udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 29 találat lapozás: 1-29

Névmutató: Salat-Zakariás Erzsébet

1990. március 18.

Márc. 18-án Kolozsváron megalakult a Kriza János Néprajzi Társaság, megválasztották a vezetőséget. Elnök Pozsony Ferenc, titkár Salat Zakariás Erzsébet, pénztáros Virág Magdolna, ellenőrök: Fülöp Lajos és Papp Béla. A következő szakosztályok kialakítása mellett döntöttek: anyagi néprajz - vezetője Gazda Klára, szellemi néprajz - vezetői Köncze Csilla, Pozsony Ferenc és Keszeg Vilmos, társadalom-néprajz - vezetője Nagy Olga, ifjúsági tagozat - vezetője Bardócz Sándor. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 19./

1990. május 17.

Kolozsváron márc. 18-án megalakult Kriza János Néprajzi Társaság, megválasztották a vezetőséget /elnök: Pozsony Ferenc, titkár: Salat Zakariás Erzsébet/, a tiszteletbeli elnök Almási István és a következő szakosztályok megalakítása mellett döntöttek: anyagi néprajz - vezetője Gazda Klára, szellemi néprajz - vezetői Könczei Csilla, Pozsony Ferenc és Keszeg Vilmos, társadalom-néprajz - vezetője Nagy Olga, ifjúsági tagozat - vezetője Bardócz Sándor. A társaság Sepsiszentgyörgyön tartotta második ülését. Elhatározták évkönyv kiadását, az egyes üléseken elhangzó tanulmányok megjelentetésére. Ennek szerkesztésére Péntek Jánost, Almási Istvánt és Keszeg Vilmost bízták meg. /Péter Sándor: Néprajzosok ülése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 17./

1992. február 22.

Febr. 21-22-én a Sepsiszentgyörgy melletti Árkoson tartotta idei első vándorgyűlését a Kriza János Néprajzi Társaság. A vándorgyűlés meghirdetett témája: Proxemika a népi kultúrában. A proxemika a néprajzi kutatásban a térérzékelést, a térhasználatot, a tér tagolási módját jelenti. Több előadás hangzott el, köztük Vasas Samu egy kalotaszegi szokás, a tavaszi első juhfejés és tejelszállítás rituális rendjét elemezte, Oláh Sándor /Csíkszereda/ egy hargitaalji falu szimbolikus településszerkezetéről szólt, Péntek János, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára kert, gyepű, határ fogalomhármas nyelvtörténeti elemzését végezte el, a csíkszeredai Balázs János a lakodalom egy szokásmozzanatát vizsgálta, Keszeg Vilmos /Babes-Bolyai Tudományegyetem/ a mezőségi hiedelemvilág szerkezetét elemezte. Kolozsvári néprajz szakos egyetemi hallgatók mellett magyarországi néprajtosok is tartottak előadást a vándorgyűlésen. /Zakariás Erzsébet: A Kriza János Néprajzi Társaság idei első vándorgyűlése. = Művelődés (Kolozsvár), ápr./

1992. július 16.

Kriza János Néprajzi Társaság jún. 4-5-én Homoródfürdőn tartotta idei második vándorgyűlését. Az előadások témái: a halál és a temetkezési szokások. Az előadók között volt Zakariás Erzsébet /Kolozsvár/, Nagy Olga /Kolozsvár/, Zsók Béla /Bukarest/, Tankó Gyula /Gyimesközéplok/, Bárány Mihály János /Marosvásárhely/, Olosz Katalin /Marosvásárhely/, Vasas Samu /Bánffyhunyad/, Tánczos Vilmos /Csíkszereda/, Csergő Bálint /Csíkszereda/, Asztalos Enikő /Marosvásárhely/, Balázsi Dénes /Székelyszentlélek/, Gazda József /Kovászna/ és Virág Magdolna /Kolozsvár/. /Vándorgyűlés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 16./

2001. április 10.

Gráfik Imre Széki lakodalom, Zakariás Erzsébet Asszonyélet Erdővidéken és Barabás László Aranycsitkók, maszkurák, királynék - Erdélyi magyar dramatikus népszokások című, a marosvásárhelyi Mentor és a Kriza János Néprajzi Társaság kiadásában megjelent köteteket mutatják be ápr. 10-én, Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában. /Könyvbemutató. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 10./

2001. április 12.

Ápr. 10-én Kolozsváron hármas könyvbemutató volt a Kriza János Néprajzi Társaságnál. Előbb Pozsony Ferenc elnök köszöntötte Szabó Tamás fotóművészt, akinek sok évtizedes munkássága egy részét, 5000 néprajzi témájú felvételének fekete-fehér negatívját sikerült nemrég a társaságnak, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával, visszavásárolni. A most bemutatott három kötet megszületése két intézmény, a KJNT és a marosvásárhelyi Mentor Kiadó közös könyvkiadási szerződésének eredménye. Pozsony Ferenc bemutatta Gráfik Imrének, a Magyar Néprajzi Társaság elnökének Széki lakodalom című kötetét. Zakariás Erzsébet Asszonyélet Erdővidéken című művét Szikszai Mária méltatta. A szerző 1998-ben megvédett doktori disszertációjáról van szó. Keszeg Vilmos mutatta be Barabás László Aranycsitkók, maszkurák, királynék - Erdélyi magyar dramatikus népszokások című kötetét és méltatta a gyűjtőnek az adatgyűjtés alatt betöltött szerepét és módszereit. /Ördög I. Béla: Rendhagyó hármas könyvbemutató. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 12./

2006. június 8.

Mintegy 300 új könyvet mutatnak be a ma kezdődő 77. Ünnepi könyvhéten, amelynek négy budapesti és számos vidéki helyszínén több mint ezer író-olvasó találkozót is szerveznek. A június 8. és 12. között zajló kortárs magyar irodalom ünnepével együtt tartják az 5. Gyermekkönyv-napokat is. Az eseményt hagyományosan a Vörösmarty téren nyitják meg. Kolozsvárról a Koinónia, Polis, Kriterion, valamint a Komp-Press kiadók vesznek részt a vásáron. Dávid Gyula igazgató közölte, a Polis Kiadó könyvei között lesz Bánffy Miklós Politikus-portrék /Balassi Kiadóval közösen/, Bíró Béla, A tragédia paradoxonai címmel, amely Az ember tragédiáját elemzi, Hatházi András A hetérák tudománya című, három drámát tartalmazó könyve, Gazda Ferenc Elrabolt esztendők című visszaemlékezése börtönéveiről, László Ferenc Bartók markában című tanulmánykötete, és Lőrinczi László újabb regénye, A Raphsody fedélzetén, a Prospero Könyvei két új kötete: Botházi Máriának Vitályos Ildikóval, illetve Hegyi Rékának László Gerővel készített életinterjúja. A Reményik-életmű sorozat újabb kötete, a Kéznyújtás. Kántor Lajos tájékoztatása szerint a Komp-Press Kiadó két újdonsággal jön, Bányai Éva Sikertörténet kudarcokkal (Bukaresti életutak), valamint Pomogáts Béla Együtt Európában című tanulmánykötete. A Kriterion Kiadó nyolc címmel jelentkezik, ezek között található verses- és tanulmánykötet, népmesék, népmondagyűjtemény, valamint történelmi regény: 101 vers a Székelyföldről, Válogatta Papp Kincses Emese; Cs. Szabó László Kárpátkebelében, (Szellemi utazás); Csetri Elek Európa és Erdély, (Tanulmányok és források); Dsida Jenő Séta egy csodálatos szigeten (Cikkek, riportok, novellák és levelek); Az igazmondó varjú (Tréfás magyar népmesék); Jakabffy Elemér Kisebbségi sorskérdések; Jancsik Pál Mit tanácsolsz, cinege, Versek gyermekeknek; Makkai Sándor Magyarok csillaga és A rókaszemű menyecske, Kovács Ágnes ketesdi népmondagyűjteménye. A Koinónia Kiadó könyvei: Láng Zsolt Kovács Emma születése, Selyem Zsuzsa 9 kiló, Történetek a 119. zsoltárra, Visky S. Béla Játék és alap, Zakariás Erzsébet Miesnapok képei (Moldvai csángó hétköznapok), Demény Péter Visszaforgatás és Visky András A szökés. /(köllő): Kolozsvári kiadók a 77. Ünnepi könyvhéten. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 8./

2006. július 10.

A hét végén tartották a fiatal néprajzkutatók III. szemináriumát Zabolán, a Csángó Csűrben. A fiatal néprajzosok elsősorban a moldvai csángómagyarok életvitelének tanulmányozására figyelnek, különös tekintettel a csángók tárgyi és szellemi néprajzára. A rendezvényen bemutatták dr. Zakariás Erzsébet Csángó hétköznapok /Koinónia Könyvkiadó, Kolozsvár/ című könyvét. A csángó kutatási vonulatot erősítette a moldvai tanulmányút, valamint az, hogy a kutatók – doktoranduszok, egyetemi hallgatók – egy része hosszabb ideig Moldvában marad. A dr. Pozsony Ferenc szervezésében lebonyolított rendezvény programjában több székelyföldi néprajzi téma is szerepelt. A népviselet néprajzi kutatásának problémáiról Szőcs Levente, a háromszéki csempekészítő központokról Szőcsné Gazda Enikő, Folklorizmus­jelenségek a modern háztartásban egy korondi példán címmel Miklós Zoltán, ,,Székely” falukapuk Háromszéken címmel Kinda István értekezett. /(sylvester): Fiatal néprajzosok a Csángó Csűrben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 10./

2006. november 22.

Zakariás Erzsébet két idén megjelent kötetét mutatták be november 20-án népes közönség előtt Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén. Az „Édesanyám kicsi koromban megtanított ...” Tanulmányok a hagyományos társadalomra jellemző asszonyi tudás kérdésköréből /Triade Kiadó/ című kötet 13 tanulmány a hagyományos paraszti életet dokumentálja, körüljárja a nemiség, a nemek szerepének megoszlása, az ide kötődő szokások témaköreit. A kötet Erdővidék kollektivizálás előtti, önellátásra berendezkedett organikus világát mutatja be. A másik kötet: Miesnapok képei. Moldvai csángó hétköznapok 1991–1993 (Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2006) több száz fényképet ad közre a fényképeket kísérő rövid és lényegre törő háromnyelvű szövegekkel. /F. I.: Mit ér az ember, ha néprajzos” Kettős könyvismertető a Krizánál. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./

2007. január 11.

A korábbi évek hagyományát követve az idén is közös értesítőben adott hírt a két erdélyi unitárius kollégium elmúlt tanévi tevékenységéről. 1993-tól összesen nyolc értesítő jelent meg, köztük összevont számok is. A kiadvány kolozsvári anyagában Popa Márta igazgatónő beszámolt arról, hogy 2005-től az iskolát nemzetközileg elismert ECL-nyelvvizsga központnak (European Consortium for the Certificate of Attainment in Modern Languages) nevezték ki. Ugyancsak 2005 őszén a kolozsvári iskolában létrejött a Balázs Ferenc Módszertani Oktatási Központ. Az Értesítő Tanári műhely című fejezetében tanulmányok olvashatók. Dr. Fazekas István történelemtanár a XVII. század neves magyar pedagógusáról: Keresztúri Bíró Pálról értekezett; dr. Salat Zakariás Erzsébet magyartanár a néprajzkutatás és a néprajzoktatás fontosságát értékelte; Szekernyés Réka földrajztanár az észak-nyugat-erdélyi futóhomok-vizsgálatról számolt be; végül Pál Gyöngyvér tanárnő egy olyan kolozsvári filmforgatásról cikkezett, amelyben a kollégium három diákja is szerepelt. Az azóta tragikus módon elhunyt Dezső Gábor egyetemi tanár írt a kollégium legidősebb végzettjéről, Devecseri Lászlóról, a 98 éves Devecseri László a 2005. évi ballagás díszvendége volt, nyolcvan éves találkozóra érkezett egymagában, és rá egy esztendőre, 2006-ban halt meg. /Máthé Ildikó magyartanár: Unitárius kollégiumok Értesítője. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 11./

2007. szeptember 22.

Rendhagyó kötet jelent meg a térségben élő vagy innen elszármazott magyarok augusztusi világtalálkozójára időzítve: Bakk Miklós, Kovács József-Szilamér és Sylvester Zoltán: Háromszéki kutatók doktori disszertációi. Egyedi vállalkozás, mert a tudományos munkával foglalkozó értelmiségiek téziseit foglalja össze, ez a kiadvány rávillant arra a szellemi erőforrásra, amely a világ különböző pontjairól irányítható (lenne) Székelyföldre. A társadalom- és természettudományok, illetve a mérnöki szférában tevékenykedő huszonnégy szerző doktori dolgozataikat európai vagy amerikai egyetemeken védték meg. A társadalomtudományok terén publikáló tizenöt szerző: Bakk Miklós, Bodó Barna, Borcsa János, Flóra Gábor, Kerekes László, Kolumbán Vilmos József, Kovács Gergely, Márton Albert, Nagy Attila, Pál Judit, Pozsony Ferenc, Salat-Zakariás Erzsébet, Székely Zsolt, Tóth Zsombor, Zsigmond Győző. A természet- és mérnöki tudományok fejezetében kilenc szakmunka olvasható Ambrus Zoltán, Balázsi Gábor, Bende Attila, Csiki Zoltán, Jancsó Árpád, Kovács József-Szilamér, Sylvester Zoltán, Szőcs Géza és Urák István. Előbbiek között egyaránt vannak Erdélyben vagy Bukarestben dolgozók és külföldön élők. Ennek a könyvnek az ötletgazdája, mindenese Kovács József-Szilamér, jelenleg Medgyesen élő, ott dolgozó geológus, aki szerint a kiadvány egy nagyszabású elképzelés első, kezdeti lépése, egy tégla az egyelőre nem létező székelyföldi egyetem falában. /Mózes László: Kutatói erőforrások térképe. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 22./

2007. november 13.

A moldvai csángómagyarok története, néprajza és élete központi témája a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület szervezésében november 13-án kezdődő XV. Erdővidéki Közművelődési Napoknak. A nyitónapon Halász Péter budapesti néprajzkutató Erdőfülében Szeret vize martján… A moldvai csángómagyarok múltja, jelene és jövője címmel tart vetítettképes-előadást, amelyet a napok során több helyszínen is megismétel. A csángómagyarok megismerését szolgálja a Képek a moldvai csángók kultúrájából című kiállítás is, az Erdővidék Múzeumában, továbbá Zakariás Erzsébet kolozsvári néprajzkutató Miesnapok képei. Moldvai csángó hétköznapok című könyvének Baróton esedékes bemutatója, valamint Ségercz Ferenc és barátai péntek esti táncháza a baróti Művelődési Házban. Az idei napok rendezvényei Erdővidék tizennégy helységére terjednek ki. /Benkő Levente: Középpontban a csángók. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./

2009. június 3.

Az 1792-ben alapított Kolozsvári Állami Magyar Színház dokumentációs tárában a gazdag gyűjtemény többek között színműveket, színlapokat, fényképeket, színházi folyóiratokat tartalmaz. A legkorábbi színháztörténelmi dokumentumok a XIX. század elejéről maradtak fenn, de a gyűjtemény ma is bővül. A dokumentációs tár kezelője és rendszerezője dr. Salat-Zakariás Erzsébet. A legrégebbi plakát 1822-ből maradt fenn. A színház neve többször változott. A jelenlegi Kolozsvári Állami Magyar Színház neve Nemzeti Színház volt, de kezdetben Kolozsvári Színháznak, később pedig Kolozsvári Országos Nemzeti Színháznak is nevezték, és a Pósa Mihály igazgatása alatti színész társulat megnevezés is megjelenik. A társulat nem csak Kolozsváron tartott előadásokat. Az 1877-ből fennmaradt plakátok mindegyike nagyváradi előadásokról számolt be. Dr. Salat-Zakariás Erzsébet szeretné folytatni a színlapok digitalizálását. /Andercó Aliz: Beszédes színlapok a múlt századokból. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./

2009. november 28.

Igazgatóváltás történt a kolozsvári Koinónia Kiadónál: a Visky András által eddig vezetett intézmény igazgatói funkcióját július elsejétől Zágoni Balázs, a Filmtett című erdélyi filmes portál volt főszerkesztője tölti be. Zágoni elmondta, hogy egyes súlypontok áthelyeződnek, beindítanak egy történelmi könyvsorozatot, a színházi sorozat marad, és annak Visky András lesz továbbra is a sorozat-szerkesztője. A Koinóniának jelenleg négy fő irányvonala van: a teológiai és a keresztény könyvek, a színházi szakkönyvek, a gyermekirodalom és a kortárs szépirodalom. Emellett megjelent számos kortárs szakirodalmi könyv is. Ezekből a sorozatokból egyik sem fog leállni, de van, amiből kevesebb fog megjelenni. A történelmi sorozatot Neagu Djuvara A románok története fiatalok számára című, kilenc kiadást megélt bestsellerével indítják. Folytatják a filmelméleti könyvek kiadását is, Király Hajnal nagyváradi születésű szerző doktori disszertációjával. Ebben az évben sok könyvet nyomtattak a debreceni Alföldi nyomdánál, amely közép-európai szinten vezető nyomdának számít. Hét vezető bukaresti kiadó dolgozik velük, de nagy német és orosz kiadók, és persze sok magyarországi kiadó is. A kolozsvári Idea nyomda készíti a kiadó színházi sorozatának minden darabját. A kiadó újra megjelentette Hervay Gizella Kobak könyvét, de napvilágot lát Salat Zakariás Erzsébet csángó népmesegyűjtése, a Vót, hol nem vót is. /Köllő Katalin: „Nagy kihívásnak érzem ennek a kiadónak vezetését” Beszélgetés Zágoni Balázzsal a Koinónia kiadó igazgatójával. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

2009. december 10.

December 9-én tartották a Koinónia karácsonyt a kiadó kolozsvári székhelyén, a résztvevőket Zágoni Balázs, a kiadó igazgatója köszöntötte. Könyvbemutatók voltak. Balázs Imre József Hanna-hinta című gyermekvers-kötetét, Demény Péter Ágóbágó naplója című gyermekverses kötetét, Keszeg Ágnes illusztrációival, Zágoni Balázs Barni-könyvek sorozatának harmadik, Barni és a lányok című kötetét, Reményi Schmal Róza rajzaival /az előző kettő: Barni könyve és Barni Berlinben/, Kincses képeskönyv sorozat harmadik kötetét, a Visegrádot középpontba állító kötetet, Zágoni Balázs munkáját, Jánosi Andre illusztrációival, Zakariás Erzsébet Vót, hol nem vót címűmoldvai csángó népmeséket tartalmazó kötetét, Mihail Sebastian Napló 1935–1944 című könyvét /Vallasek Júlia fordította/, ez a korszak látlelete, végül a Jézus jelenlétét a különböző tárgyakban és élőlényekben felfedezni kívánó Voicu Bojan fotóalbum-szerű kötetét. A könyvbemutatók után a Koinónia-ház földszintjén felavatták a Könyvtér névre keresztelt helyiséget. /Ferencz Zsolt: Eseményekben gazdag Koinónia Karácsony. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./

2010. november 16.

Erdővidék művelődik
Ma kezdődik a szombatig tartó XVIII. Erdővidéki Közművelődési Napok a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület szervezésében. A nagyszabású kulturális rendezvénysorozat tizenhét erdővidéki településre terjed ki, Barót, Bibarcfalva, Bodos, Bölön, Erdőfüle, Felsőrákos, Kisbacon, Köpec, Középajta, Miklósvár, Nagyajta, Nagybacon, Olasztelek, Szárazajta, Vargyas és Zalánpatak mellett a Brassó megyei Ürmösön is zajlanak események.
A baróti római katolikus templomban sorra kerülő megnyitó keretén belül az Erdővidék Kultúrájáért Díjat Kászoni Zoltán halbiológusnak, a néhai Kászoni Gáspár magángyűjtő fiának, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület alelnökének adják át.
Előadást tart Kászoni Zoltán Erdővidék állatvilága, Szekeres Attila – István A köpeci református templom címerei, Zakariás Erzsébet Székely asszonyok élete a 20. század elején, Nagy Zoltán Márton Áron erdélyi püspök életútja címmel.
Kiállítás nyílik Rácz Magda műveiből, Erdővidék nagyjairól címmel valamint az Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista és Barlangász Egyesület fényképeiből. Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. február 27.

Kolozsvári Táncház: 1977 februárjában indult
Az első erdélyi táncház megalapítását ünnepelték a hét végén a kolozsvári Tranzit Házban. A Bogáncs–Zurboló Egyesület által szervezett kétnapos rendezvénysorozat központjában a 35 évvel ezelőtt Kolozsváron útjára indult, történelmet író táncház volt, az eseményre minden, egykori és jelenlegi kolozsvári és erdélyi táncházast meghívtak, és szívesen láttak. Természetesen ugyanolyan szeretettel várták azokat az érdeklődőket is, akik „csupán” kedvelői a néptáncnak, népzenének, és szívesen hallgattak bele az ez alkalommal szervezett tudományos ülésszak előadásaiba, a táncház múltjáról, jelenéről és jövőjéről szóló kerekasztal-beszélgetés vitájába, örömüket lelték a szombat délutáni népzenekoncertben, vagy csak egyszerűen fordulni akartak egyet-kettőt az ezt követő táncházi mulatságban.
Az első erdélyi táncházat tehát 35 évvel ezelőtt, pontosabban „1977 februárjának egyik csütörtökén” alapították meg a kolozsvári bábszínház klubtermében, a helyszín aztán változott az idők során, a táncház „otthonaként” szolgált később a Monostori úti művelődési otthon, a hajdani Vasas Klub, a diákház, 1990 után a Német Fórum, majd ezt követően a Tranzit Ház, a Heltai Alapítvány, illetve a Bulgakov kávéház. A kétnapos rendezvénysorozatra a szervezők a táncházasok mellett szívesen látták együtt ünneplésre mindazokat, akik valaha muzsikáltak, táncot tanítottak vagy szervezték, aktívan támogatták a „mindenkori” kolozsvári táncházat. Az események helyszínéül a Tranzit Ház szolgált mindkét napon.
A pénteki tudományos ülésszakon – Táncalkalom, hagyományőrzés, közösségi szórakozás, társadalmi jelenség címmel neves szakemberek – Pávai István (Lajtha László Folklórdokumentációs Központ, Budapest); Simonffy Katalin (Babeş–Bolyai Tudományegyetem); Zakariás Erzsébet (Folklór Intézet); Könczei Csilla (BBTE); Pozsony Ferenc (BBTE); Fülöp Hajnalka (Néprajzi Múzeum, Budapest); Könczei Csongor (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet) – tartottak előadást.
Szombaton délelőtt fényképkiállítás megnyitására került sor, ezt követően pedig Táncház vagy folkshow címmel, kerekasztal-beszélgetés zajlott, Pávai István moderálásával. A beszélgetést megelőzően Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke mondott beszédet, amelyben kiemelte: igaz ugyan, hogy leginkább a történelem nagy személyiségei előtt szoktunk fejet hajtani, de a 35 éves Kolozsvári Táncház előtt ma ugyanúgy megtehetjük ezt a gesztust, hiszen az elmúlt negyedfél évtized alatt ez a mozgalom nagyon sokat tett gerincegyenesítésben, identitásápolásban, lélek- és értékmentésben az egykori és a mai falurombolás közepette. – Az akkori táncházmozgalom több volt, mint egy egyszerű kulturális, hagyományőrző mozgalom. Bár elcsépelt ez a kifejezés, mert a letűnt rendszer devalválta, de egy »ellenállási mozgalom« is volt. Egy belső, lelki ellenállás, egy érzés, amit úgy is megfogalmazhatnék: amitől megfosztottak természetben, elvettek tőlünk fizikailag, azt szerezzük vissza lélekben. Amíg még lehet és nem késő. Miközben maradjon egyenes a gerinc, s ha lehet, töretlen a lélek. Ezért érzem jogosnak ma a főhajtást az egykori táncházmozgalom előtt – mondta az EMKE elnöke. A délelőtti kerekasztal-beszélgetés alatt különböző – olykor egymásnak ellentmondó – vélemények hangzottak el arról, hogy mi jobb: megőrizni a maga autentikus, archaikus formájában a népzenét, néptáncot, és azt a táncház keretein belül művelni és továbbadni a fiatal generációknak, vagy ebbe az értékmentő tevékenységbe beleférnek, beleilleszkednek a különböző feldolgozások, a népzenének-néptáncnak más műfajokkal való keveredése is, illetve, ha igen, akkor mi a határ, és milyen szakmai elvárások fogalmazódhatnak meg ennek margóján. A rendezvényen hosszabb-rövidebb filmbejátszásokat, archív felvételeket is megtekinthettek a résztvevők.
Délután öt órától népzenekoncertre került sor, majd táncházzal zárult a kétnapos ünnepségsorozat.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)

2012. április 6.

Látó-lapszámbemutató a Gaudeamusban: Kolozsvártól Örkényig
Ahány ember, annyi Kolozsvár, ahány történet, élmény, anekdota, annyi értelmezési lehetőség a várossal kapcsolatban – derül ki a Látó szépirodalmi folyóirat márciusi számából, amelyben esszék, novellák, versek és interjú révén kerülünk közelebb a kincses városban élő vagy ahhoz számos tekintetben kapcsolódó szerzők Kolozsvár-képéhez. A lapszámot, csakúgy, mint az Örkény-centenárium apropóján összeállított áprilisi Látót szerdán délután mutatták be a Gaudeamus könyvesboltban.
Kenéz Ferenc Szabadnak lenni mit jelent? című Kolozsvár-oratóriumával indul a Látó márciusi száma, majd Láng Zsolt, Egyed Péter, Laskay Adrienne, Kántor Lajos, Sebestyén Mihály, Király László, Jánk Károly, Vida Gábor, Demény Péter, Szabó Róbert Csaba, Láng Orsolya, Keszeg Anna, Soó Éva és Visky András írásai olvashatók. Talált versként szerepel a kötetben Áprily Lajos Kolozsvári éjjel és Jékely Zoltán Anteus című költeménye, a mellékletben pedig a vers kategóriában 2010-ben nívódíjjal kitüntetett Kenéz Ferenc plakátja található. – Színvonalas ez a szám, mindenki a saját Kolozsvár-történetét, élményét, anekdotáját mondja el benne – hangsúlyozta a bemutatón Demény Péter, az Esszé rovat vezetője. Utalt ugyanakkor a Ha mélyre szívjuk a kolozsvári levegőt… című ankétra, amelynek kapcsán Kolozsvárról Budapestre távozott személyiségeket (Fritsch László Zoltán közgazdász; Hajós Erika mesetulajdonos; Józsa Márta író; Soó Zöld Balázs, a Quadro Galéria társtulajdonosa; Tompa Andrea író, színikritikus) kérdeztek meg egyebek között arról, hogy mikor és hogyan távoztak Romániából, tervezik-e a hazaköltözést stb.
Weghofer Erna, a Gaudeamus könyvesbolt vezetője kérésének eleget téve, hogy Kolozsvárhoz fűződő élményeiket idézzék fel a szép számban egybegyűlt érdeklődők előtt, Láng Zsolt a Szerelemváros. Kolozsvár című esszéjében megfogalmazott történetet elevenítette fel: tizennégy éves korában, egy országos asztalitenisz gyerekbajnokság apropóján járt először a városban. Első ittlétéről mesélt a jelenlévőknek Vida Gábor, Király László pedig az Utunk szerkesztőségéhez fűződő kalandjait mesélte el. Demény Péter, aki kolozsvári születésűként jelenleg is itt él, „festői” hasonlattal élve Rembrandtot idézte: „bár soha nem utazott el Amszterdamból, attól még Rembrandt maradt”.
A folytatásban az áprilisi Látó ismertetőjére tért rá Demény: mint mondta, születésének századik évfordulója alkalmából Örkény István munkássága előtt tisztelegtek a negyedik lapszámban. Radnóti Zsuzsa, az író özvegyének köszönhetően irodalomtörténeti csemegével szolgálnak az érdeklődőknek: mellékletként Örkény Április című, eddig ki nem adott kisregényének részletét találjuk. A lapszámban interjút olvashatunk Radnóti Zsuzsával és Parti Nagy Lajossal, Kötő József erdélyi, Zakariás Erzsébet pedig kolozsvári vonatkozásban tekinti át az Örkény-művek színpadi megjelenítését. További szerzők, akik hozzájárultak a negyedik lapszám megjelentetéséhez: Sebestyén Rita, Csík Mónika, Hatházi András, Csutak Gabi, Fodor Györgyi, Papp-Zakor Ilka, Ungvári Zrínyi Ildikó, Adorjáni Panna, Laskay Adrienne, Visky András, Tim Conley és Székely Melinda.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

2012. december 15.

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem –
Minden nagy teljesítmény mögött ott van egy- két meghatározó tanárszemélyiség…
Interjú Lázok Jánossal, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanárával
– Tudomásom szerint Ön nem ismerte személyesen Szabó Lajost, mégis kezdeményezője volt annak a rendezvénysorozatnak, mely megörökítette a volt rektor emlékét születésének 100. évfordulóján. Mi motiválta ezt a kezdeményezést?
– Azt, hogy mit jelent az ő neve és munkássága, én leginkább két tanárkolléga, Béres András és Kovács Levente révén tudtam meg, akik munkatársai voltak a hatvanas-hetvenes években. Illetve azoktól a volt tanítványoktól, akiknek Szabó Lajos még a tanáruk volt. Bár több mint két évtizeden át karizmatikus vezetője volt a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetnek, valamilyen ok miatt neve a 90-es években egyre kevésbé említődött, akik ismerték és becsülték, sorra nyugdíjba mentek. 2010-ben eljutottunk oda, hogy az egyetemnek egy szenátusi gyűlésén valaki megkérdezte: ki is az a Szabó Lajos, hogy születésének 100. évfordulóját meg kellene ünnepelni? Ekkor gondoltam arra, hogy méltánytalan ez a felejtés: nem ezt érdemli ez az ember, akinek neve szinte eggyé vált az intézettel. Tulajdonképpeni életműve az intézet maga, hogy mást ne mondjak: a Stúdió Színház az ő rektorsága idején jött létre... Mindenképpen úgy gondoltam, hogy Szabó Lajosról születésének 100. évfordulója alkalmából méltó formában meg kell emlékezni, nem az üres formaságok szintjén, hanem az általa létrehozott értékek jegyében.
– Ön a szerkesztője Szabó Lajos frissen bemutatott, Hűség című drámakötetének, amely három színművét tartalmazza. Nehéz volt összeállítani ezt a könyvet?
– Szabó Lajos drámái gyűjteményes kötetbe foglalva nem jelentek meg. Arra gondoltam, itt lenne az ideje valamilyen módon drámáiból egy válogatást készíteni, hogy a legjobb szövegek, a legnagyobb sikert aratott drámák egymás hatását fölerősítve együtt jelenjenek meg. Maga a könyv szerkesztése körülbelül egy év, a kutatómunkával együtt valamivel több is volt. Egyetemünk könyvtárának az archívumában rábukkantam a kiadatlan drámák kézirataira, a Kolozsváron bemutatott Viharlámpás kivételével. Végül a kolozsvári színház dokumentációs könyvtárában Zakariás Erzsébet könyvtáros segítségével kiderült, hogy ott őrzik a szöveget egyetlen példányban, s én ennek az alapján tisztáztam le a szöveget.
– Ön úgy nyilatkozott, hogy tervezi egy második kötet elkészítését is. Mikorra várható az új kötet megjelenése?
– Ez nem teljesen tőlem függ. A második kötetbe két történelmi drámája fog bekerülni: a Mentség, amelyet 1955-ben közölt először, de ősbemutatója 1971-ben volt, Harag György rendezésében. A második történelmi dráma Bethlen Miklósról szól (főcíme: A kancellár). Érdekes módon ez a dráma semmiféle publicitást nem kapott, noha megjelent 1975-ben az Igaz Szóban. Ebben a kötetben fognak megjelenni még a legfontosabb színháztörténeti tanulmányai Szabó Lajosnak, valamint egy igen jelentős színháztörténeti felfedezése is. Jelenlegi tervem szerint a befejező része ennek a második kötetnek az életmű válogatott bibliográfiája lesz.
– A Stúdió Színház bejáratánál ott található a frissen felavatott Szabó Lajos-emléktábla. Milyen érzés ez önnek?
– Ebbe az emlékállításba saját tanáraimnak az emlékét is beleképzeltem és beleértettem. És sorsszerűnek tartom, hogy az emléktábla leleplezése után jelentkezett az a Bolyai iskolai tanárnő, akinek a nagyapja Szabó Lajost tanította, és akit egyik utolsó írásában rajongó szeretettel említ, Máthé Ákos néptanítót, aki őt elindította valamikor a népéért felelősséget vállaló értelmiségi nehéz útján. Nagy tanáregyéniségek láncát sikerült így összekötni az időben, mert minden nagy teljesítmény mögött ott van egy vagy két meghatározó tanárszemélyiség, aki tanítványait úgy indítja el, hogy mandátumot bíz rájuk: a nemzedékről nemzedékre átadódó örökség továbbépítésének a mandátumát. Ez volt szimbolikusan talán a legtöbb, amit én személy szerint az emléktábla- állítástól kaphattam.
– Mi az, amit mindenképpen szeretne még megosztani az olvasókkal?
– Illesse köszönet a Communitas Alapítványt a támogatásért, és Balogh József öntőmestert felajánlásáért, aki díjtalanul vállalta az emléktábla kiöntését és felerősítését. Legvégül, de leghálásabban említeném a művészt, aki hat fénykép alapján Szabó Lajos profilját bronzba álmodta és kivéste. Szignója olyan kis betűkkel van a tábla jobb alsó sarkába vésve, hogy alig lehet észrevenni, szeretném most kinagyítani: Bocskay Vince.
Balázs Lehel
Népújság (Marosvásárhely)

2012. december 21.

Szabó Lajos újrafelfedezése1
Szabó Lajos drámaíró, egyetemi tanár, színháztörténész három legsikerültebb drámáját (Viharlámpás, Mentség, Hűség) tartalmazza az a kötet, amely a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem gondozásában jelent meg Szabó Lajos születésének 100. évfordulója alkalmából. A bevezetőt, jegyzeteket, gazdag bibliográfiát és Szabó Lajosról készült portréfotókat tartalmazó kötet szerkesztője Lázok János. Mai összeállításunkban a kötet előszavából közlünk részleteket, köszönettel tartozunk Lázok János színháztörténésznek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta.
Szabó Lajos indulását döntően a kolozsvári egyetemi évek, majd egy ezt követő budapesti színházvezetői-rendezői utóképzés (1939–1941) határozta meg. Ez utóbbi alapján lett 1941 nyarán az újjászervezett Kolozsvári Nemzeti Színház igazgatósági és művészeti titkára. A színház mellett 1941–1944 között egy államilag finanszírozott színitanoda is megkezdte működését Kolozsváron. A színház szakemberi gárdájából összeálló tanári karban Szabó Lajos színház- és drámatörténetet tanított itt 1941 decemberétől 1944 júniusáig. A háborús események kaotikus kavargásában, 1944. október elején, a Kolozsváron maradt színházi személyzet egyetlen szóba jöhető vezetőjeként ő volt az, aki a budapesti kiürítési parancs ellenére megakadályozta a színház legfontosabb felszereléseinek elszállítását. Feltételezésem szerint Szabó Lajosnak ez a rendkívül kockázatos kiállása később döntő módon határozta meg vezetői kiválasztását.
1946–1954 között Kolozsváron az ekkor formálódó, többször átszervezett romániai magyar felsőfokú színészképzés oktatója, majd az 1950-ben Kolozsváron létrehozott főiskola, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanulmányi igazgatója lett. 1954 őszén együtt költözött az áthelyezett intézettel Marosvásárhelyre, ahol az eredeti nevét változatlanul megtartó színészképző főiskola rektora 1976 júniusában történt leváltásáig, illetve tanszékvezető tanára nyugdíjazásáig (1977. július 1.).
A visszaemlékezők egybehangzóan karizmatikus vezetőként idézik alakját: pályájának ez a három évtizede meghatározta a romániai magyar színészoktatást, és máig érezhetően beépült az általa vezetett intézmény történetébe – gondoljunk itt elsősorban a rektorsága idején épült Stúdió Színházra.
SZABÓ LAJOS: Viharlámpás
(részlet az 1943 őszén bemutatott dráma utolsó felvonásából)
Kenderes, Pista, Berta
PISTA: (kívül) Nincs a temetőn, itthon lesz! Igazi jó ember. Nekem kitűnő barátom. De a szegény nép bajával is törődik. Menjünk csak bé!
BERTA: Nem ismerem a járást.
PISTA: (belép) Akkor utánam! Ismerem én a házak táját. (észreveszi Kenderest.) Adjon Isten, ami nincs!
KENDERES: (egykedvűen) Adjon Isten.
PISTA: Most szél volna a legjobb.
KENDERES: A levél után jöttél? Nincs meg!
PISTA: Elérkezik holnap is.
BERTA: (előlép, elegáns, fővárosi külsejű) Jóestét, Kenderes úr!
KENDERES: (megfordul, tájékozatlan)
PISTA: Nem ismeri? Berta! Berde Berta. Kicsi Mózsinak az anyja! Most jött Bukarestből, hogy gyertyát gyújtson a Mózsi sírján.
BERTA: Nem ismer? Én jól emlékszem magára. Még leányka voltam, de emlékszem: mindig itthon töltötte a nyarat. Igaz, rég nem láttam. Az utóbbi időben ritkán járt haza. Csak most tudtam meg, hogy maga írta azokat a szigorú leveleket. Azért is jöttem, hogy megköszönjem őket.
KENDERES: Nem érdemelnek köszönetet, nem voltak elég szigorúak.
BERTA: Bizony, eléggé megszidott bennük.
KENDERES: És mégis csak a halottak napja hozta haza, hogy néhány gyertyával megbékítse lelkiismeretét?
PISTA: (kalapját ölébe tartja, tele gyertyákkal, kivesz egyet belőle, s mutatja) De szép gyertyát hozott. Ilyen nem volt a temetőn. Kár, hogy a többi elégett. Azért volna ilyenkor legjobb a szél. Hogy nem tudja valaki felakasztani magát, hogy fújjon a szél, s oltaná ki mind a gyertyákat. Mennyit szedhetnék össze! De így is gyűjtöttem télire. Lesz, amivel világítsak magamnak.
KENDERES: Az ég úgyis megvonta tőled.
PISTA: Mégis én világítok az egész falunak. Csak az én viharlámpáim s a csillagok égnek reggelig.
KENDERES: (Bertához) Későn jött. Hiába hívtuk.
BERTA: Nem jöhettem. Nem engedtek ki a szerződésből.
KENDERES: Bár szerződés sem tilthatja, hogy anyai szívéből egy darabocska szeretetet gyermekének juttasson. Fiacskája valószínű akkor is lehunyta volna a szemét, de mosolyogva aludt volna el. S ez a mosoly kellett volna mindnyájunk szomorúságának, de nem született meg.
BERTA: Nem jöhettem. Szerződésünk szigorú. Be kell tartani. Főnököm félti a lokál jó hírnevét. Kenderes úr tudja, hol dolgozom. Megért. Sokan vagyunk ezen a pályán is. Nem könnyű kereset. Sajnálom a fiam, de hát mit csináljak?…
PISTA: Kicsi gyermek, kicsi bú!
BERTA: (cigarettát vesz elő, rágyújt) Parancsol? Egyiptomi!
KENDERES: Köszönöm, elhagytam.
PISTA: Én füstölök.
BERTA: (megkínálja)
PISTA: (szívja) Ez igen! Príma. Még a vége is arany!
BERTA: Szeretném meghálálni Kenderes úr szívességét. Gyönyörű ezüsttárca maradt zálogban nálam, ha elkísér… magának adom.
KENDERES: Ne haragudjék, késő az idő. Várom anyámat a temetőről.
PISTA: Helyettesítem én, Kenderes úr! Én vagyok az adjutánsa!
BERTA: (Kendereshez) Elítél…
KENDERES: Az én őseim a földet túrták. Nincs bennem bírói vér. Nem ítélkezhetem. Én is bűnhődöm, de most alázattal hordom büntetésemet.
BERTA: Ki tartja számon a mi vétkünket?
KENDERES: Jaj nekünk tékozlóknak, ha megtérünk, sincs, ki megbocsájtson.
BERTA: Mi lehet a maga bűne?
PISTA: Az, hogy jó ember.
KENDERES: Elbitangoltam! Mint maga, mint Pista! Maga a Bulandra-bárba. Pista a háborúba, én a világosság után mentem önként. És erről az útról nincs visszatérés. Magát egy kicsi sír köti csupán ehhez a faluhoz. Ha most elmegy, hazatér-e még valaha? Pista se jött haza. A legendáshírű vitézből csak egy őrült dobos jár a faluban, akiről a gyermekek is azt mondják, hogy bolond. Az én bűnöm se kisebb. Elszakadtam gyökereimtől, s elgyengülten hullottam haza parlag életünkbe. Így találkozunk most, megtérő, de megbocsájtásra nem váró tékozlók, halottak napján.
A debütáló drámaíró: Viharlámpás, 1943
Szabó Lajos nyolc drámája közül hat sikeresen kiállotta az erdélyi magyar színpadok próbáját. A korabeli kritikai fogadtatás szinte egyhangúan visszaigazolta e művek értékét, játszhatóságát, ám e drámáknak csupán fele jutott el a könyvkiadás vagy a folyóiratközlés nyilvánosságáig. Szabó Lajos magától értetődő, jelleméből adódó puritánsággal szorította háttérbe alkotói-szerzői ambícióit, amikor művei kiadásáról vagy előadásáról volt szó. Születésének centenáriumán – az intézményalapítói és -vezetői munkásságát megörökítő emléktábla mellett – három legsikerültebb drámájának egy kötetben való megjelentetését gondoltuk a hozzá leginkább méltó tiszteletadásnak.
Szabó Lajos első, bemutatkozó színpadi műve a két világháború közötti erdélyi magyar kisebbségi lét tapasztalatainak művészi összegezése, s e törekvésében e dráma joggal tekinthető egy számba nem vett „hozzászólásnak” a Makkai Sándor nyílt levele kapcsán kibontakozott 1937-es „Nem lehet”-vitához. A dráma és az előadás kritikai fogadtatásában Nagy Elek írása hangsúlyozza leginkább a debütáló drámaíró művének ezt a vonatkozását. A szerző (későbbi írói nevén Méhes György) egy történelmi korszak összegezésének merész szándékát méltatja a Viharlámpásban, nem titkolva e vállalkozás alkotói kockázatát, (túl)hangsúlyozva az ebből adódó dramaturgiai hibákat: „túlságosan erősek még a benyomások, túlságosan élénkek a színek ahhoz, hogy az íróban meglehessen az alkotáshoz szükséges tisztánlátás, nyugalom és mértéktartás. Szabó Lajos arra vállalkozott, hogy a kisebbségi életformát és az erdélyi román–magyar viszonyt mutassa be színpadi alkotás tükrében. Nem csodálkozhatunk, hogy ezekkel a majdnem lebírhatatlanul nehéz feladatokkal nem tudott megbirkózni […] a dráma nem tud az utolsó felvonásban kiteljesedni és megoldásban feloldódni, mert a viharlámpás-szimbólum nincsen eléggé kidolgozva ahhoz, hogy a közönséget meggyőzze, s ellensúlyozza az ellenfél diadalát” (Nagy Elek, Termés, 1943, őszi kötet, 145–146.)
A végjáték értelmezése azonban véleményem szerint ennél jóval árnyaltabb megközelítést igényel, ugyanis – amint azt már jeleztem – csak az expozíció babatemető játékával együtt, a cselekményt intonáló és lezáró keretjátékként elemezhető teljes komplexitásában. A babái sorsa fölött istenítéletet játszó Mihályka itt, a dráma utolsó jelenetében a házi tűzhely parazsával akar tüzet gyújtani babái sírjánál, mert halottak napi világítást akar játszani, a felnőttek módján. A nyitó jelenetben a főszereplő csupán szemlélője a morbid játéknak, itt azonban – a gyermeket a tűz bajhozó fenyegetésétől megvédve, mintegy összegezve saját életének tanulságait – fényadó és fényhozó áldásának titkát bízza rá s a következő nemzedékre:
„KENDERES: Pusztít a tűz. Meggyúlhat a ház, az egész falu, s te is beleéghetsz babáid miatt. (Eltapossa a ledobott tüzet.) Tűz! Világosság! Hogy meg kell bűnhődni értetek! […] Azért te ne félj, Mihályka! Hagyd el a játéktemetődet! Cserében neked hagyom a fiatal gyümölcsöst. De aztán tanulj! Fogadj szót a tanító néninek! Tanulj! Tanuljatok sokan, nagyon sokan, gyújtsatok viharlámpásokat, hozzatok világosságot sötét falvainknak. Én elbuktam, de nektek győznetek kell!” (I. felv. 9. jelenet)
A „viharlámpás” oxymoron olyan kiemelt – a címbe és a dráma utolsó sorába is kiugratott – képi metafora, amelynek jelentése kulcs a mű egészének értelmezéséhez. E címadó metaforában a debütáló drámaíró érzékeny realitásérzéke működik, amikor az intézményesített kulturális elnyomás elemi erejű túlsúlyával arányaiban – és esélyeiben – teljesen hitelesen állítja szembe a kisebbségi védekezést, s annak egyetlen eszközét: az önművelés, a tanulás létparancsát és az ebből mindig megújulni képes reményt. (Vö. Reményik Sándor közismert versének gondolatmenetével, amelyet sajnálatosan elfed és elkoptat a felelőtlen agyonidézés: „Ha minden jussunkból kivettetünk: / Egy Iskola lesz egész életünk, / S mindenki mindenkinek tanítója.”)
Nagy Elek fentebb jelzett értetlensége nem elszigetelt jelensége a dráma kritikai fogadtatásának. Néhány kritikus például a valósághűséget kéri számon azokon a jeleneteken, amelyekben a rendező (aki különben a szerzővel azonos), expresszionista megoldásokkal vagy jelképes tartalmakkal stilizálja a szereplők karakterét vagy viszonyrendszerét: „szinte hihetetlen, hogy a népi származású író ilyen beállítást adjon annak a népnek, amelyből származik ugyan, de amelyet ezek szerint nem ismerhet” – kommentálja az Esti Hírlap kritikusa a viharjelenet expresszionista megoldásait (1943. nov. 11.), és hasonló értetlenség tapasztalható a bibliai példázatok és alakok jelképvilágát idéző jelenetek kapcsán is. A bukaresti bártáncosnőben, aki csak halottak napján tud hazatérni otthon hagyott gyermeke sírjához, kis műveltséggel és némi beleérzéssel talán felfedezhető lett volna a megesett asszony és a jézusi megbocsájtás története. Ez talán azért is fontos lett volna, mivel a szerző nem véletlenül teremt analógiát a táncosnő és a főszereplő helyzete között, búcsúzásuk végszavaiban.
Szabó Lajos tragikumfelfogásának lényegéhez, a túlhajtott erény Kemény Zsigmond-i kérdésköréhez értünk ezzel a dialógussal, mely szerint a népi származású értelmiségi vétlen vétke éppen kiváló (KI-VÁLÓ) volta, mely értelemszerű kiszakadást jelent az otthonos paraszti világból. A visszatérő saját meghasonlott lelkiismeretének terhét viseli az eltékozolt otthontudatért, amelynek csupán illúzióját adhatja vissza a gyertyavilágos emlékezés.
A személyes sors kudarcának ezt a nyomott hangulatát paradox módon a halál előérzetétől diktált hagyakozás oldja fel: a főhős családi örökségét, fiatal gyümölcsösét nem a betelt temető bővítésére – tehát nem a halál térfoglalásának céljára akarja felajánlani, hanem kisiskolások továbbtanulásának a költségeire. A személyes sors tragikumán túltekintő rezignált optimizmusban – az én olvasatom szerint – egyfajta válaszkísérlet érzékelhető Makkai Sándor nyílt levelének legsúlyosabb kitételére, amely egybecseng Molter Károly kevésbé ismert, nagyjából ebben az időszakban megfogalmazott paradox aforizmájával: „Nem lehet, természetesen, de ahogy lehet, folytatjuk életünket” .
*
A dráma szövegének rekonstruálása a Kolozsvári Állami Magyar Színház dokumentációs könyvtárában őrzött egyetlen rendezői példány alapján történt. A 94 oldalas fűzött kiadvány jelzete 3739/1943., második oldalán ceruzabeírással az olvasópróba napja: [1943] október 9., az első oldal jobb felső sarkában a bemutató napja, szintén ceruzával: 1943. november 10.
A Viharlámpás rendezői példányának külön értéke, hogy a drámát a szerző állította színre, tehát a szövegkönyv Szabó Lajos szöveghúzásait és rendezői utasításait tartalmazza. A húzások esetén külön jelzés nélkül érvényesítettem a szerzői szöveget felülíró rendezői módosításokat. Nem jeleztem a nyilvánvaló elírások és gépelési hibák javítását sem. A mai magyar helyesírás szabályai szerint írtam át azokat a szavakat, amelyeket a mű keletkezése idején ettől eltérő helyesírással írtak.
A kötetünkben megjelenő dráma a Viharlámpás első kiadása – szövegét az 1943-as színrevitel rendezői példánya alapján véglegesítettem; ez tehát az eredeti szerzői változathoz képest származtatott, módosított szöveg.
Lázok János
1 Lázok János: Szabó Lajos újrafelfedezése (részlet az előszóból). In: Szabó Lajos: Hűség. Három dráma. Vál., szerk., előszó , jegyz. L. J. UArtPress, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Kiadója, 2012, pp. 7–54.,
2 Salat-Zakariás Erzsébetnek ezúton mondok köszönetet önzetlen segítségéért.
Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-29




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék