udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 12 találat lapozás: 1-12

Névmutató: Szilveszter László Szilárd

2003. február 14.

A Közoktatás februári számában Muhi Miklós az oktatásról és a pénztelenségről írt, Szilveszter László Szilárd pedig a kisiskoláskori tanulási motiváció fejlesztésére tett kísérletről számolt be. Folytatódik Dr. Murvai László az előző számban megjelent tanulmánya a romániai felnőttoktatásról és a margittai tanítónők romániai Step by step oktatási programról szóló cikksorozata. /Oktatás és pénztelenség. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 14./

2005. november 28.

November 25-én ismertették Kolozsváron az Irodalomtanítás öröméért elnevezésű pályázat ez évi díjazottjait. Két kategóriát hirdettek meg a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékének tanárai: a műértelmező és a tanári napló kategóriát. Egyed Emese tanszékvezető történelmi pillanatnak nevezte az eseményt, hiszen mindkét alkalommal szerzőket avattak. Idén a tanári naplót illetően Patek Mária és Antal Margit első díjat nyert, Misztrik Jolán második díjat, könyvjutalomban részesült Kolcsár Irén. A műértelmező kategóriában az első díjat Szilveszter László kapta. /N.-H.D.: Díjazott magyar szakos tanárok. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

2007. február 13.

Erdély kézművesei találkoztak február 10-én Székelyudvarhelyen, hogy megbeszéljék és jóváhagyják a már másfél éve működő Erdélyi Kézmíves Céh szabályzattervezetét, amely szükséges az egyesület bejegyeztetéséhez. Lőrincz Zsuzsánna, aki másfél évig párhuzamosan volt az Artera Alapítvány és az Erdélyi Kézmíves Céh elnöke, elmondta: céljuk egy intézményesült érdekvédelmi szervezet létrehozása. Molnár Attila pszichológus, a kézműves egyesület kezdeményezője elmagyarázta: az egyesület a Kós Károly által alapított Erdélyi Szépmíves Céh analógiájára született. A céh másik célja, erdélyi szintű termékvédjegyet biztosítani a kézműipari termékek számára, hogy a kézművesek levédhessék alkotásaikat. Szatmári Ferenc a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke is részt vett a találkozón és röviden bemutatta a szervezetet, amelyet képvisel. Az alapító tagok szavazással megválasztották az egyesület vezetőségét. A székelyudvarhelyi Szász Margit lett a céh elnöke, a sepsiilyefalvi Somó Júlia és a kibédi Szilveszter László alelnökök. /Dézsi Ildikó: Bejegyzik az Erdélyi Kézmíves Céhet. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 13./

2008. november 20.

Megjelent a kolozsvári Nyelv– és Irodalomtudományi Közlemények új száma /2008/2./. Néhány cím: Fábián Éva: Az elveszett harmónia keresése egy XIX. század végi naplóregényben; Szilveszter László Szilárd: A hit és kétely (érték)alakzatai a két világháború közötti magyar lírában; B. Gergely Piroska: Az erdélyi magyar szótörténeti tár felhasználása az újabb magyar nyelvtörténeti kutatásokban; Vörös Ferenc: Kárpát-medencei családnévkataszter és -topográfia. /Lapszemle. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 20./

2009. március 28.

Szilveszter László Szilárd 1976-ban született Marosvásárhelyen. Egyetemi tanulmányait 1999-ban végezte a Babes-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, ugyanott szerzett doktori címet 2008-ban. Szakmai publikációi különböző hazai és magyarországi folyóiratokban jelentek meg Könyve /”Festett az arcom nékem is...” – Irónia a modern és posztmodern költészetben. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2009/ a két világháború közötti magyar líra és a kortárs erdélyi költészet ironikus jellemzőit tárgyalja az iróniafogalom alakulástörténetének dimenziójából. A filozófia, retorika és az irodalomelmélet klasszikusainak munkásságán kívül olyan szerzők műveinek elemzésére törekszik, mint Füst Milán, József Attila, Dsida Jenő, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Kányádi Sándor, Farkas Árpád, Kovács András Ferenc, Visky András, Lövétei Lázár László. /Könyv az iróniáról. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 28./

2009. április 10.

Kolozsváron, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszék költészet napi rendezvényén több, közelmúltban megjelent kötetet mutattak be. Szilveszter László Szilárd Festett az arcom nekem is. Irónia a modern és a posztmodern költészetben /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című első egyéni kötetét Vida Erika, a kiadó munkatársa ismertette. Szilveszter László tavalyi védte meg doktori disszertációját, annak könyvformában kiadott változata a kötet. Még 2008-ban jelent meg Cs. Szabó László A magyar költészet századai /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című, költészeti tanulmányokat tartalmazó könyve. A filológiai pontosság jellemzi Jánosházy Györgyöt, aki Michelangelo Buonarotti 77 szonettjét fordította le, kötetét a Mentor adta ki. Farmati Annának, a Vasárnap katolikus hetilap főszerkesztőjének néhány nappal ezelőtt jelent meg Más régi ének. A XVII. századi népénekköltészet szövegtípusai és motívumrendszere /Verbum Kiadó, Kolozsvár/ című kötete. Egyed Emese további két, idén megjelent kötetet mutatott be: Szárazajtai Nagy Csaba József Attila és az istenek /Argumentum Kiadó, Budapest/ című munkáját és Lövétei Lázár László Arany versek. Széljegyzetek Arany Jánoshoz /Hargita Kiadó, Csíkszereda/ című kötetét. /Ferencz Zsolt: Költészet napi könyvbemutatók a bölcsészkaron. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 10./

2009. április 25.

Furcsa cím, Marosvásárhelyen mindeddig feldolgozatlan téma, hangzott el a Bernády Házban Szilveszter László Szilárd könyvének bemutatóján. A Festett az arcom nékem is… című kötet Irónia a modern és posztmodern költészetben alcímmel látott napvilágot, a Mentor Kiadó és a Súrlott Grádics irodalmi kör szervezte rendezvényen ismerhették meg tartalmát az érdeklődők. Házigazdaként Bölöni Domokos köszöntötte a megjelenteket, majd a szerző mesélt kötetéről. Elmondta azt is, hogy a mai költészet játékos, nem akarja megváltani a világot, nem tartja magát kiemelkedően fontosnak. /Nagy Botond: Festett az arcom nékem is…= Népújság (Marosvásárhely), ápr. 25./

2010. július 15.

Gyapjúfeldolgozás, hagyományosan
Azt nem lehet tudni, hogy mióta van Kibéden vízimalom. Az egyházi levéltárból nemrég előkerült 1839. március 9-ikeltezésű dokumentum szerint ványológép (dürückölő, botos ványoló) működött a középső malomnál a Szilveszter család birtokán. A néhai Szilveszter György hozzáfogott, hogy a régi ványolót és a malmot felújítsa, de 1932-ben bekövetkezett korai halála megakadályozta tervei kivitelezését. Felesége működtette a malmot, ahol a gabonaőrlés mellett gyapjúfésüléssel is foglalkoztak. 1890–1900 között szerelték be a vízi energiával hajtott gyapjúfésülő gépet, amely még ma is működik – meséli a családi ipartörténeti epizódokat Szilveszter László, a Siltexim Kft. társtulajdonosa.
A vállalkozás a kommunista rendszerben is működött. A társtulajdonos édesapja 1968–1970 között szerelte fel azt a gépsort, amellyel a gyapjúszálat készítették. Addig e műveletet kézzel végezték el. A rendszerváltást követően id. Szilveszter György, ifj. Szilveszter György és Szilveszter László megalapították a Siltexim Kft.-t és bővítették a vállalkozást, beindítván a szövést is. Bankkölcsönnel egy új csarnokot is építettek, ami 1996-ban készült el. Szövőgépeket vásároltak, úgy tűnt, hogy az ipar fellendül. Az olcsó, turkálókat ellepő ruházati cikkek, a műanyag szálas anyagok azonban kiszorították a piacról a posztót. A cégnek nem maradt választása, új terméket kísérleteztek ki. 1998-tól gyapjútakarókat dobtak a piacra. Volt, amikor 25-en is dolgoztak a gyárban, amelynek híre ment messze földön, hiszen az eredeti székely harisnya anyagát csak itt lehet megvásárolni. Itt készül a posztó a huszárruhához, amelyet ma az újjáélesztett hagyományőrző csoportok büszkén viselnek.
2002-ben a Siltexim posztóüzemként bekerült az erdélyi turistakalauzba. Ez megnövelte az idegenforgalmat és a keresletet. A turistacsoportok egyre gyakrabban látogatnak ide a gyapjú hagyományos, hajdani feldolgozása iránt érdeklődve. Ezért tervezik, hogy hamarosan múzeumot rendeznek be régi eszközökkel, gépekkel, mindezek mellett Szilveszter László édesanyja rokkán mutatja be a kézi fonást. Szilveszter Anna, László textilmérnök felesége tervezi a gyapjúszövetek mintáit. A termékeket elsősorban a turisták vásárolják meg.
A válság nem kerülte el a Silteximet sem. Ma öten dolgoznak az üzemben. Az üzleti vállalkozás nem állt le. Néhány héttel ezelőtt a gépészmérnök Szilveszter László gazdaboltot nyitott, ahol mindenekelőtt kasza-, kapagépeket, fűnyírókat, más kézi és gépi kerti szerszámokat forgalmaz. Alkalmazkodni kellett a piachoz. De a gyapjúfeldolgozó is tovább működik, s mindig tárt kapukkal várja az érdeklődőket.
Vajda György

2010. október 16.

Gyergyó az irodalomban
Gyergyószentmiklós szellemi életét 1945 után a városi művelődési ház tevékenysége határozta meg. A szépirodalmi élet egy ideig önképzőköri tevékenységre korlátozódott, ott képződött alap a későbbi irodalmi kör számára. 1968 őszétől folyamatos és szervezett köri munka kezdődött Váli József, majd 1969-től Nyisztor Miklós, 1972–73-ban Csata Ambrus vezetésével. Átmeneti hanyatlás után az irodalmi kört 1976-ban Bajna György szervezte újjá; ez alkalommal veszi fel a város jeles költő szülöttje után a Salamon Ernő Irodalmi Kör nevet. Salamon Ernő a város szülötte, 1912. május 15-én jött a világra. Az 1915-ben átadott gimnáziumban érettségizett, 1937-től Marosvásárhelyen élt. 1942 májusában munkaszolgálatra hívták be, Ukrajnában tífuszt kapott, és 1943. február 27-én egy olasz (?) katona agyonlőtte. Iskolája 1968. február 25-én vette fel a Salamon Ernő nevet, akkor avatták fel Izsák Márton Salamon Ernő-szobrát is.
Az irodalmi kör tevékenységét felélénkítette Györffi Kálmán és Szávai Géza jelenléte. Új alkotók kapcsolódtak a közösségbe, köztük Burján Gál Emil, Gál Éva Emese és Kercsó Attila. A kör élén sokáig Kercsó Attila állt. Rendszeressé vált az újonnan megjelenő könyvek szerzőinek előadói meghívása, beillesztve a kör működését az országos szellemi vérkeringésbe. Kiadták az irodalmi kör Találkozások antológiáit, az elsőt 2000-ben, a másodikat a várossá nyilvánítás centenáriumán, 2007-ben. "A nyolcvanas évek második felétől a kör vezetését a legaktívabb, leglelkesebb tagok látták el, mint Gálné Esztegár Ildikó, Gál Éva Emese és Bajna György. Taglétszámunk 20 és 40 között váltakozott. Gelu Pateanut és Szilveszter Lászlót a műfordítás titkairól faggattuk, de Rab János etnobotanikai előadására is szép számmal gyűltünk össze. A Garda Dezső vezette történelmi kör diákjainak dolgozatai mindnyájunk figyelmét lekötötték." (Az előszóból)
Az antológia huszonkét szerző írásait ölelte fel. (András Szabolcs, Bajna György, Bábics István, Biró László, Bőjte Balázs, Burján Gál Enikő, Burján G. Emil, Cseke Péter, Czirják Edit, Csata Ambrus, Ferenczi Attila, Gál Éva Emese, Gálné Esztegár Ildikó, Gergely Edit, Kedves Tamás Gyopár, Kercsó Attila, Nap Katalin, Panigay Róbert, Papp Attila Zsolt, Raffy Lajos, T. Szabó Edit, Váli József.) Érdekes módon, az 1989-es fordulat után, amikor már nem kellett tartani a "hallgatózóktól", az irodalmi kör iránti érdeklődés alábbhagyott, jegyezte meg egy interjúban Kercsó Attila. Ennek ellenére kéthetenként üléseztek, és 2007 októberében megjelent a második gyűjtemény is, a Találkozások II. A körösök megadták a módját az ünneplésnek. Mintha lakodalom lett volna, úgy megtelt a Szilágyi vendéglő, írta tudósításában Balázs Katalin (Hargita Népe, 2007. október 30.). "A jelen lévő költők és prózaírók (András Szabolcs, Bajna György, Bákai Magdolna, Burján Emil, Burján Gál Enikő, Eperjessy Kinga, Ferenczi Attila, Gál Éva Emese, dr. Kercsó Attila, Bíró László, Györffi Kálmán és a kör tiszteletbeli tagja, a borszéki Kamenitzky Antal) a kötetben megjelent írásaikból olvastak fel, röviden szólva önmagukról is, melyből kiderült, különböző foglalkozású és látásmódú embereket köt össze Gyergyóban az irodalom, az irodalmi kör". A második gyűjtemény előszavában az alapítók egyike, Bajna György, aki Kercsó Attila halála (2008. március 20.) óta ismét körvezető, megjegyzi: "szerény gyűjteményes kötet ez mindössze, amellyel egy 1962 októbere óta, 45 éve hosszabb megszakítások nélkül működő önképzőkör tagjai próbálnak a 100 éves város előtt tisztelegni. Gyergyószentmiklósi születésű, illetve Gyergyószentmiklóson élő, helyiekké avult tollforgatók. Van ellenben olyan alkotó is, aki nem él városunkban, de a kötet szerkesztői úgy vélték, kimaradhatatlanok: Váli József mint a kör egykori elnöke, Bereczki Károly mint alapító tag, Csata Ernő, illetve Kamenitzky Antal és László Péter Sándor mint a kör tiszteletbeli tagjai".
Idén október hetedikén a Súrlott Grádics irodalmi kör és a Baricz Lajos irányította Kolping Család vendégeiként találkozott az olvasókkal két régi "Salamon Ernő-s": Bajna György (1947) és Györffi Kálmán (1945). Számos gyergyói gyökerű olvasó, helybeliek, városiak várták érdeklődéssel őket. (Társaik, Gál Éva Emese, Burján Emil, Panigay Róbert, Bákai Magdolna kényszerű okok miatt nem jöhettek el.) Szó esett a húszezres városka irodalmáról, a kör történetéről. A Grádics vezetője Kercsó Attilára emlékezett, ízelítőt nyújtva költészetéből. Felolvasta a szerző 2005-ben megjelent, Gerlék a lármafán című könyvének kötetzáró Sírversét is: "Én csupán önzésből féltem a haláltól, / Azért nem bántottam, hogy senkit ne bántson, / és az elmúlást is addig dédelgettem, / Amíg bölcsőjébe ő fektetett engem." Ismertették röviden Panigay Róbert vadásztörténet-író és a képzőművész-költő házaspár, Burján Emil és Burján Gál Emese munkásságát. Gál Éva Emese verseiből Szabó Mária és Bölöni Domokos olvasott fel. Idézzük az Ima a Székelyföldért záró sorait: "Uram! Űzd ki magadból azt az árnyat, / ami gátat vet a székely hazának, / hogy otthonunk maradjon ez a föld, // s ne hatalmaskodjanak sarlatánok / itt, ahol menteni kell a világot, / hogy lelkünk örökzöldjét örököld!"
Bajna György tekintettel volt a fiatal nemzedékre, gyermekverssel kezdett, majd szép karácsonyi költeményekkel előlegezte meg a szeretet ünnepét, és egyik karcolatát is felolvasta. Sokoldalú ember Bajna, nem hiába próbált ki féltucatnál is több foglalkozást, míg az újságírás lett a kenyere, mára pedig "ha újságíró lehet ilyen, akkor nyugdíjas vagyok". Szülővárosát úgy ismeri, mint a tenyerét, legújabb könyve egy kiskalauz, Utcáim – Gyergyószentmiklós utcáinak rövid története: tévés munkálkodásának csöppet sem mellékes "terméke"; megszületését a helyi tévében sugárzott sorozat iránti fokozott érdeklődés ösztönözte.
Györffi Kálmánt vásárhelyiként ismerték olvasói és barátai, kevesebben tudják, hogy magyar szakos tanárként gyergyói iskolákban tanított, ott le is telepedett. 1980-tól újságíróskodott, míg el nem lehetetlenítették. Erről Szőcs István mesélt Karácsonyi Zsoltnak a Helikon 2008. augusztus 10-i számában megjelent interjújában: "Emlékszem, hogy nálunk, az Előre szerkesztőségében, amikor mindenki kis nyögdicséléssel intézte el azt, hogy a főnök, Szilágyi Dezső beleír a kéziratokba, Györffi felállt és felolvasott egy nyilatkozatot. Mondtam neki: – Kálmán, ülj le a seggedre! –, és húztuk vissza a székre. De ő felugrott és elolvasta a tiltakozást, aztán lemondott az állásáról, és elkezdett éhezni, amit azóta is folytat. Bár aztán az Előre még egy darabig visszavette azzal, hogy ne írjon semmit, csak vegye fel a fizetést és fogja be a száját."
Györffi rövid magyarországi "kitérő" után visszaköltözött Gyergyóba, ismét tanár, eljárogat az irodalmi körre is, és a toll sem esett ki a kezéből. A közönség nagy élvezettel hallgatta a Székelyföld októberi számában megjelent, Az öreg pincér balladája című ironikus novelláját, hatalmas tapssal jutalmazva a felolvasást.
A kolpingosok versmondói Muresán Kilyén Emma irányításával rövid összeállítással emlékeztek az aradi vértanúkra, a Simon Kinga vezette Szent Cecília együttes az őszhöz, szürethez illő énekeket adott elő, Szántó Árpád daltulajdonos pedig ezúttal sem hagyta ki az alkalmat, és általános derültség közepette elzengte a Súrlott Grádics kör (Nagy Miklós Kund szövegére komponált) "himnuszát".
Damján B. Sándor, Népújság (Marosvásárhely)

2014. augusztus 21.

Erdély-szerte megemlékeztek nemzetmentő államalapítónkról
A Szent István-napokhoz kapcsolódó erdélyi rendezvények egyházi csúcspontját jelentette a szerdán megtartott búcsús szentmise a Hargita megyei Ajnádon, melynek keretében a helyi katolikus templom megépítésének 500. évfordulóját ünnepelte meg a közösség – adja hírül a kronika.ro portál.
Ez alkalomból a nemrég felújított istenházát is megáldotta Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke. Tankó Szilveszter László csíkszentmihályi plébános köszöntő beszédében kiemelte, a felújított templom a helyi közösséggel együtt kiállta az elmúlt évszázadok viharait és viszontagságait, képes volt megújulni Szent István jegyében.
„Templomot egyszer lehet felszentelni, utána mindig megáldjuk azt, ha felújítják és újra Isten szolgálatába állítják” – jelentette ki Jakubinyi György. Az egyházi méltóság jelentős ünnepként említette az ajndái egyházközség fennállásának ötszáz éves évfordulóját, melynek megünnepléshez méltónak nevezte a helyi közösséget.
Jakubinyi György ezt követő prédikációját az államalapító Szent István személye köré fűzte. Hangsúlyozta, a szent ember az, aki már földi létében, életvitelével, magatartásával célba ér az örök boldogság felé vezető úton. „Ilyen volt Szent István is, aki az első olyan katolikus keresztény király, akit utólag a püspökök helyett maga a pápa avatott szentté" – nyomatékosított az érsek.
Jakubinyi kiemelte, államalapító királyunk volt az, akinek nevéhez fűződik a magyar nép megkeresztelkedése. „Az, hogy a magyarság nem pusztult el, csak annak köszönhető, hogy keresztényé lett. Azzal, hogy az államalapító Szent Péter sziklájára építette országát, tulajdonképpen megalapozta a magyarság több ezer éves jövőjét" – emelte ki az egyházfő.
Tartsuk meg Szent István örökségét
Az ünnepi szentmisét követően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szólt az egybegyűltekhez. „A kereszténység és a magyar kultúra tartotta meg évszázadokon keresztül a székelységet a Keleti-Kárpátok lábánál, és erre alapozhatja jövőjét is” – fogalmazott a szövetségi elnök. Kifejtette: a székelyek számára a sok évszázados atyai örökség – a kereszténység, a magyar nyelv és kultúra – olyan erős gyökeret jelent, amely a jövőben is biztonságot ad.
Rámutatott: ha ezt az atyai örökséget a közösség az elmúlt ezer évben meg tudta őrizni, akkor bátran tervezhet jövőt szülőföldjén a következő évtizedekben, évszázadokban is. „Amikor a múltra visszatekintünk, mindig a jövőt kell látnunk: az, ami a múltban megtartott bennünket, biztosak lehetünk, hogy a jövőben is meg fog tartani” – hangoztatta az RMDSZ elnöke.
Szintén a Szent István nevéhez fűződő államalapítás jelentőségéről beszélt Csige Sándor Zoltán. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja úgy vélte, első királyunk bebizonyította, a keresztény hitnek teremtő ereje van, Szent István örökségét pedig mindenképpen meg kell őrizni a jövő nemzedéke számára.
Kósa Péter, Csíkszentmihály község polgármestere úgy fogalmazott, Szent István érdeme, hogy kereszténnyé tette országát és nemzetét, megalapozta a magyar katolikus egyházat Magyarországon és Erdélyben.
„Ugyanakkor el kell mondani, rég volt ennyire széthúzó az erdélyi magyar közösség. Szent István a 21. század magyarságának azt mondaná, szót kellene érteni egymással, azt keresni, ami összeköt bennünket, ha nem akarunk eltűnni a történelem süllyesztőjében" – mondta el a kronika.ro-nak az Ajnádot is magában foglaló község elöljárója. A felújítás során egyébként új oltárt helyeztek el az ajnádi templomban, az egyházközség a rendhagyó ünnep alkalmával pedig a szent korona egy hasonmását kapta ajándékba.
Ünnepségek az államalapítás tiszteletére
Szerdán egyébként a koraesti órákban számos erdélyi és partiumi városban rendezvényeket szerveztek a magyar államalapítás tiszteletére. Kolozsvár Főterén ünnepélyes keretek közt szentelték fel és szelték meg a Kárpát-medence kenyerét, melyet Szolnok önkormányzata adományozott a Kolozsvári Magyar Napokra. A nemzeti összetartozást jelképező 200 kilós kenyeret ezt követően szétosztották a jelenlévők között.
Csíkszereda főterén szerda délután ünnepélyes keretek közt vonták fel a székely zászlót az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszeredai szervezetének képviselői.
„Szimbólumainkat ápolnunk kell, mert ezáltal megmutathatjuk, hogy tudjuk, hogy kik vagyunk és tudjuk, hogy mit akarunk. Aki jelképeinket támadja, az közösségünket támadja. Ez az üzenete a mai zászlófelvonásnak” – jelentette ki Zakariás Zalán, az Erdélyi Magyar Néppárt választmányának az elnöke. Sepsiszentgyörgyön kedd este a belvárosi Szent József templom udvarán a szentmise után a Szent István szobornál tartottak ünnepséget, Kézdiszentléleken pedig a hagyományos perkői búcsús szentmise után megkoszorúzták a községközpontban lévő Szent István szobrot.
Szent István napjára időzítették a felújított kászonaltízi Szent István borvízforrás avatóünnepségét is. A forrást és környékét másfél hét alatt kalákában tették rendbe a kászoniak a Mihai Eminescu Trust Alapítvány, a helyi közbirtokosság, valamint a helyi önkormányzat közreműködésével – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

2016. szeptember 24.

Erdélyi magyar dekatlon
Hiánypótló irodalomkritikai kötet
Félúton ég és föld között címmel, Identitásalakzatok a második világháború utáni erdélyi lírában alcímmel jelent meg nemrég dr. Szilveszter László Szilárd, a Babes-Bolyai Tudományegyetem irodalomtanárának negyedik kötete. A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Intézete és a L’ Harmattan kiadó gondozásában nemrég Budapesten megjelent könyv "szubjektív szempontok szerint" kiválasztott szerzők életművén keresztül a második világháború utáni erdélyi költészetet vizsgálja, feltérképezve azokat a fő motívumokat, amelyek a transzszilvanizmus eszmetörténeti horizontjától az 1950 és 1989 közötti kommunista diktatúra poétikai törekvésein át a kortárs erdélyi líra jellegzetességeihez vezettek. A kötetről a szerzővel beszélgettünk.
– Nem az első tanulmányköteted látta meg a napvilágot, hiszen a XX. századi, kortárs magyar líra kutatójaként, a 2008-ban megszerzett doktori címet követően, 2009-ben már kiadtál egy könyvet.
– Az első kötet a Mentor Kiadónál jelent meg 2009-ben Festett az arcom nékem is… – Irónia a modern és posztmodern költészetben címmel. Ebben azt vizsgáltam, hogy miként jelenik meg az irónia a 20. századi és a mai költészetben. Hasonló témával foglalkoztam Az irónia nyelve a két világháború közötti magyar lírában címmel 2012-ben kiadott második könyvemben is. A harmadik kötet, az Értékválság és értékváltás… Szemelvények az elmúlt száz év magyar költészetéből 2013-ban jelent meg, válogatás a különböző folyóiratokban, tudományos kiadványokban publikált írásaimból. A nemrég napvilágot látott kötet a ’40-es évek közepétől kezdődően napjainkig kizárólag az erdélyi lírával foglalkozik, és tíz szerző életművén keresztül vizsgálja a korszak költészetének alakulását. Úgy van felépítve, hogy minden nagyobb korszak költői alkotásainak elemzése előtt van egy társadalomtörténeti, irodalompolitikai ismertető, majd következik sorban Kányádi Sándor ’50-es, Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Király László, Farkas Árpád ’60-as években kiadott verseinek, Balla Zsófia és Szőcs Géza 1968-tól, illetve az 1970-es években kibontakozó lírájának, majd kiegészítve az 1980-as években jelentkező Kovács András Ferenc és a rendszerváltás utáni nemzedék képviselői közül Lövétei Lázár László és Demény Péter alkotásainak elemzése. Nyilván a korábban már bemutatott szerzők líráját is követem napjainkig.
– Az erdélyi magyar irodalomban a két világháború között jelentkezett a transzszilvanizmus, amely válasz volt arra, hogy Erdélyt elszakították Magyarországtól, és ebben az új helyzetben keresett identitást a többségből kisebbségi sorsba rekedt magyaroknak. A helikoni írók nagy része is ezt az irányzatot követte. Hogyan jelentkezik a transzszilvanizmus a második világháború utáni költészetben?
– Nyilvánvalóan az 1940-es, 1950-es években a kibontakozó szocialista-kommunista diktatúra megváltoztatja Közép-Kelet- Európa irodalmi életét. Az a Gaál Gábor, aki a második világháború után hazakerül a hadifogságból, ugyan meghívja a helikoni írókat, Kós Károlyt, Tompa Lászlót, Bánffy Miklóst például, hogy az általa létrehozott Utunkban közöljenek írásokat, de ezek a szerzők aztán egyre inkább háttérbe szorulnak. Megjelenik a proletkult, internacionalista attitűd, amely a népek közötti testvériséget, az imperialisták elleni közös harcot vállalta fel. Az irodalmi retorika egyre jobban az egyértelműségre, arra törekedett, hogy az irodalmi szöveg ideológiailag megfelelő, politikai üzenetként is dekódolható legyen.
A korabeli magyarországi kultúrpolitika pedig annyira vigyázott arra, hogy "ne sértse a testvérnépek érzékenységét", hogy például Szabolcsi Miklós Magyarországon, az Akadémiai Kiadónál megjelent irodalomtörténeti kötetében a ’60-as években Kolozsvár Clujként és Pozsony Bratislavaként van feltüntetve. A transzszilvanizmus azonban nagyon sok mindenben visszatér az ’50-es évek végén, a ’60-as évek elejétől Kányádi Sándor, Király László vagy Farkas Árpád költészetében. De nyilván van egyfajta kritikai szellem is ezzel szemben, akár ugyanazon szerzőknél, és új beszédmódok is kialakulnak, amelyek hagyományt teremtenek. A transzszilvanizmus eszmeiségét illetően – az erdélyi identitás sajátosságainak hangsúlyozása mellett – napjainkig egyre inkább a Magyarországhoz való viszonyra összpontosítanak a szerzők.
– El kell ismerjük így utólag is, hogy közvetlenül a második világháború után az 1950–1960-as években egyfajta emberarcú szocializmus volt, ami a világégést követően társadalmi biztonságot, szociális védelmet nyújtott. S ez a viszonylagos szabadság némiképpen a kultúrpolitikában is jelentkezett. Mennyire érződik a kötetben elemzett költők verseiben, hogy az új ideológiát azért vállalták fel, mert hittek benne, vagy már volt egyfajta kényszerhelyzet, amely arra irányította az alkotókat, hogy ne sértsék meg azokat a kulturális kánonokat, amelyeket megszabott az új rendszer politikája?
– Az 1950-es évek erdélyi irodalma bizonyos szempontból "szabadabb" volt, mint a magyarországi Rákosi-korszakbeli kultúrpolitikához alkalmazkodó irodalom. Ugyanakkor nem kell elfelejteni azt sem, hogy ebben az időszakban bizonyos szerzőket megpróbálnak kiszorítani a kánonból. Számos – ma már anekdotaszámba menő – történet született arról, hogy milyen viták voltak az ’50–’60-as években Arany János Toldija vagy akár Dsida Jenő posztumusz kötetének megjelentethetősége kapcsán. Gaál Gábor úgy tartotta, hogy "a régi polgári költőnek" el kell tűnnie a történelem süllyesztőjében. Ebben az időszakban nálunk is vannak koncepciós perek, és nagyon sok baloldali gondolkodású embert – mint Kurkó Gyárfás, Balogh Edgár vagy Jordáky Lajos, akik az 1945 utáni kultúrpolitikát irányították – bebörtönöznek. Az 1956-os magyarországi forradalom után újabb retorzió következik az erdélyi magyarsággal szemben. 1965-től megint van egyfajta nyitottság, és csak Ceausescu 1971-es észak-koreai látogatása után következik be a nagyon erős fordulat a személyi kultusz irányába. Tulajdonképpen nehéz kideríteni, hogy az 1950-es években ki az, aki őszintén ír politikai témájú verseket és ki az, aki nem. Az tény, hogy ebben az időszakban az írók, költők körében – akár Kányádi Sándor első kötetében vagy Szilágyi Domokos verseiben – van egyfajta töretlen hit arra vonatkozóan, hogy ez egy új világ, nagyon sok minden megváltozik, és a tökéletlenségek ellenére van jövője a szocialistakommunista ideológiának. A 1960-as évek közepéig nem jelenhetett meg olyan verseskönyv, amiben ne lett volna legalább egy olyan ciklus, amely a párthoz szól. Majd a ’60-as évek közepétől lassan újra teret kap a lírában az egyéni identitás, a szubjektív szféra. Király László vagy Farkas Árpád első kötetében nincsenek pártversek vagy nagyon határozott politikai irányultságú költemények. Kányádi Sándornál és Lászlóffy Aladárnál is teljesen háttérbe szorul ez a vonulat. Kétségtelen, hogy ebben az időszakban, ahhoz, hogy publikálni lehessen, kompromisszumokat kellett kötni. Azonban akkor a fiatalabb költőknél sokkal erőteljesebb a Székelyföldhöz, az erdélyiséghez való vonzódás, mindenféle cenzúra ellenére. Mert az ’50-es években is megjelentek ugyan bizonyos kötetek, de azokból a cenzúra miatt nagyon sok mindent kihúztak, vagy egyszerűen nem kerülhettek be bizonyos versek az akkori könyvekbe. Kányádi Sándor Sirálytánc című, második kötetét be is zúzatták és a költővel fizettették meg a kiadás költségeit.
– A diktátor ominózus észak-koreai látogatását követően bekeményített a rendszer. Ebben a szoruló helyzetben kialakult egyfajta belső disszidens irodalom, amely azt a kettős nyelvezetet vállalta fel, hogy a sorok között, hasonlatokba burkolva közöltek, üzentek az olvasóknak, a hatalomnak. Miként jelentkezett ez a retorika a kötetben elemzett költők verseiben?
– Valóban, az 1970-es évek közepétől történik egyfajta radikális fordulat, ekkor már egyre jobban odafigyeltek arra, hogy vannak- e a nemzeti történelemre, identitásra vonatkozó utalások, ezek nyilván megtalálhatók Kányádi Sándornál, vagy akár Király Lászlónak a Székelyföldről írt verssorozatában, de Farkas Árpád költészetében is. Az a vonulat, amely a korábbi irodalom, a Tamási Áron, Tompa László által kitaposott hagyományokra építkezett, megpróbálja fenntartani az identitáshoz való viszonyulást abban az időszakban, amikor nemcsak a kommunista ideológiai elnyomás erősödött, hanem a nacionalista politika is, amely erőteljesen háttérbe szorította az erdélyi magyarság történelmi múltjának, irodalmának a megjelenítését. És emiatt kialakult egy kettős beszéd, amelyik egy kicsit ironikusan, játékosan próbált asszociálni azokra a kérdésekre, illetve olvasói elvárásokra, amelyek keresték a fogódzókat a magyarságtudat erősítésének irányában. Tudjuk azt, hogy az 1980-as években megtiltják, hogy az újságokban vagy az irodalmi művekben magyarul jelenjenek meg a helységnevek. Király Lászlónak, de Lászlóffy Aladárnak is vannak olyan versei, ahol utalásokat találhatunk erre a helyzetre. Nem tragikus, patetikus ez az irányultság, inkább játékos-ironikus, kész arra, hogy válaszoljon a kommunista rendszer abszurdumaira. Persze ezeket az utalásokat csak azok az olvasók értik, akik bizonyos eseményeket vagy helyszíneket ismernek. Sokkal elvontabban jelennek meg bizonyos kérdések. Főként a szabadsághoz való viszony érdekli a kor költőjét, illetve az, hogy a költőnek érdemes-e alkotnia az adott körülmények között, és hogy milyen lehetőségek vannak az önkifejezésre.
– Nem volt könnyű felvenni a harcot a cenzúrával szemben. A lehetőségek között mégis mennyire jellemző a versekre a kombativitás, a hatalommal való szembenállás akár Szőcs Géza lírájában, aki egyik szerkesztője volt a diktatúrát bíráló Ellenpontoknak?
– Nemcsak Szőcs Gézának, hanem Kányádi Sándornak, Lászlóffy Aladárnak, Király Lászlónak is vannak olyan költeményei, amelyek a hatalommal való viszonyra utalnak. Balla Zsófiának a ’80-as évekbeli versei is egyén és hatalom kapcsolatát taglalják, azt, hogy mennyire lehet élni az alkotói szabadsággal. Szőcs Gézának az emigrálás utáni verseit (pl. Indián szavak a rádióban) a hatalommal való "párbeszéd" sajátos példáiként ismerjük, de ugyanez a fajta attitűd jelentkezik Kovács András Ferencnél is, a Tengerész Henrik intelmei kötet verseiben. Ebben a sajátos lírai közegben "üzenetként" ugyan jelen van a hatalommal való szembehelyezkedés, de ezeknek a szövegeknek nyilván teljesen más olvasata is lehet. És ez természetes a maga módján, mivel egy művészi szöveg többértelmű. Persze ehhez értőbb közönség is kellett, amelyik erre érzékeny, odafigyel a finom árnyalatokra.
– 1989 után radikálisan megváltozott ez a helyzet, nem kellett átvitt értelemben üzenni a hatalomnak. Hogyan érződik ez az ideológiai váltás azoknál a költőknél, akik a kommunista időszakban és utána is alkottak?
– Az 1989-es decemberi változások utáni euforikus hangulat érződik a társadalomban, és meghatározza az 1990-es évek elejének költészetét is. A korábbiakhoz képest más témák is megjelentek: Lövétei Lázár László Víkend, Saláta, Moszkva tér címmel lírai riportot ír a vendégmunkáslétről, az idősebb generáció verseiben, Kányádi Sándornál vagy Lászlóffy Aladárnál pedig tapasztalható a magyarországi értelmiségiekkel való viszony átrendeződése. Mint ismeretes, főleg a ’90-es évek elején az anyaországiakban kialakultak bizonyos sztereotípiák az erdélyiségre vonatkozóan, nevezetesen arról, hogy Magyarországról mit látnak erdélyinek, mit várnak el egy erdélyi írótól és költőtől. Ezekre a kérdésekre mutatnak rá játékosan, (ön)ironikusan bizonyos szerzők. De újabb témaként ott van a média egyre erősödő hatalmára való utalás is, amely többrétűen jelen van az erdélyi magyarság életében.
– A könyv címe Félúton ég és föld között – ez utalás arra, hogy a kötetben vizsgált időszakban az erdélyi magyarság a mennyország és a pokol közötti létállapotban lebegett, vagy más értelme van?
– Arra utal, hogy a nemzethez, a történelemhez, a hagyományokhoz, a közösséghez való viszony mellett a második világháború utáni erdélyi lírában jelen van az Istenhez való viszony is. Érdekes, hogy ez már az 1960-as évek költészetében is nagyon erősen visszaköszön, akár Király Lászlónál vagy Lászlóffy Aladárnál, de a mai generációnál is megjelenik. És azt tapasztaltam – olvasva a szakirodalmat –, hogy ez a korábbi irodalomtörténészek számára nem volt ugyan tabutéma, de nem sokat foglalkoztak vele. Király Lászlónál például az első kötetétől kezdődően, Kányádinál Sándornál pedig a ’80-as években jelenik meg a transzcendenciához való kapcsolódás. Paradox módon akkor, amikor a legkevésbé lehetett szólni ezekről a dolgokról. Balla Zsófia az 1968-ban megjelent könyvében egy egész olyan ciklust publikált, amelyben a saját létkérdései között veti fel az Istenhez fűződő kapcsolatát. Szilágyi Domokos sem tud szabadulni ettől, hiába materialista. Az ő metaforáiban negatív értelemben jelenik meg a vallás, a hit, de ebből is az tűnik ki, hogy ateistaként is foglalkoztatja a téma. A fiatalabb nemzedék képviselőinél, Lövétei Lázár Lászlónál és Demény Péternél pedig az identitás egyik elemeként jelenik meg az istenhit.
– Mennyire volt kihívás a kötet szerzőjének az, hogy olyan költők írásait is elemezte, akik még élnek, alkotnak?
– Bizonyos szempontból vitaindítónak szánom a kötetet, arra vagyok kíváncsi elsősorban, hogy van-e még valamiféle létjogosultsága az erdélyi irodalomról való beszédnek, a hagyományos irodalomtörténeti megközelítéseknek. Másrészről pedig úgy látom, hogy kevés a középiskolai tananyag a kortárs irodalomról, holott szükség lenne arra, hogy ez is hangsúlyozottabban jelenjen meg, fontos lenne, hogy a fiatalok jobban ismerjék és megértsék a mostani világ történéseit, akár a költők, írók szemszögéből is.
– Kiknek szól tulajdonképpen ez az átfogó kötet, amelybe fél évszázad lírájának szemelvényei kerültek be?
– Azon igyekeztem, hogy az általam mondottakat az az olvasó is megértse, aki nem irodalmár, de ajánlom az elmúlt bő fél évszázad költészete iránt érdeklődő fiataloknak is.
– Hol lehet megvásárolni a kötetet?
– Magyarországon minden jelentősebb könyvkereskedő-hálózat, könyvesbolt kínálatában megtalálható, Marosvásárhelyen a Gutenberg könyvesbolt forgalmazza, és meg lehet rendelni interneten a Bookline-on is.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

2017. december 20.

Kis nyelvművelők Teleki Samu nyomában
Szombaton a helyi iskola tanítói közösségének szervezésében Sáromberkén volt a Kis nyelvművelő anyanyelvi vetélkedő körzeti szakasza, negyedik osztályosoknak. A versenyen nyolc csapat vett részt, 24 tanulóval, kísérő pedagógusokkal, izguló szülőkkel.
Ismerkedés Teleki Samuval
A vendégeket Incze Jenő és Kali Gabriella igazgatók köszöntötték, majd Marton Margit tanítónő játékos kirándulásra hívta a tanulókat. A versenyzők, akik először egy hídon mentek át, aztán egy hegyre másztak fel, áthaladtak egy berken, majd egy barlanghoz értek. Ott egy képzeletbeli oroszlán elől kellett elmeneküljenek, tehát a kirándulás nem sikerült a legjobban. A tanító néni pihenés közben elmondta a gyerekeknek, hogy élt egykor Sáromberkén egy Teleki Samu nevű gróf, aki Afrikába utazva többször is találkozott oroszlánokkal. Teleki az osztrák trónörökös Rudolf főherceg és Stefánia hercegnő biztatására expedíciót szervezett Afrikába, ahová egy kitűnő térképész kísérte el Ludwig von Höhnel személyében. A felfedezők alaposan felcsomagolva indultak útnak, két évig voltak távol, és a sok viszontagság mellett számos eredményt értek el. Addig ismeretlen vidékeket térképeztek fel, tavakat, vulkánt, növényeket, állatokat fedeztek fel.
„Mit szólnátok, ha most mi is útnak indulnánk, és követnénk Teleki Samut felfedezőútján? Természetesen mi csak néhány érdekesebb megállóhelyet érintünk. Ott viszont érdekes feladatok várnak ránk, nekünk is meg kell ám küzdenünk azért, hogy minél jobb eredménnyel érjük el a végcélt. Hát akkor, kedves Afrika-kutatók, utazás indul!” – adott jelzést Margit tanító néni.
A Teleki-expedíció nyomában
A játékos vetélkedő során, jól kidolgozott forgatókönyv alapján, a tanulók sorban érintették a Teleki-expedíció fontosabb állomásait. A Zebra-szikláknál kapták az első feladatot, aztán következett a gyönyörűséges Kilimandzsáró, majd a Kenya-hegy. A versenyzők megtudhatták, hogy a Kilimandzsárót „megtámadva”, Telekinek sikerült elérni először az 5310 m-es magasságot. A próbák között – Fodor Ildikó, Porkoláb Ildikó, Triff Boglárka és Kiss Tünde tanító nénik irányításával – daltanulással, mozgásos játékokkal, nyelvtörőkkel, logikai feladatokkal lazítottak a csapatok. Azután a negyedik feladat következett a Rudolf-tónál, az ötödik a Stefánia-tónál, amelyeket Teleki a trónörökösről és annak feleségéről nevezett el. Ezt követően a Teleki-vulkánnál volt az újabb feladat, majd a hetedik és nyolcadik próbánál a Teleki által megismert afrikai népekről tudtak meg érdekességeket a tanulók. A kilencedik állomásnál elhangzott, hogy a tudományos expedíció költségeit Teleki a magánvagyonából fedezte. Itt egy olvasási próbát kellett bevállalni a csapatok kijelölt versenyzőinek, akiknek öt perc állt rendelkezésükre, hogy az ismeretlen szöveget tanulmányozzák, majd felolvassák. Margit tanító néni azt is elmondta, hogy Telekiék az út során háromezer kilométert tettek meg Afrika ismeretlen részén, gazdag állat-, növény- és néprajzi gyűjteménnyel, jelentős fotóanyaggal tértek haza, ők voltak a tudományos fényképezés úttörői.
Teleki utazóládája
A dramatizálási próba előtt a jelenlévőknek hatalmas meglepetésben volt részük. Láthatták azt az utazóládát, amely valóban megjárta a hosszú utat. A láda a sáromberki falumúzeumban található, s érdekessége, hogy Teleki Gemma fürdőkádnak használta egy ideig, miután a birtokába került. A történetek eljátszása, bemutatása után szeretetvendégség következett, majd helyi pedagógusok irányításával egy „sáromberki emlék” készült. Egy olyan plakátra kerültek fel Sáromberke nevezetességei (Teleki-kastély, Teleki-kripta, református templom, gólyák stb.), amit a kis alkotók magukkal vihettek. A kiértékelés előtt a jelenlévők megtudhatták, hogy az anyanyelvi vetélkedőt a Sáromberki Technológiai Líceum vezetősége, a Nagyernyei Polgármesteri Hivatal, az OrtoProfil, az Oracler Marosvásárhely, a Sáromberki Református Egyházközség, Haba Katalin sáromberki vállalkozó és a sáromberki szülők egy csoportja támogatta.
Eredményhirdetés
Az öttagú zsűri (Barabási Enikő, Sükei Mária és Zongor Judit tanítónők, Borbély Lajos magyartanár) döntését az elnök, dr. Szilveszter László egyetemi adjunktus ismertette, aki megdicsérte a versenyzők és a felkészítő pedagógusok munkáját, majd észrevételeit, javaslatait osztotta meg a jelenlévőkkel. Két csapat jutott tovább a megyei döntőbe: a Marosvásárhelyi 7-es Számú Általános Iskolából érkezett Szóművesek (Dóczi-Keresztesi Anna, Kovács Bernadett, Tamási Csenge; felkészítő pedagógus Nagy Ilonka), és a Szász Adalbert Sportiskola Gepárdok csapata (Molnár Zsófia, Someşan Anetta, Pap László Tétény; felkészítő pedagógus Mátyás Emőke). A résztvevők díjakat, emléklapokat kaptak. Berekméri Edmond / Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-12




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék