udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 354 találat lapozás: 1-30 | 31-60 ... 331-354
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2011. október 1.

Sütő András szobrot avattak Sopronban
Szobrot állítottak Sütő András erdélyi írónak, az egyetemes magyar irodalom kiemelkedő személyiségének Sopronban. A köztéri alkotást pénteken, az író halálának ötödik évfordulóján avatták fel a Deák tér nyugati szegletében, nem messze Deák Ferenc és Kölcsey Ferenc szobrától.
A közadakozásból megvalósult bronz mellszobor Bocskay Vince szovátai szobrászművész munkája. Ez az első köztéri alkotás a Kárpát-medencében, amely emléket állít az Anyám könnyű álmot ígér című regény és a Csillag a máglyán, illetve az Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámák szerzőjének. Úry Előd, a szoborállítást kezdeményező helyi Erdélyi Kör és Kálvin Kör képviseletében üdvözölte az egybegyűlteket, köztük Mádl Dalmát, a korábbi köztársasági elnök özvegyét, az ünnep védnökét és az Erdélyből érkezett félszáznál több vendéget. Köszöntőjében szólt a soproniaknak a sütői életmű iránti elkötelezettségéről, amelyet jelez a szoborállítás hírének hallatán megmutatkozó adakozási kedv. Sütő András művei erőforrások, erőt adnak tovább élni, a kisebbségi létben is felemelkedni – fogalmazott az író életművének központi gondolatiságáról ünnepi beszédében Görömbei András irodalomtörténész. Méltatásában elmondta: Sütő András regényeiben az örök értékek vállalását, drámáiban a hatalommal szembesülő embert mutatta meg, és valamennyi munkájában az anyanyelv meghatározó voltáról szólt.
Az alkotást a civil szervezetek a város tulajdonába adták. Sopron befogadta Bocskay Vince szobrát – mondta az ünnepségen Fodor Tamás polgármester.
A szobor megkoszorúzását követően a református templomban emlékestet tartottak, amelyen részletek hangzottak el Sütő András műveiből.
stop.hu/MTI
Erdély.ma

2011. október 1.

Sütő András-szobrot avattak Sopronban
Sütő András első Kárpát-medencei köztéri szobrát avatták fel tegnap délután Sopronban. A Kossuth-díjas magyar író előtt halálának ötödik évfordulóján tisztelegtek, és a köztéri alkotást A leghűségesebb városban, a Deák tér nyugati szegletében, a református templommal szemben helyezték el.
A közadakozásból megvalósult bronz mellszobrot Bocskay Vince erdélyi szobrászművész készítette. Szarka László, a szoborállítást kezdeményező helyi Kálvin Kör és Erdélyi Kör képviseletében Sütő András és Sopron kapcsolatáról elmondta: az író 75. születésnapját Sopronban tartották 2002-ben, több civil szervezet, köztük a szoborállítást indítványozó körök rendezésében. Ezen az eseményen vette át az ünnepelt a Köztársasági elnöki érdemérmet, amelyet az egyetemes magyarságtudat elmélyítéséért, egész életművéért adományozott a Herder- és Kossuth-díjas alkotónak Mádl Ferenc akkori köztársasági elnök. Bocskay Vince szobrászművész munkája a fiatal Sütő Andrást ábrázolja. A mellszobor végleges helye a Deák téren lesz, nem messze Deák Ferenc és Kölcsey Ferenc szobrától.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. október 1.

Főhajtás Incze László emléke előtt (Múzeumi névadás)
Év végéig lezárulhat a jogi eljárás, melynek nyomán néhai Incze László helytörténészről, muzeológusról nevezhetik el a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumot. Ezt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke jelentette ki lapunk érdeklődésére.
Az 1972 márciusában megnyílt kézdivásárhelyi múzeum gyűjteményének és jelenlegi arculatának létrehozása Incze László történelemtanár, muzeológus gyűjtő és múzeumszervező munkájának köszönhető. Irányítása alatt az intézmény folyamatosan gyarapodott, az összegyűjtött értékek megőrzését a politikailag nehéz időkben is vállalta. A diktatúra évtizedeiben a kézdivásárhelyi múzeumnak közösségformáló szerepe is volt, a számtalan kiállításmegnyitó alkalmat adott a helyi képzőművészek, különböző értelmiségi rétegek találkozására, alkotásaik bemutatására, illetve eredményeik ismertetésére. A névadás érdekében aláírásokat is gyűjtöttek, közel négy és fél ezeren támogatták, köztük jeles erdélyi közéleti személyiségek. Az eljárás szerint a megyei tanács névadó bizottsága javaslatot tesz a névadásra, ezt véleményezi a kézdivásárhelyi önkormányzat, majd a prefektúra névadó bizottsága, és azután kerül a megyei közgyűlés elé. "Nem hiszem, hogy bármilyen akadálya lenne a névadásnak, bízom benne, hogy jövő tavasszal, amikor a múzeum fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepeljük, már Incze László Céhtörténeti Múzeum lesz az intézmény neve" – közölte a tanácselnök.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. október 1.

A mélyből építkező ember (Makovecz Imre visszapillant)
Valamelyik égbetörő templomának angyalszárnyain az öröklét felé indult Makovecz Imre. Kárpát-medence-szerte megmaradtak jellegzetes, messziről felismerhető épületei. Jó hinni, hogy tanítványainak, híveinek serege nem hagyja semmibe veszni hungarikumnak is nevezhető építkező szellemiségét.
Első figyelemre méltó munkájának a paksi templomot tartotta, mely karcsú, tűhegyes csúcsban végződő tetőzetével, ívelt kapubejáratával, egyéni stílusával országos hírnevet szerzett. Stílusának karakteres hordozója a néhány évvel előbb épült siófoki evangélikus templom. De az ő hírnevét öregbíti a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai épületegyüttese vagy a középkori hangulatot keltő Stephaneum is. Jellegzetes stílusjegyeit hordozza újabb munkái közül a makói Hagymaház, az egri uszoda. Építészként fő műve az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonja. Máig száznál több különböző funkciójú, jellegzetes stílusjegyeket hordozó, a hagyományos alapanyagok s főleg a fa felhasználásával készült épületének hagyományőrző szerepet is szánt, a fát nem díszítőelemként, hanem szerkezetként használta. Organikusnak nevezett építészetének szándéka és célja, hogy egylényegűvé váljék az épület a környezettel, szervesen illeszkedjék a tájba. A kissé historizáló, olykor romantikus, a népies formavilágot átszellemítő, jelképekben gazdag épületek tagadhatatlanul védjeggyé váltak. A jurtasziluett, a szabálytalan ablak- és ajtóformák, a maguk természetességében meghagyott fatörzsek mint tartó- és/vagy díszítőelemek, a honfoglalás kori mitológiai utalások határozzák meg építészetét. Hitte és vallotta, a népművészetnek különös, megkülönböztetett a szerepe a magyarság életében: (...) A magyar népművészet olyan univerzális, ősi tartalmat hordoz, amelyben megszólal valami egyetemes. Ugyanez vonatkozik a népi építészetre is. Olyan fantasztikus világot jelenít meg, amit követni kell, ahogy Bartók is tette a pentatóniával, a 20. század legmodernebb zenéjét hozva létre belőle." S számtalan interjújának egyikében azt is elmondta, mit jelent ez az építészetben. (...) A lakásnak van egy, az élettel átszőtt centruma, a többi részfunkció. Ez a parasztház. Egy pitvaron keresztül bemegyek az életbe, mert ezt régen így hívták, ahol ott az asszony, egy olyan lakókonyha, amelyikből egyik oldalra nyílik a tisztaszoba kis ház esetén, másik irányba a kamra, de van úgy, hogy egy másik szoba is. Nem egy szellőzetlen és megvilágítatlan előszobán keresztül botorkálok be, hanem belépek az életbe. Nem a pénzről szól a történet, hanem az életről. Ezért hívjuk élő építészetnek. Ráadásul a magyar nyelv rendkívül plasztikusan és tisztán használja azokat a terminus technicusokat, amelyek egy épületre vonatkoznak. Egy oszlopnak feje, törzse, lába van. Egy homlokzatnak van két szeme, az ablaknak szárnya és szemöldöke, kapunak szárnya stb. Tehát a magyar nyelv magával hordoz olyan régi, történelemben használt építészeti elemeket, amelyekre mi már nem emlékezünk vissza. Stílusa iskolát teremtett, értékközpontú tudásának továbbadását élete központi feladatának tekintette: – A Kós Károly Egyesülés működtet egy Vándoriskolát. Végzett építészek jelentkeznek, három és fél éven át vándorolnak az egyes cégek között, és utána le kell tenniük a mestermunkát, ami csak megépült épület lehet. Ez alatt a négy év alatt ember lesz belőlük. Aki pedig nem, az elmegy. S amikor Magyarországon árvíz vagy a vörösiszap pusztított, a Makovecz-iskola sietett a bajbajutottak segítségére: – Jelentem, több száz ház épül Kolontáron és Devecserben, a Miskolc melletti Felsőzsolcán pedig már 130 házban laknak is. Mi nemcsak tervezőként voltunk jelen, hanem szervezőként, és jelentem, hogy Kolontáron 134 000 forintért építettek egy négyzetméter lakást, holott ennek az ára 250 000 fölött van. (...) Kivitelezők is fölvállalják azt a veszteséget, amit ilyenkor illik fölvállalni. Kivéve a bankokat. Néhány műve Erdély földjén áll: Kolozsváron és Vargyason református, Csíkszeredában katolikus templom, Sepsiszentgyörgyön református ravatalozót építettek, s egyszer talán Temesváron is elkészül az Új Ezredév néven megálmodott református templom, melyet az ott élő magyarság kulturális központjának is szánt. A csíkszeredai katolikus templom elsőként készült el az erdélyi Makovecz-templomok közül. 2003. október 18-án Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére szentelték fel a tervezője szerint "építészeti magyar magzatot". A kéttornyú centrális templom a magyarság múltját és jövőjét ötvözi. A tornyok előtt kapubejáratok, fölöttük öt-öt kereszt hirdeti a keresztény magyarság tíz évszázadát. A kapumotívum a szentírásból és a helyi hagyományból való: Tárjatok kaput, hadd vonuljon be az igaz nép, amely őrzi a hűséget. A kolozsvári Donát úti református templomot 1994–97 között tervezte, az alapkövét 1998-ban tették le, és 2008. május 4-én szentelték fel. "Tíz évig épült, s nem kaptunk engedélyt, míg az előtte húzódó úton el nem készült egy ortodox templom, de végül sikerült." A vargyasi református templom. "(...) Vargyasról felhívott a nagytiszteletű úr, hogy van egy düledező fatemplomuk, tervezzek helyette valamit. Mondtam, ha ledöntik, szóljanak. Ledöntötték, és alatta XIII. századi kora román kori templom alapjait találták. Mélyen leástunk: faragott kövek kerültek elő, rózsaablak és még sok minden." Köztük egy azonosíthatatlan, kőből faragott tárgy, melynek oldalán rovásírással Szent Mihály neve szerepel. Makovecz szerint a lelet európai szenzáció, mivel az eddigi ismeretek szerint a Szent Mihály-kultusz legkeletibb állomása Gyulafehérvár volt. Valamennyit beépítették az új Isten Házába. 2005-ben szentelték fel. "Ezekből és sok új gondolatból meg az innen-onnan kapott adományokból megépítettük a református templomocskát. Amikor elkészült, és körülállták a szomszéd falvak népei is, s a templomkert tele volt emberekkel, és fölzengett az ének, hogy Tebenned bíztunk eleitől fogva, az olyan pillanat volt, amikor az ember csöndesen azt mondja magában: rendben van, megérte." A sepsiszentgyörgyi új református ravatalozó terveit Incze Sándor református esperes kérésére 1998-ban rajzolta meg Makovecz Imre. A Vigasztalás Házát 2005 szeptemberének végén szentelték fel. A ház halotti templom, ősi hagyományokat idéző dombház, ahol a torony a felszálló lélek, a kupola pedig a mindenséget jelképezi – jellemezte az épületet tervezője. Egyszer, amikor szemrevételezte a munkálatokat, nevetve mondta: Látják, pápista létemre ismét a protestánsoknak dolgozom. Amikor először erre jártam, friss, zöld tájban állt e szépséges templom, most körben e szürke, jellegtelen betonrengeteg... Értette a munkások nyelvét, pillanatok alatt tisztázták, miként illeszthető össze két hajlított gerenda, vagy hogyan bírja a mifelénk erős széljárást az épület törékenynek ható, égbe röppenni látszó szárnya. Szemmel láthatóan lenyűgözte őket a különösen szép feladat, az építész egyénisége, s egy ügyes kezű atyhai ács mondta búcsúzóul: Akit elsőnek ravataloznak itt fel, az meg van élve. Hármashalom-oltár. Csíksomlyón épült, 1996 őszén szentelték fel. A világhírű csíksomlyói pünkösdi búcsún magyarok milliói csodálják a nagy építész alkotását. "Amikor felkértek a munkára, azt mondtam, szét fogják szedni a románok. Szerencsére tévedtem, nem szedték szét." Makovecz Imre mind művészként, mind közéleti emberként a magyar élet kiemelkedő személyisége volt, és Kós Károly életmunkáját követve a társművészetek organizátora is egyben. Több alapítványnak adott neve szárnyat, kurátora volt a Balassi-kard nemzetközi költői nagydíjnak, s a Magyar Művészeti Akadémia alapítójaként több mint negyven írót, képzőművészt, zenészt, építészt tömörített maga köré Magyarország határain kívülről is. Isteni segédlettel építő ember, kortárs művészetünk egyik legnagyobb magyarja távozott közülünk – szavaival élve – föld és ég, mélység és magasság eggyé illesztőjeként.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. október 1.

Ezernyi gyermeket várnak (Bábostalálkozó Sepsiszentgyörgyön)
Jó lesz gyermeknek lenni Sepsiszentgyörgyön október 2-a és 9-e között: ide költözik egy hétre Erdély összes magyar bábosa, és mindennap több előadással örvendeztetik meg az óvodásokat, iskolásokat, sőt, a felnőtteket is. A Cimborák 3 – Erdélyi Magyar Bábostalálkozó vasárnap a házigazdák produkciójával, Ilók és Mihók menyegzőjével rajtol, és a következő vasárnapon a temesváriak Zián & Kopik történetével végződik, a seregszemlén túl azonban ismerkedésre, szakmai beszélgetésekre, tapasztalatcserére, megmérettetésre, a hol tartunk és a hogyan tovább megvitatására is alkalmat teremt a rendezvény.
A bábostalálkozó jelentőségét jelzi, hogy – az idén először – a Jókainé Laborfalvi Róza Alapítvány és a Kovászna Megyei Művelődési Központon keresztül a megyei tanács is részt vállalt a szervezésben a kezdeményező Tamási Áron Színház Cimborák Bábtagozata mellett. A társulat vezetője, Nagy-Kopeczky Kálmán örvendetesnek tartja, hogy ennyi mindenkit sikerült megmozgatni. Az előzmények ugyanis nem voltak éppen biztatóak. De nem ezzel indít. – Az idén végre mindenki eljött, és nagyon színes programot tudtunk összeállítani: eleve bábszínpadra írt művektől a kortárs darabig, népmese-feldolgozástól Petőfi János vitézéig huszonöt előadás lesz, technikában is sokfélét mutatunk: hagyományos kesztyűs és marionettbábokat, maszkos játékot, egyéni bemutatót, balladát, interaktív műsort több korosztálynak: 3, 4, 5, 6, 7 és 14 éveseknek. Néhány előadást ki tudunk vinni vidékre, így Baróton, Bereckben, Kézdivásárhelyen, Zabolán, Kőröspatakon és Uzonban is örülhetnek a gyermekek. Sajnálom, hogy Kovászna kimarad, de csak oda tudunk menni, ahol a fogadókészséghez megfelelő terem is társul. Sajnos, a saját termünk is meglehetősen szűkös, de örömmel közölhetem, hogy a bejáratát felújították, frissen meszelt lépcsőházban lehet bemenni. Mivel a Tamási Áron Színház, az M Stúdió és a Háromszék Táncegyüttes számára is megkezdődött az idény, a szakszervezetek művelődési házát és a színház nagytermét is csak egy-egy alkalomra kaptuk meg. Utóbbiban a közkívánatra visszahívott Csillaglépő Csodaszarvas legendáját adja elő a nagyváradi Szigligeti Ede Színház Liliput Társulata október 5-én, szerda délután. Minden jegy ára 5 lej, és már veszik is az óvónők, tanítónők – még Brassóból és Négyfaluból is hoznak egy-egy busznyi gyermeket –, a bevétel azonban nem a fellépőké lesz, hanem a fesztivál számlájára folyik be, így támogatja a szakma – gyakorlatilag önmagát. Ez is ritka jelenség, de magunk vagyunk, tudnunk kell megállni a saját lábunkon, kiszolgáltatottság nélkül. Erre is jó ez a találkozó: megnézni, hogy mit tudunk, mi a közös bennünk, mivel küszködünk. – Elsősorban vélhetően pénzhiánnyal, hiszen az előző találkozóra a tavalyi Szent György-napokon került sor, az idén azonban fél évet késett a rendezvény... – Az előzményekhez tartozik, hogy 1999 és 2005 között Kolozsváron szerveztek romániai magyar bábostalálkozót, de ez az egyetlen szakmai fórum is megszűnt. 2009-ben mi vállaltuk fel az újraélesztését, ez sem zökkenőmentes. A saját költségvetésünk szóra sem érdemes, a lecsupaszított fizetéseken kívül valami keveset kapunk anyagokra, tehát pályázunk. Végre van teljes fénypultunk (nem új, de legalább jó), a hangtechnikánk is elfogadható, a fesztivál fedezetét pedig több helyről egészítettük ki: a Román Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, a megyei és a sepsiszentgyörgyi tanács támogatásával állt össze az anyagi alap. Az idén először friss, mesterizős kritikusokat is sikerült lehozni, délutánonként pedig tematikus szakmai beszélgetéseket terveztünk, így mélyebbre áshatunk egy-egy előadás elemzésénél. Három éve úgy éreztük, ez a vég kezdete, és ennek megbeszélésére gyűltünk össze, de úgy tűnik, újraindult az élet, és ha lassan is, de gyarapszik a bábosok száma, ámbár még mindig nem vagyunk százan. Kis csapat ez, nem azért, mert a kicsiknek játszunk, hanem mert többnyire nagyobb színházak tagozataként vagy pár fős magántársulatként dolgozunk, magunkra. Még a román és a magyarországi kollégákkal is igen nehézkes, esetleges a kapcsolatunk. – A bábszínházat mint műfajt már sokan eltemették, itt azonban mindig telt ház van. Talán mégsem rontotta el a gyermekeket a tévé... – A bábszínház érzelmi élményt nyújt, a gyerek azonosul a szereplőkkel, átéli a helyzetüket – ezt a tévében nem kapja meg. Most mindenki a gazdasági válságról beszél, mert ennek fellegei összegyülekeztek felettünk, és nem haladunk, csak kapálózunk a mocsárban. És minél jobban kapálózunk, annál jobban süllyedünk – holott talán csak azt kellene észrevenni, hogy nem jó irányba megyünk. Meg kellene állni megnyugodni, a szellemi és lelki táplálékot nyújtó művészetek felé fordulni – erre alkalom a bábostalálkozó is. Ha belegondolunk, hogy a jövő generációinak vagyunk a példaképei és útmutatói, ez felelősség és nemesség is: ez ad erőt, ezért van értelme.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. október 1.

A magyar pártok közösen emlékeznek meg október 6-áról
"Ha tőlünk függ, akkor lesz Paunescunak szobra Vásárhelyen, amikor Gusának, vagyis soha"
Benedek István, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke, László György, a Magyar Polgári Párt megyei elnöke és Jakab István, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a három magyar politikai alakulat közösen emlékezik meg október 6-án az aradi vértanúkról, illetve a marosvásárhelyi székely vértanúkról.
A sajtótájékoztatón jelen volt Csegzi Sándor, az RMDSZ marosvásárhelyi választmányának elnöke, hangsúlyozni kívánta, hogy a megemlékezésnek nem lesz kampányjellege, jó alkalom arra, hogy az összefogásra utaló, Európát átfogó eseményre való megemlékezés kapcsán "mutassunk egyértelmű összefogási szándékot Marosvásárhelyen a magyar politikai szervezetek között".
Jakab István hangsúlyozta: – A marosvásárhelyi magyarság mindig is lelki motorja volt az erdélyi magyarságnak. Nagyon fontos, hogy október 6-án a magyar politikai pártok együtt kívánnak megemlékezni az aradi és a székely vértanúkról. Az emlékezés kegyelete, amely összhangot teremt bennünk, azt is jelzi, hogy egységesek tudunk lenni minden olyan ügyben, amely a magyarság számára fontos, és együtt tudunk hangot adni minden olyan történésnek, amely a magyarság jövőjét biztosítja.
László György: – Ha Marosvásárhelyen – de Erdélyben is – a magyar közösséget képviselő politikai szervezetek megpróbálnak együttműködni, akkor az csakis e közösség politikai múltjának tudható be. Most, félretéve a politikai hovatartozásunkat, arra hivatkozva, hogy ha nem sok közös van bennünk, mégis van egy történelmünk, közös múltunk, így a magyar közösség érdekében félreteszünk minden nézeteltérést, és október 6-án Marosvásárhelyen együtt fogunk emlékezni. Remélem, ez az első jó lépés annak érdekében, hogy életképes érdekképviseletet tudjunk létrehozni az erdélyi magyarságért.
Október 6-ig megoldódhat a MOGYE ügye
Újságírói kérdésre válaszolva Benedek István kijelentette: Az egyetem problémája reális, egy rossz menedzsmentnek és egy rossz charta megszavazásának az eredménye, ami nem vette figyelembe a jelenlegi tanügyi törvényt. Ezt nem teheti meg egyetlen egyetem sem az egyetem autonómiájára hivatkozva, és remélem, hogy Markó Béla miniszterelnök- helyettes úr, aki a tanügyért is felelős, illetve Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke megteszi személyesen is a szükséges lépéseket, s különösen Markó Béla tud hatni az egyetem vezetőségére és a tanügyminisztériumra, s felszólítja őket, hogy a törvényeket be kell tartani. "Úgy gondolom, hogy a miniszterelnök-helyettes és az Európai Parlament alelnökének személyes jelenléte az egyetemen, illetve a tárgyalások a következő napokban meghozzák az eredményt".
Ádám Valérián, az RMOGYKE ügyvezetője, aki egy kolléganőjével együtt bejött a sajtótájékoztatóra, bejelentette, hogy ha az RMDSZ és a magyar szervezetek "visszavonulót fújnak" a MOGYE ügyében, akkor az október 6-át követő héten tüntetést szerveznek a civil szervezetek.
Az RMDSZ-politikusok reményüknek adtak hangot, hogy október 6-ig megoldódik a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügye. Kiss István, az MPP alelnöke szerint a magyar pártok közösen lépnek fel a MOGYE ügyében.
Iskolaneveket a magyar lakosság arányának megfelelően!
Arra a kérdésre, mi a véleménye arról, hogy Adrian Paunescunak szobrot akarnak állítani Marosvásárhelyen, illetve hogyan viszonyulnak az iskolanévadáshoz, Benedek István kijelentette: – Ez nagyon egyszerű. Az iskola nevét az iskola vezetőtanácsa dönti el, majd a városi tanács szavaz róla. Ami csak konzultatív jellegű. Sajnos, az iskolák vezetőtanácsaiban Vásárhelyen a román tanárok többségben vannak. Mivel Marosvásárhely magyar lakossága kb. 46%, úgy illett volna, hogy az iskolák 46%-ának is magyar neve legyen. Magyar íróról, tanárról, az iskolaalapító Bernády Györgyről iskola legyen elnevezve. Ez nem történt meg. Azt gondolom, az elkövetkezendőkben lesz elegendő politikai józanság az iskolák vezetőségeiben részt vevő tanárokban, s belátják, ez így nem mehet tovább. Ragaszkodunk ahhoz, hogy az iskolák neve a magyar lakosság arányának megfelelő legyen Marosvásárhelyen. Meg kell találni ennek a módját.
A Paunescu-szoborral kapcsolatosan azt mondta: "Akkor lesz Marosvásárhelyen szobra Paunescunak, ha tőlünk függ, amikor Gusának. Vagyis soha!"
Népújság (Marosvásárhely)

2011. október 1.

Múzsa – 1000. sz.
Szerkeszti: Nagy Miklós Kund
Ezer
Még mindig bűvös szám. De manapság, amikor szinte csak a rendhagyó dolgokra figyelnek az emberek, talán jobb lenne, ha az ezeregyedik Múzsa megjelenésére hagynók a megemlékezést. Ezzel a szándék is egyértelműbben kiderülne: örülünk a szép, kerek számnak, de nem állunk meg itt. A felszusszanásnyi ünnepi pillanat után folytatjuk, amit több mint húsz éve elkezdtünk, és továbbra is kiemelt figyelmet, külön teret szentelünk lapunkban a szépírásnak, a művészeteknek, kulturális életünk nagyobb szabású megnyilvánulásainak. Amíg lehet. Amíg a válság egészen el nem lehetetleníti a sajtót, a kultúrát. Mert ez is könnyen előfordulhat. Arra tehát már nem mernék vállalkozni, hogy megjósoljam, mi lesz például az 1500. Múzsa meséje, pontosabban az esélye, de tudva, hogy mellékletünknek milyen sok barátja, szurkolója van, merem remélni, hogy még jó pár ilyen szombati lapszám szerez örömet szerkesztőnek, írónak, olvasónak a továbbiakban. Persze, már ma sem olyan rózsás a helyzet, mint mondjuk, tíz évvel ezelőtt (ugye, milyen viszonylagos minden!), amikor egy 250 oldalas antológiát jelentethettünk meg a Múzsa első évtizedének irodalmi anyagából. Hol vagyunk már attól?! Hiszen még az anyaországi sajtótámogatás morzsányi juttatásából is kimaradt mellékletünk az utóbbi két alkalommal. Ha újabb kötetre nem is gondolhatunk, eddigi hozzáállásunkat azért ezután is fenntarthatjuk. Ebben megerősíthet annak tudata is, hogy értékközpontú munkánk sokfelé visszhangra talál. A munkatársak hűségesek, kiváló író, művész és más tollforgató barátaink kitartanak mellettünk, és biztat, ösztönöz a Múzsa közönsége, olvasóink széles tábora, amelyben olyanokat is ismerünk, akik megőrizték mellékletünk egész eddigi sorozatát, az elsőtől az ezredikig. Potenciálisan többkötetnyi vers, rövidpróza, esszé, interjú, önvallomás, riport, tudósítás, rajz, fotó, művészi reprodukció van birtokukban. Mintegy negyven Múzsa- kötetük sorjázhatna a könyvespolcukon, ha mindez könyv alakban látott volna napvilágot. Nyilván nem minden írás született ilyen igénnyel, sok a mellékletben a zsurnalisztika, de dokumentumértékét tekintve is méltó lehet a figyelemre az ezer lapszám. Torzítás nélkül igyekezett tükrözni a régió magyar szellemi, művészeti életének rendszerváltás utáni két évtizedét. Jót, rosszat, mindazt, ami az eltelt esztendőkben jellemezte kultúránkat. Nemcsak Marosvásárhelyen, nem csupán a megyében, tágabb kitekintésben is, hiszen aránylag szűk lehetőségek korlátai között, de az egész magyar nyelvterületre figyeltünk. Szerző is több száz volt a Múzsa-oldalakon, kortárs és néhai, pályakezdő és világhírű. Az említett antológia egymaga 93-at mutat be. De hagyjuk a számokat, bármennyire beszédesek is. Egyvalamit azonban még érdemes hangsúlyozni. Azt, hogy miközben a magunk módján megpróbáltuk idehozni olvasóinknak a nagyvilágot is, lapunk on-line változatának köszönhetően a földgolyó más tájain élő magyaroknak is hírt adhattunk magunkról, szűkebb pátriánk színes művelődési realitásairól, alkotóink értékteremtő, anyanyelv-gazdagító, színvonalas munkásságáról. Ezt tesszük ma is a szokásostól eltérő, kettőzött terjedelemben, együtt jubilálva vissza- meg előretekintő munkatársainkkal, és Önnel is, kedves olvasó. A Múzsa legyen velünk a jövőben is!
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)

2011. október 1.

Sütő-mellszobor Sopronban
Előzetest már közöltünk a szeptember 30-i soproni szoboravatásról. A tegnap délutáni, esti eseményről, amelyen írók, irodalomtörténészek, színészek, dalosok és a szoborállítást lehetővé tevő közéleti személyiségek idézték fel az öt éve elhunyt Kossuth- és Herder-díjas író személyiségét, életművét, a jövő héten helyszíni tudósításban számolunk be.
Ma viszont be tudjuk mutatni olvasóinknak Sütő András bronz szobormását, Bocskay Vince alkotását, amelynek reprodukcióját a szovátai művész még elutazása előtt küldte el szerkesztőségünknek.
Bocskayt a Soproni Erdélyi Kör és a Soproni Kálvin Kör kérte fel a mellszobor, illetve a Leghűségesebb Város Deák terére helyezett emlékmű elkészítésére. Mint minden portré megmintázása, ez is szép, de nehéz feladat volt. Annál is inkább, mivel olyan kortárs személyiségről van szó, akit nagyon sokan ismertek, és akiről mindenki kialakított magában egy sajátos arcot, amit őriz valahol legbelül. Sokakban a marosvásárhelyi író idősödő vonásai rögzültek, arra a köztiszteletnek örvendő közéleti emberre emlékeznek, aki bátran kiállt a magyarságért, és emiatt élete utolsó két évtizedében sokat is szenvedett. A szobrász a fiatalabb kori egyéniséget örökítette meg, Sütő Andrásnak azt az arcát, amilyennek a 70-es évek elején ismerhettük, amikor egyik főművét, az irodalomtörténeti jelentőségű Anyám könnyű álmot ígér című nagy sikerű könyvét írta meg. Ötnegyedes méretű a bronzalkotás, a szintén szovátai Sánta Csaba szobrászművész öntőműhelyében öltött végleges formát. 1,70 méteres kőtalapzatra került. Mint Bocskaynak már annyi előző fontos műve esetében, most is csíkszeredai szobrászkollégája, Dóczy András faragta ki a talapzatot. Sopronban természetesen illő teret is kialakítottak az új alkotásnak. A későbbiekben erről is közlünk majd fényképfelvételt.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)

2011. október 1.

IX. Nemzetiségi Színházi Kollokvium
Tegnap délután Gyergyószentmiklóson a nagyváradi Szigligeti Színház, majd este a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata előadásával elkezdődött a IX. Nemzetiségi Színházi Kollokvium. A szemle október 9-én este az ünnepélyes díjkiosztással és Palya Bea koncertjével zárul.
A fesztivál során 23 színházi előadásnak örülhetnek a nézők, lesz bőven kísérőprogram is, workshopokkal, szakmai beszélgetésekkel, könyvbemutatókkal, koncertekkel. A hazai magyar társulatok mellett fellép a bukaresti zsidó, a szebeni és a temesvári német színház is. Újdonság, hogy meghívtak magyarországi kisebbségi színházakat is, a Szarvasi Szlovák Színházat és a budapesti Cinka Panna Cigány Színházat. Bemutatkoznak a kollokviumon az alternatív, független hazai színtársulatok és a színművészeti egyetemek magyar tagozatos hallgatói is.
Külön figyelmet érdemel a színházigazgatók és a magyarországi színházi szövetségi vezetők kerekasztala, amelyen jelen lesz a magyar Nemzeti Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Szőcs Géza is. Az előzetes elképzelések szerint ez alkalommal létrehoznák a határon túli magyar színházak szövetségét.
A kollokvium megőrizte a színházi előadások versengésének hagyományát. A helyezésekről, díjazottakról a Kötő József, Sebestyén Rita, Iula Popovici, Radu Macrinici, Bicskei István alkotta zsűri dönt. Fesztiváligazgató Béres László, a vendéglátó Figura Stúdió Színház vezetője.
A kollokviumon jelentős a marosvásárhelyi képviselet. A már említett pénteki Két lengyelül beszélő szegény román címú előadást követően vasárnap fellép a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Színházművészeti Karának Koreográfia Szaka a stúdiótermi Egy lakodalom története produkcióval. Kedden este az Akadémiai Műhely a Guppival. Szerdán pedig a Yorick Stúdió adja elő Székely Csaba Bányavirág című darabját. Fesztiválújság is megjelenik, amit a teatrológushallgatók készítenek. A szakmai beszélgetések moderátori teendőire Kovács Levente rendezőt kérték fel.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)

2011. október 1.

Több mint 150 ezer honosítási kérelem
Már több mint 150 ezer honosítási kérelem érkezett, és eddig több mint 55 ezren tettek esküt – tájékoztatta a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-t. Közlésük szerint a legfiatalabb kérelmező háromhetes, míg a legidősebb 104 éves volt. Az államtitkárság Wetzel Tamás, egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos adatai alapján arról tájékoztatott, hogy hetente közel 4 ezer kérelmet adnak be a határon túli magyarok, amely megfelel az előzetes hatástanulmány által prognosztizált adatoknak. Egyszerűsített honosítási kérelmet eddig 72 külképviseleten, 1.264 polgármesteri hivatalban, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 23 ügyfélszolgálatán és március 15-től 29 kormányablaknál lehet beadni. A beadványok körülbelül 40-40 százaléka külképviseletekhez és az anyakönyvvezetőkhöz érkezett, míg a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a 20 százalékát vette át. Péntekig 150.107 egyszerűsített honosítási kérelem érkezett meg Budapestre.
Népújság (Marosvásárhely)

2011. október 1.

Székelyföld, sorvasztás után fejlesztés
Hét pályázat aláírására érkezett tegnap Sepsiszentgyörgyre Elena Udrea regionális fejlesztési és turisztikai miniszter, a tárcavezető többször hangsúlyozta: az idegenforgalmi fejlesztésekkel és infrastrukturális befektetésekkel azt szeretné elérni, hogy Székelyföld az ország mintaszerű régiójává váljék.
Az elmúlt húsz esztendőben a Hargita és Kovászna megyét sújtó tudatos elsorvasztás után készek mindent megtenni azért, hogy az itt élők szülőföldjükön tudjanak boldogulni. A miniszter asszony a Székelyföld kifejezést többször, tudatosan használta, egyszer sem az "úgynevezett“ szó hozzátoldásával, és a hangsúllyal sem sejtetett idézőjelt. Székelyföldi körútja – tegnap Borszéken járt – második napját a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban kezdte Elena Udrea, onnan átgyalogolt kísérőivel a megyei tanács gyűléstermébe. Beszédében kiemelte, most is, akár minisztersége elején, Székelyföld esélyét a turizmusban látja, tárcája ennek az ágazatnak a kifejlesztésére dolgozott ki stratégiát. Kiemelt fontosságúként a gyógyturizmust említette, de a kiegészítő szolgáltatások is jelentősek, ezért támogatja például Kovásznán a sípálya megépítését, a sugásfürdői befektetéseket, de tervezik a kommandói sikló rendbetételét is. Felemlítette A borvíz útja felélesztését, és dicsérte a népi fürdők rehabilitálására kidolgozott megyei programot. Természetesen, a vendégforgalom fejlesztéséhez szükséges az infrastrukturális befektetés is, utak építése, közművesítés, szociális és sportlétesítmények létrehozatala – tette hozzá. Célja mindezekkel, hogy az elmúlt húsz év során elhanyagolt Székelyföld példaértékű régióvá fejlődjék, ahol az emberek a kornak megfelelő szinten élhetnek – mondta Elena Udrea. "Csodálatos vidék ez, a mi hibánk, ha nem hasznosítjuk mindazt, amit a természet itt alkotott“ – hangsúlyozta. Az elmúlt két év során számos befektetés kezdődött, illetve valósult meg a Székelyföldön, mintegy 400 millió lej értékű pályázat indult be Hargita, és 300 millió lej értékű Kovászna megyében, többnyire európai uniós finanszírozásból. Most pedig, csütörtökön és pénteken a két megyében összesen újabb 130 milliós támogatásról írt alá pályázatokat. Kitért a politikára is: a Boc-kormány olyan jobboldali kabinet, amely a beruházásokba fektetett, az elmúlt fél évben uniós szinten Romániában valósult meg a legtöbb befektetés. Hoztak népszerűtlen intézkedéseket is, de szükség volt rájuk, hogy az ország elkerülhesse a gazdasági összeomlást. "Nem is jön, hogy elhiggyem, mennyi projekt, mennyi fontos dolog valósult meg az elmúlt két évben, pedig sokkal kevesebb pénz állt rendelkezésünkre, mint korábban bármelyik kormánynak“ – zárta beszédét. Az aláírandó szerződéseket Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád András polgármester ismertette: a megye egy kisebb, egymillió lej értékű, nyolc turisztikai létesítmény népszerűsítését célzó pályázatot indíthat el, illetve a központi fejlesztési régió legnagyobb értékű, 87 milliós pályázatát, mely a Dr. Fogolyán Kristóf Sürgősségi Megyei Kórház felújításának befejezését teszi lehetővé két éven belül, az összeg egynegyedét orvosi felszerelés vásárlására fordítják. Klárik László megyemenedzser a kórházfelújítás kapcsán statisztikai adatot is ismertetett: a központi fejlesztési régióban Kovászna megye lakossága 8,8 százaléknyi, míg az elnyert pályázatok háromszéki részaránya 14,5 százalék. Sepsiszentgyörgy négy pályázatot írt alá ez alkalommal, az integrált városfejlesztési terv utolsó két részét: tizenhét utca teljes felújítására, illetve a Bene-ház restaurálására, vadászati múzeummá alakítására vonatkozót; a sugásfürdői infrastruktúra korszerűsítésének befejezését és a Néri Szent Fülöp multifunkcionális központ megvalósítását lehetővé tevőt. A négy pályázat összértéke 25 millió lej, fele a város egyévnyi költségvetésének – tette hozzá a polgármester. A hetedik pályázat ismertetésére később került sor, Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester az aláírások előtti pillanatokban nem jutott szóhoz, utólag mondhatta el, hogy egy néhai hőközpontban a sepsiszentgyörgyi vállalkozói inkubátorházhoz hasonló létesítményt hoznak létre uniós pályázatból. A sajtó faggatására Elena Udrea elmondta, miért használja a Székelyföld kifejezést: annál sokkalta súlyosabb gondok vannak az országban, mintsem ilyesmikkel kelljen foglalkozni, ha jobban odafigyelnének a politikusok arra, amiket mondanak, ha a valóban fontos dolgokról beszélnének, semmi sem lenne ennyire bonyolult, mert végső soron az emberek gondjai ugyanazok mindenütt, itt talán egy kicsit nagyobbak az elmúlt húszesztendei tudatos elsorvasztás miatt. "A valós gondokat az álproblémák elé kéne helyezni“ – toldotta meg. A miniszter látogatása a Mihai Viteazul tér megtekintésével folytatódott, majd, a tervezett programtól eltérően, nem a Székely Mikó Kollégiumba mentek, hanem Sugásfürdőre. Ott A borvíz útja programban elkészült kezelőközpontot nézte meg a miniszter asszony, majd a frissen leterített, még gőzölgő aszfalton az üdülőtelep másik részébe sétáltak át, a Görgő Panzióban kávé s kupica szilvapálinka mellett egyeztetett az elöljárókkal leendő programokról.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. október 1.

Démonok tánca – in memoriam Teleki Ernő
A Démonok tánca című, széki gróf Teleki Ernő (1902–1980) emlékére készült dokumentumfilm a képzőművész-vénával megáldott, egykor Kolozsváron élő erdélyi arisztokrata élettörténetét és személyiségét mutatja be.
Az ismeretlenség homályából előbukkanó autodidakta művész alkotásai, amelyek nagy része Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában találhatók, zömmel egy démonokkal küzdő ember „vallomásai”: torz fejek, absztrakt helyzetek, látomások és fantázialények. A mintegy a tudatalattiból felvillanó rajzok víziószerű látványt eredményeznek, és hűen tükrözik az egykor gazdag, befolyásos, művelt arisztokrata, majd a Duna-csatornához kitelepített, megalázott, egészségileg összeroppant főúr élethelyzeteit, az alkotó belső világát, s egyben társadalomkritikai éllel is bírnak.
Így, a film, azon túl, hogy végigkíséri Teleki Ernő életútját, aki unokaöccse volt a tragikus sorsú Teleki Pál miniszterelnöknek, teret enged a kor bemutatására is. Az életút dokumentálását a gazdag családi fényképhagyaték és a fennmaradt levelezés teszi teljessé. A filmben egykori barátok és ismerősök emlékeznek Teleki Ernőre, valamint pszichiáter és művészettörténész elemzi a szabadjára engedett képzelet szülte rajzok alkotójának művészi illetve pszichés motivációit.
Gróf Teleki Ernő élete és munkássága ezer szállal kötődik Kolozsvárhoz. Túlmenően azon, hogy itt született, és itt halt meg, keze munkáját őrzi városunk számos műemlék temploma, ugyanis az 1950-es 60-as években részt vett a Szent Mihály plébániatemplom, a Farkas utcai református templom, valamint az evangélikus templom restaurálási munkálataiban. Teleki Ernő jó barátja volt számos neves kolozsvári író és művész, de számtalan hétköznapi emberrel is közeli kapcsolatban állt. Kölcsönös tiszteleten alapuló barátság fűzte Gáll Ernőhöz, a Korunk néhai főszerkesztőjéhez is, s ennek a barátságnak a részleteit, furcsa módon, éppen a volt kommunista titkosszolgálat iratai őrizték meg számunkra.
A dokumentumfilm rendezője, Ludvig Daniella, alkotásával hozzájárul Teleki Ernő személyének és munkásságának a köztudatba történő beillesztéséhez, megismeréséhez. A Démonok tánca című 55 perces dokumentumfilm 2010-ben készült, az Új Budapest Filmstúdió produkciója. Az alkotást a Duna Televízió idén áprilisban mutatta be. Ludvig Daniellát kiváló filmstáb segítette munkájában: ifj. Molnár Csaba (a rendező munkatársa), Kulcsár Zsuzsa (gyártásvezető), Bartos Bence és Kardos László (hangmérnökök), Márkos Albert és Mezei Szilárd (a film zenéjének szerzői), Burus András (vágó), valamint Bánk Szabolcs, Marossy Géza, Miklauzicz Márton és Székely Róbert (opertőrök). A film producere Kántor László, akinek a neve – a Márkos Alberté mellett – közismert a kolozsváriak számára.
A film kolozsvári bemutatására a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. sz.) kerül sor, október 4-én, kedden 18 órakor. A vetítés után szabad beszélgetésre nyílik alkalom, mások mellett a film rendezőjével, Ludvig Daniellával, valamint a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettesével, Szücs György művészettörténésszel.
Szabadság (Kolozsvár)

2011. október 1.

Interjú – „Azok közé a szerencsés emberek közé tartoztam, akik nagyjából elérték álmaikat”
Boldognak tartja magát a 80 éves Uray Zoltán sugárbiológus, tőrvívó
A sugárbiológus, a vívó, az akadémikus, a dzsessz-rajongó, a festészetnek hódoló, a barát – és még mindig hiányos a felsorolás, de ízelítőnek talán elegendő ahhoz, hogy rámutassunk, mennyire sokoldalú. Dr. Uray Zoltán nemzetközi szinten ismert és elismert biológus és olimpikon tőrvívó a múlt héten töltötte életének 80. évét. Tartalmas sportolói és tudós pályafutása érmekben és elismerésekben túl gazdag ahhoz, hogy tükrözni tudjuk eredményeit. A háromnegyed órába sűrített 80 esztendő példamutató, követendő jellemről árulkodik.
– A Református Kollégium tanárai vezették a sportolói és biológusi szakma irányába, vagy kisebb gyermekkorba gyökerezik a kiváló pályafutás?
– Mindenféleképpen hatással voltak rám középiskolai tanáraim. Nem annyira a vívás szempontjából, hanem a szakma szempontjából. Kitűnő tanáraim voltak, akik közül megemlíteném Árkossy Sándor, Szabó József és Szabó Zsigmond tanár urakat – akik megszerettették velem a biológiát és az élettudományok felé irányítottak.
– Egyetemről még szó sincs, és máris kétszeres országos bajnok ifjúsági tőrvívásban. Akkor pillanatnyilag hogyan gondolta: a vívás lesz az élete és csak ezzel foglalkozik, vagy már akkor tudta, hogy a sport mellett a tudomány is legalább ekkora helyet kap?
– Egyelőre tudományról nem volt szó, de a vívással kapcsolatban azt kell mondanom, hogy a véletlenek az ember életében fantasztikus hatással bírnak. Tudniillik édesapámnak egyik testvére, aki Magyarországon élt és aktív katonatiszt volt, az 1940-es időkben meglátogatott minket és kaptam tőle ajándékba négy vívókardot és két sisakot. Így indultam el a vívói pályán. 11–12 éves voltam, és vívókönyvekből nézegettem, hogy mi az, hogy előrelépés, kitörés, hátralépés, melyek a védések. Kialakult három barátommal egy csapat:
a négy testőr,
így neveztük magunkat, és minden héten kétszer vagy háromszor vívó edzéseket tartottunk. Én voltam D’Artagnan. Aztán a háború után új rendszer indult be és a május 1-jei felvonulások során először láttam életemben a vívókat. Tehát 1946. május 1-jén odamentem a felvonuló vívókhoz, megkérdeztem, hová lehet beiratkozni a vívás tanulása érdekében. Beálltam a Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club (KEAC) vívócsoportjába, ahol Ozoray Schenker Lajos tanár úr tanította a vívást. Volt egy ici-pici alapom, de abszolút magánszorgalomból és dilettáns módon. Minden esetre számított az, hogy pár évig „verekedtem” az udvaron a kollegáimmal. Lehet, hogy ennek köszönhetően, lehet, hogy szorgalmamnak vagy a bal kezemnek, esetleg a tehetségemnek köszönhetően, de elég hamar kifutottam, és 1947-ben a román ifjúsági országos bajnokságon már a második helyet foglaltam el, a következő két évben pedig megnyertem a bajnokságot.
– Hogyan sikerült egyeztetni az egyetemet az edzésekkel, versenyekkel?
– Ez egy érdekes és komplikált helyzet az én életemben, ugyanis befejezve a középiskolai tanulmányaimat már elég neves ifi vívó voltam, és bekerültem az országos ifiválogatottba, sőt amikor érettségiztem 18 évesen, már a felnőtt válogatott tagja voltam, mert az 1949-es országos bajnokságon második voltam a felnőttek tőrversenyében. Amit feltétlenül ki kell hangsúlyoznom, hogy komoly anyagi támogatásban részesültem, mint országos válogatott. A kosztom és a zsebpénzem biztosítva volt, sőt az ’50-es évektől kezdve elkezdtünk külföldre járni, tehát a vívás komoly anyagi alapot biztosított számomra ahhoz, hogy továbbtanulhassak. Az első lépéseket Marosvásárhelyen tettem meg, ott felvételiztem az orvosi egyetemre, 1950-ben. Úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van, 9-en felüli átlaggal vettek fel. De sajnos abban az évben jött egy törvény, hogy a kulák és a kisiparos gyerekeket minimális számban lehet felvenni. Ehhez az én médiám nem volt elégséges, tehát egy hónap után eltanácsoltak az egyetemről. Nagyon szomorú élmény, azt hiszem, életem egyik legnagyobb csalódása volt.
Hazajöttem Kolozsvárra, itt az egyetemi klub nagy örömmel fogadott és a klub vezetőinek segítségével bekerültem a Bolyai Egyetem biológia szakára. Így lettem biológus. Az 1952-es olimpiáig az edzéssel és a tanulással nem volt probléma, mert általában rövid edzőtáborokat szerveztek. A problémák akkor jöttek, amikor közeledett a helsinki olimpia. Helsinkire fél évet készültünk: januárban bevonultunk a bukaresti edzőtáborba, ott voltunk majdnem augusztusig, az olimpia kezdéséig. Így januártól szeptember 1-ig hiányoztam, és ez már nagyon sok volt. De ekkor ismét közbejött valami: az olimpián a tőrcsapatban kellett volna szerepelnem – mivelhogy második voltam az olimpiai selejtezős versenyeken –, ennek ellenére tőrcsapatba csak tartalékosnak tettek be, és elindítottak párbajtőrben, ami nem az én fegyverem. Talán vigasztalásképpen az olimpia után egyszer csak megjelent Kolozsváron egy illető a minisztériumból, és elmondta, hogy számítanak rám, mint sportolóra, és ha van valami problémám, mondjam el, mert segítenek. Anyagilag és szakmailag is. Én akkor azt mondtam, hogy orvosira szeretnék menni. Az illető elvitt az orvosi egyetem rektorához, és megkérdezte a rektor úr, hogy hányadévre akarok beiratkozni. Két évet végeztem el a biológián, és elég sok közös vizsgánk volt az első éven az orvosis hallgatókkal, ezért másodévre iratkoztam. Felvettek, ami életem álma volt. Ekkor aztán megkezdődött az igazi probléma a tanulás és a sportolás között.
Tudniillik, olimpiai és országos válogatottként már keményen kellett edzeni, viszont az orvosin román nyelven keményen kellett tanulni! Nagy nehezen letettem a másodévet, jött a harmadév, jött a római világbajnokság, megint kezdődött elölről a hathónapos edzőtábor Bukarestben. Ebbe beletört a bicskám. Nem tudtam letenni a harmadéves vizsgáimat, és beláttam azt, hogy vagy abbahagyom a vívást – ami egzisztencia szempontjából nagy csapás lett volna számomra –, vagy abbahagyom az orvosit. Úgyhogy visszamentem a biológiára, harmadévre. Akkor elvégeztem a harmadévet, majd a negyedévet színjelessel, és szinte azonnal következett egy újabb edzőtábor. Az államvizsgámat el is kellett halasztani. A lengyelországi ifjúsági világfesztiválra készültem, amelyen mondhatni világbajnoki erősségű mezőny volt. Ott az ötödik lettem.
– 1955-ben befejezi a felsőfokú tanulmányait, majd biológusként helyezkedik el a Kolozs Megyei Kórház Nukleáris Orvosgyógyászati Laboratóriumában. Mi volt itt a feladata?
– Ahogy befejeztem 1955-ben a biológiát, még néhány évig vívással foglalkoztam. ’56-ig voltam aktív tagja a válogatottnak. 1956–57-ben már komolyan gondoltam arra, hogy a vívókarrieremet abba kell hagynom, és meg kell alapoznom a szakmai karrieremet. Megalakult közben a Dinamónak a vívószakosztálya, és áthívtak oda. Versenyeztem és az ifi csoportot vezettem, a Tânărul dinamovistet. Közöttük volt Habala Péter is, Kolozsvár jelenlegi vívómestere. Miután 2–3 évet vívómestereskedtem, akkor egy óriási lehetőség állt elém. Szintén egy vívással nagyon szimpatizáló orvos barátom vitt el leendő professzoromhoz, Holán Tibor radiológus professzorhoz, aki megalapította Kolozsváron a Nukleáris Orvosgyógyászati Laboratóriumot. Az első években kevesen voltunk: Holán professzor, Szántay János, aki szintén országos válogatott és olimpikon kardvívó volt, és én. Holán Tibor egy évet töltött Párizsban, hogy tanulja a mesterséget, Szántay és én is – amikor időnk volt a szabadságunk alatt – Budapesten tartózkodtunk, hol az Országos Onkológiai Intézetben, hol pedig az Országos Sugárbiológiai Intézetben. Onnan hoztuk haza az új tudományos technikákat, metódusokat. Ez a mesterség az ’50-es években indult Európa szerte, mi is megalakítottuk az első ilyen laboratóriumot, amely nagyon szépen fejlődött tovább, lassan 10–15 dolgozója lett, és jó néhány év után még nemzetközi szinten is komoly eredményeket elérő laboratóriummá nőtte ki magát.
– 1960-ban visszavonul az aktív sportolástól, és a bukaresti Atomfizikai Intézetben posztgraduális képzésbe vág. A fővárosi képzés miatt tette le a fegyvert, vagy fordítva: már nem jelentette azt a vívás, mint tíz évvel korábban, és másra vágyott?
Ahogy teltek az évek, a szakmai követelmények mind nagyobbak és nagyobbak lettek. 1960-ban behívtak az országos válogatóba, Párizsban volt a vb. Amikor ezt bejelentettem a főnökömnek, a legkomolyabban azt mondta: Zoli, vagy vívsz, vagy tanulsz a szakmában és kutató lesz belőled. Választanod kell a kettő közül, mert ezt összehangolni nem lehet!
Már akkor is jó pár példát láttam arra, hogy a sportkarrierüket – egy-egy szerencsétlenség miatt néha kényszerből – abbahagyó élsportolók, minden segítség nélkül, az utcán maradtak. Öt percet sem gondolkoztam azon, hogy mit válasszak: a szakmát választottam.
– 1965-ben újabb mérföldkőhöz érkezik: elkezdi a doktori képzést az Állatélettani Tanszéken, majd öt év múlva doktorál sugárvédő és terápiás anyagok témájában. Hogyan esett a választás a sugárbiológiára?
– 1965-ben már úgy éreztem, hogy megpróbálhatom a doktorátust. Nagyon jó lehetőségeim voltak, tudniillik Tora akadémikus – a Babeş–Bolyai Tudományegyetem állatélettani tanára – szimpatizált a sugárbiológiával, és neki is volt egy kis besugárzó készüléke. Tehát szeretettel és barátsággal fogadott. A témaválasztáshoz nagyban hozzájárult az, hogy az akkori időkben volt egy félkatonai vagy egészen katonai részleg, amely a sugárvédelemmel foglalkozott. Ennek a vezetője felkereste a professzoromat, és együttműködést ajánlott neki, hogy a laboratóriumból nem foglalkozna-e valaki sugárvédő anyagokkal. A főnök megkérdezte tőlem, van-e hozzá kedvem, én pedig nagy kedvvel kaptam rá a témára, mert ez saját kutatási vonalam lehetett.
Lehetőséget adott arra, hogy ne csak másod-, harmadkéz legyek orvosi problémákban, hanem mint biológus önálló témát vigyek tovább. Elindultam dokumentálódni. A budapesti Joliot Curie Országos Sugárbiológiai Intézet emberei (Várterész, Sztanik és Köteles professzor) fantasztikus segítséget nyújtottak számomra. Lefénymásolhattam és hazahozhattam a legújabb sugárbiológiai könyveket – e nélkül nem hiszem, hogy sikerült volna. Országszerte – Jászvásárról, Bukarestből – jöttek hozzánk, hogy tanítsuk meg őket Budapestről behozott metodikákra.
– A doktori disszertáció sikeres megvédését követően egy évet Stockholmban tölt a Karolinska intézetben, a Rákellenes Világszövetség ösztöndíjasaként, majd 1974-ben ugyanitt vendégkutató sugárbiológia terén. De Freiburgban, majd a rendszerváltást követően Magyarországon is vendégkutató. Az 1989 előtti külföldi tudományos kiutazások során ütközött netán akadályokba?
Hát ezek nem mentem valami simán. Az igazgatóm, Ion Chiricuţă professzor engedelmével pályáztam az Eleanor Roosevelt onkológiai ösztöndíjra, amelyet minden évben húsz kutató kapott meg világszinten. Hatvanan versenyvizsgáztunk, én bekerültem az első húszba. Legalább 10–11 hónapba került, ameddig megkaptam az útlevelemet. Végső elkeseredésemben Bukarestben az Akadémián, egyetemeken mindenkitől kértem segítséget, és a végén aztán sikerült meggyőzni az egészségügyi minisztert arról, hogy megkaphassam az útlevelemet. Az ösztöndíj egy évre szólt. Nagyon sokat számított olyan szempontból, hogy úgy éreztem, egy az egyben egyenlő vagyok a svéd kollégákkal, tehát egyáltalán nem volt kisebbségi érzésem velük szemben. A baj ott kezdődött, hogy semmi egyéni ötletemet nem lehetett megvalósítani. Ráállítottak egy témára: az oxigén-effektus a sugárbiológiában. Sejteket kellett besugarazni különböző koncentrációjú oxigénbe, és a kromoszóma-aberrációk révén meghatározni az oxigénhatást. Ezt csináltam egy éven keresztül. Ezt mi, kutatók favágásnak nevezzük. De hát gyönyörű ösztöndíjam volt, gyönyörű helyen voltam, nagyon rendes kollégáknál. Mi azzal magyaráztuk, hogy ez a nyugati kapitalista hozzáállás: a főnök az főnök, azt csinálod, amit mondanak. Hát én is azt csináltam.
– Gondolt-e valaha a disszidálásra? Mert a körülmények eléggé adottak voltak hozzá…
– Megmondom őszintén, nem.
Nem gondoltam soha a disszidálásra, mert nem tudtam elképzelni azt, hogy a még élő édesanyámat egyedül hagyjam, vagy a családomat – mert akkor már nős voltam – itt hagyjam. Azok közé a szerencsés emberek közé tartoztam, akik nagyjából elérték álmaikat. Mert igazán nagy szó volt vívásban az, hogy volt egy időszak ’53–55 között, amikor a világ első tíz tőrvívója között ott voltam. A másik álmom – hogy orvos legyek – nem jött össze ugyan, de klinikán dolgoztam, a rutinmunkám (radioaktív izotópok felhasználása a diagnosztikában, a kezelésben) orvosi munka volt. Minden szempontból elégedett ember voltam. A politikával nem nagyon foglalkoztam, és hála a jó Istennek, nem is kényszerítettek rá. Én voltam a klinikának a kultúrfelelőse. Dzsesszkoncerteket szerveztem, festőket hívtam meg előadást tartani. Rajongott az egész intézet azért, amit csinálok, úgyhogy ezzel „megoldódtam”. Ráadásul lecke is volt számomra az, hogy egy év alatt abszolút favágást csináltam, és a főnök ötletét kellett megvalósítani.
– Több könyvet és tanulmányt szerzett, szerkesztett Ion Chirichuţă professzor úrral, aki a kolozsvári rákkutató intézet névadója. Milyen kapcsolatban álltak?
– Imádta a zenét, imádta a festészetet, gyönyörű saját múzeuma volt, tehát volt egy olyan kölcsönös terület, ahol már majdnem baráti kapcsolat alakult ki közöttünk. Ma is, ha arról beszélünk, hogy hogyan kell vezetni egy intézetet, őt idézem bárki számára: egy kollektívát, egy tudományos kutatócsoportot kemény kézzel kell vezetni, és nagyon jó kapcsolatnak kell lennie a vezető és a tanuló között. Chiricuţă ténylegesen egy diktátor volt, de nem olyan szempontból, hogy nem engedett az egyéni ötleteknek. Az intézetünket rengeteg külföldi professzor látogatta meg, tudniillik a ’70–80-as években az intézetünk bemutató intézet volt Romániában. A rákkutató intézetet az egészségügyi világszervezet finanszírozásából építették fel, tehát mintaintézet volt. Chiricuţă keményen megválogatta, hogy kit vesz oda fel.
– Ha egy sugárbiológus téved, annak milyen következményei lehetnek?
Nincs az a kutató, aki ne tévedne.
Előfordult velem is. Sugárvédő anyagokkal dolgozva óriási szerencsém volt, mert abban az időben nagyon nagy fegyelmet igényelt a sugárvédő anyagok problémája. Tudniillik katonai szempontból is nagyon fontos volt az, hogy esetleges atomháború esetén hogyan védjék meg a katonákat és a civil lakosságot. Egy olyan gyógyszer, amely a sugár ártalmát csökkenti, ami a sugárbetegséget gyógyítja, rendkívül fontos volt. Tehát ez a téma katonailag is ellenőrzött volt. Meg is jártuk vele keményen. Én az idegrendszerre ható anyagokkal foglalkoztam. Nagyon kevesen foglalkoztak ezzel a vegyületcsoporttal, tehát az idegrendszert stimuláló és az idegrendszert nyugtató anyagokkal. Rengeteg új anyagot szereztem a szomszédunkban lévő ideggyógyászati intézetből. Számos új bemutatógyógyszer jelent meg. Ahogy megjelent a gyógyszer, a klinika megkapta, a barátomtól pedig hozzájutottam én. Akkor jelent meg egy antidepresszáns, Antideprin volt a neve, Imipromin az eredeti neve. Én azt a gyógyszert kipróbáltam egereken – ezek klasszikus próbakísérletek. Tehát meghatározod a toxikus dózisát az anyagnak, és a toxikus dózisnál kisebb mennyiséget adsz be az egereknek. Utána besugárzol egy halálos dózist. A kontrollcsoport természetesen ott van, beteg lesz és elpusztul két hét alatt. A kezelt csoport szintén beteg lesz, de nem olyan súlyos a betegség, és egy bizonyos számú – mondjuk százból ötven – egér meggyógyul. Tehát 50 százalékos a védőhatás. Ennél az anyagnál az első kísérleteknél körülbelül 60–70 százalékos védőhatást kaptam. Ez persze nagy szó volt! A főnököm abban a pillanatban hívta az újságírókat, nagydobra verte, hogy mi felfedeztünk egy új sugárvédő anyagot, ami 60 százalékban védi az állatokat a pusztulástól. Megjelent a rádióban, sajtóban, de aztán megjelent a katonaság is, ne mondjam kik, és jól lekapták a főnökömet, hogy az ilyen dolgokat azonnal be kell jelenteni nekik! A további kísérleteket már úgy folytattam, hogy közösen csináltuk a bukaresti sugárbiológiai intézettel, amit a katonaság vezetett.
– Szakértőként hogyan élte meg a csernobili katasztrófát?
Csernobillal kapcsolatban nem volt szükség a Nukleáris Orvosgyógyászati Laboratórium közvetlen közbelépésére. Tudniillik a sugáregészségügyi intézet foglalkozik ezzel – tehát a levegő, a vizek, az élelmiszerek szennyeződésével. Mi közvetetten értük meg Csernobilt. Nagyon sok ember jelentkezett nálunk a radioaktív jódnak a pajzsmirigyben való felhalmozódásának problémájával. Mi annyit csináltunk, hogy elvégeztük ezeket a jódfelhalmozódási méréseket, de nem foglalkoztunk a lakosság sugárterhelésével. Ezen kívül felvilágosítást nyújtottunk az embereknek. Megtörtént a csernobili robbanás, megtörtént a felhő kimosása eső és egyebek révén, tehát rengeteg radioaktív cézium, stroncium hullott ki a növényekre, azokat megették az állatok, aztán ezen az „útvonalon” bekerült a mi szervezetünkbe. Felhívtuk a lakosság figyelmét arra, hogy hogyan lehet a kálium jodid pasztillákat használni, meddig lehet használni, meddig érvényesek. Effektíve csak tanácsokkal és pajzsmirigy-jódfelhalmozódási mérésekkel kapcsolódtunk Csernobilhoz.
– Sugárbiológusként számos elismerésben részesült. Nyugdíjba vonulásának évében, 1998-ban az MTA külső tagjának választották. Melyik elismerést tartja pályafutása megkoronázásának?
– Mindenféleképpen az MTA azon határozatát, amely alapján felvettek a külső tagok közé. Egyáltalán nem számítottam erre. Eszembe sem jutott, hogy én az MTA tagja lehessek. Azt hiszem, egyedüli vagyok az MTA történetében, aki levélben nagyon finoman megmagyaráztam, hogy a magyarországi országos intézet három igazgatója közül – akiktől tanultam – egyik sem akadémikus, így aztán hogyan lehetnék én az? Erre azt a választ kaptam, hogy a munkásságom alapján elértem a küszöböt.
A munkásságot úgy értékelik, hogy megnézik kik idéztek az irodalomban, és hogy a tudományos dolgozataid milyen impakt-faktorral rendelkeznek. Azt hiszem 50-es impakt-faktor a határ, nekem ez megvan, és az MTA biológiai osztályának akkori főnöke, Szabó István Mihály és az itteni egyetem professzora, Kiss István javasolt a kitüntetésre. Megnyugtattak, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásom, mert elértem a küszöböt, és megérdemlem ezt a kitüntetést. Óriási megtisztelés, és magasan ezt tartom tudományos pályafutásom megkoronázásának. Bár a vívásban a világ legjobb 10 embere között voltam, tudományos téren pedig távolról sem vagyok a világ legjobb ezer sugárbiológusa között, az én számomra mégis ez a legnagyobb megtiszteltetés.
– Nyugdíjba vonulása után is tevékeny személy – például az Erdélyi Múzeum-Egyesület berkeiben. Mivel foglalkozik a visszavonult Uray Zoltán?
– Az EME közvetlenül a ’89-es események után alakult meg, és az volt a célja, hogy az erdélyi magyar tudományosságot megfelelő rangjára emeljük. Tudományos gyűléseket szerveztünk, megszerveztük a szakosztályokat. Ezek mellett népszerűsítő előadásokat tartottunk magyar nyelven. Magyar nyelven akartunk tudományos dolgozatokat írni, magyar nyelven tudományos könyveket kiadni. Ebben a mozgalomban én immár 22 éve aktívan részt veszek. Az EME természettudományi szakosztályának 8 évig voltam az elnöke, és körülbelül 12 évig vezetőségi tagja magának a mozgalomnak. Úgyhogy szívvel lélekkel ott voltam az elmúlt 22 évben, és megtettem mindent, ami emberileg megtehető, hogy a magyar tudományosságot magas színvonalon reprezentáljuk. Emellett tagja vagyok a Kolozsvári Akadémiai Bizottságnak (KAB), ahol vezetem a sugárbiológiai munkarészleget. Igyekszem a munkámat úgy végezni, hogy minden évben egy-két nagyon jelentős magyar tudóst meghívjunk, hogy tanuljunk tőlük tudományművelést, színvonalat és kapcsolatokat építsünk ki velük.
– Hobbijai között szerepel a zene is.
– Minden embernek a szakmája mellett van egy hobbija. Az egyik osztálytársam, jó barátom György Zsolt bevezetett a zene világába. Románia egyik legnevesebb dzsesszkommentátora és -zongoristája volt. Zsolt majdnem minden vasárnap jött a legújabb lemezeivel és magyarázta, bemutatta őket. És megszerettem a dzsessz-zenét. Nekem is körülbelül 150–200 lemezem van. Amikor egy kicsi időm, alkalmam van, felteszek egy lemezt, meghallgatom, vagy a barátaimmal meghallgatjuk.
A zene mellett a festészet is nagyon közel áll hozzám. Valahogy úgy alakult, hogy az Onkológiai Intézetben elég kevesen voltunk magyarok. És a magyar művészek – színészek, festők, grafikusok – engem hívtak fel, ha gondjuk volt, hogy „Zoli, tudsz segíteni?” Persze, hogy segítettem. Így aztán baráti kapcsolatom alakult ki a művészekkel. Gy. Szabóval, Benével nagyon jó barát lettem. Ez a barátság oda vezetett, hogy elhívtam őket egy-egy előadást tartani az onkológiára. És ma is, amikor lehet, elmegyünk kiállításokra. A könyvespolc alsó szintje csak művészeti albumokkal van tele.
– Sok-sok érem és jeles tudományos eredmény mellett tartalmaz-e a 80 év valami olyant, ami jelentősen befolyásolta az életútját és utólag másképpen döntene?
– Megismételném azt a mondatomat, hogy úgy érzem, a nagyon szerencsés emberek közé tartozom. A vívás által elértem azt, hogy bejárhattam Európát; azt a sportot, amit szerettem, magas színvonalon űztem; szakmailag is meg vagyok elégedve azzal, hogy idekerültem – igaz, szerencsés körülmények között jutottam el a sugárbiológiához. De itt is ismertté váltam, és boldog embernek nevezhetem magam.
KOVÁCS HONT IMRE
Szabadság (Kolozsvár)

2011. október 2.

Nemzetiségek fesztiválja Gyergyószentmiklóson
Nemzetközi lett a nemzetiségek fesztiválja Gyergyószentmiklóson, az idei rendezvényen a Romániai társulatok mellett magyarországi kisebbségi színházak is fellépnek. 11 erdélyi magyar, két német, és egy zsidó társulat, a szarvasi szlovák színház, és a Budapesti Cinka Panna cigány színház is részt vesz a fesztiválon. Összesen 23 előadást láthat a közönség. Díjat kap majd a legjobb előadás, rendezés, a legjobb férfi és női szereplő is. - Akik itt vannak, azok tényleg a szívükön viselik a színházak sorsát… és feltöltődve mennek haza – mondja Zsehránszki István zsűritag. Duna Tv, Híradó
Erdély.ma

2011. október 2.

Hende Csaba volt az Aradi Magyar Napok megnyitójának ünnepi meghívottja
Hende Csaba honvédelmi miniszter volt az ünnepi meghívottja az Aradi Magyar Napoknak, amely vasárnap vette kezdetét a vértanúk emlékére rendezett idei rendezvénysorozat keretében. A belvárosi református templomban tartott nyitó istentiszteleten Kerekes József nagyváradi rogériuszi református lelkész hirdetett igét. Baracsi Levente aradi lelkész köszöntötte a vendégeket, így a magyar honvédelmi minisztert, Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzult, Sándor Mátyás bukaresti magyar katonai attasét. A Nyugati Jelen című aradi lap internetes honlapján beszámolt arról, hogy az évfordulós ünnepségsorozatot megnyitó beszédében Bognár Levente alpolgármester felelevenítette a tizenhárom aradi vértanú emlékét. „E felemelő pillanatokban értékeinket is felmutathatjuk, ezek adják a lelkierőt ahhoz a harchoz, melyet majd egy évszázada folytatunk megmaradásunkért” – mondta a tisztségviselő. Hende Csaba beszédében hangsúlyozta: mi, magyarok, bárhol is élünk, mind összetartozunk. A vértanúkra utalva kifejtette: áldozatuk ugyan drámai, megrázó és tragikus volt, de nem értelmetlen, mert az ügy, amiért vállalták az életveszélyt és a halált, végül győzött. Mindig voltak ugyanis olyanok – folytatta gondolatmenetét -, akik nyomukba léptek, és hűek maradtak az eszméhez. Így fogalmazott: a jövőnk nem a múltunkból lesz, hanem belőlünk, ha meg is csináljuk azt, amit elterveztünk. A miniszter megállapította: az Európai Unió lehetővé teszi az együttműködést, a közös cselekvést. Hosszú ideig a határokon átnyúló utak nem vezettek sehova – tette hozzá -, most azonban eljött az idő a változtatásra, sőt a változások közepette vagyunk. Újra kell szőni a kapcsolatokat – mondta Hende Csaba. A mi nemzedékünknek jutott az a feladat – hangsúlyozta -, hogy kiegyenesítsük azt, amit a történelem összekuszált. Király András romániai oktatási államtitkár felelevenítette az Aradi Magyar Napok történetét. Az első ilyen rendezvénysorozatot 1999-ben, a vértanúk kivégzésének 150. évfordulójára tartották, mert úgy érezték: Arad magyarságának joga is, kötelessége is megemlékezni október 6-ról. A nap egyik érdekes színfoltja volt Göncz József és Bognár Béla Szép Arad vármegyénk. Frumosul nostru judet Arad. Unser schönes Komitat Arad című, háromnyelvű könyvének bemutatása. A két soproni szerző a régi Aradot ábrázoló számos képeslapot talált, amelyeken ma már nem látható helyeket is megörökítettek. De nemcsak Arad, hanem a környék, Borosjenő, Lippa, Apatelek, Berzava, Pécska, Csermő, Tornya, Vinga és sok más helység is szerepel néhány képeslappal a nagyszerű kivitelezésben megjelent kötetben.
MTI
Erdély.ma

2011. október 2.

Markó: a népszámlálás eredményeitől függ számos alapvető kisebbségi jog is
A romániai magyar közösség valós létszámától függ több olyan alapvető jog is, amely az anyanyelvhasználathoz kapcsolódik – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes a hétvégén Marosvásárhelyen tartott kerekasztal-beszélgetésen.
A Kós Károly Akadémia Alapítvány és az Erdélyi Magyar Televízió szervezésében rendezett beszélgetésen a közelgő romániai népszámlálás volt az egyik fő téma. A népszámlálás eredménye rendkívül fontos az erdélyi magyarság közérzete szempontjából, de ennek jelképes üzenetén túl, konkrét jogi tétje is van – hangsúlyozta a politikus, aki szerint a magyar közösség valós létszámától függ több, az anyanyelvhasználathoz kapcsolódó alapvető jog is.
A miniszterelnök-helyettes, aki a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke is, kifejtette: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az előző népszámlálásokhoz képest lényegesen nagyobb és átfogóbb mozgósító kampányt indított, amelynek célja, hogy mindenki bátran vállalja nemzeti hovatartozását. Markó Béla a magyarság létszámával kapcsolatosan emlékeztetett az anyanyelvhasználattal kapcsolatos húsz százalékos küszöbre, amelyet az RMDSZ-nek hosszas politikai küzdelmek nyomán sikerült elérnie 1999-ben. Ennek értelmében, azokon a településeken, ahol a magyarság aránya eléri a 20 százalékot, kötelező módon biztosítani kell a magyar nyelv használatát a közintézményekben, a közigazgatásban. A törvény ezt nem zárja ki a 20 százalék alatti népességarány esetében sem, de ez már a helyi önkormányzat döntésén múlik. Ennek kapcsán bejelentette: az RMDSZ azt a célt is megfogalmazta, hogy a nyelvhasználati küszöböt 10 százalékra csökkentsék. Székely István politológus előadásában rámutatott, hogy amióta Románia az Európai Unió tagja, bizonyos játékszabályokat be kell tartania. Felhívta a figyelmet, hogy minden kérdezőbiztosnál van magyar űrlap ott, ahol a magyarság aránya eléri a 20 százalékot. Ez internetről is letölthető (www.nepszamlalas.ro), a honlapról az érdeklődő mindent információt megkaphat.
Székely István szerint az erdélyi magyarság demográfiai tendenciái általánosságban pozitívak, szemben a román nemzetiségűek negatív mutatóival. A szakember rámutatott: a 2007-es európai uniós csatlakozást követően megugrott a roniaiak külföldi munkavállalása, ebben a folyamatban azonban a romániai magyarok kis hányadot képviselnek. Mindez arra enged következtetni, hogy – bár abszolút számokban lesz csökkenés-, az erdélyi magyar közösség az országon belül tartani tudja eddigi számarányát – tette hozzá.
Hangsúlyozta: a népszámlálás során kétszintű kódolással összesítik az eredményeket: azok, akik székelynek vagy „ungurnak” vallották magukat, azokat a második kódolásnál mind magyaroknak nyilvánítják. A csángók esetében ezt nehezebb lenne elérni, ezért aki csángónak vallja magát, az „egyéb” rovatba kerül.
MTI
Erdély.ma

2011. október 2.

Zsil-völgyi magyar kulturális napok
Hétvégén Lupény megerősítette pozícióját, mint a Zsil völgye magyar fővárosa. Jóllehet a közeli Petrozsényban több magyar él, Lupényban sokkal jelentősebb magyar élet zajlik, jóval több a magyar rendezvény. Benedekfi Dávid helyi RMDSZ-elnök és csapata ügyesen összefogja a helyi közösséget, sőt, a lupényiak rendezvényei a bányavidék többi településének magyarságát is megmozgatják, szemben a passzív Petrozsénnyal.
Hétvégén sem volt különb a helyzet, a Zsil-völgyi magyar kulturális napok Lupényban zajlottak, melyen a helyieken kívül a környező települések magyarsága is részt vett.
A gazdag rendezvénysorozat Balázs Csaba fotókiállításával kezdődött pénteken, melyen a helyi fiatalember a bányavidéken és külföldön készített arcképeit tekinthették meg a szakszervezeti klubban. Este a lupényi és a bányavidék többi városából érkezett magyarság nagyszerűen szórakozott a szüreti bálon.
A rendezvénysorozat fénypontja mégis a szombati nap volt, amikor a bányavidék magyarsága bemutatkozott Erdélynek. Pontosabban a Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Csíkszeredáról, Brassóból és Nagyenyedről érkezett vendégeknek. A Szabó Csaba kolozsvári újságíró által indított szórványtengelyek mozgalom 21. szórványkonferenciájára ugyanis a lupényi szakszervezetek házának dísztermében került sor. A magyarok által „bőven és hangosan meglakott” bányászrégió megmaradt magyarságának problémáit térképezték fel demográfiai, oktatási, kulturális és gazdasági szempontból, illetve tapasztalatot cseréltek a többi dél-erdélyi szórványvidékkel.
Magyarok a Zsil völgyében
A hatvanas-hetvenes években a vulkáni és lupényi iskolákban még 4 párhuzamos magyar osztály volt, manapság viszont az elemi oktatás összevont osztályokkal működik, pedig 2007-től a vulkáni diákok Lupényban tanulnak, ismertette a szomorú helyzetet Kasza Mária, a lupényi iskola igazgatója. Így sikerült csak megmenteni az általános szintet, külön-külön mindkét helyen veszélybe került volna, mondta Illés Katalin, a vulkáni iskola aligazgatója. Petrozsényban sokkal jobb a helyzet, de az Böjte Csaba atya Szent Ferenc Alapítványának köszönhető.
A bányavidéken folyamatosan csökken a magyarság száma, a gyülekezetek kiöregednek, szemléltették a helyzetet Gáll Sándor református és Marthy Attila római katolikus lelkészek.
A bányavidékiek igen visszafogottan fogadták a kolozsvári Szabó Csaba és a marosvásárhelyi Ötvös József református lelkész-egyházi újságíró derűlátó kilátásait az erdélyi magyarság demográfiai helyzetéről. Szerintük megszűnt a magyarság demográfiai hullámvölgye, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Csíkszeredán ugyanis a fiatal értelmiségi magyar családokban erősen elterjedt az utóbbi években a harmadik, sőt, negyedik gyermek vállalása, Marosvásárhelyen több a keresztelő, mint a temetés, legalábbis Ötvös József szerint.
Bárcsak hasonló tendencia uralkodna a bányavidéki magyarságnál is! Jelenleg a legfontosabb kihívás a közeledő népszámlálás, melyen minden magyarnask fel kell vállalnia magyarságát, hiszen a mostani számoktól függ a magyar oktatás, anyagi támogatása, társadalmi súlya országos szinten, hangsúlyozta Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke. Aki szerint az agyonhangoztatott templom és iskola mellet az érdekképviselet a magyarság harmadik tartópillére, hiszen ez karolja fel döntéshozói szinten előbbiek ügyét.
A Zsil-völgy magyarságának helyzete elválaszthatatlan a bányavidék gazdasági helyzetétől. A szocializmus éveiben, a kőszénbányászat fellendülése idején, a magyarság száma gyorsan növekedett, a „fekete arany” hanyatlása a magyarság hanyatlását is eredményezte. Éppen ezért fontos a gazdasági alap, melynek fejlesztési elképzeléseit Dézsi Attila mutatta be az egybegyűlteknek. Lupényi származásúként Hunyad megye prefektusa komoly lépéseket tett a bányavidék kormányszintű felkarolása érdekében.
„Noha kevesen vagyunk, s számunk csökken, a Zsil-völgyi magyarság mindig is értékes embereket adott”, hangsúlyozta Benedekfi Dávid főszervező. A széles körben elismert, románok által is nagyra tartott prefektus a legjobb példa erre.
Éppen ezért zavaró, hogy sokan a Zsil völgyét csak a bányászjárásokkal társítják, az ottani magyar életről, magyar kultúráról tudomást sem vesznek, hangsúlyozta lokálpatrióta pátosszal Bács Erzsébet nyugalmazott petrillai tanárnő. A bányavidéki magyarságnak és oktatásának nem anyagi támogatásra van szüksége, azt saját erőből képesek megoldani, hanem segítség kell, hangsúlyozta Benedekfi Dávid a vendégek meglepetésére, kiknek mindenütt az anyagi gondokat említették szórványjárásuk során. Együtt magyarul
Miután Krizbai Jenő és Kocsis Attila igazgatók bemutatták a nagyenyedi, illetve dévai iskolákat, s a vendégek bemutatták könyveiket, szórakoztató program következett. A római katolikus közösségi házban töltött káposzta versenyt szerveztek, melyen 9 helyi konyhaművész mérte meg tudását. A nyertesek díjat kaptak, egy-egy fakanalat, a nyertes természetesen a legnagyobbat. Ezután az egybegyűltek is megkóstolták a finomságokat.
Vasárnap az Erdély különböző tájairól érkezett vendégeknek a Zsil völgye érdekességeit és természeti szépségeit mutatták be, majd a parányi urikányi magyar közösséghez látogattak. Délután a lupényi református templomban ökumenikus istentiszteletre került sor, majd az idősek napját ünnepelték süteményekkel, teával és kávéval.
Chirmiciu András
nyugatijelen.com
Erdély.ma

2011. október 3.

Nagy Örs: figyelemfelkeltő szándékkal tartották külön a MOGYE tanévnyitóját
„A magyar tanárok nem tüntetnek. De fel akartuk hívni a figyelmet, hogy a helyzet megoldást kér." A rektor erre közölte, ő nem ellenzi a magyar kar létrehozását, de ez sajnos egyelőre nem lehetséges. Külön tartották a tanévnyitó ünnepségét a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar és román tagozatai. Míg a hivatalos rendezvény a Kultúrpalotában zajlott, a magyar tagozat a tanintézet egyik amfiteátrumában kezdte az évet. Az egyetem rektorhelyettese, dr. Nagy Örs azt mondta, figyelemfelkeltő szándékkal vonultak külön, mert jelezni kívánták, hogy a magyar kar ügye megoldásra vár. Holnaptól minden visszatér a régi kerékvágásba, a kurzusok magyarul lesznek, a gyakorlat románul, mondta Nagy Örs.
Kijelentette: ami rajtuk, mármint az egyetemi szenátus magyar tagjain múlott, megtették, immár a politikumon a sor, hogy érvényesítse a tanügyi törvény előírásait, amely a multikulturális egyetemek között említi a marosvásárhelyit, és ennek megfelelően kötelezőként nevezi meg a magyar kar létrehozását. „A Babeş-Bolyain lehetett, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen szintúgy. Nálunk nem” – mondta dr. Nagy Örs. A rektorhelyettes elismerte, vannak gondok a magyar egyetemi oktatói állások betöltésével, ugyanakkor felhívta a figyelmet: román kollégáikkal közösen kell tenniük azért, hogy az intézet I. fokozatú besorolást nyerjen. Szükség van az együttműködésre, mondta Nagy Örs, de csakis az érdemek kölcsönös elismerésével, tette hozzá.
Az intézmény rektora ugyanakkor azt mondja, nincs a magyar kar létrehozása ellen, de egyelőre ennek nincsenek adva a feltételei. Dr. Constantin Copotoiu példaként említette, hogy nem áll rendelkezésükre megfelelő számú laboratórium, hogy a magyar kar igényeit is kielégíthessék. Közölte, támogatja a magyar kar létrehozását, de ezt úgy kell megoldani, hogy a diákok ne kerüljenek hátrányos helyzetbe miatta.
mediatica.ro
Erdély.ma

2011. október 3.

Felhívás a külföldön élő, magyar nemzetiségű, román állampolgárok számára
Kedves honfitársunk, erdélyi magyarok!
2011. október 20–31. között népszámlálás lesz Romániában, amelynek során minden román állampolgársággal rendelkező személyt összeírnak. Számunkra, erdélyi magyarok számára különösen fontos ez a népszámlálás. Mindannyiunkat foglalkoztat: hány magyar él Erdélyben? Csökkent vagy nőtt a magyarok száma? Változott-e a magyarok aránya? A népszámlálás az elkövetkező tíz évre meghatározza a magyar nyelv használatának, iskoláink, egyetemeink, egyházaink, kulturális intézményeink sorsát. Nem csak jövőbeli lehetőségeink, hanem önbecsülésünk is függ ettől.
A külföldön élőket a népszámlálás során két csoportra osztják: tartósan, illetve ideiglenesen külföldön élők. Fontos tudni, hogy Románia lakosságába csak azok számítanak bele, akik az ideiglenesen külföldön élők csoportjába lesznek besorolva. A szabályozás értelmében minden olyan román állampolgár, aki az elmúlt 12 hónapban hosszabb-rövidebb időt töltött Erdélyben, az ideiglenesen külföldön élők csoportjába kerül, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e érvényes romániai lakcímmel vagy személyazonossági okmánnyal.
A külföldön élő állampolgárokat az Erdélyben élő családtagjai vagy – bejelentett lakhely megléte esetében – a szomszédok, a házmester információi alapján írják össze. Az adatok közül a legfontosabb a személyi szám ismerete, ezért jó, ha az otthon élők rendelkeznek egy olyan dokumentum fénymásolatával, amelyen ez megtalálható (anyakönyvi kivonat, útlevél, személyazonossági igazolvány). Amennyiben valamelyik külföldön tartózkodó vagy ott élő családtag személyi számát nem tudjuk, a népszámlálási biztosok ennek hiányában is kötelesek felvenni az ő adatait.
A népszámlálás módszertana szerint a nemzetiség, az anyanyelv és a vallás olyan személyes adat, amelyről csak a kérdezett saját maga vagy valamely családtagja nyilatkozhat. Azon személyek esetében, akik adatait nem valamely családtag, hanem a szomszéd, a házmester, vagy más személy nyilatkozata alapján veszik fel, a nemzetiség, az anyanyelv és a vallás mező nem kerül kitöltésre. Ezért fontos, hogy a külföldön tartózkodó személyről lehetőleg családtagjai nyilatkozzanak. A családtagnak számító rokonsági fokot a népszámlálás módszertana nem határozza meg. A népszámlálás során ügyeljünk arra, hogy minden esetben csak magyar nemzetiséget és anyanyelvet, valamint a megfelelő felekezeti hovatartozást regisztrálják, ideiglenesen távol levő személyként, a P (persoane), és G (gospodărie) űrlapon!
szatmar.ro
Erdély.ma

2011. október 3.

Népszámlálási trükkök
A küszöbön álló népszámlálás demográfiai, társadalomátalakulási "környezetét", de az október 20-án kezdődő folyamat néhány mögöttesét is körüljárta az elmúlt hét végén Sepsiszentgyörgyön rendezett Népszámlálás 2011 elnevezésű konferencia.
Az Erdélyi Magyar Ifjak és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett tanácskozáson Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettese, a szövetség első számú "népszámlálója" több fontos részletkérdésre hívta fel a figyelmet. Az uniós statisztikák szerint ugyan csak 1,8 millió román állampolgár tartózkodik életvitelszerűen az ország határain kívül, a külföldön élők reális száma azonban a 4,3 millióhoz közelít. Ez a munkaügyi miniszter által is visszaigazolt állapot viszont annak veszélyét vetíti előre, hogy a népszámlálás jóval húszmillió alá csökkent romániai lélekszámot regisztrál. A népességcsökkenés pedig kevesebb európai parlamenti helyet jelent, illetve a jelenleginél jóval kevesebb uniós pénzt. A helyzeten a jelek szerint úgy próbálnak kozmetikázni a romániai felelős szervek, hogy arra biztatják a polgárokat: azokat a külföldön élő rokonaikat, akik az elmúlt tizenkét hónap folyamán hazalátogattak, diktálják be itthon élőkként a kérdezőbiztosoknak. Székely szerint az elvándorlás jóval kevésbé befolyásolja a romániai magyarok lélekszámát, ennek ellenére mindenkinek azt ajánlja, hogy a magyarok is éljenek a központilag ajánlott módszerrel. A fokozott éberségre azért is szükség lehet, mert a népszámlálási ívek az indokoltnál jóval bonyolultabbak, és míg a tartósan külföldön élők ügyét egyetlen íven "le lehet rendezni", addig az itthon élőkkel kapcsolatban több íven át terjedő kérdéssorozatra kell válaszolni – amit esetleg szívesen megspórolna a számlálóbiztos. 
Elsősorban nem háromszéki jelentőségű, de korántsem elhanyagolható az egyetemi központokban élők esete. Az előírások szerint ugyanis az egyetemre, főiskolára járókat az egyetemi központokban kell nyilvántartásba venni. Ismerve azonban a gyakorlatot, miszerint a főiskolások többsége félhivatalosan vagy teljesen "feketén" lakik tanulmányai helyszínén – Kolozsváron közel húszezerre tehető a magyar egyetemisták száma –, sokan egyenesen bujkálnak a hasonló hivatalos számbavétel elől. Ezért a magyar szervezetek arra készülnek, hogy esetleg népszámlálási központok létesítésével tennék könnyebbé az egyetemisták megszámlálását, illetve felszólítják a szülőket, nagyszülőket arra, hogy diktálják be a számlálóbiztosoknak a diák státusban távol lévő fiatalokat is. Az esetleges kettősségeket a személyi szám alapján az adatfeldolgozás során amúgy is kiszűri a központi statisztikai rendszer. A kolozsvári magyarság arányának húsz százalékra való feltornászása az egyetemisták nélkül elképzelhetetlen – jelentette ki Székely István.
 Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. október 3.

Örökifjúság kilencven éve
A Trianon utáni önazonossági útkeresés jegyében iparosok és kereskedők alapították 1921-ben, de a város többi foglalkozási rétegeiből származó, közösségben énekelni szeretők és akarók révén azonban már nagyon régen Sepsiszentgyörgy egyik reprezentatív műkedvelő csapatává vált a Kónya Ádám Művelődési Ház keretében tevékenykedő magyar férfidalárda.
A kórus szombaton ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját, amelynek rendezvénysorozata koszorúzással kezdődött a Vártemplom falánál felállított mindenkori dalosok kopjafájánál. A belvárosi református templomban tartott ünnepi műsor kínálatát három meghívott kórus – az uzoni Szivárvány női kar, a péti férfikar és a megyeközponti Cantus Firmus vegyes kar – előadása is színesítette. Az emlékező beszédek során pedig megfogalmazódott az az igény is – talán éppen a jelen lévő Antal Árpád polgármesternek címezve –, hogy századik évfordulóját már egy több száz férőhelyes koncertközpontban ünnepelhesse a férfikórus
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. október 3.

Marosvásárhely: MOGYE-tüntetés helyett október 6-i megemlékezés
Némileg csalódott a marosvásárhelyi magyar politikusokban Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) titkára, aki az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közös sajtótájékoztatóján értesült a jelenlévők döntéséről, miszerint október 6-án nem szerveznek tüntetést a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatáért.
Ádám, aki a sajtóértekezlet közben hívatlanul állított be az RMDSZ Dózsa György utcai székházában, arra szerette volna rávenni a három magyar politikai alakulatot, hogy az október 6-ára bejelentett közös megemlékezést egyben tüntető megmozdulásnak is szánják. Csütörtökön 17 órától, a Székely Vértanúk oszlopánál a három párt az aradi tábornokokra és a vásárhelyi Postaréten kivégzett hősökre kíván emlékezni.
RMDSZ: rendeződnek a dolgok
„Még az autonomista párt is kihátrált az akcióból” – jegyezte meg keserű szájízzel a politikusok sajtótájékoztatója után Ádám Valérián, aki elmondása szerint a leginkább a Tőkés László által fémjelzett alakulatban csalódott.
A politikai vezetőknek nem csak az RMOGYKE kérése, hanem a szervezet két, orvosi ruhába beöltözött tagjának megjelenése sem jött kapóra. Arckifejezéseikből ítélve Ádám a lehető legrosszabbkor és a számukra lehető legkényelmetlenebb kéréssel toppant be.
A RMOGYKE titkára elképzelésében a postaréti gyülekező kiváló alkalom lett volna az orvosi egyetemem uralkodó magyarellenesség ügyében állást foglalni. A közös rendezvény RMDSZ-es szervezői, Benedek István városi elnök valamint Csegzi Sándor alpolgármester meggyőződésüknek adtak hangot, miszerint október 6-ig rendeződik a MOGYE magyar tagozatának ügye.
„Nincs szükség semmiféle utcai tüntetésre. A magyar tagozat kérdése már meghaladja az egyetem diákságát meg tanári gárdáját, a politikusoknak kell rendezni” – vélekedett Benedek. Csegzi hozzátette: biztos értesülései szerint a kérdést magas szinten, a kormánykoalícióban, az új oktatási törvény szellemében intézik.
A kihátrálással vádolt EMNT utólag egy homályosan megfogalmazott közleményben jelezte, hogy valamelyest mégiscsak felkarolja a RMOGYKE törekvéseit. „Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezetének kezdeményezésére az RMDSZ-szel és az MPP-vel közös megemlékezést tart Marosvásárhely magyarsága október 6-án, csütörtökön 17 órakor a Postaréten, a Székely Vértanúk emlékművénél. Hirdetjük, hogy Ne legyen vértanú a magyar orvosképzés! Üdvözöljük az RMDSZ és az MPP helyi vezetőinek a döntését, hogy közösen emlékezzünk meg a 13 aradi és a 4 székely vértanúról, így egységet és erőt felmutatva gyűlünk össze és adunk hangot a magyar orvosképzés ellehetetlenítése elleni tiltakozásunknak” – áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkozatban.
Egyedi és egyszeri összefogás
A csütörtökre hirdetett hárompárti összefogás egyedi, azonban egyszeri is. Mindhárom alakulat jelezni szeretné, hogy legalább a történelem és a hősök iránti tiszteletből képes összefogni és egyformán gondolkodni. „Politikailag sok mindenben különbözünk, de közös történelmünk még mindig összeköt. Legalább a megemlékezésen álljunk egymáshoz közelebb” – fejtette ki László György, az MPP megyei elnöke.
A polgári vezető egyébként borúlátónak bizonyult a további együttműködést illetően. Erre Benedek István bejelentése is rászolgált; az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke szerint az októberi megemlékezés utáni héten a szervezet megnevezi saját polgármester-jelöltjét. Egy ilyen lépés kizárná a jövő évi összefogást, ugyanis mind az EMNT, mind az MPP csakis egy közös jelölt támogatását vállalja fel, és nem hajlandó felsorakozni egy, az RMDSZ által nevesített „pártkatona” mögé.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2011. október 3.

Elkezdődött a 9. Nemzetiségi Színházi Kollokvium Gyergyóban
Több mint hatszáz színházi szakembert felvonultató, tíznapos színházi fesztivál kezdődött Gyergyószentmiklóson pénteken.
A seregszemlét, amelynek házigazdája a Figura Stúdió Színház, idéntől kiemelt fontosságú kulturális rendezvényként kezeli az eddigi főtámogató – Románia kormánya Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala – mellett a Román Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium, valamint a Hargita Megyei Tanács. „Ha csak annyi történne a kollokvium alatt, hogy két színházi szakember találkozik és elbeszélget, akkor is megéri hasonló rendezvényeket szervezni” – hangsúlyozta Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala államtitkára, kifejtve, hogy a hivatalnak két „gyermeke” van, a Nemzetiségi Színházi Kollokvium, illetve az Interetnikus Színházi Fesztivál.
Mint mondta, mindkettő olyan fóruma a kisebbségi színházaknak, amely egyrészt teret nyújt megismerni egymás munkáját, másrészt a közönség számára is lehetőség egyszerre látni mindezt. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke a Székelyföld értékes rendezvényének nevezte a kollokviumot. A rendezvény célja a magyar nyelv és identitástudat megőrzése a magyar nyelvű színjátszás megerősítésével, a nemzetiségi, nyelvi és kulturális sokszínűség hangsúlyozása, valamint a nézők befogadói készségének finomítása a kisebbségi kultúrák iránt. A fesztivál programjában 23 színházi előadás, koncertek, műhelymunkák, színháztudományi előadások, kerekasztal a Kárpát-medencei magyar színházak együttműködéséről, felolvasószínház, könyvvásár szerepel.
Jánossy Alíz
Krónika (Kolozsvár)

2011. október 3.

Bábszínház-találkozó Szentgyörgyön
Gyerekfőváros lesz egy hétre Sepsiszentgyörgy. A Cimborák 3 – Erdélyi Magyar Bábostalálkozót a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a Jókainé Laborfalvi Róza Alapítvány és a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezi október 2–9. között.
Egy hét alatt 12 társulat, két egyéni előadó 25 előadást mutat be, a becslések szerint mintegy ezer gyerek tekinti meg az előadásokat, amelyeket délután szakmai megbeszélések követnek. A Romániai Magyar Bábostalálkozót 1999 és 2005 között Kolozsváron szervezték, a nagyszabású rendezvény keretében a romániai magyar bábosok találkozhattak, és képet alkothattak egymás szakmai fejlődéséről. Az erdélyi magyar bábosvilág egyetlen fórumaként működő rendezvény megszűnt, majd 2009-ben a Tamási Áron Színház Bábtagozata vállalta fel és élesztette újjá a kezdeményezést. Nagy Kopeczky Kálmán, a Cimborák társulat művészeti vezetője megfogalmazta, a találkozó célja lehetőséget kínálni az erdélyi magyar bábosszakmának a tapasztalatcserére, egymás munkájának a megismerésére, megmérettetésére, szakmai fejlődésük elősegítésére.
Meghívták a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem frissen induló és mesteriző báb szakos hallgatóit is, akiknek így lehetőségük nyílik a bemutatkozásra és a tapasztalatszerzésre. Az előadásokat Sepsiszentgyörgyön, a házigazda bábszínház stúdiótermében, a Tamási Áron Színház nagytermében, a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében, valamint kézdiszéki, orbaiszéki művelődési házakban mutatják be. A találkozó tegnap a házigazda társulat Ilók és Mihók című produkciójával kezdődött. A 25 előadás között van népmese, bábszínpadra írt kortárs mű, a hagyományos kesztyűs és marionettbábok mellett maszkos játékot is láthatnak a gyerekek és felnőttek.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

2011. október 3.

Sütő Andrásra emlékeztek
Öt éve nincs közöttünk
Pénteken délután a marosvásárhelyi református temetőben a Sütő András baráti társaság meghívására volt munkatársai, ismerősei, tisztelői hajtottak fejet az író kopjafával jelzett sírja előtt. Öt éve távozott el közülünk örökre, aki kitörölhetetlenül beírta a nevét a magyar irodalomtörténetbe – mondta Nagy Pál irodalomkritikus, író, a baráti társaság elnöke.
A rendezvényen felszólalt Csegzi Sándor alpolgármester is, aki személyes emlékeit idézte fel, s elmondta, olyanok jöttek el az író sírjához, akik személyesen ismerték, akikben még elevenen él Sütő András sokféle arca, akik a lelkükbe zárták azt az embert, aki nemcsak irodalmi téren alkotott maradandót, hanem emberként is megállta a helyét a politikai viharokban. Sütő András emléke addig él, ameddig mi, akik ismertük, éltetjük és átadjuk a jövő nemzedéknek – mondta az elöljáró.
Ötvös József református esperes arra az erdélyi íróra emlékezett, aki erőt és bátorságot adott nehéz időkben az itt élőknek. Majd felidézte életének állomásait Pusztakamarástól Marosvásárhelyig. Az író ismert könyvének címét idézve mondta el az imát, ami arra ösztönözte a jelenlevőket, hogy a nagy író szellemiségét megőrizzék.
A megemlékezést a Gecse utcai református gyülekezet vegyes kara egészítette ki, majd Csegzi Sándor az önkormányzat és Kincses Előd a baráti társaság nevében megkoszorúzta a sírt. Többen egy-egy szál virággal jelezték, hogy Sütő András nem csak könyvein keresztül győzte le az elmúlást
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)

2011. október 3.

Az Aradi Magyar Napok megnyitója
Kiegyenesíteni, amit a történelem összekuszált
Jeles vendégek és számos – nem csak református – érdeklődő jelenlétében zajlott ma délelőtt az arad-belvárosi református templomban, október 6. előestéjén az Aradi Magyar Napok ünnepélyes megnyitója.
Az istentiszteleten igét hirdetett Kerekes József nagyvárad-rogériuszi lelkipásztor, majd Baracsi Levente aradi lelkész köszöntötte a vendégeket: dr. Hende Csaba magyar honvédelmi minisztert, Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzult, Sándor Mátyás bukaresti magyar katonai attasét, a bemutatásra kerülő könyv két szerzőjét, Göncz Józsefet és Bognár Bélát, valamint az aradi Király András oktatási államtitkárt, Horváth Levente alprefektust, Faragó Péter parlamenti képviselőt, Bognár Levente aradi alpolgármestert, az RMDSZ Arad megyei elnökét.
Megnyitó beszédében Bognár Levente az Aradi Magyar Napok kapcsán a 13 vértanúra utalt, akikre a napokban emlékezünk, s e felemelő pillanatokban értékeinket is felmutathatjuk. Ezek adják a lelkierőt ahhoz a harchoz, hangsúlyozta, amelyek majd egy évszázada folytatunk megmaradásunkért.
Dr. Hende Csaba a saját mappáján és az asztalon elhelyezett virágvázán lévő magyar címer látványából kiindulva fogalmazta meg, hogy mi, magyarok, bárhol is élnénk, mind összetartozunk. A vértanúkra utalva kifejtette: áldozatuk ugyan drámai, megrázó és tragikus volt, de nem értelmetlen, mert az ügy, amiért vállalták az életveszélyt és a halált, végül győzött, mert mindig voltak, akik nyomukba léptek, és hűek maradtak az eszméhez. A bemutatandó könyvről (amelyhez ő írt előszót) elmondta: képeslapokból rögzíti a mi Aradunkat, pompás épületeket és tisztességes kunyhókat, azt a munkát, amely a várost, az együtt élő nemzetek munkájával, felvirágoztatta. Végül kiemelte: a jövőnk nem a múltunkból lesz, hanem belőlünk, ha meg is csináljuk azt, amit elterveztünk. Az EU lehetővé teszi az együttműködést, a közös cselekvést, ami mindannyiunk közös érdeke. Hosszú ideig a határokon átnyúló utak nem vezettek sehova, most eljött az idő a változtatásra, sőt a változások közepette vagyunk. Újra kell szőni a kapcsolatokat, mondta, és nagyra értékelte e törekvésben az aradi polgármester, a megyei tanács, a román kormány erőfeszítéseit. A mi nemzedékünknek jutott az a feladat, mondta befejezésként, hogy kiegyenesítsük azt, amit a történelem összekuszált.
Ujj János történész az Arad vármegyénk. Frumosul nostru judeţ Arad. Unser schönes Komitat Arad c. háromnyelvű könyvről beszélt, amelynek szövegét ő fordította román nyelvre. A két soproni szerző egykori képeslapokból összeállított munkájában, vallotta be, több, általa eddig ismeretlen, a régi Aradot ábrázoló képeslapot talált, amelyeket olyan helyeket is megörökítettek, amelyek ma már nem láthatók. De nemcsak Arad, hanem a környék, Borosjenő, Lippa, Apatelek, Berzava, Pécska, Csermő, Tornya, Vinga és sok más helység is szerepel néhány képeslappal a nagyszerű kivitelezésben megjelent kötetben.
A két szerző a kötet keletkezéstörténetéről szólt. Bognár Béla negyven éve gyűjti a képeslapokat, s pár éve arra gondolt: a ritkaságokat másokkal is meg kellene ismertetni. Ebben talált partnerre Göncz Józsefben, így születtek meg az első kötetek, a Biharországról és Krassó-Szörényről szólók. A harmadikat Aradnak szentelték, a negyedik a temesvári lesz.
Baracsiné Dávid Zsuzsa aradi tiszteletes a magyarországi vendégeknek és Ujj Jánosnak az esemény tiszteletére emlékérmet nyújtott át, amelynek egyik oldalán a református templom látható, a másik oldalán egy ószövetségi idézet van: Mindeddig megsegített minket az Úr.
A rendezvény szónokainak sorát Király András zárta. Felelevenítette az Aradi Magyar Napok kezdetének történetét – 1999, a vértanúk kivégzése 150. évfordulójára rendezték az elsőt, mert úgy érezték: Arad magyarságának joga is, kötelessége is megemlékezni október 6-ról. Az első rendezvény egybeesett a Szabadság-szobor kiszabadításával. A szónok az istentiszteleti igehirdető és a honvédelmi miniszter egy-egy gondolatához kapcsolódva kifejtette: sokszor az érzelem diktálta, mit kell tenni, s azt az értelem erejével valósították meg. Végül Leiningen tábornokot idézve (a fények lassan kihunynak, csak a csillagok fénye marad), így fejezte be: ezek a csillagok vezéreljenek bennünket az értelem és az érzelem útján.
A Himnusz eléneklése után a szerzők dedikálták könyvüket, a Jelen Házban pedig állófogadásra került sor. 
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

2011. október 4.

Tanulmányok a magyar-román kapcsolattörténetről és identitásról
Megközelítések – Tanulmányok a magyar-román (román-magyar) kapcsolattörténetről és identitásról címmel mutatták be Borsi-Kálmán Béla történész, egyetemi tanár kötetét – amely a Lucidus Kiadó Kisebbségkutatás Könyvek sorozatában jelent meg – a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. Borsi-Kálmán Béla elmondta az MTI-nek, hogy egész életében a magyar-román-francia viszonnyal, a magyar és a román nemzettudat konfliktusos ága-bogaival, kölcsönös összefüggéseivel foglalkozott. A magyar nemzetfogalom tisztázását tartja fontosnak, és elemzi a román történelmi elhallgatásokat is, kutatásait pedig francia „tükörbe" helyezi.
Legújabb kötete három témakört ölel fel: a szerző vizsgálja, hogy a Kossuth-emigráció Havasalföldre került tagjai hogyan látták a román nemzeti törekvéseket, elemzi, hogy mi a különbség a magyar és a román nemzetstratégiai és érdekérvényesítési törekvések között, valamint újragondolja a magyar nemzettipológia új szempontjait.
Borsi-Kálmán Bélát meglepte kutatásai közben, amikor rátalált arra az adatra, hogy a Bánság központjában, Temesváron az 1850-es évekbeli 8-9 százalékról 1910-re a magyarság arányszáma 50 százalék fölé emelkedett. „Kiderült, hogy az emberek számára vonzó volt a civilizálódással egybekötött iparosodás, urbanizáció, és ennek akkora volt a dinamikája, hogy spontán asszimilációs hajlamot váltott ki az ott élő szerbek, németek, zsidók körében, de ez kevésbé hatott a románokra. Ennek hátterében a magyar nemesi típusú társadalomfejlődés rejtett törvényszerűségei állnak" – fejtette ki.
Cholnoky Győző, a kiadó vezetője azt írta a Megközelítések című kötet elé, hogy „a szerző az ELTE egyetemi tanára, a magyar-román kapcsolattörténet legkiválóbb kutatója, tanulmánykötetében a Kossuth-emigráció román társadalomképétől a Trianon előtti román és magyar nemzetpolitika eltéréseinek felkutatásáig, a román-magyar párbeszéd reális feltételeinek elemzéséig veszi végig a kapcsolatok alakulását."
Az egyik korábbi kötetnek kritikusa pedig kiemelte, hogy a szerző legmarkánsabb és – román-magyar vonatkozásban – legmeglepőbb képessége az empátia. Szinte belebújik a megérteni próbált történeti személyiség bőrébe, újraéli a kort, rekonstruálja mindazokat a körülményeket, amelyek a szereplőket mozgatják. A szerző nem ítélkezni akar hősei fölött, megérteni akarja őket – írta Bíró Béla. Borsi-Kálmán Béla 1948-ban született a Szatmár megyei Csengerbagoson, 1962-ben, 14 évesen Szinérváraljáról került szüleivel Magyarországra. Az áttelepülés számára nem jelentett teljes szakítást, magával hozta a családi örökséget, a román kulturális értékek, a román nyelv, az észak-erdélyi románság, a máramarosi magyar zsidóság ismeretét, a románok, a zsidók és a svábok iránti empátiát – jegyezte meg.
Középiskoláit a szatmárnémeti kollégiumban kezdte, majd Sárospatakon és a budapesti Eötvös Collegiumban folytatta. Számtalan tanulmányt publikált itthon és külföldön, a Megközelítések a kilencedik kötete, de műfordításokat is készített a román irodalomból. Az Aranycsapat és kapitánya címmel pedig Puskás Ferenc életpályáját írta meg. Diplomáciai szolgálatban volt a magyar nagykövetségen Bukarestben 1990 és 1995 között, majd Párizsban 1999 és 2003 között. Borsi-Kálmán Béla elárulta az MTI-nek, hogy újabb diplomáciai megbízást kapott és Párizsban teljesít majd szolgálatot a magyar nagykövetségen.
MTI
Erdély.ma

2011. október 4.

Kétszáz magyar hely a MOGYE-n, jövőre
Kétszáz általános orvosi helyet hagyott jóvá a kormány a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar vonalának a jövő tanévre, ám ehhez nincs meg a szükséges infrastruktúra. A határozat október elsején jelent meg a Hivatalos Közlönyben, de az egyetem vezetősége csak tegnap értesült erről. A dokumentum szerint a felsőfokú oktatási intézménynek összesen legfennebb 1160 helyet hagytak jóvá a jövő tanévre, ennek 65 százaléka az általános orvosit illeti, 200 hely a magyar vonalat.
Az egyetem vezetősége szerint azonban a magyar vonal nem teljesíti az ehhez szükséges feltételeket, mert nincs elég tanár és megfelelő számú laboratórium.
Támogatják a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tannyelvű karának létrehozását a magyarországi, hasonló profilú felsőfokú oktatási intézmények. A Szegedi Orvostudományi Egyetem a négy magyarországi orvosi felsőfokú oktatási intézmény nevében nyilatkozatban foglal állást az ügy támogatása mellett. A román törvénykezés azonban nem engedélyezi kisebbségi nyelvű kar, csupán vonal létrehozását – hangsúlyozta a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektora, Constantin Copotoiu.
Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma

2011. október 4.

Tanévnyitó magyar nyelven
Nem lesz lemondás és főhajtás, kiállnak az anyanyelvi oktatás mellett, s reményeik szerint a diákság is felzárkózik a tantestület mögé – hangzott el tegnap a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanévnyitóján, amelyet hosszú évek után külön szerveztek meg a torzóban maradt magyar tagozat számára.
Pontosabban a részben magyarul tanuló diákoknak, mivel az egyetem román többségű szenátusa a februárban életbe lépett oktatási törvény vonatkozó előírásai ellenére sem szavazta meg, hogy önálló főintézményekbe, karba szerveződjön a magyar oktatás. Ami megállíthatta volna a magyar tagozat elsorvasztását, s lehetővé tette volna, hogy a hallgatók külön csoportokra osztva a gyakorlati órákon is magyarul, illetve két nyelven tanuljanak, a tanári kar pedig önállóan döntsön a magyar nyelvű oktatás kérdéseiben. Mivel ez nem valósult meg, a magyar oktatók úgy döntöttek, hogy nem fogják a multikulturalitást dicsérni a Kultúrpalotában zajló hivatalos megnyitón.
A MOGYE 2-es számú előadótermét megtöltő és a lépcsőkre, folyosóra szorult sok száz diák mellett a tanárok is szép számban vettek részt a rendkívüli évnyitón, bár volt, aki szándékosan nem ment el, másokat pedig állítólag megfenyegettek. A népes részvétel viszont azt jelezte, hogy valami elkezdődött, hogy történelmet írtak tegnap az egyetemen.
A szenátus magyar tagjai minden tőlük telhető lépést megtettek, hogy a törvényes és demokratikus eszközöket kihasználják, de a jogsértést nem sikerült orvosolni. A segítséget ezentúl azoktól várják, akik a törvényt meghozták, s a betartását kellene biztosítsák – mondta dr. Nagy Örs egyetemi tanár, rektorhelyettes, aki arra intette a jelenlevőket, hogy a harcot nem az utcán és nem extrém lépésekkel kell megvívni. Ezt húzta alá dr. Szabó Béla professzor, az Általános Orvosi Kar dékánhelyettese. Bár született egy európai szellemű törvény, az csak papíron létezik, holott a jelentősége attól függ, hogy milyen mértékben tartják be. Sajnos, akik elfogadták a törvényt és tehetnének azért, hogy megvalósuljon, a számukra fönntartott hely üresen maradt – jegyezte meg a dékánhelyettes, majd hozzátette, hogy a felmérések nyomán egy kezén is meg tudná számolni, hogy hány diák van, aki nem akarná magyarul tanulni a gyakorlatot is. Kedvező változást jelent, hogy a történtek összekovácsolták a magyar tantestület tagjait, akik rendszeresen megbeszélik a gondokat, s korábban egyetlen megnyitón sem vettek részt olyan nagy számban, mint a tegnapin.
Az egyetem történetét dr. Sipos Emese előadótanár, a Gyógyszerészeti Kar dékánhelyettese tekintette át. Szavaiból kiderült, hogy a tanárok vállalták a gyakorlati órák magyar nyelven történő oktatását és a román szaknyelv átadását is.
Felszólalt dr. Kovács Dezső egyetemi tanár, a Fogorvosi Kar dékánhelyettese, s dr. Vass Levente miniszteri tanácsos, aki Lokodi Edit megyei tanácselnök üdvözletét tolmácsolta. Valamennyi hozzászóló a tanulásra, a minőségi munka, a tudományos kutatás fontosságára biztatta a részvevőket annak érdekében, hogy a vásárhelyi egyetem bekerülhessen az I-es fokozatú felsőoktatási intézmények közé.
A tegnapi évnyitóra olyan megalázó események után került sor, hogy a múlt csütörtökön az egyetem rektorának az utasítására a magyar tanárokat kizárták abból az előadóteremből, ahol megbeszélést akartak tartani, s a kapus csak személyes közbeavatkozás után nyitotta ki a helyiség ajtaját.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

2011. október 4.

A MOGYE rektora szerint:
"Sértő, gyerekes gesztus a magyar tagozat távolmaradása"
Nem a román vagy a magyar oktatók óhajának, hanem politikai problémának nevezte a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) kialakult konfliktushelyzetet, a magyar főintézetek létrehozásának ügyét dr. Copotoiu Constantin rektor.
A Kultúrpalotában került sor tegnap délelőtt a MOGYE vezetősége által szervezett főünnepségre, amelyen dr. Copotoiu Constantin rektor, dr. Brânzaniuc Klára tudományos kutatásért felelő rektorhelyettes, dr. Nicolaescu Ioan rektorhelyettes, Niresteanu Aurel kancellár valamint Marius Pascan prefektus üdvözölte az oktatókat, hallgatókat, szülőket. A felszólalók főként a MOGYE-n zajló oktatás színvonalával, az egyetem által teremtett oktatási feltételekkel, az új fakultásokkal, a tudományos kutatás szükségességével kapcsolatos gondolataikat osztották meg a hallgatósággal. Az egyetem rektora hangsúlyozta: büszkék az itt végzett orvosokra, hiszen bárhol is dolgoznak a világon, helytállnak, szakmai tudásuk kiváló. Az angol nyelven tanuló hallgatókat is külön üdvözölte, majd beszélt az elmúlt években tett erőfeszítésekről, amelyek eredménye a fogorvosi kar számára kialakított, Románia egyik legmodernebb járóbeteg-rendelője, a tavaly felújított és felszerelt könyvtár, a pályázatoknak köszönhetően pedig anatómiai, biofizikai, kémiai laboratóriumok korszerűsítése. Marius Pascan prefektuson kívül – aki a törvényesség felügyelőjeként azt tanácsolta az egyetem vezetőségének, hogy ne válaszoljon a provokációkra, mert ez a politikusok dolga – egyetlen felszólaló sem utalt arra, hogy a MOGYE tanári karának magyar oktatói, a magyar tagozat hallgatói külön megnyitóünnepet tartanak, hiszen a mai napig sem oldódott meg a magyar főintézetek létrehozásának megakadályozása miatt hónapokkal ezelőtt kirobbant konfliktus.
"A magyar hallgatók nem akarnak csak magyarul tanulni"
Az ünnepséget követően a sajtónak nyilatkozva Copotoiu Constantin kijelentette, a magyar oktatók szombaton értesítették arról a döntésükről, hogy külön szervezik meg a tanévnyitó ünnepséget. "Nem az én dolgom, ha ők különválnak és úgy gondolják, hogy nem tartoznak a MOGYE-hoz. Gesztusuk nem dicséretre méltó, sértő az egyetem részére, meggondolatlan és gyerekes. Függetlenül attól, hogy ki mit akar, mégiscsak együtt kell haladnunk tovább, csak így vehetjük fel a versenyt a konkurenciával. Ismétlem, senki nem ellenzi az anyanyelvi oktatást, a mi esetünkben a magyar nyelvűt, de ezt átgondoltan kell csinálni, hogy a hallgatók ne kerüljenek hátrányos helyzetbe" – közölte a Népújság kérdésére a rektor. Constantin Copotoiu szerint az új tanügyi törvény cikkelyei ellentmondásosak, értelmezhetőek, és ezért nem ő a felelős, nem ő dolgozta ki a jogszabályt. "A törvényben vannak a főintézetekre vonatkozókon kívül más cikkelyek is: az egyetemi autonómiára vonatkozó 123-as, amely kimondja, hogy az egyetem választja meg a struktúráit és fejlődési irányát, és ott van a 133-as cikkely, amely szerint a tagozatokat a kari tanács javasolja és a szenátus hagyja jóvá. A mi esetünkben is a főtanszékekre vonatkozó javaslatokat az oktatói tanácsok terjesztették a szenátus elé, amely ezeket a javaslatokat szavazta meg" – tette hozzá.
Arra a felvetésre, hogy az egyetem vezetősége, a szenátus illetve a kari tanácsok esetében a román oktatók vannak többségben és így könnyen leszavaznak bármilyen, a magyar nyelvű oktatási formára vonatkozó kezdeményezést, a MOGYE rektora kifejtette, a vezetőség megválasztása a paritás elve alapján történt, a román illetve magyar oktatók számarányának függvényében. "Amikor én a MOGYE-ra kerültem, az oktatók 80%-a magyar, 20%-a román volt. Mostanra ez megváltozott, lehet, 10 év múlva 50-50 százalék lesz, vagy megfordul az arány, ki tudhatja? Ez a társadalom dinamikája, ez a realitás, nem mehetünk szembe vele. Nehéz betöltetni az oktatói állásokat, nemcsak a magyar, de a román tagozaton is, a kicsi fizetés miatt nem vonzó az egyetemi oktatói pálya". A Népújság felvetésére, hogy a szenátusban miért nem a hallgatói arányt tekintik mérvadónak, amely fele-fele képviseletet jelentene, Constantin Copotoiu helyesbített: a román-magyar hallgatók aránya nincs 50 százalék, csupán az általános orvosin, a bábaképzőben, asszisztensképzőben, és ez is csak annak köszönhető, hogy az egyetem így döntött, no meg erre vonatkozó kormányhatározat van érvényben – tette hozzá. "Hozzám, a rektori hivatalba, a vezetőséghez azzal jöttek a magyar hallgatók, hogy ők nem akarnak csak magyarul tanulni. Ezek a dolgok végül is nem az én akaratomon múlnak, hanem a politikusokén. Ez politikai ügy, nem a román illetve a magyar kollégák óhaja. Ellenben a tanügyi törvény 128-as, illetve 138-as cikkelye értelmében ha nem tartják be a törvényt, bűnügyi felelősségre vonható a dékán és a rektor. Ha tehát vannak a jogszabállyal ellenkező dolgok, nem írok alá egy iratot sem" – közölte a rektor.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-30 | 31-60 ... 331-354




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998