udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Szép-Tóth György

2006. augusztus 8.

Székelyudvarhelyen a Dr. Bányai János Műszaki Kollégium ad otthont az idén újra megszervezett erdélyi gitártábornak. A program egy hétig tart, a legfontosabb itt a zene és a tanulás. A basszusgitárosok azt vallották magukról, kihalóban lévő „állatfajták”, mert ez nehezebb, mint a más típusú gitározás. Hat évvel ezelőtt szervezte meg először három lelkes fiatal, Cracea Ádám, Fodor László és Szép-Tóth György a gitártábort, melynek nemzetközi és vándortábor-jellege van. Magyar és román fiatalok egyaránt jönnek. /Tóth Adél: Tábori varázs gitárszóval. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 8./

2007. augusztus 22.

Hetedik alkalommal szervezték meg idén az Erdélyi Gitártábort augusztus 4–11-e között a Maros megyei Erdőcsinádon. A szervezők, Cracea Ádám és Szép-Tóth György szerint az évente gyarapodó résztvevők száma idén már meghaladta a hatvanat. A táborozókat a helybéli református lelkipásztor által vezetett ifjúsági központban szállásolták el. /László Szabolcs: Véget ért a VII. Erdélyi Gitártábor. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 22./

2008. augusztus 11.

Zilahi Csaba kolozsvári rádiós kezdeményezte, különböző zenekarok gitárosai éltetik tovább az immár nyolcadik alkalommal megrendezett, augusztus 5–12. között zajló Erdélyi Gitártábort. Idén a Maros megyei Erdőcsinádon gyűltek össze a tanulni vágyó kezdő és haladó gitárosok. Zilahi Csaba két év múltán nem tudta vállalni a tábor körüli intéznivalók lebonyolítását, így változott a szervezőbrigád. Idén Szép-Tóth György, a marosvásárhelyi After Midnight zenekar basszusgitárosa volt a gitártábor szervezője. Pápay Kamilla, a Sapientia Egyetem kommunikáció szakos hallgatója segített a szervezésben. Idén hatvannál is többen táboroznak Erdőcsinádon. /Máthé Éva: Cserehúr, pengető. = Krónika (Kolozsvár), aug. 11./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék