|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 565 találat | lapozás: 1-30 ... 511-540 | 541-565 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2014. július 30.Ambrus Attila: Csángálás és tántorgásA megállóban két hatvan év körüli nő beszélget. „Én még dolgozom a fermán. A fiam s a menyem sommerek, alokációból élnek. Az unokám kezdi az óvodát, román óvodába megy, itt közel a kártierben. A nagyobbik líceumista az ekonomikba.” „Az enyémek sem dolgoznak. Kitette a patron, mert falimentet adott a vállalat. Most csináltatják a magyar pasaportot, aztán mennek ki dolgozni.” Van nagyobb fenyegetés az erdélyi magyarságra a beolvadásnál? Látszólag nincs. Az erdélyi magyarok disszimilációs vesztesége 1956 és 1992 között a statisztikák szerint 120 ezer lélek volt. Még mélyrehatóbb volt a nyelvcserével nyomatékosított identitásváltás: a többségi nemzet három és fél évtized alatt 140 ezer gyereket és fiatalt hódított el a magyar nyelvű közösségtől. A rendszerváltás után a beolvadás folytatódik, sőt az öntudatra ébredő roma közösség is nyertesévé válik a nyelvcserés identitásváltásnak. Nem ritka jelenség már a nagyvárosokban, hogy a magyar nagyszülő és a szép magyar nevű unoka jelbeszéddel kommunikál. Előbbi nem tanulta meg a románt, utóbbi a magyart... Ennek ellenére a Kárpát-medencében élő magyar kisebbségi közösségek közül Erdélyben a legerősebb az identitástudat, itt tapasztalható a legkisebb lemorzsolódás, a legvisszafogottabb mértékű asszimiláció. Hogy ez így van, hogy máshol koránt sem ilyen megnyugtató (vagy csak elandalító?) a helyzet, nemrég a Vajdaságban megtapasztalhattam. Bárkivel találkoztam, újságíróval, művésszel, politikussal vagy falusi gazdával, arra panaszkodtak, hogy szinte a délszláv háború idején tapasztalt méretűvé nőtt a kivándorlás. Mennek a fiatalok külföldre, kiürülnek a falvak, a Bánságban néhol két-háromezer euróért nemcsak kertes családi házat, hanem egész utcát lehet vásárolni. Kiürülnek az iskolapadok is. Hiába az autonómia, hiábavaló a kultúrára fordítható jelentős tartományi és központi támogatás, ha eltűnnek a fogyasztók. Hódi Sándor vajdasági pszichológus, társadalomkutató szerint tévedés, hogy a kivándorlásnak kizárólag gazdasági okai vannak. A külföldi munkavállalás elsősorban életszervezési minta, amelyben nagy szerepet játszik az otthoni pozitív jövőkép hiánya. Könnyebben szánják rá maguk a kivándorlásra azok, akik környezetükben gyökértelennek érzik magukat. A kutató szerint a döntést nagyban befolyásolja az emigrálni készülők tájékozatlanság is: a mai kivándorlók fejében a néhány évtizeddel ezelőtti helyzet, egy merőben téves kép rajzolódik ki, amelynek már semmi valóságalapja nincs. A világ kivándorlást és asszimilációt serkentő tartalékai kimerültek, látványos meggazdagodásra, felemelkedésre, előrehaladásra az újonnan bevándoroltaknak kevés az esélyük. Mégis mennek... Tiszaszentmiklóson találkoztam a szláv csángókkal, a vajdasági lengyelekkel. A Visla környékéről érkező lengyelek kétszáz éve telepedtek le a bánsági faluban, s ma is azt az archaikus nyelvet beszélik, mint őseik. Mintegy kétszáz lelkes a közösségük. Megkérdeztem vezetőjüket, Renata Pihlt: miben bíznak? Válasza elgondolkodtatott: „Nézze, Lengyelország nem adott nekünk állampolgárságot. Így nem vállalhatunk munkát az Unió országaiban. Ezért maradunk. Megmaradunk!” Van nagyobb veszély az asszimilációnál az erdélyi magyarok számára (is). A beolvadás mértékének a csökkentésére ugyanis van recept: a színvonalas oktatás, a többségiekhez képest bizonyos előnyök (a kedvezménytörvény, a kettős állampolgárság) révén a pozitív szociális identitástudat alakítása, esetleg a a tömbbevándorlás. A kivándorlásnak viszont egyelőre nincs ellenszere. A kettős állampolgárság csak felgyorsítja az emigrációs folyamatot. Volt is a magyar kormánynak ilyen természetű, noha bevallatlan célja. (Brassóban egy alkalommal, a Demokrácia Központ megnyitóján egy Fideszes politikus tett is némi utalást a kettős állampolgárság humán erőforrás-kérdés jellegére.) Csakhogy akik munkát keresnek, erdélyiek, vajdaságiak nem Magyarországra vágynak. Németország és Anglia a célország, ahol több tízezer magyarországi magyar is a boldogulását keresi. Legfennebb annyit tehetünk, hogy noha a gazdasági válság nem enyhül, egyre többen válnak szegénnyé, s Románia messze van a jogegyenlőség gyakorlatától, ne csak panaszkodjunk, ne csak a pénz hiányára, a jogfosztottságra hivatkozzunk! Elvándorlás elleni lépésekre pedig sürgősen szükség van. Cselekvésre a sopánkodás helyett. maszol.ro 2014. július 31.Eresztevényen kopjafaerdő emlékeztet Gábor Áronra„Még édesapámmal jártunk volt ki ide, március 15-én, s tettünk le virágot. Volt olyan is, hogy féltünk, baj lesz belőle, de édesapám azért mégis kijárt „ – a fenti mondatot az eresztevényi emlékműnél suttogta egy idős hölgy az unokájának. Gábor Áron születésének 200. évfordulóján kopjafaállítással emlékeztek az ágyúöntőre. Július 31-én, csütörtökön színes ünnepi programmal zajlott az eresztevényi megemlékezés: ifj. Majos Zoltán szavalata után Papp Zsolt, Eresztevény református lelkésze mondott köszöntőt, amelyben rámutatott: az olyan történelmi alakok, akik akkoriban eszköztelennek, hátrányos helyzetben lévőknek tűntek, mint amilyen Gábor Áron is volt, gyakran felborították a papírformát, és megszégyenítették hősiességükkel, találékonyságukkal az erőseket. Lukács Bence, Magyarország csíkszeredai konzulja hangsúlyozta: a székely ágyúöntő hazájába vetett hite adott bátorságot ahhoz, hogy a szabadságharc alatt megvalósított cselekedeteit végrehajtsa. „Köszönet az eresztevényieknek, akik 165 éven át gondozták, védték ezt az emlékművet. Gyakran volt is mitől félteni, mert nem mindenkinek tetszik. Nincs ez ma sem másképp, hiszen az éjszaka során az Óriáspince-tetőn most lobogó székely zászló zsineget az éjjel ismeretlenek levágták, azzal a céllal, hogy keserűvé tegyék a mai megemlékezésünket. Visszatettük, a zászló lobog és köszönettel tartozom ezeknek az embereknek, hiszen megerősítik hitünket és elkötelezettségünket. Így volt ez 1848-49-ben is, ezért érezzük Gábor Áront ma is közel magunkhoz” – fogalmazott ünnepi beszédében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Az ünnepi hangvételű zenei összeállításról ezúttal a magyarországi vendégek, azaz a budapesti, XIV. kerületi Mátyásföldi Koncert Fúvószenekar gondoskodott: az emlékmű mellett sorakozó kopjafák megkoszorúzásához is ők szolgáltatták a zenei kíséretet. A koszorúzást követően Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese mondott áldást, majd a Szentegyházáról érkező gyermekkórus rövid koncertje következett. Ruszka Sándor gitárjátéka után Balázs Antal fafaragó mester beszédét hallgathatták meg az egybegyűltek, aki Sombori Sándor írót parafrazálva elmondta: az eresztevényi emlékműnél régen az arra járó székelyek megemelték kalapjukat, levetették bundasapkájukat, megadva a tiszteletet Gábor Áron emlékének, még a gyakran fagyosan süvítő Nemere dacára is. Kovászna Megye Tanácsa Sajtóirodája, Erdély.ma 2014. július 31.Felújul a nagybányai szórványközpontRészlegesen felújítják Nagybánya egyetlen magyar kulturális központját a Teleki Magyar Házat. A hajdani nagybányai Teleki kúria főépületének tetőzetét, valamint az egykori cselédlakás főhomlokzatát teszik rendbe. A tervezett munkálatok elvégzését a Bethlen Alap, és az Emberi Erőforrások Minisztériuma több mint 5 millió forinttal támogatja, az intézményvezetők azonban a nagybányai, és az elszármazott magyarság támogatását is várják, hogy a főúri lakás főhomlokzatát is felújíthassák, amire jelenleg nincs pénz. Nagybányán a 2002 óta működő Teleki Magyar Ház az itt élő szórványmagyarok kulturális központja, ide csalogatják színes programokkal a városban élő magyarokat, nyaranta kézműves táborokat szerveznek, de évközben is tartanak foglalkozásokat minden korosztály számára. Megnyitásakor Ház belsejét korhűen felújították, de most a cserepek cseréjén lenne a sor, mert minden esőzésnél beázik a padlás. Renoválják az egykori cselédsor főhomlokzatát is. A munkálatokhoz a pénzt magyarországi pályázatokból biztosítják, de bőven lenne még tennivaló, a főúri lakás homlokzatát is restaurálni kellene, amire a pályázati forrás már nem elég. Ezért a Teleki Magyar Ház Téglajegyeket bocsátott ki, az adományozok egyszerű, bronz, ezüst, arany, valamint 125 euró értékű gyémántjegyek vásárlásával pótolhatnak a felújításokba. További részletek, információk a Ház irodájában. dunatv.hu, Erdély.ma 2014. július 31.Az akadályoztatások ellenére is erősödik a moldvai csángók identitásaBudapesti gyermekek táboroznak, kirándulnak együtt a helyiekkel Klézsén és Forrófalván, itt találkozott és beszélgetett el velük Oláh Gál Elvira. Antal János szerint már öt éve táboroznak így együtt a Kinyílik a világ Alapítvány szervezésében, a csángó gyermekek pedig minden évben voltak a Balatonon nyaralni. A magyarországi gyermekek elmondták, hogy bár a forrófalvi gyermekekkel való kommunikációjukhoz kell a „mutogatás” is, de azért megértik egymást, a felnőttekkel viszont már jobban tudnak értekezni. Macskási Istvánné, a Kinyílik a világ Alapítványtól arról beszélt a mikrofon előtt, hogy délelőtt anyanyelvi és kézműves foglalkozást tartanak a csángó gyermekeknek, délután pedig a budapesti gyermekeket ismertetik meg a csángók csodálatos környezetével felkeresve azokat a falvakat, ahol még megtalálható az élő csángónyelv. Mivel a családokban már nem beszélnek magyarul, nagyon fontos, hogy a gyermekek legalább az iskolában, és a táborban beszéljenek magyarul, „lassan, de biztosan lépegetünk” – szögezte le Antal. Hozzátette: „sokaknak nem tetszik az, amit mi csinálunk, akadályoznak”, de ennek ellenére erősödik a moldvai csángók identitása Kossuth Rádió, Erdély.ma 2014. július 31.Sok magyar darab az új évadbanA váradi közönség igényeinek eleget téve több magyar darabot játszik, és könnyedebb darabokat magában foglaló bérletházat is kialakít következő évadjára a nagyváradi Szigligeti Színház – hangzott el a csütörtökön tartott évadismertető sajtótájékoztatón. „A Szigligeti Színtársulat következő évadjában tizenöt cím lesz a repertoáron, ugyanis az új produkciók mellett egy sor, a tavalyi évadban készült előadást is színen tartunk” – mondta Szabó K. István, a színház Szigligeti Társulatának leköszönő művészeti igazgatója. Megtudtuk azt is: az új évad első premierje Molnár Ferenc Liliom című külvárosi legendája lesz Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház főigazgatójának rendezésében. Idén szilveszterre is egy zenés vígjátékkal készül a társulat, ugyanis Kellér-Szenes-Horváth: A szabin nők elrablása című előadást viszi színpadra Halasi Imre rendezésében. A harmadik nagyszínpadi bemutató jövő februárban lesz: Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című drámáját Anca Bradu rendezésében láthatja majd a nagyérdemű. Stúdióelőadások A stúdióelőadások sorát Balogh Attila rendező műhelymunkája nyitja majd, aki A hetedik lépcsőfok címmel Hrabal meséket állít színpadra. Várhatóan áprilisban mutatják be Parti Nagy Lajos-Darvas Ferenc Ibusár című darabját Szabó K. István rendezésében, ezt követően pedig a kassai Thália színház igazgatója, Czajlik József rendezi meg az Álom(város)nézés című darabot, mely Ady Endre és Márai Sándor életútját állítja párhuzamba. Ennek az előadásnak a bemutatójára várhatóan jövő májusban kerül sor. Mint Szabó K. István elmondta, a következő évadban Firtos Edit színművésznő készül önálló esttel, aki Tasnády Sáhy Péter F.E. vallomások című munkáját fogja előadni. Vendégelőadások Az elmúlt évek örvendetes hagyományát követve a következő évadban is lesznek a váradi színházban bérletcserés előadások. A szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Bertolt Brecht – Kurt Weill Koldusopera című előadását hozza el Babarczy László rendezésében. Szintén visszatérő vendég Váradon a debreceni Csokonai Színház, amely a következő évadban Nancy Huston Iokaszté királyné című előadását kínálja fel a váradi közönség számára. A Gemza Péter rendezte darab érdekessége, hogy az Oedipus történetet Iokaszté királynő szemszögéből láttatja. A következő bérletcserés rendszerben bemutatott darab Sütő András Advent a Hargitán című előadása lesz, amelyet a békéscsabai Jókai Mór Színház hoz el Nagyváradra. A felsorolt új előadásokon kívül műsoron maradnak a Szigligeti Társulat Világcirkusz, Godot-ra várva, Szigligeti és Hazatérés című produkciói, valamint Gajai Ágnes Piaf et Ágnes című önálló estje is. Bérletházak Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, az évad összeállításában figyelembe vették azt, hogy milyen jelzéseket kaptak a közönség köréből: ennek köszönhető az, hogy több magyar előadás került a repertoárba. Czvikker Katalin elárulta, többen jelezték azt, hogy több vidám, táncos darabot szeretnének látni. Szabó K. István közölte, még nincsenek véglegesen kialakítva a bérletházak, de az biztos, hogy lesz felnőtt-, ifjúsági-, diák- és kisdiákbérlet. Az elképzelések szerint a felnőttbérletházakat úgy fogják csoportosítani, hogy legyen egy külön bérletház azok számára, akik csak a könnyedebb előadásokat szeretnék megtekinteni. Czvikker Katalin bejelentette, hogy a bérletárak nem változtak, továbbá a bérletházak közötti átjárást úgy biztosítják, hogy a bérletesek mindig árkedvezménnyel vásárolhatnak jegyet a színházban bemutatott, de a saját bérletházukban nem szereplő előadásokra. Olyan bérletház nem lesz, ami minden előadást magában foglal, szögezték le. Színház az iskolában Jövőre is folytatódik az Iskola a színházban, színház az iskolában nevű programsorozat. A Szigligeti Színtársulat a 450. éves Shakespeare évfordulóra való tekintettel a nagy drámaíró Rómeó és Júliáját dolgozza majd fel váradi iskolásokkal. A programba a következő évadban bekapcsolódik a Lilliput Bábtársulat is, mely a Diótörőt rendezi meg. A produkcióban huszonhat, tizennyolc év alatti diák fog szerepelni. Az előadás rendezője Tóth Tünde, a Szigligeti Színház színművésze lesz, vendégként pedig fellép majd Peller Károly a budapesti Operettszínház szólistája. Ennek az előadásnak a premierje november végén lesz. Bábtársulat és táncegyüttes Szőke Kavinszki András, a Lilliput Társulat művészeti igazgatója ismertette, hogy mivel készülnek még a következő évadban. A bábosok első bemutatója október végén Petőfi Sándor A helység kalapácsa című előadása lesz, Bartal Kis Rita rendezésében. Jövő év februárjában kerül először színpadra a Szent László csudatettei című előadás, melynek szövegét a fiatal váradi Bíró Árpád írta, a zenéjét pedig Lászlóffy Zsolt jegyzi. És végül 2015 áprilisában mutatja be a társulat a Brémai muzsikusok című bábelőadást Rumi László rendezésében. Egy új koprodukcióról is beszámolt Szőke Kavinszki András: a debreceni Vojtina bábszínházzal együttműködve készül el a Két mese a hársfa alatt című előadás, valamint továbbra is játszák a debreceniekkel tavaly közösen elkészített Tündérléptefű és Genezis című előadásokat. Vendégelőadások is lesznek Nagyváradon: a debreceniek ismét elhozzák Váradra Boldog képek című előadásukat, míg a miskolci Csodamalom Bábszínház A kiskakas gyémánt félkrajcárja című darabját fogja bemutatni nálunk. Nagyvárad Táncegyüttes Czvikker Katalin főigazgató a Nagyvárad Táncegyüttes jövő évadjának programját ismertette. A táncegyüttes első bemutatója a Pomádé király új ruhája lesz szeptember végén, Dimény Levente rendezésében, majd következik várhatóan decemberben Euripidész Elektrájának mozgásszínházi előadása Győrfi Csaba rendezésében, 2015 februárjában pedig a Rózsa Sándor alakját megidéző Betyárvilág című előadást mutatják be, melynek rendezője László Csaba lesz. Új stúdió Új stúdiótermet bérel a nagyváradi Szigligeti Színház. A helyiség a Sonnenfeld-palota földszintjén van. Itt kapnak helyet a társulat kamara- és stúdióelőadásai, de próbákat is tudnak itt tartani, illetve raktárként és kelléktárként is tudják hasznosítani az ingatlanrészt. Czvikker Katalin elmondta, hogy ez ideiglenes megoldás, hiszen azt szeretnék, ha nem kellene bérelt épületben dolgozniuk, hanem a megyei tanács biztosítana a színház számára stúdiótermet. Mint ismeretes, a volt Transilvania mozi épületét szemelték ki erre a célra a színház számára, de annak az ingatlannak a felújítása folyamatosan késik. Személyi változások Szabó K. István művészeti igazgató közeljövőbeli távozása mellett további személyi változások is történtek a Szigligeti Színház háza táján. Szabó K. István elmondta, hogy Varga Balázs színművész a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházhoz szerződött, míg Pál Hunor a következő évadban már a debreceni Csokonai Színházban folytatja pályafutását. Szőke Kavinszki András bejelentette: Gnadig Kornélia elhagyta a Lilliput Társulatot, ő szabadúszóként kíván a továbbiakban dolgozni. Helyette a bábtársulat átigazolta Csepei Róbertet a Szigligeti Színtársulattól, aki a Helység kalapácsában máris főszerepet fog kapni. Együttműködések, fesztiválok A nagyváradi Szigligeti Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház közös produkcióban idézi fel Szent László alakját, tudatta Czvikker Katalin menedzser. A székesfehérvári Vörösmarty Színházzal közreműködve tartják meg augusztus 16–19. között Székesfehérváron a Szent László alakját megidéző Koronázási Ünnepi Játékokat. A darab rendezője Szikora János, a Vörösmarty Színház főigazgatója, az előadás hanganyagát a Nagyváradi Állami Filharmónia tagjaiból álló együttes játszotta és vette fel, a játékban részt vesz a Nagyvárad Táncegyüttes tíz táncosa, valamint Dobos Imre színművész, a játék Angyalkórusát a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium és a nagyváradi Szent László római-katolikus teológiai Líceum kórusainak tagjai fogják alkotni. Az együttműködés folytatásaként augusztus 23-án délután Szent László családi napot rendeznek a nagyváradi római katolikus püspöki palota kertjében, amelyen egy liturgikus játékot adnak elő: fellép a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium és a váradi Szent László iskola kórusa. A családi nap alkalmával felállítják azokat a mintegy öt méter magas bábokat, amelyeket a székesfehérvári koronázási játékon is felhasználnak. Projektek A Szigligeti Színház más projektben is szerepel: az egyik az augusztus 3-10. között megrendezendő Esztergomi Bábtábor, amelyen a Lilliput Társulat vesz részt hatvan gyerekkel. Itt a bábtársulat a Regélő és a Paprika Jancsi kalandjai című előadásait mutatja be. Szőke Kavinszki András, a Lilliput Bábtársulat vezetője elmondta, hogy idén szeptember 1–8. között szervezik meg Havasrekettyén a Diótörő alkotótábort, amelyen összesen mintegy ötvenen vesznek részt. A továbbiakban Czvikker Katalin emlékeztetett arra, hogy a színház drámaíró pályázatot hirdetett három kategóriában. A debüt kategóriába 82 pályamunka, a drámaíró pályázatra 35, a román nyelvű drámapályázatra pedig szintén 35 pályamű érkezett. Eredményt szeptember végén vagy október elején hirdetnek. Gazdag programkínálat A Szigligeti Színház a különböző előadások színrevitele mellett a következő évadban is számos egyéb programmal kedveskedik a nagyváradi kultúraszerető közönségnek. Ismét megrendezik a Holnap Után Fesztivált, melyet jövő év április 15–19. között bonyolítanak le. Új fesztivált alapít a Nagyvárad Táncegyüttes: a Nemzetközi Tánc- és Összművészeti Fesztivál elnevezésű rendezvénysorozatra 2015. május 19–24. között kerül sor, ennek szakmai-művészeti vezetője Novák Péter lesz. A fesztivál keretében táncművészeti intézmények mutatkoznak be workshopok, konferenciák keretében, jelentős táncművészeti társulatok adják elő saját előadásaikat, az összművészeti részt pedig performanszok, kiállítások stb. képviselik majd. Jövő év októberében újra megrendezik Nagyváradon a Fux Bábfesztivált, amelynek lesz egy versenyprogramja és egy off programja is. Ezen a fesztiválon a szervezők számítanak a hat romániai magyar bábtársulat részvételére, emellett elképzelhető, hogy külföldi társulatok is fellépnek majd. Pap István, erdon.ro 2014. július 31.Tartalmas városnapok CsíkszeredábanA Csíkszeredai Városnapokon az eddigieknél több helyszínen, a szándék szerint minden korosztálynak, ízlésnek megfelelő programkínálattal várják az érdeklődőket, akik számos szabadtéri rendezvény közül választhatnak. Néhány napra átalakul, megváltozik a megyeszékhely központja. Csütörtök délután 6 órától a Kossuth Lajos utcai galériában nyitják meg a Siculicidium 250 nevet viselő képzőművészeti kiállítást, este nyolctól pedig a Szent Ágoston-plébániatemplomban a Csíki Kamarazenekar városnapi nyitóhangversenyére várnak. Pénteken immár másodszor kezdődik a város központjában kialakított promenádon a kézműves kiállítás és vásár, délután 5 órától ugyanott a városnapok megnyitója, ünnepélyes zászlófelvonás lesz, a jó hangulatot a csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar és a kisvárdai Mistral menettáncos-csoport biztosítja. A Csíki Játékszín Napsugár fiúk című előadása este 8-kor kezdődik a Mikó-várban. A Petőfi utca és Majláth Gusztáv Károly tér találkozásánál felállított Origo-színpadon helyi együttesek zenélnek, tűzsonglőrök mutatkoznak be, és Egy drogos élete címmel Dali Csongor tart előadást. A Csíki Játékszín melletti kis parkban felállított sátorban borbemutató lesz. A Szabadság téri nagyszínpadon este fél héttől kezdődnek a koncertek, sorrendben a Grimus, a Magna Cum Laude, valamint Pély Barna és a United lép fel. A központi park és a Mikó-vár is fontos szerepet kap Szombaton délelőtt a 14. Pityókafesztivál ígérkezik a legérdekesebbnek, de a központi parkban a fesztivál ideje alatt többféle népzenei előadásból is lehet választani, a Kosz Szilveszter Gyermeknéptánccsoport, a csíkmadarasi népi zenekar, a Harom Néptáncegyüttes is színpadra áll, a Prisma Fotóklub pedig fotópikniket tart. Bemutatják Ádám Katalin Boldogasszony aranylapi című kötetét, és lesz favágó-bemutató is. A gyerekek a Boszorka bábcsoport előadását követhetik. Délután 6-tól a Mikó-várban kutyabemutató kezdődik, de azelőtt ugyanott gyermektáncház, báb-, és sporttánc-előadás, este pedig opera-és operettgála, majd Party Cover Band-koncert lesz. A kis parkban, az Orpheusz-sátorban bor- és könyvbemutató követi egymást, az Origo színpadon további koncertek. A Szabadság téren a néptáncé a főszerep, délután zajlik a Kosz Szilveszter Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztivál, majd a Borsika Néptánccsoport és a Balt Orient folklór és táncszínházi produkció következik, a napot a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Vándorúton című előadása zárja. Sport és ritmusfesztivál Vasárnap a Vár térről reggel 9 órakor rajtoló Tusnád Ásványvíz Székely Maraton és az egy órával később a promenádról induló hegyikerékpár-verseny vezeti fel a nap programjait. A Mikó-várban délelőtt tizenegytől a hagyományos Dob-Ban Ritmusfesztiválon lehet részt venni, az Origo-színpadnál délután 3 órától késő estig követhetők a koncertek. A nagyszínpadon este 7-től a The Carbonfools, majd a Magashegyi Underground, végül a Napoleon Boulevard együttesek koncerteznek, éjfél előtt a tűzijáték búcsúztatja a városnapokat. Útlezárások a városnapokon Péntek reggel nyolc órától vasárnap éjfélig az autós forgalom elől a következő útszakaszokat zárják le: Mihail Sadoveanu utca (a Bălcescu utca és a Temesvári sugárút közötti szakaszon), a Szabadság tér a 2–8. szám között, a Sapientia egyetem és az Eminescu utca közötti rész, a Temesvári sugárút (a Szabadság tér és a Kőrösi Csoma Sándor utca közötti szakaszon). A lacikonyhák a Sapientia Egyetem körül, a Szabadság tér, Temesvári sugárút és Mihail Sadoveanu utcák felőli oldalon kapnak helyet. A sörsátrakat hagyományosan a Szabadság és a Majláth Gusztáv Károly téren, a mozi előtti részen állítják fel, játszópark a Sapientia Egyetem parkolójában, illetve a Temesvári sugárúton, az Óceán üzlettel szembeni részen lesz. Kovács Attila, Székelyhon.ro 2014. július 31.Panaszáradat a prefektúra ellenJelezzünk a román hatalomnak, hogy vagyunk – mi, magyarok, székelyek –, vegyék figyelembe akaratunkat, nem tudnak letiporni – szögezte le Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt frakcióvezetője Kovászna Megye Tanácsának tegnapi soros ülésén. Az ülésen formalitásnak tűnő napirendi pont következett: a megyei tanács égisze alatt működő Területi Közrendészeti Hatóság összetételében kialakult személycserére kellett rábólintani. Jogszabály rendelkezik a testület összetételéről, egyik tag a mindenkori kormánymegbízott-helyettes. Georgeta Gheorghiu alprefektusi mandátuma megszűntével a kormány Sebastian Cucut nevezte ki a tisztségbe. Kulcsár-Terza József hozzászólásában elmondta, semmi kifogása Cucu személye ellen, de a prefektúra intézményével szemben igen: üldözi szimbólumainkat, megtámadja határozatainkat, valótlanságot közvetít a kormánynak. Utóbbi állítását példákkal támasztotta alá: a székelyek nagy menetelése után azt jelentették, hogy tizenötezren voltak, miközben több mint százezren vettek részt az eseményen; Románia nemzeti ünnepének lejárta után azt jelentették, rendben zajlottak az események, miközben zavargások voltak (utalás az Új Jobboldal zajos felvonulására és az ellentüntetésre – szerk. megj.). Jeleznünk kell a román hatalomnak, hogy vagyunk, vegye figyelembe akaratunkat – mondotta az MPP-s vezérszónok, arra kérve a magyar pártok képviselőit, jelezzék a hatalomnak, hogy nem tud letiporni, s ne szavazzák meg a határozatot. Hozzáfűzte: az MPP-s tanácstagok tartózkodnak a szavazáskor. Tamás Sándor, a megyei tanács RMDSZ-es elnöke egyetértett azzal, hogy a prefektúra intézményével gondok vannak, a jelképek üldözéséről legutóbb Kézdivásárhely kapcsán lehetett hallani. Arra kérte a korábbi szónokot, mondja el románul is felszólalását, hogy a román kollégák is értsék. Kulcsár-Terza József kijelentette: amikor majd autonómia lesz, a magyar nyelv hivatalossá válik, s nem kell majd fordítani. Különben, a közigazgatási törvény értelmében a tanácselnök kötelessége a fordítás biztosítása – fűzte hozzá. Tamás Sándor válaszában pontosított: amikor autonómia lesz, akkor is két nyelven fog lezajlani a közgyűlés. A tárgyra térve javasolta, szavazzák meg a határozattervezetet, mert törvény szabályozza a Területi Közrendészeti Hatóság összetételét. Végül az MPP-s és néppárti tanácstagok tartózkodása mellett a többségi RMDSZ-es és román képviselők voksával a testület elfogadta a határozatot. Szekeres Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. július 31.RövidenBrüsszel nem reagál Orbán beszédére Nincs hozzáfűznivalója az Európai Bizottságnak Orbán Viktor magyar kormányfő Tusnádfürdőn elmondott beszédéhez – közölte tegnap Jonathan Todd, a brüsszeli testület szóvivője. Todd hozzátette: Magyarország az Európai Unió tagja, az uniós szerződés aláírója, amely kötelezi a tagállamokat, hogy megőrizzék, fenntartsák a demokratikus értékeket. A szóvivő úgy értékelte, hogy egy nyári táborban elhangzott beszédből a bizottságnak nincs oka arra következtetni, hogy Magyarország elállna szerződésben rögzített kötelezettségeinek teljesítésétől. Orbán Viktor Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szombati rendezvényén tartott előadásában többek között arról beszélt, hogy az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű. Szavait hatalmas felháborodás fogadta a magyarországi balliberális táborban, egyes ellenzéki pártok szerint Orbán elkezdte kivezetni az országot az Európai Unióból. Egyre több az áldozat Gázában Kiújultak a harcok a Gázai övezetben tegnap délután, miután a Hamasz nem fogadta el a négyórás részleges izraeli tűzszünetet. A nap második felében ismét heves harcok dúltak. Szami Turgeman, Izrael déli katonai parancsnokságának vezetője szerint a hadsereg a hadjárat során eddig az iszlamista fegyveresek közül több százat ölt meg és jelentős károkat okozott a szervezetek infrastruktúrájában. A palesztin halálos áldozatok az egész hadművelet ideje alatt meghaladta az ezerháromszázat. A harcok izraeli áldozatainak száma megközelíti a hatvanat. Az izraeli nemzetbiztonsági tanács a harcok folytatására, az alagutak további felszámolására kérte a hadsereget. Gilád Erdán, az ülésen részt vevő egyik miniszter szerint Izrael nem ellenzi az egyiptomi közvetítéssel folyó tárgyalásokat, de meg szeretne bizonyosodni róla, hogy a tűzszünet nyugalmat hoz az ország déli részének. Romániában vett bankot az OTP Az OTP Bank Románia megveszi a romániai Millennium Bankot a portugál Banco Comercial Portuguestől. A tegnap aláírt szerződés szerint a vételár 39 millió euró (mintegy 12 milliárd forint) – jelentették be a bank tegnapi bukaresti sajtótájékoztatóján. A Millennium Bank Romania tavaly év végén 2,83 milliárd lej (mintegy 635 millió euró) mérlegfőösszeget ért el, ami 0,8 százalékos piaci részesedésnek felelt meg, és ezzel a 22. helyen állt a romániai bankpiacon. Az akvizíció eredményeként az OTP Bank Románia piaci részesedése 2,1 százalékra nő, amivel a 11. helyre lép elő a romániai bankok között.A Millennium Bank megbízható hitelintézet Romániában, erőteljes lakossági orientációval. Ez az akvizíció egy újabb lépés, amely megerősíti az OTP romániai jelenlétét, különösen lakossági téren – mondta Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója az adásvétel alkalmából. Az akvizíciót követően az OTP Bank Románia ügyfeleinek száma megközelíti a 400 ezret, bankfiókjainak száma a 150-et, ATM-jeinek száma pedig meghaladja a 160-at. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. július 31.Könyv a tündéri Bodosról„Van nekem egy falum. Némelykor, ha lelkemmel burkolom magam körül, úgy tetszik, mintha én építettem volna őt, amikor még Isten szándékában laktam. Máskor meg szülőmnek érzem, aki egy csillagos estén szomorú-mókás mese után fogant engem.” Tökéletesen illenek Tamási Áron vallomásos szavai Egyed Ákos történettudósra, akinek szülőfaluja, Bodos Erdővidék legkisebb faluja. Ennek a falunak szentelte az író legújabban megjelent sikerkönyvét, a Székelyföld települései sorozat második kötetét. Egyed Ákos, aki ugyan fizikailag rég elszakadt szülőfalujától, lélekben mindig bodosi maradt. A gyermekkor élményei úgy belevésődtek emlékezetébe, hogy évtizedek távlatából is kristálytisztán visszatükröződnek e könyvében. A gyakori hazalátogatások meg mindig új élményekkel, adatokkal gazdagították a gyermekkori emlékeket. Az olvasóhoz intézett előszavában a könyv címzettjeinek kilétéről így vall a szerző: „Kihez, kinek szól? Elsősorban Bodos lakóihoz, az onnan elszármazottakhoz s természetesen minden érdeklődőhöz. De nemcsak a jelennek, a jövőnek is szól szülőfalum története.” Bodos több évszázados múltját az író szervesen elhelyezi Erdővidék, Háromszék, Székelyföld, Erdély, Magyarország, Európa és a nagyvilág történetébe, „miközben mindig a maga életét élte” a kis falu. Ezeket a csak rá jellemző sajátosságokat tükrözi a kötet nyolc nagyobb fejezete a település létrejöttétől, szerveződésétől a hatalmi és rendszerváltásokon át napjainkig. A vallomásos könyv hitelességét erősíti a gazdag levéltári anyag, valamint a szerző személyes kapcsolata Bodos lakóival, amelynek során évtizedeken át alapos gyűjtőmunkát végzett. Mit jelent számunkra, nem bodosi születésű, de bodosi gyökerekkel bíróak számára ez a könyv? Mivel édesapánk a legnépesebb bodosi családból származott, belénk oltotta kedves szülőfaluja szeretetét. Ez volt a Falu, ahová, bármerre is sodorta az élet, mindig visszatért. Alig kétéves korunkban láttuk meg nagyapám bivalyait, ittunk tejükből, finom pónyik-, batul-, Budai Domokos-, Török Bálint-almával kínált a lelkészi gyümölcsös melletti kertünk, melynek végében ma is áll a Budai-kripta a maga kísérteties hangulatával. Az évtizedek folyamán mindig visszatértünk hosszabb-rövidebb időre ebbe a tündéri faluba, ahol rokonaink éltek, amelynek temetője évszázadok óta magába fogadta őseink porát, rövid ideig itt jártunk iskolába, a második világégés végén, fronton levő édesapánk tanácsára, ide, nagyapánkhoz menekültünk, aki csak rejtegetett dohányát féltette; akkor láttuk az első „felszabadító” két orosz katonát udvarunkon. Később, amikor hazalátogattunk Bibarcfalván élő szüleinkhez, soha nem mulasztottunk el Bodosba is elmenni. Ezért nagyon közel kerültünk a falu népéhez, megismertük jellegzetes beszéd- és gondolkodásmódját, szokásait... Most pedig, a könyvet olvasva, felszínre jöttek a gyermekkori emlékek. Ezt is köszönjük Egyed Ákosnak. Köszönjük, hogy emléket állított az 1611-ben Gábor fejedelemtől nemességet nyert Józsa Máténak, kopjafafaragó nagyapánknak, a Székely utcának, a falu dolgos népének, Budai Domokosnak, a gyümölcsfák közt meghúzódó Bodosnak. A könyv értékét növeli a számos statisztika és a sok szép korabeli fotó és grafika. Egyed Ákos könyve, a bodosi templomgombba valamikor elhelyezett üzenettel együtt, hűségesen őrzi az angyali falu múltját, jelenét, és erőt ad mindenkori lakóinak, hogy őrizzék, gazdagítsák az őseiktől rájuk hagyott örökséget. Az impozáns kivitelezésű, több mint 230 oldalas könyv a sepsiszentgyörgyi Háromszék Vármegye Kiadó és a baróti Tortoma Könyvkiadó gondozásában jelent meg Kovászna Megye Tanácsának támogatásával. JÓZSA BENJÁMIN (Nagyszeben), JÓZSA MIKLÓS (Nagyenyed Egyed Ákos: Bodos – Székelyföld települései /Háromszék Vármegye Kiadó, Sepsiszentgyörgy Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. július 31.Tiszaháti takarodóKatonai behívókat osztogatnak a magyaroknak, ruszinoknak, románoknak és ukránoknak. Mint száz évvel ezelőtt. Csak most nem a kétfejű osztrák sas, hanem az ukrán hatalmi jelkép díszíti a mozgósítási parancsot. Viszik nemzettársainkat megvédeni az idegen hazát saját szakadár állampolgáraitól. Kárpátalja, ne háborúzz! jelszót skandáló nők a hadkiegészítő parancsnokság előtt tiltakoztak férjeik, fiaik és fivéreik harcba vetése ellen. Útlezárásokkal tárgyalásra kényszerítették a hatóságokat. Félő, csak az üres ígéretekkel maradnak. Pedig ez a vidék, ahol honfoglaló őseink a Vereckei- hágón betódulva új hazára találtak, az elmúlt két-három emberöltő alatt elviselhetetlenül sokat szenvedett. Az öt országhatárváltás után mindig büntették a lakosságot. Börtönnel, kényszermunkával és kitelepítéssel. Így csoda, hogy mára maradt még közel 150.000 magyar. A törékeny ukrán demokráciában ez a közösség kezdte újraépíteni intézményrendszerét. És most félve azt lesi, mikor zárják le a határt az anyaország felé. Lélekben a menekülési útvonalat is mérlegelni kezdték. Aggodalmuk nem alaptalan. Hisz nem akarnak elporladni ebben a szláv mozsárban. Nem vállalják az ágyútöltelék szerepét a keleti végeken. Ez a harc számukra csak veszteséget jelent. Ráadásul a kijevi ultranacionalisták számára nemcsak az orosz nemzetiségiek követelései elfogadhatatlanok. Mindenfajta nemzetiségi igényt könnyen leseperhetnek. És akkor egy újabb kivándorlási hullámnak lehetünk tanúi. A könnyített állampolgárságot szerzett kárpátaljaiak – akik közt nemcsak magyarok, de ruszinok és más, egykori magyar állampolgárságú felmenőkkel elszámoltatott kedvezményezettek vannak – a honfoglalók útvonalát követve beözönlenek a magyar alföldre. A népességfogyással küszködő anyaországnak még jól is jönne egy kis vérátömlesztés. Lehet, ezért, de akár az orosz kapcsolat gazdasági, nagyhatalmi árnyéka miatt hallgat a magyar diplomácia. Pedig szólnia kéne. Összefogva a románokkal – akiknek szintén nagyszámú külhoni nemzettársuk szorult az ukrán fogóba –, mint európai uniós tagállamok Brüsszelben érjék el, hogy a kijevi hatalom valós garanciákat vállaljon a nemzeti közösségek védelmére. Hogy egyetlen kárpátaljai vagy besszarábiai lakost se kényszerítsenek polgárháborús vérontásra. Az Unió és az Egyesült Államok erkölcsi felelősséggel tartoznak a jelenlegi ukrajnai helyzetért. A befolyási övezet- és piacszerzési mohóságukban nem számoltak a képlékeny országot szétfeszítő érdekellentétekben rejlő veszélyekkel. Pedig tanulhattak volna Jugoszlávia esetéből. A testvérháborúk okozta, máig be nem gyógyult lelki sebekből. És akkor is menekültek magyar nemzettársaink. Dél-Baranyából, a Bácskából, a Bánságból. Mert nem akartak részt venni a gyilkolásban. Házaikat elfoglalták a betelepített többségiek. Ilyen telepesek, akik a szakadár területekről menekültek, Kárpátalján is megjelentek már. Rossz előjel. A délszláv háborút imitáló keletszláv fegyveres konfliktus még elfojtható lenne, ha a nyugat-európai vezetők valóban akarnák. Vagy legalább azt érjék el, hogy a Tiszaháton fújjanak takarodót. Karácsonyi Zsigmond, Népújság (Marosvásárhely) 2014. július 31.Magyar személyiségek neve az utcanévtáblákonA marosvásárhelyi Dózsa György utcában tizenhat, a Liszt Ferenc utcában két utcanévtáblán olvasható tegnap óta a magyar személyiség neve, amelyet annak idején románra fordítottak. Hétfőn a Kinizsi Pál utcában két, a Mátyás király téren négy kétnyelvű táblát helyeztek ki – tudtuk meg Peti András alpolgármestertől. – Az, hogy 25 év után végre a helyükre kerültek a magyar személyiségneveket tartalmazó utcanévtáblák, talán az elmúlt negyedszázad legnagyobb megvalósítása – vélte az alpolgármester, akitől azt is megtudtuk, hogy várhatóan őszire, iskolakezdésre minden marosvásárhelyi utcában kétnyelvű táblák tájékoztatják az arra járót. NSZI, Népújság (Marosvásárhely) 2014. július 31.ÚjjászületésekBocskay Vince szobrászművész műhelyében Kemény, időtálló bronzruhába öltözteti, s közben lelket is lehel történelmünk, nemzetünk nagyjaiba, akik Erdély és Magyarország kisebb-nagyobb városaiban közvetítik a múlt üzenetét. Míg korábban a groteszk kisplasztikában remekelt, a rendszerváltás óta egymás után kapja a megrendeléseket térszobrok, emlékművek készítésére. Bocskay Vince szovátai szobrászművész legutolsó köztéri szobrát július 10-én, a református világtalálkozó alkalmából avatták fel Sepsiszentgyörgyön. A református vártemplom előtti régi piactérre, amely Kálvin János (1509–1564) nevét viseli, a "magyarrá fogadott" genfi reformátor 2,4 méteres alakját mintázta meg. A szobrot Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a nyugati kereszténység határkövének nevezte. – Katolikus vallású lévén, hogyan talált meg ez a feladat? – beszélgettünk el az avatóünnepség kapcsán Bocskay Vincével. – A gróf Mikó Imréről készült szobrom (1998) annyira beépült a szentgyörgyiek tudatába, lelkébe, hasonlóképpen a zágoni Mikes Kelemen-mellszobor (1997) is, hogy a tervezett Kálvin-szobor kapcsán újra rám gondoltak. Az ötlet Incze Sándor nyugalmazott református esperestől, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány elnökétől származik, aki arra gondolt, hogy az idei Kálvin-évben (halálának 450. évfordulóján) tartandó világtalálkozón egészalakos szobrot kellene állítani a reformáció vezéralakjának. Az ötletgazda mellé szegődött Keresztes László nyugalmazott Mikó kollégiumi tanár, védnökséget vállalt Kató Béla református püspök, s a helyhatóságok is felajánlották a támogatásukat. Ezek után megkerestek, én elfogadtam a felkérést, elkészítettem a makettet, s 2013 áprilisában bemutattam egy szakemberekből álló bizottságnak. Megtekintette Kató Béla püspök, Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke s Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is. Nem volt kifogásuk ellene. – Milyen források alapján érett meg benned Kálvin alakja? – Tudtam, hogy Szász Tibor felsősófalvi református lelkész tudományos szinten foglalkozott Kálvin Jánossal, s őt kértem meg, hogy biztosítsa a szükséges szöveget és képanyagot. 10-15 képből kellett leszűrnöm a lényeget, s közben óvakodtam attól, hogy a meglévő Kálvin-szobrokat ismételjem. Igyekeztem minden sallangot mellőzni, ezért elhagytam a berettjét, azzal a gondolattal, hogy ne amiatt hasonlítson Kálvinra. A berett alatti sapkát viszont megtartottam, hogy kifejezőbb legyen a fej, a szép formájú koponya. Sokat töprengtem, hogy adjam-e a kezébe a könyvet, hiszen szinte minden szobrán az Institutióval (Institutio Christianae Religions – Tanítás a keresztyén vallásról) ábrázolják. Úgy döntöttem, hogy elhagyom a könyvet is, mivel az volt az érzésem, hogy a szobrot életképpé változtatja, narratív, elbeszélő jelleget kölcsönöz neki. Végül, minden színpadi kelléket mellőzve, letisztítottam, amennyire csak lehetett. A taglejtésre alapozva, a kezek mozdulatával próbáltam sugallni az általa terjesztett hit térhódítását a lutheri mondásnak megfelelően: "Itt állok, másként nem tehetek." – Hogyan készült a ruha? – Bár a legtöbb ábrázoláson bundát visel, igyekeztem korhű hangulatot kelteni, a kompozíció szerves részévé tenni az öltözéket. Az volt a célom, hogy a palást orgonasípokra emlékeztető redői révén a néző tekintete lentről önkéntelenül is fölfele irányuljon, az alsó rész nagyobb hullámzásától a felső rész apróbb ráncain keresztül a kihajló gallér puritán tisztaságáig, hogy aztán abból mintegy kirobbanjon a kompozíció lényege, a portré. – Hogyan kristályosodott ki benned Kálvin személyisége? – Az én olvasatomban határozott, konok, aszkéta típusú, szikár alkat volt, s ezt kellett sugallnia a portrénak, hogy hitelesen kifejezze mindazt, amit Kálvin a saját korában véghezvitt. Három elemmel éltem a legfőképpen, a portréval és a két kézzel. Minden szobrom megfogalmazásakor ugyanolyan jelentőséget tulajdonítok a kezeknek, mint a fejnek, mivel a kéz is portré a maga nemében, s pont annyira jellemző a személyiségre, mint az arc. Egyéni vonásokat kell tükröznie, mert nincsen két ember, akinek egyforma lenne a keze. – Mi befolyásolta a szobor méretét? – A 2,40 méteres nagyságot a tér mérete követelte meg. A köztéri szobrok legfontosabb feltétele, hogy beilleszkedjenek az adott térbe. Nem szabad azt a hatást kelteni, mintha a szobor kinőtte volna a teret, ellenkezőleg, olyan kell legyen, mintha onnan nőtt volna ki. Amikor megbízást kapok egy szoborra, legelőször a helyszínt mérem fel. Ezután dől el, hogy milyen méretarányban készítem el a makettet. Számomra a makett azért fontos, hogy kiderüljön: a végleges változaton mit kell módosítani. Miután megállapítom a hibákat, s gondolatban kijavítom azokat, elkezdődhet a nagy szobor előkészítése. – Az átlagember számára titokzatos, érdekes folyamat az, ahogy egy szobor megszületik. Megkérlek, avass be ebbe a munkába! – Először is a forgóállványra készül el az acélszerkezet, ami másfél tonna agyagot kell hogy elbírjon, annak ellenére, hogy a szobor belül üresen marad. Az acélra farácsozatot szerkesztek, ami az agyag tartóváza lesz. Amikor a váz készen van, arra rakom fel az agyagot. Kezdetben Szovátán bányásztam, ma Korondról veszem. Ugyanabból az agyagból mintáztam már királyt, grófot, püspököt stb. Minél többször hordom fel, annál finomabb lesz. Miközben rakom az agyagot, a maketthez képest sok minden megváltozik, a szobrot ugyanis már más nézőpontból látom. Egy nagy szobor készítése csupa "csalás", ugyanis tudni kell, hogy alulról szemléli az ember. Egy templom magasan levő, csodálatos barokk szobrait közelről megfigyelve, a dülledt szemek, a torz vonások láttán valósággal megijed az ember. Fent ugyanis torznak kell lennie ahhoz, hogy alulról a megfelelő méretekben lássuk. A nagy szobrok megformálása létráról történik. Akinek kevesebb a gyakorlata, nem tudja, hogy a szobornak nem a létra tetejéről, hanem alulról nézve kell természetesnek hatnia. A gyakorlat során az ember megszokja, hogy a látszati csalódást beszámítva mennyit kell torzítani. Minél magasabban van a fej, annál inkább úgy kell alakítani a természetes arányokat, hogy nagyobbra mintázzuk a fej részleteit. A negatív és a pozitív formák közötti különbséget, a mélyedéseket és kiemelkedéseket is el kell torzítani, mert a térbe kikerülve a valódihoz képest nem lesz túlzott a megjelenítés. Ha a természetes arányok szerint dolgoznánk, a tér felemésztené a formát, ami látszólag ellaposodna, elvesztené a plasztikáját. A fény-árnyék játék pedig elsikkadna, ha nem lennének túlzottak a negatív-pozitív formák közötti különbségek. – Milyen érzés, amikor az agyag felkerült a tartószerkezetre? – Amikor az agyagszobor elkészül, még mindig nem tudjuk, csak sejtjük, hogy mit csináltunk. Az egész folyamatban az a legizgalmasabb pillanat, amikor a köztéren a helyére kerül, azt tekinthetjük az igazi vizsga pillanatának. – Mi történik az agyagszoborral? – Ez lesz az öntőminta, amelyről gipsznegatívot veszünk. Mivel egy több mint kétméteres szobrot nem lehet gipszel beburkolni, a felületét kis darabokra osztom fel. Lemezeket szúrok az agyagba, amelyekkel felparcellázom. 30-40 felületet kapok, s ha a gipsz tejfölvastagságúvá vált, minden rekeszt kitöltök vele. Amikor elkészült, az agyagot kimossuk belőle, miközben a gipsz felvette az agyag formáját. A formát öntőviasszal kenjük ki olyan vastagságban, amilyen a fém fala kell hogy legyen. A bronzszobor ugyanis belül üres, s olyan szépen szól, akár a harang. A viaszpozitívon belüli üreget tűzálló anyaggal (homok, kvarcliszt, gipszlé) töltik ki, ami egy kemény magot alkot. A gipszet kívülről leszedik, de a viasz marad. Erre kívülről egy köpenyt húznak a magot alkotó tűzálló anyagból, s a köpenyen egy beöntőcsatornát hagynak. Ha készen van, "szép gyöngén megfogják", "s beteszik a tűzbe", ahol kiolvad a viasz, s a két tűzálló réteg között megmarad levegőből a szobor. Ezután kiveszik a kemencéből, s a viasz helyére beöntik a bronzot. Ha minden megfelelően történt, a szobor nem torzul el. Volt tanítványom, Sántha Csaba önti Szovátán, nagy szakértelemmel. Amikor kihűlt, leverik a köpenyt, kiverik a magot belőle, s készen van a szobor. A fugák helyén maradó ormókat cizellálni kell, majd a patinázás következik. Ha barnára akarjuk patinázni, akkor kénmájjal (kénpor, szóda, víz) kezeljük a felületét. Ha zöldes patinát szeretnénk, akkor kékkő vizes oldatával fújjuk le. Ha szükséges, acélcsapokat helyezünk el a szobor alján, hogy a talapzatra minél tartósabban fel lehessen fogni. – Bernády György polgármester egész alakos bronzszobrát jól ismerjük Marosvásárhelyen, akkora tömeg talán soha nem gyűlt össze, mint az 1994-es avatáson, s Bocskay Vince készítette a Don- kanyari hősök bronz emlékművét is a katolikus temetőben (2005). Hol láthatók a többi szobraid, emlékműveid, kérlek, sorold fel, kiket álmodtál kőbe, bronzba az elmúlt évek során! – Petőfi Sándort (1992, Szováta; 1993, Százhalombatta), Mikes Kelement (1997, Zágon), Apor Vilmos vértanú püspököt (1998, Gyula), gróf Mikó Imrét (1998, Sepsiszentgyörgy), Patatich Ádám érseket (2000, Kalocsa), Bod Pétert (2001, Felsőcsernáton), Márton Áron püspököt (2005, Kolozsvár; 2008, Szováta), Szent Lászlót (2009, Csíkszépvíz), Sütő Andrást (2011, Sopron) és Deák Farkast (2012, Nyárádszereda). – És az emlékművek? – A két világháború hőseinek emlékműve Szovátán, a politikai foglyoké Székelyudvarhelyen (1996), millenniumi emlékoszlop Nagyváradon (közös munka, 2000), millenniumi emlékmű Székelykeresztúron (2001), az 1848-as forradalom és szabadságharc valamint a két világháború hőseinek emlékműve Kézdivásárhelyen (2002), az 1956-os elítéltek emlékműve a Kolozsvári Református Teológiai Intézetben (2006). – Milyen érzés a szobrász számára, amikor egyik vagy másik alkotásával találkozik? Gondolom, nagyon büszke vagy… – Jaj, dehogy, messze áll tőlem a büszkeség. Ha elmegyek egy szobrom mellett, valósággal visszahúz, s a hibákat látom még álmomban is. – Ezek szerint utólag sem könnyű szobrásznak lenni. – Amilyen nehéz, olyan szép is. Amikor elkezdek gondolkozni egy munkán, szenzációs elképzeléseim születnek, a képzeletem szinte határtalan, de ahogy dolgozni kezdek rajta, az elképzelt mű egyre szűkebb határok közé szorul, s végül örülök, ha legalább egy kis százalékban sikerül megvalósítani azt, amit szerettem volna, s amit ki merek adni a kezemből. A kisplasztikákat a műteremben el lehet rejteni, de egy köztéri szobor óriási felelősséget jelent, mivel szünet nélkül hirdeti magáról a jót és a rosszat is. – Tekintve, hogy ennyi nehézséget, ennyi vívódást okoz, választanád-e még egyszer a szobrászatot? – Soha nem bántam meg, s ha újrakezdhetném, csak ezt tenném. Amikor hozzáfogok egy szoborhoz, mindig ugyanazt az izgalmat érzem, olyan gyomoridegem van, mint amikor elkezdtem a pályát. – Megtörtént-e, hogy a szobor nem olyan lett, ahogy elképzelted? – Hogyne, előfordult, hogy a kész gipszet semmisítettem meg. – Egész pályafutásod alatt rajzott tanítottál Szovátán, majd néhány évig a székelyudvarhelyi Palló Imre művészeti iskolában. Hogyan hatott ez a munkádra? – Több kár volt benne, mint haszon, mégis úgy érzem, hogy a gyermekektől mindig tanul az ember, elsősorban az önmagával szembeni igényességet, s azonkívül a felelősségre való törekvést is. Azt viszont már nem fogom megtudni, hogy a 40 éven át tanítással töltött idő alatt mit tudtam volna a műteremben megvalósítani. Azt tervezem, hogy az idén, ahogy nyugalomba vonulok, beköltözöm a műterembe, s folytatom a kisplasztikát, amit a legjobban kedvelek. – Tudom, hogy az egyik lányod díszlet- és jelmeztervező, az ajtón túl is leselkedik valaki, s itt, a műteremben kisgyermekmunkák vannak. Az öt unokád közül melyik érdeklődik a szobrászat iránt? – A legnagyobbik szépen fest, s én vigyázok, hogy a tehetségét megőrizze. – A gyermek Bocskay Vincére ki "vigyázott"? – Apai nagyapám kőfaragó volt Görgény- üvegcsűrön, édesapám műbútorasztalosként a szovátai Bernády-villa kapuját és szakállszárítóját faragta. Ötödik osztály után kezdtem el rajzolni, s az első találkozásom a képzőművészettel egy Kusztos Endre- kiállítás volt Szovátán. Hetedik osztálytól írattak be a marosvásárhelyi művészeti iskolába. Bár grafikusnak készültem, IX. osztályban, amikor szakot kellett választani, Hunyadi László szobrászművész emberként, tanárként és művészként olyan hatással volt rám, hogy a szobrászat mellett döntöttem, s amikor érettségiztem, egyértelmű volt, hogy a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemen tanulok tovább – emlékezik Bocskay Vince Kossuth Lajos hófehér mellszobra előtt, amit megrendeltek, de elfelejtették visszamondani, s így a gipszminta a műteremben jobb sorsra vár. Biztos vagyok benne, hogy megkerül a helye, ahogy abban is, hogy sok különleges kis- és nagyobb szobor kap testet és lelket a keze nyomán az ősztől megszaporodó időben. Bodolai Gyöngyi , Népújság (Marosvásárhely) 2014. július 31.Magyarország az egyik legellenszenvesebb ország a románok számáraMagyarország a második legellenszenvesebb ország a románok számára Oroszország után – derült ki egy szerdán közölt közvélemény-kutatásból, amelyet az Agerpres hírügynökség ismertetett. Az INSCOP közvélemény-kutató intézet által július első hetében készített felmérés szerint a románok leginkább Németországgal szimpatizálnak, a megkérdezettek 84,3 százaléka válaszolt úgy, hogy kedvező érzelmeket táplál Németország iránt. Második helyen Nagy-Britannia áll 83,5 százalékos szimpátiaindexszel, majd Spanyolország, Olaszország és Hollandia következik. Némi meglepetésként Franciaország csak a hatodik helyen áll 77,9 százalékos szimpátiamutatóval. Románia ugyanis frankofón államnak tekinti magát. Az Adevarul című napilap által megkérdezett Constantin Balaceanu-Stolnici román történész úgy vélte, Franciaország megérdemelné, hogy a románok jobban értékeljék, hiszen Párizsnak meghatározó szerepe volt a modern Románia megteremtésében. A felmérés eredményét azzal magyarázta, hogy a mai fiatalok már nem ismerik a történelmet. A románok Oroszországhoz viszonyulnak a legellenszenvesebben. A megkérdezettek több mint 51 százaléka válaszolta azt, hogy inkább negatív érzelmeket táplál Oroszország iránt. Magyarországot is majdnem a megkérdezettek fele ítélte meg kedvezőtlenül, 40 százalék válaszolt úgy, hogy pozitív érzelmei vannak Magyarország iránt, 10 százalék pedig nem válaszolt. A felmérés reprezentatív mintán, 1055 személy megkérdezésével készült 3 százalékos hibahatárral. 2013 márciusában az IRES közvélemény- kutató intézet végzett egy hasonló felmérést, amiből akkor az derült ki, hogy a románok leginkább Magyarországot tekintik Romániával szemben ellenséges országnak. Akkor a románok 41 százaléka tartotta Magyarországot ellenséges országnak, második helyen Oroszország állt, amelyről 27 százalék nyilatkozott hasonlóan. Népújság (Marosvásárhely) 2014. július 31.Félezer fiatalt várnak az ODFIE színjátszó találkozóraMintegy ötszáz fiatalt várnak a Maros megyei Szentháromságon ma kezdődő XVIII. ODFIE Színjátszó találkozóra. A délutáni zászlós felvonulást ünnepi megnyitó és csapatszemle követi, majd a hét folyamán a csapatok bemutatják előadásaikat. /ODFIE = Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet/ Szabadság(Kolozsvár) 2014. július 31.Román kártyaAlig jelentette be hivatalosan, hogy indul a novemberi államfőválasztáson, Victor Ponta máris megadta a korteshadjárat alaphangját. Pártja országos tanácsának craiovai gyűlésén elhangzott beszéde egyértelműen arra enged következtetni: a kományfő erőteljes nacionalista kampányt kíván folytatni, amelynek során hangsúlyos szerep jut a jelöltek nemzetiségének. Mondhatnánk, hogy Klaus Johannis valószínűsíthető ringbe szállásával a jelenség természetes, ám egyáltalán nem az. Ponta roppant rafinált, mindazonáltal veszélyes trükkel rántotta elő a nacionalista kártyát, amelyet egyébként az európai parlamenti választás előtt is felmutatott. „Nem hiszem, hogy a Románia elnöki tisztségére pályázó jelöltnek gondja származna abból, ha nem ortodox vagy román nemzetiségű. De nem akarom, hogy bárki azzal vádoljon vagy azt mondja: hibának számít, hogy román vagy ortodox vagyok a saját országomban” – hangzott a pontai retorikai fogás. Amivel a nemlétező vádakat emlegető kormányfő gyakorlatilag álproblémát gerjesztett, hiszen senki sem állíthatja komolyan ebben a több mint kilencven százalékban románok és ortodoxok lakta országban, hogy hátránya származhat abból, ha közéjük tartozik. Ponta azoknak a – egy friss felmérés szerint a lakosság 65 százalékát kitevő – választóknak üzent, akik szerint Románia államfőjének román nemzetiségűnek kell lennie. Az ő nemzeti érzelmük húrjait kezdte pengetni, amikor azt sugallta: Nagyszeben lutheránus szász polgármesterének esetleges megválasztása nyomán saját országukban szorulhatnak háttérbe az ortodox románok. Román politikusok is szóvá tették már, mekkora alattomos húzás ez Ponta részéről, akinek immár egyértelmű felelőssége van abban, hogy a következő hónapok nacionalista, soviniszta hangulatkeltéssel fognak eltelni. Hiszen ne feledjük, a minap a liberális pártból kilépett Ioan Ghişe szenátor is azt állította Johannisról, hogy államfőként nem a román, hanem a német állam érdekeit képviselné. A történtek után nem kizárt, hogy a román állam iránti lojalitását folyamatosan bizonygató Johannis kénytelen változtatni álláspontján, miszerint származása sohasem vált a hátrányára. Merthogy megtanítják kisebbséginek lenni. Rostás Szabolcs, Krónika (Kolozsvár) 2014. július 31.Félezer fiatal színjátszó találkozójaAz előzetes jelentkezések alapján csaknem félezer fiatal vesz részt az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet által 18. alkalommal megszervezett ifjúsági színjátszó találkozón, amely Szentháromságon veszi kezdetét csütörtök délután a hagyományos zászlós felvonulással. A résztvevők csaknem harminc településről érkeznek, és vasárnapig táboroznak együtt. Közel 500 fiatal részvételével ma kezdődik a 18. ODFIE színjátszó találkozó a Maros megyei Szentháromságon az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) szervezésében. „A színjátszó tevékenységek mindig is döntő szerepet játszottak az ifjúsági egyletek önszerveződésében és a köztük levő kapcsolatok erősítésében. Ezért az utóbbi tizennégy évben – 1997-től kezdődően – az ODFIE keretében működő ifjúsági egyletek színjátszó csoportjai számára országos találkozókat szerveztünk, átlagosan 15–20 csapat, illetve 450–500 amatőr színjátszó fiatal és ún. műélvező részvételével” – áll az erdélyi unitárius ifjúságot és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalokat tömörítő szervezet közleményében. Az idei, július 31–augusztus 4. között zajló rendezvényre az előzetes bejelentkezések alapján közel ötszáz fiatalt várnak Szentháromságra Alsófelsőszentmihályról, Bencédről, Bölönről, Dicsőszentmártonból, Erdőszentgyörgyről, Firtosmartonosról, Felsőrákosról, Homoródalmásról, Homoródszentmártonról, Homoródszentpálról, Homoródszentpéterről, Kissolymosról, Kolozsvárról, Korondról, Magyarsárosról, Marosvásárhelyről, Oklándról, Sepsiszentgyörgyről, Szabédról, Székelykeresztúrról, Székelyudvarhelyről, Székelyszentmihályról, Szentábrahámról, Szentgericéből, Szőkefalváról, Tordáról, Újszékelyről, Ürmösről és Vargyasról. A rendezvény zászlós felvonulással kezdődik csütörtökön 16 órától, ezt az ünnepi megnyitó és a csapatszemle követi, a színielőadások bemutatása másnap kezdődik, a rendezvény egésze pedig vasárnap éjszaka zárul. A szervezők közlése szerint a színjátszó találkozó teljes hétvégéjére helyszíni bejelentkezés esetén 60 lej részvételi díjat kell fizetni. Az elszállásolás családoknál, illetve a sátortáborban történik. Több információ a rendezvény honlapján olvasható. Krónika (Kolozsvár) 2014. július 31.Nemzetpolitika és választásokTusványos idei programjából sem hiányoztak az aktuálpolitikai és nemzetpolitikai kérdéseket feszegető előadások. A legaktuálisabbak közé tartozott a közelmúlt és közeljövő választásairól szóló panel, illetve a már hagyományosnak számító Kárpát-medencei nemzetpolitikai kerekasztal. Az idei esztendő erdélyi magyar szempontból releváns három választását –a magyarországi országgyűlési választást, az EP-választásokat, és a közelgő romániai elnökválasztást – elemezte Toró Tibor, a Mensura Transylvanica elemzője, Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet elemzője és Székely István Gergő, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója. Szavazatok Erdélyből Erdélyben 370 ezer új állampolgárt tartottak számon a választások előtt, nagyjából 300 ezer nagykorú személyt. Közülük sokan már rendelkeztek magyarországi lakcímmel, így körülbelül 250 ezren szavazhattak levélben, amihez előbb regisztrálni kellett. A postán kiküldött regisztrációs ívek esetében nem tisztázott, hogy hova érkezett meg, és hová nem, az online módon regisztráltak országos bontása nem ismert, az erdélyi magyar szervezetek segítségével zajló regisztráció terén pedig szabályos verseny alakult ki arról, hogy melyikük regisztrál végül több személyt – emelte ki Toró Tibor politológus. A Nemzeti Választási Iroda szerint a határon túlról 193 ezren regisztráltak, s ha ennek 66 százaléka erdélyi, akkor nagyjából 128 ezer körüli az Erdélyből regisztrálók száma. A regisztráltak közül 158 ezren szavaztak, ebből 128 ezer bizonyult érvényesnek. Erdélyből 105 ezer szavazó lehetett – ha továbbra is kétharmaddal számolunk –, közülük nagyjából 85 ezren szavazhattak érvényesen. Vagyis a választásra jogosult erdélyiek nagyjából 35 százaléka szavazott, közülük 28 százalék érvényesen. Erdélyben a szavazók 95,5 százaléka a Fideszre, 2,8 a Jobbikra, 1,16 a baloldali koalícióra és0,45 az LMP-re szavazott. A politológus szerint két ellentétes, Magyarországról érkező törekvés volt megfigyelhető: egyrészt regisztráljanak minél többen, másrészt a beérkező külhoni szavazatok ne gyengítsék a választások eredményének érvényességét. A végeredmény ugyanis akár úgy is értelmezhető, hogy a sokféle módon begyűjtött határon túli szavazatok adták a Fidesz kétharmadához szükséges mandátumot. Székely István Gergő szerint a sokak által félszavazatként értékelt határon túli szavazatok a magyar politikai közösség kiterjesztését is jelentik, ami egyben felveti a kérdést: a magyar politikai közösségbe újonnan belépők nem fognak-e lassan kitáncolni a romániaiból? Ha igen, annak a politikai érdekképviselet gyengülése lehet a következménye. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet politológusa szerint a külhoni magyarok akkor válhatnak sikeresen a magyar politikai közösség részévé, ha a magyar kormány érdemileg kezd el közpolitikailag foglalkozni velük, és a pártok is túllépnek a megszokott nemzetpolitikai szlogeneken. „Jóhiszemű értelmezés szerint a Fidesz óvatos akart lenni, de hosszabb távon lehet, hogy el kéne jutni oda, hogy a külhoniak választójoga teljes értékű választójoggá váljék. Az esélyek a politikai pártok érdekeit tekintve értelmezhetők, a jelenlegi szabályozás a Fidesznek pedig megfelelő” – értékelt a politológus. Tovatűnt remények Az európai parlamenti választások a szakirodalom szerint másodrendű jellegűek, tehát nem kimondottan az aktuális szavazásról szólnak, sokkal inkább a belpolitikai folyamatok tétjei tükröződnek bennük – állapították meg a politológusok. Szerintük az RMDSZ 6,3 százalékos eredménye egyrészt az összefogás hiányára vezethető vissza, másrészt míg az erdélyi magyar kisebbség 2007-ben és 2009-ben még sokat várt az EU-tól, mára ezek a remények alábbhagytak, ezért csökkent a szavazási kedv is. „Sok csalódás érte a közösséget az elmúlt öt évben nem csak kisebbségpolitikai szempontból. Átlagosan 18,5 százalékos az RMDSZ-re adott szavazatok csökkenése, legrosszabbul Máramaros teljesített, de Bihar, Maros és Kovászna megyéből is az átlagosnál kevesebb szavazat érkezett, mintöt évvel ezelőtt” – emelte ki Illyés Gergő. A Nemzetpolitikai Kutató elemzője szerint a novemberi elnökválasztáson második fordulóra számíthatunk. Mivel az államelnökjelöltek névsora távolról sem teljes vagy biztos, nehéz az esélylatolgatás. A PSD még nem nevezte meg jelöltjét, a Nemzeti Liberális (PNL) és Demokrata Liberális Párt (PD-L) pedig érdekes kiválasztási folyamat közepén van, amelynek esélyese Klaus Johannis a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) név alatt. Ennek értelmében Victor Ponta–Klaus Johannis párharc körvonalazódik, amihez hozzájárul a Traian Bãsescu által támogatott párt jelöltjeként Cristian Diaconescu, de Cãlin Popescu Tãriceanu is bejelentette indulási szándékát. A politológusok úgy vélik, hogy Johannisnak – aki nem kisebbségi, hanem inkább német anyanyelvű többségi politikus – nincs esélye nyerni. Az RMDSZ jelöltje Kelemen Hunor lesz, a Mensura Transylvanica elemzője szerint ugyanakkor az EMNP-nek is elnökjelöltet kell állítania, mert két egymást követő kampányból kimaradni hatalmas veszteséget jelentene. Illyés Gergő azt sem tartja kizártnak, hogy az elnökválasztások előtt, de a költségvetési módosítás után az RMDSZ kilép a kormányból. A nemzetpolitika filozófiája Semjén Zsolt szerint a magyar nemzetpolitika filozófiájának alapkérdése, hogy mi a magyar állam értelme. A magyar állam célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és a magyarok életminősége javuljon, bárhol éljenek – fogalmazott a nemzetpolitikai kerekasztal nyitóbeszédében a miniszterelnök-helyettes. Szerinte az állam két eszközzel érheti el ezt a célját: egyrészt az állampolgárság megítélése révén a nemzet közjogi egyesítésével, másrészt a támogatási formák által. Az előrejelzések szerint a parlamenti ciklus végére az egymilliomodik külhoni magyar állampolgár is leteszi az állampolgári esküt – jelenleg több mint 600 ezer új állampolgár szerepel a nyilvántartásokban –, a külhoni célokra szánt 21 milliárd forint pedig minden eddiginél magasabb összeg. A miniszterelnök-helyettes az emberi jogok királynőjének nevezte az autonómiát. „Ami másnak jár, nekünk is jár. Valamennyi nemzetrésznek saját koncepciót kell erre vonatkozóan kialakítani, amit Magyarország teljes erővel támogat, hiszen minden szempontból igazunk van, mert példát tudunk mondani autonómiákra az EU-ban. Bármelyik nemzetrésszel bármi történik – most a kárpátaljai magyarság van a legfenyegetettebb helyzetben –, Magyarországnak hasonló szerepet kell vállalnia a külhoni magyarság tekintetében, mint amit Izrael a világon valamennyi zsidója tekintetében. Ha Izraelnek szabad, nekünk is szabad” – hangzottak Semjén Zsolt tapsfakasztó szavai. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szerint a kárpátaljai magyarság egyetlen fegyvere ma is a remény, amikor ukrajnai történelmük legnehezebb napjait élik. „A legfontosabb kérdés a biztonság. Minden terv nulladik feltétele, hogy a kárpátaljai magyarság meg tudjon maradni szülőföldjén. Miközben az országban háború van, a behívók érintik a kárpátaljai magyarságot is, a háborúnak már magyar áldozata is van, Kárpátalján is megjelentek a menekültek, és számos fegyver van magánemberek kezében” – állapította meg Brenzovics. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint a VMSZ etalon értékű megállapodást kötött a Szerb Haladó Párttal, jóformán minden szerepel benne, amiért a vajdasági magyar politika síkraszáll. Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja elnöke pedig az elmúlt esztendő három választásának sikereit ecsetelte. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint viszont bármilyen bölcs nemzetpolitikát folytathat a magyar kormány, ha a nemzet részei nem partnerek a feladatban. Erdélyben a cél egyértelműen a közösségi autonómiák rendszerének kiépítése, az RMDSZ kormányzati szerepvállalását pedig az eredmények minősítik. Ilyen szempontból bírálható az RMDSZ munkája, mert semmilyen stratégiai kérdésben nem léptünk előre, mondta Toró, majd bejelentette: az EMNP komolyan fontolgatja, hogy saját államelnökjelöltet indítson. Dénes Ida, Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. július 31.Tusványos törékeny egyensúlyaSzakmai beszélgetések, „súlyos” témákat körüljáró előadások és vérbeli fesztivállét kölcsönzött sajátos jellemzőket a 25. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábornak, amelynek törékeny egyensúlyát tartani nem kis kihívás a mindenkori táborszervezők számára. Nemzetpolitikától a zuhanyzókig – minden, ami Tusványos. Ha valaki csupán a médiából tájékozódik, talán némi tisztelettel vegyes tartózkodással tekint Tusványosra, a diáktábor és szabadegyetem köré szerveződő szellemiségre, amelynek alappillérét a politikáról, közéletről, társadalmi folyamatokról szóló viták, előremutató ötletek és nagy gondolatok képezik, és ahol pár méterenként felbukkan egy médiából ismert arc, aki igen gyakran tekintélyes politikus vagy véleményvezér. Aztán ha valaki eljön Tusnádfürdőre, a vasúti átjárónál aláereszkedik a táborba, és tesz néhány sétát a bevett útvonalakon, rögtön érzi, roppant emberi, otthonos és közvetlen helyre érkezett. Csak bele kell például hallgatni a napról-napra ziláltabb táborlakók szabadidős beszélgetéseibe, máris feltűnik: az alaptéma szinte kivétel nélkül az időjárás, a párkapcsolat (és a hozzá kötődő komplex tevékenységi láncolat) és a buli (és persze az a köré szerveződő tennivalók). A szakmai beszélgetések, a súlyos témákat körüljáró előadások valamint a koncertek, a partik és a fesztivállét adta érdekes kettősség igen sajátos jellemzője Tusványosnak, amelynek törékeny egyensúlyát tartani nem kis kihívás a mindenkori táborszervezők számára. Különösen érződött ennek súlya idén, hiszen – vélhetőleg a Félsziget elmaradása is az oka, és talán az is, hogy felfedezték a tábor ingyenes voltát – különösen sok középiskolás diákkal találkozhattunk a rendezvényen, akiket érezhetően (és láthatóan) elsősorban nem a szabadegyetem témafelvetései vonzottak oda. Eső, a kegyetlen Idén nem véletlenül volt központi téma az időjárás: az eső szinte naponta eleredt, és olyan sártengert hagyott maga után, amely sokat megélt szántóvetők számára is kihívást jelentett volna. Így hát a kocsmaasztaloknál szabadegyetemhez illő tudományos alapossággal tekintették át sokan sokfelé rendületlen, hogy milyen lábbeli a legjobb ide – a hosszú szárú profi katonai bakancs vezetett rögtön a gumicsizma előtt, amely ugye, bár vízhatlan, kissé hideg és jól beleizzad a láb. Utóbbit egyébként irigyelték a boldog tulajdonosoktól azok, akiknek nem volt – többen is javasolták, hogy jó lenne jövőre például Tusványos feliratú gumicsizmát, esőkabátot is árulniuk a szervezőknek. A résztvevők egyébként remekül állták a sarat, a koncertek helyszínéül szolgáló sportpályán dagonyázás névvel látták el a bulizást, és például a nulladik napi Kiscsillag koncert végére sokan úgy festettek, mintha inkább iszapbirkózást néztek volna az első sorból. De ugyanez történt a pályaszéli kocsmák látogatásakor is, cuppogva és csúszkálva caplathatott el a sörcsapig az, akinek effélét kívánt a szervezete. Márpedig sok ilyen szervezettel találkozhattunk arrafelé. Elmondhatjuk hát: Tusványoson néhány napig mindenki egyformán sáros volt társadalmi helyzetre, ismertségre és hovatartozásra való tekintet nélkül. És persze ide találna most egy arról szóló hasonlat is, amely a közéletünk sarának hasonlóan nagyszerű közös állására világítana rá, képzelje hát ide saját szája íze szerint a nyájas olvasó. A sarat valamelyest a rászórt fűrészporral sikerült csökkenteni, ám a ki-kisütő forró nap és párás levegő miatt a moszt rothadásnak indult, így szombatra már Orbán Viktort és Tőkés Lászlót a lelkes és vidám tömeg mellett – ezt adták az égiek – hamisítatlan pajtaszag fogadta Negyedszázad hozadékai Aki követte a tusványosi beszámolókat – feltehetőleg sokan lehetnek ilyenek, hisz mintegy 200 újságíró regisztrált a sajtóközpontban – már bizonyára tudja, hogy idén 25 éves születésnapját ünnepelte a rendezvény. Történetekből történelem mottóval a tábor a negyedszázados múlt felelevenítését és nem kevéssé hozadékainak leszűrését, továbbgondolását helyezte a középpontba, így sok olyan rendezvénnyel találkozhattunk, amely az alapítók segítségével erre világított rá. Toró T. Tibor, a Néppárt elnöke köztársaságnak nevezte a diáktábort, amelyben azok, akik legalább egyszer eljönnek ide, és befogadják az itteni szellemiséget, megkapják az állampolgárságot és egyben a köztársaság parlamentjének is tagjai lesznek. Sántha Attila író-költő úgy véli, Tusványos az a platform, ahol egyszerre mehet végbe az egyéni kifejeződés (az autonómia) és a közösséghez tartozás (a szolidaritás). Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke szerint: aki eljön ebbe a táborba, rossz ember nem lehet – ez az a fórum, amely számtalan személyes szállal tudta a nemzetegyesítést elősegíteni. A szintén alapító Szabó Miklós neonatológus úgy látja, az első bálványosi tábornak is ugyanaz volt a lényege, mint a mostani, huszonnégy évvel későbbinek: az elválasztottság után megismerni egymást. A sztorik felelevenítésekor az első táborok résztvevői közül sokan azt mesélték el, miként találkoztak először a medvével és hogyan ismerkedtek meg Orbán Viktorral. Azt nem tudjuk, idén mennyi esélye volt az egyszerű földi halandónak személyesen szót váltani a kormányfővel, de medvével idén is találkoztak Tusnádfürdőn: a Székelyhon portál munkatársai a benzinkút közelében éjszaka hazafele tartva pillantottak meg egy, az úton áthaladó medvemamát három boccsal. Azt mondják, bár a sztorik alapján hatalmas fenevadaknak gondolták a helyi medvéket, ez az anyamackó ahhoz képest meglehetősen kicsinek tűnt, úgyhogy ezentúl majd tessék alacsony medvékre is gondolni, ha tusnádiakról van szó. A bűvös huszonötös Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy az első rendezvényeken még egyetlen komolyabb előadás volt délelőtt, egy kulturális pedig délután. Az idei Tusványoson huszonöt helyszínen reggeltől éjszakáig várták a rendezvények a résztvevőket, és tényleg a bőség zavarával küszködtek, ha programokat kívántak válogatni aznapra az érdeklődők. Gyakran párhuzamosan zajlottak roppant érdekes beszélgetések, viták, előadások, szinte esélye sincs az újságírónak, hogy képet adjon valamennyiről. A bevezetőben említett kettősséget fejezi ki talán az is, hogy míg Farkas Tibor budapesti szexológus a tábor legnagyobb sátrában tartott előadásán fürtökben lógtak az emberek, és annyi kérdés érkezett a közönségtől, hogy nem is sikerült mindenikre választ adni, addig a Nógrádi György biztonságpolitikai szakértővel ugyanabban az időpontban az ukrán konfliktusról tartott beszélgetésre sem lehetett beférni, és szintén záporoztak a kérdések. Persze a legfajsúlyosabb előadások idén is közéleti-politikai problémákhoz kapcsolódtak, olykor parázs viták is kialakultak a felek közt – például az LMP-s Schiffer András és a Fideszes Rogán Antal, az MPP-elnök Biró Zsolt és a Néppárt-elnök Toró T. Tibor közt – a jelenlévők nem kis örömére. De aki belefáradt a regionalizmus, az autonómia, az önkormányzatiság vagy az ifjúságpolitika kérdéseibe, belekóstolhatott például Borbás Marcsi főztjébe, beszélgethetett az elektronikus zeneszerzés kulisszatitkairól, a gyereknevelésről vagy akár a székely vendéglátásról, de találkozhatott az esti koncertek előadóival is. Vagy egyszerűen csak lézenghetett, hisz e tevékenység hozzátartozik Tusványoshoz, közben rég nem látottak jönnek szembe, új ismeretségek köttetnek. És persze napi kötelesség belemerülni a koncertekkel, bulikkal tarkított éjszakába (12 nagykoncertet, 10 kiskoncertet és több mint 30 bulit tartottak idén), amelybe imitt a rock’n’roll sikít bele, túl a tucc-tucc zene dübörög, amott pedig alternatív együttes új dala ontja ránk sok világfájdalmát. Súly alatt Mindeközben több ezer embert kell ellátni, kiszolgálni – idén 350 előadás, beszélgetés és egyéb rendezvény közül válogathattunk, 400 előadót láttak vendégül, 150 szervező dolgozott, és a legnépesebb estéken 16 ezren voltak a tábor területén. És ez nem könnyű, a helyszín nehezen bírja el önnön terheltségét. Egy délelőtt a frissen felújított mellékhelyiséget veszem igénybe. A zuhanyzók előtt kígyózó sor. Kitűzőmről meglátják, hogy újságíró vagyok, körülvesznek a lányok, és ömlik a panasz: írjam meg feltétlenül, nagyszerűen érzik magukat itt, csodás a szervezés, de kihívás zuhanyozni, vécére menni. A sorban a harmadik lány egy órája várakozik, kinyitja a zuhanyajtót, hogy nézzek be. A látvány elborzaszt: bokáig álló fekete lében állnak a zuhany alatt a lányok, a víz hideg, a padlón fekete iszapszerű képződmény, s a tájba felázott használt tamponok, betétek képe simul. Szemeteskuka sehol, a vécéknél sincs, s bár mindenki igyekszik magával vinni a teste folyamataihoz kapcsolódó végterméket, ha néhányan ottfelejtik, már elég. A lányok megoldást is kínálnak, mutatják a zuhanyzók előtti kihasználatlan, szemetes területet: azt kellene megtisztítani, mobilzuhanyzókkal ellátni – ezekből egyébként idén kettő van a sátortáborban, de nem elegendő sehogysem. Merre tovább Tusványos? A szervezőknél érdeklődve kiderül, üröm az örömben, hogy bár a tábor működtetője felújította a mellékhelyiségeket, a munka felszínesnek bizonyult. Van ugyan zuhanyrózsa, szép a fajansz és újak a vécécsészék, de a vízhálózat, a csatornázás továbbra sem bírja a terhelést. Vass Orsolya erdélyi főszervező mégis optimista, hiszen, mint mondja, ebben az évben elindult egy folyamat, biztatóak a jelek, mindez reménykeltő. A jövőről, a tábort jellemző kényes egyensúly megtartásának kihívásairól azt mondja, Tusványos sajátosságát, hogy nappal kvázi konferenciaként, este fesztiválként működik, a következőkben is megpróbálják megtartani, hiszen erre van igény. „Hogy mit hoz a jövő, egyelőre nem látom, mivel egyre nagyobb a tábor, egyre szűkebb a hely. Néhány év még biztosan hasonló módon fog eltelni, de ha marad az érdeklődés a nappali és esti programjaink iránt egyaránt, és ebben az ütemben növekedik a tábor, nagyon el kell gondolkodni azon, hogy miképpen és merre terjeszkedjen a rendezvény.” Tragédiák fesztiválja Beárnyékolta az idei rendezvényt a hír: a tusványosi tábor közelében eltűnt a 18 éves korondi Tófalvi Csaba. Lapzártánkkor még nem találták meg az utoljára szerdáról csütörtökre virradóra hajnali háromkor a Csukás-tó környékén látott fiút. A keresést a tűzoltóság négy szakértőjének bevonásával, illetve egy keresőcsónak segítségével a Csukás-tavon és a Szent Anna-tavon is folytatták, egy búvár közreműködésével pedig az Olt medrét kutatják át. Megtalálása érdekében országos keresést adtak ki, a hatóságok munkáját pedig számos hozzátartozó, barát és önkéntes egészítette ki, sőt, kutyás keresőcsapatokat is mozgósítottak. Egy 16 éves sepsiszentgyörgyi fiatal viszont minden bizonnyal öngyilkossági szándékkal lépett egy éjszakai vonat elé a tábor közelében, őt halálra gázolta a szerelvény. Botházi Mária, Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. július 31.Munkaalapú nemzetépítésA civilizáltnak mondott világnak a 21. században több, igen jelentős, középtávú jövőnket alapjaiban meghatározó kihívással kell szembenéznie. Ezek közül talán a globalizáció kérdésköre a legsúlyosabb, legnehezebben kezelhető és legszerteágazóbb. A sajtó tekintélyes része spontánként ábrázolja, és ellenállhatatlan megatrendként mutatja be e jelenségkört, holott nagyon is tudatos, irányított folyamatról van szó. A korábbi világrendszerekkel szembeni nagy különbség az, hogy ma a mögöttes erők, a globalizátorok, jelesül a nemzetközi háttérhatalom, amint arra Bogár László professzor több ízben is rámutatott, nemcsak egyre gyarapodó hatalmát tagadja, de önnön létét is. Mindeközben hadat visel a hagyományos értékrend és társadalomszerveződési formák, a nemzetek és azok intézményei, az organikus vidéki létforma, egyáltalán: az önálló gondolkodás ellen. Célja a gátlástalan profitmaximalizálás, a homogenizáció, az emberiség arctalan tömeggé, manipulálható bérrabszolgává süllyesztése. Kezében van a világ politikai elitjének tekintélyes része, a közel totális sajtóhatalom, a világgazdaság. A politikai vezetőket igyekszik megvásárolni, hogy hatalma további kiterjesztését elősegítő jogi környezetet teremtsen, de nem riad vissza a politikai gyilkosságoktól sem. Ha pedig képviselői úgy látják szükségesnek, politikai elégedetlenséget szítanak különböző államokban, rendszereket buktatnak meg. Segédcsapatok Nem csoda, hogy kevesen mernek szembeszegülni a „globális főhatalommal”, a nemzetközi háttérerőkkel, s szép lassan kialakult korunk orwelli „újbeszélje”, amely mindenről szól, csak a lényegről nem. A magyar politikában ezt az újbeszélt használja a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció, a Bajnai-féle Együtt és az MSZP. Bizonyos pontokon kitörni igyekszik az LMP. A Jobbik e jelenségkört minden erővel leleplezni próbálja, s mivel ezt szájkosár nélkül teszi, alkalmat szolgáltat arra, hogy rásüssék a szélsőségesség, rasszizmus és az antiszemitizmus bélyegét. A Fidesz globalizációhoz való viszonyulása nem egységes. A karrierpolitikusok nem érdekeltek a konfliktusban, ők minden bizonnyal jobban örülnének egy simulékonyabb, helyzetelfogadóbb politikának, de egyelőre a párt politikai arcélét elnöke, Orbán Viktor határozza meg. Orbán pedig minden jel szerint tudatosan igyekszik tágítani a kimondhatóság határait. A nemzetközi szalonképességre kínosan ügyelő politikusok közül ő mondta ki elsőként, még 1995-ben, hogy a globalizáció fő Magyarországi segédcsapata, az SZDSZ tudatosan törekszik a magyarság lelki és szellemi erejének gyengítésére. Azt is, hogy e párt mögött állók számára Magyarország nem haza, hanem telephely, az MSZP–SZDSZ-kormány „idegenszerű és nem nemzeti befolyás alatt áll” (idézet a Deák-féle, 1847-es Ellenzéki Nyilatkozatból), az MSZP és az SZDSZ pedig valójában a nemzetközi nagytőkét és pénztőkét képviseli. Azt a nyíltságot, amelyet David C. Kortenhez, John Perkinshez, Magyarországon Csáth Magdolnához, Bogár Lászlóhoz vagy Varga Istvánhoz hasonlók megengedhetnek maguknak a globalizmus elemzésében, egy kis ország miniszterelnökeként nem vállalhatja fel, de érezni lehet: a szokásos politikusi mellébeszélés helyett Orbán a lényegről igyekszik szólni, és arról mond ki annyit, amennyit az adott helyzetben kimondhatónak ítél. Bizonyára jó adag tudatosság is van abban, hogy legkeményebb beszédeit az utóbbi években éppen Tusványoson tartotta, ahol idén is tabukat döngetett. Köntörfalazás nélkül mutatott rá arra, hogy a liberális állam képtelen megtartani versenyképességét a harmadik évezredben, hogy a bevándorlás Európa önfelszámolásához vezethet, hogy szükség van a gazdaságpolitikában a nemzeti protekcionizmusra. Rámutatott arra, hogy a politikum és az úgynevezett civil társadalom viszonyát újra kell gondolni, hiszen civil álruhában sok esetben fizetett politikai aktivisták működnek, akik ráadásul idegen érdekek, idegen államok szolgálatában állnak. Külön is nevesítette az elhíresült norvég alapot, amelyről kiderült, hogy a magyarországi szubverzív erőket finanszírozta. Felsorolta a liberális magyar állam mulasztásait, közöttük azt, hogy az állam nem védte meg a közösségi vagyont, hanem azt a nyugat-európai szint alá csökkentette, hogy nem kötelezte a mindenkori kormányt az egész nemzet, s így a határon túli magyarok, illetve a diaszpóra érdekeinek képviseletére, hogy nem akadályozta meg az ország végletekig való eladósítását, a családok „adósrabszolgaságba” taszítását. Orbán szerint a cél itt és most „megtalálni a Nyugat-Európában elfogadott dogmáktól és ideológiáktól elszakadva azt a közösségszervezési formát, azt az új magyar államot, amely képes arra, hogy a mi közösségünket évtizedes távlatban versenyképessé tegye a nagy világ-versenyfutásban” elvégre a nemzet „nem egyének puszta halmaza, hanem egy közösség, amelyet szervezni, erősíteni és építeni kell.” Eszmefuttatásának sajátos bájt adott, hogy a nemzetépítő állam szükségességét nem a nemzet mindenek fölérendelt alapértékéből vezette le, hanem egy liberális kategóriából, a versenyképességből s az is, hogy olyan politikusok nyilatkozataira hivatkozva építette fel mondanivalóját, mint például Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke. A jövő pillérei Nem meglepő, hogy a nemzetközi globalizmus Magyarországi lerakataként működő hármas tagoltságú baloldal hörög, az újbeszél fordulatait mantrázza, a demokrácia végét vizionálja. Schiffer András, akinek pártja az LMP egyszerre próbál liberális és antiglobalista lenni, többek között azt kérte számon a miniszterelnökön, hogy adós maradt annak részletezésével, mennyiben járult hozzá a Fidesz a magyar liberális állam kiépüléséhez és tevékenységéhez. Schiffernek ebben akár igaza is lehet. Csakhogy ma Orbán Viktornak nem az a feladata, hogy hamut szórjon a fejére pártja vagy akár személyes tévedései miatt az elmúlt két évtizedben, hanem hogy miniszterelnökként megtalálja a legmegfelelőbb válaszokat korunk kihívásaira. Márpedig az Orbán Viktor által Tusványoson felvázolt elméleti keret alkalmasnak látszik gondolati alapot szolgáltatni a nemzetépítő erők együttműködéséhez, a megfogalmazott válaszok pedig arra, hogy a kormányzati politikai eszmei pillérzetét alkossák. Államférfiúi beszéd volt, s magyarul érző ember, legyen bármelyik párt híve, csak szurkolhat, hogy a következő négy évben sikerüljön e beszédben lefektetett alapelvek mentén politizálni. Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. július 31.A bármi történhet jövőképeAmióta újságírói kérdésre válaszolva 1997-ben Orbán Viktor azt mondta, hogy esetleges jövőbeli közméltósági státusától függetlenül mindig jelen lesz Tusványoson, nem telt el év, hogy a tusnádi katlanban elmondott, többségükben emlékezetesnek nyilvánítható beszédei ne keltettek volna erőteljes reakcióhullámokat. Nyilván inkább így, hiszen önmagát minősíti az a politikusi megszólalás, amely másnap már a kutyát sem érdekli. Nem volt másként ezúttal sem. Az illiberális állam- és gazdaságberendezkedés vízióját felvázoló, de talán inkább a liberalizmus működésképtelen elemeit egyértelműen szalonképtelenné nyilvánító beszéd „putyinizálása” önmagában címkézés. Arról árulkodik, hogy elkövetőit a legkisebb elemző késztetés sem vezérelte, igyekezetük megrekedt szavak és fogalmak környezetükből való kiragadásánál. Érvényes ez „a jövőben bármi megtörténhet” első látásra valóban civilnek tűnő megállapításra is. Ha a gazdasági sarokszámok „törvényen” kívül helyezése kétségkívül hiba is lenne – bár mindenhatóságuk oszlopát erősen megrogyasztotta a pénzügyi világlufi 2008-as kipukkadása –, ez a bármi mégsem tekinthető üres szólamnak alakuló, helyezkedő, önmagát kereső világunkban. Aminek értelmezése terjedhet a riasztó tanácstalanságtól a legmerészebb álmokat is befogadó jövőképig. Csak világnézet, optimizmus, hit kérdése, melyik irányból közelítünk hozzá. A romániai magyarság tekintetében ugyanis kénytelen-kelletlen eljutottunk néhány olyan felismeréshez, amelyek alapvetően meghatározhatják a jövőnket. A Babeş–Bolyai után a MOGYE ügyében egyre inkább járhatatlannak tűnik az RMDSZ által folyamatosan kátyúzott út, ezért aztán ma már nemcsak hangmentesen zárt szobákban hangzik el a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés rendszerének újragombolása anyaországi segítséggel. A többség által minden bizonnyal hasonlóképpen üdvözlendő lépés lenne az is, ha magyar szolgáltatók is megjelennének a közeljövőben liberalizálandó hazai egészségügyi piacon. Azaz itt az ideje, hogy gyakorlati biztonságnövelő intézkedések is társuljanak a diplomáciai erőfeszítésekhez. Talán ennek jelentőségét vélik érteni az RMDSZ azon, Tusványoson jelenlevő székelyföldi vezetői is, akikre most kígyót-békát kiabálnak, és halaszthatatlan megfegyelmezésüket követelik a gyógyíthatatlanul liberális véleménymondók. Akik magyarországi társaikhoz hasonlóan már-már „jószolgálatot” tesznek azzal, hogy képzett cserkész módjára igyekeznek átsegíteni a túloldalra – vagy ezen az oldalon tartani? – gyengébben látó polgártársaikat. Azok akarata ellenére. És bármi áron. Csinta Samu, Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. július 31.Az Erdélyi Magyar Adatbank első tíz éveEgy évtizede indult útjára az Erdélyi Magyar Adatbank, a Jakabffy Elemér Alapítvány és a Transindex közös digitalizálási projektje. Olyan szakmai társadalomtudományi referenciakönyvtár felépítésére koncentrált, amelyet a kutatók, de a szélesebb közönség is gyorsan és eredményesen használhat. Az üzemeltetők feladatuknak tekintik a szépirodalmi művek elektronikus formátumban való hozzáférhetőségét is. Az adatbank tartalma nem véletlenszerűen alakult – mondja Székely István, a Jakabffy Elemér Alapítvány kuratóriumának elnöke. A társadalomtudományi alapkönyvtár létrehozásának esetében például az üzemeltetők kikérték a különböző társadalomtudományi tanszékek tanárainak véleményét arról, hogy mit tartanak a diákok szempontjából a legfontosabbnak. A szakkönyvek digitalizálása hihetetlen módon megkönnyítette az egyetemisták dolgát, de bárki támaszra lel a rendszerben, akit érdekel a társadalomtudományok témaköre. A társadalomtudományi munkák mellett nagy hangsúlyt fektetnek a repertóriumokra, a különböző kronológiákra is, amelyek helységnév, személy, esemény, ország alapján szolgáltatnak információt. Digitális nehézségek „Érdekes történet az Erdélyi Honismereti Alapkönyvtár, ahová az Erdély szempontjából releváns, nehezebben hozzáférhető szövegeket tettük fel” – emeli ki Székely István. Hatalmas vállalkozás az Erdélyi Társadalomtudományi Lexikon létrehozása, amely egyelőre két részre oszlik: erdélyi értékekre vonatkozó adatlapokra, valamint egy néprajzi indíttatású, társadalomtudományi szótárra. „Nagyképűnek tűnhetett volna Enciklopédiának elnevezni, pedig az összeállítás logikája nem szótári, hanem enciklopédikus” – teszi hozzá. Nagyobb terjedelmű szócikkeket, témakörönkénti leírásokat tartalmaz a Társadalomtudományi Lexikon. Aki belenéz, könnyen észreveheti, hogy nem egy szótárra kattintott, hanem egy-egy adott tárgy leírását kapja. Felkerültek a világhálóra olyan hiánypótló anyagok is, mint például az erdélyi folyók élővilágának leírása. A projekt külön fejezete a vendégoldalak létrehozása, amelynek célja az erdélyi tudományosság egységben való felmutatása, és ahol társadalom-, illetve természettudósok kapnak lehetőséget a megjelenésre. Székely István szerint a probléma az, hogy kapacitás hiányában nem frissíthetők elég gyorsan a szövegek. Külön kategóriába tartoznak a szépirodalom művelői: az alapkérdés esetükben is az volt, hogy az üzemeltetők mit kapnak meg az íróktól az internetre való felvezetéshez. A neten közkinccsé tett szépirodalmi műveket ugyanis a továbbiakban már elég nehéz eladni hagyományos formában. Régebbi kiadványok esetében kisebb a probléma, azokat többnyire digitalizálták már, a szerzők jogait azonban mindenképpen szem előtt kell tartani. A képzőművészeket sem felejtik ki a digitalizálás folyamatából, bár a művelet óriási utánjárást igényel. „Ha egy festő harminc munkái tíz képtárban találhatók meg – érzékelteti Székely István –, akkor egyenként kell tisztázni a múzeumokkal a jogi kereteket, az anyagi vetületeket.” Kívülálló talán nem is gondolná, de költségvetési szempontból a legnagyobb kiadással az összeolvasás jár. A projekt kidolgozói ragaszkodnak ahhoz az elvhez, hogy valamennyi digitalizált szöveget összeolvassanak az eredetivel. Legtöbb helyen a digitalizálás úgy történik, hogy a dokumentumokat, oldalakat egyszerűen beszkennelik, esetleg átfuttatnak rajta egy karakterfelismerő szoftvert. Kulcsszavak alapján így megtalálhatók az interneten, de az olvasó egy dokumentum lefényképezett változatát kapja kézhez. Az Adatbank esetében megkapja a fényképes változatot is, de alatta ott van az összeolvasott szöveg, ez a munka pedig a költségvetés 80 százalékát is elviszi. Székely István a Székely Oklevéltár változó helyességű latinsággal leírt középkorú szövegeit hozza fel példaként: egy oldal összeolvasása több órát vett igénybe, miközben a latinul tudó munkatársakat órabérre fizették. A projekt keretében nagy hangsúlyt fektettek Erdély népi kultúrájának megjelenítésére is. A Kriza János Néprajzi Társaság 2008-ban vállalt partnerséget az üzemeltetőkkel, segítségükkel készült el a néprajzkutatás szempontjából meghatározó gyűjtések elektronikus feldolgozása. Az együttműködés eredményeként létrejött egy több mint 15 ezer fotót tartalmazó képtár. Forrásközpontok Az Erdélyi Magyar Adatbank tartalomfejlesztése túlnyomórészt a projektkezdeményezők, a Jakabffy Elemér Alapítvány és a Transindex megvalósítása. Olyan sajátos tartalmak, mint a bibliográfiák, szövegtárak, könyvek és folyóiratok, kataszterek, irodalmi oldalak, vendégoldalak elkészítése folyamán a kezdeményezők a felhasználók igényeit és a nemzetközi standardokat is szem előtt tartó minőségi kritériumoknak megfelelően jártak el. A sajátos tartalmak meghatározó részének megvalósítása hiányzó kutatások elvégzését is feltételezte. Az Erdélyi Magyar Adatbank megvalósítása meghatározó mértékben magyarországi támogatásokból jöhetett létre. Induláskor az Illyés Közalapítvány, a későbbiekben a Szülőföld Alap pályázatain elnyert támogatások biztosították az adatbank folyamatos fejlesztését. A projekt menedzserei ugyanakkor igénybe vették a romániai és nemzetközi forrásokat is, az Adatbank Café elnevezésű projekt elindítása például az Etnikumközi Viszonyokért Felelős Hivatal támogatásával valósult meg. A Román Nemzeti Kulturális Alap résztámogatása a román, illetve német nyelvű fordításban megjelent magyar kulturális értékek megjelenítését biztosítja. Egy évtized tapasztalatai alapján elmondható, hogy az adatbanknak sikerült betöltenie induláskor kijelölt útját: az egyik legnagyobb és leglátogatottabb magyar nyelvű társadalomtudományi portállá nőtte ki magát, és meghatározó referencia pontja az Erdélyről, illetve a romániai magyarságról szóló ismereteknek. Nagy Csaba, Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. július 31.Semjén üzeneteA korábbi évekhez képest oldottabb és érdektelenebb hangulatban zajlott a Bálványosi Nyári Szabadegyetem. Ez annak is köszönhető, hogy a legutóbbi választások során egyértelművé vált, hogy milyen magyar-magyar erőviszonyok uralkodnak itt nálunk és odaát, mindenki elfoglalta a többé vagy kevésbé megérdemelt helyét a politikai porondon. Az ősszel esedékes magyarországi helyhatósági választások már nem okozhatnak számottevő meglepetést, így aztán mindenki tartózkodott az olyan, akár helyénvaló kijelentésektől is, amelyek a román közvéleményt felkavarták volna. Az említett rendezvénnyel egy időben, a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában elhangzott viszont Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettesének a nyilatkozata, amely sokkal nagyobb figyelmet érdemel. Arról van benne szó, hogy „bárhol a világon, ha a magyar közösséget támadás éri, akkor eget-földet meg kell mozgatnunk az ő védelmükben”. Nem kell nagy tudomány, nem kell túl magas intelligencia, hogy megértsük. Adva van egy szétszakadt nemzet, amelynek tagjai a világ különböző tájain élnek. Egyfelől egy nagyobb tömbben, több ország határain belül, a Kárpát-medencében, másfelől pedig szétszóródva, a nagyvilág minden szegletében. Ahelyett, hogy azt vizsgálnánk, miként tudnak mások olyan hatékonyan összefogni a nemzeti céljaik eléréséért, mi lenne, ha mi is hasonlóképpen cselekednénk? Mi lenne, ha a formai kötődéseken túlmenően, akár gyakorlati meggondolásból is, a nemzetféltő közösségek csoportjába lépnénk? Mi akadályoz meg bennünket ebben? Nincs szó itt idegengyűlöletről, nincs szó diszkriminációról vagy hűtlenségről, hanem mindössze csak a saját nemzetünk szeretetéről, a hagyományaink tiszteletéről és értékeink megbecsüléséről. Ki állja, pontosabban ki állhatja utunkat abban, hogy a miénk is egy ilyen irigylésre méltó nemzet legyen? Persze, sokaknak az a céljuk, szinte egyetlen szenvedélyük, hogy gyengítsék a magyarságtudatot, és ezzel egyidőben fölöttünk hatalmat szerezzenek. Kívülről vagy belülről törnek ránk, átveszik a pozícióinkat. Mi tagadás, egyre hatékonyabban teszik ezt. A Trianoni békeszerződéstől egészen napjainkig. Megszálló csapatokkal, ellenforradalmárokkal, rendszerváltással, betelepítésekkel vagy beruházásokkal. Háborúval vagy kormánykoalícióval. Tisztelnünk kell más nemzeteket, de elsősorban a miénket. Ragaszkodnunk kell az egyenjogúsághoz, de elsősorban saját magunkat kell egyenjogúnak tekintenünk. Féltenünk kell az elnyomott nemzetiségeket, aggódnunk kell értük, de elsősorban a miénket kell az elnyomástól megvédenünk. Amíg nem lesz kellő önbecsülés bennünk, nem várhatjuk el mások tiszteletét, elismerését. Számos példát felhozhatnánk, akár a szomszédos nemzetek közül, hogy milyen eszközök segítségével, miként váltották valóra a Semjén-üzenetet, de fölösleges ezeket a körülményeket tanulmányozni. Mindenkinek elsősorban a maga helyén, a legjobb belátása szerint kell cselekedni Ferencz Zsombor, kozpont.ro 2014. július 31.Hamvas románulA 2014. évi bukaresti nemzetközi könyvvásáron, a sorban a kilencedik Bookfest-en – amelyet május 28. és június 1. között tartottak – került sor a Balassi Intézet bukaresti és sepsiszentgyörgyi intézetei szervezésében, a Donau Lounge Standon, Hamvas Béla A bor filozófiája című művének román nyelvű “ősbemutatójára”. Ennek aműnek a fordítója dr. Hubbes László Attila, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa. Hamvas könyvét a bukaresti székhelyű Curtea Veche Kiadó jelentette meg 2013. decemberében, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjának támogatásával. Azt mondják a szakemberek, hogy A bor filozófiája című Hamvas-mű lefordítása több szempontból is jelentős teljesítménynek számít: egyrészt műfajából, nyelvezetéből adódóan igen nehéz feladat elé állítja a mindenkori fordítót, másrészt Hubbes László nem anyanyelvére, hanem egy idegen nyelvre ültette át ezt a magyar nyelvterületen oly nagyon kedvelt és ismert munkát. A román kritikusok is méltatják a fordítás kiváló minőségét, amely minden bizonnyal áttörést jelenthet a román nyelvterületen ismeretlen szerző életműve szempontjából is, de ugyanakkor – bár ennek az irodalomhoz nincs köze – kitűnő marketing-eszközként használható a magyar borok romániai népszerűsítése során. Itt azonban nemcsak erről van szó. A könyv, Hamvas, illetve Hubbes László vállalkozása is sokkal több (lehet) ennél. A fordítóval a könyv előtörténetéről, a saját pályaívről és a lehetséges folytatásokról beszélgettünk. - Honnan ez a Hamvas Béla-rajongás? Hamvast “készen” kapta már gyermek- és ifjúkorában, vagy diákkorában kezdett megismerkedni véle? - A rajongás talán erős szó. Nagy tisztelettel viseltetek Hamvas Béla iránt, de a rajongáshoz túlságosan óvatos vagyok. Olyannyira, hogy, amikor a kilencvenes évek közepe táján egy lelkendező Hamvas-divat kezdett elharapózni Kolozsváron a diákság körében, én egy kicsit vissza is riadtam, és hosszú ideig nem vettem aztán a kezembe. Szerencsére csak átmeneti időszak volt ez – később éppen az ellenségesen elfogult és felületes vagy tájékozatlan, rosszmájú lejárató szövegek nyomán kezdtem újra olvasni. Azt mondanám inkább, hogy amolyan első tanítómnak tartom őt: nála olvastam először sokmindenről, amiről korábban tudomásom sem volt. És persze a szellemi meg a morális magatartása is megragadott, bár néha kissé merevnek éreztem. Személyes viszonyom alakult ki vele a könyvei olvasása során – gyakran éppen a vitázgató morfondírozásommal. Azt nem mondanám, hogy állandóan őt olvasom, de ott van mindig a kezem ügyében. Az életmű-sorozatát összegyűjtöttem a polcra az évek során – ha ez rajongásnak számít… A különleges szellemi kalandokra mindig fogható voltam; Weöres Sándort, Várkonyi Nándort már középiskolás koromban otthon kedveltem meg – így aztán, amikor elsőéves bölcsészhallgatóként a barátaimtól kezembe került a harminchárom esszé, már „be voltam törve”. (Csak jóval később szereztem tudomást a barátságukról.) Onnantól kezdve kerestem, kerestük, akkoriban valósággal habzsoltam… Igen, mondhatom, rajongtunk érte. Az egyetemi évek alatt végigolvastunk mindent, amit addig kiadtak tőle. - Erdélyben alakult ki ez a Hamvas iránti rajongás? Vagy másutt járva, új környezeti hatások is erősítették? Magam szegedi diákként találkoztam először a nevével. Olyan sikeresen elhallgatták, hogy 1990 előtt csak némi halvány sejtésem volt arról, hogy létezett egy ilyen nevű “író”. - Kolozsváron, 1990-ben találkoztunk először az írásaival az akkor frissen kialakult baráti körömben (és talán az sem egészen véletlen, hogy az eszeveszett marháskodás és szójátékok mentén az Éber lett e baráti társaság neve, ami Hamvas egyik alapterminusa – bár mi nem azzal a jelentéssel vagy szándékkal használtuk ezt a szót, de bizonyára tőle került be a szókészletünkbe). Mint említettem, a harminchárom esszé volt az első, ami a kezünkbe került, és aztán sorra az akkoriban már Erdélybe is átszivárgott művei: az Öt géniusz, A láthatatlan történet, a Scientia Sacra, s persze, a Karnevál, és így tovább – az egyetemi évek alatt végigolvastuk, végigvitattuk a főbb alapmunkáit. A bölcsészkaron akkor sem került még be a kánoni irodalomtörténetbe, de volt olyan tanárunk már – például a Magyarországról hazatérő Kiss Mihály, aki Hamvas Béla esszéiről szépen beszélt. Külön emlékezetes számomra az az előadás, amit egyszer meghívottként Szőcs Géza tartott róla – ő ugyanis már jóval korábban, még a szamizdat-időszakban megismerkedett Kolozsváron az írásaival. Bizonyos tekintetben döntően befolyásolta az életemet – legalábbis szakmai téren: a Henoch apokalypsise, Hamvas fordításában és bevezető kommentárjával volt az a könyv, ami engem elindított az apokaliptikum kutatása felé, és kezdeti értelmezésemet nagymértékben meghatározta az ugyancsak akkoriban olvasott A világválság című esszé-trilógiája. Az apokaliptikának szentelt szakdolgozataimat még az ő szemléletmódjának erőteljes (és emiatt eléggé egyoldalú) hatása alatt írtam; különösen a mesteri értekezésemet. Ennek az elfogultságomnak az utólagos felismerése és a már említett, számomra zavaró divathullám miatt is torpantam vissza a „rajongásból”. - Ön nemcsak rajongott Hamvas iránt, hanem egy idő után elhatározta, hogy románra fordítsa. Honnan vette a bátorságot? Szakmailag eleve felkészült volt erre, vagy évekig érlelte magában az ötletet? - Úgy alakult, hogy 1998-tól (film)fordítóként kezdtem dolgozni Bukarestben, a fordítás a mindennapjaim részévé vált, elsősorban magyarra, vagy néha angolra fordítottam. Román nyelvre is ott fordítottam először, a stúdióban. (Megjegyzem, hogy soha nem jelentett nekem gondot a román nyelv, hiszen Galacon és Zsilvásáron nőttem fel, iskolakezdésre költöztünk haza Sepsiszentgyörgyre, és már gyerekkorom óta nagyon sokat olvastam románul is. Bukarest pedig egy eszményi közeg volt számomra. A – fordítói – szakmai felkészültség tehát csak a gyakorlatban alakult ki tehát az évek során, tudatosan nem készültem soha fordítónak, még kevésbé műfordítónak. Egyes könyvek olvastán fel-felbukkant ugyan bennem a gondolat, hogy ezt érdemes lenne románul is, vagy magyarul is, vagy éppen angolul is olvasni – és arra, hogy vajon képes lennék-e lefordítani? Néha neki is gyürkőztem egy-két mondatnak, de aztán többnyire – inkább idő és motiváció hiánya miatt – annyiban is hagytam… Visszatérve Hamvasra, ugyanez a kihívásszerű gondolat motoszkált bennem: érdemes lenne román nyelvre átültetni néhány fontos írását. De mindjárt el is bátortalanodtam az elején – nagyon nehéz szöveg, nem is tudnék megbirkózni vele. Meg lehet, hogy nem is olvasnák szívesen –, s akkor pedig minek? Ez utóbbi kételyemet egy román ismerősöm oszlatta el, aki hosszabb ideig Olaszországban élt, ott olvasta Hamvast olaszul, és nagyon tetszett neki. Azt hiszem, ő ültette el a bolhát a fülembe, hogy próbálkozzak a fordítással – talán még fel is ajánlotta, hogy publikálja. Akkor lefordítottam a Meteóra esszét, aztán részben, vagy egészen a Bizáncot; oda is adtam neki, de azóta sem tudok róla, hogy megjelentek volna valahol. Azt hiszem, tapintatlan választás volt részemről ez a két esszé, és persze én is csak műkedvelő kísérletező voltam még. Ez valamikor ’99-ben vagy kétezerben volt, azóta a fordítás-szövegek sincsenek meg és a kapcsolatot is elvesztettem. - A bor filozófiáján kívül más hosszabb munkát is fordított? - Csak azt a két említett esszét fordítottam le korábban – és aztán sokáig nem is gondoltam rá, hogy megpróbálkozzam. Már itthon éltem Sepsiszentgyörgyön a kétezres évek elején, könyvtárosként dolgoztam (ami nyugalmasabb időszakom volt), valamikor akkoriban frissen újraolvasva A bor filozófiáját, megint kezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy vajon milyen lenne az románul, hogyan lehetne átültetni. Azt hiszem, kezdő lökést adott nekem az is, hogy ugyancsak akkoriban olvasgattam Radu Anton Roman költői gasztro-etnográfiai munkáját a román tájegységek hagyományos konyhájáról és borvilágáról, és úgy éreztem, hogy Hamvas borfilozófiája is éppen olyan jól csengene románul. Kezdetben inkább ezt akartam kipróbálni, semmint céltudatosan „Hamvast fordítani”. Nem is tudom, pontosan mikor szántam rá magam, hogy az első mondatot lefordítsam… De aztán napi programom része lett, hogy reggeli ujjgyakorlatként azzal kezdjem a napot, hogy egy-egy mondatot még a család ébredése előtt lefordítsak. Később már – a Hamvas iránti elkötelezettségem révén is – tudatosan törekedtem arra, hogy meglegyen a borfilozófiából a „napi penzumom”, és ha valamiért nem sikerült reggel, akkor este nem tértem aludni, amíg nem teljesítettem. Persze, ez az egy mondat fordítás nem mindig jelentett kimondottan fordítást; olyan is volt, amikor egyszerűen kitöröltem két-három előző napi mondatot, hogy aztán másnap újraírhassam. Egy év is eltelt talán, vagy még hosszabb idő, amikor azon vettem észre magam, hogy a könyv utolsó mondatát fordítom… Aztán nem tudtam mihez kezdeni vele, hiszen nem erősségem az önbizalom, és nem is ismertem senkit, akihez fordulni mertem volna. Régi barátaim, természetesen, és a családom is váltig biztattak, hogy ki kell adni. Én is éreztem, hogy most már tétje van a dolognak, hiszen Hamvas általam kerülhetne először a román olvasóközönség elé. Miközben (éveken át sikertelenül) kiadót kerestem a kéziratnak, kétszer is újraírtam-újrafordítottam, mert nem voltam elégedett az előző munkámmal. Sok segítőm volt ezalatt az idő alatt – és nekik köszönhető, hogy immár könyvként kerülhet a román olvasók asztalára. - Mi a véleménye, vannak-e Hamvasnak román megfelelői? Esetleg rokonai? - Vannak. Végső soron azért mertem mégis hozzáfogni Hamvast románra fordítani, mert eredeti kételyeim valóban megfontolatlanok voltak, hiszen a két világháború közötti román szellemi elit jelentős része fordult a René Guenon, Julius Evola által is képviselt tradicionalizmus felé, akárcsak Hamvas Béla. Olyan neveket említhetek itt, mint Nae Ionescu, Mircea Vulcanescu, Vasile Lovinescu, Constantin Noica, Emil Cioran vagy akár Mircea Eliade. Azzal a különbséggel, hogy a román tradicionalisták egyrészt elsősorban a nemzeti ortodoxia és a népiség révén kapcsolódtak be ebbe az irányzatba, így szinte elkerülhetetlenül adódott a korabeli (szélső)jobboldallal való összefonódásuk, Hamvas viszont kritikusan viszonyult mindenféle politikai ideológiához vagy formációhoz. - Ismerték Hamvast a románok? Milyen volt a recepciója? - Eltekintve néhány magyarul is olvasó erdélyi román útkeresőtől, vagy azoktól a kevesektől, akik esetleg francia vagy olasz fordításban találkoztak az írásaival, Hamvas Béla mondhatni teljesen ismeretlen volt a román olvasóközönség számára. Viszont a hosszú kiadókeresési folyamat során, amikor különböző hazai és nyugati román szellemi személyiségekhez fordultam segítségért, azok, akik elolvasták a kéziratot, nagy lelkesedéssel beszéltek róla, és a művet népszerűsítendő még kisebb részleteket vagy ismertetőket is közöltek belőle honlapjaikon, vagy a folyóiratokban. A nyelvi lektor, Nina Tintar – akinek itt is szeretném megköszönni a hihetetlenül sok segítségét – egyenesen rajongással dicsérte, barátai közt népszerűsítette még a megjelenés előtt, és teljesen önzetlenül, elkötelezetten kereste ő is a kiadási lehetőségeket kapcsolatain keresztül. Természetesen, mások is fordítottak már Hamvastól szövegeket, esszéket – itt mindenképpen meg kell említenem Boér Hunort, de másoktól is ismerek szövegeket, töredékeket: Adrian Bude, Dénes Ilona román fordításai megtalálhatók a Sütő Zsolt által fenntartott háromnyelvű www.hamvasbela.org portálon. Zsolt egyébként is rengeteget tett Hamvas Béla romániai népszerűsítéséért, nekem is sokat segített – és neki is köszönhető az, hogy A bor filozófiája nem egészen légüres térbe érkezett: a honlapjának szép számban vannak román olvasói. A könyv megjelenése óta – amit végül is Lakatos Mihály éveken át kitartó korrespondenciája tett lehetővé a Balassi Intézet révén – nagyon jó visszajelzések érkeztek, úgy az olvasók, mint a kritika részéről. Több lelkes olvasói levelet is kaptam, amelyekben csodálattal dicsérték Hamvas gondolatait, költői nyelvezetét, és biztattak a folytatásra, hangsúlyozván, hogy kíváncsian várják a számukra új magyar gondolkodó további műveit. Az első irodalmi kritikák (nem meglepő módon) borkedvelő közegben jelentek meg, de a könyvszakma is pozitívan reagált, méltatva a művet magát és a fordítást egyaránt. - Vannak még fordítói tervei? Esetleg kész munkái? Hamvas műveit lefordítani elég egy emberi élet? Mennyire nehéz a sajátos nyelvezet “rekonstruálása”? - Be kell vallanom, hogy a kézirat hosszú ideig tartó látszólagos kiadhatatlansága igencsak elvette a kedvemet, másrészt pedig a másfelé kanyarodó pályám – az egyetemi oktatásban és kutatásban folytatott munkám minden időmet felemészti –, így jó néhány éve nem fordítottam már Hamvast, a régen elkezdett esszéfordításaim is félbemaradtak. (Néhány töredék olvasható a már említett Hamvas Bélának dedikált honlapon.) Írtam viszont két tanulmányt Hamvas Béláról: egyet angol nyelven, amit egy nemzetközi konferencián be is mutattam, és a Semeia sorozatban fog hamarosan megjelenni; valamint románul egy utótanulmánnyal egészítettem ki A bor filozófiája fordítását a kötetben, amiben igyekeztem bemutatni a román közönség számára ismeretlen szerző munkásságát és életútját. Most, a könyv végre megvalósult kiadása és a számomra is meglepő kedvező fogadtatása visszahozta a kedvemet és a régi elképzeléseimet. Ahogy időm engedi – vagy inkább, ahogy szakítok rá magamnak időt – szeretnék újra fordítani, ezúttal immár nagyon céltudatosan. Vagy a Láthatatlan történetet, vagy pedig egy saját válogatású gyűjteményt, olyasmit, mint amilyen a Harminchárom esszé, ami átfogó képet nyújtana életműve minden korszakáról. Bármelyikre is vállalkozom, mindenképpen az lenne a célom, hogy a „komolyabb” írásait tárjam a román olvasóközönség elé, hiszen a borfilozófia a könnyedebb művei közé tartozik. A nagyobb munkáinak, mint a Scientia Sacra vagy a Tabula Smaragdina meg a Mágia Szútra, vagy akár a Karnevál és a más regényei, még nem mernék nekilátni. Nyelvileg is igencsak nagy megpróbáltatás elé állítanának; és idő, nyugalom, rengeteg kellene hozzá, hogy tartalmilag megfelelő módon tudjam harmonizálni a román nyelvű hagyományközpontú irodalom világával. Ehhez már valóban egy élet munkája kellene, mint a Sava Babičé, aki az egész hamvasi életművet átültette szerbre – és nem tudom, hogy képes lennék-e rá. A vágy azért megmarad. Simó Márton, Székelyhon.ro 2014. július 31.Az állások fele megmaradtTöbb állás megmaradt, mint amennyi elkelt csütörtökön Csíkszeredában, a pedagógusi versenyvizsga első helyosztóján. Csütörtök délelőtt a Hargita megyében meghirdetett végleges állásokat osztották szét azon pedagógusoknak, akik legalább hetest vagy hetesen felüli jegyet értek el a versenyvizsga írásbeli próbáján. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség tájékoztatása szerint a helyszínen hatvan állás közül lehetett választani, ezek közül azonban a nap végére csak 28-at foglaltak el. A vizsgaeredmények szerint 267 pedagógus választhatott csütörtökön állást, de a magas jegyek ellenére a többség üres kézzel távozott. Előfordult, hogy azért nem választhatott valaki, mert nem volt a szakjának megfelelő végleges állás meghirdetve, de olyan helyzet is, hogy túl messzinek találta a pedagógus a települést, ahol oktathatott volna. Maradt meg többek között román, illetve magyar szakos, vallás-, fizika-kémia szakos tanári állás is. Pénteken még választhatnak A megmaradt 32 állás közül pénteken még válogathat olyan pedagógus, akinek megvan az erre feljogosító jegye, és más megyebeli központban vizsgázott, de ezzel a lehetőséggel kevesen szoktak élni. Az ezután üresen maradó végleges állásokat helyettesítőivé változtatják. A versenyvizsgára 328 helyettesítői állást hirdettek meg, ezek száma egészül ki a megmaradt és a közben esetlegesen felszabadult tisztségekkel. A helyettesítői állásokra hétfőn szervezik meg az elosztást, Csíkszeredában, a Segítő Mária Gimnázium dísztermében, 10 órától. Akkor azok választhatnak, akik ötös és hetes közötti jegyet értek el a versenyvizsgán, vagy hetes feletti jegyük van, de nem találtak végleges állást. A megyében a pedagógusi versenyvizsga keretében idén 508-an vizsgáztak érvényesen, 267 pedagógus hetes feletti, 169 ötös és hetes közötti jegyet ért el, a vizsgázók 14,14 százaléka nem írta meg az átmenő jegyet. R. Kiss Edit, Székelyhon.ro 2014. július 31.Balassa Zoltán búcsúsorai Dobos LászlóhozKedves László, ezekben az órákban búcsúznak Tőled mindazok, akik ismertek, szerettek és becsültek. Távollétükkel azok is, akik nem. Lélekben én is az előbbiek közé állok. Nem hallgathatom el, hogy lenne még számos kérdésem. Az elmúlt két évtizedben sok minden felgyülemlett, amit meg kellett volna beszélnünk csöndesen, egy pohár bor mellett, de már erre nem volt mód. Az egyre rohanóbb időben nincs megállás. Folytatódik a hajsza. Amikor legutóbb fölkerestelek, még elmondtad mindazt, amit 1956-ban tapasztaltál. Csak a neveket nem akartad elárulni. Csupán az zavart, hogy évekkel korábban másképp adtad elő nekem a történteket. Akkor azzal hárítottad el a szereplők megnevezését, hogy az kivégzés lenne. Ezt most már nem tudjuk tisztázni, hacsak valamilyen dokumentum nem kerül elő valahonnan. 1968-ban találkoztunk először, amikor miniszterként Prágába jöttél az Ady Endre Diákkör estjére. Ez a nagytalálkozó még a régi teremben zajlott. Nemrégiben jártam ott. Belestem az ablakon. Átalakították. Körbejártam az épületet, amit akkor sohasem tettem meg. Máig nem tudom miért. Azóta is gondolatban körbe járom találkozásainkat. Akkor lencsevégre kaptalak és fényképed bekerült a krónikába. Most napok óta keresem ezt a fotót, de sehol nem találom. Biztos akkor fog előbukkanni, amikor nem lesz rá szükségem. Arra emlékszem erről a látogatásodról, hogy Bredár Gyula megjegyezte, legalább van egy jól fizetett emberünk. Ezzel arra utalt, nem sok reményt fűz tevékenységedhez. El fognak lehetetleníteni. Sajnos, igaza volt. Menned kellett. A Te korosztályod nem sok esélyt kapott Európa keleti felén. Túl sok volt a kísértés és túl kevés a tisztességes alternatíva. Az ateista és bornírtan pöffeszkedő csehszlovák állam csonkításai mindenkit rokkanttá tettek. Még ma is érezni ennek hatását. 1956 és 1968 volt két fényes pillanat, mely rövid időre illúziókat engedett kergetni. Szerettük őket, kapaszkodtunk beléjük, mert szükségesek voltak a túlélésünkhöz. Azután sokáig eltűntél a közéletből. Nem tudtuk mi van Veled, de okát igen. Nem kellett erről sokat morfondírozni. Ha eszembe jut az akkori politikai garnitúra, rossz érzés fog el. Lenárt és Biľak, Svoboda és Husák, meg a többi percemberke, akiknek már nevét sem tudom. Lélekromboló világ. Gajdoló nemzetiség voltunk – írod egy helyütt. „Ábrándnak talán elég, valónak kevés. (...) Egy nagy közösség nem realizálhatja magát csak az énekben, csak a táncban. Műveltség kell, sokirányú műveltség. Gondolkodó nemzetiség kell, amely képes felismerni az élet állandóan változó helyzeteit, amely képes alkalmazkodni, amely képes beleszólni sorsának alakításába... Politikus nemzetiség kell..." Bizony kellene. Tudok egy érdekes királyhelmeci kalandodról. Valamikor a 80-as években ott aludtál az egyik szállodában, és megkérted a portást, senkit se tegyen szobádba. Reggel, mikor fölébredtél egy régi ismerősünk köszöntött a szoba másik kanapéjáról: „Jó reggelt író úr!" Ezt az emléket sem tudom hová tenni. Az illető meg mindmáig zavarja közéletünk vizeit. Amikor ezt a történetet elmondtam neki, nem mondott semmit, csak bámult rám. Azután különböző Csemadok rendezvényeken találkoztunk, és a gorbacsovi remények korszakában Királyhelmecen széles körben beszélgettünk. Ahogy egyik hősöd alámerült, ha hazajött, Te is így tetted. Te voltál a központ. Sok mindenről szó esett. Az egyik önmagával meghasonlott református lelkész őszintén bevallotta, fölöslegesnek érzi magát. Bezzeg a katolikus papok, ők legalább közvetítők ember és Isten között! Ezt kínos és lemondó hallgatás fogadta. Majd az egyik jelenlévő arról kezdett beszélni, hogy fia egyetemista társát teherbe ejtette. Mivel a lány szlovák volt, az apa azt szerette volna, ha a fiú ráveszi a lányt, menjen abortuszra és szakítsanak, de a fiú bölcsebb volt apjánál. Elmondta neki, ez mennyire veszélyes beavatkozás és nem kívánja kitenni ennek a lányt, hiszen nem biztos, hogy lehet majd azután gyereke. Elvette és ez lett az illető kedvenc menye. Megtanult magyarul és megígérte, a következő népszámláláskor már magyarnak fogja vallani magát. Arra szólítottad föl ezt az embert, hogy vonja le a szükséges következtetéseket ebből a történetből. Akkor egy kicsit úgy tekintettem Rád, mint a felvidéki magyar Gorbacsovra. Talán mások is. Tovább mi történt nem tudom. Azt már az idő elmosta. Ugyanúgy, mint a sok hivatalos tárgyalást, ülésezést, gyűlést... A film elszakadt. Azután a Szabad Újságnál eltöltött évek jutnak eszembe, melyeknek kurtán-furcsán lett végük. Ekkor is sok fura dolog történt. Erről sem beszéltünk soha. Pedig kellett volna! Közben jött a várva várt és mégis váratlanul betoppanó 1989, és nem tudtunk felnőni a pillanathoz. Sokan ott folytatták, ahol abbahagyták. Nem lettünk politikus nemzetiség, csak politizálgató. Te új lehetőségeket láttál, mint ahogy mindannyian. De nem sokáig. Most meg hirtelen arra döbbenek rá, hogy már csak emlékeimben élhetsz tovább. Nem tárcsázhatom a számot, mert már nem szólalsz meg a vonal végén. Odaátra nincs kapcsolat. Már azelőtt is sajátos csönd, magány vett körül. Emlékezem hát a jóízű beszélgetésekre és a tréfákra. Volt egy kedvenc vicced, amit többször is elmeséltettél velem. Még a könnyeid is kibuggyantak. A Beneš-dekrétumok ügye is sokat foglalkoztatott. Ki tudja, mikor veszik le magukról a szégyenbélyeget, melyet ránk sütöttek? Ezt Te nem élhetted meg. Távozásod napján született Gavrilo Princip, akinek gyilkos „jeladására" indult meg az első világháború és vezetett Közép-Európa véres feltrancsírozásához. Október 28-án születtél, azon a napon, mely Csehszlovákia hivatalos születésnapja volt. E két időpont lett a végzeted, hiszen a kétfarkú oroszlánra kapaszkodott parvenükkel kellett állandóan hadakoznod. Igaz, egy napon leszálltak róla, ám abban sem volt sok köszönet. Egyszer aztán kifakadtál: Mit vétettem, hogy most is ilyen emberekkel kell tárgyalnom!? Itt az 1989 előtti kreatúrákra utaltál. Kiderült, ezek reinkarnálódtak. Mint a rossz álomban, amelyben üldözőbe vesznek. Az eléd tornyosuló akadályon átugrasz, de mindhiába, az ismét előtted van és az üldözők egyre közelednek... Két sorsdöntő időpont. De az utóbbi napon leplezték le a New York-i Szabadságszobrot is. Valamikor az Amerikába érkezők ezt látták meg elsőként. Azóta ez a szimbólum is jócskán devalválódott. Ennyi egy ember? Dehogy. Leveszem könyveidet a polcról, beléjük lapozok. Rég tettem. A Hólepedőt 1984-ben dedikáltad. Az Egy szál ingben-t is akkor. A Földönfutókat is. Az egyikbe azt írtad: barátsággal, reménnyel. A következőben kötetedről szóló elismerő kritika bújik meg. E. Fehér Pál írta. Hát ezt biztos nem vetted dicséretnek! Hiszen ez az ember is egyike azoknak, akik átmentették magukat, és minden önvizsgálat nélkül távoztak. Egyik kötetedet így kezded: „Hamar felejtenek az emberek. Zavartalanul szépnek akarják látni életüket. A foltokról nem szívesen beszélnek, vagy ha tehetik, takarják: pedig vannak dolgok, amelyeknek jó ágyat kell vetni az emlékezetben." Egy másik köteted utolsó fejezetének címe Egyedül. Most már egyedül végzed a nagy utazást! Ennek a kötetnek utolsó sorait mintha erre az alkalomra írtad volna: „Elmegyek innen, jó lenne olyan vidéket találni, ahol nagyobbra nőnek az emberek, s megpróbálni egybeépíteni a követ a földdel, ahogy a hegy teszi." A következőben egy soron akad meg a szemem, mely így kiragadva az emberi élet rövidségére utal: „Ez csak átmenet, ezt te is tudod. Ez itt nem az örök élet." Amikor irodalmi pályádon indultál, messze voltak a csillagok. Most közeledsz hozzájuk. De nem tudom, eszedbe jut-e, Gyökössy Endre kérdése a csillagos éggel kapcsolatosan, hogy „ha ilyen szép a fonákja, milyen szép lehet odaát?" Te ezt most már tudod. Ahogy Márai írja valahol, a halottak bölcsebbek az élőknél. Búcsúzom Tőled, László, pihenj békében! Fogadjon be a szülőföld, melynek megtartásáért annyit küzdöttél. Én meg magamban és alkalomadtán tovább vitatkozom Veled azokról a kérdésekről, melyek mindannyiunknak annyira fontosak, hogy néha nem hagynak aludni! Balassa Zoltán, Felvidék.ma (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
