udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 5 találat lapozás: 1-5

Névmutató: Somogyi Csaba

2002. november 4.

Nov. 2-én megemlékezés keretében az 1944/45-ben a 2-es számú fogolytáborba hurcoltak és ott elhunytak emléke előtt Földváron. Bálint László brassói református lelkész emlékeztetett: a hírhedt haláltáborba hurcoltak elsöprő többsége észak-erdélyi magyar polgári személy volt, akikre a kollektív bűnösség pecsétjét sütötte rá az 1944 őszén berendezkedő új hatalom. "Nem szabad felednünk Szárazajtát, Földvárt, Lügetet, Foksányt, Tigyinát és a többi székelymagyar, múlt századi Golgotánkat" - fogalmazott a lelkipásztor. A koszorúzás után Hídvégre, a református parókiára mentek az emlékezők, ahol szeretetvendégség keretében könyv- és filmbemutató volt. Ungvári Barna András helybéli református lelkész ismertette Boros Ernő Mindennap eljött a halál című könyvét, amelyben a szerző a Szatmár megyéből Földvárra hurcolt magyar és sváb polgári személyek, illetve az elhunytak hozzátartozóinak visszaemlékezéseit közölte. Végezetül a gyülekezet megtekintette Somogyi Csaba, Bartók Emese és Benkő Levente közös alkotását, a Megbocsátás című filmet, amelyben székelyföldi túlélők és tanúk szólalnak meg. /(ajtai): Megtartó emlékezés. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 4./

2005. augusztus 31.

Bensőséges ünnepséggel emlékezett meg Úz völgyében 1944. augusztus 26. napjáról, az akkori harcokról Háromszék, Csík és Magyarország közel félezer zarándoka. A tizenegy évvel ezelőtt felszentelt emlékmű azóta zarándokhellyé vált. A hősök temetőjében a gyülekezet együtt énekelte a zsoltárt és a Boldogasszony anyánk egykori himnuszt. A nap fénypontja a sepsiszentiványi Székely István Dalkör közismert katonadalainak előadása volt. Kegyelettel emlékeztek meg a napokban elhunyt, Úz-völgyéhez hű Molnár Tiborról, aki minden alkalommal felkérés nélkül cserkészegyenruhában állt őrt az emlékmű mellett. Jelenlétével immár tíz éve tisztelte meg az ünnepséget Szabó József János ezredes-hadtörténész, a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára, aki a vidék történelméről négy könyvet írt: Az Árpád-vonal, Az utolsó székely határőrök, Székely határőr ballada és Háromszék második világháborús frontharcosai és hadifoglyai. Az emlékmű, a szentgyörgyiek kopjafája és a szentmártoniak keresztje elé a kegyelet koszorúit helyezték el a m. kir. honvéd 11. székely határőr zászlóalj sepsiszentgyörgyi bajtársai, a Csíkszentmártoni Polgári Szövetség, a Szent Márton Alapítvány, a csíkszentmártoni Aklos Erdő-közbirtokosság, a Csíkcsekefalvi Erdő-közbirtokosság, a Csíkbánfalvi Erdő-közbirtokosság és Mórahalom testvértelepülés küldöttsége. Mindezekről Somogyi Csaba készített felvételeket, melyeket a Duna TV és a TV2 adásaiban lehetett látni. /Dr. Szőts Dániel: Az Úz völgyébe zarándokoltunk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 31./

2007. május 8.

Háromperces angol nyelvű alkotásokkal 15 ország közszolgálati televízióinak 30 csapata versenyzett Nyíregyházán, a Riporterek Európa Kupáján. A fődíjat a Duna Televíziónak tudósító ungvári stáb nyerte el, a második díjat a gyergyószentmiklósi Zsigmond Attila riporter és a sepsiszentgyörgyi Somogyi Csaba operatőr vehette át. Zsigmond Attila elmondta, 1994 óta részt vesz a nyíregyházi kistérségi filmszemlén. Zsigmond Attila 2001-ben a Magyar Televízió különdíját, 2002-ben Nyírmeggyes település különdíját, 2005-ben pedig a harmadik helyezést érte el. /Jánossy Alíz: Filmetűd az ukrán turistáról. = Krónika (Kolozsvár), máj. 8./

2013. augusztus 23.

Húszéves az Úz-völgyi emlékmű
Az Úz-völgyi emlékmű felavatása 1994. augusztus 26-án
Az 1944-es Úz-völgyi harcok helyén ötven év eltelte után, 1994. augusztus 26-án állítottuk fel azt az emlékművet, amely ma már zarándokhellyé vált. A gondolat az én fejemben született meg, melyet Sylvester Lajos azonnal felkarolt, sőt, könyvet, majd filmet is készített e szép völgy eseményeiről (Úz-völgyi hegyomlás).
Azon magyar honvédek emlékére született az emlékmű, akik 1944. augusztus 26. és szeptember 11. között szülőföldjüket védték, és azt vesztették el, ami az embernek a legdrágább: életüket. Mily szépen írja Magyari Lajos: „védték a hont, a megvédhetetlent”, majd folytatja: „kik nem kérdezték, miért és mi végből, áldott életükért nem kértek soha bért, a földért adták a drága, drága vért”. Háborúba vezényelt, két tűz közé szorított, végveszélybe sodort kicsi ország katonái voltak, nem ők akarták, de ha már belesodródtak, belekényszerültek, harcoltak. Tették, amit kellett, amit lehetett, amit a becsület megkívánt. Katonaesküvel vállalták, hogy hazájukat megvédik. Sajnos, az eskü jogosságát, örök érvényességét azután sokan és sokszor elvitatták: Nem kellett volna kitartani, át kellett volna állni, tudniuk kellett, hogy a háborút elvesztettük, harcuk értelmetlen volt – mondják némelyek. Ezekre ők, az elesettek nemet mondtak. Át kellett volna állni? De hiszen ez árulás. Az árulásnak súlyos következményei vannak. A házat s a hazát védeni kell, évszázadok óta ez a székely-magyar ember tiszte, ez már a génjeiben van. Már Gyóni Géza megírta: „Véres harcok verték fel a hírét, de csak a béke katonája volt.” Odahaza pedig a lányok, anyák azon bucsálódtak: melyiküké volt Horthy Miklós legszebb katonája!?
Az emlékműtalapzaton fekvő sziklapatakkő, amelyet az Úz-patak medréből vonszoltunk ki, egy sebesült vagy halott katonát asszociál, egyszerre szarkofág és kőkoporsó, 135 katonahalott nevét viselő réztáblákat tart, a strázsáló székely zászlós kopjafa mellett Kölcsey Ferenc-idézettel: „Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak hagyd örökül, ha kihunysz: a haza minden előtt.” Az emlékmű létrejöttében sokan segítettek, háromszékiek és csíkiak egyaránt. Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere, Fikó András erőgépész, Vinkler András sepsiszentgyörgyi betonadakozó, Péter János márványlap-ajándékozó, Váncsa Albert kopjafaadományozó, Both Károly fafaragó, Puskás Csaba, Kiss Lőrinc, Imreh Lajos, a Sepsiszentgyörgyi Autóvillamossági Gyár szerszámműhelye réztáblaadói és -vésői, Gombos János, Bartha Mihály és családja, Páldeák Béla és családja, Kovács Béla, Soós Ferenc, Vén András, ifj. Kajcsa András, Gocsman Sándor, Somogyi Csaba, Ferenc Gyula, Fejér Ákos, Nagy Dezső, Incze Pál, Páll Samu, Ugron Endre, Ferencz Csaba Háromszékről. Úz völgyében élők: Csedő Lajos, László Imre és Sándor, Csillag Gyula, Novák Istvánné. Szentmártoniak: Kovács Sándor, Vitos József, Dánel András, Kosza Vilmos, Nagy Zsolt, Bocskor Imre, Keresztes Andor.
Nem felejtjük el azok nevét sem, akik húsz évvel ezelőtt Kelemen József tanár vezénylete mellett, a sepsiszentgyörgyi katonazenekar – a textilgyári rezesbanda tagjaiként oly sok szép dallal kedveskedtek az avatóünnepélyen résztvevőknek: Mézes László, Ördög István, Timár Miklós, Karácsony János, Krafft Pál, Toncs György, Dakó István, a dohánygyárból: Dénes Gyula, Márton Tibor, Szász Péter, a dudagyárból: Bedő Gábor, Fazakas Zoltán, az IMASA-ból: Szabó József és Gáll Sándor.
Köszönet mindannyiuknak!
Tisztelettel és szeretettel várunk 2013. augusztus 26-án, immár huszadik alkalommal az Úz-völgyébe minden kedves, végtisztességet megadó embert!
Dr. Szőts Dániel
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. december 19.

Legyen folytatása intéseinek (Jánosi József nyolcvanéves)
Egykori tanítványai, munkatársai, tisztelői, a néptáncos szakma jeles személyiségei, barátai, néptáncegyüttesek és zenészek köszöntötték vasárnap délután, nyolcvanadik születésnapján Jánosi Józsefet (felvételünk). A Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncstúdióban tartott eseményen a háromszéki néptáncéletet elsőként kutató és feldolgozó népművelő, oktató, különböző kulturális intézmények módszertani szakértője több mint ötvenéves pályafutását idézték beszélgetésekben, képekben, archív filmfelvételeken és a gyűjtéseiből összeállított koreográfiákban.
Imreh István, a művelődési központ igazgatója egykori munkatársukat köszöntve felidézte: régen eleink életének szerves része volt a tánc, a fiatalok a szülőktől lesték el, majd titokban a csűr végében gyakorolták be és tanulták meg a falu nagyjainak figuráit, mígnem odaértek, hogy kialakították saját táncukat. Szerinte Jánosi József életének is szerves részévé vált a néptánc, ami munkásságát is meghatározta. Péter Sándor nyugalmazott magyar szakos tanár, aki a Jánosi József sepsiszentgyörgyi pályafutásának első éveiben alapított tánccsoport tagja volt, azt kívánta, hogy mindannak, amit az ünnepelt elkezdett és mások átvettek, továbbadtak, legyen folytatása, intéseinek legyen foganatja, szökkenjenek szárba azok a magvak, amelyeket nemcsak táncoktatóként, hanem a táncok leírójaként is elvetett.
A visszaemlékezők sorát Balázs Antal nyitotta, aki közös székelykeresztúri éveikről szólt, régi farsangi mulatságokat elevenített fel. A brassói származású László Csaba, a székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes alapítója, jelenleg a Nagyvárad Néptáncegyüttes koreográfusa, aki a nyolcvanas években együtt gyűjtött erdővidéki cigánytáncokat Jánosi Józseffel, arról beszélt, hogy a cigányok tánca mindig alkalmazkodik annak a vidéknek a táncához, ahol megtelepednek, Jánosi József pedig hangsúlyozta, a cigánytánc szerves részét képezi kultúránknak. Közös ismerősük, az őrkői Mocsel Antal Rémusz és családja tánccal köszöntötte az ünnepeltet.
Jánosi József ott volt az első Kovászna megyei hivatásos néptáncegyüttes, a Vadrózsák 1970-es alapításánál, amelyet kezdetben Lőrincz Lajos irányított, majd átvette tőle az oktatást, később a művészeti vezetést. Születésnapján az akkori együttes tagjai is emlékeiket idézték. Csiszér Lőrinc kiemelte az egykori Mester emberi tartását, a tánchoz való alázatos viszonyulását, igényességét, kritikai szellemiségét, és azt mondta: Jánosi József kiérdemelten azt a szeretetet kapja vissza tanítványaitól, amit adott. Az ünnepelt megköszönte a Vadrózsák jelen lévő és távolabbi tagjainak az akkori erőfeszítést, valamint a mostani ottlétet, és kifejtette: hosszú időnek kellett eltelnie, hogy amit kezdetben ezzel az együttessel is képviseltek, a kor ízlésének és a megszorításoknak megfelelő, népi baletthez hasonlító stílust később sikerült áttörnie, és azt felmutatni, ami az igazi érték.
Az eredeti, hagyományos stílus színpadra vitelében Jánosi József volt az első Háromszéken, ő váltott elsőként akkor, amikor az elfogadott sémákat szent és sérthetetlenként erőltették – mondta Deák Gyula, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes igazgatója. Említett együttesnek nem egyszer volt tanácsadója, koreográfiát is készített a társulat számára. Tanulni jó, ha van kitől – szögezte le Deák Gyula.
Jánosi József munkásságának egy másik korszakát idézte az 1976-ban alakult, jelenleg egyetlen háromszéki állandó felnőtt hagyományőrző csoporttal is rendelkező kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes. Az ünnepelt gyűjtéséből válogatott sóvidéki táncok bemutatása után Gergely Zoltán, az együttes pedagógus alapítója és táncosa azt mondta, Jánosi József szakmai segítsége, oktatása mérföldkő volt a csoport életében, és ennek is köszönhetik, hogy máig fennmaradtak. A gyűjtőmunkának csak akkor van eredménye, ha azt valamilyen formában meg is örökítik, le is írják. Ebben segített Jánosi Józsefnek Szalay Zoltán népzenekutató, zeneszerző az Erdővidéki táncélet című, 2008-ban megjelent kötet összeállításánál. Ünnepi köszöntőjében az együttműködő munkáról beszélt. Sokan és sokféle szeretettel, közösségi érzéssel beszéltek Jánosi Józsefről, az alkotó emberről, az oktatóról, a szigorú tanítóról. A két-három évvel ezelőttig is működő hagyományos rétyi, pedagógusoknak szóló néptáncoktató tábor résztvevői is felszólaltak, akiknek Jánosi József útmutatása iránytű maradt egész életükben. Amikor az ember elfárad, amikor úgy érzi, abban a közegben, ahol régebben erős volt, már nem tud alkotóan, serkentően hatni, akkor keres magának egy olyan területet, ahol adni tud és jól érzi magát – mondta Gazdag Géza, a sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Vegyes Kar elnöke. Jánosi József nem csak a kórus húsz évvel ezelőtti alapításánál volt jelen, az unitárius egyházban is mindvégig vállalt szolgálatot, és máig tanulhatunk tőle – hangsúlyozta. Az elmondottakat követően a Karácsony Gabriella vezette kórus énekkel köszöntötte Jánosi Józsefet.
A Jánosi József saját archív felvételeivel, a Román Televízió magyar adása forgatócsoportja által rögzített táncokkal, a Kovászna Megyei Művelődési Központ megbízásából Bartók Emese és Somogyi Csaba által idén készített rövidfilm bejátszásaival, a Harai László és barátai zenei közreműködésével összeállított műsort Péter Sándor az elmúlt hetek legjelentősebb háromszéki közművelődési ünnepének nevezte. És ha ez nehezen mérhető is, minden bizonnyal egyedi, hogy egy születésnap alkalmával fél évszázadnyi szakmai visszapillantó készült a háromszéki néptáncélet feltárásának és továbbéltetésének történetéről. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék