|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 683 találat | lapozás: 1-30 ... 631-660 | 661-683 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2014. december 30.Az igényekhez igazítják a szakoktatást Hargita megyébenKárpitos-, illetve kertészképzés is indulhat jövő ősztől Hargita megyében – derült ki azt követően, hogy a tanfelügyelőség közel kétszáz, megyebeli vállalattal folytatott konzultációt a szakiskolai képzéssel kapcsolatos kínálat kialakításáról. Amint arról beszámoltunk, a következő tanévre szóló beiskolázási terv elkészítése előtt a Hargita megyei tanfelügyelőség arra kérte a megyebeli cégeket, jelezzék: a kilencedik osztálytól kezdődő, hároméves szakiskolai oktatás keretében szerintük milyen osztályokat kellene indítani a következő tanévben. A nyolcadik osztálytól kezdődő hároméves szakoktatás újraindításáról és ennek módszertanáról rendelkező, tavaly megjelent sürgősségi kormányrendelet és oktatási miniszteri rendelet szerint a szakiskolai beiskolázási terv összeállításában figyelembe kell venni a munkaerőpiac igényeit, fejlődési tendenciáit és a térségbeli gazdasági egységek, a végzősök jövőbeni alkalmazóinak szükségleteit is. Görbe Péter szaktanfelügyelő közölte, főként kis- és közepes vállalatoktól kaptak javaslatokat. A felmérés alapján összesen 154 mezőgazdasági profilú szakmunkásra van igény, s a javaslatok alapján kertészeti szak beindítását tervezik. Több helyet kértek a cégek a hegyvidéki farmerképzésre is – említette a szaktanfelügyelő. Az építőipar területéről azt a visszajelzést kapták, hogy legalább 145 diák számára kellene képzést biztosítani, és javaslatként fogalmazódott meg az út- és hídépítőképzés beindítása. Az egyik cég jelezte, két elektromechanikus szakmunkást is felvenne, Görbe azonban rámutatott, a kis létszámra vonatkozó igényeket rövid időn belül nem tudják teljesíteni, hisz néhány diákkal nem indítható osztály. Hasonló a helyzet Görbe Péter szerint a mezőgépészképzéssel is. „Örülnénk, ha a cégek majd jövőre is jeleznék az igényeiket, így ezeket követni lehetne” – tette hozzá a szaktanfelügyelő. A faipar területéről összesen 191 szakmunkás képzését javasolták a cégek. A már működő képzések mellett újdonságként felmerült a kárpitosképzés beindítása is: egy cég jelezte, 12 szakembert foglalkoztatna. Az élelmiszeripar terén 83 hely indítását kérték a cégek. Az eddigi „hagyományos” partner, a Harmopan Rt. mellett – amely egy 28-as létszámú osztály indítását kérte pékek képzésére –, egy másik, udvarhelyszéki vállalkozás is jelezte, hasonló profilú munkásokat alkalmazna. R. Kiss Edit Krónika (Kolozsvár) 2014. december 30.Szekus revizionizmusAz 1989-es forradalom huszonötödik évfordulója alkalmából számos médiafelület teret adott az eseményekkel kapcsolatos visszaemlékezéseknek. Az interjúkban nem csupán a forradalom kirobbantásában kulcsszerepet játszó személyeket szólaltatták meg, hanem a „másik oldal” képviselőit is, olyanokat, akik a barikád másik oldalán álltak – szekusokat, illetve olyan egykori hírszerzőket, akik azzal próbálják meg magukra felhívni a figyelmet, hogy közeli rálátásuk volt az akkori eseményekre, így egyedül ők tudják megmondani a „tutit” arról, mi is történt azokban a huszonöt évvel ezelőtti decemberi napokban. Az egyik bukaresti napilap Radu Tinut, a temesvári Szekuritáté Tőkés László zaklatásában kulcsszerepet játszó egykori helyettes vezetőjét szólaltatta meg, majd ugyanott Ioan Talpeş, a Külügyi Hírszerzés rendszerváltás utáni egykori vezetője osztotta meg értékes véleményét az 1989-es eseményekkel kapcsolatosan. Az ügyben az a döbbenetes, hogy mind az egykori szekus, mind a „demokratikus” hírszerzés egykori parancsnoka azzal állt elő, hogy a forradalom nem spontán folyamat volt, hanem az azt kirobbantó tényezők – elsősorban pedig Tőkés mögött – külföldi titkosszolgálatok álltak. A Romániára törő külső erők között pedig kiemelt szerepet játszott Magyarország, amely – szerintük – Erdély visszaszerzését vagy legalább a magyarok autonómiáját remélte a romániai nemzetikommunista rendszer megdöntésétől. Nem nehéz észrevenni: miközben egyesek bennünket, magyarokat vádolnak azzal, hogy a trianoni, illetve a párizsi békediktátumok revízióját akartuk, vagy esetleg csak autonómiát, ők maguk a közelmúlt történelmének revíziójára törekszenek. Huszonöt évvel az 1989-es események után egy olyan történelmet kreálnának, amelyben a forradalom kirobbantásában oroszlánrészt vállaló személyek külső, az ország területi egységére törő hatalmak ügynökei voltak, a forradalmárok elleni megtorlások résztvevői, illetve az 1989 előtt a rendszer ellenségeinek kikiáltott polgárok kínzói, a notórius szekusok pedig életüket az ország megvédéséért kockáztató – esetleg feláldozó – hazafiak. Nem csupán a magyarok, hanem egész Románia számára tragikus lenne, ha sikerrel járnának. Balogh Levente Krónika (Kolozsvár) 2014. december 30.Borboly: a lemondás és a szolidaritás éve voltA Hargita Megyei Önkormányzat elnöke úgy látja, nehéz évet hagytak maguk mögött a költségvetés szempontjából, ennek ellenére voltak eredmények. Elégedetlen a sok ember mindennapjait megkeserítő vadkárok miatt, de a szakoktatás fejlesztésére tett lépéseket biztatónak tartja, akárcsak a kalákaprogramot. Borboly évértékelő beszélgetés során válaszolt kérdéseinkre. Borboly Csaba úgy véli: 2014 a lemondás és a szolidaritás éve volt. Hargita Megye Tanácsa, elmondása szerint nehéz évet hagy maga mögött költségvetés szempontjából, ennek ellenére sikerült eredményeket elérniük. „A Hargita megyei kalákaprogram is megmutatta: kevés pénzből is sokat lehet kihozni odafigyeléssel, közösségi összefogással, és akár egy nullást is le lehet vágni a beruházási költségekből. Nagyon sok mindent lehet, ha megvan a kellő összhang, és ha mindenki kiveszi a részét a közös munkából. Ugyanakkor sikerült utakat aszfaltozni a megye mindegyik térségében, és most év végére azt is elértük, hogy csökkenjen a megye eladósodottsági szintje. Hargita valószínűleg az ország egyik legkisebb adóssággal rendelkező megyéje” – fejtette ki a Csíki Hírlapnak adott évértékelő interjújában a megyei önkormányzat elnöke, hozzátéve azt is, hogy elégedett a megyei utakon az aszfaltozás haladásával, viszont negatívumként értékeli a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház felújítási munkálatainak elhúzódását. Borboly Csaba elégedett a közösségi összefogás működésével, amely révén, beszámolója szerint számos programot sikerült elindítani és folytatni a 2014-es évben. Kevésbé lehet elégedett, azonban a hatóságok hozzáállása és a jogszabályi környezet a sok ember mindennapjait megkeserítő vadkárokat, medvetámadásokat illetően. „Többször kértem a megyei sürgősségi helyzetek bizottságának összehívását annak alelnökeként, hogy valamiféle megoldást találjunk a helyzet kezelésére, enyhítésére, de úgy látszik, ebben az országban a medve nagyobb védettséget élvez, mint az ember testi épsége vagy élete. Tudom, európai uniós egyezmény is megköti az illetékesek kezét, és méltányolom Korodi Attila környezetvédelmi miniszternek ebben az ügyben tett intézkedéseit, de további lépésekre lenne szükség, többek között arra, hogy Románia tárgyalja újra az unióval azt az egyezményt, amely kiemelten védett fajnak nyilvánítja a kárpáti barnamedvét, és 90 százalékkal csökkenti a kilövési kvótát. Az illetékes romániai szakhatóságok nehezen mozdulnak, az emberek pedig maradnak a kárral meg a rettegéssel, hiszen olyan települések is vannak a megyében, ahol este hat után a szülők nem merik kiengedni az utcára gyerekeiket, mert félő, hogy medvével találkoznak. Ráadásul a vadkárok idejében történő bejelentését gyakran a bürokrácia akadályozza. Ez ellen tenni kell, és addig verem az asztalt, amíg előrelépés történik a helyzet megoldása érdekében” – részletezte a Hargita megyei önkormányzat elnöke. Arra a kérdésre, hogy mire lenne szükség ahhoz, hogy például az átlagbér Hargita megyében ne a legkisebb legyen az országban, Borboly elmondta: az átlagbérekről szóló statisztikák esetében rendre elfelejtik hozzátenni, hogy Hargita vidéki megye, megyeszékhelye pedig negyvenezer lakos alatti. „Nincsenek nagyvárosok, nagy gyárak, autópályák, nincs akkora pörgés, mint a nagyvárosokban. A statisztikákban nem jelenik meg a székelyföldi vidéki emberek kiegészítő jövedelme, ami a gazdálkodásból, háztáji gazdaságból származik, a megyei tanács viszont arra törekszik, hogy a vidékiségből előnyt kovácsoljon, ezért segítjük a kistermelőket piacot teremtve, értékesítési lehetőségeket felkutatva, hogy bukaresti vásárokba és magyarországi áruházláncokba is bekerüljenek a hagyományos székely termékek. Közösségi konyhák, feldolgozóüzemek beindítását támogatjuk, azt szeretnénk, ha minél több Hargita megyei lakosnak megélhetést jelentene a mezőgazdaság, illetve az élelmiszer-előállítás. Ugyanakkor ne feledjük, hogy az utóbbi időben sok tíz millió euró értékben hívtak le uniós támogatást a Hargita megyei gazdák, ezen a téren országelsők vagyunk” – részletezte. A jövőre nézve Borboly Csaba elmondása szerint Hargita Megye Tanácsa számos kihívás előtt áll a tevékenysége során, sokszor a hatásköre határait feszegetve. „Minden olyan területtel foglalkozunk, ami a Hargita megyei lakosság életét befolyásolja. Folytatjuk a kis falvak fejlesztését célzó programjainkat, további lépéseket teszünk a szakoktatás fejlesztése és annak érdekében, hogy a Hargita megyei vállalkozók minél több pályakezdő fiatalt alkalmazzanak – egyébként a tapasztalatszerzést segítjük a gyakornoki programunkkal –, részt veszünk a Kárpát-medencei összefogás megvalósításában a magyar nyelvű szakképzés érdekében. Tovább dolgozunk a Székely termék mozgalom bővítésén, ez a gazdák jövedelemszerzéséről és a munkahelyteremtésről szól. Folytatjuk az aszfaltozásokat is az anyagiak függvényében, és pontot szeretnénk tenni a megyei kórház felújítási munkálatainak végére. Közösségépítés tekintetében pedig a még nagyobb szolidaritásra, egymás értékeinek megbecsülésére és azok kölcsönös tiszteletben tartására próbáljuk felhívni a figyelmet és természetesen példát mutatni” – összegzett Hargita Megye Tanácsának elnöke. Kovács Attila | Székelyhon.ro 2014. december 30.Emlékezzünk!Huszonöt esztendővel ezelőtt, egy sok száz halálos áldozatot, sok ezer sebesültet követelő véres Karácsony meghozta számunkra, e jobb sorsra érdemes ország eladdig kilátástalanságban tengődő, végletekig elkeseredett polgárai számára életünk talán legszebb, legcsodálatosabb ajándékát: a már álmainkban sem remélt, legmeghittebb beszélgetéseinkben sem emlegetett SZABADSÁGOT. Az akkori temesvári református lelkész, Tőkés László ablaka előtti, december 15-ei tiltakozó szolidaritásból kiindult, előbb csak Temesvárra, később azonban az egész országra kiterjedő népfelkelés elemi erővel söpörte el Közép-Kelet-Európa legsötétebb, legembertelenebb önkényuralmi rendszerét, Nicolae Ceauşescu nemzeti-kommunista diktatúráját és adta vissza az itt lakók számára egy emberibb lét megélhetésének a reményével együtt ennek az országnak az európai népek közösségéhez való visszatalálásának a lehetőségét is. Ugyanakkor a ’89 decemberi események történelmi lehetőséget kínáltak egy végletekig megalázott, saját intézményeitől módszeresen megfosztott, már-már saját önfelszámolódásába is beletörődő nemzeti közösség, a romániai magyarság számára a talpraállásra és a saját önösszeszedésére. E lehetőséget felismerve Nagyváradon is, Erdély többi nagyvárosához hasonlóan, már december 23-án, a Körös-vidéki Múzeum kerítésénél, a középkori Várad oda kidobált kövein, egy alig tíztagú baráti kör kezdeményezte az akkor még ösztönösen Magyar Demokrata Nemzeti Tanácsnak elnevezett országos szövetség helyi szervezetének a létrehozását, hogy aztán december 25-én este, a Jakobovits-házaspár műtermében, mintegy hetven nagyváradi értelmiségi jelenlétében, megéljük az akkor már Romániai Magyar Demokrata Szövetség Nagyváradi Szervezetének a megalakulását, s néhány napra rá, az időközben visszaszerzett Református Püspöki Palota kistermében sor kerüljön az ideiglenes megyei és városi tisztségviselők nevesítésére is. Ez bizony valóban „a Cselekvés Ideje” volt!… Negyedszázad teltével az egykori kezdeményezők és alapítók, tisztelettel fejet hajtva az időközben közülük végleg eltávozott egykori társaik emléke előtt, változatlan hittel emlékeznek vissza az akkori mámoros hangulatú napokra, a tenni-akarás az egymásmellé-sorakozás feledhetetlen pillanataira, s meggyőződésüket fejezik ki afelől, hogy az utánuk jövő nemzedékek is ugyanolyan önzetlenül és áldozatkészen, mindenfajta társadalmi, vallási és világnézeti különbségeken felülemelkedve szolgálják majd a bihari magyarság közképviseletét és érdekvédelmét, mint ahogy ők tették ezt 25 évvel ezelőtt. Nagyvárad, 2014. december 22. Dérer Ferenc Hajdu Géza Jakabffy László Jakobovits Márta Kiss Törék Ildikó Meleg Vilmos Stanik István Szilágyi Zsolt Varga Gábor Reggeli Újság (Nagyvárad) 2014. december 30.Gyökeret eresztett a kalákaNagyvárad- Hétfő délelőtt az RMDSZ Sas-palotabeli székházában évértékelő sajtótájékoztatót tartott a Tulipán Kaláka Egyesület tevékenységéről Borsi Imre Lóránt elnök, aki okleveleket is átadott. Az évzáró sajtótájékoztatón Borsi Imre Lóránt egyesületi elnök felidézte, hogy 2012-ben indították útjára az időközben mozgalommá alakult kalákát azzal a céllal, hogy újraélesszék ezt a régi hagyományt, szokást. Idén már 68 ilyen tevékenység zajlott megyeszerte, közel másfél ezer önkéntes bevonásával, melyből 52-öt tudott dokumentálni. Voltak ugyanis települések, ahová különböző okok miatt nem volt lehetősége eljutni, máskor önjáró módon szerveztek kalákát, s csak utólag szerzett tudomást ezekről, de olyan esetek is előfordultak, hogy megírták ők maguk a beszámolót, s csak az újságból értesült a történtekről. „Gyökeret vert a kaláka”- hangsúlyozta, hozzátéve: a résztvevők ezzel hozzájárultak a helyi közösségek fejlődéséhez, egyes településeken pedig az önkormányzatok is csatlakoztak, kiegészítve az amúgy kis költségvetést. Rajtuk kívül iskolák, egyházközségek, ifjúsági és civil szervezetek is kivették részüket a megvalósításokból, nemrég például a VIDIFISZ bonyolított le egy nagyobb szabású akciót egyszerre 10-12 településen. „Mindez azért jó, mert azt bizonyítja, hogy a fiataloknak van jövőképük, hozzá szeretnének járulni a környezetük szebbé tételéhez”- mondta a Tulipán Kaláka elnöke, egyúttal bejelentve: az egyesület vezetősége úgy döntött, díjazza a legjobban teljesítő helységeket, illetve a főszervezőket, 2014-ben pedig Köröstárkány és Mikló Ernő helyi tanácsos, RMDSZ-elnök, valamint Szalacs és Horváth Béla polgármester részesülnek ebben az elismerésben. Két díjazott Mikló Ernő kifejtette: tavaly a malomárok zsiliprendszerének kialakításával indították a kalákát, mely a község felének biztosítja a vizet. Idén a napközit szerették volna rendbe tenni, de nem jött össze, mivel nem rendelkezik működési engedéllyel, viszont az anyagok nagy részét beszerezték, így remélhetőleg jövőre sikerülni fog. Két temetőtakarítás is zajlott, és elkezdték a munkálatokat- kiöntötték az alapot- az iskola udvarán, ahol egy multifunkcionális sportpályát létesítenek. Szerettek volna egy székházat is avatni, de ez se sikerült még. Megjegyezte: ennek ellenére bizakodóak, noha a polgármester nemhogy támogatná őket, inkább akadályozza az erőfeszítéseiket. Horváth Béla a nagyobb horderejű eredmények közül kiemelte, hogy egy új óvodaépületet alakítottak ki, körülbelül ötven szülő fát vágott az iskolának, a helyi fiatalok a Zöld-ház udvarán elültettek 6-7 ezer szál virágot, illetve 25 tujafát. Több játszóteret létesítettek, így ezek száma eléri a kilencet, Ottományban pedig egy ravatalozóházat építettek. Körülbelül száz ember járult ehhez hozzá önkéntes munkával, így az eredetileg 120 ezer lejre becsült befektetés végül 80 ezer lejt emésztett fel. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2014. december 30.„Fő célom, hogy Váradon legyen egy jó színház”A nagyváradi Szigligeti Színház újranyitásával egy időben robbant be a váradi magyar színházi világba Hunyadi István színművész, aki az első perctől kezdve rendkívül aktív tagja a társulatnak. Alábbi interjúnkból kiderül, mennyire sokoldalú művész ő, a színművésszel készült interjút az alábbiakban olvashatják. – Az idén részt vettél a tavaly beindult a nagyváradi Színjátszó Tanoda (SZITA) munkájában: erről a munkáról mesélj valamit. – A SZITA egyik drámagyakorlatot oktató tanára vagyok Csatlós Lóránt és Tóth Tünde mellett. Mivel az első évben a fiatalok főleg nonverbális jelenetekkel és improvizációs gyakorlatokkal foglalkoztak, ezért úgy gondoltam, hogy idén valami konkrétabb feladaton dolgozok velük. Shakespeare Szentiván-éji álom című darabjából dolgozunk fel egy felvonást. Azt szeretnénk, ha ebből születne egy előadás jelmezekkel, díszletekkel. Ismeretlen arcok nincsenek a csoportban, mert van köztük olyan, akivel már foglalkoztam, van, akit már láttam színpadon, mert benne volt a Színház az iskolában, iskola a színházban projektben. Persze vannak még bizonyos technikák, amiket el kell sajátítsanak, és én abban akarok a segítségükre lenni, hogy legyen fogalmuk a színjátszásból, és ne csak az ösztönökre hallgatva tudjanak színpadra lépni. Én el szoktam nekik mondani, hogy nem szeretném, hogy belőlük színész legyen, hanem abban akarok segíteni, hogy kamatoztassák az itt szerzett tudásukat, akár egy állásinterjúra mennek el, akár felvételiznek valahova, vagy szóbeli vizsgájuk van. Azt szeretném, ha a közös munka segítené őket abban, hogy felvállalják önmagukat, a véleményüket, kiálljanak magukért és akár egymásért is, mert ez egy csapatmunka. Ezek a tréningek arra is jók, hogy megismerjék önmagukat, hogy fejlesszék a személyiségüket, a képességeiket, például a koncentrációt, a gyors tanulást, a helyzetfelismerést, amikre az élet szinte minden pillanatában szükségük lehet. – Ha jól tudom, nem ez az egyetlen olyan projekt, amelynek keretében diákokkal dolgozol. – Valóban; már negyedik alkalommal veszek részt a Színház az iskolában, iskola a színházban projektben. Október végén kezdtük a munkát, idén a Rómeó és Júliával foglalkozunk. Én az eminescus diákokkal dolgozok, a csoportom az ötödik felvonást kapta. Volt egy szereplőválogatás is, de én a legelején megmondtam nekik, hogy bárkivel szívesen foglalkozom, nem fogok senkit kitenni, mert ez a projekt nem arról szól, hogy színészi tehetségeket keressünk. Az én feladatom az, hogy folyamatosan motiváljam őket, hogy dolgozzanak, foglalkozzanak magukkal, ügyeljenek egymásra, és jól teljen nekik az együtt eltöltött idő. Idén van két diákom, akik az előző évben is részt vettek ebben a programban, de nagyon szeretek új arcokkal is dolgozni, mert mindig meglepő, hogy mit hoz ki belőlük egy ilyen helyzet, ezért igyekszem arra is figyelni, hogy azok is nagy szerepet kapjanak, akik teljesen újak ebben a munkafolyamatban. A fiatalok és a színház – Ezeknek a programoknak a segítségével nőtt valamelyest a váradi fiataloknak az érdeklődése a színház iránt? – Egyre több fiatal, diák jár színházba. A Színház az iskolában, iskola a színházban projektek végén megszülető előadásokat megnézik olyan iskolások is, akik amúgy nem járnak feltétlenül színházba. Azt hiszem, ezekkel a programokkal egy kicsit közelebb hoztuk a határokat, mert mégiscsak van egy határ, amit nem is biztos, hogy jó lenne átlépni. – Milyen határra gondolsz? – Arra, hogy mi nem az osztálytársaik vagyunk, hanem színészek, akik abban a helyzetben oktatók, tanárok vagyunk. De azt hiszem egy kicsit közelebb hoztuk magunkhoz őket, és szerintem ők ennek a személyes ismeretségnek a tudatával fognak felnőni, és színházba járni. Talán jó az, ha az emberek egyre inkább otthon kezdik érezni magukat a színházban, és nem egy olyan helynek tekintik, ami egy teljesen érintetlen, elérhetetlen szentély. Noha valamilyen mértékben valóban szentély a színház, de jót tesz az, hogyha a néző, aki bejön oda, mégis a magáénak érzi, mert végül is a színház minden váradi lakosé, aki úgy dönt, hogy vesz egy színházjegyet. – Milyen más projektekben veszel még részt? – Az évad elején volt egy felolvasó színházi előadásunk, a Bányavizet (Székely Csaba drámaíró darabja – szerk. megj.) olvastuk fel. Ez is nagyon inspirált, meg az is, hogy Kolozsváron többször voltam ilyen előadásokon, ahol színészek, és főleg diákok olvastak szövegeket. Most többen is összedugtuk a fejünket, de én kezdtem el harcolni azért, hogy indítsunk be egy felolvasó színházi sorozatot. Úgy határoztunk, hogy az idén kortárs magyar darabokat olvasunk fel. Ez lett a Daraboló elnevezésű projekt, melynek keretében elsőként Háy János Mandragóra című darabját adtuk elő, a következő pedig Egressy Zoltán Nyár utca, nem megy tovább című műve lesz, amit január 27-én olvasunk fel. Felolvasó színház – Ki válogatja a darabokat? – Első alkalommal közösen keresgéltünk darabokat Karetka Adalberttel (a Szigligeti Színház irodalmi titkára – szerk. megj.), és volt, ami nekem tetszett inkább, volt ami neki, és akkor találtunk ezt a Háy János darabot, amire mind a ketten azt mondtuk, hogy ez jó. A második darabot én találtam, viszont közben Ababi Csilla kollégám is nagyon sokat olvasott, és folyamatosan kommunikáltunk, arról, hogy mit kellene bemutatni a jövőben. A felolvasó színházi esteknek lesz egy rendszere, a tervek szerint minden hónapban valamelyik keddi napon fogunk felolvasni, és a helyszín is folyamatosan változni fog. Ennek a projektnek van egy kutatás jellege is: azt keresem, hogyan tud úgy érdekes lenni egy szöveg, hogy a mozgásokat és a színészi játékot minimalizáljuk. A helyszín számomra szintén kutatási forrás, arra vagyok kíváncsi, hogy a színház hol tud érvényesülni. Az egyik felolvasó esthez kinéztem egy irodaházat is – nem tudom, hogy engedélyt is kapok-e rá –, és amikor jobb idő lesz, szabadtéri helyszíneket fogok keresni. A felolvasó színházi előadásokon valójában témákat próbálunk feldobni magunknak és a közönségnek is, bizonyos kérdéseket próbálunk megfogalmazni, és esetleg válaszolni rájuk. – Van a projektben egy olyan szándék is, hogy általa közelebb hozzátok a kortárs drámát a közönséghez? – Van. Én nagyon szeretem a kortárs darabokat, mert azok ugyanazokkal a problémákkal foglalkoznak, mint a mai ember. És a projekt a színészeknek is hasznos, mert jól olvasni eszköztelenül nagyon nehéz. A próbák tulajdonképpen beszélgetésekből állnak, és nem abból, hogy van egy rendező, vagy bárki, aki megmondja, hogy mit akar. Mindenki szokott mindenkinek tippeket adni, és a próbafolyamat lényege az, hogyan tudják a színészek a szöveget a lehető legjobban felolvasni. Úgy érzem, hogy ez a munka a színészeket kondícióba hozza. Próbafolyamat – Milyen színészi munkában vagy benne jelenleg? – Az évadot a Liliommal kezdtük, abban benne voltam, és jelenleg két nagyon különböző darabot próbálunk párhuzamosan. Az egyik, A szabin nők elrablása egy klasszikus értelemben vett próbafolyamat konkrét szöveggel, dalokkal, koreográfiával, míg a másik, (A hetedik lépcsőfok című előadásról van szó Balogh Attila rendezésében – szerk. megj.) egy szabadabb próbafolyamat olyan értelemben, hogy nincs szövegkönyvünk, nincsenek konkrét dalok, csak helyzetek vannak, amiket a rendező ajánl, és mi arra improvizálgatunk a legjobb tudásunk szerint. És nyilván ott lebeg előttünk folyamatosan Hrabal szelleme is. Azt is lehet már tudni, hogy játszani fogok A mi osztályunk című darabban, amit Anca Bradu fog rendezni. Nagyon kíváncsi vagyok erre a munkára, mert kakukktojás vagyok a szereposztásban. Csak negyven év körüli színészek játszanak benne, és én vagyok az egyedül harminc év alatti színész az előadásban. – Ha már a színházi közösség és a korosztályok szóba kerültek: hogyan érzed magad azok után, hogy saját korosztályodból két tag, Pál Hunor és Varga Balázs is elhagyta a társulatot? – Nem örülök annak, hogy úgymond egyedül maradtam a társulatnál ebben a korosztályban, már csak amiatt is, mert számomra nagyon kedves emberekről van szó, akikkel nagyon hasonlóan gondolkozom a színházról. Azt érzékelem, hogy több szerepet kapok, mert egyedül vagyok ebben a korosztályban, míg eddig úgy volt, főként Balázzsal, hogy hol ő játszotta a harminc év alatti főhőst, hol én. De én nagyon szeretek dolgozni, szóval ez nekem nem teher, sőt, abból a szempontból örülök ennek a helyzetnek, hogy még több lehetőséget kapok, mert azt gondolom, most van itt az ideje, hogy mindenben részt vegyek, amiben tudok. Alkotótárs – A színház újraindításával csöppentél bele a váradi magyar színházi életbe. Az elmúlt évek tapasztalatait összegezve mennyire érzed azt, hogy sikerült belopnod magad a váradi közönség szívébe? – Én úgy érzem, hogy nagyon pozitívan állnak hozzám a nézők, és ennek konkrét hozadéka is van. Például tavaly volt a Szigligeti című előadás bemutatója, és a közönség döntötte el azt, hogy ki legyen a főszereplő, és a publikum engem szavazott meg, pedig rajtam kívül Kovács Leventére, Pál Hunorra, Varga Balázsra és Szotyori Józsefre is lehetett szavazni. Ez nekem nagyon jól esett, de azt nem mondom, hogy minden pillanatban úgy éreztem, hogy a nézők kedvelnek engem. Főleg az elején éreztem azt, hogy a közönség nem igazán ért engem, a színpadi létemet, a játékomat. De valószínűleg ez az érzés csak bennem volt meg, mert én nem tudok úgy dolgozni, hogy nem érzem magam szabadnak, és az elején ezt sehogy sem tudtam elérni. Meg kellett tanuljam, hogyan tudok úgy kiállni magamért, hogy a rendező meg a partnerek is alkotótársként nézzenek rám. Pap István erdon.ro 2014. december 30.Összefirkálták a holnaposokatNagyvárad- Valószínűleg hétfőről keddre virradó éjszaka egy frusztrált vagy meg nem értett álértelmiségi összefirkálta a Holnaposok szoborcsoportot. „Művészi aláírását” más helyeken is otthagyta. A rendőrség szerint valószínűleg hétfőről keddre virradó éjszaka ismeretlen tettes megrongálta A Holnaposok-szoborcsoportot. Valamilyen festékszerű, zöld és sárga színű anyaggal írt a költői alakok hátára furcsa jeleket. Összemázolta az arcukat is, illetve egy sáros követ tett az asztalra. Kedden dél körül Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke és Ritli László Csongor városi frakcióvezető is kint jártak a helyszínen, és értesítették a rendőrséget, mely jegyzőkönyvezte az esetet. A nyomozást talán segítheti, illetve gyorsíthatja, hogy a közelben térfigyelő kamera is működik. A hatóság szólt a RER köztisztasági vállalatnak is, hogy tisztítsa meg a szoborkompozíciót, illetve Ritli László Csongor elmondása szerint ő is felvette a céggel a kapcsolatot, együttműködést javasolva. Egyelőre úgy tűnik, más köztéri magyar képzőművészeti alkotásnak nem esett bántódása, így vélhetően nem szervezett garázdaságról van szó. Megtisztítják A délután folyamán az alkotó Deák Árpád képzőművész, Benyovszky Tünde, az önkormányzat ingatlanügyi aligazgatója, Sárközi Zoltán RMDSZ-es helyi tanácsos is megnézték mi történt, egy helyi rendőr társaságában. Ugyanakkor egy szakember is velük tartott, aki hozzálátott az alkotás megtisztításához. Arra, hogy egy magányos, meg nem értett művészről lehet szó utalhat, hogy a szakzsargonban tegnek nevezett hieroglifaszerű aláírását kioszkokon és villamosmegállókban is otthagyta. „Ez az eset is bizonyítja, hogy végre meg kellene szavaznia a Helyi Tanácsnak azt, hogy festékálló anyaggal vonják be a köztéri szobrokat, ahogy civilizált országokban szokás”- nyilatkozta honlapunknak Sárközi Zoltán. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2014. december 30.Kitüntetik Kovács Géza szobrászművésztA Magyar Kultúra Lovagja díjjal tüntetik ki Kovács Géza szobrászművészt, akinek eddig munkássága folyamán több mint száz egyéni tárlata volt, valamint kilenc monumentális alkotást is készített Magyarországon. A díjat január 22-én veheti át a művész. A Falvak Kultúrájáért Alapítvány által meghirdetett 2014-es pályázat alapján Kovács Géza a Kortárs művészet fejlesztéséért kategóriában kapja a Magyar Kultúra Lovag díjat. A szobrászművész 1958-ban született Marosvásárhelyen, egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, első önálló kiállítása 1988-ban nyílt meg Sepsiszentgyörgyön. Kovács Géza több okból is érdemesnek bizonyult a cím odaítélésekor: száznál is több önálló kiállítással mutatkozott be Erdélyben, valamint más országokban, ugyanakkor kilenc monumentális alkotást készített Magyarországon. A szobrász több magyarországi, franciaországi, svédországi és romániai képzőművész egyesület tagja. Munkásságáért 2007. március 15-én a Magyar Oktatási és Kulturális Minisztériumtól átvehette az állami kitüntetésnek számító Pro Cultura Hungarica Emlékplakettet, valamint a Román Kulturális érdemrend lovagi fokozatának kitüntetésében is részesült 2009. szeptember 21-én. A Magyar Kultúra Lovagja címe az 1997-ben létrejött Falvak Kultúrájáért Alapítvány kezdeményezte még 1998-ban a határon belüli, illetve határon túli közművelődési, irodalmi, zenei, művészeti teljesítmények elismerésére. A díjakat önkormányzatok, társadalmi szervezetek jelölése, valamint az alapítvány tanácsadó testületének javaslata alapján ítélik oda. A díjátadó ünnepélyre a Magyar Kultúra Napján, január 22-én kerül sor, ekkor veszi át az erdélyi művész is Budapesten az elismerést. Bencze Melinda Székelyhon.ro 2014. december 30.Marosszéki magyar intézményvezetők a megvalósításokról, tervekrőlIntézmények, szervezetek vezetőit faggattuk az idei év megvalósításairól, jövőbeni terveikről. Gáspárik Attila elégedett a színházi élet alakulásával, Kilyén Ilka a lehetőségekhez mérten, az eddiginél is színvonalasabb EMKE rendezvényeket szeretne szervezni a jövőben, Soós Zoltánék többek között folytatják a Kultúrpalota felújítását, Tamási Zsolt pedig jövőben is szeretne az általa vezetett gimnázium diákjaival a közösség elé lépni. Kilyén Ilka, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetének elnöke szerint az EMKE gazdag évet zárt. Az Ábrám Zoltánt váltó elnök elmondta, igyekeztek a jól bevált programjaikat fenntartani. „Gondolok itt a Gyöngykoszorú-találkozók megszervezésére, a január elsején szervezett Petőfi-megemlékezésre, könyvbemutatókra, kiállításokra, a Don-kanyarban elveszettekről való megemlékezésre. De megtartottuk a Magyar Kultúra Napját, ezenkívül idén is önálló programokkal voltunk jelen a Marosvásárhelyi Napokon” – sorolta idei tevékenységeiket a színművész, aki szerint ezek a rendezvények még most is meg tudják szólítani a marosvásárhelyieket, még nem futották ki magukat. „Továbbra is szeretnénk ugyanazt a nívót nyújtani, mint eddig, és a lehetőségekhez mérten még színvonalasabban” – hangzott az összegzés. Minőségi oktatást szeretnének Tamási Zsolt, az újjáalakult Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója szerint az idei esztendő sikeres volt, mert hosszú készülődés és próbálkozás után sikerült elérni, hogy elinduljon az iskola. „Sok buktatóval járt, több akadályt is le kellett küzdeni, de mindez forgatókönyvszerűen benne volt. Nem könnyű önálló magyar iskolát létesíteni Marosvásárhelyen” – foglalta össze tételesen az utóbbi hónapokat az igazgató. „A jövőben azt szeretnénk, ha ez az iskola, mely most már a szerződés aláírásával is hivatalossá vált, tovább tudna fejlődni, hogy haza tudjunk költözni a saját épületünkbe. Azt szeretnénk továbbá, ha diákjaink és megfelelő tanári karunk lenne ahhoz, hogy előkészítő, ötödik és két kilencedik osztályt indíthassunk. Olyan körülményeket szeretnénk teremteni, gondolok itt a bútorzatra, felszerelésre, amelyek révén megvalósulhat a minőségi oktatás” – fogalmazott Tamási. Hozzátette: szeretné, ha többen hallanának az iskolájukról, ezért azokat a tevékenységeket, amelyeket elkezdtek, például a karácsonyi vásárt, a jövőben is folytatni szeretnék. Cél a közönségközpontúság Gáspárik Attila, a Nemzeti Színház igazgatója szerint az idei év színház szempontjából nagyon jó év volt. „Ha jövőben mindez csak megismétlődhetne, már akkor is nagyon-nagyon boldogok lennénk. Az összes jelentős magyarországi és romániai fesztiválra eljutottunk, sikerült a nézőszámot tovább növelni. 1989 óta ennyi nézője nem volt a színháznak, mind a román tagozaton, mind a Tompa Miklós Társulat esetében. A főiskolára jelentkezők száma is növekedett, ami azt jelenti, hogy Marosvásárhelyen a színházi élet vonzóvá vált” – vélekedett az intézmény vezetője, akit azonban elkeserít, hogy például a városban a Félsziget fesztivált nem lehet újraindítani, és egyáltalán: úgy véli, hogy városi, helyi szinten hiányzott az egész évből a fantázia. A Nemzeti vezetője szerint Marosvásárhely sokkal többet megbírna, és sokkal többet tudna megemészteni kultúrából, de ilyen hozzáállással még az Európa Kulturális Fővárosa címet is nehéz lesz megpályázni, nemhogy megnyerni. A színházra visszatérve, az igazgató kifejtette: „Szeretnénk tovább építeni a közönséghez közel álló színházunkat”. Budapestről érkező tárlat Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatójától megtudtuk: több nagyobb beruházásuk a vége felé közeledik, ezen belül nagyobb műemlék épületek felújítását fejezték be, például a Toldalaghy-palotát és a múzeum várbeli épületét. 2014-ben kiállítások előkészítését is elindították, többek között jövőben fogják kiállítani Románia ókori ezüst- és aranyleleteit, ezenkívül be szeretnék mutatni a Mantegnától Hogarthig címet viselő metszetgyűjteményt, melyet a Budapesti Szépművészeti Múzeumtól kölcsönöznek. Jövőre a terveik között szerepel a Kultúrpalota felújítási munkálatainak befejezése, és a Természetrajzi Múzeum, illetve a görgényszentimrei kastély felújítása. „Összességében az idei év a múzeum fejlesztése szempontjából közepesnek mondható, elsősorban az adatbázisaink frissítésén dolgoztunk, de mindenképpen fontosnak tartom megemlíteni, hogy a vár felújítása nagyrészt készen van, és ami mindenképp kiemelkedő az a műkincsvásárlás, sikerült néhány különleges és értékes alkotást venni az intézmény számára” – summázta az igazgató. Vass Gyopár Székelyhon.ro 2014. december 30.Ármány, lidérc, vándorláp – 160 éves a Magyar MythologiaSzázhatvan éve, 1854-ben jelent meg Ipolyi Arnold Magyar Mythologia című szintézise, amelynek célja az ősmagyar hitvilág rekonstruálása volt. Ha nem is válthatta valóra egészen a hozzá fűzött romantikus reményeket, viszont kirobbantotta az egyik legnagyobb irodalmú vitát, a néprajztudomány történetében, az mindenképp elmondható róla, hogy nagyon gazdag gyűjteménye a régi magyar hitrendszer-mozaikoknak. Az Ipolyi által felvetett kérdés – keleti vagy nyugati alapozottságú a magyar mitológia – kutatások hosszú sorát indította el egészen a 20. század közepéig ívelően. Róheim Géza, Diószegi Vilmos és Pócs Éva jelentős súllyal bíró kutatásokat végeztek ezen a területen. A korabeli Európán a népek nemzeti öntudatra ébredésével, valamint a kelta Osszián, a német Niebelung-énekek, az óizlandi germán Edda, a finn Kalevala őseposzok felfedezésével egy időben végigsöpört az az elgondolás, mi szerint minden népnek volt ősi eposza és saját mitológiája, legfeljebb a történelem során elveszett, szorgalmas kutatással az ősi írásokban és a szájhagyományban élő töredékekben azonban fellelhető. Hogy mennyire fontosnak ítélte a tudós és irodalmi közvélemény az ősvallás-rekonstrukciót, mi sem bizonyítja jobban, hogy a Kisfaludy Társaság mitológiapályázatára szokatlanul nagy számban (hét) jelentkeztek. Ez a felhívás sarkallta Ipolyit is könyve megírására. Mit lehet a régi bel- s külföldi krónikákból s egyéb emlékekből, valamint a hagyományokból, némely fenmaradt babonás erkölcsökből, s végre a nyelvben találtató nyomokból, a pogány magyarok vallási hitéről és szertartásairól bizonyosat vagy hihetőt kivonni? Mi vala hitök a világ eredetéről és leendő végéről, a lélekről, különösen a lélek szabadságáról, s a halálon túli állapotjáról? Voltak-e elődeinknek több isteneik, vagy egyéb felsőbb lényeik, név szerint mikori s mely eredetű és jelentésű fogalmak az Úr, Őr, Ördöng, Ármány, Manó, Óriás, Boszorkány, Fene, Garaboncás, Lidérc stb. s mily viszonyban gondoltattak ezek a legfőbb lénynyel? Honnan származhatott maiglan a néphitben fenlévő „magyarok istene” kitétel? - sorjáztak az eligazító kérdések ennél háromszor terjedelmesebben, olyan részletességgel, hogy felszentelés előtt álló római katolikus kispap, Ipolyi, meg is riad tőle, nem mer pályázni. A magyar ősvallás kérdésköre viszont már korábban is foglalkoztatta, az 1846-os pályázati kiírás pedig újabb lendületet ad. Nyolcévi megfeszített munka után (az országos szájhagyomány, a régészeti és az írott dokumentumok, a külföldi párhuzamok felkutatása), 1854-ben megjelenhet végre a Magyar Mythologia. A 18 fejezetből álló mű átlátható rendszerezésben közelíti meg a témaköröket: istenek, szellemek, ördög, boszorkányok, tündérek, varázslat, szertartások, szent helyek, lélek, teremtés, halál utáni lét, természeti elemek stb. Megtudhatjuk például, hogy manó szavunk a manicheizmusra (link a Wikire) vezethető vissza, amely eretnekséggel a pogány magyarokat is vádolták Szent Gellért idején; vagy hogy milyen pogány vallási tudatról, rítusokról tanúskodnak Tűzhalom (pogány áldozati hely), Tündérvár (mondák szerint tündérek lakják), Balánbánya (balán-bálán-bálvány) helyneveink – számos etimológiai fejtegetés azonban később vakvágánynak bizonyult. Ipolyi igen sokféle forrásból merített, hatalmas, sokszínű anyagot elemezve ragadott tollat. Áttekintette krónikai történetirodalmunkat, okleveleket, nyelvemlékeket, sajátlag gyűjtött és kéziratokban olvasott regéket, mondákat, meséket, közmondásokat, tájszólásokat, jellegzetes kifejezéseket, felhasználta a magyar (Bonfini, Otrokócsi Foris Ferenc, Kállay Ferenc stb.) és külföldi „mitológiai irodalmat”, etimológiai ismereteit, s figyelembe vette nem csak a magyarság, hanem a magyarsággal érintkező nemzetiségek szóbeli közléseit, szokásait, néphagyományát, és ami még újszerűnek bizonyult: a tárgyi emlékeket is. Ez a sokrétű munka, gazdag forrásgyűjtemény adja időtálló, megkérdőjelezhetetlen értékét a kiadványnak, ha az különben több szinten is támadható.(Ma már nyulvánvaló: tévedése volt az, hogy a magyar mitológiát olvasmányai hatására a klasszikus mitológiák szerkezete szerint alkotta meg. Bár tudott a nyelvrokonságról, nem részesítette előnyben a finnugor forrásokat.) Rögtön a megjelenése utáni évben számos kritika is érte, a legsúlyosabb bírálat Csengery Antal részéről, aki Ipolyi könyvét akadémiai székfoglalója kritikai tárgyául választotta, és több tanulmányban kíméletlenül rótta fel hiányosságait, tévedéseit. Az egykori vita újraértékelői több ponton igazat adtak Csengerynek, aki először is elhamarkodottnak ítélte a megírást, másodszor hibásnak nevezte az ősmonoteizmus-elképzelést, harmadszor a forráskritika gyarlóságát vetette a szerző szemére. Vitájuk talán túlzás nélkül az egyik legélénkebbnek mondható a magyar néprajz történetében. Nem mellékes az sem, hogy a művet megjelenésekor már más világ vette körül, mint 1846-os fogantatásakor, és bár a honfoglalás ezeredik évfordulóján egy pillanatra fellobban a „tiszta magyar mythologia”, a „nemzet őskátéja” iránti igény (ekkor adják ki b Magyar Mythologiáját, amelyet viszont már szóra is alig méltat a kritika), fokozatosan háttérbe szorult Ipolyi Arnold, a későbbi nagyváradi püspök hatszáz oldalt kitevő szintézise, amelynek értéke azonban nem csökkent, sőt megkerülhetetlenné vált a kutatók számára, de érdekes olvasmányként ajánlható minden olvasónak. Zsigmond Júlia maszol.ro 2014. december 31.Lebontották Barcsay Ákos dévai emlékoszlopátDecember 29-én este a polgármesteri hivatal utasítására lebontották Barcsay Ákos erdélyi fejdelem dévai emlékművét. A vármegyeház előtti téren 2011. november 12-én, a magyar szórvány napja alkalmából Kelemen Hunor akkori művelődési miniszter, az RMDSZ számos helyi, megyei és országos tisztségviselőjének, illetve a helyi közintézmények képviselőinek jelenlétében leplezte le az emlékoszlopot, melyet Dézsi Attila akkori prefektus mentett meg az enyészettől. Az emlékoszlop ugyanis Kisbarcsán, a hajdani Barcsay-birtok területén került elő, egy kukoricásban. A pillanatnyi tulajdonosok a tisztségben lévő magyar prefektushoz fordultak, aki szakemberek bevonásával emelte ki az oszlopot a kukoricásból, restauráltatta és egy kezdeményező csoporttal társulva felállíttatta Déva régi központjában. Az oszlopra Barcsay Ákos bronzplakettje került, illetve a következő kétnyelvű felirat: Acaţiu Barcsay Ákos 1619–1661, Principe al Tarnsilvaniei / Erdély fejedelme, Comite al Judeţului Hunedoara / Hunyad megye főispánja, Proprietar al cetăţii Devei / A dévai vár birtokosa. Az avatóünnepségen jelen lévő alpolgármester büszkén mutatott rá, hogy Barcsay Ákos fejedelem nevéhez nem csupán a román oktatás támogatása, illetve Erdély címerének megalkotása fűződik, de rokoni szálak fűzik a brit királyi családhoz is. Erdély egykori fejedelmének többségi szemszögből is elismert érdemei ellenére azonban, bő másfél hónappal az emlékoszlop leleplezését követően már előkerült egy trikolóros éhségsztrájkoló, aki az emlékmű azonnali lebontását követelte. A nevetségesnek tűnő követelésre senki nem reagált. Legalábbis látszólag. Mint utóbb kiderült, a háttérben szorgosan folyt a munka. Előbb csak az emlékmű körüli kerítés tűnt el darabonként, aztán lekerült az emlékmű-állító neve, eltört egy-két gránit lap. Az éhségsztrájkoló pedig perbe fogta az önkormányzatot. Légből kapott vádjaival első fokon pert vesztett, de kitartó fellebbezés nyomán 2014 októberében elérte célját: a Gyulafehérvári Táblabíróság az emlékműállítás engedélyeztetési folyamatában elkövetett mulasztásokra hivatkozva elrendelte a Barcsay Ákos-emlékoszlop eltávolítását Déva központjából. Az önkormányzat ugyan nem siette el a dolgot és nem zárkózott el az RMDSZ-szel való egyeztetéstől sem, de a törvény betűire hivatkozva december 29-én este 8 órakor a térre rendelt egy marógépet és egy kisebb teherautót, s néhány ember segítségével eltávolították az emlékművet. Hogy pontosan hová vitték, arról senki sem hajlandó nyilatkozni. – Egyelőre biztonságos letétbe helyeztük, mert nem szeretnénk, hogy megrongálódjon az emlékoszlop. A továbbiakban elindítjuk a visszaállítását célzó jogi folyamatot, hiszen meggyőződésünk, hogy ennek az emlékoszlopnak Déva főterén van a helye. Barcsay Ákos emléke ugyanis szorosan kötődik Dévához és Hunyad megyéhez. Azonban amennyiben áttörhetetlen ellenállásba ütközünk a helyreállítást illetően, az emlékművet fel fogjuk ajánlani egy olyan erdélyi közösségnek, amely hajlandó azt „örökbe fogadni”, megbecsülni és méltó helyen felállítani – fogalmazott az emlékműállító bizottság tagjaként Dézsi Attila. Az emlékoszlopot lebontó brigád az utolsó gránitlapig mindent elszállított a helyszínről, a puszta talapzatot hagyva a helyén. A csípős decemberi estén nem sok járókelő lehetett szemtanúja az emlékműbontásnak. Az arra járók közül néhányan ugyan megjegyezték, hogy „biztosan magyar ember emléke volt, azért kell lebontani”. De az épp arra tévedt RTV-riporter még egy fotóra sem méltatta a darabjaira szedett emlékművet, inkább a kezdeményezőket „méltató” csípős megjegyzés kíséretében fordult be a közeli kocsmába. A helyi román sajtó képviselői amúgy teljességgel hiányoztak az emlékműbontásról. Tény, hogy hivatalosan senki sem hívta őket, de a mai információáramlás melletti egységes távolmaradásuk igencsak elgondolkodtató! Gáspár-Barra Réka, nyugatijelen.com Erdély.ma 2014. december 31.Leváltották Nagy Zoltán Leventét az Országos Környezetvédelmi Ügynökség élérőlLeváltották Nagy Zoltán Leventét az Országos Környezetvédelmi Ügynökség éléről. A kormány legutóbbi ülésén döntött az RMDSZ-es intézményvezető menesztéséről, aki az RMDSZ júniusi kormányra lépése óta töltötte be ezt a tisztséget. Nagy Zoltán Levente helyét Toma-Florin Petcu veszi át, aki most a Liberális Reform Párt tagja, júniusig azonban a PNL egyik helyi vezetője volt és Giurgiu megye alprefektusi tisztségét töltötte be. nyugatijelen.com / Transindex / Mediafax Erdély.ma 2014. december 31.Választható tantárgyként oktatnák a néptáncotVálasztható tantárgyként kellene bevezetni az iskolákban a néptáncoktatást Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója szerint, akinek távlati tervei között néptánc szakosztályok létesítése, illetve a magyar nyelvű főiskolai szintű néptáncképzés elindítása is szerepel – adja hírül Bíró Blanka és Vass Gyopár a kronika.ro-n. A marosvásárhelyi hivatásos táncegyüttes vezetője úgy véli, ha nem teremtenek intézményes keretet a néptáncképzésnek, annak hosszú távon visszafordíthatatlan következményei lehetnek, hiszen lassan kikophat, feledésbe merülhet a népi hagyomány ismerete. Barabási Attila Csaba 2007-ben lett a Maros Művészegyüttes magyar tagozatának igazgatója, illetve az intézmény aligazgatója. Az intézményt fenntartó Maros Megyei Tanács akkoriban jelezte, hogy a törvény értelmében az együttes alkalmazottainak minimum középiskolai végzettsége kell hogy legyen. Az első célkitűzés tehát az volt, hogy az érettségi nélküli táncosok diplomázzanak. Ezek után a táncosok további motiválása következett, mely valamelyest a fizetésükön is meglátszott. „A táncosok különböző szaklíceumokban érettségiztek, de nem a szakmájuknak megfelelő szakon. Ezért megkérdeztem Gáspárik Attilát, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem akkori igazgatóját, hogy nincs-e lehetőség náluk táncosképzés bevezetésére? Be is indult a koreográfia szak, ahol azt szerettük volna, ha nagy hangsúlyt kap a néptáncoktatás” – mesélt a kezdetekről Barabási. A cél az lett volna, hogy az együttes táncosai szakképesítést szerezzenek ezen a szakon, majd iskolai néptánctanárokat képezzenek, de mindez szaktanárok hiányában elmaradt. Fordított stratégia Ezért most a legalsó szintről kezdenék az építkezést. A Maros Művészegyüttes a megyei tanfelügyelőséggel, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével és a Teleki Oktatási Központtal partnerségben nemrég képzést tartott Szovátán, ahol a jelentkező pedagógusokat néptáncoktatásra képezték. „Célunk a középiskolai néptánc szak indítása, a továbbiakban pedig mindez felsőoktatási képzés szükségességét is előrevetítené, tudniillik jelenleg az országban nincs magyar nyelvű, főiskolai szintű néptáncképzés, csak román nyelvű Bukarestben és Kolozsváron” – magyarázta az intézményvezető, hozzátéve, hogy ezt az ösvényt a román közösséggel együtt kell kitaposniuk. A téma már többször felmerült tanfelügyelőségi berkekben is, és úgy tűnik, az illetékesek nyitottak erre a lehetőségre. Természetesen nem egy azonnal kivitelezhető tervről, hanem egy hosszabb kifutású folyamatról van szó, hiszen a szakot akkreditáltatni kell, az oktatóknak pedig meg kell szerezniük a szükséges képesítést. Önkéntes kultúramentés Jelenleg Maros megye több településén is opcionális tárgyként választották a néptáncot, többek között a nyárádszeredai, a szovátai, az erdőszentgyörgyi, de kisebb települések iskoláiban is. „Ahol erős tánccsoport működik, ott általában az iskolában is bevezetik a táncot opcionális tantárgyként” – mutat rá Barabási. Marosvásárhelyen is van erre lehetőség, az oktatást a Maros Művészegyüttes táncosai vállalták fel, akiket azonban olyan rosszul fizetnek, hogy nem érné meg folytatni az oktatást. Barabási Attila Csaba néptáncprofilú szakosztályok indítását is érdemesnek tartja, amelyeknek szerinte nemcsak a Marosvásárhelyi Művészeti Gimnáziumban, hanem a Bolyai Farkas Gimnáziumban, de akár Nyárádszeredában és Szovátán is helye lenne. „A kilencvenes évek elejétől napjainkig a néptáncmozgalom önkéntesek révén működött. Hál’ istennek ezt az időszakot átvészeltük, de ha nem intézményesítik a néptáncoktatást, a jövőben problémák lehetnek” – vélekedett az igazgató. Király: a diákot is meg kell kérdezni A tantervet az oktatási minisztérium hagyja jóvá, azt bonyolult módosítani, de annyira zsúfolt, hogy nehezen illeszthetők be új elemek, fejtette ki megkeresésünkre Király András. A tanügyi államtitkár jó elgondolásnak tartja a Maros Művészegyüttes tervét, és szerinte meg lehet találni a kivitelezésre is a megoldást. Nem feltétlenül kell módosítani a tanterven, hogy állami vagy akár önkormányzati finanszírozásból megoldódjék a néptáncoktatás, például az elemi osztályokban a tornaóra megnevezése testnevelés és ritmikus mozgás, ide akár a néptáncoktatás is beilleszthető. A szakember szerint az ötlettel az iskola vezetőtanácsát is meg lehet keresni, és akkor fakultatív óraként is beilleszthetik, ez esetben a szülők vagy az önkormányzat finanszíroznák a képzést. Az államtitkár elmondta, a művészeti gimnáziumokban is lehet indítani hivatásos néptáncképzést, akár úgy is, hogy a fél osztály például balettet, a másik fél pedig néptáncot tanul. Elengedhetetlen feltétel, hogy az oktatónak legyen pedagógiai modulja, tehát rendelkezzék pedagógiai ismeretekkel, ne csak táncolni tudjon, szögezte le Király András. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy nem lehet az egyedi esetekből kiindulva általánosítani, mert ahol nincs hivatásos néptáncegyüttes, nehezen lenne megoldható az oktatás, a tanintézetek nem találnának profi oktatót. Másrészt fel kell mérni, hogy a diákok, a szülők körében van-e igény a néptáncra, szögezte le a szakpolitikus – írja a kronika.ro. Erdély.ma 2014. december 31.Gyűlöletkeltés miatt vizsgálódnak (Célba ért az Új Jobboldal elleni panasz)Átiratban válaszolt hétfőn a kormánybiztosi hivatal Erdély András beadványára, melyben az Új Jobboldal szervezet december elsején Sepsiszentgyörgyön tartott felvonulásán elhangzott magyarellenes megnyilvánulások miatt emelt panaszt. Az ügyben a sepsiszentgyörgyi ügyészség felügyeletével indult vizsgálat. Mint arról korábban beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi újságíró videofelvételt is mellékelt az akkor még tisztségben lévő Marius Popica prefektusnak címzett petíciójához, ily módon bizonyítva, hogy a szélsőjobboldali szervezet megmozdulásának résztvevői magyarellenes jelszavakat skandáltak, egyebek mellett azt, hogy Ki a magyarokkal az országból. Erdély András azt kérte a kormánymegbízottól, vonják felelősségre az érintetteket, és hozzák nyilvánosságra, milyen eljárásokat foganatosítanak. A Sebastian Cucu prefektus által jegyzett hétfői átiratban az újságíróval közölték, petícióját a megyei rendőr-felügyelőséghez továbbították, ahol december 8-án iktatták. Négy nappal későbbi válaszában a rendőrség arról tájékoztatta a prefektúrát, hogy a büntető törvénykönyv 369. számú cikkelye alapján gyűlöletkeltés és diszkrimináció gyanújával nyomozati dossziét nyitott ismeretlen tettes ellen. Az Új Jobboldal elleni petíció nyomán ügyészségi felügyelettel folytat kivizsgálást a megyei rendőr-felügyelőség bűnügyi nyomozó szolgálata. Demeter Virág Katalin Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. december 31.Tisztújítás az EMI-nélÉves közgyűlést és tisztújítást tartott az Erdélyi Magyar Ifjak sepsiszentgyörgyi szervezete, egyéves mandátumra választották meg a helyi EMI vezetőit. Mihály István, a szervezet eddigi elnöke tapasztalatait megosztva kifejtette, elérkezettnek látja az időt arra, hogy átadja az elnöki teendőket. Az EMI tagjai azonban úgy értékelték, hátrányosan érintené a szervezetet, ha Mihály István teljes mértékben kimaradna a helyi EMI elnökségéből – a szervezet korábbi vezetője így elfogadta az alelnöki jelölést. A tagok titkos szavazása nyomán az EMI sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke Kovács Zenkő Bernadett lett, akit teendői ellátásában Mihály István és Bencze Melinda alelnök segít, a szervezet titkárának pedig Lőrincz Orsolyát választották. (dvk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. december 31.Eseménydús év a Lila AkácnálA gelencei Lila Akác Egyesület december közepi, idei utolsó találkozóján Kocsis Judit könyvtáros, egyesületi elnök beszámolójában elmondta: barátságot szőttek, bánatot felejtettek, jókedvre derültek, a tagság összeforrott – mindennek a titka az imádság és a munka. A 2014-es évet köszöntötték januárban, februárban meghívták a Jancsó Benedek-iskola tanulóit, márciusban pedig az egyesület egyéves születésnapját tartották meg. Farsangi báljukon jelenetet adtak elő, amelyet Kézdisárfalván és Haralyban is bemutattak. A húsvétot is együtt ünnepelték meg. Közös kirándulásokat szerveztek, gyógynövényt gyűjtöttek. Az egyesület hét tagja – Varga Irma, Fejér Regina, Szakács Irma, Cseh Erzsébet, Pákó Sándor, Pákó Éva és Salamon Mária – június végén Szerbiában, Bajmok községben kürtőskalácssütéssel aratott nagy sikert. Tagjaik névnapját is rendszeresen megünnepelték. A beszámolót követően a Bajmokon járt asszonyok meséltek élményeikről. A találkozón a vacsora sült pityóka volt, amelyet énekszó mellett közösen fogyasztottak el. (iochom) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. december 31.Laurenţiu Ghilincea: Ha nem ismerjük Erdélyt (Miként lesz román–magyar megbékélés)Telivér „regáti” vagyok. Több nemzedék óta argeşi. A déli, „balkáni” hagyományba születtem bele, és abban nevelkedtem, annak minden jó és rossz oldalával. Sokáig teljesen közömbös voltam mindennel szemben, ami Erdéllyel kapcsolatos, és nem tudtam róla többet, mint amit a havasalföldiek és a moldvaiak többsége most is tud, nevezetesen, hogy ott nagy „román” vezérek uralkodtak: Burebista, Decebal, Gelu, Glad és Menumorut (a történelmi személyiségek nevét az eredeti szövegben tapasztalható következetlenségek ábrázolása érdekében szabálytalanul, nem magyarosított formában közöljük, a magyar személyiségek esetében sem – a szerk.), aztán a magyarok lóháton megérkeztek Ázsiából, és „meghódították” Erdélyünket. Csaknem ezer év után sikerült „visszaszereznünk” (egyedüli eset a világtörténelemben). De a magyarok revánsra vágyók és revizionisták, s alig várják a kedvező alkalmat, hogy „elvegyék” tőlünk Erdélyt. Igaz, hogy a nagy Mihai Viteazul „elsőként” megvalósította a román országok nagy politikai egyesítését, de a magyarok ezt nem fogadták el, és csellel fejét vették. És volt még néhány román, akik némi botrányt csaptak arrafelé, de a magyarok őket is megölték: Horeát, Cloşcát és Crişant. Avram Iancu volt az egyetlen, aki megúszta, és délen egyáltalán nem merül fel senkiben a kérdés, hogy „miért”. Hogyhogy megbocsátottak az akkori hatóságok egy „nagy lázadó”-nak, és végül végelgyengülésben halt meg? Délen nagyjából ennyi Erdély története. Ennyit tanítottak nekünk az iskolában, ez volt a kommunista állam hivatalos propagandája, és főleg erről szóltak Sergiu Nicolaescu filmjei. A valós életben vagy a közösségi hálózatokon zajló bármilyen vitában nagyjából ezek a román szélsőségesek „érvei”. Gyakorlatilag az egész egy Forma1-es verseny kvalifikációinak a kommentálására korlátozódik: „ki volt pole pozícióban?” Nos, jóemberek, románok és magyarok, a Forma1-ben a kvalifikációért nem jár pont! Ott csak az igazi verseny rajtsorrendje dől el. A Forma–1-ben csak a versenyvégi sorrend számít. És elmondok egy másik titkot is: a Forma–1, bár egyéni sportágnak tűnik, valójában csapatsport. Michael Schumacherből vagy Lewis Hamiltonból sohasem lett volna többszörös bajnok, ha nem rendelkeztek volna a csapat által biztosított jó együlésessel, jó motorral és jó műszaki csapattal. Esetünkben Erdély a csapat, Európa a motor, a románok és a magyarok pedig a pilóták és a műszakiak. A csapat nagyon jó, a motor kitűnő, már csak a pilótáknak és a műszakiaknak kell a dolgukat tenniük, hogy a csapat jól teljesítsen. Persze, vannak ellenfelek is, akik mindent elkövetnek, hogy ne a mi csapatunk győzzön. Vannak román és magyar, de más nemzetiségű csapatok is, melyek nem akarják, hogy a mi csapatunk nyerjen. És itt elsősorban az orosz csapatokra gondolok. Már mondtam, hogy a szélsőségesek fő érvei „történelmiek”. Látom, hogy mindenki ezekbe a „hivatalos” történelmi érvekbe kapaszkodik. Mert Románia iskoláiban ezt oktatják. Tapasztaltam, hogy e tankönyvek a nagy erdélyi fejedelmeket és vajdákat néhány oldalon „elintézik”, a románok pedig egyszerűen sehonnan sem értesülhetnek nagyszerű fegyvertényeikről, közép-európai külpolitikájukról, Erdély gazdasági és kulturális fejlődését szolgáló százados küzdelmükről. Nos, ha Erdély a „mienk”, akkor e hajdani vezetői nem szintén a mieinkek? Vajon hány telivér román tudja, hogy az erdélyi fejedelmi családok Magyarországot, Lengyelországot, Csehországot is irányították? Vajon hányan tudják, hogy a „mi” Erdélyünk a XVII. század környékén politikai és katonai döntőbíró volt Közép-Európában? Vajon hányan tudják, hogy a három román fejedelemség első politikai és dokumentált egyesülését nem Mihai Viteazul hajtotta végre 1600-ban, hanem Sigismund Bathory 1595-ben? Mert a középkorban ezek voltak az általánosan elfogadott szabályok: a hűbérúr–hűbéres kapcsolat. Sigismund Báthory (az ékezet megjelenése az eredeti szöveg szerint – a szerk.) volt a hűbérúr, Mihai Viteazul és Aron Răzvan (később Ştefan Răzvan) pedig a hűbéresei. A helyettesei azokon a területeken. S ha már amúgy is Sigismund Bathorynál tartunk, fölmerül egy másik dolog, amit sohasem értettem a román történelemkönyvekben: a nevek elrománosítása. Zsigmondból Sigismund lett, Dózsa Györgyből Gheorghe Doja, Ferencből Francisc és így tovább. Ez a legnagyobb pofátlanság, és azt hiszem, ennek kellene lennie az első lépésnek a kapcsolatok normalizálása felé: a történelmi nevek visszamagyarosításának. A párhuzamos történelem arról árulkodik, hogy románok és magyarok között évszázadokig rendkívül szoros kapcsolatok voltak. És az igazság megismeréséhez a sorok között kell olvasni, vagy alternatív történelmi forrásokat kell felkutatni. Mit tudunk meg abból, ha figyelmesen olvassuk a történelemkönyveket? Nos, azt, hogy mindkét hegyen túli román államot magyarok vagy magyar segítséggel alapították. A szájhagyomány szerint Havasalföldet Negru Vodă, az erdélyi honfoglaló alapította, és fellelhetők román dokumentumok, melyek bizonyítják, hogy a Basarabok dinasztiája, a magyar királyság hűbérese kun eredetű volt, és valószínűleg Erdélyből érkezett. És mivel a Basarabok türk eredetűek, sötétebb bőrűek voltak, ebből származik a Negru Vodă név is. Moldva esetében a helyzet rendkívül egyértelmű: Dragoş (Drágfi) vajdát a magyar királyság küldte a hegyeken túlra egy védelmi őrvidék létrehozására (tehát Dragoşnak őrgrófi rangja volt) a mai Moldva északi részén. Később egy másik román származású máramarosi vajda fellázadt, átkelt a hegyeken, és csatlakozott a moldvai Dragoşok családjához. Utóbbiak visszatértek Erdélybe (a Dragffy hercegi család néven ismerik őket), és továbbra is hűek maradtak a magyar királysághoz, sok képviselőjük rendkívül fontos tisztséget töltve be Erdélyben. Sok vezető tartotta fenn a baráti kapcsolatokat a három fejedelemség között, támogatásra lelve és együtt harcolva a törökök ellen. Mircea cel Bătrân, Alexandru cel Bun, Vlad Dracul, Vlad Ţepeş, Ştefan cel Mare, Iancu de Hunedoara, Matia Corvinul, Petru Rareş, Mihai Viteazul, Radu Şerban, Sigismund Bathory, Gabriel Bethlen (érdekes, hogy a szerző a történelemírásban helyes, fentebb hangoztatott elvével ellentétben a magyar uralkodók, fejedelmek nevét szintén románosította – a szerk.) csak néhány a három fejedelemség nagy vezetői közül, akiknek nagyobb ívű elképzeléseik voltak, mint az általuk adott pillanatban vezetett terület, és akik közös erőket fogtak össze az ellenséges országok elleni harcokban. Nehéz időkben a havasalföldi vezetők az Erdéllyel közös határ felé vagy éppenséggel Erdélybe vonultak vissza, magyar partnereiktől várva segítséget. Így tett Mircea cel Bătrân, Vlad Ţepeş, Mihai Viteazul. Ştefan cel Marét Vaslui-nál 4000 székely segítette. Ez akkoriban óriási szám volt. Gondoljanak arra, hogy Mihai Viteazulnak Călugăreni-nél kb. 10 000–12 000 katonából álló hadserege volt. A 4000 székely akkoriban valószínűleg a székelység katonai fő erejét képviselte. És elmentek egy „idegen” országért harcolni. Szintén a székelyek voltak Mihai Viteazul legfőbb szövetségesei. Iancu de Hunedoara a magyarok, románok, szerbek és más keresztény népek törökök elleni közös harcát koordinálta. Mind a havasalföldi, mind a moldvai fejedelmeket jelentős erdélyi birtokokkal jutalmazták Magyarországnak és Erdélynek tett szolgálataikért. És akkor mi ma a románok és magyarok közötti több évszázados ellenségességet alátámasztó „történelmi érvek”-ről beszélünk?! Történelmileg bizonyított tény, hogy a románok és a magyarok évszázadokig partnerek voltak, és rendkívül szoros kapcsolatban álltak egymással. Igaz, konfliktus is támadt magyarok és vlachok között, de nem hiszem, hogy ezek száma meghaladta volna a Moldva és Havasalföld közöttiekét. Ştefan cel Mare és Vlad Ţepeş egy adott pillanatban a legnagyobb ellenségei voltak egymásnak, ugyanakkor Vlad Ţepeşnek baráti kapcsolatai voltak a magyarokkal, Ştefan cel Mare pedig a törökökkel együtt támadta Havasalföldet… Most már látjuk, hogy az úgynevezett román–magyar ellenségesség csak valamikor a XVIII–XIX. század környékén jelent meg politikai érdekek miatt, amikor mindkét erdélyi nemzet voltaképpen Habsburg-uralom alatt állt. Ez utóbbi pedig rendkívül sikeresen alkalmazta az oszd meg és uralkodj elvet. Ezzel magyarázható az is, hogy Avram Iancu az 1848–49-es események után nyugodtan élhetett az Erdélyi Szigethegységben. Mert az osztrákok közvetlenül érdekeltek voltak abban, hogy a román és a magyar forradalmárok ne tudjanak megegyezni. Erdély mindig is autonóm vagy a magyar királysággal szemben független volt (így! – a szerk.). Jó ideig a Habsburg Birodalmon belül is viszonylagos autonómiával rendelkezett. Erdélyt csak az osztrákok 1866-os katasztrofális veresége és az Ausztria–Magyarország dualista állam 1867-es létrehozása után csatolták erőszakkal Magyarországhoz. Tehát Erdély csak egy kb. 50 éves időszakban volt Magyarország integráns része, ezenkívül széles körű autonómiával, saját szabályokkal, saját elittel, hosszú ideig saját hadsereggel rendelkező tartomány volt. De még ebben az időszakban is kivel volt Romániának szoros politikai-katonai szövetsége? Nos: Románia szintén Ausztria–Magyarország és Németország szövetségese volt… Az első világháború alatt a románok és a magyarok érdekei szöges ellentétben álltak egymással. Talán először a történelem folyamán. Azt hiszem, hogy nemzeti és hazafias értelemben mindkét tábornak megvolt a maga igazsága, de a háború vége Romániának kedvezett. Magyarország és a magyarok akkor nagy drámát éltek át. Több millió magyar és székely – bár nemzedékek óta őslakos volt –Magyarország nemzeti területén kívülre került. Nem tudom, ki a hibás… a sors? A történelem? Tény, hogy az osztrák–magyar birodalom szétesése után megjelent új államokban nagy magyar közösségek jöttek létre. Romániában is, Csehszlovákiában is, Jugoszláviában is. Az új államok talán nem voltak képesek méltányosan kezelni a helyzetet, és láthatjuk, hogy még száz évvel később is gondok vannak Romániában is, Szlovákiában is, Ukrajnában is, a volt Jugoszláviában is. A kisebbségek kérdése rendkívül érzékeny, és csakis tőlünk függ, hogy ne eszkalálódjék. Az 1989 utáni új romániai rezsim hibát követett el, amikor december 1-jét jelölte ki nemzeti ünnepnek. Az államok többsége esetén a függetlenség kikiáltásának napja a nemzeti ünnep. Csak Románia választott olyan napot, amikor az egyik tartomány egyesült az anyaországgal, holott az ország lakosságának jelentős része egyszerűen nem ünnepelheti meg ezt a napot, mert a Romániával való egyesülés a Magyarországtól elszakadás napja is. Miért fontosabb Erdély egyesülése, mint Moldva 1859-es egyesülése Havasalfölddel vagy Dobrudzsa 1877-es egyesülése, vagy a Bánság, Bukovina vagy Besszarábia egyesülése? Azt hiszem, erre senki sem tud logikus választ adni. Május 10-e Románia függetlenségének napja. 1877-ben akkor írták alá és tették közzé az ezt kihirdető dokumentumokat. De ez volt a király születésnapja és Románia háborúk közötti „polgári” nemzeti ünnepe is, és egyesek ezt nem akarták. A nemzeti ünnepet a magyar honfitársaink számára szomorú napra akarták tenni. Az idők mára megváltoztak. Olyan választott elnökünk van, aki az egyik kisebbség tagja. A román többségnek érdekében kellene állnia, hogy egyetlen kisebbségi se sajnálja egyetlen pillanatig sem, hogy Romániában él. Rendezni kell a zászlók ügyét is, mert nemcsak ésszerűtlen, de nagy igazságtalanság megtagadni egy nemzeti vagy helyi közösségtől azt a jogot, hogy kimutassa identitását. Cselekedni kell alulról felfelé is, hogy ne mindig csak a politikusoktól várjunk mindent. Le kell cserélni a jelenlegi politikai osztályt. Mind a románt, mind a magyart. A jelenlegi politikusok kimutatták korlátaikat. MEGÁLLJ-t kell parancsolnunk. Más embereket kell találnunk. Csak együtt – románok, magyarok és a többi Romániában született vagy nemrég bevándorolt nemzetiség – tudunk egy jobb világot felépíteni. Olyan világot, ahonnan már nem kell Nyugatra menekülnünk egy jobb életért. (Forrás: Corbiialbi.ro) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. december 31.Két háború katonája (Murmanszktól Úz völgyéig)Évtizedek felsejlő beszélgetései alapján, olykor csak a családi okiratok, fényképek segítségével idézhetem édesapánk, Kisgyörgy Béniám háborús történeteit. Zömét 1971-ben sírba vitte. Ha a két világháború kerek évfordulós alkalmát is lekésem, a többi is odavész. Mozgósítás 1914-ben Két évvel idősebb testvérbátyja, Kisgyörgy Pál, Pali bátyánk, 1914. december 29-én már katonaruhában készíttetett fényképet Brassóban az akkor még civil öccsével, apámmal. A kabinetkép hátlapján nagyanyám, Veress Eszter rögzítette a keltezést. Apám a következő év nyarán már katonaruhában állt fényképezőgép elé a brassói Kapu utcában. 18 éves volt. Árkosi család sarjaként, a Sepsiszentgyörgyi Iparos Tanoncziskola végzettjeként vonult be brassói alakulatához. (A császári és magyar királyi 2. gyalogezred állományát Háromszék és Brassó vármegyéből egészítették ki magyar, román, szász legénységgel.) – Anyám biztatására ellátogattam minden közeli rokonhoz búcsúzni – emlékezett vissza. – Ez volt akkor a szokás, nyomtak a markomba egy-egy krajcárnyi útravalót. Brassóból Prágába vezényeltek, ahonnan kiképzés után az orosz harctérre vittek. A Galícia felé tartó katonavonaton ismerkedett meg apámmal az Erdővidék Múzeumának néhai névadója, egykori kedves öreg barátom és kirándulótársam, Kászoni Gáspár (1896–1989). Emlékezetében megmaradt egy galíciai jelenet: „énekelgettünk apádékkal – mondta, de amikor megláttuk a nyírfaerdők szélén a vassisakos, fakeresztes katonasírokat, valami kimondhatatlan csend ülte meg a kupét”. Amikor a hatvanas években ezt említettem apámnak, ő is emlékezett. Mondanom sem kell, hogy elérzékenyülve ölelték át egymást egy alkalommal a baróti Diákdomb előtt. 1916. június 3-án estem fogságba – jegyezte fel egyik okiratában. Ami apánkkal azután történt, arról csak gyermekkori emlékezetem s néhány oroszországi fotó beszél. Az Urál-hegységben elképesztő szibériai télben vágták az erdőt, mesélte, akkor jutottak el nyitott teherautó tetején Murmanszkba is. Azt ígérték a hazavágyó magyar foglyoknak az oroszok, ha beállnak Kun Béla hadseregébe és pártjába, az oroszországi magyar kommunista pártba, hazaengedik őket. Civilnek öltözhettek, nagy volt az öröm. 1917-ben Jekatyerinburgban Lenint is hallották szónokolni. Civil ruhás vöröskatonák voltak, illegalitásban, ha felfedik őket a fehér gárdisták, azonnali fejbelövéssel járt. Mindezt kimondottan csak azért vállalta, hogy hamarabb hazajöhessen. Harkovban iparát folytatta, s mint félig szabad orosz állampolgár eljutott Odesszába is. Az orosz nyelv nem tűnt nehéznek, könnyen megtanulta. Édesanyánkat sok orosz levesételre megtanította, a teát oroszosan itta: a nyelve alá helyezett kockacukron keresztül szürcsölte. Csak sejtettük, hogy azt az éneket, amit nekünk is megtanított, egy orosz barátnőjétől tanulta. Kun Béla ígérete dugába dőlt, hazautazott Magyarországra, s apám csak kilenc év után, izgalmas körülmények között, álnéven érkezett Magyarországra 1925. július 3-án, egy Oroszországban már családot alapított barátja, Nyita Endre személyi okirataival. Romániában, szülőföldjén, nem fogadták, Vörös-Oroszországból érkezett foglyokra nincs szükség! – felelték. Ipariskolai végzettsége alapján alkalmazta a Magyarországi Iparosok és Lábbelikészítők Országos Szövetsége, ott dolgozott még három évet ortopédcipészként. 1928-ban tért haza, s hogy a sepsiszentgyörgyi sziguráncán ne kelljen mindennap jelentkeznie, azt csak nagyanyám tudta elintézni a korrupt politikai-rendőrfőnök feleségénél árkosi bivalytejjel, friss tojással és levágott libával. A Bécsi döntés újabb meghívót hoz Az interbellum idején énvelem és Benjamin testvéröcsémmel gazdagodott a család. Szentgyörgyről Árkosra költöztünk. A szentgyörgyi Víztartály előterében barakktábor épült (Árkos A- és B-táborok), ott láttam apámat először magyar katonaruhában 1944 tavaszán. Negyvennyolc éves volt. Nyolcéves gyermekként annyit értettem meg, hogy viszik a háborúba. Időlegesen Árkoson voltak kiképzésen, abból az időből maradt fenn katonacsoportképük. Július végén kapták a parancsot, indulhattak az Úz-völgyébe. Onnan még jött egy-egy üzenet, a továbbiakról már csak hazaérkezése után mesélt a családnak, barátainak. Anyám két gyerekkel (öcsém négyéves volt), védtelenül vártuk a háború eseményeit, nélkülözések közepette, a Geréb utcában. Apámat, a 11. székely határőrzászlóalj katonáját őrvezetőként a zászlóaljparancsnok, Serfőző János alezredes legényének tette. – Amikor Moldvában a katyusák szólni kezdtek (augusztus 26-án lehetett), arra ébredtem, hogy a németek elmentek, s az alezredes úr is, de visszaüzent nekem, hogy vigyem utána szekérrel a zsírosbödönben lesütött kolbászt és füstölt oldalast, valamint a vasládát a zászlóalj zsoldjával! Ne vigyél te semmit, biztatták az árkosi katonabarátok, Duka János és Gelei Ferenc, ’sze a nyomunkban a muszka. Te beszéled nyelvüket, ha utolérnek, a hegyek védelme alatt hazaérünk Háromszékre – mesélte. –Nem tehettem, mert Szentmártonban Dánér százados ránk ijesztett: ezzel a pisztollyal lövöm agyon, aki a magyar hazánk védelméből megszökik! Két fiúgyermekem, feleségem otthon van, ha hirtelen megfordul a harc, főbe lőnek. Aki akar, jöjjön velem, irány gyalogosan a Tolvajos-tető. Rohantunk a németek és a magyar tisztikar után egy értelmetlen háborúban. A tetőn meglepetés várt. Kiabált valaki: Béni úr, jöjjenek enni! Dámi volt, a kőröspataki rostakészítő cigány, ő is székely határőr volt velünk. Libát fogott, s estefelére kész volt a paprikás! Viszontagságos volt a menekülés. A németek sehol nem engedték, hogy pihenésre hajtsuk fejünket, még az istállókban sem. Gyötört minket az éhség, egy-egy, az oroszok elől elmenekült sváb család disznója mentett meg, akadtunk olyan pincére is, ahol még volt bor. Megbomlott a rend, mindenki menekült. Serfőző alezredessel véletlenül találkoztunk valahol Belső-Magyarországon. Kuruc ember volt, nem kedveltem. Amikor meglátta a szekéren a vasládát, felnyitotta. Fokra álltak benne a Horthy-papírpénzek, a zászlóalj kifizetetlen zsoldja. Felkiáltott: Kisgyörgy maga marha, maga hülye, idáig hozta ezt a sok pénzt, tegye le azonnal! (Serfőző alezredes úr a harcok első napján faképnél hagyta az öregekből, fiatalokból álló szentgyörgyi székely határőrzászlóalját, és valahonnan Sopron környékéről irányították vissza a tábori csendőrök – olvastuk Földi István egy visszaemlékezésében, Szőts Dani bátyánk, az úz-völgyi veterán pedig úgy hallotta Dobay Béla sepsiszentgyörgyi orvostól a háború után, hogy Serfőzőt a hadbíróság halálra ítélte. Egy hadbíró őrnagy beadott egy revolvert, és azzal öngyilkos lett, hogy szégyen – akasztás – ne érje. Dobay tudhatta, ugyanis tábori lelkész volt, Serfőző törzskarához tartozott. Sós Ferenc honvéd elmondta, hogy az egyik faluban ő őrizte puskájával a letartóztatott alezredest.) Visszatérés Amikor a nyomukban voltak az oroszok, már Ausztria földjén, a Stájer-Alpokban jártak, éhesen, meggyötörve, fáradtan gondoltak az itthoniakra, mireánk. Győzködték az apámmal egyidős székely katonák, a falubeliek, hogy forduljanak meg. Ments meg nyelvtudásoddal, Béni bácsi – mondták, hátha nem esünk ismét fogságba. Megfordultak, szembe indultak a kegyetlen ellenséggel. De átadjuk a szót annak, aki résztvevője volt a visszatérésnek. Néhai Soós Ferenc kökösi lakos elmesélte a történteket néhai Sylvester Lajos újságíró kollégának. Idézzük az Úz-völgyi hegyomlás, 1996-ban megjelent dokumentum-kötetéből. Lendvánál egy orosz járőr érdeklődött tőle, hogy milyen csapat ez? „Mondtuk, hogy az alakulat meg akarja adni magát, mert idegen érdekekért nincs amiért harcolni. Kijöttek az orosz tisztek, Kisgyörgy bácsi volt a tolmács, a puskákat összeszedték és a fákhoz verték a katonák. A szuronyt s a derékszíjat meghagyták. Tiszteletadásul. Fegyvertelenek voltunk, hagyták, hogy menjünk tovább. Felzárkózva, gyalog jöttünk egészen Rumig. Kíséret nélkül. Rumtól az oroszok kísértek Sárvárig. Ott kiszedték a tiszteket közülünk a zászlóstól kezdve, mi mentünk neki a Balatonnak, onnét Dunaföldvárnál átjöttünk a Dunán. Kecskméten ha nem lett volna tolmácsunk, lehet, hogy az oroszok minket is lekapcsolnak, s vittek volna fogságba. Bekísértek a parancsnoksághoz, kijött az orosz tiszt, Kisgyörgy bácsi beszélgetett vele, s kérdezte, honnét tudod ilyen jól a nagy orosz nyelvet? Kisgyörgy bácsi mondta, hogy ő is mint fiatal katona Oroszországban volt fogoly. Kérdi, hol? Mondja, hogy melyik városban volt utoljára hat évet. Melyik utcában? Mondja az utcát. Megnézi jól az orosz, hát te vagy Márton, azt mondja és összeölelkeztek.” (Soós Ferenc nem emlékezett jól apám keresztnevére). – Az említett orosz tiszt őrnagyi rangban volt – mesélte később apám. Egy udvarban laktunk Harkovban, és megismert, egy bürgeri csizmát rendelt tőlem, ő egyetemista volt. Maradj mellettem tolmácsnak, mondta, pénzt küldünk a családodnak. Mindhiába, mi hazavágytunk. Papírt adott, egyfajta útlevélfélét, amit már Szegeden megmosolyogtak. Legyengülve, tetvesen, tele vérkelésekkel, feltört lábakkal indultunk hazafelé Kecskemétről vonattal. A zűrzavaros helyzet miatt nem mertek bemenni Brassóba. Apácán leszálltak, a bölöni erdőn keresztül indultak Árkosra. Figyelték a toronyból, s amikor megjelentek, megszólaltak a harangok. Mindenki könnyezett. Anyánkkal, Sikó Irénnel (1912–2011) vártuk nagyapám gejei háza előtt, Geje-mezeje felől érkeztek. Forró teával, pánkóval vártuk. 1945 kora tavasza lehetett. Meztelenül jött be a házba, tetűvel tele ruháját elégettük. – Nem kellett fegyverrel harcolnom az Úz-völgyében, emlegette gyakran, de azért megszenvedtem ezt a háborút is. Száz idős székely embert hazahoztam, megmentettem nyelvtudásommal a hadifogságtól. Gyere ide dolgozni a rajoni pártbizottsághoz, Béni, kérte egy alkalommal Péter elvtárs munkáspárti vezető. Vöröskatona voltál Szovjet-Oroszországban, neked itt a helyed! Megmaradok az iparom mellett, felelte apám. A vörös hatalomból nem kérek, volt alkalmam megismerni. Az már itt van, negyven évig tovább sem megy. Nem tévedett sokat. 1989-et már nem érhette meg. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. december 31.Kuti János: Huszonöt év (Szilveszter)Nem gondoltuk volna Amikor 25 évvel ezelőtt egy román politológus, Silviu Brucan (aki Ceauşescu egyik bírálója volt a forradalom előtt) azt jósolta, hogy húsz év kell, míg a románok megtanulják a demokráciát, mindenki rajta nevetett. Nem hittük. A forradalom óta eltelt 25 év, és mintha még mindig nem tanulták volna meg Romániában, hogy mi a demokrácia. Sokaknak úgy tűnik, hogy nem ilyen lovat, akarom mondani, demokráciát akartak. A demokrácia (görögül) a nép uralmát jelenti. Akik visszasírják a régi rendszert, azok mondhatják, hogy a forradalom előtt is demokrácia volt, mégpedig népi! Utána jött az eredeti. Közben egy felmérés szerint Románia lakosságának 85 százaléka állítja, hogy 1989-ben nem is volt forradalom, hanem államcsíny, felfordulás, gengszterváltás, vagy amit akartok. Pedig egész biztos, volt forradalom, mert akkor rövid idő alatt egy hadseregnyi forradalmár született, akiknek ebbéli minőségükről papírjuk is van. Voltak, akik akkor, azokban a napokban valóban puszta kézzel álltak a fegyverek előtt, és voltak, akik nem, de papíron bebizonyították, hogy ők igenis, harcoltak, így ők is forradalmárokká váltak, és azóta is abból élnek. A katonaság, milícia, Securitate tagjai lőtték az embereket Temesváron és Bukarestben. Aztán egy idő után már nem lőtték. Ezek közül is sokan forradalmár hősökké avanzsáltak, mint nálunk Háromszéken. Lőni lőttek azután is, csak azóta sem derült ki, hogy kik. És akkor még sok mindent nem gondoltunk volna. Ha valaki megjósolja, mi fog történni, nem hittünk volna neki. Gondoltuk ugyan, hogy majd mindent lehet kapni az üzletekben, csak azt nem, hogy sokaknak nem lesz, amiből megvenniük. Reméltük, lesz villany, fűtés, benzin, csak azt nem, hogy luxus lesz mindezekre költeni. Abban bizakodtunk, hogy lehet majd utazni, és mindenki remélte, mehet majd Olaszországba műemléket nézni, Spanyolországba nyaralni, Franciaországba Párizst, a fény városát megnézni, de azt már nem tudtuk, hogy sokan koldulni lesznek kénytelenek, és hárommillióan (mások szerint ötmillióan) vesznek a kezükbe vándorbotot, hogy szerencsét próbáljanak, idegen földön keressék meg kenyerüket. Nem gondoltuk volna, hogy 25 év után sem lesz egy országhatárig elérő autópályánk. Azt sem, hogy a vonatok a régi gőzmozdonyok sebességével sem közlekednek majd. És sorolhatnám tovább. Mi, magyarok is mámorban éltünk 25 évvel ezelőtt, gondolván, hogy az egyenjogúság boldog évei köszöntenek ránk. Elég hamar sikerült kijózanodnunk belőle. Már 1990 tavaszán jött a feketeleves: Marosvásárhely fekete márciusa. Azóta kaptunk még egy-két fekete (nyak)levest, és kapunk, ha kell: naponta, csak bírju(n)k nyelni. 25 éve magyarok együtt énekelték a románokkal a román himnuszt. Nem gondoltuk volna, hogy huszonöt év után a magyar himnusz éneklését már büntetni fogják. Nem hittük volna azt sem, hogy az egyházi javak és törvénytelenül elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása helyett megkezdődhet a kevés visszaszolgáltatott újraállamosítása. A demokrácia és a civilizáció újabb csúcsaira is eljuthatunk, akár a szocializmusban. Mert sok mindent megérhetünk még. Lehet korlátozni a szólásszabadságot, amire éppen most volt példa (és lehet belőle precedens), amikor a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság Antal Árpád megrekcumozására fenekedik. Mások is következhetnek. Sőt, a cenzúrát is vissza lehetne állítani. És mi lesz a székely himnusszal? Mindenki csodálkozik, hogy a székelyföldi kormánymegbízottakban túlbuzog a nemzetféltés. Hát hogyne buzogna, amikor így, utólag tudjuk meg a Külföldi Hírszerző Szolgálat volt elnökétől, hogy már hányszor leselkedett veszély a magyarok miatt Romániára. Mint mondta: „a nyugati hatalmak Erdély Magyarországhoz való csatolásával akarták megdönteni a kelet-európai kommunista rendszert. Washingtonban már 1986-ban kidolgoztak erre egy tervet”. Az viszont nem egészen érthető, hogy ezáltal hogyan bukott volna meg a kommunizmus, például Magyarországon. Azt is mondta, hogy a ’89-es forradalom idején a terv nagyon közel állt a megvalósuláshoz. Ceauşescu elvtárs is ezt mondta. Meg is céloztatta néhány rakétával Paksot. A nyulakat és az atomerőművet – ugyebár – bokrostul lövik. Ha valóban el is süti őket, és eltalálja az erőművet, akkor egész Európa sugárzott volna a boldogságtól. Szerencsére most Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok közt olyan rossz a viszony, hogy azok legszívesebben Romániához csatolnák fél Magyarországot, hogy megdöntsék Orbánt. Ennek ellenére jobb félni, mint megijedni. Így nem csoda, hogy prefektusaink még a nem létező törvények szigorával is lecsapnának mindenféle irredenta megmozdulásra. Sőt, ezek az intézkedések egyre fokozódnak, akár a nemzetközi helyzet. Újabban A prefektusok tündöklése és bukása című darab van műsoron. Cserélgetik őket, mint sokan a fehérneműt. Csak éppen alsóból lesz felső, felsőből alsó, alprefektusból főprefektus, és fordítva. (Volt már nálunk egyszer kétfejű prefektus is.) Ezeket a frisseket viszont állandóan újra kell képezni, hogy húzzák el a magyarok nótáját. De ne a himnuszt. Mert azt még a magyaroknak sem szabad. Micsoda dolog az, csak úgy fogják magukat és énekelgetik? Mit szól ehhez Ponta? Hát hol vannak a vízágyúk? Vasárnaponként meg galád módon a magyar templomokban is eléneklik vallásos éneknek álcázva. Ennek véget kell vetni! Van sürgősségi kormányrendelet, mégpedig a 2001/1157-es, a zászló, himnusz és jelképek használatára vonatkozó. Ezek szerint nem szabad csak úgy elénekelni Romániában sem a Moldovai Köztársaság himnuszát, amely úgy kezdődik: A mi nyelvünk… és a román nyelv dicsőítéséről szól? Ha ennek éneklését tiltják, akkor bosszúból bizonyosan a Moldovai Köztársaság is meg fogja tiltani a román himnusz alkalmi éneklését, náluk. Azt nem tudni, mi lesz a székely himnusszal, mert az egy nem létező ország, sőt, mondhatnánk, a nem létező Székelyföld himnusza. Ha nem létezik, akkor himnusza sem lehet. Ezek szerint az csak egy dal, de vajon szabad-e hagyni szabadon énekelni? Biztos, ami biztos, azt is be kell tiltani. A feliratokkal is állandóan baj van. (A zászlókról most nem beszélek, azt a témát már eleget lebegtettük-lobogtattuk.) Vissza kell térni a ’89 előtti állapotokra, amikor tilos volt a magyar feliratok használata. Abból nem volt baj, mint most, amikor hol a román felirat fölé, hol elébe kerül, ezenkívül a betűk mérete sem azonos. Az még elfogadható lenne, hogy kisebb legyen a magyar, mint a román. A helységek nevét is úgy kellene használni, mint régen, csakis románul, és olyan énekeket sem lenne szabad énekelni, amelyekben magyar helységnév szerepel. Például a Szép város Kolozsvár… kezdetűt csak úgy, hogy Szép város Cluj-Napoca… A Maros menti fenyves erdőt meg Mureş mentiként. De idegen népek népdalait is be kell tiltani, és a magyarok ugyebár idegenek, Mongóliában van a helyük. Menjenek oda a jurtákban pentaton dalaikat énekelni. Ünnepléseiket is korlátozni kell, mert olyankor beszédeket tartanak, és akkor azokat is szükséges cenzúrázni, akár az idegen nyelven megjelenő vagy Romániába behozott könyveket, újságokat, kiadványokat. Sőt, azokat is be lehetne tiltani. Oda jutottunk, hogy véleménynyilvánításukkal sajnos már a terrorelhárítás és szervezett bűnözés ellen harcolóknak kell megküzdeniük. Hová jutunk így? Év végi zabahajrá Szilveszterre mindenkinek alaposan fel kell készülnie. De akár a jó sportolónak, nem elég csak a hegy alatt abrakolni, az alapozást már idejében el kell kezdeni, hogy aztán végig tudjuk enni, inni a vendéglői menüt. Közvetlenül szilveszter előtt rövid háromnapos pihenő, és utána következhet a nagy megmérettetés, a szilveszteri buli, amikor is nagy zabahajrá vár mindenkire. Ahogy a sportban vannak öttusázók és tízpróbások (vajon a gazemberek miért hétpróbásak?), ugyanígy végig kell küzdenie mindenkinek az emberpróbáló szilvesztert is. Szerencsére már novemberben megkezdődnek a disznóvágások, és egy kiadós disznótor megfelelő alapozást jelenthet, ahol nagy mennyiségű köményes pálinkák elfogyasztása után zsírral tudjuk kenegetni gyomrunkat belülről. A köményes pálinka elengedhetetlenül szükséges, mert annak két fő komponense van. Az egyik az alkohol, amelyben a zsírok nagyszerűen oldódnak, a másik a kömény, amely a gyomornak legkitűnőbb barátja. A csecsemőknek is szelesség ellen köményteát adnak. Különben is az alkohol a legjobb fertőtlenítő- és tartósítószer. Belsőnket fertőtleníti és májunkat – abban pácolva – tartósítja. Ezenkívül az idegekre is jótékony a hatása, köztudottan a legjobb stresszoldó. Megszabadít mindenféle gátlástól is. Ha az ember nem vigyáz, segítségével nemcsak gátlásait vetkőzi le, hanem még emberi mivoltából is kivetkőzhet. De térjünk vissza az edzéshez. Megfelelő köményes elfogyasztása után bendőtágítónak következhet egy kiadós disznótor: agyas leves és utána zsírban sült hús, majd estére a véres, májas hurka. Mindezt feltétlenül el kell nyomtatni némi borokkal, lehetőleg magántermő szőlőből készülttel, mert az igazán ártalmas, és azt fogyasztván edződik a a gyomor. Edzésnaptárunkat igazíthatjuk a jeles névnapokhoz. Már novembertől alkalmatos névnapok sorakoznak a naptárban: Jolán, Erzsébet, Katalin és András. András napjára még szabadnap is jár, így egész napunkat az edzésre tudjuk szánni. Ne ijedjünk meg némi gyomorrontástól, sőt, ha hátul nem távozik a felesleg, akkor megteheti elöl is. A régi római szokást vissza lehet vezetni vészhelyzet esetére. Köztudott, ha már nem fért belükbe újabb fogás, akkor lúdtollal visszacsiklandozták torkukon át. De ezt csak vészhelyzetben gyakoroljuk, mert nem járul hozzá gyomrunk térfogatának növeléséhez, és nem edzi megfelelően emésztőszerveinket. Az új bort feltétlen meg kell kóstolni Márton napján, amikor is a sok disznóságot libával lehet váltani, mert sohasem lehet tudni, a karácsonyi menübe nem kerül-e némi szárnyas is. Aztán jöhet a december, amikor az elején formában tudjuk magunkat tartani némi Miklósok megünneplésével. Van még néhány Judit, Viola és Luca is. Luca napján az északi országokban már a fényt ünneplik. Vannak természetgyógyászok, akik a fényevést javasolják. Nem tudni, hogyan is történik ez, késsel-villával, netán nagykanállal, de a leghatásosabb fogyasztószerként ismerték meg néhányan, mint a közismert magyar énekes és trombitás Lagzi Lajcsi is, aki majdnem belehalt a fényevésbe. Aztán az Ádám-, Éva-, János-, István-, Tamás-, Dávid-napon be is lehet fejezni a felkészülést. Ajánlatos édességeket, tésztaféléket fogyasztani, hogy megfelelő formában maradjon inzulintermelésünk. A sportolók hajlamosak mindenféle doppingszert használni, de az nem becsületes. Egyszerű földi halandótól viszont nem tiltják. Jó, ha az átlagosnál többet dohányzunk, mert a füst tartósítószer, és így nemcsak emésztőrendszerünk, hanem tüdőnk is rendesen edződik, tartósítódik. Feltétlenül sok kávét kell fogyasztani, ami ébren tartja elpilledő idegrendszerünket, és szaporábbra serkenti a szív működését is. Kéznél tarthatunk esetleg valamilyen bioalapanyagú készítményt, ami minden háztartásban megtalálható. Ilyen például az ivószóda, amelyet sokan használnak az úgynevezett meszesgödör oltására, ha már nagyon ég. Ha mindet végigesszük, -isszuk, a jól végzett munka tudatával nyugodtan indulhatunk az utolsó csata megvívására: szilveszterezni. Ha viszont nem vagyunk megfelelően megedződve, akkor a szilveszteri menü felét sem leszünk képesek elfogyasztani, sőt, nagyon hamar a sárga földig esszük, illetve isszuk le magunkat. Ha mégis úgy érezzük, hogy nem vagyunk testileg-lelkileg tökéletesen felkészülve, legjobb, ha egy dögcédulát készíttetünk és akasztunk a nyakunkba, rajta nevünkkel, címünkkel és az értesítendő telefonszámmal, hogy ha netán rosszul leszünk, akkor tudjanak azonosítani, és értesíteni a hozzátartozókat és örökösöket. Sőt, legjobb, ha a szilveszteri asztalfoglalással egy időben megejtjük a kórházi ágyfoglalást is. De vigyáznunk kell. Ha sikeresen túléljük a szilveszterestét, és nem vigyázunk, simán kiüttethetjük magunkat másnap a visszahíváskor. 2014. december 31.Penna-díjasunkA Szabadság szerkesztői Ferencz Zsoltnak adták a 2014-es Penna-díjat, írásaiért és a Szabadságnál kifejtett tevékenységéért. Gratulálunk! Szabadság (Kolozsvár) 2014. december 31.SZNT-évértékelő: idén az önkormányzatok „meneteltek”A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) értékelése szerint 2014 a székelyföldi önkormányzatok „nagy menetelésének” éve volt. Izsák Balázs SZNT-elnök keddi marosvásárhelyi évértékelő sajtótájékoztatóján elmondta, az SZNT kezdeményezésére 44 székelyföldi önkormányzat fogadott el olyan autonómiapárti határozatot, amelyben kinyilvánította, hogy a Székelyföld nevű egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akar tartozni, amelynek sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett a magyar is hivatalos nyelv. A nagy menetelés kifejezéssel arra a 2013 októberében szervezett megmozdulásra utalt, amelyben a szervezők becslése szerint 120 ezren alakítottak ki 53 kilométeres összefüggő menetoszlopot a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán, a Székelyföld területi autonómiáját követelve. Az Európai Unió (EU), és az Európa Tanács (ET) különböző hivatalaiba is eljuttatott autonómiapárti önkormányzati határozatok – mint Izsák Balázs fogalmazott – „elérték az Európa Tanács ingerküszöbét”, az ET keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusában napirenden marad a székelyföldi önkormányzatok által jelzett kérés. Izsák Balázs elmondta, az SZNT 2015-ös tevékenységét egyfelől a helyi közösség akaratára, hagyományaira és érdekeire, másodrészt a többségi közösséggel folytatott párbeszédre, harmadrészt pedig a nemzetközi jogra és a nemzetközi fórumok keretében történő együttműködésre kívánják alapozni. Az SZNT elnöke úgy vélte, hogy 2015-ben be kell nyújtani a román parlamentben a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetet. Hozzátette, hogy a többségi közösséggel folytatott párbeszéd helyszíne is a román parlament kell hogy legyen. Kinyilvánította, hogy az SZNT tovább kívánja építeni a baszkokkal és katalánokkal kialakított kapcsolatait. Újságírói kérdésre elmondta: újabb kísérletet tesznek annak érdekében, hogy az erdélyi magyar szervezetek közös nevezőre jussanak a Székelyföld területi autonómiájának törvénytervezetéről. „Elsősorban a magyar közösségen belül keressük a kompromisszumot, hogy egy összehangolt tervezetünk legyen. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy amikor a román közösséggel akarunk párbeszédet folytatni, azt vágják a fejünkhöz, hogy ti sem tudjátok, mit akartok” – jelentette ki. Az MTI kérdésére Izsák Balázs elmondta: nem lehet a megegyezés kiindulópontja a Dél-Tirol autonómiáját biztosító 1972-es statútumnak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által elkészített magyar fordítása, hiszen ezt már Dél-Tirolban is túlhaladottnak tekintik. „Meg fogjuk nézni, hogy az RMDSZ tervezetéből mit lehetne beépíteni az általunk készített tervezetbe, hogy egy kompromisszumos szöveg alakulhasson ki” – nyilatkozott Izsák Balázs. Az SZNT elnöke sajtótájékoztatóján a román és magyar értelmiségiek (köztük Antall József, Csoóri Sándor, Jeszenszky Géza, illetve Stelian Tănase, Mihnea Berinei, Dinu Zamfirescu és mások) 1989. június 16-án elfogadott Budapesti nyilatkozatát idézte, mely szerint Erdély az egymást kiegészítő kultúrák hazája kell hogy legyen. Úgy vélte, az SZNT-nek sokkal inkább ez a dokumentum jelenti a kiindulási pontot, mint az 1989 után megfogalmazottak, amelyek a Ceaușescu-féle retorikát használva a románokról és a 18 romániai nemzetiségről szólnak. MTI Székelyhon.ro 2014. december 31.Stagnált a vállalkozói kedv SzékelyudvarhelyenNem nőtt a vállalkozói kedv Székelyudvarhelyen az elmúlt évhez képest, ám a megkérdezett szakemberek szerint régiónkat gazdasági jólét jellemzi, ugyanakkor az élesedő verseny új helyzeteket teremt. Lényeges a partnerségek kialakítása, a tudás bővítése, illetve az adottságok maximális kihasználása. Székelyudvarhelyen vállalkozói jólét van, ami nagymértékben hozzájárul a város fejlődéséhez – véli Geréb László közgazdász, a MÜTF Oktatási Központ ügyvezető igazgatója. Mint mondta, ez egy kényszerhelyzetnek is köszönhető, hiszen míg Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön az emberek nagy százaléka dolgozhat a közigazgatásban, Székelyudvarhelyen nincs ilyen lehetőség. Az itt élőket túlnyomórészt a vállalkozói szektor tartja el. Dimén Hunor Dénes, az udvarhelyi pénzügyi hivatal vezetője pontos adatokkal nem tudott szolgálni, de elmondta, nagyjából ugyanannyian vállalkoztak 2014-ben, mint a korábbi években. Hangsúlyozta, fontos, hogy minél többen vállalkozzanak, hiszen kezdeményezésükkel új munkahelyeket teremtenek, ami által növekszik a vásárlóerő. Ez pedig hozzájárul a térség gazdasági fejlődéséhez. „Az idei év a felismerés éve volt. A vállalkozók rádöbbentek, hogy szakemberek nélkül maradtak: a meglévő munkaerő kiöregedett, a fiatalok többsége pedig vagy külföldre megy munkát keresni, vagy továbbtanuláson gondolkodik” – értékelte a helyzetet Geréb László „Ugyanakkor reagáltunk a helyzetre: a gazdasági képzésekről inkább speciálisabb területekre váltottunk át. Ilyen a turizmus, az agrármérnöki és a könnyűipari mérnöki képzés” – fejtette ki. Egy felmérést is végzett, amelyből például az is kiderült, sok vállalkozó keres menedzsert, annak ellenére, hogy túlképzés van a piacon. Megviselték a helyi vállalkozókat az elmúlt öt-hat év történései: ebbe egyebek mellett beletartozik a gazdasági válság és az egyre erősödő piaci verseny is – mutatott rá Fleisz Emőke. A marketing-tanácsadó elmondta, pozitív jelenség, hogy a cégvezetők végre kezdik komolyan venni a marketingtevékenységet. „Egy témával kapcsolatos tanácsadó cég tulajdonosa vagyok, és azt tapasztaltam, hogy míg korábban többnyire reklámkampányok megtervezésére kértek fel, az elmúlt évben már különféle kutatásokra és marketingstratégiák kidolgozására is volt igény a vállalkozók részéről. Ezt pedig hatalmas fejlődésnek látom” – magyarázta Fleisz Emőke. A vállalakozások csökkenéséről számolt be Kelemen Dénes, az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetségének (UKKSZ) elnöke. Mint mondta, több cég fizetésképtelenségi helyzetbe került, ami a szervezet megszűnését, újraszervezését vagy befagyasztását jelenti. „Gondot okoz az infrastruktúra alacsony fejlettsége, például az áramkimaradások miatt sok cégnél keletkezhetnek károk. Az ilyen jellegű problémák elriasztják a befektetőket, akikre nagy szükségünk van a haladás érdekében” – magyarázta az UKKSZ elnöke, hozzátéve, hogy a nem megfelelő oktatás miatt egyre nagyobb szakemberhiány jelentkezik. „Nem olyan szakembereket képzünk, mint amilyenekre szükségünk van, hanem olyanokat, akiket a legkényelmesebb oktatni. Székelyudvarhelyen például régi hagyománya van a fémfeldolgozásnak, mégsem erre fektetjük a hangsúlyt. Fontos, hogy a szülők is megértsék, gyerekeik hiába tanulnak olyan mesterséget, amellyel nem tudnak itthon érvényesülni” – fejtette ki. Fülöp-Székely Botond Székelyhon.ro 2014. december 31.Kriterion Koszorú Kányádi SándornakA csíkszeredai székhelyű Kriterion Alapítvány 2007-ben elhunyt alapító elnökének, Domokos Gézának a kezdeményezésére 1995-től Kriterion Koszorúval jutalmazza az erdélyi magyarság azon kiemelkedő személyiségeit, akik értékteremtésüknél fogva Európa és a világ szellemi áramlataiba is bekapcsolják ezt a közösséget. 2014 végén a kuratórium úgy döntött, hogy Kányádi Sándor költő, közéleti személyiség sok évtizedes munkásságát jutalmazza Kriterion Koszorúval, egyben emlékeztetve arra is, hogy nagyhatású verseiből készített válogatások a Domokos Géza vezette Kriterion Könyvkiadónál jelentek meg először. Kányádi Sándor több évtizedes irodalmi, szerkesztői, műfordítói munkássága nem csupán a romániai magyarsággal vállalt és vállal sorsközösséget, hanem a soknemzetiségű Erdély népeinek az együttműködését, az európai eszmeáramlatokba való bekapcsolását is szolgálja. A Kriterion Koszorú a sok-sok díjjal már elismert életmű mellett ezt a fáradhatatlan közéleti magatartást is jutalmazza. A kitüntetést egy későbbi időpontban adják át – közölte a Kriterion Alapítvány Kuratóriuma. Székelyhon.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
