|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 635 találat | lapozás: 1-30 ... 571-600 | 601-630 | 631-635 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2015. augusztus 29.Őrizzük meg szép magyar nyelvünket125 éves Piski református temploma Templomuk felavatásának 125. évfordulójára emlékeznek meg a vasárnapi istentisztelet keretében a piskitelepi maroknyi magyar reformátusok. Vasúti városka Piski kicsi falu volt Déva és Szászváros között, a Sztrigy partján. A sors úgy hozta, hogy Bem tábornok ennek a pataknak a hídján vívta meg 1849. február 9-én győztes csatáját a császári seregek ellen. A faluval szembeni dombról irányította a csatát, itt mondta híressé vált szavait, hogy „ha ez a híd elvész, elveszett Erdély”. A falu ezután is élte mindennapi életét, amíg a Monarchiában be nem indult a vasút építése. A Budapestet Erdély déli részeivel összekötő vasútvonal megépítésére a Maros völgye látszott előnyösnek és természetesnek. 1864-ben a kormány elhatározta, és Aradtól kiindulva meg is kezdte a vasút építését. A vasútvonal mellé nagyszabású műhelyt is terveztek, ennek a Sárfalva és Piski falvak közötti puszta terület látszott a legalkalmasabbnak. Ettől számíthatjuk Piskitelep (vagy egyszerűen Piski) megalakulását, Bem apó csatájának faluját, pedig azóta nevezik Ópiskinek. A vasút építéséhez földmunkásokat a közeli falvakból toboroztak, mérnökök, építészek jöttek, lakások, munkásszállások épültek. 1868. szeptember közepén megérkezett az első gőzmozdony, végül az állomás impozáns épülete 1901–1902-ben készült el. A lakosság növekedése szükségessé tette az egyházi élet és az oktatás megszervezését. A vasútépítő vállalat szolgálati nyelve kizárólag német volt, csak 1873 után lett német-magyar. Ennek ellenére Piskitelepen kezdet óta szervezett magyar társadalmi és kulturális élet fejlődött ki. Iskola, EMKE-fiók, polgári olvasókör, betegsegélyző pénztár, és helyi fúvós zenekar alakult meg. A fiatalok a Rákóczi Ifjúsági egyesületben működtek a hazafiasság és jótékonyság terén, s 1909-ben megalakult a Piskii Vasutas Sport Egyesület, mely a már akkor jó nevű Kolozsvári Vasutas Sport Club ellen játszotta bemutatkozó labdarúgó-mérkőzését. Lelki gondozás református magyaroknak Az egyházközségek megszervezésére meglehetősen későn került sor, mivel a dévai és a közeli egyházközségek lelkészei szolgáltak be. Végül megalakult az önálló katolikus hitközség, később templomot is építettek. A protestánsok ügyét először Szőcs Sándor dévai református lelkész karolta fel, az istentiszteleteket az iskola egyik termében tartották. 1883-ban a beszolgáló lelkész prédikációja hatására Kirinyi Lajos 100 forintot tett le alapul templomépítésre. Ft. Szász Domokos református püspök rendszeres körlelkészi állást tervezett Petrozsény székhellyel, de végül Piskitelepet szemelte ki. Lelkésznek Juhász Izidort neveztetett ki, aki 1888. július 22-én tartotta meg beköszöntőjét. Templomhelyiségül a kocsijavító műhely szolgált, s azután rendszeressé váltak az istentiszteletek és az iskolai vallástanítás. Ft. Szász Domokos püspök az erdélyi református egyházkerület építkezési alapjából kieszközölt 16 000 forint hitelt, melyből Alpár Ignácz tervei szerint felépült a díszes templom és paplak a gróf Kuun László örökösei, gróf Kuun Géza és nővére Fáy Béláné szül. gróf Kuun Irén által ajándékozott 846 négyszögöl területen. Őfelsége Ferencz József király 150 forintot adományozott saját vagyonából a templom építéséhez. A templomot végül 1890. augusztus 30-án szentelte föl Szász Domokos püspök, számos lelkész és a közönség jelenlétében. Templom természeti és történelmi viharokban A templomnak kezdetben magas, csúcsban végződő tornya volt. Ezt egy nagy vihar ledöntötte, majd a hívek lelkes hozzájárulásából felépítették a mostani laposabb és alacsonyabb tornyot, kijavították a károkat, Fáy Béláné végrendeletében pedig 1000 koronát hagy az egyházközségre 1906-ban. Nagy veszteség érte a református egyházközséget (is) a trianoni békeszerződés, a második bécsi döntés és a világháború következtében. A kommunista hatalom idején magyar elemi oktatás egy darabig a református parókián működött négy összevont osztály formájában. Később teljesen megszűnt a magyar oktatás, a magyar gyerekek csak a közeli Déva iskoláiban tanulhattak anyanyelvűkön. Amikor megalakult a Magyar Népi Szövetség, Piski magyarsága ismét bekapcsolódott a kulturális életbe. Az énekkar és műkedvelő színjátszás megszervezésében aktív szerepet vállalt Gyenge Sámuel református lelkipásztor, valamint Serföző Ilona tanítónő. Később Albert István lelkész vállalta magára a kis magyar közösségben a magyar nyelv és kultúra ápolását. Emlékezzünk a Piskin szolgáló lelkészekre. Időrendi sorrendben a következők hirdették Isten Igéjét a templomban, kereszteltek, eskettek, temettek, becsülettel helytálltak, ápolták a magyar nyelvet, tartották a hitet híveikben: Juhász Izidor 1889–1932, Gazda Lajos 1933–1946, Gyenge Sámuel 1946–1971, Fogarasi István 1972–1974, Muntyán János 1974–1975 (beszolgáló lelkész), Albert István 1976-tól. Emlékezzünk tisztelettel és szeretettel rájuk, ne feledjük, amire tanítottak, habár igen megfogyva, de maradjunk meg ezentúl is magyaroknak, reformátusoknak. Ortenszkyné Gyenge Ildikó Nyugati Jelen (Arad) 2015. augusztus 29.A „lámpagyújtogató” élete képekben és versbenReményik Sándor születésének 125. évfordulójára Augusztus 30-án 125 éve annak, hogy Kolozsvár belvárosában, a Tholdalaghy-házban megszületett Reményik Sándor, a költő. Édesanyja Brecz Mária, édesapja Reményik Károly, Kolozsvár főépítésze, az Egyetem, az Egyetemi Könyvtár, a Klinikák kivitelezője. Reményik a kolozsvári Református Kollégium végzettje, tanulmányait a jogi karon folytatja, de nem fejezi be. Első kötete, a Fagyöngyök 1916-ban jelent meg, ettől kezdve folyamatosan közöl. A Pásztortűz c. irodalmi folyóirat főszerkesztője. A két világháború közötti erdélyi magyar líra egyik legismertebb alakja volt. Magányos ember. Húga családjával Budapesten lakik. Reményik öreg szüleivel, idős nagynénjével és nagybátyjával együtt az óvári Szentlélek (ma: Virgil Fulicea) utcában és a Hója alatti, Donát-úti tornyos villában. Támogatja őket, amennyiben törékeny egészsége és gyenge idegállapota engedi. Sokat tartózkodik Nagyváradon, Budapesten és Pécsett gyógykezelésen. Szenvedélyes szeretettel ragaszkodik városához, Erdély hegyeihez és a „vadvizekhez”. Eredj, ha tudsz – én maradok – vallja és teszi – marad 1941 októberében bekövetkezett haláláig. A Házsongárdi temetőben van eltemetve, furcsa véletlen folytán barátai, Mannsberg Arvéd és Lám Béla közelében. Járjuk be Kolozsvárt Reményik szemével, idézzük fel azokat a gondolatokat, érzéseket és hangulatokat, amiket városunk ébresztett a költőben. A halál gondolata foglalkoztatta Reményiket, hitt a gondolat és a költészet erejében HANTZ LÁM IRÉN Szabadság (Kolozsvár) 2015. augusztus 30.Mindenét odaadja a csángóA legfiatalabb generációnak már nem éri meg magyarul tanulni Csángóföldön. Erdély szívében azonban még élnek olyan emberek, akik ezt szívügyüknek tekintik a körülmények dacára. Magyarfaluba, az „elférfiatlanodott" településre személyesen vitte el adományait két héttel ezelőtt a „Csak tiszta forrásból" elnevezésű magyarországi csoport. Sírva jöttek ki a Magyarországról érkező pedagógusok a magyarfalusi magyar „iskolából" tavaly nyáron, amikor adományt vittek az ott élő, magyarul tanuló gyermekeknek. A 120 gyerekre nagyjából 16 négyzetméternyi hely jutott... Misszió: a magyar nyelv megmentése Mivel a segítség folyamatosan jól jön, a csoport idén augusztus elején is ellátogatott a csángó településre, ahova ruhaneműt, játékokat, tanszereket, tartós élelmiszereket vittek. Nem kellett sokat beszélnie Magyarfalu két tanítójának, a házaspár Kiss Csabának és Annamáriának, hogy rádöbbenjenek a „Csak tiszta forrásból" nevű csoport tagjai: a lehető legjobb kezekbe adhatják át személyesen adományaikat. A két fiatal a brassói egyetemen végzett, és küldetésének érezte, hogy az eldugott kis településen nemcsak a moldvai csángó magyar hagyományokat ápolja, hanem szeretett anyanyelvünkön tanítsák az ottani gyermekeket, akik román iskolába járnak, az archaikus magyar nyelvet pedig egyre ritkábban hallják. – Hogyhogy nem látok férfiakat? – kérdezem Csabától, amikor a csoport 6. útjához csatlakozva, háromnapi kirándulás, buszozás, történelmi emlékezés után megérkezünk a zsákfaluba. – Külföldön dolgoznak: Kongóban és Új-Guineában kapnak legalább munkát, és keresnek egy kis pénzt... 10 havonta járnak haza. A gyerekek 14 éves korukig tanulnak, aztán a szülői háznál segédkeznek, megtermelik, amit megesznek, illetve a jószágokkal foglalkoznak, cserekereskednek – meséli a tanító, aki párjával elhatározta, tesznek azért, hogy Romániában ne vesszen el a magyar szó. Harc az élhetőbb körülményekért A múlt évben még piciny házuk „nappalijában", egy körülbelül 16 négyzetméternyi területű helyiségben próbálták a 120 gyermek oktatását lelkiismerettel végezni. A „tanteremből" egyenesen a még kisebb hálószobájuk nyílt. A ház mellett elkezdődött az iskola építése, de a magyar kormánytól kapott előzetes ígéretek ellenére az anyagi támogatás elmaradt. A csoport a nyíregyházi Apáczai Csere János gyakorlóiskola igazgatójával, Andó Károllyal az élén akkor a döbbenettől előbb letaglózva, majd motiválva azonnal lobbizni kezdett az élhetőbb körülményekért. Ennek hatására az óvoda régi épületét megkapta a két tanító, így nagyobb hely áll rendelkezésükre. Cserébe Annamáriának minimális illeték fejében kellett tanítania a román iskolában. De megérte: idén már abba az épületbe vitte az iskola nyugdíjazott pedagógusa, dr. Kanyuk Jánosné kezdeményezésére alakult, általa vezetett és azóta az ország többi részéből érkezőkkel is kiegészült csoport az adományokat, és láncban állva, kézből kézbe adva juttatták el azokat a buszból a tanterembe. Tiszta szívvel, szeretettel A gyönyörűen hímzett ruhákba öltözött alsós gyermekek teljes szívüket és lelküket nekünk adva énekeltek, táncoltak és szavaltak hálájuk jeléül, majd meglepetésként szekérrel romantikus erdei úton át a nagyobb fiúk felvittek a hegycsúcsra. Mindenre számítottunk, csak arra nem, hogy a hegytetőn, amely már a világ pereméhez volt hasonlatos, friss, hideg vízzel, pálinkával és még meleg túrós pitével vár Annamari bennünket, így egészíti ki a természet adta varázslatot. A csángók rendkívül vendégszeretők. Szállásadóink is falubeliek voltak. Lina néninél pujpuj (kukorica), gyümölcsfák, padlidzsáni (padlizsán), sőt, eper is volt, ami „kétsze’ csinyál egy esztendőn" (májusban és augusztusban is terem – a szerk.). De az árnyékszék az udvaron, fürdőszoba pedig egyáltalán nem volt a házban. Sokan a faluban télen a havat a házban felolvasztva, melegítve tisztálkodnak. – Mosmicsinájjak, van csap a házban, de víz nem gyün belűle – szabadkozott a néni –, gyűjjenek, elkísérem magokat a lyányomhoz moskolódni (fürdeni, mosakodni)! Sérüljenek (forduljanak) balra, ha kilépnek a kapun. A lyányomnak van két gyerekecskéje, legalább azokat is megösmerik. A 3 és 10 éves „gyerekecske" értette ugyan a magyar szót, de nem igazán akartak vagy tudtak megszólalni. „Nem külföldre jöttek, hanem haza" – Van olyan gyermek, akit nem járatnak magyar iskolába – mondta Csaba. – Mi azért tesszük a dolgunkat. Ajánlottak Bákóban (Bacau) tanítói állást mindkettőnknek szolgálati, fürdőszobás lakással. Nagyon csábító volt az ajánlat, 2 szoba és fürdőszoba, de amint a „gyermekeinkre" gondoltunk, rájöttünk: a luxus nem ér annyit, hogy itt hagyjuk őket – teszi hozzá Annamari. Elképesztő, hogy ilyen is létezik, de nem csak e két lelkes fiatal ejtette ámulatba a csoport tagjait. Székelyföldön keresztülhaladva a tordai sóbánya idegenvezetője, Attila megható, a magyarságról szóló saját versével búcsúzott el tőlünk, és egy mondattal: „ne feledjék, nem külföldre jöttek, hanem haza". A sepsiszentgyörgyi székely múzeum idegenvezetője minden kérdésünkre maximális szakmai tudással és alázattal válaszolt. A Gyimesben található hegytetőn, Áldomáspatakán nemcsak a friss levegőbe, egy helyi 68 éves asszony saját készítésű sajtjába is beleharaphattunk. Az erdélyiek szorgalmát a rendben tartott hegyoldalak, erdők bizonyítják. Kedvességük őszinte és szívből jövő volt. Nemcsak hallottunk róla, hanem saját bőrünkön tapasztaltuk: „mindenét odaadja a csángó". Balmaz Ágnes delmagyar.hu / Délmagyarország napilap Erdély.ma 2015. augusztus 30.Igen. A székelyek1999 nyarán a szentegyházai (Vlăhiţa) középiskola érettségiztető bizottságába osztottak be. Emlékszem, pokoli hőség volt, az első reggeli csíkszeredai busszal indultunk és az országúton szálltunk le, ahonnan gyalog kellett bemenni a helyi középiskolába. Csend ült a mezőn és a házakon, melyek kapuit minden alkalommal megcsodáltam, még ha tizedszerre láttam is azokat. Mindig lenyűgöztek a kapuk, a székelyeké pedig különösképpen. Megpróbáltam megérteni a népművészek türelmét és szép iránti szeretetét és főleg a tulajdonosok ragaszkodását, akiknek a régi kapukon túl szép és korszerűen felszerelt portáik voltak. És átjárt annak az érzése, ahogy a gyökerek mélyre nyúlnak egy ott lakók keze nyomát magán viselő térségben: nagy kapuk a házaknál és a szívekben, melyeken csak akkor és azután léphettél be, ha kívül hagytad a gonoszságot. A középiskola ódon és hűvös épülete komoran és némán fogadott minket. Az igazgató viszony széles mosollyal és izgatottan várt a bejáratnál. Igen, izgatottan. Román tannyelvű iskolákból érkezett román felmérők voltunk egy egynyelvű településen. A forró kávé alaposan felébresztett minket és feloldotta félszeg hallgatásunkat. – Tudják, a gyermekeink elég keveset beszélnek románul. Tanulnak, igyekeznek tanulni, de nagyon nehéz… Pedig nagyon jó tanárnőnk van. – Tudjuk… Tudtuk. A megyében eltöltött két év olyan helyzettel szembesített, melyről a hegyeken túl nem tudtam és nem is volt módom megérteni. Elismerem, hogy ugyanazokkal az előítéletekkel érkeztem, melyek lebontásával most egy ideje foglalkozom: „hogyan élhetsz úgy egy országban, hogy nem beszéled jól a nyelvét?” Akkor nem tudtam, hogy vannak egynyelvű térségek, mint ahogy ezt sokan most, annyi év óta sem akarják elismerni. Maga a vizsga 9 órakor kezdődött. Monoton volt. Mint az ottani vizsgák többsége. Bemagolt és felmondott irodalmimű-kommentárok, szövegértési és válaszolási nehézségek, nyelvtani hibák és kifejezési nehézségek… De sok komolyság és akarat. Őszinte és nyílt, szemtől szembe tekintetek. Ez volt az egyik első alkalom, amikor sajnáltam, hogy nem tudok magyarul és nem vagyok képes más szinten, a vizsga kereteiből kilépve beszélgetni az előttem álló gyermekekkel, hogy megismerjem az álmaikat, a reményeiket, a félelmeiket… A jegyek 6 és 7 között váltakoztak. Boldogan távoztak, mert átmentek, megköszönték, a folyosóról pedig az öröm másfajta hangjai is behallatszottak. Másnap egy esti tagozatos osztályt kellett felmérnünk. Mindnyájan dolgoztak, voltak köztük családosok, gyermekesek, gondokkal, felelősségekkel. Jobban beszéltek, mint az előző napiak. Lehet, hogy nem bántak ugyanolyan jól a szakkifejezésekkel, de látható volt, hogy értik és tudják, mit mondanak. Kérdően néztem az igazgatóra. Azonnal jött a válasz. – Román a tanárnő. Olténiai. – Tényleg? Nem tudtam, hogy Szentegyházának román romántanára van. – Igeeen! Rendkívüli ember. Nem oktat, hanem a lelkét osztja meg a diákokkal. Folytattuk a felmérést. Egy fiú áll előttünk, aki elámít az A szerelem utolsó, a háború első éjszakája (Camil Petrescu regénye – E-RS) női szereplőjének pszichológiai elemzésével. Csaknem negyedórányi szabad beszéd után pedig, lezárásként azt mondja, hogy Elára hasonlítok. Nevetni kezdtem. – És ezt így, vizsga közben mondod nekem? – Miért ne? Ez jön le önről. Meleg mosolya, rendkívüli önbizalma volt és irigylésre méltó ügyességgel bánt a román nyelvvel. Az üres ellenőrzőre és a személyire nézek. Látom a kollégám, a megye egyik legszigorúbb tanárnőjének az elégedett mosolyát. – Gratulálok Nándor! Teljes szívemből tízest adok, sok sikert a továbbiakban! – Én is – hallom a jobbomról. – Köszönöm! – Mi köszönjük az akaratnak és a komolyságnak ezt a rendkívüli bemutatóját! Szárnyalva távozott. Délután 4 körül belép egy hölgy, aki nagyjából ugyanolyan korú lehetett, mint az édesanyám. Tisztességesen felöltözve, komolyan, átnyújtja a személyijét, húz egy tételt, mosolyog, megmondja a számát, elvesz egy papírlapot a piszkozat számára és beül az egyik padba. Egyetlen szót sem írt le az alatt a csaknem egy óra alatt, amíg az előtte lévők vizsgáztak. Néha mosolygott a többiek válaszain. Megnézem a személyijét. 50 éves volt. Ő kerül sorra. Eminescu. Szabadon beszél, nyugodtan. Félbeszakítom, kérdéseket teszek fel neki, a válaszok alaposak, terjedelmesek. – Mi késztetett arra, hogy elvégezd az esti tagozatot? – Le akartam érettségizni. Postai alkalmazott vagyok. Fiatal koromban más volt a helyzet, más idők voltak. De szeretek és mindig is szerettem tanulni. A román pedig az egyik kedvenc tantárgyam volt, sok könyvet olvastam román nyelven, főleg most, ezzel a tanárnővel… Úgy hiszem, a felnőtt ész másképp fogja fel az irodalmi üzenetet. Ez volt a második tízesem. Teljes szívemből. Meg akartam ismerni azt a fantasztikus tanárnőt aki – furcsa módon – egyáltalán nem jelent meg a vizsgák alatt. Miután az utolsó két diákot is levizsgáztattuk és véget ért a román nyelv- és irodalom-vizsga, az ajtó lassan kinyílt és egy mosolygó arc kukkantott be. Még most is beleborzongok, amikor felidézem. Ő volt. Meleg tekintet és mosoly, egy karra támaszkodva. Nehezen mozgott. Nagyon nehezen. És egy végtelen szeretet arra késztetett, hogy felálljak és átöleljem ezt a rendkívüli személyt, akit először láttam életemben, de aki az első lépésével azonnal a lelkembe jutott. Úgy beszélgettünk ott hármasban, mintha egész életünkben ismertük volna egymást. Nem beszélt a betegségéről, nem beszélt arról, hogy számára igazi kaland eljutni az iskoláig. A gyermekekről beszélt, a tanrend és a térség sajátosságai miatti oktatási nehézségeiről, véleményt cseréltünk, mindenfélékről beszéltünk. Egyesek a társadalom parazitáinak tartják a tanárokat. Mások szolgáknak. Megint mások viszont a nekik kijáró helyet biztosítják nekik, úgy a társadalomban, mint ahogy a saját életükben is. Ha ezt az embert nem EMBEREK vették volna körül, akkor valószínűleg most kerekesszékben ülne. Sokszor gondolok arra, hogy van egyfajta törvényszerűség, mely szerint sorsod beteljesedéséhez életed során bizonyos időket, helyeket és embereket meg kell érned/ismerned. Ezt a tanárnőt, egy Székelyföldön élő románt a közösség azért szerette és tisztelte, amit a gyermekekért tett, azért a jóságáért és elhivatottságáért, mellyel a szolgálatukba állította széleskörű ismereteit és szakma iránti szeretetét. Egy tanár esetében anyagiakról beszélni… Ha valamiről le kell mondanunk, mert a fizetésből nem futja rá, akkor ebben a sorrendben tesszük: ennivaló, ruházat és egészség. Bonyolult műtétre és csípőműtétre volt szüksége, melyet nem fizetett az egészségbiztosító. Betegsége napról napra súlyosbodott, és akik léptek, azok a helyiek voltak, az igazgató kezdeményezésére az egész közösség kivette a részét. Összegyűjtötték a szükséges összeget. Egy életet meg kellett menteni a leépüléstől, egy embert pedig újra talpra kellett állítani, mert közéjük tartozott. Igen, a székelyek. Azok, akik Szentegyházán, ebben a hajdanán bányászattal foglalkozó, a Csík és Udvarhely közötti dombok közé vetett városkában élnek. Az ottaniak tudnak emberekként viselkedni, az egészség, meg a felebarátok iránti szeret esetében pedig, nem mérlegelnek sem születési hely, sem név, sem anyanyelv szerint. Csak lelkekben mérnek, melyek összefognak, hogy jót tegyenek más lelkekkel. A műtétet Marosvásárhelyen végezte el egy szintén magyar orvos (Bálint Andor), egyike a legjobbaknak, akinek volt bátorsága megtenni azt, amire mások határozott NEM-et mondtak volna. Nem volt túl sok esély a meggyógyulásra, de nem volt teljesen reménytelen sem. A műtét napján a középiskolában nem tartottak órákat. Mindenki, diákok és tanárok egyaránt, érte és az egészségéért imádkozott. Erősen, mosolygósan, olyan csupa szív és lélekként akarták visszakapni, amilyennek ismerték. És úgy tűnik, valaki meghallotta a tiszta lelkekből érkező imádságot. A műtét sikerült és még az orvosok is elsírták magukat, amikor először el tudott indulni a saját lábán. Visszatért az iskolába, ahol elárasztották virágokkal és szeretettel. Amikor pedig az igazgató, az iskola lelke meglátta, hogy talpon állva ír a táblára, ki kellett menjen az osztályteremből, hogy szabad utat engedhessen az öröm és a teljesített erkölcsi kötelesség legőszintébb könnyeinek. Sok év óta ma újra beszéltem telefonon a tanárnővel. Szívem újra tele lett az iránta és a hely, az ottani emberek iránt érzett szeretettel, akiket több ezer kilométerről is véglegesen a lelkembe zártam. Nem fogok neveket írni, de bárki, aki megfordul a szentegyházai középiskolában, vagy a településen ismerni fogja egy olyan ember történetét, aki elhozza a magyar gyermekek közzé a román nyelv szépségét, a költészet érzékenységét és az őt végleg örökbe fogadók iránti szeretetből és hálából született mosolyt. És arra gondolok, hogy egy adott pillanatban mindnyájunk megtalálja a maga célját és helyét. Az igazi emberek névtelenek, csak lélekkel és az emberiesség azokkal az íratlan szabályaival rendelkeznek, melyek a politikai irányzattól, az évtizedek során elültetett sztereotípiáktól, vagy előítéletektől függetlenül működnek. Florina Vaipan (Botosány/Botoşani) eurocom.wordpress.com / corbiialbi.ro Erdély.ma 2015. augusztus 30.Szemet szúrt az udvarhelyi kétnyelvűségKözel egy éve szolgálatban van, érkezésekor be is mutatták a székelyudvarhelyi helyi rendőrség Dacia Dusterjét, mégsem volt olyan híres, mint amilyenné a napokban vált. Történt ugyanis, hogy a szélsőséges kirohanásairól ismert Bogdan Diaconu román parlamenti képviselő felfedezte magának a gépjárművet, pontosabban annak kétnyelvű feliratozását. Felháborodásának hangot is adott a Facebook közösségi oldalon, ahol szép számban talált követőkre. Akadtak viszont olyanok is, akik szerint a lehető legtermészetesebb és törvényes a többnyelvű autófeliratozás. Törvényben tiltaná be a magyar feliratok használatát Romániában Bogdan Diaconu, az Egyesült Románia Párt (PRU) alapítója, parlamenti képviselő. A honatyában azt követően fogalmazódott meg egy ilyen jellegű kezdeményezés szükségessége, hogy a Facebook közösségi oldalon nagy felháborodást és vitát váltott ki egy, a székelyudvarhelyi helyi rendőrség autójáról készült fotó, melyen a „Helyi Rendőrség Székelyudvarhely” magyar felirat olvasható. „A székelyudvarhelyi helyi rendőrség gépkocsiját látva az az érzésed támad, hogy Magyarországon vagy. Pedig nem, ez egy romániai intézmény gépkocsija, román területen. Így már nem mehet tovább!” – a magyarellenes kirohanásairól ismert fiatal politikus ezzel a bejegyzéssel osztotta meg a fotót, melyet példáját követve több mint 13 ezren tettek közzé üzenőfalukon. A több száz hozzászóló Diaconuhoz hasonlóan sérelmezi, hogy egyesek elfelejtik, hogy milyen országban élnek, illetve van, aki azt is felveti, hogy a város polgármesterét, illetve a helyi rendőrség vezetőjét le kellene tartóztatni és elítélni a magyar nyelvű feliratozás miatt. A szélsőséges politikus egyes követői úgy vélik, hogy egy magyar feliratozású rendőrségi jármű nem számíthat hatósági autónak Romániában, ezért szerintük meg sem kellene állni, ha az ebben tartózkodó rendőrök arra intenének. A szitokszavaktól és gyalázkodásoktól sem mentes hozzászólások azt követően sem csitulnak, hogy egyes – többnyire magyar nemzetiségű – hozzászólók a gépkocsi másik oldaláról készült fotót is megmutatják, melyen immár román nyelven olvasható a felirat, illetve számos példát hoznak fel európai országokból, ahol a kisebbségek nyelvén is feliratozva van a hatósági jármű. Sőt, Diaconu egyes követői már odáig mentek, hogy a magyar nyelv használatának a betiltását követelték, így egészítve ki a képviselő által felvetett és szimpatizánsai körében „közvitára” bocsátott törvényjavaslatot. A szélsőséges politikus által megosztott fotó történetét a román központi sajtó is átvette, többsége a B1 tévécsatornára hivatkozva, ahol Diaconu élő adásban adhatott hangot felháborodásának. Míg a sajtóorgánumok zöme rácsodálkozva, a „hihetetlen” címszó alatt tárgyalta a témát, a realitatea.net hírportál arra is emlékeztet, hogy a közigazgatási törvény értelmében azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot, megengedett a kisebbségi nyelvhasználat. Az inkriminált fotó nem mindenkinél ért el hasonló hatást, a témában a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Remus Cernea független parlamenti képviselő rámutat, neki a képet látva az a megnyugtató érzése támad, hogy „egy civilizált, európai országban élek, ahol látható és nemzetközi szinten is elismert erőfeszítéseket tesznek a kisebbségek jogainak tiszteletben tartása érdekében”. Természetes és törvényes, hogy egy olyan városban, ahol számottevő a kisebbségek számaránya, ezek nyelvét is használják a közigazgatásban, emlékeztet Cernea, rámutatva, hogy ebben csak a „gyűlölet apostolai”, a másságot kifogásolók találnak kivetni valót. „Egy ilyen attitűd veszélyes, demokráciaellenes és nem vezethet máshoz, mint ellenségeskedéshez, feszültséghez, az előítéletek és az ésszerűtlen gyanúsítgatás állandósulásához” – véli közleményében Cernea, hangsúlyozva, hogy egy demokratikus államban az emberek közötti különbségek gazdagítják a társadalmat, nem pedig fordítva. „Nem, a mi országunk nem lehet a nacionalisták, sovének, szélsőségesek, és ezek propagandájának prédája!” – zárja közleményét Remus Cernea, arra szólítva a demokratikus értékek elkötelezettjeit, hogy határolódjanak el a Diaconu-féle szélsőséges megnyilvánulásoktól. A hatályban lévő törvények értelmében jártak el, amikor a helyi rendőrség szolgálati autójára magyarul is felírták az intézmény nevét, hangsúlyozta szerkesztőségünknek László Szabolcs, az udvarhelyi helyi rendőrség vezetője. „A 2001/215-ös törvény kimondja, hogy azokon a romániai településeken, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot, a közérdekű feliratok (utcanévtáblák, intézmények nevei stb.) kétnyelvűek lehetnek. Sőt, egy strasbourgi szabvány határozotton előírja, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbség létszáma ezt indokolttá teszi és a lakosságnak igénye van rá, kötelező a kétnyelvű feliratok használata” – sorolta az illetékes. Hangsúlyozta, Székelyudvarhelyen a magyar anyanyelvű lakosság a város 95–96 százalékát teszi ki, így magától értődő volt, hogy egy, a köz szolgálatában álló intézmény szolgálati járművére magyarul is felkerül az intézmény neve. Egyébként a Helyi rendőrség felirat csupán a jármű egyik oldalán szerepel, a másik oldalon, illetve az autó első és hátsó részén román nyelven olvasható ugyanez. „Az ügy nyomán vissza kell térnünk és alaposan át kell néznünk a törvényeket, hogy annak minden szavát betarthassuk. Amennyiben szükséges, az autó mind a négy oldalára magyarul is felírjuk az intézmény nevét” – szögezte le László Szabolcs. Kovács Eszter, Pap Melinda Erdély.ma 2015. augusztus 30.„Marosvásárhely éppen csak túlél”Kolozsváron egyre több a befektető, Szebenben egyre több a turista, Marosvásárhely éppen csak túlél, elkerülik a befektetők, gyenge az idegenforgalma – miért van ez így? – erről tartottak kerekasztal-beszélgetést Marosvásárhely, a város, amely túlél címmel a Vásárhelyi Forgatag keretében. Jakab István vállalkozó, a Clinilab igazgatója, Albert Attila, a Bioeel gyógyszergyár igazgatója, Dan Mașca vállalkozó, Radu Bălaș újságíró, vállalkozó vitázott arról a Borudvarban, hogy miért tart ott gazdaságilag Marosvásárhely, ahol tart, mi ennek a magyarázata és melyek a lehetőségei a változásnak. A beszélgetést Cora Muntean újságíró moderálta. A régióban nagyon alulmarad gazdasági és társadalmi szempontból is, úgy tűnik, hogy évek óta a középszerűség útján jár Marosvásárhely, amelynek több oka is van – derült ki a beszélgetésből, amelynek volt egy román-magyar vetülete is. Albert Attila a nemzeti kisebbségek, azon belül is a magyarság fogyására hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy amikor iskolába járt, német iskolatársai is voltak, de ma már nincsenek németek Marosvásárhelyen. Az 1989-es forradalom előtt a vásárhelyi lakosság 55 százaléka magyar volt, most ez 45 százalékra csökkent. „Meg szoktak nyugtatni, hogy a románok közül is sokan elvándorolnak” – fogalmazott. Kifejtette, miért rossz a gazdasági helyzetre nézve, ha a kisebbségi közösség tagjai elhagyják az országot, és hogyan lehetne meggyőzni a fiatalokat, hogy maradjanak itthon. Azért, mert nincsenek beruházások, a helyieket okolta a vállalkozó, és egy példát hozott fel arra, hogy kezdeményezni bárhol lehetséges, az adottságokat ki kell használni. Például Svájcban sízés közben egy pohár bort akart inni a hegy tetején, és megkapta a pohár borát. Egyfajta bor volt csupán, az igaz, de létezett, mert valakinek érdeke volt, hogy ott is kiszolgálja a turistákat. Radu Bălaș szerint a magyarok nem voltak itt leigázva, kifosztva, sokkal inkább gazdasági okokból távoztak, a legtöbben Magyarországra, mert nem kellett elsajátítaniuk egy idegen nyelvet, és mert ott jobbak voltak a gazdasági lehetőségek. A vállalkozó beszélt a városvezetés hiányos gazdasági stratégiájáról, a közpénzekről, amelyeket nem célszerűen használ. Például a sok úgynevezett ingyen koncertet is a helyi adófizetők pénzéből szervezik. „Magyarok és románok egyformán lelkesednek, amikor egy ingyen koncerten vehetnek részt. Ha tíz lejt kérne a szervező, azt már nehezményeznék” – tette hozzá. A statisztikai adatok szerint Maros megye a harmadik helyen áll Romániában, ami a turisták számát illeti, de ez Segesvárnak és Szovátának köszönhető. „Marosvásárhelyen húsz éve csak szobrokat állítanak, mert csak ennyi eszük van a magyaroknak és a románoknak is. A románok körében már nagy a krízis, ha egy újabb magyar kezdeményezésre egy román szoborral kell előhozakodniuk” – magyarázta Dan Mașca, aki szerint ezek a szobrok nem érdeklik sem a német, sem a japán turistákat, csak a helyieknek fontosak. Antal Erika Székelyhon.ro 2015. augusztus 30.A román–magyar kapcsolatokról beszélgettekMarosvásárhelyen két közösség él egymás mellett úgy, hogy csak akkor érintkezik, amikor az elkerülhetetlen: munkahelyen és hivatalokban. Erről beszélgettek a Vásárhelyi Forgatag Borudvarában szervezett kerekasztal-beszélgetésen románok és magyarok. Többségi nemzet soha nem vonult utcára azért, hogy jogokat követeljen a kisebbség számára. Azért viszont igen, hogy a kisebbséggel szemben megvédje saját jogait – hangzott el a kerekasztal-beszélgetésen. Kós Anna, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem dékánja arról beszélt, hogy amióta hatalmi harcok léteznek az emberiség történetében, akik hatalmon vannak, megpróbálják saját arculatukra formálni a többieket is. Biológiai szempontból pedig egy olyan ősi ösztön él az emberben, ami a mástól való tartózkodás, idegenkedés ösztöne. Az viszont tudatosan ellenőrizhető és kordában tartható. A szinkrontolmács segítségével zajlott beszélgetésre Skype-on bejelentkezezett Lucian Mândruță újságíró, az asztalnál pedig ott ült egymás mellett Kós Anna, Novák Zoltán történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi kihelyezett részlegének munkatársa, Labancz Dávid, a Művészeti Egyetem hallgatója, Lucian Săcălean, a Petru Maior Egyetem tanára, Aurel Lazăr egyetemi hallgató és a beszélgetést moderáló Lázok Klára történész, a Teleki-Bolyai Könyvtár vezetője. A beszélgetőtársak arra próbáltak választ találni, hogy mióta létezik ez a szinte lebonthatatlannak tűnő fal a románok és magyarok között, esetleg mindig is létezett? Miért van az, hogy a pragmatikus dolgok kezelhetőek, működnek, az elviekkel pedig nem szabad foglalkozni, mert ott szinte azonnal kialakulnak a nézeteltérések, és egymásnak feszül a két közösség? Klaus Johannis államelnök kijelentésére, miszerint ő német származású román, Kós Anna így reagált: ő „magyar származású magyar nemzetiségű magyar” és a többség, aki jelen van a beszélgetésen szintén az, és mind tud románul. A román származású román nemzetiségű románok viszont nem tudnak magyarul. Az anyanyelven való tanulás alapvető joga mindenkinek, erről beszélni sem kellene, ám amikor ez az igény megfogalmazódik a magyarság részéről, a románok minden alkalommal provokációként élik meg – mondta Lucian Săcălean, aki szerint a két közösség arra van ítélve, hogy együtt éljen. Nap mint nap ugyanazokról a hírekről olvasnak, ugyanolyan az életszínvonaluk, egyformán tekintgetnek Nyugat felé, vágyakoznak a jobb élet után, mégis létezik a kerítés közöttük, amiről nem lehet tudni azt sem, hogy kik építették fel, vagy hogy mindig létezett-e. Antal Erika Székelyhon.ro 2015. augusztus 30.Barátság tábor NagyszalontánA nagyszalontai Magyar Ház számos nyári tábornak adott otthon. Az RMDSZ tulajdonában lévő székházban a hétvégén ért véget az amelyben a román gyerekeket tanították magyarul. Az RMDSZ nagyszalontai szervezet néhány hete nagy érdeklődéssel szervezte meg azt az egy hetes kisdiák tábort mely céljául tűzte ki, hogy a magyar gyerekek megtanuljanak románul. Most a románokra került a sor és Tóth Zsuzsanna óvónő vezetésével azon fáradoztak, hogy a magyar nyelv elsajátítására kerüljön a hangsúly. A szervezők úgy vélik, hogy a román közösségek minél inkább meg kéne ismerjék a magyar kultúrát, mert valójában csak akkor lehet együttélésről, barátságról beszélni. Amíg csak a magyarok ismerik a román nemzet irodalmát, érzésvilágát addig csak a mi értékeink feladásával jöhet létre tartós kapcsolat. Ezért is fontos, hogy a román gyerekek megtanuljanak magyarul. Tóth Zsuzsanna, nyugalmazott vezetőóvónő jól összefogva, a tőle megszokott alapossággal szervezte meg az egy hetes tábort. Az első napokban az lapokra került a hangsúly. A gyerekek elsajátították az évszakokat és más mindennapi tudnivalót. Sort került majd a színekre és később a mondókákra, Csütörtökön Struber Éva óvónő már magyar néptáncra tanította a román gyerekeket. Az egész hetes foglalkozáson Török László polgármester is meglátogatta a gyerekeket aki örömmel tapasztalta, hogy több pedagógus, így Guias Éva, Bereczki Magdolna és Nica Katalin is bekapcsolódott a tábor levezetésébe. Az egy hetes foglalkozás végén a kisdiákok örömmel mutattál be szüleik előtt, hogy mit is sajátítottak el a “tanfolyam” ideje alatt. Őket is köszöntötte Sárközi Sándor, megyei tanácsos, aki az RMDSZ nevében kiemelte, hogy fontos az önálló kultúránk, identitásunk megtartása mellett, hogy megismerjük egymás nyelvét is a sajátunk feladás nélkül. Ennek aktualitását az is adja, hogy Nagyszalontán is számos vegyes házasság köttetik. Ha a házaspár magyar tagja nem adja fel gyökereit és majdani gyermekeit magyar iskolába járatja és elülteti benne a magyar identitást, akkor megtartható az egyensúly. Ez lenne az ideális s talán ez is beleérthető a tábor szellemiségébe. Szatmári Katalin erdon.ro 2015. augusztus 30.Tanítót keres az óradnai magyar közösségTizenkét magyar óvodás és hét kisiskolás várja az óvó és a tanító nénit vagy bácsit a Beszterce-Naszód megyei Óradnán. Két állás, szolgálati lakással és a helyi, maroknyi magyarság támogatásával megtoldva – olvasható a Kolozsvári Rádió honlapján. A Kolozsvári Rádió riportjában azt is elmondják, a tanítónak a fakultatív magyar órákat is vállalnia kellene, mert vannak román anyanyelvűek is (elsősorban vegyes házasságokból születettek), akik szívesen megtanulnának magyarul. „Lehet fiatal, vagy nyugdíjas, csak tudjon magyarul és románul. Ez utóbbi ismerete nélkül aligha boldogulna, Óradnán ma már nagyon kevesen beszélnek magyarul” – tájékoztat a rádiós riporter, idézve Décsei Attilát, a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ elnökét, aki szerint Óradna végvárnak számít. „A probléma nem egyedi, a megye más településein is gondot jelent a magyar tanító hiánya ” – nyilatkozta az RMDSZ elnök. Az Óradnán állást vállaló tanítónak és óvónőnek/óvóbácsinak biztosítva van a fizetése, hiszen úgynevezett tituláris állásokról van szó. Óradna Naszódtól mintegy negyven kilométerre, a Radnai-havasok déli, a Borgói-hegység északi lábánál, a Nagy-Szamos két partján fekszik. Több mint ötezer lakosa van, a legutóbbi népszámlálási adatok szerint szinte ötszáz magyar él itt. Helyi sajátosság, hogy sokan vallják magukat magyarnak, annak ellenére, hogy a nyelvet már nem beszélik. maszol.ro 2015. augusztus 31.Hol él a százezer székelyföldi emigráns?Facebook-adatokból mondta meg egy székely tudós, mely városokból a legnagyobb arányú az elvándorlás, de Csala Dénes azt is kimutatta, hogy szinte mindenütt találkozhat székelyekkel az ember. Na, ilyen dolgokra jó az adatújságírás: Csala Dénes adattudós (data scientist), a Székelydata nevű blog szerkesztője adatbányászattal vizsgálta meg, hová lett az a százezer székely, aki elhagyta szülőföldjét, hogy a jobb élet reményében munkát keressen külföldön. A Facebookon gyűjtött adatokat, azt vizsgálta, hogy milyen tartózkodási hely van beállítva azoknál, akiknek egy-egy székelyföldi település volt megadva szülőhelyként. Székelyföld tizenhat nagyobb városából (a romániai Hargita, Kovászna és Maros megye székhelyei és nagyobb települései) összesen 61 789 találata lett. Ha a települések lakosságának arányában vizsgálták a már másutt élőket, azt találták, hogy bizonyos városoknak akár a negyede-ötöde is elszármazott szülőhelyéről. Balánbányán 31, Baróton 22, Székelykeresztúron 21 százalékos volt az elvándorlás. Az adatokat végül geokódolta a tudós, majd megalkotta a székelyföldi nagyvárosok emigránstérképét. Az adatokból kiderül, hogy székelyek mindenütt vannak: Grönlandtól Tahitiig, Madagaszkártól Szibériáig. Igaz, Európán és Észak-Amerikán kívül már elég szétszórt a diaszpóra: „Ázsiában (Közel-Kelet nélkül) ~50, Dél-Amerikában kb. 30, Ausztráliában és Afrikában 10-10 találat volt. A Közel-Keleten összesen ~100 honfitárs él, ebből 30-30 Cipruson és Izraelben, valamint 16, illetve 17 Irakban és az Egyesült Arab Emírségekben” – áll a posztban. Észak-Amerika már népesebb, több mint kétszáz fős székelységgel rendelkezik, főleg az USA keleti partján laknak, elvétve Kanadában és Mexikóban is felbukkannak. Érdekesség, hogy „a 16 székelyföldi város mindenike majdnem a lakosságával arányosan van jelen az amerikai kontinensen”. Százezer emigráns Európa a legnépszerűbb célpont – földrajzi és kulturális közelsége miatt ez nem meglepő. Az európai államok közül természetesen Magyarországon él a legtöbb olyan Facebook-felhasználó, aki Székelyföld nagyobb városaiban született (több mint kétezren), a további sorrend pedig Németország, Egyesült Királyság, Olaszország és Ausztria. Érdekesség, hogy az Olaszországba emigrált székelyek kétharmada maroshévízi és balánbányai – ezt az magyarázhatja, hogy az emberek inkább oda emigrálnak, ahol élnek ismerőseik, mint a teljes ismeretlenbe. Balánbánya egyébként is érdekes, innen emigráltak a legtöbb különböző településre a lakosok.Csala Dénes hozzáteszi: Magyarországon nagyon sok településen telepedtek le vagy dolgoznak a székely emigránsok, míg a többi országban többnyire egy-egy településre koncentrálódnak. „A volt szovjet blokk államaiba még Afrikánál is kevesebben költöznek, ám a Kanári-szigetekre annál többen” – írja Csala, aki egy statisztikai becslés révén azt is kimutatta: durván 97 ezer székely városi lakos lehet külföldön. Ám hozzátette: a Facebook-lekéréseken alapuló adatai azért lehetnek megtévesztőek, mert a „Facebook-felhasználók demográfiája majdnem teljesen biztosan nem adja vissza a valós székelyföldi demográfiát”. A tudós is volt kivándorló A csíkszeredai Márton Áron Líceum egykori diákja Abu-Dzabiban és az Egyesült Államokban is tanult, ide vissza is térne doktori tanulmányai után – ezt maga Csala Dénes mondta a Hargita Népének adott interjújában. Szerinte egyébként „elmenni nem könnyű, de sokkal nehezebb visszajönni”, mert ő például kitanulja a szakmát külföldön, de közben az otthon tanulók kiismerik magukat a bürokráciában és jobb lesz a kapcsolati hálójuk. Hozzátette: az övéhez hasonló kutatást végzett az elmúlt öt-tíz évben Néda Zoltán és Barabási Albert László is, akik hálózatalapú elemzést készítettek, de akkor még nem volt ennyire fejlett a média adatbányászata. A Székelydatán azt is megemlítette, milyen kutatási lehetőségek rejlenek ebben a módszerben. „Adatfeldolgozás szempontjából ez valóságos aranybánya: egy jövőbeli bejegyzésben megvizsgáljuk, hogy milyen munkakörben dolgoznak külföldön (vagy éppen otthon) ezek az emberek és milyen oktatással a hátuk mögött, valamint, hogy ezek összefüggenek-e egymással” – írta Csala Dénes. mno.hu Erdély.ma 2015. augusztus 31.Csoda, hogy még működnek az önkormányzatokTúl alacsony az önkormányzati alkalmazottak bére, emiatt nem találnak szakembereket, mutatott rá Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint csoda, hogy a lecsökkentett fizetésekkel, a hatalmas munkamennyiség, és felelősség mellett még működnek a hazai önkormányzatok. A sepsiszentgyörgyi városházán még legalább negyven alkalmazottra lenne szükség, a közbeszerzési és a beruházási osztályon is túl kevesen dolgoznak. Rovana Plumb munkaügyi miniszter a nyár elején bejelentette ugyan, hogy növelik a közalkalmazottak fizetését, de ezt a Nemzetközi Valutaalappal kötött szerződés nem teszi lehetővé. Antal Árpád hozzátette: nem támogatja, hogy Sepsiszentgyörgyön létszámcsökkentést hajtsanak végre a tanügyben. Felhívta a figyelmet, hogy az esetleges elbocsátásokat éppen a román oktatás szenvedné meg. Sepsiszentgyörgy különleges helyzetben van, hiszen a román tannyelvű osztályokban az alacsony létszám miatt több pedagógusra van szükség, magyarázta a polgármester. Az önkormányzat eljuttatott az oktatási minisztériumhoz egy tanulmányt, alátámasztva, hogy ha létszámcsökkenést szorgalmaznak, akkor a román osztályokat kell összevonni, és a lakónegyedekben megszűnik a román oktatás. Hangsúlyozta, kiállnak a tanfelügyelőség mellett, és lobbiznak azért, hogy minél kisebb mértékű legyen a háromszéki tanügyben az elbocsátás. marosvasarhelyiradio.ro 2015. augusztus 31.RMPSZ: lehetetlen helyzetbe kerülnek a tanintézetekÁllásfoglalásban figyelmeztet a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) országos elnöksége a tanügyi munkahelyek újabb csökkentésének veszélyeire. „A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos elnöksége aggodalmát fejezi ki az elmúlt időszakban kiújult, a tanügyi alkalmazottakat érintő újabb nagymértékű leépítéshullám miatt. Aggodalmaink előzményét az elmúlt tanév során is véghezvitt álláscsökkentés, illetve a tanév közben érvényesített, számos tanintézményünket érintő igazgatóhelyettesi funkció megvonása jelenti” – mutatnak rá a szervezet közleményében. Ebben kifejtik, a testület határozott véleménye, hogy a rendszertelen, az országos gyereklétszám-átlagot egyedüli szempontként felállító, a felelős közoktatás-politikai gondolkodás legalapvetőbb feltételeit sem teljesítő intézkedéssorozatok fokozatosan ellehetetlenítik tanintézményeink működését, veszélybe sodorják diákjaink, pedagógusaink biztonságát. „A romániai magyar közoktatási rendszer legnagyobb részét meghatározó magyar többségű megyékben az elmúlt hónapokban közel ötszáz tanügyi munkahely csökkentését irányozta elő a szaktárca, amely indokolatlan, sőt, legtöbb érintett tanintézmény esetében felelőtlen intézkedés” – véleményezik. Kifejtik, meglátásuk szerint teljes mértékben téves és felelőtlen megközelítés az egyes megyékben a tanügyi állások számait az országos gyereklétszám szerint meghatározni, hisz nem hasonlítható össze például egy Hargita megyéhez hasonló megye közoktatási helyzete egy dél-romániai megye iskolahálózatának sajátosságaival. Az RMPSZ országos elnöksége leszögezi, álláspontjuk szerint a kisegítő- és a nem oktatói személyzet állásainak a számszerű megállapítását az érvényesített gyereklétszám (fejkvóta) szerinti szempontrendszeren túlmutató komplex normatíva kell meghatározza. Úgy gondolják, a „lehetetlenségek politikája” helyett a szaktárcának a felelősségteljes és a lehetőségek megteremtésének közoktatás-politikáját kellene elindítania. „Ennek szellemében minden jogi személyiségű tanintézménynek garantálni kell az egy igazgatóból és egy igazgatóhelyettesből álló operatív vezetőséget, illetve lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a tanintézmény szervezeti, szerkezeti, tevékenységi komplexitásától függően további igazgatóhelyettesi funkciók legyenek létrehozhatók” – írják az állásfoglalásban. Ugyanakkor kérik a szaktárca elöljáróit, hogy az álláscsökkentések helyett a közoktatás tartalmi reformjának (a tananyag csökkentésével járó tantervek, valamint a hozzájuk rendelt minőségi és időben kiadott tankönyvek, didaktikai segédanyagok stb.) megvalósítására összpontosítsanak, a tanfelügyelőségek munkatársait pedig arra bátorítják – és támogatásukat fejezik ki ehhez –, hogy a fenntarthatatlan és kivitelezhetetlen csökkentések felelősségét ne vállalják fel, és ésszerűsítési javaslataikat szakmai érvekkel alátámasztva hozzák a szaktárca tudomására. Székelyhon.ro 2015. augusztus 31.A napköziseket és a keretszámok kiigazítását várjákNapokon belül ismét gyerekzsivajtól lesznek hangosak a székelyudvarhelyi napközik. A nyári vakáció alatt is adódtak feladatok az intézményekben, a tanépületeket, termeket és udvarokat elő kellett készíteni az oktatásra. Több beruházás befejezésével készültek fel az új tanévre a székelyudvarhelyi Eszterlánc Napközi Otthonban: ablakokat cseréltek, valamint elkészültek az épület külső szigetelésével. Koncz Melinda igazgató az Udvarhelyi Híradónak elmondta, jelenleg a játszótéri elemeket javítják és bővítik, a nyár alatt pedig több teremben ágycsere is történt. Szintén az udvart rendezik a Ficánka Napközi Otthonnál. Antal Csilla intézményvezető szerint nem volt szükség nagyobb újításokra, ezért nem is különítettek el erre a költségvetésből. A szokásos előkészületek természetesen megtörténtek, csak a térrendezés maradt hátra. „Nem kaptunk pénzt, ezért semmilyen nagyobb újítás nem történt” – válaszolta érdeklődésünkre Tóth-Harsányi Éva, a Zsibongó napközi igazgatója. A fertőtlenítésen és a meszelésen kívül a Zsibongó udvari játékait festették le, az intézményvezető megkeresésünkkor épp meseillusztrációkkal díszítette a falat. Több száz kisgyerek kezd el szeptembertől napközikbe járni, a kisegítőszemélyzet létszámát pedig ősztől a gyerekek számához igazítja az oktatási minisztérium. A megkövetelt normák alapján az udvarhelyi tanintézmények – többek között az óvodák és a napközik is – a kisegítőszemélyzet egy részének elbocsátására kényszerülnek. Kivétel nélkül rosszallják az erőltetett leépítéseket az igazgatók, akik szerint a normacsökkentés miatt beinduló felmondáshullám csak súlyosbítaná a jelenlegi helyzetet. Mintegy százkilencven kisgyerek jár majd ősztől az Eszterlánc napközibe, ahol a leépítés miatt idéntől kénytelenek egy órával később fogadni a gyerekeket. Koncz Melinda szerint ez jelentősen befolyásolja a napközisek családjainak mindennapjait, hiszen a munkába járó szülők közül többen már fél hatkor bevitték gyerekeiket az oviba. Az Eszterláncnál a kisegítőszemélyzet egy tagját sem bocsátották el, azonban csökkentették a dadák normáját. Mint megtudtuk, a megyei tanfelügyelőségnél kérvényezték a posztok növelését, az optimális helyett csupán a minimálisat kérve, azonban egyelőre csak ígéretet kaptak, választ még nem. Nagyon rosszul érinti a Zsibongó napközit is a leépítés, ahol három és fél állást kellene megszüntetni. Tóth-Harsányi Éva ennek ellenére reméli, visszakapnak a posztokból. Rámutatott, a kisgyerekeknél elengedhetetlen a szüntelen felügyelet, hiszen testi épségüket biztosítják a dadák. Szinte naponta akad olyan gyerek, aki külön figyelmet igényel például betegség miatt, de vele párhuzamosan társaira is vigyázni kell – említette az napközi vezetője, felelevenítve egy fővárosi esetet, amikor hasonló helyzetben a felügyelet nélkül hagyott gyermek kimászott és kiesett a napközi tetőtéri ablakán. A huszonhatból huszonhárom és fél állást hagytak jóvá a Ficánka napközinél – tudtuk meg Antal Csillától. A két és fél állás lefaragásának eredményeként egy fél normás irodai, valamint két kisegítői poszttal kevesebbel kezdi az új tanévet a II. Rákóczi Ferenc utcai tanintézet. A csökkentések egy részére megoldást jelent, hogy a karbantartó ősszel nyugdíjba vonul, illetve egy fél normával dolgozó dada már jelezte felmondását, ám az adminisztrátori állást még így is négy órára kénytelenek csökkenteni. Az igazgató elmondta, minden ember számít egy intézmény működésénél, az irodai alkalmazott feladatai nem csökkennek, valakinek át kell majd vennie azokat, illetve karbantartó hiányában is nehezen elképzelhető az épület- és udvargondozás, ahol ősztől mintegy százhetven gyerek fog játszani, tanulni. A dadák csökkentett normával fognak dolgozni, így nem fogják érezni a fizetésnövelést – mutatott rá Koncz Melinda, aki szerint ez akár felmondásokat is eredményezhet, ugyanis egyébként sem magas egy dada havi bére. Az igazgató úgy véli, abba is érdemes lenne belegondolni, hogy milyen módon hat a gyerekekre, ha elégedetlen, gondterhelt alkalmazottak vigyáznak rájuk. Szintén egy esetleges felmondáshullámra figyelmeztet Antal Csilla és Tóth-Harsányi Éva, akik hasonlóan úgy vélik, a normacsökkentés miatt nagy az esély arra, hogy a dadák megelégelik az alacsony béreket és felmondanak. Veres Réka Székelyhon.ro 2015. augusztus 31.Kezdődnek az őszi felvételik a felsőoktatási intézményekbenNégy szakra várják a jelentkezőket szeptember elsejétől Udvarhelyen a MÜTF Oktatási Központ munkatársai, míg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kihelyezett karán csak jövő héten kezdődik az őszi felvételi. Elkezdődött a beiratkozási időszak a MÜTF által meghirdetett szakokra, a diákokat szeptember 10-éig várják az intézmény székhelyén – tudtuk meg felvételi koordinátorától. Veres Hanga elmondta, a nyáron meghirdetett szakok mindegyikén maradtak még üres helyek, így turizmus-vendéglátásra hét, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökire négy, könnyűipari mérnökire harmincöt, kereskedelem-marketingre pedig huszonhét diákot várnak. Utóbbin csak költségtérítéses helyek vannak, valamint a könnyűipari mérnökin is fizetnie kell az oktatásért az utolsó tíz hallgatónak – a többi képzés ingyenes. Idén egyébként csak távoktatásos tagozatokat indítanak a MÜTF-ön, hiszen az oktatók nagy része Magyarországról származik, nekik pedig csak a hétvégéken van idejük Székelyudvarhelyre utazni – magyarázta Veres Hanga. Lakatos Zsuzsanna, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kihelyezett karának titkárnője tudatta: a tanítóképzői szakra szeptember 8-án és 9-én jelentkezhetnek a hallgatók. Kifejtette, a nyári beiratkozási időszak után egy hely maradt a távoktatásos, továbbá huszonhat a nappali tagozaton – ezek mindegyike költségtérítéses. A hallgatóknak szeptember 10-én felvételi vizsgán kell bizonyítaniuk tudásukat magyar nyelv és irodalom, illetve elemi osztályos szintű matematika terén. Kérdésünkre, hogy hol fognak oktatni, a titkárnő azt felelte, egyelőre a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tantermeiben, ám a következő félévet már a volt UCECOM épületében kezdenék. Kántor- és pedagógusképzés Marosvásárhelyen Őszi felvételit hirdetnek az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartozó marosvásárhelyi kántor-tanítóképzőben, amely egyben a Károli Gáspár Református Egyetem kihelyezett tagozata. A tanító-óvodapedagógus szak nappali tagozatán csak ingyenes, a távoktatásos tagozaton pedig költségtérítéses helyekre is várják a jelentkezőket – olvasható az intézmény közleményében. A kántorképzés nappali tagozaton református, római katolikus, unitárius, evangélikus és baptista felekezetű hallgatóknak is felvehető. Levelező tagozaton újdonságnak számít a kétéves, ingyen elvégezhető posztliceális rendszerű református és unitárius kántorképzés, melynek eredményeként megszerezhető az egyházkerületi kántori oklevél. A beiratkozási időszak szeptember 1-jétől 10-éig tart, az alkalmassági vizsgákat 11-én tartják. Érdeklődni a 0265–215278-as telefonszámon, illetve a [email protected] e-mail címen lehet. Fülöp-Székely Botond Székelyhon.ro 2015. augusztus 31.A megmaradás emberei vagyunk (A bölöni templom ünnepe)Az unitárius templom felavatásának 120., az azt övező vár befejezésének 400. évfordulója állt a szombaton megtartott III. Bölöni Középkori Várnap középpontjában. A felszólalók a templomépítők hitét és áldozatvállalását emelték ki, s elismeréssel adóztak a műépítész Pákei Lajosnak is. A ma nemzedékét megszólítva arra figyelmeztettek: úgy kell dolgozniuk, hogy a rájuk testált örökség még évszázadok múltán is fennmaradjon. Nagy László marosvásárhelyi lelkész a Zsidókhoz írt levélből vett igére – „nem a meghátrálás emberei vagyunk” – alapozta szószéki beszédét. Mint mondotta, örömöt jelent, hogy a szélesebb körben értelmezett nagy család, a közösség összegyűlt, s az elődök példamutató erőfeszítése előtt kifejezi tiszteletét. Arra kérte a bő kétszáz fős ünneplő közönséget, ne feledkezzenek meg arról a felelősségről, amivel tartoznak gyermekeik, szüleik, templomaik és anyanyelvük iránt: tettre és cselekedetre van szükség, hogy kultúránk s az évszázadok alatt elért eredményeink megmaradjanak. Felelősséget kell vállalnunk, s cselekednünk kell a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem érdekében – a közösségünk egészét illető kérdést nem intézhetjük el azzal, hogy majd a parlamentben megoldják; állást kell foglalnunk a kormányoknak az egyházaink gyengítésére és „a mellettünk élő egyház” erősítésére tett kísérletei ellen – fel kell emelnünk szavunkat, amikor tőlünk elvesznek, másnak pedig szállodát adományoznak; el kell utasítanunk azt az álságos képmutatást, amivel időről időre Marosvásárhely polgármestere hozzánk viszonyul. „A léleknek belső, éltető erejét ne engedjék bemocskolni, tartsuk tisztán imával. Ragaszkodjunk templomainkhoz, iskoláinkhoz és földjeinkhez, mert azokat elődeink szerezték és örökítették ránk nagy szeretettel. Mi nem a meghátrálás, hanem a megmaradás emberei leszünk akkor is, amikor nyomorgatni, megalázni próbálnak” – mondotta Nagy László. Ifjabb Kozma Albert helybeli lelkész köszönetet mondott Lőfi Áronnak, a templom építését kezdeményező lelkésznek és mindazoknak, akik testi-lelki erejüket összeadván bő százhúsz esztendeje új templom építésébe kezdtek: ha ők nem lettek volna erősek és kitartóak, az unitáriusoknak talán ma nem lenne, ahol összegyűlniük. „Nem csak a testnek, leginkább a léleknek építették e falakat. Ide minden bölöni s minden távolról érkező betérhet megnyugodni, imádkozni s hitét megerősíteni. Lőfi Áronnak és társainak köszönhető, hogy ma a lélek művelésének és a magyar kultúrának otthona ez a templom” – mondotta a tiszteletes. Fehér János művészettörténész a százhúsz évvel ezelőtt megszentelt templom építéséről szóló előadását a Keresztény Magvető korabeli cikkének ismertetésével kezdte, majd Ferencz József püspök önéletrajzi jegyzetének részleteivel, a tervező Pákei Lajos hagyatékából előkerült dokumentumokkal, fényképek és tervrajzok segítségével szemléltette, hogy mely műépítészek hatása érződik az Erdélyben egyedülálló templomon, illetve európai viszonylatban melyekkel mutat hasonlóságot. Fehér János szólt a templomépítők által tervezett, de elmaradt díszítőelemekről is: az egyházközséget arra bátorította, egy esetleges felújítás során vegyék fontolóra az ablakok színes üvegre való cserélését, illetve a mennyezet bizonyos részeinek bibliai idézetekkel való feliratozását. A művészettörténész úgy vélte, az unitáriusoknak azóta sem sikerült – sem méretben, sem az elvégzett munka minőségét tekintve – a bölöni templomot felülmúlót építeniük, ezért megőrzése, folyamatos karbantartása felelősséget ró az utókorra. A templomot övező várfalakról Fehér János úgy vélekedett, habár a vár építése befejezésének 400. évfordulóját üljük, azok sokkal régebbiek: nem állítanánk valótlant akkor sem, ha ötszázadik „születésnapját” ünnepelnénk, hiszen azok még annál is régebbiek. A bölönieket ünnepükön köszöntötte Apáca evangélikus lelkésze, Simon László, aki a két gyülekezet sorsa közti hasonlóságot emelte ki – bár nehézségek sora érte őket, a bajon sikerült felülkerekedniük –, majd azt kívánta, hogy a templomépítők erejét örökítsék tovább az istenházát megőrző utódaiknak. A Háromszék-Felsőfehéri Egyházkör esperese, Török István a templomot védő várfalakról és a hitet őrző templomfalakról szólva úgy fogalmazott: van, ami sosem változik, csak a szorgalmasokban volt és van elég erő, hogy építkezzenek, megőrizzenek, átörökítsenek. Ifjabb Kozma Albert úgy vélte, a lelkésznek és a keblitanácsnak a Lőfi Áron korában elvégzett munkát kell folytatnia manapság. Tenni kell azért, hogy a román állam által elvett iskola, kultúrház és föld visszakerüljön a közösséghez, a vagyont pedig úgy kell szaporítani, hogy az magyarságot megtartó erővé gyarapodjon. „Nagy felelősség hárul mindannyiunkra: kiderül, meg tudunk-e állni vagy elsodor az ár. A falunak fel kell ismernie, egységben az erő, és csak a jó munkával lehet jövőt teremteni” – jelentette ki a bölönieket szolgáló lelkész. Uzoni István gondnok arról a munkáról szólt, amit az utódok az elmúlt százhúsz esztendőben elvégeztek, hogy a templom ma is régi díszében tündököljön. A templomi ünnepség után a résztvevők a szeretetotthonban közösen fogyasztották el a felszolgált ebédet, a délutáni órákban az abásfalvi cigányzenekar kíséretében nótás mulatságot tartottak. Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. augusztus 31.Székely Sziget SetétpatakonCsaládias hangulat, hagyományőrzés, valamint a nemzeti és a székely öntudat erősítésének jegyében zajlott hétvégén a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által szervezett második Székely Sziget. A háromnapos rendezvényen a szervezők színes programokat kínáltak a látogatóknak: az előadások, kerekasztal-beszélgetések mellett volt jurtaállítás, Trabant- és kötélhúzóverseny, borkóstoló, tábortűz. A tavalyi Székely Szigettől eltérően idén koncertek is voltak, pénteken este fellépett az erdővidéki Acousthree együttes, szombaton pedig az anyaországból érkezett Egészséges fejbőr. A rendezvényt Lázár Szilárd, a HVIM erdővidéki tagszervezetének képviselője nyitotta meg, majd a bibarcfalvi Tordai Iluska mutatta be a bútorfestés, agyagozás fortélyait, ismertetve a használt motívum- és szimbólumrendszert. Czellecz Boglárka földrajz szakos tanár Székelyföld borvizeiről tartott előadást. Szombaton nemzeti kerekasztal-beszélgetés zajlott a székely önrendelkezésről. Albert Egon Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. augusztus 31.A második bécsi döntést 75 éve hirdették kiHetvenöt éve, 1940. augusztus 30-án hirdette ki a bécsi Belvedere palotában Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter a második bécsi döntést, amelynek értelmében Magyarország visszakapta az 1920-as trianoni békében Romániához került Erdély északi részét. A trianoni békediktátum után a magyar politika fő célja a területi revízió lett. 1938-ban az első bécsi döntés visszajuttatta a Felvidék magyarok lakta déli részét, 1939-ben a magyar hadsereg bevonult Kárpátaljára, ezután a vezetés figyelme Erdély felé fordult. Romániával szemben a Szovjetuniónak és Bulgáriának is voltak területi követelései, és a bukaresti kormány kénytelen volt engedni a három oldalról ránehezedő nyomásnak. Az 1939. évi Molotov- Ribbentrop-paktum titkos záradékának megfelelően a Szovjetunió 1940. június 28-án egyetlen puskalövés nélkül szállhatta meg Besszarábiát és Észak-Bukovinát, az 1940. szeptember 7-i craiovai megállapodás értelmében pedig Dél-Dobrudzsa Bulgária része lett. A román vezetés a magyar igényeket utasította el a leghevesebben. 1940 nyarára rendkívül kiéleződött a magyar-román viszony, a közös határ mentén mindkét fél jelentős haderőt vont össze. A határrevízió azonban nem kapott zöld utat a harctereken sikert sikerre halmozó náci Németországtól. Miután a felderítés adatai azt mutatták, hogy a román hadsereg létszámban és a fegyverzetben is fölényben van, a magyar vezetés a tárgyalások felé hajlott. A két küldöttség 1940. augusztus 16-án Szörényváron (Turnu Severinben) találkozott, de nyolc nap múlva eredmény nélkül álltak fel a tárgyalóasztal mellől: a román fél visszautasította az Erdély területi megosztására tett magyar javaslatot, a magyar delegáció pedig a románok által szorgalmazott lakosságcserét tartotta elfogadhatatlannak. Még folytak az alkudozások, amikor augusztus 22-én a magyar kormány úgy döntött: a tárgyalások kudarca esetén a fegyveres megoldást választja. Werth Henrik vezérkari főnök augusztus 25-én ki is adta a Románia ellen három nappal később indítandó hadműveletek irányelveit, ám Hitler el akarta kerülni, hogy szövetségesei háborúba keveredjenek egymással. Románia elsősorban a havasalföldi olajmezők miatt volt fontos számára, míg Magyarország felvonulási terepként volt értékes a Szovjetunió elleni hadba lépéskor. Németország és szövetségese, Olaszország augusztus 29-re Bécsbe kérette Csáky István magyar és Mihail Manoilescu román külügyminisztert (Teleki Pál kormányfő megfigyelőként tartott a delegációval). A diplomáciai "beavatkozás" miatt a magyar hadba lépés elmaradt, a két ellenérdekű fél a tengelyhatalmak döntésének elfogadására kényszerült. Az új magyar–román határt Hitler személyes döntése nyomán húzták meg. A Führer olyan megoldást keresett, amely "pacifikálja" a térséget a tervbe vett szovjetellenes háború előtt. Az új nyomvonal Nagyszalontától délre ágazott el a trianoni határtól, majd a Sebes- Körös mentén haladva Magyarországhoz csatolta Nagyváradot és Kolozsvárt. Kelet felé egy nagy kanyarulatot írt le, Marosvásárhelytől pedig nagyjából a nyelvhatárt követte. A Székelyföld visszakerült Magyarországhoz, Brassó viszont Romániában maradt. A nyomvonal a Keleti- Kárpátok gerincén, a történelmi határ mentén haladt tovább a Máramarosi-havasokig, ahol elérte az 1939-ben visszaszerzett Kárpátalját. A Magyarországhoz visszakerült Észak-Erdély területe 43 591 négyzetkilométer volt, az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a 2 185 456 lakos 51,4 százaléka, 1 123 216 volt magyar, 41,5 százaléka román, a többi német és jiddis. (Az 1930-as román népszámlálás szerint viszont 50,2 százalék volt román és csak 37,1, százalék a székely és magyar.) A mintegy 60 ezer négyzetkilométernyi Dél-Erdély továbbra is Romániához tartozott, itt mintegy 400 ezer magyar élt. A román és a magyar delegáció csak a kihirdetés pillanatában szerzett tudomást a döntésről. Ciano olasz külügyminiszter feljegyzése szerint Manoilescu román külügyminiszter a sokk miatt el is ájult. A "bécsi diktátum", ahogy a román történészek ma is emlegetik, Romániában mérhetetlen felháborodást keltett, az ujjongó magyar közvélemény ugyanakkor az igazságtalan trianoni békeszerződés részbeni orvoslásaként fogta fel (a magyar történetírásban a "döntőbíráskodás" és a "második bécsi döntés" semlegesebb fogalma honosodott meg). A magyar politikai elit egy része, köztük Teleki Pál kormányfő és Bethlen István volt miniszterelnök tisztában volt azzal, hogy a németektől kapott "ajándékért" magas árat kell majd fizetni, és azt is pontosan tudták, hogy a revízió német vereség esetén nem lehet tartós. Belátták azonban azt is, hogy nem lehet megtagadni a revízió húsz éve hirdetett eszméjét, a közvélemény előtt hazaárulásnak számított volna, ha visszautasítják a felkínált területet. Észak-Erdélyt a román hadseregnek és közigazgatásnak 14 nap alatt kellett kiürítenie. A parlamentbe 48 erdélyi magyar képviselőt hívtak be, három hely jutott a németségnek, a románok számára fenntartott 12 mandátumot nem töltötték be. A második világháborút lezáró békeszerződések érvénytelenítették a nemzetiszocialista Németország által vagy annak közreműködésével kötött valamennyi nemzetközi megállapodást, így a Magyarország revíziós törekvéseit szolgáló döntéseket is. Népújság (Marosvásárhely) 2015. augusztus 31.Együttlétek különléte MarosvásárhelyenA Vásárhelyi Forgatag rendezvénysorozatai között a Román–magyar kapcsolatok napjainkban témával szervezettkerekasztal-beszélgetés a Víkendtelep szomszédságában lévő Sportakadémia udvarán felállított sátorban a két nemzetegyüttélésének témáját feszegette. A médiával is szakmai kapcsolatban álló, véleményformáló meghívottak – Kós Anna, a Művészeti Egyetem dékánja, Novák Zoltán történész, Labancz Dávid, a Művészeti Egyetem hallgatója, valamint román részről Lucian Sacalean, a Petru Maior Egyetem tanára és Aurel Lazar egyetemi hallgató – több generáció meglátását képviselték. A kétórás beszélgetést Lázok Klára történész, a Teleki–Bolyai Könyvtár vezetője moderálta. Marosvásárhely lakosságának nagy többségét román és magyar nemzetiségűek alkotják, e két közösség azonban egyre távolodik egymástól, mintha már nem léteznének átjárható hidak. A beszélgetés során arra keresték a választ, hogy a két közösség tagjai hogyan élik meg az elszigetelődést, miért alakulhatott ez így, illetve hová vezethet, jó-e valakinek a jelenlegi távolságtartás? A párhuzamosságok gyökerei A két nemzet közötti kapcsolat működését, múltját és jelenét boncolgatva a meghívottak szinkrontolmács közreműködésével személyes élményeiket is megosztották a hallgatósággal. Felvételről Lucian Mîndruta román újságíró az erdélyi útja során általa tapasztaltaknak próbált sajátos értelmezést adni. Véleménye szerint az elszigetelődés az egyik fő oka annak, hogy az együtt élő közösségek tagjai nem ismerik egymás kultúráját, rendezvényeit, és nem vesznek részt azokon. Szerinte a közösségi oldalakon is külön csoportokat alkotnak, amit a hiányos információáramlás egyik okának tart. Novák Csaba Zoltán a kisebb-nagyobb lendülettel zajló, egymásnak feszülő nemzetépítés szakaszairól beszélt, melyben a ‘70-es, ‘80-as évek államilag generált nacionalista politikája borította fel a két nemzet békés együttélését, változtatta meg a város etnikai összetételét. Amint a meghívottak részéről többször elhangzott, az állampolitikai és hétköznapi együttélésben mindig az adott állam politikája volt a meghatározó. Egymás mellett élésre "ítélve" Lucian Sacalean a nemzetek közötti versengésben látja az elszigetelődést, amit a kormányok saját érdekeik szerint hasznosítanak. Mint kifejtette, az áthidalhatatlan rettegést fokozza az állandó gyanakvás is, annak ellenére, hogy mindkét nemzet elegendő értékkel rendelkezik ahhoz, hogy tagjai magyarok, illetve románok maradjanak. Példaként említette, hogy a magyarok jogos anyanyelv-használati igényét a román többség provokációnak tartja, ezért átjárhatatlan sorompókat állítanak egymás közé. Holott, mint jelezte, saját tapasztalata szerint a vegyes házasságok mintájára kellő akarattal, egymás megismerésével és kölcsönös tisztelésével leküzdhetők az akadályok, illetve a kívülálló uszító elemek. Sündisznóállásba ereszkedők Kós Anna szerint minél magasabbrendű egy társadalom, annál ellenőrizhetőbb az ösztön. Mint kifejtette, a kisebbségiek mellett sosem álltak ki a többségiek, ellenben kivonultak tiltakozni azok jogos követelése ellen. "Akinek önmeghatározását veszély fenyegeti, sündisznóállásba ereszkedik, akárcsak a jelenlegi államelnök, aki magát német anyanyelvű románnak vallja. Ha magát magyar származású, magyar nemzetiségű magyarnak vallja valaki, attól még lojális állampolgára lehet az országnak" – mondta. Az elszigetelődésnek vannak hasznos elemei is, példaként a Művészeti Egyetem magyar és román karának különválását említette, ahol épp "az izoláció által vált simává a közös problémák megoldása", és ellenpéldaként hozta fel a MOGYE helyzetét, ahol mai napig sem közeledtek egymáshoz az intézmény két közösségének tagjai. Labancz Dávid az egykori marosvásárhelyi Félsziget fesztiválban látta az együttélés szikráját, amikor magyar és román fiataloknak sikerült közösen is jól szórakozni, a két nemzetiszínű zászló egymás mellett lobogott, és senkit sem zavart. A természeti katasztrófák összetartó ereje A kerekasztal-beszélgetés a hallgatóság hozzászólásaival zárult. A többi között egy Kárpátok sétányon élő hölgy idézte fel a hetvenes évek Marosvásárhelyét, amikor az együtt élő közösségek harmóniában, egymás nyelvét beszélve, kultúráját tisztelve éltek. A békés együttélés, összetartás példájaként emlékezett a hetvenes évek áradása alkalmával tanúsított közösséggé kovácsolódásra, egymás önzetlen segítésére. Mint hangsúlyozta, a bajban "a társasházak közösségei egy családdá váltak, és nemzetiségtől függetlenül adtak egymásnak szállást és ellátást. Ha akkor lehetett olyan egyetértésben élni, mi az akadálya annak, hogy az emberek mentalitása megváltozzon?" – maradt függőben a kérdés a kétórás beszélgetés záróakkordjaként. Szer Pálosy Piroska Népújság (Marosvásárhely) 2015. augusztus 31.Családok forgatagaA Vásárhelyi Forgatag egyik legmeghatározóbb színfoltja az elmúlt két évben a családi programsorozat volt. A kendőben hordozott legkisebbektől a középkorú és idős korosztályig mindenkit megszólító kínálat ezúttal is sok marosvásárhelyit csalt ki a Maros-partra. Igaz, ezúttal nem a megszokott helyszínen, a Sörpatika és a kartingpálya környékén, hanem előbbre, a gát közelében, a tavalyi Vásári Forgatag helyén sorakoztak a kézműves-tevékenységek, logikai és ügyességi játékok és egyéb érdekességek standjai, a helyszínváltoztatás azonban nem tartotta távol azokat, akik számára a rendezvénysorozat az augusztus végi találkozások, felhőtlen együttlétek terévé vált. Így vélekedett Sántha Ágnes, a családi programok szervezője is, aki várakozáson felülinek nevezte a vásárhelyiek jelenlétét. – A szabadtéri kézműves-tevékenységek, ügyességi és mozgásos játékok iránti érdeklődés töretlen, a helyszínváltozás pedig azért nem okoz gondot, mivel a Forgatag már kezd beépülni a köztudatba – mondta a szervező. Mégis, többek véleménye szerint nem volt szerencsés döntés a múlt évi kézművesvásár helyére költöztetni a családi programokat, annál is inkább, mert a komp közelében a fák árnyékosabbá teszik a folyópartot, így tavaly és tavalyelőtt ott nem kellett úgy "szaunázni", mint az idei Forgatagon. Az egyik gyermekprogramokat kínáló standnál az első Maros-parton töltött nap után az is elhangzott, hogy bizonyára az időjárásnak nem kedvező helyszín miatt idén valamivel kevesebb a látogató, mint a korábbi években. A hétvégére azonban jelentősen megnőtt az érdeklődők száma. Gyöngyfűzők, "társasozók", falmászók csendje Pénteken kora délután szokatlan csend uralta a kikapcsolódni vágyó családoknak és elsősorban a gyerekeknek szánt teret. Ez azonban csak a felületes szemlélő számára tűnhetett az érdektelenség jelének, a sátrakban ugyanis egy pillanatig sem állt meg az élet. Az Unitarcoop Alapítvány standjánál egyszerre négy-öt gyöngyfűző gyerek is ügyeskedett, a Lurkó Kuckóénál különféle logikai és ügyességi társasjátékok köré gyülekeztek kicsik és nagyobbak, a mászófal előtt is legalább tízen várakoztak. A Károly Gáspár Alapítvány ezúttal is elhozta a civil szervezetek Maros-parti és főtéri rendezvényeiről már jól ismert kartonbohócot, amelynek a szájába színes golyókat lehetett dobálni, és egy telitalála-tért könyvjutalom járt. Bár a programfüzet szerint a közelben kialakított Egészségsarok kínálata nem a családi és gyermekprogramok között szerepelt, mégis nagyon népszerűnek bizonyult az óvodás és kisiskolás "forgatagozók" körében, akik itt egy akadálypályán is átkelhettek – mégpedig annyiszor, ahányszor akartak –, és a részvéte-lért repülő korongokat kaptak. Egykori és mai feltalálók A Forgatag gyermek- és családi programjainak újdonsága volt a Magyar találmányok nevű stand, amelynél a marosvásárhelyi Elektromaros líceum 9–12. osztályos diákjai saját találmányaikat – vízszint-, pára-, sötétség- és színérzékelő berendezéseket és más izgalmas alkotásokat – tették közszemlére. Szintén ennél a standnál híres magyar feltalálók arcképével és élettörténetével ismerkedhetett a szemlélődő. Vissza a "forráshoz" A felsoroltakkal természetesen nem merült ki a folyóparti kínálat, a jelen levő összes szervezet tevékenységeinek ismertetésével oldalakat lehetne megtölteni. Az esti koncertek közeledtével a Maros-parti rendezvényekről elmaradhatatlan óriáscsúszdánál is egyre nőtt a kicsik tömege. És bár a legtöbb családi és gyermekprogram délután 6-ig tartott, íjjal lőni, szalmabálákat átugrálni szürkület után is lehetett. Közben, az idő múlásával, a Forgatag tavalyi, tavalyelőtti helyszínei is mindinkább benépesültek. A komp környékén már korábban is találkozhattunk a fűben kört formáló, gitáros fiatalokkal, de az esti órákban egyre többen táboroztak itt le, és közben a kartingpálya melletti füves rész is megtelt gyerekekkel és szülőkkel. Mintha ösztönösen tértek volna vissza a vásárhelyiek a Forgatag születésének színhelyeire, úgy, hogy közben az újakat is belakták, magukévá tették. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2015. augusztus 31.Amikor Marosvásárhely volt a világHazatérők nagy ünnepe Harmadszorra hozta haza a Forgatag a világ különböző tájain élő marosvásárhelyieket. Az augusztus 29-ére, szombatraidőzített együttlét első délelőtti helyszíne a Bolyai líceum udvarán nyílt Nosztalgia kávéház volt, délután pedig a Kultúrpalotában bemutatott gálaműsor nagyérdeműjeként tölthettek el emlékezetes órákat a Bernády városát otthonuknak érzők. Tíz órakor már több mint százan haladtak át a líceum udvarán felállított, korhűen díszített kapun, amely, akárcsak a vendégeket fogadó önkéntesek öltözete, a közelgő időutazáshoz teremtett hangulatot, feledtetve az első kellemetlen benyomást, amelyet a tanintézet bejáratától nem messze dübörgő munkagépek okoztak. Amint azt a délutáni gálán Kirsch Attila főszervező, az Öregdiákok Baráti Körének elnöke meg is jegyezte, az útjavítást kimondottan a kávéházi program idejére tervezhette be a polgármesteri hivatal, a gépek munkája ugyanis pontosan addig tartott, ameddig a műsor. A délelőtti hőségben pillanatokon belül "elkeltek" a kávéház napernyővel védett asztalai, de mivel nem minden asztalhoz jutott ernyő, a világtalálkozó több résztvevője tarthatott attól, hogy nehezen bírja ki az előtte álló két órát. A szervezők természetesen igyekeztek ezt megoldani, és árnyékosabb helyekre kísérték a vendégeket, a gond csak az volt, hogy a színpadtól távolabb – bizonyára hosszú idő után találkozott – ismerősök, barátok beszélgetőcsoportjai alakultak ki, így nem mindenhol lehetett zavartalanul élvezni az egyébként rendkívül színvonalas, szórakoztató produkciókat. Mielőtt a szellemi és földi jót – a múlt század eleji Marosvásárhelyt megidéző dallamok, arcok, tárgyak mellé aprósüteményt és később feketekávét is – kínáló kávéház megnyílt volna, Kirsch Attila üdvözölte a jelenlevőket. Száz főre számítottak, de most már pótasztalokra is szükség van – jegyezte meg a főszervező, majd a korábbi két év világtalálkozóját idézte fel, végül pedig átadta a szót B. Fülöp Erzsébetnek, a múlt és jelen találkozására épülő műsor rendezőjének, aki színművész társaival, Ördög Miklós Leventével és Galló Ernővel varázsolta elő a száz évvel ezelőtti világot. Múlt századi Thália-varázs A Nosztalgia kávéház vendégei 1920-ban, a Király Ernő-estek publikumának soraiban találták magukat, a szenzációként bekonferált, Amerikából érkező színész – akit Galló Ernő alakított – partnerével, Bársony Rózsival egy Mágnás Miska-jelenettel mulattatta az egybegyűlteket. Már az első percekben kiderült, hogy a műsort a kor könnyed derűje és eleganciája mellett az idősíkok közötti csapongásból, illetve elszólásokból és bakikból eredő egészséges humor hatja át. A beígért Király Ernő-kritika helyett például egy háromgyermekes anyáról szóló írást hallhattunk a korabeli színházi lapból, az ünnepelt színész pedig arról mesélt, hogy cipésze egyszer megkérdezte: miért kell annyit próbálni, nem megy? Szintén a jókedvet szolgálta egy hajdani – szintén Galló Ernő alakította – akrobataművész performansza, aki egy keréken mutatta be, hogy hogyan sétáltak egy évszázaddal ezelőtt a vásárhelyi korzón. Női szívek ismerője "Volt egyszer, 1864-től 1938-ig egy gyógyszerész, jogász, városépítő, (…) a női szívek ismerője, egy igazi snájdig férfi" – vezette fel az egyik leginkább várt jelenetet B. Fülöp Erzsébet, miközben fekete öltönyben, cilinderben máris színre lépett Bernády György. Ördög Miklós Levente minden gesztusában hiteles Bernády volt. A hajdani polgármester nagyvonalúságát, nők iránti hódolatát, humorát felidéző vidám pillanatok után az irodalmat kedvelő, Petőfit szavaló, nótára gyújtó férfiú is megmutatkozott, majd újra a humoré lett a főszerep, a Bernády rejtélyes nőügyeiről kíváncsiskodó titkárnő ugyanis azt az ígéretet kapta kenyéradójától, hogy a titokról a fátyol majd a negyedik világtalálkozón lebben fel. A városépítő polgármester alakjának megidézése végkicsengésében azonban Bernádyhoz méltón ünnepélyes volt, az egybegyűltek a Nyílt levélből hallhattak egy gondolatot: "Egész életemen át egyetlen vágyam, egyetlen célom volt, hasznára lenni a köznek, hasznára lenni fajomnak". Ükanyák csészéi, dédanyák emlékfüzete A kávéházi együttlétet, múlt és jelen egybefonódását a közönség folyamatos megszólítása, bevonása tette igazibbá. B. Fülöp Erzsébet mikronfon-jával az asztalok között sétált, és század eleji reklámszövegek, régi marosvásárhelyi cégek, üzletek, szórakozóhelyek felidézésére kérte, majd az igazi férfi jellemzőiről faggatta az egybegyűlteket, illetve azt is megtudakolta, hogy járt-e valaki közülük fürödni a Ritzbe. Előadók és publikum közeledését a tárgybörze tette teljessé. Amint azt a szervezők korábban meghirdették, az együttlétre régi kávéházi tárgyakat lehetett hozni, és a három színművész által megformált alakok alkotta zsűri értékelte a régiségekkel megterített asztalokat. A versenyre hárman neveztek be, Szőcs Boróka az üknagyszüleitől maradt kávéscsészéket tette közszemlére, Szabó Judit az egykori fizetésképtelen írók, költők elmaradhatatlan kávéházi kellékeit, tollat, papírt, melléje pipát, magyar kártyát és régi pálinkáspoharakat sorakoztatott fel, a legfiatalabb versenyző, Kiss Bora pedig egy 1800-as évekből származó Bibliával, illetve a déd- és nagymamája emlékfüzeteivel érkezett. A zsűri tetszését az ő asztala nyerte el leginkább, de a virágcsokor mindhárom versenyzőt megillette. A Nosztalgia kávéház kínálta időutazás a jelenben ért véget, erről a bolyais diákok tavasszal alakult együttese, az Illusion gondoskodott. Miután a kávéház bezárt, az érdeklődők Buksa Éva Mária tanárnő vezetésével az iskolamúzeumba látogathattak el. "Őrzői vagyunk egymásnak" A találkozó délután a Kultúrpalotában folytatódott. A telt házas közönség egyértelműen igazolta a műsorvezetői szerepet betöltő színművész házaspár, Nagy István és Fodor Piroska üzenetét: "A világot ma Marosvásárhely jelenti". A találkozó első perceiben a délelőtti élmények felidézése után Kirsch Attila üdvözölte az idei Forgatag Bajáról érkezett díszvendégeit, a testvérvárosok, Zalaegerszeg és Kecskemét küldöttségét, Magyarország csíkszeredai konzulátusának képviselőjét, illetve az egyházak és a média képviselőit. – Ma harmadszor adjuk a nagyvilág tudtára, hogy a marosvásárhelyiekben van erő és akarat, éljenek akár itthon vagy a nagyvilágban, a közösségépítés és erősítés szándékával képesek egymásért cselekedni. (…) Valahol otthon kell lennünk a világban, földrajzi és lelkivilágunkban. Bárhogy alakul sorsunk, felelősségünk mindig nagy marad, mert őrzői vagyunk egymásnak, mindenkinek, akivel találkozunk, és akit a Gondviselés ránk bízott, akár marosvásárhelyi, akár nem – mondta a rendezvény főszervezője, aki a továbbiakban az átlagban 25 év körüli lelkes szervezőcsapatról szólt, majd így zárta gondolatait: – Kívánom Önöknek, éljék meg a világtalálkozó során a pillanat örömét (…), az értékmegőrző és értékteremtő marosvásárhelyiség erejét. Viszlát 2016-ban. A mi itthonunk és otthonunk Marosvásárhely. Fercsák Róbert bajai polgármester üdvözletét Csubákné Besesek Andrea, a város alpolgármestere tolmácsolta. – Ahol baráti szálak futnak össze, ott az egész világ szülőföldnek látszik – mondta egyebek mellett a köszöntő sorok felolvasása után az alpolgármester. Dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul üzenetét dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul adta át. "Marosvásárhely minden magyar számára fontos, és annak is kell maradnia" – hangzott el a főkonzuli levél felolvasásakor. Együtt, a csitári hegyek alatt… A köszöntők után kezdődhetett is a mintegy két és fél órás, műfajokban gazdag műsor, amelyet Sebestyén Aba állított színpadra. A Bekecs néptáncegyüttes kalotaszegi, majd Maros menti táncokkal gyönyörködtette a nagyérdeműt, Ritziu Ilka Krisztina népdalokat énekelt. "Kinek nincs kedve itt lakni, menjen mennyországba lakni", szárnyalt fel hangján a sokat tudó, népi lélek. A marosvásárhelyi születésű Grossmann Péter zongoraművész a klasszikus zene és a költészet egybefonódásának élményét nyújtotta. Kilyén Ilka Lázáry René Sándor-verset adott elő, majd a "vásárhelyivé lett" kategória két fiatal képviselője, a musicalbetétdalokat előadó Kiliti Krisztián és Illés Alexa művészetis diákok uralták a színpadot. A bajai Liszt Ferenc ami Rézfúvós Kvintett Bartók-műveket szólaltatott meg, majd a negyedórás szünet után legfiatalabb fellépőként az Illusion bolyais diákegyüttes lépett színpadra. A tehetséges fiatalokat a Tiberius vonósnégyes követte, majd Ördög Miklós Levente és Szabadi Nóra kabaréjelenetekkel és kuplékkal szórakoztatta a nagyérdeműt. A gálaműsor utolsó fellépői Boros Emese és zenésztársai, a zongorán játszó Fülöp Csongor, illetve a trombitán kísérő Puja Barna voltak. Négy népdalfeldolgozást hallhatott a publikum, az utolsó A csitári hegyek alatt kezdetű dal volt, amelyet az együttlét utolsó előtti perceiben felállva énekelt a világtalálkozó minden résztvevője. Az "énekpróba" után a műsor valamennyi előadója színre lépett, hogy közönségével együtt énekelhesse el a székely, majd a magyar himnuszt. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2015. augusztus 31.Érvénybe léptetnék a négy éve létező cikkelytIngyen tankönyvek a XI–XII. osztálynak Idéntől nem kell pénzt költeniük tankönyveikre a végzős diákoknak sem – jelentette be a hétvégén egy televíziós adásban Sorin Cîmpeanu oktatásügyi miniszter. A hazai Országos Diákszövetség (CNE), illetve konstancai társszervezetük már a nyár derekán tárgyalást indítványozott a tárcavezetővel a 2011-es tanügyi törvény ingyenes tankönyvekre vonatkozó cikkelyének gyakorlatba ültetése végett. – A 2011-es tanügyi törvény kimondja, hogy a közoktatásban valamennyi diáknak joga van az ingyenes tankönyvekhez. Ez a végzős évfolyamokra, azaz a XI–XII. osztályokra is vonatkozik. Idén szeretnénk ezt a cikkelyt gyakorlatba ültetni. A XI. osztályosok számára meg is van az anyagi fedezet – közölte a tárcavezető. A diákszövetség által nagyra értékelt kijelentés azonban hazai szokás szerint a tanévkezdés előtt két héttel történt és egyelőre csak az ígéret létezik, amihez nagyon sürgősen kellene hozzárendelni az anyagi forrásokat. A részletkérdésekre azonban egyelőre nem tért ki a miniszter. A Diákszövetség képviselői a napokban tovább folytatják a tárgyalásokat a minisztérium megbízottaival annak érdekében, hogy a kormány foglalja be 2016-os költségvetésébe a jövő tanévben kiosztandó tankönyvek anyagi fedezetét. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2015. augusztus 31.TájháztalálkozóNézem, ahogy Marika néni (nem nekem néni, hisz tán nála is idősebb vagyok) 12 tojásból meg egy kiló lisztből gyúrja a tarhonya nyersanyagát, s azon morfondírozom: vajon hány mostani háztartásban veszi rá magát a háziasszony egy ilyenfajta munkára. De tudja-e egy mai fiatalasszony, egyáltalán hogyan készül a tarhonya, s hajlandó-e, mondjuk, egy órát, félórát rászánni a műveletre, amikor a boltból egy mozdulattal leemeli a polcról a „cus-cust”, hogy a pörkölt mellé feltálalja? A választ legfeljebb sejtem. De hogy a házi tarhonya és a bolti egymástól nagyságrendekkel eltér, abban biztos vagyok. Tornyán, Tóth Piroska és Suttyák András portáján, immáron harmadízben megrendezték a tájházak tornyai találkozóját. Ami lényegében nem egyebet szolgál, mint a népi hagyományok ébrentartását, megismertetését, azt, hogy a mai nemzedéknek is átadják a nagyanyák, nagyapák, dédszülők hagyományát – ha nem is feltétlenül azok követése miatt (ki vetne ma már, például, az egykori, manapság primitívnek számító kukoricaültető eszközökkel, amikor erre nagy teljesítményű berendezéseink vannak), de azért, hogy tudják: honnan jöttünk, hogyan éltek és dolgoztak elődeink. A nép, amely nem ismeri, nem tiszteli múltját, annak jövője sem lehet, fogalmazták meg, teljes joggal, bölcs emberek. Tornyán azonban a hagyományos tarhonyakészítés bemutatása természetesen csak egy volt a „napirendi pontok” között (tavaly a szappanfőzés volt a téma), a legfontosabb az volt, hogy a résztvevők képet alkossanak arról, hogy az övékhez hasonló, a népi hagyományok felmutatására, a köztudatban való bevitelére és rögzítésére vonatkozó erőfeszítések nem (nagyon) elszigeteltek, s hogy e törekvésükben nincsenek egyedül. Egy tájház létrehozása (ha nem kereskedelmi célokat szolgál) bizony nem kevés szellemi és anyagi erőfeszítést (és időt) igényel a vállalkozó számára. Tornyán, például, semmilyen anyagi haszonnal nem járt (anyagi erőfeszítéssel azonban igen) a tájház létrehozása, berendezésének (fotóinak, dokumentumainak, népviseleteinek, a fedett tető alatt őrzött egykori mezőgazdasági eszközöket – a mai felfogás szerint – kezdetleges gépeket bemutató kiállítás stb. létrehozásának) előteremtése. Mindez azonban a múlt: a jelen az, hogy aki betér ebbe a (többnyire, tavasztól őszig nyitott kapujú) házba, az egy kicsit a múltba nyit be, és megérinti a történelem szele. A szombat délutáni rendezvényt a tornyai és nagyvarjasi (Jaksity Farkas Florentina által vezetett) egyesített asszonykórus dalai nyitották meg, majd a pécskai, Engi Márta vezette Búzavirág együttes előadása követte. Tóth Piroska, a ház asszonya üdvözölte a helybeli, a magyarországi szarvasi, kisperegi, dombegyházi, battonyai vendégeket – Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnököt, Király Árpád helybeli plébánost, marosi r. katolikus főesperest, Bognár Levente aradi alpolgármestert –, kiemelve a néphagyományok őrzésének és megélésének szükségességét. Dr. Colta Rodica múzeológus, az Arad Megyei Múzeum munkatársa érdekes előadást tartott az Arad–Nagylak autósztráda menti, illetve a Mócvidéket is belefoglaló román és magyar települések régebbi és újabb kori kapcsolatainak, egymásra hatásának történetéről (amelyet egy közös román–magyar, Arad és Békés megyei kutatás keretében végeztek). A hozzászólások, kiegészítések, kérdések után a vendégek az Enache Viruca asszony által Horvat Sava közreműködésével készített (nagyon ízletes, 940 darab) töltött káposztából verhették el éhüket, hazaindulás előtt. Azzal a meggyőződéssel, hogy tettek valamit a népi hagyományok megőrzése érdekében. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2015. augusztus 31.Hegedüs Csilla: „A legfontosabb, hogy itthon érezzük magunkat”Mindenki találhatott kedvére valót a XIV. Barock Kastélynapokon „Művészeket, matematikusokat és mindenkit meghívunk: segítsenek nekünk, hogy ez a kastély kulturális és művészeti központtá váljon, amely tovább viszi Bánffy Miklós szellemiségét. Hiába a helyreállítás, ha nem használjuk ki megfelelően; a legfontosabb tehát, hogy itthon érezzük magunkat!” – hívta fel a figyelmet Hegedüs Csilla szombaton Bonchidán, a Transylvania Trust Alapítvány által szervezett XIV. Barock Kastélynapokon. Ezt az otthonosság-érzetet erősítette a kétnapos rendezvénysorozat is, amely remek lehetőséget kínált családok és baráti társaságok számára egyaránt, hogy kellemes környezetben töltsenek el néhány órát az utolsó augusztusi hétvégén. Erdély Versailles-ába érkezők kézműves foglalkozások, kiállítások, koncertek, filmvetítések, színházi és bábelőadások, gyermekjátékok, szakmai beszélgetések közül választhattak kedvükre valót. S hogy mi mindennel távoztak? Bizonyára megannyi élménnyel és tapasztalattal is… Földre telepedve dúdolni a The Best of Me zenekar slágereit, a Szitakötő táncára pedig hirtelen felpattanni; belefeledkezni a papírsárkány készítésébe; cigánylánnyal barátságot kötni és őt is táncba vinni; a mászófalról félúton visszafordulni, majd újból nekiveselkedni; lepedő alá bújni a tikkasztó nap elől; a fűben néhány percre elszenderedni; nézni, amint egy örökbe fogadott eb kikandikál az asztal alól; Péterfy Borival együtt énekelni, hogy „előző életemben denevér voltam, nappal aludtam, éjjel éltem én…” – általunk megélt vagy ellesett pillanatai ezek a Barock kastélynapoknak, amelyekért érdemes volt kilátogatnunk szombaton Bonchidára. A felsorolás persze még hosszasan folytatható, hiszen a Transylvania Trust Alapítvány rendezvénye idén is megannyi élménnyel, hasznos és tartalmas kikapcsolódási lehetőséggel szolgált valamennyi korosztály számára. Eleve ez a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát, s örüljön annak, amit az alapítvány munkatársai igyekeznek tenni, felújítani és élettel megtölteni a kastélyt – hívta fel a figyelmet a megnyitón Hegedüs Csilla, a Transylvania Trust igazgatótanácsi tagja. Emil Cărhaț bonchidai polgármester és Vákár István megyei tanácsi alelnök mellett Bánffy Miklós unokája, Elisabeth Salnikoff Bánffy is köszöntötte az egybegyűlteket, magyarul, románul és angolul is: „Isten hozta önöket, nagyon örvendek annak, hogy visszatért az élet a nagypapám kastélyába. Remélem, hogy jól érzik magukat itt, jó szórakozást kívánok!” A Párizsban élő leszármazott, bár korábban több alkalommal járt már Bonchidán, most először vett részt a kastélynapokon, így aztán számára is bőven tartogatott érdekességeket a rendezvény. Mint ahogy nekünk is, akik már visszajáró vendégeknek számítunk, s tudjuk nagyjából, mit hol érdemes keresni, legyen az a régiségvásár, a lovasbemutató vagy akár a lacikonyha; újdonságok, felfedezésre váró elemek azonban mindig vannak, ezúttal például a Miklós-épületben szervezett kiállításokat néztük meg közelebbről. Az emeleti teremben Balázs László Élet–Jelcímű tárlatát Hegedüs Csilla nyitotta meg, aki kifejtette: valamennyi kép egy-egy külön világot tár elénk, egyesek a tűzzománc művészetére emlékeztethetik a látogatót, mások meditációra késztetik, és persze rácsodálkozhatunk általuk a bennünket körülvevő dolgokra. Az újonnan készült és korábbi bőrmetszetek mellett az alkotó három Li Taj-po verssel is kedveskedett a résztvevőknek, akik aztán egy másik kiállítást is szemügyre vehettek, immár az épület pincegalériájában: Orbán István 1969-es munkáit hozta magával, egy letűnt korral együtt pedig képzőművészeti szárnybontogatásaiba, a különböző technikák kikísérletezésébe is betekintést nyújtott. „Ebben a füstös, fura szagú, szokatlan világban, a kolozsvári rakodópályaudvaron meglátta a szépet, a színest” – jegyezte meg Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat korábbi főszerkesztője, Hegedüs Csilla pedig reményét fejezte ki, hogy a kastély egyre inkább olyan hellyé válik, amelyet az erdélyi magyar – és nemcsak – művészek a sajátjuknak éreznek, s ahova szívesen jönnek alkotni. Jövő nyárra kortárs művészeti műhelyt terveznek megnyitni a díszudvarban, és természetesen továbbra is szívesen fogadják a kiállításokat – ezáltal is szeretnének hűek lenni Bánffy Miklós örökségéhez, sokrétű tevékenységéhez. Szabadság (Kolozsvár) 2015. augusztus 31.Tánczos és Korodi szerint logikátlan a hargitai tanügyi leépítésElfogadhatatlannak tartja Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila képviselő, hogy az oktatási minisztérium statisztikái alapján rendelt el súlyos tanügyi leépítést Hargita megyében. A két RMDSZ-es politikus közleményben szólította fel a megyei tanfelügyelőséget, hogy vegye fel a harcot a „logikátlan, súlyos következményekkel járó intézkedések ellen, értesse meg a szaktárcával a megye egyedi helyzetét, sajátosságait, kérje, hogy vizsgálják meg alaposan és részletesen” a körülményeket. Mint hangsúlyozták: a központilag, száraz számadatok alapján született döntés az érintett oktatási intézmények működését, „ezáltal pedig gyerekeinket, a felnövekvő generációt” veszélyeztetik. A honatyák szerint minden egyes tanintézetet külön meg kellene vizsgálni, és csak ezt követően lehetne arról dönteni, hogy hány tagból álló személyzet tudná biztosítani az intézmény hatékony működését. Tánczos és Korodi felhívta a figyelmet arra, hogy nem szabadna összehasonlítani az egyes megyékben jegyzett számadatokat, hiszen Hargita megye eltérő helyzetben van: „ott a lakosság szétszórtan él, semmilyen tekintetben nem lehet az oktatási rendszert az országos átlaggal egyenrangúan kezelni”. Hozzátették: a megye nagy részében ráadásul kisebbségi oktatás folyik, így a törvény szerint is másképp kellene kezelni a térséget. Mint ismeretes, az oktatási minisztérium döntése értelmében Hargita megyében szeptember elsejéig 161 állást kell megszüntetni a tanintézetekben. A szaktárca a gyermeklétszám alapján állapította meg, hogy melyik iskolában hány személyt kell elbocsátani. A leépítés elsősorban nem a pedagógusokat, hanem a kisegítő személyzetet érinti, de az elmúlt időszakban több aligazgatói állást is megszüntettek. Görbe Péter főtanfelügyelő nemrég úgy nyilatkozott: ha szeptember elsejéig nem is, októberre elérhetik a megyében az oktatási tárca által kért számot. Van olyan tanintézet, ahol csak részben hajtották végre a leépítést, és a tanfelügyelőségtől kértek segítséget, hogy megmenthessenek bizonyos fontos állásokat. Több iskola, óvoda vezetője ugyanakkor a tanfelügyelőségnek küldött jelentésben arra is felhívta a figyelmet, hogy ilyen körülmények között nehéz lesz a tanintézetek működtetése. Krónika (Kolozsvár) 2015. augusztus 31.Ősbemutatóval indul a szatmári színházi évadIdén is bemelegítő workshoppal kezdte a munkát a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata: 2015. augusztus 21–25. között András Lóránt koreográfus tartott mozgásgyakorlati képzést a társulat tagjainak. A színház közlése szerint a flamencoképzés után Hatházi András színész-rendező, egyetemi tanárral folytatódnak a saját műve alapján, ősbemutatóként színre kerülő Manka tavalyi évad végén megkezdett próbái. Ez az előadás lesz a 2015/16-os színházi évad első bemutatója szeptember 25-én, és színpadi nézőtérrel játszott produkcióként kerül közönség elé. Ennek a produkciónak a próbafolyamatával párhuzamosan folynak majd a Babszem Jankó próbái, amelyet Márkó Eszter rendez. Ezt követően Bernard Slade Jövőre veled, ugyanitt című művét mutatják be Babarczy László Kossuth-díjas érdemes művész rendezésében. Az évad első nagyszínpadi, felnőtt bérletes előadása egy igazi klasszikus lesz, ugyanis a tavalyi, nagy sikerű Az elveszett levél rendezője, Sorin Militaru Csehov Sirály című művét viszi színre. A neves román rendező egyébként az idei évadtól a szatmári társulat alkalmazott munkatársa, és két nagyszínpadi, valamint egy stúdió-előadást fog rendezni. Szintén az ősz folyamán fogja bemutatni majd a társulat Csikós Attila Két összeillő ember című kamaratermi produkcióját, amelynek rendezője Bessenyei István, és amely Szécsi Pál és Domján Edit szerelméről szól. A tervek szerint idén is szinte a teljes társulatot megmozgató, zenekarral kísért produkciót láthat majd szilveszterkor a közönség, hiszen az óévbúcsúztatásra a Bakonyi Károly–Szirmai Albert-Gábor Andor szerzőtrió Mágnás Miska című művét mutatja be a társulat Bessenyei István rendezésében. A magyar operettirodalom egyik legtöbbet játszott darabjából készült előadás az idei évadban is bekerül majd a bérletes előadások közé is januártól. Tavasszal a magyar gyermekirodalom egyik legismertebb művéből készült produkciót láthatnak a színházlátogató gyerekek: Lázár Ervin A négyszögletű kerek erdő című darabja kerül színpadra Kányádi Szilárd rendezésében, nagyszínpadi produkcióként. Szintén az évad második felében mutatja majd be a társulat az Örkény István Tóték című művéből készülő előadást, amelynek rendezője Sorin Militaru lesz. Kamarateremben bemutatott produkcióként kerül színre Gimesi Dóra Szemenszedett mese című darabja Márk-Nagy Ágota rendezésében, aki korábban többször is dolgozott már a szatmári társulattal. Stúdió-előadásokban is bővelkedik a szatmári társulat 62. színházi évadja, hiszen Sorin Militaru rendezésében színre kerül Kai Hansel Klamm háborúja című műve, amely Rappert-Vencz Gábor egyéni előadása lesz. Balog Attila Marie Jones Kövekkel a zsebében című drámáját rendezi meg a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében, amelyet színpadi nézőtérrel játszik majd a társulat. Márkó Eszter Janne Teller Semmi című szövegének adaptációjából rendez előadást az Ács Alajos Játékszínben. Idén is lesz bérletcserében játszott előadás, Szatmárra érkezik majd a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulata két előadásával. A Harag György Társulat vendégül látja a nagyváradi Szigligeti Színház két előadását is. Ezek között diákoknak szóló produkció is lesz, illetve olyan nagyszínpadi felnőtt előadás, amelyet a bérletesek negyedik előadásként választhatnak bérletcsomagjukba. A Brighella Bábtagozat rögtön az évad elején bemutatja a Dániel András Egy kupac kufli című szövegéből készített bábelőadást az Ács Alajos stúdióteremben. A bábszínházi produkció vendégrendezője a Blattner Géza-díjas Rumi László. Szintén vendégművészt, Sramó Gábort, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatóját kérte fel a Brighella Bábtagozat Horváth Viktor Vilmos és Kormos című művének színrevitelére, amelyet felnőtteknek szán a társulat. Mindkét neves, magyarországi bábszínházi szakember dolgozott már Szatmárnémetiben, az utóbbi évadokban. A bábtagozat művészei felnőtteknek szánt kocsmaszínházi bábprodukciót is terveznek erre az évadra. A szatmári színház magyar és román társulata a tavalyi együttműködés sikerén felbuzdulva idén is létrehoz egy közös előadást Margaret Atwood Pénelopeia című szövege nyomán, amelyet a romániai származású, neves kanadai művész, Alexander Hausvater visz színre. A tavalyi évadhoz hasonlóan idén is több kísérőrendezvényt szervez a Harag György Társulat, a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat társszervezője lesz, ismét tart színházi nyílt napot, megrendezi a díjnyertes diákszínjátszók seregszemléjét, megemlékezik a magyar dráma napjáról, a színházi világnapról, a magyar költészet napjáról, emléknapot szentel a holokauszt illetve a kommunizmus színészáldozatainak, de több nyílt próbát is meghirdet. A tavalyi évadban megszabott jegy- és bérletárak nem változnak. Sorin Militarun kívül mellett az új évadtól két színész-rendezővel is bővül a csapat: Márkó Eszter és Moldován Blanka is csatlakozik a társulathoz. Krónika (Kolozsvár) 2015. augusztus 31.Ösztöndíj a magyarul tanuló gyerekeknekA Kárpát-medence csaknem 5800 magyar iskolakezdőjét részesíti ösztöndíjban a Rákóczi Szövetség az ősz folyamán, beiratkozási programja keretében. Az ösztöndíjak átadása szombaton Gútán, a szlovákiai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén kezdődött, derül ki a szervezet szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből. Eszerint az ösztöndíjakat szeptember és december között több mint 200 Kárpát-medencei helyszínen, csaknem 5800 diáknak szeretnék átadni. A program érinti a teljes Felvidéket, ahol 3550 diák részesül az ösztöndíjban, a teljes Bihar megyét, Temesvárt és Dést, utóbbi három erdélyi helyszínen 1800 iskolakezdőhöz jut el a támogatás. Része a programnak a kárpátaljai Felső-Tisza-vidék 100 iskolakezdője, továbbá 40 délvidéki szórványtelepülés 350 első osztályosa, Horvátországot és a Muravidéket is beleértve. A Rákóczi Szövetség tájékoztatójában emlékeztet, hogy a szervezet beiratkozási programja 2004 óta folytatódik annak érdekében, hogy minél több külhoni magyar család merje vállalni gyermeke magyar tannyelvű iskolába íratását, és ezzel segítse a magyar közösségek megmaradását is. A program a Felvidéken indult és az ott elért eredmények alapján – a szlovákiai magyar iskolakezdők száma az utóbbi években stabilizálódott, az elmúlt évben növekedett – terjesztette ki a szövetség olyan erdélyi, kárpátaljai és délvidéki területekre, ahol felgyorsultak az asszimilációs folyamatok. Az ösztöndíj összege 10 ezer forint (mintegy 140 lej), a pénzt az iskolakezdők szülei vehetik át. A szervezet közleményében arra is kitért, hogy az általuk indított beiratkozási programot több száz magyarországi önkormányzat, civil, közéleti személyiség és alapítvány támogatja. Krónika (Kolozsvár) 2015. augusztus 31.Lezárta Johannisék dossziéját a DNAVádemelési javaslat nélkül lezárta a Johannis család nagyszebeni ingatlanvásárlásai ügyében lefolytatott nyomozást az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) – adta hírül a hét végén a România hírtelevízió. A csatorna szerint a jelenlegi államfő, felesége és három közeli hozzátartozójuk ellen még 2008-ban tettek feljelentést csalás és törvénytelen ingatlan-visszaszolgáltatás gyanújával a főügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes főosztályán (DIICOT). A nyomozó hatóság azonban illetékesség hiányára hivatkozva nem sokkal később a DNA-hoz továbbította a dossziét, a vádhatóság pedig a napokban a hírtévé megkeresésére közölte, hogy vádemelés nélkül lezárta az ügyet. Mint arról beszámoltunk, az államelnök és felesége vagyonosodásáról nemrég a Riseproject.ro oknyomozó portál közölt átfogó elemzést. Ebben azt állította, hogy a Johannis család csalással (egy végrendelet meghamisításával) kaparintott meg egy Nagyszeben központjában álló ingatlant, a város polgármesteri tisztségéből tavaly államfővé választott Klaus Johannis pedig vagyonnyilatkozatában letagadta a szóban forgó ingatlan bérbe adásából szerzett bevételei egy részét. A Riseproject.ro szerint Nagyszebenben birtokolt hat ingatlanuk közül hármat Johannisék az adócsalás és okirat-hamisítás nyomán befolyt összegből vásárolták. A bukaresti elnöki hivatal közleményben cáfolta a vádakat, leszögezve, hogy az államfő minden bérleti díjból származó bevételét feltüntette vagyonnyilatkozataiban, és az adót is befizette utánuk. Mindazonáltal a Cotroceni-palota nem reagált arra a vádra, miszerint a Johannis család törvénytelen módon alapozta volna meg ingatlanvagyonát. Krónika (Kolozsvár) 2015. augusztus 31.Búcsú a Babeş–Bolyaitól (8.)Végül hosszú vita után abban egyeztünk meg, hogy a gazdasági igazgató még próbál alkudni, és ha sikerül, akkor az egyetem megveszi az épületet. Csekély alkudozás után ez meg is történt. Nekem úgy tűnt, hogy a református kar vezetői az épületért, a római katolikus kar vezetői pedig a lelkészképzés befogadásáért nagyon hálások voltak a rektor úrnak. Nem tudom, hogy Marga ezt tudatosan vagy csak ösztönösen tette, de sikerült megbontania azt az egységet, amely addig jellemezte a magyar tanárok képviselőit az önálló karok létrehozásában. Itt kell elmesélnem azt a furcsa esetet is, amely nagyon elszomorított néhány évvel később. Már nem voltam rektorhelyettes, amikor a kisebbik lányom úgy döntött, hogy megpróbálja elvégezni a református tanárképző kar egyik mesteri szakát. A felvételi két részből állt: az alapképzésen elért átlag adta a végleges jegy egyik komponensét és egy szóbeli vizsgán kapott jegy a másikat. Mivel neki az átlaga nem volt nagy, ezért csak úgy remélhette, hogy bejut az tandíjmentes helyekre, ha a szóbeli vizsgán jól szerepel. A vizsga után azt mondta, úgy érzi, nem fog bejutni annak ellenére, hogy a szóbeli vizsgán elég jól tudott, de nem jeleskedett. Az eredményhirdetésre mégis elment, amely azonban órákat késett a meghirdetett időponthoz képest. Amikor kifüggesztették az eredményt, és meglátta, hogy a tandíjmentes helyek utolsó helyén szerepel, nagyon dühös lett, hisz könnyen ki tudta számolni a kifüggesztett végeredményből, hogy ez csak úgy lehetséges, ha a szóbeli vizsgán maximális osztályzatot kapott, az pedig lehetetlenség. Szóval ezért késett olyan sokáig az eredményhirdetés! – gondolta. Otthon elmesélte a dolgot, még mindig dühösen, hogy vele ne tegyenek kivételt, csak azért, mert az én lányom. És kijelentette, hogy nem foglalja el a helyet, így a soron következő (aki a tandíjasok között az első helyen volt) bejuthat ingyenes helyre. Amúgy is nagyon el volt keseredve, amikor meglátta az eredményt, sírt, hogy nincs pénze a tandíj fizetésére. Az ismerősök, rokonok közül sokan arra biztatták, hogy nyugodtan foglalja el a helyet, hisz ő nem hibás azért a dologért. De ő hajthatatlan volt, másnap bement, és a titkárnő nagy csodálkozására nem foglalta el a helyet. Erre a tettére nagyon büszke voltam, és az vagyok ma is! Illetlen viselkedés? 2000 elején Andrei Marga rektor javaslatára az egyetem meghívta az összes magyarországi egyetem rektorát egy találkozóra. A találkozó célja az egyetemek közti együttműködési szerződések megújítása, illetve megkötése azokkal, amelyekkel nem volt még ilyen szerződés. Első nap megbeszéltük az együttműködés általános kereteit, amelyek alapján megkötöttük a szerződéseket, második napra terveztük a további, konkrét lehetőségek megtárgyalását, amelyek akár egyetemenként változhatnak. Ezt az egyetem jósikafalvi (belişi) épületében szándékoztunk megtartani. Már az elképzelés is furcsa volt, hisz télen ott nincs mit csinálni, nincs mit látni, hosszú az út oda-vissza. Tulajdonképpen csak evés és ivás volt, hisz amikor a tényleges tárgyalásra került volna a sor, a rektornak fontos elintéznivalója támadt Kolozsváron, így hamarabb visszament. Hamarosan mi is visszatértünk Kolozsvárra, és vacsorával folytattuk a találkozót. Ebből számomra világos lett, hogy itt nem a valódi együttműködésre való törekvésről volt szó, hanem csak kirakatnak kellett az egész találkozó. Nagyon szépen illett a multikulturális eszme körítéséhez. Hasonló eset volt, amikor Max van der Stoel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa javaslatára és patronálásával Különbözőség a felsőoktatásban – Románia példája címmel rendezett szimpóziumon Andrei Marga – aki akkor még tanügyminiszter is volt – a megnyitó után hamarosan elhagyta az elnökségi pulpitust és a termet is, és csak a délutáni megbeszéléseken vett részt. Így hiányzott a délelőtti plenáris előadásokról. A rendező egyetem rektora kihagyta a konferencia legérdekesebb és legfontosabb részét. A többi plenáris előadótól kissé elütően én nem dicsértem, hanem bíráltam a szerintem szlogenszerűen használt multikulturalizmust. Amikor a plenáris ülés után elhagytuk az aulát, a mellettem elhaladó görög katolikus kar dékánja meg is jegyezte, hogy „legalább színt vittél a beszélgetésbe”. A szimpózium gyakorlati megszervezésével Horváth Istvánt bízták meg, aki akkor a szociológia kar adjunktusa volt. Én is kaptam meghívót, előadás-felkérőt (plenáris előadásra) konkrét címmel. A rendezvény közeledtével megkaptuk a programot, és csodálkozva vettem észre, hogy nem szerepelek a plenáris előadók között, csak a délutáni csevegésben. Nem kérdeztem, miért, csak jeleztem, hogy ebben az esetben nem megyek el a rendezvényre. Másnap újabb programot kaptunk, ahol már plenáris előadó voltam. Sajnos csak nagyon ritkán tudtam ilyen hatékonyan végezni a munkámat. A Max van der Stoel csapatában volt Schöpflin György is, aki később az egyetem díszdoktora lett. Kevés alkalmam volt személyesen beszélgetni vele, de arra emlékszem, hogy határozottan kijelentette, szerinte az egyetem román vezetősége soha nem fogadja el a magyar karokat. Nekem akkor még voltak illúzióim. Az 1990-es évek közepén egyszer a Korunk szerkesztőségében tartott előadást a két világháború közti magyar baloldali értelmiségről, köztük nagyapjáról, Schöpflin Aladárról. Jól emlékszem egyik mondatára, miszerint lehet, hogy akkor hiba volt baloldalinak lenni, de hogy szégyen nem volt, az biztos. Mivel csak felületesen ismertem, meglepődtem, amikor a Fidesz színeiben lett európai parlamenti képviselő. Később még találkoztunk azon az európai parlamenti meghallgatáson 2007-ben, amelyet Kónya-Hamar Sándor képviselő szervezett a romániai magyar nyelvű felsőoktatás érdekében, ahol, többek között, mindketten előadók voltunk. Négy év alatt, amíg rektorhelyettes voltam, sokféle emberrel volt alkalmam találkozni. A heves viták ellenére a személyes kapcsolatokban csak nagyon kevés román embernél tapasztaltam ellenségeskedést. Úgy éreztem, hogy elfogadják azt, jogunk van kiállni az érdekünkben, ezért nem nehezteltek ránk, csak persze nem engednek a magukéból. Andrei Marga rektornak érdekes volt a munkastílusa. Munkabírása hatalmas volt, érdeklődése szerteágazó. Amikor külföldre utazott, mindig vásárolt magának egy-két érdekes könyvet, amelynek később hasznát vette. A vezetőségi gyűlésekre többnyire kész megoldásokkal érkezett, ha volt is valakinek ellenvéleménye, nehezen tudta érvényesíteni azt. Ellenben ha valami nem érdekelte, vagy egyszerűen nem akarta megszavaztatni, akkor engedte, hogy a beszélgetés teljesen mellékvágányra menjen, sőt be is segített ebbe, a végén pedig vagy elhalasztatta vagy leszavaztatta azt. Nyolc évig volt az egyetemnek a rektori tisztség mellett elnöki tisztsége is. Amikor Marga volt az elnök, akkor az volt a fontosabb funkció, amikor pedig ismét rektor lett, akkor az elnöki funkció teljesen eljelentéktelenedett. Egyetemi felmérés A BBTE a rendszerváltozás utáni tíz évben nagyon sokat fejlődött, új karok, új szakok jelentek meg, a diákok létszáma is megtöbbszöröződött. Érdekes módon ebben az időben az egyetemek közti versengés inkább a diáklétszámra korlátozódott, csak később kezdték figyelembe venni a különféle rangsorolásokat. Ezért a BBTE, amerikai stílusban, beleszámolta a diáklétszámba mindazokat, akik doktori iskolába jártak, és azokat a tanárokat is, akik véglegesítő vagy fokozati vizsgára jelentkeztek. Ezért szoktak, akkor és ma is, negyvenezres diáklétszámról beszélni. Az egyetem nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy minél nagyobb súllyal legyen jelen a mindennapokban, állandóan szerepeljen a sajtóban legalább a rektor által. Díszdoktorrá avattak szinte mindenkit, aki számított a világban: bíborost, kancellárt, királyt, pápát. De azért ne legyünk rosszmájúak, voltak közöttük egyetemi tanárok is! Amikor lehetőség adódott rá, az egyetem elhatározta, hogy „felméreti” magát az Európai Egyetemek Szövetségével (EUA). Ez 25 ezer dollárjába került a felsőoktatási intézménynek, nem számítva bele ebbe annak az öt embernek a teljes ellátását, aki szinte egy hétig Kolozsváron végezte a megfigyeléseket, szóba állt tanárokkal, diákokkal, tisztviselőkkel. Majd összeállított egy mintegy százoldalnyi jelentést az egyetem fejlődéséről, potenciáljáról, multikulturális jellegéről. A jelentés pozitív képet nyújtott az egyetemről, ez is volt a célja. Egyetlen egy dologról nem szólt ez a jelentés: hogy milyen színvonalú az oktatás. Ezt nem mérték fel! Miniszteri látogatások Rektorhelyettesi időmben, ha jól emlékszem, két magyar miniszter látogatta meg az egyetemet: Torgyán József és Magyar Bálint. Mindkettőt a szenátus termében fogadtuk, ahol elbeszélgettek a magyar tagozat képviselőivel. Ezeken a találkozókon röviden bemutattam az egyetemet, majd a minisztervendég beszélt, utána kérdések/kérések és válaszok hangzottak el. Emlékszem, hogy amikor belépett a rektori folyosóra, és meglátta a román egyetem rektorainak a falon sorakozó féldomborművét, Torgyán József megkérdezte, hogy „ennek az egyetemnek 1919 előtt nem volt rektora?” (Ma már láthatók a Ferenc József Tudományegyetem, sőt a Bolyai rektorai is.) Amikor azt mondtam a karok bemutatásánál, hogy az ortodox és görög katolikus karokon nincs magyar nyelvű oktatás, hisz nálunk nincsenek magyar ortodoxok és görög katolikusok (akkor még ezt így tudtam!), Torgyán József nevetve megjegyezte, hogy én huncutul utalok az ő vallására (ugyanis görög katolikus volt). A beszélgetés jó hangulatban folyt, a miniszter urat egészen más embernek ismertük meg, mint amilyennek a politika mutatta. Ezután érdekes előadást tartott a Báthory-líceum színültig megtelt dísztermében tanárok és egyetemisták előtt. A vezetőség román tagjai nem tartottak igényt arra, hogy találkozzanak Torgyán József miniszterrel. Amikor Magyar Bálint látogatta meg az egyetemet, Marga rektor személyesen fogadta az irodájában, igaz, ismerték egymást személyesen még abból az időből, amikor Marga is miniszter volt. Egy román miniszteri látogatásra is emlékszem, amikor Mircea Geoană akkori külügyminiszter látogatta meg az egyetemet egy rövid beszélgetésre. Gabriela Firea sertepertélt körülötte, és a miniszter adjutánsaként mutatkozott be. Magamban furcsálltam ezt a szárnysegédi pozíciót, de elfogadtam, hogy a külügy is militarizált valamilyen szinten. Támogassuk az operát! Egyszer (talán 2001 kora őszén) telefonált Simon Gábor, a kolozsvári magyar opera igazgatója, és azt mondta, biztos forrásból tudja, hogy az egyetem anyagilag támogatta a román operát, méghozzá azt is tudja, milyen összeggel. Jó lenne, ha támogatná a magyar operát is legalább egy előadás megvásárlásával. Én erről a támogatásról nem tudtam, nem tárgyaltunk róla vezetőségi gyűlésen (nem emlékszem, hogy valaha is hiányoztam volna, de azért ritkán előfordulhatott). Gondoltam, kiugratom a nyulat a bokorból. A következő gyűlésen előhoztam a dolgot, mégpedig olyan formában, hogy azt mondtam (mintha természetesen tudnék a dologról): nagyon jónak tartom, hogy az egyetem támogatja a román operát, és szeretném, ha ugyanezt tenné a magyar operával is. A rektor rögtön jóváhagyta, a többiek sem tiltakoztak. Húszmillió lejt szavaztunk meg (ez mai pénzben kétezer lej), és az egyetem ebben az összegben jegyeket vásárolt, amelyeket szétosztottunk a diákok között. Az opera kijelölt két előadást, amelyeken a jegyeket igénybe lehetett venni, két diák mehetett egy jeggyel. Az akciónak nagy sikere volt, mindkét alkalommal megtelt az opera nagyterme. Sajnos egy évre rá ezt már nem sikerült megtennünk, mert amikor ismét szóba hoztam a dolgot, a főkönyvelő tiltakozott, hogy nem tudja törvényesen elkönyvelni az adományt. Szóval közben megkereste a módját, hogy ne kelljen pénzt adnia ilyen célra. Egyszer volt Kolozsváron ingyen opera... Kása Zoltán Lapunk Szempont mellékletében sorozatban közöljük Kása Zoltánnak, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem egykori rektorhelyettesének, a Sapientia EMTE szenátusa elnökének visszaemlékezéseit. Az írás részlet a szerző készülő könyvéből. Krónika (Kolozsvár) 2015. augusztus 31.Szobra lesz IV. Béla királynakA Fekete-Körös Völgyi Magyar Napokról tartottak hétfőn sajtótájékoztatót az RMDSZ székházában. Bemutatták annak a IV. Béla-szobornak a makettjét, melyet jövőre fognak felavatni Várasfenesen. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet: hagyományt teremtettek abból, hogy ahol lehetőség adódik rá, a szórványközösségekben emlékhelyeket létesítsenek magyar személyiségeknek, illetve köztéri alkotásokkal jelöljék meg a múltunk jelentős eseményeit. A kezdeti időszakban arra fordították az energiájukat és erejüket, hogy a két világháborúban elesett helybéli magyar katonai hősöknek állítsanak emléket, majd a civil áldozatok következtek Köröstárkányban, Magyarremetén, Kisnyégerfalván, Gyantán és Mezőbikácson. Az idén negyedik alkalommal, RMDSZ-es, civil és egyházi összefogással megrendezendő Fekete-Körös Völgyi Magyar Napokon pedig a kezdetektől arra törekednek, hogy olyan, a magyar történelemben vagy kultúrában fontos szerepet betöltő személyiségek előtt hajtsanak főt, akik összekötő kapcsot jelentenek az együtt élő nemzetiségek közt, vagyis nem lehet azzal vádolni őket, hogy munkásságuk megosztó lett volna. Ennek megfelelően az első évben egy Petőfi-makettet mutattak be, majd avatták fel a költő szobrát egy évvel később Belényesben, utána pedig Bartók-makettet lepleztek le tavaly, és áldják meg az immár kész szobrot az idén Köröstárkányban, illetve szintén ezen a hétvégén mutatják be Várasfenesen a IV. Béláról mintázott makettet, és avatják majd fel a szobrot 2016-ban. Valamennyi képzőművészeti alkotás Deák Árpád munkája. A politikus hangsúlyozta: még a hivatalos román telekkönyben is úgy szerepel a településen található vár, hogy „cetatea lui Béla”. Az Árpád-kori erődítmény valószínűleg IV. Béla idejében épült, és a katolikus püspök nyári rezidenciájául is szolgált. Amúgy azért esett IV. Bélára a választás, mert a tatárokkal harcolt, és nem a románok ellen, az országban pedig, melyet konszolidált és védett, egyaránt éltek románok és magyarok is, így a többségi nemzet tagjainak sem lehet kifogása a szoborállítás ellen. A büszt amúgy úgy ábrázolja a királyt, hogy egy kardot tart függőleges helyzetben maga előtt, és a talapzaton két pajzs látható úgy, hogy egyiken kereszt, másikon a IV. Béla felirat van. A főbb programok Borsi Imre Lóránt főszervező, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnökétől megtudtuk, hogy szeptember 4-én, pénteken 17 órakor, a várasfenesi kultúrház udvarán zajló hivatalos megnyitó keretében adják át a makettet Várasfenesen. Másnap, szeptember 5-én, szombaton fél 12 óra körül, a tárkányi református templom előtti téren, az istentisztelet után avatják fel, és áldják meg Bartók Béla szobrát. Este a Nagy Feró vezette Beatrice-koncert vonzza majd valószínűleg a környéken lakókat. Szeptember 6-án, vasárnap este 19 órakor a belényesi művelődési házban megrendezett gálával zárul a IV. Fekete-Körösvölgyi Magyar Napok, melynek keretében átadják a Zsiskú János-szórványdíjat- a kitüntetettről ezen a héten dönt a megyei RMDSZ ügyvezető elnöksége-, illetve fellép a debreceni Hajdú Táncegyüttes. Sebes-Körös Völgyi Magyar Napok Szabó Ödön arról is beszélt: komolyan felmerült annak az ötlete, hogy a Fekete-Körösvölgyi fesztivál mintájára a jövő évtől kezdve megszervezzék a Sebes-Körösvölgyi Magyar Napokat is, lehetőleg ugyanazon a hétvégén, mint a másikat. Ennek érdekében várják a Nagyváradtól keletre eső szórványtelepülések helyi magyar vezetőinek, civiljeinek, lelkészeinek a jelentkezését, szívesen meghallgatják az ez irányú elképzeléseiket Sonkolyostól Mezőtelegdig, de akár Fugyivásárhelyt vagy Kisjenőt is beleértve, mert senkit se akarnak kizárni. Az ügyvezető elnök ugyanakkor köszönetet mondott a tömbmagyar vidékeken élő civil szervezetek, együttesek, iskolák, önkormányzatok vezetőinek, akik felajánlják a produkcióikat. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2015. augusztus 31.Eddigi legjobb kiadását zárta a Vásárhelyi ForgatagVasárnap este húszezren, vagy tán még annál is többen gyűltek össze a Maros-parton, ahol családoknak, kisgyerekeknek, fiataloknak, időseknek egyaránt szóltak a Vásárhelyi Forgatag programjai. A szervezők szerint elérte a célját a Forgatag, máris kezdhetnek hozzá a jövő évi megszervezéséhez. Még színesebbre, még gazdagabbra és változatosabbra sikeredett a vasárnap este véget ért III. Vásárhelyi Forgatag, amely rekordrészvétellel zárult – olvasható a szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményben. A szervezők úgy fogalmaztak, hogy az ötnapos kulturális seregszemle elérte célját, mindenki kitett magáért. Pörgött az egész magyar közösség „Különösen büszke vagyok arra, hogy idén sikerült egyet előrelépni. Nagyobb volt a Forgatag, mint tavaly, gazdagabb és színesebb kínálattal. A magyarság összefogásának köszönhetően a Forgatag idén is megállíthatatlanul pörgött, de ha kellett: pörölt azért, hogy a dolgok rendben menjenek” – mondta Soós Zoltán a vasárnap esti zárórendezvényen a Maros-parton, hozzátéve, hogy jövőre még nagyobb Forgatagot ígér, hiszen a vásárhelyi magyar közösség évről-évre bebizonyítja, hogy képes összefogni egy jó ügy érdekében, bebizonyítja sokszínűségét és erejét. „Mert ilyenek vagyunk ezen az ünnepen. Összefogásra képes, sokszínű, erős közösség. Általában csendes és kitartó, de amikor szükség van rá, megmutatjuk, hogy velünk nem lehet packázni. Azt javaslom, mutassuk meg ezt a képességünket egy év múlva is” – fogalmazott Soós. A számok beszélnek Az idei Forgatag 16 helyszínen zajlott, és mintegy 250 rendezvényt foglalt magába. A szervezők elégedettek, hiszen pénteken 17 ezer, szombaton 19 ezer ember látogatott el a Forgatag Maros-parti rendezvényeire, vasárnap pedig a közlemény szerint 24 ezerre emelkedett a forgatagozók száma. Délelőtt a kisgyerekes családok és az idősebbek, délutántól pedig a középkorúak és a fiatalok „rohamozták meg” a Maros-partot. Vásár-hely nem hazudtolta meg a nevét A Forgatag ideje alatt a Teleki Tékában is több százan fordultak meg, egy napig a 3. Téka könyvvásár is ott várta az érdeklődőket, de a gyerekfoglalkozások is kihagyhatatlanok voltak. A SzóForgatag városnéző sétái és előadásai iránt idén is óriási volt az érdeklődés. A vásártérre folyamatosan érkeztek az érdeklődők, a vásárosok és a vásárlók egyaránt elégedetten zárták a Forgatagot. Koncertek minden műfajban A megnyitó ünnepségen már teltházas közönség előtt muzsikálhatott a Pál István Szalonna és bandája, a Kultúrpalota nagytermében. Itt varázsolta el a közönséget a Maros Művészegyüttes előadása is. A Maros-parti színpad előtti téren többezres tömeg követte Keresztes Ildikó, Péterfy Bori and the Love Band, a Budapest Bár és a Bagossy Brothers Company koncertjét, valamint a marosvásárhelyi együttesek fellépéseit. Hatalmas élményt jelentett az 1849 – volt egyszer egy szabadságharc című rockopera ősbemutatója is. A siker borítékolva volt a Neoton Família Sztárjainak koncertjére, amikor csaknem 25 ezer ember énekelte együtt a Maros-parton a közismert Neoton-dallamokat. A Borudvar jó ötletnek bizonyult Idén, új helyszínként, nagy sikernek örvendett a Maros-parton felállított Borudvar, ahol olyan szakmai kerekasztal-beszélgetések is helyet kaptak, amelyek a város és az itt élő lakosok mindennapjait taglalják. Itt osztotta meg a közönséggel bolíviai kálváriáját Toásó Előd is. Belakták az Aranykakast is Az Aranykakas udvarán berendezett Szféra – kortárs művészeti tér nemcsak a fiatalokat vonzotta izgalmas programjaival. Az ismert lemezlovasok, zenészek kaptak itt teret, de a slam poetry szómágusai is itt adták elő verses-ritmusos gondolataikat. A Kultúrpalota teltházas rendezvényei mellett – mint a Marosvásárhelyiek III. Világtalálkozója és II. Legényes és Verbunkverseny – a Palota-udvari koncertek is több száz embernek nyújtottak kikapcsolódási lehetőséget. A szervezőcsapat köszöni a részvételt mindenkinek, aki ellátogatott a Vásárhelyi Forgatag valamely programjára, ugyanakkor számos vállalkozónak, egyesületnek, civil szervezetnek is köszönetet mondanak, hogy támogatták az idei rendezvényt. A csapat már mától azon dolgozik, hogy jövőre még színesebb, még változatosabb legyen a IV. Vásárhelyi Forgatag kínálata maszol.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
