Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 324 találat lapozás: 1-30 | 31-60 ... 301-324

Helymutató: Szeben/Nagyszeben

1990. január 21.

Jan. 20-21-én Nagyváradon ifjúsági találkozóra került sor, harmincegy küldöttség érkezett, jelezve, hogy Máramarostól Kézdivásárhelyig, Nagyszebentől Petrozsényig, Balánbányáig mindenütt létezik MADISZ vagy hozzá hasonló szervezet. Szükség van egy radikális program összeállítására, hangzott el. A MADISZ együttműködik az RMDSZ-szel, de csak addig, amíg érdekeik megegyeznek. Országos küldöttgyűlés megszervezéséről döntöttek. Jelenleg 12 új magyar lap működik Erdélyben állami szubvenció nélkül, legtöbbjüket a fiatalok ügyszeretete tartja fenn. A lapok a következők: Arad és Vidéke, Enyedi Újság, Európai Idő /Sepsiszentgyörgy/, Hídfő /Székelyudvarhely/, Jelenlét /Kolozsvár/, Máramarosszigeti Napló, Szabadság /Székelyudvarhely/, Szamosmente /Dés/, Székely Újság /Kézdivásárhely/, Tanú /Temesvár/, Visszhang /Nagybánya/, Válaszúton /Csíkszereda/. /Székely Újság (Kézdivásárhely), jan.27./ Megjegyzés: Az Arad és Vidéke és a Tanú lapot nem láttam, a helybeliek sem hallottak róla. Megjelentek más lapok is, így a Vétó (Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet lapja, Temesvár, Temesvári Új Szó melléklete), továbbá egyházi lapok, például januárban indult a Szeretet (Nagyvárad), a romániai magyar baptisták folyóirata. A Válaszúton (Demokrata Magyar Ifjak Szövetségének kiadványa, Csíkszereda) hetilap.

1990. július 17.

Júl. 16-án Nagyszebenben folytatták Nicu Ceausescu, volt megyei első titkár perét. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./

1991. október 28.

Okt. 28-án megjelent a háromnyelvű /magyar, román, német/ Magazin Argument /Nagyszeben/ első száma, amely közéleti, művelődési, politikai hetilapnak hirdette magát. A lap a következő év februárjáig látott napvilágot.

1991. november 24.

Traian Chebeleu külügyi szóvivő nov. 24-én sajtóértekezleten ismertette a Budapesten folyó román-magyar konzuláris tárgyalások témáját: a magyar fél kérte, hogy létesüljenek konzulátusok Kolozsváron, Nagyszebenben, Brassóban és Marosvásárhelyen, Románia viszont elutasította ezt a javaslatot. A román fél kifogásolta a Romániából érkezőkkel szembeni bánásmódot. Hermann János külügyi szóvivő nov. 25-én visszautasította a román vádakat, hozzátéve, hogy a román hatóságok magyarországi turisták őrizetbevételét is elrendelték, de erről nem vagy csak későn adnak értesítést. /MTI/

1991. november folyamán

A Korunk novemberi számát a szórványnak, a szórvány problematikájának szentelte. A szórványkérdést szívügyének tekintő Vetési László tiszteletes írásában leszögezte: végzetesen szórványnemzet vagyunk. "A világon élő magyarság egyharmada az anyaország határain kívül az utódállamokban vagy a diaszpórában a romániai magyarságnak egyharmada nyelvi és etnikai veszélyeztetettségben, egynegyede pedig halmozottan hátrányos helyzetben él. " Vetési megállapította, hogy nem rendelkeznek a romániai szórványmagyarságra vonatkozó adatokkal. Nem jelentek meg erről könyvek, tanulmányok. Egyetlen kivétel az azóta elhunyt Semlyén István, akinek Hétmilliárd lélek című, 1980-ban megjelent könyve tartalmazott először adatokat a hazai magyar szórványnépességről. Az 1989-es változások óta az 1990 karácsonyán Gyergyószárhegyen tartott szórványértelmiségi találkozó volt az első, amely szomorú körképet adott a jelenlegi helyzetről. Semlyén István z 1977-es népszámlálási adatok alapján írta, hogy hét erdélyi megyében /Hargita, Kovászna, Maros, Kolozs, Bihar, Szatmár és Szilágy/ és a romániai magyarság háromnegyede, mintegy 1,2 millió lélek. A fennmaradó 420 ezer az ország többi részén /Arad, Beszterce-Naszód, Brassó, Fehér, Hunyad, Máramaros, Szeben, Termes és a Kárpátokon kívüli területen/ szóródik szét. A szórványban élő 420 ezer lélekből 220 ezer magyar kisebb-nagyobb városokban él /Beszterce, Bukarest, Brassó, Déva, Nagybánya, Nagyenyed, Nagyszeben, Medgyes s a bányavárosok/, mintegy 200 ezer pedig falvakban. Vetési László részletezte a szórványvidékeket. A Mezőségnek a Maros, Sajó és Szamos által határolt nagy kiterjedésű területe évszázadok óta a nagy felszámolódások színtere. A legveszélyesebb helyzetben, a homogenizálás legelőrehaladottabb állapotában a moldvai csángók vannak. Domokos Pál Péter óta többször feltérték helyzetüket, népi kultúrájukat, de etnikai folyamataik szociológiai, társadalomlélektani nyomonkövetése nem történt meg. A városok elszórványosodásának problematikája külön kérdés. Vetési László következtetése: összmagyar szórványprogramot kell kidolgozni. Addig pedig a legnagyobb súly továbbra is az egyházakra nehezedik, a lelkipásztorokra. /Vetési László: Szórványgondjainkról./ Kozma Zsolt visszapillantott a szórványosodás kialakulására és arra, hogy a református egyház mit tett a szórványban élőkért. 1944 után az intézményes egyházi szórványmisszió megszűnt. Azonban mindig voltak kiváló lelkek, akik vállalták a szórvány gondozását, ilyen például a nagysármási id. Hermán János, a kérői id. Bányai Ferenc, s azok, akiknek nevét feljegyezte Vetési László szórványlapjában, a Felebarátban. Kozma Zsolt írásában megoldást is javasolt. Először is fel kell mérni tájegységenként a szórványhelyzetet. Munkatársakat kell keresni, szórványfelelősöket. Érdemes kis könyvtárakat összeállítani. Szórványinternátusokat kell létrehozni. /Kozma Zsolt: Szórványosodás időben és térben/ Tófalvi Zoltán adatgazdag összegzést nyújtott a kivándorlásról, a kivándorlókról. Tófalvi az első világháború előtti kivándorlásig nyúlt vissza. A különböző időszakok adatait részletezve kiemelte azt, hogy az első világháború végétől napjainkig közel 650 000 magyar távozott Romániából. Nem természetes, hanem az idők során változó intenzitású, nem természetes, kényszerű kivándorlásról, áttelepülésről van szó. Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események újabb lökést adtak a kivándorlásnak. /Tófalvi Zoltán: Emigránsok, kivándorlók, letelepedők/ /Korunk (Kolozsvár), nov./

1992. március 6.

A romániai választásokon visszaesett az 1990-ben nagy fölényt szerzett Nemzeti Megmentési Front, a Demokratikus Konvenció viszont sikeresen szerepelt: Bukarest, Constanza, Temesvár, Brassó, Arad, Nagyszeben, Gyulafehérvár, Ploiesti, Bacau, Roman város "konvenciós" polgármestert választott. Az RMDSZ sikeres volt a székely megyékben, azonban érzékeny volt a vesztesége Bihar, Szatmár és Kolozs megyében. /Bukaresti tudósító, Népszabadság, márc. 6./

1992. április 21.

Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter Romániába érkezett ápr. 21-én, hogy aláírja a román-német alapszerződést. Adrian Nastase külügyminiszter beszédében kifejtette, hogy a "több mint 850 éve Romániában élő német kisebbség jelentősen hozzájárult és hozzájárul a román társadalom fejlődéséhez." Német konzulátus nyílik Nagyszebenben és Münchenben. A DPA német hírügynökség hangsúlyozta, hogy Románia első ízben köt olyan szerződést, amely felhatalmaz más országot arra, hogy támogassa a vele azonos nyelvet beszélő kisebbséget és foglalkozzon annak problémáival. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./

1992. május 5.

Nagyszebenben zajlott le a romániai cigányok - hivatalosan romák - második kongresszusa, a Romániában levő 18-20 romaszervezet küldötteinek részvételével. Elhatározták, hogy egyetlen pártba tömörülnek és a következő választáson - a mintegy 3 milliós közösséget képviselő szervezet - önállóan lép fel. /Magyar Nemzet, máj. 12./

1992. június 22.

Bonnban Németország és Románia jegyzéket cserélt arról, hogy főkonzulátust nyitnak Nagyszebenben, Temesváron, illetve Münchenben. /MTI/

1992. október 21.

Józsa Benjámin helyi magyar szakos tanár tanulmányában megállapította, hogy Nagyszeben magyarsága a XIX: század folyamán komoly politikai és kulturális életet élt. Szombatfalvi Török Ferenc egyetemi tanár, a Szeben és környéke RMDSZ szervezetének elnöke szerint Szeben megyében jelenleg 18 ezer magyar él, zömük Medgyesen és környékén, Nagyszebenben mintegy 5 ezer magyar nemzetiségű lakik, a városi RMDSZ-nek 1100 tagja van. /Ferencz L. Imre: Szebeni szigetek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./

1992. október 21.

1992. november 21.

Tőkés László tiltakozott az ellen, hogy nov. 3-án Nagyszebenben a hadügy, a belügy és a művelődési miniszter jelenlétében ünnepélyesen felavatták a "forradalmi emlékművet" a Securitate és a milícia 1989 decemberében elesett huszonöt tagja tiszteletére. /Pesti Hírlap, nov. 21., tiltakozásának szövege: Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 28-29./

1992. december 2.

Dec. 2-án Szőcs Géza, Csapó József, Somai József és Buchwald Péter, az RMDSZ Kolozs megyei titkára sorozatos tárgyalást folytattak a Kolozsváron kialakult válság megoldására. Találkoztak magyar és román egyházi vezetőkkel, a Demokrata Konvenció vezetőivel, Grigore Zanc Kolozs megyei prefektussal. /Új Magyarország, dec. 3./ A magyar egyházfők is bekapcsolódtak a szobormentő akcióba, az RMDSZ képviselőivel közösen tárgyaltak a helyhatósági tanácsosokkal és Grigore Zanc prefektussal, azonban nem tudtak eredményt elérni. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./ Tőkés László püspök felolvasta Folytatódik a múlt című röpiratát, amelyben elítélte azt, hogy Nagyszebenben emlékművet avattak az elesett szekustisztek emlékére, szabadon engedték Nicu Ceausescut, ezenkívül összefoglalta a magyarellenes megnyilvánulásokat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 5-6./

1993. február 3.

Budapesten 89 éves korában elhunyt Vita Sándor. 1904-ben született Nagyszebenben. A Hitel /1936/ egyik elindítója. Bekapcsolódott az EMGE munkájába, 1940-1944 között a budapesti parlament tagja, mint meghívott erdélyi képviselő. Kolozsvárról az oroszok elhurcolták, majd Budapesten az Andrássy út 60-ban a politikai rendőrség foglya lett, egy évig tartották bent. Ezután Budapesten élt, visszavonulva a közéletből. /Vita Sándor halálára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest). febr. 3./

1993. április 27.

Ápr. 22-én az ügyészség elkobozta Hitler Mein Kampfjának román nyelvű kiadását. A bukaresti Oliviu Tocaciu adta ki tízezer példányban és már a piacra is dobta. Az ügyészség a nagyszebeni nyomdában lefoglalta a még ottmaradt ötezer példányt. /Cseke Gábor, Bukarest: Elkobozták a Mein Kampf román kiadását. = Magyar Nemzet, ápr. 27./

1993. május 11.

A magyar-román történész vegyes bizottság utoljára 1983-ban ülésezett Bukarestben és Nagyszebenben. A bizottság most újra összeült Budapesten és Veszprémben. Camil Muresan akadémikus, kolozsvári egyetemi tanár, a vegyes bizottság román elnöke leszögezte, a legnagyobb elégedettséggel fogadták a tárgyalások újrakezdését. Tájékoztatták egymást a történészi kutatásokról. Megvitatták a két ország történelem tankönyveit. Muresan elmondta, hogy a romániai hivatalos szervek még nincsenek meggyőződve a magyar felsőoktatási intézmény létrehozásának lehetőségéről. /T. Békés Sándor: Újrakezdett dialógus. = Új Magyarország, máj. 11./ Alexandru Porteanu húsz éve, 1973-ban is tagja volt a vegyes bizottságnak. A mostani találkozón Engel Pál, Niederhauser Emil és a többiek beszámoltak az elmúlt időszakról. Benda Kálmán magyar társelnök felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában csak egységes tankönyvek vannak, nincs lehetőség arra, hogy a kisebbségi iskolákban saját szempontja szerint taníthassák a történelmet. Benda Kálmán elmondta, Muresan egyike a kisszámú román történészeknek, akik fenntartották, hogy a magyarokkal tárgyalni kell. A román történészdelegációba romániai magyar történészeket is felvettek, Egyed Ákost és Imreh Istvánt, azonban őket nem hozták el erre a találkozóra. Muresan az újságírónak, Neumann Ottónak kijelentette: Romániában más nemzettel szembeni gyűlöletre nem uszított egyetlen valódi historikus sem az utóbbi harminc évben. Ilyesmit hírlapírói alkatú történészek műveltek, akiket viszont sohasem fogadtunk be magunk közé. /Neumann Ottó: Román és magyar történészek a gyűlölködés ellen. = Magyar Hírlap, máj. 13./ Az Erdélyből áttelepült Neumann Ottó rengeteg román történész gyűlöletre uszító munkáját felsorolhatta volna az elmúlt évtizedekből, de nem tette. Kommentár nélkül közölte Muresan megcáfolható nyilatkozatát.

1993. május 30.

A FUEV delegációja máj. 30-án Székelyudvarhelyen tárgyalt erdélyi oktatási szakemberekkel az oktatásügyről, máj. 31-én pedig Gyulafehérváron, az érsekségen az egyházak vezetőivel találkoztak, ezután Nagyszebenben a Romániai Németek Demokrata Fórumának vezetőivel folytattak megbeszélést. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 2./

1993. augusztus 10.

Nagyszebenben, az ortodox katedrálisban Iulian Radulescut kikiáltották a minden romák császárának, saját nemzetsége tette fel fejére a háromnegyed kilós aranykoronát. Radulescu kijelentette, hogy többé nem tér be ortodox templomba, mert népét, a csaknem ötmilliónyi romániai cigányságot megalázták. Saját templomot fog építtetni és saját iskolákat, mondta. /Korona a roma császár fején. = Népszabadság, aug. 10./

1993. szeptember 3.

A romániai németek /szászok és svábok/ lélekszáma tovább csökkent azzal, hogy 1989 óta több mint százezer német vándorolt ki, 1992-ben már csak 119 ezren vallották magukat németeknek. Kisebbségvédelmi szervezetük, a Német Demokrata Fórum munkájáról a szervezet Kolozs megyei elnöke, Paul Torr belgyógyász számolt be. Németország 40 millió márkát, Ausztria 40 millió schillinget folyósított Romániának, ebből a Német Demokrata Fórum beruházási pályázatokat támogat. A szervezet központja Nagyszebenben van. Homoródon szeretnék létrehozni az országos szász múzeumot. A brassói székhelyű Saxonia Alapítvány a falvakat segíti. /Makkay József: Jönnek a németek! Erdély lakosságának támogatására. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 3./

1993. november 10.

A Magyarok Világszövetsége erdélyi körútra indult. Nov. 5-én Temesváron helyi magyar értelmiségiekkel találkoztak. Ma az információ, az ezt szolgáló elektronika a legnagyobb érték, hangsúlyozta Timkó Iván. Az öttagú küldöttség Arad, Temesvár, Déva, Medgyes, Nagyszeben, Nagyenyed, Brassó útvonalat járja be. Információs hálózat kiépítése a cél, tájékozódnak arról, hogy hova kellene számítógép, telefax, videokamera stb. /Gazda Árpád: Terepen a Világszövetség. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./

1994. január 25.

Szeben megyében szórványban él a magyarság, az 1992-es népszámlálás szerint 19 3093-an vannak, közel háromezerrel kevesebben, mint 1977-ben. A megyében a legtöbb magyar Medgyesen él /8 675 fő/, a város lakosságának 13,4 %-át teszik ki, Nagyszeben 4158 magyar lakosa a városnak 2,5 %-át jelenti. Szeben megyében 10 olyan falu van, ahol a magyarok lélekszáma meghaladja a 100 főt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 25./

1994. március 16.

Márc. 16-án Nagyszebenben Markó Béla, az RMDSZ elnöke találkozott a Romániai Németek Demokrata Fórumának vezetőségével és a kölcsönös érdeklődésre számot tartó problémákat vitattak meg. Véleménycserét folytattak arról, hogy az RMDSZ miként képzeli el az esetleges újbóli együttmunkálkodást a Nemzeti Kisebbségi Tanáccsal. /Népújság (Marosvásárhely), márc. 18./

1994. május 31.

De Hoop Scheffer nagykövet, az EBEÉ kisebbségi főbiztosának Romániában tartózkodó képviselője máj. 31-én találkozott szenátorokkkal és képviselőkkel, majd Melescanu külügyminiszterrel, akinek beszámolt Nagyszebenben, Kolozsváron, Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Brassóban szerzett tapasztalatairól. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 2./

1994. szeptember folyamán

Az RMDSZ és a Corvin Magazin Bt. közreműködésével a szórvány részére négy lap indult: Hunyad Megyei Hírmondó. Az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének lapja /Déva/, Krassó-Szörényi Hírmondó. Az RMDSZ Krassó-Szörényi szervezetének lapja /Resicabánya/, Nagy-Küküllői Hírmondó. Az RMDSZ Nagy-Küküllő menti szervezeteinek lapja /Medgyes/, Nagyszebeni Hírmondó. Az RMDSZ Nagyszebeni szervezetének lapja /Nagyszeben/.

1996. január 4.

A dévai Corvin Magazin Bt. Déván Hunyad Vármegye, Medgyesen Nagyküküllő, Resicán Délnyugat, Nagyszebenben Nagyszeben és Vidéke címmel ad ki folyóiratot. Az előállítás költségeit a magyarországi Pro Professione Alapítvánnyal együtt fedezik. Maguk az újságok a dévai Xpress Kft segítségével a szintén dévai Grapho Tipex nyomdában készülnek. A költségeket viselők és az ellenszolgáltatás nélkül szerkesztésre vállalkozók célja: a dél-erdélyi szórványmagyarság kezébe anyanyelvű sajtót juttatni. A lapokban az egyetemes magyar hagyományokat fölelevenítő írások kapnak helyet, emellett irodalmunk legszebb alkotásai. /Kósa László: Ellenszolgáltatás nélkül. = Magyar Nemzet, jan. 4./

1996. február 27.

Kisebbség a kisebbségben: szórványsors, írta Beke György. A Mezőségen, Fogaras, Nagyszeben, Déva, Gyulafehérvár környékén magyar csonkafalvak százai vannak. Az író példának a mezőségi Somkeréket hozta. Temploma műemlék. Első formájában 1227-1233 között épült. 1661-ben tiszta magyar település volt. Az 1721 után ismétlődő tatár betörések áldozatait az akkor már állandósult román betelepülések pótolták. Még igen sokáig a felerésznyi magyarság a somkeréki gazdasági és művelődési élet meghatározó tényezője. 1790-ben magyar iskola létesült. Trianon után a román főhatalom elkobozta a helyi iskolát. Somkerék magyarságának ekkor még mindig volt annyi ereje, hogy önálló református magyar iskolát emelt gyermekeinek. Somkerék lakossága az 1992-es népszámlálás szerint 1043 fő volt. Ebből 738 román, 264 magyar, 27 cigány, 12 ukrán, 1 szerb és 1 "más nemzetiségű". 1945 után évtizedekig fennállott a népiskola, kisebb magyar tagozattal. Aztán az is megszűnt. Ez az egész Mezőségre jellemző állapot. Somkeréken a helyi református lelkészt a felbőszített falusiak el akarták űzni, mert magyar óvodát merészelt létesíteni! "Trianon maga tűzte napirendre az anyaország felelősségét a magyar szórványokért. Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján, a Délvidéken, mindenütt a szórványok jellemzik a magyar kisebbséget." jegyezte meg Beke György. Az utóbbi esztendőkben az anyaország igyekszik támaszává lenni a kisebbségi magyarságnak, ezeken belül a szórványoknak. Az erdélyi szórványokkal való foglalkozást a Csíkszeredában alakult Julianus Alapítvány akarja felvállalni, élén Beder Tibor, Hargita megye főtanfelügyelőjével. Beder gyalogszerrel jutott el az egyik nyári vakációján - Anatólia déli szegélyére, hogy ott egy négyszázötven esztendős "magyar falut", Madzsarköjbét meglátogassa. Az ott lakók nem tudnak már magyarul, de az egykor elhurcoltak leszármazottai őrzik magyar eredetük tudatát. Beder Tibort főtanfelügyelő visszaállította a magyar iskolákat - ami Marosvásárhelyen nem sikerült -, a minisztérium örökös rosszallása dacára, de eddig még leváltani nem sikerült. Jó küzdőtársa a Julianus Alapítvány vezetésében Gergely István csíksomlyói plébános. Melléjük sorakozott fel Hargita megye igen sok felelősséget érző értelmisége. A Julianus Alapítvány minden második esztendőben Csíkszeredában megrendezi a Lármafa-találkozókat. Szórványokból csapatostól jönnek "magányos magyarok", akiket székely családok látnak vendégül. Esztendőnként száz erdélyi magyar gyermeket "utaztatnak" Magyarországra. Gyermektalálkozókat rendeznek, ezeket Fodor Sándor kitűnő erdélyi író Csipike nevű mesehőséről nevezték el. - Majdnem minden tájnak van olyan magyar emléke, amely az öntudat forrása lehetne. Elsőnek egy Beszterce-Naszód megyei kicsi faluban, Vicén szobrot állítottak (Bodó Levente alkotását) II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek. A Julianus Alapítvány évente díjat oszt ki. 1995-ben két "iskolaalapító" is részesült a kitüntetésben. Sebestyén Ottó zernyesti katolikus plébános magyar iskolát állított fel újra a Brassó megyei kicsiny magyar szórványban. Deáky András az 1950-ben Bákó megyéhez csatolt Gyimesbükkön három évtizede harcol a magyar iskoláért. Díjat kapott a mezőségi szórványok krónikása, Kövesdi Kis Ferenc nyugalmazott marosvásárhelyi tanár. /Beke György: Julianus a szórványokban. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 27./

1996. április 19.

Csíkszeredában, az általa alapított múzeumban, a Csíki Székely Múzeumban szimpóziumon emlékeztek meg a száz éve született Vámszer Gézáról /Nagyszeben, 1896-Kolozsvár, 1976/. Vámszer Géza 1929-ben került Csíkszeredába, ahol a tizenkét éve át a város helyi közművelődési tevékenységének egyik vezéralakja lett, miközben a főgimnáziumban nemzedékek sorát nevelte a népművészet szeretetére, a hagyományok ápolására. Domokos Pál Péterrel és a festő Nagy Imrével együtt 1930-ban ő létesítette azt a közgyűjteményt, amely a későbbi múzeum alapját képezte. Vámszer Géza 1941-től haláláig Kolozsváron élt, ahol Csíkban készült gyűjtését dolgozta fel. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 19./

1996. május 15.

Budapesten Erdély magyar egyeteméről értekeztek máj. 15-én a Bolyai Egyetem Baráti Köre és a Magyarok Világszövetsége Szent László Akadémiája rendezésében. A Bolyai Tudományegyetem a magyarországi vendégtanárok helytállásának köszönhetően maradt meg. Az alapító rektor, Csőgör Lajos az orvostudományi fakultás kényszerű kiválásának és Marosvásárhelyre való településének hátterét világította meg. A Nagyszebenből visszatelepülő román egyetem ugyanis az orvosi kar összes épületét és klinikáját magának követelte, ezért kellett a magyar orvosi karnak Marosvásárhelyre települnie. /Új Magyarország, máj. 17./

1996. augusztus folyamán

Bukarest, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Marosvásárhely, Nagyszeben és Kolozsvár után Bánffyhunyadon is bemutatták Antony Gáll ausztráliai Kós Károly-kutatónak Kós Károly építészete című kiállítását. /Kalotaszeg (Bánffyhunyad), aug./

1996. augusztus folyamán

lapozás: 1-30 | 31-60 ... 301-324