Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 
 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
 szűkítés        -        
      találatszám: 496 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 481-496
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


  
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2013. november 5.

In memoriam Gárdonyi Géza, Jékely Zoltán, Weöres Sándor
Művészpedagógusok kiállítása az Apáczai Galériában
Egy kép gyakorta többet ér, mint ezer szó – Arthur Brisbane amerikai újságíró száz egynéhány évvel ezelőtti mondása közismert, igazságtartalmát sem vitatjuk, most mégis ellenkező irányból, az ezer szó birodalmából közelítünk az itt látható képekhez. Amelyek korántsem akármilyen szókapcsolatok révén születtek, hanem több ezer szavas írói, költői birodalmak sajátos kisugárzásaiként. Lévén, hogy a téma adott volt: 150 éve született Gárdonyi Géza, a „láthatatlan ember”, és 100 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot a tagadhatatlan erdélyiségű, „költői költő” Jékely Zoltán, valamint sorstársa, a sajátos képzettársítás, játékosság, zeneiség, egyszóval a bravúros verselés és bravúros gondolkodás bajnoka, Weöres Sándor. Hármójuk írói termésének erőteljes képszerűsége szülte a Szó-kép társítást, azaz a Székely Géza vezette Apáczai Galéria legújabb, 44 művész 56 alkotását tartalmazó tárlatát.
A kiállítás új keletű, de immár jól begyökerezett hagyományt követ. Hagyományt, amely a különböző művészeti ágak közti kapcsolatra épít. A kerek évfordulók pedig mintha egyenesen besegítenének ennek a fiatal hagyománynak a megszilárdításába. Amely főhajtás kultúránk és az egyetemes kultúra nagyjai előtt.
A Szó-kép, akárcsak az előbbi Apáczai-tárlatok, egyfajta művészetközi kutatás gyakorlati bemutatójaként is értelmezhető. S ahogyan a művészetek természetes egymásmellettisége és kölcsönhatása eredményeként születtek az eddigi, Bartók, Kodály, Mozart, Debussy, Vajda Lajos, Ferenczy Károly, Szenczy Molnár Albert és a többiek ihlette képzőművészeti seregszemlék, azonképpen vált ez a jelenlegi, a szavaktól a képek felé vezető művészeti mélyfúrás is sajátosan jellegzetes, egyedi vizuális megnyilatkozássá. Amelynek egyedisége éppen a szó szoros, de átvitt értelemben is felfogható sokoldalúságában, sokszínűségében rejlik.
A magyar irodalom három, egymástól különböző, de a képszerű fogalmazást egyaránt előnyben részesítő alkotója szinte tálcán kínálja a témát képzőművészeinknek. Mert ott van például az életöröm és a melankólia láthatatlan örökös csokrával a kezében a költői költő, a költő archetípusa, Jékely Zoltán – ahogyan Nemes Nagy Ágnes jellemezte ugyancsak képszerűen költőtársát. A részünkről, erdélyiek részéről talán méltatlanul kevéssé emlegetett lírikust, a nagyenyedi Bethlen Kollégium és a kolozsvári Református Kollégium egykori diákját, aki tanulmányait ugyan már Budapesten fejezte be, és ott is teljesedett ki írói, költői életműve, lélekben azonban, sőt nyelvhasználatában is mindvégig megmaradt erdélyinek. S ezt nem csak kalotaszegi regényei (Kincskeresők, Medárdus), esszéi, erőteljes színekkel szavakba festett költeményei (Őrjöngő ősz, Őszvégi intelem, Kalotaszegi elégia) tanúsítják, hanem emberi magatartása is: 1941-ben visszaköltözött Kolozsvárra és az Egyetemi Könyvtár munkatársa lett, de 1946-ban kénytelen ismét elhagyni Erdélyt.
Múltba révedő, emlékeiben is saját magát, legbenső énjét kutató, elégikus hangvételű költeményei hemzsegnek a természetből ihletődött, a romantikusok erős színeivel festett, szuggesztív szóképekben, amelyek nem véletlenül találtak visszhangra képzőművészeink alkotásaiban. Itt van mindjárt Bordy Margit mély zengésű, aranyló felvillanásokban is játszó pasztellje, a sajátos műgonddal megoldott, perspektívában, szín-, forma- és gondolatvilágában egyaránt különleges mélységeket sejtető Őszi Tanácskozás. És folytathatnám Tompos Opra Ágota lendületes ecsetkezelésű, foltszerű ragyogásában pompázó meseerdejével, Pócsai András klasszikus hangvételű, színekben, harmonikus színvillanásokban gazdag Tavaszi impresszióival, Dobribán Lini Enikő vitalitástól duzzadó Zöld világával, Gedeon Zoltán élénken kavargó Szín-fóniájával, Lovász Noémi visszafogott színvilágú, töményen kifejező, konstruktív megfogalmazásaival, Nagy Tibor elégikus hangvételű Csendélet kompozíciójával, Boar Szilvia és Császár Gábor hangulatos munkáival, Essig Kacsó Klára tiszta színekbe öntött Farkas utcai Templom és iskolájával. Sőt Lőrincz Lehel míves pasztelljei, Nagy Endre sarkosan-keményen fogalmazott, de színeiben könnyedebb, megkapó Házsora és Színháza, valamint Valovits László sejtelmesen kifejező, lírai fogantatású női portréja is beleillik a Jékely-életmű hangulatába. Nem beszélve a rézkarc első számú kolozsvári mesterének, Székely Gézának a Szórvány-(templom)áról, a biztos kezű Ábrahám Jakab ugyancsak rézkarcban megjelenített Állóképéről vagy Kozma Rozália vonal összetevőinek feszültséget és harmóniát egyaránt árasztó mozgalmas világáról, a grafikus és a textiles erényeit egyesítő Remember című munkájáról. S ha van a szó és a kép sajátos összefonódásának mintapéldája, akkor az az Orbán István telitalálatnak is nevezhető, 47 művésztársam aláírása című, ötletesen míves tusrajza.
A zseniális „szó-szemfényvesztő” Weöres Sándor, a szabad képzettársítások, szürreális, gyermekien mesés és filozofikusan mély költői gondolatok nagymestere. Mi sem természetesebb, mint hogy a költői és epikai műfajok legszélesebb skáláját megszólaltató életműve szintén erőteljes visszhangra találjon művészpedagógusaink körében. Érdekes módon talán nem is játékosan képszerű megfogalmazásai, ötletes szójátékon alapuló bizarr képzettársításai a legnépszerűbbek, hanem a Hamvas Béla-i tanokon alapuló, A teljesség felé törekvő, filozofikus eszmefuttatásai. Ő teremtett bennem harmóniát – vallja mesteréről a költő. Ezt a harmóniát, a lélek harmóniáját árasztja kötete is, s mintha éppen erre a harmóniakeresésre rezonálnának leginkább képzőművészeink.
Alattam a föld, fölöttem az ég, bennem a létra – vallja a lírai szürrealizmus húrjait pengetve, élénken ragyogó, tiszta színeinek meggyőző beszédével Forró Ágnes. És hasonló alapállásból kiindulva vezet a földiektől az égiek felé tartó, de immár visszafogottságában és kevés beszéddel sokat mondó stílusában Gally A. Katalin, mert Weöressel együtt tudja, hogy „az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.” És tudja ezt Károly Zöld Gyöngyi is, aki az infografika nyelvén különleges eleganciával kalauzol a csillagvilágba, a várva várt találkozás felé. Ugyancsak a modern technika eszközeivel kommunikál meggyőzően Ovidiu Petca, Dobribán Emil pedig land-art munkájának képi dokumentumával lep meg.
Formai megoldásaiban, sajátos felületképzésében és gondolati mélységében egyaránt izgalmasan figyelemfelkeltő munka Sipos László A szó szíve című olajképe és Csata Hermina Az értelem szeme című diptichonja. Horváth Gyöngyvér a játékosság és a filozófiai mélység határait feszegeti életszerűségével, dekorativitásával kitűnő kollográfiáiban, Farkas Melinda pedig Egy pohár bor mellett nyilvánít ötletes művészi véleményt. Koncz-Münich Judit mozgalmasan kiérlelt, egyedi látásmódról tanúskodó, figuratív kompozíciója, Koncz-Münich András játékos Vándor zenészei, Tamus István mívesen kifejező rézkarca, Miklós János látványosan nagyívű, modern művészi Üzenete, Kocsis Ildikó konstruktív jegyekkel megfogalmazott, sajátos Életútja, Veres Noémi A személyiség szétbomlása című érzékletes tusrajza, Szakáll Szilvia míves Tükör-képe, Fátyol Zoltán leheletfinom figurái, Éles Bulcsú kedvesen játékos Avantgárd lovacskája, Fazakas Tibor Keresztek című fegyelmezett vonal-szigorlatai, Fehér Csaba rapszodikusan örvénylő Moszatszigete sikerrel egészíti ki az igényes kínálatot.
A képszerűség az Ady által magyar Dickensnek nevezett Gárdonyi Gézától sem idegen. Bár őt inkább regényíróként, az új népiesség, a realizmus, s a lélektani regény megtestesítőjeként tartjuk számon, a költészet felségvizeire is kimerészkedett. Impresszionizmussal rokonítható lírai termését a keresetlen egyszerűség jellemzi. „A próza fű. A vers közötte rózsa” – véli ő maga. S íme egy festőecsetre kívánkozó, rövid ízelítő ebből a rózsából: „A fáknak éjjelente préme nő, s a nap fehér folt csak a köd fölött.” Azonban kifejezetten gárdonyis mindössze talán csak Székely Géza (R)égi hídja – találó grafikai és nyelvi játék. S akkor nem szóltam még Boros György vegyes technikával készült Erupcióiról, valamint Gárdonyi Sándor figuratív linómetszetéről.
A szobrászokat Hunyadi László klasszikus hangvételű, Kálvin Jánost ábrázoló plakettje, valamint Kovács Géza Hierarchia című acélkonstrukciója képviseli. S végezetül, de olyannyira nem utolsósorban, hogy akár az egész kiállításra is feltehetné a pálmát: Tudorán Klára Lívia meseszerű, fantáziadús, érzékletesen mélymeleg színekbe fogalmazott Királyi ajtók című textilkompozíciója.
Elhangzott 2013. október 24-én, az Apáczai Galériában, a Szó-kép tárlat megnyitóján
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)

2013. november 5.

Meg kell szólítani a román társadalmat
Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója a székely menetelés sikeréről, az autonómia kérdésének reneszánszáról
A több tízezer részvevővel megrendezett székely menetelés az eddigi tömegtüntetések után új formát kölcsönzött a székelyföldi, erdélyi autonómiatörekvéseknek. Haladt-e előrébb az erdélyi magyar közösség önrendelkezésért folytatott küzdelme az október 27-i demonstráció révén? Mindenképpen igen. Abban a vonatkozásban biztos, hogy az erdélyi magyarságot sikerült mobilizálni, és ez független a résztvevők számától. Néhány tízezer ember számára fontos volt, hogy szabadidejét, pénzét erre szánja. Az erdélyi magyar politikai szereplők pedig pozitív politikai cselekvésként élték meg a tüntetést. A közös élmény közösségteremtő hatású. Hogy a román politikai elitnél ez a tüntetés hogyan csapódott le, azt még korai értékelni. Mindenki tudta, hogy elutasító nyilatkozatok lesznek a román politikusok részéről. Viszont a román média egy része alapvetően korrekt módon számolt be a tüntetésről. A mostani menetelés sem tekinthető meg nem történtnek a román politikum részéről, és ha még lesznek hasonló jellegű megmozdulások, akkor még kevésbé kerülhető meg a kérdésről való tárgyalás.
Milyen mértékben visznek közelebb a célhoz a meneteléshez hasonló akciók? Milyen stratégia vezethet eredményre: az utcai demonstrációk radikalizálódása – el egészen a Székely Nemzeti Tanács által meglebegtetett polgári elégedetlenségig –, az autonómiaigény nemzetköziesítése, esetleg a kettő együttesen?
A menetelés, a tüntetések több célt szolgálnak: egyrészt mobilizálják saját közösségüket, másrészt jelzés az államnak és a többségi társadalomnak, harmadrészt pedig a nemzetközi közvéleményt is elérik üzenetükkel. A hírekből hallottuk, hogy a menetelés szervezői már a következő lépéseken gondolkodnak. A tömeges politikai cselekvések mindenképpen az autonómia elérésének eszköztárához tartoznak. Ne feledkezzünk viszont meg a román többség érzékennyé tételéről sem. Fontos szerepet játszott a menetelés az autonómia-kérdés (újbóli) tematizálásában. A román társadalomnak és politikumnak is el kell magyarázni, mit is szeretnének az erdélyi magyarok, miért tekintik jogosnak az autonómia igénylését. Erdélyi magyar elemzők, kutatók román nyelven írott tanulmányai, a Mensura Transylvanica román honlap-tervezete, a Facebookon működő, román–magyar együttéléssel foglalkozó különböző csoportok, vagy a nemzeti kérdésekben szervezett közös konferenciák segíthetnek ebben. Nemzetközi porondon is képviselni lehet és kell az ügyet, de oda csak megfelelő szakmai felkészültséggel érdemes menni. Számtalan kiadvány jelenik meg angol nyelven az autonómiákról. A nemzeti, kisebbségi kérdésekkel foglalkozó szakma érti az autonómia kérdéskörét és főszabályként pozitívnak tekinti az autonómiát, mint a többség-kisebbségi kérdés rendezését. Az autonómiát ugyancsak inkább pozitívumként fogják fel a különböző európai szervezetek és intézmények, de az autonómia-törekvések támogatása kérdésében sokkal visszafogottabbak. Talán azért, mert az autonómia elérésére tett erőfeszítések konfliktusba torkolásától tartanak. Tehát akár a demonstrációk, akár a többség felé történő kommunikáció vagy a nemzetközi porondon való okos szereplés előre viheti az autonómia ügyét. Viszont legalább annyira fontos a saját társadalom irányába történő kommunikáció. Talán túl egyértelműnek tekintjük, hogy az emberek tudják, miért jó az autonómia; nem utolsó sorban azért, mert az emberek is így gondolják – lásd a néhány évvel ezelőtti urnás „népszavazást”. Úgy gondolom – és erre látok is bizonyos jeleket Erdélyben, de a Felvidéken és a Vajdaságban, és talán már Kárpátalján is –, hogy az autonómiákra jellemző bizonyos elemek, megoldások, intézkedések most is megvalósíthatók. Gondoljunk a kétnyelvű nyomtatványokra, a beleszólási jog követelésébe az iskolák elnevezésében vagy a kétnyelvűséget ösztönző kampányokra; de tágabb értelemben a székely zászló kérdése is ide tartozik. Ezek mind a létező jogokkal való élésre ösztönzik az embereket vagy a jogok tágítására vonatkoznak. Az RMDSZ bejelentette, hogy újabb, a dél-tiroli modellre épülő területi autonómiát szorgalmazó törvénytervezetet terjeszt a román parlament elé, a dokumentum sorsát illetően – már csak a korábbi statútumok elutasítása miatt is – azonban nem lehetnek illúzióink. Mégis: jelenthet-e követendő példát valamelyik európai önrendelkezési minta a Székelyföld számára? Vagy a tömbmagyar régió esetében inkább egyedi státus indokolt?
Az egész kérdéskört abból a szemszögből vizsgálnám, hogy milyen politikai berendezkedés felel meg a leginkább a romániai magyarság számára a gyarapodás, a nemzeti reprodukció szempontjából. A választ a romániai magyar elit körvonalazta: a területi autonómia a megoldás ott, ahol a magyarság többségben lehet az adott régióban (autonóm területen), és személyi elvű autonómia ott, ahol ez demográfiai okok miatt elméletben sem lehetséges. Számos pozitív példa van Nyugat-Európában, ezek közül a dél-tiroli a legismertebb; Székelyföld és Dél-Tirol között párhuzamok vonhatók. Kiindulási alapnak biztos megfelel, de amellett, hogy fontos a törvénytervezetre, a statútumra, a modellre összpontosítani, legalább olyan fontos a helyi jellegzetességeket is figyelembe venni – mint több eddigi elképzelésnél ez meg is történt –, és talán még fontosabb annak megértése és modellezése, hogy hogyan érték el mások az autonómiát. Nem létezik ilyen recept, a társadalmi-politikai helyzet annyira eltérő, hogy inkább az átvehető, megvalósítható elemekre kell összpontosítani. Az autonómia kérdése megint reneszánszát éli. A politikai cselekvések mellett számos konferencián vitatkoznak az autonómiáról. Ez egyrészt hozzájárul ahhoz, hogy – az elmúlt 23 év tapasztalatait is felhasználva – a romániai magyarság megtalálja a számára leginkább megfelelőnek tartott verzió(ka)t, másrészt pedig közelebb hozható az autonómia a magyar lakossághoz. Ugyanezekben a vitákban fog kikristályosodni, hogyan is kommunikálja a romániai magyarság igényeit a többség irányába. Illúzióink a rövidtávú eredmény szempontjából persze ne legyenek, de a sikerbe vetett hit nélkül nem fog menni.
Az Európai Bizottság által az elmúlt hónapokban elutasított kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezések esete is azt bizonyítja, hogy az EU nemigen „vevő” a nemzeti kisebbségi jogok kiszélesítésére, szavatolására. Milyen módon lehet elérni Brüsszel ingerküszöbét?
Az Európai Bizottság csak abban az esetben fog bármilyen kezdeményezést tenni ebben a témában, amennyiben az európai jog szemszögéből támadhatatlan, kifogástalan helyzet áll elő. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy egy kezdeményezésből csakis akkor lehet kötelezően érvényes jogszabály, ha az Európai Parlament többsége és a Tanács – azaz a tagállamok – is rábólintanak. A tagállamok között pedig vannak olyanok, amelyek még a nemzeti kisebbségek létezését is tagadják – és most nem a Magyarországgal határos államokról beszélek. Egyszóval nem könnyű olyan közös európai szabályok alkotására kérni az EU-t, amelyet a tagállamoknak is jóvá kell hagyniuk, de valamiféleképpen ezt kell tenni, hiszen a tagállamokat nem lehet megkerülni. A kulcsszavak a jelenlegi európai joganyagban kodifikált alapjogok megsértése és a diszkrimináció lehetnek, erre érzékenyek a tagállamok és a nemzetközi intézmények is.
Hogyan lehet meggyőzni a román politikai osztályt, a többségi társadalmat arról, hogy az autonómia nem elszakadást, enklávét jelent, illetve nem a románság, Románia ellen irányul?
Azt hiszem, a románság, a romániai politikai elit pontosan tudja, hogy Erdélyt „nem veszítik el”, igazi komoly aggodalmat már nem érzékelek. A 2000-es évek elején még beszélhettünk komolyabb félelemről, de ez mára elmúlt. Ma már ez inkább csak a politikai harc eszköze. Ez persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy a román társadalom elfogadóbbá vált. Elképzelhető az is, hogy a többségi társadalom egy része a menetelés miatt még kevésbé akarja az autonómiát biztosítani a magyarság számára. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a Nagy-Románia Pártnak a parlamentből való kikerülésével a nemzeti témát – retorikai szempontból finomabb formában – átvették a nagy, törvényhozási lehetőséggel rendelkező pártok. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a politikai elit meggyőzése mellett a román társadalom szélesebb rétegeire, a közvéleményre is kellő figyelem fordítódjon. Ha meg lehetne szólítani a román társadalom véleményformálóit, a központi sajtó egyes orgánumaiban építő jellegű párbeszéd folyna a témáról, nem lenne tabutéma többé a kérdés, akkor elmondhatnánk, hogy nagy előrelépés történt és a román döntéshozók hozzáállásában is változás állna be. Jelenleg ugyanis a román közvélemény szemében értelmezhetetlen az autonómia fogalma, könnyen összemossák az elszakadással, ha pedig minden általuk ismert vezető politikus és újságíró ebben erősíti meg őket, akkor ne csodálkozzunk, ha nem mutatnak empátiát ezen a téren. A közvélemény nyitottabbá válására azonban a politika is reagálna.
A bukaresti és a budapesti kormány között – elsősorban az ideológiai különbség miatt – nemigen lehet felfedezni az együttműködés jeleit. Milyen lehetőségei vannak ilyen körülmények közepette az anyaországnak előmozdítani az erdélyi magyarság jogainak érvényesítését, a különböző autonómiaformák gyakorlatba ültetését?
Úgy gondolom, hogy az együttműködés számos területen zökkenőmentes. A romániai magyar kisebbséget érintő kérdésekben viszont alapvetően sohasem volt feszültségmentes. Nem is lehet az, ameddig a romániai magyarság nem érzi biztosítva jogait, illetve lehetőségét a nemzeti gyarapodáshoz. A magyar állam támogatja a romániai magyarok által megfogalmazott követeléseket. Ezek közül egyik sem olyan, ami ellen elvi kifogást lehet emelni, illetve ne létezne rá európai példa. A román állam – nézetem szerint – épp a kisebbségi közösségek nemzeti reprodukciójához szükségesnek tekintett intézményeket nem támogatja. Az anyaország a nemzetközi porondon fejtheti ki álláspontját az autonómia szükségessége mellett, a kétoldalú megbeszéléseken képviselheti az autonómia, de tágabban a kisebbségi jogok kiterjesztésének kérdését, továbbá támogathatja az erdélyi magyarság által megfogalmazott célokat és törekvéseket. És ne felejtsük a legfontosabbat: a magyar állam támogatáspolitikája épp a külhoni magyar közösségek megerősödését célozza. Akár a tág értelemben vett oktatásra vonatkozó támogatások, mint a kiemelt programok – 2012 a külhoni magyar óvodák éve és 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve, illetve a 2014-es folytatás – lényegében a helyi közösségeket erősítik.
A székely menetelés esetében rég tapasztalt összefogás jött létre az erdélyi magyar politikai-társadalmi szervezetek között. Létrejöhet-e Ön szerint hasonló együttműködés – például koalíció formájában – a jövő tavaszi európai parlamenti választáson?
Nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni. Az erdélyi magyar társadalom sokrétű, komplex, plurális. Talán természetes – és több szempontból kívánatos is –, hogy több párt küzdjön meg a magyarok szavazataiért. A közös, közösségre vonatkozó érdekeken túl a pártoknak saját politikai érdekeik is vannak. A célok azonossága vagy hasonlósága nem jelenti feltétlenül, hogy az elérési utakban is egyetértés alakul ki.
Tankönyv a nemzetpolitikáról
A közigazgatási képzés részévé vált a nemzetpolitika – jelentette ki Semjén Zsolt a Nemzetpolitikai alapismeretek című kötet hétfői budapesti bemutatóján. A kormányfő nemzetpolitikáért felelős helyettese az MTI tudósítása szerint közölte, a világon elsőként született olyan tankönyv, ami a nemzetpolitikáról szól. A kötetet elsősorban a közigazgatásban dolgozóknak szánják, de a külhoni magyarságnak is ajánlják, mivel ezáltal pontosan tudni fogják, a magyar közigazgatásban milyen szerepe van ennek a területnek, és milyen elvárásokat támaszthatnak a mindenkori kormánnyal szemben. A könyv tudományos jelleggel nyolc fejezetben tekinti át történelmi, közigazgatási és nemzetstratégiai szempontból az egyes témákat, tisztáz alapfogalmakat, nemzetközi jogi aspektusokat. Kántor Zoltán, a kötet kidolgozásában közreműködő Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója elmondta, olyan honlap is készült az MTA Kisebbségkutató Intézetével közösen, amely megkönnyíti a nemzetpolitika oktatását.
Rostás Szabolcs

Krónika (Kolozsvár)

2013. november 5.

Segítenek a regisztrációban
Alig négy percet vett igénybe, hogy Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a világhálón regisztráljon a magyarországi választási névjegyzékbe, a néppárt és az Erdélyi Nemzeti Tanács közös kolozsvári sajtótájékoztatóján.
Az EMNP elnöke közölte: pártja és az EMNT nemzetpolitikai jelentőségű feladatnak tekinti a magyarországi választási regisztrációt, mint a honosításban való segédkezést, és mindkét szervezet segíteni fog a regisztrációban és a választásra jogosultak mozgósításában. Toró T. Tibor ugyanakkor hangsúlyozta: nem tekintik politikai vetélkedőnek a regisztrációs folyamatot. „Ezen a téren is – akárcsak Székelyek Nagy Menetelése alkalmával –helye van az együttműködésnek” – szögezte le Toró T. Tibor.
A pártelnök kifejtette: az erdélyi magyarok a regisztrációval, majd a választásokon való nagy arányú részvétellel jelezhetik, hogy fontosak számukra az utóbbi évek nemzetpolitikai fejleményei. Példaként említette a magyar alaptörvény kidolgozását, a nemzeti összetartozás törvényének elfogadását, a magyar állampolgárság kiterjesztését illetve a szavazati jog megadását a külhoni állampolgároknak. Toró ugyanakkor elmondta: a néppárt elnöksége november 4-i ülésén Ferencz Attilát, a korábbi kézdivásárhelyi alpolgármestert bízta meg a regisztrációs biztosi szerepkör ellátásával. Ferencz Attila emlékeztetett arra, hogy az EMNT-irodákban működő demokráciaközpontok két éve dolgoznak együtt a magyar külképviseletekkel a honosítási folyamatban, a regisztrációban való segítség pedig már elkezdődött: közel harminc irodában űrlapokat bocsátanak az emberek rendelkezésére, a november elsejétől beindult online regisztráció lehetőségére is felhívják a figyelmet, igény esetén pedig házhoz is mennek. „Továbbá tartjuk a kapcsolatot a magyarországi választási hatósággal, hogy a lehető legrövidebb időn belül értesíthessük az érdeklődőket az újdonságokról” – tette hozzá.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

2013. november 5.

Tokaji Ágnesre emlékeztek
Kereken egy év telt el azóta, hogy tavaly novemberben tragikus hirtelenséggel, hatvanéves korában eltávozott az élők sorából Tokaji Ágnes hegedűművész, zenetanárnő, azóta is betöltetlen űrt hagyva ezzel Nagyvárad zenei életében. Az évforduló alkalmából szerveztek emelkedett hangulatú emlékkoncertet vasárnap a nagyváradi Barátok templomában a művésznő egykori zenésztársai, tanítványai, illetve családja.
Mi sem lehetett volna megfelelőbb helyszín az In memoriam Tokaji Ágnes koncertre a sétálóutca „tövében” húzódó istenházánál, hiszen Ági néni a Varadinum vonósnégyes egykori tagjaként, és egyéni kezdeményezések lelkes résztvevőjeként és támogatójaként számos felekezet templomában fellépett, számtalanszor megörvendeztetve játékával a nagyváradi publikumot. Pedagógusként ugyanakkor számos ifjú tehetséget karolt fel és indított útjára a zenei pályán, és szerepet vállalt a nagyváradi érdekeltségű zeneszerzők emlékének megőrzésében és népszerűsítésében is.
A vasárnapi emlékkoncert az utóbbi évek egyik legjobb templomi hangversenyének bizonyult – az igényesen válogatott, egységes érzelemvilágú, magasztos dallamokat, nemcsak tökéletes technikai megvalósításokkal, hanem teljes átéléssel is interpretálták az est fellépő művészei, méltán emlékezve meg egykori társukról, barátjukról. Az emlékkoncerten többek közt Vivaldi-, Grieg-, Fauré-, Edward Elgar-, Larenz Weiss- és Balassa-szerzeményekkel léptek fel az előadók, azaz Costin Éva, Lukács Róbert, Oláh Gabriella és Giordano Filomena hegedűművészek, Mioara Nistor és Vasile Vulturar brácsaművészek, Marcu Ágnes és Ichim Beáta csellóművészek, valamint Georgiana Mircescu és Ariadna Mircescu fuvolaművészek.
A zenei estet egy különleges fellépő, Tokaji Ágnes unokája, a mindössze tízéves Costin Albert nyitotta, aki megható profizmussal, szólóban játszotta el J. S. Bach d-moll Allemande című művét. Az emlékkoncert folyamán egy ősbemutató is elhangzott Tempfli Zsolt helybeli zeneszerző kifejezetten erre az alkalomra írt In memoriam Tokaji Ágnes című művét Mioara Nistor, Ichim Beáta, Costin Éva és Oláh Gabriella interpretálták. Az est zenei műsora Tokaji Ágnes egykori kedvenc művével, Albinoni Adagiojával zárult.
Szombati–Gille Tamás
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2013. november 5.

Népszavazást kezdeményeznek Aradon a Szabadság-szobor lebontására
Népszavazás kiírására vonatkozó határozattervezetet nyújtott be az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) az aradi önkormányzatnál. A szélsőségesen nacionalista, magyarellenességéről közismert szervezet azt akarja elérni, hogy a bánsági város lakossága referendum útján döntsön a Szabadság-szobor lebontásáról. A határozattervezetet november 4-én iktatták az aradi városi önkormányzatnál.
„Érthetetlen aberráció ez a kezdeményezés egy uniós tagállamban, ahol mi, magyarok a megbékélés hívei vagyunk” – kommentálta a kezdeményezést az Aradi Hírek portálnak Bognár Levente alpolgármester. A referendumtörvény értelmében a helyi népszavazást a polgármester kezdeményezésére lehet kiírni, ha a városi tanács megszavazta az előterjesztést.
A Noua Dreaptă azt is bejelentette, hogy a referendumot támogató aláírásgyűjtésbe kezd Aradon.
maszol/aradihirek.ro

2013. november 5.

Konferenciát tartottak Venczel József emlékére Csíkban
A Magyar Tudomány Ünnepe és a tudós születésének centenáriuma alkalmából szervezte meg a Venczel József Emlékkonferenciát a csíkszeredai Sapientia EMTE. A kétnapos rendezvény társszervezője volt Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, támogatója a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Megyei Kulturális Központ.
Hétfőn a társadalomkutató, lapalapító, író emlékére tartott szentmise, emlékplakettjének megkoszorúzása, majd ünnepélyes megnyitó előzte meg a délután kezdődő tudományos konferenciát. Utóbbi kedden délelőtt a csíkszeredai megyeháza márványtermében folytatódott számos érdeklődő és a családtagok jelenlétében, ahol elsőként dr. Szász István Tas orvosi szakíró, közíró tartott előadást Venczel József, a Hitel alapítója címmel. Úgy fogalmazott: a Hitel című kolozsvári folyóirat mai útkeresésünkben is irányvonal lehet, szellemi támasz a kisebbség és az összmagyarság számára. A tudóst szeretetteljes, szerény, sugárzó személyiségként ismertette a hallgatósággal.
Délután bemutatták a korábban megrendezett Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedő első három helyezettjét, akik mindannyian a csíkszeredai Joannes Kájoni Szakközépiskola diákjai. Az első díjas csoport ez alkalommal bemutatta a Pusztinai „szokás-morzsák” az emberi élet sorsfordulóihoz című dolgozatát. A vetélkedőn minden jelentkező minőségi dolgozatot mutatott be, méltatta Telegdy Balázs, a Sapientia tanára.
Hargita Megye Tanácsa különdíjat adott a vetélkedőn részt vevő egyik csapatnak, az intézmény és Borboly Csaba megyeelnök nevében Burus-Siklódi Botond megyei tanácsos köszöntötte a jelenlevőket. Eredményesnek nevezte a versenyt, amely az értékfelmutatásról szólt, emléket állít Venczel Józsefnek, akinek munkássága példaként szolgál az utókornak, mondta. Gratulált a verseny minden résztvevőjének, felkészítő tanáraiknak és a szervezőknek. Hangsúlyozta: Hargita Megye Tanácsának egyik célja az hagyományőrzés, az értékmentés, ezért támogatja az ez irányú tevékenységeket, így a Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőt is.
Hargita Megye Tanácsa különdíját a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium X. D osztályos csapatának ajánlotta fel. Az indoklás így szólt: a szerzők igen érdekes kutatást választottak, arra vállalkoztak, hogy megvizsgálják, mennyire ismeri az utókor Venczel Józsefet és munkásságát. A dolgozat erőssége a szakszerű hivatkozás, beleértve a venczeli műveket is, közreműködik abban, hogy a köztudatban tisztázódjon, ki is volt Venczel József, miért fontos emlékeznünk rá, értékelte Burus-Siklódi Botond. Mivel a csapat nem volt jelen, díjaikat, a Székely Könyvtár sorozat köteteit Telegdy Balázs vette át.
Székely András Bertalan művelődésszociológus felajánlásával további könyveket kapott ajándékba az első három díjazott és a Joannes Kájoni Szakközépiskola könyvtára.
A rendezvény zárómozzanataként Venczel József családja köszönetet mondott az emlékkonferencia megszervezéséért.
maszol/közlemény

2013. november 6.

A hídszereptől a venczeli alapelvekig
Beszélgetés Székely András Bertalan budapesti művelődésszociológussal
Csíkszereda neves társadalomkutatója, a post mortem Magyar Örökség díjas Venczel József születésének centenáriumára (Csíkszereda, 1913. november 4. – Kolozsvár, 1972. március 16.) készül a város a Sapientia EMTE és a magyar főkonzulátus jóvoltából, sőt a diplomáciai képviseletnek köszönhetően a jövő heti megemlékezés a magyar tudomány napjának hivatalos rendezvénye lesz. Negyedszázada kutatja a két világháború közötti erdélyi magyar szociológia meghatározó személyiségének munkásságát, húsz éve Ön kezdeményezte a 80. évforduló megünneplését, a közíró portréjának és emléktáblájának leleplezését. Hogyan fedezte fel Vencze Józsefet?
Venczel József személyére és munkásságára az 1980-as évek közepén figyeltem föl, amikor egy kutatótársammal elkezdtük feltárni a Hitel című kolozsvári nemzetpolitikai szemle történetét. A folyóirat és a mögötte álló szellemi mozgalom a kisebbségi sorba szorult erdélyi magyarság egészének gondjait számba vevő, igazi felekezetközi, a társadalom minden számottevő rétegét megcélzó, elhivatott közösség volt, amely a kor színvonalán felelősségteljesen próbálta számba venni a teendőket. Korszerű, komplex társadalomvizsgálatok kezdeményezője és szervezője volt a falukutatásoktól a népegészségügyi, gazdasági, oktatási, kulturális és más területeken. A valóságfeltárást megmaradási stratégia kidolgozása követte, amelynek nyomán az értelmiség népszolgálatának a magasztos feladata is körvonalazódott, részint gyakorlati megvalósulásai is történtek. Nos e folyóirat és mozgalom valóságos vezetőjét tisztelhetjük Venczel Józsefben. Ezt fokozatosan felismerve adta magát a feladat: magyarságkutatóként a venczeli életmű összegyűjtésére, feldolgozására, közzétételére jómagamnak kell vállalkoznom. Tudatosan kezdtem tanulmányozni eredeti írásait, gyűjtöttem a rá vonatkozó információkat, kerestem fel a családtagjait, a még élő szerkesztő- és kortársait. Egyre árnyaltabb képem alakult ki arról a nagy formátumú és példás életműről, amellyel nagymértékben azonosulni is tudtam, hisz meggyőződésem: a tudomány nem önmagáért való, hanem csak akkor létjogosult, ha az az ember, a közösség javát szolgálja. Természetes, hogy ha valakiről – megalapozottan – ilyen pozitív kép alakul ki, akkor a személyiség és a munkásság minél szélesebb körben való megismertetésén is elkezd munkálkodni az ember. Kutatásaim döntően a 80-as években zajlottak, egyfelől három kötetben sikerült Magyarországon és Romániában megjelentetni a tanulmányai, dolgozatai, cikkei színe-javát. Az első nemzeti kormány idejére esett Venczel születésének nyolcvanadik évfordulója: szívügyemmé vált, hogy méltóképpen megünnepeljük a szülővárosában és az anyaországban. Csíkszereda akkori polgármestere, Csedő Csaba és egy alföldi kisváros, Heves – ahol jómagam is korábban egy falukutató csoport résztvevője lehettem – elöljárója, Hegedűs György barátom a kezdeményezésnek mellé állt, így mindkét helyszínen komoly megemlékezéseket sikerült tető alá hoznunk. Tudományos konferencia és előadások, emléktábla-, illetve emlékműavatások, kiállítás és kulturális program irányította akkor rá a figyelmet. Hevesen máig Venczel József térnek nevezik azt a közterületet, ahol Vetró András domborművével a mementó áll. Csíkban pedig ugyanezt a Kézdivásárhelyen alkotott domborművet emléktáblába foglalták. Heves önkormányzatával sikerült kiadnunk és színre vinnünk az egri színház és a gyöngyösi énekkar művészeivel a csíksomlyói passió Venczel által újraálmodott változatát, a Misztériumjátékot, amelyből műsoros magnókazetta is készült.
Kisebbségkutatóként, a magyar–román társadalomtudományi kapcsolatokat elemző szakemberként miként jellemezné Venczel szociológiai tevékenységét?
Venczel József volt a szaktudományos alapokon álló 20. századi erdélyi szociológiai, társadalomstatisztikai kutatás úttörője. Etikus ember volt, aki az övéi: a székelység, az erdélyi és az egyetemes magyarság megmaradásáért, felemeléséért is megfogalmazta és megkísérelte gyakorlatba ültetni a tennivalókat. Így a társadalompolitikát, a népnevelést is művelte. Dimitrie Gusti legjobb magyar tanítványaként nemcsak tanulmányozta a román nemzettudományt, hanem alkalmazva annak általánosítható elemeit, megalkotta az erdélyi magyarságtudományt. Ez utóbbi munkássága párhuzamosságot, sőt nyilván összehangolást is mutat a kor többi Kárpát-medencei hungarológiai törekvésével. A 40-es évek első felének legnagyobb szabású táj- és népkutatását szervezte és vezette Bálványosváralján, amely monografikus igénnyel több éven át folyt – sajnos a teljes feldolgozást és közzétételt a háború derékba törte. Érdemei az erdélyi magyar felsőoktatásban talán a Bolyai Tudományegyetem alapító professzoraként ismertebbek. Neki köszönheti a székelység a maga sorskérdéseinek lényegbe vágó felvetését, a cselekvő népszolgálatot, az egyetemes erdélyi és összmagyarság pedig az elmélet és gyakorlat nagy ívű összekapcsolását, az emberi tartás máig ható példáját. Ebből a példából a mai nemzedék a ma feladatainak, tennivalóinak és cselekvési programjának megfogalmazásához meríthet erőt, állhatatosságot és módszertant.
Faluszemináriumok, a vidék monografikus társadalomrajza és fejlesztése: Venczel életműve tehát időtálló és megkerülhetetlen. E bő két évtized alatt részben a tulajdonviszonyok helyreállítása révén lassan tisztul a rendtartó székely falukép, és a folyamat össztársadalmi vonatkozásban is elindult: szervezeteink, intézményeink vannak, egyetemünk lett, utóbbi anyaországi segítséggel...
Az önálló Bolyai Egyetem megszületése nagy dolog volt a második világháború után. Ismerjük a román egyetemmel való összeolvasztása körülményeit, Szabédi tragikus tiltakozását, a Ceausescu-rendszer beolvasztó törekvéseit. A rendszerváltozás nagy reményeket és nagy csalódásokat is eredményezett, létrejöttek szervezetek, intézmények, lehetőségek, amelyekkel nem kis mértékben élt is az erdélyi nemzetrész. Jó, hogy a Babes–Bolyai, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia különböző karain egyaránt gyarapodtak az anyanyelvű továbbtanulás esélyei, amelyeket megalapozott, jól kiegészített több anyaországi felsőoktatási intézmény kihelyezett tagozata. Végre van olyan anyaország, amely nemcsak szimbolikusan, hanem tettekben is odaáll a határain túlra szorult nemzetrészek törekvéseihez, beleértve a területi és kulturális autonómia – egyébként a kontinensen bevett – jogos igényét is. Bár a magyarországi társadalom szétzilálásáért, atomizálásáért, nemzeti tudatának gyengítéséért hét évtizede belső és külső destruktív erők nagyon sokat tettek, tesznek, mégis létezik egy hol búvópatakként alig látható, hol elemi erővel feltörő nemzeti szolidaritás, aminek számtalan jelét tapasztalhatja erdélyi, délvidéki, kárpátaljai, felvidéki és a többi még távolabbra szakadt közösségünk. Az erdélyi magyar egyházak, iskolák, szakmai és civil szervezetek, színházak, öntevékeny művészeti csoportok szerepe kimagasló az anyanyelv, a kulturális identitás megtartása érdekében. A meglévő jogokkal élni, a be nem tartottak betartatásáért és a meg nem lévők eléréséért pedig küzdeni kell, önmaguktól még sehol, sohasem teljesültek. Mindehhez hazai közös nevező, anyanemzeti és nemzetközi melléállás, szövetségesek keresése és közös fellépés szükségeltetik – ez is az egyik tanulsága a venczeli életműnek.
Hogyan jellemezné a boldogemlékű Márton Áron és Venczel József kapcsolatát?
A csíkszentdomokosi születésű főpap máig ható karizmatikus alakja, lobogó fáklyája volt a 20. századnak – nemcsak szűkebb pátriájában, hanem az egész magyar nyelvterületen. Lelkiismeretére hallgatva Venczel József Márton Áron jobb keze volt a katolikus ifjúsági mozgalomban, majd utána folyamatosan. Az egyházfő oldalán a párizsi békeszerződés nemzetiségi igazságossága érdekében is megtette a maga szaktudományos lépéseit. Osztozott a nagy székely püspök sorsában az ellene folytatott koncepciós perben, majd utána is a börtönévei során. Ezek után az sem véletlen, hogy a tudós búcsúszertartását a Házsongárdi temetőben Márton Áron vállalta, igen bensőséges szavakkal emlékezve elhunyt földijére, eszme- és harcostársára.
Székely András Bertalan A híd, amely összeköt című könyve életének, munkásságának hat évtizedét foglalja össze. Megfogalmazná a szakmai, emberi ars poeticáját?
Szakmai munkásságom értékelésére nem vagyok hivatott, tegye azt meg más a megjelent köteteim, tanulmányaim, cikkeim, szerkesztéseim, megszólalásaim alapján. Megpróbálok afféle hídként működni ember és ember, csoportok, népek, határokkal elválasztott nemzetrészek, hitvallások, világnézetek között. Merthogy a mestereim ráébresztettek, később pedig a magam tapasztalatai ebben csak megerősítettek: nem azt kell keresnünk egymásban, ami szétválaszt, hanem azt, ami összeköt. A gyökereim katolikusak, reformátusok és unitáriusok, igyekeztem megismerni az alapvető hittételeiket, s bár az Úr a kálvini közösség felé irányított, valahol mindhárom vallást a magaménak érzem, sohasem voltam hajlandó kijátszani egyiket a másik ellen. Nemzetiségekkel foglalkozva, kutatóként magamévá tettem egyfelől a venczeli alapelvet, miszerint a feltárt valóság alapján cselekvési program megfogalmazására és konkrét javító lépésekre is szükség van, igyekeztem a lehetőségekhez mértem mindháromból kivenni a részem. És hát – amit nemigen mondtunk ki sokan – megfogalmaztam, hogy nincs kétféle mérce a határon túli magyarok és a magyarországi nemzetiségek vonatkozásában. Bár nyilvánvalóak a kétféle közösségek szociológiai jellegzetességeinek, kisebbségi sorba kerülésének, településszerkezetének, identitásának a különbözőségei, etikailag nem szabad másféleképpen viszonyulni hozzájuk, segíteni szükséges őket a megmaradásban, jogaik érvényesítésében. Mindezt következetesen, természetesen vállalva a magunk értékeit és önazonosságát, ésszerű kompromiszszumokra igen, megalkuvásra viszont sohasem hajlandóan... Az emberi hitvallásból nem maradhat ki a család, a legszűkebb mieinkért való tenni akarás, ami semmivel sem a közszolgálat mögé, hanem mellé kívánkozik. Négy – feleségem első házassága révén öt – gyermek, együttesen négy unokánk bőségesen szolgáltat kötelezettségeket s természetesen örömöket, gondokat is, de értelmet mindenképpen a létezésünkhöz, egyben jelenti az életünk, küzdelmeink meghosszabbítását. A családnak, a szűkebb-tágabb szakmai, vallási, civil, lakóhelyi közösségeinknek egyaránt meg kell próbálnunk használni. A kör pedig a magunk nemzetének a szolgálatával válik teljessé. Aki azt állítja, hogy mindezeket kikerülve, közvetlenül az emberiséghez csatlakozik, az valószínűleg tévúton jár.
Szekeres Adorján
Székely András Bertalan
1952. július 7-én született Budapesten. A Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán 1977-ben földmérő mérnöki, az ELTE BTK-n 1981-ben művelődésszociológusi oklevelet szerzett. 1990–1996 között a Határon Túli Magyarok Hivatala osztályvezetője, 1998–2006 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának nemzeti és etnikai kisebbségek főosztályán dolgozott, jelenleg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi kapcsolatok főosztálya külkapcsolati és nemzetiségi kulturális együttműködésének osztályát vezeti. A tudomány- és művelődéstörténet, a nemzeti identitás, a magyarság és a szomszéd népek múltbeli és jelen viszonya, a Kárpát-medencei nemzetiségi kérdés, a nyelvi-kulturális asszimiláció és integráció, a kisebbségpolitika kérdésében három évtizede végez társadalomkutatásokat, tart tudományos és ismeretterjesztő előadásokat, és tesz közzé publikációkat Magyarországon és külföldön. Számos kitüntetése közül a Magyar Kultúra Lovagja címet 2004-ben a határon túli magyarságért végzett munkájáért kapta meg.
Krónika (Kolozsvár)

2013. november 6.

Autonómia: előre menekül az RMDSZ
Előre menekül az RMDSZ: Borbély László, a szövetség politikai alelnöke bejelentette, hogy törvénytervezetet nyújtanak be a Székelyföld területi autonómiájáról.
Borbély hangsúlyozta, hogy a vasárnapi nagy menetelés a magyar közösség szolidaritását mutatta meg. Hozzátette, az RMDSZ két hónap alatt befejezi a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét. „Dél-Tirolban és Finnországban pozitív példák vannak, amelyeket át lehet venni, de mindez a többség politikai akaratától függ” – mondta. Az RMDSZ alelnöke szerint a magyar közösség üzenete az, hogy „nem lehet figyelmen kívül hagyni Románia 1,3 millió lakosának akaratát”.
Mindez kimondottan jól hangzik, a körülmények ismeretében azonban inkább úgy tűnik, hogy az RMDSZ így akar ismét az előtérbe kerülni. A székelyek nagy menetelésében ugyanis csupán másodhegedűsként vett részt – hasonlóan a többi magyar párthoz, lévén hogy a megmozdulást a civil szervezetként nyilvántartott Székely Nemzeti Tanács szervezte. Bár a civil kezdeményezés körül kialakult összefogás jól hangzik, azért a magának a romániai magyar közösség első számú képviselete címet vindikáló szervezet nem tűrheti, hogy mások vigyék el a show-t. Ha már az SZNT újdonságként több mint ötven kilométeres élőlánc ötletével állt elő, amely több mint százezer embert mozgatott meg, és megmutatta a bukaresti hatalom felé, hogy a magyarok részéről valós igény mutatkozik az autonómiára, akkor illik valami ennél is nagyobb szabású akcióval előállni. Ezért aztán – hogy ismét magához ragadja a kezdeményezést az autonómiaküzdelemben – előállt az autonómiatörvény ötletével. Ez abból a szempontból jó húzás, hogy riválisai hasonló kezdeményezéssel nehezebben tudnának előállni, lévén hogy jelenleg az RMDSZ az egyetlen, parlamenti képviselettel rendelkező magyar politikai szervezet. A tervezettel kitűnően lehet kampányolni a jövő tavasszal esedékes európai parlamenti választások előtt. Az pedig, ha a román többségű parlament vagy a kormány elsüllyeszti, vagy hátráltatja a szavazási procedúrát – amelynek kapcsán jelen állás szerint aligha várható más eredmény, mint az elutasítás –, szintén csak az RMDSZ malmára hajtja a vizet, hiszen még így is az erdélyi magyar önrendelkezések magányos parlamenti szélmalomharcosának szerepében tetszeleghet. Különösen úgy, hogy ellenzékben van, tehát nem köti a kezét semmilyen, a kormányzás fejében megkötött politikai alku, miszerint a kormányszereplésért cserében csak visszafogottan vagy egyáltalán nem bírálhatja Románia kisebbségpolitikáját. Mindennek nyomán – bár nem vonható kétségbe, hogy az RMDSZ vezetői is óhajtják az autonómiát – nehéz nem észrevenni a rövid távú politikai megfontolásokat, a pártérdeket a kezdeményezés mögött. Az ezzel kapcsolatos aggályokat azzal oszlathatnák el, ha a tervezet kidolgozásába a többi magyar szervezetet is bevonnák.
Autonómiamenet: újszerű üzenet
Egyébként a székely meneteléssel újabb nagyszabású autonómiamegmozduláson van túl az erdélyi magyar közösség, és az esemény kapcsán érdemes annak – legalábbis Erdély tekintetében értett – újszerűségét kiemelni. Szakított ugyanis azzal a gyakorlattal, hogy a városok utcáira, tereire gyűjtik össze az embereket, és ez mindenképpen pozitívum, hiszen a tüntetések előbb-utóbb óhatatlanul unalmassá, megszokottá, érdektelenné válnak. Egy ilyen látványos akció azonban alkalmas arra, hogy felrázza az embereket, hogy több embert bírjon rá a részvételre, mintha csak egy egyszerű utcai megmozdulásról lenne szó. Arról nem is beszélve, hogy a követelések címzettjei, illetve a román média is nagyobb eséllyel figyel fel rá – ami ezúttal be is igazolódott. A demonstráció abból a szempontból mindenképpen beteljesítette a hozzá fűzött reményeket, hogy tömegerőt tudott felmutatni, hogy jelezte a bukaresti hatalom felé: az önrendelkezés nem csupán néhány magyar politikus vesszőparipája, hanem az erdélyi és partiumi magyar közösség jelentős részének valós igénye. Emellett azért is fontos, mert az összes, egyébként egymással hadakozó romániai magyar politikai alakulatot fel tudta sorakoztatni az ügy mellett. Ezúttal az időpontválasztás is szerencsés volt, nem szorította háttérbe más, a bukaresti sajtó érdeklődésére inkább számon tartott rendezvény, mint tavaly a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen Sepsiszentgyörgyön szervezett, az Igazság Napja nevű tüntetést Traian Bãsescu államfő kisebbik lányának, Elenának az esküvője, amely minden román médiumban elnyomott, eljelentéktelenített bármilyen más eseményt. Ennek nyomán a román hírcsatornák kiemelt hírként, a nap eseményeként tálalták a megmozdulást, ami már önmagában eredmény. Más kérdés, hogy a hírtelevíziók jelentős része megpróbálta lejáratni a rendezvényt. Egyrészt azzal, hogy megkísérelték elbagatellizálni azt, mondván, százezres nagyságrend helyett csupán 15 ezer résztvevő volt jelen – ez a tényekkel köszönő viszonyban sem nagyon levő információ amúgy a csendőrségtől származik. Másrészt pedig azáltal, hogy kevés kivétellel jórészt olyan szélsőséges román politikusokat szólaltattak meg, akik kapcsán egyértelműen tudni lehet, hogy a székely menetre használt legenyhébb jellemzésük az „alkotmányellenes”, valamint „az ország egységes nemzetállamisága elleni merénylet” lesz. A nap során legtöbbet szereplő román politikussá ezáltal Bogdan Diaconu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti képviselője vált, aki rendszerint semmilyen konkrét politikai vagy gazdasági kérdéshez nem szól hozzá, politikusi tevékenysége gyakorlatilag kizárólag a magyarellenes nyilatkozatokban merül ki. (A honatya a hét elején bűnvádi feljelentést tett a menetelés szervezői ellen, később azonban visszavonta keresetét.)
Menetrendszerű román reakciók
A román politikum amúgy a várható módon reagált. Diaconu mellett a másik kormánypárt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Crin Antonescu is azt vizionálta, hogy valakik „enklávét” akarnak az ország közepén létrehozni, az ellenzéki Demokrata-liberális párt (PDL) vezető politikusa, Anca Boagiu pedig Victor Ponta kormányfő nyakába próbálta varrni a megmozdulást, mondván: a tüntetés annak nyomán jöhetett létre, hogy a miniszterelnök Koszovó elismerésének a lehetőségéről nyilatkozott. Ezek a reakciók nem meglepőek, hiszen a román pártok körében ma is megszokott gyakorlatnak számít, hogy magyarellenes nyilatkozatokkal próbálnak szimpatizánsokat szerezni maguknak. Ezen nyilatkozatokkal azonban tulajdonképpen még jó szolgálatot is tesznek az önrendelkezés ügyének, hiszen csak még elszántabbá teszik az autonómia követelőit. Konkrétabb kellemetlenség is akadt, és nem kell megrögzött összeesküvéselmélet-hívőnek lenni ahhoz, hogy a Csíkszeredában kibérelt különvonat vasárnap kiderült „váratlan meghibásodását” ne tekintse véletlennek az ember. Pozitívum azonban, hogy olyan hírcsatorna is akadt, amely megpróbált objektíven tájékoztatni az eseményről, így annak valós céljairól is értesülhettek a román nézők. Márpedig az ilyen és ehhez hasonló rendezvények legfőbb célja épp ez: a bukaresti politikum mellett a szélesebb román közvélemény is értesüljön a magyarok igényeiről, valamint arról, hogy azok nem sértik egyetlen román nemzetiségű állampolgár érdekeit sem. Emellett ugyanakkor fontos célpont a nemzetközi közvélemény is, ezért vélhetően az is pozitív eredményeket hoz, ha az ilyen rendezvények szervezésekor a külföldi sajtó képviselőivel is fölveszik a kapcsolatot. Az önrendelkezés ügyének ugyanis még akkor is segíthet, ha bekerül a nemzetközi köztudatba, és ha az Európai Bizottság visszautasította az illetékességét a kisebbségi ügyek uniós szintű rendezését célzó kezdeményezést. Ezáltal ugyanis fölkelthető a nemzetközi közvélemény rokonszenve az ügy iránt, ami megfelelő nyomásgyakorló eszköz lehet mind a bukaresti, mind a brüsszeli illetékesekkel szemben. Mindent összevetve tehát a székely menet alapvetően jól sikerült akciónak tekinthető. Az önrendelkezés szempontjából pozitív hozadékai lehetnek, ha a jövőben megrendezendő autonómiamegmozdulások is hasonló, újszerű és formabontó módon nyilvánulnak meg. Legalább ennyire fontos azonban az is, hogy továbbra is teljes körű, összpárti támogatást élvezzen minden, az autonómiát célzó kezdeményezés.
Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport
Krónika (Kolozsvár)

2013. november 6.

Diákokat díjaztak az emlékkonferencián
A csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola tanulói nyerték el a Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedő első három díját.
Az első helyezettek a Venczel József Tudományos Konferencia zárórendezvényén, a Venczel család jelenlétében mutatták be munkájukat kedden, a megyeháza márványtermében.
„Pusztinai „szokás-morzsák” az emberi élet sorsfordulóihoz címmel írtunk dolgozatot. A születéshez, párválasztáshoz és a halálhoz kapcsolódó szokásokat próbáltuk összegezni” – mondta Timaru Carina, a Kájoni János Szakközépiskola diákja, aki csapattársaival, Kedves Orsolyával és Timár Kingával közösen nyert első helyezést. Előadásmódjuk nem volt hétköznapi, pusztinai altató- és siratódalokat hallhatott Carinától a hallgatóság. Második díjat Csíki Zsolt, Kopacz Szilvia, Szőcs Erika, míg harmadik helyezést Nagy Kinga, Datki Anita, valamint Domokos Lívia kapott, szintén a Kájoni János Szakközépiskolából. A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium diákjai a megyei önkormányzat különdíját vehették át Burus Siklódi Botond megyei önkormányzati képviselőtől. A vetélkedőre összesen kilenc csapat jelentkezett, minden résztvevő minőségi dolgozatot mutatott be, méltatta Telegdy Balázs, a Sapientia EMTE tanársegédje.
Előadások a második napon
A Venczel József-emlékkonferencia második napján, a tanulók díjazását megelőzően több előadás is elhangzott Venczel József falukutató munkássága kapcsán. Szász István Tas nyugalmazott orvos, író Venczel József, a Hitel alapítója és szellemiségének meghatározója akkor elhangzott – mának is szóló – hiteles üzeneteiből címmel tartott előadást, Darvas Kozma József római katolikus esperes Venczel József eltelt élete, ahogyan felesége látta címmel; Ambrus Tünde, a Kájoni János Szakközépiskola tanára Székely falutízesekről szóló gondolataim Venczel József tiszteletére címmel mutatta be dolgozatát, Telegdy Balázs, a Sapientia EMTE Társadalomtudományi Tanszékének tanársegédje pedig Venczel József és a bukaresti Szociológia Iskola viszonyáról beszélt a jelenlévőknek.
Köszönet a szervezőknek
A konferencia záróünnepségén a Venczel család képviseletében Venczel József, a társadalomkutató fia mondott köszönetet a szervezőknek és mindazoknak, akik megőrzik és továbbadják édesapja munkásságát és szellemiségét. A rendezvény zárásaként Kósa István, a Sapientia EMTE Műszaki és Társadalomtudományok Karának dékánja szólalt fel és osztotta meg gondolatait az erdélyi szociológusról, Venczel Józsefről. Mint mondta: azon körülmények között, ahová került, utalva a tudós börtönéveire, mindig ember tudott maradni.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

2013. november 6.

Szabadok csak egymás által lehetünk (Levél román honfitársainkhoz)
Honfitársak, testvéreink a bajban, a kor szorításában, a túlélés reménységében, a megmaradni akarásban – ha más oldalról nézve is, más arccal, más lélekkel, más nyelv szavaival is fogalmazzuk meg – egyek vagyunk.
Meg akartok maradni Ti románnak, embernek, és meg akarunk maradni mi magyarnak, embernek. Ezen a földön, ahol élünk, és ahol éltek őseink sok évszázadon át. Abban is egyek vagyunk, hogy a kor eltorzította, eltorzíthatta arcainkat, s néha a lelkünket is. Nagy költőnk, Illyés Gyula írta: „Mert olyanokat éltünk meg, amire / ma sincs ige. / Picasso kétorrú hajadonai, / hatlábú ménjei / tudták volna csak eljajongani, / vágtatva kinyeríteni, / amit mi elviseltünk, emberek, / amit nem érthet, aki nem érte meg, / amire ma sincs szó s tán az nem is lehet már, / csak zene, zene, zene, olyan, mint a tietek.” Igen, csak zene, csak zene, csak zene. Olyan, mint a tiétek – melyet nem csak a ti Enescutok, a mi Bartókunk is halhatatlanná és világhírűvé tett, és mint a miénk, melynek csodálatosabb darabjait ez a föld őrizte meg, melynek neve: Erdély. Ha e szót kiejtem, eszembe jut az is: Ardeal. Majdnem teljesen közös a szó, s egyet is jelent. Erdőelve – erdőn túl – és valahogy így – a ti nyelveteken – dombon túl? Vagy innen? Összecsendül a múltunk, akkor is, ha sokszor nektek más, és nekünk más volt, ami fájt. Csökkenteni kölcsönös feladatunk. Főleg, ha egymásnak okozzuk. Amikor október 27-én, azon a csodálatos napon, verőfényben, a mosolygó ég alatt magam is ott vonultam a százötvenezernyi embert egybefogó menetelésen, tudjátok-e, hogy nem ellenetek meneteltünk. Értetek is! Mert ti is többé váltok, ha lehántjátok szívetekről a gyűlöletet – melyet külső szándék, külső akarat ültetett, s ültet folyamatosan belétek, mert a baj nem bennetek és nem is bennünk rejlik, hiszen ti is és mi is emberként akarunk élni, hanem abban az erőben, mely a gyűlöletet hinti, s szándékszik hasznot húzni belőle. Aljas erő, gonosz és embertelen! Én Sepsiszentgyörgyön a háború utáni, 90 százalékában magyar városban gyermekeskedtem. Édesanyám azt mondta nagy-nagy szeretettel: fiúkám, mindenkinek, akit ismerünk, köszönni kell. A magyarnak magyarul, a románnak románul, „mert ez így illik!” S életem nagy élménye, amikor a magam Bună ziuajára ez a válasz jött: Jó napot kívánok! Olyan jól esett, hogy még ma is beleremegek… Akkor, 27-én is húzott el mellettünk bákói, vaszlói, teleormani rendszámú kocsi, a benne ülők arcáról szelíd mosolyt olvastam le. Pedig haragudhattak volna ránk, hiszen miattunk lassabban, nehezebben haladhattak. De hiszem, hogy sokan vannak köztetek, akik érzitek, hogy igazunk van. Hogy szeretni a szülőföldet nem bűn. Szeretni a múltunkat, népi és nemzeti kultúránkat, a dalainkat, ami más, mint a tiétek, a kéket és aranyat, a napot és holdat, vagy a piros-fehér-zöldet, azaz: szimbólumainkat – ezek a mi „etnikai jellegzetességeink” –, nem bűn. Mint ahogy nektek is értéket jelentenek dalaitok, táncaitok, s szent a piros-sárga-kék. S a nyelvünket szeretni, ezen a nyelven is rebegni, hogy: „Ezernyi álmos kismadár, fészkén lel altató tanyát, / S elrejti lombok lenge sátra, Jó éjszakát!” Érzitek a dallamát, be gyönyörű, ahogy Eminescu magyarul megszólal. De bűn azt mondani – Emil Ciorannal idézem, az ő fájdalmával is mondom –: Dögöljön meg a szomszéd kecskéje. Az efféle vétkek nagyon ismerősek korunkban. Amikor úgy hisszük: csak én vagyok! Csak az én akaratom! És lopok, csalok, kirabolok egy országot, s hogy eltereljem a figyelmet a magam aljasságáról, azt mondom: „Nem lesz magyar orvosi fakultás!”, „Törvénytelenül lebeg a székely zászló” – és törvénytelenül, törvényen kívül vagyunk itt mi is! Vagy hogy „A magyarok miatt éltek rosszul!” Hiszem, érik az idő, hogy megértsétek: nem vagytok többek azáltal, ha minket kevesebbé akarnak tenni vezetőitek. A spanyolok sem lettek kisebbek azáltal, hogy a magukéval egyenrangúnak nevezték a katalán és valenciai nyelveket, s megadták az ott élő népeknek az autonómiát. Mindenkinek a legszentebb az a nyelv, melyet édesanyjától kapott! Vagy moldáviai testvéreitek sem kevesebbek azáltal, hogy autonómiát adtak a gagauzoknak, a köztük élő oroszoknak. S az olaszok sem kevesebbek Dél-Tirolért, sőt, ők is jobban élnek ott, mert a szabadság csodákat művel, és az én szabadságom lehet a te szabadságod is. Belgium 120 000 németnek adott autonómiát, a hollandok a frízeknek, a finnek a svédeknek. Finnországban a velünk azonosan 6 százaléknyit kitevő svéd államnyelv! Mert mögötte a közös múlt, akárcsak mimögöttünk. S rosszabb lenne ezért a belgáknak, finneknek, vagy a hollandoknak a frízekért? Ti sem vagytok többek azzal, hogy azt mondhatják a ti országotokra: Európa legnagyobb rabnépe él benne. Vagy hogy miniszterelnökötök, miniszterelnök-helyettesetek azt mondja: „Majd megtanítjuk őket arra, hogy Romániában élnek!” És közben a volt miniszterelnökötök – aki ugyanezt mondta –, és a volt kormányaitok sok-sok tagja börtönben ül mint tolvaj. Mert saját népét lopta meg, rabolta ki. Rá kell jönnötök: velünk terelik vagy akarják elterelni figyelmeteket a maguk aljasságáról, az ország vezetésére való alkalmatlanságukról. Ama gyönyörű vasárnapon én is kiabáltam: Auto-nómiát! Auto-nómiát! Igen, itt, Erdélyben, ahol 1568-ban törvénybe is foglalták – a világon elsőként – a lelkiismeret szabadságát. Azt, hogy mindenki a maga hitével, a maga nyelvén dicsérje az Urat! És ahol volt autonóm Fogarasföld, autonóm Beszterce-Naszód és autonóm Máramaros is az ugyancsak autonóm Szászföld és Székelyföld mellett. Erdély egy kicsi Svájc volt, és lehetne ma is. Ha én szabad vagyok, nem jelenti, hogy te is nem lehetsz ugyanúgy szabad! Boldognak csak olyan hazában érezheti magát az ember, amelyiket magáénak is érez. S ez a haza, ez a szűkebb pátria, melyről azt mondta egy sor politikusotok, s mondják, ismétlik, mint a papagájok, mit sem törődve a valósággal, hogy nincs is Székelyföld! Egyetlen román kiadású térképen sem szerepel neve, holott közel egymillió magyar él itt, s a székely székek, sajátos közigazgatási egységeink több mint félezer éven át léteztek, akárcsak Fogarasföld, Ţara Făgăraşului! az egykori Magyarországon.
A múltat kitörülni a lelkünkből nem lehet. Nem bűnünk, hogy Isten székely-magyarnak teremtett bennünket. S ti is többek, szabadabbak lesztek, ha mi is szabadok lehetünk.
Gazda József
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. november 6.

Sajtóprésben az erdélyi magyarság
Valamennyi újság, rádió, televízió örül, ha nézettsége, olvasottsága nő, s valójában mindent meg is tesz ennek érdekében, tehát semmi rendkívüli nincs abban, hogy az ETV, azaz az Erdélyi Magyar Televízió is a Kisebbségi Kutatóintézet nemrég végzett felmérései alapján nyugtázhatta: az erdélyi magyar háztartások 58 százalékában jelen van, s hogy az elmúlt három év alatt nézettségük 20,3 százalékról 35,8 százalékra nőtt.
Lehet, kissé elrugaszkodott az említett nézőszám, de fogadjuk el, hisz végül is az ETV-nek vannak igen jó és tanulságos műsorai, egyebek közt a Kós Károly Akadémia előadásainak közvetítése, a magyarországi televízióktól átvett hazai művészportrék, az eredeti és vonzó főzőműsorai, fiatalos és lendületes magazinjai. Igaz, „nem agresszív”-nek titulált híradójuk amolyan fából vaskarika, ugyanis a hír az hír, objektív és pontos, nem lehet sem szelíd, sem agresszív, csak ha a szerkesztő – minden bizonnyal politikai sugallatra – ezzel a jelzővel illeti. Pucérra vetkőztetve inkább azt jelenti: szót sem ejtünk az RMDSZ ellenzékének rendezvényeiről, nem adunk helyet más vélemények megfogalmazóinak, azaz kiszorítjuk a másságot műsorainkból.
Ám a legnagyobb gubancot mégis a Sajtóprés című műsor jelenti, ahol néhány „sajtómunkás” úgy osztja az észt, hogy megfagy a lélek is az emberben. Értjük mi Gáspárik Attilát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatóját, meg kell szolgálnia, hogy igencsak közepes képességű aktorként az RMDSZ marosvásárhelyi klikkjének jóvoltából az elmúlt huszonvalahány esztendőben igazán jelentős pozíciókat sikerült elnyernie, köztük a színház igazgatói posztját is, de mintha esetében nem működne Mikszáth Kálmán dzsentri hősének ama meggyőződése: ha hivatalt kap az ember, eszet is ad hozzá a Jóisten. Hogy mélyen lenézi a székelység minden törekvését, küzdelmét, harcát, hogy legutóbbi nagy megmozdulásunkat is amolyan maoista nagymenetelésnek titulálta, s csak amiatt érez mély felháborodást, hogy színháza igazgatóját Bukarest, nem a helyi politika nevezi ki – önmagát jellemzi, s a marosvásárhelyi nyomott, megalkuvó hangulatot sugározza a nézők felé. Parászka Boróka sem szabadul budapesti liberális mentorai bűvköréből, s amolyan másodrendű, elvetendő, székelykedő attitűdnek tekinti az erdélyi autonómiaküzdelmeket, szinte kikérve valamilyen magasabb rendű eszme nevében, hogy nemcsak a nyomorgó cigányság felemelésének kérdése áll a romániai magyarság politikájának homlokterében, hanem amolyan békaügető-versenyszerű autonómiatüntetéseket szervez. Érdekes mód, megvalósult joggyakorlatot lát, s magyar feliratokat ott is, ahol nincsenek, s akár a jó öreg bürokraták, folyamatosan írásos összefoglalóban tájékoztatná a megye és Marosvásárhely román vezetőit a megvalósult kisebbségi jogokról. Úgy tesz, mintha beadványokkal, törvénycikkelyek felsorakoztatásával jobb belátásra lehetne bírni – teszem azt – egy olyan rendőrfőnököt, aki visszaeső bűnözőnek nevez egy embert, aki soha bíróságot sem látott. Ráadásul gyanúsnak ítél minden civil tiltakozást, mert néha-néha valahol, valaki társaságában pártembereket is vélt felfedezni. A műsorvezetőnek, sajnos, nehezen forog a nyelve, s bele-belebonyolódik még a kérdésekbe is, nemhogy a vitát irányítani tudná. S mintha folyamatosan rettegne, hogy véletlenül az RMDSZ irányvonalától picit is elhajló vélekedés füle hallatára elhangzik. A Népújság alapító, tapasztalt és jó ideig regnáló főszerkesztője, Makkai János szemmel láthatóan érzékeli ugyan a nemzetiségi feszültségtől terhes társadalmi közeget, melyben véleményt fogalmaz, de mintha tartana Parászka Boróka fullánkosan pergő nyelvétől és globalizmustól terhelt, meglehetősen éles eszétől is. A Brassói Lapok főszerkesztőjének, Ambrus Attilának nagy ritkán megfogalmazott különvéleménye is túl halovány ahhoz, hogy egy mákszemnyit is fordítson az asztaltársaság által sugallt demoralizáló hangulaton: üljünk nyugton, esetleg fogalmazzunk beadványokat az épp regnáló hatalmasoknak, haladjunk az RMDSZ kijelölte úton, s drukkoljunk, mielőbb ismét kormányra jussanak, hogy nekünk is csurranjon-cseppenjen valami. Sajnos, kikopott körükből az a történész is, aki mérsékelt hangerővel ugyan és igen visszafogottan, de ellenvéleményt fogalmazgatott meg, így hát megy zavartalanul a hablatyolás, lesajnálás, ellenségkeresés, tőkéslászlózás, az anyaországi kormánytörekvések fitymálása, a jó itt és így nekünk hangulat gerjesztése.
A heti véleményműsor legnagyobb baja azonban, hogy uralja az a szájtartás, mely a szórvány- és tömbmagyarság helyzet- és magatartásbeli különbözőségeit kihasználva ellentétet szít. Hogy a Sajtóprésnek mindeddig nem volt civil kurázsija ahhoz, hogy markáns ellenvéleményt megfogalmazó újságírót, akár egy Bakk Miklós-mértékű, nemzeti gondjainkat összetettebben látó politológust is asztalához ültessen, egyfajta gyávaságra vall, de bizonyára úgy érzik, nincs olyan intellektuális erő Erdélyben, mely méltó lenne őhozzájuk.
Tudjuk, Marosvásárhely más világ, ma is hordja Fekete Márciusa tanulságait, félelmeit, megalkuvásait, féltik a törékeny és kétes egyensúlyt, melyet kínkeservesen teremtettek meg – csak azt felejtik, hogy önfeladásuk árát nem ők, hanem gyermekeik és unokáik fizetik majd meg.
Az ETV Medgyessy Péter tiszavirág-életű magyar miniszterelnök ajándéka Marosvásárhelynek, s mintha mindmáig pecsétként viselné magán az ügynökmúltú bankár-politikus habitusát is.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. november 6.

Kozma atya Nyárádmagyaróson misézik
A nyárádmagyarósi katolikus közösségnek tartott aranymisével zárja az elhívás ajándékáért hálát adó, pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját ünneplő jubileumi évét Kozma Imre atya november 10-én 13 órától. A Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke a Szent Imre tiszteletére szentelt kis templomban szentmisét celebrál, amelyet két évvel ezelőtt adtak át a közösségnek, amely közel száz esztendőt várt a kápolna megépülésére.
Két évvel ezelőtt vált valóra a kis létszámú nyárádmagyarósi katolikus közösség álma: kápolnaméretű templomban imádkozhatnak. A szeretetszolgálati útjai keretében Erdélybe gyakran ellátogató Kozma Imre atya 2005-ben érzett rá a helyiek lelki hontalanságára, arra, hogy közel száz esztendeje vágynak rá a katolikusok, hogy a kis faluban imádságos helyen gyűlhessenek össze. A Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője látogatását tervezés, lelkes adományok és tettek követték, támogatásával 2009-ben megkezdődött a nyárádmagyarósi templom építése. A kis templom átadása és felszentelése 2011 novemberében meg is valósult Kozma Imre atya papi jelmondata jegyében, ami 1963 óta, ötven esztendeje így szól: "Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre kész legyen!"
"A nemzetet nem lehet országhatárokkal körülvenni, hanem minden egyes magyar, éljen bár jelenlegi országhatárainkon kívül, a nemzethez tartozik. Egy nemzet vagyunk. Ezért a szomszédos országokban élő magyar testvéreink számára bármifajta együttműködés a lelki egységet szolgálja. Nagyban erősíti a Kárpát-medencében egy tömbben élő magyarok összetartozását" – mondta Kozma Imre atya.
A templom felszentelése után két évvel Kozma Imre atya méltóbb helyet nem is találhatott volna arra, hogy pappá szentelésének ötvenedik évfordulója alkalmából az elhívás ajándékáért hálát adó, júniusban egyhetes gyalogos zarándokúttal megkezdett jubileumi, aranymisés évét zárja.
"Amióta eszmélek, tudom, hogy magyarnak lenni elhivatottság is, ami magától értetődő felelősséggel jár. Nem véletlenül születik az ember egy nemzet családjába, hanem azért, hogy a nemzeti sajátosságok felismerésével, azok tudatosításával és elsajátításával szolgálja saját nemzetét s az egész emberiség javát. S mert hívő és az Isten szolgálatába szegődött ember is vagyok, azt is tudom, hogy amikor az Úr életet ad, nemcsak feladatot rendel hozzá, hanem felülről származó segítséget is ad. Ha az ember vállalja a Teremtő által kijelölt és felismert életutat, ezt a segítséget mindvégig tapasztalja. Máltaiként s szerzetes papként is erről szól az életem" – fogalmazott a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője.
"Kétségtelen, az isteni Szónak hatalmas az ereje, de mi lesz belőle a mi emberi ajkunkon, megérinti-e az emberi szíveket? Nekünk, papoknak nagy teher az igazság kényszerítő erejével élni, és a magunk esendőségét megtapasztalni. Ez a feszültség minden embert megpróbál, a papot hivatása miatt néha sarokba szorítja. Van-e kiút ebben a helyzetben? A ránk bízott isteni igazság megmenthető-e? A kérdés, mire számított Isten, amikor meghívott minket? Arra, hogy elfogadjuk hívását, és elhisszük, hogy kegyelmi támogatásával minden gyengeségünk ellenére reményt kelt az általunk hirdetett isteni szó, amit fenntartások nélkül odaadott életünk igazol. Nehéz az igehirdető, a tanúságtévő élete egy olyan világban, amely mindent, ami valódi, cinizmussal fogad és hiteltelennek tart" – mondta hivatásáról Imre atya.
Népújság (Marosvásárhely)

2013. november 6.

Professzorok Erdélyben
Professzorok Erdélyben címmel szervez előadás-sorozatot Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Professzorok Batthyány Köre Marosvásárhelyen és Csíkszeredában, a Sapientia EMTE együttműködésével. Az első előadásra november 7-én délután 6 órától kerül sor a marosvásárhelyi Vártemplomban. Mit kell tudni a Professzorok Batthyány Köréről és honnan jött az előadás-sorozat ötlete?
Zsigmond Barna: – A Professzorok Batthyány Köre 1995 óta létezik, annak érdekében, hogy keretet biztosítson a polgári értékrendet magukénak valló és érvényesítéséért tenni akaró egyetemi tanárok közös munkájának. A kör tagjai rendszeresen találkoznak, hogy választ keressenek a hazai és nemzetközi közéletben felmerülő, a jövőt befolyásoló kérdésekre, majd véleményüket nyilvánosságra hozzák.
Az előadás-sorozat megszervezésének ötlete egy beszélgetés során alakult ki. Egy szerencsés egymásra találás történt a Professzorok Batthyány Köre, a Sapientia EMTE és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa között. Fontosnak tartjuk azt, hogy a tudomány eredményei eljussanak az emberekhez közérthető formában. Emlékszünk rá, milyen nagy sikert aratott Erdélyben is a televíziókon keresztül figyelemmel követett Mindentudás Egyeteme előadás-sorozat. Természetesen azt nem lehet megismételni, de annak mintájára szeretnénk közelebb hozni az érdeklődőkhöz az egyes tudományterületek eredményeit. Ehhez a kezdeményezéshez örömmel csatlakozott a Professzorok Batthyány Köre is, ők vállalják azt, hogy neves professzorok jöjjenek Erdélybe és népszerűsítsék a tudományterületüket.
Visy Zsolt régészprofesszor Anyanyelvünk megőrzése és ápolása a globalizálódó világban címmel tart előadást november 7-én a Vártemplomban.
Miért fontos Marosvásárhelyen anyanyelvről, annak megőrzéséről és ápolásáról beszélni?
Marosvásárhely kiemelt fontosságú a kultúra szempontjából. Ebben a városban ugyanakkor nap mint nap meg kell küzdeni az anyanyelv használatáért akár az oktatásban, akár a közigazgatásban, akár a mindennapi életben. Marosvásárhely kiemelt fontosságú a főkonzulátus, de a Professzorok Batthyány Köre számára is, a magyar nyelvű oktatásban pedig nagyon fontos szerepet tölt be a Sapientia EMTE, így szervezzük közösen az előadás-sorozatot. Minden érdeklődőt szeretettel várunk tehát a Vártemplomban, november 7-én, csütörtökön 18 órától.
Népújság (Marosvásárhely)

2013. november 6.

1956 tanulsága: kitartás kell a siker érdekében, de megéri
Óriási idő telt el azóta, hiszen 57 év több, mint egy fél évszázad, legalább két új generáció nőtt fel ezalatt, és az 56-os események szemtanúi, vagy résztvevői közül már nagyon kevesen élnek. Az Isten akkor, ezekben a nehéz napokban velem volt, mert még itt vagyok és emlékezem
Az októberi eseményekre senki nem számított. Bár bizonyos dokumentumok, állítólag bizonyítják, hogy az 1956-os forradalom szervezetten előkészített volt, az október 23-án elkezdődött megmozdulás, a magyar fiatalság, később az egész nemzet spontán megmozdulása volt. De erről vitatkozzanak a történészek. Az biztos, hogy Sztálin 1953. március 5-én bekövetkezett halála után, a szovjet vezetés hatalmi vetélkedései következtében, egy bizonyos enyhülési folyamat indult a csatlós államok politikájában. Sok társammal együtt, saját bőrömön is éreztem, hogy valami különleges változás történt, mert mint a román gulág egyik rabja, megmenekültem a Duna-csatorna szörnyűségeitől – 1953 nyarán a kanális munkálatait leállították (alig három hónapot töltöttem ott), és sok ezer politikai fogoly fellélegzett
A magyar politikában is komoly változások történtek, az akkori, elég zavaros helyzet történelmi kiértékelése azóta is tart. A magyar értelmiség reformokat várt a kommunista vezetéstől, és ezek az elképzelések először az 1955 márciusában megalakult Petőfi Kör vitáin fogalmazódtak meg. Ami néhány évvel azelőtt még elképzelhetetlen volt, az 1956 tavaszán, nyarán már valóság lett, hiszen a pártot, a vezetést a nyilvánosság előtt is bírálták. Októberben a diákok kezdtek mozgolódni, és 16-án Szegeden egy új (a Párttól független) diákszervezet alakult, a MAFESZ (Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége). Egyik gyűlés a másikat követte, és a 22-én, a Budapesti Műegyetemen megtartotton már radikális követelések is elhangzottak.
Aradnak is emlékezetes volt október 22.
A szegedi „Tiszatáj” irodalmi folyóirat küldöttsége ezen a napon irodalmi estet tartott a Kultúrpalotában. A lapot egy szegedi egyetemistákból álló munkaközösség hozta létre még 1946-ban. A Tiszatáj nevet Péter László javaslatára adták a folyóiratnak, akit később 1957-ben letartóztattak, és a lap is megszűnt ideiglenesen. Az aradi látogatásról dr. Péter László egy önéletrajzi írásában, többek között így emlékezik: „Szeptemberben megszerkesztettük a Tiszatáj 1956. évi 5. számát, amely október 19-e körül készült el…. Október 19-én este zajlott le a József Attila Kör egyetlen ülése…. Minthogy másnap három napra az írócsoport küldöttségével Aradra utaztunk, csak kedden délután tudtam összejönni Fejér Dénessel... stb. Az aradi úton különös esemény nem történt. Irodalmi estünk sikerét elsősorban annak köszönhette, hogy nem volt benne közvetlen nyers, vulgáris politikai mondanivaló. (Egyedül tán Lődi versében, aki a Rajk-temetés hatása alatt a „Rákosi-önkény áldozatairól” írott versét olvasta föl. Ez a verse október 23-án vagy 24-én megjelent a Délmagyarországban, éppúgy, mint Gurszky István lázító „Rohanunk” c. verse is – ugyancsak október 24-én!) Az est bevezetőjét én mondtam: Arad és Szeged irodalmi kapcsolatairól beszéltem, majd célunkat a szocialista humanizmusban jelöltem meg”.
Dr. Pétert a forradalom leverése után a magyar államvédelem meghurcolta, de nem zárták be. Önéletrajzában egy kicsit bagatellizálja az aradi utat, de én jól emlékszem az új irodalmi hangvételre akkor este a zsúfolt Kultúrpalotában, ahol a tömegben ott nyüzsögtek a szekuritáte emberei is. Már az aradi állomáson, a szegediek fogadásán csodálkoztunk, mikor az aradi B. elvtárs üdvözletére: „Kedves szegedi elvtársak” az a válasz jött, hogy „Nem is biztos, hogy már elvtársak vagyunk”.
Az előadás után nővéremmel és többedmagammal, hátra mentünk az öltözőkbe, és szóba álltunk a fiatal szegedi költőkkel. Itt már védve voltunk a spiclik megfigyelésétől. Főleg irodalmi dolgokról esett szó (nővérem is versíró volt, és éppen egy előadó estre készültünk), politikai kérdéseket nem érintettünk, de emlékszem, hogy a hangulat már egészen más volt, mint nálunk, a párt és elvtárs szavak, még véletlenül sem hangzottak el, de forradalomról sem esett egyetlen szó sem.
Másnap a magyar rádióból aztán mindent megtudtunk. Lelkendezve, és borzongva hallgattuk a pesti híreket. Bennem a remény és félelem érzései váltották egymást. Reméltem, hogy a magyar forradalom átterjed Erdélyre, Romániára és talán a többi szocialista országra, és reméltem, hogy talán ezúttal a Nyugat is felfigyel ránk, és valami segítséget, vagy legalább támogatást kapunk. De azt is tudtam (hiszen három román börtönév volt a hátam mögött), hogy a kommunisták „államvédelme” jól szervezett, elszánt és könyörtelen, fegyveres lázadásnak sok sikere nem lehet.
November 4-én minden elveszett
Az irtózatos szovjet katonai túlerő durván eltiporta a magyar fiatalok forradalmát. Nekünk, magyaroknak, ez a nap, október 6. mellett, nemzeti gyásznap lett, a Nyugatnak pedig a „szégyen napja”. A szabad, kapitalista világ tétlenül, szemrebbenés nélkül végignézte a serdűlő korú magyar szabadságharcosok utolsó, kétségbeesett harcát a világ legnagyobb katonai hatalma ellen.
November 18-án, mikor az utolsó reményvesztett harcok dúltak odaát, nálam is megjelentek a pribékek. Nehéz napokat töltöttem az aradi és temesvári szekuritáte pincéjében, még három személlyel együtt. A gondviselés, és talán egy kis szerencse is velem volt, mert megúsztam. Magyar, fegyveres felkelés megszervezésével vádoltak, a szegedieken keresztül, a Petőfi Kör megbízásából kellett volna Aradon a helyi felkelést megszervezni. A vád nevetséges volt, de ha rám bizonyítják, legalább húsz évet kapok. A vád „koronatanúját” előzőleg nagyon „megdolgozták”, mikor szembesítették velem, megkínzott báb volt. Hihetetlen félelemben éltem meg ezeket az órákat, de valahogy a lélekjelenlétem megmaradt, és imádkoztam. Sikerült meggyőzni őket a vád ellentmondásairól, de egyik társamnak egy alibit is tudtam bizonyítani, így, csodák-csodájára, mindannyiunkat haza engedtek. Az biztos, a román kommunisták még soha nem féltették annyira a bőrüket, mint azokban a napokban. Még november közepén is, mindent becsomagolva várták a szekusok a fejleményeket, és ránk magyarokra, mint veszélyes forradalmárokra tekintettek.
Aztán végleg eldőlt a magyar forradalom sorsa, és Romániában is megkezdődött a bosszúhadjárat. Sok ezer magyar (és román) esett áldozatul az 56-os események utáni román tisztogatásnak. A megyénkből elinduló szervezkedéseknek sok barátom és ismerősöm esett áldozatul, voltak, akik csak többévi börtön után tértek haza, de sokakat kivégeztek (pl. a Szoboszlay-per fővádlottjaitAztán végleg eldőlt a magyar forradalom sorsa, és Romániában is megkezdődött a bosszúhadjárat. Sok ezer magyar (és román) esett áldozatul az 56-os események utáni román tisztogatásnak. A megyénkből elinduló szervezkedéseknek sok barátom és ismerősöm esett áldozatul, voltak, akik csak többévi börtön után tértek haza, de sokakat kivégeztek (pl. a Szoboszlay-per fővádlottjait).
A Nyugat tudatosan tűrte a kommunizmust
Az akkori események már a történelemkönyvek oldalain olvashatók, de látni, hogy a magyarság még mindig nem egységes 1956 megítélésében. Egyesek ki szeretnék sajátítani a forradalmi megemlékezést, mások azt mondják; amíg a hóhérok is köztünk vannak, nem lehet együtt ünnepelni. Én még élek a régiek közül, és vallom, hogy 56 küzdelmei nem voltak hiábavalók, hiszen a kommunista világ az első komoly sérülést szenvedte a magyar forradalom révén. Ma már tudom, hogy a Nyugat – saját politikai taktikája miatt – tudatosan még sokáig tűrte a kommunizmus jelenlétét Kelet-Európában, hogy aztán a nyakunkba varrjanak egy új diktatúrát; a pénz diktatúráját. A XXI. század elején ez ellen az új, nagyon veszélyes hatalom ellen indult meg a tiltakozás, és ezt 2010 óta már Magyarországon is érezzük. Az új forradalmat már nem fegyveres felkeléssel kell megvívni, hanem okos taktikával, és főleg széleskörű összefogással.
A kelet-európai kis nemzetek szoros egységére lesz a jövőben szükség, hogy a pénzhatalom egyeduralmát visszaszorítsuk, és ebben a harcban a magyarság példaadó lehet. Ahhoz viszont, hogy szomszédjaink bizalmát megnyerjük, egy erős magyar összefogásra is szükség volna, ami még várat magára. A következő szabadságharc hosszabb lesz, mint az 56-os nehéz harc volt, sok türelemre és kitartásra lesz szükség a siker érdekében, de megéri!
Ez a gondolat lehet ma 1956 tanulsága
A kelet-európai kis nemzetek szoros egységére lesz a jövőben szükség, hogy a pénzhatalom egyeduralmát visszaszorítsuk, és ebben a harcban a magyarság példaadó lehet. Ahhoz viszont, hogy szomszédjaink bizalmát megnyerjük, egy erős magyar összefogásra is szükség volna, ami még várat magára. A következő szabadságharc hosszabb lesz, mint az 56-os nehéz harc volt, sok türelemre és kitartásra lesz szükség a siker érdekében, de megéri!
Hollai Hehs Ottó, Németország
Nyugati Jelen (Arad)

2013. november 6.

Elnököt választ szombaton a Kulturális Autonómia Tanács
November 9-én, szombaton 11 órától a kolozsvári Bánffy-palota nagytermében ülésezik a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) – közölte kedden az RMDSZ sajtóirodája.
A 2012 áprilisában létrejött, romániai magyar tudományos, művészeti, művelődési és szakmai szervezetek döntéshozó fóruma rendes ülésének napirendjén a szövetségi elnök politikai tájékoztatója, a megalakulás óta eltelt időszak beszámolója, a testület szakpolitikai programjának kidolgozása, a működési szabályzat elfogadása, valamint a KAT elnökének és állandó bizottságának megválasztása szerepel – közölte Székely István főtitkárhelyettes, a KAT ideiglenes elnöke.
„A szombati ülés célja, hogy a civil társadalom és az egyházak széleskörű bevonásával beindítsuk azt a programalkotó folyamatot, amely 2014 nyaráig kidolgozza, és társadalmi vitára bocsájtja az egyes ágazatok részletes szakpolitikai programjait” – jelentette ki Székely.
A KAT ülésén bemutatják a Transylvanicum – Erdélyi Magyar Értéktár programot, amely az erdélyi magyarság teljesítményeit, eredményeit, védett- és kiemelt értékeit fogja csoportosítani.
,,A Hungarikum mintájára egy olyan értéktárat akarunk létrehozni, amely az erdélyi magyar személyeket: írok, költők, műfordítók, zeneszerzők, tudósok, sportolók, valamint az erdélyi magyar művészeti alkotásokat: képzőművészet, irodalom, színház- és filmművészet, néprajz, épített örökség, találmányok, élelmiszerek témakörökben összesíti” – fejtette ki Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős főtitkárhelyettese.
maszol/közlemény

2013. november 6.

Nagyváradi Irodalmi Napok első ízben
Idén első alkalommal kerül sor a Nagyváradi Irodalmi Napok elnevezésű rendezvénysorozatra, tudtuk meg Barabás Zoltántól, a Partiumi Írótábor Egyesület vezetőjétől, az esemény főszervezőjétől egy tegnapi sajtótájékoztatón. Nagyváradon az elmúlt évek során több olyan kezdeményezés született, amellyel több-kevesebb sikerrel Ady Endre zseniális költészetének kívántak emléket állítani, azonban Barabás Zoltán úgy véli, a legtöbb ilyen irodalmi jellegű próbálkozásból valahogy hiányzott az interaktív jelleg, Ady kultuszának életben tartása, sőt megélése, ezért volna aktuális egy olyan rendezvényt szárba szökkenteni Váradon, amely a költőóriás halhatatlan szellemének védnöksége alatt hirdeti majd, hogy Nagyváradon ma is vannak irodalomkedvelő magyar polgárok. Az I. Nagyváradi Irodalmi Napok eseményeire november 21-én és 22-én kerül sor. Huszonegyedikén egy emlékezésre, kegyeletre és tiszteletre alapozó zarándoklat lesz a váradi Rulikowski temetőben, melyre a szervezők elvárnak mindenkit, aki tiszteletét akarja tenni azoknak a néhai váradi tollforgatóknak a sírjánál, akik az elmúlt évek, évtizedek alatt irodalmi, újságírói munkásságukkal gazdagították közösségünket. A tervek szerint a zarándoklat során felkeresik Emőd Tamás, Horváth Imre, Indig Ottó, Bölöni Sándor, Fábián Imre, Mérai Csilla, Hunyadi Mátyás, F. Diósszilágyi Ibolya, Ötvös Béla, Bokor András, Gheorghe Moldovan sírjait, amelyekre virágot, mécsest helyeznek. Ez a program másfél óránál nem tart tovább, így kérik azokat a váradi olvasókat, akik ismerték és szerették elhunyt tollforgatóinkat, ha idejük megengedi vegyenek részt a zarándoklaton, hiszen ahogy a mondás tartja, egy íróember csak akkor lesz igazán halott, ha az olvasók elfelejtik. Huszonegyedikén délután is lesznek rendezvények. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban (LEK) emlékünnepély lesz Ady Endre születésének 136. évfordulója alkalmából 18 órai kezdettel. Két kötetbemutatóra is sor kerül, Papp Fűr János nehogy egyedül, illetve Hodossy Gyula Ma elkezdődik bennünk a szeretet című versesköteteivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. 19 órától Új vizeken járok címmel megzenésített Ady-verseket ad elő Tasnádi Ferenc és Tasnádi Melinda, zongorán kísér Thurzó Zoltán.
November huszonkettedikén délelőtt 11 órakor a református püspöki palota belső udvarán megkoszorúzzák Ady Endre, illetve a Holnaposok emléktábláit. Ezután az irodalombarátok egy meglepetésprogramra is számíthatnak, de hogy mi ez, azt Barabás Zoltán az újságírók faggatására sem volt hajlandó elárulni.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2013. november 6.

Kertész Melinda
LESZ NYITÁS
Hogyan válik egy levéltáros történész kultúrdiplomatává?
Nagy Mihály Zoltán az első magyar vezetője az ICR-nek. Szerinte nem ízlések és pofonok kérdése, hogy Románia mit mutat meg külföldön a kultúrájából, és főleg nem a politikum döntése kellene legyen.
A romániai kultúra külföldi bemutatását szolgáló intézmény, a Román Kulturális Intézet (ICR) vezetőtestületének első alkalommal lett magyar tagja: Nagy Mihály Zoltán - aki a Boc-kormány idején Románia Országos Levéltárának az igazgatóhelyettesi tisztségét töltötte be - a nagyváradi levéltár főlevéltárosi beosztását cserélte hétfőn az ICR elnökhelyettesi tisztségére. A történész végzettségű elnökhelyettest arról kérdeztük, hogy hogyan fér össze a szakmája a kultúrdiplomáciával, illetve milyen lehetőségeket lát az ICR Marga-korszakban megtépázott hírnevének a visszaállítására.
Miért döntött úgy, hogy az ICR élén folytatja? Hogy fér meg a kultúra nagykövetségét ellátó intézmény élén vállalt szerepe a történészi szakmájával?
– Tulajdonképpen már a levéltár élén, amikor nemzetközi levéltári szervezetekkel kerültünk kapcsolatba, közös munkaterveket írtunk alá, már akkor elkezdődött számomra a kultúrdiplomáciai munka, nyilván teljesen más hangsúllyal. Amikor felkértek az ICR igazgatóhelyettesi tisztségére, először visszautasítottam, mert ez a munkakör állandó bukaresti tartózkodást igényel.
Emellett kiszámíthatatlan az is, hogy mennyi ideig tarthat a megbízatásom: jóllehet az ICR élén a kinevezés négy évre szól, de már megtapasztaltam, hogy előreláthatatlan történések miatt nem biztos, hogy az ember végigviheti a mandátumát. Viszont több emberrel tárgyalva arra a következtetésre jutottam, hogy ez egy történelmi lehetőség, nemcsak nekem, hanem az erdélyi magyar közösség számára is, hiszen az ICR élén korábban nem volt magyar vezető. Ha ez a lehetőség adódott, vétek lett volna kihagyni. Az első időszakban nagyon intenzív tanulási folyamat is lesz számomra, hiszen ennek az intézménynek 19 külföldi fiókszervezete van. De talán itt az ideje annak, hogy az erdélyi magyar kultúrát ne csak Romániában, hanem kihasználva ezt az intézményi hálózatot, a világ bármelyik pontján bemutathassuk.
Honnan érkezett a felkérés?
– Egy megegyezésnek köszönhetően az RMDSZ-nek ajánlották fel, hogy az egyik alelnöki tisztségre javaslatot tehetnek. Ezt követően felgyorsultak az események: a szenátus külügyi és kulturális bizottsága előtt bemutattam a programomat. Ez egy nagyon rövid bemutatkozás volt, az első része abból állt, hogy kérdéseket tettek fel, arra voltak kíváncsiak, hogyan látom én az intézetet. Abból indultam ki, hogy komoly államigazgatási tapasztalattal rendelkezem, a Román Nemzeti Levéltár második embereként az elmúlt évek alatt megismertem a kultúrdiplomáciát. Ezekre a tapasztalatokra támaszkodva úgy vélem, első körben fel kell mérni, hogy a törvényi keretek mennyire jók arra, hogy az intézet teljesíthesse a céljait.
Az utóbbi időszakban nagyon nagy változtatásokon esett át az intézet, a levéltári tapasztalatokból tudom, hogy ez mivel jár. Meg kell nézni, hogy az ésszerűséget és az anyagi lehetőségeket hogy lehetett úgy egyeztetni, hogy ne a kultúra rovására menjenek a változtatások. Meg kell nézni, hogy kivel lehet dolgozni, hiszen az elmúlt időszakban kultúrdiplomatákat, kultúrmenedzsereket képeztek. Meg kell nézni, hogy ezekkel a szakemberekkel hogyan állunk, megnézni a pénzügyi feltételeket és aztán lehet a programokat tervezni.
A román és a magyar irodalom műfordítások révén történő külföldi népszerűsítését például fontos feladatnak tartom. Fontos továbbá a román film és a képzőművészet propagálása, ez utóbbi esetében - legyen az szobrászat, vagy festészet - nem léteznek nyelvi akadályok. A kortárs romániai művészet esetében viszont az érdekközösségeket is figyelembe kell venni, hiszen éles küzdelem zajlik a különböző művészeti csoportok között az erőforrásokért. Andrei Marga igazgatása alatt a Patapievici vezetése idején felépített kultúrpolitika - amely arról szólt, hogy milyen művészeket illetve munkákat fog az ICR égisze alatt Románia külföldön bemutatni - 180 fokos fordulatot vett. Hogyan látod összeegyeztethetőnek a két kultúrdiplomáciai felfogást, áthidalhatónak az ebből adódó feszültségeket?
– Létezik egy közel 160 éves vita, amely a román állam megalakulásától kezdődően zajlik: a modernizmus vagy a tradicionalizmus irányába mozduljon-e el a román kultúra, illetve ennek a kultúrának melyik szegmensét kellene külföldön bemutatni. Itt most az a baj, hogy ebben benne van egy komoly üzenet is, hogy az adott nemzet, állam hogyan gondolkodik saját magáról. Egyesek azt mondták, hogy Horia-Roman Patapievici elképzelései túl liberálisak voltak, amelybe a horogkeresztes rózsaszín póni is belefért. Én azt mondanám, hogy ebben a kérdésben ne a politikum döntsön. Azonban a politikum elvárja azt, hogy ha már pénzt ad, akkor a saját ízlése szerint történjen a kultúrdiplomácia. Nem ízlések és pofonok kérdése az, hogy egy ország milyen kulturális képet tud magáról külföldön bemutatni, ennek a kérdésnek a kapcsán az ujjal mutogatás helyett létre kell jönnie egy párbeszédnek. Ha az adott országon belül bizonyos művészeti csoportosulás, művészeti ág nemzetközi szinten is eredményeket ér el, akkor azt mindenféleképpen be kell mutatni, ha tetszik, ha nem, nem szabad a tradicionalizmusba beburkolózni. De azt sem mondhatjuk, hogy nem mutatjuk meg a máramarosi vagy a székelyföldi fafaragást, hisz ez egy élő kultúrának a része.
Ha az elkövetkező időszakban lesz nyitás az ICR részéről, akkor szerintem sok vitát meg lehet spórolni, és nem kell öntörvényűen dönteni arról, hogy kit juttatnak külföldre, és ki marad bent az országban.
Milyen a hangulat a vezetőségben, hogy látja, az alelnöki tisztség mekkora mozgásteret biztosít az ICR-politikák alakításában?
– Kétszer volt találkozóm az intézet elnökével, Lilian Zafiroiuval, aki a kultúrdiplomáciában közismert személy. Úgy látom, hogy kellő nyitottsággal és tapintattal nyúl bizonyos kérdésekhez. Már az első találkozónk alkalmával kifejezte óhaját, hogy mihelyt az adminisztratív akadályok elhárulnak a kinevezésem elől, és átkerülök a levéltártól az ICR élére, meg kell beszélni az intézmény új szervezeti felépítését, a működési szabályzatot. Azt mondta, ő ezt egyedül nem is vállalja. Mivel 2011-ben magam is ilyen működési szabályzaton dolgoztam a levéltárnál, jól tudom, hogy az ördög a részletekben bújik meg, tehát ezt a dokumentumot nagyon részletesen át szeretném nézni.
De azt tapasztaltam, hogy a nyitottság nagyon megvan, legalábbis az elnök és a másik alelnök részéről. Hogy a vezetőség többi tagja milyen lesz, nem tudom megjósolni, csütörtök-pénteken lesz az első találkozó velük. Idén nem tudunk nagyot tervezni, hamarosan lezárul az év, már a jövőben kell gondolkodni, van másfél hónapunk arra, hogy megismerjük egymást és felismerjük a lehetőségeket. Románia különböző kulturális intézményei megtépázott hírnévvel kerültek ki a Frankfurti Könyvvásárról, illetve a Párizsi Könyvszalonból. Arról nem is beszélve, hogy Marga adminisztrációja alatt mennyire leromlott hazai és nemzetközi szinten is az ICR megítélése. Mit gondol, mi a teendő kultúrdiplomáciai téren a hasonló esetek megelőzése érdekében?
– Mindkét könyvvásár esetében az ICR csak társszervező volt, a kulturális tárca volt a főszervező. Ezzel nem akarom a felelősséget elhárítani, a két rendezvényen a jelenlét kétségtelenül nem jelentette a legjobb reklámot az országnak. Ezek szervezési kérdések, amelyeket meg kell oldani. Sokszor nem lehet a mögé bújni, hogy nem volt megfelelő anyagi fedezet, és Frankfurtban bérelni kellett a polcokat, ahova a könyveket elhelyezték. Lehetett volna szerezni a környéken élő románoktól anyagi támogatást, a berlini ICR kirendeltség igazgatója is beszállhatott volna a szervezésbe. A helyzet felismerése és felmérése révén ki kell használni a lehetőségeket, nem abban merül ki a kultúrdiplomácia, hogy Bukarestben meghozzuk a döntést. Bárki tudhatja, aki költözött, hogy hogyan kell egy polcot átszerelni, és ezt meg lehetett volna úgy oldani, hogy jól nézzen ki. Ehhez nem kell arra hivatkozni, hogy nincs pénz, nem kultúrdiplomácia kérdése az, hogy az ember a kezébe vegyen egy kalapácsot. Ezekből a hibákból tanulni kell.
Transindex.ro

2013. november 6.

KMKF szórvány-diaszpóra munkacsoport - Napirenden a magyar oktatás KMKF szórvány-diaszpóra munkacsoport - Napirenden a magyar oktatás megerősítése
- A kivándorolt magyarok szerepe a diaszpórában, és a magyar oktatás megerősítése szerepelt egyebek között a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportjának keddi budapesti ülésén.
Révész Máriusz (Fidesz) társelnök az ülés után újságíróknak elmondta: a tanácskozáson áttekintették az elmúlt évtizedekben kivándorolt magyarok szerepét a diaszpórában. Közlése szerint előadást hallottak Spéder Zsolttól, a Népességtudományi Kutatóintézet igazgatójától, aki elmondta, hogy a magyarok kivándorlása az elmúlt két-három évben felgyorsult, de az arányuk még így is jelentősen elmarad a szomszédos országok tendenciáihoz képest. Az ülésen végigvették, hogy a folyamat hogyan lassítható, illetve azok a magyar szervezetek, amelyek az adott országban működnek, hogyan tudnak kapcsolatba kerülni a kivándorolt fiatalokkal.
A kormánypárti politikus megjegyezte: sokszor ugyanakkor még lehet kivándorlásról beszélni, hiszen van aki csak hosszabb tölt munkavállalóként külföldön. Sokan nem azzal a céllal mennek el, hogy kivándoroljanak, és úgy tervezik, visszatérnek Magyarországra - állapította meg.
Révész Máriusz tájékoztatása szerint külön igényként vetődött fel, hogy Németországban és Ausztriában a magyar oktatást megerősítsék, Bécsben egy magyar nyelvű iskola létrehozása is indokoltnak tűnik. Erre a témára remények szerint kormányzati szinten is jobban tudnak majd figyelni.
Konkrét elképzeléseket fogalmaztak meg az ülésen arról, hogyan célozzák meg azokat a többedik generációs magyarokat, akik már nem beszélik a nyelvet. Szeretnének cserediák-programot indítani a Youth For Understanding (YFU) szervezettel közösen, aminek keretében középiskolás éveikben a magyar felmenőkkel rendelkező fiatalok egy esztendőt Magyarországon tanulhatnának. Így akár Dél-Amerikából, Németországból, az Egyesült Államokból, Kanadából is lehetnek érdeklődők.
A fideszes politikus komoly esélyt lát arra, hogy az elképzelést szeptemberig végigvigyék. Felvetődött, hogy a hasonló programokat összegyűjtsék, és ezeket is eljuttatják a külhoni magyar szervezetekhez, hogy hirdessék azokat. A lehetőség megnyílhatna a romániai és szlovákiai magyarok számára is - jelezte.
Révész Máriusz beszámolt arról, hogy a testület előadást hallgatott meg a veszélyeztetett szórványiskolákról Kántor Zoltántól, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatójától. A kormánypárti politikus közlése szerint lehangoló kép rajzolódott ki a szórványban zajló folyamatokról. A pozitív ellenpélda Balázs-Bécsi Attila előadása volt, aki az erdélyi Téka Alapítvány munkatársaként dolgozik Szamosújváron, ahol önálló magyar iskola építése kezdődött meg a közelmúltban - ismertette a politikus.
Szerdán a Magyar Diaszpóra Tanács tart ülést a Parlamentben, ahol felszólal Orbán Viktor miniszterelnök. (MTI)

2013. november 6.

Megfélemlített városrész
A derítőállomás közelében élő cigányok ellen kilenc pontba foglalt panaszt tartalmazó felhívást intéztek hétfőn a csíkszeredai Fürdő, Halász és Tavasz utcák lakói a polgármesteri hivatalhoz, amelyből egy-egy példányt eljuttattak a prefektúra mellett a csendőrségre, a rendőrségre, valamint Korodi Attila képviselőhöz és Tánczos Barna szenátorhoz is. A lakók célja, hogy véget vessenek az általuk tarthatatlannak ítélt állapotoknak. Halvány remény lehet a cigánysorra tervezett néhány kamera.
Nem tudni pontosan hányan vannak, honnan jöttek, hová tartanak
„Sokan arra kényszerülnek, hogy eladják házaikat, telkeiket, és elköltözzenek, mert rettegnek attól, hogy kárt tesznek bennük a jogtalanul felhúzott építményekben élő cigányok” – számolt be hétfőn egyik olvasónk, miközben átnyújtotta a 237 szignóval ellátott panaszlevelet.
Kilenc kifogásolt pont a változásért
Az említett utcák lakóinak felhívásában mindenekelőtt az szerepel, hogy a korábban békés környék „a polgármesteri hivatal meggondolatlan döntése nyomán terror uralta övezetté változott”, mivel a 2005-ben a derítőállomás környékére költöztetett cigányok száma az évek során megsokszorozódott, így „mindennapossá váltak a fenyegetések, verekedések, csendháborítások és lopások”.
A kilenc pontba szedett panaszlistán szerepel, hogy a Lipován- és Bot-földekről rendszeresen termést lopnak, arra kényszerítve a területtulajdonosokat, hogy felhagyjanak a termőföld megművelésével. Nehezményezik ugyanakkor, hogy a cigányok éjszakánként a lovaikat magánterületekre hajtják legelni, sőt, napi rendszerességgel behatolnak az udvarokra, pincékbe, melléképületekbe, „elemelve mindent, ami kezük ügyébe kerül”. A panaszok között helyet kapott, hogy a fakerítéseket letörik, tüzelőnek használják, a lopásokból származó pénzből pedig alkoholt vásárolnak és „egész éjjel randalíroznak”. A lakók azt is kifogásolják, hogy „bármilyen engedély hiányában, önkényesen építkeznek, következmény nélkül”, emellett a bandába verődött kiskorúak fenyegetései is mindennaposak. A felsorolásban sérelmezik, hogy a derítőállomásról rendszeresen felszereléseket, berendezéseket tulajdonítanak el, végül pedig, hogy a „hatalmas mennyiségű szemétből és rendezetlenségből fakadóan a környék egy fertőzési gócponttá változott”.
„Betelt a pohár”
„Betelt a pohár. Egyetlen megoldást fogadunk el a városvezetés részéről: költöztessék el minél távolabb a cigányokat, legkésőbb jövő év tavaszáig” – közölte a panaszosok képviselője. Hozzáfűzte, amíg konkrét lépés történik, felkérik a csendőrség és rendőrség képviselőit, hogy biztosítsanak állandó járőrözést a városrészen. Amennyiben „süket fülekre találnak”, a lakók „a legfelsőbb szintekig is hajlandók elmenni”.
„Nem mi, hanem ők”
A helyzetet bonyolítja, hogy a Tavasz utcában két különálló cigánytelep található. Megközelítőleg százan élnek a tizenkét házból és barakkból álló, közvetlenül a szennyvíztisztító állomás mellett lévő kolónián. Az építményekben hét-nyolctagú családok zsúfolódnak össze, több családtag is a földön alszik – szemléltette a Tavasz utcai körülményeket Ráduly Ferenc udvarfelelős. Az ottani cigányok vezetőjét nem érte meglepetésként a panaszlevél. „Nem mi vagyunk a hibásak, hanem ők” – mutatott a közeli, néhány száz méterre lévő, „az övétől teljesen független” cigánytelepre. „Az én cigányaimnak tudok parancsolni, ők nem lopnak. Ha valamire készülnek, rájuk szólok, sőt, a lakók is fordulhatnak hozzám” – hangsúlyozta. Szerinte „az innen-onnan összeverődött felsősök” a problémák okozói.
Veszélyes „erősítés nélkül" terepezni
Az udvarfelelőssel azonos véleményen volt Jancsi Sándor, a Hargita Megyei Roma Szövetség csíkszeredai tagja is, aki személyesen kísért a Ráduly telepénél is népesebb cigánysor közelébe – azt azonban nem javasolta, hogy „erősítés nélkül” túl közel merészkedjünk.
Az általunk megkérdezett környékbeliek szintén úgy nyilatkoztak, hogy a nyolc éve a Petőfi Sándor és a Nagy Imre utcákból a derítőállomás melletti barakkokba költöztetett „tősgyökeres csíki cigányokkal” nincs probléma, sőt, amikor szükség van rájuk, napszámosként örömmel állnak be dolgozni a mezőn. „A felfordulást a megszámlálhatatlan, egymás hegyére-hátára épített viskókban tengődő cigányok okozzák” – pontosítottak.
„A lovakat mindennap kicsapják a magánterületekre, néhányan villanypásztorral, szögesdróttal vagy nagy testű kutyákkal kénytelenek védekezni. A fakerítést több száz méteren teljesen lebontották” – mutatta egy gazda. A faanyag mellett a kerítés vasoszlopait is kiásták és „értékesítették”. Jancsi Sándor úgy véli, csak úgy tudják elejét venni a rongálásoknak és lopásoknak, ha megerősödik a rendőri jelenlét.
A polgármesteri hivatalnak lépnie kell
„Nagyon súlyos a Tavasz utcai helyzet” – ismerte el Joni Géza, a Hargita Megyei Roma Szövetség elnöke. Mint mondta, a cigányok által megvásárolt területeken, valamint a „bármiféle jóváhagyás nélkül használt részeken” rengeteg a törvénytelen építkezés, a lakók pontos számát pedig megtippelni sem lehet a folyamatos vándorlás miatt. „Laknak ott Gyergyóból, a Kászonokból, Csíkszentdomokosról és ki tudja, még honnan. A legtöbb cigánynak nem oda szól a személyi igazolványa, jönnek-mennek az emberek” – tette hozzá. Szerinte a városvezetőknek mihamarabb le kell ülniük beszélni a cigányokkal, sürgősen kidolgozva egy tervet a helyzet rendezésére.
Az üggyel kapcsolatban megkerestük Jean Adrian Andrei Hargita megyei prefektust, azonban az említett levél még nem jutott el hozzá, így az abban foglaltak ismeretének hiányában nem kívánt nyilatkozni, de ígérete szerint az elkövetkező napokban visszatér a témára.
A városvezetés álláspontja
Részben visszadobta a városvezetés a labdát a rendőrség térfelére – vonható le a következtetés a polgármesteri hivatal álláspontjából. A városellenőrzési és kényszervégrehajtó osztálytól kapott válasz alapján „nincs, ahová költöztetni a cigányokat, mivel a település nem rendelkezik erre fordítható földterülettel”. Szőke Domokos alpolgármester „kényes ügynek” nevezte a cigánykérdést, s bár a levél még nem jutott el hozzá, az általunk felvázolt helyzet ismeretében a rendszeres hatósági jelenlétet tartja a legjobb gyorsmegoldásnak.
Meglepően kevés törvénysértés
Az elmúlt közel négy év alatt egyébként mindössze öt, Tavasz utcai cigányokhoz köthető törvénysértés szerepel a – meglehetősen foghíjas – rendőrségi statisztikákban. Ezek alapján 2010 tavaszán kaszákkal és fejszékkel heten csaptak össze a cigánysoron, aminek nyomán ketten sürgősségi ellátásra szorultak. Két évvel később tizenöt személy között tört ki tömegverekedés, a nézeteltérés következtében az egyik „részvevőt” súlyos sérülései miatt a marosvásárhelyi kórházba kellett szállítani. Tavaly nyáron szintén heten estek egymásnak, négyen kórházi ellátásra szorultak. A karácsonyi ünnepek előtt nagy felháborodást keltett a Halász utcában történt tyúkol-fosztogatás, amikor a cigányok egy idős házaspár udvarára illetéktelenül behatolva elloptak három tyúkot, három baromfit pedig helyben feldaraboltak. A legutóbbi eset idén júliusban történt, akkor egy alkoholfogyasztás után kialakult verekedés eredményeképpen hárman a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályán kötöttek ki.
„A rendfenntartás a csendőrség és rendőrség hatásköre” – mutatott rá az elöljáró. A helyzet orvoslásához szerinte hozzájárulhat a hamarosan megvalósuló térfigyelő rendszer kiépítése is. „Ez a városrész rajta van azon a listán, amely fokozott odafigyelést igényel, ennek megfelelően oda csoportosítjuk a város több pontjára hamarosan felszerelendő kamerák egy részét is” – mondta el Szőke Domokos. Csíkszereda alpolgármestere szintén azt ígérte, hogy hamarosan visszatér az ügyre.
Két és fél évvel ezelőtt egyébként az Amnesty International emberjogi szervezet elmarasztalta a polgármesteri hivatalt, mert „nem biztosítanak a Tavasz utcai cigányoknak emberhez méltó lakhatási körülményeket”. A szervezet több kontinensről összegyűjtött harminchatezer levéllel próbálta nyomatékosítani kampányát, azonban kiderült, hogy nemcsak a távoli aláírók, hanem az Amnesty International képviselői is csupán felszínesen ismerik a Tavasz utcai cigányok helyzetét. Sőt, a sajtó azon felkérését is elutasították, hogy közösen látogassák meg a cigánytelepeket.
„Nem korlátozhatjuk a cigányokat szabad mozgásukban”
A Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség szóvivője, Gheorghe Suciu a panaszlevéllel kapcsolatban kifejtette, elsősorban a városvezetés feladata a helyzet rendezése, de „az észrevételt természetesen vezetőségi szinten is elemezni fogja a csendőrség”. Ugyanakkor az állandó járőrözés véleménye szerint nem megoldás, mivel „egyrészt nincs rá kapacitás, másrészt a cigányokat napközben nem lehet korlátozni szabad mozgásukban”. Azt viszont valószínűnek tartotta, hogy – amennyiben tényleg indokolt – „a kritikus napszakokban erősített járőrcsapatok fognak vigyázni az együttélés szabályainak betartására”.
Ezzel szemben a lakók biztonságérzetének növelését ígérte Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. „Közismert a Tavasz utcai állapot. Eddig sem utasítottuk vissza a környék lakóit, ha segítséget kértek, ezután sem fogjuk” – hangsúlyozta a sajtóreferens. Hozzátette, ha arra van igény, akkor a helyzet szakértők általi felmérését követően akár a huszonnégy órás rendfenntartói jelenlét is megoldható. „Együttműködünk a csendőrséggel, elsősorban vegyes közbiztonsági járőregységekkel kivitelezhető a közrend megőrzése” – emelte ki.
Pinti Attila
Székelyhon.ro

2013. november 6.

A Hargita megyei Rendőrség kivizsgálására szólítja fel a belügyminisztert Korodi Attila és Tánczos Barna
Hivatalos levelében fordult Korodi Attila és Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megye törvényhozói a Székelyek Nagy Menetelésének során tapasztalt rendellenességek kapcsán a Belügyminisztériumoz.
Mint ismeretes október 27-én, Székelyföldön egy kiemelt jelentőségű esemény tanúi voltak a romániai magyarok. A Székelyek Nagy Menetelésének célja a romániai magyar közösség igényeinek a hangsúlyozása volt. A résztvevők Románia modernizálásának szükségességére hívták fel a figyelmet, amelynek része a decentralizáció és a szubszidiaritás elvének érvényesítése és a különböző autonómiaformák bevezetése.
A Korodi és Tánczos által megfogalmazott levél arra a szokatlan jelenségre kér magyarázatot a Belügyminisztériumtól, amely a bérelt vonat mozdonyának meghibásodását követő mozgósítás során merült fel.
„Megmagyarázhatatlan jelenségnek voltunk tanúi, ‒ amikor a csíkszéki résztvevőket saját autókkal szállították az esemény helyszínére ‒ ugyanis egy rendőr és egy civilbe öltözött személy feljegyezte azon autók rendszámait, akik elszállították meghibásodott vonatot váró személyeket” – áll a Hargita megyei honatyák levelében, amelyben kifejtik, hogy többszörös érdeklődésre sem kaptak választ a helyszínen jelenlévők a rendőrségi ügynöktől.
„Ehhez hasonló eseményeknek 1989 előtt voltunk tanúi. Amennyiben ezen módszerek alkalmazása nincs hivatalos magyarázattal alátámasztva a hatóságok részéről, félő, hogy a közrendet fenntartó intézmény Romániában nem változtatta meg munkafolyamatát az 1989-es forradalmat megelőző időszakhoz hasonlítva”‒ fogalmaznak az RMDSZ parlamenti képviselői, akik levelükben arra szólítják fel a belügyminisztert, hogy a Román Rendőrség és a Közlekedési Rendőrség berkein belül indítson kivizsgálást az ügy tisztázása érdekében.
RMDSZ közlemény
Erdély.ma

2013. november 6.

Markó Attila: az Egyesült Államok változatlanul kiáll az egyházi restitució mellett
Markó Attila, Sepsiszentgyörgy parlamenti képviselője ma délután találkozott Douglas Davidson rendkívüli követtel, az Egyesült Államok Külügyminisztériumának Holokauszt- és restitúciós ügyekért felelős megbízottjával. A magas rangú diplomata idén második alkalommal látogat Romániába azzal a céllal, hogy az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatásának helyzetéről és a Mikó-ügyről érdeklődjön.
A találkozó alkalmával Markó Attila elmondta, hogy látszólag kimozdult ugyan a holtpontról a visszaszolgáltatási folyamat, de akadozik, az ígéretekről és az elvárásoktól messze elmarad. Kevés döntés születik, késnek azok a kormányhatározatok, amelyek az ingatlanok rendeltetésének megőrzését szabályoznák. Ugyanilyen kilátástalan a kártérítési folyamat is, hisz még nem zárult le a földterületek felleltározása sem, ráadásul alig néhány hónappal a törvény elfogadása után máris módosítja azt a kormány.
Douglas Davidson az RMDSZ által javasolt egyházi ingatlantörvény sorsáról is érdeklődött. Markó Attila emlékeztetett: „a Szenátus elutasította a javaslatunkat, jelenleg a képviselőházi bizottságokban tárgyalják, de nem sok sikerrel, ugyanakkor továbbra is elvárjuk, hogy a miniszterelnök betartsa ígéretét ezzel kapcsolatosan". A Székely Mikó Kollégium pere szintén kiemelt téma volt a találkozón. „Az Egyesült Államok változatlan figyelemmel követi ezt az ügyet, és reméljük, hogy igazságos döntés születik" – fejtette ki a washingtoni diplomata. Markó Attila megköszönte az amerikai külügyminisztérium és a bukaresti diplomaták hozzáállását, és felhívta a figyelmet arra, hogy sajnos egyre nyilvánvalóbb, hogy az igazságszolgáltatás eszközzé vált a magyar közösség javai, szimbólumai, jogai ellen. „Ez már nem egy-egy ember személyes ügye, ez közösségünk elleni fellépés, ezért magát a jogállamiságot kérdőjelezi meg" – fejtette ki a képviselő.
RMDSZ közlemény
Erdély.ma

2013. november 6.


Semjén: duplájára nő a Kőrösi Csoma Sándor programban résztvevők száma
- Duplájára növeli a kormány a diaszpórának indított Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjasainak számát - jelentette be Semjén Zsolt a Magyar Diaszpóra Tanács ülésének szünetében szerdán a Parlamentben.
A kormányfő nemzetpolitikáért felelős helyettese sajtótájékoztatóján elmondta: így mintegy száz fiatal ösztöndíjas utazik majd a diaszpóra területeire, hogy az ott élő magyarságot segítse, magyar nyelvet, néptáncot vagy történelmet tanítson. A javaslat részleteiről szerdai ülésén tárgyal a kabinet.
Semjén Zsolt bejelentette azt is: Mikes Kelemen program indul, amelynek célja, hogy a diaszpóra területein fellelhető, a megsemmisülés, elkallódás által fenyegetett könyvtári hagyatékot összegyűjtsék. Ehhez első körben hét nagy raktárt bérelnek Ausztráliától Amerikán át Kanadáig, ahol összegyűjtik a fellelhető hagyatékot, és ami olyan típusú, azt az Országos Széchenyi Könyvtárban helyezik el, ami pedig nem ilyen jellegű, azt kárpát-medencei iskoláknak juttatják el.
Beszámolt arról is, hogy óriási sikere van az állampolgárság kiterjesztésének, a nemzet közjogi egyesítésének. Emlékeztetett: a folyamat megerősítésére, segítésére további ötven konzult küldtek világszerte a nagykövetségekre, konzulátusokra. Jelezte azt is: a végsőkig leegyszerűsítették a kérdőíveket, és az adminisztrációt, arra is lehetőség nyílt, ha tíz éves házasság vagy közös gyerek van, akkor a házastárs is kérheti a magyar állampolgárságot.
Felmerült ugyanakkor, hogy a választással kapcsolatban kiküldött regisztrációs tájékoztató a jogi nyelvezet miatt túl bonyolult. Szükséges ezért olyan tájékoztató kiküldése, ami köznyelvileg érthető módon írja le mi a teendő. Felvetődött az is, ha a személyi okmányokban a nevek írása nem esik egybe, de egyértelműen azonosítható az állampolgár, akkor emiatt ne kelljen az adatok pontosítására visszaküldeni az űrlapot. Példaként az Elisabeth-Erzsébet nevet említette.
Eddig mintegy 50 ezren regisztráltak a választásra - közölte a miniszterelnök-helyettes.
Óriási sikere volt továbbá a nemzeti regiszternek is, közelítenek a 100 ezres számhoz, akiknek tájékoztatást küldenek a magyar nemzetet érintő ügyekben - tette hozzá. Rendkívül pozitív volt emellett a fogadtatása a tárgyi örökség összegyűjtését célzó Julianus programnak.
Semjén Zsolt kitért arra is, hogy felméréseik és számításaik szerint a diaszpórában mintegy 2,6 millió magyar identitású ember él, és közel kétezer magyar szervezet működik. Ezeket feltérképezték, és kapcsolatba léptek velük.
Hozzátette: fontos látni, hogy a magyarság a világban rendkívül sikeres, az üzleti, a tudományos és a művészeti életben egyaránt és, hogy a diaszpóra magyarságára egyfajta hídfőként számíthatnak a világ minden pontján. Semjén Zsolt köszönetét fejezte ki, hogy amikor a Magyarországgal szembeni támadások zajlottak, "teljes mellszélességgel kiálltak" hazánk mellett, és sok tízezer cikket, nyilatkozatot írtak az adott államokban. Ez lelkileg is megerősített minket - fogalmazott.
Lauer Edit, az atlantai magyar szervezet képviseletében szintén a Kőrösi Csoma Sándor programot említette legfontosabb és legsikeresebb intézkedésként. A magyar kormány tényleg el akarta érni őket, és ez nagyon sokat jelent számukra. Nagyszerű munkát végeztek az ösztöndíjasok - mutatott rá, hozzátéve: náluk egyebek között magyar-amerikai együttműködési konferenciát szerveztek.
A kettős állampolgárság lehetőségét is külön kiemelte, és úgy fogalmazott: "én nemcsak magyar származású vagyok, hanem tényleg paprika van a véremben, és nagyon büszke vagyok".
A következő év eseményei közül a választást emelte ki, és fontosnak tartotta a tárgyi örökség összegyűjtését célzó Julianus-programot is.
A Magyar Diaszpóra Tanács a világban szétszórtságban élő magyarság szervezeteinek közös fóruma, amely a diaszpórában élők sajátos igényeit és érdekeit tartja szem előtt, valamint megteremti a diaszpóra önálló képviseletét.
A III. diaszpóra tanács ülésén várhatóan zárónyilatkozatot fogadnak el a résztvevők. Csütörtökön a Magyar Állandó Értekezlet ülését tartják a Parlamentben.
(MTI)

2013. november 6.

Diaszpóra Tanács - Történelmi siker az egyszerűsített honosítási eljárás
- A Magyar Diaszpóra Tanács tagjai az egyetemes magyarság történelmi sikereként értékelik az egyszerűsített honosítási eljárást, amelynek köszönhetően az alaptörvény által is deklarált egységes magyar nemzet valóban közjogilag is egyesült - áll a testület szerdai ülését követően kiadott zárónyilatkozatban.
A szöveg szerint kiemelten fontos eredménynek nevezték a magyar állampolgárság megállapítására irányuló eljárás egyszerűsítését. Hangsúlyozzák, hogy tagjaik munkájuk során segítik a pontos és hiteles információk eljuttatását az érdekeltekhez.
Emellett üdvözölték, hogy az Országgyűlés tavaly novemberben úgy módosította a választójogi törvényt, hogy a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok is részt vehessenek a magyarországi választásokon. Ezzel összefüggésben fontos feladatnak tartják, hogy a külhoni magyar állampolgárok széleskörű tájékoztatást kapjanak a sikeres regisztráció, valamint a minél nagyobb választási részvétel érdekében.
A testület azt is üdvözölte, hogy 2014-ben folytatódik a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjprogram. Egyúttal kiemelt támogatásukról biztosították a Julianus program működését, amely a világban fellelhető magyar értékeink és emlékeink összegyűjtését célozza. Az utóbbi program sikeres megvalósítása érdekében a Magyar Diaszpóra Tanács tagszervezetei és a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai mellett önkéntesek járulnak hozzá ahhoz, hogy minél részletesebb és átfogóbb kataszter készülhessen - hangsúlyozzák.
A szervezet egyetértett azzal, hogy a diaszpórában felhalmozódott, magyar vonatkozású hagyatékokat méltó módon meg kell őrizni a jövő nemzedékek számára. Igényüket fejezték ki arra, hogy létrejöjjön a Mikes Kelemen program, amelynek célja az lenne, hogy a diaszpóra tárgyi örökségét ápolják, rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák, és gondoskodjanak annak későbbi méltó felhasználásáról.
Azt is támogatták, hogy a kormány kiemelt hangsúlyt fektet a diaszpórában élő magyar fiatalok identitásának ápolására és erősítésére. Ennek a törekvésnek a részeként 2013-ban második alkalommal, kibővült létszámmal valósult meg a ReConnect Hungary – Magyar Birthright Program és a Diákok Határok Nélkül Program (Students Without Boundaries program – Magyarságismereti Mozgótábor) - írják. A tagok elismerik a projekt jövőbe mutató eredményeit, és ösztönzik a program folytatását, kiterjesztését - zárul a szöveg.
A Magyar Diaszpóra Tanács 2011 novemberében alakult, az alapító okiratban az áll: a kormány elkötelezett, hogy az alaptörvényben az egységes nemzetre megfogalmazott felelősségviselést a diaszpóra tekintetében is megvalósítsa. Az alapító okirat tartalmazza, hogy a diaszpórában élő magyarságnak - két évtizeddel a rendszerváltoztatás után - végre kellő figyelmet kell kapnia a nemzetpolitikában.
A tanács a világon szétszórtságban élő magyarság szervezeteinek közös fóruma, amely a diaszpórában élők sajátos igényeit és érdekeit tartja szem előtt, valamint megteremti a diaszpóra önálló képviseletét.
-
Magyar Diaszpóra Tanács III. ülése - Zárónyilatkozat
A Magyar Diaszpóra Tanács két éve dolgozik a világ magyar közösségeinek gyarapodásáért. A Tanács az egységes magyar nemzet szerves részét képező diaszpóra magyarsága képviseletében, a Magyar Állandó Értekezlettel szoros együttműködésben tevékenykedik a diaszpóra és az anyaország kapcsolatának szorosabbra fűzéséért, valamint a magyar közösség identitásának megerősítéséért. Ennek érdekében több program indult útjára, amelyek további eredményes működtetése és fejlesztése mellett továbbra is számos kihívásnak kell közös munkánk során megfelelni, hogy növeljük a magyarság megbecsültségét a világban, és a XXI. század sikeres nemzetévé válhassunk.
A Magyar Diaszpóra Tanács tagjai a következő elvekben és célokban állapodnak meg:
Az egyetemes magyarság történelmi sikereként értékelik az egyszerűsített honosítási eljárást, amelynek köszönhetően az Alaptörvény által is deklarált egységes magyar nemzet valóban közjogilag is egyesült. Kiemelten fontos eredménynek tartják a magyar állampolgárság megállapítására irányuló eljárás egyszerűsítését, amelynek folytán az állampolgárság megállapításának folyamata sokkal egyszerűbb és rövidebb lett. A tagok munkájuk során segítik a pontos és hiteles információk eljuttatását az érdekeltekhez.
Üdvözlik, hogy a Magyar Országgyűlés 2012 novemberében elfogadta a választójogi törvény módosítását, miszerint a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok is részt vehetnek a magyarországi választásokon. A tagok közös meggyőződéssel vallják, hogy a magyarság közjogi egysége akkor lesz teljes, ha a közügyek alakítása a gyakorlatban is teljes mértékben közös ügy. Fontos feladatnak nevezik, hogy a külhoni magyar állampolgárok széleskörű tájékoztatást kapjanak a sikeres regisztráció, valamint a minél nagyobb választási részvétel érdekében, kiteljesítve ezzel a magyar nemzet közjogi egységét és a magyarság ünnepévé alakítva a választás napját. 
Üdvözlik, hogy 2014-ben folytatódik a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjprogram. A program keretében magyarországi fiatalok látogattak el a diaszpóra közösségeihez, ahol közösségépítő tevékenységükkel segítették a diaszpóra szervezetek hagyományápoló és identitásőrző munkáját, valamint erősítették a Magyarországhoz való kötődésüket. A tagok eredményesnek tartották az ösztöndíjat elnyert 47 fiatal munkáját, amely nagy segítséget jelentett a diaszpóra magyar közösségeinek, és bíznak a jövő évi hasonlóan sikeres folytatásban. 
Kiemelten támogatják a Julianus program működését, amely a világban fellelhető magyar értékeink és emlékeink összegyűjtését célozza. Üdvözlik, hogy már eddig is jelentős számú magyar emléket tartalmazó adatlap érkezett be a világ számos országából. A Program sikeres megvalósítása érdekében a Magyar Diaszpóra Tanács tagszervezetei és a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai mellett önkéntesek járulnak hozzá ahhoz, hogy minél részletesebb és átfogóbb kataszter készülhessen.
Egyetértésüket fejezik ki, hogy a diaszpórában felhalmozódott, magyar vonatkozású hagyatékokat méltó módon meg kell őrizni a jövő nemzedékek számára. Igény mutatkozott a tagok részéről, hogy létrejöjjön a Mikes Kelemen program, amelynek célja, hogy a diaszpóra tárgyi örökségét ápoljuk, rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsuk, és gondoskodjunk későbbi méltó felhasználásáról. Megállapodnak, hogy a program sikere érdekében a tiszteletbeli konzulokkal és a külképviseletek munkatársaival közösen részt vesznek annak népszerűsítésében, hírének terjesztésében.
Üdvözlik, hogy a Magyar kormány kiemelt hangsúlyt fektet a diaszpórában élő magyar fiatalok identitásának ápolására és erősítésére.
A program során a nyugati diaszpórában élő magyar fiatalok betekintést nyernek a mai magyar kultúra, közélet, innováció viszonyaiba, valamint a Magyarországon és a szomszédos országokban élő magyar közösségekkel való közvetlen kapcsolat útján közelebb kerülnek saját nemzeti örökségükhöz. A tagok elismerik a projekt jövőbe mutató eredményeit, és ösztönzik a program folytatását, kiterjesztését.
2013. november 6.
(MTI)

2013. november 7.

Székelyzászló-ügy – Érvénytelenítették az ügyészségi határozatokat
A Csíkszeredai Bíróság érvénytelenítette azokat az ügyészségi határozatokat, amelyek szerint nem indul bűnvádi eljárás a székely zászlót kitűző Hargita megyei polgármesterek és intézményvezetők ellen. A bíróság megállapította: az ügyészség nem a megfelelő tör- vénycikkelyt jelölte meg jogalapként, amikor arról határozott, hogy nem rendel el nyomozást. Álláspontja szerint a bűnvádi eljárás elindítását arra hivatkozva kellett volna elutasítani, hogy a panaszos által kifogásolt cselekedet (a székely zászló kitűzése) nem szerepel a büntető törvénykönyvben.
A bíróság Ilie Sandru maroshévízi nyugalmazott tanár keresete alapján vizsgálta meg, hogy helyesen döntött-e a csíkszeredai és a Hargita megyei ügyészség a zászlóügyben. A szerdán hozott jogerős ítéletet csütörtökön közölték a bíróság honlapján.
Sükös József, a bepanaszolt vezetők ügyvédje az MTI-nek nyilatkozva azt hangsúlyozta hogy a bíróság sem tartotta indokoltnak a nyomozás elrendelését a zászlót kitűző intézményvezetők ellen. Rossznak tartotta azonban, hogy a bíróság „nem csapta rá az ajtót a feljelentőre", hanem „megint beengedte őt a pályára". Az ügyészségnek ugyanis a bíróság által megjelölt jogalapra hivatkozva újabb határozatban kell elutasítania a bűnvádi eljárás elindítását, ez pedig lehetőséget nyújt arra, hogy a feljelentő tovább folytassa a pereskedést.
Hargita megyében március és április folyamán a rendőrség hallgatta ki azoknak a közintézményeknek a vezetőit, amelyekre kitűzték a székely zászlót. Az intézményvezetőknek arról kellett írásos nyilatkozatot adniuk, hogy miért tűzték ki a zászlót, ki utasította erre őket, mit jelképez a lobogó, kitől kapták azt.
A csíkszeredai, székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi ügyészség Ilie Sandru nyugalmazott tanár feljelentése alapján indította el a vizsgálatot, amelyet a bűnvádi eljárás elutasításával zárt. Korábban ugyanennek a személynek a feljelentése alapján törölte el a Marosvásárhelyi Táblabíróság a székely zászlót hivatalos megyezászlóvá nyilvánító határozatot.
MTI
Erdély.ma

2013. november 7.

Háromszékiek is tüntettek (Tanárok tiltakozása Bukarestben)
Ötvenhat pedagógus utazott tegnap Sepsiszentgyörgyről a fővárosba, csatlakozva a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Országos Szövetsége által szervezett nagyméretű tiltakozó akcióhoz. Az ágazatban tevékenykedők többek közt azt követelik a kormánytól, hogy az oktatásra fordított összeg a nemzeti össztermék 6 százalékát tegye ki jövő évben.
Ilyen egységes, hangvételében kemény fellépést eddig még nem tapasztaltam – nyilatkozta lapunknak a megmozduláson részt vevő Nagy Gábor. A szabad szakszervezet háromszéki vezetője szerint tegnap délelőtt tízezer pedagógus gyűlt össze Bukarestben. Egyértelművé vált, hogy az előző költségvetési évben 2,2 százalékot utaltak ki a tanügynek, ilyen alacsony értékre pedig az unióban sincs példa, még az afrikai országokban is 7–8 százalékot adnak az ágazatnak – mondta a sepsiszéki csoport képviselője. Románia szándékosan vonja el a pénzt a tanügyi rendszerből, és nem csupán bérekre, de a beruházásokra sem juttatnak elegendő forrásokat – jegyezte meg Nagy Gábor. Utóbbi kapcsán a Baróti Szabó Dávid-iskola épületét hozta fel példaként. Úgy vélekedett, a diákok sorsát is megpecsételik, hiszen sokan azért maradnak ki az iskolából, mert a szaktárca nem fizeti az ingázók bérletpénzét. A tiltakozó tömeg a kormány és a parlament épülete előtt vonult fel, a háromszéki szakszervezeti bizalmi tájékoztatása szerint követeléseik lajstromát tízezer aláírással, valamint a megmozduláson részt vevők névsorával együtt tették le a kormány asztalára. Ezzel a megmozdulással azonban nem ért véget elégedetlenségük kinyilvánítása – fejtette ki a megyei szakszervezeti képviselők szűk körű megbeszélés után Nagy Gábor. „Egyhangúan megszavaztuk az újabb, tavaszi tiltakozást, akkor mozgósítjuk a szülőket, a 18 évnél idősebb diákokat, egyetemistákat, pedagógusokat is, az általános sztrájk jellegű akciót a politikai helyzettől tesszük függővé” – összegzett a szakszervezeti bizalmi.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. november 7.

Gábor Áron utolsó pihenője
Gábor Áron-szobrot készítettem az eresztevényi Benke-kúriához, érdemes megkérdezni Rancz Lajost, miért rendelte – mondotta minap Vetró András kézdivásárhelyi szobrász. A Gábor Áron-témában több síkon is érdekelt vagyok, Sylvester Lajos utolsó könyvének rám testálása okán a jövő évi Gábor Áron Emlékév – születésének 200. évfordulója – rendezvényeinek részesévé váltam magam is, természetes hát, hogy érdekelt: ki az, aki nem kis összeget áldoz szoborra, mit nem köztéren, de magánterületen kíván felállítani. És legfőképpen: miért?
Kököstől Eresztevényig
A kézdivásárhelyi Rancz Lajos arra a kérdésemre, hogy miért rendelte a Gábor Áron-szobrot, tőmondatban válaszol: mert megérdemli. Kevesen tudják, de Gábor Áron holtteste a Benke-kúriában volt elrejtve, az idősebb eresztevényiek legalábbis így mesélik – fűzi még hozzá. Gábor Áron hősi halálának körülményei közismertek, a kökösi csata történetét a tüzér őrnagy segédtisztje, Nagy Sándor későbbi hidvégi református lelkész mondotta el Orbán Balázsnak. Mikor az ágyúgolyó találatát követően Gábor Áron leesett lováról, halálát, „mely a hozzá határtalanul ragaszkodó tüzérekre mindenesetre lehangolólag hatott volna, tanácsosnak hitte eltitkolni”, azoknak pedig, akik Gábor Áron közvetlen közelében tartózkodtak, azt mondta, „csak könnyű sebet kapott, minek bekötözésével azonnal visszatér”. Gábor Áron nevében még kiadatta a támadási parancsot, és mint tudjuk, a kökösi csatában a háromszéki honvédők sikeresen visszaverték az oroszok túlerőben levő csapatait. „A kivívott fényes győzelemre Gábor Áron szellemének mindenesetre nagy befolyása volt, s így még halála után is áldáshozólag hatott a nevében kiadott vezényszó” – állapítja meg Orbán Balázs. Ellentmondásosak viszont Gábor Áron testének a Kököstől Eresztevényig tartó utolsó útjáról szóló adatok. A csata lezajlásáig holttestét „fehér koporsóban” – azaz gyalult deszkaládában – Uzonba szállították, ahol Tatrangi Sándor birtokán helyezték el: némely visszaemlékezők szerint eltemették, mások szerint a házban (vagy a csűrben) helyezték el. Innen indult a gyászmenet Bereck irányába, mikor Eresztevénynél – a kökösi csata előtti utolsó pihenőnél, hol, ugyancsak Orbán Balázs leírása szerint, Gábor Áron az oroszokkal való összecsapásra készülve „egy czinkanna bort töltetve, miután abból szokása ellenére ivott, átnyújtá segédtisztje Nagy Sándornak, mondván: »Igyék hadnagy úr, többet úgy sem iszunk, mert ma véres napunk lesz.«” – érte a csapatot a hír: Lüders tábornok két fronton, a kökösi és az aldobolyi hídnál is támadást indított. Hogy mindkét vonalon védekezésre készülhessen, Gál Sándor Sepsiszentgyörgyre húzódott vissza. „Ezalatt a tüzérség egy része, mely Eresztevényen állomásozott, az atyjukként szeretett vezért temette el a falu cintoromában, s éppen díszlövésekhez készült, midőn futár jött azon rendelettel, hogy siessenek Szentgyörgyhöz, mert az ellen a Szépmezőn nyomul előre. Ott hagyták a felkoszorúzott friss sírhantot, rohanva azon csata vészébe, melynek egyenetlen küzdelmeiben annyi székely hős vérzett el.” Nos, a történészek feltételezése, hogy míg Gábor Áron temetésére készültek tüzérei, testét a Benke-kúriában vagy annak jégvermében helyezték el. Helytálló tehát az idősebb eresztevényiek szóbeszéde, még ha kissé megszépítette is az elmúlt bő másfél évszázad az emlékezetet: az a kis falucska, mely nevének fennmaradása is jórészt Gábor Áronnak köszönhető, s melynek mindenkori lakói bármiféle történelmi szélverésben is gondozták és ápolták Gábor Áron sírját, megérdemli, hogy a székely ágyúhős utolsó pihenőjeként tartsa számon a magyarság. A gondozás és ápolás pedig a kényszerűségből gyorsan lezajlott temetés másnapján kezdődött, ugyanis „kóbor kozákok felfedezték Gábor Áron sírhantját, s lovaikkal egyenesre táncoltatták azt, így akarva vad dühökben bosszút állni annak hamvai felett, kit míg élt, féltek, s kinek jól ismert nevének hallatára remegtek” – írja Orbán Balázs, hozzátéve: „Eresztevényi Antal bajtársa azután újból felhantoltatta a drága hamvakat őrző sírt, s azt korláttal vette körül, s hogy oda a nagy halott emlékéhez méltó emlékkő nem helyeztethetett, azt a Bach-rendszer gyászvitézei – kik nem csak az élőket, hanem a halottakat is félték – akadályozták meg, kik még egy egyszerű fejfát sem tűrtek meg a dicsteljes napok emlékét védő sír felett.” Gábor Áron sírját hosszú időn át Eresztevényi Antal és testvére, László gondozta, állíttatott szerény kőkeresztet is, mely idővel megkopott és megdőlt, s miután a két testvér kiöregedett, a sírt teljesen felnőtte a gyom. „Az eresztevényi temetőben egy összehorpadt sírhalom felett a kegyelet eme zörgő virága buján tenyész. Akármelyik herbáriumnak díszére válnának a bogáncskórók azon ritka példányai, melyek ott gondtalanul nőnek tömötten olyan jó magasra, hogy ki se látszik tőlük a sír (...), melyre ez az egyszerű név van írva: »Gábor Áron«. Íme a kegyelet!” – írta egy cikkében a Nemere 1881. október 2-án. Méltó síremlék – a ma is álló obeliszk – végül hosszadalmas „sajtóháború” után, közadakozásból készült el, a máig sem teljesen befejezett emlékművet 1892. július 31-én avatták fel.
Ötcsillagos kúria
Gábor Áron sírhelyétől kőhajításnyira található a Benke-kúria. Most felújítva, ötcsillagos vendéglátóhellyé alakítva, udvarán egyelőre üresen áll egy szobortalapzat. A kúria hányatott sorsú, utolsó tulajdonosát, Benke Lászlót 1949-ben deportálták a Duna-deltába, a kollektivizálás Erdély-szerte zajló „rendje” szerint itt is a falu nagybirtokosának lakását nézték ki a helyi termelőszövetkezet székhelyének. Laktak benne mezőgazdasági idénymunkások is, aztán az 1989-es rendszerváltást követően magántulajdonba került, használták a kúriát sokféle célra, többek között gombatenyészet is működött benne – csodálatos módon némely elemei átvészeltek minden sorscsapást. A 2005-ben kiadott Kúriák földje kötetben még Hlavathy Izabella leírhatta, hogy az épületnek „külön érdekessége a portikusz belső falát és mennyezetét díszítő, bambusznád keretbe foglalt növényi és madár ornamentikájú tájképfestés, mely ma még töredékesen ugyan, de látható.” Kiemelte az országútról nem látható, a kúria déli oldalán levő főbejárat timpanonos tornácát is, „melynek feljáróját impozáns faragott kőlépcső képezi”. A Goldim Kft. 2007-ben vásárolta meg az akkorra már meglehetősen rossz állapotba került kúriát. Az ötletgazda Tóth Katalin Mária, a cég vezérigazgatója és a munkálatok minőségi kivitelezéséért felelős Tóth László irányításával az épület felújításán folyamatosan dolgoztak egészen tavalyig – bizony, nagyobb befektetésnek bizonyult, mint új házat felépíteni. Kicsiny részét a munkálatoknak uniós pályázatból finanszírozták, falusi turizmus témakörben, ezt hirdeti a kúria bejáratához kihelyezett, a környezetbe nem igazán illő tábla. A melléképületet is átalakították, a kommunizmus alatt gabonaraktárnak használt, szerkezetileg viszonylag jó állapotban megmaradt épületet kiegészítették egy spa-résszel, medence, pezsgőfürdő várja a szállóvendégeket. A főépületben lakosztályok, vendéglő, és a kínálatot – mert teljes csomaggal készülnek a vendégfogadásra – később lovarda is kiegészíti. Mindez ötcsillagos kivitelben, de a kúria jellegzetességét visszaadva. Bevallom, ilyen sokcsillagos szállodakultúrával hadilábon állok, de amit a két épületben láttam, amikor tulajdonosa – méltán büszkén a megmutathatóra – körbevezetett, meggyőzött arról, hogy a környék legelegánsabb vendégfogadó központját alakították ki a Benke-kúriában. És külön elnyerte tetszésemet, hogy az összes díszítőelemet helyi képzőművészek alkotásaiból válogatta össze Tóth Katalin Mária (egyébként az ő munkáját, ízlését teljes mértékben dicséri az egész, egységes stílust megelevenítő belső berendezés is): a falakon Vetró-plakettek, Kosztándi Jenő festményei, Nagy Lajos fényképei. A különféle megbeszélésekre, kisebb rendezvényekre alkalmas helyiségeknek is helyi vonzódású neveket adott, van a kúriában Laborfalvi Róza-, Gábor Áron- és Eresztevény-konferenciaterem, a bejáratnál egy asztalon a Székelyföldi legendárium az Eresztevény legendáját és Gábor Áron halálát leíró oldalaknál kinyitva. És a kúria családi vonatkozását is felhasználták, az emeletre vezető lépcsősort a Benke-családtól kapott fényképek reprodukciója ékesíti, több helyütt a Benke család címere is látható. Rancz Lajos hosszú út végén került a Benke-kúriához. Eredetileg matematikatanár végzettségű, tanított is három esztendőt, aztán úgy döntött: a nemzet napszámosának barna kenyerét fehérebbre cseréli. A kereskedelem az, amivel talán gyorsabban pénzt lehet szerezni, bár gyorsan el is lehet veszíteni – ő nem bukott bele üzleteibe, hanem folyamatosan gyarapodott. A Goldim Kft.-nek kávé- és energiaital-forgalmazás a főbb tevékenysége, de Rancz Lajos tudja (a valószínűségszámítási matematikai módszerek is ezt igazolják, jegyzi meg mosolyogva), hosszú távon a vendégforgalom lesz a jövedelmező – az ötcsillagos Benke-kúria a cégnek épp ilyen jellegű befektetése. Stratégiailag, földrajzi és történelmi vonatkozásban is nagyon jó helyen, Háromszék közepén található a Benke-kúria, ide az Óriáspince-tető, Besenyő, Réty is közel esik, nagyobb túráknál Erdélyt bejáró központnak szintúgy megfelel. A Benke-kúria minden különösebb hírverés nélkül már megnyitotta kapuit, több rendezvénynek helyet adott eddig, az igazi reklámozással azonban még kivárnak, míg minden elkészül – mondja Rancz Lajos.
És a szoboravatáshoz is minden adott már, az elkészült Gábor Áron-mellszobor, Vetró András alkotása már csak arra vár, felkerüljön az udvar díszhelyén álló talapzatra. Az avatás időpontját még nem tűzték ki, a közeljövőben sort kerítenek rá. „Szeretnénk a tiszteletet mi is megadni Gábor Áronnak. Mert megérdemli” – jegyzi meg Rancz Lajos. Csak ennyi, amit mentségére, mentségükre felhoz.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. november 7.

Több ezer tanár tüntetett Bukarestben
A diákok is támogatják a sztrájkoló pedagógusokat
Kolozsvár több felsőfokú oktatási intézményében is japán sztrájkba kezdtek tegnap a diákok, így támogatva a fővárosban a kormány székháza előtt tüntető pedagógusokat. A Műegyetemen, az Orvosi és Gyógyszerészeti, a Formatervezői, a Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetemen, valamint a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen japán sztrájkba lépett diákok az oktatási törvény által is előírt hatszázalékos részesedést követelték a hazai össztermékből (GDP) a tanügy számára.
Tiltakozásuk jeléül az országban több tízezer diák ment fehér karszalaggal a tanórákra, és amennyiben a kormány nem tesz eleget követeléseiknek, meghatározatlan időre általános sztrájkot hirdetnek.
Victor Ponta miniszterelnök találkozott a szakszervezet képviselőivel, és ígéretet tett arra, hogy a jövő évi költségvetésből jelentősen növelni fogják a tanárok bérét.
„Nem 3–4 százalékos növekedésről, hanem a kezdő orvosok és tanárok jelentős fizetésemeléséről van szó” – idézte a miniszterelnököt az Antena3.
Magasabb bérekért tüntettek a pedagógusok szerdán a bukaresti kormány székháza előtt. A tanügyi szakszervezeti szövetség (FSLI) felhívására közel 5500 pedagógus érkezett a fővárosba az egész országból. A demonstrálók egyebek mellett 50 százalékos béremelést követeltek a pályakezdőknek, hogy ismét vonzóvá tegyék a fiatalok számára a tanári hivatást. A szakszervezeti vezetők azt állítják: Románia jelenleg a GDP 2,5 százalékát fordítja az oktatásra, vagyis feleannyit sem, mint az uniós átlag. A romániai tanárok bére alig egytizede az európai uniós átlagnak. Egy romániai tanár óradíja 3 euró, míg magyarországi kollégájuk 16, egy németországi tanár pedig 54 eurót keres tanóránként – állítja a FSLI.
A fővárosban tüntető pedagógusok a „Le a hazug kormánnyal”, „Oktatás nélkül meghal bármely nemzet”, „Általános sztrájkot” jelszavakat skandálva a kormány székháza elől a parlament épületéhez vonultak. Az egyik sztrájkoló tanár koldusnak öltözött, a kezében pedig „Ha mi meghalunk, ti is meghaltok” feliratú táblát tartott.
Arra az esetre, ha a kormány nem tesz eleget követeléseiknek, a jövő héten népszavazást kezdeményeznek a tanügyi dolgozók körében, majd általános pedagógussztrájkot tartanak a tavaszi európai parlamenti választások idején, vagy közvetlenül a tanév vége előtt – idézi a Mediafax hírügynökség Simion Hancescut, a FSLI egyik vezetőjét.
A pedagógusok tiltakozó megmozdulásával az egyetemi hallgatók és középiskolai diákok szervezetei is szolidaritást vállaltak. A Romániai Diáktanácsok Országos Szövetségének (ANOSR) felhívására több tízezer hallgató ment fehér karszalaggal a tanórákra. A diákszervezetek szerint a kormány nem vállal felelősséget Románia jövőjéért, hiszen kevés pénzt fordít az oktatásra. Az ANOSR mindegy hetven romániai diákszövetség ernyőszervezete, így több mint 500 ezer diákot képviselnek. A diákok szerdai japán sztrájkja csupán figyelmeztető lépés volt, honlapjukon máris meghirdették, hogy november 13-án az órákat az utcán tartják követelve a GDP hat százalékát, amelyből nagyobb ösztöndíjakat, jobb körülményeket a bentlakásokban, jobb minőségű ételt az étkezőkben, és a tanárok magasabb fizetését remélik. Amennyiben a döntéshozók nem veszik figyelembe követeléseiket, meghatározatlan időre általános sztrájkot is kilátásba helyeztek
Szabadság (Kolozsvár)

2013. november 7.

Băsescu jóváhagyta Zákonyi kinevezését
A román balliberális kormány és a jobboldali államfő közötti politikai ellentétek befolyásolták Magyarország új bukaresti nagykövetének kinevezését. Miközben a román külügyminisztérium szokatlan módon több hónapig halogatta a döntést, az államelnöki hivatal mindössze néhány nap alatt beleegyezett abba, hogy Zákonyi Botond elfoglalhassa állomáshelyét a bukaresti diplomáciai kirendeltségen.
Bogdan Oprea, Traian Băsescu elnök szóvivője szerdán lapunkat úgy tájékoztatta: az államfő november 6-i hatállyal megadta a beleegyezést (agrément) ahhoz, hogy az új magyar nagykövet megkezdhesse misszióját a román fővárosban. A döntést ugyancsak szerdán továbbították a román külügyminisztériumnak. A magyar fél még július végén benyújtotta a Zákonyi Botond hivatalba lépéséhez szükséges agrément iránti kérését, Füzes Oszkár leköszönő nagykövet pedig október elején el is hagyta állomáshelyét. Lapunk értesülései szerint a magyar Külügyminisztérium érdeklődésére a bukaresti társtárca heteken keresztül „bürokratikus akadályokkal” indokolta a késlekedést. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) külügyminisztereinek egy héttel ezelőtti gödöllői ülése után a csúszás kapcsán közölte: Románia arról biztosította Magyarországot, hogy ennek kizárólag technikai oka van, és a napokban várható a diplomata akkreditálása. Az ügyben vélhetően ezt követően történt előrelépés. Titus Corlățean román külügyminiszter a hét elején egy lapinterjúban bejelentette, az általa irányított tárca valamennyi procedúrát teljesített az új magyar nagykövet hivatalba lépéséhez, és a bukaresti elnöki hivatal végleges döntésére vár.
Nem kizárt, hogy a román balliberális kormány az erdélyi magyar közösség autonómiatörekvéseinek nyílt támogatása miatt próbált borsot törni Budapest orra alá Zákonyi kinevezésének halogatásával. Mint arról beszámoltunk, Corlăţean a România Liberă napilapnak adott interjúban elismerte: a magyar-román viszonynak vannak felfele ívelő időszakai és hullámvölgyei, de szerinte a magyarországi választások előtt ez mindig így történik. Arra a kérdésre, mit szól magyar kollégája, Martonyi János álláspontjáról, miszerint sem a román alkotmánnyal, sem az európai vagy nemzetközi szabályozással nem ellentétes az autonómia egyetlen formája sem, a román diplomácia vezetője leszögezte: Bukarest jobban tudja, mi ütközik alaptörvénybe, és mi nem. Idén februárban a szociáldemokrata román külügyminiszter kiutasítással fenyegette meg Füzes Oszkárt, miután az akkori nagykövet közölte: Magyarország támogatásáról biztosítja a székelyföldi autonómiatörekvéseket. Amúgy volt már rá példa, hogy Traian Băsescu alaposan megvárakoztatott külföldi diplomatát. Matthijs van Bonzel, Hollandia bukaresti nagykövete kinevezését 2012 elején jóváhagyta ugyan a bukaresti külügy, az államfő azonban csak hat hónap elteltével vette át tőle megbízólevelét, tiltakozásképp amiatt, hogy a nyugat-európai ország megvétózta Románia schengeni csatlakozását.
Zákonyi Botond – aki szerdán a Krónikától értesült kinevezése jóváhagyásáról – 43 éves történész, nemzet- és szomszédságpolitikával foglalkozó kutató szeptemberig irányította a Magyar Külügyi Intézetet. Korábban a Külügyminisztérium munkatársaként Dél-Kelet-Európával, elsősorban Romániával foglalkozott; diplomataként Romániában, a Moldovai Köztársaságban és Brüsszelben, az EU melletti magyar állandó képviseleten teljesített külszolgálatot. 2009-2010-ben ő volt a magyar nemzeti kisebbségek brüsszeli érdekképviseleti irodájának első vezetője.
Rostás Szabolcs
Szabadság (Kolozsvár)

2013. november 7.

Jankovics Marcell kiállítása Csíkszeredában
Jankovics Marcell Kossuth-díjas grafikusművész a Sebestyén Gyula Gesta Hungarorum eposzához készített képsorozatából nyílik kiállítás csütörtökön 18 órakor a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában.
Jankovics otthonosan mozog a filmművészet, képzőművészet, a magyar kultúrtörténet területén. Pályájának fontos témája a magyar mondavilág, hiszen a János vitéz, a Fehérlófia és az Ének a Csodaszarvasról rajzfilmfeldolgozása is az ő nevéhez kapcsolható. A Gyergyóban már bemutatott kiállításon látható képsorozat elkészülését Sebestyén Gyula munkája ihlette: a kötet 1925-ben jelent meg Gesta Hungarorum – A magyar hősmondák öt könyve címmel.
A nagyszabású könyvet kiegészítendő Jankovics Marcell a történethez igazodva, annak szellemében készítette el képeit, melyek nagyon erőteljesek, mozgalmasak, élettel telítettek. A képek hangulata régi kódexek, vaskos történelmi könyvek cikornyás lapjait juttatja eszünkbe, melyek elkészítése értékteremtőnek számított a maga korában. A kiállítás november 29-ig tekinthető meg Csíkszeredában.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

2013. november 7.

Vişinescu magyar áldozata
Magyar áldozatát is sikerült azonosítani Alexandru Vişinescunak, a politikai foglyok fogva tartási helyéül szolgáló Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnokának: Sándor Imre római katolikus papról van szó, aki Márton Áron erdélyi püspök püspöki helynökeként is szolgált.
Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) szerdán hozta nyilvánosságra, hogy az eddigi öt mellett újabb hét olyan egykori politikai fogoly nevét derítették ki, akik abban az időszakban lelték halálukat a Râmnicu Sărat-i börtönben, amikor annak élén Vişinescu állt. Az IICCMER szerdai közlése szerint az újabb áldozatok kilétére a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) által átadott dokumentumok alapján derítettek fényt.
Sándor mellett hat olyan személyiség nevét tették szerdán közzé, akik vezető politikusok és értelmiségiek voltak a két világháború közötti Romániában, és a kommunisták hatalomra jutását követően mindannyiukat politikai okokból börtönözték be, mivel a rendszer ellenségeinek bélyegezték őket.
AZ IICCMER listáján Sándor mellett Ion Lugoșianu egykori ipari és kereskedelmi miniszter, (1957-ben halt meg), Theodor Roxin volt parasztpárti politikus (1960), Ion Gigurtu egykori miniszterelnök (1959), Constantin Hagea volt újságíró és parasztpárti politikus (1960), Gheorghe Leon jogász, közgazdász, egykori liberális párti gazdasági miniszter (1959) és Mircea Cancicov korábbi liberális politikus, ugyancsak volt gazdasági miniszter (1959) szerepel.
Mint arról beszámoltunk, az IICCMER augusztus elején jelentette be: vizsgálatot indított a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében, a vizsgálat eredményei alapján pedig ügyészségi feljelentést tesz az érintettek ellen.
Az első kiszemelt Alexandru Vişinescu, a Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnoka, aki 1956 és 1964 között állt a fegyintézet élén, ez idő alatt pedig a terror légkörét honosította meg. Az IICCMER vizsgálatai szerint ez idő alatt tizenkét politikai fogoly halt meg a börtönben a Vişinescu által bevezetett kegyetlen bánásmód, a rossz élelmezés, az állandó verések és a magánzárkában eltöltött idő miatt. A most 88 éves egykori börtönparancsnok volt az első, aki ellen hivatalosan ügyészségi feljelentést tettek a bukaresti területi katonai ügyészségen több rendbeli, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. A legfőbb ügyészség szeptemberben népirtás miatt indított bűnvádi eljárást ellene.
Egy erdélyi vértanú
Sándor Imre Csíkverebesen született 1893-ban. Iskolai tanulmányait Csíksomlyón és Csíkszeredában végezte el, majd teológiai tanulmányait Gyulafehérváron és Budapesten végezte. 1916. július 3-án Majláth Gusztáv Károly püspök pappá szentelte Gyulaférváron. Káplán volt Gyergyóremetén és Csíkszeredában, majd hitoktató Gyulafehérváron és Brassóban. 1934–39 között főesperes-plébános volt Székelyudvarhelyen. Később Márton Áron püspöki helynökké nevezte ki. A második bécsi döntés, vagyis Észak-Erdély felszabadulása után Kolozsvárról ő irányította a kettészakadt egyházmegye északi, Magyarországhoz visszakerült részét. Később, 1951. március 10-én letartóztatták, majd 1952. január 14-én a bukaresti katonai törvényszék 25 év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélte hazaárulás címén. 1956. február 29-én a Râmnicu Sărat-i börtönben megfagyott. Holttestét - a többi politikai fogolyéhoz hasonlóan - jeltelenül temették el, ma sem lehet tudni, hol nyugszik. 2003. január 13-án megindították a boldoggá avatásához szükséges egyházmegyei vizsgálatot.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 481-496




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

  
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998