeszéléseken ugyanis részt vett a nyugati mintára kialakított budapesti Terror Háza múzeum képviselője is.
Romániában még mindig hiányosság tapasztalható a kommunizmussal való elszámolás terén, és a vonatkozó múzeumok léte is megoldatlan. Tavaly ugyan például Temesváron megnyílt A Kommunista Fogyasztó Múzeuma, de az jellegében más. Ovidiu Mihăiță, annak a múzeumnak alétrehozója akkor el is mondta, hogy a múzeumnak nincs politikai vagy ideológiai jellege, pusztán azzal a céllal hozták létre, hogy segítsen visszahozni a feledésből a kommunista kor tárgyait, hangulatát.
Nem új ötlet
Egy egészen más kezdeményezés, de annak is már egy éve, hogy törvénytervezetet terjesztett be a PNL a kommunizmus múzeumának létrehozásáról. A múzeum a bukaresti parlament épületében kapna helyet. A kezdeményezők szerint a múzeum a kommunizmus borzalmait mutatná be, és ezáltal emléket állítanak a korszak áldozatainak. Romániában nem létezik olyan állami múzeum, amely a kommunizmus áldozatainak állít emléket. Máramarosszigeten létezik egy ilyen intézmény, amely civil kezdeményezésre jött létre. A tervezet szerint azért éppen a parlament épületében kapna méltó helyet a múzeum, mert a Pentagon után a világ második legnagyobb építményének számító monstrumot “Európa egyik legkegyetlenebb diktátorának” számító Ceaușescu álmodta meg. A betonkolosszus emberéletek, valamint egy egész nemzet áldozatvállalása árán épült meg – érveltek a kezdeményezők. Romániában nem új keletű egy ilyen múzeum alapításának a gondolata. Már Traian Băsescu volt államfő is javasolta 2006-ban, amikor egy történészek által készített jelentés alapján elítélte a kommunizmust. Az ő két elnöki mandátuma alatt azonban nem valósult meg, ezért tavalyelőtt decemberben Temesváron az 1989-es rendszerváltozás negyed évszázados évfordulója alkalmából  is szorgalmazta az alapítást. A jelenlegi államfő állásfoglalása azt követően született meg, hogy tavaly a parlament elutasított egy erről szóló törvénytervezetet, miután a Ponta-kormány nem támogatta az ötletet.
Szeghalmi Örs. erdon.ro

2016. március 22.

Védőbeszéd a kommunizmus áldozataiért
A nagyváradi vár multifunkcionális termében március18 és 20 között, a Romániai Kommunista Rendszer Bűntetteit Kutató Intézet (IICCMER) szervezésében zajlott a Védőbeszéd Románia kommunista múzeumaiért címet viselő szakmai műhely. Az eseményen részt vett Huszár István, Nagyvárad alpolgármestere, Cornel Popa, a Bihar Megyei Tanács elnöke, Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója, Lucian Silaghi, a Bihar Megyei Kulturális, Hagyományőrző és -népszerűsítő Központ vezetője, Florica Cherecheş, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője, valamint Gabriel Moisa, a Nagyváradi Egyetem professzora.
A műhelyet Radu Preda, az IICCMER elnöke nyitotta meg, aki beszédében gratulált Nagyvárad polgármesteri hivatalának azért, hogy kezdeményezőként lépett fel Románia e szenvedésekkel, zavarodottsággal és manipulációval teli történelmi korszakának a feltárásáért. „Az intézet célja az, hogy Bukarestben és az ország más városaiban is létrejöjjenek a kommunizmus bűntetteit bemutató múzeumok, amelyeket az áldozatok életével kell megtölteni (…) Tisztázni kell, hogy kiket tekintünk háborús bűnösöknek vagy éppen a nemzet hőseinek.” – mondta Preda.
Huszár István beszédében megköszönte az intézetnek, amiért Nagyváradot választotta a találkozó színhelyéül, amely 2015 decemberében nyitotta meg, az IICCMER támogatásával, az Elnyomás és Ellenállás Múzeuma Bihar Megyében nevet viselő, Romániában, e témában, elsőként felállított múzeum ajtóit.
Szamos Mariann. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2016. augusztus 1.

Kilenc egykori rab mAradványait találták meg Peripraván
Kilenc egykori fogoly sírjára bukkantak rá a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) és az Erdélyi Történeti Múzeum régészei a Duna-deltában található peripravai kényszermunkatábor egykori helyszínén az ásatások múlt hétfői kezdete óta.
A megtalált holttestek száma ezzel húszra nőtt. Egy 33 négyzetméteres területen hat csontvázat is találtak. Mint kiderült, az elhunytakat meztelenül, fa koporsóban temették el.
Gheorghe Petrov, a feltárásokat vezető régész a Digi 24 hírtelevíziónak elmondta, a kutatások nagyon behatóak, a klasszikus régészeti ásatások alaposságát idézik. Radu Preda, az IICCMER elnöke rámutatott: mindent megtesznek az áldozatok azonosítása érdekében, hogy az adatokat fölhasználhassák a felelősök felelősségre vonásához. A kutatások jövőre is folytatódnak.
Mint arról beszámoltunk, az IICCMER és a múzeum szakemberei hétfőn kezdték el az újabb feltárásokat, hogy felkutassák a kommunizmus idején az egykori peripravai kényszermunka-táborban megölt politikai foglyok földi mAradványait. A periparvai munkatábort hivatalosan egy 16 kilométeres gát megépítése, és a falu körüli mocsaras terület lecsapolása érdekében alakították ki az 1950-es évek elején, 1959 és 1964 között azonban politikai foglyok ezreit hozták ide. Peripraván főleg a rendszer által ellenforradalmároknak tartott elítélteket, közöttük erdélyi ötvenhatosokat tartottak fogva, például Páskándi Géza írót, Páll Lajos festőművészt, Dávid Gyula irodalomtörténészt.
Az embertelen fogvatartási körülmények, rendszeres verések, az ivóvíz, az élelem és az orvosi ellátás hiánya miatt legalább 124 (többségében politikai, és néhány köztörvényes) fogoly halt meg Peripraván, akiket az IICCMER-nek sikerült eddig azonosítania. A kormányzati intézet az őrök és parancsnokaik büntetőjogi felelősségén túl a politikai foglyok „megsemmisítését” elrendelő belügyminisztériumi vezetők elszámoltatása érdekében próbálja feltárni és azonosítani az áldozatok földi mAradványait.
A jeltelen sírok felkutatásában a túlélők tanúvallomásaira támaszkodnak, a kihantolt holttestek azonosítása érdekében pedig az IICCMER júniusban felhívást intézett a munkatáborban eltűnt foglyok családtagjaihoz, hogy DNS-mintákkal segítsék a régészek munkáját. Mivel a hétfőn kezdődött ásatás esetleges eredményét a még életben lévő vétkesek büntetőjogi felelősségre vonására akarják felhasználni, a feltárást a katonai ügyészség képviselőjének jelenlétében végzik. Az IICCMER régészei a korábbi két (2013-ban, illetve tavaly végzett) peripravai ásatása során 11 jeltelen sírt tártak fel, a benne talált csontokat pedig a tulceai igazságügyi orvostani intézetbe szállították azonosításuk érdekében.
Romániában 2013-ban kezdődött a sajtó által „kommunista pribékeknek” nevezett egykori börtönparancsnokok büntetőjogi elszámoltatása: közülük eddig kettőnek az ügyében született ítélet.
Balogh Levente |
Krónika (Kolozsvár)

2017. április 19.

Ellenállás és elnyomás Biharban
A Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Országos Intézet (IICCMER) ügyvezető igazgatója, Radu Preda, valamint Alin Mureşan főigazgató is jelen voltak Nagyváradon annak a tematikus kiállításnak a megnyitóján, amely a vár K épületrészének alagsorában kapott helyet, s amely az Ellenállás és elnyomás Biharban címet viseli. A csütörtöki tárlatnyitón ugyancsak jelen volt Pásztor Sándor megyeitanács-elnök, Lucian Silaghi, a Romániai Politikai Fogvatartottak Bihar Megyei Egyesületének (AFDPR) vezetője, de ott volt a kiállítást megálmodó Maria Tîlvescu mérnök és Cristina Puşcaş a szervező 40 Mártír Egyesület alelnöke is.
A kiállítás célja, hogy a nagyközönség számára bemutasson néhány olyan tematikát, amelyet az idősebb generáció tagjai a saját bőrükön is megtapasztalhattak – hívta fel a figyelmet a 2015-ben indult projektet kezdeményező Cristina Puşcaş. Ennek megfelelően a kiállítás különböző szekciói olyan témákkal foglalkoznak, mint az elnyomás formái, a kommunisták erőszakos hatalomátvétele, a női börtönök, a bebörtönzött papok, a váradi várban működött láger, vagy a Bihar megyei kommunizmus-ellenes szerveződések története.
Az információs táblákból álló kiállítás tíz földalatti helyiségre terjed ki, sajátos elrendezéssel. A látogatót az elnyomás korát idéző sötét falak és merev fémlapok veszik körül, majd sorban felvillanó fénysugarak kalauzolják át a meghurcoltak történetén.
Mint Alin Mureşan megjegyezte, a közeljövőben szeretnék magyar nyelvre is lefordítani a tárlat anyagát. A kiállítás keddtől vasárnapig 9–17 óra között látogatható a vármúzeumban.
Sz. G. T. / Reggeli Újság (Nagyvárad)



lapozás: 1-8




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék