udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 324 találat lapozás: 1-30 | 31-60 ... 301-324 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2011. szeptember 1.

Román felirat került a nagyszalontai óvodára
A nagyszalontai intézmény fenntartója, úgy döntött, Arany László költő nevét kapja az óvoda. Annak vezetősége azonban ezt nem fogadta el.
Az intézményt is átnevezték, holott a város magyar lakossága és az intézmény fenntartója, a nagyszalontai önkormányzat azt szerette volna, hogy az óvoda a mesegyűjtő Arany László nevét kapja. Az óvoda vezetősége azonban ezt nem fogadta el, és Varázsfuvolára keresztelte az óvodát.
„Az önkormányzat utólag tett javaslatot az elnevezésre, pedig a vezető testületben van képviselőjük, szólhattak volna, ha mást akarnak. Mi nem akartunk senkit bántani az új névvel, ha ez valakiket sért, elnézést kérek érte – mondta Lia Butca, az óvóda igazgatója.
„Nem voltunk értesítve arról, hogy az óvoda nevet akar adni, és ezt a megbeszélést összehívják a testületben. Sem a polgármester, sem a helyi tanács képviselője nem volt jelen ezen a találkozón. Utólagosan tudtuk azt meg, hogy ezt a nevet kívánják adni az óvodának és nem veszik figyelembe Nagyszalonta múltját és hagyományait" – nyilatkozta Török László, Nagyszalonta polgármestere.
A több mint 380 gyermeket befogadó óvodában 11 magyar és 7 román tannyelvű csoport van, ám az épületben mégis csak részben kétnyelvűek a feliratok. A volt igazgató szerint a magyar pedagógusokat megfélemlítették, ezért nem álltak ki Arany László neve mellett.
„A Hófehérke óvoda fogta össze a magyar óvodai közösséget. Nem csak Nagyszalontán, hanem a településhez közeli magyar lakta településekről is. Ennek egy múltja van, tehát mikor elhangzik, hogy Hófehérke óvoda, az mond valamit, de a Fluierasul Fermecat, az szerintem nem mond semmit" – közölte Tóth Zsuzsa, az intézmény volt igazgatója.
Az új nevet az óvoda pedagógus tanácsa kezdeményezte, és a tanfelügyelőség hagyta jóvá. Az RMDSZ vezette önkormányzat döntését nem vették figyelembe. Az óvoda vezetősége most annyit ígér, hogy a román nyelvű Varázsfuvola feliratot a tanévnyitóig kétnyelvűre cserélik.
hirado.hu. Erdély.ma

2011. szeptember 1.

Átalakuló magyar–magyar viszonyok
A hazai magyar politikai élet további sorsunkat alapvetően meghatározó három eseményére kell figyelnünk: az októberben esedékes népszámlálás eredményére, a következő évi választások kimenetelére és a honi magyar, valamint a magyar–magyar viszonyok Kárpát-medencei alakulására. Az előbbi két téma időhöz kötött, a harmadik, a magyar–magyar viszony alakulása állandó.
A népszámlálás magyar vonatkozású, főleg székelyföldi csapdahelyzeteivel lapunk több írásában is foglalkoztunk. A szórványproblémák a tömbben élő magyarság körében kevésbé relevánsak, bár a vegyes házasságban élők nemzeti hovatartozásának megjelenítése különösen városokon, illetve a megyeszékhelyen fontos tétel. Ennél viszont problematikusabbnak tűnik a térségben élők magyarra, székelyre, csángóra tagolódásának aránya, amely a magyarság jövőbéli érdekérvényesítési lehetőségeit helyi, megyei és országos szinten lényegesen befolyásolja. A lényeg, hogy magyarnak valljuk magunkat, és magyarként addig lobogtathatjuk a székely lobogót, használhatjuk a rovásírást, szerethetjük a székely köményest és a kürtőskalácsot, ameddig s ahol akarjuk. A mi esetünkben a magyar cigányok nemzetiségi hovatartozása nem okozhat lényeges problémát. A jövő évben esedékes választások a másik magyarsági teszt, próbatétel. Ebben a kérdésben helyhatósági szinten Marosvásárhely magyar polgármester- és megyei tanácselnök-jelöltje a legproblematikusabb, bár, úgy tűnik, az egységes jelöltállítás lehetősége még nem úszott el. Olyan az eddigi csetepatézás, mint a húslevesen a lepedék, amely szerencsés esetben elfő. A magyar–magyar viszonyok alakulásában jó jel, ha a Fidesz–RMDSZ-, az RMDSZ–EMNT-kocolódások mérséklődnek. Tetszik, nem tetszik, tudomásul kell venni, hogy az RMDSZ egész Erdélyt behálózó, kiépült struktúrával rendelkezik. A hatalomhoz, közképviselethez ragaszkodás nem alapvető bűn, hiszen a húsosfazekat olyan gyakran emlegetők is hatalmat akarnak. Másképp miként érvényesítenék bármilyen szinten az általuk képviselt közösségek akaratát?
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. szeptember 1.

A közelgő népszámlálás kockázatai
Kiss Tamás, a közvélemény-kutatásokat, felméréseket készítő kolozsvári Kvantum Research Kft. képviselője szerint a népszámlálás különösen fontos a magyarság számára, az a cél, hogy minél nagyobb legyen a nyilvántartásba kerülő magyar nemzetiségű polgárok száma. A kérdezőbiztos a nemzetiségre nyílt kérdéssel kérdez rá (nem ad meg válaszlehetőséget), így csak azokat regisztrálják magyarként, akik „ungur" vagy „maghiar" nemzetiséget diktálnak be. A regionális identitást – pl. székelyföldi, háromszéki, kovásznai – vállalók csökkentik a magyarság összlétszámát. A székely valószínűleg a más nemzetiségek kategóriájába kerül, és ugyanez történik a magukat csángónak vallókkal is, így minden ilyen nyilatkozattal kevesebb lesz a magyar – hívta fel a figyelmet Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is. A hivatalos kérdőívek román nyelvűek, de azokon a településeken, ahol a 2002-es adatok szerint a magyarság aránya eléri a húsz százalékot, a kérdezőbiztosok magyar nyelvű mintakérdőíveket is kaphatnak. Ezeket igényelhetik, használhatják azok, akik nem biztosak egy-egy román kifejezésben, kérdésben – hangsúlyozta Kiss. 
A népszámlálás alatt több kockázati tényezővel is kell számolni. Fontos, hogy minden magyart regisztráljanak, ezért be kell diktálni a rövidebb ideig távol lévő családtagokat is – figyelmeztetett Kiss. A régebbről távol lévők – külföldön tanulók, munkát vállalók –, akik 12 hónapnál hosszabb ideig nem tartózkodnak itthon, külön kerülnek a nyilvántartásba, de őket is mindenképpen be kell jelenteni. A vegyes házasságú családokban pedig mindenkit arra kell biztatni, vállalja magyar nemzetiségét – mondta Kiss. A népszámlálással kapcsolatos magyar nyelvű információk a nepszamlalas.ro internetes oldalon találhatók, ahol a hírlevélre is fel lehet iratkozni. Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. szeptember 1.

Magyar elsősök nélkül marad az Unirea?
Könnyen megeshet, hogy Marosvásárhely elitiskolájának számító, vegyes tannyelvű Unirea Főgimnáziumban idén nem indul magyar tannyelvű első osztály. A beíratott gyerekek szülei az iskolában tartott gyűlés keretében fejtették ki: amennyiben a tanfelügyelőség és az iskola vezetősége Kolumbán Hajnal tanítónőt bízza meg az első osztály alakításával, ők azonnal más tanintézménybe helyezik át csemetéiket.
anító vagy osztály?
A helyzet nem precedens nélküli: tavaly azonos volt a forgatókönyv, csakhogy a tanfelügyelőség megtalálta azt a jogi kiskaput, amellyel ki lehetett „menteni” az osztályt a szóban forgó pedagógus kezéből. Akkor az összes unireás gyereket a Bolyaiba helyezték át, az osztály nélkül maradt tanítónőt pedig kihelyezték az egyik peremközségbe. A pedagógus ezúttal viszont leszögezte: nem vállal újabb száműzetést.
A gyerek nem kísérleti nyúl
A Krónikának is panaszkodó szülők elmondták, az előző nemzedékektől és Kolumbán Hajnal pedagóguskollégáitól kértek referenciát a tanítónőről. „Mindenki csak rosszat mond róla, azt állítván, hogy csúnyán bánik a gyengébb vagy közepes képességű gyerekekkel. Én a gyűlésen is kifejtettem, nincs semmi kifogásom ellene, csak hát a gyerekemet más iskolába viszem” – mondta el lapunknak egy nevét nem vállaló szülő. Egy másik apuka, Móra Ákos abból indul ki, hogy ha az iskola a szolgáltatóegység, akkor a gyermek meg a szülők az ügyfél. „A kliensnek joga van kifejteni az álláspontját, és esetleg meg is válogatni a szolgáltatót. Lehet, hogy Kolumbán Hajnal a világ legjobb tanítónője, de ahogy egy olyan orvoshoz sem megyek, akiről eddig csupa rosszat hallottam, úgy a gyermekemet sem bízom egy olyan pedagógus kezére, akit úton-útfélén bírálnak” – adott hangot véleményének a háromgyerekes apa. Egyébként a híresztelések ellenére valamennyi szülő elismeri, hogy a középkorú tanítónő akár kiváló pedagógus is lehet, csak arra kérik, ezt bizonyítsa máshol. „A mi gyerekeink nem kísérleti nyulak” – hajtogatják az érintettek.
Patthelyzet alakult ki
A tanfelügyelőség is elismeri, hogy Kolumbán Hajnal az Unirea legvaskosabb dossziéjával és legmagasabb pontszámával rendelkező magyar tanítónő. Fejes Réka szaktanfelügyelő azt is tudja, hogy soha senki nem nyújtott be ellene írásos panaszt. „Nagyon sokan panaszkodnak rá, régi diákok, szülők, csak hát éppen senki nem mert vele szembeszállni. Nem azt kifogásolják, hogy nem tanít, hanem azt, hogy képtelen a közösséggel kommunikálni. Nyers, merev, durva – állítják róla. A tanítónő legyen szigorú, de azért viselkedjen szépen a gyerekekkel” – szögezte le Fejes. A tanfelügyelő emlékeztetett a néhány évvel ezelőtti esetre, amikor a szülők tanév közben vették ki gyermekeiket Kolumbán osztályából, s akkor csak a Pál atya által működtetett árvaház lakóival sikerült feltölteni az osztályt, és megmenteni az Unirea magyar tagozatát. Hogy a felek milyen megoldást találnak a közelgő tanévkezdetig, nem tudni. „A tanfelügyelőségnek meg vannak kötve a kezei. Próbáltam szép szóval elmagyarázni, hogy a magyar tagozat léte forog kockán, a kolléganő akkor sem hajlandó tágítani. Ő az Unireában dolgozik, innen nem hajlandó távozni” – vonta meg a vállát Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő, aki már a minisztériumi illetékeseknek is jelezte a kellemetlen helyzetet.
Kolumbán: a tanfelügyelőség manipulál
Kolumbán Hajnal abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy a tanfelügyelőség manipulálja a szülőket. „Ezek az emberek nem is ismernek engem, nincs, miért támadjanak. De a tanfelügyelőség ki akar csinálni. Ezért vitte el a tavaly az osztályt a Bolyaiba, engem meg kiküldött Marosszentkirályra a cigányok közé. Az sem igaz, hogy túl szigorú lennék, csak következetes vagyok. Akinek nálam elemiben csak elégségese volt, az most 5–8.-ban bukdácsol” – védekezett a három évtizede oktató pedagógus. Kolumbán azt sem rejtette véka alá, hogy amennyiben a tanfelügyelőség újabb jogi kitérőt próbál keresni, bírósághoz fordul. Kérdésünkre, hogy amennyiben jogilag igaza van, de gyakorlatilag a szülők döntése következtében osztály nélkül marad, mit tesz, kijelentette, ő semmiként nem fogja hibásnak érezni magát azért, hogy az Unireában megszűnik a magyar tagozat.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

2011. szeptember 1.

Szeptemberben kezdi első évadját a Szigligeti Színház
Tegnap óta ismét Szigligeti Színháznak hívják Nagyvárad magyar teátrumát. Czvikker Katalin menedzserigazgató, valamint Szabó K. István, a Szigligeti Társulat, Szőke Kavinszki András, a Lilliput Társulat és Miklós János, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatójának évadkezdő sajtótájékoztatójával egy időben szavazta meg a Bihar Megyei Tanács a színház névváltoztatásáról szóló határozattervezetet, amelyet a váradi önkormányzat előző nap hagyott jóvá.
Így ismét Szigligeti Színháznak hívják a magyar intézményt Nagyváradon, amely a magyar színtársulat mellett az említett báb- és tánctársulatot is magában foglalja. A névváltoztatást a színház kezdeményezte, így az évad mottója „111 éves a Szigligeti Színház” – mondta Czvikker Katalin, aki több újdonságról is beszámolt. Szeptember 5–10. között új jegyeladási rendszert tesztelnek: interneten keresztül is válthatnak jegyet az érdeklődők. A páholyok bemutatóbérleteinek ára kissé magasabb lesz, páholytól és helytől függően 150 és 250 lej között változik, ám ezek megvásárlói egy-egy szociálisan hátrányos helyzetű diák bérletét támogatják. Az új évadban 60-80 diák juthat majd el ily módon színházba. Egyébként mind a színtársulat, mind a Nagyvárad Táncegyüttes iskolai programokat is szervez ebben az évadban. Újdonság még, hogy a kisiskolások bérlete egy bábszínházi előadásra (Rómeó és Júlia), a felnőttbérletek pedig egy táncjátékra (Bartók Amerikából) is érvényesek.
Vendégművészek, bérletcserék
„A nagyváradi színház pár éven belül európai színház lesz” – mondta Szabó K. István rendező, a Szigligeti Társulat új művészeti igazgatója, aki részletesen beszámolt az új évadról. Szeptember 14-én rendhagyó helyszínen, a Félixfürdőn az Európa című darabbal (Szabó K. István rendezése) kezdődik az évad, a kőszínházban novemberben lesz az első előadás, Szigligeti Ede Liliomfi című darabját a szatmárnémeti magyar társulat művészeti vezetője, Keresztes Attila rendezi. Szilveszterkor a Mágnás Miska című operettet a magyarországi Tasnádi Csaba rendezésében láthatja majd a közönség. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatával egyébként szorosabb együttműködést terveznek, mondta a társulatvezető, ebben az évadban két darabot játszanak a szatmáriak Váradon bérletes előadásként, Carlo Goldoni Choggiai csetepaté és Muszty Bea és Dobay András A kék csodatorta című darabját. Tavasszal Teodor Cristian Popescu rendezi Howard Barker Jelenetek egy kivégzésből című darabját, ebben a debreceni Csokonai Színház művészét, Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színésznőt is láthatja a váradi közönség. A társulatvezető tavasszal Szophoklész Oidipusz királyát viszi színre, Meleg Vilmos színművész pedig az 50 éve pályán lévő Halasi Erzsébet jubileumi egyéni előadását rendezi, melyet novemberben láthat a közönség, decemberben pedig a 80 éves magyar hangosfilm előtt tisztelegnek.
Bábszínházat, táncjátékot kicsiknek, nagyoknak
Értékközpontú, ugyanakkor rugalmas bábszínházat szeretnének, mondta Kavinszki András, a Lilliput Társulat művészeti vezetője. Fontos a rugalmasság, mivel Nagyváradon 1200, Bihar megyében 2400 óvodás és kisiskolás van, ezért mind a kisebbeket, mind a nagyobbakat megszólítanák előadásaikkal. Terveik között szerepel például az úgynevezett baba-bábszínház, melynek keretében tízperces foglalkozásokat tartanának háromévesnél kisebb gyermekeknek és szüleiknek, nagyszüleiknek, de játszóház indítását is tervezik.
Idén öt bemutatóval készülnek, és két előadást tartanak műsoron a korábban játszottakból, újdonság, hogy a bábelőadásokra is külön bérletrendszert vezetnek be mind a megyeszékhelyen, mind vidéken. Az évadot a Paprikajancsi kalandjai című vásári bábjátékkal kezdik a társulatvezető rendezésében, majd Rómeó és Júlia történetét elevenítik meg Tóth Tünde rendezésében.
Mátyás király és a kolozsvári bíró történetét a Váradon már jól ismert magyarországi rendező és dramaturg, Rumi László és munkatársa, Buda Ferenc állítja színpadra novemberben. Februárban a Háry János című előadást Lélek Sándor Levente rendezi, és akár felnőtteknek is ajánlják a májusban bemutatandó Tabula Rasa című nonverbális előadást a magyarországi Bartal Kiss Rita rendezésében. A Nagyvárad Táncegyüttes novemberben mutatja be Bartók Amerikából című táncjátékát, melyet a zeneszerző születésének 130. évfordulója alkalmából állít színpadra László Csaba koreográfus-rendező – mondta el Miklós János művészeti vezető. Tavasszal a jövőre tízéves fennállását ünneplő táncegyüttes nagyszabású produkcióra készül. Amatőr táncegyüttesek bevonásával, Az fényességnek diadaljáról címmel a városalapító Szent László király emléke előtt tisztelegnek majd Kádár Elemér rendezésében.
Fried Noémi Lujza. Krónika (Kolozsvár)

2011. szeptember 1.

Szőcs Géza üzenete
Azt hallom, a kolozsvári Szabadság című újságban – amelynek szerkesztőségében, amikor a lap még Igazság néven jelent meg, magam is lehúztam öt-hat évet – a minap mint kolozsvári származásút emlegettek. Az ember csak álmélkodik: létezik-e, hogy mindazt, amit egy életen át tett, vállalt, írt és mondott városáért és közösségéért, lehetséges-e, mindezt néhány hazug és ostoba mondattal meg nem történtté tenni?
Mert itt nem is arról van szó, amit egy odafigyelni képtelen, kotnyeles és ugrifüles újságírónő valakinek a szájába kíván adni, mintha az illető ezt mondta vagy akarta volna mondani. Akarta a fene. Egy nagyszalontai származású akadémiai főtitkár szavával: vajon mi ez az exkommunikáció, ez a despotizálás, ez a kiközösítés? (Vajon az elhangzottakat miért csak kolozsváriak értették félre? A Rómában élő magyarok hogyhogy nem?) Hanem arról: mit tegyen az, aki még hisz Tamási Áron farkaslakai származású író Ábel nevű regényhősének, aki Amerikában egy ördögűzött négertől megtudta a választ arra a kérdésre, hogy mivégre vagyunk a világon?
De jó is volna, ha feltámadna és igazságot tenni eljönne szülővárosába Hunyadi Mátyás, kolozsvári származású magyar király, de la Budapesta! Akkor így szólnék hozzá: Felség, itt félreértés történt. Most éppen a Duna mellett állok szolgálatban, de ha annak végére jutok, haza szeretnék térni, ide a Szamos mellé. Amitől még gyűlölködő kolozsváriak sem vehetik el a kedvem. Akiknek azt üzenem: kolozsvári vagyok, nem származású! Szabadság (Kolozsvár)

2011. szeptember 1.

Sutba dobott Horatius
Az egyetemi tanévhez lassan közeledve ideje lenne egy olyan kapun döngetni, amelyet talán sokan már lezártnak tekintenek. Miközben a jelen a digitalizáció korszakában igyekszik a kulturális örökséget maradandóvá tenni, és a világ vezető egyetemei könyvtáraikat digitalizált változatban is elérhetővé teszik hallgatóik számára, addig felénk visszájára fordult a helyzet.
A kolozsvári Történeti Múzeumban található, egykor több ezer kötetet számláló könyvtár az ország egyik leggazdagabb ókortörténeti és régészeti szaktára volt, kincsestára és kutatási lakomahelye egy olyan tudományág híveinek, amely amúgy is nehéz sorsra és küzdelemre van ítélve a tudományos munkát is megfertőző pénzügyi hajszában. Az említett könyvtár gazdag gyűjteménye számos intézmény, többek között a Központi Egyetemi Könyvtár és a Régészettudományi Intézet tulajdonát képezi. A gazdag könyvtár olyan országosan is ritkaságszámba menő köteteket tartalmaz, mint a Corpus Inscriptionum Latinarum, vagy számos latin és görög auktor kétnyelvű kiadását a XIX. századból. Évtizedeken át ez a könyvtár jelentette régész és történészhallgatók számára a kaput az őskor és az ókor felé, kutatóknak jelentett biztos alapot és kezdetet. Patinás szekrényei és egyedisége kellemessé tette a hangulatát és a klasszikusok fölött merengőknek templomi illatot ajándékoztak.
Jelenleg ez a könyvtár intézmények és személyes érdekek szégyenteljes harcának áldozatává válik. A botrányos körülmények között felújított és máig átadásra váró Történeti Múzeumban található könyvtárnak közel egyharmada a Régészettudományi Intézet tulajdonát képezi. A tavaly új székhelyet kapott Régészettudományi Intézet a Központi Könyvtárral történő sikertelen egyezkedés eredményeképpen könyvállományát elköltöztette a múzeumból, amelyhez jelenleg a hallgatók még nem juthatnak hozzá. A nemegyszer botrányba fulladt tárgyalások eredményeképpen Kolozsvár és egyben Erdély legnagyobb ókortörténeti és régészeti szakkönyvtára feldarabolódott, érdekháborúk áldozatává vált. A régi szekrények ma üresen állnak, folyóiratok hiányosan, nemegyszer rendszertelenül kénytelenek tudományukat szolgálni az amúgy is megcsappant hallgatóság számára. A siralmas helyzetet csak tragikomikusabbá teszi a könyvtárban dolgozók alacsony munkamorálja, szakmai hiányosságai és az arcukra ülő unottság.
A három intézmény közötti vita áldozatává lett, szétszabdalt könyvtár helyzete nemcsak az intézetvezetők felelőtlenségét jelzi, de a jövőbeni régész és történészhallgatók viszontagságos kálváriáját is elővetíti: megfelelő könyvtár nélkül az amúgy is válságos helyzetben lévő Történelem Kar hallgatóinak újabb nehézségek elé kell majd a jövőben nézni, nemcsak a kurzusokra való felkészülés, de kutatásaik terén is.
Az ókortörténeti könyvtár sorsa csak egy csepp a tanügyünket jellemző fekete levesből. Csepp, amelyben hallgatók fuldokolnak, és előbb-utóbb kénytelenek lesznek kimenekülni – távolra otthonuktól. Az ehhez hasonló jelenségek sokasága nemcsak, hogy nem vonzza, de mágneses ellenpólusként taszítja a fiatal kutatókat a gazdag és aktualizált külföldi könyvtárak felé.
Aki ugyanis – Kerényi Károly szavával élve – a religio academicinek szánja minden erejét és idejét, annak a tudomány és a kutatás életvitel, művészet. Vallás, amelyben hisz, amelyet akar és amelyért képes áldozatokat is hozni. Egy könyvtár feldarabolásával kutatóknak vágják el az útját, és hallgatóktól veszik el a lehetőséget a tanulásra.
Kell-e ennél nagyobb kudarc egy oktatási rendszernek vagy intézménynek?
T. SZABÓ CSABA. Szabadság (Kolozsvár)

2011. szeptember 1.

Égető probléma a magyar diákhiány
Amint azt lapunkban is olvashatták, a prefektúra, a közegészségügyi igazgatóság és a tanfelügyelőség képviselői szeptember elsejétől ellenőrzik a tanévkezdésre készülő iskolákat, óvodákat. 
Pellegrini Miklós Arad megyei helyettes főtanfelügyelő a Nyugati Jelennek elmondta, leginkább azokat a létesítményeket látogatják meg, melyeknek már a korábbi években is problémát okozott a működésükhöz szükséges egészségügyi engedélyek megszerzése. Arad megyében tavaly a tanintézmények 13%-a egészségügyi engedély nélkül működött, legfőképp az ivóvízgondok miatt. Ezeket fogják most sorra venni, bár a hatóságiak szerint az érintett iskolákat működtető kistelepülési önkormányzatok java továbbra sem rendelkezik megfelelő anyagi forrással a helyi ivóvízproblémák megoldására.
Az Arad Megyei Tanfelügyelőség nyilvántartása értelmében a 2011–2012-es tanévben összesen 13 892 óvodást, 17 008 elemistát, 17 192 gimnazistát és közel 16 000 líceumi diákot várnak. Utóbbiak száma még nem végleges, hisz még hátra van egy utolsó számítógépes elosztás a betöltetlen helyekre. Pellegrini helyettes főtanfelügyelő szerint várhatóan mintegy 2500 diákra számítanak a magyar tagozaton. Az alacsony gyereklétszám miatt több magyar iskola, illetve magyar tagozatot működtető létesítmény kérte azt a tanfelügyelőségtől, hogy csökkenthessék a minimális osztályonkénti gyereklétszámot (ami jelenleg 10 diák). Ezt a problémát minisztériumi szinten kell megoldani, de mivel Arad megyének van egy magyar oktatási államtitkára, remélhetően ennek nem lesz akadálya. Több magyarlakta település is küszködik ezzel a gonddal, például Majláthfalva, illetve Zimándújfalu, vagy a megye egyetlen magyar középiskolája, a Csiky, ahol – diákhiány miatt – még kérdéses, hogy beindul-e a líceumi filológia szak.
A főtanfelügyelő-helyettestől azt is megtudtuk, hogy elkészült a román tankönyvek fordítása; mint ismeretes a nyolcadikos és tizenkettedikes magyar tagozatos diákok az elkövetkező tanévtől magyarul tanulhatják Románia történelmét és földrajzát. A magyarra fordított tankönyvekkel kapcsolatban szeptember 3-án, szombaton lesz egy bemutató Marosvásárhelyen, az eseményen Arad megye is képviseltetik, így jövő héten minden bizonnyal mi is többet tudunk majd minderről.
Sólya R. Emília. Nyugati Jelen (Arad)

2011. szeptember 1.

Fejetlenség és titkolózás

2011. szeptember 1.

Hatékonyabbá tenné külügyi tevékenységét az RMDSZ
Borbély László politikai alelnök vezetésével kedden, Bukarestben ülésezett az RMDSZ külügyi tanácsa. A találkozó napirendjei között szerepelt a szövetség és az európai intézmények, valamint az Európai Néppárt közötti kapcsolatrendszer kiszélesítése, illetve elmélyítése.
A bukaresti tanácskozás kiemelt témája a kisebbségi tematikájú európai állampolgári kezdeményezés elfogadására vonatkozó ütemterv kidolgozása volt. A szeptemberben elkezdődő folyamat lebonyolítása céljából, az RMDSZ szakértői csoportot jelöl ki, melynek tagjai európai szakemberekkel közösen dolgozzák ki a kezdeményezés szövegét, illetve terjesztik az Európai Bizottság elé.
„Azt hiszem nem túlzok, ha azt állítom, hogy egy történelmi jelentőségű kezdeményezésről beszélünk. Gyakorlatilag arról van szó, hogy amint az általunk javasolt szöveget az EB-ben elfogadják, Európa bármely állampolgára, egyénileg kezdeményezhet kisebbségi tematikában különböző intézkedéseket. Egyelőre a folyamat elején vagyunk, de úgy gondolom, nagyon fontos az, hogy hogyan indítunk” – fogalmazott Borbély László politikai alelnök a tanácskozás végén. Ugyanakkor hozzátette, hogy a kezdeményezés eredményes kivitelezése érdekében az RMDSZ több európai kisebbségi képviselővel folytat a közeljövőben tárgyalást ebben a témakörben.
A keddi ülésen áttekintették a következő időszak fontosabb nemzetközi eseményeit, illetve terítékre került az EPP 2011-es Marseille-ben sorra kerülő kongresszusa is.
Ami a napi teendőket illeti, a külügyi tanács tagjai megegyeztek abban, hogy hatékonyabbá kell tenni a kommunikációt az ország határain belül, de nagyobb hangsúlyt kell fektetni az Európában, de a világ többi részében működő magyar szervezetekkel való kapcsolattartásra. (hírszerk.) Transindex.ro

2011. szeptember 2.

Végre kell hajtani a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés határozatait – Felhívás
Felhívás Székelyföld választópolgáraihoz és az önkormányzati választások jelöltjeihez
2009-ben a Székely Nemzeti Tanács azzal a céllal kezdeményezte a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés életre hívását és működtetését, hogy az önkormányzatokat bevonja az autonómia küzdelembe, megteremtse az autonómia intézményeinek előfutáraként a régió elő-parlamentjét, világossá tegye, hogy az önkormányzatok cselekvően fel fognak lépni a közigazgatási reform során Székelyföld területi integritása mellett, és az önkormányzatok révén máris megkezdi valóra váltani Székelyföld autonómia statútumából azt, ami az önkormányzatok hatáskörén belül valóra váltható. Az önkormányzati választások előtt, mielőtt a jelöltek a programjaikat kidolgozzák, mielőtt a választók az elvárásaikat megfogalmazzák szükséges leszögezni: ezeket a határozatokat a választási előkészületek során iránymutató elvekként kell kezelni:
1. Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni Románia számára is, amelynek megfelelően, a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.
2. Székelyföld önkormányzatai támogatják a Székely Nemzeti Tanácsnak Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét, amelyet az autonóm Székelyföld alaptörvényének tekintenek, minden rendelkezésükre álló törvényes eszközzel segítik annak parlamenti beterjesztését, beleértve egy állampolgári törvénykezdeményezés támogatását. Településeiken népszerűsítik a tervezetet, terjesztik nyomtatott és digitális változatát, előadásokat szerveznek, hogy a választópolgárok azt minél alaposabban megismerhessék.
3. Népszavazásokat írnak ki Székelyföld településein a közigazgatási határok megváltoztatására vonatkozóan, hogy Székelyföldet különálló, autonóm közigazgatási egységként törvény által létre lehessen hozni. Vállalják a népszavazások megszervezését, bírósági meghiúsításuk esetén pedig közösen fordulnak az Európai Tanács Parlamenti Közgyűléséhez, hogy ezúton bírják rá a román hatóságokat Románia nemzetközi kötelezettség vállalásainak tiszteletben tartására.
4. A magyar nyelv hivatalos nyelv Székelyföldön, jogállása azonos az állam hivatalos nyelvével. Székelyföld minden polgárának joga van szabadon, azonos feltételek mellett használni szóban és írásban mindkét nyelvet. Székelyföld önkormányzatai biztosítják mindkét nyelv természetes és hivatalos használatát, elfogadva minden olyan rendszabályt, amelyre szükség van megismerésük érdekében, megteremtve minden olyan feltételt, amely garantálja teljes egyenlőségüket. A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés Házbizottsága az önkormányzatok szakértőivel közösen meg fogja határozni a közhivatalnokoknak azt a körét, amelynek kötelező módon beszélnie kell mindkét nyelvet: akik esetében a két nyelv ismerete a szakmai kompetencia részét képezi.
5. – A Székely Himnuszt, Székelyföld himnuszának nyilvánítják. - A Székely Nemzeti Tanács által 2004. január 17.-én elfogadott címert, zászlót és lobogót Székelyföld címerének zászlajának és lobogójának nyilvánítják, - A SIC rövidítést, Székelyföld rövidített regionális jelzésének nyilvánítják, és nemzetközi szabványosítását minden eszközzel segítik.
6. A székely székek önkormányzatai, sajátos regionális érdekeik megjelenítésére, közös érdekeik védelmére, közös programok végrehajtására nyolc önkormányzati társulásba tömörülnek. Ezek az önkormányzati társulások a következők: Bardóc-Miklósvárszék, Barót székhellyel, Csíkszék, Csíkszereda székhellyel, Gyergyószék, Gyergyószentmiklós székhellyel, Kézdiszék, Kézdivásárhely székhellyel, Marosszék, Marosvásárhely székhellyel, Orbaiszék, Kovászna székhellyel, Sepsiszék, Sepsiszentgyörgy székhellyel, Udvarhelyszék, Székelyudvarhely székhellyel. 7. A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlést a székelyföldi közélet konszenzusra épülő intézményi keretének tekintik, a közösen hozott döntéseket végrehajtják, A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés évente legalább egyszer rendes munkaülésre ül össze
8. Programot dolgoznak ki azokkal a feladatokkal, amelyet az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának Regionális Kamarájában, valamint az Európai Parlament Régiók Bizottságában az elkövetkező időkben végezni kell. Megkereséssel fordulnak az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése és az Európai Parlament magyar képviselőihez, hogy Székelyföld autonómiatörekvését képviseljék, és közös programokat dolgozzanak ki Székelyföld népszerűsítése és regionális önkormányzásának valóra váltása érdekében. 9. Március 15. helyi jellegű hivatalos ünnep, s mint ilyen, munkaszüneti nap Székelyföldön.
Felkérjük Székelyföld választópolgárait, hogy tekintsék a fenti határozatokat minden jelölt számára kötelezőnek, kérjék tőlük számon, és csak olyan jelöltre szavazzanak, aki ezeket a programjába foglalta. Felkérjük Székelyföld önkormányzati tisztségviselőit, hogy a választásokig hátralevő időben tegyenek konkrét lépéseket a fenti határozatok gyakorlatba ültetésére. Felkérjük a pártok vezetőit, a székelyföldi közélet személyiségeit, az önkormányzati választások jelöltjeit, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket, hogy a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés fenti határozatcsomagja a 2012-es önkormányzati választás elvi eszmei iránytűjévé váljon.
Marosvásárhely 2011. szeptember 01.
Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Erdély.ma

2011. szeptember 2.

Ismét eltűnt a tábla Sólyom László nyergestetői kopjafájáról
Ismét ellopták ismeretlen tettesek a Sólyom László, akkor hivatalban levő magyar köztársasági elnök által, 2009 márciusában a Nyergestetőn állított kopjafáról az emléklapot. A csíkkozmási önkormányzat illetékesei jelentették a plakett eltűnését a rendőrségnek, illetve értesítették a Magyar Köztársaság csíkszeredai konzulátusát a rongálásról.
Ismeretlen tettesek ellopták a Sólyom László által 2009. március 14-én a Nyergestetőn állíttatott kopjafa tábláját. Az olvasónak deja vu érzése támadhat a fenti mondat olvastán, de sajnos nem a tavalyelőtt október 13-án megjelent lapszámunkat szemléztük, az elszomorító eset megismétlődött. Bodó Dávidot, Csíkkozmás polgármesterét éppen kopjafa-ügyben kerestük fel tegnap, arról készültünk beszámolni, hogy a helyi önkormányzat a nyár folyamán felleltározta a nyergestetői kopjafapark összes emlékoszlopát, az egyes darabokról fotók készültek, az összegyűlt anyagról egy kiadványt szándékoznak megjelentetni. Nagy Gábor kovácsmester vállalta, hogy elkészíti a sorszámozott kopjafák azonosítószámait műhelyében, az egyedi, a kézműves kovácsolás stílusjegyeit magukon hordozó darabok feltehetően ősszel kerülnek a fákra.
– Kétszáznyolcvan darab kopjafát vettünk leltárba, de a hétvégére egy debreceni küldöttség kért engedélyt egy újabb állítására, tehát közelebbről 281- re emelkedik az emlékoszlopok száma. Sajnos negatívum is van, ismeretlen tettesek újfent megrongálták Sólyom László ajándékát, augusztus végén vettük észre, hogy ismét eltűnt róla az emlékplakett – számolt be az elszomorító eseményről Bodó. Az elöljáró elmondta, a plakett eltűnését jelezte a rendőrségnek, illetve a Magyar Köztársaság csíkszeredai konzulátusának. A 2009 őszén történt lopást talán még lehetett a színesfém-tolvajok tevékenységéhez kötni, hiszen az első plakett bronzból készült. Ezúttal azonban kizárt, hogy ócskavastelepre szánták volna az emléklapot, hiszen éppen a fémtolvajok miatt a második számú plakett műanyagból készült.
A 2009-ben történt lopás miatt akkor a rendőrség hivatalból eljárást indított, amelyet később megszüntettek. A kivizsgálás során megállapították, hogy a plakett nem szerepelt Csíkkozmás község nyilvántartásában, illetve vagyonállományi leltárában. Az eljárás során nem lehetett meghatározni az okozott kár értékét, sem az esetleges sértett személyt. Mindezek tükrében és a büntetőeljárási törvénykönyv vonatkozó szakaszainak előírásaival összhangban az ismeretlen tettesek által elkövetett lopás bűntényének ügyében a csíkszeredai ügyészség az eljárás megszüntetéséről rendelkezett – állt a megyeszékhelyi ügyészség által a Hargita Népének címzett akkori hivatalos értesítésben.
Hompoth Loránd. Hargita Népe (Csíkszereda)

2011. szeptember 2.

Bűzlik az arany Cotroceni-ben (Lemondott Eckstein-Kovács Péter)
A verespataki aranybánya-beruházás miatt lemondott tisztségéről Eckstein-Kovács Péter, Traian Băsescu államfő kisebbségügyi tanácsadója. Az RMDSZ-es politikus ellenzi a verespataki ciántechnológiás aranykitermelést, az elnök viszont az elmúlt napokban nyílt kampányt folytat a projekt mellett. Álláspontja miatt Eckstein Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel is összetűzésbe került néhány nappal korábban. Az államfőt egyébként rendre hagyják el tanácsadói: csak a második mandátumában 14 munkatársa hagyta ott a Cotroceni-palotát.
Eckstein-Kovács Péter tegnapi nyilatkozataiban elmondta: lemondása oka, hogy Traian Băsescu államfő támogatja a bányaberuházást, ő maga viszont ellenzi; egy tanácsadónak pedig támogatnia kell az államfő kezdeményezéseit. "Államelnöki tanácsadóként az államfő véleményét kell tolmácsolnom és népszerűsítenem. A verespataki aranybánya esetében ezt nem tudtam vállalni, hiszen évek óta következetesen a ciántechnológia ellen foglaltam állást" – fejtette ki. Mint mondta, lelkiismereti kérdésről van szó, Traian Băsescut szóban tájékoztatta döntéséről, ő pedig elfogadta lemondását, melyet hétfőn írásban is benyújt.
Gesztusát Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nem kívánta kommentálni. Olyan döntésről van szó, amelyet el kell fogadni, nem kommentálni kell, hiszen az államfő és tanácsosa közötti nézeteltérésről, konfliktusról, feszültségről van szó. Hozzáfűzte: Eckstein Cotroceni-beli lemondása után is politizálni fog. A szabadelvű RMDSZ-es politikus egyébként nem csak az államfővel, hanem Kelemen Hunor szövetségi elnökkel is összetűzésbe keveredett, miután aláírta a verespataki bánya megnyitását ellenző hetvenhét romániai magyar civil szervezet állásfoglalását. Ebben a dokumentumban a civilek amiatt tiltakoztak, hogy a Kelemen Hunor vezette kulturális minisztérium lehetővé tette a Kirnyik-hegységre vonatkozó régészeti mentesítési bizonylat kibocsátását. A nyilatkozat aláírása után Eckstein elmondta: azért csatlakozott a kezdeményezéshez, mert véleménye szerint a verespataki befektetés káros Románia számára. Az aláírók azt kérték Kelementől, vonja vissza a bizonylatot, vagy – ha ezt nem teheti meg – mondjon le miniszteri posztjáról. Ezt követően Kelemen leszögezte: az engedélyt nem lehet visszavonni, és nincs szándékában megszüntetni a régészeti mentesítésre előterjesztett Kirnyik-hegy törvényes védettségét mindaddig, amíg nem tisztázódik, milyen arányban vesz részt az állam a verespataki kitermelésben. Felszólította Ecksteint, egyértelműsítse álláspontját, döntse el: vagy RMDSZ-tagként viselkedik, vagy továbbra is elhatárolódik az RMDSZ elnökétől, ez esetben azonban "szabad az út, oda megy, ahova akar". Válaszként Eckstein azt mondta: hosszabb ideje tagja az RMDSZ-nek, mit Kelemen Hunor. "Ha a szövetség vezetői úgy gondolják, hogy egy véleménykülönbség miatt, vagy mert nem szeretem a ciánt, kirúghatnak az alakulatból, hát tegyék, de én önszántamból nem távozom" – szögezte le, majd hozzáfűzte: Verespatak kapcsán fogalmazott meg személyes véleményt olyan kérdésben, amelyben az RMDSZ még nem alakította ki hivatalos álláspontját. Az RMDSZ-es politikus 2009-től töltötte be a tanácsadói tisztséget, amelyet Băsescu azt követően ajánlott fel neki, hogy 2008-ban nem jutott be szenátorként a parlamentbe. Eckstein évek óta küzd a bányászati ciántechnológiák betiltásáért, korábban társkezdeményezője volt egy olyan törvénytervezetnek, amely a betiltást írta elő, de a parlamentben nem sikerült elfogadtatni ezt a jogszabályt. A kolozsvári politikus a 14. tanácsadó, aki Băsescu második mandátumában lemondott. Az államfőt egyébként első mandátuma idején is rendre otthagyták munkatársai, különféle okokból olyan ismert személyiségek távoztak a Cotroceni-palotából, mint Renate Weber, Andrei Pleşu, Adriana Săftoiu vagy mostanság Cătălin Avramescu, Sebastian Lăzăroiu.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. szeptember 2.

Akkreditálták a Sapientiát
Szerdai ülésén a kormány elfogadta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációjára vonatkozó törvénytervezetet – áll az RMDSZ tegnapi közleményében.
Ezzel újabb fejezet zárult le a felsőoktatási intézmény akkreditációs folyamatában: a jogszabály-tervezet ezt követően a parlament két házába kerül végső elfogadás végett. Az intézmény akkreditálása azt jelenti, hogy az egyetemet teljes jogú felsőoktatási intézményként ismerik el, és joga lesz többek között államvizsgát szervezni, ugyanakkor a román állam is támogathatja. Mint arról már beszámoltunk, az egyetem vezetői korábban többször is felpanaszolták, és az érdekvédelmi szövetséget is felelőssé tették, amiért késett a kormány jóváhagyása. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. szeptember 2.

Jóváhagyta a Sapientia akkreditációját a kormány
A kormány szerdai ülésén elfogadta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) akkreditációjára vonatkozó törvénytervezetet. A jogszabályt a parlament két házának is meg kell szavaznia.
A Sapientia akkreditálása azt jelenti, hogy az egyetemet teljes jogú felsőoktatási intézményként ismerik el, és joga lesz többek között államvizsgát szervezni, ugyanakkor a román állam is támogathatja.
A kormány döntésére több mint egy évvel azt követően került sor, hogy a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottság (ARACIS) 2010 júliusában jóváhagyta a magyar magánegyetem intézményes akkreditációját.
Dávid László, a Sapientia rektora idén júliusban azt nyilatkozta a Krónikának: mélységesen csalódott a politikumban, szerinte a politikusok egy része fékezi, másik része pedig nem segíti a felsőoktatási intézmény amúgy is elnyúlt akkreditációs folyamatát. Akkor Király András, az Oktatásügyi Minisztérium államtitkára azt mondta: „a tanügyminisztérium nem húzta az időt, tőlünk időben tovább haladt a Sapientia dossziéja. Remélem, hogy a nyár folyamán, legkésőbb az ősz elején a kormány asztalára, majd a parlament elé kerül”.
A Sapientia EMTE 2001. október 3-án nyitotta meg kapuit a magyar kormány támogatásával, a felsőoktatási intézménynek Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is vannak karai. Az előző Orbán-kormány és az Országgyűlés 1999-ben döntött úgy, hogy támogatja az önálló erdélyi magyar egyetemi oktatást, és létrehozza az önálló magyar tudományegyetemet. Az ehhez szükséges forrásokat a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséből különítették el.
A másik romániai magyar magánegyetem, a nagyváradi székhelyű Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) már korábban megkapta akkreditációját. Krónika (Kolozsvár)

2011. szeptember 2.

Tamás Sándor: az MPP a kiábrándultaké
A Magyar Polgári Párt (MPP) a kiábrándultak pártja – véli Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, az RMDSZ háromszéki vezetője. A politikus kijelentésével Szász Jenő MPP-elnök korábbi kijelentésére reagált, miszerint a polgári alakulat az RMDSZ-ből kiábrándultakat szeretné megszólítani.
„Az MPP a csalódottakat és a kiábrándultakat gyűjti össze a hétvégén Marosvásárhelyen, és az ő nevükben próbál politizálni” – fogalmazott Tamás Sándor, aki szerint ezzel szemben az RMDSZ azokat képviseli, akikben van akarat, és dolgozni, haladni szeretnének.
„Az országos szinten 1,5 százalékos támogatottsággal rendelkező polgári párt és annak dölyfös elnöke el kell ismerje a kézdivásárhelyi és baróti polgármesterek eredménytelenségeit is” – szögezte le Tamás Sándor. Emlékeztetett: Nagy István baróti elöljáró a magyarellenes kirohanásairól ismert Dan Suciut, a Konzervatív Párt Kovászna megyei elnökét alkalmazta tanácsadónak, arra hivatkozva, hogy a szakmai tudására van szüksége. Tamás szerint ezáltal is bizonyítást nyert, hogy miközben az RMDSZ a magyarok érdekeit a románokkal szemben is védeni próbálja, az MPP a magyarok ellen harcol, akár magyarellenes románok segítségével is. Suciu két évvel ezelőtt Antal Árpád polgármester leváltására gyűjtötte az aláírásokat, azóta sem rukkoltak elő a kézjegyekkel, és a beharangozott referendumra sem került sor.
Mint arról beszámoltunk, Szász Jenő MPP-elnök a párt szombati marosvásárhelyi kongresszusáról tájékoztatva elmondta, többek között az RMDSZ-ből és annak a kormányzati szerepvállalásából kiábrándultakat akarják megszólítani: a kisnyugdíjasokat, a bérük egynegyedét elveszítő tanárokat, egészségügyi dolgozókat. Az RMDSZ két évtizedes elhibázott baloldali politikájával szemben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) közösen kell a nemzeti alternatívát felállítani, a keresztyén gondoskodás jegyében erős szociális pillérrel kiegészítve, fogalmazta meg pártja politikai üzenetét Szász. Az MPP a szombati kongreszszuson a helyhatósági választásokra készül, illetve háttérintézményeket hoz létre. Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

2011. szeptember 2.

Frunda: ki kell lépni a kormányból
Ismét az RMDSZ kormányból való kilépését szorgalmazta Frunda György, a szövetség szenátora.
A politikus azzal indokolta felhívását, hogy a Demokrata-Liberális Párt (PDL) megszegte a koalíciós megállapodást, hiszen nem tartotta tiszteletben számos, az RMDSZ számára fontos törvény elfogadásának határidejét. A kilépést az is indokolja, hog a PDL össze kívánja vonni az önkormányzati és a parlamenti választásokat. Krónika (Kolozsvár)

2011. szeptember 2.

Aszfaltország szórványmagyarjai
Pusztaújlaknál balra letérve kanyarodunk a Réz-hegységet átszelő mellékútra. A szelíd emelkedőn fölfelé kapaszkodtunkban mögöttünk fokozatosan kibomlik a Sebes-Körös völgye a víztározó hosszan elnyúló, csillogó tükrével, a lankás hátakon erdők, kaszálók szegélyezik az utat, a dombbordák felől szénaillat fogad, végigkíséri utunkat a száradó fű szaga. „Mintha a Székelyföldön járnánk, olyan a tájhangulat” – mondogatja kollégám óvatosan kerülgetve a kátyúkat. Óvatossága elnyeri méltó jutalmát, mire lakott helyre érünk, az úttest tükörsimává nemesedik a hajdan fél Európát aszfalttal ellátó vidék felé igyekeztünkben. A tágabb kishazát, Rézalját, ahová ereszkedünk, a Berettyó felé igyekvő patakok szabdalják változatossá. Cigányfalva peremén kijutva érkezünk falvak hosszan elnyúló, egymással összeérő sorába. A Gyepes és a Görbed völgyébe ereszkedő, a Telegdiek birtokára a 14. század derekán telepített vlach pásztorok megülte Lakság volt egykoron gyűjtőneve a Cigányfalva–Szóvárhegy–Tataros–Felsőtótfalu alkotta, több kilométeres faluláncnak. Szalárdi János 17. századi Siralmas magyar krónikája már „sűrű oláh falukkal ültetett hosszú völgy”-ként említi. A 19. század második felében vált szerves részévé a derna–tatarosi, főleg szenet és aszfaltot termelő bányavidéknek, amelynek fellendülése jelentősebb számú szlovák és magyar népelemmel tarkította a környező településeket. Etnoszportyánk első állomására, Kövesegyházára a kettős állampolgárság ügyében fáradozó „RMDSZ-különítményt” kísérve érkezünk.
Közös szórványmentés. 1851-ben Fényes Elek még ezt írta a helységről: „oláhul Szelistye, oláh falu, Bihar vmegyében, Váradhoz éjszak-keletnek 4 órányira, hegyektől övedzett völgyben: 326 g. kath. lak., s anyatemplommal”. Az apró településnek 1880-ban mindössze 114 – 97 román és 17 magyar – lakója volt. Fénykorában, 1941-ben sem haladta meg a félezret, amikor 228 román, 170 magyar, 48 cigány és 37 szlovák lakta. Ennek a bécsi döntést követő „fénykornak” az idején, 1943-ban épült a falu református temploma. Mialatt Grim András szórványokért felelős RMDSZ-alelnök csapata a parókián fogadja az ügyfeleket, Lukács András Levente lelkipásztor és Balogh Károly kurátor, helybeli RMDSZ-elnök kíséretében megtekintjük a jókora gyümölcsössel körülvett, szénaboglyák övezte templomot. Belvilágát szépen rendbe tették, a külseje szorul alapos renoválásra. Lukács tiszteletes várad-olaszi, majd zilahi segédlelkészkedés után lett 2008-ban a szórványközösség lelkipásztora. Helyben 35, Dernán 40, Tataroson 15, Varaszón 11, összesen 101 tagja van a gyülekezetnek. A templomépítés óta, több mint hat évtizedig nem volt saját lelkészük, a pusztaújlaki szolgált be ide. Nem csoda hát, hogy Lukács tiszteletes nagyon rossz körülmények között vette át a hivatalát, minden épület le volt romolva, a lakatlan papi lak éppúgy, mint a jószerével alig használt istentiszteleti hely. Szinte veszélyes volt az egyház portájára bejutniuk a templomba igyekvő híveknek, hiszen csak egy billegő, korhadt fapalló hidalta át a patakot. Nemcsak kőhíd került a Gyepes fölé 2009-ben RMDSZ-es segédlettel, hanem végre bevezethették minden épületbe a villanyvilágítást is, a hagymádfalvai önkormányzat, illetve az esperesi hivatal támogatásával. A teljes tetőzetet lecserélték állami pályázat révén, hiszen esőzések alkalmával gyakran beázott a templomhajó, és ugyancsak tavaly ablakokat, ajtókat cseréltek a megyei tanács költségvetéséből juttatott anyagi támogatással.
Két magyar intézmény: a református egyház és az érdekvédelmi szervezet szinte egyszerre indította el szórványmentési tevékenységét. Gyakorlatilag egy-két esztendőnyi fáziseltolódással, vagy éppen egy időben alapítottak megyeszerte szórvány-egyházközségeket, illetve helyi RMDSZ-szervezeteket az igen kis lélekszámú közösségekben. Ennek a hatékony szinkronicitásnak szép példája riportutunk mostani első helyszíne…
A gyülekezet hetven százaléka idős ember, a fiatalabbak jó része vegyes házasságban él. „Három esztendeje, mióta itt szolgálok, a négy helységben összesen hét temetés volt, keresztelő egy sem – mondja a lelkipásztor (képünkön). – Kövesegyházán egyetlen református gyereket tartunk számon, 2009-ben két leánykát konfirmáltunk. Esküvő 2010-ben volt, dernai fiatalok jöttek ide hűséget fogadni egymásnak. Ott van egy imaházunk, a többi helyen magánházaknál tartjuk az istentiszteletet. Egyik vasárnap Kövesegyházán és Dernán szolgálok, a másikon Tataroson és Varaszóban.” A faluban összevont négyosztályos román iskola működik, mindössze 12 tanulóval, nyolcosztályos tanintézmény csupán a gyakorlatilag színromán községközpontban, Hagymádfalván van. A helybeliek emlékezete szerint régente az iskola épületében tartották az istentiszteleteket. Az apró közösség összefogásából előbb csak egy haranglábra tellett, majd 1938-ban kezdték el építeni a templomot. Akkoriban néhány évig saját lelkipásztoruk is volt, aki a tanítóságot is elvállalta. Az istentiszteleti hely felépülte után néhány esztendővel, a negyvenes évek végén összegyűjtötték a fiatalok több nemzedékét, ilyenformán az első konfirmáció alkalmával tizennyolc taggal gyarapodott a gyülekezet. Még egy hasonló „akció” zajlott le az ötvenes évek elején, tíz konfirmáló gyerekkel. Akkoriban mindenki Kövesegyházán végezte el a négy osztályt román nyelven, ötödikesekként Tataroson folytatták, ahol viszont a varaszótanyaiakkal együtt elegen lettek egy magyar tannyelvű osztály beindításához. Később a magyar felső tagozat Felsődernára került, ott a hatvanas években szűnt meg a magyar nyelvű oktatás.
Fatolvajok és vaddisznók prédája. Fényes Elek százhatvan évvel ezelőtti statisztikája szerint Kövesegyháza „határa 416 hold, mellyből urb. szántó 42, rét 14, majorsági rét 80, erdő 200, közlegelő 40, szőlő 40 hold. Földe sovány; esőzéskor a tengerit jól megteremné, de a közel levő Réz-hegyben tanyázó vadsertések pusztítják”. A falu határa az erdőirtások ellenére napjainkban sem sokkal terjedelmesebb, bizony, a kétszázvalahány helybeli számára nem nyújt megélhetést. Amióta a bányákat bezárták, a környéken minden munkalehetőség megszűnt, sokan Nagyváradra, Margittára ingáznak, a fél határ parlagon maradt.
Hogy „vadsertés ügyben” mennyire nincs új a nap alatt, az a parókián megtartott rögtönzött falugyűlésen is elhangzik, amikor a Grim Andrással és csapatával ide látogató Szíjjártó Zoltán, az Erdészeti Hivatal gazdasági igazgatója tart tájékoztatót az állami és magánerdők helyzetéről. Mindenkinek van egy kis erdeje, bár nem az eredeti részüket kapták vissza. A főleg helybeli, az erdőszéli dombon lakó romák űzte falopás megakadályozása egyetlen, a faluközösség által felfogadott erdőőr tiszte volna, de ennél nagyobb gond, hogy nemcsak az erdőgazdálkodásnak, hanem a vadállomány szabályozásának sincs gazdája. Annyira elszaporodtak a vaddisznók, hogy nemcsak az erdőszéli földekre járnak rá, hanem szerte a határban már vetés után feltúrják a szántókat, nyár végére nem sok kukorica marad, hiszen betakarítás előtt felprédálják a földeket, még a faluba is lejárnak, túrják a kerteket. (Később egy vadszakértőtől tudom meg: az idei, szinte példa nélküli inváziónak az a magyarázata, hogy a bükkösökben-tölgyesekben igen csekély a makktermés, emiatt az állatok – nemcsak a vaddisznók, de az őzek, a szarvasok is – állandóan fosztogatják a termőföldeket.) Az erdészeti vezető szorgalmasan jegyzetel, megígéri, hogy felveszi a kapcsolatot az illetékes vadásztársasággal, amelyikhez Rézalja tartozik. Nemcsak a segítséget kínálja fel, hanem tanácsokkal is szolgál a vonatkozó törvényeket, a fakitermelést és az erdők újratelepítését illetően.
Grim András sem jött üres kézzel, a szórványprogram keretében a falugondok vizsgálata, az egyszerűsített honosítási eljárásról tartott tájékoztatók mellett, munkatársai az érdeklődőknek összeállítják a dokumentációt. A megyei alelnök a beszélgetés során kiemelten foglalkozik az őszi népszámlálással kapcsolatos kérdésekkel is. Nem csupán megszólítani igyekeznek a szórványmagyarságot, hanem felkutatni és megtartani is. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy mindenki, a vegyes házasságban élő magyarok is vállalják az identitásukat, és ellenőrizzék, hogy nemzetiségüket helyesen tüntetik-e fel a számlálóbiztosok. Szó esik a 2012-ben esedékes önkormányzati választásokról is. Egyöntetű vélemény, hogy ha jövő nyáron összefognak, akár egy tanácsosi helyet is megszerezhetnek. Balogh Károly, a kurátori tisztséget is betöltő helybeli RMDSZ-elnök ambiciózus fiatalember, szívesen elvállalná a kihívást… A falu dolgait már a parókián várakozó helybeliekkel hányjuk-vetjük meg. A fiatalabb nemzedéket a gondnok mellett az egy szem kövesegyházi gyermek édesanyja, Megyeri Mónika képviseli. Nagyváradról jött ide férjhez, az egyik helybeli ABC-ben dolgozik. Kozma Bálint 84 éves, Balogh Jenő 69 éves nyugdíjas bányász és négy nagymama korú, fürge asszony, Bokra Erzsébet, Balogh Karolina, Kovács Erzsébet és Kovács Klára vesz részt a tanácskozáson, s annak befejeztével jó hangulatban búcsúzunk el a kövesegyháziaktól, hiszen Balogh Karolina, „mindenki Kara nénije” legendás fánkjával kínál meg bennünket, mielőtt útra kelnénk.
Népesedési hullámvölgy. Felsődernára tartva kapaszkodunk a múlt század harmincas éveiben még közel ezer szlovák, feleannyi román lakta (az oklevelekben először 1406-ban „posessio walachalis”-ként emlegetett) Sástelek, egy mára alig félezer lelkes falu felé. Akár a környék megannyi településén, a 18–19. század fordulója után több hullámban ide érkező derék tótok előbb az erdőirtással, hegyi gazdálkodással, majd bányászattal, keletebbre, Almaszeghuta és Feketeerdő környékén pedig üveggyártással is foglalatoskodtak. Napjainkra főleg a ki- és elvándorlásnak s a külhoni munkavállalásnak betudhatóan megharmadolódott a lélekszámuk a Réz-hegység két oldalának erdőségeiben megbúvó „Kis-Szlovákiában.”
A községszékhely felé ereszkedő szerpentinút szokatlanul jó minőségű, jószerével nyoma sincs a néhány esztendeje még oly sokszor felpanaszolt rombolásnak, amit a Sebes-Körös és a Berettyó közötti vízválasztón átrobogó autósztráda-építők nehézjárművei okoztak. Felsőderna hajdani híres bányászközpont és ipartelep voltát immár csak néhány elhanyagolt épület és egy magányos gyárkémény jelzi. Az 1880-ban egy híján kétszáz lelkes apró település két-három évtized alatt hatalmasat fejlődött az előző századforduló táján, amikor elkezdődött az aszfalt, a szén és kisebb mértékben a kőolaj bányászata és feldolgozása. Magyar szempontból az utolsó Trianon előtti népszámlálás jelentette a csúcsot, 1910-ben immár 1302 lakosa volt a településnek, melyből 826 magyar (63,4 százalék!), 347 román, 44 német, 31 szlovák és 54 cigány volt. A magyarok száma tíz év múltán 383, újabb tíz év elteltével 201 lélekre csökkent. A kommunista érában bekövetkezett második fellendülés nagyjából ugyanolyan mértékű lakosságnövekedést eredményezett, csakhogy 1960-ban már a román elem dominált: a többségi nemzethez tartozónak 832-en, magyarnak 450-en, szlováknak 21-en vallották magukat. A legutóbbi összeíráskor a község a hozzá tartozó falvakkal együtt 3021 lelket számlált, fölényes, 2180 főnyi román többséggel, 183 főre apadt magyarsággal, és akkor még életerősnek tűnő, 629 léleknyi szlovák közösséggel.
Felsődernán is Lukács tiszteletes biztosít az „RMDSZ-különítmény” számára spáciumot, a kicsiny református imaházban. Régente – akár Tataroson vagy Varaszótanyán – itt is egy-egy családi házban tartották az istentiszteleteket. A dernai hívek áldozatkészségéből nem tellett templomra, mint Kövesegyházán. Igaz, már a nyolcvanas években kibérelhették a magyar iskola községi tulajdonban és rossz állapotban lévő bentlakását. Teljesen rendbe tették, most afféle alkalmi közösségi házként is működik. Az önkormányzat annyiban segíti őket, hogy ingyen használhatják. Célul tűzték ki, hogy ha meglesz rá a pénz, megvásárolják az épületet. Bár az itteni magyar közösség népesebb volna, mint a kövesegyházi, kevesebben várakoznak a hajdani magyar iskola leányinternátusának helyiségében.
Az utca másik oldalán, ferdén átellenben ott árválkodik a magyarok iskolájának lakatlan, kihasználatlan épülete. (Egy 1910-es keltezésű feljegyzés szerint fénykorában 163 tanulója volt az intézménynek.) Amíg működött, a bentlakásnak köszönhetően összegyűjthették a környező falvak magyar gyermekeit is, „tellett” a magyar nyelvű oktatásra – magyarázza Udvari Sándor presbiter, helybeli RMDSZ-elnök. Presbitertársa, Kovács István a szlovákokat emlegeti. Igaz, ők többen vannak, és igénylik az anyanyelvük fakultatív oktatását a nyolcosztályos román iskolában. Nem úgy, mint a magyarok, de hát nem is lenne széles e vidéken, ki tanítson magyarul. Nemrégiben egy életerősebb hegyközi magyar település, a közeli Micske pedagógusai jártak itt gyerekeket toborozni az iskolájukba. Bentlakást ajánlottak, teljes ellátással, iskolabuszt, mely minden hétvégén hozta-vitte volna a tanulókat, de a szülők nem álltak kötélnek. Mind a húsz dernai magyar gyermek román iskolába jár. Egyébként szinte mindenki vegyes házasságból született. Udvari Sándor bevallja, hogy náluk odahaza is inkább a román szó járja. Bár a veje, Szentgyörgyi Péter is magyar, a szülei reformátusok voltak, de román faluban nőtt fel, emiatt nem is töri a magyar nyelvet, s az unokákat ortodoxnak keresztelte. Igaz, a tízéves leányzó „eljár ide, a reformátusokhoz”, ő jobban, a hétesztendős fiú unoka kevésbé beszél magyarul, az apjukra is „ragadt valami”… Beszélgetőpartnerem még jobban elkomorodik, amikor megpendítem, hogy a lélekszám alapján akár magyar tanácsosa is lehetne Felsődernának. A kilencvenes években volt is egy képviselőjük a helyi tanácsban. Aztán elsorvadt az RMDSZ-fiókszervezet. 2008-ban újraalapították, de a legutóbbi önkormányzati választásokon a mintegy 160 magyarból csupán 18-an szavaztak az RMDSZ jelöltjére. „Az egyik román párt pálinkát osztogatott meg üdítőt, a másik pedig rizset meg cukrot – mentegetőzik –, többen nyíltan a szemembe mondták: ti nem adtatok semmit, ugyan miért szavaztunk volna rátok?” Néhány magyar családot, akár román vagy szlovák falusfeleik egy részét, elhódítottak a gyarapodó „hívők” – a neoprotestáns felekezetek. Ezek a famíliák teljesen elkülönültek, nem vesznek részt a közösségi életben, annyira nem, hogy például választások alkalmával sem lehet rájuk számítani, el se mennek szavazni.
Vakációban felpezsdül az élet. A dernai asszonyok (képünkön) elmondása szerint, ha az utánuk következő nemzedék helyben maradt volna, sokkal erősebb lenne a helybeli magyar közösség. Kovács Ilona például, akárcsak Udvari Anna, három gyereket szült, és mind a két nagymamának hét-hét unokája van. Ha hozzájuk számláljuk Kovács Irénkének, Bödör Erzsébetnek és Szilágyi Dalmának, a beszélgetés további résztvevőinek a leszármazottait is, csupán a megjelentek ivadékaiból kitelne egy kisebb iskolára való létszám. De hát szétszóródtak az országban, a nagyvilágban, csupán nagy ünnepek alkalmával, meg ilyenkor, vakáció idején támad élénkség a nagyszülők portáján.
Ismét előkerül a szlovákok példája. Jobbára római katolikusok, nincs saját papjuk, a bodonosi plébános jár át szentmisét tartani a templomukba. De náluk nyaranta még jobban megpezsdül az élet, hiszen az anyaországba költözöttek és a Szlovákiában csak vendégmunkát vállaló helybeliek szinte mind egyszerre térnek haza olyankor. Sok fiatal értelmiségi is vállal itt „missziós” munkát, a közeli Sástelken működtetnek ifjúsági és gyermektábort vakáció idején. Mialatt az RMDSZ csapata bent, az imateremben ugyanazokban az ügyekben fáradozik, mint Kövesegyházán, beszélgetésünk során itt is hasonló gondok merülnek fel, mint riportutunk előző állomásán. Parlagon marad a földek nagyobb része, nem érdemes gazdálkodni, nem is bírja a korosodó maradék. Ami az erdőket illeti, talán még rosszabb a helyzet, mint Kövesegyházán. Senki se vállalja az erdőőri megbízatást, a faállomány pusztul, szabad prédája mindenkinek. Senki nem vigyáz az erdőre, az egymásét is lopják, olyan tulajdonosok is vannak, akik fűtéssegélyt kapnak az államtól, miközben eladják a fájukat. Itt sincs senkinek vadászengedélye, vaddisznó, őz, szarvas szabadon ga(rá)zdálkodik a még megművelt szántóföldeken.
Persze itt is a legnagyobb gondot a bányák, a gyárak bezárása jelenti. Amikor erről kezdek faggatózni, bár egyik beszélgetőpartnerem, Kovács István húsz évig dolgozott a tárnákban, arra biztatnak, hogy bányaügyekről inkább a szemközti porta kapujában állingáló Kolozsvári Sándort faggassam. Sándor 24 évet húzott le gépészként a szénbányában. Emlékezete szerint a szén- és aszfaltbányászat fénykorában a kitermelőhelyeken, a felszíni kiszolgálóüzemekben és a karbantartóműhelyekben több mint hatezren keresték meg a kenyerüket.
Kis bányatörténeti trakta. A szakirodalomban először Francois-Sulpice Beudant francia tudós említi a derna–tatarosi aszfaltot. Az 1800-as évek elején a kor nagy tekintélyű természettudósa XVIII. Lajos megbízásából és támogatásával rótta az akkori Magyarország úttalan útjait. Az első részletes geológiai leírás 1822-ben készült el – francia nyelven. Beudant így fogalmaz terjedelmes munkája előszavában: „Egy ország, amelyre a természet minden kegyét pazarolta, amelynek éghajlata félgömbünkön a legkedvezőbb, földjét hatalmas folyók öntözik, síkságai csodálatosan termékenyek, a hegyei pedig – amelyeken a földmivelés már lehetetlen – ásványokban gazdagok. Az ilyen ország felébreszti az utazó kíváncsiságát és a természetbúvár figyelmét.” A reformkorban nemcsak közútjaink voltak burkolatlanok, hanem a városi utak nagy része is. Széchenyi István magáévá téve azt a latin mondást, hogy „via vita”, azaz: út az élet, rámutatott, hogy az utak hiánya az ország fejlődésének legnagyobb kerékkötője. Felhívása pusztába kiáltott szó maradt. Hogy a század második felében mégis megindult az útépítés, sőt, az aszfaltútépítés, az többé-kevésbé a véletlen műve. Egy Kovács Mihály nevű inzsellér 1858 tavaszán kirándult Bihar megyébe, Nagyvárad környékére. Feltűnt neki, hogy néhány faluban – Alsó- és Felsődernán, Tataroson – a házak falának legalsó részét mintegy 40-50 centiméternyi magasságban feketére festik. Érdeklődésére a falu lakosai elmondták neki, nem festék ez, hanem a falu határában található szurokszerű anyag, amely megvédi a falat az átázástól. Kovács a helyszínre sietett, és megállapította, hogy amire első pillanatban gyanakodott, az valóság. Ez az anyag a szakkönyveiből már jól ismert bitumen. Laboratóriumi vizsgálatokkal ugyanerre az eredményre jutott. Azonnal társat keresett – és talált is – a nagyüzemi kitermeléshez, s 1863-ban Popper Istvánnal megkezdték a bányászást. Ez a bitumen igen jó minőségű volt, s nagy tömegben fordult elő a földfelszín alatt mintegy 150 méter mélységig.
A társvállalkozó fia – szintén képzett mérnök – már olvasott a bitumen felhasználásával kialakított zajtalan, egységes burkolatról, az aszfaltról, ezért 1864-ben kiutazott Párizsba, hogy idevágó tapasztalatokat szerezzen. Hazautazása után azonnal hozzákezdtek az aszfalt gyártásához és bedolgozásához. Az első magyarországi aszfaltburkolatot Budapesten a Palatinus (ma Nádor) utca 21. számú épülete előtti járdaszakaszon készítették. Hogy a magyar aszfalt kiváló minőségű volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1878-ban, a párizsi világkiállításon a mintadarabok díszoklevelet és aranyérmet nyertek. A fővárosi sikerek után keverőtelepeket hoztak létre szinte minden nagyobb városban, így Nagyváradon, Pécsett, Szegeden, Győrött, Aradon. További előrelépést jelentett a hengereltaszfalt-burkolat meghonosítása. Igaz, a kísérletek először kudarccal végződtek. Az első ilyen burkolatot – egy amerikai szakértő bevonásával – 1906-ban, Nagyváradon építették. Ez azonban egyetlen hét alatt tönkrement. Kiderült, hogy a „szakértő” szélhámos volt… Az első szakszerű leírás Szontagh Tamás érdeme. 1886-ban megjelent tanulmányában közölte, hogy a Réz-hegység északnyugati oldalán neogén lerakódások vannak, gazdag aszfalt- és lignittelepekkel. Tataros, Felsőderna és Bodonos határában az aszfaltot a diluviális agyag alatt fekvő pontusi homok tartalmazza, nagy kiterjedésű lencsékben. Közel 8 km hosszan aszfalttal impregnált homokkő van a Derna-patak felső völgyében. A másfél méternyi agyagos termőföld alatt sovány aszfaltréteg fekszik, alatta művelésre érdemes, fekete aszfaltréteg, legalul pedig lignitréteg húzódik.
Egy tudósítás szerint, melyet a millennium korában írtak, Európában a 19. században csupán két jelentősebb aszfalt-előfordulást találtak: 1849-ben a svájci Val de Travers-i, majd 1864-ben Biharországban a felsődernai és tatarosi „aszfalthegyeket.” 1864-ben jegyezték be Nagyváradon a „Magyar asphalt vállalat” nevű céget, mely később részvénytársasággá alakult. Ezekben a bányákban a természetes aszfaltot – ahogy egyszerűbben nevezték: a földszurkot – tárnákban bányászták. A leírások szerint 60–100 méter mélységig öt réteg-előfordulás volt, és a természetes aszfaltrétegek alatt mintegy 1 méter vastagságban lévő lignitet is kibányászták. Leggazdagabbak lignitben (fiatal képződésű barnaszénben) és aszfaltban a Réz-hegység nyugati homlokán elterülő pontusi rétegek, úgyhogy a Czigányfalva, Tataros, Derna és Bodonos közt fekvő alacsony hegységet Aszfalt-hegyeknek nevezték el.
Európában a századforduló táján csak Angliában és Magyarországon építettek hengerelt aszfaltokat. Vidéky László mérnök már 1873-ban szorgalmazta ezt a technológiát. Egy német útépítő cég a Magyar Asphalt Részvénytársasággal közösen Stuttgartban építette az első aszfaltburkolatot, éppen Vidéky irányításával. A millenniumi kiállítás riportere szerint: „Aszfaltot egy cég állított ki, még pedig a hazai aszfaltipari részvénytársaság (Budapesten, gyárak Tataroson, Mezőtelegden). E cég kiállítása részint a bányászati, részint a vegyipari pavilonban volt látható. Mindenek előtt ki volt állítva azon pontusi korú, nyers aszfaltos homok, amelyből a gyár az aszfaltot nyeri. Magát az aszfalttelepet fotográfiák illusztrálták. Meglepő volt a készítmények sokasága, amelyek közül felsoroljuk az aszfalt briquetteket, aszfalt fedőlemezeket, isolálásra szolgáló lemezeket, nyers olajat, gépolajakat, sárga bőrkenőcsöt, vörös tetőmázt, fekete kocsikenőcsöt, aszfaltlakkot stb. A Magyar Asphalt Részvénytársaság felsődernai és tatarosi telepe nemcsak Magyarországon, de külföldön is, különösen a Keleten, egyre nagyobb tért hódít, a miben az anyag kitűnő minőségén kívül a tulajdonos részvénytársaság vezetőinek is nagy részük van. Bihar vármegye aszfalt-ipara nemcsak a bánya-termelésnek egyre fokozódó emelkedése által tanúsítja a fejlődés jeleit, hanem az által is, hogy mellékiparágak keletkezését és fejlődését tette lehetővé.”
Az aszfaltbányászat és -gyártás bihari úttörői (inkább „útépítői”), Kovács Mihály, Popper István és Vidéky László nyomában haladva, a múlt század második felében mind műszaki, mind tudományos szempontból igen jelentős szerepet vállalt Váradi Ernő vegyészmérnök és mineralógus. Beszélgetéseim során többször is emlegetik a hajdani bányászok a vidék legendák övezte, rejtélyes kutatóját. 1910-ben született Nagyváradon, Váradi Ödön, az Ady-kortárs neves jogász és publicista fiaként. 1935-ben fejezte be vegyészeti és ásványtani tanulmányait Drezdában. Hazatérve előbb a Rézbánya környéki molibdén- és uránlelőhelyeket kutatta, majd az 1940-es évek elejétől a derna–tatarosi bányavidék kísérleti központját vezette. Nevéhez több mint 70 találmány kötődik. Legnagyobb sikerét a dernai bitumenből általa előállított termék, az úgynevezett poláris olaj előállításával aratta. A szovjet légiflotta gépei ennek a különleges, mínusz 63 fokig fagyálló ásványi olajnak a felhasználásával repülték át 1952 telén az Északi-sarkot. Váradi Ernő a legmagasabb állami kitüntetésekben részesült, s a fáma úgy tartja, hogy (íme, a nevéhez fűződő legendák egyike…) Sztálin – közvetlenül rejtélyes halála előtt! – Moszkvába hívatta, és tudományos érdemeit elismerve, egy halom arany ékszerrel jutalmazta meg őt. Számos legendás elem fűződik az időközben akadémikusi címet elnyerő kutató titokzatos bukaresti és jászvásári útjaihoz is. Sokan tudni vélik, hogy néhány havi németországi szimatolás után, ezen eltűnései alkalmával alapozta meg a polimerek kutatását, mellyel Elena Ceauşescu tudományos hírnevét „öregbítette”. Házvezetőjének visszaemlékezései szerint még idős korában is, ha éjszaka „megálmodott valamit”, felkelt, fel se öltözött, hanem pizsamában a laboratóriumába sietett, és azon frissiben kísérletekbe fogott. A közelmúlt krónikája. A Magyar Asphalt Rt. a saját szükségletére kezdett lignitet bányászni, először a Felsődernával szomszédos Bodonoson. Az első szénbányászok a Baranyiak által erdőirtás végett a Réz-hegységbe telepített szlovákok leszármazottai voltak. Bodonosról alagúton keresztül lóvontatta csillékkel szállították az üzemanyagot Dernára. A fél évszázadig kitermelést folytató magyar részvénytársaság vagyonát, tizenegy aszfalt- és szénbányájával, ipartelepeivel, épületeivel együtt Trianon után 1922-ben „vette át” – minden kártérítés nélkül! – a Román Kőolajipari Vállalat. A bécsi döntést követő négyesztendős „magyar közjáték” alatti fellendülés után a bányavidéken az 1940-es évek végén, 1950-es évek elején kezdődött az egyre nagyobb iramú fejlesztés. Az „almaszegi szénmedence”-ként emlegetett kisrégió az ipar, elsősorban az erőművek fokozódó, csillapíthatatlan lignitigényének köszönhetően mintegy hatezer bányásznak biztosított az országos átlagnál „több”, „jobb” kenyeret. Bár – mint azt nyugdíjas riportalanyaimtól megtudom – a Zsil-völgyi bányászok az ottani nagyobb fűtőértékű feketeszén miatt mindig sokkal többet kerestek, mint ők. Az almaszegi bányát műszaki fejlesztés révén 1975-ben – elsőként az országban – teljes mértékben gépesítették. Ennek eredményeként 1985 és 1988 között a munkaversenyben elnyerték az országos első helyet. Románia kőszénellátásának 10 százalékát adva többször kiérdemelték a „Szocialista Munka Hőse” kitüntetést…
Ebek harmincadján. Kolozsvári Sándor nyugalmazott bányagépész véleménye szerint barnaszén még akár évtizedekre elegendő volna a közel száz kilométer hosszan elnyúló tárókban, de csak egyetlen vállalkozó próbálkozik a bányászat felélesztésével a közeli verzár–bodonosi bányavidéken. A tárnákat a rendszerváltozás után fokozatosan zárták be, úgymond konzerválták, szerre nyilvánították „nem rentábilissá” őket. Sándor máig nem érti, kinek, kiknek az érdeke volt a teljes leállás. Mint megannyi ebek harmincadjára ítélt üzem esetében, a „konzerválás” itt sem jelentett egyebet, mint mindennek a szétverését, minden elmozdítható széthordását. Sándor több mint két évtizedig bányakombájnok kezelőjeként dolgozott. A fejtés előkészítése nyomán két fronton haladtak előre, akár nyolcvan-száz méter szélesen. A kitermelt lignitet futószalagon hozták ki, apró villanymozdonyok vontatta csillékkel, billenőkocsikkal szállították az almaszegi szénsilókig, ahol vagonokba rakták át, s főleg a nagyváradi hőerőművet táplálták ezzel a fűtőanyaggal. Kolozsvári Sándor emlékezete szerint a középesi bányában, ahol ő dolgozott, hét halálos baleset történt. A frontfejtésben dolgozók közül szinte mindenkit értek kisebb-nagyobb sérülések, őt magát is. Bányalégrobbanás csak a bodonosi fejtésnél fenyegetett, csak ott keletkezett metángáz a tárnákban. A szolidaritás viszont sok életet mentett meg. Egyszer Sándorék brigádja mögött kigyulladt egy frontfejtés. Egyetlen bányásznak sem volt kötelező védőmaszkja, s a nagy füst teljesen elzárta a visszautat, nem tudtak kimenekülni. Az egyik igazgató – a főnökök mind el voltak látva komplett, oxigénpalackos védőfelszereléssel – mentette ki őket, annyi maszkot hozott magával, ahányan bent rekedtek. Az egyik maszk meghibásodott, s megmentőjük váltakozva hol a pórul járt bányász, hol a saját szájába dugdosta az életet jelentő oxigén forrását. Amikor megszűnt a bányászat, sokan elköltöztek, másfelé próbáltak szerencsét. Sándor egyik cimborája meg sem állt Kanadáig. Mivel jóval kevesebbet kerestek, mint a feketeszenet bányászó Zsil-völgyiek, a nyugdíjuk is jóval kevesebb lett. Debreceni Sándornak huszonnégy esztendei föld alatti munka után 1370 lejjel kell beérnie. Sándor egyébként újságolvasó ember, beszélgetésünk során tájékozottnak bizonyul az ország-világ dolgaiban. Bevallja őszintén: „a politika nem érdekli”, az elvonások és a megígért, de elmaradt nyugdíjemelések miatt „nem ért egyet az RMDSZ politikájával”. Emiatt leskelődött át „közömbösen” a kapujában álldogálva, emiatt nem kelt át az úton, hogy részt vegyen az imaházban tartott megbeszélésen. Szerinte a Szövetségnek nem kellett volna belépnie a demokrata-liberálisok vezette kormánykoalícióba. Mielőtt elbúcsúznánk egymástól, az iránt érdeklődöm: az ő ifjúsága idején milyen volt Felsődernán és széles e vidéken az élet. „A bányászok nagyobb része áttelepedett a vidék falvaiba, de sokan ingáztak, akár hatvan kilométerről is. Autóbuszkonvojok hozták-vitték naponta háromszor a váltásokat. Sok-sok magyar élt itt – kapom a választ. – Volt egy jó focicsapatunk, bányásznapi rendezvényeken nagy ünnepségek zajlottak, a prémiumokból bőven futotta miccsre, sörre. Akár hiszi, akár nem, itt fent a gyártelepen szinte csak magyar szót lehetett hallani az én gyerekkoromban, a románok meg a szlovákok lejjebb laktak, a faluban, de sokan közülük beszéltek magyarul. Csupa magyar szomszédunk volt, ez véges-végig magyar utca volt, én még magyar iskolában végeztem a hét elemit. Amikor Nagykágyán beiratkoztam a gépészeti szakközépiskolába, nagy gondom támadt abból, hogy jószerével egy szót sem értettem románul.” Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

2011. szeptember 2.

Paulovics László íróportréi
A Kolozsvári Társaság Stúdium Könyvkiadója ERDÉLYI MAGYAR ÍRÓK címmel Paulovics László íróportréival, irodalmi válogatással, Balázs Imre József bevezető esszéjével, 2011-ben megjelentetett egy 218 oldalas könyvet, amelyet a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával mutattak be hivatalosan. Kolozsváron.
Kántor Lajos a társaság felkent elnöke az esemény alkalmával elmondta: Az alapötlet elindítója tulajdonképpen Paulovics László festőművész- grafikus volt, aki hosszú évek szorgalmas munkájával 45, hazánkban élő író- költő portréját rajzolta meg. A Paulovics által megörökített alkotók mindenike munkásságával bizonyította azt a hivatás tudatot, amely valamennyire jellemző volt. A munkák egy része képek alapján fogalmazódott meg. Például Apáczai Csere Jánosról (Apáca 1625- 1659) fénykép nem készülhetett, sőt, amint az alkotást nézzük, még rajz sem. De ez az alkotó művészt nem zavarta. Ő bizonyos esetekben azt a szellemi hatást próbálta grafika erejével a néző elő tárni, ami az alanya szellemi hagyatékéból az utókor számára maradandó. Ez még többször ismétlődik más- más hangsúllyal és művészi erővel. Paulovics művészi erejére jellemző az a mély meggyőződés, amivel a megörökítendő egyén belső művészi hitvallását igyekszik minél egyénibb módon megközelíteni. Ennek érdekében mindenik alanyát lelkiismeretesen tanulmányozta, bizonyítják azok az idézetek, melyeket a képbe komponál. A kép és szöveg összecsengése eredményezi az egyéni Paulovicsi mondanivalót.
Eredményezvén egy egyedi művészi élményt, ahol a szellem és a külső tulajdonképpen egy célt szolgál, azt a gondolkodást, amit az egyén vallott. Ez a belső, egyesek számára láthatatlan, erény válik grafikai megfogalmazásban olyan szuggesztív mondanivalóvá, amely látogatók sokasságát vonzza a Kolozsvári Társaság állandó kiállítási termébe. Ennek is köszönhető az a sok középiskolás, aki a falakról letekintő alkotásokat nézi, ismerkedve a tankönyvekből már ismert személyek Paulovics által megalkotott, művészi értéket képviselő munkáival.
Akiknek a sors megadta azok, ismervén az ihletadó modelleket, meggyőződhet arról, hogy mennyire érzékeny művész Paulovics László. Munkáiban érzékeltetni tudja a zseni egyéniségének olyan jellemzőit, amit csak nagyon nagy művészek tudnak a nagyközönség számára megfogalmazni.
A kötetet szerkesztette Horváth Andor és Salat Csilla. A szövegek válogatásában és szerkesztésében közreműködött Kántor Lajos.
A kötete befejező esszéjéből Salat Csilla egyik gondolat sorát idézném: „Az antológiát azoknak szánjuk, akik megszeretik az irodalmat, és akiket érdekel az író személye is. A kötetben látható íróportrék közelebb hozzák az olvasóhoz, a tanulóhoz a már ismerős vagy még ismeretlen (netán elfeledett) arcokat: a képeket kísérő szöveg- válogatás pedig, irodalmi körkép a városról (többnyire Kolozsvárról) és a szülőföldről.”
Befejezésül egy vallomás. Szívem szerint mind a 45 portrét közölném. De ha csak egy vagy két képet közlünk, akkor az igazságtalanság, lenne, a többivel szembe. Mivel mindenik alkotás a maga nemében unikum.
Ajánlanám a zsebre méretezett könyvet, melynek grafikai arculatát és műszaki szerkesztését Matei László végezte, a képeket László Miklós reprózta a Kolozsvári Társaságnál meg lehet találni.
Egyébként Paulovics Lászlónak mintegy 70 egyéni tárlata volt, és számos csoportos tárlaton szerepelt.
1937. augusztus 15. Szatmárnémetiben született. 1955 -ben nagybányai Művészeti Középiskolát végzi el. Marosvásárhelyre kerül, innét a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára kerül és 1961-ben államvizsgázik. 1961-1964 – Nagybányán Városi Múzeum munkatársa, majd Nagybányai Színházház tervezője. 1964- 1985. között a Szatmári Északi Színház díszlet és jelmeztervezője. 1985 – nyarán elhagyta Romániát.
1985 – Németországban él, kezdetben Münchenben, majd Iserlohn-ban lelt otthonra. Majd Magyarországon Szentendrén telepszik le. Ahol műterme is van.
2005 – a Szatmárnémetiben működő Szent-Györgyi Albert Társaság tiszteletbeli tagja.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro

2011. szeptember 2.

BBTE-vezetőből főtitkárhelyettes
Magyari Tivadart, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatvezető rektor-helyettesét nevezte ki Kelemen Hunor szövetségi elnök az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettesének. A kinevezés Kovács Péter főtitkár előterjesztése alapján történt.
A nevesítést a Szövetségi Képviselők Tanácsának is meg kell erősítenie, erre 2011. szeptember közepén kerül sor. Magyari Tivadar lapunknak elmondta, az RMDSZ főtitkára még a nyár folyamán megkereste azzal a kéréssel, hogy vállalja el a tisztséget.
„Úgy döntöttem, vállalom, mivel úgy éreztem, kár lenne nem kamatoztatni mindazt a tapasztalatot, amit az évek folyamán rektor-helyettesként felhalmoztam” – jelentette ki az új főtitkár-helyettes.
Magyari megerősítette: nem vállal újabb rektor-helyettesi mandátumot, ám továbbra is a BBTE oktatója marad. Mint ismert, az RMDSZ főtitkárságán öt főtitkárhelyettesi poszt van, s már csak az oktatásért felelős szakember kinevezése hiányzott ahhoz, hogy „teljes felállásban” működjön az intézmény. Új Magyar Szó (Bukarest)



lapozás: 1-30 | 31-60 ... 301-324




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék