udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Rusz Péter

2008. június 14.

Beke Mihály András hetek óta izgalmas olvasmányt olvas. Apja, Beke György író nem akart belenézni, attól tartott, csalódnia kell. Vannak benne nyomozók, rendőrök és gyanúsítottak, csak az, hogy kik a gyilkosok, kik az igazi bűnösök és az igazi áldozatok, az nem derül ki az olvasmány végére sem… A családi „szekus dossziét”, apja és – meglepően vaskos – saját nyomozati anyagát böngészi. Kíváncsi lett saját múltjára, úgy, ahogyan mások, a nem-barátai látták. Apjáról két dosszié, róla egy készült, elég vaskosak és állítólag ez csak az eddig előkerült anyag. Majd szólnak, ha még lesz. A konspiratív neveket csak felelőtlen ember tudná teljes bizonyossággal azonosítani. A nevek azonosítását külön kellett kérnie, mondták: talán, majd, egyszer, valamikor. Ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy a „forrás” („sursa”) mikor jelent megfigyelt személyt és mikor besúgót. Beke Mihály András megtudta, hogy a „szekus keresztségben” apja „Barbu”, ő meg „Béla” lett, Magyarországot csak „Helga”-ként emlegetik, megtudta, hogy őt így jellemzik: „merev, zárkózott, rögeszmés nacionalista”, továbbá számára ismeretlen hölgyekkel akarták összeházasítani; megtudta,, hogy az egyik illusztris megfigyeltnek, Tőkés Lászlónak olyan konspiratív névjegykártyával kellett volna bemutatkoznia, amelyikre átszúrt szívet kellett volna rajzolnia. /!/ A „szeku” jól tudta kezelni a lehallgató magnókat, ezekből valóban sok volt. Kiváló követési jegyzőkönyvet tudtak írni arról, hogy apja például – igen gyanús módon – paradicsomot vásárolt a piacon. Egyébként egyetlen magyar nyelvű jelentés szerepelt a paksamétában. A dossziék jól dokumentálják a hajdani rendszer logikáját. Alig találni utalást arra, hogy bárki bírálni merészelte volna a Ceausescut, a Kondukátort vagy a szocialista rendszert. A megfigyelt személyek magatartásának a jelzője a „nem megfelelő” („nekorászpunzátor”). Az összes magyar megfigyelt „irrendenta és nacionalista” eszméket vallott. Azonban többen voltak a tisztességesek, mint remélni merte volna! Nagyon sok volt a besúgó, de kevesebb, mint amennyitől rettegtek az emberek. Néhányra persze kíváncsi lenne: ki volt végülis „Bíró Ferenc”, aki apjáról is szorgalmasan írta jelentéseit; ki lehetett „Adam”, a Korunk szerkesztője; ki volt „Vasilescu”, a Dacia Könyvkiadó szerkesztője, akitől a Szentendrei Múzeum igazgatója – Balogh Edgár, Benkő Samu és apám mellett – írást kért Kós Károlyról; és ki volt „Literat”, az Utunk szerkesztője, írója, neves értelmiségi („intelectuál cu prestigiu”), aki morálisan apjára is hatással volt? Ki volt „Goga”, Bartha”, „Szabó Tibor”, „Rusz Péter”, „Dinu”, „Udrea”, „Kovács”, a szebeni „Ghergel”, a besztercei „Peiut”,”Stelian”, „Dragan”, a nagybányai „Kiss Gheorhe”, a kolozsvári „Suster”, a szilágysági „András” ,”Constantinescu”, a kolozsvári „Horea”, „Luca”,”Maes”, a bákói „Clejeanu” ,”Constantinescu”? A jelentgetők kevesen voltak, szánalmasak és nevetségesek. /Beke Mihály András: Töltőtoll. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 14./

2009. június 22.

A Gyimesi Évát ismerő magyar értelmiségiek megosztottsága derül ki már a hetvenes évek végéről származó lehallgatott forrásokból és feljelentésekből. Miközben a Szekuritáté alkalmazottai egyértelműen a nacionalista-irredenta beállítottságú személyek közé sorolják őt, a célszemélyt, a korabeli erdélyi értelmiség egyik legelismertebb alakja, Balogh Edgár kétségbe vonta Gyimesi Éva, a magyar tanszék fiatal asszisztensének nemzeti elkötelezettségét. A Gyimesi Évával foglalkozó megfigyelési dossziéban az egyik feljegyzés /1974. október 29./ szerint „Balogh Edgár beszélgetést folytatott Könczei Ádámmal bizonyos zsidó értelmiségiek pozíciójáról az együtt élő magyar nemzetiséggel kapcsolatban. Adott pillanatban Balogh Edgár fölvetette a kérdést, hogyan lehetne rávenni Cseke Pétert, hogy kivonuljon azon zsidók köréből, akik befolyásolják őt, és akiknek hatása alatt támadni kezdte Balogh Edgárt az Intelmek című könyvében írottakért, amelyben az anyanyelv helyzetével és a nép feladatainak problematikájával foglalkozott. Balogh Edgár ugyanezen témában vonta felelősségre Cseke Pétert /1978. január 27./ mondván, miért nem tesz meg mindent, hogy feleségét /Gyimesi Évát/ kivonja e károsan ható zsidó körök befolyása alól. Szigeti József professzor, a magyar irodalom tanszék vezetője arról beszélt /1976. május 5./, hogy Cseke Éva a tanszéken szubverzív nacionalista tevékenységet folytat a kollégák és a hallgatók körében. Minden rossz kútfeje – így nevezte őt, akinek tevékenységében Láng Gusztáv adjunktus és Tóth Sándor filozófia oktató (docens) a szövetségesei. Az egyik besúgó, „Rusz Péter” 1989. június 13-án úgy minősítette a célszemélyt, hogy zsidó, kozmopolita orientációjával nem hogy szolgálni kívánná az erdélyi magyar kisebbség érdekeit, hanem egyenesen kártékony hatást fejt ki tanárként és irodalmárként egyaránt. „Rusz Péter” a célszemély házassági konfliktusát a kozmopolita – népi beállítódás ellentétéből vezette le. /Gyimesi Éva: Nemzeti és/vagy kozmopolita. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék