udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 35 találat lapozás: 1-30 | 31-35

Névmutató: Tavaszy Sándor

1994. november 23.

Kolozsváron a román nyelvű egyetemi oktatás 75. évfordulóját ünnepelték. Nekünk nincs egyetemünk, nincs mit ünnepelnünk, írta Kovács Ferenc. De van mire emlékeznünk. Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király 1581-ben alapította meg Kolozsváron a jezsuita főiskolát, melynek királyi akadémiai jellege volt. Az utókor által adott néven Báthory Egyetem harminckét évig működött. A jezsuiták 1693-ban kezdik meg újra Kolozsváron a főiskolai oktatást. 1872-ben alakult meg a modern tudományegyetem Kolozsvárott, 1901-ben avatták fel az Egyetemi Könyvtárat. 1940-ben, az újrainduláskor az első rektor Málnási Bartók György. 1945 után, a Bolyai Tudományegyetem megalakulásakor olyan kitűnő professzorok működtek Kolozsváron, mint György Lajos, Tavaszy Sándor, Benedek Marcell, Szabó T. Attila, Búza László, László Gyula, Bíró Vencel, Entz Géza, Borbély Samu, Fényes Imre és sokan mások. 1948 után elüldözték a legjobb professzorokat, ekkor kerültek hatalomra a Gaál Gábor-Csehi Gyula klikk tagjai, akik az elsorvasztott egyetemet már nem tudták megtartani, és az 1959-ben, 35 évvel ezelőtt beolvadt a Babes Egyetembe. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./

1995. június 30.

Csőgör Lajos professzor, a Bolyai Tudományegyetem első rektora emlékezett vissza a háború utáni időkre. Az egyetem folytatta tevékenységét a szovjet csapatok bevonulása után. A román közigazgatás 1945 márciusában bevonult Észak-Erdélybe. A román fél arra hivatkozott, hogy erdélyi egyetemről van szó, azt nem képviselhetik magyar állampolgárságú tanárok, így Miskolczy Dezső, Buza László és Haynal Imre helyett Pásztai Géza, Jordáky Lajos, Vescan Teofil és ő, Csőgör képviselték a magyar egyetemet a tárgyalásokon. 1945. jún. 3-án neveztek ki egy háromtagú bizottságot /Demeter János, Jancsó Béla és Csőgör Lajos/ az egyetem megszervezésére. Heves vitát folytattak az egyetemről, az épületekről. Az orvosi kar nem kapta vissza épületeit, klinikáit, így az orvostudományi kar két vonattal Marosvásárhelyre költözött. Kolozsváron és Marosvásárhelyen 1946. febr. 9-én megnyitották a magyar egyetem új félévét. A tanárok javaslatára Csőgör Lajost nevezték ki rektornak. A prorektor György Lajos, a Katolikus Státus elnöke lett, az egyetemi tanács tagjai közé került a szerzetes Bíró Vencel, a református püspök-helyettes Tavaszy Sándor és a kommunista Gaál Gábor. 1948-ban a marosvásárhelyi orvosi kar önállósult, Csőgör lett a rektora, a Bolyai Tudományegyetem élére pedig Balogh Edgár került. /Beke Mihály András: Ötvenéves volna a kolozsvári Bolyai Egyetem. Beszélgetés az első rektorral, Csőgör Lajos professzorral. = Magyarország, jún. 30./ Előzmény: 1231. sz. jegyzet

1996. december 8.

Kolozsváron dec. 8-án emlékeztek dr. Tavaszy Sándor halálának 45. évfordulójáról. Dukrét Géza, az Erdélyi Kárpát Egyesület elnökének megnyitója után Dávid Gyula, az EMKE országos elnöke, Tonk Sándor egyetemi adjunktus és Ajtay Ferenc, az Erdélyi Gyopár felelős szerkesztője tartott előadást. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./

1999. november 8.

Nov. 5-én Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Pro Philosophia Alapítvány rendezésében bemutatták a Magyar nyelvű filozófiai irodalom forrásai sorozatban megjelent, Somló Bódog: Értékfilozófiai írások és Tavaszy Sándor: Válogatott filozófiai írások című köteteket valamint a Kellék filozófiai folyóirat legújabb, 13. számát. Sokan voltak, a Pro Philosophia Alapítványt létrehozó és működtető fiataloknak sikerült megtölteni az EME előadótermét. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Filozófiai Tanszéke, valamint a szegedi József Attila Tudományegyetem Filozófia Tanszéke és Társadalomelméleti Gyűjteménye közösen hívták életre ezt a hiánypótló sorozatot. - A Kellék 13. száma tematikus, Heidegger életművével foglalkozik. A folyóirat ugyancsak kolozsvári-szegedi együttműködés révén születik meg negyedévenként. /Könyvbemutató. Ezek a mai fiatalok! = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./

1999. november 20.

Reprint kiadásban jelentették meg az Erdélyi csillagok című, hajdan népszerű kötetet, amelyben Bánffy Miklós, Tavaszy Sándor, Vita Zsigmond és mások írtak esszéportrékat az erdélyi múlt olyan nevezetességeiről, mint Apáczai Csere János, Bethlen Miklós, Pápai Páriz Ferenc, Benkő József, Jósika Miklós, Wesselényi Miklós, Kriza János, Orbán Balázs vagy Székely Bertalan? A mintaszerű elemzések mindig arra keresik a választ, hogyan történt mindaz, ami megtörtént a portré hőseivel? /Olvasólámpa. Erdélyi csillagok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 20./

2000. május 22.

Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum ny. igazgatója tartott előadást Kolozsváron a Trianon után megjelent Ifjú Erdély című középiskolás lapról. Főként azokról a személyiségekről beszélt, akik ebben az időben, itt kezdték el tevékenységüket /Jancsó Béla, Kardos Elemér, Visky János, Tavaszi Sándor, Vass Albert/. /Vincze N. Melinda: Az Ifjú Erdély - a magyar tudósképzés iskolája. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./

2001. február 24.

Tonk Sándor, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke bemutatkozott az RMSZ olvasóinak. Élete első három évtizedét a Farkas utcában élte le. Nagyapja Tavaszi Sándor teológiai tanár-, filozófus-, közíró volt. Édesapja az Erdélyi Fiatalok nemzedékének volt a tagja. Egész életét végigkísérte Jakó Zsigmond, akinek szakmai felkészültségét köszönheti. Az egyetem elvégzése után a marosvásárhelyi Teleki Tékában lett könyvtáros, 1992-ben az akadémiai Intézet kutatója. Majdnem húsz esztendőt töltött egyetemtörténeti kutatásokkal. Első ilyen jellegű könyve 1979-ben jelent meg az erdélyiek külföldi egyetemjárásáról a középkorban. Ezt követte a doktori disszertáció, amely az erdélyiek külföldi egyetemjárásával foglalkozott a fejedelemség korában. Kolozsvárra visszaköltözve meghívták a Protestáns Teológiai Intézet tanárának, ahol jelenleg az egyetemes egyháztörténetet adja elő. Tonk Sándor kifejtette, hogy az egyetem építése nemzeti ügy. Az egyetem kérdése nemcsak oktatáspolitikai, hanem nemzetstratégiai kérdés is. - Egy ilyen nagy közösséget, mint amilyen a romániai magyarság, csak úgy lehet asszimilálni, ha felszámolják a középosztályt, valamint az értelmiséget. Amennyiben ez megtörténik, akkor az asszimiláció felgyorsulhat. Tonk hangsúlyozta: "A mi feladatunk ebben a pillanatban kihasználni minden rendelkezésünkre álló lehetőséget arra, hogy a magyar nyelvű felsőoktatást erősítsük, teremtsük meg a hátterét. Építsük az intézményeket, szem előtt tartva azt, hogy minél több fiatalnak idehaza biztosítsunk munkahelyet. Tervezzük Kolozsvárt könyvtár létesítését, amely túl azon, hogy egyetemikönyvtár-szerepet tölt be, az erdélyi magyar írásos örökség begyűjtését is vállalná. A hagyományos nagy gyűjteményeinket elidegenítették, elorozták." /Csomafáy Ferenc: Tonk Sándor számára egyetlen dolog létezik. Erdélyi magyar egyetemi oktatás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 24./

2001. április 28.

Kötő József 1965-ben sikeresen versenyvizsgázott a Kolozsvári Állami Magyar Színház irodalmi titkári állása betöltéséért.- Kisebbségi-művelődési stratégia megalkotásán kellett gondolkodni, emlékezett vissza erre az időszakra. A hat magyar színház színpadain fogalmazódtak meg azok a kisebbségi stratégiák, a Tavaszi Sándorék és az Erdélyi Fiatalok által kidolgozott, kisebbségi stratégiák folytatása, eszerint a színháznak feladata van a nemzeti öntudat fenntartásában. Ahhoz, hogy a nemzetiségi stratégia, a kisebbségi ideológia kiforrhasson, szükség volt a hazai drámairodalomra. Kötő József első kis kötete Fejezetek a Romániai magyar drámáról címen 1976-ban jelent meg, ebben felmérte a Trianon óta az akkori időkig a romániai magyar drámatermést. Kötőnek színháztörténészként több kötete látott napvilágot. Kötő az 1990-es évektől cselekvő részese volt a kisebbségi politikaformálásnak. Világosan látta, hogy az önszerveződés modellje az, "ami megéltethet ebben a helyzetben egy kultúrát." Tény, hogy épül a civil társadalom, több száz egyesület és alapítvány van. "Olyan országos legitimitással bíró szakszövetségeink vannak, amelyek képesek működtetni egy-egy kulturális ágazatot." Az emlékjelállítás, a szoborállítás - amit sokan fesztivizmusnak neveztek - lényegében tömegmozgósítás. Létérdekünk, hogy versenyképesek legyünk és azon belül építhessük ki a mi sajátos kulturális, oktatási struktúráinkat, hangsúlyozta Kötő József. Be kellett látni, hogy a párhuzamos gazdaság kérdése járhatatlan út. "Az anyaországgal és Bukaresttel szemben, de az anyaországgal párhuzamosan, mindig sajátos és önálló politikai vonalvezetésre van szükség." - hangsúlyozta. Nagyon kevés a hiteles román politikus. A román politikai élet számbelileg nagyobb vonulata a nacionalizmust választja. Van egy hitelesebb nemzetben és Európában gondolkodó politikusi réteg is, ám ez nem hangadó, nem a döntő hatalmat képviseli. Kötő bízik benne, hogy lassacskán vastagodni fog ez a réteg. /Csomafáy Ferenc: Gúzsba kötve táncolni. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 28./

2002. szeptember 14.

Tonk Márton Tavaszy Sándor életművét ismertető monográfiája (Idealizmus és egzisztenciafilozófia Tavaszy Sándor gondolkodásában. Pro Philosophia, Kolozsvár - Szeged, 2002) bátor vállalkozás. Tavaszy számos kérdésben hagyatkozott filozófiai fegyvertársaira, "nem túl eredeti" néhány jelentős problémát illetően. Tonk Márton kötete tartalmazza az általa vizsgált életmű bibliográfiáját. /Parászka Boróka: A letűnt hagyomány egyik szelete. = Krónika (Kolozsvár), szept. 14./

2002. november 16.

A kolozsvári Pro Philosophia Alapítvány A magyar nyelvű filozófiai irodalom forrásai című sorozata két újabb monográfiával bővült: Tonk Márton Tavaszy Sándorról írott monográfiájával (Idealizmus és egzisztenciafilozófia Tavaszy Sándor gondolkodásában) és Ungvári Zrínyi Imre Öntételezés és értéktudat - Böhm Károly filozófiája című munkájával. A két kötetet nov. 14-én mutatták be Kolozsváron. Régi kérdés: beszélhetünk-e magyar filozófiáról? Tonk Márton szerint beszélhetünk, sőt beszélnünk kell magyar filozófiai hagyományról. Böhm Károlyról, a kolozsvári filozófiai iskola megteremtőjéről korábban is jelentek meg monográfiák, elég Hajós József Böhm Károly filozófiája. /Kriterion Könyvkiadó/ című munkájára, vagy a Pro Philosophia Alapítvány régebbi Böhm-kötetére gondolni. /-fb: A magyar nyelvű filozófiai irodalom kutatói. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./

2003. január 23.

Murvai Olga bukaresti egyetemi tanár a bukaresti Koós Ferenc Körben jan. 10-én tartott előadást Szabó T. Attiláról Az égtartó ember címmel. Előadását közölte a hetilap. Murvai Olga Sütő Andrástól kölcsönözte Szabó T. Attila /Fehéregyháza, 1906. jan. 12. - Kolozsvár, 1987. márc. 3./életművének jellemzésére azt, hogy égtartó ember: "az ő hatalmas vállalkozásának, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárnak tető alá hozatala történelmi számvetéseinknél is sürgősebbnek mutatkozott. Szabó T. Attila egyszemélyes intézményként olyan ügynek szentelte magát, amely itteni és mai közösségi létünk legfőbb őrizője volt és maradt, amit ha elveszítünk, minden más ügyünket nyugodtan félretehetjük. Mert Herderrel szólva: olyan emberi értéktől válnánk meg örökre, amely minden nép genetikus szellemének, jellemének különös és csodálatos kútforrása, a nemzeti nyelv. Anyanyelvünk, az omlásra hajlamos. - Ezt látva lett Atlasszá köztünk Szabó T. Attila, ez az égtartó ember." Életművéről Balassa Iván készített kismonográfiát /Szabó T. Attila, Püski Kiadó, Budapest, 1996/. Szabó T. Attila érettségi után a kolozsvári Református Teológiára iratkozott be. Ebben az időben rendkívüli egyéniségek tanítottak a teológián, így Tavaszy Sándor /1888-1951/, aki az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Irodalmi Társaság alelnöke volt. Tavaszy arra kötelezte Szabó T. Attilát, hogy járjon be az Erdélyi Múzeum-Egyesület levéltárába és segédkezzen Kelemen Lajosnak /1877-1963/. Kettejük ismeretsége életre szóló mély apa-fiúi kapcsolattá nemesedett. Szabó T. Attila életvitelére Kelemen Lajos hatott a legnagyobb mértékben. Ugyancsak a teológián tanított ekkor Makkai Sándor /1890-1951/, Erdély későbbi püspöke. Szabó T. Attila elvégezte a teológiát, nem lett lelkész, hanem beiratkozott az egyetemre és magyar-angol szakos tanári oklevelet szerzett. Szabó T. Attilára hatással volt a nyelvjáráskutató Csűry Bálint, aki már a középiskolában, a kolozsvári Református Gimnáziumban tanította, később a debreceni Tisza István Tudományegyetem professzora lett, Szabó T. Attila nála doktorált 1936-ban. Szabó T. Attila kezdetben angol költőktől fordított. Gyűjtött és kiadott virágénekeket is /Haja, haja virágom, Kriterion, 1970/. Szerteágazó munkásságának része a helynévtörténettel való foglalkozása. Az életében megjelentetett helynévtörténeti írásai /Kolozsvár, Kalotaszeg, Borsa völgye, Doboka völgye, Gyergyó helynevei stb./ mellett a hagyatékában vannak összegyűjtve az erdélyi települések helynevei, amelyek rendezésre, megjelenésre várnak, akkor lesz Erdélyi Helynévtörténeti Adattár is. Főműve az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár eredeti levéltári kutatásain alapul: oklevelekből, nyugtákból, misszilisekből, kelengye- és tárgylajstromokból, peres iratokból, jegyzőkönyvekből, adás-vételi iratokból, kezeslevelekből gyűjtötte egybe a középkori Erdély szóhasználatát. Az első kötet 1976-ban jelent meg a Kriterion Kiadónál. Néhány éve az Akadémiai Kiadó és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiadásában látnak napvilágot a kötetek, immár a 11. Más is fűződik Szabó T. Attila nevéhez. 1956-ban a marosvásárhelyi Bolyai Könyvtár /volt Református Könyvtár/ vezetője, Farczády Elek az ún. Koncz-kódexben egy XV. Század elejéről származó magyar szövegemléket fedezett fel. Nyelvészeti leírására Szabó T. Attilát kérték fel. Ő keresztelte el a nyelvemléket Marosvásárhelyi Soroknak /MsS/ és Marosvásárhelyi Glosszáknak /MsG/. "Az 1410 táján keletkezett MsS eddig ismeretes szövegemlékeink sorában a hatodik helyet foglalja el" - állapította meg Szabó T. Attila. Hatalmas Szabó T. Attila munkássága, ebben szerepel válogatott tanulmányainak hét kötete /kb. 550 tanulmány közel 4300 oldalon/, maga a Tár anyaga /Murvai Olga szerint a teljes anyag közel húszezer oldal/, továbbá a jelentős kéziratban maradt helynévtörténeti munkákat is figyelembe kell venni. /Murvai Olga: Az égtartó ember. = A Hét (Bukarest), jan. 23./

2003. április 26.

1974 és 1985 között minden évben több alkalommal tanúskodtam az amerikai szenátus és képviselőház különböző bizottságai előtt az erdélyi kérdésben. Sikerült harminckilenc szenátort megnyerni ügyünknek. A döntő sikert akkor értük el, amikor kezembe kerültek azok a vécépapírok, amelyeket Ceausescu magyar Bibliákból készíttetett. A papírokon még rajta volt a készítő cégek címkéje. A tekercseket a Yale Egyetemen, ahol huszonöt évig tanítottam, alaposan kielemeztük, lefényképeztük, felnagyítottuk úgy, hogy napnál világosabb lett a papírok eredete. Kiszámítottuk azt is, hogy legalább tízezer Bibliát kellett összezúzni ilyen mennyiségű vécépapír előállításához. Azt is meg tudtuk állapítani, hogy a Brit Bibliatársulat melyik évi kiadásából készültek ezek a papírok. A washingtoni Kongresszus épületében két sajtókonferenciát tartottam több mint hetven nemzetközi újságíró, négy televíziós társaság, valamint a képviselők és a szenátorok előtt. Előadásaimnak világra szóló hatása lett. De a legnagyobb hatást a déli szenátorokra tettem, akik többnyire mélyen vallásos választókat képviseltek. Ennek következtében a Romániának adott vámkedvezményt megvonták." Havadtőy Sándor székely pap, a fairfeldi Magyar Református Egyház lelkipásztora, a Yale Egyetem tanára 25 éven át, 1967-től 1992-ig hirdette az igét a Szabad Európa Rádió protestáns félórái keretében. 1991-ben, a Magyar Református Világtalálkozóra érkezett ismét magyar földre: amerikai emigrációjából. Mikor 1948-ban Nyugatra indult, Havadtőy Sándor teológust azzal a megbízással küldték Svájcba egyházi elöljárói és lelkész édesapja - szülővárosában, Kovásznán járva név szerint is említette dr. Nagy András teológiai tanárt, dr. Tavaszi Sándor püspök-helyettest, a jeles filozófust és Vásárhelyi János püspököt -, hogy "tanulmányaim mellett képviseljem az Erdélyi Magyar Református Egyházat a nyugati fórumokon. Ennek a megbízatásnak próbáltam eleget tenni legjobb tudásom és tehetségem szerint az elmúlt fél évszázad alatt." Meglátogatta Kanadát, Dél-Amerikát, ezen a kontinensen Argentína, Uruguay, Brazília, Venezuela református gyülekezeteit, eljutott Ausztráliába és Dél-Afrikába. Kevés lelkipásztornak nyílik lehetősége arra, hogy ilyen hatalmas egységben láthassa, érzékelhesse a széttört nemzet részeit és az anyanyelv erejével összekösse az itt-ott szakadozó szálakat. Havadtőy Sándornak az igehirdetés mellett állandó gondja volt az itthoniak megsegítése, anyagiakkal és lelkiekkel. Rádiós prédikációinak foglalata ez a könyv: Vigasztaljátok népemet. Válogatás a Szabad Európa Rádióban 1967-1992 között elmondott prédikációkból. Kiadja a Közlekedési Dokumentációs Kft. (KÖZDOK), 2001. A kötet gondozója és az utószó írója Beke György. /B. D.: Hazaküldött szavak. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 26./

2003. augusztus 25.

A marosvásárhelyi Helikon - Kemény János Alapítvány az idei esztendőt Kemény János-évnek nyilvánítva, szept. 1-jén, a marosvécsi találkozók vendéglátójának 100. születésnapján, rendezvénysorozattal emlékezik meg róla és tollforgató társairól. Az alapítvány kuratóriuma a vár nyaranta visszatérő egykori íróvendégeinek mai leszármazottait, hozzátartozóit hívta meg emlékidézésre. Kolozsvárról, Bukarestből, Brassóból, Marosvásárhelyről, Csíkszeredából, Szovátáról érkeztek rokonok a találkozóra. Budapestről Kemény János négy unokája volt jelen. Az 55 nyilvántartott helikoni tag közül már egy sem él, többüknek a rokonairól sem maradt fenn adat, de Áprilytól Wass Albertig, Bánffy Miklóstól Tompa Lászlóig, Kacsó Sándortól Vita Zsigmondig, Járosi Andortól Tavaszy Sándorig, Kós Károlytól Szentimrei Jenőig, Kiss Jenőtől Tamási Áronig, Kovács Lászlótól Szemlér Ferencig, Moldován Páltól Olosz Lajosig és így tovább szerencsére még vannak és elérhetők családtagok, rokonok. A megbeszéléseken kiderült, sokan őriznek is kéziratokat, leveleket neves elődeikről. A tisztelgés Marosvécsen, a kastélyparkban, a helikoni asztalnál indult. Adamovits Sándor, a Helikon - Kemény János Alapítvány elnöke összefoglalta a valamikori szabad írói parlament történetét, vázolta jelentőségét. A Kemény család építette gyönyörű református templomot Székely József lelkész mutatta be a leszármazottaknak. A jelenlevők a Kemény János unokáktól - Vécsi Nagy Zoltántól és Nagy Gézától, illetve Kemény Zoltántól és Zsigmondtól - megtudhatták, hogy a család a kastélyparkot visszakapta, a kastély visszaszolgáltatása még függőben van. Kedvező döntés esetén a várat vissza szeretnék állítani a magyar kulturális, szellemi élet szolgálatába olyanformán, ahogyan annak idején Kemény János tette. /N.M.K.: Honfoglaló, nagy írónemzedék. Emlékidézés Marosvécsen. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./

2004. július 9.

Újra kiadták dr. Tavaszy Sándor (1888–1951) Erdélyi tetők című könyvét, mely először 1938-ban jelent meg az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában. A 2003-as kiadást az Erdélyi Református Egyházkerület tette lehetővé, magyarországi támogatással. A kötet szerzője szerint "Úti élmények és természeti képek" gyűjteménye, több ennél: hitvallás, tiszteletet a szülőföld és lakói iránt. Dr. Tavaszy Sándor teológiai tanár 1937 és 1942 között elnöke, majd 1942-től tiszteletbeli elnöke volt az Erdélyi Kárpát-Egyesületnek. Ebben az időben a román nacionalizmus egyre jobban támadta az erdélyi magyar egyesületeket és szervezeteket. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület elveszítette a Mátyás király szülőházában rendezett értékes tájmúzeumát (Kárpát-múzeum), könyv- és térképtárát, valamint irodáit. Az elkobozott múzeumi tárgyak az Erdélyi Néprajzi Múzeumba kerültek, és ma is ott vannak. Tavaszy hangoztatta, hogy a turistaságot a honismeret tudományának tekinti. Az Erdélyi tetők című könyv ennek szellemében született. Tavaszy a sanyarú kisebbségi létben képes volt megfogalmazni a derült jövőbe tekintő bizakodást: "Kívülről talán nem lesz szebb, de belülről e személet által kétségtelenül szebbé válik itt minden, (gondoljunk Erdélyre!) mígnem egyszer csak a belső szépségnek átsugárzó fénye áttöri ennek a világnak borús árnyait." Már a harmincas években megfogalmazódott benne a természetvédelem gondolata és igénye. /Ajtay Ferenc: Egy értékes honismereti könyv margójára (I.). = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6., II., júl. 7., III., 8., IV., 9./

2004. szeptember 11.

Hatvan évvel az első kiadás után az Erdélyi Református Egyházkerület megjelentette Tavaszy Sándor Erdélyi tetők című kötetét, melyet szept. 9-én mutattak be Kolozsváron. A neves teológus, filozófus, természetvédő munkáját dr. Juhász Tamás elsősorban a teológus szemszögéből méltatta. /Ördög I. Béla: Erdélyi tetők – Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

2005. augusztus 5.

2002 óta két óriási bőröndben járják Balogh Ernő (1882-1969) hatalmas fekete-fehér képei Erdély városait. A nagy erdélyi geográfus képei Erdély változó tájait és épített környezetét mutatják be. A vándorkiállítás most Nagybányára érkezett. Balogh Ernő fényképeinek nagy részét úgynevezett fényképező útjain készítette. Az egyik legszebb turisztikai témájú könyvet, Tavaszy Sándor Erdélyi tetők (Úti élmények és természeti képek) című írását, amelyet az Erdélyi Szépmíves Céh adott ki 1938-ban, ugyancsak Balogh Ernő fotói illusztrálták. /(déel): Balogh Ernő (1882-1969) fotográfiái Nagybányán. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), aug. 5./

2006. szeptember 13.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a hollandiai Juhász István Alapítvány szervezésében szeptember 14–15-én Tavaszy Sándor teológus, filozófus és közéleti személyiség emlékének adózó konferenciát tartanak Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsánna Egyházi Központban. Az előadók között lesz Csűry István főjegyző, Tőkés László püspök, dr. Tonk Márton professzor, dr. Tőkés István ny. professzor, dr. Geréb Zsolt rektor, dr. Zalatnay István budapesti lelkész, dr. Juhász Tamás rektor, dr. Ferencz Árpád professzor és dr. Péter Miklós professzor. /Dr. Hermán M. János: Tavaszy Sándor szimpózium. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./

2009. szeptember 26.

A Sepsiszentgyörgyön kilencven éve született Tavaszy Sándorról /1888-1951/, elnevezett utca névtábláját avatták szeptember 25-én a költő, műfordító özvegyének, illetve a Magyar Írószövetség elnökének jelenlétében. Tavaszy Noémi festőművész felelevenítette férje hányatott életpályáját, meghurcoltatásait, dr. Vasy Géza pedig a későre elismert alkotói munkásságáról beszélt. /(vop): Utcanévtábla-avató. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 26./

2010. február 6.

Testvértől testvérhez küldött gondolatok
Ha ül: görnyed. Ha feláll, attól tartok, hogy feje mindjárt eléri a mennyezetet. S attól is – mint a túl hosszúra nőtt gabonaszál – derékban előrecsuklik. Gyér, hófehér haja a szélcsendes szobában is meg-meglobog. Nagyon fáradtnak tűnik. Talán a tisztesség-tisztaság igyekezetébe fáradt bele. Budán él, a Várhegy oldalán, de lakásába átmenekített egy darabka Kolozsvárt: képek, faragások, tálak-kancsók, szőttesek, könyvek testében. Nagyon halkan, lassan, nagyon csendesen beszél. De sodrása van a szavának, szorosan illeszkednek egymáshoz a mondatok, a gondolatok. (Bokor Péter: Az utolsó utáni pillanat) * Annak a kornak, amelyikben fiatalságomat éltem, úgy hiszem, volt egy értéke, amiről kevés szó esik: sok kötelességteljesítő, becsületes embert nevelt. Ezt a különböző munkahelyeken látni. Bizonyos, hogy ezeknek az embereknek nagyobb része a kor problémáiban nem is próbált eligazodni, természetesnek vette, hogy az élet olyan, amilyen. Azóta persze nagyot változott a világ, s a mai fiatalok egészen mások, mint mi voltunk. Krúdynak egy könyvét olvastam – a zenével kapcsolatos kis írásai vannak benne összegyűjtve, főleg a cigányzenéről –, s mennyi a nosztalgia ebben a múlt, az elsüllyedt világ iránt. Pedig Krúdy elég erősen kritikus szellem volt. De valamihez hozzánőtt a szíve fiatalságában, s ennek a pusztulása fájdalmasan érintette, bár tudta, hogy korántsem csupa érték pusztul el. A múlt persze könnyen megszépül az öregedő ember szemében, a fiatal másképp látja a dolgokat. Jókai szemében például csodálatosan megszépült a szabadságharc s a reformkor is. Bizonyára nem egészen úgy volt, ahogy ő megírta – s mégis milyen jó, hogy így írta meg, s így állított annak a kornak emléket. (Részlet az 1974. október 1-jén kelt levélből) * Vita Sándor nevét ritkán emlegetik, annál ismertebb öccse, Vita Zsigmond (1906–1998) munkássága, aki a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tanára és könyvtárosa, jeles művelődéstörténész, irodalomtörténész volt. Vita Sándor 1904. február 1-jén született Nagyszebenben, és 1993. február 3-án hunyt el Budapesten, 89 éves korában. A kolozsvári Hitel (1936) egyik elindítója. Bekapcsolódott az EMGE munkájába, 1940–1944 között a budapesti parlament tagja mint meghívott erdélyi képviselő. Kolozsvárról az oroszok elhurcolták, majd Budapesten az Andrássy út 60-ban a politikai rendőrség foglya lett, egy évig tartották bent. Ezután Budapesten élt, visszavonulva a közéletből. (Szócikk) * A Hitel köre rögtön a bécsi döntés bejelentése után megpróbálkozott a lap hasábjain korábban körvonalazott eszmék valóságba ültetésével. Még a honvédség bevonulása előtt egy szűkebb körű Hitel-összejövetelen Teleki Ádám, Tamási Áron, Vita Sándor, Venczel József és Albrecht Dezső Észak-Erdélyre vonatkozó elképzeléseiket egy memorandumban vázolták, melyet 1940. szeptember 9-én át is adtak Teleki Pál miniszterelnöknek. A memorandum szerzői a teljes erdélyi magyar értelmiség nevében szólaltak meg, s az erdélyi magyar társadalom sajátos szerveződési formáinak, hagyományának megőrzését követelik. (L. Vallasek Júlia: A fiatal nemzedék és a Hitel, Korunk, 2003. augusztus) * Felvetődött az a gondolat, hogy egy memorandummal kell Horthyhoz fordulni, amelyet aláírnának a Horthy előtt is tekintéllyel bíró társadalmi vezetők. Ennek a memorandumnak a megszerkesztésére Mikó Imre, Szabédi László és Nagy István kaptak megbízást. S részt vett ebben Tamási Áron is. A szerkesztés az Erdélyi Kör Főtér 5. szám alatti helyiségében folyt (…). Több mint negyvenen írták alá. * Néhány aláíró neve a Vita Sándoré mellett – közvetlen környezetéből, Hitel-béli, EMGE- és más munkatársai közül: Tavaszy Sándor, Józan Miklós, Nagy Géza, Tamási Áron, Szabédi László, Kiss Jenő, Venczel József, dr. Szász István, Mikó Imre stb. Teleki Béla Budapesten volt, s így nem írhatta alá, de távollétében e tanács elnökének őt választották meg. A memorandumot Teleki Géza professzor vitte el a kormányzóhoz. Az Erdélyi Magyar Tanácsnak ez volt tulajdonképpen a megalakulása, mint arról Vita Sándor és Teleki Béla – Lipcsey Ildikó történész kérésére írott – levelei tanúskodnak. * Vita Sándor 1940 és 1944 októbere között mint az Erdélyi Párt képviselője, a nagy múltú kolozsvári Ellenzék vezetője és mint Erdély közéleti személyisége, mindig az erdélyi magyarság érdekeit szem előtt tartva tette dolgát a magyar képviselőházban ugyanúgy, mint az erdélyi közélet megszervezésében. Személye egyik katalizátora volt az erdélyi háborúellenes mozgalmaknak, s mindent megtett, amit emberileg megtehetett a magyar egység megteremtése érdekében. (L. Záhony Éva: Hitel. Kolozsvár, 1935–1944) * Magam kisgyermekkoromtól fogva a Hitel szellemi körének hatása alatt nevelkedtem. A tőlük hallottak, az ifjúkoromban velük folytatott beszélgetések meghatározták személyiségfejlődésemet is. Soha köreikben antiszemita vagy idegengyűlölő gondolatokat nem hallottam. Ellenkezőleg, áthatotta őket a "magunk revíziójának" szelleme, a hibák magunkban keresésének a gondolata. Sándor bácsit haláláig látogathattam Budapesten, Fiáth János utcai lakásukon. Nehéz körülmények közt, utolsó percig dolgozva teltek évei. Sokat beszélgettünk, és állíthatom, hogy személyében az egyik legtisztább embert tisztelhettem. Szerencsésnek mondhatta magát mindenki, akit végtelen szerénységgel és emberszeretettel barátságába fogadott. (L. Szász István Tas: Vád és tények – Egy néhai igaz ember védelmében – Vita Sándor emlékezete) * Hosszú élete során Vita Sándor rendkívül termékeny levélírónak bizonyult. Testvéröccséhez, Zsigmondhoz az 1935–1993 közötti időszakban írt, szinte félezernyi levele is ezt igazolja. Ezek a levelek a XX. századi erdélyi és anyaországi közélet, művelődés sokoldalú vetületeinek hiteles kordokumentumai. Becses forrásanyagot szolgáltatnak az irodalom- és művelődéstörténész, a szociológus és nem utolsósorban a politikus számára. * Az enyedi levelesládában megőrzött utolsó levelet Vita Sándor halála előtt 18 nappal – 1993. január 8- án – írta Zsigmondnak. Kiviláglik ebből is, hogy valóban: élete utolsó pillanatáig a világnak nagyon sok dolga érdekelte őt. Utolsó levelében is azt tudakolja (például), hogy Enyeden Zsigáék vajon nem fáznak a nagy erdélyi télben, jó-e az ellátás arrafelé, s közli: csendben telt el az új esztendő indulása. Örül annak, hogy a kolozsvári napilapban megjelent a Teleki Béláról írt cikke, és jelzi: pénzbeli adománnyal szeretné támogatni egykori iskoláját, a nagyenyedi Bethlen Kollégiumot. * Íme: testvértől testvérhez küldött gondolatok, érzelmek gazdag világa ez a leveleskönyv. Ugyanakkor ezek a levelek rendkívül értékes, tartalmas kordokumentumai a XX. század fergeteges éveinek, mikor is békés meg kevésbé békés időszakok váltogatták egymást – különösképp ezeken a mi tájainkon –, s a zajló események meghatározták egyéni és közösségi életünket. Vita Sándornak a testvéröccséhez, Zsigmondhoz írt levelei fontos, nélkülözhetetlen forrásai az erdélyi és az anyaországi irodalom, művelődés közelmúltbeli történetének; behatóan rávilágítanak a kor jellegzetes magyar sajátosságaira, a szóban forgó idők szellemi törekvéseire, történéseire. (Előszó) * Kedves Zsigmond! Vita Sándor levelei Vita Zsigmondhoz. Sajtó alá rendezte és az előszót írta Győrfi Dénes. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2009
B. D. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. június 30.

A százhuszonöt éves EMKE
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület - rövidítve EMKE - 1885. április 12-én alakult Kolozsvár központtal az egykori alapszabálya szerint: „a hazafiság fejlesztése, az erdélyi magyarság közművelődési és közgazdasági megerősítése" céljából. Az első világháború előtti Magyarország legnagyobb közművelődési egyesületének emlékét - mely 1991-ben új életre kelt - idézzük fel a 125 éves évforduló alkalmával.
Az 1867-es kiegyezést követően a magyar állam nem tudta felvállalni az erdélyi magyar művelődés terjesztésére és az oktatásra vonatkozó valamennyi feladatot. Az erdélyi peremvidékeken a magyarság helyzete egyre nehezebbé vált, az alacsony műveltségi szinthez társult a német vidékeken kisebb­ségbe került magyarság beolvasztása, az asszimiláció. A nemzetiségek az új eszmék - a germanizmus, dákoromanizmus - hatására szervezkedni kezdtek, egyesületekbe tömörültek: 1840-ben megalakult a szász Erdélyi Országismereti Egyesület (a Verein für Siebenbürgische Landeskunde), 1861-ben az Erdélyi Román Irodalmi és Népművelődési Társaság, az ASTRA (Asociatiunea Transilvana pentru Literatura Romana si Cultura Poparului Roman). Szükség volt tehát a magyarság önuddatának erősítésére is.
Az EMKE előzménye az a hunyadmegyei mozgalom volt, amely az ottani végveszélybe jutott magyarságot próbálta megmenteni a beolvadástól. Ennek élén Kún Kocsárd gróf (1803—1895), az EMKE későbbi nagy mecénása állt. Ezt követően megindult az egész országra kiterjedő EMKE-szervezés, aminek eredményeképpen 1885 tavaszán megalakult a 21 fiókintézettel és 17 000 taggal rendelkező intézmény. Az indulás éveinek vezető alakjai Sándor József későbbi elnök, Kún Kocsárd gróf, Kún Géza gróf, Bethlen Gábor gróf az első elnök, Bartha Miklós az Ellenzék című napilap alapítója, alelnök, dr. Felméri Lajos egyetemi tanár, Szász Domokos erdélyi református püspök, Ferencz József unitárius püspök, Béldi Ákos gróf, Haller Károly, Kolozsvár polgármestere voltak. A legnagyobb feltűnést Kossuth Lajosnak Turinból küldött, a szervezkedést helyeslő távirata keltett, ő egyben 100 forinttal alapító tagul jelentkezett. Táviratának szavai a következőkről szóltak: „Fogadják elnézéssel a hontalan magyar filléreit. Erdély jobbkeze hazánknak, minden talpalatnyi térrel, amit ott a magyarság elveszít, hazánk ezeréves biztonsága csorbul. Hazafiúi irányban ellensúlyozni a magyarellenes állambomlasztó bújtogatást, fenntartani a magyarságot, visszaszerezni az elvesztett tért, fejleszteni a közművelődést - oly önvédelem, melyet minden magyarnak támogatni kell. "
Az EMKE történetének legdinamikusabb szakasza - az aranykor - az első évtizedre esett. Az évenkénti közgyűléseket más és más városban tartották, s az esemény minden alkalommal az illető megye ünnepévé vált. 1886-ban Kolozsváron az Iparos-egylet palotájában gazdasági kiállítást rendeztek, amelyen több mint száz cég állította ki termékeit, 1888-ban a fővárosi Operaházban EMKE-bált rendeztek, amelyen megjelent a trónörökös főherceg feleségével. Ez nagy országos szenzáció volt, ami jelezte, hogy a legmagasabb körök is tudomásul vették, elismerték az EMKE létezését.
A magyar társadalom az EMKE-t jelentős alapítványokkal támogatta: Kun Kocsárd gróf algyógyi (Hunyad vm.) kastélyát és 1800 holdas felszerelt birtokát 221.557 forint értékben adományozta az egyesületnek földműves iskola létesítésére (1889), Mohay Károlyné magyarkályáni birtokát 100.000 korona értékben ajánlta fel (1899), Miksa Zsuzsanna Nagyenyeden 160.000 koronát hagyott a kijelölt célok megvalósítására (1904). A legnagyobb alapítványokat számos kisebb adomány követte.
1891-ben az EMKE védnöksége alatt fiókegyesületként létrejött a honismeretet és természetjárást pártoló Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), Kolozsváron felépült a kétemeletes, eklektikus EMKE-irodaház, amelynek homlokzatára az alapítás évét és a fiókokkal rendelkező vármegyék és városok címereit faragták, és kiadták az egyesület talán legsikeresebb kiadványát, a Sándor József szerkesztette EMKE úti-kalauz Magyarország erdélyi részében.
A 1892. évi közgyűlést a budapesti Vigadóban rendezték. A színhelyet és a dátumot az magyarázza, hogy ekkor ünnepelték Ferenc József megkoronázásának negyedszázados évfordulóját. A társadalmi egyesületek nevében az EMKE vezetősége üdvözölte az uralkodót, a közgyűlésen részt vett Tisza Kálmán, Apponyi Albert és a koszorús költő, Jókai Mór, a díszelőadáson fellépett Blaha Lujza is.
A következő időszak legjelentősebb eseménye az 1896 őszén Budapesten tartott EMKE rendezte millenniumi kongresszus és kiállítás volt, amelyen 34 egyesület és 7 irodalmi társaság vett részt, köztük a legnagyobb és leggazdagabb az erdélyi egyesület három millió korona vagyonával kiemelkedett.
Az EMKE aranykorát az egyesület negyedszázados fennállásának megünneplése zárta le. 1911 őszén Kolozsváron tartott ünnepségen részt vett Jósika Samu, a főrendiház elnöke, Berzeviczy Albert, az alsóház elnöke, Apponyi Albert, Rákosi Jenő s még számos nobilitás. A Nemzeti Színház díszelőadásán Hettyey Aranka Rákosi Jenő Prológját szavalta, majd az együttes Herczeg Ferenc Déryné ifi-asszony című három felvonásos színművét mutatta be.
Az évfordulót azonban nem a múló hatású ünnepség tette emlékezetessé, hanem az ennek kapcsán Sándor József összeállításában megjelent két díszkötet: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. Sándor József beszámolt, hogy az EMKE közművelődési és közgazdasági célra összesen 10 millió koronát fordított, a gyámolító, perselyes és adományozó tagok százezrein kívül 20.000 örökös, alapító és rendes tagot szervezett. Büszkén felsorolta megvalósításaikat: a 163 népiskolát (az első világháborúig 268-at), 77 kisdedóvót, az algyógyi földművesiskolát, mely az országban a legnagyobb volt, 214 nép- és 24 katonai könyvtárat, 153 daloskört, 431 községben 12 ezer írástudatlant oktatott, 500 néptanítót jutalmazott, 118 községi lelkészt segélyezett, 80 honismertető, európai nyelveken is megjelenő kiadványa a magyarság védelmét is ellátta az igazságtalan támadásokkal szemben. Gazdasági téren Erdélyben elsőként az EMKE szervezett ipari, fogyasztási és hitelszövetkezeteket.
A jubileummal lezárult korszak végén megállapítható volt, hogy az EMKE elérte azt a célt, amit alapításakor kitűzött: amennyire lehetett megerősítette a szórványban élő magyarságot, lelassította az asszimilálódást. Fontos eredménynek tekinthető, hogy sikerült az erdélyi magyarság helyzetére a magyar közvéleményt, a kormányszerveket is figyelmeztetni, s az 1890-es évek végére, különösen Bánffy Dezső miniszterelnöksége idején az EMKE célkitűzései a kormánypolitika szintjére emelkedtek.
Az első világháborút követő közhatalom változás rendkívül tragikusan érintette az erdélyi magyarságot és természetesen az EMKE-t is. A támadások egymást érték: barbár kezek feldúlták az algyógyi földművesiskolát, megszentségtelenítették Kún Kocsárd sírját, az egyesület népiskoláinak, kisdedóvóinak jelentős részét lefoglalták, a népkönyvtárak többségét szétszórták, a dalosköröket feloszlatták. Az EMKE ez idő alatt az ostromállapot tilalma miatt nem tudott fellépni a törvénytelenségek ellen, nem szervezkedhetett, védekezhetett. A román sajtóban sorozatban jelentek meg az EMKE-t támadó írások, amelyek azzal vádolták az egyesületet, hogy csak színleg hirdetett kulturális célt, titkolt terve a románság magyarosítása volt, és Budapesttel összeköttetésben anarchikus akciókat készült szervezni. 1921. január 13-án a Bukaresti Hírlap közölte Jászi Oszkár támadó cikkét, mely szerint az EMKE „a grófok s egyéb deklamáló naplopók bankettező, hurázó, a faji gyűlölséget szító, dús szinekúrákat (munkával nem járó) nyújtó tápintézete."
A változások utáni első közgyűlést 1921. július 3-án, Kolozsváron tartották, amelyre Sándor József főtitkár az EMKE életéről rövid összefoglaló jelentést állított össze. Adatai megdöbbentőek, felsorolja mindazokat az atrocitásokat, veszteségeket, amelyek az egyesületet és intézményeit, birtokait érték, később kiderült, hogy az EMKE vagyonának nagy része elveszett. Furcsa módon a külföldön élő Béldi Ákos grófot - az előbbi időszak vezetőjét - meghagyták az elnöki székben, az alelnökök között találjuk Benedek Eleket, Szabolcska Mihályt, Sárkány Lajost, az örökös főtitkár Sándor József maradt. A hatalom által igényelt módosított alapszabályzatot eljuttatták az illetékes román szervekhez, majd megkezdődött a 17 évig tartó szélmalomharc annak jóváhagyásáért. A hatóságok különböző jogi kifogásokkal rendre elutasították elfogadását. Pedig az EMKE többször is kijelentette: „Mi nem kérünk többet és mást a román társadalomtól és közhatalomtól, mint amennyit adott, és ahogyan viselkedett annak idején a magyar társadalom és magyar állam a román irodalmi és művelődési egyesülettel, az ASTRA-val szemben". Az évtizedes jogi huzavona nyílván az egyesület kifárasztását, elsorvadásának kivárását is célozta. Aztán 1935 elején, amikor már az egész EMKE elaludt, megszűntek vidéki szervezetei, a magyarság már napirendre tért elvesztése felett, a belügyminisztérium váratlanul elfogadta az ismételten módosított, többszörösen visszautasított alapszabályokat.
Sajnos az egyesületnek ekkora már a magyar közönséggel való kapcsolata annyira megszűnt, hogy az újraszervezést elölről kellett kezdeni és így is csak lassú lépésben történhetett. 1938 tavaszán aztán Romániában bevezették az ostromállapotot és minden pártot, egyesületet, csoportosulást feloszlattak, az EMKE két világháború közötti korszaka véget ért.
1940 augusztusában a második bécsi döntés határozata következtében Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, magyar lakói felszabadultak a kisebbségi sors alól. Az EMKE első nagy ünnepségét 1941. március 15-én, Kolozsváron tartotta. Hosszú évtizedek után először lehetett az egész város ünnepévé tenni március idusát: a Mátyás szobor előtt a Főtéren, majd a Diákház nagytermében Bartók és Kodály dalaival köszöntötték a résztvevők a szabadság napját. A tisztviselői kar megújítására is sor került: Béldi Kálmán elnök mellett Szathmáry Lajos alelnök vezeti a testületet, a Közművelődési Szakosztályt László Dezső országgyűlési képviselő, a Társadalmi Szakosztályt Kovrig Béla egyetemi tanár irányította. Az ünnepi hangulatot rontotta a pénztári jelentés, amelyből kiderült, hogy a bécsi döntéskor az egyesület vagyonának 90%-a Dél-Erdélyben (Romániában) maradt. Az anyagi alapokat az új vezetőség elsősorban tagtoborzással igyekezett megteremteni, de az erdélyi városok és megyék közül számosan kisebb-nagyobb támogatással siettek az egyesület segítségére. A Hangya-szövetkezet 25 ezer pengős alapítványt tett az EMKE javára.
Az EMKE megünnepelte 1941 őszén Széchenyi István, „a legnagyobb magyar" születésének 150. évfordulóját, 1942. március 15-ét, 1942 őszén pedig Kőrösi Csoma Sándor születésének 150. évfordulóját.
Az 1940-es évek legjelentősebb EMKE-akcióit az ún. „meseautó" kiszállásai jelentették, amelyek igazi életet tudtak vinni az egyesület tevékenységébe. 1942-ben a magyar kultuszminiszter az EMKE-nek ajándékozott egy akkoriban korszerű audiovizuális eszközökkel felszerelt autóbuszt, mely hónapokon keresztül járta Erdély kisebb-nagyobb falvait, magával vitt néhány írót-költőt, akik műveikből olvastak fel, s ugyanakkor megismerkedtek a falusi élettel, művelődési szintjével. Több meghívott honismertető előadást tartott, rendszerint lemezhallgatás és filmvetítés zárta a falu ünnepévé emelkedő EMKE-napokat.
A „meseautó" kiszállásait mindig Unghváry Sándor, a közművelődési titkár vezette, az írók elsősorban a Termés című folyóirat fiatal munkatársainak köréből kerültek ki. 1942 decemberében meglátogatták: Gyalu, Bonchida, Kötelend, Alsózsuk, Bánffyhunyad, Szászfenes stb. helyiségeit. A Termés munkatársain - Asztalos Istvánon, Bözödi Györgyön, Kiss Jenőn - kívül a kiszállások egy részén részt vett az erdélyi körúton lévő Veres Péter is. Bözödi György lelkesen összegzi élményeit: „Nem lehet eléggé méltányolni az EMKE-nek azt a lendületes munkáját, amit a népművelés érdekében megindított. A vetítőgéppel, filmekkel, villamos fejlesztő géppel és hangszóróba bekapcsolható nagy gramofonkészülékével és egész ládát kitevő néprajzi lemezekkel felszerelt szerelvénye szinte naponta útban van Kalotaszeg vagy Szolnok-Doboka irányában, és az EMKÉ-n kívül a népművelési munkába bekapcsolódtak a Termés írói, a Nemzeti Színház művészei is." A ,,meseautó" befejezésül rendszerint megajándékozta a helyi tagozatokat egy-egy százkötetes könyvtárral. A krónikások összesen 70 vidéki EMKE-napról tudósítottak.
A második világháború végén a front átvonulásai Kolozsvár újabb „felszabadulása" után alig két hónappal az idős Sándor József - a Magyar Népi Szövetséggel (MNSZ) egyetértésben - hozzálátott az EMKE átmentéséhez. A közgyűlés Sándor Józsefet régi-új elnöknek választotta, alelnökök Tavaszy Sándor teológiai tanár és Nagy István író lettek. A vezetőségben az „új rend"-et Balogh Edgár, Szabédi László, Jordáky Lajos képviselték.
Az EMKE ebben az időszakban könyvek kiadásával próbálta társadalmi súlyát növelni: Az Erdély szabadságharca 1848-49 a hivatalos iratok és hírlapok tükrében című kötetet Balogh Edgár és Bözödi György írta, megjelent Nagy István Özönvíz előtt című színműve és öt egyfelvonásos színdarab a műkedvelők számára.
1945 júniusában nagy veszteség érte az EMKÉ-t, elhunyt Sándor József elnök. Az erdélyi magyarság egyik legnagyobb személyiségét a kolozsvári Farkas utcai templomból nagy egyházi pompával temették, a magyar értelmiség szinte teljes létszámban kivonult, a beszédet Vásárhelyi János református püspök mondta, a házsongárdi sírnál Tavaszy Sándor és Balogh Edgár búcsúzott. Sándor József halálával az EMKE önálló személyisége is nagyrészt megszűnt, szerepét a MNSZ Közművelődési Bizottsága vette át.
1947 nyarán nyílt támadás indult az erdélyi magyar intézmények ellen, a Világosság című lapban Tamás Gáspár és Balogh Edgár kezdte a számonkérést. A legkeményebb vádakat az Igazság fogalmazta meg, azt bizonygatta, hogy az EMKE fő célja a „grófi nagybirtok" megmentése volt, a feudális Magyarországot képviselte. Az EMKÉ-nek nincs helye a demokratikus Romániában, zárult a megrendelt aláíratlan cikk. Ezekben a napokban már kibontakozott a kolozsvári törvényszéken Unghváry Sándor koncepciós pere, amelyben az EMKE közművelődési titkárát a „reakciós budapesti fasiszta kormány" részére történő kémkedéssel vádolták. Ezzel az EMKE megszűntnek volt tekinthető. Megjegyezzük, hogy az EMKE irattárát 1992-ben (!) Bukarestbe szállították, jelenleg nem kutatható.
A kommunista diktatúra az EMKE-t negyvenhárom esztendeig „búvópataklétre" kényszerítette. Ennek a nemzedéknyi időszaknak az eseményei azonban bizonyítják, hogy az erdélyi magyarságban végig élt a közművelődés vágya és igénye, s még a saját szervezeti kereteket nélkülöző években, tőle teljesen idegen formákba kényszerítetten is, kifejezést tudott adni ennek a vágyának és igényének.
Az 1989 decemberében történt fordulat teremtette új helyzetben az erdélyi magyarság nem csak politikai érdekképviseleti szervezetét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget hozta létre, hanem 1991. április 20-án a brassói közgyűlésen újraalakította 200 küldött szavazatával az EMKE-t is. Az alapító tagok az erdélyi művelődés kiemelkedő személyiségei, Dávid Gyula, Kötő József és Laskay Sándor voltak. 1995-ben már Románia 119 városában és falujában 403 egyesülete és közművelődési alapítványa működött, talán nem érdektelen ideiktatni a legfontosabbakat: az aradi Kölcsey Egyesületet, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Egyesületet, a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesületet, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesületet, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Egyesületet stb.
1992-től évente ünnepélyes külsőségek között adták át az EMKE-díjakat és diplomákat - Kemény János-díjat, Kun Kocsárd-díjat, Bánffy Miklós-díjat, Szentgyörgyi István-díjat stb. - azoknak a személyeknek, akik művészetükkel és munkájukkal maradandót alkottak az erdélyi magyar közművelődés terén.
Sajnos, az anyagi gondok korlátok közé kényszerítik az EMKE tevékenységét, az 1948-ban államosított székházakat, könyvtárakat, a működést támogató birtokokat az 1989 utáni román törvénykezés nem juttatta vissza jogos tulajdonosának. Az erdélyi magyarság tehát arra kényszerült, hogy alapítványi forrásokból, hazai és határokon túli támogatásból, egyének áldozatkészségéből teremtse meg a közművelődési munka lehetőségét. Így születtek Kolozsváron az EMKE Mikó Imre Könyvtára és Heltai Gáspár Alapítványi Központ, Györkös Mányi Albert EMKE műteremlakás, zilahi, szilágysomlyói EMKE-házak, csernakeresztúri Magyar Tájház.
2008-ban az EMKE elnöksége úgy határozott, hogy az 1885. évi alapítás emlékére április 12-ét az Erdélyi Magyar Közművelődés Napjává nyilvánítja, amely alkalommal minden esztendőben országos ünnepséget rendez. Ezeknek az ünnepségeknek a fő célja a magyar identitás, az erdélyiség és az egyetemes kulturális értékek megőrzése. Az erdélyi magyarság munkájában pedig csak akkor lehet eredményes, ha szellemiségét az EMKE régi jelszava hatja át: „Ki a köznek él, annak élni érdemes!"
Sebestyén Kálmán
Honismeret, 2010/3, XXXVIII évf.
Irodalom: Sándor József: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. I—II. Kolozsvár 1911. - Unghváry Sándor (szerk.): EMKE naptár, 1943. Kolozsvár - Dávid Gyula-Nagy Pál (szerk.): EMKE 1885-1995. Kolozsvár 1995. - Balogh Edgár (szerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. I. Bukarest 1981.
emke.ro/sajtóvisszhang



lapozás: 1-30 | 31-35




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék