udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 18 találat lapozás: 1-18

Névmutató: Tulit Ilona

1990. május 18.

Mihai Sora közoktatási miniszterhez írt nyílt levelet három iskolaigazgató és egy tanfelügyelő /Pál Ferenc, a Mikes Kelemen Líceum, Bíró Béla, a Székely Mikó Kollégium, Erdélyi László, a 3. Számú Ipari Líceum igazgatója és Tulit Ilona tanfelügyelő/, arra reagálva, hogy az utóbbi hónapokban a Kovászna megyei magyar pedagógusokat alaptalanul megrágalmazta a sajtó és a televízió. Kérik, hogy névtelen feljelentés alapján ne indítsanak vizsgálatot, a kivizsgálások eredményét tegyék közzé minden olyan fórumon, ahol a vádak elhangzottak. /Nyílt levél. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 18./

1990. november 10.

Demokratikus utasításnak mondható Gheorghe Stefan oktatási miniszter okt. 12-én, 39997-es számú utasítása, mely szerint azokban a román iskolákban, ahol a nemzeti kisebbségek nyelvén működő tagozat van, az igazgatót annak a tagozatnak a személyzetéből nevezik ki, amelyiken a legtöbb osztály van, az aligazgatót pedig a kevesebb számú osztályból. Ezt a rendelkezést nagyon sok megyében még nem hajtották végre, holott ezt mindenhol alkalmazni kell. /Tulit Ilona: Csak ránk vonatkozik? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 10-11./

1993. december 7.

Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége /AESZ/ 1991 decemberében alakult meg, székhelye Sepsiszentgyörgyön van. A Háromszéken kialakult anyanyelvi mozgalom szervezői alakították meg a szövetséget. Első közgyűlésük 1992 márciusában volt Kovásznán, ahol elnöknek Zsigmond Győzőt, főtitkárnak Tulit Ilonát választották meg. Az idei közgyűlés Kézdivásárhelyen volt, ahol Tulit Ilonát /Sepsiszentgyörgy/ választották meg elnöknek, főtitkárnak Ördögh Gyárfás Lajost, az elnökségi tagok: Antal Sándor /Székelyudvarhely/, Komoróczy György /Székelyudvarhely/, Mészely József /Sepsiszentgyörgy/. Zsigmond Győzőt közben kinevezték a bukaresti egyetem hungarológiai karára, azért vált meg tisztségétől. Az AESZ tiszteletbeli elnöke, szellemi irányítója Péntek János nyelvészprofesszor, kolozsvári egyetemi tanár/Oláh István: Nyelvében élő? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 7./

1996. június 26.

A tanügyminisztériumi ellenőrző csoportjának Kovászna megyében végzett vizsgálatának eredményét tartalmazza a június 17-én keltezett 32 030-as és 33 129-es számú leirata, melyet megküldtek a minisztériumból a megyének. Ez a leirat tipikus nemzetikommunista vádirat, módszere a tények önkényes értelmezése, a valóság elferdítése. Mindez előkészíti az újabb románosítási hullámot. A dokumentum sok helyen valós tényekre épül, ismertette a helyzetet Márton Árpád képviselő, például valóban nincs elég képesített tanár a megyében. Ebből azonban nem azt a következtetést vonták le, hogy 1989 előtt korlátozták a magyar tanárképzést, ez az eredménye, hanem azt, hogy sürgősen román tanárokat kell telepíteni a megyébe. A leirat magyarul beszélő románokról beszél, mint Ceausescu idejében. Az ellenőrök sokallták azt, hogy a megyében a tanulók 70 %-a magyarul tanul, holott ezt a magyarok aránya indokolja. Kifogásolták a magyarországi továbbképzést, de arról hallgattak, hogy a román tanügy nem biztosítja a magyar pedagógusok továbbképzését. Az ellenőrök felelősségre vonták Tulit Ilonát, amiért saját maga alkotta tankönyvből tanítja a magyart. Rákosi Zoltán főtanfelügyelő az ellenőrző csoport bírálatát fogadta el, egy követ fújt velük. Az ellenőrök megállapították még, hogy túl sok a magyar igazgató, nagyon sok magyar személyiségről neveztek el tanintézetet, ezen változtatni kell, végre kell hajtani a román nyelven folyó oktatás általánosítását a megyében. Elmarasztalták Korodi Hajnal főtanfelügyelő-helyettest is. /Zsehránszky István: Beszélgetés a megkülönböztetésről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24, 26./

1996. november 6.

A Korunk folyóirat 9-es számát a pedagógiai kérdéseknek szentelte. Ebben Antal Áron interjút készített Murvai László minisztériumi osztályvezetővel és Eugen Paladéval, az iskolai reformprogramot koordináló minisztériumi osztály igazgatójával, akik a reformról, a reformtankönyvekről nyilatkoztak. Murvai szerint előfordult, hogy egy tanár saját elgondolása szerint összeállított tankönyvből oktatott. Orbán Gyöngyi egyetemi adjunktus /Magyar Tanszék, Kolozsvár/ hozzászólt ehhez az interjúhoz a Szabadság hasábjain. A szóban forgó tanár, aki saját szempontjai szerint állította össze a tankönyvet, Tulit Ilona /Sepsiszentgyörgy/, akinek pályázatát a Magyar Tanszék 1992-ben elfogadta, tankönyve az Erdélyi Tankönyvtanács által meghirdetett pályázat egyik nyertese. A Murvai László által pozitív példaként felhozott, jóváhagyást kapott másik tankönyvet a hozzászólást író Orbán Gyöngyi írta, aki kifejtette, hogy nem kért jóváhagyást, itt csak egymás ellen akarják fordítani az egyes tankönyvek szerzőit. Orbán Gyöngyi hangsúlyozta, hogy a minisztériumi reformprogramban meghirdetett pályázatok nem vonatkoznak a magyar nyelvű reformtankönyvekre, mert a törvények szerint csak románból fordított tankönyvekből lehet tanítani. A reformtankönyvekre rendelkezésre álló összegből /47 millió dollár/ egyetlen fillér sem jut magyar tankönyvekre. Egyetlen terület lehetne, a magyar anyanyelv tankönyvei, ezekre meg nem hirdet a minisztérium pályázatot. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./

2001. május 17.

Tízéves az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége. Az előzménye: a 80-as években Zsigmond Győző magyartanár évről évre anyanyelvi versenyeket szervezett az iskolásoknak. A diktatúra idején a szekuritáté döntésére ezért Zsigmond Győzőnek távoznia kellett Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgyön kötött ki. Ott szervezte meg a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Verseny (rövidítve: KAV). Ezeknek a versenyeknek a tapasztalatai vezettek el az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) megalakulásához, sepsiszentgyörgyi székhellyel. Első elnöke Tulit Ilona sepsiszentgyörgyi magyartanár volt, őt követte Zsigmond Győző (ma egyetemi adjunktus), néhány éve pedig Péntek János nyelvészprofesszor, kolozsvári tanszékvezető egyetemi tanár tölti be az elnöki tisztet. A két alelnök: Török Katalin magyartanár, Ördögh-Gyárfás Lajos villamosmérnök, művelődési felügyelő; titkár: Nagy Zsuzsanna újságíró. A szövetség szakmai, tudományos irányítója az első perctől kezdve Péntek János volt. Az AESZ-nek ma már van alosztálya is Kolozsvárott: az Aranka György Nyelvművelő Kör. /Komoróczy György: Tízéves az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége. Nyelvművelés magas fokon. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 17./

2002. január 20.

Jan. 19-én Alsócsernátonban közel kétszázan vettek részt a Rádu Ibolya tanítónő által szervezett Csiporkázó Játszóház Egyesület idei évadnyitó ünnepségén. Rádu Ibolya házigazdaként és könyvszerkesztőként köszöntötte a jelenlevőket, majd felkérte Tulit Ilona magyar szakos tanárt, a könyv felelős kiadóját, hogy ismertesse a napokban megjelent Ké(s)z csodák című kiadványt. Ez a könyv a nyáron ugyancsak a T3 Kiadónál megjelent Játszóházi csipicsupi bővített kiadásaként látott napvilágot. A játszóház ifjúsági tánccsoportja egy sóvidéki és egy mezőségi táncot, a Pitypaládé csoport pedig egy gyermekjátékot mutatott be. /(Iochom): Csiporkázó évadnyitó Alsócsernátonban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 21./

2002. március 1.

Febr. 20-án mutatták be Kézdivásárhelyen, a Petőfi Sándor Általános Iskolában Bimbó Annamária, Versről-versre című, az elemi iskolai vers-értelmezéshez ismereteket és gyakorlatokat tartalmazó kötetét. A T3 Kiadó képviselője, Tulit Ilona ismertette a kötetet. A munkakönyv a versnek a formája felőli megközelítésére helyez nagyobb hangsúlyt. Szakít azzal a hagyományos tankönyvi gyakorlattal, hogy a műalkotások történeti korokat vagy erkölcsi tanulságokat illusztráló anyagok. /Vizi Melinda: Könyvbemutató. "Hiányt pótló könyv született". = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), márc. 1./

2006. május 30.

Alternatív tankönyveket mutattak be május 29-én Csíkszeredán a Nagy Imre Általános Iskolában. A sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó tankönyvismertetőjén a pedagógusok megfogalmazták igényüket, hogy az iskolákba is eljusson egy-egy tankönyvcsomag. A T3 Kiadó képviselői, Tulit Ilona és Tulit Attila a tantervek és tankönyvek aktuális problémáiról beszélgettek a tanárokkal. /Takács Éva: Alternatív tankönyveket mutattak be. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 30./

2012. május 25.

Otthon a nyelvben – húszéves az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége
Huszonkét évvel ezelőtt a szabadság élménye volt a legfontosabb, a nyelvhasználat szabadságának, a magyar nyelv nyilvános megjelenésének az élménye. El is kápráztatott bennünket a kezdeti hősi időszak, amikor a román televízióban is szólni lehetett magyarul, közéleti személyiségeink, politikusaink is magyarul beszélhettek, sőt román honfitársaink közül is nagyon sokan vették elő rejtett magyar tudásukat, hogy aztán a későbbiekben és manapság is újra elrejtsék.
Velünk együtt a magyar nyelv is kikerült a diktatúra börtönéből, a nyilvánosság fényében tündökölhetett, természetes kapocs lehetett újra a magyarul beszélők teljes közösségével. Megszűnt a hatalom és a félelem skizofrén kettős beszéde, újra hitelesebbek lettek a szavaink, tisztábbak a mondataink. Gerincünkkel a beszédünk is kiegyenesedhetett. Amikor tudni lehetett, hogy nincs már akadálya az intézményesülésnek, háromszéki barátaink tették meg ezt a döntő lépést: húsz évvel ezelőtt hivatalosan is bejegyeztették az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségét.
Azért ők, és azért itt, mert a nyelvterületnek ebben a keleti zugában már 1990 előtt is több bátorsággal gondoskodtak tanítványaik anyanyelvi műveléséről. Tulit Ilona magyar szakos tanfelügyelő elnöke is lett az AESZ-nek, aztán Zsigmond Győző. A megye szaktanárai közül nagyon sokan játszottak kulcsszerepet a Szövetségben: Erdély Judit, Török Katalin és Péter Sándor, aztán Gazda József, Kőrösi Csoma emlékének ápolója, valamint Ördög-Gyárfás Lajos, aki mérnöki pontossággal és felelősséggel vette kezébe a szövetség ügyeinek intézését. Háromszéken a történelmi példa is több volt, mint máshol, a már-már héroszi példák: Apáczai Csere János, Mikes Kelemen, Bod Péter, Baróti Szabó Dávid, Kőrösi Csoma Sándor, akik emlékeikben kézzelfoghatóan helyiek, hűségükben és munkájukban egyetemesek, egyetemesen magyarok.
A névválasztásban is gondolni lehetett volna az erdélyi hagyományra, az említett nevekre vagy az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságra. Annak kifejezése viszont szintén fontos volt, hogy az intézményesülő erdélyi anyanyelvi mozgalom csatlakozni kíván az anyaországihoz. Ezért a magyarországi Anyanyelvápolók Szövetsége neve egészült ki az erdélyi jelzővel. Így ebben a névben a természetes egység és a természetes különbözőség egyaránt kifejeződik. Azt látni lehetett már a 90-es évek elején, hogy a kisebbségpolitikának alapvető célkitűzése lesz az anyanyelvűség, a nyelvhasználati jogok kiterjesztése és védelme. Azt sem volt nehéz észrevenni, hogy az anyanyelvűségért folytatott harc mellett kisebb figyelemben fog részesülni maga az anyanyelv.
Pedig már akkor sem volt közömbös, milyen lesz az a nyelv, amelyet és amelyen tanítani fognak iskoláinkban, amely mintává válik a kiterjedő médiában, amely egyre nagyobb teret kap a nyilvánosságban, és egyre inkább feltűnik majd a közigazgatásban, a hivatalokban, amelynek dominánsnak kell maradnia a magyar–román kétnyelvűségben. E feladatok fölismerésének a jegyében fokozatosan alakult ki a szövetség munkájának három alapvető területe: maga a mozgalom; a magyar nyelv és irodalom iskolai és iskolán kívüli oktatása; a mindezt megalapozó szakmai munka: közösségeink nyelvi helyzetének és nyelvhasználatának tudományos igényű vizsgálata.
Magáról a mozgalomról
A szövetség vezetőtestületében már kezdettől képviseltette magát minden erdélyi régió, rendezvényeinkről pedig úgy döntöttünk, hogy folyamatosan változtatjuk a színhelyeket. Úgy gondoltuk, a mozgalom lényege éppen a mozgás, a jelenlét Erdély magyar közösségeiben. Magam ezt a tavaszi határjáráshoz hasonlítottam, ahhoz a mágikus rítushoz, amelynek szerepe szerint óvnia kell a közösséget, a falut, a település határát az ártó szellemektől, a mi esetünkben a nyelvhatárt, a veszélyeztetett peremrégiókat.
Fő rendezvényünkkel, a Magyar Nyelv Napjai ünnepével, az ehhez kapcsolódó szakmai konferenciával, a Nyelvőrzés Díjának átadásával, a Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedővel, a mesemondó versennyel így jártuk végig két évtized alatt nyelvi régiónk foszló peremét és megtartó központjait: Nagybányát, Szatmárt, Nagyváradot, Aradot, Temesvárt, Dévát, Brassót, Csíkszeredát, de Udvarhelyt, Gyergyószentmiklóst, Nagyenyedet, Marosvásárhelyt és Zilahot is. És a magyar nyelvhatár tágabb körében, a Kárpát-medencei mozgalom résztvevőiként rendszeresen jelen voltunk Sátoraljaújhelyen, Széphalomban, Kassán, Győrben, Gyulán és Adán is.
A történelem kedvező fordulatával, a 90-es évek elején kölcsönös lehetett a felismerés, hogy a határnak túlsó oldala is van, született is mindjárt egy új nyelvi fordulat, a határon innen és túl, amely lassan sztereotípiává vált, az idő távlatában pedig mintha a népmesei fordulatok körébe kerülne. A magyarok felfedezték egymást. Felfedeztük egymást. Ennek a felfedezésnek is voltak szintjei és fokozatai. A magyarországiak közül sokan akkor szereztek tudomást arról, hogy a határon túl is van egy magyar világ, vannak olyan „románok”, „szlovákok” stb., akik – hogy, hogy nem – tudnak magyarul.
Azt is tapasztalhatták, hogy az ő magyar nyelvük jól érthető, de kissé más, hogy ők kétnyelvűek, hogy számukra fontos a magyar nyelv (ettől magyarok), hogy veszélyeztetettek magyar nyelvűségükben, de hogy ők meg akarják tartani nyelvüket. Aki pedig a határ innenső oldaláról jutott el Magyarországra, ott azt tapasztalhatta, hogy valóban van egy ország, ahol mindenki magyarul beszél, de az ottaniak ennek jószerével nincsenek is tudatában, emiatt számukra nem is fontos, hogy magyarul beszélnek.
A különböző régiók és az anyaország beszélői előbb némi meglepődéssel felfedezték egymást, rácsodálkoztak egymásra, élcelődtek egymással, lassan tudomásul vették, majd elfogadták egymást. Valóban elfogadták? Mi úgy gondoljuk, és ebben az anyanyelvi mozgalomnak is szerepe volt, hogy a versenyeinken szereplő, anyanyelvi táborainkat látogató, iskolai cserelátogatáson résztvevő fiatalok jártak elöl ebben az elfogadásban és elfogadtatásban. És talán nem túlozzuk el saját tevékenységünk jelentőségét, amikor azt mondjuk, hogy az AESZ fontos szereplője, kulcsszereplője volt a kapcsolatok építésének, az anyanyelvi mozgalom hálózatszerű kiterjesztésének.
Már jó ideje annak, hogy kitaposott útvonalak vezetnek Kézdivásárhelyről nemcsak Szentgyörgyre és Kolozsvárra, hanem Gyulára, Budapestre, Győrbe és Sátoraljaújhelyre is. És ez az út mindkét irányban járthatónak bizonyult. Már a kezdeti időszakban is tisztában voltunk azzal, hogy nem nekünk kell közvetlenül hatással lennünk az erdélyi magyarok nyelvhasználatára, a nyelvi tudatosságot és felelősséget sem leszünk képesek csak magunk terjeszteni: ehhez meg kellett nyernünk azokat, akiknek szakmája a beszéd és az írás, befolyásolói, mintaadói a nyelvi közösségnek. A pedagógusokon kívül ilyen szerepük van a papoknak, a színészeknek, a rádiók és a televíziók munkatársainak.
Ők mind professzionális használói a nyelvnek, tőlük – akik akkor is mintaadók, ha ennek éppen nincsenek tudatában – számon lehet kérni a mintaszerű nyelvhasználatot. Ezt tudatosítani kell bennük, és fel is kell készíteni erre őket. A 90-es években ilyen témájú szakmai konferenciákat és tanfolyamokat, beszédtechnikai képzést szerveztünk az éppen akkor szerveződő, induló rádió és televízió szerkesztőségek munkatársainak.
A 2. évtizedben mintha lankadt volna az erdélyi professzionális beszélők képzés iránti igénye, mintha túlságosan is tökéletesnek éreznék magukat, a nyomtatás és a könyvkiadás új technikai lehetőségeivel pedig a felületesség, a gondozatlanság és a gondatlanság terjed az írásbeliségben. Pedig erre nem terjed ki a regionalitás mentsége, ez már a restellnivaló provincialitás megnyilvánulása.
A magyar nyelv és irodalom iskolai és iskolán kívüli oktatása
Magának a mozgalomnak is az iskola volt a főszíntere, fő szereplői pedig a fiatalok. De közvetlenül érdekelt bennünket az is, hogyan folyik az iskolákban a magyar nyelv és irodalom oktatása, megvan-e a kellő tudatosság és felelősség abban, hogy milyen ennek az oktatásnak a nyelvi igényessége és tartalmi színvonala, eredményessége. Egyáltalán: milyen magyar nyelven és milyen magyar nyelvet oktatnak iskoláinkban? Az AESZ felelősnek érezte mindebben magát, a magyar szakos tanárok pedig ki is nyilvánították, hogy szakmai szervezetüket látják benne.
Az AESZ partner volt a tantervek készítésében; amíg lehetősége volt rá, a tankönyvek lektorálásában, ellenőrzésében; szakmai konferenciákat szervezett (több alkalommal is pl. a helyesírás tanításáról), vállalta az együttműködést az Romániai Magyar Pedagógusok Szövegségével a tanárok továbbképzésében (a Bolyai Akadémián vagy a Teleki Oktatási Központban). Igaz ugyan, és ez jelentős eredmény volt, hogy az anyanyelvi versenyeket „hivatalosként” ismerte el a minisztérium, a szövetség normatív támogatását is elértük a Communitas Alapítványnál, mindezek az együttműködések és partneri kapcsolatok mégsem bizonyultak kellően eredményesnek, hatékonynak.
Véleményünk szerint ennek alapvető oka az, hogy nem érvényesül kellő igényesség sem a pedagógusok kiválasztásában, sem a felkészítésükben. A másik, amire mindenképpen hivatkoznunk kell, a tankönyvek nyelvi igénytelensége, amelyre nekünk már jó néhány éve nincs befolyásunk, csak a sajtóban tehetjük szóvá, nem sok eredménnyel. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatainknak és elemzéseinknek összegzése A romániai magyar közoktatás, különös tekintettel az oktatási nyelv(ek)re című tanulmányunk (Fóris-Ferenczi Rita és Péntek János írta, megjelent a Nyelv és oktatás kisebbségben.
Kárpát-medencei körkép című kötetben, szerk. Bartha Csilla–Nádor Orsolya–Péntek János, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2011). Az oktatással és az oktatás nyelvével való törődés folyamatosan jelen volt munkánkban, ennek további bizonyítéka a Bálint Emese és Péntek János szerkesztésében, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai 5. köteteként megjelent Oktatás: nyelvek határán. Közelkép és helyzetkép a romániai magyar oktatásról című gyűjteményes kötet. De talán arra a szülőknek címzett levélre is hivatkozhatunk, amellyel a magyar nyelvnek mint tannyelvnek a fontosságára hívtuk föl azoknak a szülőknek a figyelmét, akiknek gyermeke most kezdi az iskolát (Milyen nyelven tanuljon a gyermek? Magyarul vagy románul?).
A közösségek nyelvi helyzetének tudományos igényű vizsgálata
A mozgalmat, az oktatást csak folyamatos szakmai munkával lehet megalapozni. A Kárpát-medencei szinten összehangolt élőnyelvi kutatások már a 90-es évek elején elkezdődtek. Fokozatosan épült ki a külső régiók szakmai központjaiban dolgozó magyar nyelvészek együttműködése a közös témákban, az azonos vagy hasonló nyelvi helyzetek és folyamatok vizsgálatában. A 2001-ben akadémiai háttérrel intézményesült kutatóállomások együttműködése az éppen itt, Illyefalván rendezett nyári szemináriumokon vált annyira szorossá, hogy létrehozhatták az első és máig egyetlen Kárpát-medencei magyar kutatóhálózatot, a Terminit.
Ennek a hálózatnak az erdélyi kutatóállomása a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet kolozsvári és sepsiszentgyörgyi munkatársakkal, szoros szimbiózisban az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségével. 1990 óta fokozott az az elvárás, hogy a nyelvészek közvetlenül járuljanak hozzá a közösség érdekeit szem előtt tartó nyelvstratégia kidolgozásához és megvalósításához. Ez a hozzájárulás elsősorban a nyelvi tervezésben valósul meg, és ennek alapvetően arra kell irányulnia, hogy minél kedvezőbbek legyenek a feltételei a magyar nyelv használatának és megtartásának. Ezeket a feltételeket nagyon tömören a következőkben határozhatjuk meg:
(1) Magukban a beszélőkben legyen meg a tudatos szándék és akarat, hogy meg akarjanak maradni a magyar nyelvben és magyar identitásukban. Ezért is különösen fontos, hogy a fiatalok fedezzék föl azt a többletet, amelyet csak anyanyelvük révén érhetnek el. (2) Legyenek meg a jogi, politikai, nyelvkörnyezeti feltételei a nyelvválasztásnak, ill. az anyanyelv szabad, teljes körű használatának. A beszélőknek minden támogatást meg kell adni ahhoz, hogy ismerjék nyelvi jogaikat, hogy éljenek, élhessenek velük, és legyenek érzékenyek minden korlátozásra vagy hátrányos megkülönböztetésre.
(3) Legyenek meg a feltételei, forrásai és eszközei annak, hogy a beszélők folyamatosan gazdagíthassák anyanyelvi műveltségüket; legyen meg a lehetőségük a nyelv áthagyományozására nem csupán a családban, hanem a teljes körű intézményes oktatásban is.
(4) Elengedhetetlen, hogy a magyar nyelv minden további korszerűsítése, szabályozása, a szaknyelvek bővítése és anyanyelvűsítése a magyar nyelv egészében történjék; ilyen értelemben folytatni kell a Kárpát-medencei magyar nyelvi tervezés legfontosabb programját, a határtalanítást. A nyelvi otthonosságot, a használt nyelvváltozat által is kifejezett közösségi szolidaritást csak a nyelvjárások, a helyi változatok használata biztosíthatja. A beszélőket bátorítani kell arra, hogy használják anyanyelvüket, beleértve a helyi változatot, és tartózkodni kell attól, hogy bárki is megbélyegezze e változatok beszélőit.
(5) Minden eszközzel javítani kell a magyar nyelv presztízsét, külső megítélését.
Számvetés a nyelvi hálózat eredményeiről
A Termini 10 éves jubileumán, a jubileumra kiadott kötetben és a Magyar Tudományos Akadémián 2011. november 24-én tartott konferenciánkon számvetést készítettünk a magyar nyelvi hálózat eredményeiről, fölvázoltuk azt is, melyek azok a témák, amelyekkel folyamatosan foglalkozni kell. Az AESZ-hez szorosan kapcsolódó Szabó T. Attila Nyelvi Intézet a következő témákban folytat kutatásokat (főállású kutató nélkül): nyelvi kapcsolatok, kölcsönhatások (Benő Attila); területi nyelvjárások, a moldvai magyarok és más peremszigetek nyelvi helyzete, nyelv és identitás (Péntek János); nyelvcsere, nyelvélesztés (Gál Noémi); tannyelvválasztás, kétnyelvű oktatás, revitalizációs oktatás, idegen nyelvek oktatása (Bálint Emese, Fodor Dóra, Sorbán Angella, Vremir Márta); szótárszerkesztés; fordítás; szaknyelvek (hivatali nyelv, közigazgatás stb.) (Fazakas Emese, Sárosi-Márdirosz Krisztina); interkulturalitás (kulturális szótár: Benő Attila és Péntek János).
A nyelvhasználat támogatásának és bátorításának szándékával az AESZ kiadásában jelentettük meg a román–magyar és a magyar–román közigazgatási szótárat, a román–magyar oktatásterminológiai szótárat, valamint a román–magyar kulturális szótárat. Ebbe a körbe tartozik az is, hogy folyamatosan közreműködtünk a kolozsvári kisebbségkutató intézet által magyar nyelven forgalmazott hivatalos szövegek és nyomtatványok nyelvi ellenőrzésében, eleget tettünk a hasonló céllal működő szerkesztői felkéréseinek. Mindez már közvetlen közönségszolgálatot jelent, azaz a közösség közvetlen szolgálatát.
Elhanyagoljuk a jelent, mert el vagyunk telve a múltunktól
A szövetség jelenlegi helyzetét, működésének hatékonyságát és eredményességét, tehetetlenségét vagy éppen kudarcait saját erőfeszítéseinken kívül, sőt annál valószínűleg nagyobb mértékben magyar közösségünk általános helyzete és hangulata határozza meg. A 20-22 évvel ezelőtti nagy reményekhez és célokhoz viszonyítva csalódással kell tapasztalnunk a kiegyensúlyozottság hiányát. Azt, hogy a szabadság kezdeti mámorától még mindig nem jutottunk el a felelősség józanságáig. A jogtól, a jog jogos igénylésétől a kötelesség, a kötelezettség vállalásáig. Azt, hogy még mindig alibiként kizárólag a többségiekre hárítjuk saját mulasztásainkat, rossz döntéseinket, végzetszerűnek tüntetjük föl a demográfiai kevesebbséget, saját kicsinységünket álcázzuk vele.
Azt, hogy még mindig beletörődünk a megaláztatásokba, hogy nem ismertük föl az emberi méltóság értékét, azt, amely kiemelhet bennünket a kisebbségi, a kisebbrendűségi helyzetből. Azt, hogy elhanyagoljuk a jelent, mert el vagyunk telve a múltunktól, és félve tekintünk a jövőre. Ennek az általános helyzetnek a következménye, hogy a csúsztatásokkal és mellébeszéléssel újra hitelüket veszítik szavaink, tabuk és eufemizmusok, fennkölt üresség és hamisság kezdik elhomályosítani a magyar nyilvánosság mondatait.
Ami pedig közvetlenül bennünket illet, életünk prózai részét: szövetségünk ügyintézése a két évtized alatt mindig korrekt és hatékony volt, ezzel kapcsolatban soha nem merült föl a gyanúja sem hibának, sem mulasztásnak. Voltak olyan időszakok, és ezek nem is múltak el véglegesen, amikor nekünk magunknak kellett megelőlegeznünk vagy éppen fedeznünk rendezvényeink vagy kiadványaink költségeit. Köszönöm a mindenkori munkatársaknak, hogy megtarthattuk hitelességünket. Nem harcoltunk, mint ahogy sokan állítják magukról Erdélyben, és hősök sem voltunk, de talán azt elmondhatjuk, hogy végeztük a dolgunkat, a közösségnek a nyelvvel foglalkozó, arra figyelő munkásai voltunk. Úgy gondoljuk, részünk van abban, hogy a nyelv belső mozgásában a korábbi, közel egy évszázados távolodás után a közeledés ideje következett el: a Kárpát-medencei magyarság nyelvi, kommunikációs közösséggé vált.
Erősödött az erdélyi magyarok nyelvi öntudata, tudatosabbá vált a nyelvhasználat, spontánabbá a váltás a helyi változatok és a közmagyar között. Erősödtek a nyelvi hűség kötelékei, növekedett a nyelvi igényesség a fiatalok körében. A meghívásunkat elfogadó kollégáink, barátaink már jelenlétükkel is azt igazolják, hogy együttműködésre és a nyitottságra törekedtünk, szövetségeseket kerestünk, és bennük, valamint az intézményekben, amelyeket ők képviselnek, meg is találtuk. Ez volt az egyetlen biztos tőkénk, amit úgy szokás nevezni, hogy „kapcsolati” tőke, a bizalom, ami hiánycikk mai világunkban, és ez kárpótolt bennünket azért is, hogy költségvetési, pályázati támogatottságunk mindig szűkös volt és bizonytalan. Ami volt, és ami van, azt mindenképpen köszönjük.
De csak most, a jubileumi visszaemlékezések időszakában érezzük igazán annak visszásságát, hogy noha a szakma és az erdélyi magyar nyilvánosság elismeri tevékenységünket, a politikai élet szereplői a jelek szerint nehezen tudnak megbarátkozni azzal, hogy mi csak a közösség iránti elkötelezettséget vállaljuk – véleményünk szerint az egyetlen lehetséges közös nevezőt a megosztott magyar világban – másfajta „lekötelezettséget” nem. Ezért történhetett meg az, hogy a támogatáspolitika erdélyi kedvezményezetti listáján nem kerülhettünk be még az 56 támogatott intézmény közé sem.
Csak abban reménykedhetünk, hogy azok, akik erről döntöttek, nem hasonlóképpen rangsorolják fontossági sorrendben 57-nek az erdélyi magyar nyelvet és nyelvhasználatot. Mindennél fontosabb azonban az, hogy ezalatt a közel egy emberöltőnyi idő alatt a fiatalok ezreit-tízezreit avathattuk be az anyanyelv bűvös körébe, a magyar kultúrába. És fiatalok új nemzedéke került be pedagógusként a magyar közoktatásba, közülük nagyon sokan az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége szakmai köréhez is csatlakozott.
A szakmabeliek, a nyelvészek körében is ott vannak már a fiatalok az idősebbek mellett, akik folytatják és megújítják, korszerűbbé és hatékonyabbá teszik elődeik munkáját. És ez az új nemzedék is tudatában van annak, hogy a nyelvet megtartó közösség és a közösséget éltető nyelv sorsa elválaszthatatlan egymástól.
Péntek János
A szerző az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke
A szöveg beszámolóként hangzott el a szövetség jubileumi rendezvényén Sepsiszentgyörgyön, 2012. május 18-án. Krónika (Kolozsvár)

2012. október 9.

Magyartalan kötőjelek a nevek írásánál
Számos magyar szülő kerül kínos helyzetbe az anyakönyvi hivatalban, amikor a gyermek nevét – két utónév (keresztnév) esetében – nem a magyar helyesírási szabályoknak megfelelően jegyzik be az anyakönyvbe, vagyis a két utónév közé kötőjelet biggyesztenek, ami a magyar nevek esetében helytelen. A szülők a magyar nevek megcsúfolásának érzik az eljárást, annál is inkább, mert a 2006/183-as törvény 5. cikkelyének 1. bekezdése értelmében a hivatalok a nemzeti kisebbségek esetében az adott nyelv helyesírási szabályait kell figyelembe vegyék.
Csíkszeredában is sok szülő nehezményezi, hogy a magyar gyermekek nevét az anyakönyvi hivatalban nem hajlandók a magyar nyelv szabályainak megfelelően beírni.
„Huszonkét évvel a rendszerváltást követően egy túlnyomórészt magyar lakosú városban még mindig nem lehet a magyar neveket becsületesen használni a hivatalos okmányokban, arról ne is beszéljünk, hogy a keresztlevél háromnyelvű – román, angol, francia –, de magyarul semmi sincs feltüntetve rajta” – fogalmazott az egyik felháborodott újdonsült apuka, akinek kérése ellenére sem írták be helyes magyarsággal gyermeke nevét.
Egy másik, neve elhallgatását kérő csíkszeredai apa, akinek nyáron született a kislánya, elmesélte: „két utónevet választottunk gyermekünknek, és az anyakönyvi hivatalban kifejezetten kértem, hogy a keresztnevek közé ne tegyenek kötőjelet, mert a magyar nyelv szabályai szerint nem kell. Erre azt a választ kaptam, hogy Romániában élünk, és a hatályos román törvények szerint kötelező kötőjelet tenni a nevek közé.”
A kötőjel használatáról a Csíkszeredai Anyakönyvi Hivatalban is hasonlóan nyilatkoztak az ott dolgozók. Mint mondták, nem tehetnek mást, hisz a törvény előírásainak megfelelően kell beírják a neveket, és a hatályos jogszabály kötelezi az említett írásjel használatát. Az 1996/119-es törvényről van szó, amit májusban módosítottak. Tulit Ilona és Farkas Erika anyakönyvvezetőktől megtudtuk, hogy 2011 márciusától idén májusig a törvény a kötőjel elhagyását írta elő, de idén májustól újra kötelezővé tették annak használatát, vagyis alig több mint egy esztendeig volt lehetőségük a magyar szülőknek az utónevek beírásakor a kötőjel elhagyására.
A 2012 tavaszán kiadott nyelvi jogok útmutatója így fogalmaz: „2011-ig a hatályos jogszabályok értelmében az összetett (két név kapcsolatából alakult családneveket, illetve a kettős keresztnevet) kötőjellel elválasztva jegyezték be. A keresztnevek esetében ez problémát okozott, mivel a magyar nyelvhelyesség és névhasználat szerint a keresztneveket nem kell kötőjellel elválasztani. Sok esetben a szülők kifejezetten kérték, hogy gyermekeik keresztneveit kötőjel nélkül jegyezzék be, arra hivatkozva, hogy a törvény is előírja, hogy a neveket anyanyelven (az anyanyelv helyesírási szabályai szerint) írják be. Az ilyen jellegű kéréseket visszautasították, azzal az érvvel, hogy a keresztneveket minden esetben kötelező kötőjellel elválasztani. Ezt az ellentmondást 2011-ben feloldották: az újonnan bevezetett rendelkezések értelmében a család-, illetve keresztneveket immár kötőjel nélkül jegyzik be.”
Sajnálatos módon a magyarellenességéről elhíresült Ponta-kormány ezt az ellentmondást újra visszaállította, ugyanis az 1996/119-es törvény 69. cikkelyének 2. bekezdését megváltoztatták, újra kötelezővé téve a kötőjel használatát a család-, illetve keresztnevekben.
„Ha a szülő nem hajlandó átvenni a keresztlevelet, akkor elküldjük a megyei lakossági nyilvántartóhoz, ahol ugyancsak elmagyarázzák a jelenleg hatályos törvényeket, ezt követően általában a szülők visszajönnek, és átveszik a keresztlevelet” – fogalmazott Tulit.
A hivatal alkalmazottai önhatalmúlag nem hagyhatják el a kötőjelet, mert mint mondták, rendszeresen ellenőrzik munkájukat, és ha nem tartják be a törvényeket, megbüntetik. Azt viszont nem sikerült tisztázni, hogy kötőjelelhagyás esetén milyen büntetés jár. A két anyakönyvvezető hangsúlyozta, hogy külföldiek esetében is – ha a gyermekeik itt születnek, és itt anyakönyveztetik őket – a román törvényeket kell alkalmazzák a nevek beírásakor.
A kisebbségi nyelvhasználatot biztosító és a nevek írását szabályozó törvény ellentmond egymásnak, ami sajnos nem egyedi eset Romániában – hangsúlyozta Veress Dávid, az Édes Anyanyelvünkért Szövetség elnöke. Kifejtette: „jelezni fogom a törvényhozóknak, hogy ellentmondás van a két törvény között, és kérni fogom az ellentmondás megszüntetését a kisebbségi nyelvhasználati jogszabályoknak megfelelően”.
Létai Tibor
Székelyhon.ro

2013. április 27.

Tehetséggondozás Székelyföldön
A szervezett tehetséggondozás székelyföldi intézményét hozta létre egy pedagógusokból, vállalkozókból, civil szervezeti vezetőkből álló csoport.
A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács háromtagú elnökségéből ketten háromszékiek: Bereczki Kinga, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagja, elnök, Tulit Ilona nyugalmazott magyar szakos pedagógus, alelnök. Az SZTT az Erdélyi Tehetségsegítő Tanáccsal partnerségben végzi tevékenységét.
(r)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. szeptember 21.

Mi, hol, mikor?
Ünnep Csernátonban
A csernátoni Haszmann Pál Múzeum fennállásának negyvenedik évfordulóján ma 13 órától ünnepi rendezvénnyel emlékezik a múzeumalapításra. A megnyitó után bemutatják A csernátoni Haszmann Pál Múzeum című albumot, majd a rádiókiállítás működőképes darabjait szólaltatják meg. 15 órától a Codex régizene-együttes koncertje, 16 órától pedig a Csernátoni burrogtató című gépésztalálkozó, régi gépek bemutatója várja az érdeklődőket.
A Nemzetközi Néptáncfesztivál és Őszi Vásár programja
Ma: 11 órától a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban borvízkóstolás; a színpadon táncegyüttesek műsora; 13 órától vásári bábjáték: Szegény ember királysága (Cimborák bábszínház); 15 órától népviselet-bemutató a külföldi néptánccsoportok közreműködésével; 15.30 órától táncegyüttesek műsora; 17.30 órától a Nemzetközi Néptáncfesztivál gálája: Világok tánca – a fesztivál résztvevőinek közös produkciója; 18.30 órától Fabatka és meghívottai (Sepsiszentgyörgy); 21 órától Nadara zenekar; 21.30 órától táncház, nemzetközi folkest a Bástya vendéglőben. Holnap: 11 órától Tökfesztivál a vásártéren: töklámpáskészítés, tökszobrászat, tökínyencségek felszolgálása (záróra: 16 óra) – a Gyermekek Palotájának környezetvédelmi köre és a Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat; 12 órától a színpadon gyermektáncház a Folker együttessel; 17 órától Párbeszédek az udvari zene és a népzene, valamint az udvari táncok és a népi táncok között – muzsikál a Codex együttes (Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda), közreműködik a Háromszék Táncegyüttes és a Passeggio Historikus Táncegyüttes (Kolozsvár); 18.30 órától menasági énekek és táncok – Repülj, Madár Hagyományőrző Egyesület; 20 órától Muzsikás együttes (Budapest). Állandó programok: 10–20 óráig őszi termény- és kézművesvásár a Szabadság téren; 11–20 óráig borvíztörténeti kiállítás – a Kulturális Örökségnapok részeként az Erzsébet parkban; 11–17 óráig népi gyermekjátékok – a Guzsalyas Alapítvány, a Caritas Családsegítő Szolgálata, a Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat, a Tanulók Palotája, valamint a Vöröskereszt közreműködésével a Szabadság téren; 11–17 óráig történelmi játékok – Toma és csapata (Tolna) az Erzsébet parkban; 14–15 óráig Jó ebédhez szól a muzsika – István Ildikó és zenekara zenél a vásári csárdában; 13–15 óráig vásári csárda hagyományos étkekkel és borkert; 18–20 óráig estebédhez szól a muzsika – István Ildikó és zenekara zenél a vásári csárdában. További részletek a www.sepsi.ro oldalon találhatók. Béke-világnap Kézdivásárhelyen
A Zöld Nap Egyesület és a kézdivásárhelyi sportiroda immár ötödik alkalommal emlékezik meg a béke világnapjáról ma 18 órától. Kérik a lakosságot, hogy ma délután alkossák meg velük a békejelt a városi sportcsarnok és a stadion között. Ha lehet, mindenki fehér felsőben menjen a rendezvényre. Bővebb információ a zoldnap.info/web/bekenapja_otodszor honlapon.
Civil konferencia
A sepsiszentgyörgyi Lábas Házban Nyelv és közösség, nyelvi jogaink című konferenciával folytatódik ma a Civil Napok programja. 9.30 órától a Civilek Háromszékért Szövetség elnöke, Bereczki Kinga köszöntője, után a következő előadások hangzanak el: A nyelvi közösség szolgálata. Tudunk-e élni a joggal? – Tulit Ilona, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács alelnöke; Gyakorlati jogérvényesítés az anyanyelvhasználat terén – Horváth Kovács Ádám, a Civil Elkötelezettség Mozgalom elnöke; Kétnyelvűség az intézményekben és a vállalatoknál – Szőcs Csongor, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke; Anyanyelvhasználat Székelyföldön – Helyi kezdeményezések és projektek bemutatása – Soós Gyula önkéntes; Jogok a jogtalanságban – Gazda József szociográfus és művészeti író; A magyar nyelv védelmében Háromszéken – Bereczki Kinga. 12 órától a konferencia zárása.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. szeptember 30.

Tehetséggondozás Székelyföldön
„Népünk lelkében mindig rejtőznek olyan drága kincsek (...), amelyek biztató távlatokat nyitnak egy örömteljesebb, szebb és dicsőségesebb jövő felé” – ez a Csutak Vilmos-idézet volt a mottója a múlt szombaton Marosvásárhelyen a Sapientia aulájában tartott első székelyföldi tehetségnapnak.
A rendezvény célja a székelyföldi tehetségek és mentoraik bemutatása, illetve társadalmi elismertetése volt, és a Nemzeti Tehetség Program magyarországi képviselői, szülők és pedagógusok, intézményvezetők, tehetségpontok képviselői, támogatók, civil szervezeti képviselők jelenlétében zajlott. A szervező Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács ez alkalommal Csutak Vilmos-díjakat adott át a tehetséggondozásban kiváló eredményeket elért szakembereknek: Tulit Ilona magyar szakos tanárnak, tankönyvszerkesztőnek Sepsiszentgyörgyről, valamint Székely Zoltán fizika szakos tanárnak, a Fizikavalkád megyei szintű fizikaverseny kezdeményezőjének és szervezőjének Székelyudvarhelyről. Az eseményen fellépett a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum Szőts Dániel vezette kórusa, amely ellenben keserű szájízzel tért haza Marosvásárhelyről, mert a rendezvény után a színház előtti téren elénekelt magyar, román és angol dalok miatt a karnagyot a helyi rendőrségre kísérték és megbüntették, mert az utcai fellépésre nem kértek engedélyt. Szőts Dániel tegnap kifizette a százlejes büntetést, lapunk érdeklődésére pedig azt mondta, nem tartja túlkapásnak a hatóság fellépését, ha ott az a szabály, hogy az utcán nem lehet énekelni engedély nélkül, akkor azt be kell tartani.
Ferencz Csaba, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. február 17.

Anyanyelvünk értékei (Nyelvtörténeti műhely)
Akár az egész család is részt vehet a csütörtökön Sepsiszentgyörgyön induló nyelvtörténeti műhely foglalkozásain. Az Amőba Oktatási Központ újszerű kezdeményezése a magyar nyelvvel kapcsolatos ismeretek bővítését, anyanyelvünk sajátosságainak megismerését célozza.
Nyelvünk kevésbé ismert értékei, például őstörténeti összefüggései is helyet kapnak a hetente szervezett rendezvényen. Hiánypótló jellegét az is adja, hogy iskolai környezetben kevésbé elérhető információk kerülnek terítékre érdekes előadások, interaktív foglalkozások révén. Az identitásépítést segíti, hogy nincsenek korosztályi megkötések, így családi programként is érdekes lehet felnőttnek, gyermeknek egyaránt – mondta érdeklődésünkre Bereczki Kinga. Az oktatási központ vezetője hangsúlyozta, hogy az anyanyelvünk társaságában együtt töltött aktív idő a megismerést, de egyben a család összetartozását is szolgálja.
A program érdekes előadásokból és interaktív foglalkozásokból áll. A magyar nyelv megtartó erejéről Tulit Ilona nyugalmazott magyar nyelv és irodalom szakos tanár, tankönyvszerkesztő beszél, az eredetével kapcsolatos tudnivalókat Zsigmond Győző nyelvész, a Bukaresti Egyetem Hungarológiai tanszékének előadó tanára mutatja be játékos formában, Balla Ede szakrális földrajzkutató és Dezső Tibor Attila református lelkész pedig nyelvünk őstörténeti vonatkozásaira tér ki.  A program február 18-án öt órától indul és májusban ér véget, másfél órás foglalkozások formájában zajlik, heti egy alkalommal, minden csütörtökön. Iratkozni az oktatási központ titkárságán lehet, a részvétel ingyenes, a program megvalósulását a Balassi Kulturális Intézet támogatja.
Ferencz Csaba. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. április 22.

Magyar Athenas 250
A mikeses diákok voltak a legjobbak
Az elmúlt hétvégén helyszíni döntővel zárult a székelyföldi középiskolások interdiszciplináris vetélkedőjének I. kiadása a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács szervezésében, a Székelyföldi Kincskereső Tehetségazonosító program részeként. A rendezvénynek a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Terme adott otthont.
A Magyar Athenas 250 címmel jegyzett vetélkedő 3 fordulós volt. A 12 bejelentkező csapatból 8 folyamatosan részt vett a versenyszakaszokon, közülük öten kerültek a döntőbe, de a gyergyószentmiklósiak objektív okok miatt nem tudtak megjelenni. Bereczki Kinga, az SzTT elnöke, valamint Tulit Ilona, a vetélkedő ötletgazdája és a zsűri elnöke köszöntötték a jelenlevőket, a csapatok minden egyes tagját nyertesnek nevezve. A diákoknak a döntőben 10 érdekes és változatos feladatot kellett megoldaniuk.
Az elért eredmények alapján az első és második helyen a Mikes Kelemen Líceum két csapata, a Török Katalin által felkészített Tejút (Duka Boróka, Lőrincz Anna, Szabó Enikő, Szilágyi Áron) és a Virtus (Tusa Adorján, Becsey Janka, Gecse Barbara, Szász Tivadar Róbert) végzett. Harmadik helyezett a székelyudvarhelyi Apeiron csapat lett, a brassói ÜvegTigris pedig dicséretben részesült. A nyertes csapat egyhetes magyarországi táborozáson vehet részt, a második és harmadik helyezettek pedig értékes könyvjutalomban részesültek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. augusztus 5.

Nemzet- és lélekmentők
A magyar irodalmi táborokra emlékeztek
Egykori és jelenlegi magyar nyelv és irodalom szakos tanárok, illetve diákok gyűltek össze szerda este a Sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban, mégpedig szép számban, a Tulit Ilona által szerkesztett, Anyanyelvi táborok Háromszéken címet viselő könyv bemutatóján.
Az 1986 és 1991 között Tulit Ilona magyar szakos tanfelügyelő által megszervezett táborokban Tapodi Zsuzsa egyetemi tanár kezdő pedagógusként, Ungvári Barna András lelkipásztor pedig diákként volt jelen. A kettőjük párbeszédéből, valamint az akkori ötletgazda és kivitelező, illetve ilyen vagy olyan minőségben résztvevők visszaemlékezéseiből lassan felidéződtek a nyolcvanas évek második felének nyomasztó évei a maguk feszültséggel, félelemmel és nincstelenséggel telített valójukban.
Egy olyan sötét korszak metszete tárult a hallgatóság lelki szemei elé, melyre annak átélői ma is rettenettel gondolnak vissza, a később születettek pedig elképzelni sem tudják annak borzalmait. Hiszen ebben az időszakban az állampolgárokat termelőeszközöknek tekintették, az erdélyi magyarságot a teljes eltűnés réme fenyegette. Mindezek ellenére akadtak olyan apró szigetek, ahol szabadon szállt a magyar szó, és szárnyalt a gondolat, s éppen ezért diák és tanár egyaránt teljes értékű embernek érezhette magát. Az igaz, hogy megvalósításukhoz jó adag bátorság, elhivatottság, nemzeti öntudat, leleményesség és vezetői beosztás kellett, azonban szerencsére Tulit Ilona mindezzel rendelkezett. Így az sem véletlen, hogy a reménység eme szigetei Háromszéken jöttek létre, hiszen ő akkor is Sepsiszentgyörgyön élt és tevékenykedett.
Megtudhattuk továbbá, ezek az anyanyelvi táborok hét éven keresztül működhettek, télen az akkor 1-es Számú Ipari Líceum, nyáron pedig a kommandói iskola védő falai között. Sándor István mérnöktanár és Hochbauer Gyula tanár személyében ugyanis a két intézményt olyan emberek vezették, akik nemzetük érdekében fel merték vállalni az ezzel járó kockázatot.
Résztvevői egymás között magyar irodalmi táborként emlegették az évente összesen 17 napon át folyó tevékenységet, azonban sokkal több volt ennél, hiszen az előadók között volt nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, pszichológus, népzene- és néptáncoktató, de akadt költő, újságíró, színművész, művészettörténész, képzőművész, filozófus, történész, zenepedagógus és csillagász is.
Az áldásos munkát végző tanárok közül, a már említetteken kívül a téli táborok igazgatói tisztségét betöltő Albert Ernő, valamint Árvay Katalin, Lokodi Irén, Sylvester Teodóra és Zsigmond Győző neve hangzott el. Nem feledkeztek meg továbbá Csurulya Edit, Kónya Ádám, Orbán Gyöngyi, Ördög Gyárfás Ágnes, Salamon András, Salamon Sándor, Török Katalin, Bíró Annamária, Bota Emese, Domokos Zsuzsa, Fazakas Ágnes, Gazda József, Hommer Judit és Horváth Alpár munkásságáról sem. Mindenkit azonban lehetetlen felsorolni, hiszen a MIT-ben összesen másfél ezer diák, valamint kis híján száz tanár fordult meg.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. augusztus 6.

Időutazás irodalmi táborokba
Minden megszülető könyv sorsa, akárcsak az embereké – egyedi. Van, amelyik viszonylag könnyen lát napvilágot, más hosszú évek vajúdásának – kitartó, fáradtságos, dédelgetett munkájának – eredménye. Több mint 30 év távlatából, több mint 300 tanulói naplóból, visszaemlékezésből, egyéni alkotásból vett részletet és több mint 130 aláírt bejegyzést tartalmazó, 250 fekete-fehér fotóval illusztrált, öt dokumentummal alátámasztott, négy éve nyomdakész állapotban lévő, nemrég a T3 Kiadónál megjelentett könyvet mutattak be Sepsiszentgyörgyön Tulit Ilona gyűjtésében és szerkesztésében. Az Anyanyelvi táborok Háromszéken, 1986–1991 című kiadványt rendhagyó, családias, nosztalgikus könyvbemutatón ismertette szerda délután a Tein teaházban egy volt táborozó, Ungvári Barna András református lelkész, Tapodi Zsuzsa egyetemi docens és Tulit Ilona volt szaktanfelügyelő, a táborok szervezője. A végére a be nem avatottaknak is kiderült, hogy mi volt valójában a MIT, miért nevezhető előzmény nélküli, megismételhetetlen, egyedi vállalkozásnak.
A könyv előzményei közé tartozik, hogy az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége huszadik évfordulójára készült emlékezések adták az ötletet, és 2013 márciusában Márkó László virtuális tábori szervezésének köszönhetően létrejött a Facebook közösségi oldalon a Magyar Irodalmi Tábor csoport, s ezzel valóságos mozgalmat indított el, gyorsan csatlakoztak az egykori táborlakók és tanárok. Stílusosan többen az egykori tábori nyakbavalóval, mások régi fotókkal, Kónya Ádám saját kezűleg készített, plakátszerű rejtvényeivel érkeztek a könyvbemutatóra – a legtávolabbról Magyarországról, de innen, a „közelebbi” Csíkszeredából, Brassóból is eljöttek –, hogy felidézzék a fiatalkori, hét éven át megszervezett, téli és nyári magyar irodalmi táborok hangulatát. Jelen voltak az egykori vezérkar tagjai: Albert Ernő táborigazgató, Hochbauer Gyula iskolaigazgató, Fazakas Ágnes, Domokos Zsuzsa, Zsigmond Győző, Török Katalin, Erdély Judit tanárok. Megemlítették többek között Árvay Katalin, Lokodi Irén, Sylvester Teodóra, Csurulya Edit, Orbán Gyöngyi, Ördög-Gyárfás Ágnes, Salamon András, Salamon Sándor, Bíró Annamária, Bota Emese, Gazda József, Hommer Judit és Horváth Alpár nevét is.
Az egykori tábori himnusszal, a Szellő zúg távol... népdallal kezdődött és az Adjon Isten, jó éjszakát című dallal fejeződött be a könyvbemutató és táborlakó-találkozó. Közben Kónya Ádi bácsi unokájának, Kónya-Ütő Bencének köszönhetően a „nagy hiányzó” emléke is megelevenedett, egyik kedvenc énekét hangszalagról játszotta be az utód, sokan halkan dúdolva kísérték. Ungvári Barna András lelkész (egykori diák) moderálta a bemutatót, két rövid igével indította beszédét, hálát adva, hogy összegyűlhettek, hogy átélhették Isten kegyelméből azt a varázst, amit az irodalmi táborok jelentettek. Megköszönte Tóthné Szabó Éva szervezését, a fényátadóknak további kitartást kívánt.
Tapodi Zsuzsa egyetemi docens meghatódva, elfogódottan és humorosan mesélt személyes, pályakezdő élményeiről, kiemelve, hogy a lelki egészség megőrzésének fontos tényezője a jó történések előhívása az emlékezetből. Beszélt a korszakról, amelyben a könyv született. Ismertette a könyvet záró, Adalékok a korhoz című összegzést, amelyben dokumentumok alapján a korszak elnemzetietlenítő iskolapolitikája és Tulit Ilona tanfelügyelői, tanári ellenlépései fogalmazódnak meg. A Megcsúfolt alma mater című írásból kiderül, hogy megváltozott az iskola szerepe: „börtöniskolák” komorlottak szép számban; a díszszemlén és felvonuláson volt a lényeg; módszeresen folyt a magyar tannyelvű oktatás elsorvasztása; román ajkú tanárokkal töltötték fel a megyét fölös számban; román szakos tanárokat neveztek ki magyar katedrákra; nem kötelező, fakultatív tantárgyként tanulhatták anyanyelvüket a magyar diákok. A magyar táborok igazi jelentőségét akkor érthetjük meg, ha ismerjük a történelmi kort, amelyben mindez a tiltott gyümölcs édességét is jelentette, és ami a mai fiataloknak talán fantasztikumnak tűnik, de mindennapi realitás volt a nyolcvanas évek végén. Mindannyian tudták, hogy valami olyat tesznek, ami a hatalomnak nincs ínyére, ez adott plusz motivációt mindenkinek. Megfontolt előrelátással a téli táborokat az egykori 1-es Ipari Líceumban (ma Puskás Tivadar), a nyári táborokat pedig a nehezen megközelíthető kommandói iskolában szervezték. Tulit Ilona (Cila néni) több műhelytitkot is megosztott a könyvről, a számadatokat felvonultatva elmondta: a hét év alatt megszervezett téli és nyári táborokban összesen másfél ezer diák és közel száz tanár vett részt.
Az egykori táborozók nevében többen is megköszönték mindenki Cila nénijének és pedagógus társainak azt a lelki tarsolyt, amelybe a gondoskodó, bátorító, megtartó szeretetmorzsákat helyezték, önzetlen, nagy tudású kollégák segítségével sok nemzedéket feltarisznyáltak a célt és hitet adó irodalmi táborok kincseivel.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-18




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék