udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Tankó Ferenc

1996. október 4.

A Babes-Bolyai Tudományegyetemen most indult meg a római katolikus teológia. A minisztériumi jóváhagyás késése miatt későn meghirdetett felvételire mégis sokan jelentkeztek. A dékáni teendőkkel megbízott dr. Tankó Ferenc elmondta, az indulásnál sok a nehézség, szinte a semmiből kell rövid idő alatt keretet teremteni: könyvtárat, előadótermeket, ezenkívül a tanárokat felkérni, órarendet írni, bentlakást biztosítani. A 20 felvett hallgatóból 9 számára jutott hely egyetemi kollégiumban, a többeknek plébániákon hirdetve sikerült kintlakási lehetőséget szerezni. /Bodó Márta: Új kar a tudományegyetemen. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./

1997. október 16.

Az elmúlt évben Kolozsváron megnyitotta kapuit a Római Katolikus Teológiai Fakultás, melyen az idén 38-an kezdik meg tanulmányaikat /közülük 22-en nyelvszakon, 11-en történelem mellékszakon tanulnak, hárman más egyetem elvégzése után választották ezt a fakultást/. A tanévnyitón Tankó Ferenc plébános ismertette a tennivalókat, majd bemutatta az oktatókat: Holló László lelkivezető, Nóda Mózes egyetemi lelkész és Köllő Gábor szászfenesi plébános. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 16./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék