udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 14 találat lapozás: 1-14

Névmutató: Tulit Zsombor

2003. szeptember 15.

Felemás helyzetben indul a magyar nyelv és irodalom oktatása az új tanévben. Utolsó pillanatban készült el az új tanterv, ami azt jelenti, hogy nincs ehhez igazodó magyar tankönyv. A kilencedik osztály kötelezővé tétele a gimnáziumi oktatást érintette a legérzékenyebben. Az idén a tanárok a tavalyi, az időközben megváltozott tantervhez csak részben igazodó tankönyvekre és saját erőforrásaikra lesznek utalva. Az új tankönyvek ideális esetben is csak jövő őszre készülnek el. - Négy éve a legnagyobb bizonytalanságban tanítjuk a magyar irodalmat - nyilatkozta Román János magyar szakos tanár. "Mostanáig, a régi tanterv szerint legalább tisztában voltunk az érettségi tételek anyagával. Az idei tanévre egyelőre csak az érettségi követelményrendszert kaptuk kézhez, ami semmi konkrétumot nem tartalmaz. Az Orbán Gyöngyvér által összeállított IX., X. és XI. osztályos magyar irodalom tankönyvek csak részben felelnek meg az új tantervnek, de a tanárok többsége az újabb kiadványok megjelenéséig valószínűleg ezeket fogja használni" - mondta a pedagógus. E tankönyvekről megjelenésük óta dúlnak a viták a pedagógustársadalomban. Van, aki nyelvi hiányosságai miatt kifogásolja őket, mások azonban elégedettek. Szórványban különösen nehéz a magyartanárok helyzete. Máramarosban például úgy próbálták megoldani a tankönyvhiány okozta gondot, hogy a pedagógusok összegyűltek Nagybányán, és igyekeztek valamilyen közös nevezőre jutni a lehetséges alternatívákat illetően. A nagyobb városokban, így Kolozsváron sincs ilyenfajta egységesítés. Péntek János egyetemi tanár, az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács kuratóriumának elnökeként vállal szerepet a magyar tankönyvekért folytatott munkában. Péntek professzor két éve a magyar nyelv- és irodalomoktatás országos tantervi bizottságának is elnöke. "A középiskolai oktatás számára 1990 óta nem tudunk megfelelő tankönyveket készíteni - mondta Péntek János. - Hol a tankönyvekre kiírt pályázatok előzték meg a tantervet, hol fordítva történt." Az idei tanévben a kilenc, jövőre pedig a tíz osztály lesz kötelező. Péntek János szerint a középiskolában nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a szövegtanra, a szövegalkotásra, a kisebbségi nyelvre, mert az egyetemi felvételik alkalmával évről évre az derül ki, hogy a frissen érettségizetteknek komoly gondjaik vannak egy-egy szöveg értelmezésével, megfogalmazásával. Az új tantervhez igazodó középiskolai tankönyvek legkorábban jövő ősszel jelennek meg. Miután a minisztérium mindössze hatvan százalékát téríti meg az előállítási költségeknek, úgy tűnik, a kolozsvári Ábel és a sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó nyereség nélkül jelentetik meg a magyar nyelvű tankönyveket. A hiányt a kiadók maguk pótolják, nyereségük csak a X., XI. és XII. osztályos könyvek eladásából származik. Idén a tárca a tanterv késlekedése miatt csak júliusban vette fel a kapcsolatot az Ábel Kiadóval a megrendelések ügyében, a T3-mal pedig augusztusban. Tulit Zsombor, a T3 kiadó igazgatója elégedetlen, mivel tanévkezdésre a minisztériummal kötött szerződésnek csak 90 százalékát tudják teljesíteni. /Jakab Lőrinc: Magyartanítás - tankönyvvel vagy tankönyv nélkül. = Krónika (Kolozsvár), szept. 15./

2004. szeptember 2.

Késve kapnak kézhez több tankönyvet azok a magyar iskolások, akik most kezdik el az első, második, illetve kilencedik osztályt. A kiadók a szaktárcát teszik felelőssé a kialakult helyzetért, az viszont fogadkozik: legkésőbb október elsejéig megkapják könyveiket az érintett tanulók. Negyvenezer magyar diák marad tankönyv nélkül. Székely Győző, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) kiadójának szerkesztője elmondta: több magyar nyelvű tankönyvet jóváhagyott a minisztérium, de nem tette fel ezeket arra a listára, amelyről az iskolák kiválogathatják a számukra megfelelőket. Székely szerint a minisztérium diszkriminációt követ el. A kialakult helyzetért Székely a tárca Kisebbségügyi Főosztályát hibáztatja, mivel szerinte ennek lenne a feladata, hogy a magyar tankönyveket időben az iskolákba juttassa. Asztalos Ferenc RMDSZ-képviselő, a képviselőház oktatási bizottságának alelnöke jövő héten egyeztet erről a kérdésről Ioana-Irinel Chiran államtitkár asszonnyal, valamint Murvai Lászlóval, a tárca kisebbségi ügyekért felelős vezérigazgatójával. – Egyes vezetőknek természetesnek tűnik, hogy a magyar gyermekek csak jövőre kapják meg a tankönyveket – fakadt ki Tulit Zsombor, a sepsiszentgyörgyi T3 kiadó igazgatója. A diákok így a régebbi kiadású tankönyvekből tanulnak az újak megérkezéséig, és „aztán csodálkozunk, ha megbuknak a kisérettségin” – fogalmazott. /Gergely Edit: Új tanév magyar tankönyvek nélkül? = Krónika (Kolozsvár), szept. 2./

2006. február 27.

Február 25-én Marosvásárhely ülésezett a Romániai Magyar Közoktatási Tanács. Megjelent többek között Markó Béla RMDSZ-elnök, Lakatos András oktatási kérdésekért felelős RMDSZ ügyvezető alelnök, valamint a Közoktatási Tanács tagjai: Kötő József államtitkár, Asztalos Ferenc képviselő, az Erdélyi Tankönyvtanács elnöke, Péntek János képviselőjeként Néda Árpád professzor, Tulit Zsombor, a Romániai Magyar Tankönyvkiadók Egyesületének képviselője, Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó vezetője, Kelemen Hunor, az Iskola Alapítvány elnöke, Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője és Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógus-szövetség elnöke. A tanács egyéves tevékenységét értékelve Lakatos András mindenekelőtt a Tanügyminisztérium által 2005-ben kiírt 53 tankönyv lektorálásának fontosságát emelte ki. Arra kell törekedni, hogy a minőségi magyar tankönyveket magyar szakemberek írják, és ehhez tankönyvíró műhelyek létrehozása szükséges. – Igény van a romániai magyar pedagógusok akkreditált, intézményesített továbbképzésére. /Ülésezett a Romániai Magyar Közoktatási Tanács. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 27./

2007. december 7.

A református egyház elhatárolódott dr. Buzogány Dezső lelkésztanár tettétől, ezért le kellett mondania szenátusi tagságáról. Az aláírók megdöbbentek, amikor kiderült, hogy Buzogány Dezső „csendben” visszakerült a BBTE szenátusába. Ezért kérik az Erdélyi Református Egyházkerületet, tegyen meg minden egyházjogi lépést Buzogány Dezső felelősségre vonása érdekében. A dokumentumot kézjegyével látta el Albert Júlia pedagógus, Beder Tibor nyugalmazott főtanfelügyelő, Brassai Zoltán akadémikus, Balázs Ágnes lelkipásztor, Farkas György egyetemi oktató, Farkas Csaba fogorvos, Incze Béla, az udvarhelyszéki SZNT elnöke, Kósa Ferenc egyetemi oktató, Lászlóffy Zsolt zeneszerző, Somai József közgazdász, Soó Zöld Margit festőművész, Terényi Ede zeneszerző, Tőkés Elek iskolaigazgató, Tulit Zsombor kiadóigazgató és Wanek Ferenc egyetemi oktató. /B. T. : Buzogány lemondását kérik. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./ Előzmény: Kizárták a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanári karából a felsőoktatási intézmény két oktatóját, Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktust; a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) két alelnökét. A két oktató eltávolítását célzó rektori javaslat megszavazói között volt Buzogány Dezső, a Református Tanárképző Kar képviselője. /Kelemen Tamás: Kirekesztő multikulti. Kirúgta a BBTE szenátusa Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktust – Magyar oktatók is megszavazták a döntést. = Krónika (Kolozsvár), 2006. nov. 28./

2008. szeptember 2.

Tulit Zsombor neve azért csenghet ismerősen, mert a sajtó időről időre hírt ad arról, hogy a világ legmagasabb csúcsai közül éppen melyiket hódította meg a „Székelyek a magasban” expedíciósorozat egyik kezdeményezője és kivitelezője. A fiatal hegymászó most éppen a Himalájába készül. Tulit Zsombor a T3 kiadó és nyomda egyik tulajdonosa – a sepsiszentgyörgyi vállalkozás közel 15 esztendővel ezelőtt alakult, azóta piacvezető a romániai magyar tankönyvkiadásban, évente több mint 60 ezer kötetet ad ki, saját országos tankönyvterjesztő hálózatot működtet. /Bíró Blanka: „Visszafordultam, élek” = Krónika (Kolozsvár), szept. 2./

2009. július 29.

Hevesen támadja a román és a magyar sajtó egy része az Erdélyi Magyar Ifjak augusztusban Gyergyószentmiklóson esedékes táborát, valamint Borboly Csabát, a Hargita Megyei Tanács elnökét, mivel az önkormányzat támogatja a rendezvényt. A támadások sorát az Új Magyar Szó napilap indította el Közpénzek a szélsőjobbnak című július 15-i anyagában, kifogásolva, hogy a Hargita Megyei Tanács támogatja az EMI-tábor megszervezését, amelynek előadói között a magyarországi Jobbik vezetői is helyet kapnak. Kifogásának adott hangot Eckstein-Kovács Péter államfői tanácsadó, az RMDSZ Szabadelvű kör platformjának vezetője is, erre nyílt levélben válaszolt a szervezet, tiltakozásukat fejezve ki a szélsőséges megbélyegzés ellen. A hét elején a bukaresti Evenimentul Zilei napilapban jelent meg a Magyar szélsőségegesség a román állam pénzén című írás, melyben ugyancsak azt kifogásolták, hogy a Hargita Megyei Tanács 5000 lejjel járult hozzá a tábor finanszírozásához. Borboly Csaba blogján reagált az ellene és az EMI-tábor ellen felhozott vádakra.,,Nem hiszem, hogy székely ifjúságunk, azok a fiatalok, akik ellátogatnak az Erdélyi Magyar Ifjak táborába, szélsőséges gondolkozásúak lennének” –hangsúlyozta: többségük barátkozni, ismerkedni és szórakozni megy, nem kevesen közülük végigjárják a székelyföldi nyári táborokat.,,Azoknak a fiataloknak, akik politikai véleményüket most formálják ki, egyáltalán nem baj, ha sokféle embert, politikust megismernek, ha véleményüket nyílt vitában alakítják ki, ha megtanulnak érvelni, mérlegelni” – vélte a Hargita megyei önkormányzat elnöke. A vitába a Magyar Ifjúsági Értekezlet /Miért/ is beszállt.,,Nem találunk semmi kivetnivalót abban, hogy a megyei tanács egy hagyományőrző tábort támogat” – idézte álláspontjukat az Új Magyar Szó. Hasonló támadások az előző években is voltak, igaz, jórészt csak román oldalról – emlékeztetett Nemes Előd, az EMI háromszéki szervezetének vezetője.,,Néhány, magát liberálisnak nevező hangoskodó képezi a támadók táborát, ők eltörpülnek a sok ezer résztvevő mellett. A tábor programja színvonalas, és minden magyart szívesen látunk, még a kritizáló liberálisokat is” – szögezte le Nemes Előd. Mint mondta, évről évre egyre többen vesznek részt a rendezvényen, tavaly 15 000-en látogattak el Gyergyószentmiklósra, az idei, ötödik táborban mintegy húszezer résztvevőre számítanak. A szórakozás mellett a résztvevők számára lehetőség adódik megismerni múltunkat, kultúránkat. Az előadások témái között szerepel egyebek mellett a magyarság eredete, autonómia a gyakorlatban, a magyar tánc évszázadai, a székely történelem, pártépítés Jobbik-módra, a református egyház helyzete 1945 előtt, a Bolyai Egyetem ügye, megmaradás a szórványban, az erdélyi politikai helyzet, nemzetstratégia. Az előadók között lesz többek között Bartha József, Bodó Barna, Böjte Csaba, Csép Sándor, Egyed Ákos, Erőss Zsolt, Izsák Balázs, Jankovics Marcell, Kallós Zoltán, Kovács Lehel, Nyisztor Tinka, Tőkés László, Tulit Zsombor, Vincze Gábor, Vona Gábor és Wittner Mária. /Farcádi Botond: Kiknek nem tetszik az EMI-tábor? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 29./

2009. augusztus 7.

A gyergyószentmiklósi EMI-táborban két történelmi előadás is elhangzott, Egyed Ákos akadémikus a székely történelem sajátosságairól értekezett, Vincze Gábor pedig a magyarországi és erdélyi református egyház 1945 utáni történetét vázolta. Somai József, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság tiszteletbeli elnöke az erdélyi magyar szolidaritás és szövetkezés paradoxonairól beszélt. Nagy érdeklődés övezte két hegymászó, Erőss Zsolt és Tulit Zsombor alpinista beszámolóját. /Ferencz Csaba: Erősödik a nemzeti politika (V. EMI-tábor). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 7./

2009. december 21.

„Bűvészmutatványok helyett biztos, szilárd jövőkép” Ez volt a címe annak a határozattervezetnek, amelynek elfogadását a Székely Nemzeti Tanács december 19-én tartott tanácskozása elnapolta. Az ülés napirendjén Izsák Balázs, az SZNT elnökének politikai beszámolója, a 2009. év Gábor Áron-díjainak kiosztása és az önrendelkezési nyilatkozat elfogadása szerepelt. Izsák Balázs rámutatott: a katalánok hét végi népszavazásának két figyelemre méltó tanulsága van. Az egyik, hogy Európában a kisebbségi sorba kényszerült nemzeti közösségek helyzete még mindig megoldatlan, a másik, hogy a hatóságok akaratától és szándékától függetlenül megszervezett népszavazás hiteles kifejezője a közösségi akaratnak. Véleménye szerint „nem a német miniszterelnök vagy a magyar miniszterelnök-helyettes a megoldás a Székelyföld számára, hanem az önrendelkezés intézményei, úgy, ahogy a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútuma leírja”. A tanácskozáson kiosztották a 2009. év Gábor Áron-díjait. Díjazottak: a Székelyföld folyóirat, Bernard Le Calloc’h francia földrajztudós, a Francia Finnugor Társaság elnöke, a Francia Írószövetség tagja, Szakács Gábor és Friedrich Klára rováskutató és -oktató, akiknek a neve összekapcsolódik a tatárlaki éremmel, a tordosi lelettel, a tászoktetői rovásos kövekkel, a dálnoki emlékkel, a székelyderzsi rovásos téglával és a boszniai piramissal, valamint Tulit Zsombor hegymászó, aki a Székelyek a magasban expedíciósorozat révén „egy egész közösséget állított a figyelem középpontjába”. /Mózes Edith: A székely népnek joga van az önrendelkezéshez! = Népújság (Marosvásárhely), dec. 21./

2010. május 17.

Székelyföldi rendezvényeink dimenziói
A hét végén is egymásra torlódtak a kisebb-nagyobb közösségek részvételét megcélzó kulturális, sport- és egyéb rendezvények, amelyek, ha számszerűsítjük az érdeklődést, hol átütő, hol mérsékeltebb sikerrel célba is értek, ezek szervezői, kivitelezői és a résztvevők számára is sikerélményt produkáltak.
A múlt héten olyan üdvözlendő elmozdulást is láthattunk, hogy megyei, sőt, székelyföldi szinten is az egymás sarkára lépő, egymásra torlódó és emiatt a siker hatásfokát csökkentő rendezvényeket tájékoztató szándékkal közös listára fogták. Ez történt a Székelyföld Napok három megyét egybefogó listájának összeállításával, amely ez alkalommal mellőzte az eddig szokásos intézményi vagy megyék közötti elkülönülést.
A Kézdivásárhelyen először megrendezett Székelyföldi Termékkiállítás és Vásár jó példa arra is, hogy a két szomszédos megye illetékesei az előző időszakban tapasztalható torzsalkodás helyett a közös fellépést választották. Ez a rendezvény a ,,termék" fogalmát az áru kategóriából kiemelve a székelyföldi szellemi termék számára is teret biztosított. Ily módon a bodosi mézespogácsa társaságában jól megfért és ezt más dimenzióba emelte a többszörös országos kézilabdabajnok és olimpikon Kicsid Gábor vagy a Tulit Zsombor képviselte székely hegymászók, a többkönyves író és világjáró Gazda József teljesítményével. A világjáró székely geológusok fotókiállítása, amelyet a Klivalab Egyesület szervezett, Székelyföld szellemi határait a dél-afrikai Jóreménység fokáig, a chilei Andok gerincéig és Izland magasságáig tolta arrébb. Kár, hogy ennek a nagyszabású termékkiállításnak és vásárnak a híre-neve nem ütötte át a politikai szférából erre a területre is beszivárgó ellenlábasság falát, amiről senki sem beszélt, de sokan érezték-tudták, hogy a háttérben az RMDSZ—MPP ellentét munkál, és ez apasztja az érdeklődést.
A hét végén a Sepsiszentgyörgyön zajló Háromszéki Kolbászparádé is a magyarság nemzeti integrációs törekvésének a lecsapódása: a Zalánpataki Szorgos Asszonyok vagy a Duna-deltát járó horgászok jelenlététől a békéscsabai, gyulai, veszprémi kolbászkészítőket is Székelyföldre hódította. Vegyük észre, hogy az európai integráció, az egymásra találás jelei-jegyei ezek, akkor is, ha a kolbászt nem éppen az uniós receptek szerint töltik, mert van eset rá, mint a mostani is, hogy a miénk ehetőbb.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. június 17.

Székelyföldi rendezvények dimenziói
A hét végén is egymásra torlódtak a kisebb-nagyobb közösségek részvételét megcélzó kulturális, sport- és egyéb rendezvények, amelyek, ha számszerűsítjük az érdeklődést, hol átütő, hol mérsékeltebb sikerrel célba is értek, ezek szervezői, kivitelezői és a résztvevők számára is sikerélményt produkáltak.
A múlt héten olyan üdvözlendő elmozdulást is láthattunk, hogy megyei, sőt, székelyföldi szinten is az egymás sarkára lépő, egymásra torlódó és emiatt a siker hatásfokát csökkentő rendezvényeket tájékoztató szándékkal közös listára fogták. Ez történt a Székelyföld Napok három megyét egybefogó listájának összeállításával, amely ez alkalommal mellőzte az eddig szokásos intézményi vagy megyék közötti elkülönülést.
A Kézdivásárhelyen először megrendezett Székelyföldi Termékkiállítás és Vásár jó példa arra is, hogy a két szomszédos megye illetékesei az előző időszakban tapasztalható torzsalkodás helyett a közös fellépést választották. Ez a rendezvény a ,,termék" fogalmát az áru kategóriából kiemelve a székelyföldi szellemi termék számára is teret biztosított. Ily módon a bodosi mézespogácsa társaságában jól megfért és ezt más dimenzióba emelte a többszörös országos kézilabdabajnok és olimpikon Kicsid Gábor vagy a Tulit Zsombor képviselte székely hegymászók, a többkönyves író és világjáró Gazda József teljesítményével. A világjáró székely geológusok fotókiállítása, amelyet a Klivalab Egyesület szervezett, Székelyföld szellemi határait a dél-afrikai Jóreménység fokáig, a chilei Andok gerincéig és Izland magasságáig tolta arrébb. Kár, hogy ennek a nagyszabású termékkiállításnak és vásárnak a híre-neve nem ütötte át a politikai szférából erre a területre is beszivárgó ellenlábasság falát, amiről senki sem beszélt, de sokan érezték-tudták, hogy a háttérben az RMDSZ—MPP ellentét munkál, és ez apasztja az érdeklődést.
A hét végén a Sepsiszentgyörgyön zajló Háromszéki Kolbászparádé is a magyarság nemzeti integrációs törekvésének a lecsapódása: a Zalánpataki Szorgos Asszonyok vagy a Duna-deltát járó horgászok jelenlététől a békéscsabai, gyulai, veszprémi kolbászkészítőket is Székelyföldre hódította. Vegyük észre, hogy az európai integráció, az egymásra találás jelei-jegyei ezek, akkor is, ha a kolbászt nem éppen az uniós receptek szerint töltik, mert van eset rá, mint a mostani is, hogy a miénk ehetőbb.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. október 29.

Hogy került a csizma az asztalra? Avagy miért foglalkozik tankönyvekkel az RMDSZ Oktatási Főosztálya?
Jogosan vetődhetett fel a kérdés minden jóhiszemű olvasóban, midőn Péntek János professzor úr megnyilatkozásait olvasta a Krónika október 1-jei számában B. Kovács András tollából (Használhatatlan, csapnivaló tankönyvek, Szempont).
Egy kis emlékeztető a nyilatkozatból: „Amikor 1999-ben a miniszteri rendelet a kisebbségi szervezetekre bízta a tankönyvek ügyét, akkor az RMDSZ ebből kizárta az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsot, a pedagógusszövetség szakmai szervezetét. A miniszteri rendelet a tankönyvek szakmai ellenőrzési jogát biztosítja, e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták. Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel”.
A fentiek alapján akár fel is háborodhatna a tisztelt olvasó, de a helyzet az, hogy a minden kétséget kizáróan igazolható események és kordokumentumok komolyan cáfolják az idézett állítások igazságtartalmát, megkérdőjelezve hitelességüket. Számomra fölöttébb bizarr, mi több, groteszkbe hajló, hogy a professzor úr annak az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsnak a kizárásával vádolja az RMDSZ-t, mely az Ügyvezető Elnökség kezdeményezésére jött létre 1993-ban és Péntek Jánost választotta kuratóriuma elnökének.
Az első időszakban (1993–1997 között) a Fiser Fülöp Ildikó és Cs. Gyímesi Éva (mindketten az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnökei voltak) által bejegyeztetett Collegium Transsylvanicum Alapítvány keretében tevékenykedett, majd ezt követően a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség szaktestületeként fejti ki tevékenységét. Az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács megalakulását követően az Ügyvezető Elnökség két munkatársat foglalkoztatott az anyanyelvű oktatásunkkal kapcsolatos problémák megoldása érdekében. Fóris-Ferenczi Rita a tanügyi reform, oktatási programok, míg Székely Győző a magyar nyelvű tankönyvkiadás kérdésköréért felelt.
De hagyjuk a korai előzményeket, térjünk vissza a közelmúlthoz. Kezdjük ott, hogy a Péntek professzor úr által említett miniszteri rendelet (OMEC nr. 3950) nem 1999-ben, hanem 2005. április 25-én jelent meg, az RMDSZ igen erélyes fellépésének köszönhetően. Ebben az időszakban az oktatási minisztériumot Mircea Miclea vezette, az RMDSZ képviseletében pedig Kötő József töltött be államtitkári funkciót. A 9 cikkelyt magában foglaló – ma is érvényben levő – rendelet szabályozza a kisebbségek nyelvén folyó oktatásban, a kötelező oktatás szintjén használható tankönyvek ügyét. Néhány fontosabb kitétel:
A kisebbségi oktatásban használhatóak az anyanyelven megírt és engedélyeztetett tankönyvek. • A magyar kisebbség számára minden tantárgyból legkevesebb 2 alternatív tankönyvet kell biztosítani. • Az anyanyelvű oktatásban – államközi protokoll alapján – lehet alkalmazni az anyaországban használatos tankönyveket. • A kisebbségi tankönyvkiadást a kötelező oktatás szintjén az állami költségvetésből finanszírozzák. • A román nyelvből fordított tankönyvek csak a minisztérium Kisebbségi Főosztálya jóváhagyását követően nyomtathatók ki.
Ez utóbbi rendelkezés befoglalását az RMDSZ pontosan azért szorgalmazta, hogy lehetőség nyíljon a silány minőségű fordítások kiiktatására. A rendelet mellékletében a fordítások szakmai ellenőrzésének lebonyolítására az RMDSZ-t és az RMPSZ-t (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) nevesíti. A rendelet megjelenését követően, mint az Ügyvezető Elnökség Oktatási Főosztályának vezetésével frissen megbízott ügyvezető alelnök megbízatást kaptam a szakmai szervezetek és a magyar érdekeltségű tankönyvkiadók vezetőivel folytatandó érdemi tárgyalásokra annak érdekében, hogy mihamarabb találjunk megoldást a rendeletben foglalt jogosítványok gyakorlatba ültetésére. Az első közös megbeszélésre 2005. május 28-án került sor Kolozsváron, az Ügyvezető Elnökség Majális utcai székházában.
Hogy milyen fontosságot tulajdonított az RMDSZ a tankönyv-problematikának, gondolom, egyértelműen jelzi, ha közlöm a tanácskozásra általam meghívott és ott megjelent személyek névjegyzékét: Markó Béla – szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes, Takács Csaba – ügyvezető elnök, Kötő József – oktatásügyi államtitkár, Asztalos Ferenc – képviselő, a parlament oktatási szakbizottságának elnöke, Lászlófy Pál – az RMPSZ elnöke, Péntek János – professzor, az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács kuratóriumának elnöke, Gyenge Csaba – egyetemi professzor, P. Dombi Erzsébet – docens, Fóris-Ferenczi Rita – adjunktus, Veres Valér – adjunktus, Balla Júlia – középiskolai tanár, Székely Győző – tankönyvszerkesztő, Tőkés Elek – a Stúdium Kiadó igazgatója, Szikszai Ildikó – az Ábel Kiadó igazgatója, Varga Károly – a Corvin Kiadó igazgatója és Tulit Zsombor – a T3 Kiadó igazgatója.
A többórás tanácskozáson a jelenlevők egyhangúlag elfogadták Lászlófy Pálnak, a pedagógusszövetség elnökének javaslatát. „Az én javaslatom az, hogy a közoktatás általános problémáinak és ezen belül a tankönyvellátás gondjainak megoldására hozzuk létre a Romániai Magyar Közoktatási Tanácsot (RMKoT – a felsőoktatási Tanács mintájára), amely legyen egy hárompillérű testület: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Magyar Tankönyvkiadók Egyesülete képviseletével. (Az idézet az ülésen készült jegyzőkönyvből származik.)
A tanácskozás végén Markó Béla szövetségi elnök megbízott, mint oktatásért felelős ügyvezető alelnököt, hogy egy héten belül dolgozzam ki az RMKoT szervezési és működési szabályzatát, és Lászlófy Pállal közösen készítsük elő a testület következő ülését. Folyamatos információcseréket és egyeztetéseket követően került sor az RMKoT az év július 9-i ülésére, ugyancsak a Majális utcai székházban.
Ez alkalommal közösen egyeztettünk a románból történő tankönyvfordítások minőségi ellenőrzésének procedúráját illetően. A 9 tagú testületből e sorok íróján kívül jelen voltak: Kötő József államtitkár, Asztalos Ferenc képviselő, Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó igazgatója, Lászlófy Pál RMPSZ-elnök, Székely Győző, az Erdélyi Tankönyvtanács képviselője és Tulit Zsombor a Magyar Tankönyvkiadók Egyesülete képviseletében. Döntések sorát hoztuk meg arra vonatkozóan, hogy kiket kérünk fel a már lefordított és a kiadók által lektoráltatott tankönyvek újralektorálására, milyen mértékű legyen az elvégzett munka honoráriuma, hogyan történjen a kapcsolattartás és információcsere a szerzők-kiadók-oktatási főosztály-szaklektorok-minisztériumi Kisebbségi Főosztály- láncolatban. Néhány név azon személyek közül, akiket az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács és a magyar tankönyvkiadók javaslatára kért fel az RMDSZ Oktatási Főosztálya a fordítások ellenőrzésére: dr. Gyenge Csaba – műszaki tudományok, dr. Kerekes Jenő – gazdaságtudományok, dr. Ágoston Katalin – műszaki tudományok, dr. Orbán Béla – matematika, dr. Lányi Szabolcs – ipari kémia, dr. Makkai Ferenc – kémia, dr. Csibi Vencel – mérnöki mechanika, Darvay Béla – fizika, dr. Ráduly-Zörgő Éva – pszichológia, dr. Péntek Imre – pszichológia, dr. Ionescu Klára – informatika, dr. Robu Judit – informatika, Vincze Zoltán – történelem. Kötelességem, hogy ez alkalommal is megköszönjem mindegyikük felelősségteljes és magas szakmai igényességgel végzett munkáját. Tekintettel arra, hogy az RMPSZ anyagiak hiányában nem tudta teljesíteni előzetesen vállalt pénzügyi kötelezettségeit, 2005. augusztus 30-i dátummal a Communitas Alapítvány együttműködési szerződést kötött az RMPSZ-szel, mely alapján átvállalta a költségtérítések 60 százalékát.
Nos, a fenti – egyértelműen dokumentálható – tények ismeretében úgy érzem, jogos a kérdésfelvetés: hogyan beszélhetett kizárásról Péntek professzor úr megnyilatkozása során? De azt hiszem, erre a választ nem nekem kell megadnom!
A történelmi hűség kedvéért kell megemlítenem, hogy a „pártirodának” titulált Oktatási Főosztály 2008-ban arra is mert vállalkozni, hogy a CENTA Közép-európai Tanárakadémia együttműködésében Tankönyveink megújításáért címmel továbbképzést indított romániai magyar tankönyvszerzők számára. Tavasszal a Kolozsváron megszervezett képzésen mintegy 200-an vettek részt, és többek között olyan szakmabeliek tartottak előadást, mint: dr. Hoffmann Rózsa – egyetemi docens, dr. Vass Vilmos – egyetemi docens, Csapó Benő – egyetemi tanár, Antalné Szabó Ágnes – egyetemi docens, Valaczka András – tankönyvszerző, a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. vezetője, Kojanitz László – a Tankönyvkutató Intézet igazgatója, Horváth Zsuzsanna – az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főmunkatársa. A képzés folytatására ősszel került sor Budapesten azon 40 személy részvételével, akik teljesítették az előzetes megállapodás értelmében elfogadott feltételeket. A hallgatók két nap alatt külön csoportokban vettek részt a saját szakterületükre vonatkozó előadásokon és képzéseken. Az sem mellékes, hogy a két program lebonyolításához szükséges 160 ezer lejt (1,6 milliárd régi lej) szintén az Oktatási Főosztály „járta ki”, pályázva a Communitas Alapítványnál, a romániai és magyarországi oktatási minisztériumoknál.
Végezetül szinte félve merem leírni, hogy „pártirodaként” arra is volt bátorságunk, hogy magyar nyelvű tankönyvek megírására írjunk ki pályázatot a Communitas Alapítványon keresztül, és elkészülhetett hat olyan hiánypótló tankönyv, melyek elnyerték a szakemberek elismerését. Arról, hogy a folyamatosan megjelenő tanügyi törvénytervezetek elfogadtatására való hivatkozással az oktatási minisztérium évek óta nem ír ki pályázatot új tankönyvek megírására és ennek következtében az általunk megíratott tankönyvek nem kerülhettek a tanulók padjára, mi nem tehetünk. Amit viszont sikerült megtennünk, az, hogy az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) és az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány támogatásával az elmúlt kilenc évben – pályáztatási rendszerben lebonyolítva – több mint 92 ezer tankönyvet osztottunk ki ingyenesen 11. és 12. osztályos diákjainknak.
Hogy került tehát a csizma az asztalra? A legkézenfekvőbb válasz: odatették! Miért foglalkozik az RMDSZ tankönyvekkel és egyáltalán oktatással? Hát azért, mert egyrészt a választópolgárok szavazatokban kifejezett bizalma odatette és erre kötelezi, másrészt tudjuk, hogy helytálló a magyar közmondás, miszerint: segíts magadon, Isten is megsegít.
Lakatos András, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke, gyakorló tanár, iskolaigazgató.
Előzmény:
Krónika (Kolozsvár), 2010 október 1.
Használhatatlan, csapnivaló tankönyvek
A Krónika kiemelt helyen foglalkozott a román nyelv oktatásának évtizedek óta vajúdó kérdésével, lévén annak megoldatlansága a kisebbségi oktatás egyik legégetőbb gondja.
Kimutatta: nem egy esetben ideológiai elfogultság siklatta ki a pedagógiai meggondolásokat, a didaktikailag indokolt elvek érvényesítését, s amikor a helyzet jobbra fordulhatna, a soros tanügyi reform elakadt, a legújabb törvénytervezet politikai időhúzás áldozataként a szenátusban vesztegel. No de az adott jogi lehetőségek kihasználásával is adósok vagyunk, miként az kiderül Péntek János nyelvészprofesszornak, az MTA kolozsvári akadémiai bizottsága és az erdélyi tankönyvtanács elnökének megállapításaiból. Az egyetemi tanár a tankönyvkiadás és a nyelvtanítás elvi szempontjai, az aktuálpolitikai helyzet beható ismeretében pontos diagnózist tud felállítani, és a bajok orvoslásához megoldásokat is sugall.
Alternatív tankönyvválaszték
Az alábbiakban a professzor úrnak a Sapientia- egyetem csíkszeredai karán a kétnyelvűségnek szentelt konferenciáján elhangzott előadásából vett gondolatokat szerkesztettük egybe egy, a témában folytatott beszélgetéssel.
Péntek János azzal kezdi, hogy még Andrei Marga minisztersége idején, 1999-ben a magyar tankönyvek ügyét rendeletben rábízták az RMDSZ-re, hogy az a Romániai Magyar Pedagógusszövetséggel karöltve gondoskodjék az új tankönyvek megírása fölötti felügyeletről. Ez Péntek János szerint nem valósult meg, illetve ami megvalósult belőle, azt mutatja, hogy e törvény adta lehetőséggel egyáltalán nem éltünk, illetve egyesek visszaéltek vele. Súlyos a vád, íme az indoklás. „A pályázatokra valóban elkészültek az alternatív tankönyvek. Kötelező módon több tankönyvnek kell lennie minden tárgyból, így a román tantárgy számára is több készült. Nos, én úgy látom, hogy ami ezek közül a leggyengébbnek bizonyult, amit nem mertek bevinni a román iskolákba, arra ráütötték, hogy jó lesz a kisebbségi oktatásnak – magyarázza a kolozsvári egyetemi professzor –. Látnivaló, ezeknek a tankönyveknek a szerzői kizárólag román anyanyelvűek, a kisebbségi nyelvekről nem tudnak semmit, ezek a tankönyvek egyáltalán nem kapcsolódnak semmilyen kisebbségi nyelvhez.
Kiegészítették ugyan őket magyar szójegyzékkel, de abból is látni, fogalmuk sincs, kinek készült, ugyanis a főnév mellé oda van írva, milyen nemű az a főnév, holott az a magyarban képtelenség. Találtam benne olyan feladatot: adjál példát a te nyelvedből arra, hogy a hangsúly alapján jelentős különbség keletkezik a szavak között. A hazai kisebbségek közül a magyarban, a szlovákban, a lengyelben stb. kötött a hangsúly, a feladat tehát abszurd elvárással lép fel.”
Magam is tanúsíthatom, hogy általam ismert kisebbségi iskolában elutasították e könyv használatát, nem a kisebbségeknek szánt, hanem inkább a kimondottan románoknak írott tankönyvet választotta a romántanár, mert azt tartja didaktikailag jobbnak. „Könnyebb belőle oktatni a magyar tanulókat is” – indokolta döntését a pedagógus. Ma tehát Romániában nem igaz, hogy a kisebbségi gyerekek nyolcadikig számukra készült románkönyvekből tanulnak, illetve nem úgy igaz, ahogy gondolnók.
A szakembernek lesújtó a véleménye ezekről a tankönyvekről, szerzőiket több szarvashiba elkövetése miatt is elmarasztalja. Mindenekelőtt képtelenségnek tartja, hogy „a kisebbségeknek” mint olyanoknak készítsen valaki tankönyvet. Annak ugyanis anyanyelv-specifikusnak kellene lennie, azaz valamennyit a diákok anyanyelvéből kiindulva kellene megalkotni, ráépítve az anyanyelvi tudásra azt, amit a másik nyelvből neki meg akarunk tanítani. Tehát nem lehet egy kalap alá venni olyan különféle szerkezetű és szemléletű, eredetű nyelveket, mint például a szlovák, a török, az ukrán, a magyar vagy a szerb. E kérdés megoldásához tehát még csak hozzá sem láttak nálunk, bár az oktatási minisztérium nemzetiségi osztályának mindig magyar volt a vezetője, s bár a törvényes lehetőség már tíz éve adott lenne hozzá.
Esélyegyenlőtlenség
Péntek János professzor elmondja, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács elé került ügy hasonlóképpen fájó és újabb fonákságra vet fényt. „Hátrányos megkülönböztetés, ha ugyanolyan vizsgakövetelményeket támasztunk a román és nem román anyanyelvűekkel szemben. Mert bármilyen jók lesznek, ha javulnak majd a román oktatás tantervei és a könyvei, akkor sem fogadható el, hogy érettségi vizsgán ugyanazokat a tételeket kapják a magyarok, mint a többségiek, és ugyanazon pontozással bírálják el teljesítményüket – állapítja meg a neves nyelvész –. Ott vannak a parlamentben az idegen nyelveket beszélő képviselők.
Vajon mit szólnának hozzá azok, akik azt állítják magukról, jól beszélnek franciául, ha odaállítanák egy francia anyanyelvű mellé őket, hogy együtt vizsgázzanak vele? Helyt tudnának-e állni egy ilyen vizsgán? Képtelenség. Ezt nem lenne szabad megengedni! Ezzel nyilvánvaló, hogy hátrányos helyzetbe hozzuk a gyermekeket. És nem csupán a vizsgáról van szó. Évente kimutatják statisztikailag, hogy románból hány magyar iskolás bukik meg, hogy mindez mennyit nyom átlagos osztályzatukban. Az egyetemi bejutás ma sok helyt pontozás alapján folyik, az érettségieredményeket is beszámítják, és ettől függ az is, hogy tandíjas lesz-e, vagy sem a diák. Ha átment ugyan románból, de a jegye gyenge, akkor ez méltánytalan hátrányba taszítja… És ennek orvoslására nem kell semmilyen előkészítés, mert a tantervi és tankönyvreformhoz több idő szükségeltetik, ez viszont egyszerű politikai döntést kíván csupán. Azaz más tételeket kell kidolgozni a magyar iskolák számára és kész!”
Péntek professzor úgy véli, az alternatív tankönyvek meglétét előíró paragrafus máig sem működik Romániában. Szerinte legalább két nyelvi szituációból kiindulva kellene az alternatív tankönyveket kidolgozni. „Az egyik az, amikor a gyerek viszonylag jól tud románul már korábbról, mert környezeti nyelve a román, a másik pedig, amikor gyengén vagy egyáltalán nem tud. Mint például a Székelyföldön. Ezeket a helyzeteket külön kellene kezelni. A törvény pedig megengedi ezt, mivel úgy fogalmaz: legalább két tankönyvnek kell léteznie a kisebbségi oktatásban minden tárgy esetében.
Ez tehát megoldható, és akárcsak a magyar oktatásában, a román esetében is az lenne a célravezető, ha minden osztály számára legalább két tankönyvünk lenne. Nem abból kell kiindulni, hogy a tankönyvszerzőnek mi van a fejében, hanem abból, hogy a tanulónak milyen a nyelvi környezete. Szórványban, esetleg olyan vidéken él-e, mint például Kolozsvár, ahol már hoz tudást magával az iskolán kívüli világból, vagy tömbvidéken, a Székelyföldön, ahol nem hoz. Tudnunk kell, merre akarjuk irányítani a gyermeket akár magyarból, akár románból. A lényege ugyanis az, hogy a kétnyelvűség fontos ugyan, de a hangsúlyok külön figyelmet érdemelnek, arra kell ügyelnünk, hogy az anyanyelv maradjon az elsődleges.
A kétnyelvűségnek magas szintűnek és jól hasznosíthatónak kell lennie, de úgy, hogy a második nyelv ne szorítsa háttérbe az anyanyelvet, különben a dolog elcsúszik a nyelvcsere fele. A második nyelv dominanciája a kétnyelvűségben asszimilációhoz vezet” – figyelmeztet Péntek János. A professzor egyrészt külön tantervet tart szükségesnek minden kisebbségnek (az anyanyelv-specifikusság elve alapján), legalább két tankönyvet szorgalmaz románból úgy, hogy az egyik a szórványnak, a másik a tömbnek készülne (a területspecifikusság elve), és ennek megfelelően külön vizsgatételeket és elvárásokat javasol.
Az egyetemi tanár egyébként felhívja a figyelmet az ún. törpe kisebbségekre, amelyek között akad nem egy, amelynek nem anyanyelvén folyik az oktatása, csak anyanyelvi óráik vannak a különben román tannyelvű iskolákban. Nos, esetükben a mai rendszer nem alkalmas a nyelv megőrzésére, fontos lenne számukra a külön nyelvi revitalizációs programok kidolgozása. Ismerős a probléma: a csángók hasonló kezelést igényelnének, külön nyelvélesztő oktatásra lenne szükségük. Ennek ma a jogi keretei, taneszközei is hiányoznak. Bár a Moldvai Magyar Csángószövetség és az ottani magyar nyelvoktatásban részt vevők rendkívüli erőfeszítései minden tiszteletet és támogatást megérdemelnek, ők sem az őket megillető szakmai segítséget, sem a jogi támogatást nem kapták meg eddig – miként még legalább tíz másik romániai kisebbség sem.
Vívmánnyá feltupírozott hamis megoldások
Péntek János úgy látja, a nyelvoktatásban nemcsak, hogy nem sikerült új jogi garanciákat hozni, de még az adott lehetőségek kiaknázása sem következett be, s miként az ún. „kisebbségieknek szánt” tankönyv mutatja, módszertanilag és színvonalát tekintve egyaránt elvétett „megoldás”. „Amikor 1999-ben a miniszteri rendelet a kisebbségi szervezetekre bízta a tankönyvek ügyét, akkor az RMDSZ ebből kizárta az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsot, a pedagógusszövetség szakmai szervezetét.
A miniszteri rendelet a tankönyvek szakmai ellenőrzési jogát biztosítja, e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták. Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel” – panaszolja Péntek János nyelvész.
B. Kovács András

2015. február 16.

Ügyvezetőt választott a CIVEK
Új elnökséget választott múlt szerdai közgyűlésén a 39 háromszéki civil szervezetet tömörítő Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK), ugyanakkor határozat született az ügyvezető elnöki tisztség bevezetéséről is – tájékoztattak közleményükben. Az érdekérvényesítést, valamint a civil szervezetek megerősítését felvállaló szervezet élére Bereczki Kingát választották, akit munkájában alelnökként Tulit Zsombor és Sütő Mária Rita segít.
A 2009-ben megalakult kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület elnökét, Ráduly Attilát a CIVEK ügyvezető elnökévé választották, feladata a szervezet éves programtervének összeállítása, év végén pedig a megvalósításokról is be kell majd számolnia. Az immár kilenc éve tevékenykedő CIVEK tavaly több sikeres programot is lebonyolított Háromszék-szerte. Egyebek mellett önkéntesek bevonásával felújították a 19 települést érintő, azok nevezetességeit, természeti értékeit népszerűsítő Sepsi Zöld Utat, megyeszékhelyi és kézdivásárhelyi Civil Sétány rendezvényükön pedig térségünk egyesületeivel, alapítványok és különböző profilú szervezetek tevékenységével ismerkedhettek az érdeklődők. (dvk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. március 22.

Civil díjazás
A Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) díjazza a tavalyi legsikeresebb háromszéki civil programot. Az Év Civil Szervezete díjat ma 11 órától adják át ünnepélyes keretek között Sepsiszentgyörgy, a Tein Teázóban.
A szövetség felhívására 11 jelölés futott be, a CIVEK öttagú vezetősége értékelte a pályázatokat, és döntött az idei díjazottról. Az értékelésben részt vettek: Bereczki Kinga (Amőba Alapítvány), Hubbes Kinga (Gyulafehérvári Caritas sepsiszentgyörgyi kirendeltsége), Tulit Zsombor (Alpinsport Egyesület), Kotta László (Puskás Tivadar Műszaki Tudományos Alapítvány). Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke, összeférhetetlenségi okok miatt nem vett részt az elbírálásban.
A díj egy diplomából és egy 1000 lejes utalványból áll, amelyet nyomdaköltségekre fedezésére fordíthat a nyertes szervezet. A díj főtámogatója a T3 Nyomda. A benevezett pályázatok megtekinthetők a www.civek.ro oldalon.
(CIVEK-hírszolgálat)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. március 23.

A befektetett munka meghozta a sikert a néptáncegyesületnek
Civil szervezetek versengtek
Immár 5. éve, hogy a közösség elismeréseképpen a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) kiosztja az Év civil szervezete díjat egy arra érdemes, sikeres pályázattal, munkával, tettekkel bizonyító csapatnak. A tegnap a Tein Teaházban tartották a díjkiosztót.
A díjra 11 jelölés futott be a tavalyi év legeredményesebb akcióiból, egyet formai okok miatt nem fogadtak el, a fődíjat a Romániai Magyar Néptánc Egyesület (RMNE) nyerte Mozdulatokba vésett gyökerek nevű projektjével.
Bereczki Kinga CIVEK-elnök tételesen felsorolta a civil szervezetek azon megvalósításait, amelyekkel beneveztek, vagy benevezték őket a díjért: a Salvatore Egyesületet (gyűjtőprogram rászorulóknak), a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezetet (Művészeti projekt a város színesebbé tételéért), a Kézdiszékért Egyesületet (Fábián Zoltán-olvasótábor), a László Kálmán Gombászegyesületet (nemzetközi gombásztábor), a Tipe-Tupa Egyesületetet ( Holnemvolt mesefesztivál), a Királypingvin Jégkorongklub Egyesületet (Székely Hokiverbunk), a baróti ZIKE Egyesületet (környezetvédelmi tábor), a Zöld Nap Egyesületet (Zöld Nap suli), a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesületet (Élő múzeum, népfőiskola), végül a Romániai Magyar Néptánc Egyesületet, amely a régi néptáncokat őrző videofelvételek digitalizálását, archiválását végezte el.
A zsűrizést Bereczki Kingán kívül Kotta László, a CIVEK ügyvezető elnöke, Hubbes Kinga, a Caritas helyi fiókszervezetének igazgatója, valamint Tulit Zsombor, az Alpinsport Egyesület képviselője végezte. Az eredményesség volt az első kritérium, amit figyelembe vettek, azaz hány emberre voltak hatással a civilek, de mivel ez nem bizonyult elégségesnek a sorrendfelállításhoz, másodikként a belefektetett időt és energiát értékelték a zsűritagok. A mérlegelésből a néptáncegyesület került ki győztesen, amely a Norvég Alap támogatásával és nagyon-nagyon sok adatközlő, szenvedélyes népdalénekes és -gyűjtő hozzájárulásával több mint 300 órányi fotó-, zene- és táncanyagot gyűjtött be és digitalizált, ugyanakkor azt a www.folkmedia.ro honlapon elérhetővé tette a további kutatás, illetve az érdeklődők számára.
Ahogy a díjat átvevő Imreh-Marton Enikő irodavezető elmondta, legnagyobb pozitívuma e folyamatnak a gyűjtésbe bekapcsolódók szenvedélye volt, amivel „zsákoslag” hordták a feldolgozandó anyagot, míg a legnagyobb negatívuma az elszámolás bürokratikus volta. A projekt ugyanakkor folytatódik, hiszen az RMNE 5 éves fenntarthatósági programot is vállalt, azaz a következő években is elvégzi 30–30 órányi anyag gyűjtését, digitalizálását és archiválását, tehát a szentgyörgyi irodában továbbra is várják azokat, akinek megosztásra váró felvételei vannak.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)



lapozás: 1-14




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék