udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Tallián Tibor

2004. augusztus 7.

A világon egyedülálló vállalkozást valósított meg a kolozsvári Magyar Opera és a Gyulai Várszínház: az összes Erkel-opera bemutatását. A sorozat 1991-ben kezdődött, és az idén, 2004-ben ért véget. A Hunyadi László bemutatását követte 1992-ben a Bánk bán, majd 1993-ban a Brankovics György. Kétévi szünet után következett az István király színrevitele, 1998-ban a Névtelen hősök, 2000-ben a Bátori Mária, 2002-ben a Sarolta került műsorra, most pedig a Dózsa György. A tudományos ülésszak témája: Erkel Ferenc operái. Előadást tartott többek között a Erkel-operákat Kolozsváron színpadra segítők közül Laskay Adrienne karmester, karigazgató, a nyolc opera előkészítéséről Simon Gábor igazgató értekezett, a dramaturgiai feladatokról Hary Béla karmester beszélt. Kiállítás nyílt Gyulán "Nyolc Erkel opera Gyulán" címmel. – Tallián Tibor volt lett a kezdeményezője az összes Erkel-opera megjelentetésének. /S. Muzsnay Magda: A kolozsvári Magyar Opera háromnapos jelenléte Gyulán. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 7./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék