udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 20 találat lapozás: 1-20

Névmutató: Tóth Orsolya

2001. február 1.

A Fábián Béla cserkészcsapat látta vendégül Zilahon a kolozsvári 3-as számú Apáczai Csere János, a 25-ös számú Báthory István és a 29-es számú Hunyadi Mátyás cserkészcsapatokat, valamint a 51-es számú Czetz János szamosújvári, a 46-os számú Gyulaffi László szilágycsehi és a 88-as számú Szent László váradi cserkészcsapatokat. Minden csapat készült erre az alkalomra egy előadással, amelyet a zsűri tagjai értékeltek. Az első díjat a szamosújvári, a másodikat a váradi, a harmadikat a szilágycsehi cserkészcsapat nyerte el. /Tóth Orsolya: A múmiák, a cserkészbébi és a vak koldus. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 1./

2004. január 15.

A kolozsvári székhelyű Kőváry László Honismereti Kör dec. 13-án tartotta V. Honismereti Napját, melynek témája az erdélyi várak ismertetése volt. A Kör minden december elején rendez hasonló jellegű tudományos ülésszakot. Kiss Margit, a Kör vezetője és szervezője a kezdetre emlékezett: amikor 1992-ben elindították első honismertető tanfolyamukat, akkor nemcsak Kolozsváron, de egész Erdélyben hasonló tematikájú civil szervezet nem működött, s ma is egyedüliek ezen a területen. Az előadások mellett eddig csaknem negyven tanulmányi kirándulást szervezett a Kör a várak, udvarházak, kastélyok, múzeumok, templomok, emlékházak megtekintésére. Az előadások földrajzi, történelmi, régészeti, építészeti és vallástörténeti témákat is tárgyaltak. A legutóbbi tudományos ülésen Starmüller Géza építésztörténész Várépítészet Erdélyben címmel tartott előadást. Kalotaszeg várairól Tóth Orsolya beszélt. A csíkszeredai Mikó-várat Láng Erika, Bálványos várát Soós Zoltán, Kőhalom várát Miklós Eszter mutatta be. Az ülésen bemutatták lapjuk, a Honismereti Híradó első számát. A tervek szerint a jövőben a Híradó évente kétszer fog megjelenni. /Ajtay Ferenc, Kolozsvár: Az erdélyi várak bűvöletében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 15./

2006. április 22.

A Klorofilm BT. és a kolozsvári Filmtett folyóirat hagyományteremtő szándékkal elhozta Aradra is – Zilahon, Nagyszalontán és Besztercén kívül – a Magyar film napját. Bemutatkozott a Filmtett Zágoni Balázs főszerkesztő, Buzogány Klára szerkesztő és Tóth Orsolya lapterjesztő részvételével. /(Kiss): A Magyar film napja Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 22./

2007. október 19.

Tizenöt évvel ezelőtt alakult meg Kolozsváron a Kőváry László Honismereti Kör. A születésnapi ünnepségnek az Apáczai Csere János Elméleti Líceum díszterme adott helyet. 1992-ben egy pár lelkes ember odaadó munkájából, a szülőföld megismerése iránti szeretetből jött létre a kör. Kiss Margit vezetése alatt színvonalas előadások hangzottak el az évről évre olyan személyiségektől, mint Asztalos Lajos, Dáné Tibor Kálmán és Starmüller Géza. Az évek során 630 hallgató vett részt a tanfolyamokon. Mintegy 50 autóbuszos kirándulást, tanulmányi utat szerveztek, Erdély 16 magyarlakta megyéjébe. A Házsongárdi temetőben nyugvó nagyjaink síremlékeit is rendszeresen felkeresték, továbbá nyolc honismereti napot tartottak. Megjelent az ünnepségen Dr. Csorba Csaba docens, a budapesti Honismereti Szövetség alelnöke is. Dumitriu Anna, a tordai Petőfi Társaság ügyvezető elnöke elmondta, hogy szeretné bővíteni kapcsolataikat a kolozsváriakkal. Az ünnepi találkozón Asztalos Lajos A korai Kolozsvár, az újabb kutatások tükrében, Fazakas István Erdély nagy pedagógusai, Boldizsár Zeyk Imre pedig Kalotaszeg vázlatos képe az elmúlt századok és a jelen tükrében címmel tartott előadást, amelyeket Tóth Orsolya kisfilmje követett, az elmúlt 15 évről. Novemberben különben a honismereti körnél kezdődik az új tanév, amelyre várják az új és régi hallgatókat. /Horváth László: Kamaszkorban a Kőváry László Honismereti Kör. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./

2008. január 29.

Portállá alakul az eddig nyomtatásban megjelenő mozgóképes havilap, a Filmtett. Február elsejétől útjára indul a lap internetes változata, Filmtett, Erdélyi Filmes Portál néven. Hét és fél év után megszűnik tehát a folyóirat nyomtatott változata, a jövőben nyomtatásban csupán Filmtett-könyvek, illetve Filmtett-évkönyvek látnak napvilágot. Anyagi okai is vannak a váltásnak, ettől függetlenül érzeték, hogy ideje elmozdulni valamerre, mondta Zágoni Balázs főszerkesztő. A jövőben naprakészen lehet olvasni a legfrissebb filmekről. A hírek frissességéért Tóth Orsolya felel, a fesztivál-részleg felelőse Buzogány Klára. /Köllő Katalin: Indul az Erdélyi Filmes Portál. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./

2009. január 26.

Idén is kitűnő énekesek neveztek be a Hajnal akar lenni népdaléneklési versenyre, melynek döntőjét – a hagyományokhoz híven – Szatmárnémetiben, a filharmóniában tartották. Az első helyen a délvidéki Kupuszináról érkezett Csizmadia Anna végzett, a második díjat a csángóföldi Pusztina képviseletében Tamás Julianna nyerte, a harmadik pedig magyarországi versenyző lett: a nagykőrösi Tóth Orsolya. A romániai országos magyar kulturális szervezetek azonban nem vállalták fel a területi döntők szervezését, pedig a segítségükkel akár tömegmozgalommá is válhatna a hagyományápoló vetélkedő. /Babos Krisztina: Színvonalas népdaléneklési verseny. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 26./ Tizennyolc évéhez méltón felnőtt ez a verseny és mind tartalmában, mind pedig résztvevőinek számában a legrangosabbak közé tartozik – mondta Olsvai Imre kolozsvári akadémiai népzenekutató, a Szatmárnémetiben tizennyolcadik alkalommal megrendezett Hajnal akar lenni Kárpát-medencei népdaléneklési vetélkedő zsűrijének elnöke. Egy másik ismert szakember, Birinyi József budapesti népzenekutató és egyetemi tanár megerősítette Olsvai Imre véleményét. /Sike Lajos: A népdal ünnepe Szatmárnémetiben. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 26./

2009. november 9.

Idén a valóságfilmek vitték el a legtöbb díjat az Alter-Native 17. Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon. Vendégmunkáslét, az ember mint a modern élet kiszolgáltatottja megélt, illetve megálmodott mindennapjaink örök és feloldhatatlan konfliktusa –néhány a díjazott rövidfilmek témái közül. Esztergályos Krisztina Variációk című filmje azzal foglalkozik, milyen az életünk, az embertársainkkal való kapcsolatunk, milyennek álmodjuk azt, és mi lenne az ideális helyzet. Bertóti Attila Ariadné fonala című munkája is sikeres volt. Lukáts Andor és Tóth Orsolya színészi játékának köszönhetően lett dobogós Pápai Pici Vallomások című kisjátékfilmje. /Gergely Zsuzsa: Valóságfilmek taroltak a fesztiválon. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 9./ Alter-Native 17. Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjai közül a zsűri különdíja (Pápai Pici Vallomások című filmjében nyújtott alakításáért): Lukáts Andor és Tóth Orsolya. A Radio Romania Cultural díja: Ariadné Fonala – Bertóti Attila, Magyarország/Románia. Simó Sándor Emlékdíj a legjobb diákfilmnek (felajánló a Maros megyei MADISZ a Román Nemzeti Filmintézet támogatásával és Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman által felajánlott Ted Lapidus töltőtoll): Variációk – Esztergályos Krisztina, Magyarország. /Az Alter-Native 17. Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjai. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 9./

2010. szeptember 20.

Új, őszi arculat az Erdély Tévén
Új, őszi arculattal jelentkezik szeptember közepétől az Erdélyi Magyar Televízió (ETV). A változás legfontosabb szempontja a fiatalos lendület és az erdélyi táj szépségeinek, pillanatképekben való bemutatása. A zenei aláfestést a folk-jazz zenét játszó nemEZ zenekar készítette a tévének.
Az arculatváltás szellemében szeptember 29-től, új, 10 részből álló, dokumentumfilm sorozat is indul (szerdánként 20 órától, ismétlés pénteken 20 órától és szombaton: 10-tól). A Retropolisz rendezője Keresztes Péter, szakmai irányító Guttmann Szabolcs, narrátor Szabó Emese, szerkesztő-operatőr Tóth Orsolya, szerkesztő-riporter Bodó Előd, az ETV felelős szerkesztője.
„Ezzel a sorozattal be akartuk mutatni, hogy Erdélyben mennyire gazdag az épített örökség, és érdemes ezzel foglalkozni, mert az amit látunk az nem egy téglarengeteg, hanem épülő- szépülő történelem és valóság. Elsősorban a fiatalokhoz szólunk. Érdekes történetekkel, nem pedig száraz adatokkal próbáljuk megszólítani őket” – nyilatkozta lapunknak Keresztes Péter. A televízió szerint úgy az új arculat, mint a dokumentumfilm értékközvetítés.
„Mindkettőt fiatal csapat készítette és az Erdélyi Magyar Televízió szemléletvilágát tükrözik” – hangsúlyozza a televízió vezetősége. A dokumentumfilmhez játék is kapcsolódik. A tévénézőknek nem kell mást tenniük, csupán figyelmesen végignézni az egyes részeket, és telefonon vagy sms-ben válaszolni a filmek végén látható kérdésekre. Az Erdélyi Magyar Könyvklub jóvoltából értékes könyveket lehet nyerni. Minden rész, a hét folyamán ismételten megtekinthető lesz. Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. június 21.

Filmek a ME.dok új számában
A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 11. kiadásának tiszteletére különleges számot jelentetett meg a kolozsvári ME.dok média- és kommunikációtudományi folyóirat.
A hetedik művészet esztétikai, kultúrszociológiai aspektusait bemutató lapszámot Kassay Réka és Széman Rózsa Emese szerkesztette.
A cikkek tág tematikát fednek le: Fülöp Noémi Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál: hálás téma című írása a TIFF visszhangját elemzi az erdélyi magyar nyomtatott és online sajtóban, de a cikkek szórásspektruma kiterjed a videojátékokra is (Deák Anita: A videojátékok mint a populáris kultúra elemei, avagy menekülés a mesevilágba). Olvashatunk angol nyelvű tanulmányt nemzetközileg elismert filmkritikus „tollából” (Gyenge Zsolt: Cinema in Search for Artistic Innovation – A film művészi-innovációs útjai), de ifjú filmítészektől is, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem filmes szakán végzős diákoktól, a Virginás Andrea szerkesztette rovatban. Távol-keleti filmeket elemez Orosz Judit „Wuxia lookbook” – Díszletek és jelmezek karakterisztikája és kódrendszere a kortárs ázsiai harci filmekben átfogó tanulmánya, mely az antropológia módszereinek használatával bontja ki a keleti harci jelmezek szimbolikáját. De meg kell említenünk Búzás Annamária Amerikai és keleti hagyományok Yimou Zhang Hero című filmjében című elemzését is, amely a két világszemlélet (Kelet és Nyugat) konvergens filmnarratíváit boncolgatva megállapítja, a keleti filmek cselekmény- és jellemkezelési módszerei legtöbbször sajátos esztétikum megteremtéséhez járulnak hozzá, amely képes felkelteni a mindenkori egzotikumra kivételesen fogékony „fehér ember” érdeklődését, de ugyanakkor könnyedén felismerhető, cselekménykövetést megkönnyítő támpontokkal is szolgál. A rovatot Csapó Huba Áron zárja a Keleti harci filmek lüktetése című multidiszciplináris elemzésével. Európa keleti részének filmtermése is képviselteti magát, szintén külön rovatban. Szociológiai igényű, tabuelemző tanulmányt olvashatunk László Lillától, aki a kortárs magyar és román filmek nőszereplőinek helyzetét mutatja be, míg Tóth Orsolya Orbán Lajosról, a 20. század eleji kolozsvári „mozgóképművészről” készített művészettörténeti tanulmányt. Szűk Balázs dolgozata (A cigányok megfigyelése az antropológiai filmben) a cigányok helyzetéről fest képet. A 2012/2-es ME.dokot Kassay Rékának a színház- és filmművészet egybefonódását vizsgáló elméleti írása teszi teljessé. Új Magyar Szó (Bukarest)

2013. március 28.

Csepp a tengerben a mentalitásváltásért
Kétnyelvű kaputáblák Marosvásárhelyen
Egyelőre ezer kétnyelvű kaputáblát helyeznek ki Marosvásárhelyen az óvárosban a Civil Elkötelezettség Mozgalom önkéntesei. A "Vigyázat, autókijárat!" – várakozni tilos, illetve "Vigyázat, kutya!" felirattal és ikonokkal ellátott, román és magyar nyelvű táblákkal szeretnék elsősorban a magyar anyanyelvűek jogait érvényesíteni, ugyanakkor jelezni azt, hogy a kölcsönös tisztelet jegyében a román lakosok is tolerálják a kétnyelvűséget.
Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető elnöke elmondta, hogy magánszemélyek kapuira függesztik ki a táblákat. Az önkéntesek bekopognak, és átadnak egy – esetenként magyar és román nyelven megírt – levelet, amelyben felkérik a lakókat, hogy fogadják el a táblákat. Amennyiben beleegyeznek, rögzítik is a feliratokat. Arra is kiterjedt a figyelmük, hogy a háztulajdonos anyanyelvén írott szöveg felül legyen.
– Tudjuk, hogy kezdeményezésünk csepp a tengerben, de mindenképpen jelezni szeretnénk a város döntéshozóinak, hogy a nyelvi jogok alkalmazása nem függ a lakosoktól. Természetesen azt is lejegyezzük, ki hogyan reagál a felajánlásra. Önkénteseink pedig aláíratnak egy dokumentumot, amivel igazoljuk, hogy a tulajdonos önszántából vette át és engedélyezte a táblák kihelyezését, s azt is megígérjük, ha utólag megrongálják, akkor kicseréljük – mondta Szigeti Enikő.
Horváth Kovács Ádám programkoordinátor az akció technikai oldalát fejtette ki a sajtónak. Megtudtuk: az 1.000 tábla közül 600 a "Parkolni tilos!" és 400 a "Vigyázat, kutya!" jelzésű. A szervezetnek egy magáncég ingyen ajánlotta fel a táblákat, amelyeket júniusig rögzítenek a kapukra. A megcélzott övezet: Állomás tér és környéke, főtér, Kinizsi Pál utca, Bolyai tér, a Budai Nagy Antal negyedben levő házak, a Cornisa negyed, a Vár sétány, valamint a Köves-domb és a Dózsa György utca közé eső házak (Déva utca és környéke).
– Az ötlet nem tőlünk származik, egy sepsiszentgyörgyi civil szervezet az önkormányzat támogatásával tett ki hasonló táblákat. Önkénteseinknek megvannak a megfelelő eszközeik és az engedély megszerzése után azonnal munkához láthatnak – mondta Horváth Kovács Ádám, aki hozzáfűzte, igény szerint még rendelhetnek táblákat, s remélik, hogy más cég is támogatja majd a kivitelezést.
Tóth Orsolya és Vajda Kinga önkéntesek megosztották eddigi tapasztalataikat, ugyanis már egy hete munkához láttak. Először a CEMO székhelyének utcájában (volt Kemény Zsigmond utca) kopogtak be a szomszédokhoz. Elmondták: pozitív visszajelzést kaptak, a felkeresettek dicséretesnek tartották a kezdeményezést, ahol elutasították, ott objektív okokra hivatkoztak. Volt ugyan olyan is, hogy a román ajkú tulajdonos "kimagyarázta", hogy miért nem szeretné kitenni a táblát, míg a magyarok közül többen féltek az utólagos konfliktustól, ezért nem szívesen vállalták, hogy anyanyelvükön is legyen felirat kapujukon.
A Népújság kérdésére Szigeti Enikő elmondta, hogy sem a kapu, sem a helység-, sem az utca- és intézménynévtáblák kihelyezésére nem kell helyi tanácsi határozat, hiszen a nyelvi jogokra vonatkozó romániai törvények engedélyezik a feliratok használatát. Alkalmazási szabályok szükségesek, amelyek kizárólag technikaiak (táblabetűméret, szín stb.). Tapasztalatuk azt igazolja, hogy bár nemzetközi fórumokon az ország képviselői azt hangoztatják, hogy ez a kérdés meg van oldva, alig 1%-ban használják a kétnyelvű feliratokat, ott, ahol egy-egy "bátor" intézményvezető felvállalja. Az a kérdés, hogy a törvény alkalmazásának elmulasztásáért kinek a hatáskö-rében áll Romániát felelősségre vonni? – tette hozzá, majd visszatérve akciójukra, hangsúlyozta: ezzel is azt akarják bizonyítani, hogy ha az emberekben van akarat, egymás iránti tisztelet, akkor élni lehet a jogok adta lehetőségekkel, és nem kell föltétlenül a megoldást a politikusoktól várni.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely),

2013. november 22.

Tamás Sándor: kiállunk Sikó Imre mellett
Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke pénteken levélben fordult Radu Stroe belügyminiszterhez, Bokor Tóth Orsolya Kovászna Megye vezetőügyészéhez, Ion Popa Kovászna megye rendőrparancsnokhoz és Calinic Sabin Megyei Közrendészeti Hatóság (ATOP) elnökéhez, hogy vizsgálják ki a bölöni eset előzményeit is.
Mint arról már beszámoltunk, három személyt gyanúsítanak azzal, hogy jogsértést követtek el november 20-án, szerda este Bölön községben, akik a helyi rendőrökkel kerültek összetűzésbe, amely során fizikai bántalmazásra is történt. A konfliktus részese volt a bölöni polgármester is, aki szerint nem ők voltak a bántalmazók.
„Döbbenettel vette tudomásul Kovászna Megye Tanácsa, hogy szerdán a Megyei Közrendészeti Hatóság soros ülése után történt események atrocitásba fulladtak. Sikó Imre Bölön község polgármestere, valamint testvére és egy helyi fiatal tanácsos esetében fogva tartást rendelt el az ügyészség” – közölte Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája. Hangsúlyozták: a történések kapcsán Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor pénteken levélben fordult az illetékesekhez, hogy vizsgálják ki a mostani atrocitás előzményeit is.
„Az eddigi sokéves tapasztalat azt mutatta, hogy Bölön község a rendkívül bonyolult etnikai összetétele ellenére (45,68% roma, 35,82% magyar és 13,68% román) Sikó Imre polgármester tíz éves községvezetői munkája eredményes volt. Az elöljáró, a 2 859 lélekszámú közösség bizalmát és támogatását élvezi évek óta” – áll a közleményben. Tamás Sándor az ügy kapcsán elmondta, hogy a szerdai történetnek egy hosszabb előzménye van, ezért is fordult a hatóságokhoz, arra kérve őket, hogy azt is vizsgálják ki a nyomozás során. „Kiállunk Sikó Imre és társai mellett, arra kérünk minden bölöni lakost, hogy félelem nélkül segítse információival az ügy tisztázását.” – nyilatkozta a megyei önkormányzat elnöke.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro

2015. július 31.

„A zsoboki tábor menedék, kedvesség, szeretet”
VII. Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábor
„A nyelv nem lehet »egyszerű«, mert az ember nem »egyszerű«, aki beszéli.” – olvashatjuk Kosztolányi Dezső idézetét a hetedik zsoboki tábor programján.
Az első ízben egy teljes hétre szervezett táborban a Georgius Aranka Társaság fiatal csapata (Antal Orsolya, Barazsuly Viktória Adrienn, Ecsedy-Baumann Brigitta, Oláh Csilla, Tasnádi István, valamint jómagam, Széman Emese Rózsa), a Kosztolányi-idézet szellemében, ismét olyan programot igyekezett összeállítani, amelyben mindenki megtalálhatta az érdeklődésének megfelelő előadást, foglalkozást. Az előadók, (előadásaik sorrendjében) Péntek János akadémikus, nyelvészprofesszor (Kolozsvár), Kerekes Barnabás Kazinczy- és Lőrincze-díjas gimn. tanár, az Anyanyelvápolók Szövetségének (ASZ) alelnöke (Budapest), Wacha Imre Kazinczy- és Lőrincze-díjas főiskolai docens (Budapest), Demény Péter író, költő, szerkesztő, egyetemi oktató (Kolozsvár–Zilah), Széman Rózsa játszóházvezető, művelődésszervező (Szilágysomlyó–Kolozsvár), Bordi András Kazinczy-díjas rádióbemondó (Budapest), Sipos Gábor történész-levéltáros, egyetemi oktató (Kolozsvár), Juhász Judit, az ASZ elnöke (Budapest), Katona Szabó Erzsébet textilművész (Budapest), Szabó-Reznek Eszter doktorandusz (Kolozsvár), Albert Júlia színművész, egyetemi oktató (Kolozsvár), Szebeni Zsuzsa színháztörténész (Budapest), Tóth Orsolya operatőr, gyártásvezető, egyetemi oktató (Kolozsvár), valamint Sediánszky Nóra dramaturg, rendező, fordító (Budapest) a nyelvészettől a szép kiejtésen és színház-, valamint irodalomtörténeten keresztül a textilművészetig, animációs film készítéséig és drámajátékokig számos témát lefedtek. Munkánkat segítették az Anyanyelvápolók Szövetsége képviselői (Muszka Ágnes és Terjéki Tamás), valamint Kerekes Barnabás szakmai táborvezető.
Az együtt töltött egy hétről a 25 táborozó egyike, Nagy Izabella számol be.
Széman E. Rózsa
Július 13-án több tucat turista, lelkes kiránduló, jókedvű gyerek nyüzsgése honolt a kolozsvári állomás főbejárata előtt. A tömegben mindenki a saját kis csapatát, az ismerős arcokat kereste; így történt ez az erdélyi anyanyelvápoló fiatalokkal is, akik végül, a szervezőket megpillantva egy csoportba gyűltek. Hova indultunk? Az úti cél nem más volt, mint a Kalotaszeg szívében található Zsobok, ahol immár hetedik alkalommal rendezték meg az Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábort. Érkezésünk után Ősz Előd levéltáros, segédlelkész, a zsoboki templomban tartott áhítattal ünnepélyesen megnyitotta a tábort, majd Péntek János nyelvész, akadémikus Helyzetek és ideológiák a nyelvművelésben. Lőrincze Lajosra emlékezve című előadását hallgattuk meg. Idén is voltak első bálozók és visszatérő diákok, tehát, a csapat összerázódásának érdekében, az est hátralevő részét játékos ismerkedéssel töltöttük.
A zsoboki reggelek rendszerint szakmai előadásokkal indultak, ámde ezek nemcsak anyanyelvhez fűződő témákat vonultattak fel, több művészeti ágat is felkaroltak, mint például a textilművészet, színház.
Kedden Kerekes Barnabás a Te döntesz kérdéskörrel kapcsolatos gondolatait fejtette ki. Ezt Wacha Imre Nyelvzavar és nyelvértés, szót-értés. Babilon–Pünkösd című előadása követte. Az előadások sorát pedig Demény Péter Szeretem a Facebook-ot. Léleklájkolások című korszerű, a közösségi oldalak pozitív és negatív attribútumait latolgató fejtegetés zárta.
A következő napirendi pontként a kézműves foglalkozás volt feltüntetve. Kedvünk szerint gyöngyöt fűzhettünk, sőt még a tűnemezelés csínját-bínját is eltanultuk Széman Rózsa játszóházvezetőtől. Ha már Kalotaszegen tartózkodtunk, kihagyhatatlan volt a jellegzetes tisztaszoba és a népviselet megtekintése, melyet páran, nagy örömükre magukra is ölthettek. A tábor második napját Bordi András rádióbemondó meghitt, hangulatos gitárestje, és az általa vezetett drámajátékok zárták.
Nagy Izabella, XII. oszt. tanuló, Apáczai Csere János Elméleti Líceum
Szabadság (Kolozsvár)

2017. február 1.

Ébren tartani a kollektív emlékezetet
Az 1944–1945-ben a Szovjetunió kényszermunkatárboraiba hurcolt áldozatok emléke előtt tiszteleg a február 25-én záruló emlékév. Dr. Murádin János Kristóf történész a Krónikának elmondta, rendkívül fontos tudni az erdélyi civilek elhurcolásáról, szenvedéseiről, hiszen ha hagyjuk feledésbe merülni, akkor legalább annyira bűnösek vagyunk, mint azok, akik okozták, elkövették.
A szovjet munkatáborokba hurcolt áldozatok emléke előtt tisztelgett és tiszteleg több, a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévébe illeszkedő rendezvény(sorozat) Kolozsváron. Dr. Murádin János Kristóf történész, egyetemi adjunktus, a Sapientia EMTE kolozsvári karának kancellárja a Krónikának elmondta, történelmi adósságot törlesztenek azok, akik a 2015-ben kezdődött emlékév apropóján megemlékeznek a második világháború végén és azután a szovjet munkatáborokban fogságot szenvedőkről és az áldozatokról.
Jól átgondolt, ördögi rendszer volt
„Negyven éven keresztül nem lehetett beszélni a lágerek szörnyűségeiről és az elhurcolásokról, viszont az elmúlt 27 évben már lehetett volna, mégsem tettük meg kellő időben. Az elmúlt évtizedekben egyre fogyott és rohamosan fogy azoknak a száma, akik elszenvedői, tanúi voltak mindannak, ami a Szovjetunió lágereiben történt. Az 1990-es években kellett volna odafigyelni a túlélőkre, amikor még jóval többen éltek közülük” – fejtette ki Murádin János Kristóf. Mint mondta, a 2015-ben indított emlékév idén február 25-éig, a kommunizmus áldozatainak emléknapjáig tart. Az emlékévet a Miskolcon 2013 áprilisában megalakult „Málenkij robot” Emlékbizottság 2014–2015 kezdeményezésére Magyarország kormánya hirdette meg, hogy a Kárpát-medence településein megemlékezzenek az 1944–1945-ben a Szovjetunióba, kényszermunkára hurcolt magyar és német civilekről.
„Rendkívül fontos tudni az elhurcolásokról, szenvedésekről, hiszen ha ezekről továbbra is hallgatunk, és hagyjuk feledésbe merülni, akkor legalább annyira bűnösek vagyunk, mint azok, akik elkövették. A fiatal generációknak is tudniuk kell arról, hogy csak Kolozsvárról 5000 magyar polgári lakost hurcoltak el a sztálini kényszermunkatáborokba, egész Erdélyből pedig legalább 20 ezer, de inkább 30 ezer magyart 1944 szeptember–októberében. Ez tehát nemcsak egy jelenség volt a sok közül, hanem egy jól átgondolt, megtervezett és következetesen végrehajtott, ördögi rendszer. Az első hullámban főként magyarokat vittek el, azután 1945 januárjában 70–90 ezer német származásúnak tekintett embert: erdélyi szászokat, bánsági és partiumi svábokat, köztük sok magyar identitású embert is. A foglyoknak legalább egyharmada életét veszítette a szovjet lágervilágban, több ezerre tehető az áldozatok száma” – fejtette ki a történész.
Murádin János Kristóf 15 éve foglalkozik ezzel a korszakkal, nagyon sok túlélővel készített interjút, emléktárgyakat gyűjtött, számos tudományos konferencián mutatta be a történteket, és több tucat, a korszakról szóló tanulmány, szakcikk szerzője. A történész, aki behatóan ismeri az 1944–45-ben Erdélyből elhurcoltak történetét, úgy nyilatkozott, nemcsak a nácizmus bűneiről kell megemlékezni, hanem a másik oldal által elkövetett szörnyűségeket is meg kell őrizni a köztudatban, hiszen az is az erdélyi magyar történelem szerves része. „Csak akkor kerülhetnek helyükre a dolgok a kollektív emlékezetben, ha e két diktatorikus rendszer, a kommunizmus és a nácizmus ideológiája alapján végbement üldöztetések, deportálások, tömeggyilkosságok egyforma módon számon tartatnak. Ha elfelejtjük azokat, vagy nem veszünk tudomást róluk, esetleg csak az egyik fél tetteit tartjuk nyilván, csak azokra emlékezünk, a másik a jövőben félő, hogy bármikor megismétlődhet” – hívta fel a figyelmet a szakember.
Erdélyi magyar foglyok emléktárgyai
Az emlékév keretében számos rendezvényt szerveztek és szerveznek a kincses városban, ezek sorába illeszkedik az a képzőművészeti tárlat is, amely január 16-án nyílt meg és február 16-áig látogatható a kolozsvári magyar főkonzulátus rendezvénytermében: M. Lovász Noémi képzőművész alkotásai a Gulag-sorsokat idézik meg.
A Sapientia egyetemen 2016 májusától többrészes előadássorozatot tartanak a korszakról magyarországi, erdélyi és kárpátaljai történészek közreműködésével. Az előadások idén is folytatódnak: február 2-án dr. Hámori Péter budapesti történész a Gulag női foglyainak sorsáról, február 16-án pedig Majorszki András miskolci történész a Tokaj-hegyalja vidéki elhurcolásokról tart előadást a Sapientia kolozsvári karának Tordai úti épületében. Mindemellett az egész országban egyedülálló, állandó kiállítás tekinthető meg a szovjet fogság emléktárgyaiból ugyanitt. A nagyszabású, több mint 450 darabos, múzeumi jellegű anyagból álló tárlat tavaly október 12-én, a kolozsvári elhurcolások kezdetének napra pontosan 72. évfordulóján nyílt meg.
A Meghalni könnyebb, mint elválni – Erdélyi magyar civilek szovjet fogságban 1944–1949 című kiállítás hatalmas sikert aratott, látogatóinak száma még a tavalyi évben meghaladta az ezret – fejtette ki a történész. Az áldozatok fogságának emléket állító gyűjtemény a második világháborút követően végbement razziaszerű elhurcolásokat idézi fel, a fogságból hazaküldött leveleket és tábori használati tárgyak sorát vonultatja fel, különleges dokumentumokat mutat be, korabeli fotókkal érzékelteti a lágerek világát, ott készített egyedi szuvenírtárgyakat, valamint még ki nem adott visszaemlékezések eredeti kéziratait teszi közszemlére.
Dokumentumfilm a túlélőkről
Murádin János Kristóf elmondta, február 25-ére, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjára és egyben az emlékév zárónapjára időzítik szintén a Sapientia EMTE-n annak a két dokumentumfilmnek az ősbemutatóját, amelyeket 2016-ban forgattak a témában. Egyik a történészi, tudományos megközelítést mutatja be, a másik pedig a túlélők személyes történeteit dolgozza fel. „Számos interjút készítettünk túlélőkkel, tanúkkal, az ő vallomásaikat rögzítettük, ezt mutatja be a dokumentumfilm. A túlélők emlékezései nyilván sokkal személyesebbek és mélyebbek, mint az adatokra alapozó történészi szakmai megközelítések, így közel hozhatják a nézőhöz a szenvedésekkel teli korszakot. Tóth Orsolya és Farkas György filmrendezők, dr. Nagy Alpár Csaba, Benkő Levente, Papp Annamária történészek, Józsa István Lajos, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke és jómagam készítettük a szovjet kényszermunkatáborokra emlékező és emlékeztető dokumentumfilmeket” – mondta el a történész.
A február 25-én a Sapientia EMTE Tordai úti épületének Aula Magna termében délelőtt 11 órakor kezdődő filmvetítéseket követően a szovjet fogságot túlélők és történész kutatók részvételével kerekasztal-beszélgetésre kerül sor. A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévét ezzel a programmal, illetve a szovjet foglyul ejtések kolozsvári helyszíneire kalauzoló, különleges mobiltelefonos applikáció projektjének útjára indításával zárják a Sapientia kolozsvári karán.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

2017. február 27.

MÁTYÁS KIRÁLY SZÜLŐHÁZÁTÓL A HALÁLTÁBOROKIG
Ötezer kolozsvári civilt kényszerítettek rabságba a szovjet és a román hatóságok
A kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vetítéssel egybekötött nagyszabású dokumentumfilm-bemutatóval és kötetlen beszélgetéssel zárta a Gulag-emlékévet. A rendezvény végén pedig egy egyszerre korszerű és a maga nemében páratlan idegenvezető eszközt mutattak be.
„Mindenki vegye elő a mobiltelefonját!” – a jövőben ezzel, vagyis nem a megszokott, ellenkező utasítással kezdheti óráját az a történelemtanár, aki letölteti Farkas György és Pásztor Péter ötletgazdák-fejlesztők új alkalmazását. Ez az applikáció akár a Kolozsvárra személyesen ellátogatót, akár a világ másik szegletében a fotelban ülőt vezeti végig a kincses város azon helyszínein, ahol 1944 őszén összegyűjtötték, tartották, kínozták azt az ötezer helyi magyar férfit, akiket innen a Szovjetunió lágereibe hurcoltak. Minderről a Gulag-év zárónapján esett szó szombaton, amely ünnepi rendezvényen két, e témát feldolgozó dokumentumfilm (Farkas György: Székelyföldi terror és miért éppen Kolozsvár?, Tóth Orsolya: A szovjet fogság emlékeinek nyomában Kolozsváron) ősbemutatóját nézhettük meg, valamint egy olyan kerekasztal-beszélgetésen vehettünk részt, amelyre eljöttek a borzalmak egyes megélői is.
Murádin János Kristóf egyetemi adjunktustól megtudtuk, hogy magyar civilek összegyűjtésére azért volt szükség, mert 1944 őszén a tordai csatában nem elég, hogy a szovjet erőket majdnem egy hónapig feltartották a magyar és német erők, ezzel megakadályozva a Vörös Hadsereget abban, hogy betörjön a magyar fennhatóság alatt lévő Észak-Erdélybe, de ráadásul képesek voltak szervezetten visszavonulni. Ennek köszönhetően Rogyion Malinovszkij parancsnok alig volt képes hadifoglyokat ejteni, ezért döntött úgy, hogy a hiányt főleg a kolozsvári civilekkel pótolja. A rabszolgamunkára kiválasztott ötezer férfi jelentős részét a román hatóságok ajánlása nyomán fogdosták össze, akik között ott találjuk a magyar szellemi élet színe-javát. Például a Farkas utcában lakó egyetemi tanárokat és diákokat is így gyűjtötték össze, akiknek a többsége nem élte túl az embertelen körülményeket, ma is jeltelen sírban nyugszanak valahol Szibériában. Itt jegyzendő meg, hogy az értelmiség megtizedelése olyan nagy szellemi veszteséget okozott a városnak, amelyet Erdély magyar közössége máig nem tudott kiheverni.
Erről is beszél az említett mobilapplikáció, amelyet a rendezvény végén ki is próbáltunk: „Kolozsvár mindig iskolaváros volt. Erdély magyarságának szellemi központja, amelynek olyan szimbolikus szellemi terei vannak, mint például a Farkas utca. Csak a közelben álló református kollégiumból tíz tanárt és tizenhét diákot hurcoltak el, hogy azután Mátyás királyunk szülőháza előtti terecskén várakozzanak az embertelen kínokkal járó utazásra és fogságra.” A tartalmas szöveget részletes térképekkel támogatja és kiváló fényképekkel illusztrálja az alkalmazás, amely azonnal felismerte, hogy hol tartózkodtunk. A tudósok, filmesek, szoftverfejlesztők abban a reményben dolgoztak a magyar kormány által anyagilag és szellemileg támogatott Gulag-emlékévben, hogy a magyar társadalom minél többet tudjon meg történelmünk eddig kevéssé feltárt és máig nem oktatott múltjáról.
Erdélyi Eszkimó Péter (Kolozsvár)
Magyar Idők (Budapest)

2017. február 27.

Emlékezni és emlékeztetni a Gulagra
Dokumentumfilm-bemutatóval emlékeztek a második világháború után a szovjet kényszermunkatáborokba hurcolt kolozsváriakra. A Sapientia EMTE rendezvényét a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartották a kincses városban.
Ez a történet lassan feledésbe merülni látszik, még legalább 20–30 történész kutatómunkájára lenne szükség, hogy még több mártírt azonosítani tudjanak  a második világháború utáni Gulag munkatáborok erdélyi áldozatai közül – fejtette ki Murádin János Kristóf történész, egyetemi adjunktus, a Sapientia EMTE kolozsvári karának kancellárja az egyetem filmbemutatóval egybekötött hétvégi megemlékező rendezvényén a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Farkas György Székelyföldi terror és miért éppen Kolozsvár?, valamint Tóth Orsolya A szovjet fogság emlékeinek nyomában Kolozsváron című dokumentumfilmek bemutatója a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében a felsőoktatási intézmény által szervezett rendezvények záróeseménye volt. A bemutatók iránt hatalmas volt az érdeklődés, zsúfolásig megtelt a Sapentia 160 ülőhelyes Auditorium Maximum terme. A vetítéseket követően a filmek alkotói történészekkel, illetve a Gulag kényszermuynkatáborok két túlélőjével, Bitay Lászlóval és Gergely Istvánnal beszélgettek. Farkas György kifejtette, valójában két különböző dokumentumfilmet fűzött össze kizárólag erre az alkalomra, ugyanis két történetről van szó, amelyeknek azonos a kezdetük. Mint részletezte, az volt a cél, hogy minél több diák láthassa, hiszen a Gulag története nem szerepel kielégítően a történelemkönyvekben.
A filmet először a Duna TV sugározza, később kiadják DVD-n, és elérhető lesz a Gul.hu dokumentációs portálon. Benkő Levente történész úgy vélte, a mai fiatalok nem könyvmolyok, így ha képernyőn láthatják, az számukra is közelebb hozza a történelmet. Hozzáfűzte, Tóth Orsolya filmje, amelyben a túlélők maguk mesélik el, hogyan viselték el a fogságot, jóval bővebb nyersanyagból készült. Összesen 11 túlélő neve szerepelt a nyilvántartásukban, közülük hárommal semmilyen kapcsolatot nem tudtak teremteni, a maradék nyolccal is nagyon nehezen. „Ezeket a történeteket nem lehet a szőnyeg alá söpörni ” – szögezte le Benkő Levente. Nagy Alpár-Csaba történész úgy értékelte, a filmek méltóképpen tisztelegnek az áldozatok előtt. Murádin János Kristóf kifejtette, a filmek csak nagyon szűk keresztmetszetét adják a történetnek, a kutatást pedig már az ötvenes években el kellett volna kezdeni, de 1989-ig a túlélők nem mertek beszélni a Gulagról, szegényes a rendelkezésre álló forrásanyag. Mint részletezte, 745 fős a mártírlistája a Gulagon elhunyt kolozsváriaknak, de ez csak egy kis része a kincses városból elhurcolt 5000 embernek. Gergely István, a szovjetunióbeli munkatáborok egyik túlélője úgy vélte, lassan mesévé érlelődik a történelem, a filmeknek köszönhetően viszont az utókor is kapott belőle egy kis kóstolót. Bitay László elmondta, két lánya van, de a kommunista rezsim ideje alatt sosem mert beszélni nekik a fogságról, mert félt, hogy elszólják magukat. Farkas György ugyanakkor bemutatott egy „idegenvezetőként” működő mobilalkalmazást, amelynek segítségével felkereshetők Kolozsváron azok a helyszínek, ahol az orosz katonák összegyűjtötték a foglyokat.
Előadás Váradon az ‘56-os forradalomról
Az előző évekhez hasonlóan idén is megemlékezést szervezett Tőkés László európai parlamenti képviselő nagyváradi irodája és a bihari Magyar Polgári Egyesület a kommunizmus áldozatainak emléknapján. A rendezvény keretében Kiss Tamás Az 1956-os forradalom indító szikrája, a szegedi MEFESZ címmel tartott kevéssé ismert kép- és hanganyaggal kísért előadást. „Sosem az Én került előtérbe, hanem mindig a Mi” – fejtette ki a 83 éves Kiss Tamás. Visszaemlékezésében a múltbéli történések számos, kevésbé ismert részletét domborította ki, majd reagált a hallgatóság felvetéseire, végül közösen állapították meg: bár a magyar forradalom és szabadságharc kitöréséhez több szerencsés véletlen egybeesése is hozzájárult, ám a korabeli társadalmi-politikai helyzet nagyon is megérett rá. A szerencsétlen geopolitikai körülmények és a vörös terror miatt nem győzhetett, ám a kommunista világrendszeren súlyos sebet ejtett. Megfogalmazást nyert az is, hogy a megtorlás kegyetlen volt, de aztán a diktatúra puhulni kezdett Magyarországon, míg Romániában az 56-os eseményeket arra is felhasználta az önkényuralom, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösséget megroppantsa, megfélemlítse. 
Kiss Előd-Gergely 
Krónika (Kolozsvár)

2017. február 27.

Életigenléses tiszteletadás az erdélyi magyar áldozatoknak
Lezárult a Gulág-Gupvi emlékév, de az emlékezés örök marad
A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épülete adott otthont szombaton annak a kolozsvári rendezvénynek, amellyel lezárult a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba hurcolt hadifoglyok és civil internáltak emlékévének programsorozata. Népes közönség előtt Tonk Márton egyetem tanár, dékán köszöntője után Murádin János Kristóf történész, egyetemi adjunktus nyitotta meg a találkozót, amelyen három dokumentumfilmet mutattak be a második világháború befejező szakaszában a Szovjetunió fogolytáboraiba hurcolt, embertelen körülmények között fogva tartott és dolgoztatott erdélyi, ezen belül kolozsvári magyarok tragikus történeteiről. A vetítést kerekasztal-beszélgetés követte, amelyen történészek, filmrendezők és két túlélő vett részt, a közönség pedig kérdéseket tehetett fel a látottak-hallottak kapcsán. Végezetül bemutatták azt a mobiltelefonos applikációt, amely a hetvenhárom évvel ezelőtti kolozsvári gyűjtőpontok helyszínére kalauzolja az érdeklődőt.
Köszöntőjében Tonk Márton dékán arra emlékeztetett, hogy az akkori Gulág-Gupvi-áldozatok kálváriája, egy szűk társadalmi réteget kivéve, az egész erdélyi magyarság szenvedését jelentette. A történtekről a mai fiataloknak nem lehet közvetlen tudomásuk, ezért meg kell ismertetni velük a történelemnek ezen sötét fejezetét. A Sapientia–EMTE a magyar kormány és parlament által meghirdetett, s a kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én lezárult Gulág-Gupvi emlékév keretében tizenegy előadással, huszonöt családi hagyatékból-gyűjteményből létrejött emléktárgy-kiállítással tisztelgett az áldozatok emléke előtt, és ebben oroszlánrészt vállalt magára Murádin János Kristóf és Benkő Levente történész. Az egyetem diákjai kutatómunkát végeztek, amelynek eredménye hamarosan hozzáférhetővé válik.
A jelenlévők egyperces néma felállással adóztak az áldozatok emlékének. Ezt követően Murádin János Kristóf  interjúira hivatkozva az életigenlés motívumának diadalát hangsúlyozta, és felidézte a legendás túlélő, Olafsson Károly, Placid atya által hirdetett négy szabályt: a szenvedést nem szabad dramatizálni, mert attól csak gyengébb lesz az ember; keresni kell az élet apró örömeit; különbek vagyunk rabtartóinknál; akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselni a szenvedést.
A filmvetítés Farkas György Székelyföldi terror és miért éppen Kolozsvár? című alkotásával kezdődött. A dokumentumfilmben a témát kutató történészek (Benkő Levente, Murádin János Kristóf és Nagy Alpár Csaba), valamint a kegyeletápolást felvállaló és szorgalmazó lelkészek (Józsa István Lajos és Ungvári Barna András) mutatják be a történteket. A filmben a Szovjetunióba hurcolt magyarok tragédiája is igazolja, hogy a nácizmus és a kommunizmus gaztettei azonosak, ráadásul az erdélyi elhurcolások (amelynek során a legtöbb embert, ötezret Kolozsvárról indítottak a szovjet kényszermunkatáborokba) a kárpátaljai korabeli intézkedésekhez hasonlóan a tervszerű etnikai tisztogatás fogalmát is kimerítik. Erről az embertelenségről, mint ahogyan a kevés pozitív példáról is (előfordult, hogy románok igyekeztek magyarokat megmenteni az elhurcolástól) beszélni kell, különben nem lehet szó igazi történelemírásról – összegzett a film.
A második bemutatott alkotás Tóth Orsolya (Sapientia–EMTE) A szovjet fogság emlékeinek nyomában Kolozsváron című dokumentumfilmje volt. Ebben kolozsvári, Kolozsvár környéki, valamint székelyföldi (erdővidéki és kézdiszéki) túlélők mesélik el élményeiket az ártatlan emberek utcákról, munkahelyükről és saját házukból való elhurcolásától a szibériai lágerekig, a dombászi szénbányákig, a Kaukázusig – ahol embertelen feltételek között dolgoztatták őket, s naponta százával haltak meg a foglyok –, egészen a hazautazásig és az itthoni életbe való visszailleszkedésig. A zsúfolt marhavagonokban való szállításuk semmiben nem különbözött a zsidók náci haláltáborokba való elhurcolásától – derült ki az elhangzottakból.
Meglepetésként a közönség egy harmadik felvételt is megtekinthetett, pontosabban Csibi László Édes Erdély, itt voltunkcímű filmje nyersanyagának egy rövid részletét, amelyben Kolozsi Gergely István túlélő Csibi László kamerája előtt meséli el a Szovjetunióban átélt fogolykálváriáját.
A kerekasztal részvevői Murádin János Kristóf, Benkő Levente és Nagy Alpár Csaba történészek, Farkas György filmrendező, Pásztor Péter filmszerkesztő, Bitay László és Gergely István túlélők voltak. Farkas György elmondta: filmje tulajdonképpen kettőnek az ötvözete, közelebbről külön alkotásokként véglegesítik a székelyföldi terrorról és elhurcolásokról, illetve a kolozsvári deportálásról szóló filmeket. Az alkotók célja, hogy minél több fiatal megismerhesse a huszadik század ezen szomorú történetét. Ezt szolgálja az a mobiltelefonos applikáció is, amelynek segítségével megtalálhatók, illetve ismerteteket lehet szerezni azokról a kolozsvári helyekről, ahova 1944. október közepén ötezer magyar civil férfit gyűjtöttek össze, majd hurcoltak romániai lágereken keresztül a Szovjetunióba.
A rendezvény zárszavaként Murádin János Kristóf elmondta: „Ez a mi történetünk, emlékét őrizni a mi felelősségünk, mert bennünk él. A kutatómunka sokkal eredményesebb lett volna ezelőtt fél évszázaddal, de hátha az emlékév lezárta mégis nyitva maradó kapukat jelent.”
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár)

2017. március 5.

Amikor a szovjet terror román besúgással társul – Gulág-tragédia Kolozsváron
Kevesen tudják, hogy a Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdélyben még pusztítóbb volt a szovjet terror, mint a trianoni országrészben, ott ugyanis a szovjetek vérengzését tetézték a Vörös Hadsereg mellé csapódott román katonák kegyetlenkedései. Bár nem süthető bélyeg a teljes erdélyi románságra, mégis tény: Kolozsvárról és környékéről közel hatezer magyar férfit hajtottak el a Gulág-Gupvi táborokba, a román katonaság és a magyar-vagyonra ácsingózó helyi románok segítségével, egyharmaduk sosem tért vissza. Ugyanakkor voltak magyarokat bujtató román családok is. A Gulág Emlékév zárónapján Kolozsváron több kutató és túlélő is megszólalt, a borzalmas történetet a témát régóta kutató Erdélyi Eszkimó Péter írta meg a PestiSrácok.hu olvasóinak.
A szovjet katonai vezetés jó előre gondolt a rommá tett Szovjetunió területeinek helyreállításra. Ehhez viszont rengeteg férfi munkaerőre és szakemberre volt szükségük, de az emberveszteségeik miatt erre nem állt rendelkezésre elegendő munkaerő. Ráadásul hadifoglyokból is kevesebbet ejtettek a tervezettnél, ezért találták ki a civilek számára a „málenkij robot” (kis munka) hazug intézményét, amelyet Kolozsvárt is alkalmaztak.
Nem elég, hogy 1944 őszén Tordánál a magyar hadsereg és német bajtársaik majdnem egy hónapig feltartották a román szövetségesekkel megerősített szovjet erőket, ezzel megakadályozva a Vörös Hadsereget abban, hogy betörjön a magyar fennhatóság alatt lévő Észak-Erdélybe, de ráadásul szervezetten voltak képesek visszavonulni. Ennek köszönhetően Rogyion Malinovszkij parancsnok alig volt képes hadifoglyokat ejteni, ezért döntött úgy, hogy a hiányt főleg a kolozsvári civilekkel pótolja. Sztálin dühödten sürgette Malinovszkijt, aki ebben a helyzetben még a Moszkva által megkövetelt hadifogoly kvóta töredékét sem tudta teljesíteni. Tehetetlenségük miatt kimondhatatlan feszült hangulat uralkodott a szovjet főparancsnokságon éppen úgy, mint a közkatonák körében. Malinovszkij pedig hazudni kényszerült a rettegett generalisszimusznak, amikor a hadifoglyok létszámáról tett jelentést.
A ROMÁN SZOMSZÉDOK ADTÁK A FÜLEST
– A többhetes lángoló tordai pokolnak azonban október 7-én vége szakadt és a szovjet-román erők elkezdhették féktelen szabadrablásukat, erőszakoskodásukat Tordán, Kolozsvárt és a környező falvakban, amely borzalmakat a békés lakosság málenkij robotra való elhajtásával tetéztek – fogalmaz Murádin János Kristóf erdélyi történész. – Október 12-15 között – teljesen törvénytelenül – hétszáz 17 és 55 év közötti magyar fiút és férfit ejtettek foglyul Tordán és környékén, illetve ötezret Kolozsvárt, majd hurcolták el onnan a szerencsétlen embereket a Szibériai lágerekbe. A sorozatos razziaszerű fogolyszedések során előbb az utcáról, vagy a munkahelyeikről, később a lakásaikból szedték össze a magyar áldozatokat. Gyakran a szovjet katonákat a román hatóságok, vagy éppen a román szomszédok irányították azokhoz magyarokhoz, akikkel szemben ellenérzéssel viseltettek.
– A Szentlélek utcában jártak először és szedték össze az embereket. Bejöttek utánunk az oroszok a házba. a pincéből hoztak ki apámmal (Kelemen Ferenc) és György Jakab Misivel, az egyik szomszédunkkal. Először a házak udvarára csalták ki az embereket, majd átvezettek egy műhelybe a Széchenyi tér közelében, ahol „átverifikáltak”, megnézték, milye volt az embernek és elvették tőle. Onnan egyenesen vittek a törvényszékre, a börtöncellába – mesélte a történészeknek Kelemen István, aki akkor 18 éves volt.
Nagyon fontos szempontként szerepelt, hogy az emberek összeterelése gyorsan, pontosan és a lehetőségekhez mérten ellenállás nélkül menjen végbe. Ezért az oroszul tudó foglyok kérdéseire a szovjet katonák általában nem mondták meg az igazat. Legtöbbször azt mondták, hogy „málenkij robotra”, vagyis kis munkára, a háborús károk eltakarítására kell a munkaerő. Mindezeknek dacára, az elfogottakkal úgy bántak, mint valami bűnözőkkel, vagy legalábbis hadifoglyokkal. A kolozsvári utcák zengtek a „davaj, davaj!” (gyerünk, gyerünk), „bisztro!” (gyorsan) és a „pasli!” (indulás) parancsszavaktól.
16 ÉVES GYERMEK VOLTAM…
– Az oroszok bevonulása után elszaladtam a műhelyünkbe, hogy megnézzem, nem törték-e fel a ruszkik? Nem volt feltörve. Indultam vissza, hogy vigyem meg a jó hírt, hogy a műhely sértetlen… Ahogy futottam visszafelé, a Széchenyi téren egy orosz katona meglátott, és rám kiáltott, hogy „davaj!”, „davaj!” – intve a géppisztolyával, hogy álljak be a sorba. Már vagy száz ember állhatott ott a sorban. Megijedtem. Nem akartam beállni, inkább futottam tovább. De az orosz figyelmeztetésül a lábam elé lőtt egy rövid sorozatot. Akkor láttam, hogy muszáj engedelmeskednem. Be kellett álljak a sorba. Még csak 16 éves gyermek voltam. Sírtam és vártam, hogy mi lesz – meséli Török Imre, aki túlélte a borzalmakat.
A szovjet járőröket román civilek és katonák segítették a magyarok összegyűjtésében. Aki nyíltan vállalta magyarságát és fizikailag is megfelelt a nehéz fizikai munkára, azt azonnal bevágták a sorba.
Vincze Sándor túlélő emígy emlékezik: – Jöttünk a város felé, s ahol most a Horeáék szobra áll, megpillantottuk a sorba terelt tömeget. Fegyveresek vették körül az egybeterelt civileket, Több volt a román katona, mint az orosz. Minket is bevágtak a testvéremmel együtt a sorba és faggatni kezdtek: „Ce esti roman sau ungur?” (Mi vagy, román, vagy magyar?). Mondtuk, hogy magyarok vagyunk. Na, akkor csak álljunk nyugodtan. Gyönyörű októberi nap volt, úgy is öltöztem kiskabátban, félcipőben. Azt mondták, hogy a felrobbantott hidakat kell felépítenünk – mondja könnyeivel küszködve Sándor, aki egyedül tért haza a három Vincze testvér közül.
A törvényszékre kísért civileket a két-négy személyes fogdákba lökdösték, néha egyszerre húszat-harmincat zsúfolva össze. – A cellában álltunk, mint a gyufaszálak a gyufásdobozban. Nem is tudtunk lefeküdni. Éjszaka két-három óra körül adtak egy kis paszulylevest. Jó meleg volt. Jól is esett, mert nagyion ki voltunk éhezve. Mivel kanalat nem adtak, a csajkából kellett meginnunk – sorolja a körülményeket Török Imre egykori rab. – Engem október 12-én kaptak el. Elkísértek a Honvéd utcai börtönbe és ott bezártak bennünket a cellákba. Amikor aztán hajnalban lezavartak sorba állni, ott láttam apámat, sok ismerőssel együtt. Édesapám Bitay József később Magnyitogorszkba került, és ott meghalt. Elhurcolásakor negyvenhárom éves volt – közli szomorúan Bitay László, aki 1944-ben szinte még gyermek volt.
NEM KELLETTEK SZEMTANÚK…
Hogy ne keltsenek feltűnést, ne legyenek szemtanúk, akik pánikot kelthettek volna a városban, hajnalban kiterelték, majd gyalogosan elindították a magyar férfiakat Torda felé, a vasút ugyanis járhatatlan volt, mert a visszavonuló németek megrongálták.
– Nagyon „dávájoztak” az oroszok – folytatja Török Imre. – Ijesztően sokan voltunk. Szuronyos oroszok járkáltak körülöttünk farkaskutyákkal. Valósággal elijesztettek bennünket még a szökés gondolatától is. Úgy meg voltunk félemlítve, hogy még félrenézni sem mertünk.
CSAK ÚGY ROPOGTAK A MAGYAR CSONTOK A MUNKAGÉPEK ALATT
Végül Tordán vasútra tették a magyarokat, persze marhavagonokba zsúfolva, ahol a padlóba vágott lyuk, vagy két konzervesdoboz szolgált latrinaként. A vonatok három napig mentek Foksányba, ahol megtörtént a férfiak ismételt átvizsgálása, majd innen az orosz földön használatos széles nyomtávú vasúton folytathatták halálútjukat a Szovjetunió valamelyik kényszermunkatáborába. Kölley Györgyöt például Karéliába szállították. Itt jegyezzük meg, hogy a flekktífuszban, vérhasban és egyéb betegségekben elhunytak holttesteit tömegsíírokba helyezték, majd a „felszabadulást” követően a tábor helyén munkáslakótelepet építettek. A szemtanúk szerint csakúgy ropogtak a magyar csontok a munkagépek alatt!
– Körülbelül 1900 embert összekötözött kézzel indítottak el marhavagonokban. Ez volt életem legborzalmasabb utazása.A hőmérő állandóan mínusz tíz fok körül mozgott, borzasztóan fáztunk és szinte teljesen védtelenek voltunk. Egy-egy vagonba száznyolcvan személyt tereltek be, és amikor megérkeztünk útcélunkhoz, általában száz-százharminc volt még életeben – meséli elszorult hangon Kölley.
Bien György a mérhetetlenül rossz ellátásra panaszkodott leginkább. – Az étkezés feketekenyérből és sós halból állt. Víz kevés volt, a szomjúság őrületig gyötört – mondta az idős túlélő. Gergely István is túlélte a lágert. A ma kilencvenes éveit taposó tősgyökeres kolozsvári öregúr meglepő részletességgel mesél negyvennégy őszéről. – Amikor esett az eső, a drótos ablakon kinyújtottuk a kanalunkat és az összegyűjtött pár csepp vizet a betegeknek adtuk. Legalább a kiszáradt ajkukat megnedvesítettük – mondja szomorúan.
“AZ ÉN CÉDULÁMAT EGY RENDES ROMÁN LÁNY TALÁLTA MEG”
Miközben utaztak, cédulákat dobtak ki, amelyekben családjainkat értesítettük arról, mi történik velünk. Érdekes módon ezek a papírfecnik legtöbbször célba is értek. – Az enyémet egy rendes román lány találta meg Medgyesen, ma is őrzöm – mosolyog Gergely.
Több sikeres szökésre is sor került. A bátrabbak sejtették, hogy nincs veszteni valójuk meglógtak őrzőiktől. – Az egyik vagonból sikeresen megszöktek a foglyok. Volt a közöttük vasutas, tudta, hogyan állítják össze a marhavagonokat és felszedték a padozatot, majd lefeküdtek a vonat alá és megvárták, míg elmegy felettük a szerelvény. Ez valahol Brassó környékén lehetett. Másnap reggel, amikor kinyitotta az őrség a vagont, hogy adjon nekik vizet, csak egy kis sovány borbélyt találtak ott, aki nem mert megszökni. Erre őt jól megverték az orosz őrök, hogy miért nem lógott meg ő is – meséli nekem a katonás kiállású férfiú, aki végül lerobbant munkaképtelenként tért haza két, munkatáborban letöltött szörnyű esztendőt követően.
Persze a holttesteket egyszerűen a sínek melletti árokba hajították, igaz, egy ideig nem jelentették őket, mert megkapták a fejadagjukat. Aki túlélte az embertelen utazást, azok is igen leromlott testi állapotban érkeztek meg a táborukba. – Amikor kiérkeztünk a Szovjetunió valamelyik munkatáborába, már ott volt egy csomó fogoly, akik a mi viszonyainkra azt mondták, hogy csak ne panaszkodjunk, most már pazar körülmények vannak a kezdetekhez képest – emlékezik Szőregi Béla egykori kolozsvári fogoly.
A lágerélet viszonylag jól ismert a nagyközönség előtt, elég, ha Alekszandr Szolzsenyicinre író munkásságára gondolunk. Mindennek a tetejébe a lágerekből szabadultak szenvedései Kolozsváron tovább folytatódtak, hiszen a hatóságok előtt ismertek voltak a „bűneik”, amelyek miatt alapvető egzisztenciális gondokkal néztek szembe, a környezetük előtt pedig kénytelenek voltak minderről hallgatni.
– A szovjet fogságot elszenvedő civilek kálváriája a kommunista Romániában tabu-téma volt, igaz kevesen is beszélhettek volna róla… Az elhurcolt ötezer magyar egyharmada, körülbelül ezerhatszáz-ezernyolcszáz fő elpusztult az úton, vagy a munkatáborban – teszi hozzá Murádin történész.
VOLTAK MAGYAROKAT BUJTATÓ ROMÁNOK IS
Murádin János Kristóf előadásában ugyanakkor kihangsúlyozta: ahogy a történelem általában, úgy a kolozsvári terror esete sem fekete-fehér. – Az erdélyi román lakosság egy része igenis segíteni próbált az elhurcoltatás előtt álló magyarokon. Volt több olyan eset is Kolozsváron, hogy a román szomszédok bújtatták saját lakásukban a magyar szomszédot egész családjával együtt, megmentve így a szovjet deportálástól. Általában ez olyan esetekben nyilvánult meg, amikor a magyar szomszéd korábban ő maga is segített román szomszédjának a magyar közhatalom négy éve alatt 1940 és 1944 között ügyes-bajos dolgaiban, hivatali ügyei intézésében, vagy kiállt mellette adott esetben, ha a magyar hatóságokkal valamilyen konfliktusa akadt – magyarázta el a történész.
AZ ERKÖLCSI KÁRPÓTLÁS IS ELMARADT
Az egyre nagyobb eredményekkel járó kutatások nehézségeire jellemző példa, hogy az ötezer férfi neve közül mindössze hétszázötvenét sikerült feltárni. És végül még egy fontos megjegyzés: sem a román, sem az orosz politikai vezetés még elvi szinten sem kárpótolta a túlélőket a szovjetunióbeli szenvedéseikért. Ráadásul sok felelős ember még ma is úgy gondolja, hogy a kolozsváriak kényszertáborokba való elszállítása, rabszolga munkára való kényszerítése jogos tett volt.
„Mindenki vegye elő a mobiltelefonját!” – a jövőben ezzel, vagyis nem a megszokott, ellenkező utasítással kezdheti óráját az a történelem tanár, aki letölteti Farkas György és Pásztor Péter ötletgazdák-fejlesztők új alkalmazását. Ez az applikáció akár a Kolozsvárra személyesen ellátogatót, akár a világ másik szegletében a fotelban ülőt vezeti végig a kincses város azon helyszínein, ahol 1944 őszén összegyűjtötték, tartották, kínozták azt az ötezer helyi magyar férfit, akiket innen a Szovjetunió lágereibe hurcoltak – jogtalanul. Minderről a GULÁG-év zárónapján esett szó február 25-én, amely rendezvényen két, e témát feldolgozó dokumentumfilm ősbemutatóját nézhettünk meg (Farkas György: „Székelyföldi terror és miért éppen Kolozsvár?”, Tóth Orsolya: „A szovjet fogság emlékeinek nyomában Kolozsváron”) valamint egy olyan kerekasztal-beszélgetésben vehettünk részt, amelyre eljöttek a borzalmak egyes megélői is.
Erdélyi Eszkimó Péter
pestisracok.hu

2017. augusztus 10.

Idén is megemlékeznek Márton Áronról a szülőfalujában
Konferencia és szentmise augusztus 26-án Csíkszentdomokoson
A csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és a Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért szervezésében hatodik alkalommal tartják meg augusztus 26-án (a püspök születésnapjához legközelebb eső hétvégén) a Márton Áron tiszteletére rendezett megemlékezést és konferenciát. A program szombat de. 10 órakor a plébániatemplomban szentmisével kezdődik, amelynek főcelebránsa és ünnepi szónoka Jakubinyi György érsek. A konferencia résztvevőit háromnegyed 12-kor a csíkszentdomokosi művelődési házban köszöntik. Előadást tart Seres Attila budapesti történész (Márton Áron lengyel tükörben), Benkő Levente kolozsvári történész, újságíró (Szemelvények a Márton Áron elleni sajtóhadjáratból, 1948–1949); Oláh Sándor Homoródalmáson élő társadalomkutató (Az erdélyi magyar egyházak a kommunista hatalom társadalomátalakítási kísérletében, 1949-1952); Nagy Mihály Zoltán nagyváradi történész (Márton Áron dilemmái a börtönből való szabadulás után), Virt László magyarországi szociológus, hittanár (A két Áron. Párhuzamok (és kereszteződések) Márton Áron és Tamási Áron életében, gondolkodásában); a Rómából érkező Kovács Gergely posztulátor (Új fejlemények Áron püspök boldoggá avatási eljárásában). A konferencia a háromnegyed négytől kezdődő filmvetítéssel zárul. Először láthatja a közönség Zágoni Balázs rendező A püspök reggelije címűdokumentumfilmjét (operatőr-vágó: Tóth Orsolya).
Az augusztus 26-án tartandó rendezvényről Lázár Csillát, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum igazgatóját kérdeztük, aki elmondta: örülnek, hogy az elkezdett hagyományt életben tudják tartani, sőt folyamatosan fejleszteni, bővíteni, új elemekkel gazdagítani is tudják. Az idei programból kiemelte, hogy először kapcsolódik be Oláh Sándor kutató, aki antropológiai szempontokat hoz a konferenciára, s mivel a kollektivizálás történetét kutatja, ezúttal az egyház helyzetét mutatja be a tanúkkal készített interjúk alapján. Seres Attila budapesti történész ezúttal Varsóból hoz egészen friss kutatásain alapuló, még nem hallott, nem publikált adatokat Márton Áronról lengyel szemszögből. A múzeum igazgatója és a rendezvény főszervezője Zágoni Balázs filmjét emelte még ki a programból, amely egy hosszabb idő alatt elkészült dokumentumfilm és A püspök reggelije címet, Márton Áron első ötven éve alcímet kapta. A dokumentumfilm Márton Áron gyermek- és ifjúkoráról, első világháborús élményeiről, és pályaválasztás körüli belső küzdelmeiről, lelki vívódásairól mesél családtagok, szemtanúk, közeli munkatársak, történészek tolmácsolásában. A film érdekessége, hogy arról a periódusról is szót ejt, amiről általában kevesebbet szoktak beszélni: hogyan készült, hogyan készítették Márton Áront a püspöki pályára? Lázár Csilla kiemelte, hogy a film alkotói eddig nem látott archív felvételeket kerestek és találtak Márton Áronról, így a film a gazdag fényképanyag mellett ezeket is bemutatja. A rendező és a szervzők szeretnék, ha a film után a látottakról beszélgetnének a résztvevőkkel.
A megemlékezés támogatói: Bethlen Gábor Alap, Budapest; Csíkszentdomokos önkormányzata; Hargita Megyei Kulturális Központ – Hargita Megyei Tanáca; Felcsík Kistérségi Társulás. Médiapartnerek: Mária Rádió Erdély, Vasárnap katolikus hetilap, Keresztény Szó.
Bodó Márta / romkat.ro

2017. augusztus 15.

Játszva hívja fel a figyelmet Kolozsvár képi örökségére az Erdélyi Audiovizuális Archívum
Mikor lezárult az Örökségünk Őrei vetélkedő, Blos-Jáni Melinda, az Erdélyi Audiovizuális Archívum egyik kezdeményezője úgy érezte, hogy a diákok kutatómunkája nyomán remek vizuális anyag került felszínre, amely megérdemli a szélesebb körű figyelmet. Így indult a műhelymunka-sorozat, amelynek eredménye a Műemlékek diákszemmel című kiállítás formájában tekinthető meg a 8. Kolozsvári Magyar Napokon.
A Bocskay-ház folyosóján és egyik termében tulajdonképpen öt kiállítás sorakozik, öt kolozsvári műemlékhez kapcsolódóan: a Marianum, a Mauksch-Hintz-ház, a Státus-paloták, az Óváry-ház és a Sétatér őrei gondolták tovább a védenceikről talált fotóanyagot. A mini-kiállításoknak két része van: a történeti, dokumentumokat felsorakoztató, és a játékos továbbgondolás „mentés másként” alcímmel.
Az RMDSZ középiskolásoknak szóló vetélkedője során sok információ és képanyag felszínre került az örökbefogadott műemléképületekről, a kutatást a Minerva Archívumban, a Fortepan archívumában, a Octavian Goga Megyei Könyvtárban és különböző hagyatékokban folytatták a diákok Blos-Jáni Melinda és Mira Marincaș vezetésével. A kiállításokon így nagy eséllyel látunk majd számunkra új régi felvételeket a jól ismert kolozsvári épületekről.
A csapatok érdeklődésüknek és képességeignek megfelelően gondoltak tovább néhány fotót: megkeresték az eredeti helyszíneket és újrajátszották a képeket, újrafotózták az eredeti helyszínt és belekomponálták a régi fotót, vagy kollázst találtak ki. „Ennek az volt a célja, hogy tényleg élvezzék, hogy egy képet kell nézzenek és a részleteket is a humor, a kapcsolatok, a kollázs révén jobban észrevegyék” – mondta el Blos-Jáni Melinda a hétfői megnyitón.
„Az éreztem, hogy hiányzik egyfajta kritikus, reflexív viszonyulás a vizuális kultúrához a diákok munkájából, ugyanis hiányzik az oktatásból is a vizuális kultúra” – indokolta a műhelymunka elkezdését Blos-Jáni Melinda. Mint mondta, a Sapientia-EMTE Film, fotó, média tanszékének oktatójaként fontosnak tartotta megismerni, illetve fejleszteni a középiskolás diákok gondolkodását a vizuális kultúráról, ezt összekapcsolni az Erdélyi Audiovizuális Archívum képmentő, képgondozó tevékenységével, illetve az Örökségünk Őrei program összegzését, bemutatását nyújtani.
Szenkovics Dezső, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának dékánhelyettese üdvözölte a „két fantasztikus kezdeményezés”, az Örökségünk Őrei várostörténeti vetélkedő és az egyetem oktatói, Buglya Sándor, Blos-Jáni Melinda és Tóth Orsolya által kezdeményezett Erdélyi Audiovizuális Archívum találkozását.
Az archívumot létrehozó Erdélyi Audiovizuális Egyesület célja az erdélyi audiovizuális örökség kutatása, népszerűsítése, első kiállításuk 2016 októberében Orbán Lajos két világháború közötti Kolozsváron készült fényképeit és filmfelvételeitmutatta be. A mozgóképeket a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával élőzene-kísérettel lehet megnézni szerdán este hét órától a Tranzit Házban.
A legnagyobb teret a Marianum kiállítása tölti be, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum diákjai ugyanis személyes tárgyakat és történeteket is összegyűjtöttek a kolozsvári leányiskola egykori diákjaitól.
A Sátus-palotákat ábrázoló fényképekből az Apáczai Csere János Elméleti Líceum tanulói merész kollázsokat találtak ki, ezeken a régi Kolozsvár a mai szupermarket-katalógusokkal találkozik.
A Mauksch-Hintz-házat lakó Hintz Elláról pedig a Báthory István Elméleti Líceum kiállításán kiderül, hogy maga is kivette a részét a korabeli vizuális kultúrából: ugyanahhoz az amatőr fotótársasághoz tartozott, mint a korábban említett Orbán Lajos.
Az Óváry-ház legendás irodalmi szalonjai az Örökségünk Őrei vetélkedő alatt szervezett Slam-esttel mosódik szó szerint egybe a református kollégisták kollázsán.
A Sétateret örökbefogadó csapat pedig egy ’60-as- ’70-es években készült portrésorozat alanyának rejtőzködő és magamutogató attitűdjeit játszotta újra, de egy századeleji sétatéri idillt is.
Ők a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának tanulói, ezért bónuszként a Sétatér történetéhez videós kvízt is összeállítottak: a parkban élő madarak nevét kell felismerni jelnyelv alapján. Amint az alábbi fotó bizonyítja, az interakció működött.
Műemlékek diákszemmel kiállítás augusztus 20-ig, a Kolozsvári Magyar Napok végéig látogatható, a kurátorok, Blos-Jáni Melinda és Mira Marincaș naponta 11 és 18 óra között személyesen is jelen lesznek.
Az Erdélyi Audiovizuális Egyesület következő projektje a Száz év karácsonya címet viseli. A 2017 adventi időszakára tervezett kiállításhoz bárki hozzájárulhat egy 1900 és 2000 között készült karácsonyi fotóval és egy ahhoz kapcsolódó történettel. A fotókat már most, a Kolozsvári Magyar Napok alatt is várják a Bocskay-házban beszkennelés végett.
Műemlékek diákszemmel kiállítás augusztus 20-ig, a Kolozsvári Magyar Napok végéig látogatható, a kurátorok, Blos-Jáni Melinda és Mira Marincaș naponta 11 és 18 óra között személyesen is jelen lesznek.
Az Erdélyi Audiovizuális Egyesület következő projektje a Száz év karácsonya címet viseli. A 2017 adventi időszakára tervezett kiállításhoz bárki hozzájárulhat egy 1900 és 2000 között készült karácsonyi fotóval és egy ahhoz kapcsolódó történettel. A fotókat már most, a Kolozsvári Magyar Napok alatt is várják a Bocskay-házban beszkennelés végett.
Zs. E. / maszol.ro

2017. augusztus 28.

Az ima nem elég, mindenkinek cselekednie kell
Munka még van, de szépen kerekedik – összegezte a boldoggá avatási eljárás állását Mons. Kovács Gergely posztulátor a szombaton tartott csíkszentdomokosi Márton Áron-konferencián. A helybéli Márton Áron Múzeum és Egyesület által immár hatodik alkalommal szervezett megemlékezésen idén is számos érdeklődő hallgatta meg a rangos előadókat.
Isten szolgája Márton Áron az erdélyi püspökök sorában – ezt a címet viseli az a Csíkszentdomokoson bemutatott kötet, amelyet dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek állított össze, és amely adalékokat tartalmaz Áron püspök életrajzához. A könyv szerzője elmondta, hogy Áron püspök halála óta gyűjti a jeles elődre vonatkozó adatokat, például a róla született verseket, filmeket, számba vette a püspököt ábrázoló műalkotásokat, szobrokat, az általa keresztelt papokat, vagy a máramarosszigeti börtönben raboskodó főpásztorokat és papokat is, és gyűjtőmunkája eredményeként közöl ezúttal 34 különböző lajstromot.
Seres Attila történész varsói levéltári kutatásainak eredményeiről beszámolva villantotta fel Márton Áron kolozsvári éveit és Tadeusz Stapiński lengyel diplomatával való kapcsolatát. Benkő Levente újságíró-történész személyes okokból nem lehetett jelen: kutatásaiból – amelyek az Áron püspök ellen irányuló 1949-es sajtóhadjáratot mutatják be – Lövétei Lázár László nyújtott ízelítőt. A lejáratásnak az volt a fő célja, hogy a püspököt elszigeteljék a papságtól és a hívektől, és ebbe a lejáratásba bizony a korszak értelmisége is bekapcsolódott – derült ki a bemutatott anyagból. Ugyanezt támasztotta alá Oláh Sándor társadalomkutató előadása is, aki az állam 1949 és 1952 közötti egyházüldözési politikájáról beszélt, többek között az állambiztonságnál fennmaradt iratok segítségével szemléltetve, hogyan viszonyultak a hívek vallásuk üldözéséhez.
Lehetséges és életképes alternatívát talált
Nagy Mihály Zoltán történész a börtönből szabadult püspök dilemmáiról szólt, kiemelve, hogy 1955–57 között Áron püspök volt az egész romániai római katolikus egyház feje, az egyetlen szabadlábon lévő főpásztor, akit a pápa elismert.
– Nem működött püspöki kar, nem volt felekezetek közötti szolidaritás – mondta az előadó. – Egyedül volt. De sosem kellett önigazoló retorika mögé bújnia. Lehetséges és életképes alternatívát mutatott fel arra vonatkozóan, hogyan kell az állammal tárgyalni és az egyház működését biztosítani.
Virt László szociológus, hittanár Tamási Áron és Márton Áron „erdélyiséghez” és a „cselekvő fiatalsághoz” való igen hasonló viszonyulását mutatta be.
A magunk helyén, a magunk erejéből
Mons. Kovács Gergely posztulátor a boldoggá avatási folyamat helyzetéről számolt be, hangsúlyozva, hogy, annak ellenére, hogy a közelmúltban Ferenc pápa új szentté avatási kategória létrehozását jelentette be – amely olyan személyekre vonatkozhat, akik életüket áldozták mások életének megmentése érdekében – ez az újítás Márton Áron ügyét semmilyen formában nem érinti.
– Én elsősorban azon dolgozom, hogy a Szentszék által kért kiegészítéseket, pontosításokat összegyűjtsem, összeállítsam. Vannak olyan szakértői összegzések, amelyeket már két éve megkaptam, de további tanúk kihallgatására van szükség. Ez október-novemberig lezajlik. Ezután fordítások, további összegzések következnek. Munka még van bőven, de szépen kerekedik – tette hozzá, hangsúlyozva, az állítólagos csodák kivizsgálása csak azután következik, miután minden szükséges dokumentumot benyújtanak a Szentszékhez. – Magától nem megy az ügy, és nagyon fontos feltétel, hogy Áron püspök tisztelete töretlen legyen. Nem elég az ima, tenni, cselekedni kell érte, mindenkinek a maga helyén, a maga ereje szerint, legyen az imakönyv- vagy DVD-vásárlás, de akár Facebook-megosztás is. Volt olyan bejegyzés ugyanis, amit 800-an megnéztek, de csak ketten osztottak meg. Mindannyian feltehetjük magunknak a kérdést: ott vagyunk azok között, akik egy mustármagnyit is teszünk érte?
A konferencia előtt dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutatott be szentmisét a csíkszentdomokosi templomban, a tanácskozás zárásaként pedig A püspök reggelije. Márton Áron első ötven éve című film tesztvetítését kísérhették figyelemmel a jelenlévők. A Zágoni Balázs által rendezett film (vágója és operatőre Tóth Orsolya) emberközeli püspököt láttat családtagok, szemtanúk, közeli munkatársak, illetve történészek révén, és zárásként archív mozgóképet is felvillant Márton Áronról – ami mint kiderült, igen nagy ritkaság.
Daczó Katalin / Hargita Népe (Csíkszereda)



lapozás: 1-20




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék