udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Rideg Sándor

2006. április 4.

Hajdu Géza nagyváradi színművész április 2-án, vasárnap ünnepelte pályakezdésének 35. évfordulóját a Szigligeti Társulat Rideg Sándor-Bereményi Géza Indul a bakterház című parasztkomédiájának színrevitelével. A Pinczés István rendezte nagy sikerű előadást követően a társulat tagjai, barátok üdvözölték a 161. bemutatóját maga mögött tudó Hajdu Gézát. Mag István, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főosztályvezetője barátként üdvözölte az ünnepeltet, s beszédében utalt a tavalyi kisvárdai színházi fesztiválra, amikor Hajdu életműdíjban részesült. A nagyváradi önkormányzat nevében Biró Rozália alpolgármester, majd szülőfaluja, Biharszentjános képviselői köszöntötték, felajánlva neki a díszpolgári címet. /Pap Melinda: Egy boldog ember. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 4./

2006. november 2.

Ismét Aradra látogatott a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata, ezúttal Rideg Sándor–Bereményi Géza Indul a bakterház című parasztkomédiáját mutatták be, Pinczés István (Budapest) rendezésében. A Hajdu Géza pályakezdése 35. évfordulójának ajánlott jubileumi előadáson az ünnepelt művész mellett a többi is sikert aratott. /Kiss Károly: Az aradi közönség bizalma. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 2./

2007. február 23.

A nagyváradi Szigligeti Ede Társulat tavalyi előadása után február 23-án a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata mutatja be az Indul a bakterházat. Rideg Sándor regényét Tímár Péter dolgozta át, a szatmári előadás szövegét a rendező, Árkosi Árpád is jegyzi. „A tavalyi évadban, Debrecenben már színre vittem ezt a művet. Először fordul elő velem, hogy ugyanazzal a darabbal két egymást követő évadban is foglalkozom” – mondta el Árkosi Árpád rendező, a debreceni Csokonai Színház munkatársa. /Gödri Alpár Béla: A szürreálisabb megoldás. = Krónika (Kolozsvár), 2006. nov. 15./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék