udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Tötszegi András

2009. október 29.

Nemrég alakult újjá az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezete. Az ülésen megválasztották az új megyei elnököt Gergely Balázs személyében, továbbá az elnökség tagjait, az országos küldötteket és póttagokat. Gergely Balázs kifejtette, a legfontosabb változás az, hogy az EMNT közképviseleti szervezetből civil-politikai mozgalommá alakul át. A mozgalom legfontosabb célkitűzése a romániai magyar közösség önrendelkezésének kivívása. Szükséges a monitoring tevékenység folytatása és a nemzeti szolidaritás erősítése, kapcsolati háló kialakítása Székelyföld székei és Erdély többi kisrégiója, valamint Erdély és Magyarország kisrégiós szerveződései között. Gergely Balázs szerint az RMDSZ és MPP közötti nézetkülönbségeket illetően a kinyilvánított célok többnyire azonosak. Az RMDSZ túlnőtte magát, lomhává vált, elkényelmesedett. Az MPP még túl gyenge ahhoz, hogy igazán komolyan vehessék. Kolozsváron a magyar közösség évek óta alszik. Ébren kell tartani a közösséget, a közösségi szellemet. Városszerte, lépten-nyomon a magyarságot gyalázó köztéri feliratok vannak, de olyan mértékű a passzivitás, hogy észre sem veszik ezeket. Gergely Balázs oroszlánrészt vállalt az MPP Kolozs megyei és kolozsvári szervezetének megalakításában, az utóbbi elnöki tisztségét is betöltötte egy ideig. Mindezt azért vállalta, mert nem lehet ölbe tett kézzel ülni, amikor rosszul mennek a dolgok. Úgy látja, a tenni akarás nem zárható pártkeretek közé, és nem funkciók függvénye. Az EMNT Kolozs megyei szervezete elnökségének összetétele: Mátis Jenő, Kiss Budai Tibor, Dániel Márton, Pataki József, Csigi Levente, Tötszegi András, Mihály Ágnes, Varga Ibolya (jegyző), Gergely Balázs (elnök). /Papp Annamária: „Sziklákat leszünk képesek megmozgatni” Beszélgetés Gergely Balázzsal, az EMNT Kolozs megyei szervezetének elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./

2016. október 8.

Táncház okostelefonon (Beszélgetés KELEMEN LÁSZLÓval, a Hagyományok Háza főigazgatójával)
A hagyományőrzés tapasztalatait és technikáit átadó hálózat létrehozására készül a Kárpát-medence országaiban a Kelemen László vezette budapesti Hagyományok Háza. Az egykori táncházzenésszel, mai intézményvezetővel arról is beszélgettünk, hogyan veszítette el a szintetizálás képességét az első táncoktatói nemzedék.
– Izgalmas nyara lehetett, egy ideig úgy hírlett, hogy másik intézménybe olvasztják be a Hagyományok Házát...
– Valóban így volt, de maradjunk a nagyon kedvező végkimenetellel. Amúgy is azt tartom, hogy a Hagyományok Házát nem megszüntetni kell vagy beolvasztani, hanem olyan nemzeti intézménnyé emelni, mint például az Operaház.
– Ha már így alakult: most már egyértelműen a fejlesztések kerülnek az előtérbe? Mint például a Hagyományok Házának erdélyi terjeszkedése?
– Mindjárt az elején javaslom, hogy felejtsük el a terjeszkedés kifejezést. Nem kiterjeszteni akarjuk a Hagyományok Házát Erdélyben, hanem azt a tudást szeretnénk átadni, amely az elmúlt hatvan év során felgyűlt Magyarországon a hagyományápolás terén. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy az elmúlt évtizedek társadalmi változásai következtében szerte a Kárpát-medencében a magyar közösségek kezdik levetni régi szokásaikat, a tudás, a folklór már nem öröklődik apáról fiúra, mint korábban. Ha már így történt, gondoskodnunk kell zenei-táncos anyanyelvünknek valamilyen szervezett formában való átmentésén. Ennek Magyarországon jelentős hagyománya és tapasztalata van, ezt szeretnénk átadni erdélyi barátainknak. Semmiféle felsőbbrendűség nem akar ezáltal megnyilvánulni, az okos embernek viszont érdemes más tapasztalatából tanulnia. Hagyományok Háza-tudásexportban gondolkodunk, de eszünk ágában sincs embereket is exportálni. Viszont meg akarjuk találni azokat a szervezeteket, amelyek képesek az általunk „szabadalmaztatott” szabvány átültetésére, alkalmazására. – A standardok azonban bizonyos szervezeti struktúrák létét feltételezik. Léteznek ezek a Kárpát-medencében? – Igen, léteznek, mindenekelőtt a táncházmozgalomnak köszönhetően, és elsősorban civil szervezetek formájában. Erdélyben többnyire működnek még a hajdani Népi Alkotások Házának utódai is. Többek között ezekkel szeretnénk együtt építkezni minél több helyszínen, például Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában. – Milyen rendszerben tervezik működtetni ezt a magyar költségvetésből finanszírozott hálózatot? – Három tevékenységi körben gondolkodunk. Egyik a programszervezés, ahol roppant fontos lesz az elosztásos szemlélet, az oda-vissza „forgalom”, illetve a helyi rendezvények szervezése. Nagy jelentőséget tulajdonítunk a helyi archívumok megszervezésének, hogy az adott régióhoz tartozó anyag könnyen elérhető legyen. És ami kiemelten fontos: mindez szaktanácsadással kísérve, azaz megszemélyesítve, nem pedig sima internetes elérhetőséggel. A harmadik kör az élő hagyományátadás megszervezése lesz rendszeres tanfolyamok, kurzusok révén. A Hagyományok Háza jól kicsiszolt, kialakított kurzusokkal rendelkezik népzene, néptánc, mesemondás, kézműves mesterségek témakörökben, szívesen átadjuk, honosítjuk ezeket.
– A legendás táncmester, Novák Tata szerint a magyarországi iskolarendszer jó táptalaja és hordozója volt ezeknek a tevékenységeknek. Az elcsatolt területeken megtalálták már a kályha sarkát, ahonnan el lehet indulni?
– Mi a módszert akarjuk magunkkal hozni, a helyi folklóranyag ugyanis mindenütt elsőbbséget élvez. Délvidéken például csak akkor jövünk elő gyimesi táncokkal, ha egy bizonyos kurzusnak a Kárpát-medence táncos öröksége a témája. Mindenütt adott a táptalaj, miután Pál István „Szalonnáék” néhány év alatt már Kárpátalján is kialakítottak egy több száz fős kemény magot. Erdély abban élvez továbbra is egyfajta elsőséget, hogy a fantasztikus népzenei és néptáncörökségünk nagy része továbbra is Erdélyből származik. Ebben persze jelentős mértékben benne van, hogy anno Novák Tata nem máshová, hanem Székre indult gyűjteni, de az kétségbevonhatatlan, hogy erdélyihez fogható néprajzi gazdagság sehol máshol nem lelhető fel. Amúgy a helyi tanácsadók felkérésének szakaszában vagyunk, az ő feladatuk lesz megtalálni a programok lebonyolítására alkalmas helyi embereket. A tényleges indulást 2017-re tervezzük.
– Léteznek ma sürgősségek az értékmentésben?
– A mi munkánkban az az elsődleges, hogy valamennyi szolgáltatásunkat elérhetővé tegyük a fiatalok számára. Amióta a táncház kiszakadt a természetes falusi környezetéből, a városi fiatalok mozgalmává vált. A Hagyományok Házában ma azt tekintjük az egyik legfontosabb feladatunknak, hogy a gyűjtéseinket akár okostelefonon is hozzáférhetővé tegyük. Szeretnénk, ha elérhetővé válna az online népzenehallgatás, néptáncnézés, meggyőződésem, hogy hatalmas érdeklődés övezné. Ezek a szolgáltatások a tanításban is nagy segítséget nyújthatnak, ezért aztán sürgős technikai-tartalmi kihívással állunk szemben. Szakmai oldalról meg az a feladatunk, hogy bővítsük az intézmény ernyője alá vont tevékenységi köröket, amelyeket élő hagyományátadás révén szeretnénk továbbítani. Ilyen, eddig még be nem cserkészett terület például a népi gyógyászat. Merthogy ebben is a végső órához közeledünk, az utolsó füvesemberek élnek közöttünk. Jómagam is ismerek ilyen asszonyt a szülőfalumhoz, Gyergyóditróhoz közel, Orotván.
– Amúgy hogyan sodródott ilyen messzire a Gyergyói-medencétől?
– Tehetségkutatók fedeztek fel annak idején, tízéves koromtól „janicsárként” nevelkedtem a marosvásárhelyi művészeti líceumban. A népzenével való találkozásom ugyan folyamatos volt, már diákkoromban is kerestem a táncházas kapcsolódásokat, kalákás rendezvényekre jártam, mégis egy 1980-as találkozás jelentette a katartikus pillanatot. A zeneakadémiára való sikeres felvételim után futottam össze Tötszegi András „Cucussal”, a kolozsvári táncházmozgalom egyik vezéralakjával. Lenne-e kedvem megtanulni brácsázni, kérdezte, a diplomázás előtt álló, a kihelyezés után minden bizonnyal Kolozsvártól messze kerülő néhai jó barát, Kostyák Alpár helyébe lépni a Bodzafa együttesben? – Márpedig a szakértők szerint az éveken át klasszikus hegedűt tanuló számára nem puszta elhatározás a brácsázásra való áttérés...
– Messze nem, és brácsám sem volt, mondtam is Cucusnak, mire ő rávágta, semmi gond, indulunk Kallós Zoli bácsihoz. A legendás néprajzkutató szemügyre vett, megpróbálta bemérni, ki vagyok, mi vagyok, édesanyja, Vilma néni megkínált egy tányér levessel, közben Zoli bácsi elment az egyik raktárába, és egy brácsának látszó tárggyal tért vissza. Vörös színű eszköz volt, legalább 45 centi hosszú, egy mezőségi asztalos készítette. Kaptam hozzá húrokat, egy gyimesi tarisznyát, beletettük a hangszert, melléje egy Új guzsalyam mellett című könyvet, egy példányt a Balladák könyvéből. És már indulhattam is a néhány nap múlva kezdődő gyimesi tánctáborba. Eldőlt a sorsom. – A Kallós mellett töltött évek, a közös gyűjtések, zenélések ma már az emlékek tárházát gazdagítják. Egyáltalán: van még mit gyűjteni?
– Meggyőződésem, hogy van, de bármennyire is hihetetlen, ma is akadnak, akik megpróbálják megakadályozni. A tölgyesi kultúrház igazgatónője például 2015 tavaszán nemkívánatos személynek nyilvánított, szerinte lopjuk a román kultúrát. A falujárás azonban többnyire zavartalan, és egyre több az olyan fiatal, aki a bartóki útmutatás értelmében fontosnak tartja beszívni a helyszín levegőjét. Az oktatás ma mindennél fontosabb, a következő lépés pedig a szakembereknek a falvakba való visszajuttatása. Mert mindenütt alakulnak az amatőr együttesek, csak épp szakember nincs, aki vezesse őket. Az első nemzedék ugyanis csak lefelé nézett, közben meg valahol, valamikor elveszítette a művészi szintetizálás képességét. És mivel csak az eredetire figyeltek, a feldolgozások terepét átengedték a kutyaütőknek. Márpedig a szakmai tudás megszerezhető, a zsenialitás az, ami kevésbé. – Kárpát-medencei hálózat létrehozása, a Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó felújítása, illetve az azzal járó költözés, a szétszórt működés összehangolása: van még ideje zenélni?  – Jóval ritkábban, mint szeretném, pedig a boldog muzsikálásba merítkezés mindennél többet ér. Most más feladatoknak kell eleget tennem, de ha lehetőségem nyílik, mindig belevetem magam a táncházi zenélés forgatagába.
KELEMEN LÁSZLÓ
Zeneszerző, folklorista, 1960. május 1-jén született Gyergyóditróban. A marosvásárhelyi zenei érettségi (1979) után a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán tanult zeneszerzést, mellette erdélyi hangszeres és vokális népzenét gyűjtött. Tagja volt az erdélyi táncházmozgalom egyik legendás zenekarának, a kolozsvári Bodzafának. 1986-ban Magyarországra telepedett. Zenei szerkesztőként dolgozott a Budapesti Zeneműkiadónál, 1987-ben Ökrös Csabával és Berecz Andrással megalakították az Ökrös zenekart, amelynek tagjaként megkapta a Magyar Művészetért-díjat és a Népművészet Ifjú Mestere címet. 1992-től 2000-ig a Budapest Táncegyüttes zenei vezetője és a táncműsorok kísérőzenéinek egyik összeállítója. 1997-ben kezdeményezésére és vezetésével a Fonó Budai Zeneházban megszervezték az Utolsó óra című, Kárpát-medencei hangszeres népzenei gyűjtést. Sebő Ferenccel együtt a Hagyományok Háza szakmai koncepciójának kidolgozója, miniszteri biztosként dolgozott az intézmény felállításán, amelynek 2001 júliusától igazgatója. További díjak, kitüntetések: a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2008), Gyergyóditró díszpolgára (2014), Lajtha László-díj (2016). Nős, két gyerek édesapja.
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. november 20.

„A legényes boldoggá teszi táncosát”
Kalotaszegi legényes versenyt szerveztek Bánffyhunyadon
Harmadik alkalommal szervezték meg a Járd ki lábam, járd ki most kalotaszegi legényes versenyt Bánffyhunyadon november 18-án, szombaton. A megmérettetésre ezúttal 20 legény vállalkozott, hét település (Méra, Mákó, Zsobok, Bánffyhunyad, Miriszló, Csombord, Nagyecsed) képviseletében. A versenyzők két kategóriában (gyermek és felnőtt), Fekete János ,,Poncsa” legényeséből mutatták be a kötelező táncanyagot, majd a saját maguk által összeállított 6-10 pontot. A talpalávalót a Rezeda zenekar húzta Varga István ,,Kiscsipással” kiegészülve. A program szombat délelőtt a válogatóval kezdődött, délután a döntővel folytatódott, este pedig gálaműsor zárta az egész napos rendezvényt. A gyermekkategória fődíját, s ezzel együtt a 2017 ígéretes legényes tehetsége címet a tízéves Bria János nyerte el, felnőtt kategóriában viszont nem ítélt oda fődíjat a zsűri.
A díjkiosztó gálán Búzás-Fekete Mária alpolgármester, a helyi RMDSZ elnöke köszöntötte a jelenlévőket, hangsúlyozva, hogy ez a verseny mindenkié, nem csupán a helyieké, célja pedig újraéleszteni egy feledésbe merülő hagyományt. Bevallása szerint nagyobb érdeklődésre számítottak a környékbeliek részéről, de bízik benne, hogy az elkövetkezendő években sikerül felkelteni a legények kíváncsiságát, elnyerni bizalmukat. Bátorításként elmondta: egy versenyen mindenki nyer, ha nem díjat, akkor barátokat, tapasztalatot, biztatást, élményeket. Zárógondolatként, nem először, megfontolandó idézetet hallhattunk tőle: ,,Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”(Wass A.)
A profi táncosokból, koreográfusokból, táncpedagógusokból álló kiváló szakmai zsűri tagjai egyenként köszöntötték a jelenlevőket, a versenyzőket. Elsőként Könczei Árpád, a zsűri elnöke összegezte a napot, kiemelve, hogy a legényes olyan összetett mozgásforma, amely boldoggá teszi táncosát, s olyan sajátos táncforma, amely más népek kultúrájában nincs meg. Bordás Barnabástól, aki új tagja a szakmai zsűrinek, megtudhattuk, hogy a legényes a világörökség része. Ezt egészítette ki Kádár Elemér gondolata, amely szerint belenőni egy kalotaszegi világba, ismerni, látni ennek kultúrkincseit, óriási előny, nem kihasználni ezt pedig óriási mulasztás.
Both József, aki oktatóként, sok-sok évvel ezelőtt maga hintette el a hunyadi fiatalokban a néptánc szeretetének magját, kitartásra buzdított minden résztvevőt, hiszen a kitartó munkának mindig eredménye van. ,,A mag, ha gondosan ápoljuk, szárba szökken” – fogalmazott. Tötszegi András „Cucus”, aki szintén új zsűritagként, a kalotaszegi „világ” képviselője, táncával mutatta be, hogyan lehet átörökíteni, megőrizni és mégis egyedivé tenni a legényest.
A gálaműsort a zsűritagok tánca nyitotta, mindenikük bemutatta saját kalotaszegi legényes verzióját, a közönség és a versenyzők csodálatára.
A díjkiosztón a résztvevők emléklapot kaptak, ami egyúttal „meghívóként” is szolgált a jövőben esedékes legényes versenyre. Emléklapot vehetett át Berki Dávid, Horvát Attila, Kolcsár Tamás, Illána Dávid, Újvári Ferenc, Lőrincz Ákos, Boncz Gergő, Fazakas-Pali Krisztián, Szabó Csaba, Köble Norbert, Mezei Mátyás, Bak Szabolcs.
A gyermekkategória fődíját, s ezzel együtt a 2017 ígéretes legényes tehetsége címet a tízéves Bria János nyerte el. A kalotaszegi legényes hiteles előadója címet két fiatalembernek ítélte oda a zsűri: Konti Alfréd és Farkas Lóri személyében. A kalotaszegi legényes tehetséges megformálója címet pedig Laczi Lóránd és Simon János kapta.
Felnőtt kategóriában nem ítélt fődíjat a szakmai zsűri. A Fekete János „Poncsa” kalotaszegi legényesének hiteles előadója címet Bujáki Zoltán nyerte el. A Fekete János „Poncsa” kalotaszegi legényesének egyéni megformálója címet Mezei Lászlónak ítélék oda.
A díjátadást követően a legények bemutatták a közönségnek is, hogy méltóak az elnyert címekre, egyedi, eredeti, határozott mozdulatokkal járták el a kalotaszegi legényest.
A gálaműsor a meghívott néptánccsoportok fellépésével folytatódott. A bánffyhunyadi Suhanc Néptánccsoport nyitotta a sort. Népes csapatuk igazi ünnepi hangulatot teremtett a teremben. Őket követte a Györgyfalvi Ifjúsági Néptánccsoport. Sajátos táncváltozatukon keresztül megmutatták, a legényest a lányok is el tudják járni, nem kis meglepetésére a közönségnek. A záró táncot a Mérai Cifra Néptánccsoport tagjai járták, akik nevüket nem meghazudtolva, táncukkal, viseletükkel a cifra Kalotaszeget képviselték.
Harmónia, összhang, öröm sugárzott a néptánc csoportok tagjairól, hirdetve, hogy ünnep ez a nap nekünk, kalotaszegi embereknek. S még ha nem is tudjuk, de éreznünk kell ennek fontosságát.
Bethlendi András szervező elmondta: a verseny alapgondolata: újjáéleszteni, népszerűsíteni, átörökíteni a hagyományt. A felkérés ezelőtt három évvel a bánffyhunyadi magyar közösség vezetőinek részéről érkezett. Több szervezet, egyesület összefogásával jött létre a verseny: a Kalotaszeg Néptáncegyüttes, a Kalotaszeg NTE egyesület, a Bánffyhunyadi RMDSZ, a Bánffyhunyadi Városi Tanács és a Kalotaszeg Ifjúságáért Egyesület szervezi. Bevallása szerint kihívás a legényes verseny szervezési szempontból is, hiszen az érdeklődők létszámának növelése a céljuk, amihez még keresik a kulcsot. Erőssége és egyben vonzereje is lehetne a versenynek az erős szakmai zsűri, aki minden évben vállalja az egész napos munkát, a szakmai tanácsadást. Benk Ilona / Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék