udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
131890
találat
lapozás: 1-30 ... 131761-131790 | 131791-131820 | 131821-131850 ... 131881-131890
Névmutató:
2017. december 22.
Ahány műhely, annyi szokás (Népi mesterségek vetélkedő)
A kisbaconi Reszeltesek csapat nyerte a Népi mesterségek vetélkedőt, amelyen a részt vevő kilenc település diákjai a legkülönfélébb ötletekkel, megoldásokkal rukkoltak elő a verseny négy szakaszában. A verseny célja az volt, hogy a diákok megismerjék a saját településükön élő népi mestereket, az általuk művelt mesterségeket, és lehetőségeik szerint népszerűsítsék azokat. A Kovászna Megyei Művelődési Központ pályázatának eredményhirdetését kedden tartották a sepsiszentgyörgyi megyei könyvtár Gábor Áron Termében.
Az első fordulóban a csapatoknak az általuk választott népi mesterség múltját kellett bemutatniuk egy leírásban, a második feladat egy rövidfilm elkészítése volt a mesterekről, a harmadik körben vetített képes bemutatót kellett beküldeniük, amelyben ismertetik az adott mesterség egy vagy több szakaszát. Az utolsó mozzanat egy rendezvény szervezése volt, amelyen a mesterséget kellett népszerűsíteni lehetőleg a mester jelenlétében. A díjkiosztón Kinda István néprajzkutató ismertette az elbírálás szempontjait, majd a kisfilmek bemutatása után a zsűri másik két tagjával – Haszmann Orsolya, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum vezetője és Vargyasi Levente filmes szakember – egyenként értékelték a csapatok munkáját. A kisbaconiak – Bedő Mátyás, Benedek Adrienn, Benedek Tamás János, Incze Gyopár, Kolcza Etele és Kosza Ottó, felkészítő tanár Kolcza Judit – plakátot készítettek, amelyet a falu több pontján függesztettek ki, segítségül hívtak nyugdíjas pedagógust, a helyi tiszteletes asszonyt, a Bodvaj Egyesületet, az Ifjúsági Keresztyén Egylet tagjait, iskolásokat, óvodásokat, a nőszövetséget, valamint az Erdővidék Térségi Televíziót az esemény dokumentálásához. A kovácsolást választó csapat a beszámolóban azt írja, hogy december 9-én nagy volt a sürgés-forgás a régi paplakon. „A fiúk beöltöztek kovácsnak, Ottó és Alpár illendően fogadta az érdeklődőket már a kapunál, kipróbálhatták erejüket azok, akik az üllőn szét tudtak kalapálni egy söröskupakot, vagy patkót tudtak dobálni Etele és Mátyás irányításával. A lányok székely ruhában fogadták a vendégeket. A gyerekek kézműveskedtek, a Bodvaj Egyesület tagjaival papírlovacskákat készítettek, színeztek. A terem egyik felében kiállítottuk az elmúlt évben összeállított, Népi mester(ség)ek tárháza című gyűjtőmunkánkat, Bakó László kovácsmester munkaeszközeit (reszelő, fogó, kalapács, bőrkötény), Baló Gyula kovácsmester kalapácsait, valamint egy olyan láncot, amit egy régi kisbaconi cigány kovács készített.” Az eseményen Baló Gyula kovácsmestert mézeskaláccsal ajándékozták meg.
Csog Jolán viseletkészítő és anyósa, Lídia néni elvarázsolta a hallgatóságot az erdőfülei egykori óvodában tartott törökbúzaesten – számoltak be a második helyezett Fülemüle csapat tagjai. „A régi óvoda épülete ismét megtelt élettel, sürgő-forgó diákok takarítottak, díszítettek, tüzet raktak. A régi, féltve őrzött szőttesek előkerültek, ki-ki elhozta dédije, nagymamája, édesanyja egy-egy féltett örökségét, emlékét. Az est legidősebb vendége a 82 éves Szőcs Sára Magdolna (Sári mámi) volt, aki elhozta a szövésre kapott okleveleit. A régen meszelt falakat színes szőttesek díszítették, ropogott a tűz, héjalt kukorica illata lengte be az óvoda termeit. Úgy éreztük, mintha visszarepültünk volna az időben.” Csog Jolán szövőmester segítségével a jelenlévők kipróbálták a szövést, régi viseleteket mutattak be, fellépett a Dobó Néptánccsoport, és természetesen nem maradt el a hajalt főtt kukorica és a kalács sem. „Közel három hetet vett igénybe a készülődés. Felkerestük Zsigmond Miklós kőfaragót, és megkértük, jöjjön el hozzánk az iskolába, beszéljen a kőfaragás mesterségéről, mutassa be eszközeit, adjon nekünk, tanulóknak ízelítőt arról, hogyan is kell a követ alakítani, faragni, életet vinni egy élettelen tárgyba” – számolt be a harmadik díjas Mi a kő nevű lemhényi csapat. A Bem József Általános Iskolában tartott mesterségbemutatóra a falu elöljáróit is meghívták, szép számban voltak jelen érdeklődők, a tombolához pedig a helyi Kéknefelejcs Egyesület járult hozzá. Bemutatták a Zsigmond Miklós kőfaragóról készített kisfilmet, majd a mester mesélt életéről, mesterségéről.
A zsűri gratulált a nyerteseknek és a többi csapatnak: a szövést választó ozsdolai Gyémántoknak és a bardoci Szorgos kezeknek, a mézeskalácsos árkosi Árkostolónak, a zsindelykészítést tanulmányozó gelencei Zsendelyezőknek, a kovácsolást felgyűjtő Felsőcsernátoni Aranypatkóknak és a baróti Bőrhegedűnek. Imreh István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója elmondta, a helyi DEPO cég által fődíjként felajánlott 1000 euró értékű vásárlási utalványt az első díjas csapat a mesternek vagy mestereknek nyeri, eszközökkel támogathatják munkájukat, a pályáztató által a második díjasnak felajánlott háromezer lejt pedig népszerűsítő anyagok készítésére lehet fordítani. A harmadik helyezett csapat könyvcsomagot kapott, és minden résztvevőt megajándékoztak a szervezők a Népi mesterségek Háromszéken című könyvvel és trikóval.
A Népi mesterségek vetélkedője több volt megmérettetésnél, igazi mozgalommá alakult. A több mint félszáz versenyzőnek és felkészítő tanáraiknak sikerült bevonniuk a települések lakóit, civil szervezeteit, és ami a legfőbb: azokra a népi mesterekre – és mesterségekre – irányították a figyelmet, akik közöttünk élnek, és gyakran közvetlen környezetükön kívül kevesen tudják, hogy munkájuk révén milyen értéket képviselnek. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. december 22.
Jogsérelmekről az ENSZ-ben
Erdélyi civil szervezetek jóvoltából első alkalommal sikerült tematizálni a romániai magyarokkal szembeni jogsérelmeket az emberi jogi kötelezettségeket felülvizsgáló ENSZ-mechanizmuson belül.
A 2006-ban létrehozott Egyetemes Időszakos Felülvizsgálat az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ellenőrző mechanizmusa, amely 2018 januárjában harmadik alkalommal fog helyt adni Románia felülvizsgálatának, ezt megelőzően pedig a civil szféra képviselői is lehetőséget kaptak, hogy álláspontjaikat megosszák az adott állam emberi jogi helyzetéről. A felülvizsgálat folyamatába bekapcsolódva a kolozsvári székhelyű AGFI (Advocacy Group for Freedom of Identity/Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért) és a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) jogvédő szervezetek, valamint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közös konzorciumban együttműködve nyújtott be árnyékjelentést, amelyben többek között a közigazgatási törvény által szabályozott többnyelvűség alkalmazási hiányosságaira, a magyar oktatással kapcsolatos diszkriminációkra, valamint az erdélyi magyar közösség gyülekezési jogának és véleménynyilvánítási szabadságának ismételt megsértésére hívják fel az európai hatóság figyelmét. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. december 22.
Kisebbségiek ünnepe
Két napja egy illusztris társaság előtt kénytelen voltam védelmembe venni a hatóságokat, mert idén a december 18-i nemzeti kisebbségek napja megünneplését még nem sikerült úgy megszervezni, ahogy azt mi, magyarok elképzeltük. Utánanéztem, Tulceán és Bukarestben voltak valamiféle vérszegény, kisebbnél kisebb kisebbségi megnyilvánulások, de itt, Szentgyörgyön semmi nyomát nem lehetett látni az újsütetű nemzeti ünnepnek.
Érdeklődő, alkalmi hallgatóimnak elmagyaráztam: ennek oka az lehet, hogy december 18-a ünnepnappá nyilvánítását, amit még szeptemberben megszavazott törvényhozásunk, a háromsebességes (lassú, még lassúbb és helyben topogó) Iohannis csak nemrég hirdette ki, és ezért nem volt idő grandiózus népünnepélyek megszervezésére. Ennek ellenére elnökünk most mégis üzent nekünk, mondván, az új ünnep elfogadása „egyértelműen mutatja, hogy a román állam elismeri, tiszteletben tartja, óvja és előtérbe helyezi a közös kulturális és vallási örökséget”. Milyen jó, hogy immár nekünk, magyaroknak is van ünnepünk, és így március 15-ét is ünnepelhetjük: december 18-án! – jelentettem ki lelkesen. A miniszterelnök – biztosan azért, hogy nagyon el ne higgyük magunkat, és ne zárjuk ki az ünnepségből a többségieket – arról értesített minket és többségi alattvalóit, hogy „a mai ünnep nemcsak a kisebbségeké, hanem mindannyiunké”. Így aztán joggal várhatja el, hogy mi is együtt ünnepeljünk a többséggel jövőben december elsején, mert mint üzente: „természetellenes lenne a centenáriumot a nemzeti kisebbségek nélkül ünnepelni”.
A következő ilyen ünnepig még egy egész év van, így lehetséges még az is, hogy jövőre már munkaszüneti nap lesz december 18-a, és a szabadnapok számát tekintve – akár a gazdasági növekedés (dübörgő) ritmusával – Európa élvonalába fogunk tartozni. Hallgatóságom kiütköző izgalmát és élénk érdeklődését látva ezután rátértem a jövő évi események részletes ecsetelésére, mert az új jogszabály szerint az állami és helyi hatóságok logisztikai vagy költségvetési támogatást is nyújthatnak ahhoz. Így jövőre a kormánybiztosi hivatal gondoskodik, hogy itt, Sepsiszentgyörgyön is megfelelően meg lehessen ünnepelni a nemzeti kisebbségek napját. Nagy méretű katonai parádé csak Kolozsváron lesz, ahol a kisebbségek anyaországainak katonai alakulatai fognak felvonulni saját zászlóik alatt, hadügyminisztereik vezetésével. De Szentgyörgyön is lesz díszfelvonulás, ahol a december elsejeihez hasonló díszünnepségen a csíkszeredai hegyivadászok zenekara a Rákóczi-indulót, a Fel, fel, vitézek a csatára…, valamint a Kossuth Lajos azt üzente… kezdetű dalt fogja játszani. A várost piros-sárga-kék és piros-fehér-zöld, valamint kerekes (roma) zászlókkal díszítik fel, de lehet, hogy soron kívül még a székely zászló kitűzését is engedélyezni fogja a prefektus. Az eseményen magas rangú küldöttek vesznek részt, mivel Iohannis a marosvásárhelyi ünneplésen tartózkodik, ahol kétnyelvű utcanévtáblákat és néhány korrupcióval vádolt kormánypárti politikust leplez le, ezért nem tud itt lenni velünk együtt. Az ünnepségen megkoszorúzzák az Állomás negyedi, felújított Román katona szobrát, ugyanakkor leleplezik az Ismeretlen magyar katona szobrát is, aki kezét nyújtja román bajtársának. Az ünnepségek után a résztvevőket székelygulyással vendégelik meg, és tokaji borokat szolgálnak fel, amiről Orbán Viktor magyar miniszterelnök gondoskodik, aki a bor mellett üdvözletét is küldi. Az ígéretekhez híven a közszolgálati csatornákon a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeket szólaltatnak meg, és román történészek bemutatják az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című könyvet, amit (nagy) vita követ. A német kisebbség érdemeinek értékelésében a Német királyok szerepe Nagy-Románia kialakításában lesz a téma. A műsor végén Iohannis jódlizni fog – felvételről. Az ünnep alkalmából tematikus műsorokat sugároz a Realitatea, az Antena 3, a B1 televízió, s RMDSZ-es és más kisebbségi politikusokkal készült interjúkat mutatnak be. Az Audiovizuális, valamint a Diszkriminációellenes Tanács kitüntetésben részesíti Rareş Bogdant és Radu Banciut, magyar- és más kisebbségbarát műsoraikat értékelve, amelyeket 2018-ban készítettek. Idáig értem el a jövő évi ünnepség ecsetelésében, amikor megszólalt egyik, addig háttérben tartózkodó hallgatóm, egy fehér köpenyes alak, akit a többiek doktor úrnak csúfoltak, és megparancsolta: fejezzem már be a szószátyárkodást, és ne politizáljak tovább. Ugyanakkor felszólította a hallgatóság tagjait: Napóleont, Mihály királyt, nagybányai vitéz Horthy Miklóst és a többeket, hogy sürgősen menjenek lakosztályaikba vizitre. Én még a szólásszabadságra hivatkozva egy ideig erőteljesen gesztikulálva vitatkoztam vele, mire megfenyegetett, hogy ha még sokat povedálok, reám húzatja a kényszerzubbonyt. Ezután beszólította a nővérkét, és kiadta az utasítást, hogy adjon be nekem egy adag nyugtatót. Kinéztem a Vigyorgó rácsos ablakán a park fölött a város felé, ahol akkor gyúltak ki a foghíjasra sikeredett karácsonyi díszkivilágítás fényei.
Majd lassan minden elsötétült a szemem előtt. Kuti János / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. december 22.
Magyarok és románok a barikád egyazon oldalán
„Az 1989-es forradalom, a szabadságért folytatott harc nemcsak a románok, hanem a magyarok küzdelme is volt, mint ahogy a forradalom áldozatai között is egyaránt voltak magyarok és románok. 1989 a mi közös forradalmunk volt” – jelentette ki csütörtökön, a parlamentben elhangzott beszédében Novák Csaba Zoltán szenátor.
A politikus úgy vélte, az 1989-es forradalom is azt bizonyítja, hogy minden véleménykülönbség dacára, a történelem igazán fontos pillanataiban a románok és a magyarok a barikádok egyazon oldalán álltak. Ma, amikor sokan megpróbálják tagadni ezt a tényt, kijelenthetjük, hogy ma sokkal több közös célunk van, mint bármikor a történelemben.
Novák Csaba Zoltán arra is emlékeztetett, hogy a Romániában élő nemzeti kisebbségek kettős elnyomásban éltek: szenvedtek a súlyos szociális és gazdasági helyzet miatt, létüket azonban egy durva homogenizációs politika is veszélyeztette. Jelentős eredménynek nevezte, hogy több évtizedes hallgatás után ma valóban van szándék a ’89-es események tényleges feltárására, a felelősök felderítésére. Kitért arra is, hogy az RMDSZ az elsők között szorgalmazta az ország európai és euroatlanti integrációját.
A közelgő centenáriumra utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövőben sem a különbözőségekre, hanem a közös célokra, tervekre kell összpontosítani. – Ma nem a kommunizmus ellen, hanem a szabadság, a jólét, a jogállamiság megerősítéséért, az európai nemzetek minél szorosabb együttlétéért küzdünk mindannyian – mondta.
– Ha most, 28 évvel a forradalom után feltesszük magunknak a kérdést, hogy honnan indultunk és hova jutottunk, látnunk kell, hogy veszélyek ma is vannak. A legnagyobb veszély ma a nacionalizmus, a populizmus, a demagógia, a demokrácia európai értékeivel szembeni szkepticizmus. Ezek a jelenségek ma számos formában jelentkeznek, és a jogállamiságot veszélyeztetik a térségben – figyelmeztetett.
„Ma közös felelősségünk, hogy eldöntsük, mihez kezdünk az 1989-ben megszerzett szabadsággal. Azt javasolom, hogy keressük az együttműködés lehetőségeit, különösen akkor, amikor ez a legnehezebb, amikor sokak lemondanának erről. Mert lehet, hogy egyesek nem értik az együttműködés fontosságát, de meggyőződésem, hogy évek, akár évtizedek múlva azt mondjuk, ez volt a helyes út, ez volt a helyes döntés. Akárcsak 1956-ban vagy 1989-ben” – hangsúlyozta Novák Csaba Zoltán. (közlemény) Népújság (Marosvásárhely)2017. december 22.
A parlament befejezte az igazságszolgáltatás átszervezését
Megszavazta a parlament szenátusa csütörtökön az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomag utolsó tervezetét is.
A képviselőházban múlt héten már elfogadott törvényeket várhatóan nem tudja egyhamar hatályba léptetni a szociálliberális kormánytöbbség, Klaus Johannis államfő ugyanis, aki ellenzi a módosításokat, egy alkalommal megtagadhatja kihirdetésüket. Még arra is számítani lehet, hogy az ellenzék alkotmányossági óvással próbálkozik.
A reformcsomag szerint egyebek mellett külön ügyészség vizsgálná a bírák és ügyészek által elkövetett törvénysértéseket, a legfőbb ügyészség újonnan alakítandó részlegének élére azonban nem az államfő, hanem a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) választana főügyészt.
Az RMDSZ támogatását is élvező balközép kormány nemcsak lehetővé, hanem egyenesen kötelezővé tenné, hogy az állam behajtsa az ügyészeken vagy bírákon azokat a kártérítéseket, amelyek kifizetésére – rosszindulatból vagy súlyos hanyagságból – helytelenül hozott döntéseik következtében kötelezték az államot.
Országszerte csaknem két hónapja rendszeresen tüntetnek az igazságügy átszervezése ellen az ellenzéki szervezetek, amelyek szerint a szociálliberális kormánytöbbség saját korrupt politikusai védelmében akarja megfélemlíteni és „politikai pórázra” kötni az igazságszolgáltatást. A módosításokat a bírák és ügyészek szakmai szervezetei sem támogatják, egyes bíróságok alkalmazottai pedig maguk is demonstrálni kezdtek.
A reform szükségességét a kormánytöbbség az „ügyészállami túlkapások” megfékezésének szükségességével, a korrupcióellenes ügyészek (DNA) állítólagos titkosszolgálati befolyásolásával indokolta.
Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője szerint 27 év után végre megvalósul a vád és a védelem erőviszonyának egyensúlya a romániai tárgyalóteremben.
„Az ügyésznek és az ügyvédnek ugyanolyan eszközökkel, jogokkal és kötelezettségekkel kell rendelkezniük, és ezt az elvet a tárgyalóterem berendezésének is tükröznie kell, az ügyésznek nem a bíróval, hanem az ügyvéddel kell egy szinten helyet biztosítani. Ma ez sajnos nem így történik nagyon sok bíróságon, a kommunista rendszer egyik örökségeként az ügyész a bíró mellett foglal helyet. Ez sehol a világon nincs így” – idézte a frakcióvezetőt az RMDSZ hírlevele.
A szociálliberális koalíció nemcsak átszervezni akarja az igazságszolgáltatást, hanem elkezdte a büntető eljárásjog módosítását is, arra hivatkozva, hogy az állandósult „bilincscsörgetés” és a médiának már a bűnvádi eljárás elején kiteregetett ügyészségi „leleplezések” közepette ma már nem érvényesül az ártatlanság vélelme. MTI; Népújság (Marosvásárhely)2017. december 22.
Könyv Arad két nagy tanáregyéniségéről
Szép elismerés, ha az utókor megemlékezik méltó elődeiről, akik valamit letettek a „közösség asztalára”.
A jelentős múltú Aradi Kölcsey Egyesület legújabb, szerdán este a Jelen Házban bemutatott „fecskés” könyvében (a sorozatot a jó pár esztendeje immár az örökkévalóságba vonult Pávai Gyula indította újra 1989 után) két jelentős aradi tanár-személyiség, Fischer Aladár és Gnandt János emléke előtt tisztelgett. Előbbit, személyesen – minthogy 1943-ban elhunyt –, ma már csak néhány, idős aradi ismerhette, tanítványként, vagy inkább az általa vezetett intézmény egyszerű kisdiákjaként, utóbbinak (2001-ben hunyt el) még szép számmal élnek egykori tanítványai, akik ma is felidézik a kivételes tanáregyéniség földrajz- vagy történelemóráit.
A Fischer Aladár és Gnandt János emlékezete (Kölcsey Egyesület, 2017) c. könyv bemutatója jó hangulatú „családi” eseménynek sikerült, bár kissé beárnyékolta, hogy a kötet ötletadója és szerkesztője, Réhon József tanár úr nem lehetett jelen.
A könyvbemutató-szerepkörét ketten vették át: Berecz Gábor (a Kölcsey vezetője) és Ujj János tanár, helytörténész. Előbbi az 1920-as évek aradi kulturális történéseinek, helyzetének képét vázolta fel, megemlékezve arról is, hogy nemrégiben Budapesten a Reménység szigetén az Aradi Kölcsey Egyesület „örökbe fogadta” Kuncz Aladár (aradi születésű) jelentős erdélyi írót.
Ujj János (némileg szokatlan módon) egy sport-párhuzamból kiindulva arról beszélt, hogy az aradi középiskolai oktatásban az idők során hány kiváló (különböző tantárgyakat oktató) aradi tanár működött, név szerint is felsorolva sokakat, és feltéve a (költői) kérdést: lehet-e sorrendet felállítani közöttük? A lényeg: az adott körülmények között, felelősségük tudatában mindenikük megpróbálta (ezt már magam teszem hozzá: a nemzet felelős napszámosaként) a maximumot teljesíteni.
Fischer Aladár (akit személyesen ma már csak pár, idős aradi ismerhetett) és Gnandt János, akinek még jócskán élnek egykori tanítványai – mindkettő jeles iskolaszervező volt – méltók arra, hogy bevonuljanak az aradi középiskolai oktatás pantheonjába.
A Kölcsey Egyesület mostani könyvével az első fontos lépés megtörtént.
Szólni kellene arról is, persze, bővebben, hogy a kötet egy Gnandt János által. Az aradi Királyi Főgimnázium története 1895/96–1918/19 c., valamint II. világháborús emlékiratait is tartalmazó (rendkívül érdekes) fejezetet is tartalmaz. Fontos adalékokat az aradi oktatás jó százéves múltjára vonatkozólag. Az érdeklődő olvasó számára a kötet rendelkezésre áll. Nyugati Jelen (Arad)2017. december 22.
Johannis nem írta alá az oktatási törvény módosítását - mi lesz a katolikus iskola újraalapításával?
Klaus Johannis államfő csütörtökön visszaküldte megfontolásra a parlamentnek az oktatási kerettörvény két hete elfogadott módosítását, amely megteremtené a jogi feltételét annak, hogy a parlament törvénnyel alapítsa újra a helyi hatóságok által felszámolt magyar tannyelvű marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumot.
A visszadobott törvénymódosítás – a marosvásárhelyi iskolaügy szempontjából fontos cikkely mellett – alapvetően a mezőgazdasági szakoktatás átszervezéséről szól. Az államfő ugyan nem a törvény általi iskolaalapítás lehetősége, hanem a törvénymódosítás más rendelkezései ellen emelt kifogást, de a parlamenti procedúra megismétlése a marosvásárhelyi iskolaügy rendezését is hátráltathatja. Az oktatási kerettörvény gyors kihirdetésének reményében csütörtökön a képviselőház már meg is szavazta a marosvásárhelyi felekezeti iskola újraalapításáról rendelkező törvénytervezetet, de az államfő fenti lépése kérdésessé teszi, hogy a meghurcolt iskola helyzetét rendező tervezetet ilyen körülmények között elfogadja a szenátus. Szabadság (Kolozsvár)2017. december 22.
Vértanúság és aranygömb
Tange Kenzó Mária-katedrálisa Tokióban – monumentális belső tere a nyugati katedrálisok hangulatát idézi
A másfél hónapra kalibrált ünnepi csillogás, vásárlási láz amerikai mintára már Európában is a fekete péntekkel (black friday) veszi a kezdetét, és nyomokban tartalmaz csak elcsendesedést, bűnbánatot és adventi várakozást, mint szóját a tejcsokoládé.
1.
Az újabban „szerethető betontömbökkel” és páncélozott járművekkel biztosított, bőségben és kavalkádban egymással versengő vásárokban minden az ölünkbe csöppen, ha nem sajnáljuk rá a pénzt, ezért könnyen megfeledkezünk azokról a karácsony-környéki történetekről, amelyek a szenvedésről és mártíromságról szólnak. Pedig az ünnepkör tanulságosan van összerakva. Karácsony másodnapján István diakónus őskeresztény vértanúságára emlékezik az egyház, akit a csőcselék a hite miatt kövezett agyon. Jeruzsálemben az ő nevét viseli az István-kapu mind a mai napig. János apostolról, a szeretett tanítványról a rá következő napon szólnak a szentbeszédek. Egyedüliként az apostolok közül János nem volt ugyan mártír, de a majdani nagy megpróbáltatásokról az ő tollából értesülhetett az utókor. Ez A jelenések könyve. Aprószentek napjának nem csak az ártatlanul felkoncolt betlehemi gyermekek bármely kultúrában kapitális bűnnek számító esete adja a súlyát, de közvetlenül kapcsolódik hozzá a napkeleti bölcsek látogatása (Vízkereszt) után az üldöztetés elől Egyiptomba menekülő Szentcsalád képe is.
2.
Megválasztása óta Ferenc pápa többször hangoztatta abbéli meggyőződését, hogy a keresztényüldözések első évszázadaiban sem haltak meg annyian a hitükért, mint manapság. Nem véletlen, hogy az Olaszországban 2016 januárjában közzétett társadalmi célú hirdetés, amely a napjainkban zajló keresztényüldözésre kívánta felhívni a figyelmet, épp az ő gondolatával indult, melyet egy Úrangyala-imádság után a Szent Péter-téren egybegyűlteknek mondott: „Testvéreink vérüket áldozzák pusztán azért, mert keresztények.” Később egyik, a pápa lakhelyéül szolgáló vatikáni Szent Márta-házban tartott reggeli homíliájában, amelyet a katolikus sajtó nem rejtett véka alá, csak épp azok nem hallották meg, akiknek szánta, bővebben is kifejtette mondanivalóját: „Ami Szent István első vértanúval, aztán az aprószentekkel megtörtént, az ma is folytatódik megannyi keresztény halálával, akiket a Krisztusba vetett hitük miatt ölnek meg. Létezik ugyanis vérszomjas keresztényüldözés: például amikor vadállatok tépték szét a keresztényeket a nézőtéren helyet foglalók örömére, vagy amikor a szentmise után, a kivonuláskor felrobbantott bombával röpítették a levegőbe őket. Van azonban »fehér kesztyűs« üldöztetés is, mely a kultúra álarca mögé rejtőzik, és a társadalom egyik szegletébe szorítja vissza az embert, egészen odáig menően, hogy elveszik a munkáját, ha nem alkalmazkodik a törvényekhez, melyek a Teremtő Isten ellenébe mennek.” (Erre rezonál a 2006–2016 között Erdő Péter magyar bíboros által elnökölt Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának tavaly októberi, monacói gyűlésén megszövegezett állásfoglalása, amely Európát olyan kontinensnek látja, „ahol számos társadalmi és kulturális hatás nyomására a kereszténységet mindinkább perifériára szorítják hátrányos megkülönböztetés révén”.)
3.
A kultúra álarca: nagyon érdekes szókapcsolat. Karácsony táján érdemes elgondolkodni, vajon erről van-e szó, amikor a közterekről bírói ítélettel vagy civil nyomásra kitiltott betlehemekről hallunk, mivel azok sérthetik a más vallásúak vagy másként gondolkodók isten tudja, miféle érzékenységét egy olyan kontinensen, ahol a néhai Antall József magyar miniszterelnök sokat idézett bonmot-ja szerint „még az ateista is keresztény”? Erről van-e szó, amikor abszurdba hajló érveléssel II. János Pál pápa köztéri emlékművének megcsonkítására tesznek kísérletet, mondván: igen feltűnő azon a kereszt? Erről van-e szó, ha azért bélyegeznek „túlságosan vallásosnak” egy karácsonyi reklámot, mert annak a mottója „Christmas begins with Christ”? Erről van-e szó, ha média-hatóságok betilthatnak egy keresztények kivégzéséről szóló beszámolót, mivel azt „erőszak-keltőnek”, sőt „pornográfnak” minősítenek? És erről van-e szó, ha nyögvenyelős nyelvészkedéssel bizonygatják, hogy sérti a gendersemlegesség ideológiáját, ha Isten nevének említésekor egyes európai nyelvekben a hímnemű személyes névmást is ejteni kell? Szinte mindegy, melyik esetet melyik haladó társadalom gyöngyözte ki magából, elég annyi, hogy európai példákat citáltam a közelmúltból.
4.
Mielőtt megnéztem volna Martin Scorsese Némaság (Silence) című, ez év tavaszán bemutatott filmjét, bevallom: keveset tudtam a japán kereszténység megrázó történetéről. Jártam ugyan Tokióban Tange Kenzó csodálatos Szűz Mária-katedrálisában, amely rendkívül népszerű esketési helyszín a nyugatos menyegzőkért bolonduló japánok körében, múzeumi tárlóban láttam taposóképet, amely a Tokugava-sógunátus hírhedt, keresztényellenes rituális tárgya volt, sőt: ismertem a Mária-kannon, azaz a buddhista Madonna ábrázolásmódjának jelentéstartalmát is, összefüggéseiben azonban mégsem tudtam értelmezni a Japánban látottakat. Szégyen vagy sem, a sok vizuális inger egyszerűen elnyomta bennem a gondolkodó embert, a Némaság tehát olyan volt, mint egy megvilágosodás. Kartográfusok érezhettek hasonlót, amikor végre kiszínezhettek térképeiken a tenyérnyi ismeretlent. A monumentális alkotás cselekményéről nem ejtek szót, hozzáférhető már a különféle adtahordozókon, ínyenceknek viszont Endó Súszaku azonos című, magyarul is megjelent regényét, esetleg az 1972-ben Cannes-ban is bemutatott Némaságot (Chinmoku) ajánlom, amely Shinoda Maszahiró munkáját dicséri. Kis leleményességgel ez utóbbit is könnyen elérhetjük online, érdekes tanulmány lehet a két filmes látásmód összevetése. A lényeg azonban az, ami a történet vertikalitásából fakad: a szélsőséges környezetben megélt hit ereje, amely a folyamatos fenyegetettségnek és állandó életveszélynek való kitettség, a nyilvános vallásgyakorlás lehetetlensége, valamint a totális üldöztetés ellenére is képes évszázadokon át összetartani, megőrizni egy közösséget. Valami távoli, sejtelmes bizonyosság pisla fénye világít a mindennapi gyarlóság, reménytelenség és megalázottság sötétjében. Erős a párhuzam a közel-keleti kereszténység másfél évezreden át megélt, és napjainkban már a végkifejletéhez érkező tragédiájával. Noha Scorsese több évtizeden át dédelgette tervét, egyértelmű, hogy ez adja a Némaság filmes adaptációjának aktualitását.
5.
Az Open Doors (!) nevű keresztény emberi jogi szervezet kimutatásai szerint az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt a kereszténységük miatt üldözöttek száma, ezzel párhuzamosan pedig megduplázódott a keresztény templomok ellen elkövetett támadások száma is. A holland civil szervezet a 2016-os adatok alapján mintegy 215 millióra teszi a hitük miatt üldözött vagy hátrányos megkülönböztetésben részesülő keresztények számát. A száraz statisztikáknak sokféle, a hétköznapi emberek száma is értelmezhető képlete jelent meg a sajtóban: minden öt, vallása miatt üldözött emberből négy keresztény, minden öt percben legalább egy keresztényt megölnek a hite miatt, minden tizenkettedik keresztény valamilyen diszkrimináció, üldöztetés vagy fizikai erőszak áldozata lesz a kereszténysége miatt. A helyzet súlyát jelzi, hogy a témában számos nemzetközi konferenciát szerveznek már évek óta, legutóbb például Budapesten (január és október), Genfben (március) és Washingtonban (május) került sor hasonlóra. Szakemberek az üldöztetés legfőbb okát a szélsőséges iszlám terjedésében látják, és úgy gondolják, hogy a közel-keleti válság legnagyobb vesztesei maguk a Krisztus-hívők, hiszen őket azokban az országokban is hátrányos megkülönböztetés vagy fizikai erőszak éri, ahol a hatóságok egyébként szigorúan lépnek fel a szélsőségekkel szemben. Ennek szomorú példái voltak a legerősebb és legnépesebb közel-keleti keresztény közösség, a nagyjából 10 milliós egyiptomi kopt ortodoxok templomai elleni virágvasárnapi merényletek, amelyek három hónapig tartó rendkívüli állapotot eredményeztek az országban. Ferenc pápa egyiptomi látogatását is ennek árnyékában sikerült tető alá hozni, az Al-Azhar nevű legfőbb egyiptomi szunnita központ pedig szokatlanul éles hangon szólalt meg a tragédia kapcsán. Henri Boulad, a tudós egyiptomi jezsuita páter a merényletek után alig pár órával tartott alexandriai szentbeszédében szinte dacosan reagált a történtekre: „A gyűlöletünket nem kapjátok meg! Szeretünk titeket!”
6.
Júniusban vetítette a magyar köztelevízió Övék a mennyek országa című dokumentum-sorozatának első, észak-iraki üldözött keresztényeket bemutató epizódját, amelynek létrejöttében Böjte Csaba ferences szerzetes tevékeny részt vállalt. Az egyiptomi kopt keresztényekről szóló fejezetet már a szeretet ünnepének közeledtével, advent harmadik vasárnapján tűzték műsorra, talán jelezve: karácsony elmúltával feltartóztathatatlanul közeledik a keresztáldozat, és nem telhet el úgy az ünnep, hogy nem gondolunk a szükséget szenvedő, másfélezer éven át kitartó, most mégis a szemünk láttára kipusztuló ősi keresztény közösségekre. Vajon hányan vesszük ma komolyan – akár egy ima erejéig – Boulad atya krisztusi szeretetben gyökerező, dacos fogadalmát, amely a modern kori mártíromság és a megbocsájtás erejébe vetett hit jelmondata egyaránt lehetne? És vajon mi, kényelmes európaiak, akik a vásári karácsonyok ragyogásában fürdőzünk heteken át, ugyan hány esztendeig volnánk képesek kitartani egy olyan környezetben, ahol az ádventnek mintha már sohasem akarna vége lenni? Laczkó-Vass Róbert / Szabadság (Kolozsvár)2017. december 22.
Válasz Csoma Botondnak
Tisztelt képviselő úr, kedves Botond, „két jogász, három vélemény”, tartja a mondás. Tiszteletben tartom a véleményedet akkor is, ha messze nem osztom azt.
Igazságügyi „csomagként” híresült el a PSD-ALDE-RMDSZ által támogatott több jogszabályt módosító törvénytervezet-folyam, amely a Bírók és ügyészek jogállását (303/2004), a Legfelső Bírói Tanács működését (317/2004), a bíróságok szervezését szabályozó (304/2004) törvények mellett a Feddhetetlenségi Ügynökség szervezési és működési törvényét, valamint a Büntető Törvénykönyvet és a büntető eljárást (perrendtartást) érintette. Még egyik se jutott el a Hivatalos Közlönyben való megjelenésig, de már több olyan szöveg létezik, amely a Te és a képviselőtársaid szavazatával már átment a parlament két házán. Szerintem továbbra is megtaláljuk a módját annak, hogy folytassuk szakmai vitánkat, érveket és ellenérveket ütköztetve. Azért, hogy kizárjuk a tárgyi tévedéseket, egyelőre lefordítom/beidézem a bíróságok szervezését szabályozó törvény (2004 évi 304 sz.) módosításának általam kifogásolt szakaszát:
„A Legfelső Bírói és Semmitőszék (ICCJ) mellett működő ügyészségen létrejön és működik az igazságszolgáltatás keretén belül nyomozóhatóság, amelyik kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a bírók és ügyészek bűnüldözését illetően az általuk elkövetett bűncselekmények esetében, beleértve a katonai bíróságokon működő bírókat és ügyészeket, valamint a Legfelső Bírói Tanács (CSM) tagjait is.”
Románul a szöveg így hangzik: „În cadrul Parchetului de pe lângă Înalta Curte de Casație și Justiție se înființează și funcționează Secția pentru Investigarea infracțiunilor din justiție, care au competență exclusivă de a efectua urmărirea penală pentru infracțiunile săvârșite de judecători și procurori inclusiv judecătorii și procurorii militari și cei care au calitatea de membri CSM.”
Az előző irásomban megfogalmazott kérdésekhez hozzá tennék még néhányat, válaszodat várva:
Hogy van az, hogy szerinted és a törvénycsomagot támogató PSD-ALDE-RMDSZ szerint a javaslatok az emberi jogok kiterjesztését célozzák, mikor hiteles emberjogi szervezetek ellenzik a törvénycsomag elfogadását?
Hogy van az, hogy miközben a „csomag” támogatói európai uniós jogi normákat hoznak fel hivatkozási alapként, fontos EU-tagországok aggodalmukat fejezik ki a jogállam ellehetetlenítését illetően a „csomag” változatlan formában való elfogadásával kapcsolatban?
Hogy van az, hogy az amerikai nagykövetség egyenesen Oroszország befolyását emlegeti a „csomag” kapcsán?
Hogy van az, hogy a Legfelső Bírói Tanács (CSM), a Legfelső Ügyészség (PICCJ), a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) és a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT), magyarán az egész szakma ellenezte a „csomagot” úgy, ahogyan az ma kinéz, és ahogyan azt eddig megszavazták?
Hogy van az, hogy szerte az országban a jogászhallgatók az alkotmánnyal a kezükben tiltakoznak az egyetemek lépcsőin a „csomag” ellen?
Hogy van az, hogy bírók és ügyészek eddig példátlan módon szerte az országban nyíltan tiltakoznak a „csomag” ellen?
Kolozsváriként milyen érzés látni/hallani, amikor ezrek kiáltják a Főtéren, hogy az RMDSZ rossz oldalra állt a jogállam védelmének ügyében?
Kívánok neked, a Szabadság olvasóinak és minden kolozsvárinak boldog karácsonyt és újévet!
Barátsággal,
Eckstein-Kovács Péter Szabadság (Kolozsvár)2017. december 22.
Domokos Gézára emlékeznek halálának tizedik évfordulóján
Az erdélyi magyar művelődésszervező, író és politikus halálának tizedik évfordulója alkalmából nyilvános megemlékezést szervez a Domokos Géza Egyesület és a Kriterion Alapítvány június 26-án Csíkszeredában, valamint 27-én magánjellegű megemlékezést Zágonban, olvasható az egyesület közleményében.
Domokos Géza vezetése alatt (1969–1990) a Kriterion Könyvkiadó a magyar szépirodalom és tudományosság tekintélyes és sikeres műhelyévé vált. Saját vallomása szerint a Kriterion sikerét egyaránt köszönhette szerzőinek, szerkesztőinek, terjesztőinek, olvasóinak, valamint az önkéntes történészekből, írókból, műfordítókból, kutatókból álló tanácsadói testületének. Elkötelezett híve volt a magyar és román kultúra egymásrautaltságának. A magyar mellett, a Kriterion román, német, szerbhorvát, ukrán, jiddis, szlovák, orosz, tatár és török nyelven jelentetett meg műveket.
A romániai rendszerváltást követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyik alapítójaként és elnökeként (1989–1993) vallotta, hogy a romániai magyarság nemzeti céljai elválaszthatatlanok az ország jogállam-, gazdasági reform-, illetve a demokráciát és jólétet megalapozó polgári erény-igénytől.
A 2011-ben alakult Domokos Géza Egyesület a köz szellemi gyarapodását célzó szakmai beszélgetések, diákképzések, fiatalok támogatása, teljesítmény-jutalmazások és a névadó hagyatékának ismertetése révén kívánja ápolni Domokos Géza emlékét, olvasható a közleményben. Szabadság (Kolozsvár)2017. december 22.
Kelemen Hunor rossz néven vette az Európai Néppárt bírálatát
Az RMDSZ nem érdemelte ki azt a bírálatot, amelyet az Európai Néppárt (EPP) elnökétől, Joseph Daultól kapott csütörtökön az igazságszolgáltatási reformok megszavazásáért – mondta az MTI-nek a szövetség elnöke.
Kelemen Hunor arra a román médiában közzétett nyilatkozatra reagált, amelyben az EPP elnöke a jogállamiságot aláásó, az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadásként értékelte a törvénycsomagot, és végül sajnálkozását fejezte ki, hogy annak megszavazásában az európai néppárti tagsággal rendelkező RMDSZ is segítette a szociálliberális kormánytöbbséget. Igazságügy: nem teszi ki az ablakba az RMDSZ az Európai Néppárttól kapott bírálatot Veszélyben van a romániai igazságszolgáltatás függetlensége az igazságügyi törvények módosítása miatt az Európai Néppárt (EPP) szerint, amely egyúttal elmarasztalta az RMDSZ-t a bukaresti kormánykoalíció kezdeményezéseinek támogatása miatt.
Az RMDSZ elnöke szerint az elfogadott korrekciókra szükség volt, azok nem csorbítják a korrupcióellenes harcot, és a kérdést nem szabad a jobb- és baloldal ideológiai szembenállása alapján kezelni.
Úgy értékelte: Daul állásfoglalása az EPP Romániában ellenzékben lévő tagszervezeteit – a Nemzeti Liberális Pártot és a Népi Mozgalom Pártot – hivatott támogatni.
Sajnálatosnak tartotta ugyanakkor, hogy Daul belekeverte az RMDSZ-t, annak ellenére, hogy korábban levélben tájékoztatta az EPP elnökét, miért támogatja az RMDSZ a törvénycsomagot.
Sajnálkozott, hogy Daulnak nem volt a kisebbségi jogokról is hasonló állásfoglalása, amikor a magyar közösséget érte támadás, jogait csorbították, vagy éppen az igazságszolgáltatás részéről érte súlyos támadás a tulajdonjogot.
Kelemen Hunor kifejtette: sokan haragszanak az RMDSZ-re, amiért támogatta, hogy a korkedvezménnyel nyugállományba vonult, majd visszafoglalkoztatott bírák és ügyészek ne kaphassanak egyszerre fizetést és speciális nyugdíjat is, vagy azért, mert az új jogszabályok lehetővé tennék a bírák és ügyészek felelősségre vonását, ha egy-egy hibás döntésükért az Emberi Jogok Európai Bírsága kártérítésre kötelezi a román államot.
Kelemen Hunor jelezte: az RMDSZ támogatása az igazságszolgáltatás átszervezésének szólt, a büntető törvénykönyv és büntető eljárás módosítását célzó kormánypárti javaslatokkal kapcsolatban azonban „óriási fenntartásaik” vannak. A szenátus csütörtökön szavazta meg a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács működését szabályozó törvény módosítását, és ezzel lezárult az igazságszolgáltatás átszervezését célzó törvénycsomag parlamenti elfogadása.
A reform szükségességét a kormánytöbbség az „ügyészállami túlkapások” megfékezésének szükségességével, a korrupcióellenes ügyészek (DNA) állítólagos titkosszolgálati befolyásolásával indokolta.
Romániában csaknem két hónapja rendszeresen tüntetnek az igazságügy átszervezése ellen az ellenzéki szervezetek, amelyek szerint a szociálliberális kormánytöbbség saját korrupt politikusai védelmében akarja megfélemlíteni és „politikai pórázra” kötni az igazságszolgáltatást.
Az EPP elnöke pénteken kiadott nyilatkozatában úgy vélekedett: az igazságszolgáltatás feletti ellenőrzés fokozásával a szocialisták erősítik ugyan hatalmukat, de gyengítik Romániát, a bíróságok gyengítése pedig a korrupciónak kedvez és a szegénység terjedéséhez vezet. MTI; Krónika (Kolozsvár)2017. december 22.
Megkésett karácsonyi ajándék
Sajátos karácsonyi „ajándékkal” kedveskedett a katonai ügyészség az ország polgárainak.
A nagyhét elején jelentették be, hogy a nyomozás során egyértelműen kiderült, az 1989-es karácsonyi időszakban tudatos diverzió zajlott az ország polgárainak megtévesztése érdekében, amelynek célja a diktátorpár megbuktatása után a hatalmat megragadó politikai és katonai klikk hatalmának legitimálása volt. Ezt már ugyan korábban is közölték, ám a mostani bejelentés minden kétséget kizáróan megerősítette az erre vonatkozó információkat.
Vagyis amit hosszú évekig csak összeesküvés-elméletnek hittünk, beigazolódott: a Ceaușescuék elmenekülése utáni órákban, napokban a hatalmat magához ragadó „megmentési front” vezetői mindent gondosan elterveztek. Kitalálták a „terroristákról” szóló rablómesét, majd egyrészt a gépfegyverek hangjának imitálására szolgáló berendezések bevetésével, másrészt a befolyásuk alá vont, akkor még gyakorlatilag monopolhelyzetben levő közszolgálati médiumokban sugárzott álhírek révén, illetve a különböző katonai egységeknek adott, ellentmondásos parancsok által polgárháborús pszichózist idéztek elő.
Ennek nyomán a diktátorpár elmenekülését követő napokban több mint ezren – civilek, katonák egyaránt – haltak meg azért, hogy az állampárt második-harmadik vonalába tartozó klikk a polgárokat a terroristáktól megvédő, gondos vezetők szerepében tetszelegve jogalapot teremthessen arra, hogy a megragadott hatalmat továbbra is megtarthassa.
Ha egyelőre még nem is világos minden részlet, az jórészt tudható, kik azok, akik az illető napokban a szándékosan gerjesztett polgárháborús állapotok kedvezményezettjei voltak. Ion Iliescu és sleppje az összes állami szervre rátette a kezét, és halottakon átgázolva hosszú évekre bebetonozta a hatalmát. Olyannyira, hogy az általa gründolt utódpárt továbbra is a legerősebb, a kormány fő erejét adó politikai erő tud lenni, ennek minden következményével, amit nap mint nap a nyakunkon érzünk.
Mindezek nyomán az lenne az igazán szép, ha jövő karácsonyra – ha több mint két évtizeddel megkésve is – már azt kapnánk ajándékba, hogy megnevezik és bíróság elé is állítják a felelősöket. De akkor sem haragszunk meg, ha nem kell karácsonyig várni. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)2017. december 22.
Bemutatkozott Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának új vezetője
Miután hosszas huzavona után a román külügyminisztérium rábólintott a kinevezésére, Tóth László személyében szerdától új főkonzul áll Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának élén. A marosvásárhelyi születésű diplomata csütörtökön sajtótájékoztatón mutatkozott be.
Hivatalosan is bemutatkozott Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának új főkonzulja csütörtökön a Lázár-ház dísztermében tartott sajtótájékoztatón. A konzulátusnak egyébként közel egy évig nem volt főkonzulja, a korábbi vezető, Zsigmond Barna Pál hatéves megbízatása ugyanis január 31-én lejárt. Szerdán aztán a román külügyminisztérium hozzájárult ahhoz, hogy az új főkonzul elkezdhesse a munkát Csíkszeredában.
Tanárból főkonzul
Tóth László Marosvásárhelyen született 1975. március 28-án, illetve ott is nőtt fel. Érettségi után döntött úgy, hogy Magyarországon folytatja tanulmányait, és a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsésztudományi Karának történelem szakán szerzett diplomát. Ezt követően tanárként helyezkedett el, oktatott általános iskolában és a már említett egyetemen óraadó tanárként is. Közben családot alapított, egy székelyudvarhelyi lányt vett feleségül; három gyerekük született. A találkozón Tóth László elmondta, a magyarországi politikában 2010-ben bekövetkezett változások után kereste annak lehetőségét, hogy a tanári pálya helyett a közszférában helyezkedjen el, és olyan állást szeretett volna, amely által erdélyi ügyekkel foglalkozhat.
Így került 2011-ben a magyar kormányhoz, az akkori Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának területi főreferense lett, és kifejezetten kisebbségpolitikai kérdésekkel foglalkozott.
„A munkámból kifolyólag nagyon sokat utaztam, havonta jártam Erdélyben, így elmondhatom, hogy ismerem a terepet és az embereket. Ez némileg abban is visszaigazolódik, hogy az utcán mosolygó emberekkel találkozok, ezt a bizalmat köszönöm, és remélem, hogy ez pár év múlva is így lesz” – emelte ki a főkonzul, aki bemutatkozása után arról is beszélt, hogy 2006-os megnyitása óta kiemelt intézvénnyé vált a főkonzulátus Székelyföldön.
Mint mondta, a kedvezményes honosítás által nagyon sokan szereztek magyar állampolgárságot, ezért a főkonzulátus legfontosabb feladata a magyar állampolgárok hivatali ügyeinek intézése.
Tóth László szerint azonban emellett jelen szeretnének lenni a székelyföldi kulturális-, sport- és közéletben is, továbbá a külgazdasági kapcsolatok élénkítéséhez is hozzájárulnának. A külképviselet feladatai közé tartozik továbbá a két ország kulturális és gazdasági kapcsolatainak elmélyítése, ennek is eleget szeretnének tenni. A főkonzul ugyanis emlékeztetett, hogy a főkonzuli kerület hét megyéből áll: a három székely megye (Hargita, Maros, Kovászna) mellett Bákó, Neamţ, Szucsáva, és Botoşani megyék is hozzájuk tartoznak.
Babakötvény, anyasági támogatás
A találkozón kitértek arra is, hogy a magyar kormány célja a kedvezményes honosítással kialakult közjogi kötelék elmélyítése, minél több ágazati szakpolitikára való kiterjesztése. Kettő ezek közül a fiatalok életkezdési támogatása, ismertebb nevén a babakötvény, illetve az anyasági támogatás, amelyek január elsejétől igényelhetők lesznek a csíkszeredai főkonzulátus székhelyén. A támogatások kitétele, hogy a gyerek magyarországi anyakönyvvel rendelkezzen, ám a jogszabályok lehetőséget teremtenek arra, hogy a támogatás igénylése és az anyakönyv megszerzése párhuzamosan valósuljon meg. Tehát ha valaki babakötvényt vagy anyasági támogatást igényel, ezzel egy időben elindíthatja az anyakönyveztetési eljárást is. Az anyasági támogatás a gyerek születését követő hat hónapban igényelhető, és bár csak január elsejétől lép érvénybe, visszamenőleges hatálya van. Ez azt jelenti, hogy januárban még azok is igényelhetik, akiknek augusztusban született gyerekük. Iszlai Katalin / Krónika (Kolozsvár)2017. december 22.
A parlament elé terjesztette a Székelyföld autonómiatervezetét Kulcsár-Terza József
Egyéni törvényjavaslatként iktatta a képviselőházban Székelyföld autonómiatervezetét pénteken Kulcsár-Terza József háromszéki parlamenti képviselő.
A Magyar Polgári Párt politikusa a Székelyföld Autonómia Statútumát abban a formában terjesztette a parlament elé, ahogyan azt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kidolgozta és elfogadta.
Háromszék országgyűlési követeként vállalva a rám ruházott felelősséget, ígéretemhez híven 2017. december 22-én a román parlament képviselőházában egyéni törvénykezdeményezésként iktattam Székelyföld Autonómia Statútumát abban a formában, ahogyan azt a Székely Nemzeti Tanács kidolgozta és elfogadta. Bízom abban, hogy ez nemcsak annyit fog jelenteni, hogy Székelyföld autonómiájának ügye a román parlament elé kerül, hanem lehetőségként szolgál majd arra nézve, hogy egy érvek mentén történő párbeszéd nyomán a többségi nemzet is elismerje és elfogadja a teljes nemzeti szabadsághoz való jogunkat. Autonómiát Székelyföldnek! Szabadságot a székely népnek!
„Bízom abban, hogy ez nemcsak annyit fog jelenteni, hogy Székelyföld autonómiájának ügye a román parlament elé kerül, hanem lehetőségként szolgál majd arra nézve, hogy egy érvek mentén történő párbeszéd nyomán a többségi nemzet is elismerje és elfogadja a teljes nemzeti szabadsághoz való jogunkat” – írta a statútum beterjesztését hírül adó közleményében az MPP politikusa. maszol.ro2017. december 22.
Véres színjáték
A kommunista diktatúra utolsó évtizedében Románia lakosságát mély fizikai és erkölcsi nyomorba taszították, melynek nyomasztó hatására egyre többen úgy érezték, hogy napról napra nehezebben cipelhető teherré torzult az élet. Hiszen fizikai és szellemi táplálék, valamint gondolati és lelkiismereti szabadság hiányában már az emberi lét értelme és jogosultsága megkérdőjeleződik.
Ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben azonban mégis csak akadt egy modernkori Dávid, aki szembeszállt a félelmetes Góliáttal, és végül legyőzte azt. Tőkés László református lelkész halált megvető ellenállása ugyanis népfelkelést robbantott ki Temesváron. A félelem bilincseit szétfeszítő tömeget pedig már nem lehetett sem géppisztolysorozatokkal, sem tankokkal megállítani. Napokig tartó és a nyilvánosságra került adatok szerint 93 személy életét követelő harcok árán ugyan, de 1989. december 20-án Temesvár szabad várossá vált.
A hírzárlat ellenére az országban futótűzként terjedt a temesvári események híre, melynek hatására december 21-én Bukarestben, majd Aradon, Szebenben, Marosvásárhelyen, Brassóban és Kolozsváron is utcára vonult a nép, és a kivezényelt fegyveres erőkkel szembeszállva a diktátor azonnali távozását követelte. A palackból kiszabadult szellemet pedig már nem lehetett oda többé visszaszorítani. Másnap a forradalmi láz átterjedt az ország egészére, Ceauşescu pedig tanácsadói unszolására egy helikopter fedélzetén elhagyta a fővárost. Még aznap elfogták, december 25-én rögtönítélő bizottság elé állították, halálra ítélték és kivégezték az ország irányításában fontos szerepet betöltő feleségével együtt.
Úgy tűnt tehát, hogy győzött a népfelkelés, azonban sajnos nem ez történt. Az irányítást a Ion Iliescu nevével fémjelzett kommunista csoportosulás kaparintotta meg, akik hatalmuk törvényesítése és megszilárdítása érdekében a katonai diverziótól sem rettentek vissza. Így eshetett meg, hogy a diktátor bukása után sokkal többen veszítették életüket, mint az ellene kitört népfelkelés vérbefojtásának kísérlete alatt. A bűnösök felelősségre vonása pedig a mai napig várat magára. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. december 22.
Kommunista „karácsony”: illegális angyalka, szekus Télapó
A múlt században, az ötvenes évektől kezdődően a kommunista hatalom egyre jobban igyekezett semmissé tenni a karácsonyi ünnepeket. Ugyanez volt a helyzet a többi, vallásos jellegű ünneppel is. Az erdélyi magyarok mindenek ellenére megőrizték az ünnep szentségét, megtartották a hagyományokat.
Az átkos egyik legjellegzetesebb vicce volt. Megkérdezi Mórickát egy osztálytársa: neked mit hozott a Mikulás? Dincs is Bikulás! – dünnyögi amaz. Hát akkor mi van? Délapó – vágja ki Móricka. Hát akkor mit hozott neked a Télapó? Egy ilyen dagy csokoládébikulást! – mutatja diadalmasan széttárva a karjait.
A hatalom még megnevezésükben is üldözte a vallásos ünnepeket. Így lett aztán a Mikulásból meg az angyalkából többé-kevésbé szocialista Télapó, aki nem szánon, csak szánkón jött, és nem december ötödikén este vagy huszonnegyedikén éjjel, hanem valamikor szilveszter előtt. És általában nem haza ment a többé-kevésbé jó gyermekekhez, hanem az óvodába, napközibe, iskolába, szóval hát olyan helyekre, ahol több gyereket lehetett egyszerre megajándékozni. Amolyan sokoldalúan fejlett szocialista futószalagon folyt az osztogatás. Üres dobozokkal feldíszített karácsonyfa a marosvásárhelyi főtéren 1985-ben.
Egy alkalommal az egyik marosvásárhelyi napköziben az igazgatónő elfelejtette időben megrendelni a Télapót – általában a bábszínházi művészeket, a jobban fekvők a színházéit kérték fel, aztán ha már mind elfogytak a hivatásos művészek, jöttek a műkedvelők, ha meg azok is, hát a kontár civilek. Szóval kapkodott a jobb sorsra érdemes dirinéni, de nem talált még egy szál ámátört sem, ott állt télvíz idején egy szem télapó nélkül. Így aztán kényszerből megdumálta a férjét, hogy öltözzön be. Nem túl szívesen, de megtette a derék férfiú.
Aki egyébként az állambiztonsági szerveknél volt alkalmazásban, őrnagyi rangban.
Eljött a télapójárás, ott tolongtak a szülők a napközi előszobájában lesték a játszótermi történéseket, a haza sólymainak Télapó-fogadását. Aztán egy adott pillanatban a férfiak kezdtek egymás után kiszállingózni az udvarra, cigarettázást mímelve, de közben taknyuk-nyáluk összefolyt a röhögéstől. Az történt, hogy egyik szülő, aki ismerte az óvónéni férjét, visszafojtottan továbbadta a többi apukának: szekus a Mikulás.
Az ötvenes években, amikor még annyira nem mertek belemászni az emberek lelkivilágába és még egy Magyar Autonóm Tartományt is létrehoztak, az angyalka kapott olyan nyolcévnyi haladékot – nem tüntették el teljesen. De már csak amolyan megtűrt, majdhogynem persona non grata volt. De hát hogyan is merte volna felvenni a versenyt a törzsökös párttitkárokkal, akik büszke daccal járták ki korábban a burzsoá elemi iskola három-négy, majd a népi demokrácia látogatás nélküli tagozatának újabb három-négy osztályát, hogy aztán megdicsőülve üljenek be igazgatói bársonyszékekbe vagy a pártkabinetek büdös burzsujoktól elkobzott karosszékeibe.
Szóval azt is mondhatnók, hogy az angyalka lapított, de azért eljárt karácsonykor ajándék-osztani. Főként falun, mert ott még nem éleződött annyira az osztályharc. Bár... Csak amikor elkezdték a kulákokat kilövöldözgetni a tóthzolik meg lőtelászlók, akkor vonult illegalitásba az angyalka falun is. Pedig ő nem is volt kulák. De azért faluhelyen még sokáig folyt a betlehemezés.
Emlékszem, Vásárhelyen az ötvenes évek közepén is jártak még a betlehemesek. Legalábbis az akkor külteleknek számító Szentgyörgy téren bekopogtak a tizenkét családos bérházudvar minden lakásába. És be is fogadták őket mindenütt. Eljátszották a gyertyával kivilágított tornyos istállóban a történetet, s a „lopják a sonkát" kiáltásra pánikszerűen menekültek, hónuk alatt az arasznyi szalonnával, kolbásszal, kaláccsal, de előtte még módszeresen megitták a köményes pálinkát, amit a ház ura jó előre kikészített az egyszobás szűk lakás asztalára.
Akkortájt a karácsonyi csomagba pléhből készült, pirosra festett, kulccsal felhúzható kisautó, baba, ember-ne-mérgelődj nevű társasjáték, némi házi készítésű szaloncukor, esetleg Eugenia keksz, házicsokira emlékeztető gyurma, dió, alma került.
Ajándék játékokat beszerezni nem egykönnyen lehetett. A város egyetlen gyerekáruháza a Gulliver volt. Előbb a főtéren, a mostani Nemzeti Bank környékén működött, ahol ha húsz ember bement, valakinek ki kellett jönni, hogy újabb vevő beférjen. Aztán átköltöztették a katonaszobor jobbjára, egy tágasabb helyiségbe. Ide már akár harmincan is betérhettek. Volt benne baba, meg baba, meg újabb baba, plüss- meg gumiállatok, két-három féle társasjáték és rengeteg iskolai egyenruha.
Később aztán a városon is érzett az ünnepi hangulat. A Bartók utca sarkán levő Mercur üzlet, a vele szemben levő Extra, meg a Bolyai-sarkon levő Corso tetejére kiírták, hogy ajándékok hónapja, meg hogy boldog új évet. Államnyelven. Innen lehetett tudni, hogy karácsony jön. És még onnan, hogy a virágóra helyére beállítottak egy nagy fenyőt, teleaggatták színes gömbökkel, meg rengeteg becsomagolt üres dobozzal, s kivilágították. A dobozok az ajándékokat voltak hivatottak jelképezni. Egy éjszaka néhány illuminált egyenrangú kisebbségi leszedett néhány dobozt, bontogatták őket, aztán hogy kiderült, csak kívül ajándék, belül üres, földhöz vágták őket bősz kiáltással, miszerint szarnak ők az ilyen télifára. Na meg onnan is lehetett tudni, hogy karácsony jön, hogy a tömbházak erkélyein megjelentek a karácsonyfák. Jobb helyeken kettő is. A jobb helyek azok voltak, ahol pártaktivisták, igazgatók, katonatisztek, rendőrök vagy félénkebb, megalkuvóbb vásárhelyiek laktak. A két fa a következőképpen működött. A családfő egyszerre kettőt vásárolt meg, majd kitette őket az erkélyre. Karácsony szombatján egyiket bevitte, feldíszítették, hadd legyen karácsonya a büdös kölöknek, mint a többi prolinak. A másik fa kinn maradt az erkélyen, jól látható módon. Hogy lássa az aktivista elvtárs, vagy a párttitkár elvtárs, ha arra jár, mert hát biztosan arra jár majd nézelődni, hogy ők nem karácsonyfát, hanem télifát állítanak, és nem karácsonykor, hanem kimondottan szilveszterre, mint a többi öntudatos kommunista. Aztán december 31-én szépen lefektették a kint levő fenyőt a terasz padlójára, hogy olybá tűnjön, mintha bevitték volna feldíszíteni. Vízkereszt után kidobták mind a kettőt a szemétre. Akkor már a kutya sem nézte, hogy melyik lakrészből hány fa kerül a kuka mellé.
Az akkori egyetlen napilapnál ’89 előtt egymással beszélgetve csak télikarácsonyfát mondtunk. Hogy megkapja a császár is ami neki jár, meg az ünnep se szenvedjen csorbát. Egy kicsit olyan volt ez, mint a nyárimikulás. Bakó Zoltán / liget.ro2017. december 22.
Izsák Balázs: ha kell, újra és újra leteszik a Parlament asztalára a székely nép jogos követelését
A Székely Nemzeti Tanács elnöke nyílt levélben köszönte meg Kulcsár Terza József képviselőnek, hogy benyújtotta a Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetet a Parlament elé.
Tisztelt Képviselő Úr!
A Székely Nemzeti Tanács nevében megköszönöm Önnek, hogy a Székely Nemzeti Tanács által elfogadott, Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetet a Parlament elé terjesztette. Engedje meg, hogy a nyilvánosság előtt részleteiben elemezzem ennek a lépésnek a fontosságát.
1. A székely nép a törvénytervezet korábbi, kétszeri elutasítása ellenére sem mond le Székelyföld területi autonómiájáról.
2. Az ország törvényhozó szerve, a Parlament, egyben a romániai társadalmi párbeszéd legmagasabb szintű fóruma. Ez az egyetlen méltó fórum, ahol a székelység saját jövőjéről párbeszédet folytathat az ország többségi lakosságával.
3. Székelyföld Autonómia Statútuma, egy olyan törvénytervezet, amely Székelyföld lakóinak teljes és tényleges egyenlőségét biztosítja, mint ilyen hozzájárul a jogállamiság és a demokrácia elmélyítéséhez Romániában. A törvénytervezet beterjesztésével ezt az üzenetet is meg kell kapnia a román közvéleménynek és a román politikai osztálynak: a székely autonómiatörekvések elválaszthatatlanok azoktól a céloktól, amelyeknek minden elkötelezett román demokrata híve.
4. Székelyföld Autonómia Statútuma az egyetlen olyan törvénytervezet, amely a román társadalom egészének felmutatja a székely székek által őrzött hagyományos értékeket, azt az akaratot, hogy az itt élő közösség ezeket meg kívánja őrizni. Ezen keresztül tettük láthatóvá, hogy a széki központoknak, a székely városoknak vissza akarjuk adni mindazokat a közhatalmi jogosultságokat, amelyek a történelmi hagyomány és a helyi közösség igényei alapján őket megilletik.
Tisztelt Képviselő Úr!
A Székely Nemzeti Tanácsban, küldöttekként, együtt szavaztunk arról, hogy parlamenti képviselők, vagy állampolgári kezdeményezés révén harmadszor is a Parlament elé kívánjuk terjeszteni Székelyföld Autonómia Statútumát. 2008. október 25-én, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében, amikor ezt a határozatot elfogadtuk, nem tudtuk azt, hogy éppen Ön lesz az, aki ezt a küldetést teljesíti.
Történelmi pillanat ez a mai. Székelyföld Autonómia Statútumának eddigi nyolc beterjesztőjének (Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, Szilágyi Zsolt, Pécsi Ferenc, Toró T. Tibor, Vekov Károly, Becsek-Garda Dezső és Sógor Csaba) névsora kiegészül egy kilencedik névvel, az Ön nevével.
Bízom abban, hogy addig a pillanatig, amíg a román közvélemény és román politikai osztály is ráébred arra, hogy Székelyföld Autonómia Statútumának elfogadása Románia érdeke is, mindig lesznek olyan követei Székelyföldnek, akik támogatják, érvelnek mellette és szavazatukkal megteremtik annak lehetőségét, hogy a tervezet törvényerőre emelkedjen, s ha kell, újra és újra leteszik a román Parlament asztalára a székely nép jogos követelését.
Ennél reménytelibb várakozást Advent idején nem is kívánhattunk volna magunknak.
Áldott Ünnepeket és sikeres, boldog új évet kíván:
Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Marosvásárhely, 2017. december 22. itthon.ma/erdelyorszag2017. december 22.
Iohannis most sem figyelt a magyarok igényeire
Visszaküldte megfontolásra a parlamentnek Klaus Iohannis román államfő csütörtökön az oktatási kerettörvény két hete elfogadott módosítását, amely megteremtette volna a jogi feltételét annak, hogy a parlament törvénnyel alapítsa újra a helyi hatóságok által felszámolt magyar tannyelvű marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumot.
A visszadobott törvénymódosítás - a marosvásárhelyi iskolaügy szempontjából fontos cikkely mellett – alapvetően a mezőgazdasági szakoktatás átszervezéséről szól. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ősszel, amikor bebizonyosodott, hogy az ellehetetlenített marosvásárhelyi felekezeti iskola ügyét helyi szinten nem sikerül rendezni, ezt a – jogalkotási eljárás előrehaladottabb szakaszában lévő – törvénymódosítást használta fel arra, hogy a központi hatóságok számára megteremtse a beavatkozás lehetőségét, utat nyisson a politikai megoldás előtt.
Az államfő ugyan nem a törvény általi iskolaalapítás lehetősége, hanem a törvénymódosítás más rendelkezései ellen emelt kifogást, de a parlamenti procedúra megismétlése a marosvásárhelyi iskolaügy rendezését is hátráltathatja.
Az oktatási kerettörvény gyors kihirdetésének reményében csütörtökön a bukaresti képviselőház már meg is szavazta a marosvásárhelyi felekezeti iskola újraalapításáról rendelkező törvénytervezetet, ám az államfő mostani lépése kérdésessé teszi, hogy a meghurcolt iskola helyzetét rendező tervezetet ilyen körülmények között elfogadja a kétkamarás román parlament szenátusa.
A Maros megyei tanfelügyelőség szeptember elején függesztette fel a magyar tannyelvű katolikus iskola működését egy tavaly kezdődött, az iskolaalapítás törvényességét megkérdőjelező ügyészségi eljárásra hivatkozva. Az intézkedés következtében a magyar kormány bejelentette, hogy csak akkor fogja támogatni Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), ha Bukarest megnyugtatóan rendezi a tanintézet jogi státuszát. MTI; itthon.ma/erdelyorszag2017. december 23.
Mi fog kiderülni? – Közérdekű információk közlésére kötelezte a törvényszék az RMDSZ-t
Egy sor közérdekű információ közzétételére kötelezte a Kolozs megyei törvényszék elsőfokú ítéletében a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ). A csütörtökön kimondott ítéletet a romániai bíróságok portálja közölte a hét végén.
Az RMDSZ-t az Átlátszó Erdély portál perelte be, miután a szövetség elutasította, hogy a gazdálkodására vonatkozó részletes információkat közöljön. A portál azt szerette volna megtudni, hogy mire költötte a szövetség azt a mintegy 28 millió eurónak megfelelő összeget, amelyet az utóbbi hat évben az erdélyi magyar nemzeti közösség képviselőjeként kapott a román költségvetésből.
A törvényszék arra kötelezte az RMDSZ-t, hogy közölje a tulajdonában álló ingatlanok listáját, valamint azt is, hogy kitől, mikor, mennyiért vásárolta ezeket, közölje a bérelt ingatlanok listáját, valamint azt is, hogy kitől mennyiért bérli ezeket. A törvényszék ítélete szerint a szövetségnek az ingatlanokra fordított karbantartási költségekről is számot kell adnia, valamint arról, hogy 2009 óta milyen képzőművészeti alkotásokat vásárolt, kiktől és mennyiért. Emellett közölnie kell, hogy az utóbbi hat évben a szövetséget képviselő emberek milyen kiszállási díjat számoltak el külföldi utazásaik alkalmával. Az ítélet nem jogerős. A kikézbesítésétől számított 15 napon belül lehet fellebbezni ellene.
Egy május végi sajtótájékoztatón Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kijelentette: a közérdekű információkhoz való hozzáférést biztosító törvény nem vonatkozik az RMDSZ-re, de a szövetség 2009-ig visszamenően nyilvánosságra hozza honlapján a közpénzek elköltésére vonatkozó valamennyi adatot. A szövetség a 2010 és 2016 közötti gazdálkodásáról közölt vázlatos adatokat a honlapján.
A közérdekű információkhoz való hozzáférést biztosító törvényt egyébként éppen az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt képviselőinek a kezdeményezésére módosította úgy a parlament, hogy az immár egyértelműen vonatkozik a pártokra és a közhasznú civil szervezetekre is.
Az RMDSZ ugyan pártként működik a román parlamentben, de érdekvédelmi civil szervezetként van bejegyezve.
A román költségvetésből a magyar közösségnek nyújtott, és az RMDSZ által kezelt támogatás kérdése több mint egy évtizede érzékeny témája az erdélyi magyar közéletnek. Az ellenzéki magyar pártok több rendben azzal vádolták a szövetséget, hogy pártépítésre használja a közösségnek szánt pénzt. MTI; Székelyhon.ro2017. december 23.
Léleknek való a díszkivilágítás (Karácsony)
Jóformán nincs, de lehetne – ez a betlehemezés jelenlegi helyzete Háromszéken, a több évszázados múlttal rendelkező karácsonyi pásztorjátékot csupán Kézdiszentléleken mutatják be. A betlehemezés kiváló ismerője, Kakas Zoltán sepsiszentgyörgyi néprajzos, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott munkatársa évtizedeken át gyűjtötte Gyimesben e népszokás adatait, fényképezte, hanganyagot rögzített, filmezett. 1989 után több kézdiszéki településen szorgalmazta az újrakezdést, felkarolva a betlehemezőket. Nem rajta múlott, hogy térségünkben mára alig maradt, aki folytatná eme értékes hagyományt, ellentétben a gyimesiekkel, ahol megszakítás nélkül, még a pártállami diktatúra idején is rendszeresen betlehemeztek. Az idén hetvenöt esztendős Kakas Zoltánt nem csupán etnográfusként, hanem természetvédőként, az egykori Nemere Természetjáró Kör vezetőjeként, a Bao-Bao honismereti túrasorozatok kezdeményezőjeként, kiváló fotósként ismerik.
Régi maksai karácsonyok Kakas Zoltán gyermekkori karácsonyai szegényesek, ám mégis feledhetetlenek. Meghitten, szűk családi körben és templomban ünnepelték, hiszen az ötvenes években, a kollektivizálás idején – Kakas Zoltán cseperedése pont erre az időszakra esik, ugyanis 1942. augusztus 2-án született – szülőfalujában, Maksán is nehéz esztendők jártak. Jézus születésének napja tiltott éppen nem volt, csupán megtűrt, titokban tartott, akkoriban a kommunisták az egyházat is üldözték. A tanítóknak még a karácsonyfa öltöztetésével is óvatosaknak kellett lenniük, nehogy szemet szúrjon, és „kibeszélje” a szomszéd gyermek. Akinek nem volt vezető beosztása, emelt fővel mehetett a helybeli református templomba, a pedagógusoknak már óvatosabbaknak kellett lenniük, hiszen „főbenjáró bűnnek” számított, ha istentiszteleten vettek részt, akik pedig valamilyen tisztséget töltöttek be, azok kétszer is meggondolták, vállalják-e, hogy felkeresik az istenházát. Megtörtént, hogy a tanács elé kiállt valamelyik felpöckölt orrú vezető, s harsányan odakiáltott a templomba igyekvőknek: miért mentek, ugyan mit kaptok ott? Ezt az akkori agitátorok feladatként is kapták az ateista államban, sokan hitték, ez a jövő. Mégis, a kollektivizálás idején karácsonykor békesség honolt Maksán, bármekkora nyomás nehezedett az emberekre. A faluban a mezőgazdasági szövetkezet 1950-ben alakult, és olyan elnökre is emlékeznek, aki még írni sem tudott, épp hogy kínnal-bajjal begyakorolta odakaparintott aláírását, ugyanis sűrűn kellett okmányokat kézjegyével ellátnia. Karácsonyi emlékei közül Kakas Zoltán egy rendhagyót idéz fel: tizenöt-tizenhat évesen már Kézdivásárhelyen járt szakiskolába, következett a téli vakáció, s a szenteste éppen szombatra esett, haza kellett menniük. Diáktársaival hiába álldogáltak az út szélén, senki sem vette fel őket, forgalom is alig volt az akkori köves úton, így hát télvíz idején – azokban az esztendőkben karácsony tájékán mindig leesett a pompás hó – gyalogosan indultak haza, ki-ki a saját falujába. „Embertelen” volt ez a húsz kilométeres gyaloglás Kézdivásárhelyről Maksára az országúton, ő maga estére, sötétben toppant be a családi házba édesanyja, nagymamája örömére, megnyugvására. Nehezen, de hazaért, ezt a karácsonyestét azóta sem feledte. Ma is őriz olyan becsomagolt kockacukrot, amely gyermekkorában a hiányzó ünnepi szaloncukrot helyettesítette, s bizony az akkori nincstelenségben szerencsésnek számított, aki bár ezüst, arany papírba burkolt fehér cukortömböt aggathatott a fára a nélkülözhetetlen piros alma, sütemény és bronzfestékkel színezett dió mellé. „Nagy luxusnak számított, ha kockacukrot lehetett felöltöztetni”, az ajándékozás is nagyon szerény volt, a gyermekeket kis ruhadarabokkal lepték meg, általában ennyire futotta a családoknak. „És ettől függetlenül azok a karácsonyok mégis szépek voltak, hatalmas havazásokkal, lehetett szánkózni, játszani a hóban, hóembert építeni. Gyermekek voltunk, fiatalok voltunk, erre a korra mindenki örömmel emlékezik, a nehézségeket elfelejtettük.” Betlehemezők alkonya Kézdivásárhelyi diákként előbb a régészet keltette fel érdeklődését, több megyei ásatáson is részt vett, majd a néprajzi gyűjtés, az etnográfia felé fordult. Kakas Zoltán autodidakta módon, ismert etnográfusokkal kapcsolatot tartva, a húsvéti néphagyományoktól, tojásírási szokások tanulmányozásától jutott el a betlehemezésig. Balázs Márton Adatok Háromszék vármegye néprajzához című kötetében öt betlehemes játék leírásáról olvasott, e leírás arra is utalt, ennek jó hagyománya volt Háromszéken is. Erre vonatkozóan több emléket, köztük lemhényi feljegyzést ő maga is talált 1974-ben Paizs Dénes bácsinál. A fiatal betlehemezők álarcosan, szerepek szerint beöltözve, házról házra járva, illetve templomban (ilyenkor kevesebb vicces elszólással) adták elő pásztorjátékukat, amely Szállást keres a szent család néven is ismert. A népi forgatókönyv szerint a várandós Mária Szent Józseffel elindul Betlehem felé, pihenőt keresnek, ám a király városon kívüli istállóba utasítja őket, ahol aztán megszületik a kis Jézus. A játékot szenteste adták elő a templomban, majd december 25-étől kezdődően házról házra jártak 9–13 fős csapatban, s a lakók megtiszteltetésnek érezték, hogy bekopogtak hozzájuk a betlehemezők. Háromszéken 1990 előtt már nem volt betlehemezés, a pártállam hatóságai „kiirtották” azt, mert veszélyesnek, bűnnek tartották, hiszen több évszázados néphagyomány, közösségi érték. Viszont megmaradt Gyimesben, ott megszakítás nélkül betlehemeztek, egy-egy településen akár tíz csoport is. Nagypatakon, Hidegség szomszédságában Kakas Zoltán találkozott olyan adatközlővel, aki legalább tízszer járt az elvtársaknál Csíkszeredában, amíg azok jóváhagyták a pásztorjáték bemutatását. S ha nem bólintottak volna rá, vélhetően az sem tántorította volna el őket. Ráadásul a gyimesi vezetés is volt annyira „rugalmas”, hogy nem szaladtak azonnal jelenteni a megyei pártbizottságnál, ha valakik például Jávárdiban megtanulták és előadták a betlehemest. S hogy még a diktatúra idején láthatta az autentikus, gyimesi betlehemezőket, meghatározó élménye, ma is meghatódik, amikor erre gondol. Gyönyörű hangokat hallhatott, meg is hurcolták az egyik csoportot miatta – emlékezik vissza Kakas Zoltán. Besúgták őket, majd behívták a szereplőket a rendőrségre, ám Gyimesközéplok párttitkára ismerte a sepsiszentgyörgyi néprajzost, s közölte a rendőrökkel, „nem magyarországi, tőle nem kaphatnak kávét”, s kérte őket, ne zaklassák a betlehemező csángó fiatalokat.
A rendszerváltás előtt Kakas Zoltán gyimesi betlehemezőket fotózott, filmezett, hanganyagot gyűjtött, majd 1990 után keresni kezdte Háromszéken is azt, amiről Balázs Márton is írt, feljegyzések, énekek, szövegek, adatközlők után kutatva. Berecki adatokat talált, de gyűjtött Kovásznán, s még baróti anyagra is bukkant (ott érdekes módon dupla szereposztásban adták elő), a kottázásban Török Csorja Viola segítette. A legrégebbi háromszéki pásztorjátéknak a kézdiszentlélekit tartják, az 1600-as években jegyezték le, szövege meg is jelent a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben még az ötvenes években. Kézdikőváron is ismerték a betlehemes játékot, az ottaniak is emlékeztek szövegrészekre, fénykép került elő az 1930-as évekből. A betlehemezők egyébként szerették fényképeztetni magukat, gyakran a Kézdivásárhely körüli falvakból beöltözve gyalogoltak be a városi fényképészhez. Érdekes színfolt, hogy 1990 után betlehemező kőröspatakiak beöltözve, álarcosan utaztak busszal Kézdivásárhelyig, onnan pedig Torjára indultak gyalogosan, hogy ott is előadják játékukat. A betlehemezést Kakas Zoltán kezdeményezésére felújították Bereckben, Kézdiszárazpatakon, Kézdikőváron – itt közel száz háznál mutatták be egyetlen karácsony alkalmával, a pásztorok szerepét lányok játszották, mert fiú nem jelentkezett – és Kézdiszentléleken (napjainkban ez az egyedüli hely, ahol még előadják). Tud Kőröspatakon előadott pásztorjátékról, illetve Gelencéről is kapott erre utaló jelzéseket. E néphagyomány nem csak római katolikus vidékek jellemzője, Háromszéken kézdimárkosfalvi református fiatalok is beálltak a betlehemezők körébe, szép sikerrel. Ezt más közösségekben is megtehetnék, bizonyosan örömmel fogadnák az ott élők – teszi hozzá Kakas Zoltán.
Az 1990 utáni felélesztési próbálkozások után újra kiveszni látszik a betlehemezés, annak ellenére, hogy mind a játékot próbáló fiataloknak, mind a falvak lakóinak közösségi élményt jelenthetne. Régebb szenteste előtt legalább egy hónappal elkezdték tanulni, a fiatalok összejártak, énekeltek, ruhákat, jelmezeket készítettek. A pásztorjáték „kényeskedés” miatt bukott el, lényegtelen kifogások okán, akadtak, akik azt mondták, nem összefüggő a szöveg, nem érthető, nem tudják, mit keresnek ott a román szavak, és maguk az érintett katolikus papok sem értettek egyet abban, szükséges-e vagy sem a betlehemezés. A pásztorjáték mindenki részéről áldozatot kíván, a szereplőkéről is, ám őket lehet ösztönözni – teszi hozzá. Hatalmas érték, három-négy évszázados múlttal, ezt minden szinten támogatni kellene.
Távol a tárgyaktól
Kakas Zoltán most a Beszélő kövek című anyagát gondozza, szerkeszti, illetve rájött, számos sziklát újra kell fotóznia, Putnától Vaskapuig, illetve Szaploncától Hârșováig, s ez nem egyszerű feladat. Válogatásának egy korábbi változata a kétezres évek elején digitális formában már megjelent. A „beszélő kövek” egyébként olyan sziklák, kövek, kavicsok, amelyekhez népi mondák, legendák, hiedelmek és mindenféle rítusok fűződnek, ez utóbbiakat összegyűjtve korábbi kiadványában százat mutatott be, de azóta már százötvennél tart, fényképes néprajzi gyűjtésének újabb változatát most készíti, bővített anyagából pedig fotókiállítást, kötetet tervez. Mostani karácsonyát ugyanott tölti – miként az előző esztendőkben is –, mint a hetven évvel ezelőttieket: a maksai szülői házban 94 esztendős édesanyjával. Ma már az ajándékozás is nagyon egyszerű, jelképes. „Ebben a korban már nem kívánunk tárgyakat magunk köré, még könyvet sem, tele vagyok azokkal” – mondja Kakas Zoltán otthoni, kötetek százaiból épített bástyájából. „Hálát adok az Úrnak, hogy édesanyám létezik, és őt szolgálni nagy dolog. Én is örvendek, hogy létezem, elmehetek a templomba.” A gyermekkori és a mostani karácsonyok között óriási a különbség, nagyon rányomja a bélyegét a fogyasztói társadalom, „a gyermekeknek annyi kocsit vesznek s akkorákat, hogy már az sincs, ahová tenni, legalább tudnák továbbadni azokat”. Megjegyzi, újabban kifogásolják a díszkivilágítást is, „amely olyan sincs, mint volt, hát én nem is kérnék belőle, a lelkünkben kellenének az ünnepi fények. Mert a lélek díszkivilágítása nem fényszennyezés, és ott fenn is sokkal jobban látszik...” Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)