|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 336 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 331-336 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2011. augusztus 4.Az RMDSZ nem képes akkreditáltani a SapientiátA román kormány botrányosan gáncsolja a Sapientiát, az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet számtalan hátrány éri a végleges akkreditáció késleltetése miatt - írta 1egutóbbi számában a Kolozsváron megjelenő Erdélyi Napló. Szomorú évfordulóhoz érkezett az EMTE: pontosan egy évvel ezelőtt jelentette be ünnepélyesen Dávid László rektor, hogy a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ugynökség (ARACIS) elfogadta az intézmény akkreditációját. Ettől a pillanattól a végleges akkreditáció ügye a pülitikum térfelén pattogott, és egy év alatt emiatt nem történt semmi. Nagy kérdés, hogy a kormányon lévő és a magát minden erdélyi magyar érdeket képviselő szervezetnek nevező RMDSZ miért nem tudta megsürgetni a folyamatot, ami Romániában más magánegyetemek esetében átlagosan négy hónapos procedúra. Mostanáig egyetlen egyetem esetében sem húzódott el ilyen hosszasan az akkreditáció. A kormány beleegyezéséhez - a parlamenti szavazással ellentétben - nincs szükség politikai egyeztetésekre, hiszen az egész procedúra egy egyszerű adminisztratív dolog. A Partiumi Keresztény Egyetem esetében is nem a kormány jóváhagyása miatt késett négy esztendeig az akkreditáció, hanem a két ház stakbizottságainak lassú munkájáért. „Sokszor megtörtént, hogy nem volt meg a neffelelő kvórum, és a nagyváradi kollégák teljesen feleslegesen utaztak Bukarestbe. Mi még ettől is messze állunk, hiszen ahhoz, hogy a parlamenti bizottságok elé kerülhessen ügyünk, már rég meg kellett volna kapnunk a kormány jóváhagyását. Eppen ezért legnagyobb fájdalmunk az, hogy az ARACIS nagyon jó mnősítése - amely sokat nyomhatrıa a latban, a parlamenti viták során - az időhúzás miatt egyre veszít súlyából, jelentőségéből és lassan a homályba vész” - nyilatkozta Dávid László, a magyar történelmi egyházak által alapított és - román állami szubvenció híján - magyarországi támogatásokból élő Sapientia EMTE rektora. Az akkreditáció politikai hátterű késleltetése miatt az erdélyi magyar magánegyetem diákjai nem államvizsgázhatnak saját intézményükben, mesterképzésüket is más egyetemeken kell elvégezzék, az Erasmus, illetve a Socrates ösztöndíjak számukra elérhetetlenek. A rektor elmondta még, hogy nem lesznek új szakok, minden beiskolázási feltétel a tavalyihoz hasonló, így a tandíjak összege sem változik a Sapientián, amelynek Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron karai. A végleges akkreditáció időpontja azonban megjósolhatatlan, mivel a bukaresti kormánynak nincs napirendjén az erről szóló jogszabály megalkotása. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2011. augusztus 4.A mezőbikácsi áldozatokra emlékeztekAugusztus 3-án szerdán délután hat órai kezdettel a nagyváradi bazilika kápolnájában emlékeztek a hatvankét évvel ezelőtti mezőbikácsi éhséglázadás után ártatlanul meggyilkolt áldozatokra. Az engeszetelő szentmisén Mahajduda János, a székesegyház segédlelkésze Kupán Árpád történésznek a mezőbikácsi tragédiáról szóló művéből idézett részleteket. Elhangzott, hogy a mezőbikácsiak közül sokan ma is kenyérkérésnek hívják az 1949 augusztus 2-iki eseményeket, melyeknek előzménye az volt, hogy a falusi dolgozók, a cséplőmunkások és a paraztok napi tizennyolc-húsz órán át végzett munkájuk után csak pénzte kaptak, élelmiszert nem, mint ahogy az korábban szoásban volt, csakhogy az embereke nem tudták elkölteni pénzüket, mert kenyér csak a a városokban volt. Ez robbantotta ki az éhséglázadást, melyet a hatalom könyörtelenül megtorolt. Imádkozzunk Az első áldozat Iványi György római katolikus plébános volt, aki nem tartozott a zendülők közé, épp ellenkezőleg, igyekezett csitítani a kedélyeket, de mégis lelőtték. A hatalom többek között azzal indokolta tettét, hogy Iványi irredenta volt, ami azonban hamis vád volt. Bucskó István földművesnek azért kellett meghalnia, mert épp a községháza előtt haladt el szekerével, amikor a katonák megállították és ráparancsoltak, hogy emelje fel a kezét. Ő zavarában a vasvillájával együtt emelte el a kezét, és ez elég volt a katonáknak ahhoz, hogy lelőjék. A másik két halálos áldozat Bejan Petru és Turcut Petru volt, a hatalom ennyivel sem elégedett meg, további bűnbakokat keresett, és családokat toloncoltak kényszerlakhelyre. Kupán Árpádot idézve az igehírdető elmondta, hogy a zendülésnek nem volt nemzetiségi, etnikai jellege, kizárólag az emberek kilátástalan helyzete vezette őket a lázadáshoz. Ezt követően a lelkész elmondta, a világ túléli az elmúlást, a történelem túléli az embert, aki számára a megváltást Jézus hozta el. Mi felelősek vagyunk cselekedeteinkért, és cselekedeteink alapján kapjuk a büntetést vagy a jutalmat. A kereszténység nem önostorozás, önrombolás, hanem öntudatos és felelősségteljes vállalás, valamint megsejtése annak, hogy van egy jobb másvilág is. A legszerencsétlenebb ember az, akinek nincs hite, nem tud imádkozni, ezért ne engedjük, hogy a hitetlen világ cinizmusa megmérgezzen minket, – monsta Mahajduda János, aki végezetül arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy a saját és szeretteink üdvőssége érdekében imádkozzunk. Pap István Kupán Árpád: Mezőbikácsi hősök és áldozatok a 20. század első felének tragikus sodrában (Nagyvárad, 2005) erdon.ro 2011. augusztus 4.Traian Băsescu saját alkotmánya – Csak PSD–PNL fúzió esetén nevezne ki ellenzéki kormányfőt az elnök„Ha megkérdeznének, milyen lehetséges kormánykoalíciót tartok hasznosnak és lehetségesnek Románia számára a jövő évi választások után, a válaszom egyértelmű: PDL– PNL–RMDSZ koalíciót” – fejtegette Traian Băsescu a B1 kereskedelmi televízió kedd esti műsorában. Az államfő szerint a miniszterelnöknek olyan személynek kell lennie, aki „nem adja el a becsületét a kormányfői szék megtartása érdekében”. Băsescu ugyanakkor arra „figyelmeztette” az ellenzéki vezetőket, hogy választási győzelmük sem biztosítaná számukra a kormányalakítás lehetőségét. Băsescu úgy fogalmazott, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) anakronisztikus politikai alakulat, Victor Ponta pártelnök pedig „még gyerek”. „Pragmatikus hozzáállásra van szükségünk, egyszerűsítenünk kell az állami apparátust és támogatnunk kell a magánszférát” – nyilatkozta az államfő, aki szerint a szociáldemokraták képtelenek ezt a szerepet ellátni. Az elnök alkotmányértelmezése szerint az ellenzék 95 százalékos választási eredménnyel sem győzne Băsescu nem kímélte a liberálisok elnökét, Crin Antonescut sem, ám a PNL-vel való szövetséget politikai, gazdasági és társadalmi szempontból rugalmasabbnak és pragmatikusabbnak ítélte. „A szocialistákkal már kormányoztunk együtt, és láttuk, hogy mennyire rugalmatlanok” – mondta el az államfő. Újabb elnöki trükk Traian Băsescu ezt követően „robbantotta fel a valódi bombát”, ugyanis arra figyelmeztette a két ellenzéki párt alkotta Szociál-Liberális Szövetség (USL) vezetőit, hogy az alkotmány 103. cikkelye nem kötelezi az államfőt arra, hogy a fele plusz egy szavazatot megnyerő pártszövetség vezetőjét bízza meg a kormányalakítással. „Olvassák el figyelmesen Románia Alkotmányát; ott az 51 százalékot megnyerő pártról, nem pedig pártszövetségről van szó. Egyelőre csak szövetkezik a PSD és a PNL, ha összeolvadnának, akkor más lenne a helyzet” – fogalmazott az állam feje. Ponta lecsukatná „Amennyiben a jövő évi választások után a Szociál-Liberális Szövetség (USL) a mandátumok több mint felét megszerzi és az államfő nem a szövetség berkeiből nevezi ki a miniszterelnököt, le kell mondania” – reagált az államfő kijelentésére Victor Ponta. A PSD elnöke az alkotmányra hivatkozva kijelentette, Traian Băsescu ez esetben államcsínyt követne el, ami nemcsak azt jelentené, hogy a parlament felfüggeszti, hanem el is kell ítélni és börtönbe kell zárni. A szociáldemokrata politikus szerint az államfő annyira felelőtlen hazudozóvá vált, hogy semmiféle figyelmet nem érdemel többé. „Ha a választók többsége abszolút bizalmat szavaz nekünk, a lehető legrövidebb időn belül új köztársasági elnökünk lesz” – tette hozzá Ponta. Antonescu felfüggesztené Az ellenzéki pártszövetség másik társelnöke, Crin Antonescu leszögezte, alakulata „soha nem fog együttműködni Traian Băsescuval és pártjával”. Hozzátette: amennyiben az államfő nem tartja tiszteletben a választások eredményét, akkor fel fogják függeszteni. „Băsescu ismét bebizonyította, hogy a választások eredményétől függetlenül Emil Bocot akarja megbízni kormányalakítással” – fogalmazott Antonescu. Preda: árulástól tartanak A Demokrata Liberális Párt (PDL) részéről Cristian Preda európai parlamenti képviselő úgy értelmezte Traian Băsescu nyilatkozatát, hogy az államfő felhívást intézett a politikai pártokhoz az alkotmány módosításának megvitatására. „Az állam elnöke tulajdonképpen észrevételezte az alaptörvény értelmezhető 103. cikkelyét és figyelmeztette az USL vezéreit. Tapasztalt politikusok ezt nem hisztérikusan reagálják le, hanem asztalhoz ülnek tárgyalni” – fogalmazott blogbejegyzésében Preda. Az EP-képviselő szerint az ellenzéki Szociál-Liberális Szövetség társelnökei kölcsönösen azt feltételezik a másikról, hogy a választások után cserben hagyják a partnerüket. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. augusztus 4.Erdélyt és Magyarországot fenyegeti a ciánKelemen Hunor elgördítette az első követ a verespataki bánya megnyitásának útjából Heves indulatokat váltott ki Kelemen Hunor kulturális miniszter döntése, amikor régészeti mentesítési engedélyt adott ki a Fehér megyei településre. Egyes ellenzéki politikusok szerint ezzel a határozattal a román kormány gyakorlatilag engedélyezte a cián alapú bányászatot Verespatakon. A részletekről Eckstein Kovács Péter államfői tanácsossal beszélgettünk, aki korábban RMDSZ-es szenátori minőségében többször is felemelte szavát a környezetvédelmi katasztrófával fenyegető bánya megnyitása ellen. – A kedélyek azért borzolódtak fel, mert azáltal, hogy a kulturális minisztérium kiadta a feltárási engedélyt, meghatározó lépés történt a verespataki projekt megvalósításának az irányában, amit én csak elutasítani tudok. A tervezetet egyrészt a környékbeli lakosság támogatja, másrészt a bányavállalathoz kötődő érdekcsoportok. Az ott élők érthető módon rokonszenveznek a bánya megnyitásával, hiszen munkahelyeket ígértek nekik, de véleményem szerint más épeszű ember nem támogathat egy olyan projektet, amely visszafordíthatatlanul és súlyosan károsíthatja a környezetet. Ha biztonsági problémák vetődnek fel, a szennyezés Erdélyen kívül Magyarországot is sújthatja. Kilenc éve terítéken van ez a rendkívül népszerűtlen intézkedés, de időközben hiába váltakoztak a kormányok és a miniszterek, eddig senki nem merte kiadni a bánya megnyitásához szükséges engedélyeket. Ennek felelősségétől valósággal menekültek a politikusok, éppen ezért tartom rendkívül súlyosnak Kelemen Hunor döntését, aki gyakorlatilag egyet előre lépett ebben a kérdésben. Habár Kelemen a döntést miniszterként írta alá, és ez látszólag technikai kérdésnek tűnik, az ügy politikai vonatkozásai már a demokrata liberálisoknál is jelentkezni kezdtek, ezért az RMDSZ-nek is mihamarabb állást kellene foglalnia. – Úgy tűnik, az EU nem fog beleszólni a verespataki bányaügybe, tehát a végső döntés a román állam kezében van… – Kétségtelen, hogy az EP kibocsátott egy ajánlást az EB felé, amelyben meg szeretnék tiltani a cián alapú bányászatot az unió területén. A politikai manifesztumot a parlament nagy többséggel megszavazta, a bizottságban viszont, ahol az államok képviselői döntenek, bizonyos gazdasági érdekek miatt nagy az ellenállás. A tiltakozó hangok azokból az országokból érkeznek, ahol cián technológiával működő bányák léteznek, de ebben a pillanatban, amikor Németország például környezetvédelmi okokból be akarja fagyasztani az atomerőműveit, Románia nem engedheti meg magának azt, hogy zöld utat adjon egy olyan projektnek, ami szembe megy az EP akaratával, és potenciális veszélyforrást jelent az egész régió számára. – Lehet-e súlya a hazai civil szervezetek tiltakozásának a végső döntés meghozatalában? – A bányatársaság, az RMGC az utóbbi hónapokban rendkívül agresszív médiakampányt folytatott, azok a források pedig, amelyek kritikusan nyilvánulnának meg, valósággal eldugultak. Kulcskérdésnek találom tehát a civil szervezetek találékonyságát és meggyőzőképességét abban, hogy megakadályozzák ennek a katasztrófával fenyegető megaprojektnek a beindítását. – Tudomása szerint hány embert érintene közvetlenül a bánya megnyitása? – A hangsúly a potenciális munkahelyek számán van, a vállalat ugyanis főként ezzel próbálja kicsikarni a lakosság támogatását. Az RMGC korábban több ezer, ma már csak négyszáz-nyolcszáz munkahelyről beszél, és ami nagyon fontos: ezek csupán időleges állások lennének. A lényeg az, hogy amíg környezetbiztonsági szempontból a bánya nagyon sok embert érint, addig a munkalehetőségek szemszögéből a leendő bányában dolgozók száma rendkívül korlátozott. –Milyen eszközöket vetett még be az RMGC a lobbija során? – Kevesen írták meg, de hihetetlenül durva volt a magyarok ellen kijátszott kártyájuk. Annak idején, amikor Korodi Attila környezetvédelmi miniszterként, jómagam pedig szenátori és jogi bizottságelnöki tisztségemben tiltakoztunk a verespataki bánya megnyitása ellen, hallatlanul magyarellenes hangot ütött meg az RMGC. A ciántechnológia-ellenes törvénytervezetünket magyar összeesküvésnek nevezték, mondván, hogy szándékosan le akarjuk szegényíteni Romániát, és az aranyat mi akarjuk kitermelni, miután visszafoglaltuk Erdélyt. Nekem éppen ez a legnagyobb bajom a bányavállalattal, hogy a saját gazdasági érdekei miatt magyarellenes politikai feszültséget keltett. Amikor észrevették, hogy ez a kampányuk hatástalan, azonnal elkezdték keresni az erdélyi magyar választók és döntéshozók kegyeit, de a korábbi húzásuk akkor is megbocsáthatatlan. Persze értetlenül állok azon jelenség előtt is, amikor erdélyi magyar újságokban egész oldalas RMGC reklámokat látok. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2011. augusztus 5.Székelyföld függetlenségét támogató plakátok MoldáviábanAnnak ellenére, hogy a román média, akárcsak a Bukarest által támogatott moldáv sajtó, fennen hangoztatja, hogy Moldova Köztársaság lakosságának túlnyomó része román, akik égnek a vágytól, hogy mihamarabb egyesülhessenek az anyaországnak nevezett Romániával. Úgy tűnik azonban, hogy az országban igen sokan tartják magukat moldovánoknak, és nem hogy nem akarnak egyesülni Romániával, hanem határozottan elhatárolódnak tőle. Most egy moldáv nemzeti portál érdekes jelenségről számolt be: valakik Székelyföld függetlensége mellett foglalnak állást Moldovában. A napokban Chisinau utcáin és más környékbeli településeken is olyan plakátok jelentek meg, amelyeken Székelyföld térképe látható, azzal a felirattal, hogy „támogatjuk függetlenné válását". Erdély.ma 2011. augusztus 5.Kolozsvári levéltárosok gyűjteményeA Román Országos Levéltár Kolozs megyei levéltárában őrzött rendkívül értékes oklevélgyűjtemény korszerű tárolásának biztosítása céljából indít kampányt az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesülete. Az oklevélgyűjtemény a város évszázadokon át elnyert kiváltságleveleit, jogbiztosító okleveleit, iratait tartalmazza. A Fogadd örökbe a múltad elnevezésű kampány kezdeményezői elsősorban a levéltárban levő oklevelek tárolására szolgáló korszerűtlen, savas papírból készült palliumokat és dobozokat szeretnék kicserélni, jó minőségű és méretre szabott tároló anyagokkal. Hangsúlyozzák, Kolozsvár város levéltárának oklevélgyűjteménye közel 500 értékesebbnél értékesebb iratot tartalmaz, papír és pergamen irathordózón egyaránt, 1224-től 1832-ig terjedő időszakra. A kezdeményezők hangsúlyozzák, a kampány alkalom arra, hogy olyan történelmi érték felé irányítsuk a szakma és a széles közönség figyelmét, amiről alig esik szó a médiában vagy a közbeszéd szintjén. Az adományokat a Kolozsvári Magyar Napok keretén belül az egyesület standjánál illetve bankszámlájára várják. Erdély.ma 2011. augusztus 5.Erdély legrégebbi templomának feltárását támogatja a Kulturális MinisztériumErdély legrégebbi templomának feltárását támogatja a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium A 10-dik században épült templom romra bukkantak a gyulafehérvári római katolikus székesegyház előtti téren. Erdély legrégebbi templomhajójában a régészeti kutatások június 14-dikén kezdődtek és a tervek szerint augusztus 13-án fejeződnek be. Az ásatás augusztus 20-ig nyitva marad, majd befedik. Kolozsvári Rádió. Erdély.ma 2011. augusztus 5.Román-magyar kapcsolattörténet – Könyvbemutató Erdélyben –Borsi-Kálmán Béla az ELTE egyetemi tanára, a román-magyar kapcsolattörténet egyik legkiválóbb kutatója, tanulmánykötetében sokoldalúan fejti ki a témát: kezdve a Kossuth-migráció román társadalom-képétől, folytatva a Trianon előtti román és magyar nemzetpolitika eltéréseinek felkutatásig, végül a magyar-román párbeszéd reális feltételeinek elemzéséig. A tanulmánykötetet Erdélyben is bemutatták. Ha a történelem valóban az élet tanítómestere és valóban tanulnának is belőle a népek, talán lenne esélye a megbékélésnek. A valóság azonban más. A történészek szava nem biztos, hogy meghallgatásra talál a politikusoknál. Kossuth Rádió Borsi-Kálmán Béla: Megközelítések - Tanulmányok a magyar-román /román-magyar/ kapcsolattörténetről és identitásról Lucidus Kiadó, Budapest, 2011 (Kisebbségkutatás Könyvek) Erdély.ma 2011. augusztus 5.A mór mehetNem valószínű, hogy sok betegnek könnybe lábad a szeme a Cseke Attila egészségügyi miniszter lemondásáról szóló hír hallatán. Annak sem túl nagy az esélye, hogy a rendszert alapjaiban átszervező, a betegek ellátásában is tapasztalható eredményeket elérő vezetőként kerül be Cseke neve a krónikákba. Azért nem, mert Cseke Attila nem olyan tárcavezető volt, aki a romániai egészségügy rákfenéit orvosolni tudta volna. Nevéhez többek között kórházak bezárása, a gyógyszerellátás emberéleteket veszélyeztető bizonytalansága tapad – s bár megeshet, utólag bebizonyosodik, hogy jó döntés volt az intézmények átalakítása, az úgynevezett reformnak egyelőre csak a fájó következményeit érzékelhettük. Legnagyobb – mindenképpen értékelendő – vívmánya a decentralizáció, a kórházak átadása az önkormányzatoknak, az intézkedés pozitív hozadékai azonban egyelőre ugyancsak kevéssé látványosak. Mindezek ellenére ujjongást sem válthat ki Cseke Attila távozása. Azért nem, mert tapasztalatból tudjuk: jöhetnek, mehetnek a miniszterek, az egészségügy gondjai maradnak, mi több, mélyülnek. A rendszer évek, évtizedek óta alulfinanszírozott, hiába pumpálnak bele időnként több vagy éppen kevesebb pénzt, annak nyoma sem látszik, útja követhetetlen. És azért sem örülhetünk felszabadultan a lemondást követően, mert az valamiképpen mégiscsak tiszteletre méltó. Nem divat Romániában a magas funkcióba jutott tisztségviselők önkéntes visszalépése. Cseke Attila gesztusának hivatalos indoklásával azonban egyetérthetünk. Ha a költségvetés kiigazításakor a román kormánynak az egyik kulcsfontosságú ágazat irányításával megbízott tagját meg sem kérdezik, mennyi pénzre lenne szükség a betegellátás biztosításához, akkor eléggé nyilvánvaló, hogy a történet hátterében nem szakmai érvek, sokkal inkább politikai játszmák húzódnak. Amikor az egész romániai közvélemény szidta az egészségügyi minisztert, mert számos kórházat bezártak, az államfő, a miniszterelnök, a hatalom minden képviselője elismerőleg nyilatkozott Cseke bátorságáról. Csakhogy amint a munka kényelmetlen felét elvégezte, azonnal rájárt a rúd, Traian Băsescu az elmúlt hetekben folyamatosan ostorozta őt, és azt is jó előre megmondta, amiről a tárcavezető szerdán értesült: nem számíthat több pénzre a minisztérium. A mór megtette kötelességét, a mór mehet. A betegellátásban mindez aligha jelent lényeges változást. De vajon milyen politikai következményei lesznek az ügynek? Vajon meddig tűri még az RMDSZ, hogy a nagyobbik kormánypárt és az államfő kénye-kedve szerint elbánjon vele? Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. augusztus 5.Erdély legrégebbi templomaErdély legrégebbi templomának feltárását támogatja a Kelemen Hunor vezette kulturális és örökségvédelmi minisztérium. A templomromra a gyulafehérvári római katolikus székesegyház előtti téren, a jelenlegi főkaputól 24 méterre bukkantak rá idén tavasszal, és az azóta két szakaszban (április–május, valamint június–augusztus) elvégzett feltárás nyomán bizonyossá vált: a templom a 10. században épült, ily módon ez Erdély legrégibb temploma, valószínűleg a Konstantinápolyban megkeresztelkedett Gyula alapította. A dr. Daniela Marcu Istrate vezette régészcsapat szerint a bizánci típusú templomot valószínűleg 1050-ben, a római katolikus, immár nyugati típusú székesegyház építésének elkezdésekor bontották le. A kutatási költségekhez a budapesti közigazgatási és igazságügyi minisztérium is hozzájárul. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. augusztus 5.Emléktábla a magyar színjátszásnakA kolozsvári színjátszás 220. évfordulóján – 2012. decemberében – lepleznék le azt az emléktáblát, amelyet a Kolozs megyei RMDSZ és Kötő József parlamenti képviselő kezdeményezésére állítanak a magyar színház alapításának emlékére. A Farkas/Kogălniceanu utcai Egyetemiek Háza külső falára felkerülő emléktáblát a 200 éves évfordulón, 1992-ben szerették volna leleplezni, az akkori polgármester – Gheorghe Funar – azonban megakadályozta. A Farkas utcában lévő Egyetemiek Háza helyén állt egykor a magyar nyelvterület első állandó kőszínháza, amelyet közadakozásból építettek fel, és amelynek avatására 1821-ben került sor. „Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete a kultúra- és identitást ápoló törekvései jegyében a kolozsvári színház alapításának közelgő 220. évfordulója alkalmából emléktáblát helyez el a Farkas utcában álló Egyetemiek Háza falára, amely az 1821-ben felavatott, a magyar nyelvterület első állandó kőszínházának helyén áll, főt hajtva »a nyelv művelését és az erkölcsök nemesítését« szolgáló színházalapító nemzedék évszázadokra kiható kezdeményezése előtt”, áll a szerkesztőségünkbe elküldött közleményben. Az ebben fogalmazottak szerint Kolozsvár szerepe az egyetemes magyar kultúra értékteremtő erejének kialakításában megkerülhetetlen. „Ebben a folyamatban a kincses város színháza rangos helyet vívott ki. Shakespeare, Molière, a görög klasszikusok magyar nyelvű ősbemutatói színpadunkon, sorskérdéseinket megszólaltató magyar drámák első megjelenítései, a stílusteremtő kísérletek szellemi műhelyeként színházunkat a kezdetektől napjainkig, színházművészetünk jelentős intézményévé tették.” A közlemény nyomán megkerestük Kötő József színháztörténészt, parlamenti képviselőt, valamint Máté Andrást, a Kolozs megyei RMDSZ elnökét, parlamenti képviselőt. – Tulajdonképpen történelmi reparáció lenne, hiszen ugyanarról az emléktábláról van szó, amelyet a 200 éves évfordulón kellett volna elhelyeznünk az Egyetemiek Háza falán, és amelyet az akkori városvezetés nem engedélyezett. A tábla az erdélyi hagyományoknak megfelelően három – magyar, román és német – nyelven hirdeti, hogy ezen a helyen állt a magyar nyelvterület első kőszínháza – mondta el lapunknak Kötő József. Kérdésünkre, hogy az akkori politikai helyzethez képest mára változott-e a szemlélet, a politikus kifejtette: úgy véli, hogy igen. – Megítélésem szerint ez olyan közügy, amellyel kapcsolatban számíthatunk nemcsak a helyi, hanem az országos hatóságok támogatására is – fejtette ki. Máté András szerint, mivel eléggé nehézkes az engedélyeztetési folyamat, már most elkezdik az előkészületeket, hogy ne lehessen majd ilyen jellegű akadályokra hivatkozni. Az épület tulajdonosának – a Babeş–Bolyai Tudományegyetem – beleegyezése után városrendészeti engedélyért is kell majd folyamodni. Véleménye szerint az engedélyeztetésnek nem lehet semmiféle akadálya, hiszen a kolozsvári magyar színház és opera értékteremtő munkáját mindenki tiszteli és elismeri. KÖLLŐ KATALIN. Szabadság (Kolozsvár) 2011. augusztus 5.Markó: Cseke komoly reformot valósított meg…Markó Béla kormányfő-helyettes csütörtökön elmondta: Cseke Attila komoly reformot valósított meg az egészségügyben, de „rendszerhiba” tapasztalható e téren, mivel a CNAS a minisztériumtól független intézmény. „Nagyon sajnálom, hogy Cseke Attila úgy döntött, nem folytatja. Nagyon jó miniszter volt, komoly reformot valósított meg az egészségügyben a decentralizáció és a működésképtelen kórházak bezárása révén. Olyan nézeteltérések vezettek ehhez a döntéshez, amelyeket talán meg lehetett volna oldani. Nem kapott elég támogatást a Pénzügyminisztériumtól” – mondta Markó Béla. A miniszterelnök-helyettes szerint a Pénzügyi Minisztériummal akadt gondok mellett Cseke szembesült egy „rendszerhibával is az egészségügy terén”. „A miniszter dolgozza ki az egészségpolitikákat, de az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) független a minisztériumtól, persze ez egy ál-függetlenség, amely nem segít a gondok megoldásában” – magyarázta. Markó Béla közölte: korai még az utódokról beszélni vagy arról, hogy az RMDSZ hajlandó lenne-e átengedni az Egészségügyi Minisztérium irányítását a Demokrata Liberális Pártnak. „Az RMDSZ-en belül kell megbeszélnünk, mit teszünk, hogyan megyünk tovább. Egyelőre nem lehet döntésünk, korai még az utódvariánsokról beszélni”, mondta Markó Béla. Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ hajlandó lenne-e átengedni az egészségügyi tárcát a PDL-nek, azt válaszolta, erről is korai még beszélni. Cseke Attila egészségügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy lemond, mert elégedetlen a költségvetés-kiigazításkor a tárcájának juttatott összeggel, amelyről megkérdezése nélkül tárgyaltak, és elmondta, mandátuma idején többször nézeteltérésbe került a pénzügyminisztérium képviselőivel. Elmondta, a szerdai kormányülésen is kifejezte elégedetlenségét, csütörtökön pedig tárgyalt Emil Boc miniszterelnökkel, akinek benyújtotta a lemondását. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtökön elmondta, sajnálja Cseke Attila lemondását, megérti őt, és köszöni neki erőfeszítéseit. Mint mondta, az RMDSZ a következő 15 napban nevesíti az új egészségügyi minisztert. Emil Boc kormányfő próbálta megnyugtatni az egészségügynek szánt összeggel elégedetlen Cseke Attilát, és azt ígérte, több pénzt kap majd októberben, az újabb költségvetés-kiigazításkor, de Cseke diszkriminatív bánásmódra panaszkodott a PDL által vezetett országos egészségbiztosítóval szemben. A kormányfő és az egészségügyi miniszter közötti beszélgetés Cseke lemondása előtt zajlott Markó Béla miniszterelnök-helyettes jelenlétében, a kormányfő az utolsó pillanatig arra számított, hogy a miniszter letesz szándékáról. Markó Béla miniszterelnök-helyettes szerint a CNAS „gátlástalanul”, hatékony ellenőrzés nélkül költi a pénzt, miközben az Egészségügyi Minisztériumot mindenki szidja, és az intézményt okolják a rendszer finanszírozási gondjaiért. (Mediafax) Nyugati Jelen (Arad) 2011. augusztus 5.Cseke Attila lemondott az Egészségügyi Minisztérium élérőlLemondott csütörtökön tisztségéből Cseke Attila egészségügyi miniszter. Az RMDSZ-es politikus rövid sajtótájékoztatón közölte: azért döntött így, mert kevesli a költségvetés-kiegészítés során az egészségügyi tárcának szánt juttatásokat, amelyek összegéről ráadásul nem egyeztettek vele. Azt is elárulta, hogy miniszteri mandátumának időtartama alatt több ízben is vitába keveredett a pénzügyminisztérium képviselőivel. Mint Cseke Attila közölte, a költségvetés módosításáról szóló adatokat csupán szerdán délután kapta meg. A lemondott miniszter rendkívül súlyosnak nevezte, hogy előzőleg nem egyeztettek vele az összegről, és tarthatatlannak nevezte, hogy mindig a pénzügyminisztérium dönt az egészségügyi tárca költségvetéséről. Kifejtette: már a szerdai kormányülésen is hangot adott elégedetlenségének, majd csütörtökön Emil Boc miniszterelnökkel is egyeztetett, akinek át is nyújtotta lemondását. A kormányfő ugyanakkor Cseke szerint arra kérte őt, hogy maradjon meg tisztségében. A politikus elmondta, hogy még a múlt héten hivatalos átiratban kérte a pénzügyi tárcától, hogy tartsanak háromoldalú egyeztetést a két minisztérium, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) vezetőivel a költségvetés-kiegészítésről, a pénzügyminisztérium azonban nem tett eleget a kérésnek. Cseke végezetül reményét fejezte ki, hogy az RMDSZ – a koalíciós megállapodás szerint a szövetséget illeti az egészségügyi miniszter jelölésének joga – rövid időn belül megtalálja utódját, mivel az egészségügy terén elkezdett reformokat folytatni kell. Cseke Attila – aki 2009 decembere, az RMDSZ kormányra lépése óta töltötte be az egészségügyi miniszteri tisztséget – az utóbbi hetekben bírálatok kereszttüzébe került. Múlt héten Traian Băsescu államfő a közszolgálati televízióban jelentette ki: az egészségügyi miniszter és az egészségbiztosító vezetője vagy megállapodnak egymással, és rendbe hozzák az intézmények pénzügyi helyzetét, vagy mindkettejüknek távoznia kell. Az elnök akkor azt mondta: már tárgyalt az ügyről a kormányfővel, akivel egyetértettek abban, hogy gyors megoldásra van szükség. Az államfő emlékeztetett, hogy 2010 utolsó negyedévében a kormány 2,5 milliárd lejt vont el más ágazatoktól, hogy azt az egészségügyi rendszer által felhalmozott adósságok törlesztésére fordíthassák. Mára azonban újra ismét közel kétmilliárd lejnyi adósság halmozódott fel. Băsescu azt mondta: már a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségének közelmúltbeli Bukarestbe érkezésekor jelezte, hogy a továbbiakban a kormány nem hajlandó a fejlesztésekre szánt pénzeket egy olyan ágazathoz átirányítani, amely képtelen a reformra. "Beteg az egészségügy" Betegnek nevezte az egészségügyet Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője is, aki a nemzetközi pénzintézet és Románia közötti hitelmegállapodás feltételeiek teljesítését ellenőrizte Bukarestben. Franks hétfőn, a delegáció látogatása végén szintén az egészségügyi reform szükségességéről beszélt, ezt nevezve meg az egyik legfontosabb prioritásként az ország számára. Cseke ugyanakkor még július 13-án azt mondta, az egészségügyi rendszernek további négymilliárd lejre van szüksége. A legnagyobb gondokkal az egészségbiztosító küszködik, a kért összeg háromnegyedét ide kellett volna irányítani. Ennek ellenére a költségvetés-kiegészítés során az egészségügyi tárca csupán 341,2 millió lejt kapott. Ellentétek az egészségbiztosítóval Kormányközeli források szerint egyébként Emil Boc azzal próbálta jobb belátásra bírni Csekét, hogy megígérte: az októberben esedékes újabb költségvetés-kiegészítés során további pénzeket kap az általa vezetett tárca. Cseke azonban felrótta a miniszterelnöknek, hogy nem tárgyaltak vele, a költségvetés kiegészítés során diszkriminációt alkalmaztak az általa vezetett tárcával szemben, a PDL irányította egészségbiztosító javára, akinek vezetőjével viszont konzultáltak a költségvetés-kiegészítés előtt. A megbeszélésen Markó Béla miniszterelnök-helyettes is részt vett, aki megjegyezte: a biztosító „gátlástalanul” költekezik, hatékony ellenőrzés nélkül, azonban mégis az egészségügyi tárcát vonják felelősségre a rendszer rossz pénzügyi helyzete miatt. Mint arról beszámoltunk, Cseke több ízben is kérte, hogy az egészségbiztosítót utalják az általa vezetett tárca irányítása alá, hogy hatékonyabb legyen a pénzek elköltése – ez azonban nem történt meg. Markó Béla szerint Cseke nagyon jó miniszter volt, aki komoly reformot indított el, amely során sikerült elindítani a kórházak decentralizációját és az alacsony hatékonysággal működő közgyógyellátási intézmények bezárását. Az egészségügyi rendszer legnagyobb gondjának azt nevezte, hogy az egészségbiztosító független intézményként működik. Ugyanezt mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is, aki szerint nem létezhet „két egészségügyi minisztérium”, és amíg a biztosító nem kerül a minisztérium irányítása alá, nem lehet megoldani az egészségügyi rendszer problémáit. Emellett létfontosságúnak nevezte a megfelelő pénzügyi támogatást is. Kelemen: 15 napon belül meglesz az utód Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a lemondás hírére közölte: sajnálja ami történt, de megérti Csekét, és köszönetet mondott eddigi munkájáért. Azt is közölte, hogy a szövetség 15 napon belül kijelöli a lemondott miniszter utódját. „Cseke Attila kiváló munkát végzett az egészségügyi minisztériumban. Az elmúlt egy év és hét hónap során, amíg a tárcát irányította, komolyságról és következetességről tett tanúbizonyságot, és olyan reformokat hajtott végre, amilyeneket az elmúlt 11 évben senki” – mondta Kelemen. Cseke a következő 15 napban, utódja kijelöléséig a helyén marad. Roberta Anastase a PDL első alelnöke megerősítette, hogy az utód kijelölése az RMDSZ hatáskörébe tartozik, annak személyéről a koalíción belül egyeztetnek majd. Azt is elmondta, hogy Cseke lemondása egyoldalú lépés volt. Eugen Nicolăescu volt egészségügyi miniszter, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt képviselője szerint véget ért egy cirkusz. Csekének szerinte azért kellett távoznia, mert egyértelmű volt, hogy nem ő, hanem az egészségbiztosító vezetője élvezte az államfő és a miniszterelnök támogatását. Haoonlóan vélekedett a másik ellenzéki alakulat, a Szociáldemokrata Párt is. A jogász végzettségű Cseke 2009 december 18-a óta töltötte be a miniszteri tisztséget, 2007-tl a 2008-as kormányváltásig kormányfőtitkárként tevékenykedett. Korábban a nagyváradi városi közgyűlés tagja is volt, és a Bihar megyei RMDSZ-ben is vezető tisztséget tölt be. Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár) 2011. augusztus 5.MOGYE-ügy: nem engedélyezték a fáklyás körmenetetValósággal lesöpörte az asztalról a marosvásárhelyi városháza keretében működő bizottság csütörtökön azt a kérvényt, amelyet a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE), valamint a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) nyújtott be Dorin Florea polgármesterhez, és amelyben egy augusztus 11-ére tervezett főtéri megmozdulásra igényelte az önkormányzat beleegyezését. A két civil szervezet jövő csütörtökön este imával egybekötött körmenetet szándékozik rendezni. A gyertyás akció során a résztvevők a város magyar és román lakossága békés együttélése mellett kívántak volna állást foglalni. békés tiltakozás során ugyanakkor a két nép egyenrangúságára próbálták volna meg felhívni a MOGYE vezetőségének figyelmét. Mint arról beszámoltunk, az utóbbi hetekben számos diszkrimináció érte az intézmény magyar ajkú tanárait és diákjait. A polgármesteri hivatalba még július közepén benyújtott kérvényükben a körmenet kezdeményezői rámutatnak, hogy a történelmi egyházakat is bevonó akciójuk során a magyar vonal létrehozását kérik. Rendőrfőnök ítélkezik A helyi rendőrség igazgatója, Valentin Bretfelean által elnökölt bizottság egyöntetűen elutasította az Ádám Valérián által benyújtott kérvényt. Bár lapzártánkig nem indokolták meg írásban döntésüket, a testület tagjai arra hivatkoztak, hogy a RMOGYKE és a BKB lényegében nem is fordult hozzájuk kérvénnyel, hanem egyszerűen bejelentette, hogy békés tüntetést szervez. „Valóban az első mondat félreértelmezhető, de főleg félremagyarázható – ismerte el Ádám Valérián. – De akkor azt mondtam, semmi gond, kijavítom, aláírom és lepecsételem. Ezt már nem voltak hajlandók elfogadni, mondván, hogy nyújtsak be egy újabb beadványt, amit a következő ülésükön tárgyalnak meg. Egyértelmű volt: nem akarják a körmenetet engedélyezni. Ezt telefonon Bretfelean már előzőleg is tudtomra adta. Nem is csoda, hisz a bizottságban egyetlen magyar személy sem kapott helyet.” A lapunk által megkeresett rendőrségi igazgató megerősítette, valóban nem tartja helyesnek, hogy valakik az orvosi egyetem belügyeit feszegessék. „Egyetemi autonómia van, az efféle gondokra nem az utcán, hanem az intézmény falain belül kell választ keresni” – szögezte le Bretfelean. A rendőr ugyanakkor megjegyezte, szerinte nem felel meg a valóságnak az az állítás, miszerint a MOGYE magyar diákjait bárki is hátrányos megkülönböztetésben részesítené. A Krónika birtokába jutott zárt ajtós tanácskozás jegyzőkönyvéből kiderül, a többségében rendőrökből és csendőrökből álló bizottsági tagok úgy ítélik meg, hogy a körmenet „veszélyeztetné a két népcsoport közötti békés együttlétet”. Florea: nincsenek gondok Hasonló álláspontra helyezkedett Dorin Florea polgármester, a tanintézmény egykori diákja. „Beszéltem az egyetem vezetőségével, ott nincs semmiféle gond. Csak hát egyesek megpróbálják szítani a kedélyeket. Meg kell nézni, kik szerveznék a tüntetést, hisz mind olyanok, akik soha semmit nem tettek az életben” – jelentette ki a RMOGYKE vezetőiről, Csiszár Anna Adriennről és Kincses Ajtay Máriáról, akik egyben az egyetem és a hazai orvos- és gyógyszerésztudomány elismert személyiségei. A város elöljárója – aki több alkalommal is rágalmazta az egyetem magyar tanárait – hozzátette: amennyiben mégsem mondanak le a tiltakozó akcióról, és a városháza beleegyezése nélkül megszervezik, komoly bírságokra számíthatnak. A szervezők kitartanak Ádám Valérián még így sem nem hajlandó lemondani a körmenet szervezéséről. Mint lapunknak hangsúlyozta, pénteken reggel ismét benyújtja az ezúttal ügyvéd által megfogalmazott kérvényt. „A törvény szerint elég bejelenteni a tiltakozás időpontját és helyszínét, nem szükséges jóváhagyást kérni. De nem akarok ujjat húzni Floreával és Bretfeleannal, s átfogalmazom a beadványt” – mondta. Amint arról beszámoltunk, a RMOGYKE augusztus 11-ére nem csak Marosvásárhelyen, hanem tizenkét európai fővárosban is hasonló megmozdulást készül szervezni. A néma tüntetők fáklyával vagy gyertyával a román nagykövetségek elé vonulnának, ahol a vásárhelyi egyetem diákjai és tanárai közötti egyenjogúságért imádkoznának. (Nincs keletje a fizetéses helyeknek. Miután a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen csak politikai nyomásra, az oktatási minisztérium utólagos, rendkívüli beleegyezésével sikerült a magyar tagozat általános orvosi karának negyven fizetéses helyet biztosítani, kiderült, hogy a felvételizők körében nincs igény erre. Míg a román diákok betöltötték mind a nyolcvan helyet, a magyar jelentkezők közül csak harmincan éltek ezzel a jogukkal. Az érintettek a magas tandíjakra hivatkozva utasították el a pénzért való tanulás lehetőségét. Brassai Attila a gyógyszertan tanszék vezető professzora a napokban felhívást intézett a tandíjköteles hallgatók támogatására. Egy átlagos anyagi helyzetben levő családnak az egész évi tandíj kifizetése nem könnyű – hangsúlyozta Brassai, hozzátéve, egész évben várják a felajánlásokat. Azoknak is jól jön a segítség, akik vállalták, hogy fizetnek, hiszen a beiratkozáskor 2 ezer lejt le kell pengetniük.) Krónika (Kolozsvár) 2011. augusztus 5.A szórványba viszik a kultúrátA Kolozs megyei RMDSZ és a Claudiopolis Egyesület által útjára indított, a szórványban élő magyar közösségeket felkaroló Kulturális Karaván rendezvénysorozat tavaly decemberben kezdődött. Akkor Magyarszarvaskend község magyarjait keresték fel, azóta Kolozs megye több települését bejárták. Többek közt a Puck bábszínház előadásait is elvitték a szórványban élő vidéki magyarságnak. Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, a rendezvénysorozat ötletgazdája többek közt arról számol be lapunknak, hogy a Kulturális Karaván ősszel tovább halad, legközelebb Mákón tartanak nagyobb szabású kulturális rendezvényt. Tavaly decemberben a kolozsvári filharmónia zenészeinek elődadásával kezdődött el a Kulturális Karaván útja a Szarvaskend községhez tartozó Alsótökön. Hogyan alakult azóta a kezdeményezés sorsa? – Csak áprilisban tudtuk előteremteni a szükséges anyagi forrásokat, ezért idén egy kissé késve, de folytatni tudtuk a rendezvénysorozatot. Május 16. és 24. között bábszínházkaravánnal látogattunk el 12 Kolozs megyei településre, Körösfőre, Bánffyhunyadra, Kalotaszentkirályra, Tordaszentlászlóra, Tordára, Várfalvára, Mákóra, Mérára, Aranyosegerbegyre, Aranyosgyéresre, Szamosújvárra és Válaszútra. Az itt élő gyerekeknek a Csipike, a Jancsi és Juliska, valamint a Micimackó című bábjátékokat adta elő a kolozsvári Puck bábszínház. – Miért épp a bábszínházra esett a választásuk? – Az volt a célunk, hogy a vidéken élő gyerekek színvonalas, jó minőségű előadásokat láthassanak anélkül, hogy utazniuk kellene. Ez azért fontos, mert pontosan az ezzel járó költségek miatt nem tudják a vidéki szülők bábszínházba vinni a gyerekeiket, egy kolozsvári kiruccanás jelentős anyagi megterhelést jelent a számukra. Úgy szerveztük meg a karavánunkat, hogy lehetőleg községközpontokban legyenek az előadások, ahová a környező falvakból is könnyebb behozni a gyerekeket. Ezzel talán hozzájárultunk a gyerekek szellemi épüléséhez, ráadásul az anyanyelvük ápolása szempontjából sem közömbös, hogy megismerhették a minőségi bábszínházat. – Hogyan fogadták a helyiek a „házhoz szállított kultúrát”? – A szülők és a tanárok is nagy lelkesedéssel fogadták a bábszínház csapatát, olyannyira, hogy ősszel meg szeretnénk ezt ismételni. Lehet, hogy módosítunk az útvonalon, de a rendezvények menetét változatlanul hagyjuk. Általában mintegy hetven gyerek vett részt egy-egy előadáson, akiket természetesen elkísérték a szüleik vagy nagyszüleik, de ennél kevesebben biztosan nem voltak. – Tapasztalatai szerint mennyire érződik a falvakon, szórványban elő magyarokon az elszigeteltség a nagyobb magyar közösségektől? – Ilyen tekintetben különbséget kell tennünk azon települések között, ahol a mai napig él a magyar kultúra, azaz saját önálló rendezvényeik vannak – ilyen például Körösfő, Kalotaszentkirály, Tordaszentlászló –, illetve az olyan helységek közt, mint Aranyosgyéres, Aranyosegerbegy környéke, vagy akár Várfalva, ahol jóval kevesebb kulturális rendezvényen van lehetőségük részt venni a gyerekeknek. Ilyen szempontból hiánypótló is a Kulturális Karavánunk. Azt tapasztaltuk, a helyieknek valós igényük volt arra, hogy a környékbeli falvakból is vigyünk el egy-két gyereket az előadásokra, ugyanis ezekben az elszigetelt falvakban még a falunapi rendezvényekkor sem hallanak a helyi kultúrotthonban magyar szót, mert nagyon kevesen vannak. – Említette, hogy csak áprilisban sikerült forrásokat találni a rendezvénysorozatra. Miből finanszírozzák a Kulturális Karavánt? – A Kolozs megyei RMDSZ saját anyagi forrásaiból, illetve a Kolozs megyei önkormányzattól elnyert pályázatokból finanszírozzuk a rendezvényeket, kifizetjük a fellépők honoráriumát vagy annak egy részét, illetve egyéb járulékos költségeket. Ebből a szempontból egyébként fontosnak tartom az együttműködést a helyi egyházközségekkel, ugyanis több településen ingyen rendelkezésünkre bocsátották a tulajdonukban levő épületeket. – Nyáron is folytatódik a rendezvénysorozat? – Ebben az időszakban sok helyen falunapokat és más kulturális eseményeket szerveznek, így a Kulturális Karaván néhány településen a falunapok kulturális műsorát biztosította, a valkói falunapokat társfinanszíroztuk, illetve két diáktábort is támogattunk. – Mit terveznek az őszre? – A következő állomásunk minden valószínűséggel Mákó lesz, ahol egy nagyobb szabású kulturális rendezvényt szeretnénk lebonyolítani, a helyi RMDSZ-szel együttműködve. Mindezt úgy, hogy a helyi népművészetet is népszerűsítsük. Továbbá a korábbi sikerre tekintettel valószínűleg megismételjük ősszel is a bábszínházas karavánt, hisz igény is van rá. Ez ügyben tárgyalásokat folytatok a Puck bábszínházzal. Megpróbálunk az ifjúság felé is nyitni, és kimondottan ifjúsági kulturális hétvégét szeretnénk rendezni a vidéken élő, ugyanakkor a közösségükért tenni akaró fiataloknak. Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár) 2011. augusztus 5.Zizegő újságok múltja, jelene és jövője„Amikor már hivatásos újságíróként dolgoztam, mindig az motoszkált bennem, vajon mikor jön el az az idő, amikor foglalkozhatok Arad magyar vonatkozású művelődéstörténetével, ami sok vonatkozásban még a mai napig is fehér folt, mert évtizedekig háttérbe szorult, szinte feledésbe merült. 1989 előtt az oral historyra alapoztam, és igyekeztem megkeresni azokat a régi aradiakat, akik sok érdekes dolgot tudtak, és nem is féltek ezeket elmondani.” - Beszélgetés Puskel Péter aradi közíróval, helytörténésszel. (1941. április 16-án született Aradon, a helyi magyar gimnáziumban érettségizett 1959-ben. Egyetemi tanulmányai után Nagyiratoson tanított, 1968–2003 között az aradi Vörös Lobogó, a Jelen, a Nyugati Jelen napilapok munkatársa, a művelődési rovat vezetője. Közírói munkája mellett az aradi magyar művelődéstörténet kutatójaként több száz cikket, tanulmányt jelentetett meg hazai és magyarországi lapokban, folyóiratokban, antológiákban. Szenvedélyes gyűjtője a kistérség anekdotakincsének. Tagja a Romániai Írószövetségnek. Önálló kötetei: Arad marad (1997), Arad redivivus (1998), Emléklapok a régi Aradról (2005) – a 2. Szegedi Könyvkiállításon 2006-ban és Vásáron megkapta a Legjobb Külföldi Könyv díját, 150 év a Gutenberg-galaxison – aradi napilapok és periodikák (2011). Díjai: Fényes Elek-, Kiválósági-, Kölcsey- és MÚRE-díj.) 150 év a Gutenberg-galaxison címmel foglalta kötetbe az aradi magyar sajtó történetet. Miért 1861. augusztus elsejétől számítják a kezdeteket, amikor már korábban is adtak ki lapot a vértanúk városában? – Mert akkor jelent meg az Alföld, amely közel négy évtizedig az egyik legjelentősebb újság volt a 19. században. Ez az első vidéki magyar napilap, és bár Aradon adták ki, az egész régió lapja kívánt lenni. Az Alföld tekintélye, komolysága, súlya miatt tartjuk 1861. augusztus elsejét az aradi magyar sajtó kezdetének. Igaz, hogy 1839-ben már megjelent az Aradi Hirdető, és 1859-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal napvilágot látott, de szerkesztése, grafikai kivitelezése és tartalma nem volt annyira komoly, hogy a lapot a modern aradi magyar újságírás igazi elődjének tekintsük. – Voltak-e a versenytársai az Alföldnek? – Némi lokálpatrióta büszkeséggel mondhatom, hogy a 19. század utolsó harmadában három rangos napilapot is rendszeresen kiadtak Aradon. Az Alföldön kívül az Arad és Vidékét, továbbá az Aradi Közlönyt, amely 1883-tól 1940-ig folyamatosan megjelent. De az Alföld volt az 1848-as eszméknek a szócsöve, és csak a megszűnése előtt öt-hat évvel vált a kiegyezést pártoló lappá. Emellett több olyan kezdeményezés fűződik az újsághoz, amely történelmi jelentőségű volt Aradon: a lap által 1867 nyarán közzétett felhívás nyomán országos gyűjtés indult az aradi tizenhárom vértanú emlékének tisztes megőrzésére, egy emlékoszlop, majd a vértanúszobor felállítására, és nem utolsósorban az országos hírű 1848-as Ereklyemúzeum létrehozására. – Milyen volt akkoriban Arad lakosságának összetétele, vásárlóereje, és milyenek voltak az olvasói igények? – A szabad királyi város kiváltságlevél megszerzése, 1834 után mezővárosból rohamosan fejlődött iparvárossá. Ehhez fogható gyors felemelkedést nem is tudok a többi erdélyi vagy partiumi, bánsági város fejlődéstörténetében. Nagyon sokáig nem volt hangsúlyosan magyar város: inkább németek és rácok, azaz szerbek lakták, illetve románok is éltek itt. A 19. század hatvanas–hetvenes éveiben viszont számbelileg is megerősödött a magyar lakosság, megjelent a tehetős polgárság, és az iparosok nemcsak sznobságból járattak lapokat, fitogtatták, hogy előfizetők, hanem a státusukhoz tartozott az újságolvasás, és valós szükségét érezték annak, hogy áldozzanak a kultúrára. Ennek jele, hogy a könyvekre előfizetők többsége is az iparosok közül került ki. A három aradi lapnak hat-hétezer állandó olvasója volt, ami egy hetvenezer lakosú városban jelentős szám. Főleg, hogy ugyanakkor létezett német nyelvű napilap, és megjelentek román újságok is. – Szenvedélyes gyűjtője a város anekdotáinak is: fennmaradt valamilyen történet, sztori a három újság vetélkedéséről? – Az Aradi Közlöny indulásakor a másik két napilap összefogott, hogy a kormánypártinak és konzervatívnak nevezett újságot ellehetetlenítsék. Például újságírókat csábítottak át a Közlöny szerkesztőségéből. Eleinte úgy tűnt, hogy sikerrel jár ez a „konspiráció”, de amikor a lap élére egy Budapestről érkezett, anyagilag is tehetős, kiváló gazdasági érzékkel rendelkező felelős szerkesztő, Stauber József került, olyan gyorsan fellendült a lap, hogy ezután az újságírók elszipkázása nem sok sikerrel járt. – Kik azok a tollforgatók, hírlapírók és publicisták, akik beírták nevüket Arad sajtótörténetébe? – Tiszti Lajost említeném mindenekelőtt, mert ő fogalmazta meg azt a kiáltványt, aminek nyomán kibontakozott az országos gyűjtés a vértanúk emlékműveire és az ereklyemúzeumra. Bolgár Lajos vagy a már említett Stauber József nevét emelném még ki, a későbbi időkből pedig Krenner Miklóst, aki Spectator néven jegyezte írásait, és aki harminc évig dolgozott Aradon. De említhetem Zima Tibort, Fekete Tivadart, Erdős Györgyöt – nagyon hosszú lenne a névsor. Tény, hogy Arad legalább egy tucat olyan újságírót adott a százötven év alatt, akik koruk bármelyik lapjánál megállták volna a helyüket, sőt az élvonalba tartoztak volna. Mindig voltak a lapokhoz közelálló, köztiszteletnek örvendő személyiségek, tanárok, ügyvédek, akik írásaikkal emelték az újság presztízsét és tekintélyét. Ilyen volt például Márki Sándor és Jancsó Benedek: előbbi országos hírű történész és akadémikus, utóbbi szintén neves irodalmár, de ide sorolhatom Lakatos Ottót, a minorita rendház tudós-főnökét is, aki Arad egyik monográfiáját írta meg. – Milyen volt a sajtó és az újságíró megítélése a különböző időszakokban? – A 19. század nyolcvanas–kilencvenes éveiben az erősödő polgárság felnézett a sajtómunkásokra. A korabeli főszerkesztők elvárták, hogy az újságíró mindig ápoltan, elegánsan, tekintélyt parancsolóan jelenjen meg, lehetőleg bérkocsival utazzék, noha nem voltak olyan jól megfizetve. – Mit jelentett az impériumváltás az aradi magyar sajtó számára? – Hidegzuhanyként érte a magyar értelmiséget, és el kellett telnie egy kis időnek, amíg ebből a sokkból magához tért. Kós Károly 1921-ben megjelentetett lelkes felhívása, a Kiáltó Szó megadta azt az irányt, amelyet a kisebbségbe került sajtónak követnie kellett, majd ehhez Krenner Miklós is hozzájárult, amikor megfogalmazta a „kisebbségi ildomot”, hogy nem a sebek nyalogatása, az örökös siránkozás a követendő út, hanem az, hogy a romániai magyarság megtartsa önazonosságát, nyelvét és kulturális intézményeit. – A kisebbségi újságíró sorsát, az elnyomás éveit ismerte meg ön is… – Nehézsége sok volt annak az időnek, szépsége már kevesebb. Arra törekedtünk, hogy a sorok közé mindig becsempésszünk valami üzenetet, és eljuttassuk a magyar olvasóhoz, de azért vigyáztunk, hogy ne okozzon botrányt, ne váltsa ki a Szekuritáté zaklatását. Talán dicsekvésnek tűnik, de már egészen sportot űztünk belőle, és volt, hogy kitaláltunk egy szót, amit a következő cikkbe valamelyikünknek bele kellett írnia… – Mikor került kapcsolatba a sajtóval? – Nagyon korán, ugyanis nyomdászcsaládban születtem, és apám mindig hazahozta az újságot. A háború utáni első magyar napilapból, a Jövőből tanultam meg olvasni, és nem az ábécéskönyvből. Amikor már ismertem a betűket, játékból mindig újságot szerkesztettem, egy nagy fehér lapra írtam. Hamar felébredt bennem az írásvágy – sokan úgy mondjak: grafománia –, és az 1950-es évek elején, egy elég sötét korszakban felkértek, hogy tudósítsam a Pionír című gyermeklapot. Kisiskolás voltam, és nagyon örvendtem. Akkor szakadt meg a kapcsolat, amikor azt akarták, hogy írjam meg, kik a rossz gyerekek, akik akadályozzák a jó tanulókat, amihez nekem nem fűlött a fogam. Minden politizálás nélkül, egyszerűen nem akartam, hogy kinézzenek maguk közül a társaim. A középiskolai, majd az egyetemi évek idején hamu alatt izzott ez a szenvedély, de négyéves tanári pályafutás után ismét fellángolt, és akkor végképp az újságírásra adtam a fejem. Több mint négy évtizede dolgozom a sajtóban, igaz, most már nyugdíjasként közlök. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy találkozhattam a régi neves újságírókkal és lapszerkesztőkkel: Erdős Györggyel, Schauer-Sós Aladárral, Messzer Sándorral, Franyó Zoltánnal, aki ugyan Temesváron élt, de Aradon is szerkesztett egy darabig, vagy Anavi Ádámmal. Igaz, akkor meg sem fordult a fejemben, hogy valaha róluk és az aradi magyar sajtó történetéről írhatok. Ha tudtam volna, sokkal jobban figyelek ezekre a baráti beszélgetésekre, a nosztalgiázásokra, több mindent kérdeztem volna. – A helytörténészi pályára később már tudatosan készült az újságírás mellett? – Kisdiákként felébredt bennem az érdeklődés, illetve felébresztették tudós tanáraim. Voltak időszakok, amikor alábbhagyott, hogy aztán fokozott erővel visszatérjen. Hivatásos újságíróként mindig az motoszkált bennem, vajon mikor jön el az az idő, amikor foglalkozhatok Arad magyar vonatkozású művelődéstörténetével, ami sok vonatkozásban még a mai napig is fehér folt, mert évtizedekig háttérbe szorult, szinte feledésbe merült. 1989 előtt az oral historyra alapoztam, és igyekeztem megkeresni azokat a régi aradiakat, akik sok érdekes dolgot tudtak, és nem is féltek ezeket elmondani. Az 1970-es évek elején volt egy – mai szemmel nézve szerény – próbálkozásom a lapban, amikor valamelyik régi aradi épületet lefényképeztettem a fotóssal, néhány sor építészeti-urbanisztikai érdekességet fűztem hozzá, és az olvasóknak kellett kitalálniuk, hol található az épület. Nagyon népszerű rovat volt, talán tovább is merészkedtem volna, de két év után felhívtak a megyei pártbizottsághoz, és rettenetesen leteremtettek, hogy visszasírom a múltat, az Osztrák–Magyar Monarchiát, és hajszálon múlt, hogy ki nem rúgtak. – A százötven éves évfordulón mi a véleménye a mai aradi magyar újságírásról? – Fáj, hogy megcsappant az olvasói érdeklődés, emiatt csökken a helyi lap példányszáma, aminek egyenes következménye, hogy kevesebb újságíróra van szükség. Amikor lehetőség nyílt arra, hogy mindent szabadon megírjunk, kimondjunk, egy szalmalángnyi fellángolás után lankadt az érdeklődés, és sajnos ma már temetik az írott sajtót. Ebben közrejátszott az is, hogy a rendszerváltás után sorra jelentek meg a különböző kiadványok, majd hangsúlyosabb szerepet kapott az emberek hétköznapjaiban a televízió, a számítógép és az internet. Ezekkel nehéz felvenni a versenyt, ráadásul a vásárlóerő is csökkent. De bízom benne, számít valamit, hogy négy és fél-öt évtől eltekintve, a százötven év alatt folyamatosan jelent meg magyar napilap Aradon. Remélem, jó néhány évig még szükség lesz arra, hogy az aradi magyarság kezébe vegye azt a nyomdafestékszagú, zizegő újságot, amelyben meg lehet keresni azokat az írásokat, amelyekre szüksége van az aradi magyarságnak ahhoz, hogy ne veszítse el hitét és bizakodását a jövőben. Pataky Lehel Zsolt. Krónika (Kolozsvár) 2011. augusztus 5./vezércikk:/Ami nem ölte meg a minisztert Az összeesküvés-elméletekkel mindig jól ellátott szolgálatos elemzők sem igen tudják mire vélni Cseke lépését, amelyet hol a Borbély László elleni korrupciós vádakkal és a Kelemen Hunorra nehezedő, Verespatakkal kapcsolatos nyomással hoznak összefüggésbe, hol RMDSZ-en belüli csapatmozgásoknak tulajdonítják azt. Valódi politikai bombát robbantott Cseke Attila tegnap, amikor bejelentette lemondását. Az egészségügyi miniszter döntése alaposan meglepte a hazai közvéleményt, amely őszig már nem számított nagyobb szabású eseményre a hazai politika amúgy mindig sűrű berkeiben. Az összeesküvés-elméletekkel mindig jól ellátott szolgálatos elemzők sem igen tudják mire vélni Cseke lépését, amelyet hol a Borbély László elleni korrupciós vádakkal és a Kelemen Hunorra nehezedő, Verespatakkal kapcsolatos nyomással hoznak összefüggésbe, hol RMDSZ-en belüli csapatmozgásoknak tulajdonítják azt, hol pedig magasabb szférákban – a Cotroceni-i „politikai laboratóriumokban” – keresik annak okát. (Ez utóbbi elméletnek annyi alapja mindenképpen van, hogy alig két héttel ezelőtt Băsescu maga szólította fel lemondásra Cseke Attilát – ha nem „békül ki” az egészségbiztosító pénztár saját útját járó vezetőjével.) De lássuk csak, ki is ez a Cseke Attila. Bő másfél évvel ezelőtt meglepetésként hatott a jogász végzettségű Cseke egészségügyi miniszteri kinevezése – ő viszont nem sokat foglalkozott a kétkedőkkel. Hanem hatalmas energiával és ambícióval vetette bele magát abba a munkába, amelyre politikai karrierje addigi legnagyobb kihívásaként tekintett. A fiatal RMDSZ-es politikus – aki a Tăriceanu-kormány főtitkárhelyetteseként került be az országos politikába, majd szenátor lett, mandátuma első évét igen aktív ellenzéki politizálással töltve – miniszterként alig néhány hónap leforgása alatt országos ismertségre tett szert. Már ez sem kis teljesítmény, még akkor sem, ha a román közvélemény általi megítélése általánosságban cseppet sem volt pozitívnak nevezhető. Hírnevét a hamburgertörvény-tervezet „alapozta meg”, amely azonban nem vált valóra. Következtek gyors egymásutánban az igazán „kemény diók”: az RMDSZ-ben is sokat vitatott kórházreform első lépcsőjeként a kórházak átutalása az önkormányzatok hatáskörébe, majd a giuleşti-i szülészeten történt tragédia, Ez volt az egyetlen olyan pont miniszteri mandátumának másfél éve alatt, amikor Cseke Attila láthatóan megingott: a fiatal politikusnak nagy önuralmába és akaraterejébe telhetett elviselni azt az elsősorban lelki terhet, amit a csecsemőhalál okozhatott neki, mint a hazai egészségügy elsőszámú felelősének. Ha akkor lemond, politikai karrierje megtörik ugyan, de a lelki nyomás eltűnik. Nem tette meg, hanem folytatta azt az utat, amely a kváziismeretlenségből az RMDSZ elsőszámú reformerévé léptette elő az – akkor a bérlevágások és egyéb lakossági megszorítások miatt népszerűségének mélypontján levő, általánosan rossz közérzetű – szövetség miniszterét. Következett a kiskórházak felszámolása és az azzal járó elégedetlenségek, vádak, tüntetések. És újabb pontok az ismertségi indexen – nyilván, feketék. Majd a hadviselés az RMDSZ koalíciós társának embere által vezetett egészségbiztosítóval, az eredménytelen harc a szaktárca költségvetéséért, és végül a lemondás. Azt szokás mondani, hogy minden, ami nem öl meg, az megerősít. Ez a bölcsesség fokozottan érvényes Cseke Attilára, aki (legalábbis politikailag) megerősödve került ki ebből a miniszteri mandátumból. Érdekes lesz követni, mihez kezd ezzel az erejével. Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. augusztus 5.Korrupciós botrányban BorbolyékElébe ment az ellene megfogalmazott korrupciós vádaknak Hargita megye tanácselnöke: Borboly Csaba családi házában hívott össze sajtótájékoztatót, hogy a házépítésével kapcsolatos vádakat ismertesse és azokat cáfolja. A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Maros megyei, területileg illetékes ügyosztálya névtelen feljelentő panasza alapján folytat eljárást a politikus ellen. Panorámás nézeteltérések A Dénes László utcai ingatlan – amelyből panorámás kilátás nyílik Csíkszeredára és a város festői környékére – mutatós, de nem hivalkodó otthon. A DNA nyomozati anyaga szerint a ház tervezésének költségeit a megyei kórház új épületének tervezési költségeiből fedezték, és az építkezés egy részét is az önkormányzat által megbízott cég végezte. A feljelentés szerint jogszerűtlen volt Borboly Csaba csíkszeredai, Csoma Sándor utcai tömbházlakásának eladása is. Az önkormányzati elnököt múlt héten idézte be a korrupcióellenes ügyészség; néhány nappal a hivatali meghallgatás után a politikus nyilvánosan kifejtette: egy évvel korábban készültek el a magánház tervei, mint a kórházépületé, ezért az utóbbi költségeit nem lehetett „visszaosztani”. Borboly Csaba cáfolta azt is, hogy az építtető céggel bármilyen kapcsolatban volna. Emlékeztetett, hogy a kórházépítésre vonatkozó versenytárgyalást háromszor hirdették meg, mire sikerült megtalálni a megfelelő kivitelezőt. A házeladással kapcsolatban a feleségével közösen tartott sajtótájékoztatón Borboly kifejtette: a megyei önkormányzat elnökének Kőrösi Csoma Sándor utcai tömbházlakását feleségének szülei vásárolták meg, ötvenezer euróért, ami nagyságrendileg hasonló érték, mint amennyire az ingatlant értékelte fel a bank. „Szüleim jó anyagi körülmények között élnek, a pénzt adományként is felajánlották, de Csaba nem fogadta így el” – ismertette az adásvétel hátterét Borboly Melinda, a politikus felesége. Az új ingatlan értéke 86 ezer euró, a különbözetet pedig bankkölcsönből finanszírozta a Borboly család. Fehérköpenyes hangulatkeltők? Borboly Csaba szerint lejáratás folyik ellene, mert az önkormányzat a megyei kórház átvétele óta költségcsökkentésre törekedett. „Olyan kullancsokról van szó, amelyek rá vannak tapadva a megyei kórházra, és onnan szívják el a közpénzt” – fogalmazott a politikus, aki úgy véli: bosszúból vádolták meg. Borboly hozzátette: a Csíki Csongor orvosigazgató lemondásával végződött „hangulatkeltésnek” is köze lehet a feljelentéshez, mint ahogyan a korrupcióellenes ügyészségnél tettek feljelentést ellene korábban az orvoslakások ügyében is. Csíki Csongor orvosigazgató menesztését márciusban a megyei sürgőségi kórház osztályvezető főorvosai kérték, miután az intézményvezető – az érintettek szerint – szabályellenesen akarta megpályáztatni az vezetői posztokat. A vezetőváltást példátlan orvosszakmai összefogás előzte meg. SMS-ek házasságtörésről Borboly tegnapi sajtótájékoztatóján jelezte: politikai érdekek is állhatnak feljelentése mögött, mivel a közelmúltban jelentette be, hogy a következő önkormányzati választásokon ismét indulni szeretne a megyei tanácselnöki tisztségért. A politikus szembesítést kért feljelentőjével az ügyészségtől; az érintettről Borboly annyit mondott el, hogy tudomása szerint „helyi magyar ember”. Az elöljáró emlékeztetett: feljelentéssel éltek már ellene mások is, most azonban „gyáva”, névtelen panaszosról van szó. A tegnapi sajtótájékoztatón részt vevő Borboly Melinda elmondta: nem csak férjét, de a családjukat is zaklatják. A politikus feleség olyan sms-eket mutatott a sajtó képviselőinek, amelyek férje állítólagos, házasságon kívüli kalandjáról szólnak. Lapunk tegnap megkereste a korrupcióellenes ügyészség területileg illetékes ügyosztályát is; a Maros megyei DNA-nál azt a felvilágosítást kaptuk, hogy érdemi információval csak augusztus végén szolgálhatnak. Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. augusztus 5.Miért nem hiszünk a Nemzet Megváltása Katedrális hasznosságában Semmi közünk, csak tejelünk...Gabriel Bejan, România Liberă Jobban tették volna, ha hallgatnak. A Patriárkia képviselőinek reagálása a Deutsche Welle televízió riportjára – amely feltárta, hogy miközben pénz híján iskolákat és kórházakat zár be, Románia kormánya jelentős összegeket utal ki a Nemzet Megváltása Katedrális építésére – az ország jó érzésű emberei iránti tiszteletlenségként fogható fel. A német újságírók nem tettek egyebet, mint megállapítottak néhány nyilvánvaló dolgot. Először is, hogy a kormány jelentős alapokkal vesz részt egy költséges (600 millió eurós) épület felépítésében. Másodsorban megállapították, hogy Romániában kétnaponként befejeződik egy templom építése, jobbára közpénzekből. Történik mindez egy olyan országban, ahol pénzhiány miatt naponta három iskolát zárnak be, és egyre több kórház szűnik meg. A külföldi újságírók olyan dolgokat mondtak ki, amiket mindannyian jól tudunk, és amikkel egyetérthetünk vagy nem érthetünk egyet. Mint ahogyan egyetérthetünk, vagy sem, például, a Kolozsvári Ortodox Érsekség döntésével, amellyel Emil Boc kormányfőnek az „Erdélyi Keresztet” adományozzák „az ortodox hit iránti odaadásáért és támogatásáért”, azaz, magyarán: a kormány által az ortodox egyház beruházásainak kiutalt pénzekért. De miért is reagáltak oly élesen a Patriárkia képviselői? Íme, a (HotNews által közölt) sajtóközleményük legfontosabb pontjai. Az egyház szerint a Nemzet Megváltása Katedrális elsősorban „liturgiai és közszükséglet, lévén az Egyház lelki, valamint szociális munkássága egységének a jelképe”. Az állítás a lehető legszubjektívebb. Sok román egészen biztosan jobban értékelne egy, az egyház pénzéből épült iskolát vagy ultramodern kórházat, mint egy közpénzekből emelt hatalmas és haszontalan épületet. A Katedrális „a nemzeti méltóság szimbóluma, minthogy ma a román ortodox Egyház az egyetlen az ortodox egyházak közül, amelynek nincs a román nép többsége vallásának szempontjából reprezentatív katedrálisa”. Ez az érv nem más, mint a román ortodox Egyház (BOR) vezetősége kevélységének ékes bizonyítéka. Miért éreznénk mi, románok, büszkébbnek magunkat, ha az egyházunk megnyerné a versenyt a térség többi ortodox egyházával szemben a felépített katedrálisok méretei tekintetében? Ugyanezen elv alapján fél lábon kellene ugrálnunk örömünkben a Ceauşescu építtette Nép Háza miatt, amely három világrekord birtokosa: a második legnagyobb, a legdrágább és a legnehezebb világszerte. A Patriárkia közleményéből származó harmadik érv inkább komikus: „A Katedrális közhasznát az is kiemeli, hogy az épületet övező csaknem hathektárnyi tágas területet közterületté rendezzük, gyarapítván ezáltal Bukarest zöldövezetének területét.” Hogy az európai átlagot elérje, fővárosunknak a mai helyzethez viszonyítva legkevesebb 400-500 hektárnyival több zöldövezetre van szüksége. Az egyházi elöljáróknak e replikában levont következtetése ugyancsak szédületes: „Az új katedrálist nem lehet versenybe vagy ellentétbe állítani az iskolákkal vagy a kórházakkal, mivel a katedrális ezek kiegészítője.” Más szóval a városában kórház nélkül maradt beteg, vagy az iskola nélkül maradt diák nyugodtan felülhet a vonatra és felutazhat Bukarestbe, hogy keresztet vessen a Nemzet Megváltása Katedrálisban, ilymódon megoldva minden problémáját. Az állam pénzügyi hozzájárulása ennek a katedrálisnak a felépítéséhez mindig vita tárgya lesz. Megjegyzendő azonban, hogy e projektnek egyre több bírálója van. A patriárkia védekezése pedig egyre kevésbé meggyőző. (Fordította: K. B. A.) Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. augusztus 6.Hetven éve települtek be Magyarországra a bukovinai székelyekA Bukovinai Találkozások Nemzetközi fesztiváljának célja, hogy összehozza az elszármazott bukovinai székelyeket. Hetven éve, hogy a bukovinai székelyeket az akkori magyar kormány Magyarországra telepítette. Ezt a jubileumot ünneplik idén a Bukovinai Találkozások Nemzetközi fesztiválján, Bonyhádon. Az öt országot átszelő rendezvény célja, hogy összehozza az elszármazott bukovinai székelyeket. Dávid János mindössze 10 éves volt, amikor 1941-ben Andrásfalváról Magyarországra telepítették a családját. Velük együtt csaknem tízezer bukovinai székely érkezett az országba. Akkor a negyvenes években már több támadás is érte a székelyeket Romániában. Sokszor már anyanyelvüket sem használhatták, így azt mondja, boldogok voltak, hogy Magyarországra jöhettek. „Nagy örömet érzett az ember, főleg amikor Bácskába odaértünk, még a nap is talán szebben sütött, mikor odakerültünk, szinte jobb kedvünk volt” – meséli Dávid János. A bukovinai székelyeket az 1700-as években még a Habsburg Birodalom késztette menekülésre. Bácskából pedig 1945-ben Tito partizánjai elől kellett elmenekülniük. Végül Tolna és Baranya megyében telepítették le őket. Bonyhádon már 2000 óta találkoznak a Lengyelországban, Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában és Magyarországon élő bukovinai székelyek. A Bukovinai Találkozások fesztivál célja, hogy az elszármazott székelyek megismerjék egymást. A rendezvény évről-évre sikeresebb – véli a főszervező. „Egyre közelebb kerülünk egymáshoz, csoportok kapnak már meghívást csoportoktól és nem feltétlenül kell a Székely Szövetség közvetítése ehhez. Tanulmányok, konferenciák születnek ebből, kiállítást, fotókiállítást nyitottunk az eddigi fesztiválok fotóiból, tehát nagyon sok hozadéka van" – emelte ki Csibi Krisztina, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke. A Bukovinai Találkozások fesztivál augusztus 7-ig tart Bonyhádon. Ez idő alatt számos néptánc és népzenei előadás várja az érdeklődőket, vasárnap pedig kopjafa avatással zárul a rendezvény. hirado.hu/Duna Tv. Erdély.ma 2011. augusztus 6.Az erdélyi magyarság (1918–2011)Székelyföld is veszélyben! "Dióhéjba" tömörítve bemutatjuk az elmúlt kilencvenegy év történelmét, a fő hangsúlyt a nemzetiségi elnyomásra, az asszimilációs politikára helyezve. Miért fontos ennek ismerete? Mert sokan még mindig nem hiszik el, hogy Székelyföld is veszélyben van, ha nem vívjuk ki a belső önrendelkezés jogát. Ha nem harcoljuk ki Székelyföld területi autonómiáját. Nem hiszik el azt sem, hogy nemcsak gyermekeink, unokáink, hanem mi magunk is megtapasztalhatjuk az erdélyi szórványsors szomorú valóságát. Nem szabad ámítanunk magunkat, tudni kell, hogy az erdélyi színmagyar városokat néhány évtized alatt tették román többségűvé. Az olyan régiókban pedig, ahol számottevő magyarság élt, az számszerű kisebbségbe került. Ennek illusztrálására Barcaság etnikai változását mutatom be. A Háromszékkel szomszédos Brassó lakossága 1910-ben még 70 százalékban magyar és szász többségű volt, míg a román számarány mindössze 28,7 százalék. Mára a helyzet drasztikusan megváltozott: az említett két (többségi) népcsoport elenyésző kisebbséggé vált, alig 8 százalék. Ha Brassó város 1910-es népességi arányait hasonlítjuk össze a mai Sepsiszentgyörgyével, azt látjuk, hogy a nem románok számaránya 71,3 százalék, tehát közel azonos! Brassó megye 1910-ben szintén magyar és német többségű, 64,2 százalékkal. Ma már itt sem sokkal jobb a helyzet, mint a városban. Az elmúlt évszázad alatt az alig néhány százalékéban román lakosságú észak-erdélyi nagy magyar városok népességi arányai szintén megváltoztak. A népességváltozásra elsősorban az 1950-es és az 1960-as években került sor. Néhány példa: az 1941-es népszámlálás szerint a népességi arányok Észak-Erdély néhány nagy városában a következők: Marosvásárhely magyarságának aránya 95 százalék, a románoké 3,9. Szatmárnémeti magyarságának aránya 92,9 százalék, a románoké 4. Nagyvárad magyar népessége 91,8 százalék, a románoké 5,2. Kolozsvár magyar népessége 86,5 százalék, a románoké 8,9. Hogy ki kit olvasztott be – magyarosított vagy románosított –, bárki megadhatja a választ a kérdésre. A nagy tatárjárás (1241) utáni 639 év alatt az Erdélybe betelepedő románság nemhogy tömegesen elmagyarosodott volna, de 1880-ban is mindössze 5,7 százalékuk ismeri az állam nyelvét, a magyart. Ne feledjük: az alkotmányban meghirdetett "egységes és homogén nemzetállam" megteremtésének útjában ma már csupán Székelyföld magyar közössége áll! Nem véletlen az, hogy a hivatalos okmányokban, de még a megyehatáron elhelyezett turisztikai táblákon sem tűrik meg a Székelyföld név használatát! Sokan abban a hitben ringatják magukat, hogy ha az elmúlt huszonegy évben alig észlelhető az etnikai arányok megváltozása, akkor az a továbbiakban sem módosul. Elfelejtik azt, hogy ez a rendszerváltás, a volt szocialista vagyon megszerzésével való elfoglaltság, a nagy gazdasági világválság, valamint Székelyföld tudatos elszegényítésének taktikájával magyarázható. De ha Románia gazdaságilag talpra áll, a veszélyérzet és az önvédelem hiányában "békésen álmodozó" székelységet is gőzhengerként fogják kisebbségbe szorítani, etnikailag fellazítani. Tehát addig kell kiharcolni Székelyföld autonómiáját, amíg nem késő! Ha most nem teszünk meg mindent – természetesen törvényes eszközökkel –, akkor számításaim szerint Sepsiszentgyörgyön már a 2020-as választást nem mi nyerjük meg. Márpedig, ha nincsenek választott vezetőink, akkor – amint Marosvásárhely példája is mutatja – szülőföldünkön mások fognak intézkedni, de nem a mi érdekünkben! Ne feledjük, a Székelyföld akkor már nem a mi otthonunk lesz, nem az a hely, ahol jól érezhetjük magunkat! El kell dönteni: mit akarunk? A román nacionalizmus 1918 előtt Ahhoz, hogy a mai agresszív, türelmetlen román nacionalizmust megértsük, ismernünk kell annak mély gyökereit. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a román nacionalizmus csak most, az elmúlt huszonegy évben nehezedik ránk, illetve annak gyökerei csak a Ceauşescu-diktatúráig vezethetőek vissza. A román nacionalizmus már korábban kialakult. Természetesen ennek elemzése nem célunk, csak néhány példával szeretnénk rávilágítani arra, hogy nem új keletű. Az intolerancia, az idegengyűlölet már a Horea vezette parasztzendülés és magyargyilkolás idején is létező valóság. Hasonlóképp az 1848–49-es erdélyi polgárháborús kilengések, magyarmészárlások is erre mutatnak. A két román fejedelemség egyesítése előtt (1857-ben) a jeles román politikus, Mihail Kogălniceanu a nem ortodox polgárok jogainak biztosítására, a jogfosztottság felszámolására az ideiglenesnek nevezett országgyűlésen 52 javaslatot terjesztett be. Az 1866-os román alkotmány némi könnyítéseket hoz a nem keresztény idegenek számára, de ellentüntetésekre, pogromokra került sor. Az 1878-as berlini kongresszus arra kötelezi az új és független Romániát, hogy a zsidóknak, a mohamedánoknak biztosítsa az állampolgári jogokat. 1879-ig csak keresztények kaphattak román állampolgárságot. Amikor 1918-ban Románia megkapta Erdélyt, a nemzetiségek felszámolásában már óriási tapasztalatok birtokában volt. Az 1877-ben megszerzett Dobrudzsa etnikai arányait 1900-ig 19 százalékról 48,2 százalékra emelte. Egy 1900-ban megjelent román kiadvány azt állítja, hogy Dobrudzsában még mindig 51,8 százalékban élnek "idegenek". Több módszert alkalmaztak. Nem adtak politikai jogokat a nem román lakosságnak, hivatalt sem viselhettek, tehát érdekeltté váltak abban, hogy a nyilvántartásokban románként szerepeljenek. Ugyanakkor nagyfokú telepítés folyt az etnikai arányok megváltoztatására. Legfontosabb eszköz az iskolai oktatásnak a román nacionalizmus szolgálatába állítása volt. 1897-ben Spiru Haret közoktatási miniszter körrendeletében nacionalista szellemű oktatásra buzdít: "Legyenek rajta, hogy a gyermekek történelmünk eseményeit sokkal többre becsüljék, mint más nemzetekét..., higgyék, hogy a román nemzet a legvitézebb és a legelőkelőbb minden nemzetek között. Ne féljenek attól, hogy túlzásokba esnek, sőt mentől tovább mennek, annál jobb lesz." Az óvodák többségét is a románosítás szolgálatába, a román nyelv terjesztésére állították fel. Az 1911-ig létrehozott 168 óvodából 133-at a csángó magyarok és bolgárok településein alapítottak. 1906-ban Konstancán (Küstendže) a gimnázium igazgatója, V. Dumitrescu ezt írja: "Ezen iskolának az oktatáson és nevelésen kívül az ország többi iskoláival együtt az is célja, hogy románokká változtassa át a gyermekeket, akik közül legtöbben otthon a szülőiknél csak görögül, bolgárul, örményül stb. beszélnek." 1900 körül a mintegy 75 000–100 000 főnyi csángó magyarnak nincs egyetlen magyar iskolája. (2011-ben sincs!) Van olyan feljegyzés, amely szerint a csángó gyermek addig ismételte az első osztályt, amíg megtanulta a román nyelvet. Egymás között még a szünetekben sem beszélhetnek magyarul. 1848 után a csángó magyarok közé már olyan papokat küldtek, akik nem ismerték a magyar nyelvet. 1886-tól kezdve a jászvásári papneveldében csak román nyelven oktatnak. Az utolsó magyar papnak, aki még a századfordulón Moldvában működött, a püspök megtiltotta a magyar nyelvű misét. Erdélyben ugyanebben az időben a románoknak több ezer iskolájuk van. Az erdélyi román papok híveikkel nemhogy magyarul nem beszéltek, de 80 százalékban ők maguk sem ismerték az állam nyelvét. A román nacionalizmus 1913-ban sem esett kétségbe, amikor Romániával "egyesül" a 98 százalékarányban nem románok által lakott Dél-Dobrudzsa. Habozás nélkül fogtak hozzá az új, azaz "ősi román" föld elrománosításához is. Fegyverszünet és megszállás Amikor az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. november 3-án Páduában aláírta a fegyverszünetet, elismerték az önálló Magyarországot. Azonban e fegyverszünet aláírását nem tekintették érvényesnek a szövetséges hatalmak, de a magyar területek megszerzését célul tűző országok sem. A történelmi Magyarország és Ausztria területén ekkor még idegen hadsereg nem tartózkodott. Tehát nem beszélhetünk a Monarchia katonai vereségéről. A vereség a fegyverszünet megkötése után alakult ki, amikor a magyar kormány látva a hadseregben terjedő anarchista és bolsevista mentalitást, feloszlatta azt, így akaratlanul lehetetlenné tette az aktív önvédelmet. Az új hadsereg megszervezése azonban nemcsak időigényes volt, de nagyrészt eredménytelen is. Minderre épp akkor került sor, amikor megindult a szerb, a csehszlovák és a román támadás. A magyar kormány másik nagy tévedése az volt, hogy bízott a győztes nagyhatalmakban, és úgy gondolta, ha Magyarország pacifista magatartást tanúsít, azt a béketárgyaláson méltányolni fogják. A területi egység megőrzésének céljából a magyar államvezetés a bolsevik és a szélsőjobboldali erők szervezkedései között fogott hozzá a svájci mintájú szövetségi államrendszer kiépítéséhez. Erdélyben a román, a magyar, a német és a vegyes önkormányzatú kantonok létrehozása azonban nem érdekelte a Iuliu Maniu vezette Erdélyi Román Nemzeti Tanácsot. De az előrenyomuló román hadsereget sem, sőt, igyekeztek felszámolni minden magyar önrendelkezési jellegű akciót. Ilyen történelmi helyzetben fogalmazódott meg a Székely Köztársaság megteremtésének gondolata. Néhány jeles erdélyi magyar vezető, köztük Paál Árpád politikus és újságíró is – 1918. november derekán, a Székelyudvarhelyen tartott gyűlésen – letette a hűségesküt a Székely Köztársaságra. Azonban a november 28-i marosvásárhelyi székely és a december 22-i kolozsvári magyar nagygyűlés már a magyar állam területi integritása mellett nyilatkozott. E politikai zűrzavarban, amikor az ország hadsereg nélkül maradt, miközben idegen haderők masíroztak, Kratochwil Károly vezetésével létrejött a székely és az erdélyi ezredekből, a székely önkéntesekből az a 12 000 főt számláló Székely Hadosztály, amely kis létszáma ellenére is megpróbálta a lehetetlent, szülőföldje védelmét az idegen hódító hadsereggel szemben. Nekik 1919 januárjában a Királyhágónál sikerült feltartóztatniuk a román királyi hadsereget. A magyarság jövőjének alakítására azonban nagy csapást mért az 1919. március 21-i Magyar Tanácsköztársaság megalakulása. A nagyhatalmak épp akkor vitatták meg a végleges határok kérdését. Úgy tűnik, hogy a bolsevizmus veszélye miatt még jobban büntették a magyar népet, Magyarországot. A székely hadsereggel ellenséges magatartású kommunista hatalom miatt 1919. április 25-én a Székely Hadosztály is feloszlott. A katonák némelyike beállt a Vörös Hadseregbe, és hősiesen harcolt az északi felszabadító hadjáratban, de többségüket a román hadsereg Brassóba internálta. A román hadsereg december 24-én megszállta Kolozsvárt, majd fokozatosan egész Kelet-Magyarországot. A magyarság vezetői hiába követelték Párizsban a határkérdés demokratikus, népszavazás, tehát a helyi lakosság megkérdezése általi meghúzását, kialakítását, hiába ajánlották fel, hogy a népszavazás eredményét, bármilyen is legyen, a magyarság tiszteletben fogja tartani, a magyarság meghallgatása nélkül megszületett a jelenkor történetének egyik legigazságtalanabb békediktátuma. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni szerződés eredménye a kompakt magyar területek, köztük Székelyföld elcsatolása lett. (folytatjuk) Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy). 2011. augusztus 6.Miből lehetne magyar tanszék?Molnár Szabolcs Zsigmond Mária és Zsigmond Győző társaságában Dr. Molnár Szabolcs a Bihar megyei Mezőtelegden született (1943), apja református lelkész volt, ennek következményeit súlyában viselték gyermekei. Aradon tanult. Ahhoz, hogy a szocialista diktatúrában egyetemre mehessen, nagybátyja vette örökbe a papi családból. A kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakon oklevelet (1966). Három éven át tanított a nagyiratosi általános iskolában. A bukaresti egyetemen tanársegéd, majd adjunktus, előadó tanár, professzor, katedrafőnök. Ő hozta létre a hungarológia tanszéket a bukaresti egyetemen. A lexikális adatok mellett szólaljon dr. Molnár Szabolcs professzorról dr. Szonda Szabolcs, aki tanítványa volt, és nála doktorált. Jelenleg a Kovászna Megyei Bod Péter Könyvtár igazgatója. Óhatatlanul hozzá kell tennünk, hogy jelenleg, ugyanis a prefektúra megvétózta a versenyvizsgát és dr. Szonda Szabolcs igazgatói állását. Hogy mi végre, az világosnak látszik: miért nem román az igazgató? Szonda Szabolcs: Egyrészt szakmai mentorom volt dr. Molnár Szabolcs, nála írtam a magiszteri dolgozatomat, más jelentősebb munkáimat. Egyetemi tanulmányaim után a tanszéken marasztaltak, munkatársak is voltunk. Aztán mintegy tíz évig innen ingáztam az egyetemi tanszékre. Érdekes jelenség, hogy innen, magyar közösségből ingáznak többen, most már kevesebben Bukarestbe a hungarológiai tanszékre. Szerintem természetes lenne, hogy a Sepsiszentgyörgyön meglévő katedrák mellett működne magyar környezetben a magyar oktatás, mint Bukarestben. Volt is erről szó, ám ezt a változatot Bukarestben nem hagyták jóvá. Kezdetben a bukaresti egyetem zárkózott el mereven az átköltöztetéstől. Ma talán könnyebb lenne, ha a megye, a város is vállalná anyagilag az új tanszéket. Molnár Szabolcs irányította a figyelmem a régi magyar irodalomra és a verstanra. Lényegében minden dolgozatomat verstanról írtam. Molnár Szabolcs román környezetben is minden elismerést megkapott emberileg is. Ez az, ami megragadott mindenkit, és joggal, hiszen tartásában és tudásában nem mindennapi ember. Mindezzel nem mondottunk sok rendkívülit, ha nem tesszük hozzá, hogy írónemzedékeket tanított, nála doktoráltak jeles emberek, valamint azt, hogy megpróbálta a lehetetlent is (mellesleg: miért volt lehetetlen?): áthozni a Kárpátokon a hungarológiai intézetet Sepsiszentgyörgyre, Székelyföldre, ahol számos kiváló és katedrán illetékes tanítványa állt volna méltó nemzeti szolgálatba. Nem sikerült végbevinnie ezt a tervét, noha városunk törekvéseivel egybeesik. – Csíkszereda megelőzött, hamarább indult el ott a tárgyalás. Jelzem, akkor még nem volt ott Sapientia, ám készülőben voltak nagyon is. A mostani sepsiszentgyörgyi polgármester egyetemi város(-ká-)ban gondolkodik, ebben csak támogatni lehetne, kellene őt. Építkeznek, terveznek. Neked, mint egykori katedrafőnöknek, milyen elképzeléseid voltak, illetve vannak? Molnár Szabolcs: Ott van a Bodok Szálloda lepusztult, elhanyagolt épülete, ott kellett volna szállást adni a Sapientiának, de elakadt ez is, talán pénz híján, talán a gáncsoskodó bukarestiek miatt. Megvolt az akarat, a szándék, pénz is volt hozzá magyarországi áldozatkészségből. De szerintem nem volt meg az az elszántság, a ha törik ha szakad merészség. – Vajon végleg kútba esett ez az elképzelés? Hiszen magunkon akarunk segíteni. – Nem kell lemondanunk az egyetemről, hiszen vannak itt jól képzett tanítványaink, nem is kellene akkreditálni, itt élnek karnyújtásnyira azok, akik a bukaresti egyetemen tanítottak és tanítanak. A mostani tanügyi törvény is lehetővé teszi hungarológiai tanszék létesítését, viszont anyagiak híján ez valahogy nem sikerült még. De nem szabad lemondani róla, szerintem. Bukarestben a magyar tanszéket átminősítették magyar, cigány és zsidó tanulmányok tanszékévé. Ez így van. – Érdekes összeállítás katedrán belül, a hungarológiai tanszék helyében. – Most Zsigmond Győző a tanszékvezető, neki adtam át a tanszéket, működik, élnek. Mondok egy példát az "áttűnésre". Teleormanból jött föl egy fiatalember, elvégezte az orosz–magyar szakot. Nagyon rendes hallgató volt, és olyan tanár is lett belőle. Szatmárra került, ott átvette a szatmári magyar tájnyelvet, a hanglejtést. Igen ám, de valahogy megtanulta a cigány nyelvet, rengeteget dolgozott, visszakerült Szatmárnémetiből Bukarestbe, megcsinálta a cigány ábécét, cigány nyelvészetből doktorált. Hogy kik előtt? A szanszkrit, a hindi, az általános nyelvészet no meg a román nyelv tudorai előtt védte meg disszertációját és kapta meg doktori címét. Nos, ő is ott van a közös tanszéken, nagyon ügyes egyébként, mert ő hívja le az európai uniós cigány támogatási pénzeket. – Ezek a pénzek becsurognak-e a közös tanszék kasszájába? – Hát ez az, hogy nem csurognak be. Azokat a pénzeket a cigányokra költik. Van cigány adjunktus is a katedrán, egy hölgy, vehemensen védi a maga ügyét, cigány öltözékben jár. És természetes módon védik és terjesztik, amennyire lehet, a cigány kultúrát, végzetteket helyeznek ki rendszeresen megyékbe, akik vállalják a saját feladataikat. Hatvankilencben létesítették a bukaresti egyetemen a magyar katedrát. – Mindenképpen áldásos munka lehet. És hát bővül a tanszék, gondolom. – Épp az a gond, hogy szűkülnek a keretek. Tizenkilenc oktató tanár volt kezdetben, ma heten vannak. – Nem mellékes kérdés, Aradon végezted az iskoláidat, majd Kolozsvárt szereztél diplomát, negyven bukaresti év után miért nem Arad felé irányultál, miért a Székelyföldre? – Helyzet volt, apám esperes, négyen voltunk testvérek, nővérem úgymond szerencsés volt, mert úgynevezett vörös diplomával érettségizett, azzal felvételi nélkül jutott az orvosi egyetemre. A bátyám többször felvételizett, mindig a legjobb eredménnyel, mindig kiírták, hogy sajnos, hely híján nem vehetik fel. Hogy kinek jutott hely olyankor? Az elképzelhető. Ám az esperes fiának nem... Nyolcadszor aztán elfogadták a műegyetemen, fölvették. Engem már érettségi előtt örökbe vett a munkás nagybátyám, ne legyen gond a származásommal. Érettségi után tanítónak mentem, akkor adtak nekem is 25 ár földet, mint szokás volt az akkoriban falun. Ám a községi jegyző a termést egyszerűen elvitte haza magának. Aztán már az egyetemen meggyűlt a bajom azzal, hogy földbirtokosként jutottam be az egyetemre. Megadóztak, meg minden. Arad megyébe mentem vissza a diplomával, írásaim készültek vagy jelentek meg, ’69-ben megalakult a magyar tanszék Bukarestben, oda hívtak engem is. – Nem is titok, nem is valami érdekesség, hogy a román papok gyermekeit minden további hercehurca nélkül vették föl még az ötvenes években is az egyetemekre. Magam is láttam ezt annak idején Kolozsváron. – Megállapították egyszerűen, hogy az ortodox román egyház haladó, nemzetépítő, és a többi nem. Punktum. Szabó Zoltán hívott meg a tanszékre. Ingáztak sokan Bukarestbe Erdélyből, nagyszerű emberekkel dolgoztunk. Volt az úgynevezett A szak, azaz főszak, aztán a B. Lehetett választani angol, latin, kínai, arab szakok közt. És valóban gazdagabb volt a nyelvválaszték, mint a Babeş–Bolyain. Aztán egyre folyt a beolvasztás, végül már magyar és keleti nyelveket tanítottak, a szuahélitől kezdve... Szóval sorvadt mindaz, ami egykor sudár volt. – Hadd kérdezzem meg: ha már ilyen szépen fölfejlődött a tanszék egykor, milyen könyvtárhálózat állott a rendelkezésre? – A Scânteia Ház pincéjében fedeztem föl egy könyvhalmazt. Az csodálatos volt, számtalan olyan könyvvel, amelyeket egyszerűen kitiltott, kiiktatott használatból a kommunista rendszer. Könyvritkaságokat találtam, nagyon értékes, több száz éves kiadványokat. Nos, ha nem is nyíltan, de hasznosítani tudtam azt a pincekönyvtárat a hallgatók meg a magam számára. A 68 éves egyetemi tanárnak még az elmúlt tanévben is voltak órái Bukarestben, doktorandusokat vizsgáztatni is be kellett járnia a fővárosba Sepsiszentgyörgyről. Ahol Molnár Szabolcs megtelepedett. Véle együtt nekünk is megfordul a fejünkben, milyen jó lenne errefelé hozni, át a Kárpátokon a magyar tanszék maradványait! Czegő Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. augusztus 6.Győződjön meg személyesen!"A Nyárádszeredai Tanács visszautasítja az ortodox pap vádjait A Nyárádszeredai Tanács közleményben utasította vissza az ortodox egyház nyárádszeredai képviselője által az egyik marosvásárhelyi román napilapban nemrég megjelent, Traian Basescu államfőnek címzett nyílt levelében megfogalmazott vádakat. Ugyanakkor felkérik az elnököt, hogy amennyiben valóban hiteles módon kíván tájékozódni a város helyzetéről, látogasson el Nyárádszeredába. Megkeresésünkre Tóth Sándor alpolgármester rendelkezésünkre bocsátotta a helyi tanács állásfoglalását. "Provokatív és valótlan állítások" A közleményben kijelentik: a levél "számos provokatív állítást és valótlanságot tartalmaz, amely nem szolgál mást, mint félretájékoztatni az államelnököt és a közvéleményt a nyárádszeredai ortodox templom építése körül kialakult helyzetről". Ugyanakkor cáfolják az ortodox egyház képviselőjének állítását, hogy "az önkormányzat az ortodox egyház által a központi téren elhelyezett kereszt eltávolítását követően kopjafát állított volna", ugyanis a kopjafa évek óta ott áll, és a tér "egyik fő helyszíne a nyárádszeredai magyarok március 15-i megemlékezéseinek". A nyárádszeredai tanács elítél minden, etnikai gyűlöletre utaló megnyilvánulást, köztük az ortodox kereszt eltávolítását is, de egyéni kezdeményezésekért nem vállalhat felelősséget, és ezekért a tettekért az önkormányzat sem jogilag, sem erkölcsileg nem vonható felelősségre – olvasható a továbbiakban, majd visszautasítja azt az "alaptalan és méltatlan vádat, amely szerint a Nyárádszeredában élő román lakosság erőszakos asszimilációnak lenne kitéve a magyar lakosság és az önkormányzat részéről". Ortodox vád: erőszakos beolvasztás A fenti közlemény annak nyomán született, hogy a nyárádszeredai ortodox közösség levélben fordult Traian Basescuhoz, amelyben egyebek között azt állítják, hogy a kisváros román közösségét erőszakkal asszimilálni akarják a magyarok. Felhánytorgatják, hogy nincs képviseletük a helyi tanácsban, ráadásul a helyi tanács sorozatosan akadályokat gördít egy ortodox templom felépítése útjába, egy olyan területen, amely 1939-ben az ortodox egyház birtokába jutott, de amelynek birtokjogát jelenleg is vitatják. Felemlegetik, hogy az önkormányzat megbüntette az egyházat az alapkő engedély nélküli letételéért, s hogy bár 2009-ben, a prefektúra közbenjárására megegyeztek a helyhatósággal egy telekcserében, a helyi tanács ma sem hajlandó tisztázni a terület jogi helyzetét. A levélírók az államelnök közbelépését kérik, hogy megakadályozza a románellenes magyar szervezetek alkotmányszegő akcióit, amelyekkel hátrányos helyzetbe hozzák a helyi román közösséget. A románok két templomban is imádkozhatnak Ezért a nyárádszeredai tanács felajánlotta az államfőnek, hogy "amennyiben valóban hiteles módon kíván tájékozódni a város helyzetéről, látogasson el Nyárádszeredába, és győződjön meg személyesen afelől, hogy városunkban nincsen etnikai feszültség a magyar és román közösség között, mint ahogy arról is, hogy míg a magyar történelmi egyházak egy-egy templommal rendelkeznek a városban, a kevés számú ortodox hívők két ortodox templomban is imádkozhatnak". Arra a vádra, hogy a helyi románoknak nincs képviseletük a városi tanácsban, azt válaszolják, hogy "az önkormányzati választások lebonyolítását a romániai helyhatósági választási törvény szabályozza, a helyi románság pedig nagy valószínűséggel nem rendelkezik akkora szavazatszámmal, amely a törvény értelmében egy tanácsos bejuttatásához elegendő lenne", és sajnálatosnak tartják, hogy "a frissen kinevezett ortodox pap nem a békés együttélés és az emberi tisztesség diktálta úton, hanem ilyen elítélhető gesztussal mutatkozott be a város lakossága előtt". – Meggyőződésünk ugyanakkor, hogy Nyárádszereda számára nem újabb templomok építése, hanem az infrastruktúra, az utak fejlesztése, kórházak, iskolák építése, és az itt élő emberek – románok és magyarok egyaránt – életkörülményeinek a javítása jelent prioritást – olvasható végül – a Nyárádszereda Tanácsa által aláírt közleményben. Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely) 2011. augusztus 6.Ki hitte volna, hogy ilyen is létezik? És létezik.A bécsi Böhlau Kiadó gondozásában jelent meg az Elűzetések lexikona, a Lexikon der Vertreibungen, mely pontos áttekintést nyújt az 1912-től 1999-ig végrehajtott kegyetlen deportálásokról, kényszer-kitelepítésekről és egyéb etnikai tisztogatásokról. Három nagy háború következményeként mintegy nyolcvanmillió európai polgár drámáját jelentik ezek az adatok, az 1912 és 1923, 1939, illetve 1991 és 1999 közötti időszakból. A jelszó mindig ugyanaz volt: Akié a terület, azé az egész népesség. Más szóval: Jaj a legyőzötteknek! A kisebbségre asszimiláció vár vagy elűzetés. Habár nehezen hihető, de az angolszászok szentesítették ezt az elvet, amikor a II. világháború után Churchill az alsóházban kijelentette, hogy "az elűzetés az az eszköz, amely mindazok után, amit eddig láttunk, a legkielégítőbbnek és legtartósabbnak fog bizonyulni. Megszűnik az a népkeveredés, amely vég nélküli harag forrása volt. Az asztalt újraterítjük." És megtették. Mintha csak Hitler üzent volna vissza a túlvilágról. A kijelentés elhangzott, és az sem tudta elfeledtetni, hogy a nürnbergi perben a nemzetközi katonai bíróság nem sokkal ezután leszögezte, hogy civilek deportálása és elűzése háborús és emberiség elleni bűntény. Ezt követte az 1948-as arab–izraeli háborúval kapcsolatban hozott ENSZ-határozat, mely tételesen elítélte a zsidó és az arab lakosság elűzését. De, mint azelőtt, úgy azután sem változott a helyzet sehol a világon. Az etnikai tisztogatás – nyíltan vagy burkoltan – ravaszabbnál ravaszabb módszerekkel, napjainkban is tovább folyik. Sajnos, tudnánk rá jó néhány példát mondani. A törökök elűztek vagy meggyilkoltak egymillió örményt. Hitler lelkén hatmillió zsidó lelke szárad. Sztálin Szibériába deportálta a nem orosz etnikumú népesség százezreit. Antonescu kényszerlakhelyre hurcolta a zsidókat és Transznisztriában kétszázötvenezret gyilkoltatott le közülük. Benes százezrével telepítette ki Csehszlovákiából a magyarokat. Az 1992 és 1995 közötti, bosznia-hercegovinai harcok során mintegy kétmillió lakost űztek el otthonukból az egymással hadakozó szerb, horvát és muszlim csapatok. A Koszovó elleni 1998–99-es háború alatt másfél millió albán és száztízezer szerb került az utcára s lett hontalan. De ki tudná elmondani, hány roma nemzetiségű ember keres magának naponta új hazát? Az elűzetések lexikona irtózatos sikoly, melynek el kell jutnia azok füléhez, akik az emberiségért felelősséget vállalnak – hivatásból vagy karrierizmusból – ma és a jövőben. Mert mindenkinek joga van egy hazához, egy otthonhoz, békés élethez, fajra, nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül, miként a természetben a fenyőnek és a csalánnak, a liliomnak és az ibolyának, az oroszlánnak és az apró katicabogárnak is. És ezt a jogot senki sem rabolhatja el tőlük. A nemzeti türelmetlenség ideje lejárt, és ezt mindenkinek meg kell értenie, ha a többséghez, ha a kisebbséghez tartozik. Erre figyelmeztet az elűzetések lexikona. Erőss Attila. Népújság (Marosvásárhely) 2011. augusztus 6.Dés város szerelmeseBudapesti levél Meghalt Huber András, városának, Désnek szerelmese. Soha nem láttam, nem ismertem, csak az újságokban olvastam, hogy rendre jelennek meg komoly munkái. Huber András (Dés, 1942. nov. 11. – Dés, 2011. július17.) tanár, művelődés- és sajtótörténész 1995-ig, betegnyugdíjazásáig tanár, azóta főfoglalkozása az írás volt. Kötetei: Dési Huber István: Levelek a szülőföldre (sajtó alá rendezte, az előszót írta és a jegyzeteket összeállította. Bukarest, 1982), Cédula a virágon (karcolatok, elbeszélések. Garamond Kiadó, Kolozsvár, 1997), Százarcú nagyhatalom. Lapok az erdélyi magyar időszaki sajtó történetéből (Csíkszereda, 1997), Város az időben. Dési helytörténeti séták (Gloria Kiadó, Kolozsvár, 2002), Akikhez a múzsák bekopogtak. Szamos-völgyi írástudók (Stúdium Kiadó, Kolozsvár, 2004), Gyilkos nagy köd (novellák, Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár, 2006), Ház a Domb utcában (Grafycolor Kiadó, Kolozsvár, 2010). Néhány méltatás a szerző munkásságáról: Százarcú nagyhatalom. Sajtótörténet címmel a szerző több évtizedes kutatómunka eredményeként megírta Szilágy, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód és Torda-Aranyos vármegyék sajtótörténetét a kezdetektől 1944 végéig. Igaz, hogy Erdély egy részéről van szó, de azt a teljesség igényével mutatja be Huber András. (Háromszék, 1998. jan. 16.) * Huber András író Akikhez a múzsák bekopogtak című legújabb könyvében a két Szamos egyesülése vidékének magyarul publikáló írástudóit vette számba. A Dés székhelyű egykori Szolnok-Doboka vármegye határvonala csupán keretet biztosított ahhoz, hogy fölmutassa az itt született jelentős szellemi értéket, mondta. A Magyar Tudományos Akadémia tizenhét hajdani tagjának életútja kapcsolódott az egykori Szolnok-Dobokához. Désen született. Huber András jó ismerője a város hely- és sajtótörténetének. Monografikus jellegű könyvekben adta közre kutatásainak eredményeit. 1997-ben megjelent Százarcú nagyhatalom című munkájában négy egykori jelentős erdélyi vármegye közel másfélszáz időszaki sajtótermé-kének útját tárta fel a kezdetektől 1944 végéig. Szolnok-Doboka vármegyében a XIX. század második felétől 1944 végéig két tucat nyomda volt, ezekben számos magyar nyelvű helyi hírlap és folyóirat készült, Désen például 36. Napjainkban azonban Désen már nincs potenciális magyar olvasóközönség, pedig a számadatokat tekintve még lehetne. 2002-ben megjelent várostörténeti könyve (Város az időben) viszont hat hét alatt elfogyott. Ennek az az oka, hogy Szabó T. Attila professzor 1944-ben közreadott dolgozatától eltekintve, anyanyelvű vonatkozásban nem látott napvilágot egyéb munka. Huber Andrást bántja, hogy Désen a helyi utánpótlás várat magára. (Lukács Éva: Ahány könyv, annyi szelete a létnek. Beszélgetés Huber András íróval. Szabadság, Kolozsvár, 2005. máj. 28.) * Huber András legújabb könyvét, a Ház a Domb utcában című regényét mutatták be a dési római katolikus plébánia dísztermében vasárnap délben. Annak ellenére, hogy ezzel egy időben a kackói felújított református templom felavatása zajlott, a könyvbemutatón szépszámú érdeklődő jelent meg. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul is. Gergely Margit ny. magyartanár fölvázolta a regény mint műfaj, s ezen belül a családregény fejlődését és sajátosságait a kezdetektől napjainkig. Jánossy Sándor, a nemrég Ezüst Gyopár-díjjal kitüntetett ny. tanár Huber András 44 éven átívelő írói, publicisztikai munkásságának felelevenítésével kezdte előadását. Elhangzott: Huber első írása 1966-ban jelent meg az akkori kolozsvári napilapban. Ezt követték különböző időszaki kiadványokban cikksorozatai, karcolatai és elbeszélései, valamint sajtó-, hely- és irodalomtörténeti tanulmányai. Első könyve 1982- ben jelent meg a Kriterionnál, 1989 után kétévenként jelentkezett újabb kötetekkel. A Ház a Domb utcában című családregényét a kolozsvári Grafycolor Kiadó jelentette meg igényes külalakban. Miután Jánossy Sándor néhány részletet is felolvasott a regényből, a házigazda Veres András a következő szavakkal indította érzelemtől sem mentes értékelését: "Megilletődéssel és némi félelemmel kezdtem a regény olvasásához, mivel a könyv majdnem ötszáz oldalas, s bizony az utóbbi időben egyre ritkábban merülünk el hosszabb művekben. Ám hamarosan rájöttem, jelentős munka van a kezemben, vonzó, erdélyi nyelvezettel megírt értékes regény. Négy generáció szereplői szólalnak meg, amit kiemel a bemutatott, máskor meg csak jelzett, történelmi-társadalmi változások következményeként megjelenő érdekes, nemegyszer váratlan családi események sorjázása. A regény cselekményének a linearitását a szerző helyenként ügyesen megtöri, a dőlt betűs beékelések például már-már ellenpontozásként hatnak, s a nemzedékek közötti mindenkori ellentétekre utalnak. Nehéz ezt a könyvet letenni, az ember egyre csak olvasná", magyarázta. Veres András ugyanakkor méltatta a regény tartalmához igen jól igazodó borítót, Lukács Solymossy Éva munkáját is. Ezután az író kifejtette, hogyan született meg a könyv. – A témát mindig alaposan körbe kell járnia a szerzőnek, ismerkedni, barátkozni kell vele, majd hosszabb-rövidebb ideig hordozni. Fárasztó, de izgalmas munka ez, néha egész fejezeteket kell újraírni, vissza-visszatérni a korábbiakra – hangzott el. A kérdésre, hogy mennyire van benne a regényében, Huber András azt felelte: "Annyira, hogy én írtam, ám jómagam csak meghúzódtam az elképzelt családban, és anélkül, hogy tudták volna, a család tagjaival együtt éltem. Fikció vagy valóság? Mikszáth Kálmánt parafrazálva, végül is nem az a fontos, hogy egy regényben a bemutatott események megtörténtek-e, hanem az, hogy megtörténhettek volna..." (Lukács Éva: Huber András könyvével ismerkedtek meg a désiek. Szabadság, Kolozsvár, 2010. jún. 8.) A kolozsvári lap 2011. augusztus2-i számában olvasható Lászlóffy Csaba verse: Jelenések – Dialógustárs: a Halál Huber András emlékének. Ebből idézek: Fanatikus vagy – hogyha a / kérlelhetetlen blőd megfontoltság az –, / de őrültséget hajszoló soha. / A tények s szavak (küzdeni a látszat, / a feledés ellen / csak mi tudunk)! – a szellem / "tiltva is szabad" eszménye / akárhányszor hanyatlott is a mélybe, / mindig túlélte a szektás terrort. Az erdélyi krónikások írhatnának bővebben is erről a kiváló emberről. Munkáit nem ismerem, de azok között van, akiket gondolatban a magyarság jó embereinek, őrzőinek tartok. Számon kell tartani ezeket az embereket! Udvardy Frigyes. Népújság (Marosvásárhely) 2011. augusztus 6.Történelmet ír a „legidősebb” gyulafehérvári templomleletFontos adatokkal bővül az erdélyi kereszténység korai története Ezer körüli, vagy akár néhány évtizeddel korábbi építésű, bizáncias alaprajzú templomot tárt fel a Daniela Marcu Istrate által vezetett régészcsoport a gyulafehérvári érseki székesegyház előtti térrészen. Az április–májusban, majd június–augusztusban végzett feltárási munkálatok során felszínre került a félköríves szentélyapszis alapozása, a hajó részlegesen megőrződött északi, nyugati és déli oldalfalainak maradványai, északnyugati sarka egy falrészlettel, illetve a hajó négy központi, egykor a kupolát hordozó pillérének alapozása – számolt be a régész szakértő a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségen tartott tegnapi sajtótájékoztatón. Istrate a kutatási eredmények alapján tényként szögezte le: Erdély, sőt talán az egész középkori magyar királyság legrégebbi temploma bukkant a felszínre, amelyet az erdélyi Gyula, vagy az államalapító Szent István építhetett, de amely a XI. század második felére, az új római katolikus székesegyház építésének idején már romokban állt. Áprilisban az érseki székesegyház nyugati bejáratától 24 méterre, a vár járószint-visszabontási munkálatai során egy kőkút bukkant elő. Régészeti elhatárolása során felszínre került egy felköríves záródású apszis körülbelül hat méterre becsülhető nyílásszöggel. A lelet rétegtani vizsgálata nyomán a régész feltételezte, hogy az apszis egy X. század közepén, vagy a XI. század elején épült templom szentélye lehetett. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség engedélyével és támogatásával április–májusban folytatódott további feltárása. A hajó régészeti kutatása június 12-én kezdődött, és a tervek szerint augusztus 13-án fejeződik be. A második szakaszban két észak-dél, illetve kelet-nyugat irányú szelvényt nyitottak, és azonosítani tudták az apszis oldalfalait, a hajó nyugati falának egy töredékét, valamint délnyugati sarokrészét – magyarázta Daniela Marcu Istrate. A szentélynél az alapozás, és falazatából két, 1,15 méter széles kőtömb őrzödött meg. Felszínre bukkantak a hajó egykori kőpadlózatának maradványai, és négy központi pilléréből kettőnek az alapozása. A következő szakaszban az érsekség támogatásával további két szelvényt nyitottak az északi és a déli oldalon, ezekben további töredékeket találtak a hajófalakból, illetve a másik két pillér alapjai is láthatóvá váltak. Eredmények és feltevések A feltárások eredményeként a régész megállapította: a templom hossza kelet-nyugati irányban 20,7, az észak-déli tengely mentén 12, falainak átlagos vastagsága 1,2 méter. A félköríves apszis nyílása a diadalív vonalában körülbelül 8, a hossztengely mentén 7,3 méter. A hajó oldalfalai 12 méter hosszúak, középrészén négy pillér állt, amelyek feltehetőleg a kupolát tartották. Ez az úgynevezett görögkereszt alaprajzi típus a bizánci építészetre jellemző, és valószínűsíti a templom X. századi keltezését, amely ebben az esetben az erdélyi Gyula, Szent István anyai nagyapja alapítása lehetett. Ha az épület a XI. század elején készült, akkor viszont már Szent István uralkodásához köthető – részletezte Istrate. A hajó alapozása kőből és kevés téglából készült, kötőanyagként kevés kaviccsal kevert oltott meszet használtak. A nyugati és a déli oldalon az alapozáskor római falakra bukkantak, amelyeket újrahasznosítottak. – Ez a feltárás azt bizonyítja, hogy az eddig ismert ún. I. Székesegyház (tehát a mai székesegyház alatti, keltezhető részletei alapján Szent László korára befejezett (?) háromhajós bazilika) előtt és az 1200 táján építeni kezdett, ún. II., azaz a mai székesegyház előtt, volt egy keresztény templom Gyulafehérváron s az előbbiek környezetében a XI. század utolsó évtizedeiben létrejött temető sírjai már az utóbbi romjai fölötti rétegben helyezkednek el – mondta lapunknak Kovács András, a BBTE művészettörténet professzora. Ilyen értelemben nem zárható ki, hogy esetleg az erdélyi Gyula –– a rendelkezésünkre álló források szerinti (II.) Gyula –– azaz Sarolt atyja, Szent István király nagyapja korának, a 950-es éveknek bizánci misszionáriusai emelték ezt a templomot. A kereszténység felvétele napirenden volt a X. század végén, így (forrásokkal bizonyíthatóan is) több kísérlet is zajlott az államalapítás korában, amelyek közül végül Szent István kezdeményezése győzött – magyarázta. Nem egyértelmű az alaprajzi forma bizánci eredete – A templom töredékesen és esetlegesen fennmaradt részletformái nagy vonalakban az ún. görögkereszt alaprajzú, Bizáncban kidolgozott, kedvelt templomtípusra emlékeztetnek. Erről a nagyon egyszerű alaprajzról azonban nem tételezhetjük fel egyértelműen, hogy csak Bizáncból, s például nem Itáliából, Velence környékéről vagy a Balkán nyugati részéből származott, s azt sem, hogy feltétlenül a görög rítusú egyház terjeszkedésének az emléke – részletezte Kovács András. Így az általunk ismert régészeti körülmények egyelőre azt sem teszik lehetővé, hogy válasszunk Gyula és Szent István kora között. Lerombolásának körülményeiről nem rendelkezünk adatokkal – tette hozzá. Ez a nagyon jelentős felfedezés mindenképpen cáfolja az 1970-es évek régészeti kutatásai kapcsán megfogalmazott felelőtlen és alaptalan vélekedéseket, de bonyolítja is a székesegyház épületegyüttesének eddig ismert történetét. Tudományos értelmezése fontos új adatokkal gazdagíthatja az erdélyi kereszténység és az erdélyi püspökség kezdeteinek a történetét – hangsúlyozta a művészettörténész. A XI. század közepén már nem létezett A feltárás során több mint száz pénzérmét találtak, továbbá bronzból és valamilyen ezüstös ötvözetből készült öv- és hajcsatokat, ékszereket, többek között S-végű hajkarikákat. A tárgyi leletek egy része, így a legrégibb pénzérmék, akárcsak a legkorábbi sírok a XI. század végéről származnak, bizonyságául annak, hogy a templom az említett század második felében már nem állt. A leletek tanúsága szerint elszórtan a XIV–XV. században is temetkeztek még a helyszínre. – A megvizsgált 400 sír fele közvetlen kapcsolatban áll a romokkal, egyetlen olyat sem találtunk, amelyet a templom alapozása átszelt, vagy azzal egyidős lett volna – jelentette ki Istrate. Szerinte a templomot 1050 tájára már lebonthatták, az új, már a nyugati kereszténység románkori építészeti stílusában tervezett székesegyház építése idején. Marton József egyetemi professzor, a gyulafehérvári székeskáptalan nagyprépostja kiemelte: a templom építésének idején még nem határolódott el véglegesen a keleti és a nyugati kereszténység (amint azt Kovács András is kifejtette korábban lapunknak, számtalan példa bizonyítja görög szerzetesek, apácák – például Veszprémvölgyben – jelenlétét is a Magyar Királyság területén, mint ahogyan bizáncias alaprajzok is feltűnnek, így Feldebrőn). Marton József kiemelte: a lelet utal arra is, hogy a X. században már konkrétum volt a gyulafehérvári egyházi központ. A kutatást a román és magyar szaktárcák is támogatják Daniela Marcu Istrate elmondta: a feltárási felületet a modern kor számos átalakítása érintette, legtöbbet a nagyméretű gödrök ártottak. A templom állagát az 1970-es években Radu Heitel által vezetett régészeti kutakodás is befolyásolta. Az ásatást augusztus 20-a után betömik, fölötte zöldövezetet létesítenek, a falak vonalát a felszínen jelzik ki – tájékoztatott Daniela Marcu Istrate, aki szerint az állagmegőrzésnek ez a legmegfelelőbb módja. Kovács András professzor hasonlóképpen úgy véli: betemetve megmarad az emlék, s ha lesz rá technológia, bármikor fel lehet ismét tárni és be is lehet mutatni. Szász János kanonok, az érsekség gazdasági igazgatója elmondta: a feltárást részben az érsekség finanszírozta, teljes támogatására pedig a román művelődésügyi tárca, illetve a Magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tett ígéretet. A sajtótájékoztatón jelen lévő Hegedüs Csilla, Kelemen Hunor miniszter műemlékvédelmi szaktanácsadója tényként erősítette meg a támogatás folyósítását, illetve elmondása szerint a szaktárca a további szakirányú tudományos kutatások elvégzéséhez is hozzájárul. ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár) 2011. augusztus 6.Piacfüggő az RMDSZ és a PD-L közti koalíció KolozsváronPéntek délben az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének székházában ülésezett a Megyei Állandó Tanács (MÁT), hogy megvitassa: a jelenlegi körülmények közepette hogyan folytatható a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) és az RMDSZ közötti koalíció Kolozsváron? Mint ismeretes, Sorin Apostu polgármester bejelentette: kísérleti jelleggel a főtéri parkolóban mozgópiacot létesítenek szombatonként 7 és 15 óra között. A városháza ingyenesen bocsátja az őstermelők részére a főtéri parkolót, mert azok korábban arra panaszkodtak, hogy nincs pénzük megfizetni a városháza által üzemeltetett piacokon a bérleti díjat. Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke a MÁT-gyűlés szünetében határozottan kijelentette: amennyiben szombaton megnyitják a mozgópiacot a főtéri parkolóban az RMDSZ felfüggesztettnek tekinti a PD-L-vel kötött városi szintű egyezséget. A két kormánypárt közötti együttműködést megyei és a parlamenti szinten viszont még fenntartják. A PD-L és az RMDSZ közötti megyei együttműködés sorsáról egy későbbi MÁT-gyűlésen dönthetnek. Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke tegnap megbeszélést folytatott a kibővített Megyei Állandó Tanácscsal (MÁT), hogy megvitassák az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt kolozsvári együttműködését. – Természetellenesnek tartom, hogy egy műemlék templom közelében és Magyarország kolozsvári főkonzulátusával szemben mozgópiac működjön. Erre a célra sokkal megfelelőbbnek tartom a Széchenyi téren lévő parkolót, ahol már rendeztek ilyesmit. Amennyiben szombaton reggel 7 órakor megnyílik a mozgópiac a főtéri parkolóban, akkor az RMDSZ felfüggesztettnek tekinti a Demokrata-Liberális Párttal kötött koalíciót városi szinten – nyilatkozta a sajtónak Máté András Levente megyei elnök. Hozzátette: a koalíció városi szintű felbomlása azt jelenti, hogy a városi tanács ülésén az öt RMDSZ-tanácsos úgy szavaz, ahogy akar, tehát nem kell figyelembe venni a PD-L álláspontját. Máté András Levente kitért arra is, hogy a Kolozs megyei tanácsbeli és parlamenti együttműködés még működik, ám személy szerint nehezen fogadná el a demokrata-liberális párti javaslatok megszavazását, ha a PD-L helyi szinten szabotálja az RMDSZ-t. – Ma már többször kerestem telefonon Sorin Apostu polgármestert, ám nem vette fel a telefonját. Az RMDSZ nem kihallgatást kér a polgármestertől, hanem együttműködést – tette hozzá a megyei elnök. Máté kitért arra is, hogy a kolozsvári koalíció esetleges felfüggesztésének semmi köze Cseke Attila volt egészségügyi tárcavezető lemondásához. – Cseke lemondása saját döntése, amelyet tiszteletben kell tartani. Még a kolozsvári koalíció felfüggesztése esetében sem merül fel az RMDSZ-nek a kormányból való távozása. Meg vagyok győződve továbbá arról, hogy László Attila alpolgármestert nem mozdítják el tisztségéből. Türelmes embernek tartom magam, de nem nézem el, ha a koalíciós partner packázik velünk – hangsúlyozta Máté, majd megemlítette a PD-L-nek a kolozsvári magyarságot sértő történéseit: a Iorga-tábla elhelyezését a Mátyás király szoborcsoport előtt, a főtéren júniusban megrendezett Ursus sörfesztivált. Csoma Botond, a kolozsvári városi tanács RMDSZ-es frakcióvezetője is azt hangsúlyozta: ha a koalíció felbomlik, akkor az RMDSZ városi tanácsosai saját belátásuk szerint szavaznak, és nem vesznek részt a tanácsülések előtti szokásos egyeztetésen. Csoma elképzelhetőnek tartotta azt is, hogy a román tanácsosok vagy ellenségesen, vagy értetlenül állnak majd a koalíció felbontása miatti lépéseik előtt. A PD-L és az RMDSZ közötti megyei együttműködés sorsáról egy későbbi MÁT-gyűlésen dönthetnek. NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár). Szabadság (Kolozsvár) 2011. augusztus 6.Féligazságok, spekulációk, riogatásokAki nem talál magának jobb elfoglaltságot, minthogy Románia területi-adminisztratív átszervezésének felmerült ötleteit csócsálgassa a politikusok által gerjesztett ál- és műviták nyomán, az nyilván naprakészen követi az ebben a témában előforduló történéseket. Tehát tudja, hogy az ügy nem került le a napirendről, már csak azért sem, mert az államfő utasítására Emil Boc miniszterelnök a múlt hónap közepén arra kérte kormánya tagjait, hogy augusztus folyamán mutassanak be megoldásokat a hatáskörök és a vagyon átadására nézve – hiszen úgymond az önkormányzatokat kell megerősíteni –, elsején pedig kijelentette, hogy a decentralizációval egyszerre kívánja kezelni a közigazgatási átszervezést is. Tegnapelőtt már bejelentették azt is: augusztus 8-án ül össze az a koalíciós bizottság, amely „kis lépésekkel” elemzi a területi-közigazgatási átszervezést, s a következtetéseket közlik majd az állampolgárokkal. Tehát továbbra is folyik a vita különböző szinteken a decentralizációról szóló tervezetről, amely jogszabállyá válva érinteni fogja a jelenlegi megyerendszert is, de hogy miként és merre és hogyan, ez a jövő zenéje. Ha csak az ügy politikai hátterét nézzük, egyértelmű, hogy a hatalmi koalíciót alkotó erők abban érdekeltek, hogy a területi átszervezés lehetőleg előnyös helyzetbe hozza vidéki szervezeteiket az elkövetkező voksolásokon, akár a helyhatósági, akár a parlamenti választásokról van szó. S mivel az előbbire hamarosan sor kerül, az idő sürgeti a térképátrajzolókat. A gond az, hogy a Demokrata–Liberális Párt és az RMDSZ érdekei ebben az ügyben ütköznek, sőt, a nagyobbik kormánypárton belül is vannak komoly nézetkülönbségek, főként a helyi kiskirályok, a megyei bárók miatt. Traian Băsescu államfő aggodalmát fejezte ki a decentralizálás késése miatt, de pártbeli csicskásai nyíltabban fogalmaztak: „Mi, a Demokrata–Liberális Párt azt mondtuk már az elején, törvény révén hajtsuk végre a területi-közigazgatási átszervezést, hogy a 2012-es helyhatósági választásokat már az új jogszabály alapján szervezzük meg.” Tehát szó sincs róla, hogy a hatalom letett volna Románia közigazgatási átszervezéséről, legföljebb odázódott egy csöppet a folyamat, amit persze az RMDSZ saját győzelmeként próbál kampányszerűen hasznosítani. Tegnapelőtt már arról cikkezett a tulipános nagyváradi sajtó, hogy „elhárult a területi átszervezés veszélye”, igaz, egy vékonyka kérdőjellel tompítva a csúsztatás élét. A cikkíró emlékeztetett, hogy ezelőtt kilencven évvel is napirenden volt a kérdés – nyilván, hiszen akkor jött létre az új Nagy-Románia, akkor kezdődött az új, területileg nagyot bővült állam megszervezése –, s már akkor felmerült a történelmi Biharország megcsonkítása úgy, hogy annak egyes részeit más szomszédos megyékhez csapták volna. A korabeli váradi magyar sajtó az Érmellék teljes egészének Biharhoz való tartozása mellett érvelt, mivel azt részben Szilágy megyének szánták. A tervezet szerencsére nem valósult meg – állítja a Bihari Napló cikkírója –, holott akkor már a történelmi Bihar vármegye nem is létezett. Ugyanis 1849 és 1860 között Debrecen, ill. Nagyvárad székhellyel Észak- és Dél-Biharra osztották, ezt Hajdú vármegye 1876-os alapítása módosította, majd a tíz és félezer négyzetkilométeres Bihart, Magyarország harmadik legnagyobb vármegyéjét a trianoni békeszerződés 3/4 részben Romániának adta, míg nyugati 1/4 része ma is Magyarország része. De ennek a háromnegyed romániai résznek is folyton változott a területe és státusa is, a két világháború közötti Körös (Crişana) tartomány ezt írta felül, olyan területekkel bővítve a történelmi Bihart északon, északnyugaton és délen, amelyek soha nem tartoztak hozzá, 1940-44 között részben visszaállt a trianoni állapot, de csak részben, mert a második bécsi döntés a Romániában maradt Dél-Erdélyben hagyta a megye déli fertályát. A háború utáni kommunista rendszer 1950-ben vezette be a 28 tartományból álló felosztást – visszaállítva Körös tartományt –, amit aztán folyton adjusztált: 1952-ben, 1956-ban, 1960-ban; végül 1968-ban létrehozta a jelenlegi megyerendszert (de még ezen is módosítottak 1981-ben, amikor két új megyét alakítottak ki a román alföldön). A történelmi Bihar egyes részei ma sincsenek a megyehatáron belül, például az Érmellék egyik sávja Szatmár, míg az egykori Béli járás Arad megyéhez tartozik. Mihez képest jobb tehát a mai romániai Bihar megye alakja, rajza, miért kellene ragaszkodni az 1968-as ceauşescui örökséghez? A területi átszervezés veszélyével riogatni csak akkor ildomos, ha a riogató felsorakoztatja az intézkedés várható, előrejelezhető negatívumait is. Mert nem minden rossz, ami új, ami más. D. L. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2011. augusztus 8.Magyar–magyar művésztalálkozó MarosvásárhelyenÍme egy újabb ígéretes kezdeményezés, amelynek reális esélye van arra, hogy gyökeret eresszen a Bolyaiak városában. Három napon át jeles magyarországi és erdélyi magyar képzőművészek találkoztak itt, és kötetlen párbeszédet folytatva ismerkedtek egymás munkájával, lehetőségeivel, latolgatták, miként járulhatnának hozzá hivatásuk népszerűsítéséhez és ahhoz, hogy az általuk alkotott értékek méltóképpen illeszkedjenek a köztudatba, közösségeink életébe. A Magyar Művészeti Akadémia és a Maros Megyei Tanács támogatásával szervezett rendezvénysorozaton pénteken, szombaton és vasárnap rendkívül gazdag és változatos program során dialogizált közös dolgaikról a meghívott félszáznyi művész. Az MMA ügyvezető elnöke, Fekete György és a megyei önkormányzat elnöke, Lokodi Edit Emőke védnökségével zajló eseménysorozat augusztus 5-én délben kezdődött a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében és augusztus 7-én késő este zárult Székelyvéckén. A vendégeket, akik között Erdélyből elszármazott alkotók is voltak, például Péterfy László szobrász, Simon Endre festő és Katona Szabó Erzsébet textilművész, Farkas Ádám szobrászművész, budapesti egyetemi tanár vezette és mutatta be a jelenlevőknek. A találkozó megnyitóján hangsúlyozta, hogy szakmai testületük, amely több mint negyven erdélyi tagot is számlál, ily módon is szeretné segíteni az itteni képzőművészek közérzetének, érvényesülési lehetőségeinek javítását. Egyben az anyaországi művészeket is közelebb kívánják hozni Erdélyhez, a térség magyarságához. Ezt tanárként úgy is szorgalmazza, hogy nyaranta elhozza ide egyetemista tanítványai egy-egy csoportját dokumentálódni, élményeket gyűjteni. A lehetséges élmények egy részét Péterfy László villantotta fel, nem kis nosztalgiával idézve meg egykori vásárhelyi jelenlétének felejthetetlen mozzanatait. Simon Endre a város nagyhírű képtárát, ennek történetét ajánlotta a látogatók figyelmébe, a létesítmény helyszínén is méltatva a dr. Bernády György polgármester által létrehozott és azóta látványosan gazdagodott rangos gyűjteményt. Másnap délelőtt Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész beszélt Marosvásárhely egyik nagy nemzetközi visszhangú művészi mozgalmáról s az ezt megteremtő MAMŰ-ről. Farkas Ádám a művészet mai állásáról, a fenntartható fejlődés viszonylatrendszerében kirajzoló- dó távlatairól értekezett, majd az összejövetel résztvevői is elmondták ennek kapcsán gondolataikat. Miután a Kultúrpalota földszinti galériáiban megtekintették a textilművészek XV. alkalommal megrendezett Ariadne kiállítását, szombat délután a magyarországiak és a több erdélyi központból érkezett művészek műterem-látogatásokon kaptak ízelítőt a Vásárhelyen zajló pezsgő alkotómunka színes, változatos kínálatából. Barabás Éva, Haller József, Fekete Zsolt, Bandi Kati, Kolozsvári Puskás Sándor, Kákonyi Csilla műhelyeinek újdonságait láthatták. Vasárnap pedig kirándulva, kötetlen eszmecsere során ismerkedhettek a környék műemlék épületeivel, helyi sajátosságaival, népművészeti kincseivel, a táj szépségeivel. Körútjukon eljutottak Nyárádszentsimonra, Erdőszentgyörgyre, Szovátára, Parajdra, Énlakára, végül Székelyvéckére, ahol Lokodi Emőke elnök asszony és Fekete Pál polgármester is csatlakozott a társasághoz, amely immár baráti közösségként ismételte meg a végkövetkeztetést: ilyen hasznos, tanulságos és kellemes rendezvényeket minél gyakrabban érdemes szervezni. Nagy Miklós Kund Népújság. Erdély.ma 2011. augusztus 8.Színe és fonákjaAz RMDSZ szeret kormányon lenni, s a hazai magyar közvélemény is jószerével elfogadta azt a tételt, miszerint kisebbségi szervezetnek, pártnak, ha közössége számára valamit el akar érni, részt kell vennie a hatalomban. Ezekben a hetekben, hónapokban ellenben kiderült, dolgaink így sem haladnak. A kisebbségi törvényt nyolc éve már csalétekként használják az éppen hatalmat gyakorló román pártok; a tanügyi törvény, mely a szövetség egyik dédelgetett célkitűzése volt, néhol – például Marosvásárhelyen – visszájára fordult; a területi szervezetek együttműködése egyre döcögőbb – hallani, Kolozsvárott bomlik a koalíció, Biharban sem jobb a helyzet; a Mikó-kollégium körüli botrány után mintha teljesen leállt volna az egyházi javak visszaszolgáltatása. Atyánkfia, Benedek Levente igaz, rács mögé került egy korrupciós ügy miatt, de önző, elvakult harca ezt a folyamatot is látványosan visszavetette, s ma is, akár öt vagy tíz évvel ezelőtt, több mint nyolcezer egyházi ingatlan vár visszaszolgáltatásra. De nincs áldás azon sem, amit visszakaptunk, Bölönben például az RMDSZ-es polgármester fütyül arra, hogy tanácsilag elkülönített pénz szolgál az egyházi tulajdonba visszaszolgáltatott, felújított gyönyörű iskolaépület bérbevételére, póttanodát improvizál, bizonyítékául annak, hogy nem kell nekünk külső ellenség, magunk is fölfaljuk egymást. Király András államtitkár az idei botrányos érettségi után azzal dicsekedett, hogy az erdélyi magyar iskolákban él még a tanulás kultusza, azaz mi jobbak vagyunk. Aztán az egyetemi felvételik után kiderült: orvosira jelentkező gyermekeink eredménye jóval gyengébb román társaikénál. A kormány asztalának sarkán unatkozó miniszterelnök-helyettes kiharcolt pár tucat fizetéses helyet a magyaroknak, de sokan nem élhetnek a lehetőséggel, mert nincs pénz. Cseke lemondása kudarc, de tudnivaló, utódja sem jut többre, neve neki is kuss lesz, irányt a Cotroceni-palota szab. Közben ismét eluralkodott a közéletben a magyarellenes retorika. Szobrokat, helységnévtáblákat, emlékműveket gyaláznak meg, az igazságos Mátyás szobra előtt ott ágál Iorga nacionalista és hamis kinyilatkoztatása. Domnul Hunor Don Quijote-ként vív a szélmalmokkal, az RMDSZ kompromisszumokat köt, és nyakunkon a magyar megyéket a román tengerbe beolvasztani szándékozó területi átszervezés s a népszámlálás. A megye vezetői hatalmas sikerként élik meg, hogy lovasvágtát szervezhetnek, falunapokat tarthatnak, és soron kívül csöpögtetett kormánypénzekből egy-egy ebül szerzett épületből luxusirodaházat varázsolhatnak. Mert kormányban lenni jó! És hasznos. Nekik. Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
