udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
155
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 151-155
Névmutató:
2007. február 5.
A Szabó T. Attila Nyelvi Intézet több új kiadványát mutatták be február 2-án Kolozsváron. Demeter Éva az intézet könyvsorozatának 2. számát ismertette, amely egy 2004-es, a nyelvhasználati joggal foglalkozó sepsiszentgyörgyi konferencia anyagát és más tanulmányokat tartalmazza. A sorozat 3. számát Péntek János méltatta. Ebben a kolozsvári 13. Élőnyelv konferencia anyagát közlik a nyelvi közösségek és a nyelvi jogok témaköréből. Legfontosabb következtetése: a nyelvészek alkalmasabbak a nyelvi jogok meghatározására, mint a politikusok. Benő Attila az Erdélyi Tudományos Füzetek sorozat 256. számát ismertette, amely az 1997-ben Kolozsváron lezajlott, Brassai Sámuel halálának százéves évfordulója tiszteletére rendezett konferencián elhangzottakat örökíti meg. Murádin László a sorozat 257. számát mutatta be, amely Gálffy Mózesnek a magyarói nyelvjárásról szóló tanulmányait gyűjti össze. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége AESZ-füzetek sorozatának 10. kiadványát, Ágoston Mihály A Korpa-hegyeken túl… Földünk mai államnevei anyanyelvünkben című kötetét Csomortáni Magdolna méltatta: a műben megtalálhatók a térképészetben, közigazgatásban, médiában használatos elnevezések. /Ö. I. B. : Anyanyelvápoló szakfolyóirat-újdonságok. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./2007. március 21.
Jövőre harmadik évtizedébe lép a Békés megyei Gyulán évenként megrendezett Implom József-helyesírási verseny, amely anyanyelvi hungaricumnak számít, akárcsak a többi, országhatárokon átívelő nyelvvédő, beszédművelő rendezvény. Valamennyinek az alapját a Kárpát-medencei magyar iskolák képezik. Erdélyben másfél évtizede az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) szervezi a regionális versenyeket, a selejtezőket. Ugyancsak Sepsiszentgyörgyről küldik szét mindig a tesztlapokat, amelyeket aztán Kolozsvárra kell eljuttatni, ott dől el, hogy ki utazik Gyulára. Mint eddig mindig, 2007 februárjának végén is a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban tartották a döntőt. A megnyitón másodszor adták át a magyarországi nyelvésztársadalom Implom József-díját. Kurunczyné Tarnóczki Katalin tanárnő azért kapta meg, mert az l988-as kezdet óta szívvel-lélekkel vesz részt a szervezésben, a kolozsvári Péntek János professzor pedig azért, mert elévülhetetlen érdemeket szerzett a verseny Kárpát-medenceivé bővítésében. /Tüzes Bálint: Verseny a tavasz küszöbén. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 21./ Ilyen nagyszabású, Kárpát-medencei döntőn háromszor mérettetnek meg a tanulók, az Implom Józsefen Gyulán, Győrben a Kazinczy Ferenc-versenyen, illetve Sátoraljaújhelyen, az Édes anyanyelvünk anyanyelv-használati versenyen. Erdélyben az AESZ és a kolozsvári Aranka György, vagy ahogy újabban nevezik őket, a Gregorius Aranka Társaság bonyolítja le a szervezést, a kolozsvári Szabó T. Attila Intézet szakmai irányítása mellett. A nyelvi versenyek erősítik a gyermekekben az anyanyelv fontosságának, szépségének tudatát, hangsúlyozta Péntek János professzor. /Miért fontosak az anyanyelvi vetélkedők? = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 21./2007. április 24.
Péntek János nyelvész, kolozsvári tanszékvezető egyetemi tanár, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének (AESZ) elnöke azzal a javaslattal lépett a szövetség elnöksége elé, hogy a néhány évvel ezelőtt létesített Nyelvőrzés Díjának elnevezését egészítsék ki Sütő András nevével, a díj neve legyen: Sütő András-díj – A Nyelvőrzés Díja. A javaslatot az elnökség elfogadta. A díjat minden évben A magyar nyelv napjai elnevezésű AESZ-rendezvény ünnepélyes megnyitóján szokták átadni. Péntek János úgy gondolta, ezt a díjat erkölcsi súlyában megemeli Sütő András neve és személyisége, hiszen köztudomású, hogy a Kárpát-medencében senki nem volt a 20. században, akit annyira foglalkoztatott volna, mint őt a nyelvben való megmaradás, saját közössége megmaradása. Egy magyarországi statisztika szerint az iskolások anyanyelvi versenyén Sütő András az egyik legtöbbet idézett szerző. /(Komoróczy György): Sütő András-díj nyelvőrzésért. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 24./2007. április 24.
Néprajzi kiállítás nyílt április 23-án Sepsiszentgyörgyön Bálinth Zoltán amatőr néptárgy-gyűjtő szervezésében. Bálinth Zoltán első ízben a 2004-es évi Szent György Napok alkalmával tette közszemlére gyűjteményének egy részét. Tavaly öntöttvasból készült tárgyakat állított ki. Tizennégy éve kezdte gyűjteni leendő árkosi kiállítását alkotó népi tárgyakat. A 29 éves fiatalember falujában öntöttvas, konyhaeszköz, fonás-szövés részlegből álló kismúzeumot gondoz. Nyolcvan százalékban saját pénzén vásárolja, további 20 százalékban pedig adományként jut hozzá a néprajzi darabokhoz. /Domokos Péter: Szent György-napi ízelítő falusi tárgyakból. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 24/2007. május 3.
Böjthe Csaba ferences szerzetes kapta a Sütő Andrásról elnevezett Nyelvőrzés Díjat, melyet első alkalommal nyújtott át az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) Déván, a tanfelügyelőség dísztermében. „Abban az épületben, melyben nagyon sokszor megfordultam annak idején – írta köszönő levelében az atya. – Szorongva itt találkoztam újból és újból a megyei tanfelügyelővel és az ő munkatársaival. Próbáltam meggyőzni őket arról, hogy ha állami gondozásban is vannak, a gyermekeinknek joguk van, hogy anyanyelvükön tanuljanak. ” Kemény ellenállással találták akkoriban szemben magukat, rengeteg szidást, még fenyegetést is kaptak: a tanítónőket az iskolában újból és újból meglátogatták, ők sírva jöttek haza. „Én meg másnap ott álltam a tanfelügyelőség ajtajában, hogy szelíden megkérdezzem, hogy mit kellene még jobban csináljunk a békesség kedvéért” – írja a díjazott. A díjjal járó Sütő-emlékplakettet Hunyadi László szobrászművész készítette el. /G. E. : Csaba testvér Sütő-díja. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 3./2007. május 12.
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) május 12-én tartja Kovásznán megalakulásának 15. évfordulóját. Tizenöt évvel ezelőtt a szövetség alapítására a Kovásznán rendezett Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő adott alkalmat, amelyet azóta is évente megszervez az AESZ. A Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedője után ünnepi tanácskozást tart az AESZ. /(b. j.): Tizenöt éves az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 12./2007. május 14.
Még a Székelyföldön többségben élő magyarság sem érzi szükségét annak, hogy használja az anyanyelvét – fogalmazódott meg az aggodalom a megalakulásának tizenötödik évfordulóját ünneplő Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének (AESZ) hétvégi, kovásznafürdői tanácskozásán. Ördög-Gyárfás Lajos, az AESZ ügyvezető elnöke a fenti jelenségre példaként említette, hogy a Kovászna megyei tanfelügyelőségen egyetlen magyar feliratot sem lehet fellelni, és sem az intézmények magyar vezetői, sem az üzletek magyar tulajdonosai nem éreznek felelősséget az anyanyelvhasználatot illetően. Péntek János, az AESZ elnöke kifejtette, aggasztó jelenség, hogy folytatódott a magyar nyelv néha ijesztő regressziója. 1980 és 2002 között kétmillióval apadt a világ magyarsága, ennek ellenére a Kárpát-medencében számarányában még mindig a magyar nyelvet beszélik a legtöbben: a népesség 37 százalékának anyanyelve a magyar. Az elnök úgy véli, hogy az anyanyelv megtartását annak tudatos, félelem nélküli használata és áthagyományozása biztosítja. „Ha a finn példát vesszük, akkor Erdélyben is természetes volna, hogy hivatalos nyelv legyen a magyar” – mondta Gazda József író, az AESZ alapító tagja. Gazda szerint sem a hazai, sem az anyaországi politikusokban nincs felelősségérzet a magyar nyelv iránt. Az AESZ elnöksége, valamint a ma már közel ötszázas létszámú tagság Erdély és a Partium különböző vidékein él, a tágabb vezetőségben pedig minden megye képviselteti magát. A Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő országos szakaszán összesen 24 általános és középiskolás csapat mérte össze tudását. A díjkiosztáson az általános iskolások versenyén a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium csapata vette át az első díjat, második lett a kézdivásárhelyi Turóczi Mózes Általános Iskola, harmadik helyen végzett a kovásznafürdői Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium csapata. /Kovács Csaba: Gazda: hiányzik a magyar nyelv iránti felelősség a politikusokból. = Krónika (Kolozsvár), máj. 14./2007. május 23.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) leszögezte: aggasztónak találja, hogy az ország első közméltósága hivatalával és a társadalmi békével össze nem egyeztethető módon a munkáját végző újságírótól elragadta munkaeszközét, női mivoltában megbántotta, majd pedig lecigányozta „Kisebbségi újságíró szervezetként különösen nehezményezzük, hogy személyek neme és kisebbségi helyzete diszkriminatív nyelvezet, eljárás tárgya lehet” – olvasható a közleményben. /MÚRE: Aggasztó a helyzet. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./2007. június 9.
Volt egyszer egy pártlap Sepsiszentgyörgyön, Megyei Tükörnek hívták, a nyolcvanas évek elején, miután négyoldalas napilappá vált, elvesztette olvasói kétharmadát, mindössze hatezer példány kelt el belőle. A kommunista párt szócsöve volt, nem tetszett a pártbizottságnak, hogy propagandaeszköze ily látványosan népszerűtlenné vált, kiadta a parancsot a községi párttitkároknak, fizessenek elő, s az apparátussal is rendeltessék meg a lapot. Sikeres akció volt, néhány hónap alatt tízezer fölé emelkedett a példányszám, s kúszott rendesen fölfelé. A négyoldalas, jórészt Nicolae Ceausescu elvtárs beszédeivel, a pártélet rovattal és némi napi információval megjelenő újság meglehetősen magas példányszámmal érte meg a rendszerváltást. 1989 után egymás után szűntek meg a korábban nagy példányszámú és nem is népszerűtlen lapok, átrendeződött a sajtópiac, a helyzet stabilizálódni látszott. Az RMDSZ kivetette soraiból a másként gondolkodókat, elmosta a platformokat, egy szűk csoport vette kezébe a vezetést. Megvásárolta a már működő lapok, rádiók közül azokat, amelyek erre kaphatók voltak, esetleg újakat alapított. S a támogatásra szánt pénzeket – melyeket a román állam a magyar kisebbségnek, s nem az RMDSZ-hez hű sajtónak, kulturális egyesületeknek adott – szemrebbenés nélkül saját körén belül osztotta el. Sokatmondó tény, hogy Kelemen Hunor, a Communitas Alapítvány elnöke, amikor újságírók szóvá tették e természetellenes helyzetet, így reagált: nincs kommentárom. Az RMDSZ szócsöveit nagylelkűen támogatja. Tulajdonosaik minden létező romániai vagy magyarországi anyagi forrást felkutatnak, és alaposan meg is fejik azokat. A Romániai Magyar Szó két évvel ezelőtt csődbe jutott, most Új Magyar Szó (Maszol) néven jelenik meg, kiadója, többségi tulajdonosa Verestóy Attila RMDSZ-szenátor. Példányszámgondjai lehetnek, mert a hazai és magyarországi átlagot meghaladó támogatások ellenére, no meg a Nagy Zsolt vezette minisztérium százezer eurós nagyságrendű reklámjuttatásai dacára, most terjesztési hadjáratot indított. Sepsiszentgyörgyi irodájuk vezetője, Király Róbert azzal az ajánlattal keresi fel a községek polgármestereit, hogy fizessenek elő önkormányzati pénzből ötven példányra, ellentételezésképp a 8,9 millió régi lej értékben az év folyamán bármikor hirdetést közölhetnek a lapban. Abban reménykednek, hogy az ötven ingyen példányból néhányat megszeretnek, és előfizetnek rá. Kovászna megye 46 településének felében Király sikerrel járt, máshol nem. Márton Árpád képviselő egy korábbi körlevélben felszólította az RMDSZ tisztségviselőit, vegyék, olvassák a lapot, mert pontosan tájékoztat az RMDSZ politikájáról, a bukaresti történésekről. A kézdivásárhelyi Székely Hírmondó azt ajánlotta, hogy a helyi tanács pengessen le minden hónapban száz eurót a szerkesztőségnek, s ellenszolgáltatásképpen a Hírmondó igen szép cikkeket fog közölni a községről. A Communitas Alapítvány írott sajtónak szánt román kormánypénzéből az átlagot meghaladó 15 000 lejes támogatásban részesült a Székely Hírmondó, de a magyarországi Szülőföld Alapítvány is tavaly bőven csurgatott Tamás Sándor és Antal Árpád képviselő rádióinak, vállalkozásainak. Antal Árpád Pro Regio Siculorum Egyesület fejlesztési központjára kétmillió forintot adtak, az Antal & Tamás Kft. az Aktív nevű tévére (amiről eddig úgy tudták, hogy a sepsiszentgyörgyi Média3 Alapítvány tulajdona) 2,5 millió forintot kapott, az Antal Árpád vezette Pro Regio Siculorum Egyesület a Régió Rádió beindítására 3,5 millió forintot, a kézdivásárhelyi Profi Rádió támogatására, mely közismerten társtulajdonban él a Székely Hírmondóval, 3,5 millió forintot kapott, miközben az Anyanyelvápolók Sepsiszentgyörgyi Szövetsége 700 000 forintot. /Simó Erzsébet: Sajtószabadság, -etika és a mindent fölülíró pénz. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 9./2007. november 12.
Taroltak a háromszékiek az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) által szervezett Kriza János Országos Balladamondó Versenyen, az első hat díjazott közül négyen sepsiszentgyörgyiek, illetve kézdivásárhelyiek. Az AESZ immár hagyományossá vált versenye 73 középiskolást toborzott Sepsiszentgyörgyre hét erdélyi megyéből. A diákok november 9-én Székely Nemzeti Múzeumban mutatták be produkciójukat, másnap díjkiosztás előtt kirándultak, este pedig a néptánctalálkozó gálaelőadására, illetve táncházba mehettek el.,,Nagyon szép balladákat hoztak a gyerekek, olyan változatokat is, amelyeket még egy magyar tanár sem ismer” – összegezte élményeit Demeter Ignác, aki az egyik támogatót, az Oktatási Minisztériumot képviselte a versenyen. Az AESZ bevallott céllal indította útjára 12 évvel ezelőtt a balladamondó versenyeket: a népköltészet igazi értékeinek megismertetését, ápolását, továbbéltetését kívánták elérni. /Farkas Réka: Balladák ünnepe. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 12./2007. december 6.
A katolikus értelmiségiek nemzetközi társasága, a Pax Romana az I. világháború befejeztével született meg. A II. világháború után a magyar katolikusok is bekapcsolódtak a mozgalomba, az emigrációban élő magyar értelmiségiek alapították meg a magyar szervezetet 1947-ben – 60 éve. A rendszerváltás után, 1991-ben volt az első magyarországi, győr-pannonhalmi kongresszus. Szintén a rendszerváltás után alakult meg az Erdélyi Pax Romana. Idei kongresszusukon a keresztény értelmiségiek folytatták tavaly elkezdett önvizsgálatukat: az erdélyi identitást próbálták körvonalazni. Horváth István szociológus a vegyes házasságok preferenciákat vizsgálta. Vetési László református szórványügyi előadó a diaszpóra akut helyzetét illusztrálta. Rüsz Fogarasi Enikő történész az erdélyi fejedelemség toleranciaeszményéről beszélt. Nagy György Attila ifjúsági főlelkész a fiatalok katolikus identitástudatát vizsgálta. A Romániai Magyar Pax Romana elnökévé Birtók Józsefet választották. /Pax Romana. Erdélyi identitásainkról. = Brassói Lapok (Brassó), dec. 6./2007. december 28.
Magyar sors Csehszlovákiában 1945-1949 címmel időszaki kiállítás látható Budapesten a Terror Házában, a felvidéki magyarság apokalipsziséről. A véget ért II. világháború szenvedésein túltett a szláv nemzetállamiság kiteljesítését, a magyarság felszámolását célzó benesi dekrétumok sora. Kitelepítések, kényszerű lakosságcsere, reszlovakizáció lett a németekkel együtt kollektív bűnösként kezelt őshonos magyarok sorsa. A hosszú ideig elhallgatott igazság ellenére Erdélyben is tudtak nemzettársaik balsorsáról. Nem a történelemkönyvekből, a felvidéki magyar írók műveiből. Hirtelenében három könyvet idézett fel a cikkíró, kettőt közülük a Kriterion adott ki. Egyik a Kossuth-díjas Dobos László Egy szál ingben című regénye, a másik Duba Gyula Vajúdó parasztvilág című szociológiai érzékenységgel megírt önéletrajza, az első 1979-ben, a második 1984-ben jelent meg Bukarestben. A harmadikat, Duba Gyula Aszály című regényét a pozsonyi Madách Kiadó jelentette meg, de az előző kettőhöz hasonlóan azt is csíkszeredai könyvesboltban lehetett beszerezni. Kordokumentum mindhárom könyv. Pár részlet belőlük. Véget ért a háború, de szeptemberben a többségében magyar lakosságú faluban nem nyílt meg a magyar iskola. Még izmainkat is megtapogatták, mint hajdan a rabszolgavásáron – panaszolta a csehországi kényszerlakhelyre hurcolt asszony. Fasiszta népség, a Dunában lenne a helyük – átkozódott a szlovák sofőr a kitelepítésre ítéltek vonakodása láttán. Belebetegedett, idejekorán meghalt az életéről beszélő főszereplő édesapja, mert övéi mentése érdekében aláírt egy papírt: nem az, mint aminek született. Reszlovakizált akkori szóhasználattal élve. Fábry Zoltán felvidéki magyar író tömören fogalmazta meg a korszak lényegét: „Létünk, szavunk, nyelvünk tagadásba vétetett... ” A Terror Házában látható kiállítás alátámasztja mindezeket, kimondja, amit az írók annak idején nem vethettek papírra. Eduard Benes köztársasági elnök 1945. április 2. és október 27. között 98 dekrétumot bocsátott ki. Ezek közül 13 vonatkozott közvetlenül a németekre és magyarokra, de jó néhány tartalmazott közvetve olyan rendelkezéseket, melyek a két kisebbség kollektív bűnösként való elmarasztalásával függtek össze. Benes már 1945. februári rádióbeszédében nyíltan szólt szándékáról: „Elő kell készítenünk németjeink és magyarjaink ügyének végleges megoldását, mert az új köztársaság csehszlovák nemzeti állam lesz. ” A dekrétumok nyomán következtek a gyakorlati intézkedések. Hogyan kell a magyarokkal bánni? – kérdi szalagcímében az egyik ‘45-ös újság. Megadja a választ is: csak délután 3 és 6 között vásárolhatnak, este 8 és reggel 6 óra között nem hagyhatják el lakóházaikat, ha egy cseh jelentkezik, a magyart ki kell tenni munkahelyéről. Emellett tilos a magyar nyelvű körmenet, a magyar nyelvű istentisztelet, az üzletekben nem szolgálhatnak ki magyarul senkit. Tetézik mindezt a kitelepítések. Hallani a kiállításon a visszaemlékezők hangját. Panaszkodtunk a kísérő katonának – mondja egyikük –, olyan hideg van a vonaton, hogy megfagyunk. Nyomban jött a kegyetlen válasz: Ha megfagynak, hát el lesznek temetve. Csehországba hurcolt idős asszony sírva emlékezik szenvedéseire, terhes volt, nem bírta a nehéz fizikai munkát, durva káromkodás járt neki fizetségül az elégedetlenkedő gazdától: szakramenszki kurvi magyarszki... Korabeli újságok, fényképek, felhívások, hirdetések, használati tárgyak, munkaeszközök, ruhaviseletek láthatók a kiállításon. Magyar szenvedéstörténet a kiállítás. A szlovákok hallani sem akarnak a Benes-dekrétumok visszavonásáról, a magyar iskolákban növelik a szlovák nyelvű órák számát, a révkomáromi múzeum nevéből törölték a magyar kultúra kifejezést, a schengeni határok megnyitása után a zajártalomra való hivatkozással betonakadályokkal állják útját a magyar gépjárműveknek az egyik településen. A magyarellenesség nemcsak a Vadim- és Funar-féle ultranacionalisták jellemzője, a mindenkori román politikusok nemzetiségi kérdésekben szívesen működnek együtt a szlovákokkal. /Borbély László: Felvidéki magyar sorstragédia. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 28./2008. április 22.
Területfejlesztési stratégiák elkészítéséhez nyújt segítséget az a digitális atlasz, mely összesíti Románia régióinak, településeinek legfrissebb gazdasági, szociális, földrajzi mutatóit. A Fenntartható területfejlesztés – tervek és munkaeszközök című konferencián Borbély László miniszter kiemelte, az atlasz leginkább az önkormányzatoknak készült, felhívta a figyelmet arra, hogy fejlesztési stratégiák kidolgozásához elengedhetetlen figyelembe venni az adott terület összes releváns adatát. Az atlasz várhatóan ez év második felében végleges formát ölt, a befektetési intézmények fel tudják mérni, Románia mely régiójába érdemes befektetni. Az atlaszt folyamatosan frissítik. A digitális atlasz adatai szerint a magyarok lakta megyék több szempontból nem jelentik Románia legfejlettebb régióit. Idén az egy alkalmazottra jutó átlagos nettó fizetések Máramaros megyében (796 lej) a legkisebb az egész országban, Hargita megyében 830, Kovászna megyében 895, Maros megyében 981 lej, ezzel szemben Bukarestben 1640 lej. /Oborocea Mónika: Fejlesztés netes térképpel. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./2008. július 9.
Kárpát-medencei Anyanyelvi Tábor nyitotta meg kapuit az erdővidéki Setétpatakon. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) által szervezett tíznapos tábor célja a magyarságtudat fejlesztése, a közös kulturális értékek megismerése. Idén 36 diák és tanár érkezett Felvidékről, Vajdaságból, Magyarországról és Erdély szórványtelepüléseiről. A setétpataki táborban előadást tart Demeter László történész, Várallyay Réka művészettörténész, Péntek János, az AESZ elnöke, Albert Ernő néprajzkutató, valamint Zsigmond Győző és Pozsony Ferenc egyetemi tanár. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége 16 éve alakult, közel 500 erdélyi tagja van. Az AESZ vállalja a több ezer diákot, tanárt megmozgató anyanyelvi versenyek, táborok lebonyolítását, valamint szakmai konferenciák szervezését. /Kovács Zsolt: Nyelvőrzők Erdővidéken. = Krónika (Kolozsvár), júl. 9./2009. május 12.
Mintegy száz diák és felkészítő tanár részvételével zajlott Kovászna városban a hétvégén a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő. Az országos szintű anyanyelvi vetélkedőn 20 csapat vett részt. Erdély Judit, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének (AESZ) alelnöke köszöntötte a jelenlevőket. A középiskolások versenyének játékvezetője Tapodi Zsuzsa, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára volt. A verseny után a diákok ellátogattak Kézdivásárhelyre és a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumba. /Kovács Zsolt: Anyanyelvápoló diákvetélkedő Kovásznán. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 12./2009. július 22.
A setétpataki anyanyelvi tábor lakói Uzonkafürdőn, az ottani új strandon töltötték az együttlét tizedik napját. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége tizenöt éve szervezi több támogató – köztük a Nemzeti Alapprogram és a Kovászna Megyei Tanács – segítségével a Kárpát-medencei Anyanyelvi Tábor rendezvényeit, előbb Kommandón, Zabolán, Illyefalván és több éve rendszeresen a setétpataki panzióban. Az idei résztvevők háromszéki anyanyelvi vetélkedők díjazottjai, Erdély szórványvidékeiről, Párkányból (Szlovákia), Pélmonostorról (Horvátország), Zentáról (Szerbia), valamint az anyaországi Veszprémből érkezett középiskolások és kísérőik voltak. Az AESZ ügyvezető elnöke, Ördög-Gyárfás Lajos a háromszéki nevezetességekről készült DVD-t mutatta be. Dr. Tapodi Zsuzsanna, a Sapientia EMTE tanára Kazinczy Ferenc 1816-os Erdélyi leveleiből idézett: ,,Magyarország nem ismeri Erdélyt. Megszokván venni utunkat, valamikor honunkból kimozdulunk, feledjük, hogy kelet felé egy rokon nép lakik, melyet nem illik nem ismernünk. ” Dr. Boér Hunor, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársának vetített képes előadása arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy mennyi mindent köszönhet a magyar és európai kultúra a Háromszéken született vagy itt tevékenykedő, könyveket író és gyűjtő embereknek. Zabolán, a Csángó Múzeum udvarán az intézményt megteremtő dr. Pozsony Ferenc kolozsvári professzor a csángókról tartott előadást. A Székely Nemzeti Múzeum játékgyűjteménye pedig a nagy diákokat sem hagyta hidegen. Dr. Péter Sándor a háromszéki személy- és helynévanyagról tartott előadást, dr. Zsigmond Győző professzor pedig a népi gombaismeretről. Hiripi Erzsébet pedagógus a nagybányai Németh László Líceumból érkezett. A megyében két magyar tannyelvű középiskola van, a másik Máramarosszigeten. Apad a gyermeklétszám, egyre többen román iskolába íratják gyerekeiket. Szórád Endre tanár egy párját ritkító intézményből, a délvidéki Zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumából érkezett Setétpatakra. Ez a középiskola egész Vajdaságból toborozza a kiemelkedő képességű tanulókat. Létezik a régióban egy másik tehetséggondozó magyar gimnázium is, mégpedig Szabadkán, mely Kosztolányi Dezső nevét viseli. Zenta különben 26 000 lakosú község, lakóinak nyolcvan százaléka magyar. Csongrádi Zsófia tanárnő a felvidéki Párkányról és környékéről jött tanulókat hozta. /Kovács B. András: Setétpatak élménye (Kárpát-medencei Anyanyelvi Tábor). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 22./2009. szeptember 19.
Szeptember 18-án egy behajtani tilos jelzésű táblát tettek Kolozsváron a I. Ratiu (Kötő) utca 3. szám alatti kijárathoz, s 50 lejes bírságot szabtak ki az udvaron parkolóknak. Elképzelhető, hogy ez a lépés annak tulajdonítható, hogy Steluta Cataniciu liberális városi tanácsos kijelentette: „tűrhetetlen, hogy a Bob Iskola udvarán – azaz a Főtér 15 szám alatti ingatlan belső udvarán – a gyerekek életét veszélyeztetik az ott parkoló személygépkocsik”. Kovács Sándor főesperes elmondta: „A Ioan Bob Iskolával se bérleti szerződésünk, se hallgatólagos megegyezésünk nincs, tehát az iskola illegálisan működik az egyház tulajdonában lévő épületben. Szomorú és megdöbbentő, hogy a katolikus egyház tulajdonában lévő udvarról a városháza kitiltja az ott dolgozók gépjárműveit, amik nem luxuscikkek, hanem munkaeszközök. ” A városháza azzal indokolta ezt a lépést, hogy ez a területet közterületként van nyilvántartva, de a plébánia szerint ez nem igaz. Érthetetlen, hogy az iskola főépületének kibővítése után sem költöztették el a román osztályokat a Főtér 15 szám alól. /(N. -H. D.): Pénzbírság a plébánia udvarán parkolóknak. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./2009. október 28.
Október 24-én Sepsiszentgyörgyön tartotta tisztújító közgyűlését az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ). Beszámoltak az elmúlt négy esztendő tevékenységéről, eredményességéről, valamint bemutatták a jövőbeli terveket. Erdély Judit, a szövetség újraválasztott alelnöke elmondta, szélesíteni kívánják a tagságot, hogy minden tevékenységi területen tudatosítsák a nyelvi tisztaság fontosságát. Az 1992-ben alapított szervezet kezdettől hirdeti, hogy minden magyar közösségben szükség van a nyelv karbantartására. Az AESZ elnöke továbbra is Péntek János kolozsvári egyetemi tanár, aki több évtizede fejti ki nyelvőrző tevékenységét. (fekete): Fontos a nyelvi tisztaság. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 28./2010. január 13.
A tanügyi nyomor és kitörés belőle
A kisebbségi iskolák esetében, mint olvashattuk a minap, más szorzóval dolgoznak ugyan a többletórák (anyanyelv stb.) okán, de csak hasonló tanulószám esetén működhetnek optimálisan. Azaz a többségiekkel hasonló gyerekszámot kérnek rajtuk számon. Itt úgy vélem, súlyos diszkrimináció érhető tetten.
Tapasztalhattuk eddig is, ha egy kalap alá veszik a többségiekkel a kisebbségi oktatási rendszer szétszervezett és rosszul tagolt hálózatát, átszervezéskor mindig aránytalanul nagyobb csapások sújtják, mint többségi társáét, s olyan maradandó károkat szenvedhet, melyeket évekig képtelen kiheverni és helyrehozni. Itt lét és nemlét kérdése, ha egy pedagógust menesztünk, diákcsoportokat és velük intézményt felszámolunk, az nemegyszer magának az anyanyelvi képzésnek a megvonását is jelenti egyben. Szóvá kell tehát tenni, hogy megengedhetetlen kisebbségi vonatkozásban ugyanazokat a normákat ráerőltetni az iskolákra, mint amelyeknek a többségieket alávetik. Áll ez a Székelyföldre is, hiszen rengeteg a kistelepülés, a demográfiailag kivérzett, kis gyereklétszámú apró falu, s az iskolabusz távolról sem olyan univerzális csodaeszköz, mint amilyennek beállítják. Persze, szórványvidéken mindez még drámaibb hangsúlyt kap, ott az egyszer felszámolt iskolával megszűnhet maga a nemzetiségi közélet, az intézményiség utolsó menedéke is.
Nem vitás, hogy a külön alkalmazási normák megkövetelése mellett a tulajdonképpeni távlatos megoldást a saját iskolahálózat különválása és saját normák szerinti belső önállósága jelentheti.
Hogy mennyire így van, bizonyítja a Magyar Pedagógus Szövetség minap ismét nyilvánosságot kapott panasza. Ennek nagy áldozatkészséggel megszervezett, sikeres nyári továbbképző tanfolyama, az ún. Bolyai Nyári Akadémia két évtized alatt sem tudta elérni, hogy aki elvégzi, plusz kreditpontokat kapjon a fokozati vizsgán a minisztérium részéről, s hogy bár az RMDSZ-es tanügyi államtitkár kiálljon védelmében. Több mint fonák, hogy a magyar társadalomnak e mintaszerű, saját erejéből, önszerveződés útján létrejött példás kezdeményezésével ilyen mostohán bánik a hatóság, s mintegy leértékeli annak autonóm működéséből, életrevalóságából származó teljesítményét.
Ahelyett hogy, miként természetes lenne, üdvözölné, és mások elé követendő példaként állítaná azt.
B. Kovács András. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. június 9.
Transzszilvanizmus, középútkereséssel
Korunk magyar és világirodalmának legszorítóbb kérdéseit kívánta közönség elé tárni nemrég, egy Felvidékről érkezett alkotócsoport. Az első, ami felmerült, a kulturális hagyományokhoz fűződő „túlzott” kötődésünk. Anakronisztikus manapság az erdélyi magyar irodalom bezárkózottságát folytatni, és ráadásul káros is, mert az utóbbi két évtized alatt épp elég hátrányt jelentett számára önként vállalt „gettósodása” – hangzott el a vitaindító vád. És enyhítő mellékkörülményként tették még hozzá: nem kell figyelmen kívül hagyni, hogy az évszázadok alatt Erdélyben a magyar nyelv gyökerei mélyebbre ereszkedtek, mint más peremvidékeken.
De hamar megszületett rá a frappáns válasz: a hagyomány nem holmi múzeumi tárgy, amit erőszakkal vagy csalafintasággal el lehet tőlünk tulajdonítani, hanem identitásunk része. Ezért kell ragaszkodnunk hozzá, ezért él jelen idejű értékként bennünk. Viszont fontos, hogy vele ne zárjuk ki a kreativitást. A hagyománytisztelet ne váljék merev, szoborszerű fétistárggyá, a megszokás, a sznobok és a politikusok sablonos munkaeszközévé, mert ezzel csak elidegenítő hatást gyakorol épp azokra, akiknek szánják.
Hozzátenném, hogy senkinek sem tartozunk magyarázattal hagyományaink ápolásának kérdésében. Nem valamiféle intellektuális gőggel való szembefordulás kedvéért, inkább önvédelemből. Mert megtagadásuk bárhol a Földön egyenlő a nemzetiségi önfeladással, a beolvadási hajlandósággal. A jelenkori civilizáció amúgy is már jócskán kitermelte a maga tömegbolondító technológiáját, az elektronikus kommunikáció kétélű fegyverként terjeszti az értékest és a giccset. Utóbbit talán nem véletlenül, hanem tudatos politikai stratégiából, egyszerűen, mert a Föld állandóan növekvő számú lakosságának döntő részét, társadalmi rendszertől függetlenül, csak félrevezetéssel, figyelemeltereléssel, a gondolkodásról való következetes leszoktatással lehet kézben tartani, és szükség esetén manipulálni.
Ennek megfelelően a szennysajtó, a portálok és a kereskedelmi tévéadók zöme az olvasásról való leszokásra ösztönöz, mindent képekkel, olcsó, ízléstelen és tartalmatlan bulvárral, idétlen amerikanizálással akar elérni. Anélkül, hogy figyelembe venné: mára befellegzett a fogyasztói társadalom fénykorának. Ha az anyagiakban a takarékosság, a költekezés megfontolása előkelő helyre lépett elő, akkor ugyanezt kell követniük a szellemieknek, sőt, az etikai értékeknek is.
Az erdélyi magyar kulturális hagyományokban pedig a megújulást ésszerűen és mértékletesen kell ötvözni a modernnel, az érdekessel, ami nem jelenti feltétlenül a minőség elhanyagolását, a közhelyes stílus térhódítását. Csupán arról van szó, hogy az alkotást újabb, mai szemmel nézve vonzóbb mederbe kellene terelniük az erre hivatottaknak. Változatlan mércével, de ízléses, emberközeli csomagolással.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)