udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 137 találat lapozás: 1-30 | 31-60 ... 121-137

Névmutató: Tamási Zsolt

2005. július 4.

Először tartottak Székelykálon falutalálkozót, a csepergő eső nem zavarta a falu központjában összegyűlt nemzedékek sokaságát. Új kopjafa-emlékművet avattak a két világégés áldozatainak adózva. Az emlékmű Lukácsi Szilamér református lelkész és Mihály József munkája. A helyi iskola diákjai felléptek a találkozón. Megnyílt a székelykáli Osváth Zsolt leendő képzőművész grafika- kiállítása. A jelenleg harmadévet végzett grafikus tárlatát ifj.Molnár Dénes méltatta. Ezután Tamási Zsolt mutatta be dr. Marton József egyetemi tanár, egyháztörténész kiállított könyveit, eddigi munkásságát. A nemrég megjelent A keresztény ókor című könyve egy leendő, négykötetes sorozat első darabja. Dr. Szabó Miklós történészprofesszor, a falu szülötte a szintén innen származó dr. Marton József katolikus egyháztörténésszel, Csatlós Izabellával, Molnár Attilával és Lukácsi Szilamérral egyetemben megírta Székelykál 800 éves történetéből című munkát. Szeretnék, ha a fiatalok folytatnák a munkát, és a mű monográfiává teljesedhetne. /Találkozás a nyíló ég alatt. Székelykáliak ünnepe. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 4./

2007. április 7.

Háromszáz évvel ezelőtt, 1707. április 5-én, Marosvásárhelyen, a vár alatti Postaréten iktatták be II. Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmévé. Erre emlékeztek április 5-én a Vár sétányon levő Rákóczi-szobornál. Az ünnepélyen megjelent Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke, és Marosvásárhely két alpolgármestere, Csegzi Sándor és Bakos Levente is. „Sem 1848, sem 1956 nem lehetett volna a kuruc szabadságharc által meghirdetett eszmék nélkül. Habár a magyar nemzet életében hosszú, hétéves küzdelmet jelentett, az utókor emlékezetében levert csataként él tovább” – foglalta össze Csegzi Sándor alpolgármester a szabadságharc jelentőségét. „Lélekben ott vagyunk, együtt ünnepelünk veletek…” – tolmácsolta Cseh Gábor, a Marosvásárhely–Zalaegerszeg Baráti Társaság elnöke a zalaegerszegiek üzenetét. A Kővirág együttes előadásában elhangoztak a Csinom Palkó, Csinom Jankó és más közismert nóták. II. Rákóczi Ferenc Marosvásárhely történelmében játszott szerepének jelentőségét Tamási Zsolt történész vázolta fel. Az ünnepélyes koszorúzást követően a Teleki-házban, a református egyházközség tanácstermében az erdélyi fejedelmeknek szentelt kiállítás nyílt. Ötvös József, a Marosvásárhelyi Református Egyházközség esperese nyitotta meg a Novák József erdélyi fejedelmeknek szentelt kiállítását. „Buda eleste után Erdély vált a magyar nyelv fellegvárává, itt nyomtatták a könyvek kilencven százalékát,… vidék és centrum között nem volt akkora különbség, mint amilyet ma tapasztalhatunk” – méltatta Tófalvi Zoltán közíró Erdély kiemelkedő szerepét a magyar történelemben. Őt követően Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója szólalt fel. /Ferencz Melánia: II. Rákóczi Ferencre emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 7./

2007. május 3.

Április 27–29. között Nemzetközi Történész Konferencia keretén belül előadássorozatra került sor Szatmárnémetiben és Marosvásárhelyen, II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé való beiktatásának 300-ik évfordulója tiszteletére. A tudományos megemlékezés Szatmárnémeti Főterén koszorúzással kezdődött, a Vécsey-ház udvarán található emléktáblánál. A történész-konferencia Viorel Ciubota előadásával kezdődött, aki a Szatmár megye múzeumában található Rákóczi-emlékekről beszélt. Őt követte Szőcs Péter tudományos kutató Szatmárnémetiből, aki a Szatmár vára és a Rákóczi-féle szabadságharc közötti kapcsolatokról értekezett. Mandula Tibor nyugalmazott tanár a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc jelentősebb eseményeit mutatta be a Partiumban. Ács-Muhi Csilla tanár, a Rákóczi felkelés hatásáról értekezett, Szatmár fejlődésére vonatkozóan. Ján Ádám eperjesi egyetemi tanár (Szlovákia) a Rákócziak Zborói uradalmát mutatta be a XVII. században, Gyulai Éva (miskolci tudományos kutató) az egyházi gyűjteményekben levő Rákóczi-relikviákról beszélt. A történész-konferencia keretében kiállítást nyitottak meg „Rákóczi-emlékek Szatmár megyében” címmel. További előadások hangzottak el: Zachar József, tudományos kutató, egyetemi tanár (Eger): 1707 – csendes háborús év a spanyol örökségért vívott Habsburg–Bourbon összecsapásban, Kónya Péter, egyetemi tanár (Eperjes – Szlovákia): Ottlyk György, II. Rákóczi Ferenc udvarmestere, Ulrich Attila, tudományos kutató (Nyíregyháza): Az ecsedi uradalom a Rákóczi szabadságharcban, Németi János, tudományos kutató (Nagykároly): A nagykárolyi gróf Károlyiak és az ecsedi uradalom, Zubánics László, helytörténész, újságíró (Beregszász): II. Rákóczi Ferenc alakja a kárpátaljai magyar irodalomban, Gebei Sándor, tudományos kutató, egyetemi tanár (Eger): II. Rákóczi Ferenc titulusai (princeps – dux), Tamás Edit, főmuzeológus (Sárospatak): A Rákócziak Sárospatak és Marosvásárhely történelmi kapcsolatrendszerében, Köpeczi Béla, akadémikus, egyetemi tanár (Budapest): A fejedelmi beiktatás francia szemmel, Mészáros Kálmán, tudományos kutató (Budapest): Katonai kinevezések, előléptetések a marosvásárhelyi országgyűlés idején. Április 28-án a nemzetközi történész-konferencia előadói, résztvevői, illetve Szatmárnémeti és Nagykároly politikusai, közéleti személyiségei emlékeztek meg a Majtényi síkon az 1711-es évi fegyverletételről. Április 28-án délután a nemzetközi történész-konferencia a marosvásárhelyi Vártemplomban folytatta munkálatait, abban a városban, ahol ezelőtt 300 esztendővel erdélyi fejedelemmé iktatták be II. Rákóczi Ferencet. A marosvásárhelyi tudományos tanácskozás Pál Antal Sándor tudományos kutató, nyugalmazott levéltáros előadásával kezdődött, aki Marosvásárhely helyét mutatta be a szabadságharc eseménysorozatában. László Márton (marosvásárhelyi levéltáros) a szabadságharc egyik legkiválóbb hadvezérének, Bercsényi Miklósnak az életútját érzékeltette. Ezt követően a székelyföldi kutatók Csíkszék, Udvarhely szék és Gyergyó alszék szerepét, lófő- és gyalogos katonáinak hozzáállását a szabadságharc eszményének a kibontakozásához külön-külön dolgozatokban mutatták be. Az előadók és az általuk bemutatott tanulmányok címei a következők voltak: Szőcs János muzeológus (Csíkszereda): A csíkiak II. Rákóczi Ferenc oldalán, Garda Dezső tudományos kutató, egyetemi docens (Gyergyószentmiklós): Gyergyói viszonyok a Rákóczi-féle szabadságharc idején, Zepeczáner Jenő múzeum-igazgató, tudományos kutató (Székelyudvarhely): Udvarhelyszék II. Rákóczi Ferenc idején. A következő két előadás II. Rákóczi György vallásosságára és valláspolitikájára vonatkozott. Tamási Zsolt tudományos kutató (Marosvásárhely) II. Rákóczi Ferenc vallásosságáról, míg Sipos Gábor levéltáros, egyetemi docens (Kolozsvár): II. Rákóczi Ferencnek az egyházakkal való kapcsolatairól értekezett. Ezt követően B. Szabó János tudományos kutató (Budapest): A fejedelmi jelvényekről és a fejedelmek beiktatásáról beszélt a XVI–XVII. századokban, majd Erdősi Péter tudományos kutató (Budapest): II. Rákóczi Ferencnek erdélyi fejedelemmé való beiktatásáról és ennek szertartásáról értekezett. Április 29-én Marosvásárhely lakói ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg II. Rákóczi Ferencnek erdélyi fejedelemmé való beiktatásáról. Az igehirdető Henter György lelkipásztor mellett a Vártemplomban Köpeczi Béla és Egyed Ákos akadémikus is méltatta az esemény fontosságát. Ezt követően az ünneplő és emlékező gyülekezet a Vártemplom mellett lévő Rákóczi-szoborhoz vonult, ahol a Magyar Tudományos Akadémia, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, illetve több magyarországi, szlovákiai, kárpátaljai és erdélyi civil szervezet koszorúzott. A koszorúzást kuruc nóták, illetve a magyar és a székely himnusz eléneklése tette ünnepélyesebbé. /Dr. B. Garda Dezső országgyűlési képviselő: Nemzetközi Történész Konferencia a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcról = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), máj. 3. – 18. sz. /

2008. november 17.

Az erdélyi magyar tudomány napját a hétvégén ünnepelték Marosvásárhelyen. A tudományos ülésszakon Szabó Miklós a nők külföldi egyetemre járását tekintette át, emlékezve a marosvásárhelyi diáklányokra is. Simon Zsolt, a Román Tudományos Akadémia munkatársa a 16. században élt Göcsi Máté püspökről beszélt. Az egykori iskolamesterről, a Particula (a Református Kollégium elődje) rektoráról Dóczi Örs értekezett. Berekméri Róbert, a református egyház levéltárosa a huszadik században legtovább szolgált Tóthfalussy József vártemplomi lelkész pályáját mutatta be. Ugyancsak egyházi személyre, Jaross Bélára emlékezett Tamási Zsolt is. Hőse az impériumváltástól az ötvenes évekig állt a marosvásárhelyi katolikusság szolgálatában. Balás Árpád Nyárádi Erasmus Gyula botanikusról, a Románia növényvilágát bemutató 14 kötetes monográfia szerkesztőjéről, míg Pál-Antal Sándor Bodor Péterről tartott előadást. /Antal Erika: Az erdélyi magyar tudomány nevében. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 17./

2008. december 3.

Fennállásának ezredik évfordulóját ünnepli 2009-ben a Gyulafehérvári Katolikus Főegyházmegye. Az egy éven át tartó ünnepségsorozat megnyitó eseménye a csíksomlyói zarándokhelyen volt, 2008. szeptember 13-án a kegytemplom előtti kertben, ahol szabadtéri szentmisét mutattak be. A záró ünnepség 2009. szeptember 29-én lesz Gyulafehérváron. November 27–28-án Kolozsváron tartották meg a „Teológiai Napok”-at. Oláh János, a Hittudományi Teológia rektora hangsúlyozta, hogy az intézet biztosítani tudja a történelmi hátteret a konferencia megrendezésére. Dr. Jakubinyi György érsek beszéde után dr. Marton József nagyprépost, egyháztörténész-professzor az Erdélyi Egyházmegye ezer évének történetét ismertette. Igazi erdélyi történelem tárult fel. Kiindulási pontként a gyulák székhelye szerepelt, amely később kiváló központnak bizonyult Szent István király számára, aki megalapította az egyházmegyét. 1991. aug. 5-én II. János Pál pápa az egyházmegyét önálló érsekségi rangra emelte. Felavatták az új könyvtárat. Oláh János rektor pontosított: nem a könyvtár maga lett új, hanem a terem és a mutatós, faragott tölgyfa szekrények, amelyek befogadták a könyveket, jelentik az igazi újdonságot. A könyvtár felszerelését adományaival egy hollandiai alapítvány, valamint a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem biztosította. Az olvasóterem megfelelő tanulási feltételeket és méltó keretet teremt a könyvtárnak. Veres Annamária könyvtáros sokat dolgozott, hogy idejében elkészüljenek a könyvek átrendezésével. A megnyitót könyvbemutatók sora követte. Többek között a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és a Babes–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának tanárai mutatták be munkáikat. A sort dr. Jakubinyi György érsek nyitotta meg. Dr. Marton József néhai Márton Áron püspök írásait és beszédeit dolgozta fel. Szász János pénzügyi igazgató a Gyulafehérvári Püspöki Palota régészeti feltárásáról mutatott be egy kötetet a szerző távolléte miatt. Ezt követően dr. Jitianu Liviu, a BBTE Római Katolikus Teológia Karának tanára, dr. Zamfir Korinna, dr. Holló László, dr. Nóda Mózes, dr. Diósi Dávid, dr. Kovács Zsolt, dr. Vik János és dr. Tamási Zsolt mutatták be könyveiket. A tudományos előadások során dr. Jakubinyi György érsek Szentek Erdélyben címmel beszélt, erről könyvet is írt. Szent Pongrácz István, aki Alvincen született, a főegyházmegye első, hivatalosan szentté avatott személye. Érdekes előadások következtek pl. Szent Erzsébet kultuszáról Vízkeleti András, a Magyar Tudományos Akadémia tagja részéről. Ferenczi Sándor az erdélyi római katolikus papságról, Ecsedy Judit az erdélyi könyvkultúráról beszélt. Dr. Nicolae Bocsan, a BBTE rektor-helyettese az erdélyi görög-katolikus főpapoknak az I. Vatikáni Zsinaton kifejtett tevékenységéről értekezett. Előadást tartott többek között dr. Táncos Vilmos, dr. Buzogány Dezső és dr. Gábor Csilla. /Bakó Botond: Gyulafehérvár. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./

2009. július 25.

Június 24-én Marosvásárhelyen a Deus Providebit Házban mutatták be a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye kerületeinek története sorozat első kötetét: A maros-küküllői főesperesi kerület plébániáinak története 1900-tól 1989-ig /Verbum Keresztény Kulturális Egyesület, Kolozsvár/. A könyvet Barabás Kisanna és Tamási Zsolt szerkesztette. A kötet ábécérendben követi a marosi meg a küküllői kerület plébániáinak történetét, Ákosfalvától Szentháromságig, illetve Abosfalvától Szőkefalváig. Az egyes plébániák történetét részben a papok által vezetett helyi krónikák (ún. Domus Historia) segítségével lehet fölidézni, de ott, ahol a kommunista hatalom elkobozta e naplókat, ott csak a kollektív emlékezet segített az ismertetők összeállításában. Ezek az értesítők, összegző írások hirdetik az utókornak: itt voltunk, ezt és ezt tettük. Szükség van arra, hogy az erdélyi magyar köz-, egyházi, kulturális élet egyéb helyszínei se merüljenek feledésbe, részletes leltárt hagyjunk az utánunk következő nemzedékeknek. /Kuszálik Péter: Röviden a leltárak fontosságáról. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 25./

2009. szeptember 22.

„Az erdélyi magyar történetírásban az 1980-as évektől elmélyült szakemberhiány maradandó nyomokat hagyott a szakmában. A rendszerváltás után az intézményes keretekben (múzeum, kutatóintézet, egyetem, állami levéltár) alulreprezentált magyar történészek még jó néhány évig úgynevezett egyszemélyes műhelyként művelték a történetírást Marosvásárhelyen. Mindezek ellenére Bónis Johanna, Pál-Antal Sándor, Spielmann Mihály és Szabó Miklós tanulmányai, monográfiái nemcsak a helytörténeti munkákat gyarapították, hanem sok esetben az összmagyar történetírás szerves részévé váltak. A kilencvenes évek közepétől a történészképzés látványosan megváltozott. Megjelent a pályán egy, a kutatói munka és a történetírás iránt érdeklődő új nemzedék. ” – olvasható Novák Csaba Zoltán: Fiatal társadalomkutatók Marosvásárhelyen című tanulmányában. (Korunk, 2007. október). Az új kutatónemzedéket tömörítő egyesület, a 2002-ben létrejött Borsos Tamás Egyesület elnöke, László Márton elmondta, az egyesület céljai: társadalmi és művelődéstörténeti tanulmányok, értékelések, dolgozatok és kutatások végzése és támogatása. Kapcsolatteremtés és együttműködés az erdélyi magyarság nemzetiségi jellegű tudományos intézményeivel. Értekezletek, tudományos tanácskozások, konferenciák, szemináriumok és előadások szervezése, időszakos kiadványok, könyvek kiadása. Az egyesület tagjai Barabás Kisanna művészettörténész (Marosvásárhelyi Katolikus Gyűjtőlevéltár), Berecki Sándor, Győrfi Zalán, László Keve régészek (Maros Megyei Múzeum), Berekméri Róbert hadtörténész (Marosvásárhelyi Református Gyűjtőlevéltár), László Márton levéltáros (Maros Megyei Állami Levéltár). A Teleki Téka munkatársai közül Kimpián Annamária művészettörténész, Lázok Klára jelenkortörténész, Márton Krisztina restaurátor, Petelei Klára térképtörténész, Weisz Szidónia címertankutató tagjai egyesületnek. További tagok Novák Csaba Zoltán jelenkortörténész, Simon Zsolt újkorkutató (a Román Akadémia Gh. Sincai Kutatóintézetének tagjai), Soós Zoltán régész (a Maros Megyei Múzeum igazgatója), Tamási Zsolt egyháztörténész (7. sz. Általános Iskola történelem szakos tanára), László Lóránt újkorkutató, és Nemes Gyula helytörténész (Nagyernye). Az egyesület 2004 novemberében a marosvásárhelyi Bethlen Alapítvánnyal és a Pósta Béla Egyesülettel közösen megszervezték II. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát. 2005 októberében helytörténeti konferenciát tartottak Marosvásárhely történetéből címmel. 2006-ban több előadásból-beszélgetésből álló rendezvénysorozat volt. 2006 novemberében tartották a IV. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát, majd 2007 augusztusában a IV. Kisebbségtörténeti Konferenciát Kisebbségi életpályák címmel. Ebben az évben is több tudományos előadást szervezett az Egyesület. László Márton /sz. Marosvásárhely, 1976. nov. 2./ a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia karán végzett. 2003–2004-ben szakmai referensként dolgozott a Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjteménynél, Kolozsvárott. 2004 és 2006 között Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában tanult tovább, disszertációjának tárgya: kollektivizálás Székelyföldön. 2007-től az Állami Levéltárak Maros Megyei Igazgatóságán levéltárosként tevékenykedik. Az ötvenes évek társadalomtörténetét kutatja, és több, a világhálón is elérhető tanulmányt közölt a Maros tartománybeli kollektivizálásról, a kulák-névjegyzékekről. Eddigi legnagyobb szakmai eredményének Máthé János: Magyarhermány kronológiája c. kéziratának megjelentetését tekinti /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/. A világhálón is megtalálható László Márton román-magyar állambiztonsági szótára, amelyben a korabeli román nyelvű dokumentumok szakterminológiáját magyarázza és fordítja. László Márton szerint egyes erdélyi jelenkortörténészek által művelt „sérelemtörténet” és „szenvedéstörténet” helyett a tárgyilagos hangvételű, elemző és összehasonlító megközelítésre kell törekedni. /Bölöni Domokos: Új kihívások előtt a fiatal történészek. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 22./

2009. november 16.

Székelyföld múltját feltáró kutatásaik ismertetését tartották a történészek november 14-én Szovátán a magyar tudomány napja és az Erdélyi Múzeum-Egyesület megalakulásának 150. évfordulója alkalmából. Pál-Antal Sándor az EME 150 éves múltját ismertette, majd Sipos Gábor értekezett az EME könyvtáráról, levéltáráról, érem- és régiség-, valamint természettudományi gyűjteményéről. A székelység múltjából a fejedelemség korabeli vásárokról értekezett Rüsz-Fogarasi Enikő, Soós Zoltán pedig a nyárádszentlászlói unitárius templomban végzett régészeti ásatások jelentőségét ismertette. Mihály János a hadi zászlókról, Zepeczáner Jenő a címerekről, Garda Dezső a székely határőrezredekről, Cserey Zoltán a huszárkatonai életmódról tartott előadást. Szováta múltjáról Józsa András és Szolláth Hunor beszélt, Tüdős S. Kinga Mikes Mihályné Bethlen Fruzsina végrendeleteit és a korabeli főúri hétköznapokat ismertette, Csáky Árpád és Tamási Zsolt pedig a katolicizmus helyzetét a 18–19. századokban. A 20. század történelméhez fűződik Boér Hunor kutatása, aki Marosvásárhely szerepét tárta fel a magyar skanzenépítésben, Spielmann Mihály pedig Bernády György közéleti szereplésének utolsó periódusát dokumentálta. /Antal Erika: Történelmi mozaik. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./

2010. 16.

A magyar tudomány ünnepe Szovátán
A novemberi ajándéknyárban egy pluszörömben is részesült Erdély legnevesebb fürdőhelye. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület, marosvásárhelyi fiókja másodszor szervezte Szovátára a magyar tudomány napja egyik legrangosabb rendezvényét.
November 13-án a polgármesteri hivatal gyűléstermében a Székelyföld múltjáról értekeztek az erdélyi magyar történelemírás nagyjai. A tudományos ülésszakot a főszervező, dr. Pál Antal Sándor akadémikus, az EME marosvásárhelyi fiókjának elnöke nyitotta meg, majd dr. Sipos Gábor egyetemi előadótanár, az EME elnöke köszöntötte a jelenlévőket.
A délelőtt folyamán dr. Sipos Gábor értekezett a székely múlt EME-gyűjteményekben lévő emlékeiről, majd dr. Egyed Ákos akadémikus a székely örökség témájának több, még kellőképpen nem tisztázott részét helyezte új megvilágításba. A néprajzos dr. Balázs Lajos csíkszeredai egyetemi tanár tartotta a nap egyik legérdekesebb témájú előadását egy keresztény kor előtti székely házasságkötési rítusról. Adatokban bővelkedett dr. Simon Zsolt marosvásárhelyi tudományos kutatónak az 1671-1672-es vámnaplók alapján írt, a csíki harmincadról szóló előadása. A Székelyföldön letelepedett örmények történetéhez is forrásértékű adatokat tartalmazott dr. Garda Dezső gyergyószentmiklósi egyetemi előadótanárnak a 18. századi és a 19. század eleji gyergyói-medencei életmódváltozásról szóló értekezése. Lírai hangulatot teremtett dr. Tüdős Kinga tudományos kutatónak egy elfelejtett 17. századi székely nagyasszonyról, Mindszenti Krisztináról szóló előadása.
A délutáni előadók sorát dr. Rüsz Fogarasi Enikő egyetemi előadótanár nyitotta meg marosvásárhelyi végrendeleteket ismertető értekezésével. Spielmann Mihály, a Teleki Téka főkönyvtárosa új oldaláról, vérbeli hadtörténészként mutatkozott be: Marosszék 17. századi haderejéről, és a harctéren elesettekről. Dr. Tamási Zsolt tanár előadása az alcsíki és a felcsíki papságnak az 1848-as forradalomban játszott szerepéről szólt. A székelyudvarhelyi céhek történetének megismerését szolgálta Zepeczáner Jenő székelyudvarhelyi muzeologus céhpecsét-bemutatója. 1956 eseményeinek Erdély magyar értelmiségijei általi átélést tükrözte Boér Hunor sepsiszentgyörgyi dokumentarista a Magyar Autonóm Tartomány múzeumainak kollektív tanácsa 1956. – 1957. évi irattárának bemutatásával. A magyar történetírás szombati ünnepét a főszervező dr. Pál Antal Sándor akadémikus egy elhanyagolt kutatási témakör, a kézműtörténeti kutatások számbavételével zárta.
A hagyományoknak megfelelően szovátai helytörténészek is szót kaptak. A történészként bemutatkozó Birtok György mérnök, havasgazda a legnagyobb székely tulajdon, az ős-Marosszék közbirtokosságának történetéről értekezett, napjainkig követve az eseményeket. Szinte a tragikomédia határát súrolta a közbirtok román államtól való visszaszerzésének a története, hiszen – jogtörténetünkben példa nélkül álló módon –, még a bírósági végrehajtót is kénytelenek voltak beperelni a birtokba helyezés elvégzése végett. Józsa András helytörténész Szováta legelső térképét mutatta be.
Egy-egy tudományos előadás, könyvbemutató alkalmat teremt városunk értelmiségének a számbavételére is, ami – egypár tiszteletre méltó kivételtől eltekintve – jórészt nyugdíjasokra szűkül. A magyar tudomány napi előadás-sorozaton sajnos egyetlen, ma is aktív „tanügyi káder" sem volt jelen.
A rangos eseményre az EME marosvásárhelyi fiókegyesülete, Szováta Város Polgármesteri Hivatala, a szovátai Bernády Közművelődési Egylet szervezésében és a Communitas Alapítvány, a szovátai Teleki Oktatási Központ, a Nyárádremetei Közbirtokosság, a kibédi Dósa Húsüzem és a szovátai Elixon üzletház anyagi támogatásával került sor.
Józsa András, Népújság (Marosvásárhely)

2011. 31.

Pál-Antal Sándor: AZ ERDÉLYI MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁS MA /Magyar Tudomány (Budapest), 2011. 8. sz./
Az erdélyi magyar történetírás, akárcsak általában az erdélyi magyar tudományosság, sajátos helyzetben van. Kettősség jellemzi. A kisebbségi viszonyok között is szerves része maradt az általános magyar történetírásnak, az összmagyar tudományosságnak, de részese a romániai tudományos életnek is. Ez a kettősség meghatározza feladatkörét és célkitűzéseit. Az erdélyi magyarság történetének kutatása és feltárása nemcsak az összmagyar, hanem a romániai történetírást is szolgáló tevékenység, amely összehangolt tevékenységet igényel.
Történetírásunk, múltunk kutatása, az 1989. decemberi fordulat után egy új, felfelé ívelő korszakát éli. Két évtizeddel ezelőtt a fél évszázadig tartó tiltó és elsorvasztó nacionál-kommunista politika béklyóitól megszabadult történetírásunk rendkívül komoly lemaradással kellett szembenézzen. A lemaradást súlyosbította az a tény is, hogy a kommunista korszakban kifejtett, amúgy is szegényes tevékenységet kénytelenek vagyunk átértékelni, részben újraírni.
Az igény, hogy a pártállam aktuálpolitikája és a marxista ideológia eszközévé silányított, meghamisított múltunk hitelét helyreállítsuk és történelmi ismereteinket gyarapítsuk, gyökereinket megismerjük, népakaratként nyilvánult meg az 1990-es évek elején. Ezt az igényt pedig csakis történelmi tárgyú írások elégíthették ki. A napisajtóban és különböző kiadványokban rendszeresen olvashattunk múltunkra vonatkozó írásokat. Mivel történetírásunk komoly szakemberhiánnyal küzdött, e tevékenység jelentős részét a történelemhez vonzódó műkedvelők, többnyire dilettánsok vállalták magukra. Következésképpen ekkor történelminek nyilvánított cikkek, tanulmányok sokasága látott napvilágot, ami csak züllesztette történetírásunk hitelét.
A szakemberhiány a rendszerváltást követően, a megváltozott körülmények között vált érezhetővé. 1989 előtt is léteztek nálunk olyan állami tudományos intézetek, amelyekben magyar szakemberek is dolgoztak. Gondolok itt a székelyföldi és a partiumi múzeumokra, az erdélyi dokumentációs könyvtárakra, a történettudományi kutatóintézetekre, valamint az egyetemi háttérintézetekre, amelyekben magyar anyanyelvű kutatók is tevékenykedtek, főként Kolozsváron, Bukarestben, Marosvásárhelyen. Számuk azonban messze az igények alatt maradt. Így legfontosabb teendőnek a szakemberhiány felszámolása, az utánpótlás képzése bizonyult. Az utóbbi két évtizedben e téren komoly eredmények születtek, és a hiány felszámolása napjainkban is tart. A fellendült szakember-képzés terén kifejtett erőfeszítések eredménye kézzelfogható. A fiatal szakemberek jelenléte történetírásunkban bizakodást kiváltó tény.
1989 után gyökeres változás állott be a történettudomány-művelés gyakorlása tekintetében. Megszűntek a tilalmak, lehetővé vált a belső és külső, mindenekelőtt a magyarországi szakintézményekkel és szakemberekkel való kapcsolatok kiépítése. Megváltozott a tudomány művelésére vonatkozó, korlátokkal körülvett szemlélet az erdélyi kutatóműhelyekben. Fokozatosan eltűntek a tabutémák, kutathatókká váltak az évtizedekig zárolt levéltári és könyvtári források.
Az állami költségvetésen fenntartott köztestületek közül főként a székelyföldi múzeumok és dokumentációs könyvtárak váltak a magyar történelemmel foglalkozó kutatás központjaivá. Sajnos ma a Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelmi tanszékei mögött gyakorlatilag nincs magyar háttérintézmény, a Sapientia pedig nem a történészek otthona. Az 1989 után megjelent alapítványok, egyesületek, szervezetek közül kevés a tudományos kutatást, a történetírást felkaroló közület. Kivétel a nagy hagyományokon alapuló és a történetírást ápoló Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), amelynek fiókegyesületei a magyarság által tömbben lakott városokban –Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Gyergyószentmiklóson és Szilágysomlyón-Zilahon – fejtik ki tevékenységüket, valamint a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Alapítvány és az Areopolis Történelmi és Társadalmi Kutatócsoport, a sepsiszentgyörgyi Délkelet Intézet, a marosvásárhelyi Borsos Tamás Egyesület. Ide sorolhatjuk a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságot is, amely széleskörű népszerűsítő, tudományterjesztő tevékenységet folytat, de helytörténeti írásokat is közöl. Igazi tudományos műhelynek (leszámítva a múzeumok régészeti tevékenységét) csak az EME tekinthető, ahol a szakemberek kutatómunkát szervezett keretek között, főtevékenységként (vagyis fizetett alkalmazottakként) folytathatnak.
Ma már jelentős számú magyar történetírással foglalkozó szakemberrel rendelkezünk, a megvalósítások mégis elmaradnak képességeinktől. Ennek oka, hogy a tudományos munkát kifejteni szándékozóknak csak egy kis része került olyan helyzetbe, hogy a hivatalos munkahelyi tevékenységét összekapcsolhatta a kutatói munkával. A legtöbben szabadidőben művelik a szakmát. Amikor a tudományos műhelyekről szólunk, többnyire az egyéni kisműhelyekre vagyunk kénytelenek gondolni.
Történészeink területi szóródása nem egyenletes. Legtöbben Kolozsváron élnek és tevékenykednek, hiszen ott működik a történészkatedrákkal is rendelkező egyetem, valamint az EME. De ma már jelentős történetírói tevékenység folyik Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Gyergyószentmiklóson is. Az a kép, amelyet nem egy alkalommal a kolozsváriak által készített ismertetők nyújtottak ezelőtt az erdélyi magyar történetírásról, ma már túlhaladott, mert nem csak Kolozsváron van eredményes tudományos élet.
Kutatóink területi szóródása kiterjedt, de nem országos, hanem történeti Erdély-centrikus. Kolozsváron élt, de időközben elhunyt Jakó Zsigmond, Imreh István és Csetri Elek akadémikus. Itt tevékenykednek jelenleg is Egyed Ákos, Benkő Samu és Kovács András akadémikusok, Kiss András és Sipos Gábor levéltárosok, Csucsulya István, Marton József, Pál Judit, Rüsz Fogarasi Enikő, és Vekov Károly egyetemi tanárok, Pap Ferenc régész, Kovács Kiss Gyöngy történész és több fiatal kutató (Hegyi Géza, Fejér Tamás, W. Kovács András és mások). Marosvásárhelyen dolgozik Pál-Antal Sándor akadémikus, Szabó Miklós, Simon Zsolt és Novák Csaba Zoltán tudományos kutatók, Tamási Zsolt egyháztörténész, Berekméri Róbert és László Márton levéltárosok, Sebestyén Mihály könyvtáros, Soós Zoltán, Bereczki Sándor, Györfi Zalán és László Keve régész, Székelyudvarhelyen Hermann Gusztáv Mihály, Zepeczaner Jenő és Róth András Lajos, Mihály János és Kolumbán Zsuzsanna történészek, valamint Sófalvi András régész-középkorász, Sepsiszentgyörgyön Tüdős S. Kinga tudományos kutató, Cserey Zoltán és Csáki Árpád történészek, Székely Zsolt régész, Bordi Zsigmond Loránd régész-középkorász, Csíkszeredában Szőcs János történész, Botár István és Darvas Loránt régész-középkorászok, Gyergyószentmiklóson Garda Dezső történész és Rokaly József tanár, Gyulafehérváron Bernád Rita levéltáros, Nagyváradon Fleisz János történész, Emődi András levéltáros, Dukrét Géza helytörténész, Szatmárnémetiben Tóth Péter muzeológus, a helytörténeti műveket is író Bura László nyelvész, Nagybányán Balogh Béla levéltáros, Zilahon Bajusz István régész, Nagykárolyban Németi János régész és mások.
Ugyanakkor sajnálattal vettük tudomásul, hogy Tüdős S. Kinga vidékre költözésével és Demény Lajos elhunytával Bukarestben megszűnt a magyar nyelvű történetírás. Hasonló helyzettel állunk szemben Aradon is, ahol Kovách Géza halála után nincs igényes magyar történelemkutatás.
Történészeink számát gyarapítják Magyarországon élő szerzők, akik rendszeresen foglakoznak Erdély történetével. Gondolok itt, a teljesség igénye nélkül, Szász Zoltánra, Benkő Elekre, Oborni Terézre, Bárdi Nándorra, Balaton Petrára és Stefano Bottonira Budapestről, Barta Jánosra, Takács Péterre és Jeney Anna-Máriára Debrecenből, Kordé Zoltánra Szegedről, Gebei Sándorra Egerből, Balogh Juditra Miskolcról és másokra.
Az erdélyi magyar értelmiség, köztük a történészek is, az 1990-es évek elején elsősorban az EME-től vártuk egy átgondolt, összehangolt hazai magyar tudománypolitika, stratégia kialakítását, de erre objektív okok miatt nem került sor. Ezt a rangos és nemes feladatot végül is felvállalta az erre hivatott legrangosabb tudományos intézményünk, a Magyar Tudományos Akadémia. A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság létrehozása, a külső tagság és a köztestületi tagság kiterjesztése, a Domus Hungarica Scientiarium et Artium pályázati rendszer bevezetése, ösztöndíjak biztosítása jó feltételeket teremtettek tudományos életünk felemelkedéséhez és az összmagyar tudományosságba való beépüléséhez. Mindezt követte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság felállítása, amely megvalósíthatja az erdélyi magyar tudománypolitika és -stratégia kidolgozását, irányt szabva a végzendő tudományos kutatásoknak.
A tudományművelés eredményessége nagymértékben a közzétett közleményeken keresztül mérhető le. Így van ez a történettudomány esetében is. Az utóbbi években megjelent írások alapján megállapítható, hogy jelentős előrehaladás észlelhető a magyarság történetéhez kapcsolódó, középkorra vonatkozó régészeti kutatások terén. E téren, a székelység Erdély délkeleti részén való végleges letelepedésének kérdését illetően, a vár- és templomásatások bizonyultak eredményesnek Marosvásárhelyen és környékén, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszereda környékén. De felzárkóztak mögéjük a Partiumban végzett régészeti kutatások is.
A középkor történetére vonatkozó kutatásainkat nagy veszteség érte Jakó Zsigmond és Demény Lajos elhunytával. De vannak tehetséges fiatal kutatóink – W. Kovács András, Simon Zsolt, Hegyi Géza és mások –, akik eredményesen folytathatják elődeik munkáját. Gondolok itt a székelyföldi múzeumokban tevékenykedő középkor-régészekre is, azokra, akik képzettségüknél és rátermettségüknél fogva a korszak szaktekintélyeivé válhatnak. Példa erre a székelyudvarhelyi–gyergyószentmiklósi régészek közös munkája, akik (Demjén Andrea és Sófalvi András) kétévi ásatás eredményét Máréfalva középkori temploma című írásukban összegezték.
Legtöbb kutatónk a koraújkorral és az újkorral foglalkozik. A legjelentősebb eredményeket az 1541–1848 közötti időt felölelő kutatások hozták. Történészeink (Egyed Ákos, Demény Lajos, Pál-Antal Sándor, Hermann Gusztáv Mihály, Garda Dezső és mások) összefoglaló munkái is erre az időszakra vonatkoznak.
Az 1848 utáni polgári korszak nem felkapott téma. Kevesen választották szakterületüknek. Erre az időszakra vonatkozóan egy pár köteten kívül csak résztanulmányok készültek. Az összefoglaló munkák közül csak Egyed Ákos gazdasági-társadalmi kérdésekkel, Pál Judit székelyföldi várostörténettel és Csucsulya István Mocsáry Lajossal foglalkozó munkáit említhetem.
Az 1918-at követő időszak bemutatása Trianon miatt 1990-ig elhallgatott téma volt. A kisebbségi sorba kerülés első időszaka, a két világháború közötti huszonkét év ma sem képezi komolyabb kutatás tárgyát, szinte kiesik az érdeklődés köréből. Erről az időszakról még köztörténeti összefoglalás sem készült. Bárdi Nándor budapesti kutatónak az 1918– 1920 évi impériumváltás Udvarhely megyei vetületével foglalkozó írásán, Benkő Samunak Koós Károlyról és Nagy Gézáról írt tanulmányai, Fleisz Jánosnak Nagyvárad a két világháború között című könyvén és egy-két kisebb lélegzetű cikken kívül, egyes falutörténetekben találunk helyi vonatkozású feltárásokat (például Pál-Antal Sándor Csíkmadaras falutörténetét ismertető munkájában).
Fiatal kutatóink kedvenc témája lett viszont a kommunista éra. Többen is komolyan foglalkoznak az 1945 utáni rendszerváltással, az új elit kialakulásával, a mezőgazdaság kollektivizálásával, a Magyar Autonóm Tartomány történetével. E téren elismerésre méltó eredményeket mutattak fel Nagy Mihály Kolozsvárról, Novák Csaba Zoltán és László Márton Marosvásárhelyről és Oláh Sándor Csíkszeredából.
A várostörténet Fleisz János (Nagyvárad történetére vonatkozó könyvei), Pál Judit (Városfejlődés a Székelyföldön), Pál-Antal Sándor (Marosvásárhely története I., valamint Székelyföld és városai), Garda Dezső (Gyergyószentmiklós története), az oktatástörténet Szabó Miklós és mások kutatási területe. Örömmel könyvelhetjük el, hogy már magyar vonatkozású erdélyi hadtörténeti munkák is olvashatók (Koszta István és Berekméri Árpád Róbert írásai révén).
Egyháztörténet terén kimagasló Marton József teológiai tanár tevékenysége, aki több írásában foglalkozik az egyetemes és az erdélyi római katolikus egyház történetével, Sipos Gábor pedig a református levéltári és egyháztörténeti kérdéseket boncolgatja.
A művészettörténeti kutatások eredményeinek, problematikájának számbavétele, úgy érzem, egy művészettörténész feladata, ezért jelen ismertetőben nem térek ki rá.
*
Az utóbbi évtizedben a történelmi tárgyú publikációk száma látványosan megnőtt, és a megjelent írások tudományos szintje érezhetően javult. Látványosan csökkent a dilettantizmus jeleit viselő írások száma, és nőtt a tudományos jellegűeké. És nemcsak tanulmánykötetek készültek, hanem önálló összefoglaló művek és forráskiadványok is. A történelmi tárgyú kiadványok zömét az EME, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó (Erdély emlékezete sorozat), valamint a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó (Múltunk könyvek című sorozat) és a Pallas Akadémia Kiadó jelentette meg. Számukat, kisebb mértékben, gyarapította több erdélyi vagy magyarországi kiadó is. A monografikus írások közül csak párat említek: Erdély 1848–1849 és A székelyek rövid története Egyed Ákostól, Náció és nemzet Hermann Gusztáv Mihálytól, Székely önkormányzat-történet Pál-Antal Sándortól, Városfejlődés a Székelyföldön Pál Judittól. A székelyek rövid története példaként szolgálhat a népszerűsítő, de tudományos igényű írásokkal foglalkozók számára. Azt csak sajnálni lehet, hogy még mindig nem látott napvilágot egy népszerűsítő jellegű erdélyi magyarságtörténet, illetve egy nagyobb lélegzetű Székelyföld-történet szintézis, hiszen rendelkezünk jó képességű, erre alkalmas szakemberekkel.
Az utóbbi időben látványos előrelépés történt a forráskiadások terén. Demény Lajos folytatta az 1983-ban újraindított, de 1985-ben leállított Székely Oklevéltár új sorozatát, amelyből 1994–2008 között megjelent hat kötet. Újra indult a Jakó Zsigmond által szerkesztett Erdélyi történelmi adatok, amelyben Kovács András Gyulafehérvár és Wolf Rudolf Torda város jegyzőkönyveit közölték. 2005-ben Pál-Antal Sándor is elindított egy székelyföldi vonatkozású forrássorozatot a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál, Székely székek a 18. században címmel. Ennek az ötödik kötete is kiadás előtt áll. A fentieken kívül megemlítjük az erdélyi diákok külföldi egyetemjárására vonatkozó, Szabó Miklós és munkatársai (Tonk Sándor, valamint Szögi László) által összeállított köteteket, a Pál-Antal Sándor által közzétett 1848–1849-re vonatkozó két kötetet, valamint a Marosvásárhely jogszabályai címűt. Ide sorolható a Tüdős Kinga nevéhez kötődő Erdélyi testamentumok eddig megjelent négy kötete, valamint a jelentős számú református és katolikus egyháztörténeti forráskötet. Gondolok itt elsősorban a vizitációs jegyzőkönyvekre, de egyéb egyháztörténeti forrásokra is. A Magyarországi boszorkányság forrásai című sorozat számára Balogh Béla, Kiss András és Pál-Antal Sándor levéltárosok végeztek eredményes munkát, több kötetnyi anyagot közölve abban.
Annak ellenére, hogy nem erdélyi, hanem debreceni kiadvány, a felsorolandó források közé tartozik a Takács Péter által 2001–2003 között, a Források Erdély történetéhez című sorozat keretében közölt, Székelyföldre vonatkozó 1820-as úrbéri összeírás parasztvallomásait tartalmazó ötkötetes munka is.
Már említettem, hogy 1990 után elburjánzott a tudományos igényeket nélkülöző köztörténeti, őstörténeti, helytörténeti „monográfia” és egy sor „népszerűsítő” írás. Visszaszorításuk nehéz feladatnak bizonyult. Ennek egyik akadálya, hogy kiadványaink jelentős része nem részesült kompetens szerkesztésben, nem estek át kiadásuk előtt szaklektoráláson. Nem írtak róluk kritikai recenziókat, amelyek befolyásolhatták volna a szerzői igényességet. De, amint azt évekkel ezelőtt Benkő Samu és Péntek János akadémikusok és mások több alkalommal is nehezményezték, hiányzik a kritikák közlését felvállaló fórum, és egy egészséges, kritikus történetírás-szemlélet. Viszonylag ritka a vita, az elfogulatlan, nem személyeskedő, kizárólag a tárgyra szorítkozó véleményütköztetés. Az Erdélyi Múzeum, amely többek közt recenziókat is közöl, egymaga nem képes ezt a feladatot ellátni. A múzeumi évkönyvek és az Areopolis sem tekintik ezt a kérdést feladatuknak, rendszeres megjelenésük pedig lehetővé tenné a recenziók közlésének felvállalását, nem az egyszerű ismertetésekét, hanem a kritikai recenziókét. Mindehhez társul a kiadók túlzott anyagias gondolkozása. A szaklektorálás, a kompetens szerkesztő alkalmazása ugyanis a kiadók számára pluszköltséget jelent, amihez hiányzik az anyagi (pénzügyi) fedezet, ami miatt így rendszerint lemondnak róla.
*
Ma már elérkeztünk arra a szintre, amelyen kiértékelhetjük az eddigi eredményeket, és körvonalazhatjuk a követendő utat, kitölteni azokat az űröket, amelyeket minden kutató érzékel, amikor egy-egy kérdés feldolgozásához fog. Az is feladat, hogy nagyobb rendet teremtsünk a forráskiadások terén. Hiszen a kiadásra kerülő forrásszövegek átírását általánosan elfogadott elvek alapján kell végezni és szerkeszteni, hogy lehetőleg hibamentes kötetek kerüljenek a kutatók asztalára. Ezért szükséges a különböző korszakokkal és kérdéskörökkel foglalkozó forrásközlők munkájának összehangolása. Az egyéni műhelyek tevékenységének a támogatása is megoldatlan kérdés. Össze kell állítani, illetve befejezni és nyilvánossá tenni az eddig megjelent források katalógusát, és pontosítani a forrás-előkészítésekhez kapcsolódó kérdések körét.
Áttekintve a fennebb elhangzottakat, ismertetőnket így összegezhetjük:
Mint sajátosság, történetírásunk magán viseli az erdélyi magyarság sorsát befolyásoló tényezők hatását. Ahogyan az erdélyi magyarság a magyar nemzet részét képezi, ugyanúgy az erdélyi magyar történetírás is a magyar történetírás szerves része. Művelése az erdélyi történetírók számára, Trianon előtt, zökkenőmentes volt. A több mint kilencvenéves kisebbségi múlt körülményei között megváltoztak az erdélyi magyar történetírás prioritásai. Mivel történetírásunk a nacionál-kommunista időszakban az elsorvasztó politika tárgyává vált, az a tudományág nagymérvű lemaradásához vezetett. Az 1989-es változások fordulatot jelentettek az erdélyi magyarság történetére vonatkozó kutatások terén is. A megújulás felszínre hozta történetírásunk megoldásra váró feladatait, egy egészséges történelemszemlélet megteremtését, a rendkívül meggyérült szakember-utánpótlás kérdését, az intézményes keretek kiépítését, a kutatások megszervezését, a hirtelen fellángolt múltismeretigény körülményei között elburjánzott amatőrizmus megfékezésének kérdését és egyebeket. A tudatosan művelt erdélyi magyar történetírás az utóbbi években, viszonylag rövid idő alatt jelentős lépéseket tett a felzárkózás érdekében. Az eredmények azt jelzik, hogy a feladatok megoldása jó ütemben, jó irányba halad. Talán nem túlzás, ha papírra vetem: most már eljutottunk arra a szintre, amikor történetírásunk bekapcsolódhat a szélesebb perspektívát nyitó egyetemes történetírás művelésébe, és az összmagyar történettudomány szerves részeként beépülhet az egyetemes tudományosságba.
Elhangzott 2010. november 19-én Kolozsváron az Erdélyi Múzeum Egyesület A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferenciáján.

-

2013. 1.

Marosvásárhely történetének kezd irodalma lenni
A Mentor Könyvkiadó két frissen megjelent, történelmi tematikájú tanulmánykötetét mutatták be csütörtökön este Marosvásárhelyen a Bernády Házban. A Marosvásárhely történetéből és A Maros megyei magyarság történetéből című könyvnek a harmadik kötete látott napvilágot, ezeket ismertette a szerkesztők és szerzők jelenlétében Spielmann Mihály történész, a kiadó megbízottja, maga is egyike a szerzőknek.
Marosvásárhely történetének kezd irodalma lenni – hangzott el a bemutatón, hiszen olyan történészei vannak a városnak, mint Pál-Antal Sándor nyugalmazott levéltáros, Szabó Miklós történész, illetve az őket követő fiatal történész kutatók, régészek, akiket érdekel a város múltja, akik nem „kötelező" témákról írtak, olyasmiről, amiről eddig nem írt senki, vagy, ami „divatos", hanem ami érdekli őket, amit kutatnak.
A Marosvásárhely történetéből című kötet szerzői közül Berekméri Árpád Róbert arról az ispotályról ír, amelynek iratai a református egyház levéltárában találhatók, Rüsz-Fogarasi Enikő a vagyon-örökítés témáját járta körül a Fejedelemség-kori Marosvásárhelyen, Simon Zsolt a Marosvásárhely késő középkori piackörzetéről végzett kutatásait teszi közzé, Takács Péter a régi Vásárhely piacszervező erőterét, Tamási Zsolt a felsővárosi állami elemi iskolák első évtizedeiről, Zepeczáner Jenő azokról a marosvásárhelyiekről közöl tanulmányt, akik a székely fürdőkön üdülnek.
Szabó Miklós a marosvásárhelyiek külföldi egyetemjárásáról, Fodor János Bernády György második polgármesterségéről, Pál-Antal Sándor Marosvásárhely Bernády általi vízművesítéséről közöl tanulmányt, Sebestyén Mihály a marosvásárhelyi Bethlen Gábor Szabadkőműves Páholy Anyakönyvéről értekezik.
A tanulmánykötet a sorozat harmadik darabja, a Mentor Kiadónál megjelent, várostörténeti írásokat tartalmazó gyűjtemények közül sorrendben a negyedik – ismertette Szőcs Katalin, a kiadó munkatársa. A szerzők, erdélyi és magyarországi kutatók, segítséget nyújtanak szakmabelieknek és laikusoknak egyaránt, hogy részleteiben is jobban megismerjék és megértsék a város múltját.
A Maros megyei magyarság történetéből című kötet 17, az eredeti témához kapcsolódó tanulmányt tartalmaz. Néhány ezek közül az Erdély közép-és újkori történetében jelentős szerepet játszó családok történetét, illetve birtokviszonyait ismerteti. Úttörő kutatás a középkori erdélyi magyar nemesség életmódjára, birtokszerzésére vonatkozó, a gazdaságtörténeti vizsgálódások, piackörzetek megállapítása, vagy a főrdőkultúra kialakulása Maros és Udvarhely megyében. Ugyanakkor magyarázatot nyújt a magyar királyok székelyföldi kultuszára is, feltárja például a nyárádszeredai fejedelemválasztás körülményeit, helyet kap a kötetben a két világháború közötti oktatás-, egyháztörténeti-, szakrális múzeum-történeti, pestis-járvány történeti és az első világháborús sajtó által végzett tájékoztatást vizsgáló tanulmány is.
A tanulmányok szerzői: Balázs Lajos, Boér Hunor, Csáki Árpád, Egyed Ákos, Garda Dezső, Gidó Csaba, Józsa András, Koszta István, László Márton, Nemes Gyula, Pál-Antal Sándor, Szekeres Attila István, Takács Péter, Tamási Zsolt, Weisz Szidónia, Zepeczáner Jenő.
A két kötet szerkesztője Pál-Antal Sándor és Simon Zsolt, akik a szerzőkkel együtt dedikáltak a könyvbemutató után.
Maszol.ro,

2013. 5.

Vásárhelyről, vármegyéről
Kettős könyvbemutató a Bernády Házban
A marosvásárhelyi Mentor Kiadó két új, hiánypótló és jelentős kötetét mutatták be csütörtök délután a Bernády Házban. Mindkét kiadvány városunkhoz köthető, hiszen a köteteket – A Marosvásárhely történetéből III., illetve A Maros megyei magyarság történetéből III. című könyveket – felkért történészek tanulmányai alkotják. A kiadó képviseletében Szőcs Katalin üdvözölte a telt házas közönséget, a két sorozat legújabb köteteit a társszerző Sebestyén Mihály méltatta a szerkesztők – Pál Antal Sándor és Simon Zsolt jelenlé-tében.
– Marosvásárhelynek kezd irodalma lenni, az utóbbi 15 évben számos, a várossal foglalkozó kiadvány jelent meg, egyre több várostörténeti munkát láthatunk a könyvespolcokon. Pál Antal Sándor az utóbbi húsz évben aratja le több évtizedes levéltári munkásságának, kutatásának babérjait. És az utóbbi húsz évben felnőtt egy történésznemzedék, amelynek tagjai ugyancsak kutatják a város történelmét. A harmadik kiadvány elegáns kötet, amely nem muszájtémákról szól. Meglehetősen széles spektrumú, a tanulmányok terjedelmesebbek, minden történelmi kort magukba foglalnak. Berekméri Árpád Róbert például hadtörténész, de ezúttal Marosvásárhely első szociális intézményéről, az ispotály történetéről értekezik, Rusz Fogarasi Enikő pedig az örökösödési perekkel foglalkozik, ezekből a fejedelemségek korának mindennapjai bontakoznak ki. Simon Zsolt tanulmánya Vásárhely középkori piackörzetéről szól. Újabb történet a XX. század, amely egyre fontosabb lesz, hiszen most válik az anyag hozzáférhetővé. Pál Antal Sándor például a huszadik század eleji vízművesítésről ír, amelynek 1908-as elkészültével Vásárhely belépett a civilizált városok sorába. Fodor János Bernádyt dolgozta fel – nem a sikeres polgármestert, hanem azt, akinek a Trianon utáni Romániában kellett megállnia a helyét. Ismét a polgármesteri székbe került, de ezek nem voltak sikeres évek. A kudarctörténet oka a román rendszer idegenkedése a Bernády-féle gondolatoktól. Szabó Miklós a vásárhelyiek külföldi egyetemjárásával foglalkozik, Tamási Zsolt a vásárhelyi iskolákkal a Bernády-korszakban, míg Zepeczaner Jenő a XIX. század második felének fürdőéletével.
A Maros megyei magyarság történetéből című kiadványban az előzőnél is több tanulmány (16, míg a Marosvásárhely történetéből című könyv esetében 10) szerepel. Balázs Lajos a szent királyok kultuszát és a székelyeket, illetve e kettő viszonyát kutatja, Weisz Szidónia középkort tanulmányozó történész Somkeréki Antalról, Luxemburgi Zsigmond egy közeli hűbéreséről értekezik karriertörténeti munkásságában, Egyed Ákos a nevezetes nyárádszeredai fejedelemválasztást taglalja – ahol mindenki ott volt, csak a fejedelem, Bocskai hiányzott. Garda Dezső a Lázár család marosszéki ágáról, Gidó Csaba a nyárádmenti kisvasútról szól, az utolsóról, ami a Monarchiában elkészült. Józsa András pedig arról értekezik, hogy az Anghelescu-féle törvénnyel hogyan sorvasztották el a sóvidéki oktatást. László Márton krimiszerűen ír a vadadi kulákgyilkosságról, Nemes Gyula nagyernyei helytörténész a marosszéki sírfeliratokkal foglalkozik, Pál Antal Sándor a legnagyobb székelyföldi pestisjárványt kutatta. Szekeres Attila István Radnótról és az ottani kastélyról ír, míg Tamási Zsolt a katolikus alsópapságnak az 1848-as forradalomban betöltött szerepét, törekvéseit vizsgálja. Zepeczaner Jenő tanulmányának második részét ebben a kötetben olvashatjuk, itt Maros-Torda vármegye fürdőéletéről van szó a dualizmus korában.
E kötet is igen komplex, átfogó kiadvány, eltűnnek a fehér foltok, és helyettük ott vannak az újabb adatok – mondta részletes méltatásában Sebestyén Mihály, majd Pál Antal Sándor szólt a kötetek előéletéről, a két sorozatról és a 12 esztendő alatt megjelent három-három kiadványról.
Az estet Simon Zsolt felszólalása zárta, a társszerző-szerkesztő történész a tanulmányok sokszínűségét, a választott témák gazdagságát emelte ki, és megemlítette: a mesterképzősöktől a nyolcvanéves akadémikusokig terjed a szerzői gárda, az írások legtöbbje eddig nem vizsgált kérdésekről szól.
– A XV. századi nemességről alig van szó, ez esetben három tanulmány is foglalkozik a témával, és megemlítendő Spielmann Mihály munkája is: ő a marosvásárhelyi szabadkőművességgel, annak lajstromával foglalkozott – hallottuk az érdekes könyvbemutató végén, a szerzői dedikációk előtt.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),

2013. 13.

Örök emlék Léstyán Ferencnek
– Amikor Léstyán Ferenc apostoli protonotárius, nyugalmazott vikárius, főesperes-plébános születésének 100. évfordulója alkalmából az ünnepséget terveztük, nem számítottam ennyi emberre – mondta főtiszteletű Oláh Dénes főesperes a rendezvénysorozat szentmiséjén. Valóban, a munkanap ellenére is nagyon sokan voltak jelen a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban azok közül a katolikus hívek közül, akik elevenen őrzik szívükben Léstyán Ferenc emlékét, akik hálával gondolnak rá, s akiknek lelkében mély nyomot hagyott szeretete, segítőkész magatartása, a hívek iránti elkötelezettsége. A biciklis papnak is nevezett plébános tiszteletére Marosvásárhelyre érkezett dr. Jakubinyi György érsek, Tamás József püspök, és még körülbelül száz egyházmegyés pap gyűlt össze a szentmisére.
A tegnapi emlékünnepség egy Léstyán Ferencről készített dokumentumfilm levetítésével kezdődött, majd a szentmisével folytatódott, amelynek főcelebránsa dr. Jakubinyi György érsek volt. Beszédében kifejtette, hogy ha az Isten áldását adja egy közösségre, akkor jó papot küld közéjük. Ez történt a marosvásárhelyi katolikus hívekkel is, jó papot küldött közéjük, aki 1955 és 1992 között szolgált közöttük. A marosvásárhelyiek hálásak lehetnek azért, hogy Isten ilyen pappal ajándékozta meg őket, mint Léstyán Ferenc. Olyan pappal, aki hivatásszerűen szolgált és végezte közösségépítő feladatát.
Léstyán Ferenc az anyakönyvi bejegyzés szerint 1913. február 12-én Csíkszentkirályon született, azonban ez a valóságban nem így van. A Regátban két nappal korábban látta meg a napvilágot, ahol szülei vendégmunkásként dolgoztak. Csakhogy nem itt íratták be, mert azt akarták, hogy fiukat Magyarországon, Csíkszentkirályon anyakönyvezzék.
1932-ben a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnáziumban érettségizett, majd tanulmányait a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán végezte. Lelkészi szolgálatát 23 évesen Gyergyóremetén kezdte, majd Sepsiszentgyörgyön, Tordán, Gyulafehérváron, Kolozsváron, Ditróban, Csíkkarcfalván, Désaknán folytatta. A diktatúra őt sem kímélte, a nagyszebeni hadbíróság halálra ítélte, majd egy koncepciós perben egy év börtönbüntetést kapott. Innen szabadulva került Marosvásárhelyre, ahol közel négy évtizedet szolgált.
1992-től Gyulafehérváron teljesített szolgálatot, majd nyugalmazott vikáriusként élt és dolgozott 2006 elejéig, akkor az udvarhelyi papi otthonba vonult, életének 96., papságának 71. évében itt érte a halál.
2008. július 16-án szülőfalujában, Csíkszentkirályon helyezték örök nyugalomra.
Nincs olyan marosvásárhelyi katolikus család, amelyben ne emlékeznének rá szeretettel. Erdély viharos huszadik százada tanújának, lángoló lelkű lelkipásztorának a szeretet és a mindenkori emlékezés jeléül emléktáblát állítottak a plébániatemplom belső udvar felőli falán. Ezt dr. Jakubinyi György érsek leplezte le, majd áldotta meg.
Baricz Lajos marosszentgyörgyi lelkész az ő tiszteletére írt költeményét olvasta fel. Az emléktáblát a szülőfalujából érkezett küldöttség is megkoszorúzta.
Az ünnepség keretében dr. Tamási Zsolt tartott előadást az atya életútjáról, majd bemutatták az általa szerkesztett, Erdély süveg nélküli püspöke. Msgr. Léstyán Ferenc, Vásárhely biciklis papja című kötetet. A kötetet Oláh Dénes főesperes méltatta.
Az ünnepség zárómomentumaként biciklis emlékkörúton vettek részt az emlékezők. Azt az utat járták végig, amelyen Léstyán atya heti rendszerességgel körbebiciklizett, kórházban fekvő beteg híveit látogatva.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely),

2013. 26.

Élet a Virgó vize mentén – falumonográfia-bemutató Csejden
"E kicsi falu mindig értéket adott, vigyázni kell rá"
Nemes Gyula nagyernyei helytörténész legújabb falumonográfiáját mutatták be múlt hét végén Csejden, a helyi kultúrotthonban. Élet a Virgó vize mentén. Adalékok Csejd és Tófalva monográfiájához – címmel a Mentor Kiadó gondozásában megjelent, szép kivitelezésű kiadványt a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal, a marosszentgyörgyi tanács, Sófalvi Szabolcs polgármester támogatta.
"Magyar nyelven e két faluról keveset vagy szinte semmit nem írtak az utóbbi évtizedek során. Múltunk, elődeink minél jobb megismerése gazdagabbá tesz lelkileg, szellemileg, és örömtelibbé, otthonosabbá teszi e környéken való létünket. Olyan érték, ami segíti a lokálpatriotizmus kialakulását, elmélyíti a szülőföld, nemzetünk szeretetét, hozzásegít, hogy Marosszent-györgy, Csejd, Tófalva mindannyiunk számára igazi otthonná váljon" – olvashatjuk Nemes Gyula legújabb monográfiájában Sófalvi Szabolcs gondolatait. Maros- szentgyörgy fiatal polgármestere már korábban is kinyilvánította, hogy fontosnak tartja a község és a hozzá tartozó falvak monográfiáinak megjelentetését, "hiszen értéket, maradandó értéket kell alkotni". Ezt hangsúlyozta Csejden is, ahol első ízben tartottak könyvbemutatót, tehát ilyen szempontból is "történelmet írtak". A monográfia telt házas bemutatóján Muresán Kilyén Emma tanárnő üdvözölte a közönséget. Elmondta: "a szülőföldhöz való kötődéshez ezer szálra van szükség, és emléket állítani is sokféleképpen lehet – a falumonográfia megírása az egyik maradandó emlék, amit állíthatunk". "E kicsi falu mindig értéket adott, vigyázni kell rá" – jelentette ki. Biró Jenő csejdi lelkipásztortól megtudtuk, már évekkel ezelőtti megszületett az ötlet, hogy jó lenne Csejdről könyvet írni, és az a gondolat is felmerült, hogy ő írná meg. "Nem vállalhattam fel e feladatot, mivel nincs hozzá képesítésem, tehetségem, adottságom. De mertünk ábrándozni róla, hiszen a szülőföld, múltunk, kultúránk, őseink szeretete összefogó kapocs, és az átörökítés kötelessége a csejdi embernek is. Fontos megírni a falu történetét, amíg lehet, amíg van mit. Nemes Gyula helytörténész vállalta, a polgármesteri hivatal pedig anyagi támogatást nyújtott, a kiadvány megjelentetését, e régi álom megvalósulását a gyülekezet, a presbitérium is támogatta. Ötszáz év történéseit lehetetlen egy könyvben történelmi pontossággal megörökíteni, de tartalmas könyvet vehetünk kézbe, amely segíti nemzeti öntudatunk erősítését"– hangsúlyozta Biró Jenő lelkész.
A könyvet méltatva dr. Tamási Zsolt történész, a marosvásárhelyi 7-es általános iskola igazgatója nem szakmai kritikát fogalmazott meg. Csejdről, arról a kis zárt világról beszélt, amelynek mindennapi hősei – és Csejden sok ilyen mindennapi hős van – példaértékűen éltek, családot tartottak össze, gyerekeiknek megélhetést biztosítottak. "Csejd közel van, de félreesik. Olyan világ, amelynek népszokásai, hagyományai "mások", mint a környékbeli településeké. Kevés a falura utaló szakirodalom, régészeti anyag. Épített örökség, fennmaradt történetek, megtalálható írásnyomok szükségesek egy falumonográfia megírásához, Nemes Gyulának viszont sikerült "bemérnie", milyen lehetett Csejd, amelyről kevés volt az írásos anyag. Fehér foltot tüntetett el, érthetőbbé vált a nemzet története" – mondta a történész. Hangsúlyozta: a kötet szerkesztésében fontos szempont volt az is, hogy tükrözze a viharos változásokat a falu történetében. A különböző történelmi korszakok helyet találtak e könyvben, abban a zárt világban, amely a maga csendjében élte életét, ugyanakkor a nemzet nagy történéseiben mindig részt vett. A könyv tárgyalja azokat a társadalmi változásokat, amelyek behatárolták a falu életét, a falu lakosai magukénak érezhetik a történelmet, a kötet pedig a színes képek mellett közösségi albumot is tartalmaz, felsorolva azokat, akikre a falu büszke lehet. De nem csak erről szól a monográfia. A csejdi híres borokról is megtudunk egyet s mást, vagy arról, hogy hogyan szerveződött a falu táncmulatsága, kik jártak farsangolni, milyen volt a locsolkodás, a lakodalom, a halotti tor, a kalákázás, a cimboraság. Erőt lehet belőle meríteni a jövő építéséhez. A szerző, Nemes Gyula az adatgyűjtésről, a könyvszerkesztés folyamatáról beszélt.
"Az anyag gyűjtés könnyű volt, hiszen ez már a negyedik falutörténetem – Csejd-Tófalva előtt jelentek meg a Nagyernyéről, Székesről, Marosszentgyörgyről írott monográfiáim – , és már van némi tapasztalatom abban, hogy hol mit kell keresni, hogyan kell kiválasztani az adatközlőket, milyen bibliografiát kell átnézni, stb.. A Csejd-Tófalva monográfiához az anyagokat a Szentgyörgy- monográfiával szinte párhuzamosan gyűjtöttem, írtam. Jelenleg Csíkfalva falutörténetén dolgozom, egyelőre az adatgyűjtésen Tulajdonképpen minden falutörténet megírása egy kihívás, de ha az ember valamit jószívvel es kedvvel tesz, akkor nem nehéz. Persze a megjelent munka látványa sikerélmény, ami további munkára ösztönöz" – jelentette ki a szerző.
A könyvbemutatót, amelynek végén a szerző dedikált, a Sola Musica kórus előadása, illetve Lörinczi Izabella szavalata színesítette.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

2013. 19.

A közös kulturális örökség ápolása
A várbeli rendezvények üzenete
Az idén is – folytatva az előző évi kezdeményezést – a marosvásárhelyi várban március 15-e alkalmával az EMNT és az RMDSZ olyan rendezvényeket szervezett, amelyeknek célja az volt, hogy politikamentesen idézze fel az 1848-1849-es forradalom hangulatát. A régészeti történeti múzeum (volt katonai sorozó épülete) tanácstermében érdekes – Marosvásárhelyhez kötődő – történelmi részletekről meséltek, a kávézóban pedig a huszárokról, a kokárdáról hallhattak előadást az érdeklődők, volt magyarruha- bemutató, bajuszverseny, s végül népdalest. A rendezvények visszhangjáról Soós Zoltánt, a Maros Megyei Múzeum vezetőjét kérdeztük.
– Jó volt látni, hogy március 15-én a Múzeum kávézóba és az emeleti tanácsterembe nagyon sok gyerek, fiatal jött el, akikhez talán sokkal közelebb került így mindaz, amit az 1848-as forradalom jelent az összmagyarságnak. Üzenet is volt: lehet közösen politikamentesen is ünnepelni.
– Valóban az volt a megyei múzeum szándéka, hogy az idei ünnepség ne csak a Postarétre, vagy azokra a már megszokott kinti helyszínekre szorítkozzon, ahol beszédek hangzanak el és koszorúznak az elöljárók, lehetőséget akartunk biztosítani az érdeklődőknek, hogy kötetlenebb formában kapcsolódjanak be a rendezvényekbe. Ezért támogattuk az EMNT tavalyi kezdeményezését, ami igen népszerűnek bizonyult: felidézték a budapesti Pilvax kávézó hangulatát. Emellett az idén hangsúlyozottabban volt jelen az RMDSZ is. Az emeleti teremben fotókiállítás nyílt, ott is készíthettek az óvodások, kisdiákok kokárdát, csákót, az 1848-as eseményekhez kötődő témákat rajzolhattak a kisebbek, és este Marosvásárhely legavatottabb történészei (László Lóránt, Spielmann Mihály, Tamási Zsolt, Novák Zoltán moderátorként) új megközelítésben mesélték el az 1848- 1849-es forradalom legfontosabb mozzanatait. Ezután pedig a filmklub keretében néhány markáns, 1848-at taglaló filmet (Hídember, Szegénylegények) láthattak az érdeklődők, és az est fénypontja a közös táncház, éneklés volt, ami jó példa arra, hogy a nemzeti ünnepen közösen is tudunk ünnepelni.
– A Maros Megyei Múzeumnak nem ez az első olyan kezdeményezése, amely élővé teszi a múltat, több kulturális rendezvény partnere is az intézmény. Világszerte a nagy múzeumok ma már olyan interaktív módszerrel szerveznek kiállításokat, amellyel valóban – a kor vizuális igényeinek megfelelően – vonzóbbá teszik a rendezvényeket. Talán erről is szólt a március 15-i várbeli program?
– Az idén több olyan művelődési együttműködésnek volt partnere a múzeum, ha nem mással, a helyszín biztosításával, mint a felolvasó-maraton, filmmaraton a magyar kultúra napján. A szervezéskor derült fény arra, hogy vannak olyan kulturális és médiaszervezetek, amelyek fel tudják vállalni színvonalas rendezvény szervezését, lebonyolítását. Ezért is a múzeum továbbra is nyitott az ilyen civil kezdeményezések irányában. Hasonló, interaktív módon szervezzük meg a már hagyományos saját rendezvényeinket, mint a Múzeumok éjszakája, továbbá az idén 100 éves Kultúrpalota születésnapi ünnepségét. Nemsokára megnyílik a Leonardo-kiállítás, és őszire lesz fotótörténeti tárlat is. Nyilvánvalóan azt is kezdeményezzük, hogy hasonló román kulturális rendezvények is helyet kapjanak a várban, hiszen nyitottak vagyunk minden kultúra felé. Ebben partner a Nemzeti Színház L. Rebreanu társulata, a 74 színház stb. Azt szeretnénk, hogy a vár a magyar és román kultúra tégelye legyen.
– Mindezek beindulása attól is függ, hogy mikor lesz újra működőképes a vár, mikor fejezik be a felújítási munkálatokat.
– Sajnos, pénzhiány miatt leálltak a munkálatok, holott alig 60%-ban készültek el vele. Hasonló helyzetben vannak a régészeti feltárások, állagmegőrző munkálatok is. Jelenleg az infrastruktúra kiépítésénél tartanak, folyamatosan távolítják el a töltésréteget. Az viszont jó hír, hogy a várostörténet szempontjából értékes régészeti leletanyagra bukkantunk, ezekről később számolunk majd be. Fontos része az újjáépítésnek az északi fal renoválása, hiszen itt volt a régi kapu, ugyanakkor érdekes építészeti feladat lesz a turisztikai információs központ megépítése, ami egyaránt kihívás a közönségnek és a kivitelezőknek, ugyanis egy olyan új struktúra lesz, amely nem illik ugyan a várba, de – a párizsi Louvre-ban látható üvegpiramishoz hasonlóan – lehet, hogy egyedi arculata miatt vonzó lesz. A kapu és a szabók bástyája közé építünk egy amfiteátrumot – amelynek pincéjébe téglaégető kemencét illesztünk be –, ez előadótér újabb helyszíne lehet majd a várbeli rendezvényeknek, igaz, azzal a feltétellel, hogy itt többet nem rendeznek Marosvásárhelyi Napokat, borfesztivált és más nagyobb jellegű megmozdulást, amivel tönkretehetnék a restaurálás után kialakított létesítményeket. Mi is szeretnénk, ha minél előbb folytatódnának a munkálatok, hiszen igény van arra, hogy ezt a helyszínt a korábban említett célokra használják a marosvásárhelyiek.
– A múzeum a megyei tanács hatáskörében van, míg a vár a polgármesteri hivatal irányítása alatt áll. Ismerve a két intézmény közötti politikai konfliktust, mi a garancia, hogy valóban az ön által említett kulturális központ fog működni a várban?
– Sajnos, a konfliktus a tavalyi helyhatósági választásokat követően sem oldódott fel. Ezért szándékomban áll marosvásárhelyi tanácsosként egy olyan különálló igazgatóság létrehozását kezdeményezni, amely kizárólag a várat igazgatja és nemcsak adminisztrációval, hanem elsősorban kultúrme-nedzseléssel foglalkozik. A várban minden közösség meg kell találja a helyét olyan színvonalas színházi, képzőművészeti, fotóművészeti, zenei rendezvényeken, amelyek tükrözik a valódi erdélyi szellemiséget, és a jövőre mutatnak. Van már egy jó csapat, amely képes ezt megszervezni, és sikerként könyvelhetjük el, hogy a múzeumban szervezett március 15-i rendezvények is ezt bizonyították.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely),

2013. 9.

Elkezdődtek a Vásárhelyi órák történelem-előadásai
Berecki Sándor Marosvásárhely és környéke az ókorban című előadásával vette kezdetét a 2013–2014-es tanév Vásárhelyi órák elnevezésű, középiskolásokat megszólító, iskolán kívüli foglalkozássorozatának történelem- előadásai.
A Marosvásárhelyi Kulturális Központ és a Borsos Tamás Egyesület által szervezett foglalkozások célja, hogy az iskolai tantervet kiegészítve megismertesse a diákokat Marosvásárhely szellemi értékeivel, történetével, neves személyiségeivel. Az interaktív foglalkozássorozat májusban indult, a marosvásárhelyi középiskolások irodalom, zene és történelem témakörökben vehetnek részt a rendhagyó órákon.
A november 7-én kezdődött történelem- előadássorozat tíz neves marosvásárhelyi történész közreműködésével valósulhat meg. Ők kalauzolják végig a diákokat Marosvásárhely és környéke történelmén az ókortól egészen napjainkig. A diákok Berecki Sándor előadása mellett még a Györfi Zalán, Spielmann Mihály, Orbán János, László Lóránd, Tamási Zsolt, Oniga Erika, Fodor János, Berekméri Árpád Róbert és Novák Zoltán által tartott foglalkozásokon vehetnek részt.
A Vásárhelyi órák történelem- előadásainak szervezője a Marosvásárhelyi Kulturális Központ és a Borsos Tamás Egyesület.
A következő előadások:
– A középkori Marosvásárhely
Előadó: Györfi Zalán régész, Maros Megyei Múzeum
Időpont: 2013. november 14., 11.00 óra
– Marosvásárhely a fejedelemség korában
Előadó: Spielmann Mihály társadalom- /várostörténész, könyvtáros
Időpont: 2013. november 19., 11.00 óra
– Marosvásárhely a 18. században
Előadó: Orbán János művészettörténész, Maros Megyei Múzeum
Időpont: 2013. november 28., 11.00 óra
– Marosvásárhely a 19. században
Előadó: László Lóránt történész, Teleki Téka
Időpont: 2013. december 5., 11.00 óra
– Az 1848-49-es szabadságharc Marosvásárhelyen
Előadó: Tamási Zsolt történész, EMTE
Időpont: 2013. december 12., 11.00 óra
– A szecessziós Marosvásárhely
Előadó: Oniga Erika művészettörténész, Maros Megyei Múzeum
Időpont: 2014. január 9., 11.00 óra
– Marosvásárhely a 20. század első felében
Előadó: Fodor János doktorandusz, BBTE
Időpont: 2014. január 16., 11.00 óra
– A háborús város
Előadó: Berekméri Árpád Róbert, református egyházmegyei levéltáros, hadtörténész
Időpont: 2014. január 23., 11.00 óra
– A kommunista város
Előadó: Novák Zoltán, Román Tudományos Akadémia
Időpont: 2014. január 30., 11.00 óra.
Népújság (Marosvásárhely)

2013. 3.

Ablakok a múltra
Tizennégy történész, egyháztörténész, történelemmel foglalkozó kutató nyitogatta a város, a megye régmúlt, középkori és újkori történelmére nyíló ablakokat szombaton a Kultúrpalota kistermében tartott tudományos ülésszakon. Ezzel köszöntötték a magyar tudomány napját Erdélyben, amelynek a 12. fórumát a százéves Kultúrpalota kisterme látta vendégül. Az Erdélyi Múzeum Egyesület Marosvásárhelyi Fiókegyesülete és a történészek Borsos Tamás Egyesülete által szervezett ülésszakon 14 előadás hangzott el, amelyből 12 Marosvásárhelyről szólt, kettő pedig a megyére való kitekintés volt – hangzott el Pál-Antal Sándor akadémikus, megyei főlevéltáros összegzőjében. Elégedetten nyilatkozott a szakhallgatóság elvárásainak megfelelő előadásokról, s ígéretet tett, hogy – a korábbi szokásnak megfelelően – az elhangzottakat könyv formájában is kiadják, természetesen, ha találnak hozzá támogatókat. Ezt hangsúlyozta bevezetőjében Simon Zsolt, az EME marosvásárhelyi fiókegységének titkára is, aki köszönetet mondott a történészeknek az összefogásért és a támogatóknak (megyei tanács, megyei múzeum, dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Evoline) a segítségért.
Az ólmozott üvegablakokon besütő napfényben mintha Bethlen Gábor tudósai is megelevenedtek volna a teremben történtekre figyelve, ahol egy akadémikus, kolozsvári egyetemi professzorok s az idősebbek mellett a szárnyaikat bontogató tehetséges fiatal történésznemzedék tagjai avattak be egy-egy jól meghatározott témába.
Az ókori történelem emlékeinek mai célokra való felhasználásáról beszélt Pánczél Szilamér Péter, a megyei múzeum régésze, aki bemutatta, hogy milyen mértékben sikerült feltárni a római birodalom megyénk néhány településén húzódó határait, a római limeseket az őrtornyokkal, parancsnoksági épületekkel, fürdőkkel stb., s ezt milyen rendezvények keretében népszerűsítik a közönség körében.
Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója a marosvásárhelyi vár kutatása során elért eredményekről számolt be, a ferenceseknek a várdombon épített kolostoráról, amely 1400- ban kapott búcsújáró engedélyt, a bronzfeldolgozó műhely feltárásáról, amely egyedi a maga nemében. Beszélt az ostromokról, s arról is, hogy a bástyák változatos formája és stílusa annak tulajdonítható, hogy a városnak nem volt pénze hadmérnököt fogadni.
Simon Zsolt, a megyei múzeum történésze az egyik legelterjedtebb kézműves iparág, a kovácscéh legényeinek 1565-től 1781-ig érvényes szabályzatát ismertette, ami a legények vallásos és világi élete mellett a vásárhelyi kézművesség és írásbeliség fejlettségét is tükrözi.
Weisz Szidónia, a Teleki-téka könyvtárosa egy erdélyi főúr, Somkereki Erdélyi István 1638-ban kelt végrendeletét mutatta be. A szamosújvári kapitányi, Torda megyei főispáni, fejedelmi tanácsosi, országgyűlési elnöki tisztséget betöltő főúr tulajdonában volt a somkereki és a zsuki udvarházak mellett a gernyeszegi kastély is, amelyeket harmadik feleségére hagyott.
Érdekes színfoltot jelentett az egyháztörténeti részleg, amelyben Buzogány Dezső protestáns teológiai professzort hallgattuk az 1559. november 1-jén szerkesztett marosvásárhelyi hitvallásról, amely az úrvacsoráról szólva, a református és az evangélikus egyház megegyező dogmái közül az egyetlen kivételt jelentve, előkészítette a két egyház szétválását. Kolumbán Vilmos, szintén a kolozsvári protestáns teológia tanára Christian Wolff hallei filozófus, tanár eszméinek a marosvásárhelyi Református Kollégiumban való elterjedéséről szólt. Tamási Zsolt egyháztörténész, iskolaigazgató Msgr. Léstyán Ferenc római katolikus plébános-főesperes titkos szerepét mutatta be, aki Márton Áron püspök bizalmasaként vállalt fontos, de veszélyes feladatot abban, hogy késleltesse az állami szervek által kiválasztott személynek a püspök székébe való kinevezését.
Érdekes története Marosvásárhelynek, hogy miképpen létesült az 1700-as évek kezdetén a szegények és betegek számára épített, sövényből font, tapasztott falú ispotály körül templom, lelkész és gyülekezet a Szent Miklós utca lakóiból. Az ispotály helyére pedig a mai Gecse utcai Kistemplom épült – hangzott el Berekméri Róbert egyházi levéltáros előadásában.
Három előadó beszélt dr. Bernády Györgyről. László Lóránt, a Teleki könyvtár történésze, Marosvásárhely legnevesebb polgármesterének életét és politikai pályafutásának kezdeteit mutatta be. Bernády 1894-ben adta bérbe Hints Elemérnek a gyógyszertárát, amikor a Függetlenségi Párt országgyűlési képviselőjévé választották. 1890- től törvényhatósági tag, majd 1900. december 24- től 1902. április 10-ig a város rendőrfőkapitánya. A 19.000 lakosú Marosvásárhelyen 28-30 rendőr dolgozott irányítása alatt, s megreformálta a rendőrség és a bíróságát működését is. A rend fenntartása mellett gondoskodott a város tisztaságáról és a rendőrök ruhájáról. Tevékenysége alapján a rendőrség udvarán ő is szobrot érdemelne.
Jól ismerte tehát a város helyzetét és a tennivalókat, amikor 1902-ben – hosszú torzsalkodások után – meglepő módon egyöntetűen, ellenszavazat nélkül választották meg polgármesternek a városi törvényhozási bizottság közgyűlésén – kezdte előadását Pál-Antal Sándor. Bernády legfőbb célja a modern Vásárhely megteremtése, s erről szóló elképzeléseit székfoglaló beszédében hozta nyilvánosságra. Ígéretet tett a városi közigazgatás rendbetételére, a törvényes formáknak az anyagi ügyekben való szigorú betartására, a nagy megterhelés alatt álló polgárok megkímélésére, a közegészségügyi viszonyok javítására (egészséges ivóvíz biztosítására), a városi iskolaügy fejlesztésére, a város jövedelemforrásainak gyarapítására stb. Mivel tudta, hogy a reformok legnagyobb akadálya a pénztelenség, a fővárosi körökkel kiépített kapcsolatait, a szabadkőművesekhez tartozását használta fel az anyagiak megteremtésére – hangzott el többek között az előadásban. Pál-Antal Sándor szóvá tette, hogy írott programot nem találtak, csak a székfoglaló beszéde jelent meg a korabeli sajtóban, s azt sem lehet tudni, hogy milyen körülmények eredménye volt, hogy 1902-ben ellenszavazat nélkül választották polgármesterré. Az előadó azt is szóvá tette, hogy továbbra sem készült egy átfogó monográfia a tevékenységéről, s még mindig az első lépes előtti topogásnál tartanak.
Fodor János történész doktorandus mutatta be a Bernády-kultusz egy jelentős eseményét, a 70 éves Bernády megünneplését a marosvásárhelyi Transilvania étteremben, amely a polgármester kedvenc helye volt. Az ünnepséget 1934. április 23-án tartották 400 személy részvételével. Előzetesen a Református Kollégiumban ünnepelték, amelynek főgondnoki tisztségét betöltötte, s a vidéki főúri nemesek a marosszentgyörgyi kastélyban köszöntötték. A városi ünnepségen 70 szál szegfűt 70 szépasszony, széplány adott át Bernádynak, akit minden idők legnagyobb koponyájának neveztek.
1786-ban, viszonylag későn létesült az első nyomda Marosvásárhelyen, amely Kapronczai Nyerges Ádám nyomdász és betűmetsző korai halála után több kézen át került a Református Kollégium tulajdonába. A tulajdonosokról, a Marosvásárhelyen megfordult nyomdászokról Spielmann Mihály történész számolt be.
Marosvásárhely fényképészetének történetébe kalauzolt el Oniga Erika, a megyei múzeum művészettörténésze, aki Csonka Géza fotográfus életét és lakóházának történetét ismertette. A megyei múzeum 40 fotóját őrzi a Marosvásárhelyen több műtermet működtető, kitűnően képzett fényképésznek, aki a város jeles személyiségeit, és magát a várost is megörökítette fényképein. Rendkívül aktív volt társadalmi téren, tagja volt a város törvényhatósági bizottságának, megalapította és vezette a kerékpározók egyesületét. 1904-ben anyagi gyarapodása lehetővé tette, hogy a Sándor János utcában villát építsen, ami nagyon hasonló egy budapesti városligeti villához, s nem lehet biztosan tudni, hogy ki kitől ihletődött. A szecessziós stílusban épült villában a szocializmus éveiben pionírház működött, s mai tulajdonosai korhűen restaurálták és szállodát építettek mögéje.
A tanácskozás záró előadásaként Tófalvi Zoltán ismertette Dudás József, a kádári hatóságok első kivégzettje ellentmondásokkal teli életének sok érdekes részletét.
A reggeltől estig tartó ülésszak előadásai, ahogy a címben is jeleztem, sok érdekes ablakot nyitottak elsősorban Marosvásárhely történetére, s valóban hasznos volna a kötet, amely lehetővé tenné, hogy alaposan is el lehessen mélyedni a részletekben. Ahogy a vásárhelyi történészeket ismerem, a következő tanácskozásig a könyvbemutatón is tapsolhatunk nekik.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

2014. 15.

Március 15. a Magyar Szabadság Napja
A forradalom eszméje ma is él
Az ünnepi rendezvények sora már tegnap elkezdődött. A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban két rendezvény zajlott: a díszteremben történelmi témájú zenés-táncos előadás, míg az udvaron a székely vértanúk emlékét idézték fel, emléktábláikat megkoszorúzták.
Itt vagyunk!
Ismerni a múltat, büszkén vallani a hovatartozást, vállalni őseinket és hivatkozni mindazokra az értékekre, amit megalkottak, szent kötelességünk. Ez nemzetünk éltető ereje. Ez ad szilárd öntudatot és erőt ahhoz, hogy biztosítsuk a jövőt, magyar nemzetünk vitathatatlan helyét az európai közösségben. Történelmünkön végigvonulnak örömteli, de gyászos események is. Az évszázadok alatt nemzetünk átvészelte a megpróbáltatásokat, és többszöri összeomlás után is talpra tudott állni, mert nem mondott le az élethez való jogáról, a szabadságról és a függetlenségről. Volt tatárdúlás, volt mohácsi vész és világosi fegyverletétel, de hiába rendítették meg létünket a hódítók, a Habsburg önkény, mert mindez a történelem süllyesztőjébe került. Mi viszont itt vagyunk! Megmaradtunk a Kárpát-medencében, Erdélyben, szülőföldünkön! A forradalom kisugárzása máig sem vesztett erejéből, az európai közösségben döbbenünk rá, hogy március 15-e eszméi és céljai az unió kötelékében is időszerűek – hangzott el tegnap a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum dísztermében azon az előadáson, melyet nemzeti ünnepünk tiszteletére Hajdú Zoltán történelemtanár szervezett.
Magyarnak lenni büszkeség!
A rendezvény első felében dr. Tamási Zsolt 1848 Marosvásárhelyen címmel tartott telt ház előtt vetített képes előadást, melyet a közönség nagy érdeklődéssel kísért végig. Ezt követően dr. Bálint István igazgató köszöntötte az ünneplő ifjúságot.
– Magyarnak lenni büszkeség! Minden bolyais diáknak tudatosan kell vállalnia hovatartozását, hiszen csak közösen lehetünk erősek, csak közösen erősíthetjük nemzetünket. Arra törekszünk, hogy a ránk bízott feladatot teljesítsük, a legjobbak legyünk, s a Bolyai idén is megőrizze elsőségét az erdélyi középiskolák között! – hangsúlyozta ünnepi beszédében az igazgató.
Miközben a díszteremben folyt az előadás, a Református Kollégium–Bolyai Farkas Elméleti Líceum Öregdiákok Baráti Köre megemlékezést tartott és koszorúzott Török János és Horváth Károly székely vértanúk emléktábláinál. Itt Balás Árpád elevenítette fel a székely vértanúkhoz fűződő eseményeket, illetve a kivégzésük körülményeit.
Együtt a márciusi ifjakkal
A zenés-táncos összeállítás az 1848-as forradalom eseményeinek forgatagába varázsolta a nézőt. Úgy vonultatták fel a történéseket, hogy közben pesti fiatalok közé keveredhettünk, akik a bécsi forradalom hírét fogadják. Képzeletben vendégei lehettünk a Pilvax kávéháznak, ahol egyetemistákkal találkozhattunk, akiket már márciusi ifjaknak neveztek. Megismerkedhettünk a Pilvax-kör tagjaival, élükön Petőfi Sándorral, Jókai Mórral és Vasvári Pállal, akik elhatározták, hogy maguk vívják ki a sajtószabadságot, hogy ne kelljen többé a bécsi udvar engedélyére várni magyar nyelvű írás megjelentetésekor. A százezres Pesten gyalogolhattunk Landerer nyomdája felé, hogy kinyomtassák a magyar nép Irinyi József által megfogalmazott 12 pontos követelését és Petőfi lelkesítő költeményét, a Nemzeti dalt. Délutánra a Múzeum térre értünk, ahol tízezer ember közé keveredhettünk, hogy végighallgassuk a szónoklatokat és Petőfi szavalatát. Budára igyekeztünk, megnyitottuk a börtön ajtaját, s diadalmenetben kísértük Táncsics Mihályt... Mindebben Szász Barna és Szucher Eszter műsorvezetők is segítettek.
Az ünnepi műsor színvonalát több zenei betét emelte, többek között elhangzott a Nélküled című dal, a Nemzeti dal Osztián Pálma és Jakab István tizedikes tanulók előadásában, akiket Németh Ádám kísért. Petőfi Sándor Kemény szél fúj című versét Székely Noémi, Reményik Sándor Erdély magyarjaihoz című versét, majd a Szózatot Székely János szavalta el.
Németh Péter színdarabja – A sötét lobogó – szintén a forradalmi hangulatot, Petőfi és Szendrey Júlia utolsó találkozását idézte fel.
Az iskola néptánccsoportja Küküllő menti táncokat adott elő.
Méltó befejezésként Jakab István hegedűkíséretében csendült fel a magyar himnusz.
Szép volt, felemelő!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely),

2014. 4.

Megszigorított kirándulásszervezés
Többhetes utánajárást igényel
Megszigorította az oktatási minisztérium az iskolai kirándulások megszervezésének engedélyezését, a szaktárca múlt hónapban megjelent rendelete értelmében igazolások, jóváhagyások és nyilatkozatok sokaságát kell beszereznie a pedagógusnak ahhoz, hogy akár egy két-három napos kirándulásra is elvigye diákjait. A rendelkezés hátulütője, hogy a túlbonyolított bürokratikus ügyintézést látva, előfordulhat, hogy sok olyan pedagógus meghátrál majd, aki eddig lelkesen, szabadidőt és energiát nem sajnálva, rendszeresen vitte kirándulni tanítványait.
A szigorításra azért került sor, mivel az utóbbi időben elég sok rendellenességre derült fény a pedagógusok által szervezett iskolai kirándulások, táborok kapcsán: egyrészt nem megfelelő szálláshelyek, szállítást vállaló fantomcégek, útközben lerobbant buszok okozta bosszúságok stb.
Nyilatkozat hátán nyilatkozat
Hajdú Zoltán történelemtanár egyike azon vásárhelyi pedagógusoknak, aki évente több alkalommal, érdekesebbnél érdekesebb kül-, illetve belföldi úti célokat szemel ki és viszi el oda diákjait. A pedagógus szerint az alig egy hónapja megjelent minisztériumi rendelet valójában megfosztja mind az iskolát, mind a tanfelügyelőséget a döntési jogtól, a szaktárca megpróbálja egységesíteni a kirándulások megszervezését. – Amióta megjelent az új szabályozás, már két kirándulásra állítottam össze a dossziét. Kidolgoztak egy jegyzőkönyvszerűséget, amelybe be kell írni a kirándulás útvonalát, a tanár elérhetőségét. Kell szerepeljen egy táblázat a gyerekek nevével és a szülő elérhetőségével, mellékelni kell a szállítócég licencszámát, biztosítási számát. Újdonság az is, hogy mellékelni kell a szabályzatot is, a kirándulás programját és minden egyes gyerek szülői beleegyezést kell hozzon. Van erre egy típusnyomtatvány, bele kell írni, hogy mikor, kivel megy a gyerek, és alá kell írja a szülő, hogy elengedi a gyereket azzal a bizonyos tanárral, a gyerek pedig, hogy tudomásul vette a szabályzatot. Szintén újdonság, hogy orvosi papír kell minden gyereknek. Ezen a téren azokban a tanintézetekben van gond, ahol nincsen iskolaorvos, mert az a gyerek a családorvostól kell igazolást hozzon. A külföldi kirándulásoknál is ugyanez az eljárás, csak ott még kell egy közjegyző előtt tett szülői beleegyezés is, hogy kivihetjük a gyereket az országból. A szülő utánajár, elintézi, de ez mind nem elég, újra alá kell írjon egy papírt, hogy elengedi velünk, tehát egész bolondulás alakult ki. Emellett kérik a szállítócégek adatait, illetve a szállást és étkezést biztosító vendéglátóegységtől is szükséges egy lepecsételt bizonylat, amelyben azt vállalja, hogy az adott időszakban bizonyos számú gyereknek szállást és ellátást biztosít. Mondjuk, ebben van némi logika, hiszen nemrég volt eset, hogy szállítócégnek nem volt engedélye, ha gond történt az úton, nem volt akit felelősségre vonni. Volt rá példa, hogy valahol Németországban lerobbant a busz, és a gyerekek három napot vártak, amíg utánuk ment egy másik jármű. Vagy a szálláshely le volt foglalva, de a helyszínen derült ki, hogy mégsem. A minisztérium, tanfelügyelőség ezáltal próbálja védeni a gyerekeket a fantomcégekkel szemben, ami valahol érthető – adott hangot véleményének a pedagógus, aki egyetért azzal, hogy bizonyára lesz tanár, akit ez a túlbonyolított bürokratikus eljárás meghátrálásra késztet majd. Már beszélt is pedagógusokkal, akik határozottan kijelentették, vagy nem viszik többet a gyerekeket kirándulni, vagy nem állítják össze a papírokat.
A fegyelmi gondokra nem nyújt megoldást a szigorítás
Érdeklődésünkre, hogy a szigorított szabályozás védi-e a pedagógust abban az esetben, ha a gyerek fegyelmezetlen viselkedése miatt baj történik, Hajdú Zoltán nemmel válaszolt. – A szülő ugyan aláírja a papírt, hogy a gyereket elengedte, a gyerek aláírja, hogy tudomásul vette a rendszabályokat, de a tanárt ez nem védi jobban. Most le kell adni a szabályzatot, amibe bele van foglalva, hogy mit nem szabad, azaz az alkohol-, drogtilalom is. Eddig mindezt csak felolvasták a diákoknak, akik aláírták, hogy tudomásul veszik. De ha baj történik, a tanárt vonják felelősségre. A szigorítások inkább az intézményeket védik, nem pedig a tanárokat. Minden tíz gyerek után kell legyen egy felügyelő tanár, de természetesen éjszaka ő is alszik, hiszen nem éjjeliőrként megy kirándulásokra. A mellékelt programban benne van, hogy 22 óra után lámpaoltás, ha ezután valaki ébren van és problémát okoz, lehet hogy felmerül, miért volt fent a gyerek. De mindez, a felelősségek megállapítása, már jogi kérdés.
A tapasztalt pedagógus szerint a fegyelem kérdése valójában a diák és a tanár kapcsolatán is múlik. – Vasárnap 46 diákkal megyünk Lengyelországba, minden évben legalább öt-hat kirándulást szervezek, és hála az égnek, soha semmi gondom nem volt. A kollégákkal beosztjuk a szobákat, ki miért felel, jó a hangulat, de tartanak is tőlünk a diákok. Mindig elmondjuk, hogy az iskolai rendszabályzat a kiránduláson is érvényes, ha ilyen-olyan dolgokat fogyasztanak, magaviselet-levonás, iskolából való kicsapás fenyegeti őket – számolt be a tapasztalatokról Hajdú Zoltán.
Alkoholtilalom csak papíron
Egy neve elhallgatását kérő vidéki pedagógus elmondta, már hónapokkal ezelőtt eltervezte, hogy jövő héten kirándulni viszi az osztályát, viszont a túlbonyolított eljárás eltántorította szándékától. – Eddig sem volt könnyű mindent elintézni, de most még több utánajárást igényel egy két-három napos kiránduláshoz szükséges dosszié összeállítása. A szabadidőmben, saját költségemre, több alkalommal is be kell utazzak a tanfelügyelőségre meg a szállítócéghez, amelynek a székhelye szintén Marosvásárhelyen van. A minisztérium inkább úgy kellett volna módosítsa a szabályozást, hogy némiképpen a pedagógusokat is védje. Az osztálykirándulásokon a legnagyobb gond az, hogy hiába fegyelmezzük a gyerekeket, hiába nézzük át a táskáikat, tavaly egy kiránduláson a kabátjuk zsebében, kis üvegekben úgyis becsempészték az alkoholt, és miután mi, tanárok lefeküdtünk, páran összegyűltek az egyik szobában és elkezdődött az ivászat. Az tűnt fel, hogy reggel másnaposak voltak, és rosszullétre hivatkozva próbáltak kibúvót keresni az aznapi program alól. Szerencsére nem történt nagyobb baj, de ha a gyerek rosszul lesz, vagy balesettel végződik az italozás, a szülő is, a hatóságok is a tanárt veszik elő. De a pedagógus nem állhat őrt egész éjjel mind a tíz diák mellett, akikért felel – adott hangot elégedetlenségének a tanárnő. Mint ismeretes, alig több mint egy éve tragédiába torkollt egy kiruccanás, egy 13 éves diáklány vesztette életét, miután egy Busteni-ban szervezett felkészítő matematikatáborban kiesett a szálláshely ablakából. A kislány vérében alkoholt mutattak ki, ezért napokig attól volt hangos a sajtó, hogy hol voltak a felügyelő tanárok, amikor a kiskorú alkoholhoz nyúlt.
Pluszmunka ugyan, de nem árt az elővigyázatosság
Illés Ildikó, Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes úgy véli, nem kell attól tartani, hogy meghátrálnak a pedagógusok, hiszen a jövő heti Iskola másként idejére több száz iskolai kirándulásra vonatkozó iratcsomó érkezett hozzájuk jóváhagyás végett.
– Egyetértek azzal, hogy a jóval több irat beszerzése pluszmunkát igényel a tanárok részéről, de úgy gondolom, jobb az elővigyázatosság. Eddig mentek, ahogy mentek, de most pontosan tudni fogjuk, megbízható-e a szállítócég, illetve a vendéglátóegység, ahol a gyerekeknek az étkezést biztosítják, nehogy például tömeges ételmérgezés történjen. Emellett az orvosi igazolás szükségességével kiszűrhető például, hogy egy gyerek esetleg cukorbeteg, hogy a tanár fokozottan odafigyelhessen rá – nyilatkozta a főtanfelügyelő-helyettes. Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi 7-es iskola igazgatója szerint sem rettenti el a tanárokat a kirándulásszervezéstől a szigorítás, az általa vezetett intézmény oktatói jövő hétre négy kirándulást szerveztek, amelyen több osztály is részt vesz.
Menyhárt Borbála. Népújság (Marosvásárhely)

2014. 16.

Kaphatnak magyar okleveleket a diákok
Király András oktatásügyi államtitkár szerint anyanyelvűek is lehetnek az iskolák által kiosztott érdemoklevelek. A Maros megyei főtanfelügyelő pontosít.
A Maros Megyei Tanfelügyelőség honlapján olvasható Király András államtitkár tanfelügyelőségekhez intézett körlevele. Az 1-es számú tanügyi törvény cikkelyeire hivatkozva leírja, hogy az évzárón kiosztott oklevelek magyar nyelvűek is lehetnek. A levélből az is kiderül, hogy ezek az oklevelek nem számítanak hivatalos okiratnak, azokat kizárólag román nyelven állítják ki.
Az átirat folytatásában olvasható a főtanfelügyelő, Ştefan Someşan üzenete is, amelyben pontosítását közli a megye iskolaigazgatói felé. A főtanfelügyelő kihangsúlyozza, hogy minden diák részesül hivatalos-, azaz román nyelvű oklevelekben. Azokban a tanintézetekben, ahol kisebbségek tanulnak, kiadhatnak a saját anyanyelvükön okleveleket, azonban nem szerepelhet a fejlécben sem a minisztérium, sem a tanfelügyelőség, csupán az iskola jelképe. Hozzátette, kétnyelvű okleveleket nem állítanak ki.
A főtanfelügyelő felhívásának ellenére az átirat sok iskolában segítette a magyar aligazgatók munkáját. A George Coşbuc Általános Iskolában az elmúlt évben sok gondot okozott a magyar nyelvű oklevelek kiosztása – mesélte Gábor Judit igazgatóhelyettes. „A tavalyi viták után számunkra nagy előrelépés az, hogy az átiratnak köszönhetően engedélyezik a színmagyar okleveleket, még akkor is, ha csak az iskola neve szerepelhet a fejlécben” – mondta az igazgatóhelyettes. Ez ügyben a Marosvásárhelyi RMDSZ is kifejezte köszönetét mindazoknak a pedagógusoknak és szülőknek, akik szorgalmazták a magyar nyelvű oklevelek engedélyezését.
Mivel az évzárón kiosztott oklevelek, bármilyen nyelven is szerepeljenek, nem hivatalos okiratok, ezért a 7-es számú általános iskolában ez évek óta nem jelent problémát – tudtuk meg Tamási Zsolt intézményvezetőtől. „Nálunk már több éve az a szokás, hogy mindenki az anyanyelvén kapja az érdemoklevelet, a magyarok magyarul, a románok románul, ezt természetesnek tartjuk” – jelentette ki az igazgató.
Becze Dalma. Székelyhon.ro



lapozás: 1-30 | 31-60 ... 121-137




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék