udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Trombitás János

2008. október 2.

Magyar könyveket forgalmazó lerakat nyílt Marosvásárhely határában. A Keleti Könyvudvar pedagógusok számára is kedvezményesen kínál könyveket. A 120 négyzetméteres csarnok átadásával régi álma vált valóra Trombitás Jánosnak és családjának. A marosvásárhelyi könyvkereskedők 2000 óta vannak jelen az erdélyi piacon, öt – szovátai, parajdi, székelyudvarhelyi, brassói és marosvásárhelyi – boltjukkal, illetve terjesztőhálózatukkal lefedve szinte a teljes régiót. Trombitás János, a Keleti Könyvudvar vezetője elmondta, itt állandóan nyolc-tízezer könyv között válogathatnak. Két fiatal székelyudvarhelyi szerző mutatkozott be az első napon. Murányi Sándor Olivér két novelláskötetét, a Felnyomták szentnek, valamint az Üres és teli címűt hozta el, míg Bálint Tamás A pap leánya birtokostul című verseskötetét kínálta az olvasóknak. /Szucher Ervin: Könyvudvar Keleten. = Krónika (Kolozsvár), okt. 2./

2008. december 9.

Negyedik alkalommal szervezik meg Marosvásárhelyen december 11–13-a között a karácsonyi könyvvásárt. A programban szerepelnek a különböző gyermekversenyek és játékok, a könyvbemutatók, valamint az árvák és rászorultak megajándékozása. Az Erdély legnagyobb lerakatának számító Keleti Könyvudvar mintegy ezer címet készül felvonultatni a vásáron. Trombitás János főszervező jelezte, meglepetések is lesznek. /Szucher Ervin: Könyvvásár meglepetésekkel. = Krónika (Kolozsvár), dec. 9./

2009. október 14.

Mintegy kétezer, gyerekeknek szóló könyv szerepel az október 13-án Marosvásárhelyen megnyílt Kobak könyvesbolt kínálatában, ahol a kicsik szórakoztató programokon is részt vehetnek. Erdély-szerte az ötödik Kobak könyvesboltot nyitotta meg Marosvásárhelyen Trombitás János helyi vállalkozó, akinek Szovátán, Parajdon, Székelyudvarhelyen és Brassóban is vannak üzletei. A város újabb magyar könyvesüzlete abban különbözik a többitől, hogy kínálatát elsősorban a gyermekek igényeihez alakította. A kötetek nagy része az anyaországból, származik. /Szucher Ervin: Gyerekeket és ifjakat vár a Kobak könyvesbolt Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), okt. 14./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék