|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 408 találat | lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-408 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2013. január 31.Nem történt jogsértés a székely és a magyar zászlók kifüggesztésévelNem történt jogsértés a székely és a magyar zászlók kifüggesztésével – hangsúlyozza közleményében a Baróti Néppárt. Az Erdélyi Magyar Néppárt baróti szervezetének és az EMNT-irodának is helyet biztosító épület homlokzatára a Néppárt helyi képviselői január 25-én tűzték ki a székely, illetve a magyar zászlót. A rendőrség figyelmeztetett, hogy, szavaikkal élve: idegen ország zászlója mellé a román nemzeti lobogót is ki kell tűzni. A Néppárt baróti szervezete hangsúlyozza: az 1994/-es évi 75-ös törvény 7. cikkelye szerint más zászlókat valóban csak a román nemzeti lobogóval együtt lehet kifüggeszteni, de csak akkor, ha más államok hivatalos zászlójáról van szó. Az előírás tehát nem vonatkozik a székely zászlóra, sem a címeres magyar lobogóra, amely 1919 és 1946 között volt Magyarország hivatalos jelképe. Mivel jogsértés nem történt, a két zászló a továbbiakban is az épület homlokzatán marad. Ha a rendőrség esetleg büntetést helyez kilátásba az ügy kapcsán, a Néppárt baróti szervezete jogi szakemberekkel konzultál, és kész bíróságra vinni az ügyet – áll a közleményben. Erdély.ma, 2013. január 31.Leváltották Kovászna megye prefektusátAz RMDSZ Kovászna megyei szervezete üdvözli azt a kormányintézkedést, amelynek alapján leváltották tisztségéből Codrin Munteanu prefektust, akit aztán a honvédelmi minisztérium főtitkárává neveztek ki. Tamás Sándor, megyei szervezet es a megyei tanács elnöke kijelentette: azért örül, mert a kormány rájött, hogy Munteanu „destabilizáló erő” volt az etnikumközi kapcsolatokban. Tamás azt is elmondta, hogy a megye jövendőbeli prefektusával, a szociáldemokrata Dumitru Marinescuval, aki egy ottani község polgármestere is volt, mindig jó volt az együttműködés. – Az eddigi jó kapcsolatok mellett remélem, hogy az új prefektus majd nem hagyja figyelmen kívül a székely közösség érzékeny pontjait, és együtt találjuk meg a megoldást az interetnikus gondokra és elősegítjük a megye fejlesztését – nyilatkozta Tamás Sándor. Munteanu és a helybeliek között akkor robbant ki a konfliktus, amikor a volt tisztségviselő a prefektusi hivatal előtti pannót, amely Székelyföldet ábrázolta, román nemzeti zászlóval takarta le január 24-én. Szabadság (Kolozsvár), 2013. január 31.EB-jelentés: Ismét elégtelenre vizsgázott RomániaRomániának többet kellene tennie igazságszolgáltatási rendszerének függetlensége érdekében – ez az egyik fő következtetése az Európai Bizottságnak (EB), amely tegnap ismertette az unió végrehajtó szerve által készített szokásos jelentést az igazságszolgáltatás helyzetéről. Kiderült az is, hogy hazánk egyelőre nem szabadul Brüsszel árgus tekintete elől, hiszen az év végén újabb jelentés várható. Az Európai Unió (EU) már 2007. január 1. óta kíséri figyelemmel a hazai igazságszolgáltatást. Victor Ponta miniszterelnök szerint vannak ténybeli tévedések is a jelentésben, és bírálta Brüsszelt, hogy nem működött együtt a kormánnyal a dokumentum elkészítésében. Az ellenzék szerint a mostani uniós értékelés tükrében Romániának tovább csökkentek az esélyei, hogy belátható időn belül csatlakozhasson a schengeni övezethez. Az Európai Bizottság (EB) elégedetlen a román jogállamiság állapotával, és szerdai jelentésében úgy véli, hogy az országnak többet kell tennie a független igazságügy szavatolása érdekében. Az EB bírálja Romániát, mert az ország nem tesz eleget a demokrácia védelmét célzó vállalásainak, amint azt a kormány és az államfő tavalyi vitáját követően megfogalmazták. Jóllehet a kormány tett lépéseket az alkotmány tiszteletben tartása érdekében, de továbbra is megengedi az igazságügyi rendszer politikai befolyásolását. Így hiába merültek fel kételyek a kormány több tagjának támadhatatlanságát illetően, ezek továbbra is tisztségükben maradtak. A jelentés megállapítja, hogy Bukarest az EB javaslatai közül nem mindet ültetette át a gyakorlatba. Mark Gray, az EB szóvivője szerint az elmúlt hat hónapban voltak ugyan előrelépések, de a kormánynak többet kell tennie az igazságszolgáltatás függetlensége és a jogállamiság szavatolása érdekében. Rámutatott: aggodalomra ad okot az igazságszolgáltatás különböző intézményeiben tapasztalható bizonytalanság. A jelentés először tér ki arra, a rendszerben dolgozó személyek részéről több panasz érkezett arra vonatkozóan, hogy zaklatták őket. Gray szerint a médián keresztül zaklatták ezeket a személyeket. Rámutatott: a dokumentum nem nevez meg újságírókat vagy médiaintézményeket, hanem csak a jelenségre hívja fel a figyelmet. Tavaly Aspazia Cojocaru alkotmánybíró tett feljelentést amiatt, hogy halálosan megfenyegették, miután ő is megszavazta: érvénytelen volt a Traian Băsescu államfő leváltására irányuló népszavazás. Brüsszel továbbra is elvárja, hogy olyan legfőbb ügyészt és korrupcióellenes főügyészt nevezzenek ki, aki általános szakmai köztiszteletnek örvend, és akit elfogad a Legfelső Bírói Tanács (CSM). A két posztot jelenleg ideiglenes vezetők töltik be, miután először a CSM, majd Băsescu is elutasította a Mona Pivniceru igazságügyi miniszter által javasolt személyek kinevezését. Arra a kérdésre, hogy Románia csatlakozhat-e a schengeni övezethez, Gray megismételte: az EB szerint Románia teljesítette a csatlakozáshoz szükséges technikai követelményeket. Több uniós tagállam, de főleg Hollandia azonban az igazságszolgáltatási jelentéstől teszi függővé az integráció jóváhagyását. Victor Ponta miniszterelnök szerint tévedéseket tartalmaz az EB jelentése. Szerinte a dokumentum csak „értékel”, az uniós hatóságok viszont nem akartak együttműködni a kormánnyal. Ponta főleg azt a kijelentést kifogásolta, hogy a kormányban „problémás” miniszterek lennének. Szerinte ugyanis kabinetjében nincsenek olyan miniszterek, akik ellen jogi vizsgálat folyna, és mentelmi joguk ezt akadályozná. Szerinte ezt a pontatlanságot ki lehetett volna küszöbölni, ha az unió megkérdezte volna alaposabban a román hatóságokat. Emil Boc, a Demokrata Liberális Párt (PDL) volt elnöke szerint a jelentés tovább rontja Románia esélyeit arra, hogy csatlakozzon a határellenőrzés nélküli övezethez. Boc szerint ezért főleg a Ponta-kormány a hibás, hiszen nagy károkat okoztak Romániának mindazzal, amit tavaly tettek az államfő felfüggesztése kapcsán. B. T Szabadság (Kolozsvár), 2013. január 31.Jóbarát: kötet a katolikus ifjúsági folyóiratrólA két világháború (1925–1940) között a kolozsvári piarista gimnázium tanárai és diákjai által megjelentetett katolikus ifjúsági folyóiratról, a Jóbarátról szóló könyvet mutattak be kedden délután a Római Katolikus Nőszövetség székhelyén. A Bodó Márta által összeállított, monografikus tanulmánnyal kísért antológiában ifjúkori Dsida- és Reményik-verset is olvashatunk. A kötet a Verbum kiadónál jelent meg. Az eseményen közreműködött a Báthory-líceum kórusa (karnagy: Potyó István). Kovács Sándor főesperes elmondta: a piarista tanintézetekben mindig központi helyet foglalt el a magyar ifjúság szellemi értékeinek ügye, ezt szolgálta kimagasló szinten a Jóbarát irodalmi és tudományos folyóirat. A 20 oldalas kiadvány az ismeretterjesztés, az erkölcsi nevelés és a szépirodalmi művek népszerűsítése mellett teret adott az akkori ifjúságot érdeklő témáknak is. – Sokatmondó, hogy a lap munkatársai között volt Biró Vencel piarista történész, Mécs László papköltő, Balogh Ernő, Bitay Árpád, Hirschler József, a Marianum alapítója, Kiss Jenő, Kristóf György, Lakatos István, Reményik Sándor, Áprily Lajos költők, Sík Sándor piarista atya, Erőss Alfréd, Szabó T. Attila, Vámszer Géza és Venczel József. A természettudományi műveltség terjesztése terén Grósz Ilona és ifj. Xantus János végeztek ígéretes munkát. Irodalomtörténeti szempontból a folyóirat Dsida Jenő és Rónay György korai alkotásait is közölte a Fakadó rügyek rovatban – részletezte Kovács Sándor. – Bodó Márta könyve a két világháború közötti katolikus folyóirat elemzését, kultúrtörténeti helyének kijelölését vállalta fel – mondta Timár Ágnes, a Báthory-líceum igazgatója, aki azt is bevallotta: meglepetéssel vette tudomásul, hogy ifjúsága gyereklapjának elődje egy katolikus diákfolyóirat volt, amelyet a piarista kollégium tanárai kezdeményeztek olyan korban, amikor az erdélyi magyar kultúrát és identitást nagy veszély fenyegette. – Hogy miért ez a soha nem szűnő törekvés identitásunk felszámolására? Azért, mert a nemzettudat megszüntetését az oktatás felszámolásával kezdték. Ez ellen harcolt a felekezeti oktatás a két világháború között. Bodó Márta alapos előtanulmányokat végezve a 15 évig megjelenő lap helyét a piarista iskola és a XX. századi katolikus egyház és nevelés összefüggéseiben tárgyalja. A piarista kollégium utódiskolájának igazgatójaként nagy jelentőséget tulajdonítok a folyóiratnak és a könyvnek. Mindez azt tanúsítja, hogy iskolánk a legkilátástalanabb helyzetekben is megmaradt, és teljesítette kötelességét – fejtette ki Timár Ágnes. Cseke Péter, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója, aki 1990 óta tanít sajtótörténetet, méltatásában kifejtette: újságot és sajtótörténetet írni felelősség. – A két világháború között minden felekezet igyekezett kiépíteni a maga sajtóhálózatát. A kisebbségi, a vallásos sajtó léleképítő, értékteremtő és értéktudatosító munkát végezhetett. Ez a mai sajtóból hiányzik – vélekedett az oktató. Bodó Márta elmondta: értékes anyagra lelt ezekben a kiadványokban. – A két világháború közötti kisebbségi létben, amikor az erdélyi magyar értelmiség egy része elmenekült, mások pedig csüggedten éltek, Olasz Péter jezsuita szerzetes-tanár kezdeményezésére született ez a folyóirat. A kötet anyagát úgy válogattam össze, hogy egyfajta antológia legyen, amely rávilágít az akkori pezsgő szellemi életre. A tanárok tág teret és önállóságot biztosítottak a lapszerkesztésben részt vevő fiataloknak – hangsúlyozta Bodó Márta. A kötetbemutatón Palkó Árpád, Jakab Tamás, Török Melinda és Rácz Tímea, a Báthory-líceum diákjai olvastak fel. A rendezvény a kórus fellépésével zárult, szólót énekelt Vincze Tímea és Rácz Tímea. NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár), 2013. január 31.Kolozsvári magyarság: túl kevés a gyerek!Horváth Anna RMDSZ-es alpolgármester Facebook-oldalán ismertette a kolozsvári lakosság magyar vonatkozású statisztikáit. Eszerint tavaly 5974 gyermek született Kolozsváron, ám közülük csak 592-t (299 fiú és 293 lány), azaz mintegy 10 százalékukat jegyezték be magyar anyanyelvűként. A leggyakoribb lánynevek a következők voltak: Emma (12), Tímea (8), Anna (7), de a Júlia és az Eszter is elég gyakori nevek. A kisfiúk esetében a nevek népszerűségi listáját vezeti a Dávid (23), majd a Tamás, Róbert, Péter (10–10), Balázs és Áron (9-9) következik. A statisztikákból az is kiderül: tavaly 2174 házasságkötést jegyeztek. 87 esetben (4%) mindkét házastárs magyarnak vallotta magát, további 75 esetben csak az egyik fél volt magyar. Összehasonlításképpen 2011-ben 2037 házasságot kötöttek a kincses városban – ebből 201-ben volt legalább az egyik fél magyar anyanyelvű – és 5776 gyerek született, akik közül 553 (9%) volt magyar nemzetiségű. 2010-ben pedig 2280 házasságot kötöttek; ebből 221 volt vegyes vagy „színmagyar”, az ugyanabban az évben született 6363 újszülött közül 516-ot anyakönyveztek magyarnak. Szabadság (Kolozsvár), 2013. január 31.KMDSZ-karrieriroda a SapientiánEgyüttműködési keretszerződést írt alá tegnap délelőtt Talpas Botond, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke és Tonk Márton, a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Karának dékánja, amely egy helyszíni karrieriroda létesítésének alapját képezi. A KMDSZ által beindított karrieriroda három éve működik, szakmai hátterét 2011-től a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem biztosította, idéntől pedig a Sapientia EMTE kolozsvári karának vezetősége vállalja fel a működéséhez szükséges feltételek megteremtését. A szerződésben foglaltak szerint a karrieriroda elsősorban nonformális képzésekkel, szimulációkkal, és más hasonló jellegű rendezvényekkel szeretné felkészíteni a hallgatókat a munkavállalásra, valamint karrier-tanácsadás és állásbörzék szervezésével segíti őket a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben. – A Sapientia EMTE keretében működő karrieriroda infrastrukturális és pénzügyi támogatását az egyezmény értelmében az egyetem vállalja fel, lehetőséget biztosítva a napi karrier-tanácsadásra és egyéb tevékenységek szervezésére – mondta el Tonk Márton. Hozzátette: több hónapos egyeztetések eredménye a szerződés, amelynek kidolgozásakor arra törekedtek, hogy az ne csak elvi megállapodás legyen, hanem közös programok megvalósítását tartalmazza. A dékán szerint az együttműködési szerződésre egyrészt azért van szükség, hogy a hallgatók és a munkáltatók között megteremtett párbeszédnek köszönhetően a célcsoportok jobban felmérhessék egymás igényeit, de kiemelt fontossággal bír a diákszervezet és az egyetem közötti szorosabb kapcsolat okán is. Tonk elmondta: az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a Sapientia kolozsvári karának társadalomtudományi és jogi képzéseire jelentkezők jelentős hányada az egyetemi évek alatt vagy államvizsga után valamelyik ifjúsági civil szervezetnél vállal szerepet, és ezért is fontos számukra az intézményesített együttműködés ösztönzése. Talpas Botond a karrieriroda szükségességéről beszélt. – Olyan gyakorlati ismereteket próbál nyújtani, amivel a fiatalok boldogulhatnak a munkaerőpiacon. Feltárja az egyetemi képzésben rejlő és munkaerőpiaci lehetőségeket, esetleg hiányosságokat – magyarázta. Hozzátette: az iroda hidat teremt az egyetem, a diákok és munkaerőpiac között. – Ez a típusú szolgáltatás egy egyetemi intézménnyel közösen bontakozhat ki a legjobban – jegyezte meg a KMDSZ-elnök. Fugel Edina, a karrieriroda működtetője a szerződésben megfogalmazott, a február–július időszakra kidolgozott ütemterv tartalmát ismertette. A napi ügyfélszolgálat és személyes tanácsadás – amelyet két pszichológus biztosít –, állásbörzék és cégbemutatók szervezése mellett ebben az időszakban előadás-, beszéd-, és tárgyalástechnikai képzésre, valamint brandépítés, protokoll és rendezvényszervezés tréningekre is sor kerül. A két intézmény együttműködik továbbá az erdélyi nyári táborok/szabadegyetemek Sapientia EMTE által szervezett programjainak kialakításában és lebonyolításában is. (dézsi) Szabadság (Kolozsvár), 2013. január 31.Megálljt a kisebbségi jogok mímelésének!A vásárhelyi tanács RMDSZ-csoportjának frakcióvezető-helyettese tegnap kijelentette, remélhetőleg a tavaszi vakációig kihelyezik a dr. Bernády György iskola-névtáblát. A tanácsos elmondta, hogy a városi tanács RMDSZ- frakciója a soron következő (mai sz.m.) tanácsülésre benyújtott egy tanácsi határozat-tervezetet, amely a tanintézmények kétnyelvű elnevezéséről, illetve ezeknek a tábláknak a kihelyezéséről szól. Utalt a 2001-es helyi közigazgatási törvényre, illetve kormányhatározatra, amely kimondja, hogy a helyi közigazgatási egységek polgármesteri hivatalai kilencven napon belül kötelesek kihelyezni a kétnyelvű feliratokat azokban a helységekben, ahol a kisebbséghez tartozó lakosság számaránya meghaladja a 20%-ot. Azóta eltelt 12 év, de Marosvásárhelyen szinte semmi sem történt ebben az ügyben, jelentette ki. – Az elmúlt mandátum alatt, 2011-ben született a 8-as számú helyi tanácsi határozat a tanintézmények kétnyelvű tábláinak kihelyezéséről, még költségvetési forrást is rendeltünk hozzá, ennek ellenére nem történt semmi. "Szerencsénkre", 2012-ben a tanügyminisztérium rendelete alapján egységesítették a tanintézmények elnevezését, ennek megfelelően a 2012–2013-as tanévtől kezdődően az új, egységesített elnevezések kellene szerepeljenek a tanintézmények homlokzatán. Kihasználva, hogy a táblákat amúgy is ki kell cserélni, nyújtottuk be újra ezt a tanácsi határozatot, ezúttal mellékeltük a hivatalos fordítást is, a félreértések és félreértelmezések elkerülése végett, mondta. Beszámolt arról is, amiről egyébként a Népújság kedden már részletesen tájékoztatott, hogy a 2-es iskola iskolaszéke január 24-én többségi szavazattal eldöntötte, hogy az iskola felveszi dr. Bernády György városépítő polgármester nevét. A tanácsos nagyon fontos mozzanatnak, egy hosszú folyamat eredményének nevezte. Hangsúlyozta, hogy a városi tanács, illetve az RMDSZ-frakció támogatása nélkül nem születhetett volna meg a döntés. – Azt gondolom, hogy a civil szféra, a tanügyi káderek és a politikum közötti szerencsés együttműködés eredménye ez a döntés, mondta Peti. Kijelentette: Marosvásárhely mindenhol teret veszít a környező nagyvárosokkal szemben. 2007-ben Nagyszeben elnyerte Európa kulturális fővárosa címet, amely nyomán rengeteg beruházás ment oda, 2015-re Kolozsvár Európa ifjúsági fővárosa címet nyerte el, oda is rengeteg beruházás megy. Véleménye szerint a Félsziget fesztivált Marosvásárhely a nem megfelelő magatartás, hozzáállás miatt veszítette el. – Megálljt kell mondanunk a kisebbségi jogok betartásának a mímelésére, valós kisebbségi jogokat kérünk Marosvásárhelyen és ennek érdekében mindent meg fogunk tenni, jelentette ki Peti András. Újságírói kérdésre válaszolva mondta, hogy remélhetőleg a tavaszi vakációig felkerül a 2-es iskola homlokzatára a dr. Bernády György iskolanévtábla. (mózes) Népújság (Marosvásárhely), 2013. január 31.Gondok és reményekIsmét próbaterem nélkül maradhat a Maros Művészegyüttes magyar tagozata… Tervek, remények, gondok – talán ekképpen lehetne összefoglalni a Maros Művészegyüttes szemszögéből az idei esztendő kezdetét. A részletekről Barabási Attila-Csabát, az intézmény igazgatóját kérdeztük. – Elkezdődött az új év, második feléhez érkezett az évad. Milyen terveitek vannak a jövőre nézve? – Január elején új projektbe kezdtünk, amelynek során balettórákon vettek részt a táncosaink. Ezt szakmai kiértékelő is övezte, úgy gondoltuk, hogy a balett alapjainak elsajátítása egy néptáncegyüttes tagjai számára is szükségszerű. Emiatt nem tartottunk előadásokat sem, az idei év első produkciójára ma este kerül sor, a Vannak vidékek című előadásunkat visszük színpadra, ezt február elsején megismételjük. A jelenlegi repertoárunk a fent említett előadás mellett a János vitéz, a Mátyás király álruhái és a Szem látta, szív szerette című produkciókból áll, de kérésre bármikor játsszuk a Sodrást és a Kőműves Kelement is. Készül az új, Farsangi hangulatok című műsorunk, ezt Füzes Albert állította össze különböző gyűjtések alapján. Számos felkérésnek teszünk eleget, hamarosan fellépünk Sóváradon, Nagyernyében, februárban Gyergyóban, Csíkszeredában és vidékén, illetve Baróton lesz vendégelőadásunk. Áprilisban magyarországi, illetve ausztriai turnéra indulunk, játszunk a miskolci színházfesztiválon, majd a Szem látta, szív szerette című összeállításunkat adjuk elő Győrben, Sopronban, Pápán, Celldömölkön, Budapesten és Bécsben. Az együttes idén sem csak az előadásokra koncentrál, számos népies jellegű eseménynek a szervezői, illetve főszervezői vagyunk. Ezek egyike a mikházi Csűrszínházban sorra kerülő népdalvetélkedő, amelyet a csűrszínházi szervezőkkel, az alkotások házával, az RTV-vel, a Marosvásárhelyi Rádióval és a Népújsággal közösen hozunk létre. Régiónként egy-egy elődöntőt szervezünk a két kategória (gyermek és felnőtt) 8-8 képviselőjének előadására, az országos döntőre gálaest keretében a Csűrszínházban kerül sor június 29-én. A díjak anyagi természetű juttatásokkal is járnak, a helyszínről televíziós közvetítés zajlik majd. Ugyanakkor voltak olyan felkérések is, amelyeknek nem tudtunk eleget tenni. Objektív okok (például vízumokkal kapcsolatos procedúrák) miatt nem mentünk el az egy hónapos dubaji turnéra, ahol hetente öt-hat előadáson léptünk volna fel. Felkérésünk van viszont egy izraeli előadás-sorozatra, mindkét tagozat teljes csapattal vesz majd rajta részt. De az idei bemutatónkra is időt kell szánnunk, jelenleg Juhász Zsolttal tárgyalunk, ő koreografálta a sorrendbeni utolsó előadásunkat is. Folklórral gazdagított táncszínházi produkciót tervezünk, szeptember 19–20-án kerül sor a premierre. Most szerkesztjük a programot. Az ez évi talán legfontosabb eseményünk az idén általunk szervezendő hivatásos néptáncegyüttesek találkozója, amelyen részt vesz mind az öt profi formáció. Ez, a zsűritagok és kritikusok által egyaránt értékelendő rendezvény a legkomolyabb felmérése a hazai együtteseknek és táncosoknak, talán erre gyakorol mindenki a leglelkesebben. Olyan kihívás, amire nagyon komolyan és lelkiismeretesen készülünk. A találkozóra október 3-a és 6-a között kerül sor. Ősszel új évad kezdődik, az évet Gyöngykoszorú- találkozóval zárjuk. Nagyon fontos továbbá számunkra a Napsugár néptánccsoport, ők képezik a Maros Művészegyüttes utánpótlását. Színes a programjuk, kisebb-nagyobb turnékon vesznek részt, és az idén igen sok fiatal táncos került át hozzánk tőlük. Kiemelten támogatjuk a működésüket. – Köztudott, hogy a kövesdombi székház nem nyújt megfelelő körülményeket a román és magyar tagozat közös működéséhez, nincsen erre megfelelő tér. Emiatt eddig a Szentgyörgy utcai Makariás-házban volt a magyar tagozat próbaterme, és uniós pályázatot is írtatok az épület komoly feljavítása, átépítése végett. De a Makariás-házat időközben visszakapta a református egyház és az eltartó Maros Megyei Tanács élén is vezetőségcsere történt. Hogyan tovább? – Most éppen az egyháztól jöttem (tegnap délelőtt – a szerk.). Tárgyalunk arról, hogy hol tud a magyar tagozat a továbbiakban felkészülni, ott maradunk-e vagy sem. Számunkra az lenne a legjobb, ha ott maradhatnánk, az épület megfelel a céljainknak, a feltételeinknek, és nagy figyelmet fordítottunk a tatarozására is. Az egyház nyitott arra, hogy bérbe adja az épületet a megyei tanácsnak, persze vannak még más variációk is, jelenleg semmi sem biztos. A két tagozat nem fér el a kövesdombi épületben. Minimum öt nagy próbateremre lenne szükség, egy-egy a két tagozat táncosainak, szólistáinak és a zenészeknek. Jelenleg, ha a táncosok a próbateremben vannak, akkor a zenészek a színpadon próbálnak, az énekesek pedig a folyosón (!). Az együttesnek nincs raktára, nincs műhelye és nincsen egy helyünk, ahol mosni tudnánk. A folyosón szárítjuk a ruháinkat… A Makariás-ház azonban azokat a kondíciókat nyújtja, amelyekre szükségünk van. Nagyon szomorú vagyok, hogy az 1.200.000 eurós, uniós szabványok szerint megírt pályázatunk esett, egy álom szertefoszlott – ihletet, erőt adott az együttesnek. Ugyanakkor, mint említettem, a református egyház nyitott a megoldásra, szeretnék támogatni az együttest, de az árakat nem ők szabják meg, hanem a törvény. Mi azt szeretnénk, ha a megyei tanács addig bérelné számunkra az egyháztól az épületet, ameddig lehetőséget kapnánk egy új székház igénybevételére, vagy ha hosszú távú haszonbérbe adná nekünk a házat, illetve annak egy részét. Utóbbi esetben módunk nyílna a további tatarozásokra is. De egyelőre még semmit sem tudunk biztosan… Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely), 2013. január 31.Előkészítő osztály: megy is, marad isFelemás döntést hozott tegnap a kormány az előkészítő osztályokról: a Ponta-kabinet határozata értelmében a nulladik osztály továbbra is a kötelező iskolai oktatás része marad, azonban helyi szinten a szülők döntik el, hogy az iskolában vagy az óvodában szeretnék taníttatni hatéves csemetéiket. Remus Pricopie oktatási miniszter szerint az előkészítő osztályoknak otthont adó helyszín kiválasztásakor az lesz a fő szempont, hogy az iskolában vagy az óvodában van-e több szabad hely. A Mediafax hírügynökség szerint a tárcavezető tegnap úgy nyilatkozott, hogy az előkészítő osztályok további sorsáról a szakszervezetekkel és a szülői bizottságokkal is egyeztettek, így született meg a mostani döntés, mely a miniszter szerint a helyszínt illetően sokkal rugalmasabb, mint a jelenlegi rendszer. „Az iskolaigazgató bemutatja a szülőknek az ajánlatot, annak függvényében, hogy az iskolában vagy az óvodában van-e több szabad hely” – vázolta az új rendszer működési elvét Pricopie. Mint kifejtette, attól függetlenül, hogy az előkészítősök az óvodában vagy az iskolában tanulnak, az oktatás ugyanazon tanterv szerint zajlik, és szakképzett tanítónők foglalkoznak velük. Kifejtette, azon településeken, ahol sem az iskolában, sem az óvodában nincs szabad hely az előkészítősök számára, az iskola vezetőségének a helyi önkormányzat segítségét kell kérnie az alkalmas helyszín biztosítására. Remus Pricopie arra is kitért, hogy amennyiben a szülő nem akarja előkészítő osztályba íratni hatodik életévét betöltött gyerekét, bizonyítania kell, hogy az még nem alkalmas erre az oktatási formára. Az oktatási miniszter szerint az előkészítő osztályra vonatkozóan továbbra is készítenek felméréseket, ugyanakkor szeptember elsejéig 16 millió lej értékben vásárolnak iskolai bútorzatot és további 8 millió lejre szemléltető eszközöket. Március 31-éig ugyanakkor jóváhagyják az előkészítő osztályokra vonatkozó alkalmazási módszertant is, amely a miniszter szerint a jelenleginél rugalmasabb lesz, hiszen lehetővé teszi, hogy a szülők a lakóhelyükhöz legközelebb eső, úgynevezett körzeti iskolát vagy óvodát válasszák, azonban amennyiben bizonyos okokból más tanintézetbe szeretnék íratni csemetéjüket, a helyek függvényében erre is lesz lehetőség. Áprilisban lenne a beíratás Az előkészítő osztályba való beiratkozás az oktatási minisztérium és a szakszervezetek, illetve szülői bizottságok által aláírt megegyezés szerint áprilisban zajlana. Az előkészítősök beíratása is több kritérium alapján folyik majd, azon gyerekeket, akik 2013. augusztus 31-éig még nem töltötték be hatodik életévüket, be lehet íratni nulladik osztályba, azonban nem kötelező, és csak abban az esetben nyernek felvételt, ha egy vizsgálóbizottság alkalmasnak tartja őket erre. A hat és hét év közötti gyerekeket ellenben kötelező beíratni az előkészítőbe, míg a hét évnél idősebb gyerekeket első osztályba kell járatniuk a szülőknek. Az említett dokumentum arra is kitér, hogy a következő tanévben azon gyerekek is felvételt nyerhetnek első osztályba, akik idén nem végzik el az előkészítő osztályt, holott az életkoruk alapján tavaly be kellett volna őket íratni. Az oktatási minisztérium adatai alapján jelenleg 203 371 gyerek jár első osztályba, 129 756 pedig előkészítő osztályban tanul, velük több mint 8000 pedagógus foglalkozik. Az óvodákban 210 867 nagycsoportos gyereket tartanak nyilván. Keresztély: nem kellene változtatni A körülmények függvényében kell dönteni az előkészítő osztályokról, és semmiképpen sem lenne szabad visszaköltöztetni azokat az óvodába – véli Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő. „Rá kell bízni az önkormányzatokra, hogy helyi szinten döntsenek arról, hol működik tovább az előkészítő osztály. Azokon a településeken, ahol nem sikerült megoldani, hogy megfelelő termeket biztosítsanak ezeknek az iskolában, visszaköltöztethetik az óvodába, de ahol az iskola berendezte a megfelelő helyiségeket, nincs értelme újra változtatni” – magyarázta álláspontját a szakember. Kifejtette, sem a szülőkre, sem az iskolákra nincs jó hatással az előkészítő osztályok körül kialakult bizonytalanság. Mint emlékeztetett, tavaly emberfeletti munkával sikerült meggyőzni a szülőket, hogy a gyerek előnyére válik, ha az előkészítő osztály az iskolában működik, ugyanakkor az iskolák többsége berendezte a termeket a legkisebbeknek. „Ezt az anyagi és szellemi erőfeszítést nem szabad sutba dobni, ha elindultunk egy úton, azon kell tovább haladni” – hangsúlyozta a főtanfelügyelő. Hozzátette, Kovászna megyében nagyon jók a visszajelzések, az iskolák többsége tágas, barátságos termeket rendezett be a hatéveseknek, ahol a gyerekek jól érzik magukat, és a szülők is elégedettek. Mint ismeretes, a Ponta-kabinetben immár egy hónap óta zajlik a vita az előkészítő osztályokról. Míg Remus Pricopie oktatási miniszter január elején azt nyilatkozta, hogy az előkészítő osztályok kérdését rugalmasan kell kezelni, a döntő szó pedig a parlamenté, Victor Ponta kormányfő pár napra rá bejelentette, hogy véleménye szerint az előkészítőseknek az óvodában a helyük, ahova már a következő tanévtől visszakerülhetnek. Hangsúlyozta, hogy hasznosnak és jónak tartja az előkészítő osztályt, azonban ezt nem az iskolában képzeli el. A Szociálliberális Szövetség (USL) kormányra kerülését követően a kormányfő bejelentette, hogy az előkészítő osztályok tantermeinek bebútorozására a Boc-kabinet 26 millió lejt, a taneszközök beszerzésére pedig további 23 millió lejt költött. Bíró Blanka, Pap Melinda Krónika (Kolozsvár), 2013. január 31.Telítettek az erdélyi temetőkErdély-szerte gondot jelent, hogy zsúfoltak a sírkertek és egyre kevesebb a temetkezési hely, az önkormányzatok különböző módon próbálják orvosolni a problémát. Egyesek szerint erre krematóriumok működtetése jelenthetne megoldást, de az egyetlen erdélyi, nagyváradi létesítménynek az ortodox egyház bojkottjával is meg kell birkóznia. Kolozsváron jelenleg mintegy 55 ezer sírhely található a temetőkben, a Házsongárd és a Monostori temető a legzsúfoltabb, ezért az önkormányzat fontolóra vette újabb sírkertek létrehozását – tudtuk meg Kinizsi Zoltántól, a városháza szakreferensétől. Elmondta: több lehetséges helyszínt is számba vettek, végleges döntést várhatóan idén nyáron hoznak, amikor a helyi tanács elfogadja az általános városrendezési terv (PUG) végleges változatát. Mint részletezte: ahhoz, hogy egy új temetőt hozhasson az önkormányzat, tisztázni kell a telkek tulajdonviszonyát. Kinizsi szerint előfordulnak olyan esetek is, amikor valaki rendelkezik ugyan érvényes sírbérlettel, viszont a sírhelyek már megteltek, mert az érintett családban viszonylag rövid idő alatt több haláleset is történt. Ilyen esetben a temetőigazgatóság köteles új sírhelyet biztosítani a bérlőnek. A szakreferens szerint tavaly összesen 1748 temetés volt Kolozsváron, és 285 esetben új sírhelyekbe temetkeztek. „Ez a szám valószínűleg nagyobb lett volna, viszont létezik egy olyan tendencia, hogy sokan vidéken helyezik örök nyugalomra hozzátartozóikat, ugyanis a városban egy 2010-es tanácsi határozat következtében a sírhelyek bérleti díja” – nyilatkozta Kinizsi Zoltán. Üzlet lett a sírhelyvásárlás Marosvásárhelyen Bár az utóbbi évtizedekben újabb temetők nyíltak meg, egyre kevesebb a temetkezési hely Marosvásárhelyen is. A történelmi egyházak sírkertjei – római katolikus, református, görög katolikus, ortodox és izraelita temetők – régóta megteltek, de hasonló a helyzet az egykori szegények és öngyilkosok temetőjével, valamint az önkormányzat kezelésében lévő létesítményekkel is. „Két évvel ezelőtt telekfelvásárlással a jeddi úti temetőt bővítettük, de annak az új része is kezd betelni. Decemberben a református egyházzal írtunk alá egy egyezséget, miszerint átadnak egy telket a remeteszegi városi temető szomszédságában, amelyet majd mi adminisztrálunk, a bevételek meg őket illetik” – vázolta a részmegoldásokat Peti András helyi tanácsos, elismervén, hogy a város rosszul áll a temetkezési helyeket illetően. Kérdésünkre, hogy ilyen körülmények között ésszerűnek tartaná-e egy krematórium építését, az RMDSZ politikusa nem óhajtott válaszolni. Annyit mondott, hogy az önkormányzatban eddig nem volt szó ilyen kezdeményezésről. Dorin Florea polgármester több ízben is felvetette, hogy a városháza szívesen támogatna egy vállalkozót, aki krematóriumot építene, de konkrét lépések ez irányban nem történtek. Addig is a megmaradt sírhelyek felvásárlása bizonyul a legjobb befektetésnek. Ezt egy neve elhallgatását kérő ingatlanügynök is megerősítette lapunknak, aki maga is közel kétezer lejt fektetett egy ilyen üzletbe. Mint mondta, ha holnap el kellene adnia a néhány négyzetméteres területet, a befektetett összeg kétszeresét nyerné. Magántemetők nyílnak Szatmárnémetiben Szatmárnémetiben a magánvállalkozók is jó befektetésnek vélik a temetőnyitást – miután a régi sírkertek kezdenek megtelni, két cég is jó üzletet látott a sírkert üzemeltetésében. Az önkormányzat tulajdonában egyetlen temető van, az amaci úti, melynek befogadóképessége lassan a határához ér. A régi sírkerteket a különböző felekezetek adminisztrálják, azonban két-három éve az egyházak is jelezték: kezdenek betelni temetőik. A városban 2010 őszén nyílt az első magántemető a Károlyi úton, ahol a beruházó szerint 8 hektáron közel 10 ezer férőhelyet biztosítanak. Az ökumenikus sírkertben az összes, temetéssel kapcsolatos szolgáltatás igényelhető, és rendelkezik egy 300 helyes, urnák elhelyezésére kialakított részszel is. Az említett vállalkozás mellett egy újabb magántemető is nyílhat a városban, lapunk értesülései szerint a beruházás hamarosan elkészül. Mindemellett az ortodox egyház is nyújtott be kérelmet az önkormányzathoz temetőnyitás engedélyezésére, így hamarosan megoldódhatnak a temetkezési gondok. Szatmárnémetiben egyébként sem a hatóságok, sem magánszemélyek nem foglalkoznak hamvasztással. Ortodox bojkott a váradi krematórium ellen Nagyváradon ellenben a krematórium jelenheti a megoldást a temetkezési gondokra. A Rulikowski temető területét ugyanis az elmúlt évtizedben kétszer is bővítették, ám a hely még így is szűkösnek bizonyul, és további bővítésekre bajosan lesz lehetőség, mivel az évek folyamán a temetőt teljesen körbenőtte a város. A legutóbbi bővítéskor, 2011 nyarán 57 500 négyzetmétert csatoltak hozzá a köztemetőhöz. Működőképes megoldásnak tűnne a hamvasztások számának növelése, ám az ortodox egyház befolyása miatt ez a szokás még mindig nem elterjedt Váradon. A város első, az ország második humánkrematóriuma tavaly nyáron nyílt meg a Borsi úton. A Phoenix magáncég tulajdonosa, Dorin Gherghev épp a fentebb felsorolt okokra építette vállalkozását, felismerve, hogy a hagyományos, koporsós temetések a világ többi országához hasonlóan itt is lassan háttérbe szorulhatnak gyakorlati okokból. A vállalkozó szerint havonta több tíz hamvasztást végeznek a Svédországból importált, modern felszereléssel. Az elhunytakat hozzátartozóik nemcsak Váradról, hanem egész Erdélyből ide hozzák, hiszen csak Bukarestben van hasonló létesítmény. Dorin Gherghev szerint a Sergiu Nicolaescu román filmrendező halála és hamvasztása körüli médiahisztéria csak jót tett vállalkozásának, hiszen felhívta a figyelmet az alternatív megoldásra. A vállalkozó jó kapcsolatokat ápol a református és a római katolikus egyházakkal, az ortodox egyház azonban nem hajlandó elfogadni, hogy egyesek a hagyományos temetés helyett a hamvasztást választanák – egyes ortodox papok állítólag felajánlották, hogy eljönnének a krematóriumba kérésre megtartani a gyásszertartást, de csak titokban, ez pedig számára nem elfogadható. Azok a családok egyébként, amelyek vallási szertartást szeretnének a hamvasztás helyszínén, megszervezhetik azt az elhunyt egyházközségéhez tartozó lelkésszel, vagy megbízhatják a szervezéssel a krematórium vezetőjét – ez utóbbi esetben a fugyivásárhelyi református vagy római katolikus pap jön el Váradra. Gherghev egyébként biztos benne, hogy az ortodox egyház anyagi okokból bojkottálja a krematóriumot: egy hamvasztás költségei ugyanis koporsóval együtt sem haladják meg a 950–1000 lejt, míg egy hagyományos temetés esetében már csak a koporsó ára 1000–1500 lej, a szertartásért az ortodox egyháznak fizetett összegről nem is beszélve. A katonaság az akadály Sepsiszentgyörgyön Sepiszentgyörgyön a katonaság lőtere miatt nem tudják bővíteni a temetőket. A helyi önkormányzat régóta kéri a hadügyminisztériumtól a református és a köztemető mellett levő lövészeti gyakorlótér területét. Évekkel ezelőtt a magyar történelmi egyházak és az ortodox egyház képviselői is aláírták a kérést, hogy a minisztérium legalább azt a 27 hektáros területet adja át az önkormányzatnak, amit legelőnek adtak bérbe a városnak. Erre azért volna szükség, hogy orvosolják a felekezetek temetkezési gondjait, a templomkertekben kialakított temetőkben ugyanis kevés a hely. A Szemerja negyedi református templom kertjében már nincs hely új sír létrehozására, ezért hat évvel ezelőtt 1,4 hektáron új temetőt alakítottak ki, a Makovecz Imre által tervezett új ravatalozóház körül, ahol 1500 örökléthely fért el. A katonai lőtér szomszédságában levő Vártemplom temetőjében már alig van bérelhető hely. A múlt század elején létrehozott, az önkormányzat által működtetett közös temetőben egyelőre nincsenek gondok. A négy hektáron elterülő sírkertben mintegy tízezer sírhely van, és még legalább tíz évig folyamatosan biztosítani tudják az örök nyugvóhelyet. Új temetők létesülnek Székelyudvarhelyen Székelyudvarhelyen is beteltek a belvárosi egyházközségek által adminisztrált temetők, sem a reformátusoknál, sem az unitáriusoknál nincs megvásárolható sírhely. Gede Mátyás, a belvárosi református egyházközség lelkésze elmondta, hogy hamarosan a város szélén levő, a Jézus szíve kápolna mögötti, 2,5–3 hektáros területet is temetővé alakítják. Így valószínűleg jövőtől már ide lehet temetkezni. Hasonló helyzetben van a belvárosi unitárius egyházközség is. Két évvel ezelőtt megtelt a Tábor lakótelepi temető, így a város szélén, a szombatfalvi református és római katolikus temető szomszédságában alakítottak ki temetőt. Kedei Mózes, a belvárosi unitárius egyházközség lelkésze közölte, hogy a szombatfalvi temetőben remélhetőleg fél évszázadra elég sírhely lesz. A Szent Miklós-hegyi katolikus temetőt nemrégiben bővítették ki, ugyanis a plébánia tulajdonában van a szomszédos telek, a Pap-kert is, ahol még 20–30 évre elegendő sírhelyet tudnak kialakítani – tudtuk meg Derzsi Andrástól, a plébánia gondnokától. A temetők bővítését tervezik Csíkszeredában is, a Kalász lakótelepi temető bővítésére vonatkozóan ugyan elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, de ezt a tanácsnak is jóvá kell hagynia, így a beruházásra várni kell. Szőke Domokos alpolgármester szerint a dokumentumot ki kell egészíteni, ezért csak a következő időszakban kerülhet a testület elé. Elfogadása után elkezdődhet a tervezés, majd a kivitelezés, amely akár több szakaszban folyhat, a rendelkezésre álló források függvényében. Krónika (Kolozsvár), 2013. január 31.Nemet mondanak az új „dézsmára”A mezőgazdasági minisztérium hadat üzent a vidéknek – jelentette ki Kelemen Atilla Maros megyei parlamenti képviselő, az alsóház mezőgazdasági bizottságának alelnöke a termelőket érintő átalányadó bevezetését kommentálva. Szerinte az intézkedés nemhogy támogatná, hanem elriasztja az embereket az állattenyésztéstől és növénytermesztéstől. A Hargita megyei gazdák tegnap bejelentették: tüntetnek, ha a kormány nem törli el az új adót. A mezőgazdasági minisztérium hadat üzent a vidéknek – jelentette ki Kelemen Atilla Maros megyei parlamenti képviselő, az alsóház mezőgazdasági bizottságának alelnöke a termelőket érintő átalányadó bevezetését kommentálva. Szerinte az intézkedés nemhogy támogatná, hanem elriasztja az embereket az állattenyésztéstől és növénytermesztéstől. Kelemen: átgondolatlan döntés Annak ellenére, hogy Victor Ponta miniszterelnök hetekkel ezelőtt azt mondta, csökkentik az adókat a mezőgazdaságban, most épp az ellenkezőjét eredményezi a rendelet: a termelési folyamat során többször is megadóztatnák a gazdákat – mutatott rá Kelemen Atilla. „Jelenleg senki nem tudja, miért és mennyit kell adóznia. Előfordulhat például, hogy valakinek van 2000 bikája és 5000 hektár legelője, és nem kell adót fizetnie, mert a csirkékre, tehenekre és bivalyokra kivetették, de a bikákra nem” – fogalmazott tegnapi sajtótájékoztatóján a parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke. Hozzátette, az ellenérv az volt, hogy a farmerek kapnak támogatást az Európai Uniótól – csakhogy azt az összeget fejlesztésre kapják, segítségként, nem azért, hogy az adót kifizethessék. Kelemen Atilla szerint Maros megyében 28 414 gazda várja a tavaly augusztusban megígért támogatást, de nem kaptak egyetlen lejt sem. „Ha késel az adó befizetésével, akkor kamatot fizetsz. Az állam ez alól miért kivétel? Ha késnek a kifizetésekkel, akkor adjanak több pénzt” – fogalmazott a képviselő, majd ironikusan hozzátette: Bukarestben már nem azt mondják, hogy dögöljön meg a szomszéd kecskéje is, hanem hogy haljon meg a szomszéd, hogy elvegyék a kecskéjét. Tüntetésre készülnek a gazdák Tegnap egyébként a Hargita megyei gazdák a csíkszeredai megyeházán gyűltek össze, hogy megvitassák, milyen eszközökkel léphetnek fel a tevékenységüket sújtó sürgősségi kormányrendelettel bevezetett átalányadók ellen. Az elképzelések szerint a termelők beadványban fogják kérni az átalányadók visszavonását. Amenynyiben kérelmük elutasításra talál, az utcai tiltakozásoktól, útlezárásoktól sem riadnak vissza. „Az adótörvénykönyv módosítása lehetetlenné teszi a gazdálkodást” – fogalmazott Márton István, a Hargita Megye Tanácsa által támogatott vidékfejlesztési egyesület igazgatója. Kifejtette, a gazdák által megfogalmazott javaslatokat petíció formájában eljuttatják az illetékeseknek, és amennyiben egy megadott határidőn belül nem történik előrelépés, tüntetni fognak Hargita megyében, és ha szükséges, Bukarestben is. A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) részéről Sebestyén Csaba elnök, MPP-s megyei tanácsos szólalt fel. Véleménye szerint a törvény gazdákat sújtó része „merénylet” a mezőgazdasági ágazat ellen. „Nem kell maszatolni, a kormánytól követelni kell, hogy vonja vissza a dézsmát, az adótörvénykönyv 7. pontját. Nem tűrhető, hogy többszörös adózással sújtsák a termelőt, ráadásul a törvény szakmailag teljesen megalapozatlan” – nyomatékosította Sebestyén. Amint arról beszámoltunk, a bukaresti kabinet sürgősségi kormányrendelettel módosította az adótörvénykönyvet, amelyben csökkentette az adómentesen, saját gazdálkodás céljára használható mezőgazdasági területet és állatállományt. Az intézkedés mintegy 600 ezer gazdát érint. Gáspár Botond, Gyergyai Csaba, Létai Tibor Krónika (Kolozsvár), 2013. január 31.Kósa András László: fontos megértenünk a román kultúrát, és megértetnünk a magyartKözelebb vinné a magyar kultúrát – beleértve a borkultúrát és a gasztronómiát is – a román közönséghez Kósa András László, a bukaresti Magyar Kulturális Intézet vezetője. - A bukaresti Magyar Kulturális Intézet tevékenységét követve mindig úgy tűnt, az intézet túlságosan igazgató- és kormányfüggő volt, ez a tény pedig olykor felpezsdítette, máskor meg lelassította az életet. Mire számíthatunk az elkövetkező négy évben az ön mandátuma alatt? – Valóban igazgatófüggő egy ilyen intézmény működése, egy vezető habitusa meghatározó lehet. Ahogy én ismerem a Magyar Kulturális Intézet húszéves történetét, úgy tudom, egyik kormány sem telepedett az intézetre irányvonalakat és kötelező feladatokat szabva. Tagadhatatlan, hogy vannak kötöttségek, hisz a kormánypolitikában is létezik egy külügyi meg egy kultúrdiplomáciai vonal, amit természetszerűen nekünk képviselnünk kell. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy nem Budapest feladata megszabni, hogy mi történik Bukarestben, vagy mi fontos az itteni közönség számára; itt jön be az igazgató szerepe. Ilyen értelemben a ház mindenkori vezetője valóban a saját ízlése szerint alakítja a tevékenységet. Amikor egy évvel ezelőtt megpályáztam a tisztséget, azt mondtam, hogy a legfontosabb megértenünk a román kultúrát, és megértetnünk a magyart. – E kettős cél mentén tervez? – Három célt emeltem ki, amiből az egyiket, az Erdélyi Művészeti Központ létrehozását meg is valósítottuk. Ez nem a románok irányába való nyitásról szól, hanem az erdélyi képzőművészeti alkotások összegyűjtéséről és bemutatásáról. Amikor a pályázatomat írtam, tudtam, hogy már történtek lépések ez irányba, így az érdem is főként az elődömé. A jelenleg Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban helyet kapó képanyagot majd Bukarestben is be szeretnénk mutatni. A másik kettő már a román fővároshoz kapcsolódik. Elsősorban a magyar bor- és gasztronómiai kultúra népszerűsítéséről lenne szó, amihez a Gina Patrichi utcában működő intézményünk remek helyszínt kínál. Amint az anyagi és jogi keretek lehetővé teszik, szeretnénk megnyitni egy bisztrót. Egyébként mandátumom első négy hónapja alatt azt tapasztaltam, hogy az itteni románság kimondottan érdeklődik a magyar ételek és italok iránt. Amikor egy bisztró megnyitását fontolgatom, nem paprikások, gulyások és kolbászok kínálgatására gondolok, hanem a magyar konyha új, korszerű arculatának bemutatására. Elvégre szakácsaink sorozatban nyerik a nemzetközi díjakat, éttermeink egyre elismertebbé válnak, a magyar borok pedig visszaszerezték méltó hírnevüket. Decemberben szerveztünk egy borkóstolót, amit óriási érdeklődés övezett. Sokakat vissza kellett utasítanunk, mert az összes ülőhely megtelt. Pedig a megszokottól eltérően erre a rendezvényünkre nem volt ingyenes a belépés. – Magyar falatokat enni, magyar borokat inni mindig is szerettek a románok, de úgy érzi, az igazi magyar kultúrára is ki lennének éhezve? – Hogy ki lennének éhezve, nem tudom, de hogy van egyfajta igény, az biztos. Nos itt jön be a harmadik terület, a magyar kultúra megismertetése. Épületünk kupolarésze fölött egy színháztermet szeretnénk kialakítani. A látványtervek elkészültek, már csak az anyagi korlátoknak kell elhárulniuk. Óriási szükség lenne erre a teremre, hisz szeptember elseje óta több mint száz rendezvényünk volt. – Nem tart attól, hogy akár hátrányuk is származhat a feszített tempóból? – Az elején én is attól tartottam, hogy kiürül a tartalom. Annál is inkább, mivel egy kis stábbal és eléggé szűkös költségvetéssel dolgozunk. Ehhez képest éppen az ellenkezőjét tapasztaltam: szinte mindig megtelik a terem. Bukarestben rendkívül nagy a pezsgés, s bár nagyon gazdag a más külföldi kulturális intézmények kínálata, sosem panaszkodhatunk közönséghiányra. – Kik alkotják a törzsközönséget, és miként jut el hozzájuk az információ? – Azt látom, hogy közönségünk három, jól elkülöníthető csoportból tevődik össze. Vannak azok a többnyire idősebb román vagy magyar értelmiségiek, akikben él valamiféle nosztalgia mindaz iránt, ami Budapesthez és a magyar kultúrához kapcsolódik. Ők a negyedévenként megjelenő műsorfüzeteinkből szerzik az információt. Látogatóink másik részét a Facebookon kommunikáló fiatalok teszik ki. Közöttük nagyon sok az olyan, aki egyik rendezvényről a másikra jár, aztán baráti körben megvitatják a látottakat. Plakátolni is szoktunk a magyar egyházaknál, az egyetemeken. A harmadik kategória képviselői a sajtóból szereznek tudomást a különböző eseményekről. Nem az én érdemem, hiszen én már így örököltem, de nagyon jó a sajtókapcsolata a Magyar Kulturális Intézetnek. Szinte nincs olyan ingyenes programfolyóirat, amely ne közölné a heti programunkat. A múlt év végén még a Viaţa medicală című orvosi szaklap is írt rólunk a kultúra és az egészséges életmód összefonódásai kapcsán. A húszéves születésnapunk alkalmával egy Pipera negyedbeli üzletházban szerveztünk a nagybányai festők munkáiból kiállítást, a Bursa című gazdasági napilap írt majdnem féloldalas cikket rólunk. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2013. január 31.Nacionalisták arroganciájaAdy Endre 1905-ben a nacionalizmus alkonyáról írt pamfletet: „Lidércnek mondjuk, de több, mint lidérc. Egyik boldogtalansága az emberiségnek.” Írását azzal kezdi, hogy megjósolja „az örvendetes elmúlást. Öregnek csúfolt, de egyre ifjodó Európánk lehesseget végre egy utálatos lidércet a melléről: a nacionalizmust.” Ady Endre sok jóslata beteljesedett, ez nem! Históriai gazságokról beszél, de mennyi történt még 1905 után: két háború, lágervilág, kitelepítések. Egy másik író, a német Günter Grass a huszadik századot a kitelepítések évszázadának is nevezi. Uralgott az őrület, a nacionalizmus fantomja kísértett, folytatódott a „népek összeuszítása, a világosság-oltás, szabadságtiprás.” S folytatódik ma is. Nincs megállás. Mostanság, ahogy elkerülhetetlenül a hazai politika napirendjére kerül az ország területi-közigazgatási átszervezése, az új régiók kialakítása, ismét megjelenik a horizonton, az euró-ázsiai hazugságládák képernyőin a román politika és „közgondolkodás” sokat idézett, elhessegethetetlen mumusa: a területi autonómia. Ha valamiben, ebben aztán egyetértenek a dacos román honfiak, kortól, nemtől, pártállástól, pártdoktrínáktól függetlenül (vannak ilyenek? Mindenesetre beszélnek róla!), hogy a legnagyobb veszély, amely az új évezredben a románságra (így, egészében!) leselkedik, jövőképektől, életeszményektől, sőt, élettapasztalattól is függetlenül, az ország szuverenitását aláásó magyar területi autonómia. Illetve az erre irányuló elképzelések, törekvések, tervek. Láthattuk ezt szerda este az Antena 3 műsorában. Tamás Sándorra – amikor kimondta, hogy igen, fő terv a területi autonómia létrehozása – úgy rontottak rá a tévé állandó munkatársai, szakértői, de prefektusok, sőt, történész és miniszter is, érvelésére nem figyelve, hogy egy pillanatig nem is tudtuk, mégis hányban vagyunk, visszafordult volna az idő szeszélyes kereke? A magát a CNN nevével fémjelzett tévécsaládban elgondoló tévéadó legnépszerűbb és legnézettebb műsorvezetője és vezető munkatársai példát mutattak! No, nem a tárgyilagosságról, melyre az adó, bizonyos műsorai kapcsán joggal rátarti, hanem abból, hogy miként kell frontális támadással ellehetetleníteni a vitapartnert, jelen esetben a háromszéki önkormányzat elnökét. Érvek nincsenek, hiszen a nacionalista, érzelmi alapon megnyilvánuló „vita” nem tűri az érveket, csak a kinyilatkoztatásokat. Persze, az Antena 3 nehéz helyzetbe került, tulajdonosuk, az utolsó mogul, Voiculescu (Felix fedőnéven a Szeku volt ügynöke) lemondott mandátumáról, bírósági eljárás indult ellene, ők pedig, miután elérték céljukat, és hatalomra segítették – az eszközökben nem nagyon válogatva – a szocialista-liberális koalíciót, most bizonyíthatnák azt az alapigazságot, hogy a valamit magára adó média mindég ellenzéki, hisz nem lehet a végtelenségig a tegnapi politika bírálatából megélni. Azt is vizsgálni kellene, mit tesz a kormány. De nem. Még nem. Jöjjön inkább a mindig beváló nacionalista maszlag. A meggyalázott zászlók, megalázott szimbólumok, a retusált tusák, a hősi történelem. Kiállás balszerencsés hazánk másfél millió magyarja autonómiatörekvései miatt végveszélybe kerülő szuverenitása mellett. Arrogánsan és a vitapartnerbe fojtva a szót. Mert ehhez, láthattuk, értenek, miközben ködképek gomolyognak a jövő láthatárán, s nem eltüntetésükben, előidézésükben érdekeltek! Bogdán László Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. január 31.Ha ütik a székelytHarsány ugatásba kezdtek ismét az ügyeletes román nemzetféltők, s ezúttal még utcára vonulásra, nagyobb tüntetésre sem volt szükség, elég volt néhány zászló. Nehéz megmagyarázni, miért vált ki ekkora indulatot pár székely lobogó, miért érzik úgy még a jóhiszeműbb román véleményformálók is, hogy darabokra hullik Románia, ha nem ítélik el az „úgynevezett Székelyföld” mindenre képes lakóit elvetemült cselekedetükért. Nincs kampány, mégis olyan elszántan védik az „ősi román földet”, hogy majd lángra kap a mikrofon. S egyik neves, időközben honatyává is felkent történész meg is fogalmazza: nem jelent egyebet ez a sok székely zászló, mint hogy a román állam elveszítette hatalmát, tekintélyét a térségben. Ilyen egyszerű volna... Valóban még a kampányból ered a zászlós adok-kapok, s nem akar csitulni. Hergeli a kedélyeket a prefektus, aki megy ugyan államtitkárnak, de lám, közben nem tud elszakadni tőlünk, csatlakoznak a kórushoz a bukaresti megmondók, akik tévékben osztják az észt, akár órákon át, s már a második mondatuknál kiderül, fogalmuk sincs a székelyföldi valóságról, a hazugságtól sem riadnak vissza, ha erőteljesebbé, hatásosabbá kívánják tenni üzenetüket. Mondják, magyarázzák: nincs, amit keresnie a székely (esetleg magyar) zászlónak a közhivatalokon, az engedékenyebbek talán-talán belemennének, hogy ott legyen a kultúrházon, s használjuk ünnepeinken, ha már „fabrikáltunk” egy ilyent magunknak. Felvillannak a spanyolországi ügyeletes feljelentő elrettentő képei, orrvérzésig játsszák újra meg újra az archívumból előkapart zászlóégetés felvételét, de közben magabiztosan keverik Kovászna és Hargita megyét, s eljutnak odáig: nem csoda, hogy ily módon űzik az eszüket a fránya székelyek, hisz ebben a térségben nincs román rendőrség, ügyészség, egy-egy elszánt, de tehetetlen kormánybiztos próbálja csak menteni a menthetőt, akinek immár kórusban könyörögnek, maradjon, folytassa e vészes terepen nélkülözhetetlen munkáját, ne cserélje azt kényelmes bukaresti bársonyszékre, mert román nemzeti hőssé Sepsiszentgyörgyön válhat. S végső bizonyítékként bemutatják, lám, még a megyei tanács honlapja is tiszta magyar, s nincs rajta bár egy pöttynyi piros-sárga-kék. Láthatjuk hosszan, de úgy, hogy ne legyen észrevehető, egyetlen mozdulattal románra lehet váltani. Ismét áll tehát a bál, hadat üzentek a székely zászlónak, a székely identitásnak Bukarestből, s oly vehemenciával teszik ezt, hogy felmerül: tudnak valamit? Valóban van okuk félni? Tényleg elérhető közelségbe került az oly nagy veszélyként kikiáltott autonómia? De mi lenne, ha rászolgálnánk erre a nagy aggodalomra, s például márciusban a Marosvásárhelyre összehívott autonómiatüntetésen megmutatnánk: nem pár százan tudunk összegyűlni egy-egy székely zászló árnyékában. Ha már ekkora rettegést okozunk, mi lenne, ha végre felhorgadna az a híres székely öntudat? Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. január 31.Destabilizáló tényező voltAz RMDSZ Kovászna megyei szervezete üdvözli a kormány azon döntését, hogy a prefektusi tisztségből áthelyezte Codrin Munteanut a védelmi minisztérium főtitkári tisztségébe, és örül annak, hogy a kormány rájött: a prefektus destabilizáló tényező volt az entikumközi kapcsolatok szempontjából – nyilatkozta tegnap Tamás Sándor megyei tanácselnök, aki az új kormánymegbízottól jobb együttműködést vár. Ugyanis mind neki, mind a megye polgármestereinek jó tapasztalatai vannak Dumitru Marinescuval, a megye jövendőbeli prefektusával, aki Előpatak község elöljárója volt. – Keresni fogjuk annak a módját, hogy a fejlesztési kérdésekben együttműködjünk – ígérte. – Azt remélem ugyanakkor, hogy a jövendőbeli prefektus figyelembe veszi a székely közösség érzékenységét, és együtt megoldásokat találhatunk az interetnikai gondokra és a megye fejlesztésére. Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. január 31.Jövőben gondolkodó pálosokEgyházi és világi elöljárók köszöntötték az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok két képviselőjét csütörtök este a hargitafürdői Szent László Központban. A szerénységükről és alázatosságukról ismert pálosok – egyelőre – két hónapot töltenek el a „székelyek szent hegyén”. egyelőre – két hónapot töltenek el a „székelyek szent hegyén”. Bátor Botondot, a Magyar Pálos Rend tartományfőnökét, valamint Balla Barnabás gazdasági gondnokot elsőként Tamás József segédpüspök üdvözölte, hangsúlyozva, hogy jelenlétük igazi áldás a csíki katolikusok számára, és még ha nem is véglegesen lehetnek itt, minden bizonnyal maradandó nyomot hagy tevékenységük a helyi és környékbeli hívekben. „Reménykedünk benne, hogy hamarosan múlhatatlanul is magunk között tudhatjuk őket. Azt kívánom a Jóistentől, segítsen abban, hogy idővel igazi otthonuk legyen Hargitafürdő” – mondta a segédpüspök, egyúttal méltatva Darvas Kozma József címzetes esperes A pálosok Erdélyben, Partiumban, Bánátban és Kárpátalján című könyvét, mellyel rendkívül sokat tett egyrészt a rend széles körben való megismertetéséért, másrészt azért, hogy itt jelen lehessenek a szerzetesek. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja visszatérő „vendégekként” köszöntötte a Budapestről és Szentkútról érkezett atyákat, felidézve a pálosok egykori jelenlétének településneveken és régi, romos épületeken őrzött emlékét. „A 20. század erkölcsi megrendülése után, az új évezred gazdasági válságtól sújtott világában nagy szükség van a pálosok világszemléletére. Ebben a krízisben csak alázatossággal és szorgalmas munkával lehet győzedelmeskedni – ezt képviselik a szerzetesek” – fogalmazott a főkonzul. Szerinte ittlétük egyik jelentős hozadéka, hogy megerősítik a magyarok összetartozását. A pálosok visszaköltözésének lehetőségeit is felmérő látogatás csak jót tehet a közösségnek – vélte Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere. Az elöljáró személyes – közvetett – élményeiről beszélt a jelenlévőknek, hiszen, mint fogalmazott, „valahányszor felkereste problémáival Darvas Kozma Józsefet, az esperes egy idő után mindig a pálosokról kezdett mesélni – beleéléssel, átszellemülten”. Kállay Emil piarista szerzetes dicséretesnek tartotta, hogy a kommunizmus alatt elnyomott rend újjáéledhetett, lehetőséget kapva a kibontakozásra. „A ferencesek és piaristák mellett most a pálosok is itt lehetnek velünk, és ez nagy dolog. Imádkozunk azért, hogy véglegesen megtalálják nálunk a helyüket” – öntötte szavakba gondolatait. „A piaristák is tapogatózva jöttek, aztán gyökeret eresztettek – legyen így a pálosokkal is, hiszen mindannyian a magyar népet és az egyházat szolgáljuk” – közölte Darvas Kozma József címzetes esperes, plébános. Rövid történelmi áttekintője és visszaemlékezése után az egyházi méltóság könyvével ajándékozta meg a két pálos atyát. Bátor Botond, a rend tartományfőnöke elmondta, régóta álmodott arról, hogy itt éljen – Hargitafürdőn pedig a valóság sokkal szebb az álomnál. „Ez a két hónap azt szolgálja, hogy kézzelfoghatót tudjunk alkotni, megalapozva a visszatérésünket” – tudatta. Az atya hozzátette, nem akar elhamarkodott kijelentéseket tenni, egyelőre a közös imádkozás a legfontosabb, de „bízik benne, hogy ennek meglesz a gyümölcse”. A pálos rend célja, hogy több évszázados szünet után ismét a székelyföldi hívek szolgálatába álljanak szerzetesei. Pinti Attila Székelyhon.ro, 2013. január 31.Miért „székelykedik” a háromszéki RMDSZ?Az RMDSZ háromszéki szervezete személyes szálakon is a Fideszhez köthető, ilyen értelemben egyre inkább sziget a szövetségen belül – jelentette ki a Népszabadságban csütörtökön megjelent interjúban Magyari Nándor László szociológus. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia tanszékének adjunktusa szerint ez a magyarázata annak, hogy az RMDSZ Kovászna megyei politikusai elutasítják az MSZP székelyföldi jelenlétét, ellentmondva ezzel a szövetség országos vezetőségének. A RMDSZ Szabadelvű Kör platformja alelnöki tisztségét is betöltő szociológus megállapítja: a háromszéki szervezet két vezetője, Tamás Sándor megyei és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elnök kettős játékot játszik. „Miután erős pozíciókat építettek ki maguknak, elsősorban az államelnökkel és a Băsescu-párt befolyásos vezetőivel ápolt jó kapcsolatok révén, igyekeznek maguk alá gyűrni a >>gyengekezű<< központi vezetést. Népnemzeti retorikában és szimbolikus politikai attitűdökben jobbra húznak, sőt olykor jobbról próbálják előzni a Fidesz-nyúlvány populista formációit” – magyarázta Magyari Nándor László. Mindezzel összefüggésben az elemző úgy vélekedik, a zárt székelyföldi közösség mentálisan is egyre zárkózottabb lesz, ami intoleranciát eredményez. „Az elmúlt jó húsz esztendőben >>beültetett<< jobboldaliság olyan gondolkodásbeli paneleket hozott létre és erősített meg, amelyeknek előterében az intolerancia minden formája virágzik. Ebben benne van az úgynevezett kommunistaellenesség, a populista nagyotmondás az autonómiáról, sőt a >>rendkívüliség<< és a kiválasztottság mítosza is. Az örökös sündisznóállás, amibe a székelyföldi helyi elitek hangadói merevedtek (tisztelet a kivételnek), kirekesztő mindenfajta mássággal szemben” – fogalmazott Magyari Nádor László. Antal Árpád: autonomisták vagyunk Antal Árpád értetlenkedve fogadta és elutasította a szociológus kijelentéseit. A maszol.ro-nak elismerte, hogy személyes kapcsolatok is fűzik a Fideszhez, ám nem lát semmiféle kettős játékot abban, hogy az MSZP-látogatás kapcsán Tamás Sándorral együtt azt hangoztatták, amit eddig is: a szocialisták nemzetpolitikáját Székelyföldről nehéz pozitívan értékelni. „Ugyanakkor azt is mondtuk, hogy fel van dobva a labda az MSZP-nek. Mi azt várjuk a szocialistáktól, hogy bizonyítsák be: tényleg változtatattak a nemzetpolitikájukon. Szólíttassák meg és állítsák mellénk az európai baloldali szövetségeseiket az ügyeinkben” – mondta Sepsiszentgyörgy polgármestere. Antal megjegyezte, fenntartásai vannak a jelenlegi magyarországi kormányzat nemzetpolitikájával szemben is. „Nem értékelem pozitívan azt, hogy a legnagyobb magyar gazdasági szereplők Romániában, az OTP és a MOL székhelyei Bukarestben, és nem Székelyföldön vannak” – jelentette ki. A politikus elutasította azt a feltételezést, hogy a háromszéki RMDSZ „maga alá gyűrné” az országos vezetőséget. „Mi Kelemen Hunor szövetségi elnökkel egy csapatban játszunk, nem akarjuk magunk alá gyűrni, és nem is tudnánk ezt megtenni” – fogalmazott Antal. A háromszéki RMDSZ vezetői Magyari által jobbosnak nevezett retorikájáról és szimbolikus politikai attitűdjéről a polgármester kijelentette: „Mi autonomisták vagyunk, ezt mindig is vállaltunk. Ebben sem látom a kettősséget, hiszen az autonómia szerepel az RMDSZ programjában, mi ezt a programot akarjuk megvalósítani Háromszéken”. Hozzátette, az RMDSZ sokszínű szervezet, vannak, akik a magyarországi pártok egyik részével, mások a másik részével szimpatizálnak. „A Bihar megyeiekről szokták mondani, hogy az MSZP-hez közel állnak, Eckstein-Kovács Péter és Magyari Nándor László a valamikori SZDSZ-hez állt közel, és ez teljesen rendben van” – szögezte le. Antal azzal sem ért egyet, hogy a székelyföldi közösség zártabb, mint régebb volt, vagy egyre zártabb lenne. „Tény, hogy jellemző a székelységre a zártság. Ez normális, hiszen egy nagy román tengerben élünk, ha nem zárunk össze valamilyen formában, nem tudunk megmaradni” – állapította meg. Másfelől hangsúlyozta, nem tartozik azok közé, akik fenntartják, hogy a székelyeknek nem kell megtanulniuk az ország nyelvét. „Tamás Sándorral ott voltunk a parlamentben, senki nem szégyenkezett, amikor románul beszéltünk. Folyamatosan azt mondjuk mindenkinek, hogy igen, minden székelyföldi gyereknek tisztességesen meg kell tanulnia románul” – fogalmazott a politikus. Szerinte a háromszéki RMDSZ vezetőinek „székelykedései” (az autonómiatüntetéseken való részvétel, a székelytábla és a székelyzászló kitűzése) nem az intolerancia jelei. „Az, hogy kiállunk a székely szimbólumok mellett, nem jelent intoleranciát. Mi a saját érdekeink mellett állunk ki, a saját régiónk mellett, mert ez a mi szülőföldünk, ezzel mi nem bántunk senkit” – jelentette ki. Arra a felvetésünkre, hogy Sepsiszentgyörgyön a „székelykedős” hangulatban ismeretlenek megrongáltak egy román zászlót, Antal Árpád leszögezte: a zászlóhasogatás nem biztos, hogy hasogatás volt. „A zászló ki volt feszítve, lehet, magától szakadt el. Ki fog derülni, mert hat kamera van a környéken” – jegyezte meg. Emlékeztetett arra, hogy Tamás Sándorral együtt többször hangoztatták: elítélik a nemzeti szimbólumok minden fajta rongálását, függetlenül attól, hogy melyik nemzet szimbólumaikról van szó. Cseke Péter Tamás Maszol.ro, 2013. január 31.Kálváriás esztendők krónikájaAz ötvenes évek elején, a felsőbányai bányakitermelés mélyszintjein politikai rabok is dolgoztak, több ezren. Ám erről csak külső észleléseim voltak: a Bányahegyről, miközben a kecskéket legeltettük, beláthattunk a magas kerítéssel, szögesdróttal körülvett lágerbe. Rém titokzatos világnak tűnt. A város alig-alig tudott róluk, csupán annyit, hogy politikai elítéltek élnek ott teljes elzártságban. A velük kapcsolatban levő helybeli dolgozók maguk is katonai egyenruhában jártak dolgozni, ezzel is kifejezésre juttatva a szigort, magasra emelve a hallgatás falát. A suttogásokból a gyermekfülekbe aligha juthatott el valami is. Ötven esztendeje annak, hogy a Nagyvilág című világirodalmi folyóiratban elolvashattam Szolzsenyicin Iván Gyenyiszovics egy napja című kisregényét, amely megvilágosította előttem, mi is folyhatott, milyen élet lehetett a tíz évvel azelőtt látott kerítések mögött: embertelenség, kegyetlenség, megaláztatás – szöges ellentéte mindannak, amit a szocialista társadalomról tanultunk. Kolozsvári diákéveim első éveiben megtapasztalhattam, hogy tanáraink, diáktársaink közül egyik napról a másikra eltűntek néhányan; az egyetemek egyesítése után öngyilkos professzorok életáldozata jelezte, valami nincs rendjén a „legigazságosabb” társadalom működésében. A csend – a félelem csendje! – elaltatta bennünk/bennem a gyanakvást, beálltunk azok sorába, akik engedelmes polgárokként rendeztük be életünket. Azokban az években egymás után jelentek a meg a hitleri koncentrációs táborokról szóló, a borzalom világát idéző könyvek, köztük a nagyváradi Nyiszli Miklós kötete: Orvos voltam Auschwitzban, 1964-ben. A hazai lágerekről – régiekről és újakról –, a romániai megsemmisítő táborokról semmit sem tudhattunk. A szovjet blokk „fonákja” – helyesebben szólva: igazi arca – igazi kontúrjait ismételten Szolzsenyicin tárta fel a világ előtt, 1973-ban: A Gulág–szigetcsoport két kötete. A német/szovjet mintájára 1944 őszén létrehozott romániai lágerek a „demokrácia ellenségeit” voltak hivatottak egyéni és közösségi szinten is kiiktatni a társadalomból. Az elsők közé tartozott a földvári tábor. Az oda elhurcoltak tízezreinek állít emléket Boros Ernő könyve: „Hogy a magyar pusztuljon” (1944 vége – 1945 eleje: Szatmár megyeiek a földvári haláltáborban) (2009) Az azt követő években a szovjet csapatok árnyékában berendezkedő hatalom harcot hirdetett az előző rendszer elitjeivel szemben, beleértve a magyarság prominens képviselőit is. Közéjük tartozott a kiváló tanár, Puskás Lajos is, akit ítélet nélkül tartottak fogva az embertelen bánásmódjáról hírhedt szamosújvári börtönben. Börtönnaplóját az ugyancsak súlyos büntetést szenvedett fia, Puskás Attila tette közzé Más jövőt álmodtam (Sepsiszentgyörgy, 2008) címmel. A „felszabadító dicsőséges szovjet hadsereg” előnyomulásával egyidejűleg jelentek meg a fasisztákat, háborús bűnösöket „felkutató” belügyi szervek, amelyek rögtönítélő katonai bíróságai válogatás nélkül, ezerszámra osztogatták a tíz-, húsz-, huszonöt évi kényszermunkára szóló ítéleteket. Közéjük került nagykárolyi középiskolás diák – Komáromi Attila – is, aki Életre ítélve című könyvében (Svájc, 1993) állít emléket az átélt borzalmaknak, a Gulágnak. Alig telt el pár hónap, Erdélyből svábok, szászok tízezreit vitték ún. „malenkij robotra”, köztük a szatmári svábokat. Az ő szenvedésük, kálváriás éveik, életáldozatuk tükreként olvasható Kálmándi Papp László Svábok a paradicsomban (Déva, 1997) és Boros Ernő A szatmári svábok deportálásának története I–II. (Nagykároly, 2011) című visszaemlékezése, illetve dokumentumkötete. Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után kényszermunka-táborok láncolatát hozták létre. Az elítéltek tízezrei szenvedtek e lágerekben – közéjük tartoztak a felsőbányai, kapnikbányai és miszbányai színesfém kitermelő bányáknál létrehozott kényszermunka-táborok –, melyek „zászlóshajója” a Duna–Fekete-tengeri csatorna volt. Magyar nyelven ennek korántsem alakult ki olyan dokumentum-irodalmi feldolgozása, mint a későbbi, az 1956-os forradalom utáni terrorhullámnak. A nyolcvankilences fordulatot követően jött el a lehetősége az 1956-ot követő kegyetlen megtorlások koncepciós perei feldolgozásának, a lágerélet bemutatásának, az áldozatok előtti főhajtásnak. Tófalvi Zoltán munkái, a Dávid Gyula által összeállított 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára. 1956–1965 (Polis Könyvkiadó – Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, 2006) jelentik a törekvés fővonalát, melyekhez társíthatók az egyéni emlékiratok megjelenése. Ez utóbbiak közé sorolható Varró János Erdélyi sorsvallató (Kecskemét, 2008) című megrázó tanúságtétele az átélt borzalmakról. E kiadványok lapjain a megszenvedett esztendők személyes életsorsok tükrében tárulnak elénk. Ebben a sorban, a dantei poklot idéző emlékiratok közt említhetjük Veress Sándor könyvét: Hét esztendő kálváriája 1957–1964, amelyet a Polis Könyvkiadó adott ki, 2011-ben. Az előszót író Dávid Gyula kor- és sorstársként hangsúlyozza ki e kiadványok szükségességét: „Sok még a fehér vagy homályos folt. Sok még a mai napig is belügyi levéltárakban lapuló (természetesen koncepciósan torzított, de torzítottságában is valós tényeket rögzítő) bírósági peranyag. S akik még élünk az egykori 56-osok közül, az évek múltával egyre jobban érezzük, mennyi még az adósságunk azokkal szemben, akik – vagy akiknek családja – legfeljebb emlékük megőrzése által részesülnek valamiféle »kárpótlás«–ban.” Az 1956-os forradalom az erdélyi magyarság körében is felkeltette egy újabb politikai berendezkedés létrehozásának reményét, „érlelődni kezdetek bizonyos elgondolások egy valóban demokratikus átrendeződés esetére”. A hatalom keményen lesújtott, kihangsúlyozta e szándékok „nacionalista”, „irredenta” jellegét, monstre koncepciós perekben hirdetett halálos ítéleteket, osztott ki súlyos börtönéveket. Új, demokratikus berendezkedésű államról álmodott az erdélyi egyetemi, valamint a középiskolás diákság is. A megtorlás áldozata lett a brassói kezdeményezésű EMISZ, a sepsiszentgyörgyi SZIT, a nagyváradi SZVISZ; s a csíkszeredai, szászrégeni, gyergyói csoportok tagjainak tucatjai kerültek rács mögé. A következmény nem csupán a kegyetlen ítéletekben öltött testet, a hatalom elérkezettnek látta az időt az önálló magyar egyetemi és iskolai hálózat felszámolására. Az Áldozatok – 1956. A forradalmat követő megtorlások a Magyar Autonóm Tartományban című dokumentumkötet (Mentor Kiadó, 2006) – Pál–Antal Sándor kutatása és közlése eredményeként – felöleli azokat a dokumentumokat is, amelyek a Veress Sándor kezdeményezte akció tagjainak ügyiratát is tartalmazza. „Belőlük – írja Dávid Gyula – arról is fogalmat alkothatunk, miképp duzzasztották fel és értelmezték a maguk igényei szerint a vádelőkészítő hatóságok a valós tényeket, miképpen alakították ki azt a »koncepciót«, amelynek végkövetkeztetéseként Veress Sándorra és Németh Zoltánra az ügyész halálbüntetés kirovását kérte.” Az előszó írója, Veress Sándor kötetéről szólva, kiemeli: „Ez a visszaemlékezés azonban nemcsak az adott helyzetről, hanem főképpen azok közepette sorsot vállaló és szenvedő emberekről szól, akik végigjárták a »hét esztendő kálváriáját«: ki-ki a maga egyéni tartása, ereje vagy emberi gyöngesége szerint”, továbbá „egymás vállalásáról, a másik sorstárs elesettségének, adott esetben elviselhetetlenségének vállalásáról” is. Sőt azon is túl: „Veress Sándor sorstörténetét végigkíséri a család története a leendő feleségével való megismerkedéstől a hét esztendőn át remélt és végre beteljesedett újratalálkozásig”. Dávid Gyula az előszó záró soraiban megindokolja a megtorlásokat megidéző dokumentumkötetek kiadásának szükségességét: „Fontosnak érzem, hogy sorsunk emberi tanulságai valamiképpen beépüljenek a következő nemzedékek: az életbe már kilépett unokáink s a most születő dédunokáink tudatába. Hogy a világban senki se legyen kiszolgáltatva semmiféle Hatalomnak, s hogy az igazságért, az emberségért való kiállást soha sehol ne lehessen erőszakkal megtorolni.” Veress Sándor könyve fél évszázad múltán idézi vissza a kálváriás esztendőket. Az időbeni távolság teszi, hogy a leírtak objektivitásába csak elvétve szüremlenek be szubjektív érzelmi elemek, szenvedélyes megnyilatkozások. Az idő csökkentette a fájdalmat, az átélt borzalmak okozta testi-lelki sérüléseket, a létbizonytalanság kétségbeesett kiáltásait? A tárgyszerű közlésből hiányzik a vérbírókkal, a rabtartói szemben érzett gyűlölet. Előszavában nem rájuk, hanem azokra a százezrekre emlékezik, akik szembe szálltak a kommunista zsarnoksággal. „Kegyelettel és fejhajtással emlékezem mártírjainkra és a börtönökben vagy szabadulásunk után elhunyt sorstársainkra. Ez a könyv az ő emléküket is őrizni kívánja.” Ajánlásában – „Drága kicsi feleségem, Lujza emlékére, aki hűséggel hazavárt hét éven át” – jelképesen megemlékezik „a sok százezernyi otthon maradt feleség, gyermek, szülő” szenvedéséről is, akik „vállalták az áldozatot, egyedül nevelték fel gyermekeiket (…) nekik bizonyos szempontból sokkal nehezebb volt”. Veress Sándor könyvét származása, az otthon, az egymásra találás, a családi élet leírásával indítja. Ígéretes életkezdés: munkára, szorgalomra, szeretetre épült. Ebbe szól bele a történelem: 1956 éles cezúra lesz életében. Számára elfogadhatatlan az a mocsokáradat, az események meghamisítása, rágalom, amely a magyar forradalom romániai hivatalos visszhangját jellemzi. Úgy érzi cselekednie kell: leveleket, röpiratokat ír és terjeszt, amelyekben cáfolja azokat, a forradalom igaz tartalmát és célját szeretné tudatosítani, szolidaritást vállal a forradalommal, cselekvésre buzdít. „Magyarországon nem ellenforradalom, hanem forradalom, szabadságharc van. Lépjünk fel az elnyomó kommunista zsarnoksággal szemben és annak kiszolgálói ellen, mert ők a népünk legnagyobb ellenségei! Menjenek haza az orosz csapatok! Sajtó- és szólásszabadságot! Demokratikus, titkos választásokat, többpárt rendszert. Bojkottáld a közelgő választásokat! A változásokban való reménykedéssel és meggyőződéssel vállalnunk kell a magyar forradalom–szabadságharc eszméinek terjesztését.” A „Titkos Forradalmi Szervezet” akciója, besúgók közreműködésével, hamar lelepleződik. Kezdeményező tagjait – dr. Németh Zoltánt, Ravasz Győzőt, Veress Zoltánt, Elekes Balázst, Szilveszter Sándort és Veress Sándort – 1957 júniusában letartoztatták és azon év szeptemberében „a szocialista rend elleni összeesküvés” vádjával bíróság elé állították, súlyos fegyházbüntetésre ítélték. Ezzel kezdetét vette a hét éves kálvária. Stációi: a marosvásárhelyi gyűjtőfogház, Zsilava sötét földalatti kazamatái, Szamosújvár zárkái, Periprava–Grind kényszermuka táborai. Az emlékezés elénk hozza a korabeli román börtönviszonyok kegyetlenségét, az elítélteknek szánt sorsot: „Itt pusztultok, mint a patkányok – e szavakkal fogadta az újabb rabszállítmányt Goiciu, a szamosújvári börtönparancsnok. Őreik szemében „banditák” voltak, akiknek nincs kímélet, akiket nyíltan halálra szántak, akikről nem tartoztak számadással senkinek. A királyi hadsereg tisztjei, magas rangú politikusok, tisztviselők, értelmiségiek, diákok, munkások, földművesek – a társadalom minden rétege „képviselve volt” a börtöncellákban, a munkatelepeken. A börtön a jellemszilárdság próbája volt. A sorsukat méltósággal viselők és letargiába merülők, egymást segítők és besúgók széles spektruma alkotta a kényszerű közösségekbe sodródottak sokszínű palettáját. Mindig és mindenhol voltak olyanok, akik a legkíméletlenebb helyzetben is emberségesek tudtak maradni, a legreménytelenebb helyzetekben is őrizték és másokban is ébren tartották az életbe vetett hitet. Különösen érvényes volt ez a hol kisebb, hol nagyobb létszámú magyar foglyok esetében. Közös sorsukban egymás támaszai voltak a bajban, a munkában, a reménykedésben. A túlélés egyfelől az alkalmazkodás függvénye volt, másfelől annak a hite, reménye, hogy a súlyos ítéletek letöltése előtt eljön a szabadulás órája. Nem volt oly nap, amelyben gondolataik ne szálltak volna haza, a családhoz, amelyről évekig semmit nem tudhattak, amely évekig nem tudhatott róluk semmit. Veress Sándor többször is szól arról, hogy elítéltetésétől kezdve imádkozott értük „a nap minden szakában, amikor csak lehetőség volt rá, hogy mielőbb viszontlássuk egymást a mi kis otthonunkban”. A rá mért húsz esztendős ítélet árnyékában sem tört meg: „imádkoztam a jó Istenhez, hogy adjon hitet a szabadulás reményéhez és adjon erőt, egészséget kicsi feleségemnek, hogy szeretetben tudja felnevelni két kislányunkat és elviselni a rá nehezedett sorsot. A szabadulás reményéhez kapott hitet a jó Isten és sorstársaim annyira megerősítették, hogy már másokat is bátorítottam afelől, hogy minden nehézséget túlélve, a ránk mért évek lejárta előtt haza fogunk menni.” Ez adott neki erőt a kegyetlen bánásmód, a rosszindulatú rabtársak elviseléséhez. Egy pillanatra sem ingott meg. Nem bánta meg tettét, azt igaz cselekedetnek tartotta. Az események belső szálán kívül mindig ott lebegett egy másik, az elképzelt otthoni élet, szeretteik sorsa. Az évek múltán kapott első hazai hír mérhetetlen módon felértékelődött. Veress Sándor külön fejezetben idézi fel családja életét, az ő kálváriajárásukat. Hisz a hatalom őket sem kímélte. Az ő szabadságuk is viszonylagos szabadság volt – kiközösítéssel, megbélyegzéssel, üldöztetéssel teli évek –, súlyos próbatételekkel terhelt esztendők. A hűség, az emberség, az életerő próbája. A könyv olvasása tiszteletet és elismerést ébreszt azok iránt, akik szembe mertek szállni a hatalommal. „Mindig voltak bátrak, akik mertek”, akik lelkük mélyén hittek abban, bizonyosak voltak abban, hogy az öröknek hirdetett kommunista rendszer sem sebezhetetlen, hogy támadhatnak Dávidok, akik legyőzik Góliátot. Sokan nem érték meg ezt a győzelmet. Évekig, évtizedekig hallgatniuk kellett, nem szólhattak szenvedéseikről, az áldozatokról. Veress Sándor könyve – önnön személyes történetén, sorsán túlmenően – mementó mindazokról/mindazokért, akik a román börtönökben, kényszermunka–táborokban szenvedtek. Azon túlmenően pedig egy embertelen társadalom természetrajza, amelynek sosem szabad feledésbe merülnie. Máriás József (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
