udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 22 találat lapozás: 1-22

Névmutató: Székely Melinda

2005. november 28.

Második alkalommal került sor november 26-án a Kolozsvári Népzene és Néptánctalálkozóra a Diákművelődési Házban. A nagyszabású rendezvényre Haranglábról, Nagykárolyból, Szamosújvárról, Mérából, Szucságról és Szegedről is érkeztek előadók, de fellépett a házigazda Ördögtérgye és a Zurboló néptáncegyüttes is. A rendezvényt gyermektáncház nyitotta meg Both Zsuzsa, Both József, Marha Tibor és Székely Melinda irányításával, délután felnőtt táncoktatásra került sor. Az esti gálaműsort a hetvennyolc éves haranglábi Balogh János vadászmeséje és népdalai fűszerezték. A gálaműsort táncház követte. /D. I.: II. Kolozsvári Népzene és Néptánctalálkozó. Népzene, néptánc, táncoktatás és kézművesség. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

2006. november 1.

Október 28-án műfordító-konferencia zajlott a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemen Kolozsváron. Horváth Andor, a konferencia elnöke mondott beszédet. Az előadók között volt Vallasek Júlia és Székely Melinda. /Márton Imola: Nyelvtranszfer. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./

2006. november 25.

Két bölcsészettudományi szakkönyvet ajánlottak az érdeklődők figyelmébe november 22-én a BBTE Bölcsészkarán. Berszán István Irodalomelmélet – Olvasásgyakorlat című, tankönyv jellegű kötetét a Kolozsvári Egyetemi Nyomda adta ki, az említett szerző szerkesztésében megjelent Gyakorlat-Etika-Pragmatizmus című tanulmánygyűjteményt pedig a Scientia Kiadó gondozta. A tanulmánykötet társszerzője Székely Melinda. Ez a könyv folytatása a Scientia Bölcsészettudomány sorozatában korábban megjelent Alternatív mozgáselemek: működés és/vagy gyakorlás a kognitív folyamatban című munkának. Viszonylag állandó kutatócsoport tett kísérletet az irodalomtudomány újabb társtudományokkal kialakuló kapcsolatának alternatív javaslatokat is megfogalmazó vizsgálatára – olvasható az előszóban. /-f-: Új bölcsészeti szakkönyvek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./

2008. január 25.

A magyar tudományosság számára figyelemre méltó esemény, ha francia történész a magyar, különösen a székely történelem iránt érdeklődést mutat, s kutatásainak eredményéből könyvet ír. Nathalie Kálnoky (Nathalie Germond) jogtörténész doktori értekezésének tárgyául választotta a középkori székely jog- és alkotmánytörténetet, amelyet most Székely Melinda fordításában magyar nyelven is olvashat az érdeklődő. /Nathalie Kálnoky: A nemes székely nemzet konstitúciói és privilégiumai, Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, Bibliotheca Transsylvanica, 57./ A kötethez Egyed Ákos írt bevezetőt. /Nathalie Kalnoky: A nemes székely nemzet konstitúciói és privilégiumai. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 25./

2009. szeptember 24.

Dr. Bocskay István professzor nyolcvanéves. Máramarosszigeten született, kisgyermekként megtanult hegedülni, a Marosvásárhelyi Orvosok Szimfonikus Zenekarának alapításában is részt vett és felbomlásáig tagja volt a zenekarnak, amellyel több országos első díjat szereztek. Érettségi után felvették a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre. A fogorvosi karon európai hírű professzorok képezték /többek között Haranghy László, Obál Ferenc, Putnoki Gyula, Miskolczy Dezső/. Bocskay negyedéves volt, amikor Marosvásárhelyen megszüntették a magyar nyelvű fogorvosképzést. Amikor iratkozni mentek, feltették őket egy nyitott teherautóra és Kolozsvárra vitték a hallgatókat. Az ottani Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fogorvosi karán román nyelven folytathatta tanulmányait. 1954-ben szerezte fogorvosi diplomát, majd 1959-ben Bukarestben letette a szakorvosi vizsgát. Fogorvosi pályája a Maros Megyei Kórházban indult. 1960-ban Csőgör Lajos professzor javaslatára lett tanársegéd. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem általános karán a fogorvosi oktatást látta el, majd Vásárhelyen újraindult a fogorvosképzés. Bocskay István 1967-ben adjunktus, 1972-ben egyetemi előadótanár lett, megszerezte az orvostudomány doktora címet. 1978-ban kinevezték professzornak. Háromszor volt a fogorvosi kar dékánja, később az egyetem dékán-helyettese. A rendszerváltás után újra megválasztották dékánnak. 1996 és 1999 között tanszékvezető volt, azóta konzultáns professzori minőségben több tárgyból tartok magyar nyelvű előadásokat és irányítja a doktorandusok felkészülését. Bocskay István tudományos tevékenysége nemzetközi elismerést hozott. 180 dolgozata, egy magyar és két román nyelvű egyetemi jegyzete, nyolc további szakkiadványa is megjelent, társszerzők közreműködésével. 2003-ban Matekovits Györggyel, Székely Melindával és Kovács Kuruc J. Szabolccsal magyar-román-angol fogorvosi szakszótárt adtak ki. 13. 500 szakkifejezést tartalmaz ez a szótár, melyet elsősorban az egyetemi oktatás kétnyelvűsége tett szükségessé. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület választmányának tagja, 1991-től 2004-ig az Erdélyi Magyar Keresztény Orvosok Szövetségének országos elnöke volt, az egyesület munkájában most is aktívan részt vesz. /Nagy Székely Ildikó: „A fájdalom műhiba” Múlt- és jövőkutatás dr. Bocskay István professzorral. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 24./

2012. április 6.

Látó-lapszámbemutató a Gaudeamusban: Kolozsvártól Örkényig
Ahány ember, annyi Kolozsvár, ahány történet, élmény, anekdota, annyi értelmezési lehetőség a várossal kapcsolatban – derül ki a Látó szépirodalmi folyóirat márciusi számából, amelyben esszék, novellák, versek és interjú révén kerülünk közelebb a kincses városban élő vagy ahhoz számos tekintetben kapcsolódó szerzők Kolozsvár-képéhez. A lapszámot, csakúgy, mint az Örkény-centenárium apropóján összeállított áprilisi Látót szerdán délután mutatták be a Gaudeamus könyvesboltban.
Kenéz Ferenc Szabadnak lenni mit jelent? című Kolozsvár-oratóriumával indul a Látó márciusi száma, majd Láng Zsolt, Egyed Péter, Laskay Adrienne, Kántor Lajos, Sebestyén Mihály, Király László, Jánk Károly, Vida Gábor, Demény Péter, Szabó Róbert Csaba, Láng Orsolya, Keszeg Anna, Soó Éva és Visky András írásai olvashatók. Talált versként szerepel a kötetben Áprily Lajos Kolozsvári éjjel és Jékely Zoltán Anteus című költeménye, a mellékletben pedig a vers kategóriában 2010-ben nívódíjjal kitüntetett Kenéz Ferenc plakátja található. – Színvonalas ez a szám, mindenki a saját Kolozsvár-történetét, élményét, anekdotáját mondja el benne – hangsúlyozta a bemutatón Demény Péter, az Esszé rovat vezetője. Utalt ugyanakkor a Ha mélyre szívjuk a kolozsvári levegőt… című ankétra, amelynek kapcsán Kolozsvárról Budapestre távozott személyiségeket (Fritsch László Zoltán közgazdász; Hajós Erika mesetulajdonos; Józsa Márta író; Soó Zöld Balázs, a Quadro Galéria társtulajdonosa; Tompa Andrea író, színikritikus) kérdeztek meg egyebek között arról, hogy mikor és hogyan távoztak Romániából, tervezik-e a hazaköltözést stb.
Weghofer Erna, a Gaudeamus könyvesbolt vezetője kérésének eleget téve, hogy Kolozsvárhoz fűződő élményeiket idézzék fel a szép számban egybegyűlt érdeklődők előtt, Láng Zsolt a Szerelemváros. Kolozsvár című esszéjében megfogalmazott történetet elevenítette fel: tizennégy éves korában, egy országos asztalitenisz gyerekbajnokság apropóján járt először a városban. Első ittlétéről mesélt a jelenlévőknek Vida Gábor, Király László pedig az Utunk szerkesztőségéhez fűződő kalandjait mesélte el. Demény Péter, aki kolozsvári születésűként jelenleg is itt él, „festői” hasonlattal élve Rembrandtot idézte: „bár soha nem utazott el Amszterdamból, attól még Rembrandt maradt”.
A folytatásban az áprilisi Látó ismertetőjére tért rá Demény: mint mondta, születésének századik évfordulója alkalmából Örkény István munkássága előtt tisztelegtek a negyedik lapszámban. Radnóti Zsuzsa, az író özvegyének köszönhetően irodalomtörténeti csemegével szolgálnak az érdeklődőknek: mellékletként Örkény Április című, eddig ki nem adott kisregényének részletét találjuk. A lapszámban interjút olvashatunk Radnóti Zsuzsával és Parti Nagy Lajossal, Kötő József erdélyi, Zakariás Erzsébet pedig kolozsvári vonatkozásban tekinti át az Örkény-művek színpadi megjelenítését. További szerzők, akik hozzájárultak a negyedik lapszám megjelentetéséhez: Sebestyén Rita, Csík Mónika, Hatházi András, Csutak Gabi, Fodor Györgyi, Papp-Zakor Ilka, Ungvári Zrínyi Ildikó, Adorjáni Panna, Laskay Adrienne, Visky András, Tim Conley és Székely Melinda.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

2013. február 15.

Sikeres évet zárt a Téka Alapítvány
A napokban tartotta meg éves közgyűlését a szamosújvári Téka Alapítvány.
A résztvevőket Egri Hajnal, a Téka Művelődési Központ vezetője köszöntötte. A 2012-es évi szakmai beszámolót Balázs-Bécsi Attila, az alapítvány elnöke mutatta be, aki kihangsúlyozta: a Téka Szórványkollégium tavaly megkapta a Nemzeti Jelentőségű Intézmény címet, és ugyancsak 2012-ben a Romániai Magyar Cserkész-szövetség Szent György-díjjal tüntette ki az alapítványt, a sokéves sikeres együttműködés elismeréseként. Elhangzott: a 2012-re tervezett projektek, tevékenységek, rendezvények mindegyikét sikerült megtartani, beleértve a pedagógusok szimpóziumát és a népi gyermekjáték találkozót.
Az idei évet a Téka Alapítvány 20 éves születésnapi rendezvénysorozata indította, az év során pedig több új program várja az érdeklődőket, mint például a havonta megrendezendő Művészbeugró, filmklub, fotóklub. Természetesen a már hagyományos nagyméretű rendezvények és a rendszeres tevékenységek is megmaradnak, ezek átlagosan heti 600 résztvevőt vonzanak.
A mezőségi szórványiskola építését – a Téka alapítvány legnagyobb projektjét – 2012-ben is támogatta a magyar állam, ugyanakkor továbbra is működik a Téglajegy-program, amelynek keretében már több mint 200 személy segített, sokan több alkalommal is, így mintegy 1400 négyzetméternyi falhoz elegendő tégla gyűlt össze (részletesebb információkat a Téka honlapján lehet találni).
A szakmai beszámoló után Székely Melinda a Kaláka néptánccsoport, Tasnádi Rebeka pedig az Ifjúsági Szakosztály tevékenységeiről számolt be. Balázs-Bécsi Enikő pénzügyi beszámolójából kiderült: továbbra is a külföldi pályázatokból érkeztek be a nagyobb összegek, de nőttek a romániai pályázati kiírásokból befolyt összegek is.
Összességében tehát elmondható, hogy jó évet zárt a Téka, amelyhez hasonlót szeretnének a tékások 2013-ban is. A közgyűlés végén titkos szavazással újraválasztották a Téka héttagú vezetőségét, amely a következő 5 évben látja majd el a tisztségeket.
Az est közös beszélgetéssel, tervezéssel zárult.
FODOR EMŐKE
Szabadság (Kolozsvár)

2013. december 4.

Továbbképzésen a kisiskolások tanítói
Az anyanyelv oktatása és a játék szerepe kisiskolás korban elevezésű konferencián és továbbképzőn vettek részt Arad, Temes és Fehér megyei tanítók az elmúlt hévégén Csíkszeredában. Ez a konferencia volt a külhoni magyar kisiskolások évének záró rendezvénye.
Arad megyét a konferencián a következő pedagógusok képviselték: Viszhányó Aranka, az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola tanítója; Boldizsár Tünde, a kisperegi Általános Iskola tanítója, igazgatója; Erdős Tünde, az ágyai Olosz Lajos Általános Iskola tanítója; Balta Emese, a zimándújfalui Általános Iskola tanítója és Kiss Anna, a pedagógusház módszertani szakfelügyelője.
Temes megyéből Ilyés Szeréna, Madaras Andrea és Talpai Ágnes, Fehér megyéből Varga Melinda, Szilágyi Székely Melinda, Daróczi Ilona Réka és Roş Amalia Gabriela tanítók vettek részt a csíkszeredai konferencián.
Szombat reggel az Apáczai Csere János Pedagógusházban Répás Zsuzsanna, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg a 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve program záró rendezvényét, melyet a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szervezett.
„Répás Zsuzsanna mesélt arról, hogyan képzelik el ezt a programsorozatot. Kezdték az óvodával, most, idén volt a kisiskolásoknak, jövőre már január 1-jétől indul az V–VIII.-nak és így tovább” – mondta el Kiss Anna, a konferencia egyik aradi résztvevője.
A hivatalos megnyitó után egész napos előadássorozat, műhelyfoglalkozás vette kezdetét, ahol a pedagógusok előadásokat hallgathattak meg a magyarságismeret szükségességéről, a szövegértés fejlesztési lehetőségeiről az elemi osztályokban, az élményszerű olvasásról, a drámapedagógiáról és annak alkalmazási lehetőségeiről.
Délután négy csapatban, négy helyszínen zajlottak a műhelyfoglalkozások dr. Demény Piroska docens, BBTE, Koósné Sinkó Judit egyetemi tanársegéd, ELTE, Lazsádi Csilla BBTE, pszichológia és neveléstudományok kar, valamint Rusz Csilla drámapedagógus, a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola tanítója irányításával.
„Mi öten voltunk Arad megyéből, úgy osztottuk be, hogy minden foglalkozáson valaki jelen legyen, hogy aztán tudjuk egymásnak elmesélni a tapasztalatokat, amiket majd itthon a többi kollégának is egy beszámoló keretében előadunk. Az előadások nagyon érdekesek, a gyakorlat, a műhelyfoglalkozások roppant izgalmasak, jópofák voltak, kimondottan csak játékos módszerrel. A kollégáktól is ezt hallottam, hogy nagyon intenzív, interaktív foglalkozások voltak” – mesélte Kiss Anna módszertani szakfelügyelő.
A műhelyfoglalkozások után, mintegy zárásként este a csíkszeredai Boszorka bábcsoport Esti mese tanítóknak című előadását tekinthették meg a résztvevők.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

2014. augusztus 29.

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem – (3.)
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a MOGYE egy állami felsőoktatási intézmény Marosvásárhelyen. Az egyetem a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Orvosi Karából nőtte ki magát 1948-ban. A második bécsi döntést követően Kolozsvárott újraalakult a Ferenc József Tudományegyetem. Az 1944-es kiürítési parancsok és a háborús viszonyok ellenére a tanítás folytatódott az egyetemen és 1945-ben felvette a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem nevet. Mivel ugyanebben az évben Nagyszebenből Kolozsvárra költözött az I. Ferdinánd király Tudományegyetem és a kolozsvári klinikákon nem volt elég hely, az orvosi kart áthelyezték Marosvásárhelyre. Ezen a héten, befejezésül még erről az intézményről írunk lapunk olvasóinak.
Bevezetik a kétnyelvű oktatást…
Az 1948-as tanügyi reformot követően a marosvásárhelyi orvosi kart különválasztották a Bolyai Tudományegyetemtől és létrehozták a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet, melynek rektora dr. Csőgör Lajos lett.
1962-ben a román állam, anélkül hogy hivatalos dokumentumot adott volna ki és ezáltal megváltoztatta volna az 1945, 1946, 1948-as törvényrendeleteket, mely szerint az egyetemet a magyar kisebbség számára hozták létre és a tanítás nyelve magyar, bevezette a kétnyelvű oktatást. Az előadásokat románul és magyarul, a gyakorlati órákat csak románul lehetett hallgatni. A magyar diákok részaránya azóta fokozatosan csökkent.
Történelmi visszapillantó: a letartóztatott egyetemi vezető
Amint azt már összeállításban említettünk, az intézmény első rektora tehát Csőgör Lajos volt, aki 1904-ben született. Negyven és negyvennégy között tanársegédként tevékenykedett a kolozsvári Ferenc József Egyetem fogorvosi tanszékén, azonban negyvenkilencben politikai okból letartóztatták. Tíz évvel később azonban rehabilitálták. Ennek nyomán hetvenegyben megkapta a szocialista munka hőse kitüntetést, hetvenkettőben pedig a kiváló orvos címet.
A birtokunkban lévő dokumentumok nem tartalmazzák azt, hogy Csőgör Lajos rektort miért tartóztatták le és zárták börtönbe, azonban ismeretes az a tény, hogy abban az időben gyakoriak voltak az ilyen kirakatperek – ezt támasztja alá az egyetem legkiemelkedőbb tanárának, Miskolczy Dezsőnek a dossziéja is (az irat a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsánál található).
A kommunista rezsim látszatkeltése
Miskolczy Dezső nemzetközi szinten is ismert magyar neurológus volt, aki amerikai és nyugat-európai tudósokkal is tartotta a kapcsolatot. Sorina Buta kapta meg a választ arra, hogy ez miként is volt lehetséges…
A kommunista rezsim azt a látszatot akarta kelteni, hogy tudományok terén nyitott a kommunikációra. Így lehetett fenntartani a külföldi kapcsolatokat, és felnéztek azokra, akik ezekben részt vettek.
Miskolczy pályafutása a szekuritátás dossziéja, és a koholt vádak
A professzor Budapesten végezte tanulmányait, aztán kutatóként dolgozott egy neves madridi intézetben. Harminc és negyven között a szegedi egyetem tanára és tanszékvezetője volt, aztán kinevezték a kolozsvári egyetem ideggyógyászati tanszékének vezetőjévé, ezután a kolozsvári elmegyógyintézet igazgatója lett, majd pedig egyetemi tanárként folytatta pályáját a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, ahol neurológiát és endokrinológiát tanított. Ugyanakkor kitűnő ismerője volt a latin, német, spanyol, olasz és francia nyelveknek, sőt még románul is megtanult.
Tudni kell azonban még azt is, hogy a Magyar-, illetve a Román Népköztársaság között kötött szerződés tette lehetővé, hogy itt taníthasson. Hatvannégyben tért vissza Magyarországra.
A szekuritátés dossziéjában szereplő adatok szerint negyvenkilencben részt vett a marosvásárhelyi egyetem szabotázsakciójában. A leírtakból azonban az nem derül ki, hogy pontosan mit követett el, nyilvánvaló tehát, hogy koholt vádak voltak ezek. Sokak előtt ismeretes az a tény, hogy zavart idők jártak akkor, és sok ilyen „képzelt” összeesküvési kísérletet vélt felfedezni a rendszer.
A román tagozat pedagógusainak itt van lehetőségük arra, hogy feljebb kapaszkodjanak a ranglétrán…
A hatvanas években megalakult az egyetem román tagozata. Az itt tanító pedagógusok többsége szintén Kolozsvárról érkezett. Ott tanársegédek vagy dolgozatvezetők voltak, Marosvásárhelyen azonban lehetőségük adódott arra, hogy feljebb kapaszkodjanak a ranglétrán.
De akár pár példával is élhetünk… E tekintetben Liviu Popovici-ot kell megemlíteni, aki ötvenegyben kezdett el tanítani Kolozsváron, hatvanhatban jött Marosvásárhelyre, és talán az egyetem egyik legkiemelkedőbb személyisége lett. Csakis azért említjük az ő nevét, mert az alvásról végzett kutatásai és az epilepszia mechanizmusáról írt tanulmányai az országhatáron kívül is ismertté tették a román ideggyógyász nevét. Így nyolcvannégyben a Francia Akadémia tagjává választották, és számos rangos kitüntetésben volt része nem csak Franciaországban, hanem Prágában és Moszkvában is.
És hadd említsünk meg még egy nevet. Az egyetem másik meghatározó tanára Gheorghe Simu volt, akit az egyik legjelentősebb román patológus szakembernek tartanak. Az ő tanulmányait is számos rangos nyugat-európai onkológiai szaklapok is elismerve publikálták.
Román tanárok, akik magyarul is tanítottak
Megemlítünk még pár nevet. A lentiekben az is ki fog derülni, hogy ezt miért is tesszük… Az orvosi egyetem szemészeti tanszékét Vasile Săbădeanu vezette. Ő a marosvásárhelyi római katolikus líceumban végezte tanulmányait, aztán felkészítő tanárként tevékenykedett a kolozsvári szemészeti klinikán, majd egyetemi tanársegéd lett, és noha Kolozsvárott lehetősége lett volna arra, hogy egyetemi tanári pályát fusson be, áthelyeztette magát a marosvásárhelyi járóbeteg-rendelő mentőszolgálatára, majd pedig a társadalombiztosítási pénztárnál töltött be vezető tisztséget. Negyvenöt és negyvenhat között a marosvásárhelyi kórházban dolgozott szemész főorvosként, és közben tanított is előbb magyar, majd román nyelven.
De az egyetem tanárai között volt Zeno Barbu is. Ő a kolozsvári egyetemen végezte tanulmányait, és esetében is kimondottan fontos megjegyezni és leírni, hogy magyarul tanított, sőt mi több: ötvenkettőben írt egy magyar nyelvű tüdőgyógyászati szakkönyvet is. Ötvenegy és nyolcvanöt között a tüdőgyógyászati klinika vezetője volt.
2007-ben az egyetem falaira magyar feliratok kerülnek
1990. márciusában az egyetem magyar hallgatói sztrájkba kezdtek, egyenlő jogokat követelve. A sztrájkhoz később a tanárok is csatlakoztak, de a román hatóságokkal nem tudtak megegyezni. Ezek az események voltak a későbbi fekete március néven elhíresült pogrom kezdetei. Csak 17 évvel a rendszerváltozás után, 2007 áprilisában sikerült elérni, hogy magyar feliratok is kerüljenek az egyetemre. A kommunizmus éveinek szabályszerű numerus claususa után hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a román és magyar tannyelvű helyek aránya valamelyest kiegyenlítődjön.
Az egyetem magyar oktatói és a magyar politikai, érdekvédelmi, tudományos és diákszervezetek elszánt küzdelme folytán fokozatosan emelték ugyan a magyar helyek számát, de egészen a kétezres évek végéig a román tannyelvű helyek voltak többségben.
Az orvosi oktatásban az 1989. decemberi forradalom óta tehát voltak bizonyos eredmények – így helyreállították a magyar nyelvű előadásokat az összes diszciplínákon. A jelen feladati körül egy probléma különleges jelentőségű és fontosságú: a diákság és a fiatal orvosok körében kialakult elvándorlási láz fékezése.
1991-ben az intézmény nevét Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem-re módosították. Az egyetem jeles tanárai, diákjai
Benedek Imre, Benedek István, Grépály András, Gyergyay Ferenc Pál, Lőrincz Ernő András, Máthé Ákos, Maros Tibor, Mártha-Papp Ilona, Mártonfi László, Mátyás Mátyás, Miskolczy Dezső, Molnár Vince, Mühlfay László, Nemes László, Sipos Emese, Steinmetz József, Szabó Béla, Szabó Endre, Száva János Zoltán, Székely Károly, Székely Melinda Gyöngyi, Toró Árpád, Tóth Katalin Tünde, Tőkés Béla, Veress Albert – és minden bizonnyal, még nagyon, nagyon sokáig sorolhatnánk. Nagy-Bodó Szilárd
Nagy-Bodó Tibor
Központ
Erdély.ma

2014. szeptember 1.

A kultúra megszerzése öröm, nem kínos erőfeszítés
„Szabadúszó lettem, s hogy ne sokat töprengjünk azon, miért is, nagyon egyszerű a válasz: anyagi vonzatai vannak. Magyarán sem versmondásért, sem pantomimjelenetért vagy énekszámért nem adnak nekem húst vagy zöldséget a napi levesünkbe” – Beszélgetés Herman Ferenc színésszel, „közművelődési mindenessel”
– Herman Ferenc nevével nemcsak a színház plakátjain találkozhatott a közönség, de többször hívott Nagyváradra nagyszabású könyvvásárra kiadókat, legutóbb pedig az ő kezdeményezésére indult be a gyerekek számára vakációban kifejezetten hiánypótlónak mondható napközis alkotótábor. Vagyis sok mindenben benne van, igazi közművelődési mindenesként. Ennek ellenére vagy éppen ezért kérdezném meg: ha valaki álmából azzal rázná fel, hogy gondolkodás nélkül határozza meg önmagát, mit mondana?
– Gondolkodás nélkül azt mondanám, hogy színész. Annak tudom, annak érzem magam, habár jelenleg nem vagyok státusban a színháznál. Mondjam úgy, hogy szabadúszó lettem, s hogy ne sokat töprengjünk azon, miért is, nagyon egyszerű a válasz: anyagi vonzatai vannak. Magyarán sem versmondásért, sem pantomimjelenetért vagy énekszámért nem adnak nekem húst vagy zöldséget a napi levesünkbe.
– Szóval nem szakmai csalódás, esetleg megvalósíthatatlan szerepálom miatt lépett át a nagyszínpadról a legnagyobbra, a közművelődési élet „színpadára”.
Marosvásárhelyen született 1982. június 30-án, szülővárosában érettségizett, és ugyanott végezte a Színművészeti Egyetemet, majd a nagyváradi Szigligeti Társulathoz szerződött. Jelenleg szabadúszó.
– Nem, dehogy. Sőt mondhatnám: épp ellenkezőleg. Volt-van ugyan egyetlen szerepálmom, a Liliom, de már a főiskolán és utána még inkább rádöbbentem, hogy a színészet élő, „egyenes adásban” nemcsak hogy szebb, érdekesebb, teljesebb, mint ahogy előzőleg elképzeltem volna, hanem minden megkapott szerep felér egy valósággá vált szerepálommal.
Váradra úgy kerültem, hogy IV. éven feladatul kaptuk mindannyian egy egyéni műsor összeállítását. Én a Švejket választottam. Meleg Vilmos, a váradi színház akkori igazgatója látta a műsoromat, tetszett neki, és azt mondta, hogy lenne helyem a társulatban, ha kedvem volna jönni. Az ajánlatot természetesen elfogadtam, és jöttem is – a Švejk-műsorral együtt. Nagyon szerette a közönség, több mint hatvan előadásra, stúdió-előadásra futotta az érdeklődésből.
Az igazi nagyszínpaddal és a termet megtöltő nagyközönséggel a Feydeau-darabban találkoztam, mondhatnám úgy is, hogy A hülyéje című habzó vígjátékban debütáltam. Színpadra lépés előtt annyira izgultam, hogy szörnyen remegett a lábam, a kollégák természetesen észre is vették, s aztán még fel-felemlegették. Következett egy igazi komoly próbatétel, Ödön von Horvath Kazimir és Karolin című darabjában a Kövér nő szerepét kaptam. Eleinte féltem egy kicsit, de olyan előadás része lettem, ami felér egy szerepálommal.
És tulajdonképpen akkor fogalmazódott meg bennem, hogy mondhatni minden szerep ugyanolyan színes, kreatív megoldásokat igényel, mint az a bizonyos megálmodott, vagyis mindeniknek megvan a maga szerepálomszerűsége. Végül ehhez még csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy tulajdonképpen eljátszottam a szerepálmomat: a Képzeld, beteg! című szilveszteri játékunk mindannyiunk szerepálmaiból állt össze. Én természetesen Liliom voltam a keretjátékot jelentő zárt osztályi csapatban. Kilépésem után külön szerződéssel visszatérve A dzsungel könyvében Balut játszottam. Azt is nagyon szerettem.
– Beszéljünk egy kicsit a kilépésről. Sajnálja, hogy megtette ezt a lépést vagy sem?
– Legpontosabban talán azt mondhatnám, hogy sajnálom is meg nem is. Az egy év önsajnálat végeredményben a javamra vált, edződtem egy kicsit. De elkezdtem tervezgetni, mégpedig könyvekkel kapcsolatosan. A könyv mindig is a szívem csücske volt, már gyerekkoromban is olvasósarkot rendeztem be magamnak a fürdőszobában. Most is ugyanúgy sorakoznak a fürdőben az olvasásra váró könyvek, mint régen.
A feleségemmel is a meglátni és megszeretni első pillantás után minden bizonnyal a könyvszenvedély volt a második egymás felé megtett lépésünk. Ő ugyanis könyvtáros. A könyvvásár gondolata tehát magától értetődő volt: Marosvásárhelyen nagy a hagyománya, miért ne lehetne Nagyváradon is?! Összeírtam mindenkit, meghívtam mindenkit, és csak az volt a kikötésem, hogy minél több könyvet hozzanak, de ha lehet, kedvezményes áron, mert akkor fognak többet vásárolni.
Az első könyvvásárt a városközpontban, a volt ARLUS-ban rendeztük, a következő kettőt már kint a sportcsarnokban. Húsz-harminc kiadó vett részt mind a három alkalommal, aztán beütött a válság, és nem tudtak jönni. De az idén őszre újra tervezgetek: jó volna a színház előcsarnokában megrendezni, a gyerekkönyvekre helyezve a hangsúlyt. Bár manapság nincs kizárólag gyermek- és ifjúsági könyvkiadó, de úgy tudom, valamennyi intézménynek vannak ilyen jellegű könyvei.
Úgy szeretném, ha gyereksarkot is szervezhetnénk különböző foglalkozásokra, mesesarkot, rajzolhatnánk is. A lényeg az, hogy a gyerekek ismerkedjenek a könyvvel, érezzék minél jobban magukat, és a kellemes időtöltés élményét kössék a könyvekhez, az új könyv semmihez nem hasonlítható illatához.
– Gyermekművelődés – az ötlet tündéri kislányuknak köszönhető? Miatta indult a Napraforgó alkotótábor megszervezése?
– Alapfokon talán igen, mivel amikor megtudtuk, hogy augusztusban vakációzik a bölcsőde, a párom azt mondta, sebaj, szervezzünk nekik tábort. Végül kicsit nagyobbak, 6–12 évesek számára lett meg a Napraforgó, egyelőre még nem mertem belevágni az óvodásokkal való foglalkozásba. 2009-ben már szerveztem gyerektábort, pontosabban angolnyelv- és sporttábort, negyvenöt 8–14 éves gyerekkel, két sport- és két angoltanárral mentünk ki Sólyomkővárra. Annak sikere és az, hogy máshol már évek óta szerveznek hasonló nyári táborokat, segített megszervezni az idén.
Nagyon rövid idő alatt két csoportra való jelentkező jött össze, 44 és 46-os létszámmal. Támogatást kaptunk a megyétől, az Ady Endre Gimnázium négy termét kaptuk meg, így napközben folyamatosan zajlik a négy műhely munkája, a gyerekek sorra vehetik a foglalkozásokat, egyik műhelyt sem hagyva ki. A színházsarkot Fodor Réka színművész, a táncműhelyt Székely Melinda koreográfus, az ének-zene műhelyt Jakobi Mária zongoratanárnő, az angolsarkot pedig Petru Anita angoltanárnő vezeti.
A foglalkozások reggel 9 és 15 óra között tartanak, közben a Borostyán cateringcég délben ebédet hoz, ha pedig vannak olyan családok, akik háromkor még nem tudnak a gyerek után jönni, megoldjuk a továbbmaradást. A kapott támogatásnak köszönhetően a szülőknek csak az ebédért kell fizetniük: 50 lejt hatnapi ebédért. A catering cég felajánlotta a Kings Land-i kirándulást a közeli Köröskisjenőbe, ahol csónakázhatnak, lovagolhatnak is a gyerekek.
A gyermekmentő szolgálat vezetője, Szántó Ildikó édességekkel segítette a tábort, de kaptunk háromdimenziós rajzkrétákat is, amivel még élvezetesebb a közös rajzolás. A hétvégén családi napot tartottunk, ahol a családok együtt lehettek, ismerkedtek, barátkoztak, mert van nekem még egy heppem, hogy így mondjam: itt élünk egymás mellett anélkül, hogy szót váltanánk, vagy akár ismernénk egymást. A családi napon az alkotótábor résztvevői bemutatták a szülőknek, mi mindent tanultak a foglalkozások során, megható volt a műsor, több anyuka is elsírta magát. Jó volt együtt lenni.
Tulajdonképpen a gyerekkönyvek vásárát is azért gondoltam el úgy, ahogy elmondtam, mert szerintem a kisgyerekes szülők korosztályát leginkább a gyermekeik révén lehet megszólítani. És ezáltal szinte észrevétlenül alakul, erősödik a helyi közösség is. Az elképzelésemet visszaigazolta a feleségemmel öt éve szervezett bababörze is: a sportcsarnokban szerveztük, jöttek az anyukák, hozták a kis ruhákat, játékokat, csereberéltek egymás közt, miközben beszélgettek, barátkoztak – bevallom, sokukkal mai napig tartjuk a kapcsolatot.
– A gyerekkönyvek vásárán kívül egyéb tervei vannak-e?
– Jövőre ismét megszervezzük a Napraforgó alkotótábort, de módosítunk a korcsoportokon, megpróbálkozunk ovisokkal is. És van egy még nagyobb tervem: megpróbálkoznék egy EU-s pályázattal tematikus táborok szervezésére. Szeretnék egy irodalmi tábort fiúk részére és megcsinálnám velük a Pál utcai fiúkat, lenne egy indiántábor, ahol az indián népszokásokkal, igaz vagy vélt legendáikkal ismerkednének, és talán lányok számára is lenne külön tematikus tábor.
Természetesen mindez külsősök bevonásával történne, a fő cél az volna, hogy játékosan ismerkedjenek az irodalommal, kultúrával, és ne úgy tekintsenek rá, mint az iskolai tananyag függvényére, valamiféle kötelező nyűgre. Szeretném, ha észrevétlenül, maguktól jönnének rá, hogy a kultúra megszerzése öröm, nem pedig kínos erőfeszítés.
Molnár Judit, Krónika (Kolozsvár)

2015. június 27.

Szórványoktatás, gyöngyhalászat – pro és kontra
A szórványban élő magyarság oktatásáról beszélgettek csütörtökön, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely keretében szervezett vitán a meghívottak: Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke, Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens (NSKI) , Bali János igazgatóhelyettes (NSKI), Veres Valér szociológus, egyetemi docens, Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató, a MTA külső tagja, Vetési László szórványkutató, Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész, Székely Melinda, a négyfalusi Zajzoni Rab István Általános Iskola igazgatója, Szabó Csaba tévés szerkesztő, Szilágyi Szabolcs, a Kossuth Rádió munkatársa, a Kolozsvári Rádió szerkesztője.
Az elmúlt hetekben vitát váltott ki, hogy a Szász Jenő vezette a Nemzetstratégiai Kutatóintézet különböző ösztöndíjakkal csábítaná székelyföldi kollégiumokba a szórványiskolában tanuló magyar fiatalokat. Szászék szerint a szórványkollégiumokat Székelyföldön kellene működtetni, ellenkező esetben sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy a szórványvidékekről származó fiatalok előbb-utóbb román iskolát választva beolvadnak, vagy kivándorolnak, jobb megélhetési lehetőségeket keresve. A szórványiskolákban oktatók viszont attól tartanak, hogy épp ez a „gyöngyhalászatként” elhíresült stratégia vezet majd a magyar oktatás teljes felszámolásához olyan helyeken, ahol egy-két gyereken múlik a magyar iskola, tagozat beindítása. A csütörtöki vitán elhangzottakból kiderült: Szászék egyelőre (kitartóan) próbálkoznak, de hivatalos politikai döntés még nem született a „gyöngyhalászatról”.
Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványkutatója kifejtette: a szórványközösségek megmaradását szolgáló intézményrendszer (iskolák, szórványkollégiumok, gyermekotthonok) mára kialakult, és szinte egész Erdélyt lefedi. A kutató szerint csak ott lehet reménykedni a szórvány megőrzésében, ahol a közösség is kifejezi megmaradási igényét. Nagyon fontos lenne, ha a szórványtelepülésekre sikerülne lelkész és tanár házaspárokat kiköltöztetni, egy közösségben ugyanis a lelkész, a tanító és a diakóniai gondnok meghatározó szerepet tölt be.
Veres Valér szociológus, a BBTE oktatója a 2002-es és 2011-es romániai népszámlálás adatait feldolgozó tanulmányából idézve megállapította: nagyon gyors a magyarság csökkenése azokban a megyékben, ahol a magyar közösség aránya 10% alatt volt már 1989 előtt is. A legrosszabb helyzet Krassó-Szörény megyében van, ahol a magyarság aránya 1992–2002 között 25%-kal, 2002–2011 között pedig további 49,85%-kal csökkent. Közel 30%-os a magyarság arányának csökkenése Máramaros, Temes és Hunyad megyében, Beszterce-Naszód, Arad és Fehér megyében pedig 20–30%-os csökkenést észleltek ebben az időszakban. Elmondta: azokban a megyékben, illetve településeken, ahol a magyarság aránya 7 százalék alatti, a vegyes házasságok aránya meghaladja az 50%-ot. Megjegyezte: a Kolozsváron egyetemet végzett székelyföldi magyar fiatalok nagy része nem marad Kolozsváron, inkább hazaköltözik.
Pozsony Ferenc néprajzkutató, BBTE-oktató az egyetem hallgatói és oktatói által az 1990-es években az erdélyi magyar szórványban végzett alapkutatás eredményeit felemlegetve elmondta: azokon a telelpüléseken, ahol a magyarság aránya nem éri el a 20%-t, a szórványban élők mindennapjaik során szoros kapcsolatokat működtetnek a többséggel, szerves részesei a többségi lakosság életvilágának. Pozsony elmondta: a szórványban élő magyarok rendszerint nem vállalják fel nyíltan etnikai identitásukat.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2015. június 27.

Szász Jenő: nem akarunk iskolákat megszüntetni
Cáfolta Kolozsváron Szász Jenő, az NSKI elnöke, hogy a sajtóban csak gyöngyhalászatként emlegetett szórványoktatás-programjukkal veszélyeztetnék a magyar iskolákat. Elmondta, azoknak a diákoknak segítenek, akiknek csak a román iskola maradt. A csütörtöki kerekasztalnál egyéb meglepetések is voltak. Közel három órás kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg csütörtökön Kolozsváron a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gyöngyhalászatként emlegetett szórványoktatás-programját (Magyar gyermek magyar iskolába).
A beszélgetésre a Lutheránus Püspökség Argay György Gyülekezeti Termében került sor, a moderátor szerepét Rostás Szabolcs, a Krónika újságírója helyett Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub Egyesület elnöke töltötte be. A találkozón Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke is részt vett.
A meghívottak: Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens (NSKI), Bali János igazgatóhelyettes (NSKI), Veres Valér szociológus, egyetemi docens, Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató, a MTA külső tagja, Vetési László szórványkutató, Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész, Szabó Csaba a Fehér Holló Médiaklub Egyesület elnöke, Szilágyi Szabolcs a Kossuth Rádió munkatársa, a Kolozsvári Rádió szerkesztője, valamint Székely Melinda, a Brassó megyei négyfalusi iskola igazgatónője,.
A kerekasztal apropóját az adta, hogy a hét elején összeült Besztercén a Szórványtengely-mozgalom, és több javaslatot is megfogalmazott az NSKI és Szász Jenő részére. A mozgalom ülésének összehívására Szabó Csaba tájékoztatása szerint azért volt szükség, mert a Beszterce-Naszód megyei iskolákban az NSKI képviselői előnyös ösztöndíjjal „Székelyföldre csábítgatták a gyermekeket”.
A helyzet kényességét az is jelzi, hogy közben a városi tanács megszavazta, így fel is avatták az önálló magyar iskolát Besztercén, amely Hunyadi János névre hallgat, és amelyben ősztől indul az oktatás.
Az NSKI legyen partner
A mozgalom tagjaként Szabó Csaba elmondta, a csütörtök esti kerekasztal-beszélgetést azért szervezték meg, mert nem ellenségként, hanem partnerként szeretnék maguk mellett tudni az NSKI-t.
Éppen ezért felkérik az intézményt és annak vezetőjét, hogy partnerként szálljon be egy olyan alapítvány létrehozásába, ahová minden olyan szórványban élő gyerek pályázhat, aki azért ingázik, hogy a Hunyadi János iskolába járhasson. A cél az, hogy az ingázás költségei ne akadályozzanak egyetlen gyermeket sem abban, hogy magyarul tanulhasson. Az elképzelés szerint az ingázó tanárokat is megilleti a támogatás, azt a román oktatót is, aki csupán egyetlen órát tanít magyar tagozaton.
A másik javaslat ösztöndíjat biztosítana a szórványban tanulóknak, hogy ne "csóróként" járjanak iskolába, ne így éljék meg a diákéveiket. A javaslatokat a mozgalom tagjai - amelyek között a legfontosabb szórványintézmények vezetői is képviseltetik magukat - egy olyan levélben fogalmazták meg, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek címeztek. A levélhez kimutatást is csatoltak, amelyben pontosan feltüntették, mekkora összegre lenne szükségük a Hunyadi János iskola fenntartásához. „Elküldenénk a levelet a miniszterelnök úrnak, amelyben emberként, civilként felkérjük, hogy legyen a Szórványtengely-mozgalom tiszteletbeli tagja, és ő is adakozzon. Huszonöten írtuk alá. Felkérjük az NSKI-t, hogy adja át a levelet” - mondta Szabó Csaba. Hozzátette, sürgősen lépni kell az ügyben, mert a jelenlegi állás szerint négyszáz lejbe kerül az iskola bentlakásában egy hely, ami túl magas összeg sok magyarul tanulni akaró számára.
Szilágyi Szabolcs, a Kolozsvári Rádió szerkesztője megjegyezte, ha nem a családok zsebéhez mérjük, „nevetségesen” kevés összegbe kerül a szórványban a magyar gyermek iskolába járatása. Azokban a megyékben, ahol a magyarság aránya az utóbbi két népszámláláskor tíz százalék alatt volt, a magyar népesség csökkenése százalékban nagyon magas, és tovább növekedik - mondta Veres Valér szociológus. Például Krassó-Szörény megyében 1992 és 2002 között 25 százalékkal csökkent a magyar népesség száma, ez a szám pedig felére apadt 2002 és 2011 között. Temes megyében 2002 és 2011 között 31 százalékkal, Szeben megyében 29 százalékkal, Hunyad megyében 37 százalékkal csökkent a magyar lakosság száma. Beszterce-Naszód, Arad, Brassó, Fehér megyében ez a szám 20-22 százalékos, a többi magyarlakta megyében pedig tíz százalék körüli. A szociológus azt is elmondta, azokban a megyékben, ahol a magyarok számaránya 7 százalék alatt van, óriási a vegyesházasságok száma. Mielőtt Szász Jenő megkapta a szót, a közönség részéről elhangzott egy ötlet, hogy a Szülőföldön magyarul program számára nyújtott magyar állami támogatást át kellene csoportosítani, és csak azoknak a gyermekeknek kellene kiosztani, akik valóban rászorulnak, akik enélkül nem járhatnának magyar iskolába.
Vetési László szórványkutató itt jegyezte meg, hogy a sok alap, alapítvány után nem biztos, hogy egy sokadik működni fog. „Nehéz lesz létrehozni egy nyolcadik bizonyúristen alapot, amely most aztán igazi lesz” – jegyezte meg.
Szász Jenő: nem tudom átnyújtani a levelet
Szász Jenő azzal kezdte mondandóját, hogy a mintaprogramról most beszél nyilvánosan először. Leszögezte, a program egyelőre kísérleti jelleggel fut. „A mi dolgunk az, hogy javaslatokat tegyünk a kormánynak, amit vagy gyakorlatba ültet a politika, vagy nem” - mondta.
Elmondta, meglátása szerint sem az oktatásban, sem a gazdaságban, és valójában semmilyen területen nem fogalmazott meg az erdélyi magyarság egy konszenzuson alapuló tervet, amit aztán követ is. Hozzátette, bár vannak helyi hősök, kiváló pedagógusok, polgármesterek, de nincs egy közös cselekvési terv, ami mentén egymást kiegészítve, felerősítve együtt tudnának működni.
Méltánytalannak nevezte, hogy az NSKI-t egy kilenc ösztöndíjból álló mintaprogram alapján támadták, holott öt ösztöndíj például megmentette a Brassó megyei négyfalusi iskola kilencedik osztályát, a másik négy pedig olyan diákok számára nyújtott segítséget, akiknek csak a román iskola maradt meg lehetőségként.
Hozzátette, a mintaprogramot idén is folytatják, „ha eddig volt kilenc ösztöndíj, idén lesz húsz”.
„Én azt a levelet nem tudom jó lelkiismerettel elvinni a miniszterelnök úrhoz, amíg például nem ment el egy hasonló kérés a Communitas alapítványhoz, a történelmi egyházainkhoz, az erdélyi magyar mecénásokhoz, hogy hozzunk létre egy erdélyi magyar ösztöndíjalapot. Ha mi magyarok ebbe összeszedtünk x forintot, már kérhetjük a magyar kormánytól, hogy tegyen mellé egy másik x összeget” - utasította el Szabó Csaba felkérését Szász. Az NSKI elnöke egyetértett a szórványösztöndíj-alap ötletével, és biztosította Szabó Csabát, hogy megnézik, mit tehetnek a besztercei iskola ügyében.
Az NSKI nem járt Medgyesen?
Az NSKI elnöke kifejtette, fájdalmasan érintette, amiért páran megkérdőjelezték, hogy ő és intézete őszintén áll a szórványoktatás kérdéséhez. „Nem tudom azt a Medgyesről érkező kritikát komolyan venni, amikor a medgyesi politikai vezető a saját gyermekeit Marosvásárhelyen járatja iskolába. Egyébként nagyon helyesen, mert megoldotta a saját kérdését. A baj az, hogy utána azt mondja, ne is próbáljunk a szórványban kiegészítő javaslatot megfogalmazni. Ha egy felelős vezető a saját gyermekét Vásárhelyre vitte tanulni, azzal tartozik, hogy minden gyermeknek megteremti ezt a lehetőséget” - utalt Szász Jenő a Szeben megyei RMDSZ elnökének, Balázs Bélának a tiltakozó közleményére, Molnár Zsolt Temes megyei képvselő tiltakozására, valamint a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnökhelyettesének, Kádár Petrának, és a medgyesi Madisz elnökének, Balázs Botondnak a „vádjaira”.
Kádár Petra és Balázs Botond május 20-án a sajtónak számolt be arról, hogy az NSKI három munkatársa sorra járja a szórványiskolákat, és arról győzködik a nyolcadikos diákok szüleit, hogy vegyenek részt az ösztöndíjprogramjukban, és írassák gyereküket valamelyik székelyudvarhelyi középiskolába. Kádár Petra elmondta, sérelmezik, hogy Szász Jenő budapesti intézete éppen azokkal nem egyeztetett az erdélyi akcióról, akik ismerik a magyar szórványközösségek problémáit.
A medgyesi Báthory István Iskolában idén valószínűleg az alacsony diáklétszám miatt nem indul magyar kilencedik osztály. Összesen hét nyolcadikos kerül ki az iskolapadból. A kerekasztal-beszélgetés végén Szász Jenő cáfolta, hogy az NSKI képviselői Medgyesen jártak volna, holott korábban a maszol.ro-nak Puskás Attila épp az ellenkezőjéről számolt be. Szász Jenő sajtónak elmondott cáfolata itt hallgatható meg.
Szilágyi N.: Inkább Székelyföldről hozzanak diákot
„Kedves Jenő barátom, zokon vetted, hogy nem mindenki írt szépeket, de rám nem haragudhatsz, mert én semmit nem mondtam. De azért gondoltam valamit, amikor elolvastam a sajtóban megjelent híreket. Valahogy úgy jött át a dolog, hogy a szórványvidékről, ahol nehéz az iskoláztatás, Székelyföldre vinnék a gyerekeket. Arra gondoltam, hogy aki ezt kitalálta, nem élt szórványban. Inkább arra kellett volna gondonia, ha van valahol egy olyan közösség, ahol azért nem indul ősszel osztály, mert hiányzik onnan két gyerek, inkább Székelyföldről kellene pótolni ezt a két diákot” – mondta hozzászólásában Szilágyi N. Sándor nyelvész, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Hozzátette, ez az ötlet a székelyföldi gyerekeken is segítene, hiszen megtanulnának románul, és a szórványban sem szűnnének meg osztályok, iskolák. A professzor szerint a legfőbb oka annak, hogy a szülők román iskolába adják a gyermekeket az az, hogy a magyar iskolában nem tudnak a diákok megtanulni románul.
„1991-től nagyon sokszor elmondtam, ha a magyar oktatást fenn akarjuk tartani, akkor teljes erőbedobással azért kell harcolni, hogy az iskolai román oktatás nyelvtanítás legyen, olyan, amely biztosítja, a gyerek meg fog tanulni románul. Mert különben a magyar oktatás megy tönkre, mert a román nyelv miatt elviszik a gyermekeket” – magyarázta a nyelvész.
A szórványban élőknek is jár a választás
A négyfalusi iskolaigazgató arról számolt be, hogy a kilencedikeseinek nyújtott NSKI-ösztöndíj, amely délutáni foglalkozást is biztosít, nem csak lehetővé tette, hogy beinduljon a kilencedik osztály Négyfaluban, hanem két tanuló máris javított a tanulmányi eredményein. Hozzátette, az öt diák olyan településről jött az iskolába, ahol csak románul folytathatták volna tanulmányaikat.
Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész a másik négy ösztöndíj sorsáról tájékoztatott. Elmondta, a magyarpéterfalvi gyülekezetből négy tanuló tanult az NSKI jóvoltából Székelyudvarhelyen.
„Miért nem lehet megadni a választás lehetőséget a szórványban élő gyermeknek, hogy neki is legyen alternatívája? Hogy olyan szakot választhasson, amit tanulni szeretne saját anyanyelvén? Amíg egy kolozsvári rengeteg középiskola közül választhat, addig egy szórványban élő gyerek predesztinálva van a legközelebbi iskolába. A péterfalviaknak a nagyenyedi iskola adott. Nem akarom az iskolát egyáltalán minősíteni, viszont be kell látni, hogy nem tud minden szakot lefedni. Ha egy kislány művészetet akar tanulni, ezt a nagyenyedi nem tudja biztosítani. A gyulafehérvári iskolában már van ilyen lehetőség, de ott románul folyik az oktatás. Tavaly az egyik kislány így ment a székelyföldi művészeti iskolába magyarul tanulni” - avatott be a részletekbe a lelkész.
Hozzátette, egy másik ösztöndíj egy olyan fiúnak jutott, aki a kilencediket a balázsfalvi román iskolában járta, mert humán szakon akarta folytatni tanulmányait. Egy év román iskola után került Udvarhelyre, ahol magyarul tanulhat. „Nem szabad veszélyeztetni egyetlen jól működő magyar intézmény létét sem, viszont az embert is látni kell” - zárta mondanivalóját.
Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató szerint nagyon fontos téma a kiváló, tehetséges diákok kérdése. Abban az esetben, ha nincs megfelelő profil a közelben, ezeknek a gyerekeknek a speciális képességeiknek megfelelő iskolát kell találni. Hozzátette, szerinte a szórványkérdés mindenekelőtt gazdasági kérdés.
Puskás: a lemorzsolódást szeretnénk enyhíteni
Az NSKI-t képviselő Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens elmondta, ők a szórványiskolákat járva a lelkészt, a tanítót és a szülőt szólították meg. „Az NSKI tevékenysége nem a magyar iskolába készülő gyermekeknek szól, hanem egy olyan társadalmi problémára próbál választ adni, amit lemorzsolódásnak nevezünk, és ami nagyon is aktuális probléma az erdélyi szórványban. Azokban a helységekben, ahol mi eddig megjelentünk, nagyon sokan nem beszélnek arról, hogy vannak elfelejtett számok. Senki sem beszél arról, hogy egy nyolcadik osztályt végzett évfolyamról hányan mennek magyar iskolába, és hányan román iskolába. Csak néhány példa: a medgyesi iskolában ebben az évben hét gyermekből kettő magyar iskolába, négy románba, egy pedi külföldre megy. Vagy a tavaly a bethlenszentmiklósi hét gyermekből kettő magyar és öt román iskolába iratkozott. Ezeket a számokat látva teljesen másképp kell ezt az egész ügyet értékelni, és az NSKI tevékenységét is megítélni, hiszen mi alapvetően azokat a gyermekeket szeretnénk megszólítani, akiknek nincs lehetőségük magyarul továbbtanulni, és román iskolába kényszerülnének” - ecsetelte.
Hozzátette, az NSKI programja nem magyar-magyr versenyt generál, és nem is egy alternatíva akar lenni, hanem csupán kiegészítés.
Miért nem egyeztetett az NSKI?
A közönség soraiból megszólaló válaszúti szórványközpont képviselője elmondta, nem azzal van a baj, hogy van egy konkurencia, hanem az, hogy előzőleg nem egyeztettek a szakmai szervezetekkel, a közösség képviselőivel. Megkérdezte, hogy van-e arra garancia, hogy visszatér Péterfalvára az ösztöndíjjal Székelyudvarhelyen tanuló gyerek?
A kerekasztal-beszélgetés utolsó felszólalója, az NSKI igazgatóhelyettese, Bali János volt: "Sajnos látunk egy olyan érvelést, amely túlságosan is az intézményekre fókuszál. Mintha a szórványban való megmaradás az épületek, iskolák kérdése lenne. Mi tudatosan az emberre fókuszálunk. Nem biztos, hogy görcsösen kell ragaszkodni az iskolák megmentéséhez akkor, amikor nem garantáljuk az oktatás színvonalát”.
Szabó Csaba azzal zárta a beszélgetést, hogy felajánlotta az intézet képviselőinek, ősszel találkozzanak ismét, és egyeztessenek. Szász Jenő nyilvánosan nem erősítette meg, hogy támogatná az ötletet.
Oborocea Mónika
maszol.ro

2015. július 2.

A szórványnak kell döntenie a szórványoktatásról
A szórványoktatásban épp úgy nincs konszenzusos alapon elfogadott erdélyi magyar stratégia, mint más területeken – fogalmazott Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke Kolozsváron egy kerekasztal-beszélgetésen. A résztvevők a magyar állam segítségét sürgették.
A szórványoktatás jelenlegi helyzete és a jövőstratégia volt a fő témája az Evangélikus-Lutheránus Püspökség Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely szervezésében tartott A külhoni magyarság szórványoktatás kérdéseiről címet viselő kerekasztal-beszélgetésnek. A műhely eddigi gyakorlatától eltérően a tíz meghívottal – a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) például három előadóval képviseltette magát – rendezett vitaest nagy hiányossága, legalábbis egyes jelenlévők szerint, az volt, hogy a szórványoktatásban fontos szerepet betöltő Romániai Magyar Pedagógusszövetséget (RMPSZ) nem hívták meg. A filológusokat, néprajzosokat, lelkészeket, szociológusokat, újságírókat és a budapesti kutatóintézet több tagját felsorakoztató kerekasztal az erdélyi helyzetismertetés után a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökétől, Szász Jenőtől várta, hogy tisztázza: milyen stratégiával rendelkezik az erdélyi szórványoktatás fenntartására az általa vezetett intézet, illetve a magyar kormány. Szabó Csaba újságíró, a Szórványtengelyek nevű mozgalom kezdeményezője szerint a frissen beindult besztercei Hunyadi János szórványiskola is könnyen fiaskóba torkollhat, ha nem áll rendelkezésre támogatási keret a diákok kollégiumi elhelyezésére, illetve ingázási költségeinek megtérítésére. Szabó Csaba új alapítvány létrehozását javasolta, amiből nemcsak a diákok anyagi támogatására, hanem a tanárok ingázási költségeinek kifizetésére is futná.
Szász Jenő előadásában a bajok okát abban látja, hogy az erdélyi magyarság egyetlen területen, így az oktatásban sem fogalmazott meg konszenzusos alapon támogatott tervet, ennek hiányában tűzoltómunka folyik. A Székelyudvarhelyről Budapestre került politikus szerint mielőtt újabb ösztöndíjprogramok és alapítványi támogatások ügyében kilincselnénk a magyar kormánynál, azt kell megvizsgálni, hogy helyi szinten, önerőből mit sikerül megoldani. Szász szerint előbb a Communitas Alapítványnál, a történelmi magyar egyházaknál és az erdélyi mecénásoknál kell elkezdeni az erdélyi magyar ösztöndíjprogram létrehozását, és csak ezt követően lehet nyugodt lélekkel a magyar kormányhoz fordulni a hiányzó rész pótlására. „A külhoni magyar kérdés elsősorban gazdasági kérdés, és ennek hosszabb távú megoldására kell stratégiákat kidolgozni, hogy a szórvány területén is jó irányba mozdulhassanak el a dolgok” – fogalmazott Szász Jenő.
Az erdélyi magyar sajtóban „gyöngyhalászat” néven nagy visszhangot keltő NSKI-kezdeményezést Szász olyan erdélyi szórványpolitikusok belemagyarázásának minősítette, akik saját gyerekeiket tömbmagyar vidékeken taníttatják, a többi gyerek gondjainak megoldásával pedig nem törődnek. A kutatóintézet oktatási mintaprogramját is ismertette: az eddigi kilenc ösztöndíjat idén húszra növelik, hogy minél több magyar gyerek tanulhasson tovább. Székely Melinda, a Brassó megyei négyfalusi iskola igazgatónője elmondta: a kutatóintézet ösztöndíja tette lehetővé, hogy beindíthassák a 9. osztályt, míg a magyarpéterfalvi református lelkész, Makkai Dénes arról beszélt, hogy négy diákjuk szintén a budapesti ösztöndíjaknak köszönhetően iratkozhatott székelyudvarhelyi iskolába. A szórványlelkész szerint a gyöngyhalászat-szerű megfogalmazás azért igazságtalan, mert a szórványvidéken élő magyar gyerekeknek is kell alternatívát biztosítani.Aki helyben, anyanyelven nem létező más szakokra akar iratkozni, annak miért ne lehetne joga hozzá? Ezzel szemben Szilágyi N. Sándor egyetemi tanár teljesen megfordítaná a trendet, és azt támogatná, hogy a tömbmagyar székelyföldi iskolák diákjai szórványban is tanulhassanak. A kolozsvári professzor szerint egy ilyen programmal sok szórványiskolát meg lehetne menteni, másrészt oldani tudnánk a székelyföldi gyerekek hiányos románnyelv-tudását.
Vetési László szerint a történelmi magyar egyházak égisze alatt ma már Erdély szerte széles keret létezik a szórványkérdés szakszerű rendezésére, ezt kellene erősíteni. Az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadója elsősorban nem a pénzhiányban látja a szórványkérdés nagy problémáját, hiszen, mint fogalmazott, jelenleg is sok alapítvány áll rendelkezésre. Nem biztos ugyanakkor, hogy az immár sokadik pénzügyi alap létrehozásával megnyugtatóan tudnánk az ügyet rendezni.
A mintegy háromórás, a szórványoktatással kapcsolatban tucatnyi véleményt ütköztető kerekasztal-beszélgetésen a Nemzetstratégiai Kutatóintézettel szemben megfogalmazott legfőbb elvárás az volt: a szakterületen tevékenykedő személyek és intézmények közötti folyamatos egyeztetésre van szükség ahhoz, hogy közösen vállalhatók legyenek a születő stratégiák. Bali János, az NSKI igazgatóhelyettese erre úgy reagált: az egyeztetés fontos, de nem épületekben, hanem emberekben kell gondolkodni. „Nem biztos, hogy görcsösen kell ragaszkodni az iskolák megmentéséhez akkor, amikor nem garantáljuk az oktatás színvonalát” – fogalmazott.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2016. augusztus 17.

KMN – Megidézték Kuncz Aladár alakját
A méltatlanul elfeledett erdélyi író, Kuncz Aladár unokahúga, Máthé-Szabó Magda kötetben megjelentetett emlékiratait mutatták be kedden délután a 7. Kolozsvári Magyar Napok keretében.
„A könyv Kuncz Aladár életének megismerése szempontjából alapvető mű, de egy polgári család mindennapjait is megismerhetjük általa" – összegzett H. Szabó Gyula, a Emlékirat – Életképek Kolozsvárról, Kunczékról és más családokról című kötetet gondozó Kriterion Könyvkiadó igazgatója.
A Kriterion és a Kincses Kolozsvár Egyesület közös rendezvényének a Bánffy-palota udvara adott otthont, H. Szabó a szerző fiával, Jancsó Miklóssal, és annak feleségével, Rekita Rozáliával, valamint a kötet gondozójával, Székely Melindával beszélgetett. Kezdésként H. Szabó Gyula elmondta: az emlékirat nem a nyilvánosságnak készült, Máthé-Szabó Magda egyetlen olvasóhoz, fiához írta. „Címe sincs a műnek, a címet és alcímet Székely Melindával közösen adtuk" – magyarázta.
Szerinte olyannyira magánhasználatra készült a kézirat, hogy akár terápiajellege is lehetett a szerző számára. „Szép, kulturált írás, egy értelmiségi feljegyzései, nincsenek benne stiláris bravúrok, és a Kuncz családról van benne szó" – tette hozzá H. Szabó. Kuncz Aladár népes családban nőtt fel, a család legfontosabb tagja Vilma, Máthé-Szabó Magda édesanyja volt, ő fogta össze a családot, a Majális (Republicii) utca 5 szám alatt laktak Kolozsváron, amelyet ma Györkös Mányi-emlékházként ismerünk.
Újabb részletek az íróról
Jancsó Miklós elmondta, édesanyjának szívügye volt a Kuncz-hagyaték. Életét három ember határozta meg: Kuncz Aladár, Cs. Szabó László író és természetesen az ő édesapja. Hozzáfűzte: a Kuncz hagyaték egy része a Petőfi múzeumban található, a többi pedig nála. „A Kuncz-hagyaték kicsi, mert Kuncz Aladár nem szerette a tárgyakat, alig mAradt utána néhány holmi" – magyarázta. H. Szabó Gyula szerint viszont meglehetősen gazdag a hagyaték.
Székely Melinda elmondta: Máthé-Szabó Magda rengeteg olyan levelet idéz az emlékiratban, amelyeket Kuncz franciául írt neki, ezeket ő maga fordította magyarra. A könyvből Rekita Rozália olvasott fel részleteket, amelyekből H. Szabó Gyula szerint olyan adalékok is kiderülnek, amelyek korábban nem voltak ismertek. Az emlékiratból kiderül például, hogy Kuncz végzetesnek bizonyuló betegsége napra pontosan 1931. március 15-én este kezdődött. Aznap hétfő volt, Kuncz Aladár pedig két nap múlva, szerdán fejezte be a Fekete kolostort. Még megérhette az első pozitív kritikákat, de a közönségsikert már nem.
Merni, kísérletezni, akarni!
Az Erdélyi Magyar Filmszövetség füzetsorozatának Rendezői Beszélgetések című indítódarabját mutatták be kedden délután a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A Bocskai-házban tartott könyvbemutatón a Művelődés Műhelyében megjelent kötet felelős kiadója, Szabó Zsolt beszélgetett a szerzővel, Lakatos Róbert Árpáddal
A Rendezői Beszélgetések címmel megjelent interjúkötetben négy országból összegyűjtött filmrendezők keresik a választ arra, hogyan lehet történeteket elmondani dokumentarista környezetben. Lakatos olyan rendezőkkel beszélgetett, akik 2000 után kezdték el munkásságukat, vagyis a kortársaival, hiszen, mint fogalmazott, így hitelesebb, mélyebb beszélgetés alakulhatott ki. Lakatos magyar, szlovák, román és cseh rendezőkkel (sorrendben: Bollók Csaba, Fliegauf Benedek, Pálfi György, Nemes Gyula, Kerekes Péter, Prikler Mátyás, Zuzana Liová, Iveta Grófová, Cristi Puiu, Jan Gogola, Almási Tamás, Mundruczó Kornél) beszélgetett, az utolsó két interjúalanyt pedig „kakukktojásnak" nevezte, mivel nem dokumentumfilmekkel váltak elismertté.
A kötet elsősorban a feltörekvő, amatőr filmrendezőknek vagy egyéb filmes szakmabelieknek szól, hangzott el a könyvbemutatón, hisz olyan dolgokat mutat be, amit nem lehet tanítani, de mindenképp érdemes számba venni. A szerző kiemelte, a könyv üzenete: „Merni kell, kísérletezni, és akarni kell!" Hozzátette, a füzetsorozat következő kötetét még idén szeretnék megjelentetni, ebben újabb rendezőkkel készült beszélgetéseket olvashatnak majd az érdeklődők az „életről, filmről, etikai tartásról".
Karácsonyi Tímea, Kiss Előd Gergely
Krónika (Kolozsvár)

2017. január 6.

Életképek
2016-ban jelent meg Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat című könyve. 
A rendkívül szép kivitelezésű kötet címzettje Jancsó Miklós, színész, egyetemi oktató, író. „Édes gyermekem, régi tervem, hogy leírom neked mindazt, amit az én drága szüleimről s azok családjáról tudok, hogy maradjon meg legalább ennyi róluk a te emlékedben…. Az élet határán visszafelé fordul az ember, azok felé, akiknek az életét köszönheti, akiket szeretett, ha mindnyájukat nem ismerte is, de a róluk szóló mozaikszerű történetek tovább élnek a családban”. A kézirat gondozói H. Szabó Gyula és Székely Melinda. A szerző az írását nem kiadási szándékkal írta. A kézirat gondozói adták a címet és az alcímet-Életképek Kolozsvárról, Kunczékról és más családokról. Az Emlékirat című könyv a korabeli polgári család életébe nyújt betekintést. Az olvasó képet alkothat Kuncz Aladár életpályájának alakulásáról is. Kuncz Aladár (1885, Arad- 1931, Budapest) író, szerkesztő, műfordító, kritikus. Ugyanakkor a szerző rendkívül fortélyosan felvázolja a hajdani, mára már letűnt életvitelt. (Hol van oly bő gyermekáldás?) Mindenki mindenikről jóformán mindent tud. Ennek megfelelően a családok belső élete nyitott. Feltár egy olyan kort, mely ma már jóformán ismeretlen. Többek között ennek is köszönhető mondanivalójának értéke.
A könyvről
A kézirat első része a szerző gyermekkori élményeiről szól. Bele kerültek a történetbe levelek, családi napló részletei, vendégszöveg, a sajtóban megjelent anyag is. Több, mint száz személyről van szó, egyeseket becenevénemlíti. A kézirat fontos része a Kuncz Aladár és a szerzőközti levélváltás anyaga. Kuncz Aladár különböző alkalmakkor írt levelet, például mikor ösztöndíjasként Párizsban volt, vagy fogsága idején. Érdekességként megjegyezhető, hogy franciául leveleztek. A kötet Függelék című fejezetében értékes információk olvashatók a kézirat kiadásáról, a kéziratbanidézett Máthé-Szabó Magdához írt francia nyelvű levelek keltezési sorrendjéről is. A rokoni kapcsolatok áttekintését segíti a leszármazási tábla. A kézirat gondozói a szerkesztés folyamatába nyújtottak betekintést. „A szöveg digitális változata az Országos Széchenyi Könyvtárban letétbe helyezett gépirat alapján készült… Kétféle jegyzetelést alkalmaztunk, csillaggal jelöltük a szerző, illetve a címzett, Jancsó Miklós jegyzeteit, a gondozókét számoztuk. A francia nyelvű levelekben csak az az ékezet-és vonzathibákat javítottuk ki, meghagyva az esetleges sutaságokat, magyarosságokat.” A levélrészleteket a szerző fordította. Mondhatni kevés a képanyag. A fényképeket Jancsó Miklós bocsátotta a szerkesztők rendelkezésére, a 2016-s felvételeket H. Szabó Gyula készítette.A könyv 126 oldal, 20×14 cm. A borító Matei László munkája.Az Emlékirat a múlt történelmének hiteles tanúja.
Kuncz Aladár-kép
Az emlékiratszerző önmagáról, az általa átélt eseményekről, az emberi kapcsolatokról ír.Jellegzetessége a szubjektív rálátás. Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda szubjektív látásmódján keresztül ismerhetjük meg Kuncz Aladár életpályájának eddig kevésbé ismert vonatkozásait, életének kolozsvári színhelyeiről kaphatunk képet.A könyv kolozsvári bemutatóján Jancsó Miklós elmondta, hogy édesanyjának szívügye volt a Kuncz hagyaték. A Kuncz hagyaték egy része Budapesten, az Országos Széchenyi könyvtárban van, a másik része a Jancsó család tulajdonában.A szerző folyamatosan rendezte az emlékiratot. Ő maga gépelte. Az írásából kiderül, emlékeiben hogyan élt Kuncz Aladár egyénisége.„Dadi társaságbeli lény volt. Szeretett színházba, hangversenyekre, vacsorákra, uzsonnákra, táncmulatságokra, kávéházba járni. Mégis felírta a Görögtemplom utcai kert filagóriájának falára:” Ha egyedül vagyok, szeretnék néha társaságba menni. Ha társaságban vagyok, mindig szeretnék egyedül lenni.… És a nagy, barna, jóságos szemeivel, szerető érdeklődéssel figyelt mindenkit és mindent. De érezte, és bizonyos fokig élvezte, hogy őt figyelik.”  Idéz más szerzőknek Kuncz Aladárral kapcsolatos véleményét is. Dadi munkamódszerét a következőképp jellemzi Trócsányi: „Kuncz Aladár a könnyen tanuló, és dolgozó típushoz tartozott.” A kolozsvári piarista gimnáziumban érettségizett, majd 1903-1907 között Budapesti Egyetem magyar-latin szakos hallgatója, az Eötvös József Collegium tagja. Nagyrabecsült tanára Riedl Frigyes volt. Doktori értekezését Toldy Ferencről írta. Budapesten főgimnáziumi tanárként dolgozik. Az Emlékiratban idézi PomogátsBéla: Kuncz Aladárról szóló monográfiából: „Dadi hivatást látott a munkájában, latint és magyart tanított, emellett iskolai kirándulásokat szervezett, az ifjúsági könyvtárat, a diákok franciakörét ő irányítja, előadásokat tart, ünnepségeket rendez. Közben részt vesz a haladótanárok, a radikálisok és az új irodalommozgalmaiban. Pedagógiai tárgyú írásai felvilágosultságról és radikalizmusról vallanak.”1909-1914 között a Nyugat munkatársa. „Pomogáts rámutat Dadi kapcsolatára a Nyugattal. „Kuncz filológusnak, kritikusnak, írónak készül, az eddig elmondottak már sejtetik, hogy az új magyar irodalom soraiban találja meg otthonát.” Nagy érdeklődést tanúsított a francia irodalom és kultúra iránt. Többször volt Párizsban. 1912-13-ban tanulmányi szabadságot és ösztöndíjat kap.14 hónapot tölt Párizsban, találkozik barátaival, francia ismerőseivel. Az első világháború kitörése Franciaországban érte. Mint ellenséges ország állampolgárát internálják egy franciaországi faluba, így lett a Noirmoutier, illetve az Ile d’ Yeu foglya. Mindezekről a történtekről az apjához, Kuncz Elekhez írott levelekből kaphatunk képet.1923-ban Kolozsváron telepedik le.A fogság élményeit a Fekete kolostor című remekművében, dokumentumértékű emlékiratában örökítette meg. 1931 márciusában kezdődött a betegsége.„Betegsége alatt javította Dadi a Fekete kolostor kefelenyomatát- idézi Marosi Ildikót, aki a Helikon levelesládája című könyvében közli Kovács Laciné visszaemlékezését. „Kovács Laciné szerint Dadi nálunk gépelte a Fekete kolostort, s amikor befejezett egy részt, bejött a másik szobából, és felolvasta nekünk. Dadi kézzel írta a könyvét, gépelni nem is tudott, ennél az íróasztalnál írta, amelynél én most ezeket a visszaemlékezéseket gépelem.A kézirat, amit annak idején Dédi bácsinak elküldtem, jóformán javítás nélküli.”Kuncz Aladárt sokan meglátogatták betegsége alatt. „Barátai, írótársai, a rokonok szeretettel vették körül. Babits, Kosztolányi, Móricz a Fekete kolostorról írottakat kefelenyomatban az ágyánál olvasták fel, meg akarták szerezni neki ezt az utolsó örömet, siettek, mert nem tudták, lesz-e már ideje, hogy meghallgassa.”
Érdemes elolvasni Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat című könyvét, amely rendkívül érdekes és olvasmányos. Filológiai szempontból is értékes, mivel kutatás tárgyát is képezheti.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

2017. március 28.

Középiskolás Pörgettyűt szerveztek Szamosújváron
Utolsó fordulójához érkezett a szamosújvári Téka Alapítvány XI. Pörgettyű évadja. Március 23-án a szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum középiskolásain kívül, a dési Andrei Mureşanu Főgimnázium magyar tagozatát illetve a válaszúti szakiskola diákjait is vendégül látták a szervezők.
Az idei verseny témája a játék volt. Míg a tematika az elemis és általános iskolások számára szervezett vetélkedőn könnyítette a szervezők dolgát, addig eléggé sok fejtörést okozott a középiskolások számára szervezett versenyen. Nem azért, mert ők nem szeretnének játszani… mert, hogy szeretnek, azt maximálisan bizonyították. A játékot Székely Melinda, helyi magyartanár vezette, a zsűri tagjai Balla Imola, Budai Annamária és Fodor Emőke voltak. Először ismert gyerekdalok szerint alkottak csoportokat a fiatalok, e dalt elénekelték és hozzá kapcsolódóan nevezték el négytagú csapataikat. Az ismerős vagy ismeretlen játékosokból álló csapatok Kosztolányi: Akarsz-e játszani című, Gryllus Dániel által megzenésített versét hallgathatták, illetve tekinthették meg. Következő feladatuk az volt, hogy felsoroljanak minél több, versben elhangzó játékot, majd ezek közül egyikhez játékszabályt kellett írniuk. A résztvevők megtudhatták, hogyan kell kígyót-madarat, vonatot illetve halált játszani. A verseny névadója, a pörgettyű az időmérő szerepét töltötte be. Míg a csapat egyik tagja megpörgette a kis játékszert, a másik a kihúzott nyelvtörőt mondta el minél többször. Akadt olyan, akinek négyszer is sikerült hibátlanul elmondani egy nyelvtörőt, míg a pörgettyű pörgött. Az újságban rejtőző verspróba során a Nők Lapja vezércikkeit használták. A csapatok tíz szót karikáztak be a lapban, amelyek kétsoros verset alkottak, majd játékhoz kapcsolódó szófelhőt rajzoltak. Legérdekesebbnek és legkönnyebben megoldhatónak a televíziós műsorban is látott versenyszám bizonyult, ami abból állt, hogy magyar költők ismert gyermekdal vagy könnyűzenei szám dallamára felénekelt verseit hallgatták, a feladat pedig a zeneszám felismerése volt.
Szinte észrevétlenül repült el a két óra, a zsűrinek eredményt kellett hirdetnie. A hét csapat közül legjobbnak a PéZsé Team bizonyult, őket követték a Diótörők, Táncos lábúak, Virágárusok. A Nyuszikákat, Kecskéket és Szárnyasokat idén nem díjazták, de jól szórakoztak és jövőre is visszatérnek anyanyelvüket kreatívan használni.
Fodor Emőke
Szabadság (Kolozsvár)

2017. április 11.

Újjáéled a szórványszínjátszó fesztivál Fehér megyében
„… legbelül ég a láng”
Demény Piroska kolozsvári egyetemi tanár kezdeményezését a nagyenyedi Bethlen-kollégium közössége és környéke sohasem felejti el: enyedi magyartanárként tizennyolc évvel ezelőtt kitalálta a szórványságban, a többségi nyelv szorításában élő diákok számára a diákszínjátszás fesztiváljait. Az írók ismerik igazán nyelvünk szépségeit, a tisztán kiejtett szavakat, a szófordulatokat, amit az olvasással és a színpadon lehet leginkább tetten érni. A szórványban különös jelentősége van a színjátszásnak, ahol együtt követhetjük a „mese kerekét”, a közönség pedig – miközben figyel a jelenetekre, a szereplőkre, a szép magyar szóra – akaratlanul is részese lesz anyanyelve gyakorlásának.
A nagyenyedi kollégium régi „függönyös” színpada sok szép emléket rejteget, a sikeres diákprodukciók mellett a hajdani tanári előadásokat is. Visszaemlékszünk a fóti Kovács Éva és Kiss Tibor drámapedagógusok (a Magyar Drámapedagógiai Társaság képviseletében) nagyszerű szakmai segítségére, ami hozzátartozik a nagyenyedi diákszínjátszás újkori sikertörténetéhez. Akkor is játék, tehetség és fantázia kellett a jó eredményhez. A 11. fesztivál alkalmából Szőcs Ildikó igazgató köszöntötte a szórványszínjátszás nagyenyedi fórumát és örömét fejezte ki, hogy a „stafétaváltás ellenére is összehozták a találkozót” és igazi színházat teremtettek. (Korábban a Szabadság 2010. 06. 02-án számolt be róla.) A kollégiumi színjátszás töretlenül fejlődött egészen 2011-ig, amikor az épületfelújítás miatt hirtelen megszakadt, mert már nem lehetett elszállásolni a sokfelől érkező vendégeket. A megszakítás után egy közeli vidéki iskola, a Magyarlapádi Általános Iskola vállalta át és szervezi ma is a diákszínjátszást, sikeresen megoldva az ezzel járó problémákat.
Fesztivál két helyszínen
Közben a kollégiumban is újra fellángolt a színjátszó kedv, ezúttal egy gyökeresen átalakított, nyitott színpadon léphettek fel a műkedvelők. Megtudtuk és meggyőződtünk róla, hogy létezik eltökéltség és akarat a folytatásra. Így az idén váratlanul két helyszínen tartották meg Fehér megyében a diákszínjátszás fesztiválját, közös plakáton hirdetve a két, egymás utáni napon bemutatott műsort.
A felújítás első főszervezője Gábor Ella angol szakos tanárnő, aki szívesen vállalta a nem könnyű feladatot. Az igazgató üdvözlő szavai után hat előadást láthatott a főleg diákokból és egyelőre kevés felnőttből álló közönség. Horváth Piroska szavaival: „Létünknek színpadán csengettyű csilingel, előadás indul – vágyakhoz bilincsel, jelmezek színesek, arcunkon színes máz, tapsvihar lelkesít – legbelül ég a láz”.
A kollégiumi színpadon a nagyenyediek és az ilyefalviak is három-három darabot adtak elő. A közönség tapsviharral fejezte ki tetszését. Elsőnek a nagyenyedi vár őrei a Hinni a Fényben című igen látványos, hangulatos előadást mutatták be (felkészítő tanár: Fodor Elemér). Nem először léptek fel ezzel a sajátos hangulatú előadással, és ezúttal is sikert arattak. A Kis herceget az ilyefalvi Bicebóca színjátszó csoport adta elő (felkészítő tanár Henning Emese). A Márciusi ifjúság jelenet a nemrég ünnepelt március 15. emlékét idézte. A kitűnő produkció a kollégium 7.-es tanulóinak köszönhető (tanáruk Fodor Brigitta). A Virágot Angélának című színdarabot szintén az ilyefalviak mutatták be, A bolond falu című darab igazi bemutató volt, hiszen először került színre (Kovács Kinga tanár vezetésével). Végül az Az amerikai rokon című jelenetet az ilyefalvi Já(t)cint színjátszó csoport adta elő (tanáruk Henning Emese). Mindegyik bemutató élvezetes, szórakoztató, magas színvonalú volt.
A belső „láng” nem aludt ki Magyarlapádon sem. Aludtunk egyet a kollégiumi élményekre, és nézőként folytattuk a mindössze tíz kilométerre fekvő „lapádi nagyhegy” alatt. A lelkes és kitartó ilyefalviak ide is eljöttek, hogy bemutassák színjátszó tudásukat. Tanáruk, Henning Emese már tizenegy éve töretlen lelkesedéssel és türelemmel tanítgatja diákjait a színjátszás rejtelmeire. Elkísérte diákjait és a bemutatókat Szőcs Ildikó igazgató is végignézte.
A szervezést a helyi kultúr-életben jeleskedő óvó- és tanítónő Szilágyi Andrea, Székely Melinda, valamint Kovács András matematika- és Szabó Dániel testnevelőtanárok végezték. Szilágyi Andrea a lapádi fesztivál megnyitóján elmondta: a játék és a mese szebbé teszi életünket, játékkal ismerjük meg barátainkat. A lapádi fesztiválozást színesítette egy meghívott vendég, Demeter Ferenc bábjátékos színész, aki a János vitéz című bábjátékkal bűvölte el a lapádi tanulókat és a felnőtt közönséget. Ezután nyolc előadás következett, ahol a lapádiakon kívül a nagyenyediek, az ilyefalviak és a torockóiak is felléptek. Sorba színre került: A walesi bárdok(Lapád), A nagyenyedi két fűzfa (Nagyenyed), A kis herceg(Ilyefalva), Legyünk jók, de hogyan? (Torockó), Virágot Angélának(Ilyefalva), Bolond falu (Nagyenyed), Az amerikai rokon (Ilyefalva), A pletyka (Magyarlapád). Ez utóbbi kettő osztatlan sikert aratott különösen jól megjelenített, a közönség által is díjazott sajátos humorával.
A közösen elfogyasztott nagyszerű ebéd után rövid kiértékelőt tartottak. Demeter Ferenc jegyzeteiből sok minden kiderült: főleg dicséretek az igyekezetért, de megszívlelendő kritikák is, amelyek a továbblépést szolgálják. Végül a tanulókat kivétel nélkül oklevéllel és szép díszes, faragott emléktáblákkal jutalmazták.
Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 22.

Halmozott kisebbségi helyzetben a maroshévizi magyarok – mi a megmaradás kulcsa?
A Hargita megye északi részén található, halmozottan is kisebbségben élő magyar szórványközösség oktatását és megmaradását érintő problémákra keresték a választ azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a hetedik Maroshévízi Magyar Művelődési Napok részeként tartottak pénteken. A résztvevők a politika, a pedagógusok, az egyház, valamint a magyar kormány álláspontját képviselték.
A maroshévízi származású Sarány István újságíró tartotta meg a kerekasztal-beszélgetés vitaindítóját, amelyben Maroshévíz demográfiai változásaira vonatkozó statisztikai adatokat közölt: 2002-ben a város lakossága 15 880 volt, 2011-re ez a szám 13 282-re apadt. Ezen belül a román lakosság létszáma 11 291-ről 9688-ra csökkent, a magyarságé pedig 4039-ről 3031-re. 2002-ben még 25,43 százalék volt a magyarság részaránya, 2011-re ez az arány 22,82-re csökkent. Sarány István arra is kitért, hogy miért élnek halmozottan is kisebbségben a Hargita megye északi részében élő magyarok. A románok azt közvetítik a nyilvánosság felé, hogy elnyomva, kisebbségben élnek a tömbmagyar megyében. Ennek az önmagát kisebbségként definiáló közösségnek a kisebbsége a maroshévízi magyarság.
A Kemény János Elméleti Líceum igazgatója, Deme Gabriella ismertette az iskolára vonatkozó adatokat: míg 27 évvel ezelőtt 700-nál is több diákja volt az iskolának, addigra ma már csak 217-en járnak oda. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ennyi magyar iskoláskorú gyermek van a városban és a környékén. A román tannyelvű iskolákba ugyanis a magyar gyermekek körülbelül egyharmada jár.
Újra meg kell találniuk az identitásukat
A régió parlamenti képviselője, Bende Sándor RMDSZ-es politikus a rendszerváltás után tapasztalt gazdasági hanyatlás mellett a magyarok részéről mutatott közömbösséget emelte ki meghatározó akadályként. Szavai szerint egyre több a vegyes házasság, és sok szülő gondolja úgy, hogy könnyebb a gyermeknek, ha az érettségire eggyel kevesebb tantárgyból kell készülnie. Mint mondta, egy esetleges gazdasági fellendülés sem tudná már visszafordítani a magyarság csökkenését abban a városban, ahol soha nem voltak többségben.
Darvas-Kozma József csíkszeredai katolikus címzetes esperes-plébános 20 éven keresztül szolgált Nyárádtőn és környékén szórványlelkészként. Tapasztalatai azt mutatják, hogy meg kell találni a közösség számára az otthonmaradás lehetőségeit. Neki lelkipásztorként nagy szerepe volt abban, hogy asztalosműhelyt és szállítócéget hoztak létre a térségben, földeket vásároltak, gazdálkodtak. Az egyháznak tehát itt többletszerep jut, amellyel a kreativitást és leleményességet erősíti az önmagát kereső közösségben.
Vetési László szórványkutató, szociográfus is az öndefiníció problémáját emelte ki, ami azért is nehézkes, mert ebben a közösségben folyamatos harc zajlik kisebbség és többség között.
Az iskola összetartó ereje és az oktatás minősége
Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy ma már „természetes körülmények között” nem lehet a hévízi és a környékbeli magyarságot megtartani. Ebben kap fontos szerepet a Kemény János iskola: össze kell gyűjteniük minden magyar gyermeket bölcsődétől középiskoláig, ahol megélhetik magyarságukat, és minőségi oktatásban részesülhetnek. Hozzátette, hogy ennek megvalósításában a pedagógusokra hárul a legnagyobb feladat, akiknek több áldozatot kell hozniuk, mint a tömbmagyar településeken.
Székely Melinda, a szamosújvári Kemény Zsigmond Mezőségi Szórványoktatási Központ magyartanára a saját intézményük által elért eredményeket ismertette, és hozzátette, hogy valóban a pedagógusok munkáján és hozzáállásán múlik a legtöbb. Mint mondta, hosszú és kitartó munka eredménye, hogy a mezőségi gyermekeket megfelelő körülmények között, bentlakásos iskolában oktathatják. Az intézmény magyar állami támogatásból épült fel, és annyira modern, hogy a szamosújvári román szülők már kérvényezték, hogy indítsanak román tannyelvű osztályt. Ez azonban nem fog megvalósulni, hiszen akkor értelmét veszítené az intézmény.
A pedagógus elmondása szerint a tanulmányi eredmények sokszor aggasztóak, mert a gyermekek nagy tudásbeli hiányosságokkal érkeznek az iskolába. A tanár szempontjából pedig nehéz döntés – ha nem tanul jól a diák és emiatt bukásra áll –, hogy átengedje-e a következő osztályba, miközben tudja azt, hogy a munkájának később látszik meg az eredménye. Hozzátette, hogy a pluszórák tartása, a különfoglalkozások szervezése az egyik leghatékonyabb eszköze a jobb tanulmányi eredmények elérésének.
Darvas-Kozma József szerint erre további jó megoldást jelenthet az önszerveződés megoldása, a kulturális események szervezése, amelyekben a diákok is kiveszik a részüket, így nemcsak ők, hanem szülők is sikerélményben részesülnek.
A magyar állam kész segítőkezet nyújtani
A Nemzeti kisebbség-kutató Intézet részéről Molnár Gergely volt jelen, aki javasolta, hogy mindenképp érdemes megkérdezni a helyi fiatalokat, hogy ők mit szeretnének, és ennek megfelelően mit tud nyújtani a szülőföld, hiszen nekik mobilitásra, modernségre van szükségük. Felvetette annak a lehetőségét, hogy közelebb hozzák őket a jó perspektívák előtt álló Székelyföldhöz. Ugyanakkor az egység fontosságát is kiemelte, mint mondta, ebben a helyzetben a pártoskodás csak ellentétes eredményt szülhet. Ugyanakkor a globalizáció és a fenntarthatóság közötti ellentétet vázolta, hozzáfűzve, hogy az infrastruktúra fejlesztése felé azért érdemes elindulni. Hozzátette, jelenleg 16 olyan pályázati lehetőség van, amit a helyi közösség kihasználhat.
Veress László, a Magyar Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke maroshévízi származásúként is felszólalt. Mint mondta, kétségbeejtő aktatologatás történik, miközben egy arctalan gépezet azon dolgozik, hogy a környékbeli magyarság elveszítse identitását. A kommunizmus románosítási kísérleteivel szemben ennek az az átka, hogy úgy veszi el az identitást, hogy közben nem kínál másikat. A maroshévízi halmozottan kisebbségben élő magyarság számára a helyi adottságok kihasználását látja jó lehetőségnek. Mint mondta, a magyar állam kész támogatást nyújtani akár ahhoz is, hogy a magyar közösség (egyházak, az iskola és a civil szervezetek) megvásárolja és saját táborozási és más céljaira használja a híres Bánffy-fürdőt.
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői azt a következtetést vonták le, hogy az iskolát támogatni kell abban, hogy összegyűjtse a környékbeli magyar diákokat, Dédától Ratosnyán és Tölgyesen át Várhegyig minőségi oktatásban kell részesíteni őket. A gyermekeket és szülőket érdekeltté kell tenni abban, hogy legyen egyszer Hévíznek magyar értelmisége. Ugyanakkor meg kell oldani a visszakapcsolást a családhoz, egyházhoz, Székelyföldhöz és Erdélyhez. A szamosújvárin túl más testvérkapcsolatok létesítésére is szükség van például Hunyad, Beszterce és Fehér megyével.
Kovács Boglárka / maszol.ro

2017. július 22.

Magyarlapádon megőrizték a régi erdélyi tánctáborok zamatát
Jubileumi ünneplés új helyszínen, régi jó hangulatban
Az utóbbi évekbenben sorra követték egymást a jubileumok az erdélyi néptánc egyik fellegvárában, Magyarlapádon: tavalyelőtt a Pirospántlikás Zenekar három évtizedre visszatekintő múltjára emlékeztek, tavaly a Rapó Néptánccsoport megalakulásának 25. esztendejét idézték fel, idén pedig a 20. néptánctábor évfordulója szolgáltatott alkalmat a kivételes ünneplésre.
Sokan várták a 2017. július 9-16 között megrendezésre kerülő XX. Maros- és Kis-Küküllő Menti Népzene- és Néptánctábort, idén is 250 főre tehető az állandó táborozók létszáma, amelyet többszörösére szaporítanak a táncházba és a gálára ellátogató környékbeliek.
Jól bevált forgatókönyvet alkalmaznak
Az Ethnika Kulturális Alapítvány rendezvénye egyre nagyobb népszerűségnek örvend, határon innen és túl, a siker titka pedig elsősorban abban rejlik, hogy a résztvevők pontosan előre tudják, hogy a lapádi táborban mire lehet számítani. Itt nem a látványos újdonságokkal, a nagy fesztiválokra jellemző káprázatos hatásokkal igyekeznek tömegeket megmozgatni, annál inkább az autentikusság megőrzésével és a színvonalas népdal-, néptánc- és hangszeroktatással. Résztvevőt is csak annyit fogadnak, amennyit „becsületesen meg lehet tanítani táncolni”, itt nem cél az, hogy a végletekig fokozzák a létszámot. A program nagy részét a táncpróbákra szánt idő teszi ki, ebből nem vágnak le tudományos előadások, szakmai konferenciák javára. A lapádi tábor napjainkban is híven őrzi a régi erdélyi tánctáborok zamatát, megvan hozzá a hamisíthatatlan falusi környezet, gasztronómia, vendégszeretet.
Az eddigi tapasztalatokra alapozva, idén is helyi népdalokat, népzenét, népi táncokat tanítottak, hangszeroktatás folyt kicsiknek és nagyoknak, kezdőknek és haladóknak egyaránt. Mindeközben népi gyermekjátékokat iktattak a programba, a népi kézműves tevékenységeket irányító pedagógusok, Szilágyi-Székely Melinda és Székely–Bányai Andrea pedig káprázatos ötletekkel és alkotásokkal leptek meg ezúttal is. A kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt a Várhegyre tervezett kirándulás, viszont szerveztek sajt- és borkóstolást és meglátogatták a fugadi Bánffy-kastélyt és a lapádi árpád-kori református műemléktemplomot.
Nő a vendégcsoportok létszáma
A lapádi tábor jó híre egyre több távolabbi érdeklődőt és amatőr néptánccsoportot vonz a rendezvényre, az idén minden eddiginél több településről vettek részt, ami pozitív hatással van a magyar-magyar kapcsolatok ápolására és kiterjesztésére is.
A környékről Magyarbece, Csombord, Magyarpéterfalva, Torockó és Torockószentgyörgy néptáncosai jöttek el, a Mezőséget Bálványosváralja, a Székelyföldet Csernáton és Sepsiszentgyörgy képviselte. Külföldről elsősorban Magyarországról érkeztek vendégek, Maglódról és Budapestről, de ellátogattak a táborba Chicagóban élő lengyelek is. A szervezők mindannyiuknak lehetőséget teremtettek saját táncaik bemutatására: minden este a táncházat egy vendégcsoport fellépésével nyitották meg.
A táborban nagy hangsúlyt helyeznek a hangszeroktatásra is, hiszen ez döntően befolyásolja a néptánc fejlődését. Lapádi és vendég gyerekek és fiatalok híres helyi muzsikusoktól kaphattak kiképzést és meghívták a környék ismert adatközlő zenészeit is, többek között a legendás nagymedvési prímást, a 74 éves Türi Istvánt is. Végigzenélték továbbá a tábort budapesti és szászcsávási muzsikusok, akikkel a Pirospántlikás tagjai régi baráti kapcsolatokat ápolnak.
Van önkéntes utánpótlás, lesz folytatás
Az idei rendezvényről Sipos Ferenc, az Ethnika Kulturális Alapítvány elnöke és egyben a Pirospántlikás Zenekar prímása így nyilatkozott: „ Nem könnyű röviden összefoglalni húsz esztendő emlékét, tapasztalatát, hiszen a sok munkához rengeteg kellemes, szép élmény fűződik, a nehézségeket általában elfelejtjük. Azt is nehéz lenne kiszámítani, hány emberrel kedveltettük meg a lapádi muzsikát, hányan tanultak meg nálunk táncolni és ezáltal hány fiatalnak jelöltünk ki egy sajátos értékrendet és életformát. A tábor huszadik jubileumán számomra az volt a legnagyobb meglepetés, hogy minden eddiginél több fiatal önkéntes állt mellénk, sőt nagyon tevékenyek voltak, nagyon hamar leosztódtak a feladatok, amit mindenki ügyesen teljesített is. Mindez azt a reményt villantja fel bennem, hogy a tábor megéri a soron következő tizes jubileumait, lesz ki továbbvigye kezdeményezésünket.”
Kultúrotthonból a focipályára
Idén új helyszínre kényszerült a rendezvény, éspedig a focipályára, ahol egy hatalmas, 210 négyzetméteres – igaz, tetszetős és UV-védett - sátrat húztak fel a szervezők, ami nem kevesebb, mint kétezer euró többletköltséget eredményezett, a pályázatokon elnyert támogatásoknak köszönhetően szerencsére nem kellett lefújni a rendezvényt. Az étkeztetést teljes egészében a szórványkollégiumban oldották meg, az ehhez tartozó szabadtéri csűrben pedig énektanítás folyt. A táncoktatáshoz szükséges helyszín biztosításához szerencsére besegített a Góbé fogadó is, így minden gördülékenyen zajlott.
A változás oka az eddig használt helyszín, a kultúrotthon felújítása, amelyre több éve vár a falu és amelynek munkálatait pár hete kezdték el. A munkálatokat a Vidéki Beruházások Finanszírozásának Ügynöksége (Agenția pentru Finanțarea Investițiilor Rurale) támogatja 1 millió 100 ezer euróval, ehhez közel 675 ezer euró önrész szükséges. A helyiek természetesen örülnek a felújításnak, hiszen a 40 évvel ezelőtt épült kultúrházon csak apró javításokat végeztek, azonban nem tévesztik szem előtt azt a tényt, hogy erre a beavatkozásra már több, mint tíz éve szükség lett volna, akkor talán nem vált volna a megye községközpontjainak egyik leginkább leromlott intézményévé. És számukra az sem mellékes, hogy ez az épület prioritást kellett volna élvezzen a község más, kisebb (hozzáteszem: nem magyar többségű) falvaiban levő kultúrházaival szemben, ahol ráadásul szinte teljesen hiányzik a művelődési élet.
Üröm az örömben: kérdőjelek a felújítás körül
Az már most látszik, hogy eléggé silány munkavégzés folyik: nem veszik például figyelembe az alagsor falnedvesedési problémáit. Ugyanakkor felmerülnek az esztétikai vonatkozások is, ugyanis egy, a hagyományápolásban érdekelt faluban nem mindegy, hogyan néz ki a művelődési háza. Mert az biztosra vehető, hogy a fali- és padlócsempézés nem elégíti ki az igényeket, és sokan a pár évvel ezelőtt történt „csúfítást” emlegetik, amikor egy sötétkék műanyag hullámlemez került hosszában az épület homlokzatára. Az ”imázskérdés” tekintetében semminemű lakossági konzultáció nem történt, sőt a helyszínen a szokásos látványtervet bemutató pannó helyett csak egy kis papír jelzi az ablakban, hogy építőtelepen járunk.
Minden bizonnyal Magyarlapád azon kevés, ha nem az egyetlen olyan település, ahol az egyház és a civil szféra összehasonlíthatatlanul többet tesz a falu fejlődéséért, mint maga az önkormányzat. Szabadság (Kolozsvár)

2017. augusztus 19.

Nyári Téka-táborok: nyelvtanulás, tánc, kézművesség, művészet
Egy edzőtábor még inkább összekovácsolja a tánccsoportot
A szamosújvári Téka Alapítvány egyik fő célkitűzése a helyi értékek népszerűsítése, illetve a mezőségi gyerekek oktatása, iskolán kívüli tevékenységek szervezése által is. A nyár tehát nemcsak a pihenésé, hanem olyan táborok megvalósításának lehetősége, amikor a játék, a tánc és a dal nyelvén neveljük a jövő nemzedéket.
17 éve kezdődött, akkor szervezték meg az első honismereti tábort. Egyik alapötlet, amely azóta is aktuális, hogy az 5. osztályt a Téka Szórványkollégiumban kezdők e tábor idején megismerkedhessenek a bentlakási élettel, illetve a válaszúti szórványkollégiumból érkezők az itteni rendszabályokkal, épülettel, pedagógusokkal. Idén, június utolsó hetében, 50 helyi és környékbeli gyerek ismerkedett a város és tágabb környezetének értékeivel. Harmadszor táboroznak a helyiekkel a veszprémi Bárczi-iskola speciális nevelésű diákjai is. A hetet néprajzi, történelmi, irodalmi csoportos játékok, kirándulások, kézműveskedés, sportolás, népdal- és néptánctanulás színesítette.
A következő héten a legnépesebb táborunk, a IX. Kézműves tábor lakói népesítették be a Téka Alapítvány székhelyét. Több visszajáró, sok első táborozó, akik közül 89 bennalvó, a többi (106-ig) bejáró. Kilenc műhelyben alkottak, de ki tudja hány tárgyat.
A kilenc műhely közül néhány a megszokott és várt agyagozás, nemezelés, gyöngyfűzés, varrás, festés, üvegfestés, ám voltak újak is, mint a fonás körmöcske segítségével, gyékényfonás, illetve a népi gyermekjátékok. Délelőtt és délután egy-egy háromórás alkotási folyamatban vehettek részt a 7–14 éves gyerekek, közte természetesen ebédszünettel. Délután a szamosújvári és széki gyerekek hazamentek, a kolozsvári, décsei bennalvók pedig egy kis szünet után népdaltanuláson vettek részt. Erdély és Dunántúl tájegységeinek dalait sajátíthatták el.
Szórakoztató román nyelvtanulás
A kézműves tábort, a „legfiatalabb” táborunk, a II. román nyelvű kommunikációs bejáró tábor követte. S bár a szórványban levő gyerekekről az az elképzelés, hogy ők kevert nyelvet, illetve főleg a román nyelvet beszélik, létezik egy olyan gyerekcsoport, akik számára a román nyelv tanulása nehézséget okoz, csupán az iskolában használják. Nekik segítenek e táborban, amelynek célja: magyar anyanyelvű gyerekek románul való kommunikálásának segítése, beszédbátorságuk és beszédkedvük erősítése.
A július 10. és 14. közöt szervezett táborban a Téka Alapítvány szervezésében 55, 5–11 év közötti gyerek vett részt 3 román anyanyelvű oktató irányításával. Délelőtt kommunikációs játékokon, délután pedig kézműves foglalkozásokon, szórakoztató és mozgásos játékokon vehettek részt, amelyeket román nyelven irányítottak.
A román tábor és a felnőtt fazekastábor néhány napja párhuzamosan zajlott. A fazekas tábor résztvevői olyan felnőttek voltak, akik év közben havi egy hétvégét e mesterség titkainak megismerésével töltenek. Demeter Irén nyolc éve a tanfolyam és a táborok résztvevője, így ír erről:
„Minden évben van júliusban négy nap, ami a tied, és csakis a tied. Már nyolcadik éve várod ezeket a napokat. Olyan ez, mint egy sátor, ahova bebújhatsz, akár a vihar, akár a napsütés elől, és egészen biztosan tudod, hogy jól fogod érezni magad, hiszen körülvesz, és beborít a békéjével és biztonságával. Ez a csodája a szamosújvári Téka Alapítvány Fazekas Táborának. Olyan kevés dolog van, amiről biztosan tudod, hogy jó lesz számodra. Főleg nekünk, felnőtteknek, akik már kinőttünk az anyaölből. Ott volt még ilyen biztonságos, meleg, szeretetteli és elfogadó, kiszámítható környezet. Itt tudod, hogy mi vár rád: a társaid, akiket már 5-9 éve ismersz, akikkel minden évben egyszer találkozol, és egy hosszú hétvégét együtt töltesz. Akiktől tudod, hogy mire számíthatsz, tudod, hogy elfogadnak, megértenek, lelkesítenek, inspirálnak, jókedvre derítenek. És vár rád az agyag meg a korongok. Már hónapok óta gyűjtögeted a terveidet, szövögeted álmaidat. A terv az sok, az idő az kevés. A listád jó hosszú, és tudod, hogy nem valósíthatod meg mind, de nem is ez a fontos. Teret engedsz a pillanatnyi hangulatodnak, és odafigyelsz az agyagra, megérzed, hogy mivé szeretne válni a kezed alatt. A fontos az, hogy itt te magad lehetsz. De nem vagy egyedül, nem vagy magányos. Egy közösségnek, a műhelynek tagja vagy, együtt alkottok, hattok egymásra. Együtt gondolkoztok, segítitek egymást. Velük együtt fájlalod csontjaidat. Itt az idő valahogy mindig kevés, a napnak a 24 órája sem lenne elég. Pont ezért akár éjjel 2-ig is fenn vagy, görnyedsz a korong fölött, együtt a hozzád hasonló megszállottakkal. A legfontosabb az alkotás. Lelkedből, fejedből, szívedből, kezeden keresztül megtestesülnek megálmodott edényeid, tárgyaid. Ezek a tárgyak mindig szépek. A lelked mosolyából születtek, és mindenki, aki ránéz, ezt meglátja bennük. Megismer általuk téged. Látja derűdet, látja szépségedet, rajtuk keresztül belelát a lelkedbe. Ablakaid ezek a tárgyak. A négy nap alatt, bármilyen körülmény közül érkeztél, azt érzed, hogy jól vagy, és itt minden segít téged abban, hogy ez így legyen. A mesterei ennek Egri Hajnal, és Balázs-Bécsi Enikő, a táborunk, műhelyünk vezetői, akik mindent megtesznek azért, hogy igazi »wellnesstáborrá« alakuljon ottléted. Ha kell, kiszednek a görnyedtségből, elvisznek a széki tavakhoz, a nádashoz, ahol inspirációt, további feltöltődést kaphatsz, elvisznek közösen pizzázni. És még véget sem ért a tábor, máris várod a következő találkozást.” Ősszel új csapattagokat is várnak az alkotók és természetesen a régiek is folytatják a tervek szövésétől a csodaszép kerámiákig tartó utazásokat.
Összművészet Feketelakon
A negyedik alkalommal megszervezett Feketelaki Összművészeti Tábornak újból sikerült trendet teremtenie. A merőben szórványban élő magyar jelentkezők az idén Makkai Bencével, Bordás Attilával, Márton Evelinnel, Farkas Györggyel, Demeter Rékával és Vajna Botonddal dolgozhattak együtt. A tábor ötletgazdája Debreczeni Orsolya magyartanár.
A Téka Alapítvány és az EMKE szervezésében július 6. és 9. között zajlott a IV. Feketelaki Összművészeti Tábor. Az idei tematika a rend volt, amelyet az irodalom, tánc, film, fotó felől közelítettek meg az előadók. Újdonságnak számított, hogy a műhelymunkák nem határolódtak el élesen, hanem a meghívottak egyszerre dolgoztak a végtermék érdekében.
Első nap Márton Evelin írónő párba (az egyik a rendet a másik a káoszt jelképezve) állította a táborlakókat, akiknek együttesen olyan fiktív figurát kellett életre kelteniük, amelyben a rend és a káosz elemei egyszerre vannak jelen. Ezeket a történeteket később kiértékelték a mentorokkal, és elkezdődhetett a munka: szövegkönyv készült a történetekből. Este a tábor blogjára feltöltött szövegkönyveket másnap a mozgás felől értelmezték újra.
Bordás Attila táncos, koreográfus segítségével a történeteket a mozgás szempontjából is továbbgondolták és Demeter Rékával a szimbolisztikájukat is megbeszélték. A harmadik nap a forgatásé volt. Az eddig fokozatosan épülő történeteket kisfilmmé alakíthatták a táborlakók, ebben Makkai Bence és Farkas György mutatott irányt, úgy, hogy közben a filmezés háttérmunkájába is beavatták a jelenlévőket. Kipróbálhatták, milyen stábnak, rendezőnek, operatőrnek lenni. Sőt még a vágásnál is komoly szerep jutott a táborlakóknak.
Az utolsó nap az utómunkálatoké, a következtetéseké, és persze a búcsúzásé volt. A nyersanyagot visszanézve, mindenki gyönyörködhetett a munkájában. A délután folyamán Vajna Botond szolgáltatta a zenét, aki a DJ szakma rejtelmeibe is beavatta a fiatalokat.
Befejezésképpen a jelenlévők abban egyeztek meg, hogy Márton Evelin Szalamandrák könyvét a következő táborig mindenki kézbe veszi, elolvassa és továbbküldi. Ez a folyamat akkor zárulna le, amikor az Evelin által felajánlott könyv jövőre, a tábor kezdetére visszakerül a szervezőhöz.
A táborban készült kisfilmek augusztusban nyerik el végleges formájukat, remélhetőleg bemutatásra is kerülnek majd különböző rendezvényeken.
Edzőtábor táncoslábúaknak
Ugyancsak Feketelakon szervezték a 21. Feketelaki edzőtábort. Sokan nosztalgiával gondolnak az 1900-as évek végén zajló táborokra, amelyeknek akkor aktív részesei voltak. Szőlősi Kata az idei tábor krónikása: „A Téka Alapítvány idén 21. alkalommal rendezte meg a Kaláka illetve Kiskaláka néptáncsoportnak szóló edzőtábort, amely keretén belül táncismereteinket bővíthettük. Táncos nyarunk első állomása a feketelaki edzőtábor. Csodálatos érzés minden nyáron egy hetet eltölteni Feketelakon és együtt táncolni meg szórakozni. A Kaláka mezőszopori táncokat kezdett el tanulni a hét első felében Kiss Zsolt és Tálas Ágnes vezetésével, majd a hét második felében az egész éves bonchidai tánctanulás gyümölcseként összeállították Feketelaki Tibor és Székely Melinda irányításával a várva várt koreográfiát. A Kiskaláka a hét folyamán Both Józseffel és Zsuzsával magyarózdi táncokat tanult.
A tánctanulás mellett számos program színesítette a hetet. A reggeli zenés és olykor túl korainak tűnő ébresztés után a lányoknak Puscas Rebeka zumbát tartott, míg ez idő alatt a fiúk szaladni voltak. A reggeli után már kezdődött a délelőtti táncoktatás, amelyre mindig izgatottan mentek a résztvevők, mivel ilyenkor új lépéseket sajátíthattak el. A táncoktatást az ebéd követte, amikor ugyanis finomabbnál finomabb ételek fogadták a táncosokat. A táncoslábúak kedvence a töltött káposzta volt. A pihenőidőt mindenki a maga kedvére tölthette el, ilyenkor a nagy meleget vizeződéssel vagy épp egy fa árnyékában való pihenéssel próbálták átvészelni. Bence és Balázs függőágyai nemcsak a pihenést szolgálták, hanem a szórakozást is, főként azután, hogy a nagy terhelés miatt néhányszor leszakadtak. A délutáni táncoktatás ugyanolyan jókedvűen telt, mint egyébként az egész nap. A vacsora után a közös népdaloktatáson az oktatók a táncanyagokhoz tartozó népdalokat tanították meg, amelyeket az egész napot záró táncházban el is énekelhettek. A táncház volt az, ahol mindenki kedvére táncolhatott, énekelhetett és jól érezhette magát. Szombaton délután közös erővel meg persze vidámsággal rendet raktak a táborközpont területén. Este meg a már szokásossá vált tábortűz következett, ilyenkor a lobogó tűz mellett az oktatókkal együtt énekelnek meg beszélgetnek a résztvevők. Miután a tűz leégett fergeteges tánc következett, pihenésként meg szalonnát sütöttek a táncoslábúak. Egy ilyen tábor még inkább összekovácsolja a tánccsoportot, új szerelmek születnek és új táncismeretekkel meg élményekkel várják, hogy ősszel újrakezdhessék a táncpróbákat.
A Téka Szórványkollégium diákjai közül többen nyaraltak az alapítvány és a támogatók jóvoltából, Balatonakaliban 23-an, illetve ötön Kiskunmajsán. A nyár idején elvégezték a szobák felújítását, illetve átalakítását is, hogy szeptemberben a 120 kollégista otthonra leljen.
Fodor Emőke / Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-22




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék