udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Névmutató: Zsakó István

2005. június 24.

A műemlékvédelmi program első nagy sikere az volt, amikor 1999-ben Torockó falu elnyerte az Europa Nostra érmet, az akkori legrangosabb európai kitüntetést, amit 138 ház tulajdonosa vehetett át, implicite azonban a helyreállításnak szólt – mondta Furu Árpád, a kolozsvári Transylvania Trust program igazgatója. Megalapították a Zsakó István-díjat. A névadó 1848–49-ben a nemzetőrség parancsnokaként nagymértékben hozzájárult a falu akkori boldogulásához. Idén díjat osztottak ki, három különböző jellegű tevékenységért. Az elsőt Botár Simon és családja kapta, mert a házuk a 9 esztendő alatt folyamatosan jó állapotban volt. A második díjat megosztva Májai Cecília egykori tiszteletes asszony és Fehér Csilla elszármazott háztulajdonosok kapták, akiknek a 90-es években sikerült visszaszerezniük egykori államosított tulajdonukat. A harmadik díjazott Pető Károly és felesége, akik a 90-es évek elején vásároltak itt egy kis épületet, majd elkezdték a mértéktartó faluturizmust működtetni. /T. A.: Zsakó István-díj. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 24./

2006. június 3.

A Transylvania Trust Alapítvány működésének tízéves évfordulója alkalmából a zárónapon Torockó került a középpontba, az ugyancsak tízéves rangos Europa Nostra-díjjal is kitüntetett Torockó Értékvédő Programmal együtt. Kiemelkedő dr. Román Andrásnak, a program kezdeményezőjének munkája, aki nélkül Torockó minden bizonnyal nem a mai képét mutatná. A Transylvania Trust elnöke, Szabó Bálint köszöntő szavai után Torockó polgármestere, Veres Rudolf szólt a közönséghez, megköszönve Budapest V. kerület önkormányzatának a tíz éven át tartó támogatást, a kerület évről évre vita nélkül szavazza meg a 10–12 millió forintos támogatást. Balasa M. Iván, a kötet lektora mutatta be a Műemlékvédelem Torockón című, frissen napvilágot látott kiadványt. A helyi unitárius templomban folytatódott a rendezvénysorozat Román András építész, műemlékvédő post mortem díszpolgárrá avatásával. Ezután a 15. számú ház falán álló emléktáblát leplezték le. A latin nyelvű felirat méltó emléket állít Román Andrásnak. Késő délután nyújtották át a Transylvania Trust Alapítvány díjait Torockó lakosainak, akik valamilyen módon kiemelkedően hozzájárultak az örökség megőrzéséhez: a tavaly is kiosztott Zsakó István díjat Balogh Szabolcs vehette át, az idén alapított Bosla Ferenc díjat Petri Irén és Zsakó Anna kapta. /F. I.: Torockó: a népi építészeti örökség génbankja. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./

2017. március 15.

Torockó 1848-as hőse, Zsakó István „A haza nem címet, de embert kér”
Ki volt Zsakó István, akiről mintázta Jókai Mór regényének fő- hősét, Manassét az Egy az Isten című művében, és akit Borbély István történelmi írásában „Vasember”-nek nevezett (Torockó története 1848–49-ben), a torockói emberek pedig Torockó megmentőjeként emlegetik? Hogyan, miként válik egy ember hőssé? Valóban hős volt-e? Ennek a titkát kerestem a róla megjelent dokumentumokban, visszaemlékezésekben. Az értelmező szótár szerint: hős (…) az a férfi vagy nő, aki egy népcsoport, kultúra rendkívüli önfeláldozó, végrehajtó neves személyisége. Olyan valaki, aki egy átlagnál lényegesen kiválóbb ké- pességei által alkalmassá válik, hogy különleges tetteket vigyen végbe, (…) nemes eszmények hordozója, embereket menthet meg a biztos halálból, legtöbbször élete kockáztatásával. ’Sakó István – ahogy az akkor még szokásos írásmóddal írta a nevét – „rátarti” ember volt: egész életében népviseletben járt, nem barátkozott bárkivel, nagyon vigyázott a saját, de a közösség pénzére is, mint városbíró vagy egyházgondnok. A kincsesládát hárman három kulccsal nyitották és még tizenheten voltak jelen. Jó barátságban volt a szintén torockói (torockószentgyörgyi) születésű Brassai Sámuellel. Így emlékeznek reájuk: mikor összeölelkeztek a torockói „piacon”, ősz hajukat egy magasságban borzolta a szél. Mindketten magas növésűek voltak. Zsakó István 1809-ben született jómódú bányász családban. Iskoláit Torockón és Tordán eminensként végezte. Hazatérve betanult a bányász gazdák nehéz életébe apja bányájában. Fiatalon megnősült, négy gyerekéből egy leány, Judit, és egy fiú, István maradt életben, aki törvényszéki bíró lett. Torockón a település földrajzi fekvése (a mócvidék közvetlen közelsége), gazdasági helyzete, etnikai elszigeteltsége miatt a történelmi esemé- nyek (a forradalom majd szabadságharc, végül a polgárhá- ború) sajátosan, másképpen játszódtak le, mint Erdély többi részén. Három megye határán és a különböző érdekcsoportok találkozási pontján feküdt. Még a két szomszédos unitárius falu is egymásra utalva ugyan, de más gazdasági érdekek mentén mozgott. (Torockó gazdag bányászváros, Torockószentgyörgy évszázados jobbágyfalu volt, a szentgyörgyi vár urainak jobbágyai lakták.) Zsakó István a város megválasztott bírája és nemzet- őr parancsnoka a nehéz időkben is minden levelet megőrzött a híres leveles ládájában. Ezekből tudunk idézni Mikó Imre könyvéből (Akik előttem jártak). Br. Kemény Farkas tordai megyei parancsnok levele: „Örömmel fogadlak hát én úgymond titeket zászlóm alá (…) (Ehhez) hütletétel szükséges, mely annyit teszen, hogy parancsolatomnak engedelmeskedni fogtok.” Ezt üzente a szentgyörgyieknek is, hogy nehogy átálljanak az ellenséghez, mert „jaj nekik.” Közben már megkapták a felszólítást a környék román irreguláris csapatának vezetőjétől is (magyarul írta): „Felszólítom tehát önöket, hogyha a békének barátai és békekedvelők, a kezekben levő fegyvereket minden hozzátartozó municióval rakják le, a béke jelét (fehér zászlót) azonnal tüzzék ki, és fehér szalagot viseljenek, … ellenkező esetben faluikot felgyújtatom, az ellenállókat keményen megbüntetem és még egyéb károktól is tarthatnak.” Így folytak a fenyegető levélváltások, később egyre több követeléssel: 300, majd 500, 800 kenyér leszállítása 160 és egyre több vágómarhával együtt. Avram Iancu leveléből tudjuk, hogy „a mócvidéken nagy az éhinség, mert a – 24 fokos hideg miatt befagytak a folyóvizek, még a pincék is, nem működnek a malmok.” Érkeztek a borzalmasabbnál borzalmasabb hírek: Jára, Hegyalja elpusztítva, a magyar lakosság legyilkolva. Torockót is elfogta a rettegés. Menekülni készültek egyesek, amikor is Zsakó végigjárta a falut és megállította az embereket határozott kiállással: „Hová menekülnétek?” Megszervezte, hogy az alkalmas bányákat felszereljék élelmiszerrel és az asszonyokat, gyerekeket odarejthessék. Prodán Probu (Simion Probu Prodan, ortodox pópa) is levelezett Zsakóval, az ő martalóc serege Enyed mellett táborozott. Levelében arról írt, hogy milyen jó volna, ha a magyarok a balázsfalvi „csődületükön” részt vettek volna, és ha megértenék, hogy ők mit akarnak, mit szeretnének. Zsakónak sikerült a Torockón átvonuló, támadóan viselkedő osztrák parancsnokkal is úgy tárgyalnia, hogy annak kézfogás lett a vége. Az 1849. január 8-án Nagyenyedet ért, Axente Sever (Ioan Axente) vezette szörnyű pusztítás, bestiá- lis öldöklés elől az ártatlan lakosság egy része Torockóra menekült. Bem tábornok dicsőséges csatái meghozták a reményt, Torockó fiatal bányászai is lelkesen felcserélték a csákányt a fegyverre. Az orosz seregek betörésének hírére újra éledt a mócvidék, Enyedet újra felégették, és a bistrai pap vezetésével Torockószentgyörgyöt is. Zsakó István küldöttséggel indult elé- bük, de társai lemaradtak, ő vállalta egyedül a tárgyalást. Bátorsága, diplomáciai tehetsége még az ellenségben is tiszteletet ébresztett. A tárgyalásról kijövet már kézfogással búcsúztak. Torockó megmenekült! Ezt követően még a portyázó, rabolni vágyó kisebb csoportokat a Székelykő-oldali „furfanggal”, a megjátszott csatazajjal sikerült elriasztani. Zsakó István igazi hős volt, annak minden jellemvonásával rendelkezett. Istenbe vetett erős hite, ebből adódó bátorsága rendíthetetlen volt, ez adott neki erőt a vállalt nehéz, felelősségteljes feladatok véghezviteléhez. Nem tévesztette szem elől azt sem, hogy a két együtt élő népcsoportot komoly gazdasági érdekek kapcsolják össze. A román szomszéd parasztgazda állította elő a kohókba szükséges szenet, mert enélkül nincs „vaskenyér.” A torockói vaseszközökre pedig a Mócvidéknek is égető szüksége volt, érthető tehát az egymásra utaltság és a békesség a két nép között.
Bakó Irén
Szabadság (Kolozsvár)

2017. március 15.

(A Szabadság március 15-i melléklete)
Március idusa, a jogainkért való küzdelmünk szimbóluma
Összeállításunkban a Kolozsváron zajló, illetve Kolozsvárhoz kötődő eseményeket kronológiai sorrendbe foglaltuk, kezdve 1848. március 21-ével, amikor kezdetét vette Erdélyben is a forradalom a kolozsvári százfős városi tanács ülésével. Egyed Ákos történész, a korszak kutatója és ismerője részletesen ír a kolozsvári nagy tüntetésről, az udvarhelyszéki küldöttség idelátogatásáról „az egész ország érdekében”, az erdélyi országgyűlés összehívásáról. Szász Károly nagyenyedi jogtudós forradalmi szerepvállalásáról, előrelátó politikájáról is írunk, aki javasolta, többek között, a felállítandó hadsereg román ezredeinél, hogy a tisztek ne csak magyarul, hanem románul is tudjanak. És megismerhetik Torockó 1848-as hősének, Zsakó Istvánnak a történetét, akit a torockói emberek a település megmentőjeként emlegetnek.
Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék