udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Szathmáry Gyula

2007. március 15.

Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégiumban március 14-én elkezdődtek a március 15-ének szentelt ünnepségek. Új emléktáblát avatott neves tanárainak a kollégium Szathmáry Gyula, Nemes János, dr. Vita Zsigmond, Biális János és Siposs Árpád nevével. Az ókollégium (Bagolyvár) falát ékesítő márványtáblák történetéről Pópa Tibor lelkipásztor emlékezett meg. A név nélküli, aranybetűkkel írott táblák Jakab Zsigmond református lelkipásztor és Török Sándor enyedi vén diák kezdeményezésére a 80-as évek elején készültek. 1984-ben, jobb időkre várva, a templom lépcsője alatt rejtegették őket. Az iskola öt tanárának munkásságát Józsa Miklós ny. tanár méltatta. Az egyik legismertebb közülük a Nagyenyeden született Vita Zsigmond /1906-1998/, a kollégium tanítványa, tanára, tudományos kutatója. 1928-tól két és fél évtizeden át a kollégium francia–magyar szakos tanára. Az 50-es években származása miatt katedrájától eltávolították, az internálótábor pokla után Enyedre visszakerülve, nyugdíjba vonulásáig a kollégiumi könyvtár könyvtárosa, élete végéig tudományos kutatója. Tollából mintegy 250 tanulmány, cikk, közlemény látott napvilágot. 1968-ban jelent meg a Tudománnyal és cselekedettel, 1972-ben az Áprily Lajos monográfiája, 1976-ban a Jókai Erdélyben, 1983-ban a Művelődés és népszolgálat, 1986-ban Az enyedi kohó című kötete. 1998-ban tanítványa és felfedezettje, Sütő András így búcsúztatta: “Leszünk, míg Bethlen Gábor vára áll, míg fennmaradásunk szellemőrségében olyan férfiak, harcosok leszünk, amilyen te voltál. ” /Takács Ildikó: Március 15-i ünnepségek Nagyenyeden. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 15./

2012. augusztus 25.

Erdélyi református egyházközségek sérelmei a két világháború között
Talán nem új a témafelvetés, de úgy gondolom, mégis érdemes ismételten elővenni és foglalkozni vele. Annál is inkább, mivel a rendelkezésemre álló forrásanyag kevésbé ismert és kevésbé képezte feltárás tárgyát az utóbbi évtizedek során. A nagyenyedi református egyházmegye irattára igen sokatmondó e tekintetben. Ennek tanulmányozása során meg-megismétlődő, megrázó események zavarták az egyházközségek békességét, nyugalmát, tevékenységük lebonyolítását, egyszóval közösségi életük mindennapjait. A lelkipásztorok által papírra vetett és a felettes egyházi hatóságokhoz eljuttatott panaszok halmaza is állításomat igazolja. Felekezeti iskolák, ifjúsági egyesületek, presbitériumi összejövetelek, egyházi javak, kulturális rendezvények, emlékünnepélyek, s nem utolsósorban maguk a lelkipásztorok váltak a támadások, tiltások, ellenőrzések célpontjává a karhatalmi erők részéről. Az alábbiak során eme panaszlevelek halmazából tallózunk napjaink olvasóközönsége számára, azon reménytől vezérelve, hogy hasonló cselekedetek soha többé meg ne ismétlődjenek Erdély tájain.
Az impériumváltozást követő időszakban elsőként Szathmáry Gyula miriszlói lelkipásztor panaszát azonosítottam, aki 1924. május 9-én az alábbiakat hozza az Esperesi Hivatal tudomására: „Ifjúsági egyesületünk 1923 kora őszétől március 15-ig (1924) szépen működött, 1924. március hó 23-ra kértük volt egy programos ünnepély megtartására az engedélyt, a primpretor azt pártolólag terjesztette fel a m. vásárhelyi katonai parancsnoksághoz, de az nem adta meg az engedélyt. Március 15-ig volt engedélyünk ifj. egyesületünkkel estélyek tartására, kértük a május 20-ig való meghosszabbítást, de a primpretor úr azt válaszolta, hogy folyamodjunk a m. vásárhelyi katonai parancsnoksághoz, mert őneki nem áll módjában az engedélyt megadni. Engedély nélkül aztán nem mertünk összejöveteleket tartani.”
Ugyanazon év május 20-án Csiky Viktor torockószentgyörgyi lévita lelkész intéz panaszlevelet, amelyben arról tudósít, hogy a miniszter bezáratta az unitárius felekezeti iskolát s helyébe állami iskolát állíttatott fel. Május 21-i keltezéssel Takács József Marosgombásról küldi panaszát az espereshez, mely szerint az ifjúsági egyesületben tartott előadásait betiltották azon a címen, hogy titkos gyűléseket tart engedély nélkül, majd több egyháztaggal együtt csendőrségi idézést kapott, ahol nem valami udvariasan bántak el velük. A továbbiak során igényelt engedély csakis nappali előadások megtartását írta elő, ami faluhelyen ugyebár lehetetlen volt, így esperesi felmentésre az előadások be lettek szüntetve.
Felvincről május 23-án Szécsi Ferenc lelkész jelenti, hogy mint egyházmegyei főjegyző, dr. Mátyás Ernő társaságában 1922 tavaszán az egyházmegye marosújvári körét vizsgálta és május 31-én Magyarszentbenedek és Hari között a szentbenedeki csendőrőrmester igazolásra szólította fel, irataikat átkutatta, néhány könyvüket elvette, és később Magyarforróban ismételten feltartóztatta, így másfél órai késéssel érkeztek meg Hariba. A csendőr, állítása szerint, felsőbb parancsra cselekedett. Marosújváron 9 elemista gyereket az állami magyar iskola tagozatáról az állami iskola román tagozatába kényszerítettek, ugyanakkor egy leánykát, arra hivatkozva, hogy apja román, egy másikat, hogy anyja román, szintén a román tagozatra helyeztek át, és hasonló módon jártak el – helyi lelkész jelentése szerint – két székelyföldvári gyerek esetében is, „nevének hangzása s állítólagos román származása miatt”.
Az aranyospolyáni református egyházközség lelkészi hivatalától 1935. március 12-én Miske Lajos lelkész intézi terjedelmes panaszlevelét az espereshez. Ebből többek között megtudjuk: az egyházközséghez tartozó Oprişani – Keresztes – szórványban tett látogatása során több mint 160 ref. lelket írt össze – akiknek ugyan egy része nem volt állandó lakos, hanem mint gazdasági cseléd, alkalmazott, vagy közeli gyári munkás tartózkodott a helységben –, és megállapodott velük, hogy havonta legalább egyszer vagy kétszer, minden hónap első vasárnapján délelőtt, harmadik vasárnapján pedig délután istentiszteletet, a tanköteles gyerekek részére pedig, kik az ott levő román iskolába jártak, hetenként egyszer vallásórát tart. Az istentiszteletek tartására Lázár Simon birtokos gazdasági intézője, Csomos János egy üres szobát engedett át a gazdaság udvarán, hol el is kezdte azok tartását, március 3-án pedig ismét istentiszteletet és úrvacsoraosztást akart tartani. A községi csendőrőrmester viszont „már azelőtt a Keresztesen lakó híveknél kérdezősködött, hogy miféle összejövetelt tartok és mi célból írtam én össze, az istentiszteleten mit prédikáltam, mit beszélgettem velük? Egyet közülük a községházára is hivatott és ott vallatta az összejövetelünk felől.” Mindezek után minisztériumi engedély felmutatását igényelte, hogy magánháznál istentiszteletet tarthasson „s figyelmeztetett, hogy addig ne tartsak összejövetelt, istentiszteletet, míg az erre vonatkozó miniszteri engedély a kezemben nincs.”
Magyarózdon az adóhátralék fejében a többszázezret érő templomi kegyszereket foglalta le a hatóság, minek folytán az Igazgatótanács a kultuszminisztériumhoz és igazságügyi minisztériumhoz fordult az ügy mielőbbi orvoslása végett. Ennek eredményeként, Sükösd lelkész jelentése szerint, „az egyház ládájának és benne az úrasztali szent edényeknek szentségtörő elvitelét Kisküküllő vármegye Prefectusa részben jóvátette, amikor sürgős rendelettel a lefoglalt és elszállított ládát a primaria által visszaadatta.”
Mivel az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának tiltakozó kezdeményezései nem érték el, hogy a minisztériumok, prefektúrák, illetve egyéb állami hatóságok megakadályozzák, és a továbbiak során lehetetlenné tegyék azt, hogy „alantas csendőrségi közegek egyéni felfogásuk, tetszésük szerint alaptalan besúgások alapján a lelkészeinket és más, állandó lakással, román állampolgársággal rendelkező, köztiszteletben álló hivatalos egyházi alkalmazottainkat le ne tartóztassák és megszégyenítő módon meg ne hurcoltassák”, ezért 1935. augusztus 2-án körlevélben kérik az Esperesi Hivatalokat, hogy haladéktalanul történelmi dokumentumot készítsenek az 1930. január 1-je óta előfordult fenti megnyilvánulásokról, „hogy itten azokat megőrizhessük és azok alapján a szükséges intézkedéseket megtehessük.” E keretben számol be ismételten Takács József marosgombási ref. lelkipásztor 1936. január 29-én a megelőző évben megalakult helyi IKE áldásos tevékenységéről, amelynek keretében egyházi énekek tanulása, bibliaolvasás és magyarázás, történelmi és bibliai játékok, ismeretterjesztő előadások zajlottak szép sikerrel az ifjúság – fiúk és lányok – teljes számú részvételével, egészen január 28-ig, amikor a csendőrség, engedély hiányára hivatkozva, beszüntette az összejövetelek folytatását. Azon év május 14-én Jakab Lajos ódellői lelkész, május 28-án Zágoni Albu Zoltán marosludasi lelkész, június 5-én pedig Kónya Pál székelykocsárdi lelkész panaszolja, hogy a kolozsvári csendőri sziguranca rendeletére a továbbiak során semmiféle vallásos gyűlés vagy ünnepély nem tartható a szaktárca engedélye nélkül. Június 11-én Pap Andor szentmihályi lelkész jelenti, hogy „az utóbbi 2-3 nemzeti ünnepen állami iskolánk ref. gyermekeit, valamint a ref. vallású iparosokat, kereskedőket és nyugdíjasokat a görög keleti templomba kényszerítik, holott ugyanakkor ref. istentisztelet is tartatik.”
Szécsi Ferenc felvinci ref. lelkipásztor 1936. május 6-án közöl megrázó esetet, amely szerint a helység kéményseprője április 16-án a református egyházból a görög katolikus egyházba tért át, majd július 27-én az újdonsült görög katolikus kéményseprő magyar neje is szintén férje egyházába tér át. „Az áttérés egyiknél sem önkéntes – írja a lelkipásztor –, hanem a megindult kényszerítő eljárás következménye, nevezetesen a főszolgabíró megfenyegette a kéményseprői szolgálat elveszítésével, ha a kéményseprő és felesége át nem tér a görög katolikus egyházba. Ez az áttérés oka, a mindennapi kenyér biztosítása. Tisztelettel jelentem azt is, hogy főszolgabírónk régi református és római katolikus magyarok ma élő utódait maga elé idézi és román eredetükre hivatkozva akarja az egyedül idvezítő görög kat. egyházba térésre kényszeríteni. Így a Lazsádi, Szilágyi, Baconi, Seres családok tagjait idézte maga elé és mindazokat, akikről hallotta, hogy évtizedekkel ezelőtt reformátusokká lettek, vagy görög kat. féllel békés vegyesházasságban élnek. Ennek a hatalmaskodásnak eddig csak a fent megnevezett 2 áldozata van Felvincen, a vidékiekről nincs tudomásom”, olvasható a tudósításban. Az egyházkerület igazgatótanácsa az ügy orvoslása végett adott válaszában arról tájékoztat, hogy „az erőszakos térítések miatt csak akkor indíthatunk akciót, ha a jelentésben foglaltakat hatóság előtt tudják igazolni.”
1936. október 16-án Lőrincz Béla tordatúri ref. lelkész írja, hogy immár ő sem tudja, hányadszor jelenti az évek hosszú során, hogy Őfelsége a király születése napján folytonosan a helyi görög katolikus templomba vezényelik az állami iskolába járó református gyermekeket. 1936. november 15-én pedig az ódellői állami elemi iskola tanítói az állami elemi iskola református vallású tanítóit kényszerítették a helybeli görög katolikus templomba, részt venni a helybeli románok revízióellenes tüntetésén és nagygyűlésén. Ugyanakkor Tordatúron ismételt intézkedésekkel tiltották meg a helyi hatóságok a templomon kívüli összejövetelek, bibliakörök működését, az egyházi dalárda próbáit és a presbiteri gyűlések megtartását. Hasonló eseményekről panaszol ismételten Felvincről a lelkipásztor 1938. február 14-én. „Tisztelettel jelentem – írja Szécsi Ferenc lelkész – hogy a konfirmációra való előkészítést január 24-én 8 fiú és 18 leánynövendékkel megkezdettem és a mai napig zavartalanul folytattam. Ma délután 4 órára a leányok összegyűltek a szokott helyre, az egyház kultúrházába és mielőtt én az iskolából jőve oda érkeztem volna, a csendőrőrmester szétkergette őket, engem pedig küldönc által maga elé idézett. Megjelentem nála és értésemre adta, hogy csak a templomban jöhetünk össze ünnep- és vasárnapokon kizárólag istentiszteletre. Minden más összejövetel tilos. Így konfirmációi oktatás, vasárnapi iskolai tanítás, nőszövetségi bibliaóra, dalárda tanulása, presbiterek gyűléstartása, mind tiltva vannak.” Ugyanazon lelkipásztor 1938. június 8-án arról tesz panaszt, hogy a katonai előképzésen (premilitaria) résztvevő magyar ifjakat parancsnokuk sem Húsvét, sem Pünkösd első napján nem engedte el a ref. templomba úrvacsorát venni, hanem a görög katolikus templomba irányította őket s vasárnapokon is ugyanezt cselekedte az ifjakat irányító román állami tanító. A tordatúri 15–21 éves katonai előképzésen résztvevő ifjakkal is hasonlóképpen cselekedett parancsnokuk, akikkel minden vasárnap délelőtt pontosan akkor gyakoroltatott, amikor a ref. templomban istentisztelet tartatott, majd a déli harangszóra őket is a görög katolikus templomba irányította – jelentette Lőrincz Béla ref. lelkész.
GYŐRFI DÉNES
FOLYTATJUK
Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék