udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 8 találat lapozás: 1-8

Névmutató: Rhédey Ferenc

2006. december 8.

Marossárpatak központjában rozsdás kerítéssel körülvett gyomos területen áll az a hét faállvány, amely Miholcsa József köztéri szobrainak szolgál ideiglenes talapzataként. Magyaros Hunor vásárhelyi műépítész már évekkel ezelőtt elkészítette a magyar többségű falu szoborparkjának tervét, a pénzhiányra hivatkozó önkormányzat, azóta sem hagyta jóvá. A szoborpark a szemközti Teleki kastéllyal együtt a falu nevezetessége lehetne. Időnként turistabuszok állnak meg a központban, de az ide látogatóknak rövid időn belül csalódottan kell távozniuk. A kastély udvarába azért nem engedik be a csoportokat, mert ott öregek otthona működik; a látogatót a derékig érő gyom közepén faszerkezetre állított néhány történelmi figura fogadja. „Ha megengednék, hogy rendbe tartsam a parkot, én magam kaszálnám le a füvet” – állítja Miholcsa. Az egykor a református egyházhoz tartozó területet ugyanis a szomszédos tömbházban lakó rendőr használja, aki csak akkor kaszáltat, amikor a fű betakarításra érett. Többen is állítják, hogy a közelben lakó rendőr volt az, akit a magyar történelmi alakok zavartak. János Zsigmond szobrát nem sokkal az avatás után, a prefektúra felszólítására egy hét alatt el kellett távolítani, mert túl közel volt a kastélyhoz. II. Rákóczi Ferencet egy falubeli ifjú ittasan döntötte le. Az eszeveszett, tomboló férfi előbb a kocsma berendezését verte szét, majd a rendőrautót próbálta felborítani. „Ha ilyen izmos vagy, ne az autót, hanem a szobrot döntsd le!” – a szóbeszéd szerint így biztatta a falu rendőre az ittas férfit. A rendőr tagadja a vádat. Miholcsa a történtek ellenére ragaszkodik az eredeti ütemtervhez. E szerint tíz év alatt Erdély mind a húsz választott fejedelmét megmintázná. Jövőre Kemény Jánoson és Rhédey Ferencen a sor, hogy bekerüljön a marossárpataki panteonba. Miholcsa József 2000-ben költözött ki a Marosvásárhelytől mintegy húsz kilométerre fekvő községbe. Saját kezdeményezésből úgy döntött: alkotásaival megpróbálja szebbé, turisták számára vonzóbbá tenni a település központját. Első szobra 2001-ben került az akkor még teljesen kopár területre. A kőtalapzatra helyezett Szent Istvánt egy évvel később az eredetileg a kézdivásárhelyi laktanya elé tervezett lovas huszár szobra követte, amelyet a régi kultúrház elé helyeztek el. Az elmúlt öt évben rendre János Zsigmond, II. Rákóczi Ferenc, Bethlen Gábor, Bocskai István, Thököly Imre, Báthory István és I. Rákóczi Ferenc alakja népesítette be a teret. Bár a magyarországi és nyugat-európai „művészpiacon” Miholcsa József hasonló alkotás mintegy félmillió forintot érnek, a Sárpatakra telepedett szobrász soha egy fillért nem kapott a helyi önkormányzattól. /Szucher Ervin: Méltatlan emlékezés. = Krónika (Kolozsvár), dec. 8./

2010. július 21.

Huszártalálkozó Marossárpatakon
Július 24-én, szombaton harmadik alkalommal rendez huszártalálkozót Marossárpatakon a polgármesteri hivatal és a Marossárpatakért Egyesület. A rendezvény 9 órakor kezdődik az iskola udvarán. Lesz sportvetélkedő, kézműves- foglalkozás a gyerekeknek, bűvészmutatvány és karaoké-előadás. 11 órától a helyi református templomban ünnepi istentiszteletet tartanak, majd a szoborparkban felavatják Miholcsa József szobrászművész Rhédey Ferenc erdélyi fejedelemről készült mellszobrát. A fejedelemről Nemes Gyula helybéli helytörténész tart előadást, ezt követően pedig a kultúrotthonban megnyitják Veress Zsuzsánna festészeti kiállítását. 15 órától a színpadon a környékbeli hagyományőrző néptánccsoportok lépnek fel, majd felvonulnak a huszárok. Az esti műsor vendégei: Bodoni Ildikó, a Blue Art, a Neoton família két előadója: Csepregi Éva és Végvári Ádám, majd Szabó Előd és zenekara. A rendezvény tűzijátékkal zárul. Népújság (Marosvásárhely)

2010. július 26.

Ma lettem igazán sárpataki!"
Díszpolgári címmel tüntették ki Miholcsa Józsefet
Marossárpatak és huszárok – sokak tudatában rég együtt él a két fogalom, hiszen a Miholcsa József vezette Mátyás- huszárcsapat határon innen és túl ismertté tette a település nevét. Ezért elismerésként szombaton, a III. Marossárpataki Tánc- és Huszárfesztiválon díszpolgári címmel tüntette ki Kozma Barna polgármester Miholcsa József huszár-szobrászművészt, akinek Rhédey Ferenc fejedelmet ábrázoló alkotását ez alkalommal avatták fel.
A településeket sújtó pénzhiány ellenére igencsak tartalmas faluünnepségnek lehettünk tanúi szombaton Marossárpatakon. A délelőtt zajló gyermekfoglalkozásokat, valamint az ünnepi istentiszteletet követően a település büszkeségének számító szoborparkban került sor a rendezvény fő mozzanatára: felavatták Miholcsa József szobrászművész Rhédey Ferenc fejedelmet ábrázoló mellszobrát, a művészt pedig díszpolgári címmel tüntették ki. – Ezáltal a sárpatakiak tiszteletüket és hálájukat fejezik ki Miholcsa Józsefnek a közösség érdekében kifejtett tevékenységéért, kulturális téren pedig a település hírnevének a növelését köszönhetjük a művésznek. Remélem, hogy soha nem fogja szégyellni, hogy sárpataki és nem fogja megbánni azt, hogy a településre költözött – hangzott el Kozma Barna polgármester beszédében. Hogy a huszár- szobrászművészt mennyire érzik maguk közül valónak a falubeliek, annak talán a leghitelesebb bizonyítéka az volt, hogy szép számban megjelentek az eseményen.
Merész terv vált valóra
Miholcsa József harminchárom éve folyamatosan kiállít, számos alkotótáborban vett részt, Marosvásárhelytől Új-Delhiig több tucatnyi egyéni tárlattal tette ismertté nevét. Munkáiban kiemelt szerepet kapnak a magyar nemzeti mítoszok, sorskérdések. A termékeny alkotó 2000 óta él Marossárpatakon, akkor még kevesen tudták róla, hogy elismert szobrászművész és a huszár hagyományőrzés ápolója. Ám Miholcsa József rövid időn belül a helyi kulturális élet mozgatórugója lett. Egyik főszervezője az ünnepi rendezvényeknek, megalakította a sárpataki Mátyás- huszárcsapatot, majd 2002 tavaszán merész tervvel állt elő: olyan egyedi, erdélyi fejedelmekből álló szoborcsoportot tervez a településnek, amilyen nincs még a Kárpát-medencében. A szobrokért nem igényel pénzt, adományként adja a településnek, csupán annyit kért, hogy a faluközösség és az önkormányzat biztosítsa lovainak az eledelt – hangzott el Mózes Sándor magyartanár méltatásában. Miholcsa terve részben már valóra vált, ugyanis több mint tíz erdélyi fejedelem mellszobra áll a templom melletti szoborparkban.
"Magyarságban és művészetben nincs megalkuvás"
mert ez nálunk létünk ellen elkövetett bűn, szeretném, ha életem hitem és erőm előtt hagyna el – hangzik Miholcsa József hitvallása, aki könnyeivel küszködve köszönte meg a megtiszteltetést. – Életemben nem volt részem ilyen megtiszteltetésben. Remélem, hogy e díszpolgári címmel nem tekintenek többé jövevénynek. Azt hiszem, ma lettem igazán sárpataki – mondotta meghatódva a művész.
Az alkalomhoz illően a Miholcsa vezette Mátyás- huszárcsapat tagjai fekete, sarkantyús csizmában, szürke posztónadrágban, vászoningben, dolmányban, valamint piros zsinórozású, félvállra vetett mentéikben a helyi és környéki hagyományőrző néptánccsoportok kíséretében vonultak végig a falun.
A faluünnep alkalmából hazahívták Veress Kristóf Zsuzsannát, Sárpatakról elszármazott művészt is, akinek tájképekből és csendéletekből álló festészeti tárlatát a helyi kultúr-otthonban tekinthették meg az érdeklődők, akiket a délutáni órákban lovas-, valamint harcművészeti bemutatók, néptáncelőadások, majd este a Neoton Família tagjai, Csepregi Éva és Végvári Ádám, Bodoni Ildikó, a Blue Art, Szabó Előd és zenekara szórakoztattak.
(menyhárt) Népújság (Marosvásárhely)

2010. július 27.

Újabb emlékművet avattak Marossárpatakon
Aligha létezik a Kárpát-medencében Marossárpatakon kívül még egy olyan falu, ahol 15 szobor díszíti a központot – a településen a hétvégén avattak fel egy újabb emlékművet a harmadik Marossárpataki Tánc- és Huszárfesztivál keretében. A faluban található szobrok alkotója Miholcsa József elismert szobrászművész, aki tíz éve költözött családjával Marosvásárhelyről Marossárpatakra.
2002 tavaszán rukkolt elő a javaslattal: erdélyi fejedelmeket ábrázoló szoborparkot varázsol a község központjába. Még abban az évben felavatták a Szent István-szobrot, szombaton pedig a 14. emlékmű is a helyére került.
A Rhédey család erdélyi ágát Rhédey Ferenc gyökeresítette meg, az új szobor az ő fiát, kisrédei Rhédey Ferencet ábrázolja, aki rövid ideig (1657. november–1658. január) Erdély fejedelme volt, II. Rákóczi György idejében a lengyelországi hadjáratban az erdélyi sereg egyik alvezére volt, rendkívüli szociális tevékenységéről is ismert. A hétvégi rendezvényt a polgármesteri hivatal és a Marossárpatakért Egyesület szervezte. A szoboravatás után Kozma Barna polgármester átadta Miholcsának a díszpolgári címmel járó érmet és oklevelet.
„Büszke vagyok Sárpatakra, örülök, hogy itt lehetek. Életemben még nem volt részem ilyen megtiszteltetésben. Most, hogy díszpolgári címet kaptam, immár nem érzem magamat jövevénynek, úgy vélem, a falu befogadott. Azt hiszem, ma lettem sárpataki” – mondta el Miholcsa József. Kozma Barna polgármester, aki 2008 óta vezeti a községet, a Krónikának elmondta: nem volt mindig felhőtlen a művész és a település viszonya. „Az együttműködés csak úgy lehetséges, ha mindkét fél nyitott egymás iránt. A mostani önkormányzati vezetőség megbecsüli őt, hiszen sokat tett a faluért, és nemcsak a szobrokról van szó, hanem minden kulturális rendezvény megszervezésében segített.
Néptánccsoportunk is igen színvonalas, emiatt is sokan ismerik falunkat. Miholcsa huszárcsapatot létesített, amely immár nemcsak belföldön, de külföldön is ismertté tette a falut” – sorolta a szobrászművész érdemeit az elöljáró. Sárpatakon szombaton délelőtt a gyerekek számára szerveztek programokat, majd a szoboravatás után megnyitották a sárpataki származású, amatőr festőművész, Veress Zsuzsa tárlatát. Később hagyományőrző tánccsoportok léptek fel, és huszárfelvonulást tartottak.
Máthé Éva. Krónika (Kolozsvár)

2014. augusztus 27.

Várad török kézre kerül (1660. augusztus 27.)
1660. augusztus 27-én foglalta el Szejdi Ahmed és Ali pasa egyesült serege a Partium legfontosabb erősségét, Váradot. A korábban erdélyi kézen lévő erődítmény 44 napos ostrom után adta meg magát a törököknek, elestével a fejedelemséghez egykoron hozzákapcsolt Részek közvetlen török uralom alá kerültek.
II. Rákóczi György erdélyi fejedelem (ur. 1648–1660) 1657 januárjában bekapcsolódott a két évvel korábban kirobbant északi háborúba, hogy – a svédek szövetségeseként – megszerezze magának az anarchiába hullott Lengyelország trónját. A másik oldalon harcoló Habsburgok hamarosan elérték, hogy a Porta visszahívja a fejedelmet, Rákóczi azonban a biztos győzelem tudatában nem engedelmeskedett a szultánnak. Ennek súlyos következményei lettek, ugyanis 1657 nyarán az erdélyi uralkodó magára maradt, és kénytelen volt – vesztesként – hazatérni, a kilátásba helyezett török–tatár büntetőhadjárat pedig megsemmisüléssel fenyegette a Portának hűbéres fejedelemséget. A IV. Mehmed (ur. 1648–1687) bosszújától rettegő erdélyi rendek – a támadás elkerülése érdekében – hamarosan Rhédey Ferencet (ur. 1657–1658) választották meg fejedelmüknek, ő azonban hamarosan lemondott, és ismét Rákóczi került hatalomra.
A fejleményeket látva az oszmánok megindították az első büntető hadjáratot, mely során Szejdi Ahmed pasa elfoglalta Lippa és Jenő várát; a megfélemlített rendek így újabb fejedelmet választottak Barcsay Ákos (ur. 1658–1660) személyében, aki busás váltságdíj fejében elérte, hogy a Porta békét kössön Erdéllyel. A további katasztrofális események fő felelőse már Rákóczi György, aki előbb Váradon izgatott Barcsay ellen, majd az év végén ostrom alá vette Szebent, az új fejedelem akkori tartózkodási helyét. A küzdelemnek végül Szejdi Ahmed vetett véget, aki 1660 májusában döntő vereséget mért Rákóczira – az uralkodó június 7-én bele is halt sérüléseibe –, ám a pasa a második hadjárat idején már nem hajlott olyan könnyen a békére. A török–tatár hadak ebben az esztendőben kegyetlenül felprédálták Erdélyt, miközben Ahmed pasa és Ali temesvári pasa Várad elfoglalására indult.
A Körös-parti város a magyar végvárrendszer keleti oldalának egyik legfontosabb láncszeme volt, mely az erdélyi kézben lévő, Debrecentől a Királyhágóig terjedő Partiumot lényegében egyedül felügyelte. Az olasz bástyákkal, hatalmas árokkal és számos ágyúval ellátott vár komoly erődítmény volt, mely azonban az utóbbi idők torzsalkodásai miatt szinte védtelenül maradt. Miután Várad kapitánya, Gyulay Ferenc – katonái nagy részével – Rákóczi György temetésére vonult, a falak mögött mindössze 850 védő maradt, akiket Balogh Máté alkapitány, Rácz János, Ibrányi Mihály és az eseményeket megörökítő Szalárdy János történetíró irányított. Bár a hármashatár közelében ott állomásozott Souches császári tábornok hadserege, I. Lipót (ur. 1657–1705) hadvezére még minimális segítséget sem volt hajlandó nyújtani a támogatásért könyörgő városnak. Időközben Ali és Ahmed pasa végigpusztította a hajdúvárosokat, megsarcolta Debrecent, július 14-én pedig körbezárta a váradi erősséget. Bár a törökök – egy Barcsayval íratott levélben – megadásra szólították fel a vár védőit, azok úgy is ellenálltak, hogy soraikban alig akadt tapasztalt katona.
A mintegy 50 000 fős török sereg így megkezdte Várad ostromát: lecsapolták az erősség körüli ostromárkot, tüzérségi erő és aknák révén pedig egy hónap alatt romba döntötték a falak nagy részét. A védősereg színvonalát mutatja, hogy a várbeliek képtelenek voltak az ágyúk használatára és az aknák hatástalanítására, egyedül a közelharcban tűntek ki elszántságukkal. Negyvennégy nap után a romos falak között az ellenállás immár értelmetlenné vált, ezért az Ali pasával kötött alkut követően Baloghék úgy döntöttek, feladják Váradot. Az egyezmény értelmében a város polgárai megmenekültek a fosztogatóktól, a csekély várőrség pedig szabadon elvonulhatott Debrecen irányába. Várad 1660. augusztus 27-i eleste után a Habsburgokat Európából és Magyarországról egyaránt számos bírálat érte, amiért tétlenül nézték egy ilyen jelentős erődítmény elestét. A város 1660 után közvetlen török közigazgatás alá került, és létrejött a váradi vilajet, mely az egész Partiumot kivonta Erdély fennhatósága alól. Az itt székelő pasa hamarosan újabb területeket vont kettős adóztatás alá, miközben Apafi Mihály (ur. 1661–1690) fejedelemsége tehetetlenül, elszigetelten tengette napjait. Várad eleste után a korábban félig független Erdély mozgási szabadsága elveszett, így később erőtlennek bizonyult ahhoz, hogy valóra váltsa Bocskai István országegyesítő álmát.
TARJÁN M. TAMÁS (Rubiconline), Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. augusztus 28.

Az angol királyi családdal rokonok a Rhédeyek
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság múlt pénteken tartotta következő előadását a vár civil épületében. Egy igen érdekes, tartalmas előadás keretében a híres Nagyváradi famíliák közül Pásztai Ottó premontrei öregdiák a Rhédey-családot mutatta be.
A szép számú érdeklődőt Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte, majd a híres váradi famíliák közül Pásztai Ottó, a Premontrei Öregdiákok Egyesületének vezetője ezúttal a Rhédey-családot mutatta be, egy igen érdekes előadás keretében.
Arra hívta fel a figyelmet: a kisrédei nemes és gróf Rhédey-család az ősi nemzetségekig visszavezethető régi magyar család. Az első, aki a Rédei nevet viselte, egy bizonyos Mikó, akit 1303-ban említenek. A Rhédeyek Mátyás királytól kaptak nemesi címerlevelet 1466-ban. Az első ismert családtagok Réde, Kisréde környékén éltek, birtokaik is itt feküdtek, innen ered a kisrédei jelző. 1657. november 2-án a Gyulafehérvári országgyűlés a Porta engedélye nélkül indított háború miatt lemondatott II. Rákóczi György bizalmi emberét, az 1610-ben született Rhédey Ferencet választotta fejedelemmé, aki azonban később a körülmények hatására lemondott Rákóczi javára. Előre látva azonban ennek bukását, fokozatosan visszahúzódott a politikai életből. Időközben I. Lipót császár 1659. január 13-án grófi rangra emelte őt, remélve, hogy ezzel egy újabb hívet szerez magának Erdélyben! Rhédey Ferenc jelentősen támogatta a református egyház intézményeit, főleg az iskolákat. Kortársai nagyra értékelték vallásos buzgalmát. 1667. május 13-án hunyt el Huszt várában.
Rhédey Lajos (1761–1831) császári és királyi kamarás, főispáni helytartó, országgyűlési követ, irodalompártoló mecénás, író volt. A katonai akadémia elvégzése után hadapród lett a 37. gyalogezredben. Bihar vármegye ajánlására 1780. június 8-tól 1783. március 8-ig a bécsi magyar testőrségnél szolgált. Innen alhadnagyi rangban a 8. huszárezredbe került. 1792-ben aranysarkantyús vitéz lett, mely igen rendhagyó teljesítmény, ugyanis viszonylag csekély (100 fő alatti) az ily módon kitüntettek száma, s ezt Rhédey igen fiatalon érte el. 1808-ban Bihar vármegye adminisztrátorává nevezték ki, 1825-ben hagyta el Bihart. 1831-ben szélütés következtében hunyt el Pesten, végakaratának megfelelően Váradon temették el.
A kultúra mecénása
Élete egyik fő kérdésének a magyar nyelvű színjátszás fontosságát tartotta. Felkarolta a Váradra érkező eső magyar játékszíni társulat csapatát, akik elvesztették pestbudai játéklehetőségüket. Támogatta a város tanítóit, ösztönözve őket Várad történetének megírására. Óriási szerepe volt Várad fejlődésében, ő szorgalmazta például azt, hogy közvilágítás legyen. Legjelentősebb adománya a Rhédey-kert, melyet a Váradról Pestre távozó főispán adományozott a városnak. A kert addig is az itteni polgárok szórakozását szolgálta, gyakorta rendeztek zenés mulatságokat ott. Egyik részében áll az a Rhédey-kápolna, melyben a gróf és felesége, Kohányi Kacsándy Terézia nyugszanak. (2007 júniusában gróf Rhédey Gábor felesége társaságában Amerikából hazajőve az állatkertben felkereste gróf Rhédey Lajos és felesége mauzóleumát. Az 1804-ben épített kápolnába a fehér márványból készült csodálatos szarkofágot 1834-ben csinálta Ferenczy István szobrászművész. Gróf Rhédey Gábor meghatottan szembesült a romos kápolnabelsővel, a több helyen is sérült szarkofággal. A vendéglátó Pásztor Sándor elmondta, hogy az épületet 2004-ben külsőleg tatarozták, Biró Rozália akkori alpolgármester pedig vállalta, hogy mindent megtesznek a rendbetétele érdekében, mely ígéret a későbbiekben megvalósult.)
Rhédey Klaudia Zsuzsanna Erdőszentgyörgyön született, és az ottani Rhédey-kastélyban nevelkedett. 18 évesen I. Ferenc császártól, magyar királytól a család meghívott kapott, és egy báli szezonra Bécsbe utazott. A bálon ismerkedett meg Sándor Pál Lajos württembergi herceggel. A fiatalok első látásra egymásba szerettek.
Sándor herceg és Klaudia egyetlen fia, Ferenc 1837-ben Teck hercege lett, így királyi családból választhatott magának feleséget: Victoria Mária Cambridge-i hercegnőt, Victoria angol királynő unokanővérét vette el. Gyermekeik közül az egyik lányt, Teck Máriát György yorki herceghez adták feleségül, aki 1910-től V. György néven lépett a brit királyi trónra. Így Rhédey Klaudia, az „őszinte szerelem pici nagyasszonya” unokája királyné lett. Dédunokái, Edward és György herceg angol király, ez utóbbi idősebbik lánya pedig, Klaudia ükunokája II. Erzsébet angol királynő!
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2017. január 4.

Két muzeális értékű könyv
500 éves a reformáció
Az alábbiakban két olyan muzeális értékű könyvet mutatunk be, amelyek a Gecse utcai (kistemplomi) gyülekezet megőrzésében vannak, ám a tíz marosvásárhelyi református gyülekezet közös kincsét és büszkeségét jelentik.
Az Öreg Graduál (1636)
Graduálnak nevezzük azokat a protestáns énekgyűjteményeket, amelyek a lelkész, a kántor és a kórus által énekelt gregorián szertartási énekeket tartalmazzák. Tehát nem a mai gyülekezeti énekeskönyveinkhez hasonló, hanem szertartási énekeskönyvek, melynek helye általában a templom központi részén elhelyezett, a kántor által használt pulpitus, az úgynevezett éneklőszék volt (amilyen a Vártemplomban is megőrződött). A protestáns gyülekezetekben a 18. századig énekelték ezeket a magyar gregorián szertartási énekeket, míg aztán a református egyházban addig nem használt orgona a 18. század második felétől megváltoztatta a gyülekezeti éneklést, és a graduálok használaton kívül kerültek. A kalotaszegiBánffyhunyadé az egyetlen olyan református gyülekezet, ahol a mai napig éneklik a nagypénteki passiót: az Öreg Graduál Máté passiójának egy rövidített változatát.
A reformációt követően a magyar nyelvű graduálok többnyire kéziratos formában terjedtek. A sorozatos másolás azonban az énekanyag megromlásához vezetett, ezért az Öreg Graduál előszavában a következőket olvassuk: „egyik exemplárból másokba való sokszori által meg által írattatások miatt közéjük sok tapasztalható fogyatkozások elegyedtek, az exemplárok is egymással sokban nem egyeztek, mert az énekek egyben sokkal többek s különbek voltak, mint másban.” Ezeket a hibákat szerette volna kiküszöbölni az a graduál, amit Keserűi Dajka János püspök és Geleji Katona István udvari lelkész „iminnen-amonnan bekéretett graduálokból” állított össze, Bethlen Gábor támogatásával, hogy az mintagraduálként szolgáljon.
Ennek a kéziratos graduálnak a kiegészítését és sajtó alá rendezését Geleji Katona István immár püspökként fejezte be. Kinyomtatására 1632–36 között került sor a gyulafehérvári fejedelmi nyomdában, I. Rákóczi György fejedelem bőkezű támogatásával, aki szívügyének tekintette a könyv megjelentetését. A közel nyolcszáz oldalas graduál két részből áll: az elsőben az egyházi év ünnepeinek énekei, a másodikban zsoltárok és más énekek találhatók, nem öt-, hanem négyvonalas kottákkal.
A graduál létrejöttét az előszó így foglalja össze: 
„KESERŰI DAJKA JÁNOSNAK
ÉS
GELEJI KATONA ISTVÁNNAK, 
ERDÉLY ORSZÁGÁBAN LEVŐ MAGYAR 
Keresztyén Reformata Ecclesiáknak 
Püspökinek, és az GYULA-
FEIRVARINAK Lelki Pásztorinak 
fáradtságos munkájok által.
És elsőben... BETHLEN GÁBOR Fejedelem Urunknak... gondviseléséből ez itt való 
FEIRVARI Ecclesiabéli szolgálatra kézzel, nagy öreg bötükkel le íratott. S-most immár... RÁKÓCI GYÖRGY Fejedelmünknek keresztyéni szorgalmatoskodásából,... még az írottnál is sokkal tellyessebben 
és tisztábban ki nyomtattatott. 
GYULA FEIR-VARATT 
MDCXXXVI. ESZTENDŐBEN”
Rákóczi Györgynek a graduállal kapcsolatos ügybuzgalmát tanúsítja az is, hogy a kétszáz példányban kinyomtatott graduál minden egyes példányát a fejedelem aláírta, beírta jelmondatát (Non est currentis, neque volentis, sed miserentis Dei – Nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. – Róm 9,16) és azt, hogy melyik gyülekezetnek szánták (pl.: Maros vasarheli ecclesiaje). 
Az Öreg Graduál kétszáz példányából huszonegy maradt fenn: tizenöt darab könyvtárakban, a többi gyülekezetek tulajdonában. A mi graduálunk az egyik legteljesebb és legjobb állapotban megőrzött példány. Jelenlegi kötése Szentgyörgyi Mihály compactor (könyvkötő) munkája 1710-ből. A kötést díszítő ezüst köldökvereteket, sarkokat és kapcsokat Lakatos Jeremiás helybeli ötvös készítette 1637-ben – tehát minden bizonnyal a graduál első kötéséről származnak. A kötet üres lapjai több latin és magyar nyelvű kéziratos bejegyzést (köztük a Vártemplom és a Kistemplom kántorainak névsorát) tartalmaznak. Ezek közül az előzéklapra lejegyzett, az 1710-es újrakötés alkalmával írt versből idézünk:
Dállayi György Deák már sokat énekölt
Ebbül, mellyért gyakrann jó Reggel föl-is költ,
Cantori Tisztibenn sok jó idő is tölt
Mostis megh szolgállja VÁROS mit réá költ.
Tiéd légyen míg élsz a szép CANTORIA’.
Tenéked ajánlja szent CURATORIA.
Torkodis ne légyen rekedező soha
Mígh élsz. Holtod utánn Menybenn a KORONA.
A Váradi Biblia (1660–1661)
A Váradi Biblia a harmadik olyan bibliakiadásunk, amely azzal a céllal készült, hogy a Károli Gáspár által készített fordítás revíziója legyen. A Köleséri Sámuelnagyváradi teológiaprofesszor által javított és lapszéli jegyzetekkel ellátott szöveg kiadásának előkészületei I. Rákóczi György fejedelem támogatásával kezdődhettek el. A kiadás költségeit, Rákóczi mellett, Rhédey Ferenc és Barcsay Ákos fejedelmek, Gyulay Ferenc váradi kapitány és főleg Bethlen István viselték (végrendeletében ezer tallért hagyott e célra).
Nagyváradon, Szenci Kertész Ábrahám nyomdájában kezdték meg a nyomtatást 1657-ben, tízezer példányban. Az Újszövetség nyomtatása 1660-ra el is készült. A munkát azonban 1660-ban félbeszakította Ali pasa seregének ostroma. A 45.000 főből álló török sereg július 14-én vette ostrom alá a 850 fő által védett várat. Augusztus 27-én (46 napos ostrom után) az árulással is gyengített, reménytelen helyzetben levő vár védői kapituláltak. A vár feladásának egyik feltétele az volt, hogy a Biblia már kinyomtatott példányait, a nyomtatáshoz szükséges papírt és a nyomdai felszerelést a törökök épségben kiengedik a várból: „Az oskolához, szent egyházhoz tartozó minden dolgok, könyvek, minden eszközök (mellyeken typographia s a végeződésben levő bibliai exemplárok, ahoz tartozó sok tallér érő papiros... értetnek vala...) kezekhez adatván szabadosan birassanak.” 
A törökök állták szavukat, és a feladott várat prédáló janicsárok ellen is őrséggel védték a nyomdát. Augusztus 29-ének hajnalán a török lovasság kettős sorfala által biztosított védők kivonultak a várból. A súlyos veszteségek dacára is több tízezer fős török sereg döbbenten nézte a várból kivonuló, nőkön és gyermekeken kívül alig háromszáz maradék várvédőt.
A Biblia kinyomtatott és szekerekre rakott példányai közül a Debrecenbe küldött négyezer példány odaveszett. Kolozsvárra hatezer példány érkezett meg, és ott, az újonnan felállított nyomdában fejezték be a nyomtatást 1661-ben. A hatezer Biblia néhány év alatt elfogyott, noha az ára magas volt: 10-12 forint (két ökör ára). 
A Váradi Biblia előszavában Szenci Kertész Ábrahám a következőket írta: „Arra kellene minden szent buzgósággal igyekeznünk, hogy mentül tisztább és hibátlanabb Biblia jönne szemünk eleibe és forgana kezűnkben, tudván hogy ez egy kiváltképpen való fegyverünk minden mi lelki ellenségeink ellen”. 
A nemes szándék – hála a tudós professzornak és a kiváló, tudományosan is képzett nyomdásznak, a bőkezű patrónusoknak és a vár hős védőinek – megvalósulhatott. A Váradi Biblia azóta is az egyik legmagasabb teológiai, nyelvi és nyomdai minőséget képviselő bibliakiadásunk.
A Váradi Bibliának mintegy kétszáz példánya maradt fenn gyülekezetek, könyvtárak és magánszemélyek tulajdonában. A mi példányunk aranyozott ezüst kapcsokkal ellátott, fatáblás, aranyozott bőrkötése 1764-ben készült Kolozsváron. 
Lakatos Péter lelkipásztor
Népújság (Marosvásárhely)

2017. május 18.

Konferencia Várad történelméről
Immár negyedik alkalommal zajlott a Szacsvay Akadémia és a Tanoda Egyesület szervezésében konferencia Biharország történetéről a Varadinum keretében. Hat előadás hangzott el.
Szabó Ödön parlamenti képviselő nyitotta meg a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal dísztermében zajló csütörtök délelőtti rendezvényt – mint mondta, az elkövetkezendőkben is minden évben meg fogják szervezni a konferenciát. Mint elhangzott, az idén a tanulmányokat tartalmazó „Őrizzük Váradot…” – Nagyvárad és Bihar vármegye története a kora újkorban című kötet szerkesztője és a rendezvény szervezője Oborni Teréz magyarországi történész.
Stratégiai szerep
A későbbiekben Oborni Teréz, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének főmunkatársa szólat fel. Bevezető beszéde során elhangzott, hogy Bethlen Gábor fejedelem 1616-ban, Rhédey Ferencnek írott levelében Várad jelentőségéről szólva így fogalmazott: „Ha Várad nem lészen, Szentjobb és a többi sem lészen, uram, őrizzük Váradot, mert úgy maradhat kegyelmed is szép javaiban, s mi is Erdélyben.” A fejedelem e szavai, amelyek Papp Klára jelen kötetében közreadott tanulmányában is szerepelnek, méltóképpen jelzik Nagyvárad fejedelemség-kori stratégiai fontosságát. A nagy fejedelem ezzel a kijelentéssel nem új keletű felismerést vetett papírra, hiszen Várad kulcspozíciója és rangos helye a fejedelemség nyugati határvidékén már évek óta közismert volt.
A kötet tanulmányai között néhány írás épp Várad stratégiai helyzetéből fakadó történéseket vizsgálja, más tanulmányok az egyházi viszonyokat, vagy a történeti Bihar vármegye két központi városa, Debrecen és Nagyvárad közötti kapcsolatot vizsgálja. A későbbiekben szó esett Bethlen Gábor és II. Mátyás király tárgyalásairól Nagyvárad sorsát illetően.
Felélénkítette
Amint a magyarországi történésznek a konferencia előadásait tartalmazó kötetben szereplő bevezető gondolataiban olvasható, a Bihar megyei RMDSZ és Szabó Ödön parlamenti képviselő célja az volt, hogy a város és Bihar vármegye középkori és kora újkori történetét újra a kutatás homlokterébe helyezze és e régi idők történetét mélyebben megismertesse az érdeklődő nagyközönséggel. „Az egészen bizonyos, hogy a Festum Varadinum keretében rendezett konferenciák és tanulmányok megjelentetésének lehetősége lassan, de biztosan felélénkítette a korszak kutatóinak érdeklődését a térség történetének egyes kérdései iránt.”
A továbbiakban öt magyarországi és egy nagyváradi építész előadásai hangzottak el: Papp Klára – Debrecen és Várad kapcsolata a kora újkorban, Bagi Zoltán Péter – Várad 1598 évi ostroma – más nézőpontokból, Szabadi István – A református egyház a hódolt Biharban, Mészáros Kálmán – A Váradi járás katonaállítása a Rákócszi-Szabadságharcban, Török Péter – Hajdúk fehérben. A szabolcsi Hajdúvárosok, Emődi Tamás – A Nagyváradi Várban végzett ásatások.
Neumann Andrea / erdon.ro



lapozás: 1-8




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék