udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 26 találat lapozás: 1-26

Névmutató: Takács Ferenc László

1991. február folyamán

A román nacionalisták rendszeresen írják arról, hogy a székelyek nem magyarok. A csángókról az egyik román lapban olvasható: "Bizonyítékaink vannak arra, hogy ezek román jobbágyok voltak, akik magyar nemesek birtokairól szöktek meg, s ideiglenesen a székelyek között húzták meg magukat" "Ideje már, hogy a Román Tudományos Akadémia egy bizottságot nevezzen ki a csángók történelmének tanulmányozása céljából, hogy véget vessenek annak a vitának, amely megzavarja ennek a lakosságnak a nyugalmát." /Adevarul in libertate, 1990. okt. 19./ Legutóbb dr. Bárányi Ferenc a parlamentben előterjesztette az RMDSZ álláspontját, emiatt többen felháborodtak és tiltakoztak, köztük a kolozsvári Nemzeti Megmentési Front. Bárányi az 1918-as gyulafehérvári határozatra hivatkozott, kifejtve, szeretnék, ha az erdélyi magyarság "politikai, gazdasági és jogi helyzetét az 1947-es állapotnak megfelelően" állítnák vissza. Szeretnék, ha megszüntetnék a vidékek, helységek etnikai összetételének megváltoztatását. A kolozsvári Nemzeti Megmentési Front nyilatkozatban fejtette ki álláspontját. Ebből egy-két idézet: "Három dolog döbbenti meg az olvasót: a hangvétel, a tartalom agresszivitása, és a hamisítás. Az egész anyag tiszteletlen, sértő és elítélendő vádaskodás a kormány és a román nép ellen." "A Bárány /sic!/ úr által kifejtett gondolatok cinikusak, gyűlölettel és megvetéssel telítettek. Az NMF közbotránynak tartja, és mint ilyet, elítéli". /Adevarul in libertate, 1990. okt. 17./ Hol van már az az idő, amikor a XVII. És XVIII. században még minden moldvai és havasalföldi krónikás "tara unguresca"-nak, vagyis "magyarok országának" nevezte Erdélyt. /Takács Ferenc: A Vasgárda szelleme él és virágzik. = Erdélyi Magyarság (Budapest), febr., 5. sz./

1992. február 14.

Az 1910-es népszámlálás szerint Erdélyben 5,2 millió ember élt, közülük magyarnak 1 662 ezer /32 %/, románnak 2 829 ezer /54 %/, 565 ezer németnek /11 %/ vallotta magát. Az 1977-es hivatalos népszámlálás szerint Erdély összlakossága 7,5 millió volt. Ebből magyar 1 651 ezer /22 %/, román 5 321 ezer /71 %/, német 323 ezer /4 %/. A változás 77 év alatt: a magyarok száma 11 ezerrel, a németek száma 242 ezerrel csökkent, a románoké 2 492 ezerrel nőtt. A mostani népszámlálás során a nyomtatványokat ravaszabbul szerkesztették meg, mint ahogyan erről a közönség értesült. A románokat is hat megnevezéssel jelölték és két kategóriába sorolták: román, isztoromán, meglenoromán, vlach, cici ? kódszáma 10, arománok ? kódszáma 32. A magyarok számára négy megjelölést és három besorolási lehetőséget biztosítottak: magyar /maghiar, ungur/ ? kódszáma 11, székely ? kódszáma 33, csángó ? kódszáma 35. Ezzel a külföld előtt mutatták a népszámlálás "mélységesen demokratikus" voltát. Azt már nem tudják külföldön, hogy isztoromán, meglenoromán, vlach, cici egy szál sincs Romániában. Ezek a népek Horvátországban, Szerbiában, Bulgáriában és Görögországban élnek, s a szerbiai vlachok kivételével eltűntek, mivel asszimilálták őket. A népszámlálásnál vegyes nemzetiségű vidéken ügyeltek arra, hogy a népszámláló biztosok lehetőleg románok legyenek és utasították őket arra, hogy a nemzetiség és anyanyelv jelölésére használt kódszámokat ne írják be. /Takács Ferenc: Nemzetiség, anyanyelv és kódszámok. = Heti Magyarország (Budapest), febr. 14./

1993. szeptember 11.

A román államiság százegynéhány éves története összefonódik az intézményesített idegengyűlölettel, a legkegyetlenebb és legrafináltabb "etnikai tisztogatásokkal" - mindmáig. Ezért időszerű és mulaszthatatlan Matatias Carp FEKETE KÖNYV-ének /a jelen kiadás alapművének/ megjelentetése - írta a Háromszék, ismertetve Matatias Carp Holocaust Romániában 1940-1944 című, Budapesten újrakiadott könyvét. /Matatias Carp Holocaust Romániában 1940-1944. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 11./ Matatias Carp: Holocaust Romániában Tények és dokumentumok a romániai zsidók pusztulásáról 1940-1944 /Primor Kiadó, Budapest/. Fordította Takács Ferenc.

1993. október 22.

Matatias Carp a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének, majd a Román Zsidók Szövetségének főtitkára volt. Fekete könyv. A romániai zsidók 1940-1944 közötti szenvedései című négykötetes művát 1946 és 1948 között adta ki Bukarestben. Első kötete a vasgárdisták rémtetteivel. A második a iasi-i pogrommal, a harmadik a Dorohoi megyei, észak-bukovinai, besszarábiai, transznisztriai zsidók megsemmisítésével foglalkozik. A negyedik kötet az észak-erdélyi zsidók deportálásáról számol be. Matatias Carp könyve kevéssel megjelenése után hozzáférhetetlenné vált az olvasók számára. Példányait megsemmisítették, a román titkosszolgálat ügynökei a világ nagy könyvtáraiból ellopták a könyvet. A könyv minden példányát azonban nem sikerült megsemmisíteni. Carp szerint a román fasiszták 300-350 ezer zsidó meggyilkolásáért felelősek. Most Magyarországon megjelent a Mataias Carp Holocaust Romániában. Tények és dokumentumok a romániai zsidók pusztulásáról - 1940-1944, Primor Kiadó, Budapest, 1993. A könyv az Erdélyi Magyarság Alapítványnál rendelhető meg. A magyar kiadást Matatias Carp első három kötetéből állította össze a fordító, Takács Ferenc. A negyedik kötetet kihagyta a fordító, mert arról már sok történelmi összegzés készült. /Takács Ferenc: Holocaust Romániában. = Élet és Irodalom, okt. 22./

1994. március 19.

Matatias Carp négykötetes munkájában /Cartea Neagra, Bukarest, 1946./ dokumentumok alapján bemutatta az 1940-1944 közötti romániai zsidóüldözés történetét. Később a hatóságok lefoglalták a fellelhető példányokat, a közkönyvtárakban levőket elkobozták, a magángyűjteményekben levő példányokat ellopták. Fél évszázadon át azt sulykolták nemzedékek tudatába, hogy Románia megmentette a területén élő zsidóságot. Ezzel kapcsolatban a könyv szerzője megírta: az országban nem voltak gázkamrák, krematóriumok. Itt "addig verték az embereket, míg erejüket vesztve kiszenvedtek; betömött szellőzőnyílású vagonokban fojtották meg őket; eladták a kiszemelt áldozatot, /a kijelölteket kilőtték a menetoszlopból, hogy ruhájukat eladhassák/; darabokra vágtak zsidókat, hogy vérükkel a szekerek tengelyét kenjék, és így tovább..." A könyv rövidített magyar nyelvű változata Holocaust Romániában címmel /Budapest, Primor Kiadó, 1993/ megjelent, Takács Ferenc fordításában. A Bihari Napló ebből a könyvből fog részleteket közölni, mert az említett könyv romániai magyar nyelvterületen nem került terjesztésre, továbbá mert erről a tényről szó sem esik Romániában. /Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 19-20./

1995. január folyamán

Takács Ferenc ismertette Miskolczy Ambrus professzor tanulmánykötetét: Eszmék és téveszmék. Kritikai esszék a román múlt és jelen vitás kérdéseit tárgyaló könyvekről /Bereményi Kiadó, ELTE BTK Román Filológiai Tanszék, Budapest, 1994./. A könyv olyan kérdéseket próbál megvilágítani, amelyek nemzedékek sorát foglalkoztatták, mint például: a román nép eredete, Dracula öröksége, az erdélyi fejedelemség és a román vajdaságok viszonya, a görög katolikus vallás és az ortodoxia, stb. /Kapu, jan./

1996. december 18.

Stark András budapesti történész csaknem egy évig tanulmányozta Washingtonban, a Holocaust Memorial Museumban őrzött mikrofilmeken a zsidóüldözések Kárpát-medencére vonatkozó dokumentumait. Az adatok feldolgozását könyvben fogja közzé tenni. Antonescut rehabilitálni akarják, azt állítva, hogy nem engedélyezte a zsidók deportálását. A nálunk fellelhető irodalom szegényes, mondta. Megjelent ugyan magyarul Matatias Carp román hitközségi vezetőnek a háború után írott munkájából egy magyar nyelvű kivonat, de más alapvető könyvek hozzáférhetetlenek. Izraelben megjelent egy tizenkét kötetes munka a romániai vészkorszakról, dokumentumok alapján. Ez az összeállítás nincs meg sem a Széchényi Könyvtárban, sem a rabbiképző könyvtárában. Romániában az Antonescu-éra zsidóüldözése az 1941. jún. 26-27-i pogrommal kezdődött, amely Iasi városában történt és 8-15 ezer zsidó áldozata volt. Antonescu hazudott 1946-ban a népbíróságon, amikor azt állította, hogy nem volt tudomása a iasi-i tömeggyilkosságról. A hadseregnek kiadott parancsaiban maga szólította fel a katonákat a kivégzésekre. 1941-ben történt pogrom Balti, majd Chisinau városban, Odesszában 1941 októberében /ebben a városban 20-30 ezer zsidó áldozata volt a pogromnak. Ezután rendeltek el a zsidók deportálását Transznisztriába. Az Antonescu rezsim idején 330 ezer zsidót öltek meg Romániában. Amint azonban Németország végső győzelme kezdett bizonytalanná válni, Antonescu nem járult hozzá ahhoz, hogy Németországba deportálják a zsidókat. /Neumann Ottó: Dokumentumok a romániai holocaustról. Beszélgetés Stark Tamás történésszel. = Magyar Hírlap, dec. 7., átvette: Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 18./ A cikkben említett magyar kivonat: Matatias Carp: Holocaust Romániában 1940-1944 - fordította Takács Ferenc.

1998. december 8.

A budapesti Teleki László Közép-Európa Intézetben nemrég konferenciát tartottak Szlovákia és Románia 1989 utáni magyarságpolitikájáról. Az esemény része volt egy szélesebb kutatási programnak, amely Magyarországgal szomszédos, magyar kisebbségeket magába foglaló országok kisebbségpolitikáját vizsgálja. A vitaindítóként szolgáló tanulmányok Magyar nemzeti kisebbség Közép-Kelet-Európában címmel könyv formájában is napvilágot látnak majd. Takács Ferenc, a Határon Túli Magyarok Hivatala Románia főosztályának munkatársa kijelentette: amikor az RMDSZ 1996 telén belépett a kormányba, két rossz megoldás közül a kisebbiket választotta. Ha nem vált volna a koalíció részévé, soha nem lehetett volna lemosni róla a vádat, hogy kihagyott egy ilyen történelmi lehetőséget. Még a legradikálisabb kisebbségi vezetők is tudják, hogy az adott ország többsége nélkül szinte lehetetlen a kisebbségi kérdés demokratikus rendezése. E szempontból is példaértékű volt az RMDSZ bukaresti szerepvállalása. Másrészt a Szövetség kormányba kerülésével a "rebellis" magyarok ellenőrzése is könnyebbé vált a román politikai elit számára. Takács szerint Románia modern történelme során csak akkor tett engedményeket a magyar kisebbségnek, amikor külpolitikai érdekei úgy kívánták. A hozzászóló Vincze Gábor szerint a tanulmányból hiányzott annak a meghatározása, hogy mi is a kisebbségpolitika. A szegedi egyetem történésze kijelentette: a Takács dolgozatában megjelenő, a többség által megfogalmazott kisebbségi türelmetlenség fogalma vitatható koncepció. Íjgyártó István, a HTMH elemzési osztályának vezetője szintén kritikailag szólt a tanulmányról, amelyből többek között kimaradt az alapszerződés körüli játszma megvilágítása, az RMDSZ és a Demokratikus Konvenció közötti kapcsolatrendszer mélyebb bemutatása. Törzsök Erika, a HTMH volt vezetője figyelmeztetett: az ilyen jellegű kutatásokban ügyelni kell arra, hogy Magyarország és szomszédai között rengeteg kölcsönös félreértés és fóbia létezik a kisebbségügy kapcsán. Törzsök úgy vélte, a dolgozat legnagyobb baja, hogy nem derül ki, milyen műfajban írta a szerző, szerinte ez csak sajtóelemzésként állná meg a helyét. A dolgozat tartalmával kapcsolatban leszögezte: ahhoz, hogy értsük Bukarest magyarságpolitikáját, mindig szem előtt kell tartani: ki van kormányon Budapesten. A konferencián részt vevő kisebbségi létben élő ember számára felvetődött a kérdés, hogy miért kell Budapesten újságcikkek alapján történelmi dokumentumot készíteni, miért nem vontak be olyan RMDSZ-szakértőket, akik e kérdés alapos ismerői? /Budapesten tanulmányozzák Románia magyarságpolitikáját, de nem tudni, hogy mi is az. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 8. - Gui Angéla cikkének átvétele a Szatmári Friss Újságból./ Megjegyzés: Dec. 3-án tartotta a Teleki László Alapítvány Hamberger Judit Szlovákia magyarságpolitikája 1989 novembere után és Takács Ferenc: A román kormányzat magyarságpolitikája 1989-1996 című tanulmányok vitáját /nem konferencia volt/. Guy Angéla láthatóan félremagyarázta a vitát, megállapításai nem helytállóak. /Ott voltam. Guy Angéla nem nagyon figyelt, késve jött be, előadás közben is kiment, nem lehetett képe a vitáról!/

1999. január 26.

Molnár Gusztáv a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen, a filozófia szakon szerzett diplomát. Első összetűzéseire a Securitateval ebben az időben került sor, mert Echinox c. folyóirat megjelenésével egyidejűleg Molnár Gusztáv egy magyar nyelvű lapot is ki akart adni. Az egyetem elvégzése után Bukarestben a Kriterion Kiadó szerkesztője lett, de párhuzamosan egy magyar értelmiségiekből álló kört szervezett, amelynek tagjai az ország különböző városaiban adnak egymásnak találkozót. Ezeken a találkozókon - saját szavai szerint - "a kommunizmus utáni korszakra készültünk fel, mert teljesen biztosak voltunk abban, hogy a kommunizmus össze fog omlani". Ezen tevékenység miatt 1987-ben elbocsátották a Kriteriontól, miután a Securitate házkutatást tartott nála, amely alkalommal több száz könyvet, kéziratot és hangaszalagot koboznak el tőle, amit máig sem szolgáltattak vissza. Ezután 1988-ban Magyarországra települt át. 1990-től kezdve egy évig főtanácsadói szerepkört tölt be a magyar kormány mellett a határon túli magyarok kérdésének szakértőjeként. Miután lemondott a kormány mellett betöltött funkciójáról, Molnár Gusztáv megkezdte tevékenységét a Teleki László Alapítványnál, kezdetben egy, a kisebbségek kérdését tanulmányozó projekt keretén belül, négy év óta pedig a regionális geopolitikával foglalkozó csoport vezetője. 1997 őszétől kezdődően a Babes-Bolyai Tudományegyetem vendégprofesszoraként a nemzetközi kapcsolatokról tart előadásokat a magyar tagozaton, ez év második szemeszterétől kezdve pedig a történeti geopolitikáról fog előadásokat tartani az egyetem román tagozatain. A személyéhez kapcsolódó viták akkor robbantak ki, mikor 1997-ben közzé tette Az erdélyi kérdés c. tanulmányát, amelyben Erdély autonómiája mellett foglal állást. Eredetileg a tanulmány a kolozsvári Magyar Kisebbség c. folyóiratban jelent meg, később lefordították angol és román nyelvre is. Florin Danciu és Marius Avram készített interjút Molnár Gusztávval. Kérdésükre Molnár Gusztáv kifejtette, mit ért erdélyi kérdésen. "Románia régebbi helyzete - privilegizált helyzete a két világháború között - megváltozott." "Létezik a geopolitikai közelség törvénye, amely szerint annak, aki közelebb van a centrumhoz, nagyobb esélye van a centrumhoz tapadni. E meggondolás alapján Magyarország Románia stratégiai partnerévé vált, Románia keretén belül pedig Erdélynek, akarva, nem akarva, kapocs- szerepe van. Ez az én véleményem, amellyel mások is, például Gabriel Andreescu is, egyetértenek." /Florin Danciu, Marius Avram: Molnár Gusztáv magyar politológus, Erdély autonómiájának híve szerint az erdélyiek megrövidítve érzik magukat fennsőbbrendűségük miatt. - Megjelent a Transilvania Jurnal /Brassó/, 1999. jan. 4-i számában, részben közölte a Magyar Nemzet /január 20./ Teljes fordítása: Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 26. - fordította Takács Ferenc László/

1999. augusztus 19.

Aug. 19-én nyitotta meg hivatalosan Orbán Viktor miniszterelnök a Határon Túli Magyarok Hivatalának új székházát. A Gellért-hegy oldalán levő épületet szépséghibája, hogy a Budapesten járatlan határon túli magyar számára nehézkes a megközelítése. Az átadási ünnepséget a hivatal elnöke, Szabó Tibor nyitotta meg, kihangsúlyozva, hogy a határon túliak is tekintsék magukat a ház gazdáinak, mely közös ügyeinket hivatott szolgálni. A rendezvényre 78 határon túli magyar személyiség - politikai és egyházi vezető - kapott meghívást: A Külügyminisztérium nevében Németh Zsolt államtitkár szólt az egybegyűltekhez, emlékeztetve arra, hogy ez alkalommal a Határon Túli Magyarok Hivatala fennállásának 10 éves évfordulóját is ünnepeljük. A Határon Túli Magyarok Hivatala a következő szervezeti egységekből tevődik össze: Elemző Főosztály - vezetője dr. Gyurcsik Iván, Dokumentációs, Sajtó- és Tájékoztatási Főosztály - vezetője dr. Bátai Tibor, öt területi főosztályból: Román Referatúra - vezetője Bálint-Pataki József, főosztályvezető helyettes Sagyebó László, főtanácsos Takács Ferenc; Szlovák Referatúra - vezetője Czimbalmosné Molnár Éva; Horvát, Szlovén, Jugoszláv Referatúra - vezetője Pirityiné Szabó Judit; Nyugati Magyarság - vezetője dr. Pusztaszeri László; Ukrán Referatúra - vezetője Tóth István, továbbá Koordinációs és Jogi Főosztály - vezetője dr. Szabó Csaba, Igazgatási Osztály - vezetője Horváth Sándorné, Gazdasági Főosztály - vezetője Katrinecz Lászlóné és a Mo-2000 Konferencia Titkársága - Keszthelyi Gyula vezetésével. Orbán Viktor miniszterelnök a nemrég elhunyt Wass Albert szavait idézve adta át a Határon Túli Magyarok Hivatala új székházát: "Jönnek majd újra boldog építők, és kiássák, ami odalent volt, s az erkölcs ősi, hófehér kövére emelnek falat, tetőt, templomot". Ünnepi beszédében a magyar kormányfő hangsúlyozta, a kormány változatlanul vallja, hogy "Magyarország polgárai a határainkon kívül élő magyarokkal együtt egy és oszthatatlan nemzet". /(Guther M. Ilona): Tíz év után önálló székházban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./

2000. március 22.

Barabás István az 1990-es marosvásárhelyi eseményekre emlékezett. Felidézte a Romániai Magyar Szó 1999. jan. 6-i számában napvilágot Takács Ferenc László A román kormányzat magyarságpolitikája, 1989. dec. 22.-1996. szept. 17. című krónikáját, ennek 2. fejezete éppen ezt a két hónapot elemezte korabeli dokumentumok, tények, szemtanúi vallomásai alapján, hogy lépésről lépésre mutassa ki a marosvásárhelyi események hivatásos diverzionistákra valló, módszeres előkészítését. Barabás István a korabeli sajtóból idézett. A marosvásárhelyi események 5. évfordulója alkalmából a Ziua 1995. március 15-én egész oldalt közölt a következő címmel: A Román Hírszerző Szolgálat keresztelője a marosvásárhelyi vérfürdő volt. Emil Barbu sorra vette az akkor még tisztázatlan részleteket, hogy eljusson a címben megfogalmazott következtetéshez. A Ziua feltette a kérdést: a hodáki pópa honnan tudta napokkal előbb, hogy híveit Marosvásárhelyre szállítják, ahogy azt Cofariu nyilatkozta a televíziónak? (Ettől kezdve szóvivőt adtak melléje.) A Ziua végkövetkeztetése: "A marosvásárhelyi összetűzésekre akkor került sor, amikor az új rendszer ellenzőinek száma növekedni kezdett. Akkor jött rá a Hatalom, hogy a nacionalizmus szításával megtarthatja pozícióit. A stratégia olyan jól bevált, hogy ma is sikerrel alkalmazza. Az öt évvel ezelőtti véres események kulcsát a Hivatalos Közlöny 1990. március 23-i számában találhatjuk meg: ekkor jelent meg a Román Hírszerző Szolgálat megalakítására vonatkozó határozat". Tovább lehetne idézni Barabás emlékezését, aki sok feledésbe merült cikket hozott fel bizonyításnak. /Barabás István: Az a március. Előhangok és utórezgések a sajtóban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./

2002. október 31.

Takács Ferenc román-magyar szakos tanár, 56-os veterán volt a meghívott vendége Aradon az októberi forradalomra emlékező műsornak, amelyet tegnap délután tartottak a Jelen Ház dísztermében. A rendezvényt az RMDSZ mellett működő, Reform Tömörülés, a pécskai Kálmány Lajos Egyesülettel közösen szervezte. Takács Ferenc szerint ezek a meghatározó események hozzájárultak a magyar nemzet összekovácsolódásához. Beszélt a régmúlt eseményről, a felvonulásról, a nyilvános kivégzésekről. Az előadás után a jelenlévők kérdezhettek a meghívottól, aki 1990 óta a Határon Túli Magyarok Hivatalának tanácsosa, jelenleg vezető tanácsosa. /Kiss Csaba: A pesti srácokra emlékeztek. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 31./

2003. május 17.

Máj. 16-án kezdődtek Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban a Páskándi-ünnepségek a költő 70. születésnapja alkalmából. Az irodalmi tanácskozás témája Páskándi, az ember (A költő létmodellje) volt. Megnyitó beszédet mondott Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke. Az előadók között volt Dávid Gyula, Bertha Zoltán debreceni irodalomtörténész, Szakolczay Lajos budapesti irodalomtörténész, Demény Péter kolozsvári író és Takács Ferenc László budapesti politikai elemző. Székelyhídi Ágoston az Erdélyi Szövetség, a Rákóczi Szövetség és a Tokaji Írótábor nevében emlékérmet adott át Dávid Gyulának, Kötő Józsefnek és Muzsnay Árpádnak, az EMKÉ-ben kifejtett tevékenységük elismeréséül. Máj. 17-én Szatmárhegyen folytatódik a rendezvény, ahol felavatják a Volosin György vállalkozó által finanszírozott és Erdei István képzőművész által készített Páskándi-szobrot. /Elek György: Páskándi-ünnepségek 2003. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 17./

2003. szeptember 27.

A Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karainak nagy aulájában zajló kétnapos /szept. 26-27./ rendezvénysorozat témája a Kultusz, kultúra, identitás.Az előadók a kultuszkutatás és az irodalomtörténet jeles művelői, magyarországi, erdélyi magyar és román kutatók. A társszervező Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, Kallós Zsuzsa a kultuszkutatás fontosságáról beszélt, kiemelve, hogy az általa képviselt intézet e kutatási terület egyik bázisa. A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének nevében Takács Ferenc, a kultuszkutató-csoport egyik alapító tagja azt emelte ki, hogy a rendezvény helyszíne mintegy húsba és életbe vágóan emeli ki az elhangzottakat. Az Ady-kultusz hatása az induló erdélyi magyar irodalom identitástudatára címmel tartott előadást Tapodi Zsuzsa. Pomogáts Béla irodalomtörténész Reményik Sándor kultuszáról beszélt. Az utolsó előadás vitát gerjesztett a hallgatóságban: Takács József A tér és az idő nemzetiesítése és a kultuszok témakörben értekezett. /Sarány István: Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Kultusz, kultúra, identitás. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 27./

2006. október 28.

Neveink múltjának és jelenének könyvtári szakirodalma van. Ezt tovább gazdagítják a föllendülőben lévő névtani kutatások. Tavaly jelent meg Murádin László Erdélyi magyar családnevek című névtani munkája; a Szabadság rendszeresen közli Asztalos Lajos hiánypótló helytörténeti sorozatát: Kolozsvár helynevei. Fontos B. Gergely Piroska értekezése is: A felekezetek hatása az erdélyi keresztnévhasználatra a reformáció és ellenreformáció korában (2003). És tavaly látott napvilágot az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár XII. kötete, amely az előzőkkel külön szócikkrészekben becses XVI–XIX. századi személy- meg helynévi példát tartalmaz. /Kósa Ferenc: Takács Ferenc takács. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

2008. november 4.

Százhuszonöt személy, közöttük közel negyven máramarosszigeti pedagógus és 82 diák ellen emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) az ország eddigi legnagyobb érettségi botrányában. A vádhatóság szerint egy máramarosszigeti magániskola /George Pop de Basesti Szakközépiskola/ vezetői 30 ezer eurót gyűjtöttek össze a diákoktól, és az összeg egy részét a vizsgáztató és felvigyázó tanárok megvesztegetésére fordították. A bírósági ügy magyar nemzetiségű tanárai tagadják, hogy csúszópénzt kaptak volna. „A kihallgatások során is elmondtam az ügyészeknek, hogy ártatlan vagyok, nekem nem is ajánlottak fel semmiféle pénzt” – mondta Pesek Szilárd Zoltán, Máramarossziget egyetlen magyar középiskolája, a Leövey Klára Gimnázium kémiatanára. Takács Ferenc, a Regele Ferdinand Gimnázium és a Leövey informatikatanára furcsállja, hogy miközben a felvigyázó tanárok ellen kevés bizonyítéka van az ügyészségnek, a vádiratból „eltűntek” vádlottak, és a vizsgáztatók közül csak egy pedagógus ellen emeltek vádat. /Rostás Szabolcs: Tagadnak a Leövey tanárai. = Krónika (Kolozsvár), nov. 4./

2009. április 29.

Május 9-én mutatják be a Kádár című filmet Cirkó József producer és Muszatics Péter rendező gondozásában; az egykori pártfőtitkár halálának huszadik évfordulóján készült az MTI fotótárából és a Magyar Televízió archívumából válogattak korabeli híradófelvételeket, sajtófotókat. A filmet gyártó produkciós iroda szerint „a Kádár-korszakról még ma sem él tiszta kép sokakban. ” A film nem vállalkozik az egész ellentmondásos korszak ábrázolására. A film készítői Pók Attilával, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének főigazgató-helyettesével, a film szakértőjével kijelölték az interjúalanyok körét. Az interjúalanyok között szerepel Berecz János, Kádár János egykori munkatársa, Huszár Tibor, a Kádár-életrajz szerzője, Valuch Tibor, az 1956-os Intézet fiatal történésze, a Hétköznapi élet Kádár János korában című kötet írója, M. Kiss Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető professzora, Takács Ferenc irodalomtörténész, Miszlivetz Ferenc szociológus, Zinner Tibor A kádári megtorlás rendszere című könyv szerzője, valamint Pók Attila. /Kádár János árnyéka. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 29./

2009. november 11.

A Nobel-díjas Kertész Imre arra a kérdésre, hogy berlininek vagy budapestinek érzi-e magát, a Die Welt lapnak azt válaszolta, hogy Budapesten ,,A helyzet az elmúlt tíz évben folyamatosan romlott. Szava a jobboldali szélsőségeseknek, illetve az antiszemitáknak van. A magyarság régi terhei, »a hazugság és az elfojtásra való hajlam« jobban érvényesül, mint eddig bármikor. Magyarország háborús szerepe, Magyarország és a fasizmus, Magyarország és a szocializmus: mindez nincs feldolgozva, mindezt csak kozmetikázzák és szépítgetik. ” Továbbá: ,,én az európai kultúra terméke vagyok. Egy dekadens, ha így akarja. Egy gyökértelen. Ne kössön engem Magyarországhoz. Elég az, hogy engem az ön honfitársai zsidóvá tettek. A faji és a nemzeti hovatartozás számomra nem érvényes, és hogy rátérjek az Ön által említett gazdag magyar irodalmi örökségre, elárulnék önnek valamit: a szocializmus évei alatt egyetlen, államilag engedélyezett könyvet sem olvastam el. Az én ízlésemnek ez nem felelt meg. Ha ezzel időnként meg is próbálkoztam, mindig kifordult a gyomrom. Természetesen van néhány magyar szerző, akiket én igen tisztelek. Ők a nyelv csodálatos művészei, dekadens játékos alakok, akiknek a neve önöknek itt, Németországban nem sokat fog mondani: például Krúdy Gyula, aki 1878 és 1933 között élt, vagy Szomory Dezső, a Krúdy kortársa volt. Mindketten ugyanakkor nagyszerű esszéírók is voltak”. A Népszabadságban Takács Ferenc írta ,,Nincs, aminek örülni és nincs, mit ünnepelni”, felköszöntő örvén pedig bocsánatot kellene kérnünk tőle, mármint Kertész Imrétől ostobaságunkért, gyávaságunkért és rosszhiszeműségünkért. Esterházy Péter még nem olvashatta a Die Welt-interjút, amikor az Élet és Irodalomban közölt jegyzetét lezárta: ,,Elvégzett egy munkát a magyar nyelvben, a magyar gondolkodásban, a nagy magyar irodalomban, a világirodalomban, amit senki más nem végzett el, igaz, nem is végezhetett. Munkánk személyes; hogy ez így legyen, azért kevesen tettek többet, mint Kertész Imre. ” Herta Müller bánáti születésű idei német és német nyelven író Nobel-díjas írónő és Kertész Imre között annyi hasonlóság van, hogy mindketten egykori életterük – szándékosan kerülöm a ,,hazájuk” szót – saját bűneivel és egyéb mulasztásaival való szembenézését hiányolják, és a mérhetetlen különbség köztük az, ami velük személyesen és felmenőik révén megesett: egyikük megjárta Auschwitzot, másikuk édesanyja németként a szovjet gulágot. Egyikük a Szekuritáté és a Ceausescu-diktatúra elől menekült Németországba, másikuk önként választotta a megtagadott Budapest helyett Berlint. /Sylvester Lajos: A magyarokhoz nem kötődő, magyarul író Nobel-díjas író. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 11./

2010. 31.

Második bécsi döntés és a magyar bűnök (Hetven éve)
Bárki bármit mondhat, az 1938 és 1941 közötti években Magyarország területi gyarapodása igazságos jellegűnek tekinthető, mind történelmi, mind etnikai szempontból. Ennek keretében megegyezéses alapon került sor arra a második bécsi döntésre is, amely az 1920-as trianoni diktátum által Romániához csatolt magyar területek 42 százalékát Magyarországnak ítélte.
A visszakerült terület Erdély szegényebb, de magyar többségű régiója volt, míg az altalajkincsekben és iparban gazdagabb Dél-Erdély Románia fennhatósága alatt maradt, mivel az a régió román többségű volt. A bécsi döntés egyértelműen tekintettel volt az etnikai összetételre, bár itt-ott, a határvonalon lehetett volna még magyar településeket — így például Kalotaszeg déli részét—Magyarországhoz kapcsolni. Mivel az új határ útvonalakat és vasútvonalakat is átvágott, így például Székelyföld és Kolozsvár között, ráfért volna némi módosítás, azonban erre nem volt lehetőség, mert e határvonalat egy német—olasz döntőbíróság húzta, és elfogadására, tiszteletben tartására mindkét ország kormánya kötelezettséget vállalt. E határrendezéssel kapcsolatban elfogadható Róna Andrásnak, Teleki Pál közeli munkatársának véleménye: ,,A döntés Erdély nemzetiségi, népsűrűségi, néprajzi, gazdasági és történelmi viszonyainak ismeretében, a »felező igazság« elvére épült.”
A döntés jellege
Ha az első világháborút lezáró békediktátum alkalmával az önrendelkezés szellemében jártak volna el, akkor bizonyára nem került volna sor a területi revíziókra. Ha valóban igazságos lett volna a trianoni diktátum (1920), akkor engedélyezte volna a népszavazást az elcsatolásra ítélt területeken. A trianoni igazságtalanságra a legjobb példa Székelyföld helyzete, amelynek népét nem kérdezték meg, hogy az önrendelkezési jog alapján akar-e román uralom alá kerülni. A több mint félmilliós székelymagyar népet, amelynek számaránya a történelmi Székelyföldön jóval nyolcvan százalék fölött volt, megillette volna a független államalapítás joga. Ha elfogultság nélkül mérlegeljük e kérdést, akkor azt is mondhatjuk, hogy ez számukra indokoltabb lett volna, mint az enyhe román többségű (53,8 százalékarányú) Erdélynek Romániához való csatolása.
Ha a nagyhatalmak a történelmi igazságosság szellemét követik, és arra (is) gondolnak, hogy az igazságtalan békediktátum újabb háború forrása lehet, az utódállamokat széles körű autonómiák biztosítására kellett volna kötelezniük az uralmuk alá hajtott népcsoportok egyenjogúságának garantálása végett. A területi önkormányzatok létrehozására lett volna lehetőség Erdélyben, mert itt is találunk túlnyomóan román és túlnyomóan magyar többségű régiókat. A románok lakta Alsó-Fehér, Fogaras és Hunyad megyéből román, a székely megyékből magyar autonóm tartományt lehetett volna szervezni, míg a vegyesen lakott területeken vegyes nyelvű közigazgatási régiókat. Románia azonban a becsületes nemzetiségpolitika helyett az erőszakos beolvasztás, románosítás politikáját alkalmazta, kikényszerítve a magyar kormányzatok területi revízió melletti elkötelezettségét.
Az első bécsi döntés alkalmával, 1938-ban visszakerült Magyarországhoz a 87 százalékban magyarlakta felvidéki határsáv, majd 1939-ben a többségében ruszin- és magyarlakta Kárpátalja, 1941 tavaszán Délvidék magyar többségű területei, a Duna-Tisza köze. Észak-Erdély magyar többségű területei, köztük Székelyföld, a történelmi Magyarország egyik legmagyarabb régiója a második bécsi döntés után, 1940. augusztus 30-án egyesült Magyarországgal. Mindezek ismeretében megállapíthatjuk, hogy 1938 és 1941 között Magyarország nem idegen területeket szállt meg, hanem saját ezeréves nemzeti területeiből kapott vissza magyar többségű régiókat, és ez enyhítette Trianon igazságtalanságát. E területek visszakövetelése jogos és igazságos jellegű volt.
Horthy Miklós
Nem szabad elítélni Magyarország politikai vezetését, valamint a hat nyelvet kitűnően beszélő Nagybányai Horthy Miklós kormányzót, amiért az igazságtalan trianoni békediktátum semmissé nyilvánítását, felülvizsgálatát követelte. Ennek lényege az volt, hogy békés úton állítsák helyre a történelmi magyar állam területi egységét, és ha ez nem lehetséges, akkor szerezzék vissza a túlnyomórészt magyarlakta területeket.
Horthy Miklós kormányzót a magyar többségű területek felszabadításáért illik még ma is lefasisztázni és ,,lovas tengerésznek” csúfolni. A kommunista csőcseléknek és az utódállamok politikai elitjének a kormányzót lejárató propagandája annyira sikeresnek tekinthető, hogy Szent István napján e sorok írója azzal szembesült, Horthy nevének hallatán még Székelyföldön is elhalkul a magyar emberek beszéde. Érdekes, hogy ez egy kirándulás szervezése idején történt, és szó sem volt politikáról, csak egy megjegyzésről, arról, hogy a Horthy-időben készült el a Sepsiszentgyörgyöt Erdővidékkel összekötő (Középajtán átvezető) megyei út, mivel az 1940-es új határ elvágta az Előpatak irányába haladó, Észak-Erdéllyel összekapcsoló útvonalat.
Megdöbbentő, hogy az átlag magyar ember alig hallott arról, Horthy az Osztrák―Magyar Monarchia győztes tengernagya volt. Kevesen tudják azt is, hogy Ferenc József osztrák császár és magyar király szárnysegédje, olyan régi vágású, konzervatív politikus volt, aki talpig becsületes úriemberként szolgálta hazáját és népét. Horthy kormányzó az 1918-as összeomlás utáni káoszban talán az egyetlen olyan magyar politikus és katona, aki meg tudta teremteni azokat a feltételeket, amelyek révén az erőforrásaitól és területének 71,5 százalékától megfosztott Csonka-Magyarország újjászervezhette gazdasági, társadalmi és kulturális életét. Tér hiányában csak egyetlen példát említek, éspedig azt, hogy a háború után néhány évvel a magyar pengő Kelet-Európa legstabilabb pénzévé vált.
Mivel vádolható Horthy Miklós, hogy nevének hallatára még ma is sokan megremegnek? Már említettem, a legfőbb bűne a magyar többségű régiók visszaszerzése volt, ezért illik a tudatlanságban nevelt magyar embereknek szidalmazni őt. A magyar területek visszaszerzését sokan azért tartják hibának, mert ezzel magyarázzák Magyarország háborúba sodródását, a zsidóság egy részének a kiirtását, a háborús magyar veszteségeket, a nemzetiségek elnyomását. Nos, az alábbiakban mindezekre igyekszünk választ adni.
Holokauszt
Amíg a magyar társadalom közgondolkodásában a holokauszt közismert, addig a román társadalom alig vesz tudomást róla, mivel a román népben nem alakították ki ,,a bűnös nemzet” érzését. Magyarországon a holokauszt kérdését legtöbbször az európai összefüggés-rendszerből kirángatva ismertették, azt sugallták, hogy a magyar népet nagyobb felelősség terheli, mint másokat. A magyar médiában ritkán mondták el, hogy a zsidóság kiirtása majdnem egész Európában kiterjedt. A magyar zsidóság szenvedésének ecsetelésekor nem hangsúlyozták kellőképp, hogy deportálásukra 1944. március 19-e után került sor, amikor a náci Németország megszállta Magyarországot, és azt a németek által ellenőrzött bábkormány vezette. Még mindig vannak olyanok, akik a zsidóság sorsáért Horthyt hibáztatják.
Amíg ,,a magyar bűnöket”, a zsidóság tekintélyes részének deportálását a magyarság fejére olvassák, addig Romániában a népesség jelentékeny része még ma is úgy tudja, hogy Ion Antonescu marsall, a román állam háború alatti diktátora nemzeti hős és a zsidók megmentője volt. Mindezt akkor, amikor a zsidók mészárlása Romániában, és nem Németországban kezdődött. Romániában a szuverén román állam hadserege senkitől nem kényszerítve, Antonescu marsall parancsára mészárolta le az észak-bukovinai és transznisztriai zsidók többségét, majd a szovjet hadi sikerek hatására megszervezték kitelepítésüket. Annak ellenére, hogy az 1946 és 1948 között Bukarestben megjelent, Matatias Carp által írt dokumentumkiadvány dátumhoz, településhez kötötten tárgyalja a román holokausztot, a román nép nem szembesült a történelmi tényekkel, mert e kiadványok már a megjelenés után hozzáférhetetlenné váltak. ,,Példányait megsemmisítették, a kommunista rezsim korifeusai még attól sem riadtak vissza ― írja Takács Ferenc ―, hogy ügynökeikkel ellopassák a könyvet a világ nagy könyvtáraiból.” Ennek ismeretében érthető, hogy a háborús bűnös Antonescu tiszteletére az 1990-es években miért avattak szobrokat, miért neveztek el utcákat, tereket, intézményeket.
Az utóbbi évtizedben ― nemzetközi nyomásra ― némileg változott a helyzet, a román politikai vezetés arra kényszerült, hogy mérsékelje az egyre erősödő Antonescu-kultuszt, és elfogadja a román holokauszt tényét. Románia végül 2003-ban kénytelen volt vizsgálóbizottságot felállítani a holokauszt körülményeinek feltárására. A Nobel-békedíjas Elie Wiesel vezetésével működő bizottság megállapította, hogy a háború alatt az akkori Románia területén 270 000 román és ukrán zsidó vesztette életét. Bár Bukarestben holokausztemlékművet is felállítottak 2009 októberében, mégis úgy tűnik, még mindig átszövi a közgondolkodást az, hogy a magyarok gyilkolták halomra a zsidókat, míg a románok megmentették őket.
E sorok írója is reméli, hogy soha többet nem fog megismétlődni népek, népcsoportok kiirtása, bántalmazása csak azért, mert más a kultúrájuk, vallásuk és nyelvük. A történelmi múltat el kell fogadni úgy, ahogy volt, és tudni kell: nincsen bűnös nemzet, de van bűnös állampolitika, és voltak bűnös személyek is. Horthy, akit a németek szintén deportáltak, sokáig védelmet biztosított a magyarországi zsidóságnak, és tulajdonképp nevéhez a zsidók százezreinek a megmentése fűződik.
(folytatjuk)
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. 6.

Khell Ödönre emlékeztek (Emléktábla- és kopjafaavatás)
Szombat délután a Khell család, néhai vitéz Khell Ödön (1931—2009) tisztelői, barátai és a Gábor Áron Alapítvány kuratóriumi tagjainak jelenlétében a Szent Miklós római katolikus templomban a Máthé Ferenc plébános, címzetes esperes által szolgáltatott gyászmisét követően a tömeg a kilencablakos szülői ház elé vonult, ahol a hódmezővásárhelyi Ezer Nemzetség Alapítvány által adományozott Khell Ödön-emléktáblát dr. Grezsa István hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő és dr. Fazekas Özséb, a kerámia emléktáblát adományozó alapítvány elnöke leplezte le.
A Gábor Áron Alapítvány néhai elnökének a közösség érdekében kifejtett áldozatos munkásságát a jó barát, dr. Grezsa István méltatta. Az emléktáblát Máthé Ferenc plébános áldotta meg. A kettős ünnepségen Bereck másik testvértelepülését, Tótkomlóst Takács Ferenc alpolgármester képviselte. A koszorúzás után az ünneplők a Gábor Áron-emlékház és ifjúsági turisztikai fogadó udvarára vonultak, ahol a tavaly nyáron a Földi István, Sombori Sándor és Gyárfás Jenő kopjafája mellé állított, a helybeli Bodó Csaba által készített monumentális kopjafát leplezték le. A kopjafánál Dimény Zoltán polgármester, Balogh András, a művelődési központ igazgatója, Tibád Sándor ny. történelemtanár, vitéz Rózsa József és Handra Kelemen, a Gábor Áron Alapítvány alelnöke méltatta a múlt év december 21-én elhunyt vitéz Khell Ödön életét és közel húszesztendős munkásságát, valamennyien három nagy megvalósítását, az egész alakos Gábor Áron-szobor felállítását, a Gábor Áron-emlékház és az ifjúsági turisztikai fogadó átadását emelve ki. A negyedik kopjafát vitéz Khell Ödön három gyermeke, Ödön, Levente és Melinda leplezte le, majd Tusa Anna Boróka Reményik Sándor Kövek zsoltára című költeményét adta elő. A kettős megemlékezés koszorúzással, egyházi áldással és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-26




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék