|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 488 találat | lapozás: 1-30 ... 451-480 | 481-488 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2014. április 30.Sógor Csaba: keresztény hitünk is európai érték"Az egyházaknak Erdélyben helyenként hangsúlyosabb a jelenlétük a civil társadaloménál. Brüsszelben mindig el kell mondanunk, hogy nálunk erős egyházak vannak, amelyek fontos szerepet töltenek be a helyi közösségekben” – mutatott rá Sógor Csaba európai parlamenti képviselő héfő délután Székelyudvarhelyen, a Bocskai Házban megszervezett egyházi találkozón. - "Az egyházaknak Erdélyben helyenként hangsúlyosabb a jelenlétük a civil társadaloménál. Brüsszelben mindig el kell mondanunk, hogy nálunk erős egyházak vannak, amelyek fontos szerepet töltenek be a helyi közösségekben” – mutatott rá Sógor Csaba európai parlamenti képviselő héfő délután Székelyudvarhelyen, a Bocskai Házban megszervezett egyházi találkozón. maszol.ro 2014. április 30.Újabb román mítoszokat rombolt le Lucian Boia történészErdély és Románia 1918-as egyesülésének a mítoszait feszegeti Lucian Boia bukaresti történésznek az első világháborúról szóló új könyve. Az Első világháború - Ellentmondások, paradoxonok, újraértelmezések (Primul razboi mondial. Controverse, paradoxuri, reinterpretari) című 120 oldalas történelmi esszéjét az elmúlt héten jelentette meg a bukaresti Humanitas könyvkiadó, és a szerző máris a média érdeklődésének a középpontjába került vele. A Ziuadecluj.ro kolozsvári portál kedden idézte a könyv legeredetibbnek vélt állításait, és történészeket reagáltatott ezekre. A Bukaresti Tudományegyetem történész professzora a mítoszok kategóriájába sorolta, hogy az 1918-ban megvalósult nemzeti egység "több évszázados álma" lett volna a románoknak. Kijelentette, ha az állítás igaz lenne, a románok olyan korban vágytak volna a nemzeti egységre, amelyiknek sehol Európában nem volt ez a jellemzője. A történész kíméletlenül ír az 1918. december elsejei Gyulafehérvári Nagygyűlésről is, amelyiken az erdélyi és magyarországi románok kinyilvánították a Romániával való egyesülést. "A Nagygyűlés nem pótolhatta a népszavazást, hiszen nemcsak a románok voltak jogosultak Erdély jövőjéről dönteni, hanem a tartomány valamennyi lakója. A lakosság majdnem felét tehát nem kérdezték meg, hogy akar-e Románia határai közé kerülni" - fogalmazott Lucian Boia. A mítoszromboló könyveiről híres történész azt is megemlítette, hogy Erdély és Bukovina megszerzésével Románia lemondott Moldva Prúton túli részeiről. "Erdély és Bukovina elég meggyőző jutalom volt a másik román tartomány, Besszarábia teljes elfelejtéséhez. Az ugyanis szóba sem kerülhetett az Antanttal, azaz Oroszországgal kötött szerződés esetén" - fogalmazott a történész. A kolozsvári portál által megszólaltatott történészek közül Ottmar Trașcă nyereségnek tartotta, hogy Lucian Boia új szemléletet hoz az ellentmondásos történelmi korok leírásában. Ion Novăcescu azonban nevetségesnek tartotta, hogy a bukaresti szerző négy évvel a nagy egyesülés centenáriuma előtt vitatni kezdi a Gyulafehérvári Nagygyűlés legitimitását. "Megvalósult a román egység, és ez egy letagadhatatlan történelmi tény" - tette hozzá Ion Novăcescu. maszol.ro 2014. április 30.Jánó Mihály kötetét mutatják be a Székely Nemzeti MúzeumbanA sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében Jánó Mihály művészettörténész legújabb kötetének bemutatójára kerül sor május 2-án, pénteken, délután 5 órakor. A gelencei Szent Imre műemléktemplom című kiadványt Csáki Árpád történész méltatja, aki a következőket írja a Háromszék Vármegye Kiadónál megjelent könyv kapcsán: „A gelencei Szent Imre plébániatemplom mára Háromszék legismertebb, az ezredforduló szakszerű helyreállítási munkálatainak köszönhetően legjobb állapotban található középkori műemléképülete. Hírnevét elsősorban a nagy felületeken megőrződött, kompozíciójában itáliai előképekkel rendelkező falfestményeinek köszönheti, faragott kőemlékei, festett faberendezése, oltárai révén ugyanakkor a középkortól a „virágos reneszánszon” át egészen a barokk művészetéig követhetjük a szakrális tér alakulását/alakítását. Ezek széleskörű megismertetését szolgálja Jánó Mihály újabb kötete.” maszol.ro 2014. április 30.Sike Lajos: Nem bombasikerMármint a határon túli magyaroknak a külföldön dolgozó magyarokhoz viszonyítva könnyített, leveles szavazása. A hivatalosan közölt adatok szerint 128 ezren küldték el az előre megkapott s a feladó döntését tartalmazó borítékot, ám ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az oda nem figyelés meg egyebek miatt minden negyedik szavazólapot érvényteleníteni kellett, akkor az eredmény még soványabb. Az érvényes voksok mindössze egy plusz képviselő állításához voltak elegendőek, ami viszont arra jó volt, hogy a Fidesznek újfent meglegyen a kétharmados többsége. Mivel az ország jogrendszerét már az előző ciklusban tejesen átszabták, talán taktikai okokból jobb lett volna, ha még sincs kétharmad, mert ez erős muníciót adott a nyugati sajtónak ahhoz, hogy Orbánékat a választási törvény teljes saját képükre való formálásával vádolja. Mellesleg nem is csak a külföldi megfigyelők ámulnak azon: hogyan lehet 45 százalékos szavazatból 67 százalékos, vagyis kétharmados parlamenti többséget csinálni? Ilyet még a trükkösségükről méltán elhíresült román jogalkotók sem produkáltak választási törvényükben... Ám térjünk vissza a határon-túliak szavazatához. Nem hogy nem volt az a bombasiker, amire a pesti kormánypártiak az anyaországi adófizetők pénzén csapott igen erős kampány okán számítottak, de még közepes siker sem. Gondoljuk csak el, divatos szóhasználattal élve, az elcsatolt részeken élő közel kétmilliós magyarságnak alig 0,61 százaléka fejezte ki akaratát, hogy milyen pártot kíván az anyaország élére! A kettős állampolgárságot elnyert félmilliónak is alig több mint egynegyede. Az ismerőseimtől és a környezetemben élőktől kapott információk szerint elsősorban azok szavaztak, akik kitelepült családtagjaik vagy üzleti kapcsolataik révén is kötődnek az anyaországhoz. Nem túlzás, amit a média hangoztat: csak Erdélyből mintegy kétszázezren költöztek át a rendszerváltás óta. Itt maradt hozzátartozóik most a szavazatokat vivő levelekből is beazonosítható címük által az ottani hatóságoknak bizonyíthatják, hogy „jó magyarok”. Még akkor is, ha az állampolgárság és a szavazás közjogilag nem azonos a nemzethez való tartozással. Ám a választás okán mesterségesen felfokozott nemzeti érzés ezt nem veszi tudomásul. A nem szavazó nagy többséget viszont nem annyira az érzelmek, sokkal inkább a racionalitás vezeti. Még azokat is, akik soha nem hallottak Széchenyi mostanában alig idézett mondásáról, ami főművében, a Hitelben olvasható: ”Az embereket nem annyira a nemzeti érzület, sokkal inkább az erkölcsi és az anyagi haszon motiválja!” Bizony, nagyon is jól látja sok-sok erdélyi magyar, hogy az ő sorsa nem a kettős állampolgárságtól, s még kevésbé a budapesti kormány vagy országgyűlés által hozott intézkedésektől, különösképpen nem a nagy magyar kiszólásoktól és üzenetektől javulhat, de először, másodszor és harmadszor is (tetszik, nem tetszik) Bukarest döntéseitől. Ha ott vagyunk a döntéseknél, mint most is, akkor jobban tudjuk befolyásolni, hogy elfogadható vagy csak kevésbé rossz döntések szülessenek. Budapestről egy idő óta mintha nem akarnák látni, hogy a két ország viszonya ugyancsak kihat az erdélyi magyarok helyzetére. (A kettős állampolgárság glóriája nem engedte, hogy erre is figyeljenek?) Korábban létezett az egyszer itt, máskor ott közös kormányülések intézménye, ami egy ideig elég jól működött. 2010 után Budapestről úgy vélték, hogy e nélkül is mennek a dolgok. Volt alkalmunk megtapasztalni, mit hoztak az olyan egyoldalú akciók, mint rosszul elsült Nyirő-temetés („itt az urna, hol az urna?”) vagy a bálványosi „szabadszájúság”, nem beszélve a magyar szélsőséges jobboldal romániai randalírozásáról. S nem volt közös kormányülés, hogy az ilyeneket megbeszéljék. Sokan attól tartunk, ha a két (stratégiailag is baráti!) ország hivatalos kapcsolata az új Magyar kormány felállása után sem javul érezhetően, s nem lesznek gyakoribbak a találkozások (amiben az RMDSZ most segíthet!), akkor a kettős állampolgárság minden haszon nélkül való, csak szimbolikus marad. Ugye, nem ezt akaratuk?! maszol.ro 2014. április 30.Határtalanul: kevés magyar diák jut el SzékelyföldigA Bethlen Gábor Alap által harmadik alkalommal kiírt Határtalanul programja nagy népszerűségnek örvend a magyarországi iskolák körében. Erdély listavezető a a határon túli területek között, ám ezen belül Székelyföldre már jóval kevesebb diákcsoport érkezik. Idegenvezetők, helyi szervezők, diákok beszélnek arról, hogy miért. Sok iskola él a Határtalanul lehetőséggel, anyagilag ugyanis nagyon megéri a diákoknak a kirándulás, mivel az Emberi Erőforrások Minisztériuma állja a gyerekek utaztatását és szállásdíját, a diákoknak csak az étkezést, a belépők árát, illetve a költőpénzt kell fedezni. Erdély a legnépszerűbb, majd Felvidék, Délvidék következik a preferencialistán. A leginkább háttérbe szoruló helyszín Kárpátalja, egyrészt az útlevél-kötelezettség, másrészt a háborús helyzet miatt. Az idei, Kárpátaljára tervezett látogatások mind elmaradtak, a csoportokat átszervezték más területekre, számol be a programról a székelyföldi Sebestyén Zita, a magyarországi Talabor utazási iroda erdélyi referense. Népszerű és hatékony a program „Az iskolák többsége kihasználja ezt a lehetőséget, évről évre egyre többen vannak, megírják a pályázatokat és részt vesznek a programon, ezért idéntől a kormány is több pénzt szán erre. Első esztendőben alig öt csoportunk volt Erdélyben, két év alatt azonban megnégyszereződött ez a szám. Nagyon sok iskola szívesen foglalkoztat utazási irodákat, akik vállalják a teljes szervezést, mentesítve ez alól a pedagógusokat” – mondta Sebestyén Zita idegenvezető, aki éppen Székelyföld látványosságait mutatja be egy közel ötvenfős diákcsoportnak. Az idegenvezető szerint a Határtalanul program hatékonysága évek múltán lesz mérhető. "Nagyon zsúfolt a program, nagyon sok helyszínt meglátogatunk, katonás a tempó, és egyértelmű, hogy nem tudnak mindent megjegyezni. De amikor a jelenlegi tizenévesből huszonéves lesz, akkor valószínű, hogy más értékrend szerint gondol majd ezekre a kirándulásokra és a magyarok lakta Kárpát-medencei területekre" – magyarázta. Kevesen látogatják Székelyföldet Erdély megtekintése sok iskola temérdek osztályánál ki lett pipálva, ám a statisztika azt mutatja, leginkább a határhoz közeli vidékeket járják be a magyarországi diákok, elsősorban Máramaros, Partium területeit: Nagyváradon át érkeznek be Erdélybe, majd Kolozsváron át és Déván keresztül Arad irányában utaznak haza. Az idei program úgy alakult, hogy húszból csupán egy csoport érkezik Székelyföldre. Az idegenvezető szerint ennek oka elsősorban a távolság, a hosszabb utazás miatt, hiszen a több napos program több pénzt is igényel, azonban a gyerekek számára megengedett önrész stabil, nem lehet növelni az útvonal függvényében. „Ha egy iskolának van egy talpraesett igazgatója, aki ismeri Székelyföldet, és tudja, hogy érdemes kikerülni idáig, akkor ő ragaszkodik hozzá, hogy ide jöjjenek a gyerekek. A többség azonban, akik nem tudják, mi van itt, megjárják az erdélyi kisebb utat és ezzel a program ki van pipálva” – mondta Sebestyén Zita. Zsúfolt program, tele látnivalóval A program nagyon kötött és zsúfolt, de az idegenvezető szerint teljesíteni kell, "ha törik ha szakad, ha esik, ha havaz". Történelmi, kulturális, földrajzi látványosságok együtt kapnak helyet a körútban. A Székelyföld célpontú úton Nagyváradon a székesegyház, a püspöki palota, a kanonok-sor, a Szigligeti színház, a Saspalota, majd a Királyhágón keresztül Kolozsváron Mátyás király szülőháza és szobra, a Szent Mihály templom, a Házsongárdi temető látogatható. Ezt követi egy hosszú és kimerítő utazás Gyergyó vidékére, ahol olyan nevezetességeket csodálhatnak meg a diákok, mint a Gyilkostó, a Békás- szoros, a Madéfalvi veszedelem emlékműve, a Szent Anna tó, Mohos tőzegláp, Sóvidék, Parajd, Szováta, Udvarhely, Farkaslaka. A hazafelé vezető út Marosvécsen visz át, ahol Wass Albert emlékhelye, Marosvásárhely látnivalói kapnak teret az utolsó napon. Mivel a látnivalók mellett az is fontos, hogy a magyarországi gyerekek itteniekkel találkozzanak, meglátogatták a Böjte Csaba által létrehozott gyergyószárhegyi gyerekotthont is. Ha jó a szervezés, jó a látogatottság Gyergyó vidékén a legkeresettebb helyszín Újfalu: a program indulása óta közel ezer diákot fogadtak itt: 2012-ben százan két iskolából, egy év múlva már 324-en öt iskolából érkeztek gyerekek és idénre is van már kétszáz jelentkező. A következő évre, amennyiben a pályázatok nyertesek lesznek, további 250-300 személyt várnak ide. 2011-ben a Határtalanul! program keretében két felhívás került meghirdetésre: a Tanulmányi kirándulások magyarlakta területekre és az Együttműködések magyar szakképző iskolák között. Az elsőben a nappali tagozatos, alapfokú képzés hetedik évfolyamán tanuló magyarországi diákok határon túli magyarlakta területekre irányuló tanulmányútja került támogatásra, míg a nagyobbaknak szóló a magyarországi és a határon túli magyar tannyelvű, nappali tagozatos, középfokú szakképzésben résztvevő diákok olyan együttműködését támogatta, amely egy magyarországi iskola, valamint egy határon túli magyar tannyelvű partnerintézmény együttes részvételével valósult meg. A Határtalanul számokban 2012-ben 743-an nyújtottak be pályázatot, ebből 433 nyert támogatást. 465,3 millió Ft keretösszegből 30 millió Ft egyedi támogatás, 435,3 millió Ft pályázati konstrukció alapján nyújtott támogatás volt, ebből a pénzből 17 233 diák és 1 840 tanár utazását sikerült támogatni. 2012-ben a Bethlen Gábor Alap bizottságának döntése értelmében a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek c. felhívás keretében 330 pályázat, az Együttműködés szakképző iskolák között felhívásban 65 pályázat, míg az Együttműködés gimnáziumok között felhívásban 38 pályázat nyert el támogatást. 2013-ban a 713 benyújtott pályázatból 393 nyert támogatást, 17 034 diák és 1 919 tanár utazását sikerült támogatni. maszol.ro 2014. április 30.Június 4-re Kárpát-medencei utazást pályázhatnak diákokKárpát-medencei magyar középiskolásoknak hirdet diákutaztatási pályázatot a Rákóczi Szövetség a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. A szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a program célja, hogy a Kárpát-medence különböző országaiban élő magyar középiskolások ellátogassanak egy másik Kárpát-medencei ország településén működő magyar középiskolához, és így minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a diákok, tanárok, illetve intézmények között. A programot idén is pályázati formában hirdette meg a Rákóczi Szövetség, amelyre bármely Kárpát-medencei középiskola jelentkezhet. A pályázat feltétele, hogy az utazó középiskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával közös programot szervezzen június 4-én. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amihez a Rákóczi Szövetség - az utazásban résztvevő diákok számától függően - 100, 150 vagy 200 ezer forint utazási támogatást ajánl fel, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében - írták. maszol.ro/MTI 2014. április 30.Magyar feliratokat ragasztottak ki a sepsiszentgyörgyi állomáson az EMI-sek"Megelégelve a nyelvi jogok teljes körű érvényesülésének elmaradását" a sepsiszentgyörgyi vasútállomáson, magyar nyelvű öntapadós matricákat helyeztek ki a román feliratúak mellé az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki szervezetének aktivistái. A Székelyhon tudósítása szerint a matricák ugyanolyan méretűek és színűek, mint a román táblák, az aktivisták úgy tervezeték meg ezeket, hogy akár helyben is maradhatnak, ha a vasútállomás számára problémát jelent a kétnyelvű táblák kihelyezése. A szervezet elnöke úgy nyilatkozott, hogy többek között nehezményezik azt is, hogy a hangosbemondóban csak románul jelentik be a vonatok közlekedését illető információkat. Korábban az állomás vezetősége az EMI-t a brassói régióközponthoz irányította, mert úgy véli, helyi szinten nem tehetnek semmit a kétnyelvűség ügyében. (székelyhon) maszol.ro 2014. április 30.Szatmári Ferenc: A Romániai Magyar Népművészeti SzövetségA népművészet, mint nemzeti értékeink kifejezője, megtartó ereje is egyben, amiről nem elég beszélni, hanem tenni is kell érte ünnepeken és a mindennapokban. Éltetni kell. Mert amit nem óvunk, az óhatatlanul elvész az időben. Az erdélyi alkotó népművészek tudatában vannak: ha nincs erdélyi magyar népművészet, az annyi, mintha saját fizikai létünket kérdőjeleznénk meg. A népművészet anyanyelvünk után talán legdrágább nemzeti kincsünk, amelynek léte mindnyájunk felelőssége, amit kulturális intézményeink, szakmai és civil szervezeteink révén közös erőfeszítéssel kell felvállalnunk. Az alkotói kedvet minden lehető eszközzel ébren kell tartani, mert alkotók nélkül nincsen egylet, de szövetség sincs, alkotás nélkül pedig nincsen népművészet. Erdélyben a tárgyi népművészet nem áll a kulturális intézmények érdeklődésének homlokterében, talán mert nem lehet színpadra állítani, nem lehet a folyamatos közművelődési munkát pótló falunapok látványos programjaiba beépíteni. A folklór más területeit egységesebben lehet művelni, mivel csoportos a tánc, a dal, de a tárgyi népművészet egyénileg valósul meg. A tárgyi népművészettel ma kizárólag a civil szervezetek foglalkoznak. Az állami intézmények csendes szemlélői a civil szerveződések által megvalósított munkának, de működésüket az esetek többségében sem anyagilag, sem erkölcsileg nem támogatják. Ennek oka többek között az, hogy a hivatásos szakemberek alapvetően a múlt elemzésével foglalkoznak, méltatlannak, szükségtelennek tartják napjaink jelenségeinek vizsgálatát. A gyakorló népművészek viszont valamilyen szintű együttműködést igényelnének, szívesen vennék az élő népművészettel kapcsolatos alapfogalmak tisztázását. Úgy véljük, méltányolni kéne a gyakorló népművészek abbéli óhaját, hogy szakmai segítséget igényelnek munkájukban. Új irányzatok vannak kialakulóban, a régiek pedig állandóan változnak. Mindennek ellenére Erdély – mint a történelemben oly sokszor – saját útján szeretne járni, az új elfogadásával párhuzamosan a régi alkotására szeretné buzdítani a legtöbb alkotót, alighanem a Kósa László által megfogalmazott modell szerint, hiszen „tévedés azt állítani, hogy a nemzeti kultúra a népi műveltségre épül. Ha viszont hiányozna a nemzeti művelődésből, az olyan volna, mint a sótlan étel: ízetlen és jellegtelen. A néphagyomány paraszti kultúraként lehanyatlott, de nem szűnt meg mint közösségi műveltség, és nemzeti kultúránkba ötvöződve így van jelen.” A népi kultúra hagyományos átadásának természetes folyamata megtört ugyan, de megmaradt az értékek megőrzésének óhaja. A hagyomány tehát olyan érték, ami rendet, célszerűséget és biztonságot adhat az életünknek. Minden erőnkkel a népi alkotások hagyományos voltát kell hangsúlyoznunk az iparművészeti törekvésekkel szemben, mert ez felel meg Erdély szellemiségének, az erdélyi kultúrának. A nemzet kultúrájának meghatározó része saját népművészetének alapos ismerete, művelése, szeretete, mert ez erősíti a nemzeti összetartozást. Ezért feladatunk a népművészeti hagyomány gyűjtése, megismerése, feldolgozása és továbbéltetése. Ráadásul az Európai Unió tagjaként népművészetünkkel, annak értékeivel gazdagítjuk a sokszínű európai kultúrát. Ezekből kiindulva, és egyesületi önszerveződésre alapozva, 1995-ben sikerült megteremteni a legitim, demokratikus vezetőséggel bíró Romániai Magyar Népművészeti Szövetséget (RMNSZ), amely a szervezett népi kultúra letéteményese óhajt lenni. Így az EMKE társszervezeteként működik, mint a közművelődés népművészeti ágazatát összehangoló szakmai szövetség. Az erdélyi magyar közművelődésben tehát viszonylag korán megjelent az RMNSZ. Kezdetben Bandi Dezső szervezte az EMKE égisze alatt 1994. május 28–29-én, Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Líceumban az erdélyi magyar fafaragók országos tanácskozását. A jelenlevők sok értékes előadást hallgathattak meg, de figyelmük mindvégig arra irányult, hogy miként lehetne valamiféle szervezetbe tömörülni, amelyben megőrizhetik a hagyományokat. Tankó Albert, a Székelyudvarhelyi Fafaragók Körének elnöke vetített képekben mutatta be a szervezet tagjainak alkotásait, és pártolta egy szövetség létrehozásának lehetőségét, amelyben valahány szakágazat képviseltetné magát. Így lett legfőbb támogatója Bandi Dezső kezdeményezésének, amelynek célja megfelelő jogi keretet biztosítani egy lelkes civil csoportosulásnak. Megfelelő előkészületek után 1995. szeptember 30-án az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum adott otthont az alakuló ülés közel száz résztvevőjének. Az eseményen már valahány szakágazat képviseltette magát. Egyik legvitatottabb kérdés volt a szövetség mibenléte. Szövetség lett, hiszen akkorra már három egylet társult, de az alapszabály lehetőséget adott arra is, hogy természetes személyek is társulhassanak, olyanok, akiknek nincsen lehetőségük valamelyik helyi egyletben tevékenykedni. Az viszont már nem képezte vita tárgyát, hogy a székhely Székelyudvarhely lesz, és Tankó Albert az alapító elnök. A szövetség nevét első változatban erdélyinek javasolták, mivel a közhasználatban ez a leginkább elfogadott. A vita során azonban felmerült annak lehetősége, hogy a moldovai csángók is bekapcsolódhassanak a szervezeti életbe, számukra is biztosítva a szakmai érdekképviseletet. Így történt, hogy végül is a romániaira voksoltak az alakuló közgyűlés résztvevői. Sajnálatos módon a csángókkal azóta sem alakult ki az óhajtott együttműködés. Az egyletek tagjai lehetnek gyakorló népművészek, tiszteletbeli tagok, vagy akár pártoló tagok. A tagszervezetek képezik az alapot, a szövetség pedig próbálja összehangolni a sokszínű, sokféleképpen gondolkodó tagságot. A gyakorló népművészek képezik a helyi szervezetek tagságát, ezek a helyi tagszervezetek pedig a szövetség tagjai. Az RMNSZ tagja a budapesti székhelyű Népművészeti Egyesületek Szövetségének. Így lesz kerek a Kárpát-medencei magyar népművészek szervezete. A kezdeti lelkesedés után tapasztalnunk kell, hogy mégsem tesszük teljes szívvel, amit kellene, vagyis a hagyományaiban bomlásnak indult közösségekben kevesen vállalják a hagyományőrzők szerepét. Igazi szakmai tudást igénylő munkásságunkba tájainkon feltűnően kevés értelmiségi kapcsolódik be. Pedig erre nemcsak szükség van, de számtalan lehetőség is nyílik, kezdve a személyes példaadástól, gyermekeink, unokáink nevelésétől lakásunk, kertünk, munkahelyünk berendezésétől kulturális szokásaink megéléséig és megismertetéséig. Megtapasztalhattuk, hogy a többségi nemzet közművelődési intézményei nem igazán értünk léteznek, de ennél is fájóbb, hogy anyanyelvi kulturális intézményeink sem hajlandók a népi hagyományok védelmével foglalkozni, és bennünket méltó partnernek tekinteni. Mindezek ellenére mi továbbra is arra törekszünk, hogy a hagyománnyal kapcsolatos célkitűzéseinket ismertessük, kapcsolatokat alakítsunk ki, népművészeti értékeinket a jövő számára megmentsük, és ezáltal is közösségünk fennmaradását szolgáljuk. A népművészet, mint eszmei érték Az anyanyelv után nemzeti kultúránk egyik legfontosabb összetevőjének tartjuk a népi kultúrát. Ezen belül a tárgyi népművészetnek is igen jelentős szerepet tulajdonítunk, amit sajátos kifejező eszközeivel valóságos tárgyi anyanyelvünknek tekinthetünk. Hiszen szavak helyett a népi alkotások sajátos kifejezésformái a népi gondolkodásnak, a népléleknek. Lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy a mai falu városi modelleket utánoz, a város pedig nem kötődik a falusi hagyományokhoz. A népi mesterségek elpusztulása szinte elkerülhetetlen a gyakorló öreg népi mesterek távozásával. De azt is látni kell, hogy egy nemzeti közösség egyebek mellett saját tárgyi kultúrájának jellemzői révén különbözteti meg magát a másokétól. A népművészet akár a jövő alapja is lehet, mivel nem csupán romantikus hazafiságunk, hanem egészséges kulturális identitásunk része, alapvető nemzeti sajátosságok megtartását és fejlődését biztosíthatja. Így segít magyarnak lenni, mivel a népi kultúra a modern világ számos romboló hatásának van kitéve, amire hatékonyan csak a hagyományainkban megtestesülő kulturális sajátosságainkkal válaszolhatunk. Aki népművész címet kap, annak nem csak a szerszámot kell mesterien forgatnia, hanem nagyon kell ismernie a népi alkotás ismérveit, hogy munkája eredménye valóban népművészeti értékű legyen. A szépérzék, a jó ízlés alakítására éppen a népművészet a legalkalmasabb. Mert a népművészet sok száz meg ezer éves fejlődés eredménye, így mondhatni, sűrítve tartalmazza a jó ízlés alapanyagait. Mert kifejezésmódjában tömör és mindig csak a lényegről szól. Felépítésében logikus, mindig gyakorlati célt követ. A szakirodalom alapvetően a múlt elemzésével foglalkozik, és szükségtelennek tartja a jelennel foglalkozni, de legfőképpen a gyakorló népművészekkel együttműködni, az élő népművészettel kapcsolatos alapfogalmak tisztázását felvállalni. Sokan úgy vélik, hogy a népművészet ma inkább divat, vagy nosztalgia, mint szükségletet kielégítő alkotási folyamat. Ezért mosódnak össze olyan fogalmak, mint népművészet és kézművesség, tárgyalkotó népművészet és díszítőművészet, népművészet és népi iparművészet. Márpedig a mai népművészet a több évezredes népművészet változatlan továbbélése. Ez az elv és módszertan minden újítás elvetését, a hagyományok szigorú tiszteletben tartását követeli meg, voltaképpen ez maga a hagyományőrzés. Másfelől a népművészet minden átalakulás ellenére változatlan értékű lényeg, változatlan szerkezet, amely megmaradása érdekében ma is újabb tárgyak, illetve mai funkciónak megfelelő tárgyak alkotását igényli. Így határozható meg tömören a népi iparművészet. Az igazi alkotó egyéniség megtalálja annak a módját, hogy értékes egésszé illessze össze a hagyomány szellemét a korszerűség követelményeivel. Ha egy alkotás kapcsolódik a hagyományhoz, azért még megfelelhet a modernség, a korszerűség követelményeinek is. Feltörekvőben van egy nem elhanyagolható réteg, amely naivaknak tartja az eszmékért küzdőket, és lényegében pénzkeresési lehetőséget lát az alkotás helyébe lépő kézműves tevékenységében. Természetes, hogy az alkotó pénzt is szeretne munkájáért, nem fogadható viszont el, ha csak a pénz érdekli. El kell fogadni, sőt tisztelni kell azokat, akik értéket teremtenek, hagyományt őriznek, és művészi tárgyat alkotnak. A hajdani népművész számára a szép és hasznos dolgok készítése alkalmi, sok örömet szerző tevékenységet jelentett, veleszületett hajlamainak és képességeinek kifejezése révén. Gondolatainak és érzelmeinek művészi megfogalmazása eredményezte az alkotásait, a kor szemléletét önmaga tudatán átszőve álmodta meg a hasznos és szép tárgyat, készségei, tehetsége, jártassága adva hozzá erőt, megoldást. Nem tanulta, eltanulta a mesterséget, az egész alkotási folyamatot. Az utóbbi időben nagyobb hangsúlyt kapott a monumentalitás igénye, amely székely kapuk felállításában, kopjafák temetőkbe, közterekre való elhelyezésében nyilvánul meg. Megrendelők és faragók, szemlélők és méltatók ugyancsak nagyot hibáznak, ha kellő ismeretek hiányában, elnézően viszonyulnak az alkotásokhoz. Sajnos, az alkotási folyamatot nem előzik meg szakmai viták, nem alakult ki az a réteg, amely már a tervezeti szakaszban véleményezné a tárgyakat. Így minden lehetőség adott, hogy bármilyen egyéni elképzelés érvényesülhessen, mivel ki-ki hozzáértőnek tartja magát. Sokkal nagyobb felelőséggel kellene kezelni ezt a kérdést, hiszen a ma faragott kapu vagy kopjafa az évek múlásával úgy lesz műemlék, amilyennek ma készül: jól-rosszul, de nem minden esetben válik műértékké. Gyakorló népművészek szövetsége Eredményeinket igen nagy áldozatok árán értük el. Igen sok meg nem értéssel találkoztunk, talán, mert nem tudtunk kellő hangsúlyt adni óhajunknak, hogy mi a magyar népművészetért szállunk síkra, és kellő méltósággal akarjuk képviselni erdélyi sajátosságainkat. Nem rendelkezünk sem műszaki-anyagi bázissal, sem oktatói hálózattal, és híjával vagyunk a pénzügyi támogatásnak is. A hagyományos ismeretátadást helyettesítő, annak mélységeiből táplálkozó intézményes rendszer kiépítése pedig még távlatokban sem remélhető. Ezért a világháló adta lehetőségek felhasználásával egy sajátos oktatási formát indítunk útjára a közeljövőben. Megteremtjük annak a lehetőségét, hogy a szövetség tagjai honlapon, levelezőlistán vagy nyomtatott anyagok révén elméleti ismeretekhez jussanak. A közlésre kerülő előadások egyaránt szólnak kezdőknek és haladóknak, a tagok pedig kérdéseket tehetnek fel majd a honlapon, hogy valós párbeszéd alakulhasson ki. Az ismeretek elsajátítását segíti továbbá, ha a honlap látogatói véleményezik a bemutatott tárgyakat, a népművészet, mint valódi közösségi kultúra szellemiségének megfelelően. A szövetség tagszervezetei szakmai fórumokat szerveznek. Ezek a fórumok ugyancsak fontosak az emberi kapcsolatok erősítése szempontjából, de jelentősen hozzájárulnak a véleménycserék révén az ismeretek elmélyítéséhez is. A tagszervezetekkel közösen szakmai alkotótáborokat szervezünk, amelyek alkalmasak az elméleti ismeretek gyakorlatban való alkalmazására. Az erdélyi magyar népművészeti oktatásban résztvevők nem alkotnak egy átfogó rendszert. Hiányzik belőle a motiváció, a támogatás, az oktatók és minden más, amire szükség volna. Az oktatás hiánya miatt erős individualista hatásoknak van kitéve az, ami egykor kizárólagosan közösségi érték volt. Ezt a folyamatot igen nagy erőfeszítések révén lehet már kordában tartani oktatással, zsűrizésekkel, a meghívásos alapon történő vásáros rendezvényekkel. Mint minden időkben, így napjainkban is születnek remekművek és léteznek gyengébb munkák is. A tehetségesebbek, a tanulásra több időt szentelők, az alkotáshoz alázattal viszonyulók számára csak az utóbbi időben nyílott lehetőség, hogy kis számban ugyan, de elismerésben részesüljenek. Így részesült az UNESCO Élő Szellemi Örökség-díjban a romániai bizottság által Páll Antal korondi fazekas. A javaslatot a szövetség tette meg, mivel úgy vélte, hogy a díjazott egyszerre védője a szellemi örökségnek, egyben alkotója és továbbadója, illetve kitűnő megjelenítője is. Magyar állami kitüntetésben részesült Sütő Levente bútorfestő Vargyasról, akinek a Népművészet Mestere-díjat adományozták. Az RMNSZ saját díjazási rendszere keretében 2001 óta a következő díjakat és címeket adományozta: dr. Kós Károly érdemérmet Tankó Albert alapító elnöknek, valamint dr. Kardalus János és Farkas Irén néprajzkutatóknak. Életmű-díjban részesült 24 alkotó, a népművészeti alkotási terület kiváló mestere címet 23, a népművészeti alkotási terület mestere címet 34 alkotónak nyújtottuk át. Célunk, hogy a közeljövőben valamely országos vagy regionális szervvel közösen adományozhassuk évente az Erdélyi Magyar Népművészet Mestere címet. Művelődés (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
