udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Sailer Antal

2004. április 5.

Második alkalommal rendezte meg a Geml József Társaskör a Várostörténeti Napokat, amelynek témája a száz évvel ezelőtti Temesvár volt. Jelen volt dr. Nádai Csaba, a Nagyszebeni Együttélés Baráti Társaság elnöke is. A vendégeket Marossy Zoltán elnök köszöntötte. Első ízben emlékeztek meg Temesváron Sailer Antalról, akinek köztéri szobrát emberemlékezet óta senki sem koszorúzta meg. Sailer Antal (1820–1904) húszéves korában érkezett Aradról Temesvárra, kereskedősegédből a város leggazdagabb polgárainak egyike lett és vagyonának tetemes részét művelődési és jótékonysági célokra fordította. /Várostörténeti Napok 2004. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 5./

2006. május 26.

Temesvár szobrokban szegény – fejtette ki Szekernyés János helytörténész, műkritikus, a Képzőművészek Szövetsége helyi szervezetének elnöke. Annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben viszonylag sok köztéri emlékművet állítottak, a város nagyságához képest ez még mindig kevés. Temesvár abban különbözik a vidéki városok döntő többségétől, hogy nem egy főterű, hanem minden történelmi városrésznek megvolt a főtere, nem beszélve arról, hogy a központnak három nagy tere van. A józsefvárosi római katolikus templom kertjében álló Nepomuki Szent János-emlékmű Temesvár első köztéri szobra. Már az 1720-as évek elején állt, az egykori katonai dísztéren. Onnan a Gyárvárosba vitték, majd a Virágkertészet egykori udvarába, és 1932-ben került a mai helyére. Ezt a korszakot jelképezik az úgynevezett “pestis-szobrok” is: a Szentháromság-szobor a Dóm téren és a Szabadság téri, több alakos kompozíció. Valamivel később állították a Gyárvárosi park kerítésébe beékelve a Krisztus-feszületet, amit sokan Fadrusz János munkájának tulajdonítanak, de erre nincs bizonyíték. A két világháború között állított szobrok többsége román politikusokat, tudósokat, mérnököket ábrázol. A szocializmus éveiben sem állítottak túl sok szobrot. Ezen közül a legjelentősebb a márványból faragott román katona szobra, amit 1962-ben lepleztek le (Ion Vlad alkotása). A 1970-es években állították fel Dózsa György szobrát. Vita kerekedett, hogy a szülőhelyén, Dálnokon vagy Temesváron legyen az emlékmű, végül mindkét helyen lett egy-egy: ott lendületes vezért formázott meg Szobotka András Bukarestben élő temesvári képzőművész, itt meg egy magába szállott, a bukást tudomásul vevő katonai vezért. Közben a politikai széljárás megváltozott, és a néhány év múlva elkészült szobrot már valósággal oda kellett lopni: egy éjszaka felállították, nem rendeztek avatóünnepséget. Ráadásul csak románul írták a nevét, hogy Gheorghe Doja. Az 1989-es rendszerváltás után a különböző forradalmár szervezetek az áldozatok emlékére rendeltek emlékműveket, összesen 12-őt. Ezeket az alkotásokat elsőrangú bukaresti és temesvári művészek alkották, többek között Szakáts Béla, Stefan Calarasanu, Jecza Péter vagy Kelemen István. A gyerekkórház előtti Sailer Antal-szobor eddig szép virággruppok között állt, most már közvetlenül mellette halad el a villamos. Országos hírű esemény volt tavaly a város első főépítésze, Székely László mellszobrának leleplezése (Szakáts Béla munkája), mely a Bánsági Magyar Napoknak akkor főrendezvénye volt. A trianoni határmódosítás után ez az első köztéri szobor Temesváron, amely magyar kulturális-közéleti személyiségnek állít emléket. Az engedélyek kijárásban nagy szerepe volt az RMDSZ két akkori városi tanácsosának, Fórika Évának és Halász Ferencnek. Az időközben Székely László parkra átnevezett ligetben szeretne Szász Enikő egy emlékművet állíttatni az 1956-os kommunistaellenes megmozdulás áldozatainak tiszteletére. A román politikai foglyokat tömörítő szervezet elutasította az együttműködést. /Pataky Lehel Zsolt: Temes. “Helyük lenne az alkotott szépségeknek”. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 26./

2011. szeptember 27.

A Szórvány Alapítvány kettős könyv- és folyóirat-bemutatója
A Panteon sorozattal bevonultak a magyarság történetébe
A Kós Károly Közösségi Központban szép számú érdeklődő jelenlétében mutatták be pénteken a Bánsági Magyar Panteon második, háromnyelvű (magyar, román, angol) kötetét és Delesega Gyula Temesvári kalauz című népszerű munkájának harmadik kiadását. 
A kettős könyvbemutatót kettős folyóirat-bemutató követte: megjelent a Régi(j)óvilág 2011-es Liszt Ferenc-emlékszáma és a Civil tükör című száma.
„A Szórvány Alapítvány, ha soha semmit nem tett volna, csak annyit, hogy megjelentette a Bánsági Magyar Panteon sorozatot, már akkor is bekerült volna a magyarság történetébe – mondta a Panteon második kötetét méltató Albert Ferenc professzor - mekkora munka, mekkora felelősség kötetenként kiválasztani 50 bánsági magyar személyiséget, alkotót a gondolkodás magas régióitól a gazdaság, a hit, a tudomány, a művészet, a közírás, a sport valamennyi területéig.” A Panteon második kötete a Bánsághoz, illetve a Temesvárhoz kötődő olyan személyiségeket idéz meg mint Kós Károly, az építész-polihisztor, a Kiáltó szó! szerzője, Ambrózy Lajos, a “mézes” báró, Sailer Antal, aki annak idején 50 000 koronát adományozott a Gyermekkórház megalapítására, Bonnáz Sándor, a templomépítő csanádi püspök, aki a józsefvárosi Notre Dame épületegyüttesét is felépítette vagy Németh József segédpüspök, akinek nevéhez szintén az egyházmegye több templomának a felépítése fűződik. A második Panteon kötet szerzői közül az időközben elhunyt Toró Tibor professzorról, az MTA külső tagjáról néma felállással emlékeztek meg a jelenlevők, a többieknek –Balázs István, Bodó Mária, Delesega Gyula, Dudás József, Ferencz András, Higyed István, Kiss András, Miklósik Ilona, Pongrácz Mária, Sipos Enikő, Szekernyés Irén és János, Vicze Károly – Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke köszönte meg az együttműködést. A kötet grafikai kivitelezése ezúttal is Benedek Levente munkája.
Delesega Gyula műegytemi tanár Temesvári kalauz című, harmadik kiadást megért munkáját Miklósik Ilona muzeológus méltatta, arra bíztatva a szerzőt, hogy a kalauzt aktuális fotókkal és szövegrészletekkel kiegészítve készítsen elő egy újabb román, illetve magyar nyelvű kiadást.
A Régi(j)óvilág című regionális honismereti szemle két idei, Bodó Barna szerkesztette számát Szekernyés János helytörténész mutatta be, a Liszt-emlékszám kapcsán részletesen felidézve a magát magyarnak deklaráló világhírű zeneszerző-zongoraművész bánsági körútjának és koncertsorozatának részleteit. A Civil tükör című szám a bánsági magyar egyesületek 1848 előtt beindult, majd 1867 után, illetve a két világháború között újból felpezsdült szerveződéséről számol be, elérkezve a ma működő magyar civilszervezetek bemutatásáig. 
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)



lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék