Bukaresti látogatásán Franco Frattini, az EU igazságügyi biztosa ismét kiállt Monica Macovei, mint a korrupció-ellenes fellépés garanciája mellett. Ezenkívül a feddhetetlenségi országos ügynökség (ANI) törvényének elfogadását is szorgalmazta. A Macoveira támadó oligarchia nagyot derült a más politikai kultúrából származó Frattini naivitásán, ugyanis az EU-tagság tény, Románia elérte célját. Jól bevált módszer! 1878-ban Románia függetlenségének elismerését a zsidók állampolgárságához kötötték. Bukarest természetesen nem tartotta be szavát, a zsidók csak 1919-ben kaptak állampolgárságot, amikor Románia ismét kénytelen volt szorgalmasan “udvarolni” Európának: Besszarábia, Bukovina és mindenekelőtt Erdély bekebelezése került napirendre. Az országmárka belföldön is csillog. A liberálisok példát mutatnak: a D. A. Szövetség, az SZDP oligarchikus, korrupt-rendszere elleni fellépés nagyszerű kampánytéma, amíg a lakosság jóindulatát kell elnyerni. Hatalomra kerülve “természetesen” hátat lehet fordítani a szövetségeseknek, az államfőnek, s átpártolni a korábban ellenségnek kikiáltott oligarchákhoz. /Chirmiciu András: Országmárka. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 20./
2007. április 6.
Kodály Zoltán halálának 40., születésének 125. évfordulója alkalmából rendezett megemlékező ünnepséget a Kriza János Néprajzi Társaság április 4-én Kolozsváron. A rendezvényen dr. Almási István néprajzkutató tartott előadást „Az erdélyi népzene Kodály Zoltán életművében” címmel. Kodály erdélyi gyűjtőútjain azokat a településeket kereste fel, ahol Bartók nem járt. A gyergyói medencében, a Csíki havasokban és a bukovinai székely falvakban gyűjtött. Kodály kompozícióiban összesen 110 dallamot használt fel, ezek 90 százaléka székelyföldi és bukovinai. Az ünnepségen a szerző jelenlétében ismertették Móser Zoltán Cantus Hungaricus címmel megjelent fotóalbumát. Móser Zoltán a 60-as évek óta járja Erdélyt és Felvidéket, és készít felvételeket, jelenleg tanít is Kolozsváron. A Cantus Hungaricus kétnyelvű, angol és magyar album anyaga hosszabb ideje készen állt, Magyarországon nem sikerült kiadni, a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó jelentette meg, kiváló kivitelezésben. Az est végén a Tarisznyás együttes nyújtott rövid ízelítőt a Kodály által gyűjtött csíkkászoni népdalokból. /A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6./
2007. május 3.
Vajdahunyadon tartották a Nyelvszigetek a szórványban konferenciát. Vetési László, a kolozsvári református püspökség szórványfelelőse ismertette Hunyad megye magyar történelmét. Hányszor temették már el a Hunyad megyei szórványmagyarságot! Például 1906-ban Szabó Dezső harói lelkipásztor a beolvadás aggasztó mértékéről írt. Manapság 97 magyar él Haróban – szinte ugyanannyi, mint száz éve –, s a templomban is magyarul zajlik az istentisztelet. A Vajdahunyad melletti Rákosd még érdekesebb példával szolgál. A tizenkilencedik század végén már románul beszélő református gyülekezetet egy ügyes pap vissza tudta téríteni az anyanyelv útjára. Manapság Rákosd az egyik legjelentősebb magyar falu Hunyad megyében. Számos elhagyatott magyar templom, iskola vagy történelmi műemlék létezik a megyében. Mindezek ellenére a Hunyad megyei szórványmagyarság átvészeli a sors viharait. Péntek János professzor a honfoglalási gyökerű Lozsádot említette: kb. két évszázada, amióta feljegyzik a népességi adatokat, az Isten háta mögöttinek tekinthető faluban mindig olyan 150 körül volt a magyarok száma: egy csepp a környező román tengerben. Ma is annyian vannak. A nyelvszigetek többfélék: Lozsád, Rákosd vagy Haró például a honfoglalás idejéből maradtak. Csernakeresztúr vagy a Brassó melletti Hétfalú jóval későbbi székely telepítések. Mégis szívósan őrzik a magyar nyelvet. Történelmi csapások, világuk összeomlása a bukovinai székelyek óriási alkalmazkodó képességéről tettek tanúbizonyságot, hangsúlyozta Fazakas Tibor, a hamburgi egyetem professzora. A legutóbbi szigetek – az iparosodás nyomán keletkezett városi magyar csoportok – azonban korántsem olyan szilárdak, mint a zárt falusi környezet. Vajdahunyad vagy a Zsil-völgyi bányavidék szinte a beolvadás példáiként említhetők. Az erdélyi magyarságnak a 1992-es és 2002-es népszámlálások közötti közel 200 000 fős vesztesége további 100 000-rel folytatódott az utóbbi 5 évben, ismertette a súlyos helyzetet Csép Sándor az Áldás, népesség mozgalom képviseletében. A statisztikailag kimutatott közel 200 000-es népességcsökkenés fele a negatív szaporulatra vezethető vissza. További 70-80 000-es a kivándorlás negatív mérlege, a beolvadás pedig olyan 10%-ot tesz ki. Az Áldás, népesség egyesület éppen a népesedési etika megváltoztatására hívja fel az erdélyi magyar társadalom figyelmét, az össztársadalmi összefogás szükségességét hirdeti. /Chirmiciu András: Magyar nyelvszigetek a szórványban. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 3./
2007. július 10.
A határon túli románok lélekszámára vonatkozó számadatok eltúlzottak. A Romanii din jurul Romaniei című könyv (szerkesztette Ion Gherman egyetemi tanár, 2003) adatai szerint a térség országaiban élő románság megoszlása a következő: Moldávia Köztársaság – három és fél millió, Transznyisztria – százezer, Ogyessza tartomány – kétszázezer, Ukrajna – ötszázezer, Bukovina – kétszázezer, más volt szovjet köztársaságok – egymillió, Szerbia, Bulgária és Görögország külön-külön ötszázezer és egymillió között, Macedónia és Albánia – százezer és ötszázezer között, Magyarország – harminc-negyven ezer, Ausztria és Németország együtt másfél millió. A kérdés egyik szakértője, Valentin Hossu-Longin újságíró háromszázezerre teszi az Albániában élő arománok (macedorománok) számát. Ő is becslésről beszél, és hozzáteszi: az adatok egyrészt azért hozzávetőlegesek, mert a hivatalos statisztikák nem megbízhatóak, másrészt amiatt, hogy egyes országokban fokozott ütemben folyik a román ajkú lakosság asszimilációja. /Horváth Andor: Határon túli románok. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./
2007. augusztus 4.
Toader Arapasu, szerzetesi nevén: Teoctist, 1935-ben tette le a szerzetesi esküt. 1962-ben aradi, 1963-ban észak-amerikai és kanadai püspök, 1973-ban Olténia érseke, 1977-ben pedig Moldva és Bukovina metropolitája lett. Elődje, Iustinian halálát követően, 1986 novemberében „Bukarest érsekévé, Magyar–Oláhország metropolitájává és a Román Ortodox Egyház pátriárkájává” választották. Teoctist a kommunizmus idején több régi ortodox templom és kolostor lebontásába egyezett bele, ezért 1990-ben lemondatták. Három hónap múlva azonban Ion Iliescu támogatásával visszakerült a pátriárkai székbe. Bírálói elsősorban a Szekuritatéval, a kommunista hatóságokkal és a diktátorral való együttműködést vetették a szemére, de azt is, hogy teológusként, az 1941-es legionárius lázadás idején részt vett a bukaresti Antim utcai zsinagóga szétverésében. Legionárius és szekuritátés múltját soha nem tisztázta. Elmarasztalják ma azért is, mert nem modernizálta az ortodox egyházat, ellenezte a papok titkosszolgálati és az egyház pénzügyi átvilágítását. Az ortodox egyház mindmáig kiszolgálja a politikát, és nem szolgáltatta vissza a görög katolikusok eltulajdonított templomait és javait. Hívei ezzel szemben úgy látják, nehéz időkben őrizte meg egyháza egységét, amelyet 400 új kolostorral és 2000 új templommal tett gazdagabbá. Legfőbb érdemének tekintik, hogy nyitottságot mutatott az ökumenizmus irányába, így az első ortodox pátriárka volt, aki ortodox többségű országba hívta meg II. János Pál pápát. Az 1999. évi pápalátogatást Teoctist 2002-ben viszonozta, amikor a Vatikánban együtt imádkozott a pápával a két testvéregyház közeledéséért. /Teoctist (1915–2007). = Szabadság (Kolozsvár), aug. 4./
2007. augusztus 9.
Egyre többen kérik a Román Ortodox Egyház átvilágítását. Az első bonyodalom éppen a most elhunyt Teoctist pátriárkával kapcsolatos. Teoctist elődei közül az első, Miron Cristea: Eminescu-monográfiát magyarul megjelentető jeles gondolkodó volt, az utána következők is – Nicodim Munteanu, Iustinian Marina, Iustin Moisescu – felvilágosult főpapok. Magas rangú ortodox vezetők korábban elismerték együttműködésüket a Szekuritátéval – Bartolomeu Anania kolozsvári mitropolita, Nicolae Corneanu bánsági mitropolita, Teodosie Tomitanu érsek és mások. Azt is tudni lehet már, hogy a két legfőbb esélyes, Daniel moldovai és bukovinai mitropolita és Teofan olténiai mitropolita (mindketten sokáig működtek külföldön, francia nyelvterületen) dossziéit eleve „nem találják”, tehát nem oszlik el mindenki feje fölül a gyanú. /Ágoston Hugó: A gyónás fokozatai. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./
2007. augusztus 13.
Nemzetközi folklórfesztivál keretében emlékeznek kultúrájuk közös bölcsőjére a Bukovinából elszármazott székely népcsoportok a hétvégén a magyarországi Bonyhádon; a Tolna megyei településen tizedik alkalommal rendezik meg a találkozót. A mádéfalvi veszedelem után Bukovinában élt népcsoportok minden évben összegyűlnek, hogy megrendezzék a bukovinai találkozásokat, azaz egy nemzetközi folklórfesztivál keretében emlékezzenek kultúrájuk közös bölcsőjére – mondta el az esemény kapcsán a rendező Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége titkára, Bíró Sándorné. Évről évre hagyomány, hogy júniusban Lengyelországban, júliusban Romániában, augusztusban Magyarországon, októberben pedig Ukrajnában találkoznak a 37 tagegyesület hagyományőrző csoportjai. Amint azt a székely szövetség titkára elmondta, a rendezvény célja példát mutatni a népek barátságára a bukovinai békés együttélésre emlékezve. A közös sorsú szászok, zsidók, lengyelek, szlovákok, ukránok, románok és székelyek tisztelni tudták egymás kultúráját, s ezt teszik ma is ezeken a találkozókon – hangsúlyozta Bíró Sándorné. Augusztus 11-én Bonyhád környéki székelyek lakta településeken, Kakasdon, Zombán, Kismányokon, Csátalján látták vendégül a külföldi csoportokat. Augusztus 12-én, vasárnap színpompás felvonulással, menettánccal és gálaműsorral zárult a fesztivál, amelyen 25 művészeti csoport mutatta be műsorát a magyarországi székelység központjának számító Bonyhádon. /Bukovinai találkozások Bonyhádon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 13./
2007. szeptember 13.
Daniel, Moldova és Bukovina metropolitája lett a román ortodox egyház új vezetője. Szeptember 12-én ült össze a román ortodox egyház választó testülete, hogy megválassza a nemrég váratlanul szívrohamban elhunyt Teoctist pátriárka utódját. Három választási forduló után a román ortodox egyház Szent Szinódusa végül Daniel, Moldova és Bukovina, Bartolomeu, Kolozs, Fehér, Máramaros és Körös-vidék és Ioan, Kovászna és Hargita metropolitáját jelölte a pátriárka tisztségére. A szintén esélyesnek tartott Teofan ugyanis a második fordulóban visszalépett, döntését azzal indokolva, hogy vannak mások, akik alkalmasabbak a tisztség betöltésére. A Szent Szinódus elnökévé Nicolae Corneanut, Bánság metropolitáját választották, így ő már nem indult a pátriárka tisztség megszerzéséért folyó versenyben. Daniel a román ortodox egyházon belül a nyitást és az ökumenizmust vállaló irányvonal képviselője. Mindenki számára meglepetést jelentett az 56 éves Ioan Selejan jelölése, aki a bukaresti műszaki egyetemen végezte egyetemi tanulmányait 1976-ban, és 1980-ban szerzetes lett a Lainici kolostorban. 1994. július 9-én választották meg Kovászna és Hargita egyházmegye püspökének, és 1994. július 20-án szentelték fel a Hargita megyei Maroshévíz kolostorában. Traian Basescu székelyföldi látogatása során a magas rangú egyházi vezetőt is felkereste, aki több alkalommal is arra kérte az államfőt, amikor csak teheti, keresse fel a két megyét, mivel az itt élő románok „saját hazájukban elhagyatottnak érzik magukat”. /Daniel metropolita lett Teoctist pátriárka utódja. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./ Hírek szerint Daniel egyike azoknak az ortodox főpapoknak, akiknek szekusdossziéit Ceausescu bukása után elégették. Kapcsolatait az egykori politikai rendőrséggel nyilvánvalóvá teszi az is, hogy a diktatúra idején Svájcban taníthatott – ehhez elengedhetetlen volt a Securitate jóváhagyása. A Temes megyei Barafalván született, Nagyszebenben végezte el az Egyetemi Teológiai Intézetet. Két–két évig Strasbourgban, a Humán Tudományok Egyetemének protestáns teológiai karán, illetve a Freiburg im Breisgau-i Albert Ludwig Egyetemen tanult. 1980-ban lett az ortodox teológiai tudományok doktora, majd a svájci Bossey Ökumenikus Intézet lektoraként tevékenykedett. Ezt követően Daniel néven a sihastriai kolostorban kapcsolódott be a szerzetesi életbe. 1990-ben Iasi érsekévé, Moldova és Bukovina metropolitájává választották. /Daniel az új pátriárka. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./
2007. október 10.
Október 9-én van a romániai holokauszt emléknapja. Ez az egyetlen olyan, emlékezés, amelyet a hatóságok szerveznek, a zsidó hitközség tagjai pedig meghívottként vesznek részt rajza. Néhány évvel ezelőtt még komoly létszámban jelentek meg Kolozsváron a megyei és a városi hatóságok a Tordai úti zsidó temetőben, a holokauszt-emlékműnél. Tavaly már szerényebb volt a hivatalosságok jelenléte, idén pedig botrányos módon teljesen elmaradt. Az emlékezők félórányi hiábavaló várakozás után telefonon érdeklődtek Emil Boc polgármester érkezéséről, aki elmondta, hogy rendkívül foglalt, mert itt van városban a brit nagykövet, egyébként nem értesítették őt az eseményről. A prefektusi hivatal és a megyei tanács képviselői sem jelentek meg. A hitközség felháborodottan vette tudomásul: minden egyéb fontosabb volt annál, hogy a hatóságokat valaki képviselje. Emlékezetes, hogy a holokauszt romániai fejezete sokáig tabutéma volt, a román hatóságok éveken keresztül tagadták a román területen és román hatóságok által végzett zsidó népirtást. Számos olyan mozgalom, szervezet alakult, amely a nácikkal együttműködő akkori magas rangú tisztségviselőket – például Antonescu marsallt, vagy a Vasgárda hírhedt vezetőjét, Corneliu Zelea-Codreanut dicsőítették, a romániai zsidósággal szembeni bűnös magatartásukat igyekeztek kendőzni. Csak néhány évvel ezelőtt került sor a romániai holokauszt hivatalos, államfői szintű elismerésére, a hatóságok azóta igyekeznek a feltárással, megemlékezéssel kapcsolatos nemzetközi és európai elvárásoknak eleget tenni. Emiatt iktatták törvénybe az október 11-ei emlékezést is. Bukarestben ünnepélyes szertartásra, koszorúzásra került sor felavatták a Romániai Holokausztot Tanulmányozó Országos „Elie Wiesel” Intézetet. A washingtoni Holokauszt Intézet adatai szerint 66 évvel ezelőtt Romániában, Bukovinában és Besszarábiában mintegy 280 000 román és ukrán zsidó halt meg a román hatóságok által irányított üldözés során. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Holokauszt-emléknap helyi és megyei hivatalosságok nélkül. Fontosabb volt a brit nagykövet kolozsvári látogatása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./
2008. március 18.
A Déván megtelepedett bukovinai székelység köréből hat éves korában elszármazott Koller Mártonné, Molnár Veronika családjával fél évszázada a magyarországi Bonyhádon él, bukovinai székelyek, felvidékiek, tolnai „őslakosok” körében. Bukovinai székely nyelvjárásban írta meg emlékeit /Koller Mártonné: Szívünkben még mindig élnek, 2006/. A könyv bemutatóját a hét végén tartották Csernakersztúron illetve Déván. A dévai bukovinai székely telep életét felelevenítő kedves történetekből László Anna dévai könyvtáros olvasott fel. Koller Mártonné 2003-ban kezdett el festeni és az utóbbi öt évben már számtalan egyéni és közös tárlaton mutatta be képeit. /Gáspár-Barra Réka: Koller Mártonné könyvbemutatója. Szívünkben még mindig élnek. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 18./
2008. május 10.
Hunyad megye magyarsága három nagy csoportra osztható – írta az Akadémai Kiadó által 1982-ben megjelentetett Magyar Néprajzi Lexikon. A Hunyad megyei magyarság legősibb, de egyben legcsekélyebb számú részét a honfoglaláskor itt megtelepedett magyarok jelentik. A törökdúlások idején azonban ez a népesség többnyire kipusztult, soraikat elmagyarosodó hegyvidéki román családokból próbálták pótolni. A régi polgári magyar lakosság ma már csak kis számban maradt meg főleg Déván és Szászvároson. A másik jelentős kategória az 1888–1910 között betelepedett „dévai csángók”, azaz bukovinai székelyek, akik valójában nem csupán Dévára, hanem Csernakeresztúrra, Vajdahunyadra és Sztrígyszentgyörgyre is jelentős számban telepedtek. A harmadik fontos ága a Hunyad megyei magyarságnak a 19. század második felétől betelepedő székelyek, akik az iparosítás nyomán több hullámban jöttek e vidékre. 1883-ban a Tisza Kálmán vezette magyar kormány elindította a Bukovinába elmenekült székelyek hazatelepítését. Elsőként az Al-Duna környékére telepednek, ennek a hullámnak az 1885-ös nagy árvíz vetett véget. Déva telepeseket kért és az akkori polgármester, dr. Issekutz Gergely annyira a szívén viselte a betelepülők gondját, hogy ez utóbbiak egyenesen atyjuknak nevezték a város elöljáróját. Végül két nagy hullámban összesen 99 család telepedett be az öt bukovinai faluból (Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva, Fogadjisten), 10 holdas földeket kaptak. 1910-ig szépen fejlődött a telep. Az 1910-ig betelepült 288 lélek 1934-re 1250 főre szaporodott. 1910-ben még további 31 házat épített az állam a betelepülőknek, ez alkalommal 35 újabb család jött, összesen 292 lélek. Később, az első világháborúig még további 27 család jött, összesen 105 személy. Hasonlóan történt a betelepedés a szomszédos Vajdahunyadra is, ahova kizárólag hadikfalviak települtek. A XX. század folyamán több hullámban is jöttek a székelyek a megyébe. Számtalan tanár, orvos, művész, lelkész, illetve ezek tanulni vágyó gyermekei kerültek ide. Sokan már a nyolcvanas évek idején kitelepedtek külföldre, aki maradt, az 1989 után költözött vissza valamelyik erdélyi nagyvárosba. Napjainkban Hunyad megye 24 ezer körüli magyar lakosságának jó egyharmadát a bukovinai székelyek leszármazottai teszik ki, másik harmadát az időközben betelepülő székelyek, csupán egy sovány harmadát képezik az „őshonos” magyarok. /Gáspár-Barra Réka: Hunyad. Sok a székely, de így is kevés. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 10./
2008. június 14.
A bukovinai székelyek alapították az Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Andrásfalva és Józseffalva nevű településeket. Itt élt közel két évszázadon át, 1941-ig ez népcsoport, majd az akkori áttelepítésével később a kálvária részesévé lett. A bukovinai székelyek sorsáról, megpróbáltatásairól több könyv jelent meg. Arról, hogy a Suceava, Radauti környékén letelepedett székelyek településeivel mára mi lett, arról ritkábban érkeznek hírek. Váradi Péter Pál Veszprémben élő, erdélyi származású fotográfus feleségével, Lőwey Lilla irodalmi szerkesztővel közösen értékes honismereti fotóalbum-sorozatot jelentetett meg Erdély – Székelyföld címen. Vállalkozásuk befejező részeire készülve felkeresték az említett bukovinai falvakat. Szépek, rendezettek, tiszták, magyar szót azonban nem hallani. Mindegyik helységben kopjafák állnak, amelyeket 1994-ben állítottak az innen hazatértek utódai „Tisztelet a szülőföld emlékének” felirattal. A temetőket több helyen belepte a gyom. Ott jobb a helyzet, ahova régebbről románok is temetkeztek. Ezekben a temetőkben az itt nyugvó bukovinai székelyek sírköveiket nem bántják, a kőkereszteken archaikus írásmóddal köszön vissza a múlt. A köztéri kopjafák feliratát sem rongálta meg senki. Néhol a falvak építkezésében felismerhető a székely népi stílus. Aki arra jár, érdemes felkeresnie Andrásfalva (Maneuti), Hadikfalva (Dornesti), Fogadjisten (Iacobesti), Istensegíts (Tibeni) és Józseffalva (Vornicenii Mari) körzetét. Váradi Péter Pál elmondta, hogy immár a sorozat 25. kötetén dolgoznak. Ősszel kerül az olvasók asztalára a Felső-Nyárádmentét bemutató album. Vármezőtől Nyárádszeredáig öleli fel a településeket. Majd az Alsó-Nyárádmente, vagyis Murokország következik. /N. M. K. : Bukovina: Istensegíts. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 14./
2008. június 17.
Erdélyben egyedülálló múzeum nyílt meg a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban, a tojásmúzeum. A június 16-i megnyitó egyben a tizedik alkalommal szervezett Táltos kézművestábor első napja volt. Üveges vitrinekben pompázik a tíz év alatt elkészült több mint 2000 mintát felsorakoztató gyűjtemény. A készlet székelyföldi, gyimesi, háromszéki, udvarhelyszéki, Kolozsvár környéki, Fehér megyei, bukovinai, kárpátaljai, Duna–Tisza közi és balatonfelvidéki hímes tojásokat tartalmaz, de a sort ki szeretnék bővíteni a teljes Kárpát-medencei mintakészletre, jelezte Kisné Portik Irén. Tojásmúzeum létesült már Siófokon is. /Jánossy Lajos: Hímes tojások közszemlére. = Krónika (Kolozsvár), jún. 17./
2008. augusztus 13.
A Csak tiszta forrásból harmadik alkalommal szervezett „Hagyományművelő családi héten” Lázárfalván népdal, népmese, rovásírás és szövés volt a programkínálat július 21–27. között. A foglalkozásokat játékkal színesítették. Magyarországról érkeztek táborozók, a falubeli vendéglátóknál szálltak meg. Budai Ilona népdalénekes moldvai, szatmári és bukovinai népdalokat tanított. Miskolczi Katalin, a tábor alapítója a citerázást vezette. A fiatalok a székelydályai mennyezet képeit tanulmányozták. A Borvízforrás Kulturális Alapítvány szervezésében zajló tábor idén is elérte célját, tartalmas nyári elfoglaltságot nyújtott, gyarapította a magyarság történelméről és kultúrtörténetünkről való ismereteket. /Hagyományművelők tábora Lázárfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 13./
2008. szeptember 6.
A Studium Academicum Alapítvány nemzetközi ökumenikus konferenciát szervezett Fugyivásárhelyen szeptember 2-4-e között. Ennek keretében Pozsony Ferenc, a kolozsvári székhelyű Kriza János Néprajzi Társaság elnöke és a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének professzora az erdélyi magyar néprajzi tájegységeket mutatta be. Az első világháborúig egy szűkebb területet, ami a Királyhágón túlra esett, neveztek Erdélynek. Trianonnal alföldi területeket is – amit a magyarok Partiumnak neveznek – Romániához csatoltak. 1920 után ezeket a vidékeket is Erdély részeként említik. Erdélyben a magyarok elsősorban a síkvidékekre, folyóvölgyekbe – Maros, Szamos és Küküllők – telepedtek le. A németek a 12. században érkeztek nagyobb csoportokban, főleg Dél-Erdélybe. A hegyes területeken erős román közösségek alakultak ki: a Déli-Kárpátokban, az Erdélyi-szigethegységben, Máramarosban. Erdélyben 800 éven keresztül két autonóm terület volt: a Székelyföld és Szászföld. Napjainkra a szászok eltűntek, de jelentős építészeti örökséget hagytak maguk után. A székelyek a Magyar Királyság keleti határait védték. Jelenleg is magyar etnikai tömb. A két autonóm tartományon kívüli részek a vármegyei területek. A román közösségek ortodox hitben éltek, majd egy részük egyesült Rómával. Ők lettek a görög katolikusok, erős központjuk jön létre Balázsfalván. A magyarság egy része a reformáció idején kálvinistává és unitáriussá vált, egy szűkebb területen katolikus maradt, főleg Székelyföld keleti részén. Néprajzi szempontból jellegzetes romániai magyar tájegységek: az Érmellék, a Szilágyság, a Fekete-Körös völgye, Kalotaszeg, Torockó, a Mezőség, a Székelyföld, Csángóföld és a bukovinai székely vidék. Az előadással párhuzamosan a kultúrotthonban a Fugyivásárhelyi Református Nőszövetség erdélyi tárgyi emlékekből rögtönzött népművészeti kiállítást rendezett. /Létai Tibor: Fugyivásárhelyi példamutatás. = Reggeli Újság (Nagyvárad), szept. 6./
2008. szeptember 16.
Hunyad megyében talán Csernakeresztúr az egyetlen település ahol nem kell még két nyelven végezni a misét a nagyobb ünnepek alkalmával. Vasárnap, Szentkereszt ünnepén zsúfolásig megtelt a templom, a helybelieken kívül Vajdahunyadról és Déváról is jöttek. Sikerült szebbé tenni templomunkat, ablakokat, ajtót cseréltünk, székely motívumokkal faragott oszlopokon álló előtér fogadja a templomba lépőket – mondta örömmel Tóth János plébános. Megújult a helyi magyar iskola is: vadonatúj ablakokkal, padlócsempével, lambériával, fürdőkkel felszerelve fogadja a frissen festett osztályokban a kisdiákokat. Ez a közösség 98%-ban magyar tudott maradni a szórványban és őrzi a Bukovinából száz évvel ezelőtt hazatért ősei hagyatékát. /Gáspár-Barra Réka: Szentkereszt búcsú Csernakeresztúron. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 16./
2008. október 17.
Véget ért az V. Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely, amely idén – Eltűnt értékek nyomában címmel – az ezredfordulót követő korszak társadalmi, kulturális, építészeti változásait kívánta feltérképezni, zárt falusi közösségekben. Hozzájárulni a falusi kultúrák eltűnésének megakadályozásához – ezzel a céllal kerekedett fel öt ország húsz fotósa, és látogatott el egy hétre Székelyföldre, Szászföldre és Bukovinába. „Ez talán az utolsó pillanat, amikor még fel lehet lelni a hagyományos paraszti életet. Bármilyen szomorú is, félek, hogy 15 év múlva már semmit sem találunk belőle. Kihal az a generáció, amelyik még kötődik a földhöz, a föld megműveléséhez, és eltűnik egy életforma – nekünk meg kell örökítenünk ezeket az utolsó perceket”, magyarázta a mesterműhely alapvető feladatát Szabó Béla, győri fotóművész. A fotósok Székelyföldön Háromkút, a Varság mindennapjait, a Gyergyói-medence életét, Szászföldön Erked értékeit kapták lencsevégre. /Barabás Cs. Márti: Kultúrák mentőöve. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 17./
2008. október 25.
Az 1500-as évek végén keletkezett a História egy Árgirus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról. Első kiadása ismeretlen, lőcsei 17. századi kiadásának csak csekély töredéke maradt meg. Dallamát és kis szövegtöredékét Kodály Zoltán találta meg 1914-ben Bukovinában, Istensegíts faluban. Dózsa Dániel újra „megformálta”, ez Kőváry László: Száz történelmi rege (Kolozsvár, 1857) című gyűjteményébe épült be. Dózsa Dániel /Makfalva, 1821. jan. 30. – Búzásbesenyő, 1889. szept. 25./ hőskölteményt is írt, több regényt publikált. Különböző kolozsvári lapok munkatársa volt. Dózsa Dániel szövege most ismét közkinccsé vált: Tündér Ilona. Széphistória. Dózsa Dániel átdolgozása, Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2008, a kiadást gondozta Beke Sándor. /Ráduly János: Dózsa Dániel Árgirusa. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 25./
2008. november 26.
Hetedik alkalommal szervezték meg Csernakeresztúron a bukovinai székely mesemondó versenyt. Szabó Julianna, a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egylet elnöke immár 14 esztendeje kétévi rendszerességgel szervezi meg a mesemondó vetélkedőt. Idén lemaradtak a pályázati lehetőségekről. Végül néhány önzetlen támogató (AgroCompany, Corvin Kiadó) mellett a saját zsebükre szervezték meg a vetélkedőt. Az erőfeszítés azonban megérte. Az elődöntők után végül 16 kis mesemondó állt színpadra. /Gáspár Barra Réka: Mesemondás hetedszer. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 26./
2008. december 10.
Románia azzal a feltétellel kapta meg az új területeket, – Erdélyt, Bánságot, Bukovinát, Besszarábiát –, hogy aláírja és betartja a nemzeti kisebbségekre vonatkozó párizsi egyezményt. 1919. december 9-án alá is írta. De nem tartotta be. Markó Béla, még a választások előtt, emlékeztetett rá, hogy december elsejével kezdődött a Romániába szakadt magyarság agóniája. Az, amit semmiképpen sem ünnepelhetünk. És jóérzésű ember nem is kívánhatja azt, hogy ünnepeljük. Legfeljebb a xenofób, nacionalista politikusok, vallási vezetők, sajtóhiénák, soviniszták kényszeríthetnek rá. Akik úgy vélekednek erről, mint, Cristian Tudor Popescu publicista. Minden országnak van nemzeti ünnepe – miért választották pontosan ezt a napot, amelyen nem örülhet mindenki Romániában? Mert ennek a napnak a vesztesei is itt élnek – még – az országban. Kordában kell őket tartani. 1918. december elsején, kilencven, éve az erdélyi románság határozatba foglalta nemcsak a Romániával való egyesülést, hanem azt is, hogy a létrejövő új államnak biztosítania kell:„1. A teljes nemzeti egyenlőséget minden együttélő nép számára. Minden nép saját nyelvén tanul, közigazgatja önmagát és részesül igazságszolgáltatásban a saját kebeléből származó személyek révén, és minden nép jogot nyer arra, hogy az őt alkotó személyek számával arányosan képviseltesse magát a Törvényhozásban és az ország kormányzásában. 2. Az állam minden felekezete egyenlő jogokat és teljes felekezeti autonómiát, szabadságot élvez. ”Ha mindez nem marad papíron, akkor talán még mi is ünnepelhetnénk, írta Zsehránszky István. Mert akkor, a nemzetiségek jogait tekintve, Románia Európa legmodernebb állama lett volna. Az 1923-as alkotmányban már egy szó sincs a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatásáról, a nemzeti kisebbségek anyanyelvének a használatáról a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban. Ami pedig a felekezetek egyenlőségét illeti, annak pontosan az ellentétéről szól az 1923-as román alkotmány: „Az ortodox román egyház, mivelhogy a Románok nagy többségének a vallása, uralkodó felekezet a román államban; a görög katolikusnak pedig elsőbbségük van a többi felekezettel szemben. ” Az alkotmány szerint ma is csak a román nemzet – a román etnikai nemzet – tagjai államalkotók, „a nemzeti szuverenitás a román népé” (2. szakasz, 1. bekezdés). S a többiek? Arról nincs szó. Cristian Cercel cikkében, amelynek címe: December 1., be nem váltott ígéret (Observator Cultural, 2008. dec. 4-10.) azt írja: „Hogy ezt a napot választották nemzeti ünnepként, egy etnikai közösségnek a többiekkel szembeni elsőbbségét jelképezi, vagyis azt a szemléletet, miszerint Románia nemzetállam, amelynek vannak elsőrangú állampolgárai és vannak másodrangú állampolgárai. ” Nagy dolog, hogy akad olyan román közíró, aki hajlandó leírni ezt. Még akkor is, ha külföldre kellett mennie, hogy bátorságot vegyen hozzá. A Gyulafehérvári Nemzetgyűlés együttélő népekről beszél, nem pedig kisebbségekről. Ezen is érdemes elgondolkozni. /Zsehránszky István: Mit ünnepelünk? És miért? = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./
2009. február 11.
Civil fórumot tartottak február 6-án a vajdahunyadi Magyar Házban, Winkler Gyula megyei RMDSZ-elnök, EU-parlamenti képviselő, a Corvin Savaria Társaság elnökének jelenlétében. A városban jelenleg hét bejegyzett, magyar civil szervezet működik, ezek közül a Magyar Házat a Corvin Savaria Társaság működteti. Megjelent a Hunyad megyei Hírmondó új sorozatának januári száma. A lapban szó esik a bukovinai székelyekről, a dévai művelődési életről a 20. század első felében, valamint helyi kulturális eseményekről. A hét végén Vajdahunyadon, Sztrigyszentgyörgyön, Déván és Csernakeresztúron (ahol a bukovinai székelyek leszármazottai élnek) a bátaszéki (Magyarország) Rudolf László bemutatja a bukovinai Józseffalváról írt monográfiáját. /Kun Árpád: Vajdahunyadi hírmorzsák. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 11./
2009. február 17.
Négy Hunyad megyei településen mutatta be a hét végén a bukoviani Józseffalváról írt családtörténeti könyvét, Rudolf László, aki a Bátaszékre telepedett bukovinai székelyek leszármazottjaként több mint másfél évtizede kutatja e népcsoport múltját, gyökereit: Bukovinai székely falvak I. (Józseffalva) Könyve egy átfogó családtörténeti sorozat első kötete, melyben közel ezer józseffalvi család leszármazottai találhatják meg őseiket. Rudolf László a családkönyvek köteteit folyamatosan szeretné megjelentetni 2014-ig. Ezekben elsősorban az ősbukovinai falvak lesznek, alapítási sorrendben: Fogadjisten, Istensegíts, Hadikfalva, Józseffalva és Andrásfalva. A szerző a kirajzásokat is nyomon követi, és igyekezett mindenhova eljutni ahova a bukovinai székelyek kitelepedtek és feldolgozni az anyakönyveket. Tehát folytatja majd az Alduna vidékével: Hertelendyfalva, Székelykeve, Sándoregyháza, ezek önálló kötetben lesznek, aztán az 1884-es gyoroki kirajzás, utána a Hunyad megyei telepítés: Déva, Vajdahunyad, Csernakeresztúr, Sztrígyszentgyörgy. /Gáspár-Barra Réka: Rudolf László könyvbemutatója. Családfák Bukovinától Brazíliáig. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 17./
2009. február 20.
A Magyar Polgári Párt (MPP) közleményében felhívta Traian Basescu államfő figyelmét, hogy a területi autonómia fogalma nem mond ellent Románia alkotmányba foglalt területi egységének és oszthatatlanságának- Az MPP szerint az alkotmányban megfogalmazott nemzetállam fogalma meghaladott, figyelmen kívül hagyja, hogy Románia nem egynemzetiségű, hanem többnemzetiségű állam. Az MPP Románia területi-közigazgatási átszervezését a következő régiók létrehozása által javasolja: Észak-Moldva-Bukovina, Dél-Moldva, Munténia, Olténia, Dobrudzsa, Bánság, Partium (Körös-vidék), Észak-Erdély, Máramaros, Dél-Erdély, Székelyföld és Bukarest. /MPP-s visszavágás Basescunak. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 20./
2009. április 28.
Temesváron az elfelejtett bánsági magyar népi hagyományok – népdalok és táncok, szokások, viseletek – felelevenítése volt a célja a Bánsági Magyar Napok keretében több mint tíz esztendeje elindított Hagyománykeresőben című műsornak. A kezdeti szegényes kínálatot 14 esztendő elteltével a bőség zavara váltotta fel. Április 26-án, vasárnap Temes megyei egyik legreprezentatívabb hagyományőrző együttese, a Bartók Béla Líceum Bokréta együttesének három csoportja és citeraegyüttese nyújtott ízelítőt a temesvári Diákház 500 főnyi közönségének a néptánc- és népdal-éneklő mozgalom mai színvonaláról. Szabó Ferenc, a Bokréta együttes vezetője külön megköszönte a debreceni Jeremiás Lajos táncoktatónak a Bokréta csoportjai felkészítése érdekében végzett munkájukat. A temesvári folklórműsor vendége volt a székelykevei Szalmaszál Hagyományőrző Együttes, amely bukovinai néptáncokkal lepte meg a közönséget. A Szalmaszál tevékenységéről Dani Ernő, a székelykevei csoport vezetője beszélt a színpadon, hangsúlyozva, hogy Székelykeve a legdélebbi magyar település. “A bukovinai székelyek mindig határőrök voltak, mi pedig Székelykevén a magyar szó határőreinek tekintjük magunkat. Ha nálunk megszűnne az 1-8. osztályos magyar iskola és a Szalmaszál Kulturális Egyesület, 100 kilométerrel északabbra tolódna a magyar nyelvterület határa” – mondta Dani Ernő. /Pataki Zoltán: Hagyománykeresőben folklórgála a Diákházban. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 28./
2009. június 17.
Kisebbségellenes falfirkák jelentek meg a Pancsovához tartozó Hertelendyfalván (Vojlovica). A gyűlölködő feliratok alatt a szerb Nemzeti Arcvonal (Nacionalni stroj) neonáci szervezet neve volt olvasható. A kisebbségek elűzésére való felhívás mellett horogkeresztet is a falra mázoltak. A helyi közösség vezető, arra emlékeztetett, hogy korábban is történt már hasonló eset. Hertelendyfalvát többségben magyarok – Bukovinából odatelepült székelyek leszármazottai – lakják. /Gyűlölködő feliratok a Vajdaságban. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 17./
2009. július 26.
Digitalizálják a szatmári katolikus egyházmegye Bibliotheca Laurenziana könyvtárának könyveit, melyet az egyházi körökben leginkább keresett kiadványok feltöltésével kezdtek meg. A projektet 2007 novemberében indították el azzal a céllal, hogy a szatmári egyházmegye ritka helytörténeti- és lelkiségi forrásmunkáinak tartalmát elektronikus formában is elérhetővé tegyék. Jelenleg már több mint 30 könyvet, dokumentumot és kiadványt sikerült digitalizálni és közzétenni, köztük a papi névtárak (így a sokat keresett 1904-es schematizmust); történeti munkákat; a szatmári építészetről, templomokról szóló műveket, életrajzi kiadványokat és szentbeszédeket is. A https://www.bibliothecalaurenziana.ro oldalon hamarosan olyan olvasmányokat is elérhetők lesznek, mint a Bukovinai és Csángó Magyarok című könyv Schlauch Lőrinctől. A Szatmári Egyházmegyei Könyvtár az egyházmegye megalakulását követően létesült, alapját pedig az Egerből kapott könyvek képezték. Ez az idők folyamán a szatmári püspökök könyvhagyatékaival és a káptalani könyvtárral gyarapodott. A jelentős előrelépést Schlauch Lőrinc püspök hozta meg azzal, hogy egyesítette a püspöki és káptalani könyvtárat, illetve 1873-ban Török János hírlapíró és könyvgyűjtő könyvtárát megvásárolta, majd azt 1887-ben, Nagyváradra való távozásakor az egyházmegyének ajándékozta. Az egyre gazdagodó kollekciónak Meszlényi Gyula építtetett tágas épületet, a könyvtárat pedig a nagy adományozónak, Schlauch Lőrincnek emléket állítva – a Bibliotheca Laurenzianára keresztelte. A szeminárium államosítása 1948-ban a Meszlényi püspök által felépített intézménynek és értékes állományának a végét jelentette. A közel másfél évszázadig gyarapodó gyűjtemény a felelőtlen, a múltat értékelni nem tudó kultúrvandalizmus áldozata lett. A pusztításból megmaradt könyveket a kolozsvári Román Akadémiai Könyvtárba szállították, ahol „feltárásukat” csak 1990 után kezdték el. Az egyházmegyei könyvtár mai formájában 2004–2006 között jött létre. Ebben az időszakban folyt a szatmári püspöki palota, a Hám János Iskolaközpontnak otthont adó szárny felújítása, s így 2004-ben a szatmári könyvtár is helyet kapott az intézményben. /Józsa János: Egyre több könyvritkaság az interneten. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 26./
2009. augusztus 6.
Hazaérkeztek a Paks melletti Cseresznyéspusztáról a kézdivásárhelyi Református Kollégium tanulói, akik július 27-től erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági középiskolásokkal együtt vettek részt a tizenhatodik olvasótáborban, melynek idei témája A magyar nyelv éve – 250 éve született Kazinczy Ferenc volt. A táborlakók megismerkednek a Magyarországon új hazára talált bukovinai és moldvai csángómagyarokkal, valamint a Völgységben megtelepült svábok sajátos kultúrájával, népi hagyományaival. /(Iochom): Kézdivásárhelyiek magyarországi olvasótáborokban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 6./
2009. augusztus 6.
Kolozsváron, a Heltai Alapítvány székhelyén pihent meg, majd Nagyenyed irányába biciklizett tovább a vajdasági Székelykevéről indult Székely Tour 18 kerékpározója. A kilencszáz kilométer során Szucsávát, Kolozsvárt, Nagyenyedet, Piskit, Karánsebest és Versecet érintik, augusztus 9-én pedig Székelykevére érkeznek vissza. A kerékpártúrát 2003 óta minden évben megszervezi a Dani Ernő és Dani Zoltán magánvállalkozók vezette vajdasági Tinet Ifjúsági Klub. Az al-dunai székelyek leszármazottai napjainkban a Vajdaság délkeleti részén lévő három településen, Sándoregyházán, Hertelendyfalván és Székelykevén élnek. Itt él jelenleg Dani Zoltán, a korábbi jugoszláv, ma szerb fegyveres erők székely származású nyugalmazott ezredese. Az első kerékpártúrát 2003-ban, az al-dunai székelyek letelepedésének 120. évfordulója alkalmából szervezte meg. Hét évvel ezelőtt tízegynéhányan vágtak neki a túrának, hogy felkeressék azt az öt bukovinai hajdani székely falut (Istensegíts, Fogadjisten, Andrásfalva, Hadikfalva, Józseffalva), ahonnan a székelykeveiek származnak. – Ezeket a településeket ma már nem lakják magyarok, de nyomai vannak annak, hogy egykor ott éltek. Az ortodox egyház átépíttette a katolikus templomokat, a magyar vonatkozású táblákat elrejtették, mondta el Kecskés István, az újvidéki Magyar Szó nagybecskereki tudósítója, a túra állandó résztvevője. Kezdetben a csapat zömét székelykeveiek alkották. – Székelykevét mintegy 2200 személy lakja. /Nálunk is megpihentek a Székely Tour résztvevői. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 6./
2009. augusztus 19.
A moldvai Lábnyik faluban tartották a IX. Kárpát-medencei Néprajzi Nyári Egyetemet augusztus 11-16-a között. A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) szervezésében zajló rendezvény Csángóföld kultúrájával és hagyományaival ismertette meg a résztvevő egyetemistákat. A kilenc éve életre hívott erdélyi kezdeményezés során a részt vevők ezúttal rendhagyó módon a moldvai csángó falvakat, a gyimesi ezeréves határt, a bukovinai kolostorokat, illetve Suceava és Bákó városait keresték fel. Az érdeklődők betekintést nyerhettek a lábnyiki, pusztinai, magyarfalusi és lujzikalagori magyar csángók népszokásaiba és életvitelébe. Hat napon keresztül hang- és képanyagokat is gyűjtöttek a fiatalok, és a magyar nyelvápolás szomorú helyzetéről is tájékozódhattak: a 9000 magyarul beszélő gyermek közül mindössze 1500-an vehetnek részt fakultatív magyarórákon, ráadásul egyetlen faluban sem tartanak anyanyelvű szentmisét a katolikus csángó-magyaroknak. A tartalmas programot Háromszéken, a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumban zárták. A szabadegyetemen megjelent Solomon Adrián, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének elnöke is. /Néprajzi nyári egyetem Lábnyikban. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./
2009. október 9.
A holokauszt romániai áldozatainak tiszteletére emelt emlékművet avatott fel október 8-án Bukarestben Traian Basescu államfő. Kijelentette, hogy 1940 és 1944 között a romániai zsidó és roma közösség elleni gyilkosságok és visszaélések elkövetéséért a román állam akkori vezetőségét terheli a felelősség, akárcsak mindazokat, akik hallgattak, és nem tiltakoztak e szörnyű cselekedetek ellen. Az államfő elítélte Ion Antonescu tábornokot, Románia akkori miniszterelnökét is. Basescu szerint az áldozatok emléke arra kötelezi Romániát, hogy megismerje, vállalja múltját, és adja tovább a történelmi igazságot. Hozzátette: az emlékmű felavatásával a román állam és társadalom kinyilvánítja „saját múltja vállalása és történelmi emlékezetének visszaszerzése melletti elkötelezettségét”. Az államfő lerótta kegyeletét a Besszarábiából és Bukovinából a Dnyeszteren túli területekre deportált zsidók és romák emléke előtt, de hozzátette, hogy meg kell emlékezni az 1944-ben a magyar hatóságok által Észak-Erdélyből deportált zsidókra is. Románia hosszú hallgatás után ismerte el részvételét a zsidóság irtásában, s 2003-ban vizsgálóbizottságot állított fel a körülmények tisztázására. A Nobel-békedíjas Elie Wiesel vezette bizottság megállapította, hogy az 1940 és 1944 között román irányítás alatt álló területen mintegy 270 ezer román és ukrán zsidót gyilkoltak meg. /Bukarestben is emlékművet állítottak a holokauszt áldozatainak. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./
