Nem fogadta el a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) által augusztus 20-a alkalmából neki adományozott Csángó-díjat Kallós Zoltán, Kossuth- és Corvin-láncdíjas néprajztudós. A Bozóki András miniszterhez címzett levelében a neves tudós megköszönte, hogy a Csángó-díjra őt találták méltónak, de hozzáfűzte: „csalódottan tapasztalom, hogy az utóbbi időben, az általam legfontosabbnak gondolt szórványmagyar közösségek művelődési-oktatási rendszerének támogatására nincs megfelelő akarat, ezért a szülőföldön magyarként való boldogulás esélye nagyon leszűkült.” Kallós nem akarja, hogy politikai ügy legyen ebből. Trianon után a magyar kormány részéről született egy törvénytervezet, amely szerint az egész évi jövedelem egy százalékát a határon túli magyarok kulturális tevékenységére fordítják. Ebből az egy százalékból mára 0,14 százalék jut a támogatásra. Ez nagyon kevés. A szórványvidékeken kollégiumokat kellene létesíteni, iskolákat építeni. Csángóföldön a magyar nyelv oktatását nem csupán fakultatív módon kellene végezni. Hivatalosan be kellene vezetni az első osztálytól a magyar nyelvet. /Köllő Katalin: Visszautasította az NKÖM Csángó-díját Kallós Zoltán. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 17./ „Borzasztóan kevés az Erdélynek, és azon belül a csángóságnak szánt támogatás, ezért volna szükség új támogatási stratégiára” – magyarázta Kallós a Krónikának. Lakatos András, az NKÖM Nemzeti és Etnikai kisebbségek főosztályának vezetője nem kívánt reagálni a Kallós Zoltán kolozsvári néprajzkutató levelére, mivel azt Kallós személyesen Bozóki András miniszternek címezte. Kallós Zoltán levelére a tárcavezető sem óhajt reagálni. A Csángó Kultúráért Díjat a csángó magyarok ügyében kifejtett kiemelkedő jelentőségű tevékenységért adományozzák, eddig ketten vehették át a szaktárca kitüntetését. 2003-ban a finn Tytti Isohookana-Asunmaa, a csángók ügyének nemzetközi fórumokon történő képviseletéért, tavaly pedig Pozsony Ferenc néprajztudós, egyetemi professzor, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke. Utóbbi javasolta kitüntetésre Kallós Zoltánt is. /Lázár Lehel: Gazdátlan állami kitüntetés. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./ A magyar kormány igyekszik minél kevesebb szót ejteni arról, mi is a véleménye a Kárpát-medencében kialakult dacszövetségről. Kallós Zoltán visszautasítását válasz nélkül hagyta Bozóki András kultuszminiszter, elődje, Hiller István megfutamodott tavaly novemberben, a határon túli magyarságot megalázó negatív kampány megkezdése után. A felelősséget vállalni kellene. A kormány azonban ehelyett látványosan kerüli a határon túli magyarokkal való párbeszédet: nemcsak Erdélyben, Budapesten is. A Magyar Állandó Értekezlet összehívásának folyamatos halogatása, szerepének lenullázása csak az egyik ilyen jel. A jelenlegi budapesti vezetés a szülőföldön való boldogulás fokozott segítségét ígérte, amikor december 5. előtt a kolduló határon túliak százezreinek sáskajárásával ijesztgette honfitársait, írta Kiss Csaba. Jót lenne, ha a kormány végre nyíltan és őszintén tisztázná, hogyan képzeli el a viszonyát a határon túliakkal. /Kiss Csaba: Dac és hallgatás. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./
2005. szeptember 14.
Mintegy 140 tonna, hét kamionnyi gabonaszállítmányt indított útnak segélyként a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) Budapestről Csángóföldre, Bákó megyébe. A teherautókon a dunántúli gazdák takarmánybúzáját szállítják a rászorulóknak – mondta Jakab István, a Magosz elnöke. A sajtótájékoztatón jelen volt Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője, valamint Sipos Jenő, a VPOP szóvivője is. Kozma atya arról beszélt, hogy a víznél is nagyobb úr a szeretet és ennek megnyilvánulásaként értékelte a magyar gazdák segítségnyújtását a rászorult csángóföldi társaiknak. /Gabonasegély Csángóföldre. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 14./
2005. október 5.
Törvénytelennek nevezte a magyartanítást Adrian Horodnic tanfelügyelő a csángóföldi Magyarfaluban, megtiltotta Kovács Melánia tanárnőnek, hogy jegyeket írjon a naplóba, mivel érvelése szerint a magyar mint anyanyelv nem törvényes módon került be a tanrendbe. A tanfelügyelő szerint nincsenek iratok, amelyek bizonyítanák, hogy a gyerekek anyanyelve magyar. A tanárnő hiába hivatkozott az Oktatási Minisztérium 1999/3533-as, a nemzeti kisebbségek fakultatív anyanyelvoktatását szabályozó rendeletére, a Bákó megyei tanfelügyelő még a magyartanári állás meghirdetésének törvényességét is megkérdőjelezte. A magyarfalusi iskolában öt csoportban 91 gyerek tanulja a magyart mint anyanyelvet. A hivatalos órarenden kívül tartják az órákat. Hegyeli Attila, a MCSMSZ oktatási programfelelőse elmondta, az ügyről értesítette a minisztérium kisebbségi ügyekért felelős igazgatóságát, valamint a Bákó megyei tanfelügyelőség kisebbségi ügyekkel megbízott felügyelőjét, Anghel Nastasét is. /Bakk-Dávid Tímea: Szigorúan ellenőrzött anyanyelv. = Krónika (Kolozsvár), okt. 5./
2005. október 7.
Donkóné Simon Judit magyar szakos tanárnő Érden a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. A városban jórészt neki köszönhetően, Erdély nem csupán egy távoli földrajzi térség, hanem a magyar szellemi építkezés, tudatformálás közvetlen élményanyaga. Az általa vezetett Erdélyi Kör tagjaival egy évtizede tartott erdélyi honismereti barangolások közösséget teremtettek. Bebarangolták Erdélyt, eljutottak a moldvai csángók földjére is. Két szép nyomdai kivitelben megjelentetett kiadvány – Erdélyi honismereti barangolás Nagyváradtól a Hargitáig; Erdélyi honismereti barangolás Szatmártól Aradig – jelzi azt az útvonalat, amelyet az utóbbi években bejártak. Ez a közösség gyűlt egybe baráti találkozóra október 1-jén Budapesten a Magyarok Házában. A találkozó vendége volt Jáki Sándor Teodóz győri bencés szerzetes-tanár, aki az utóbbi harminc év során százegyszer járt Erdélyben és nyolcvanegyszer a csángók közt, Moldvában. Élményeinek töredékét közölte az immár harmadik kiadást megért Csángókról, igaz tudósítások című könyvében. Vele tartott dr. Cs. Varga István, az ELTE Tanárképző Főiskolájának tanára, aki 2002 nyarán, az atya kíséretében, maga is ellátogatott Erdélybe és Moldvába. Az Erdélyben és Csángóföldön tett szellemi utazás tanulságait Rokonföldön című könyvében osztotta meg az olvasókkal. Jáki szerint a háromszázezres csángóság egyharmada elvesztette magyar nyelvét és identitását, harmadrésze hűen őrzi azt, harmadrésze válaszúton van – rajtunk is múlik, hogy merre billen a mérleg nyelve. A hetvenhatodik életévét betöltött bencés szerzetes útjai során több ezer vallásos népéneket jegyzett le. A rendezvényen jelen volt a Budapesten tanuló Iancu Laura magyarfalui csángó költőnő /Pár csángó szó című kötetét a Hargita Kiadóhivatal jelentette meg 2004-ben/, aki bemutatta a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete kiadásában megjelentetett Magyarfalui emlékek című fotódokumentum-kötetét. A találkozóra elhozott CD-ken csángó gyermekek énekelnek – a lemezeket téglajegyekként árusítják a Böjte Csaba által megálmodott Béke Királynője moldvai csángó magyar iskolaközpont javára. A találkozón felidézték Hajdó István gyergyói főesperesnek az idei csíksomlyói búcsún elhangzott prédikációját, amelyet a budapesti Trezor Kiadó ez év nyarán kiadott Régi új retorika. A szóképek és a szónoki beszéd című kötetében Mádl Ferenc köztársasági elnöknek a Magyar Állandó Értekezlet 2004. november 12-én A történelem egy nemzetbe rendezett minket… címmel elhangzott beszédével együtt. /Máriás József: Baráti találkozó – Erdély bűvöletében. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 7./
2005. december 12.
Tizenharmadik alkalommal osztották ki a Julianus Alapítvány díjait december 10-én Csíkszeredában. A kisebbségi sorsban élő magyarság védelmében, nemzeti önazonosságunk megőrzésének szolgálatában tett munkásságáért idén Nemeskürty István budapesti irodalomtörténészt, Léstyán Ferenc nyugalmazott gyulafehérvári vikáriust, Makovecz Imre magyarországi építészt, Kasza József vajdasági politikust, Mézes Rudolf felvidéki írót és Perka Mihály csángóföldi történelemtanárt tüntették ki. /(sz.): Julianus-díjak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 12./ Beder Tibor, a Julianus Alapítvány elnöke a számok tükrében ismertette a Julianus-díjak eddigi, 13 éves történetét. 1993 óta 74 cselekvő magyart tüntetett ki az alapítvány, közülük 57-en a történelmi Magyarország területén élnek és dolgoznak: 36-an Erdélyben, 15-en Magyarországon, 4-en Felvidéken, 1-1 kitüntetett pedig Kárpátalján és Délvidéken. 17 kitüntetett szétszórtan él a világban. Perka Mihály szabófalvi történelemtanár és néprajzkutató laudációját Deáky András mondta el. A díjátadás után egy perc néma felállással adóztak a résztvevők a tavalyi díjkiosztás óta elhunyt két kitüntetett, Atzél Endre és Jan Mulder emlékének. A díjkiosztó ünnepséget a Szentegyházi Gyermekfilharmónia nagysikerű előadása zárta. /Takács Éva: Kiosztották az idei Julianus-díjakat. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 12./
2006. január 21.
A Hargita Kiadó Bibliotheca Moldaviensis sorozatának legújabb darabjaként megjelent Gazda László könyve, a Codex. A moldvai csángó sors alapvonalai bontakoznak ki a szócikkeiből. Gazda László helytörténeti lexikont írt harmincöt moldvai magyar vagy magyarok által is lakott faluról és városról, gondosan összegyűjtve a tényeket, adatokat, a tudomány által hitelesnek elismert vonatkozásokat. A hetvenes években Gazda László mint földrajztanár, néprajzi gyűjtőmunkát végző iskolások irányítójaként, illetve kutatók kísérőjeként megjárta a leírt települések egy részét, amíg a diktatúra ki nem tiltotta őt is a moldvai Csángóföldről. A kötet fő értékét a településenkénti adatok összegezése jelenti. Gazda László Codexe hasznos eszköze lesz minden további kutatásnak Szabófalváról, Ploskucényról, Románvásárról, Kotnárról, Dioszénről, Forrófalváról, Lábnikról, Szászkútról stb. Gazda László kézikönyvét kétnyelvű kiadásban jelentette meg a kiadó. Mint ismeretes, Tánczos Vilmosnak a moldvai magyarok lélekszámáról szóló dolgozata 85 olyan településről tesz említést, melyben még ma is hallani magyar szót. /(b. kovács): Csángó települések kislexikona. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 21./
2006. március 31.
A Csángóföldön zajló, iskolán kívüli magyar oktatás szakmai felügyeletét ezentúl a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség végzi majd, az iskolai oktatás ellenőrzését pedig a Hargita megyei magyar szaktanfelügyelő látja el – jelentette be Lászlófy Pál, az RMPSZ elnöke. Jelenleg több mind hétszáz csángó gyermek vesz részt iskolai magyarórán. /D. D.: Gátolják a magyar oktatást. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./
2006. május 23.
[A csatlakozó országnak]...stabilan működő demokratikus intézményrendszerrel kell bírnia, amely (...) biztosítja a kisebbségek védelmét, jogaik tiszteletben tartását.” Ennek a félmondatnak köszönhető az, hogy 1998-tól napjainkig az Európai Bizottság Romániáról szóló országjelentéseiben helyet kap a nemzeti kisebbségek helyzetéről szóló fejezet. Az idézett passzus ugyanis az uniós csatlakozásának egyik – 1993-ban Koppenhágában lefektetett – politikai kritériuma, amelynek teljesítését számos más szigorú feltétel mellett a bizottság minden évben megvizsgálta. A koppenhágai félmondat súlyát növeli, hogy az európai integráció alapvető szerződéseinek egyikébe, az amszterdami szerződésbe is bekerült 1997-ben, sőt az uniós alkotmány tervezetében is megtalálható. Az Európai Unióban a kisebbségekkel kapcsolatban nem készült átfogó közösségi jogszabály, a magyar kisebbség szempontjából kiemelt jelentőséggel bírhat, amit az Európai Bizottság a Romániáról szóló országjelentéseiben e kérdésről megfogalmaz. Tariceanu miniszterelnök meggyőződését fejezte ki, hogy a kisebbségi törvényt mielőbb elfogadja a parlament. Mindez a bizottság ösztönzésének köszönhető. Az 1998 és 2004 közötti éves országértékelések (Regular Report), majd a csatlakozási tárgyalások lezárását követő 2005-ös és 2006-os monitoring jelentések (Monitoring Report) gyakorlatilag mindannyiszor azt vizsgálják, hogyan áll Románia a koppenhágai kritériumok, illetve a csatlakozási tárgyalásokon vállaltak teljesítésével. A kisebbségi jogok tiszteletben tartásának taglalása valamennyi jelentésben a Politikai kritériumok című fejezet egyik alfejezetében történik. A jelentések mindegyike – a legutóbbi kivételével – konkrétan kitért a magyarok és a romák helyzetére is. A roma kisebbség jogainak taglalása minden esetben jóval meghaladja a magyarokra vonatkozó rész terjedelmét. A 2006-os jelentéstől eltekintve a vonatkozó alfejezetek mindegyike egy összefoglaló mondattal indít általában a kisebbségek, illetve azon belül a magyarok helyzetéről. A vonatkozó alfejezetek felsorolják azokat a pozitívumokat, amelyek a vizsgált egyéves időszakban hozzájárultak a magyar kisebbség és általában a kisebbségek helyzetének javulásához. Az 1998-as jelentés kivételével az országértékelések negatívumokat is felsorolnak. Általános kiértékelés 1998 „A kisebbségek védelme kielégítő” 1999 „A kisebbségi anyanyelvhasználat feltételei – különösen a magyarok esetében – javultak” 2000 „[A romáktól eltekintve] Románia pozitív kisebbségvédelmi politikát folytat” 2001 „Több előrelépés történt” a kisebbségvédelem terén 2002 „Folytatódtak az előrelépések” a kisebbségvédelem terén 2003 „Továbbra is jó a viszony a magyar kisebbségekkel és javult a kisebbségvédelem” 2004 „[A romáktól eltekintve] a kisebbségekkel fenntartott viszonyban nem mutatkoztak különösebb problémák” 2005 „Javult a magyar kisebbség helyzete” Pozitívumok 1998 Zajlik a vita az önálló magyar egyetem létrehozásáról; politikai egyezség született a magyar-német multikulturális egyetem létrehozásáról 1999 Az új tanügyi törvény lehetővé teszi az anyanyelvi oktatást minden szinten; az új közigazgatási törvény biztosítja az anyanyelvhasználatot a hivatalokban 2000 A tanintézmények öt százalékában kisebbségek anyanyelvén zajlik az oktatás (többségükben magyarul); elhárult az utolsó jogi akadálya a Petőfi-Schiller Egyetem létrehozásának 2001 Bővült az anyanyelvhasználat a közigazgatásban és az oktatásban; megszületett a döntés egy magyar nyelvű magánegyetem (Sapientia) létrehozásáról 2002 A közigazgatási törvény alkalmazása „viszonylag simán” zajlott; a kisebbségek nyelvén beszélő rendőröket alkalmaztak; lehetővé vált a nemzeti szimbólumok használata 2003 Az új alkotmány szentesítette az anyanyelvhasználatot az oktatásban, a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban; megkezdődött a kétnyelvű helységnévtáblák felállítása; javult a csángók helyzete 2004 Elhelyezték a kétnyelvű helységnévtáblákat; a magyar nyelvet már használják az igazságszolgáltatásban; bővült a Sapientia; jelentős mértékben javult a csángók helyzete 2005 A kormány elfogadta a kisebbségi törvényt; „kielégítő” az anyanyelvhasználatra vonatkozó rendelkezések alkalmazása; bővült a Sapientia Negatívumok 1999 Nem készült el a Petőfi-Schiller Egyetem létrehozásának jogi kerete 2000 Nehézkes a multikulturális egyetemek létrehozása 2001 Bár a jogi akadályok elhárultak, még nem jött létre a Petőfi-Schiller Egyetem 2002 A helyhatóságok akadályozzák a magyar nyelv oktatását a Csángóföldön 2003 Enyhén csökkent az anyanyelvükön tanuló kisebbségiek száma 2004 Továbbra is „viszonylag kevés” a kisebbségek nyelvén beszélő rendőr 2005 A parlament még nem fogadta el a kisebbségi törvényt /Cseke Péter Tamás: Kisebbségek – brüsszeli távlatból. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 23./ 5/ – Az RMDSZ támogatja a kormányzati struktúra leegyszerűsítését célzó reformot, álláspontja szerint azonban a kormányzó pártok közötti súlyos viszálykodások miatt a kormánykoalíció erre most nem képes – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök május 22-én Nagyváradon, a Festum Varadinum-ünnepség keretében tartott politikai fórumon. Markó szerint az országjelentés nem hozott újat ahhoz képest, amit a megjelenése előtti napokban már mindenki tudott. A kisebbségi törvény elfogadását figyelemmel követi az Európai Unió. Elfogadáshoz a koalíciós szolidaritás megerősítésére van szükség, állapította meg Markó. Jelezte, idén ősszel is megtartják a román-magyar kormányülést. /Markó Béla: A koalíció nem képes a környezeti reform végrehajtására. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 23./
2006. június 28.
A moldvai csángókról értekeztek a hónap elején, magyarországiak, romániaiak – Teleki Alapítvány, Pro Európa és a moldvai csángómagyarok szervezetei. Az értekezlet színhelye a nemrég épült csángómagyar közösségi ház volt Pusztinában. A házat az értekezlet alkalmával felszentelte egy katolikus püspök, a munkácsi Majnek Antal. Ez már újdonság: Csángóföldön értekezlet a csángómagyarokról, nacionalista izgatás és ellentüntetés nélkül. És Csángóföldön házszentelés magyarul. A moldvai csángók legnagyobb kincse, az általuk megőrzött, ma már máshol sehol sem beszélt régi magyar nyelv rohamosan apad, akárcsak a beszélőinek száma. A moldvai csángók ma már román-magyar kétnyelvű közösséget alkotnak, amelyben az öregek beszélik még az egyedülálló nyelvi és kulturális kincseket őrző régi magyar nyelvjárást, a közép generációból is még néhányan értik és esetleg beszélik apáik nyelvét, a fiatalok viszont már szinte kivétel nélkül „román egynyelvűként szocializálódnak” – állapította meg az egyik tudós hozzászóló. Zsehránszky István szerint a kétnyelvűség többet ér az egynyelvű elszigeteltségnél – nyelvi szigetállapotnál. Amikor a csángók nyelvi életbentartásáért küzdünk, lényegében a kétnyelvűséget kell erősítenünk, hangsúlyozta. Ez a bákói-pusztinai értekezlet első nagy tanulsága, amit a jelenlévők hallgatólagosan elfogadtak. Csupán az egyik egyházi személy, a moldvai katolikus püspök küldötte berzenkedett, mondván, hogy ő csak románul tud, és mint vívmányt állította ezt. Pedig, mint kiderült, maga is a Csángóföld szülöttje... Ő elítéli azokat, akik más nyelvet is használnak, mindenekelőtt azokat, akik a csángómagyar nyelvjárást beszélik. Az értekezleten megfogalmazott igényt, miszerint „harmonikus és kölcsönös kétnyelvűséget kell teremteni”- nem fogadja el. Ez mutatja, hogy Iasi-ban és Bukarestben semmi sem változott a csángók – a leghűségesebb moldvai katolikus hívek! – megítélésében. A iasi-i püspök továbbra sem hajlandó engedélyezni azt, hogy a csángók anyanyelvén – tehát magyar nyelven – is tartsanak istentiszteletet az általuk lakott moldvai falvakban. Annak ellenére sem, hogy a csángók számtalanszor kérték ezt. Még a legutóbbi egyházmegyei zsinatra is elvitték a kérésüket, de mindhiába. Iasi és Bukarest hajthatatlan. A pápai nuncius is ismeri a csángók kérését, de nem szólhat bele a helyiek dolgába. Ezért ők a nacionalista kurzust megvalósító hatóságok cinkosai. Továbbra is kitartóan kell kérni a csángók számára és a csángók által a magyar nyelvű istentiszteletet minden lehetséges fórumon. A kérés megoldása érdekében segítséget kell kérni a romániai kisebbségi hivataltól, a diszkrimináció elleni tanácstól, a nép ügyvédjétől, az egyházügyi hivataltól, az emberi jogok érvényesítéséért küzdő hazai és külföldi civil szervezetektől, akár az Európa Tanácstól is stb. /Zsehránszky István: Hajtani kell a malmot! = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./
2006. július 4.
Több mint félszáz csángóföldi gyerek és szórványban élő iskolás nyaralt a július 1-jén zárult erdőcsinádi táborban. A táborlakók az Erdőcsinádi Ifjúsági Központ udvarán bemutatták, hogy mit tanultak a táborozás ideje alatt. A csángó gyerek Frumószáról érkeztek. Utánuk a Mezőmadarasról és a mezőségi szórványtelepülésekről, érkezettek szerepeltek. Eljött és fellépett az Öves együttes, moldvai és gyimesi csángó muzsikával-dalokkal. A Lukácsy lelkész házaspár, Szilamér és Anna immár 13. éve szervezi a csángó, szórvány és anyanyelvi táborokat Erdőcsinádon. A lelkész csak azt sajnálja, hogy mára már mindössze ők és a szászrégeni plébános, Pakó Benedek karolja fel a csángómagyarok és szórványban élő gyerekek ügyét Maros megyében. /Bakó Zoltán: Az összetartozás öröme. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 4./
2006. július 7.
Csángóföldről 41 gyermek érkezett nyaralni Nagybányáról, legtöbben a Klézse, Somoska és Buda falvakat magába foglaló Klézse községből, de jöttek Magyarfaluból, Póstelekről és Csíkfaluból is. A gyermekeket szatmárnémeti családoknál szállásolták el. A kirándulások és a programok főszervezője Kánya László, a szatmárnémeti MADISZ képviselője elmondta, az Illyés Közalapítványtól kaptak támogatást, de segített az OTP Bank bukaresti központja és a római katolikus püspökség is. Ők tartják a hittanórákat, nagyon sok játékkal és énekléssel fűszerezve. Tavalyelőtt az egyik csángó faluban a pap annyira agitált a tábor ellen, hogy sokan nem is mertek jönni. A fellázított családok köveket és farönköket gördítettek az útra, hogy az autóbusz ne tudjon indulni. Idén szerencsére ilyen probléma nem volt. Elviszik a gyerekeket a bábszínházba, a Harag György Társulat „Brighella” bábcsoportja, Szilágyi Regina vezetésével tart előadást. Gábri Elek avasújvárosi vállalkozó minden gyereknek ajándékozott egy-egy pár cipőt és egy-egy pár szandált. A katolikus egyháztól kapnak egy-egy színes képekkel illusztrált Bibliát, a Máltai Szeretetszolgálattól pedig tizenegy doboznyi ruhaneműt, amit majd az oktatók osztanak szét. Az egész csángóföldi tevékenységnek az úgynevezett keresztapa program a lényege. Ez abból áll, hogy hirdetik az interneten: magyarországi emberek vállalhatnak keresztapaságot. Konkrétan ez azt jelenti, hogy a keresztapa állja a kiválasztott gyermek vagy gyermekek iskoláztatását, ami – iskolától függően – 130 ezer, vagy 70 ezer forintnak megfelelő összeg befizetését feltételezi. Néha csomagot is küldenek, leveleznek. /Tamási Attila: Csángó gyermekek Nagybányán. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), júl. 7./
2006. augusztus 30.
Románia még csak készül az uniós csatlakozásra, de négymillió romániai munkás már ma is az EU-ban dolgozik, ami egyes szakmákban munkaerőhiányhoz vezet az anyaországban. Június végén a romániai munkanélküliségi ráta 5,3 százalékra csökkent, míg tavaly decemberben még 5,9 százalék volt. Júniusban az alkalmazottak száma meghaladta a 4,6 milliót. Ennyi munkavállaló azonban nem képes eltartani a mintegy 21 millió román állampolgárt. A román munkavállalók jelentős része külföldön dolgozik. A feketén dolgozó románok becsült számát összeadva, az eredmény a négymilliót is meghaladja. (Olaszországban 800–900, Spanyolországban 600–700 ezer, Görögországban 700 ezer, Németországban 400 ezer, Ausztriában 200 ezer, Izraelben 300–400 ezer). A külföldön dolgozók által hazautalt összeg tavaly 3,6 milliárd euróra rúgott, szemben az előző évi 2,8 milliárddal. A nyaranta hazalátogató „stranierik” (ahogy manapság a vendégmunkásokat Romániában olasz szóval nevezik) tavaly 8,9 milliárd eurót váltottak be lejre, hogy abból a család szükségleteit fedezzék, és készülő lakásaikat, üdülőiket tovább építsék. A Romániába érkező külföldi befektetők már alig találnak szakképzett munkaerőt. A munkaerőhiánynak jó hatása van az itthon maradottak béreire, amelyek szinte folyamatosan növekszenek. A hazai fizetség persze még messze nem éri el a nyugati szintet. A romániai munkanélküliség nem egyenletes. Temes megyében, az ország egyik legfejlettebb régiójában mindössze 2,2 százalékos, miközben a székelyföldi Hargita megyében kilenc, a moldvai Vaslui megyében pedig a tíz százalékot is elérte. Székelyföldnek jelentős a gazdasági és nyers anyag-potenciálja, Hargita és Kovászna megyét a magyarországi befektetők azonban nem rohanták meg. Az egyik külföldi cég, amely a csángóföldi Bákóban telepedett le, Kínából hozott nemrég 1100 varrónőt. A kínaiak már minden nagyvárosban megvetették a lábukat, de Bukarestben vannak talán a legtöbben. A bánsági termőföldek 70 százaléka már olaszok kezén van. /Tibori Szabó Zoltán: A román dolgozók már beléptek az Unióba. Sok milliárd eurót visznek haza külföldről a „stranierik”. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./
2006. szeptember 8.
Tavalyhoz viszonyítva jóval több szülő járatná gyerekét magyar iskolába Csángóföldön, ezért több osztályra lenne szükség. Azonban az iskolaigazgatók és a Bákó megyei tanfelügyelőség nem ismeri el az igény jogosságát. Azt is megkérdőjelezik, hogy a kérvények számának megfelelő gyerek el kezd majd járni magyar órákra. Kételyüket bizonyos mértékben Matekovits Mihály, az oktatásügyi minisztérium kisebbségügyi főosztálya vezetője is osztja. „Csángóföldön leülni egy fehér papírlap mellé, és azt írni rá, hogy azt akarom, hogy a gyerekem magyarul tanuljon, jár valamiféle rizikóval, ezért nem engedhető meg, hogy ebből az akaratból csúfot űzzünk” – fejtette ki felháborodva Hegyeli Attila, a Moldvai Csángó-magyar Szervezet oktatási felelőse. „Ezt a rizikót 390 szülő vállalta, és ehhez a mi munkánk is hozzájárult, akkor, hogy mondjuk azt, hogy mégsem lehet magyarul tanulni?” – tette fel a kérdést. Hegyeli hangsúlyozta, az ugyanannyi óraszámmal rendelkező román tanárt elismerik, a magyar tanároknak pedig évente vizsgázni kell, mert az ő óráikat bizonytalan jövőjűnek tartják, ez diszkrimináció. Hegyeli hozzátette: a központból a magyar hivatalnokoktól sem kaptak eddig semmilyen segítséget. Igényeiket jelezték a Diszkriminációellenes Tanácsnak, és az Oktatásügyi Minisztériumnak, úgy az akkori RMDSZ-es államtitkárnak, Kötő Józsefnek, mint Matekovits Mihálynak, az oktatásügyi minisztériumi kisebbségügyi főosztály vezetőjének. Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál bejegyezték a vizsgálati kérést, de Hegyeli Attila szerint egy lépést sem tettek az ügy kivizsgálására. „El sem jöttek Bákóba” – mondta. A lap nem tudta elérni Asztalos Csabát, a tanács elnökét, hogy reagáljon erre a vádra. Matekovits Mihály szerint Hegyeli nyilvánvaló túlzásokba esik, és inkább a sajtónak panaszkodik, mint az illetékeseknek. Azonban a helyi szinten megnyilvánuló gáncsoskodásokat ő maga is elismeri. Hegyeli Attila megjegyezte, Matekovits Mihály ki sem látogatott Bákó megyébe. Matekovits magyarázkodott: ezek a dolgok már csak részben tartoznak a minisztérium hatáskörébe. Pásztor Gabriella oktatásügyi államtitkár elmondta, hogy találkozott Hegyelivel, aki megígérte, hogy jegyzékben fordul hozzá, amelyben jelzi majd a problémákat. Ez még nem történt meg. Pásztor Gabriella a jövő héten Bákó megyébe utazik. /Isán István Csongor: Elmaradhat Csángóföldön a magyar iskolakezdés. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./
2006. szeptember 12.
A hét végén találkozott Hegyeli Attila, a Csángómagyar Szövetség oktatási felelőse és Pásztor Gabriella államtitkár. Hegyeli jegyzéket nyújtott át az államtitkárnak a problémákról. Pásztor Gabriella megígérte: személyesen jár el annak érdekében, hogy a törvényt betartsák. Több jelentkező van, mint amennyi gyerek számára helyet lehet biztosítani, ezért az ottani tanárok azzal fenyegetőztek, hogy nem kezdik el az évet, amíg a problémát meg nem oldják. A találkozót Hegyeli pozitívumként értékelte. Kifejtette: „ha az államtitkár asszony ellátogat ide iskolakezdés előtt, akkor az iskolaigazgatók remélhetőleg nem fogják többé megtagadni a törvények alkalmazását.” Hegyeli lát esélyt arra, hogy a kért magyar nyelvű osztályok beinduljanak iskolakezdéskor. Kifogásaikat továbbították a Diszkriminációellenes Tanácsnak is. A magyarul oktató tanárokat nem véglegesítik beosztásukban, míg az ugyanannyi diákkal rendelkező románul oktató tanárokat igen. Asztalos Csaba, a Diszkriminációellenes Tanács elnöke azt nyilatkozta, hogy utánanéz a dossziénak, és személyesen is megvizsgálja az ügyet. Hozzátette, hogy a válaszadási határidő három hónap. Asztalos Ferenc RMDSZ-képviselő, a tanügyi bizottság alelnöke elmondta, tud a csángóföldi problémákról, és személyesen is tájékozódni fog az RMDSZ kormánytagjainál arról, hogy miként oldják meg a kérdést. Hozzátette: az RMDSZ azért nem foglalkozott hangsúlyosabban az üggyel, mert a kisebbségi törvény körüli csatározás minden energiájukat lekötötte. Beszterce-Naszód megyében járt Matekovits Mihály, a Tanügyminisztérium kisebbségi osztályának főigazgatója, találkozott a megye magyar pedagógusaival is. Szerencsés véletlennek nevezte, hogy találkozhatott a megbeszélésre összehívott Beszterce megyei magyar pedagógusokkal. /Isán István Csongor: Az utolsó esély a Csángóföldön? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 12./
2006. szeptember 15.
Megfelelő körülmények között beindulhat a magyar oktatás Bákó megyében. Pásztor Gabriella tanügyi államtitkár látogatása hatására beadták a derekukat a csángóföldi iskolaigazgatók. Az államtitkár személyes jelenlétének hatására a Bákó megyei tanfelügyelőség megvizsgálta a Csángómagyar Szervezet által jelzett problémákat. A szövetség sérelmezte, hogy a magyar oktatókat nem véglegesítik beosztásukban, míg az ugyanolyan helyzetben lévő, románul oktató tanárokat igen. Kifogásolták azt is, hogy az iskolaigazgatók nem egyeztek bele a szülői kérvényeknek megfelelő számú magyar osztály indításába. Hegyeli Attila, a Csángómagyar Szervezet oktatási felelőse szerint nem helyénvaló, hogy a csángóföldi magyar oktatás problémái csak államtitkári közbelépésre oldódnak meg. Pásztor Gabriella államtitkár Lészpedre, Klézsére és Rekecsinbe látogatott el, a három községben öt iskola működik. /Isán István Csongor: Központi nyomásra megoldás született. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./
2006. november 17.
Budapesten negyedik alkalommal adták át a Szervátiusz Jenő-díjat, a kitüntetést Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas szobrászművésztől vehette át Petrás Mária kerámiaművész és Perjés Klára, a Magyar Rádió főmunkatársa. Petrás Mária 1990 óta folyamatosan és aktívan részt vesz a csángó ügyeket szolgáló anyaországi és határon túli szervezetek munkájában. „A pusztuló magyar közösségi életforma küldötte, különös tehetségű énekes és szobrász. Visszavezeti képzeletünket abba a reménységgel és szeretettel átszőtt világba, amelyben a nap minden munkáját, kötelességét, kínját és örömét a Boldogasszony nevében és kegyelmével végezte, viselte mindenki” – mondta Banner Zoltán művészettörténész. „Perjés Klára műsoraival a rádión keresztül is közösséget teremt” – méltatta a rádió főmunkatársát Mádl Dalma. Hozzátette, Perjés Klára gyakran utazik Felvidékre, Erdélybe és Csángóföldre. /Frigyesy Ágnes: „A csángók küldötte” . = Krónika (Kolozsvár), nov. 17./
2006. december 22.
Petrás Mária népdalénekes, kerámiaművész a vele készült beszélgetésben elmondta, hogy idén nem lesz otthon szüleinél Csángóföldön. Nyolcan vannak testvérek, azoknak párjai és gyermekei – csak nyáron tudják megoldani, hogy egyszerre hazamenjenek mindannyian, télen ez lehetetlen. Petrás Mária grafikai iskolában, Klement Béla osztályában tanult három évig. Közben grafikából, festészetből tartotta fenn magát. Közben megszülte a gyermekei: Róbert és Alina. Lánya kertészmérnöki egyetemre jár és közben kerámiázik. Néhány héttel ezelőtt átvette a Szervátiusz Jenő díjat. Petrás Mária írt egy dolgozatot Szervátiusz Jenő művészetéről. Később Szervátiusz Tibor nyitotta meg Petrás Mária egyik kiállítását. Petrás Mária különös véletlen folytán jött el Csángóföldről. Jól tanult, bekerült a hétfalusi iskolába, az elektrotechnikai osztályba. 1990-ben, amikor Domokos Péter Pál születésnapját ünnepelték Budapesten, Petrás Máriát is meghívták erre az eseményre, s ekkor ajándéknak elhozta néhány rajzát. Abban az időben Csoóri Sándor szervezte, Balogh Júliával együtt a határon túliak kijövetelét – azért, hogy Magyarországon tanulhassanak. Ekkor hívták meg Petrás Máriát is Magyarországra. Pályafutása az énekléssel kezdődött. Szobrai közül az egyik Déván áll a ferences kolostor épületében, ez a diplomamunkája, két és fél méter magas, a fülke egyik felében angyalok láthatók az egyik oszlopfőn, míg a másik fele átalakul dombormű-oszloppá. A fülkében Mária, a fájdalmas Szűzanya látható a kereszt alatt, mellette Mária Magdolna. A kerámiaművész Mária-szeretete gyermekkorából való. Akkoriban szinte beléjük nevelődött, hogy Mária mindenütt jelen van. Isten- és Mária-központú világban nőtt fel, biztonságban, miközben nyomorban éltek. Petrás Mária a csángó kultúra képviselője Magyarországon és immár a nagyvilágban is. „Nekem az életem az Úristen segítségével úgy alakult, hogy olyan helyzetekbe kerültem, amelyekben meg kellett találnom, fel kellett fedeznem a szépet. A Jóisten úgy irányított, hogy az otthonról elkerülésemmel megláthattam, micsoda csodálatos világban éltem.” – vallja. /Frigyesy Ágnes: Világot jelentő tarisznya. Beszélgetés Petrás Mária népdalénekessel, kerámiaművésszel. = Krónika (Kolozsvár), dec. 22./
2007. január 4.
A szentendrei otthon kényelme helyett a csángóföldi népnevelést választotta egy fiatal pár, Farkas-Ferenczék. A pedagógus házaspár először 2005-ben látogatott Gajdár faluba, de akkor még a magyarul folyékonyan beszélő idősebbek is elzárkóztak a nyelvórák bevezetésétől. Hiába jártak szinte házról-házra, senki nem mert helyiséget bocsátani a rendelkezésükre. Végül idén márciusban valaki beengedte őket a másfélszer kétméteres előszobájába, ahova első alkalommal mindössze három gyerek jött el. Később egyre többen érdeklődtek a foglalkozások iránt, karácsonyra már közel száz gajdári gyerek kapcsolódott be a fakultatív nyelvtanulásba. Farkas-Ferenczék korábban Bákóban laktak, de most úgy döntöttek: ki kell költözniük a megyeközponttól mintegy harminc kilométerre fekvő faluba. A közösség lassan befogadja őket. Egy ideje már nincs olyan család a faluban, amely féltené a gyerekét a pedagógus házaspártól. A két fiatal 2005 decemberében házasodott össze. Már akkor eldöntötték, hogy Erdélyben fognak letelepedni. 2006 februárjában Szentendréről Csíkszentdomokosra, Gabriella szülőfalujába jöttek. Aztán egy állomással tovább mentek. „Sokáig nyaggattuk Hegyeli Attilát, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége oktatási felelősét, hogy engedje meg, hogy itt Moldvában segítsünk neki” – mesélte Endre, aki kutatói ösztöndíjjal érkezett Romániába. /Szucher Ervin: Egymást szelídítő magyarok. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./
2007. január 26.
Válasz nélkül maradt a Magyar Polgári Szövetség egy évvel ezelőtti kezdeményezése: a szórványban és Csángóföldön élő magyarok megmaradását segítené elő, ha testvértelepülési kapcsolatot teremtenének velük. Gazda Zoltán sepsiszéki MPSZ-elnök most megismételte felhívásukat. /Farkas Réka: Figyeljünk a szórványra. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 26./
2007. január 31.
Az Új Magyar Szó napilap kiadójának jóvoltából a következő fél évben ingyenesen terjesztenek Csángóföldön 100 példányt az országos napilapból. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által összeállított „előfizetői“ lista értelmében február 1-jétől több mint húsz csángóföldi településre viszi majd a postás naponta az Új Magyar Szót. Csángóföldön napjainkban nem elérhető a magyar média. Gondot jelent, hogy a csángóföldi felnőttek többsége gyakorlatilag nem tud írni-olvasni magyarul, ugyanis az 1950-es években néhány évig működő magyar oktatástól eltekintve csak a hét éve elindított oktatási programban tudtak (elsősorban gyerekeket) megtanítani a magyar betűvetésre, kis hányadát annak a mintegy 60 ezer embernek, aki Csángóföldön él és beszél vagy ért magyarul. /Magyar szó Csángóföldre. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 31./
2007. február 8.
Február 8-án végakarata szerint Uzonban, szülőfalujában temetik el Beke György írót. Imponálóan nagy és gazdag Beke György életműve: több mint hetven könyvet publikált pályafutása során, cikkeinek lajstromát nehéz lenne felleltározni. De nem ez a lenyűgöző, hanem töretlen hűsége, a népe iránt fogadott és mindvégig betartott elkötelezettsége, mert ő valóban komolyan vette, hogy ,,minden magyar felelős minden magyarért”. Rótta útjait Székelyföldön, Csángóföldön, a dél-erdélyi szórványokban, Szilágyságban, a Partiumban. Olyan átfogó és aprólékos látleletet készített a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek romániai magyarságának életéről, esélyeiről, mint soha senki őelőtte. Feltáró munkája csak az Orbán Balázséhoz, esetleg a Bözödi Györgyéhez fogható, de még azokénál is átfogóbb, vonzóbb és megközelíthetőbb is egyben. Az ő ,,teherbíró boltívei” alatt megjelenített egyéni és közösségi sorsokból bármikor reprodukálni lehet a XX. század második felében élt romániai magyarság létképleteit. Budapestre települése után székely körökbe, erdélyi klubokba gyűjtötte az innen kimenekülteket és elbujdosottakat, hogy legalább lelki és szellemi szülőföldet teremtsen számukra. /Magyari Lajos: Beke György végleges hazatérése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 8./
2007. március 24.
A szórványmagyarság megtartása alapos stratégiai felkészülést követel meg mindazoktól a magyarországi és kisebbségi magyar politikai, gazdasági, egyházi, kulturális és civil társadalmi intézményektől és szervezetektől, amelyeknek a diaszpórapolitikában (ilyen még nincs, de lennie kellene!) szerepe lehet. Az erdélyi szórványsors legjobb ismerője, Vetési László református lelkész az elmúlt öt év alatt legalább egyszer megfordult ezerháromszáz faluban, több tucat tanulmány mellett két önálló kötetben (Juhaimnak maradéka és Ne csüggedj el, kicsiny sereg) tette közkinccsé a terepen tapasztaltakat. A szórványkutatást gyakran emlegetik pusztuláskutatásként, állapította meg a vele készült beszélgetésben Ez magyar jellegzetesség, betegség. Hányféle erdélyi magyar szórvány van? Az egyik a maradékszórvány, erről szól a pusztulásirodalom. Ez a Mezőség jellegzetes emblémája, gyászeleme. Van migrációs szórvány, ennek jellegzetes gyűjtőhelyei a nagyvárosok. Ezek nem csak megélhetését, hanem temetőjét is jelentették a magyar népességnek. Ilyen még a teljes bányavidék Hunyad megyével, Temesvár és a Küküllő mente. Kezdetben elkezdődött az oda betelepedett népességnek az önszerveződése. Brassóban például a székely emigráció megduplázódott a húszas-harmincas évektől a hatvanas évekig, és erős közösségeket alkottak, az ezer lelkes gyülekezetekből lettek nyolc-tízezer lelkes gyülekezetek, felerősödött az oktatás, a művelődési élet, talpra álltak a lapok, olvasóközönségük volt. Az első, második, harmadik generációval nem volt probléma, de később ez az emigráció beintegrálódott a többségi környezetbe. Bukarestben, a második nemzedék kezdett többségiként viselkedni. Kezdett sodródni a többséggel. Az ott maradt közösséget általában szociális szórványnak nevezik, tehát leépülő közösség, amelyben felszámolódik a megélhetés minimális tartalékkészlete. A másik pedig egy demográfiai identitásszórvány, amely egy másik többség környezetébe kerülve megváltozik az oktatáspreferencia, az úgynevezett jobb érvényesülés érdekében a többségi iskolát választja, többségi intézményfogyasztó lesz. Az identitásszórványban tapasztalható a legtöbb vegyes házasság. Először megkezdődik az identitászavar, majd végül az identitásvesztés. Az is előfordul, hogy egy bizonyos népesség adott rétege bizonyos intézmények védelmében identitásvédetté válik, és ezeket nem nevezhetjük szórványnak. Ettől nem szórvány a gyulafehérvári római katolikus székesegyházhoz és a teológiához tartozó papi társadalom, amelynek teljes napi tevékenysége, kommunikációja a kisebbséghez kötődik. Kolozsváron hatalmas intézményrendszer árnyékában, etnikai burokban élnek a kisebbséghez tartozók, azonban sokaknak ez semmit sem jelent. A szórványban az egyház próbálja megszólítani a fiatalokat, időseket, gyermekeket, délutáni oktatást szerveznek. Rengeteg találékonyság kell ahhoz, hogy a közösségek visszanyerjék funkcionális identitásukat. Ilyenek a család, megélhetés, a szabad idő megtervezése, művelődés, az emberélet fordulóihoz kapcsolódó események. Ilyen kísérletek a falunapot rendezése, amikor egy adott településről elszármazottak találkoznak. Vannak falvak, ahol ötven évvel ezelőtt harminc vagy száz magyar élt, nyolcvan évvel ezelőtt három-négyszáz, és ennek a közösségnek kultúrája volt, tanítója, papja, építészete s temetője volt. Jelenleg folyik a leépülés, eltűnnek az utolsó emlékezők. Megpróbálják megmenteni az ott maradt utolsó fiatalok gyermekeit, ilyen a például a Kallós Zoltán-féle iskola. Minden egyes kis faluból, ahol van húsz magyar, és abból egyetlen gyermek a Válaszúton tanul. Erdélyben háromszáz olyan település van, amelynek tíz-tizenöt éve van még hátra az értékmentés szempontjából. Utána nem marad semmi. Nincsenek embereink a megfelelő helyeken, hangsúlyozta Vetési. Szükség lenne arra, hogy minden tömbmagyar önkormányzatnak legyen szórványoknak szóló cselekvési programja. A csángókérdésben még mindig nincs konszenzus ebben a kérdésben, folyik egy magyarországi csángó lobbi, egy elitista csángó lobbi, Erdélyben folyik a rendezvény-csángópolitika, van egy etnobiznisz is, az ellenben nem kap elég támogatást, ami a csángó falvakban folyik. A támogatás súlypontjának haza kell mennie Csángóföldre. /Fekete Réka: Minden magyar felelős minden magyarért (Szórványsors). Beszélgetés Vetési Lászlóval. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 24./
2007. május 11.
Rómába érkezett május 9-én a moldvai csángók anyanyelvi miséjéért kerékpározó Ferkó Zoltán, és a hozzá csatlakozók, köztük Nyisztor Tinka csángóföldi néprajzkutató, a magyar misékért folytatott küzdelem egyik legismertebb alakja és Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) újonnan megválasztott elnöke. A 18 napos zarándoklat során Ferkó Zoltán 1570 kilométert kerékpározott, és most tart útja felénél. Ferkó Zoltán, a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület alelnöke április 22-én indult útnak Budapestről, hogy petíciót adjon át a Vatikánban a csángók magyar nyelvű miséje érdekében. /Bálint B. Eszter: Csángóföldi misék: Rómában a zarándok. = Krónika (Kolozsvár), máj. 11./
2007. május 24.
Két hete nyújtották be a csángóföldi szülők az iskolaigazgatóknak a kéréseket, hogy a magyar nyelvet az iskolában is oktassák. Csángóföldön jelenleg tizenhat helységben oktatnak magyar nyelven, tizennégy helyen az iskolában is. Lujzikalagorban és Gajdáron még magánoktatásként folyik a magyar nyelv tanítása, itt páratlan ellenállásba ütközik annak tanrendbe iktatása. A Bákóban székelő Moldvai Csángó Magyarok Szövetségénél (MCSMSZ) Hegyeli Attila oktatásügyi felelős elmondta, a szülőket – de ami szomorúbb, a gyermekeket is – próbálják megfélemlíteni, s ebben e két település polgármestere, sőt a lujzikalagori rendőrőrs parancsnoka is részt vállal. Lujzikalagor polgármestere, Mihai Funar közölte, hogy a közösség is ellene van a magyar nyelvű oktatásnak. A lujzikalagori iskola igazgatója, Ciurea Petre, tanári karának jó része, valamint a helyi tanács képviselői megígérték, hogy addig dolgoznak, amíg azok a szülők, akik megírták a magyar tanításra vonatkozó ezeket a kérvényeket, visszavonják. Az előző napokban a gyerekeket is több osztályban pellengérre állították, sőt becibáltak az igazgatói irodába két tízéves fiút, akik mi mást mondhattak volna félelmükben, mint azt, hogy eddig jártak ugyan magyarórára iskolán kívül, de többet nem mennek, mert „ott olyan rossz”. Solomon Adrian, a MCSMSZ április 21-én megválasztott elnöke lujzikalagori. A napokban tért haza a Vatikánból, ahol Ferkó Zoltán kerékpáros zarándokkal, Nyisztor Tinkával és Pogar Roberttel a csángók sérelmeit panaszolta el. Egyebek mellett a csángóföldi magyar nyelvű misék további tiltását. Az őket fogadó magas rangú egyházi képviselők szavaiból – miszerint ezt a kérdést Romániában kell megoldani –úgy érzik, a Vatikánnak nem a moldvai, magyarságukban elsorvasztott senyvedők a fontosak, hanem a moldvai római katolikusok. Solomon Adrian most nem a Vatikánba készül, hanem faluja polgármesteréhez. Gajdárra a községközpontból üzent a polgármester az ott iskolán kívül magyart tanító házaspárnak, hogy falugyűlésen a falu fogja majd visszautasítani a magyar nyelv oktatását. A polgármester a házaspárt, Farkas Ferencz Endrét és a gyerekek előtt megfenyegette: erőszakkal fogja felszámoltatni az iskolán kívüli magyar oktatást. A faluközösség nagy része tud magyarul. A nagyon öregek alapvetően magyarul beszélnek, az idősek gyakran, a gyermekek nem, vagy csak kevésbé. /Bajna György: Fortélyos félelem igazgat. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 24./
2007. május 31.
A magyar oktatás jelene és jövője a Kárpát-medencében című, 15 éve folyó oktatási fórum-sorozat ötletgazdája, kezdeményezője, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a legutóbbi, Kisiratoson megszervezett oktatási fórumon elmondta, a rendezvénysorozat lényege, hogy a Lakiteleki Főiskolán a Kárpát-medencei magyar kisiskolák rendszeresen találkoznak, különféle formában. Többek között, évente hét tantárgyversenyt szerveznek, ugyanennyi összejövetellel matematika, anyanyelv, zene, történelem, környezetismeret, számítástechnika, versmondás terén. Különféle területek tehetségkutató versenyeit, találkozóit szervezik. A kisiskola is nevelhet tehetséges gyermeket, ha jó pedagógusai vannak. A Kárpát-medence nyolc országában más-más tanterv szerint tanítanak magyar nyelvet. A hatékonysága a pedagógus lelkiismeretességén múlik. Ezt a felfogást akarják megtartani, megerősíteni. Nyugaton rájöttek: nem olcsóbb, sőt hosszú távon sokkal károsabb, ha meggondolatlanul, felelőtlenül számolnak fel egy-egy iskolát. Egy település népességmegtartó képessége attól függ, milyen erős az iskolája. A drámai népességfogyással nemcsak a magyar, hanem a Kárpát-medence minden nemzete küszködik. Nem lehet betelepülés-politikával helyettesíteni a családpolitikát. Egészséges családoknak kell megteremteni az életfeltételeket, jó iskolákat, munkahelyeket kell teremteni. Az anyanyelvű oktatás soha nem látott reneszánsza előtt áll a Kárpát-medencében. Búvópatakként van jelen egy új szemlélet, egy új stílus, amelyik nagyon ügyel arra, hogy a magyar nyelv újjászületést érjen meg. Nagyszerű fiatal pedagógusok, ha nem találnak munkát az országban, a Csángóföldre mennek tanítani. Szinte missziós küldetésként élik meg az anyanyelvű oktatás továbbvitelét. A Kárpát-medence említett nyolc országa kormányzati szinten fejkvótában gondolkozik. A Lakiteleki Főiskolán kidolgozták a Klebelsberg-programot, amelyik kimondja: egy iskola fenntartása elsősorban, másodsorban és harmadsorban is állami feladat, kötelezettség. Magyarországon jelenleg 2000 iskola van olyan fenyegetettségben, hogy a kormány bezárja őket pénzhiányra hivatkozva. Iskolánként átlagosan 20 millió forint hiányzik a költségvetésből, ami összesen 40 milliárddal terhelné azt az állami költségvetést, amelyből a kormány 40 milliárd forintot akar elkülöníteni az iskoláknak digitális táblákkal történő felszerelésére. Kisiratos előtt Kárpátalján, jövő héten Délvidéken tartanak oktatási fórumot. Utána befejeződik a sorozat, mivel a Lakiteleki Népfőiskolán kezdődik a Klebelsberg Szabadegyetem, október 13-án a parlament felsőházi termében 600 kisiskola vezetői tanácskoznak. /Balta János: Iskola, a népességmegtartó képesség záloga. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 31./
2007. június 1.
Május 29-én Kolozsváron a Pallas-Akadémia Könyvkiadó 400. könyvét, Egyed Ákos A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1918-ig című munkáját mutatták be. Kozma Mária szerkesztő elmondta: eddig tizenhat író-olvasó találkozó keretében népszerűsítették a könyvet, és a sorban most Csángóföld következik. Pozsony Ferenc méltatásában arra utalt, elérkezett az idő, hogy a magát előszeretettel egységes, oszthatatlan és nemzetállami tulajdonnal emlegető román többség leüljön tárgyalni a székelységgel. A történész szerző vallomása szerint évtizedekkel ezelőtti kutatásai során olyan korabeli székely kifejezésekre bukkant, amelyek ráirányították figyelmét a történelmi sajátosságokra: „földönlakó” (= ősjobbágy), „székely örökség” (= első magántulajdonforma, családi örökségbirtok, amely nagyrészt az erdőirtások vagy a közös birtok egy részének öröklésével, illetve vásárlás útján jött létre), „lófő” (= lovaskatona, az összeírásokban gyakorta lófejként is jegyezték), „fiú-leány” (= ún. fiúsítás, amikor a katonáskodásra képes fiúörökös hiányában a lánygyermek automatikusan örökössé lépett elő) stb. A közösségi összetartó érzés jellemző székely vonás, mint ahogyan ide sorolható a hagyományápolás és az önazonossághoz való ragaszkodás is. /Ördög I. Béla: Sajátosságok a székely történelemből. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./
2007. június 4.
Petru Ghergel iasi-i római katolikus püspökkel találkozott június 1-jén kerékpáros zarándoklatán Ferkó Zoltán, a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület alelnöke. A moldvai csángók magyar nyelvű misézéséért bicikliző Ferkót Nyisztor Tinka csángóföldi néprajzkutató, Istók Bálint, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSSZ) ügyintézője, Benke Pál, az MCSSZ alelnöke, valamint Duma Dániel, a Szeret-Klézse Alapítvány kuratóriumi tagja is elkísérte. A tárgyaláson az anyanyelvű misézés volt a téma. A beszélgetés során kiderült, hogy a magyar misét ellenzők érvrendszere új elemmel bővül. A püspök kijelentette: egységre kell törekedni. Ő nem szeretné, ha a falvakban pártokra szakadjanak az emberek, s békétlenség alakuljon ki. Erre Ferkó Zoltán megjegyezte, a pap feladata, hogy békét teremtsen, a szeretet révén – számolt be a találkozóról internetes naplójában Ferkó Zoltán. A püspök kijelentette, akkor lesznek magyar nyelvű misék a Csángóföldön, ha kerül 2–300 olyan személy, aki nem érti a román nyelvet. Petru Ghergel továbbá azt hozta fel, hogy megoldást jelent majd a problémára, hogy hamarosan Moldva területén is foghatóvá válik a Mária Rádió, amely magyar nyelvű katolikus egyházi adó. A püspök szerint a magyar nyelvű misézés iránti igénynek nem kívülről, hanem belülről, a csángók közösségéből kell jönnie. /Bálint B. Eszter: Megoldás: Mária Rádió. = Krónika (Kolozsvár), jún. 4./
2007. június 7.
Sikeresnek nevezte csángóföldi kerékpáros „küldetését” Ferkó Zoltán, akit Iasi-ban magas rangú egyházi vezetők fogadtak, az ottani püspökkel folytatott megbeszélése pedig a viszontlátás ígéretével ért véget. Másfél hónappal ezelőtt, április 22-én indult Budapestről, hogy e hosszú útjával a moldvai csángó magyaroknak a magyar nyelvű templomi szolgálat iránti igényére hívja fel a közvélemény és az egyházi elöljárók figyelmét. A Vatikánban adta át a magyar misére vonatkozó petíciót, majd Horvátországon és Magyarországon áthaladva érkezett Erdélybe. Marosvásárhelyen barátságtalan gesztusokban is része volt, „felsőbb” parancsra kiutasították a főtérről, pontosabban a plébánia udvarára tessékelték. Hosszú útja során itt igazoltatták először! A magyar nyelvű mise ügyének rendezése várat még magára. „A moldvai egyházi elöljárók azzal érvelnek, hogy a magyar misét kérők táborokra osztják a falvakat, megbontva azok egységét” – mondta a kerékpáros zarándok. Abszurdumnak nevezte, hogy vannak olyan falvak, amelyekben mindenki magyarul beszél, beleértve a katolikus papot is, de a templomban csak román szó hangozhat el. /Négyezer kilométer kerékpárral a moldvai csángó magyarokért. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 7./
2007. június 15.
Domokos Péter akadémikus, a finnugrisztika professzora több mint hetven év múltával tért vissza először szülőfalujába, Gyergyóalfaluba. Emlékeiben még mindig élnek az édesapjához – Domokos Pál Péterhez – fűződő történetek, amelyek az ő székely- és csángóföldi látogatásai utáni hazatéréseket idézik. Domokos Péter kifejtette, Magyarországon baj van a magyarságtudattal, nevezetesen a magyar szó értelmezésével. A másságot, a globalizációt, a nemzetköziséget helyezik az önazonosság-tudat elébe. Ha magunkról beszélünk, ha a társadalom magyarságtudatát próbáljuk erősíteni, már ránk sütik a nacionalizmus bélyegét. A finnek csak és kizárólag nyelvrokonaink, és semmi több. Semmi faji közünk nincs sem a finnekhez, sem többi a nyelvrokonhoz, udmurtokhoz, komikhoz, manysikhoz és hantikhoz. Ők kicsik, ferde szeműek, a finnek magasak és kék szeműek, az évezredek során ilyen emberré alakultak. A nyelv viszont egészen más dolog: a nyelvükben legalább ezer olyan szót őriznek, amely mindent bizonyít. Nyelvi törvények léteznek, amik meghatározóak. A lengyel, az orosz, a bolgár is érti egymást. Miért? Mert ezer évvel ezelőtt még egymás mellett éltek. Mi viszont hatezer éve élünk távol egymástól, és nagyon eltávolodtak egymástól a nyelveink. Mostanában sokfajta eredetelmélet látott napvilágot: például vannak, akik a suméroktól vagy az etruszkoktól származtatják a magyar népet. Domokos Péter leszögezte, ezek azok az elméletek, amelyekről vitatkozni sem érdemes. Álmodozó emberek mindig lesznek, akik különböző elméleteket gyártanak. Domokos Péter fölöslegesnek és meddőnek tartja az erről szóló vitákat. Ugyancsak nevetséges, hogy egyesek a székelység nyelvjárását külön nyelvként akarják feltüntetni. Egy himnuszunk és egy magyar nyelvünk van, ebbe beletartozik a székelység is teljes egészében. A csángó nyelvjárásról is a románok próbálták elterjeszteni, hogy „elrontott” román nyelven beszélnek, ez viszont nem igaz, ők a Kazinczy-féle nyelvújítás előtti magyar nyelvet őrizték meg napjainkig. Minden nyelvben vannak tájszavak, de az alap mindenhol ugyanaz. Domokos Péter /sz. Gyergyóalfalu, 1936. jan. 15./ Tanulmányait Kolozsváron, Veszprémben, Szombathelyen és Budapesten végezte. A nemzetközi finnugrisztika elismert művelője: több mint 30 önálló kötete, összeállítása, mintegy 350 cikke, tanulmánya jelent meg, számos egyetemen tanított. 1960 óta előadó az 5 évente megrendezett Nemzetközi Finnugor Kongresszusokon. 1989-ben közreműködött a Finnugor Írók Nemzetközi Társasága megalapításában, amelynek éveken át alelnöke, majd elnöke is volt. Létrehozta az MTA Uralisztika Komplex Bizottságát. /Jánossy Alíz: Nyelvrokonság, semmi több. Beszélgetés Domokos Péter akadémikussal, a finnugrisztika professzorával. = Krónika (Kolozsvár), jún. 15./
2007. június 18.
A hatóságok kemény ellenállásába ütközik továbbra is a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) a csángó gyerekek magyar nyelvű oktatásának bővítésére irányuló törekvése, annak ellenére, hogy hét éve beindult a moldvai Bákó megyében rendszeres formában a csángó diákok magyar nyelvű oktatása. Csángóföldön jelenleg tizenhat településen zajlik magyar nyelvű oktatás: fakultatív jelleggel, vagyis magánházakban, illetve állami oktatási intézményekben. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által indított program keretében 1470 csángó gyermek részesül anyanyelvi képzésben, és közülük kilencszázan tanulnak hivatalos formában, iskolában. Hegyeli Attila, az oktatási program vezetője közölte, a legtöbb helyszínen zökkenőmentesen zajlik a magyartanítás, de problémákba ütköznek azokon a településeken, ahol hivatalos formában kívánják folytatni tevékenységüket. Lujzikalagorban például a csángó szülőket addig fenyegették a hatóságok, amíg visszavonták az iskolai magyar nyelvoktatást célzó kérvényüket, sőt a tantestületben döntés született: semmiképpen sem hagynák jóvá a magyarórákat. „Az egyik román nemzetiségű matematikatanár például azzal a gúnyos megjegyzéssel hívta feleltetni egyik diákját: lássuk, meg tudod-e oldani ezt a feladatot, ha már magyarból olyan serény vagy. Mondanom sem kell, a gyerek nem volt képes rá, ezért a legrosszabb osztályzatot, egyest kapott” – mondta el Hegyeli Attila. Gajdáron nemrég a polgármester óra közben tört rá a tanárra és diákjaira, felszólítva őket: két napon belül függesszék fel a magánházban, bérleti díj fejében zajló oktatást, különben erőszakkal kilakoltatja őket. Ugyanennek a moldvai településnek a rendőrőrsparancsnoka megfenyegette Hegyeli Attilát, hogy korrupció miatt eljárást indít ellene, szerinte ugyanis az MCSMSZ megvesztegeti a csángó szülőket a magyar állam által folyósított oktatási-nevelési támogatások kézbesítésével. Hegyeli erélyes fellépésének köszönhetően végül az elöljáró és a rendőr egyaránt elállt szándékától. Az elmúlt hetekben megcélzott új falvakon, Nagypatakon és Diószegen ugyanakkor azzal is szembesülnek a szervezők, hogy a falubeliek óvakodnak bérbe adni házukat magániskola számára, mivel az anyanyelvi oktatást ellenzők szemében mindez főbenjáró bűnnek számít. A csángóföldi településeken különben 31 pedagógus teljesít szolgálatot, közülük hárman Magyarországról érkeztek; az oktatás bővítésével az őszi tanévkezdésig még kilenc tanárra lenne szükség. Hegyeli Attila – aki a 200 ezer lelkes megyeszékhelyen, Bákóban 13 gyermek oktatását látja el – szerint előrelépést jelentene a csángó oktatás terén, ha a megyei tanfelügyelőségen lenne egy magyar ügyekért felelős szaktanfelügyelő is, az Oktatási Minisztérium magyar tisztviselői közül pedig időnként ellátogatna valaki a csángó településekre. /Rostás Szabolcs: Akadályozzák a csángó oktatás bővítését. = Krónika (Kolozsvár), jún. 18./
