|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 635 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 631-635 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2015. augusztus 4.Megáldották a felújított máriaradnai bazilikátA vallási és nemzetiségi egyetértés ünnepe Amint azt előre jeleztük, tegnap nagyszabású ünnepségen, pontifikációs szentmisén áldották meg a felújított máriaradnai bazilikát és rendházat, illetve felavatták a térség legnagyobb egyházi múzeumát. A kegytemplomban megtartott szertartáson a közel 100 pap és az általuk megívott 3-3 hívő, számos püspök és érsek, a meghívott világi elöljárók, illetve a sajtó képviselői voltak jelen, a hívek nagy tömege az eseményeket hatalmas kivetítőn a bazilika előtti téren követhette. A templomban egybegyűlteket excellenciás Roos Márton megyés püspök köszöntötte, előbb németül, kiemelve: a mai napon a régióban élő hívek tekintete Máriaradna felé fordul, ahol mindnyájunk édesanyja, a Szűzanya több mint 300 éve gyűjti egybe a nagyvilágban szétszóródott gyermekeit. Nagy csodának számított, hogy 1767 pünkösdjén itt német, magyar, román, horvát, bolgár és örmény nyelven tartottak szentmisét az egybegyűlt híveknek. Mindnyájan innen merítettek további erőt, kitartást és bátorítást az élet megpróbáltatásaihoz. E testvéri egyetértésnek meg kell maradnia a jövőben is. Ezt erősítette meg II. János-Pál pápa, amikor 1992. augusztus 28-án a kegytemplomot Bazilika Minor rangra emelte. Ezt tovább erősítette szentatyánk, Ferenc Pápa is, amikor a hozzá küldött kérésünkre különleges megbízottként, Őeminenciája Joachim Meisner bíborost, kölni nyugalmazott érseket nevezte ki a mai ünnepség levezetésére. Eminenciás úrnak szívből köszönjük, amiért elfogadta a szentatya megbízatását, Isten hozta Máriaradnára. Ugyancsak nagy szeretettel üdvözölte a Németországból érkezett püspököket és főpapokat. Magyarul elmondott köszöntőjében köszöntötte a Magyarországról érkezett excellenciás püspök, illetve érsek urakat és paptestvéreket. Mindenekelőtt dr. Bábel Balázs kalocsai érseket és mitropolitát. Különös tisztelettel köszöntötte a szeged-csanádi, valamint a szabadkai püspök atyákat, a szatmári egyházmegye főpásztorát, továbbá dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érseket, a Szerbiából érkezett érsek és püspök urakat, a két testvér egyházmegyéből, a szeged-csanádi, valamint a nagybecskereki egyházmegyéből érkezett főpásztorokat, paptestvéreket és zarándokokat. Nagy tisztelettel köszöntötte Soltész Miklóst, a magyar kormány egyház-, nemzetiségi és társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárát. A megyés püspök románul elmondott köszöntőjében a szertartás fontosságának a kiemelését követően köszöntötte a megjelent görög katolikus és római katolikus püspököket, élükön Excellenciás Ioan Robu bukaresti érsekkel, SFR Francisco-Javier Lozano bukaresti nunciust, a jelen lévő ortodox püspököket, köztük dr. Timotei Seviciu aradi püspököt, a szerb ortodox egyház temesvári püspökét, a Román Államelnöki Hivatal titkárát. Köszönetet mondott mindazoknak, akik közreműködtek az Európai Uniós, illetve a németországi püspökségek támogatásával megvalósult felújítási projektben. A munkálatok előrehaladott állapotban vannak, de még nincsenek teljesen befejezve, azokat sürgősen be kell fejezni. Végszavában, nemzetiségtől függetlenül, köszöntötte az összes zarándokot, valamint a rádióhallgatókat és a tévénézőket, akik bekapcsolódhattak az ünnepélyes szertartásba. Pontifikációs szentmise A továbbiakban németül, románul és magyarul Excellenciás Böcskei László nagyváradi püspök olvasta fel a Szentatya megbízó levelét Őexcellenciája Joachim Meisner bíboroshoz, a máriaradnai ünnepség levezetésére. A főcelebráns németül elmondott szentbeszédében az imádság és lelki feltöltődést jelentő máriaradnai kegyhely fontosságát ecsetelte, ahol a Szűzanya várja az imádságban segítséget kérő gyermekeit. Ebben az országban a kommunizmus idején az egyházakat különös módon üldözték, Máriaradna azonban akkor is sziget volt az ateizmus és a leértékelődés tengerében. Mert a hit általában a fény és a jövőkép keveredése. Mária és József is hittek abban, hogy a jeruzsálemi forgatagban háromnapi keresés után is megtalálják a gyermeküket, Jézust, aki a templomban volt. Ezért találkozunk mi is immár 300 éve Mária templomában. Államfői üzenet Ezt követően a Román Államelnöki Hivatal megbízottja, Sergiu Nostor olvasta fel Klaus Iohannis államfőnek az ünnepség résztvevőihez intézett üzenetét, amiben az államfő örömének adott hangot, amiért a sok nemzetiséget krisztusi szeretetben egyesítő katolikus egyház egyik fontos zarándokhelye Európai Uniós támogatással, a román állam tevékeny közreműködésével megújulhatott. Abban a reményében zárta levelét, hogy a megújult kegyhely még jobban elmélyíti a nemzetek közötti megbékélést és barátságot. Ezt kiválóan példázta a tény, hogy a több nemzetiségű, illetve vallású egyházi méltóságok mellett, a szertartáson politikusok is részt vettek, köztük Victor Opsachi vallásügyi államtitkár, Király András oktatásügyi államtitkár, Bognár Levente aradi alpolgármester, Arad megye prefeketusa, Cosmin Pribac Florentina Horgea alprefektus társaságában, Dorel Căprar, az SZDP aradi elnöke, illetve Cziszter Kálmán aradi tanácsos. Temes megyéből Molnár Zsolt parlamenti képviselő társaságában Halász Ferenc RMDSZ-megyei elnök, Marossy Zoltán alprefektus, dr. Nicolae Robu Temesvár polgármestere és Mitu Bojin, a Temes Megyei Tanács elnöke volt jelen. Áldási szertartások A szertartás során a szentírásból magyarul Molnár Zsolt parlamenti képviselő olvasott fel, a temesvári székesegyház kórusa, Kindl Walter karnagy vezényletével, Franz Metz orgonaművész közreműködésével az egyházi zene gyöngyszemeit megszólaltatva, nagyban emelte a szertartás ünnepélyességét. A szertartás során Őexellenciája Joachim Meisner élen járt az áldoztatásban, de utána, a bazilika előtti teraszon is ő mondott fohászt a felújításért, majd megszentelte, tömjénfüsttel illette az épületet, valamint a nagyszámú hívet. A tömeg ezt követően átvonult a volt rendház felújított épületének az udvarára, ahol megismételték a kegytemplom előtti megáldási szertartást. A volt rendházba 3 emeleten berendezett, a régió legnagyobb egyházi múzeuma is tegnap nyitotta meg kapuit. A tegnapi, máriaradnai bensőséges ünnepség a különböző felekezetű, nemzetiségű és politikai nézetű emberek közötti egyetértés emlékezetes napja is volt, aminek az eszméje bárcsak hosszú életű lenne. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2015. augusztus 4.IX. Kisjenői VárosnapokSok népzene és -tánc, vidámság Szombaton és vasárnap a Kisjenői Polgármesteri Hivatal és Kisjenő Város Tanácsa megszervezte a hagyományos, ezúttal a IX. Városnapokat. A program szombaton 11 órától a városháza dísztermében Gheorghe Burdan polgármester köszöntőjével, illetve azzal a kérésével indult, hogy a résztvevők egyperces felállással emlékezzenek meg a város jótevőjéről, a Maschio Gaspardo Mezőgazdasági Gépgyárnak a közelmúltban elhunyt tulajdonosáról, Egidio Maschióról. Ezt követően bemutatta az ülés prezídiumában helyet foglaló Florentina Horgea alprefektust, prof. dr. Aurel Ardeleant, a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem elnökét, Paolo Maurizio Rocchit, a Maschio Gaspardo kereskedelmi igazgatóját, Dorel Căprar parlamenti képviselőt, az SZDP aradi elnökét, Kalcsó Istvánné kétegyházi polgármestert, Ioan Tripa kisjenői alpolgármestert, Király András oktatási államtitkárt, Florina Matiuţ jogtanácsost, Kovács Sándor csanádpalotai polgármestert és prof. dr. Eugen Gagea városi tanácsost. A kisjenői politika a nyerő A polgármester ünnepi beszédében előrebocsátotta: attól függetlenül, hogy milyen párthoz tartozik, a kisjenői politikát érvényesíti, ami azt jelenti, mindent a város polgárai életminőségének a javításáért tesz. Az elmúlt héten adták használatba a Kisjenő–Nadab közötti Mária királynő kerékpárutat; kézzelfogható ígéretet kapott az illetékesektől, hogy az év másodig felében elkezdődik a város körgyűrűjének a megépítéséhez szükséges tanulmányterv elkészítése; ugyanakkor hozzáfogtak a város Erdőhegy negyedében a szennyvízlefolyó rendszer megépítéséhez; az ivóvíz nyomásának a stabilizálása érdekében önerőből két, egyenként 100 méter mély, 330 milliméter átmérőjű kutat fúrattak; az ANL-lakások számára 600 ezer lej befektetéssel megépítették a hőközpontot; ugyancsak komoly összegeket fordítottak a város egészségügyi központja udvarának, Erdőhegy utcáinak a rendbetételére; a város négy bejáratát térfigyelő kamerákkal látták el; az oktatási intézmények épületeit korszerűsítették. A Kisjenőn végrehajtott korszerűsítési munkálatok, fejlesztések kivitelezéséért köszönet jár az itt megtelepedett vállalatoknak, amelyek nagyban hozzájárulnak a város bevételeinek a növeléséhez. Zárszavában a Kisjenői Városnapok alkalmából minden vendégnek, résztvevőnek és helybeli polgárnak jó egészséget, kellemes időtöltést, jó szórakozást kívánt. Végszóként még bejelentette: egy törökországi befektető Kisjenő határában mélyfuratokat kíván végeztetni hévízfürdő, illetve üdülőközpont kiépítése céljából. A hangulat feldobására Ioan Selesi humorista frakkban, cilinderben mondott tréfás történeteket. A polgármester által felkínált hozzászólási lehetőséggel, a prezídiumban ülők Ioan Tripa alpolgármester és Florentina Matiuţ jogtanácsos kivételével, mindnyájan éltek, örömüknek adva hangot, amiért részt vehetnek a rendezvénysorozaton. Király András államtitkár magyarul is köszöntötte az egybegyűlteket, a két magyarországi polgármester mondanivalóját tolmács fordította románra, míg prof. dr. Aurel Ardelean köszöntője végén, a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem részéről Kiválósági Díjat és emlékplakettet nyújtott át Gheorghe Burdan polgármesternek, a városfejlesztés terén elért eredményeinek az elismeréseként. A közönség soraiból a Kisjenői Nyugdíjasklub elnöknője, Georgeta Csáky mondott köszönetet Gheorghe Burdan polgármesternek, amiért a szívén viseli a város nyugdíjasainak a sorsát. Az ünnepi ülést követően mindnyájan a főutcára vonultak, ahol villogó lámpájú rendőrautó felvezetésével, a Sunetul Aradului fúvószenekarral az élen, népviseletbe öltözött fiatalok, mesefigurák, gólyalábakon járó szellemek vonultak a lovas szekerek és a lovasok előtt. A városháza elé érve, a fúvószenekar tust játszott az elöljárók tiszteletére, majd tovább vonultak Erdőhegy irányába. Az ünnepélyes megnyitó vendégeinek tiszteletére Gheorghe Burdan polgármester ebédet adott a Mihai Veliciu Elméleti Líceum étkezdéjében. Szórakoztató programok 13 órától a Sunetul Aradului fúvószenekar térzenét adott a központi parkban. A városi stadionban 16.30 órától a szatmári, valamint a vajdasági fúvószenekarok térzenéjére került sor, majd az aradi veteránok néptánccsoportja járt alföldi román táncokat. A kétegyházi Kaláris néptánccsoport 3 párja kétegyházi, nyírségi, nadabi román, illetve rábaközi táncokat adott elő a gyülekező magyar közönség tapsa közepette. Valamivel 18 óra után a csanádpalotai néptánccsoport szatmári verbunkos, kalotaszegi, illetve győrteleki táncokat mutatott be, mutatósan kidolgozott koreográfiára. Utánuk Aron Nicula román népdalai, a Junii Şimandului román néptáncai, Vasile Iova és Ghiţa Baciu román népdalai, illetve a kerülősi Moştenitorii néptánccsoport fellépése következett. Ezt követően Gina Rus és Adelina Talpoş román népdalai, a Zestrea Buduresei néptánccsoport fellépése, Ştefan Muntenaş román népdalai, Ioan Selesi vidám műsora, Simona Boncuţ és Nicu Vesa népdalai következtek. 22.30 órától a Mini Step, a Step Experience, a Happy Dance Crew és a Chiqui Dance moderntánc-csoportok fellépései színesítették a programot, késő este Alina Eremia koncertje zárta a napot. Vasárnap 14 órától indult a szórakoztatópark a stadionban; 17 órától a Floarea Crişului néptánccsoport lépett fel, Florin Cociomag és Oana Miron népdalokat énekelt, fellépett a Rapsozii Zărandului népi zenekar, amely Petrică Paşca, Cornelia Căprariu, Tiberiu Crişan és Malvina Nagy énekeseket kísérte. Utána Aurel Vlaicu Turcas népdalai, Simona Costin, Ionuţ Mateş és Cornel de la Chişcău népdalai, a máramarosi Transilvania néptánccsoport fellépése, a General Music zenekar koncertje következett. 23 órától tűzijáték, majd Antonia koncertje zárta a Kisjenői Városnapok idei rendezvénysorozatát. Mindkét nap, a stadionban felállított hatalmas csúszda, a körhinta, illetve más játszószerek szórakoztatták a gyermekeket, a sörsátrak alatt, a büféknél mindenfajta itallal és étellel szolgálták a vendégeket, akik nem sokat kérették magukat, ettek-ittak, jól mulattak. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2015. augusztus 4.Teljes alakos festmény Bethlen GáborrólFejedelmi portré a Veresbástyában Új képzőművészeti alkotással gazdagodott tegnaptól a marosillyei Veresbástya állandó kiállítása. A teremben, melyben a szájhagyomány szerint Bethlen Gábor meglátta a napvilágot, a fejedelem egész alakos képe várja immár a látogatókat. – Ez egy egészen különleges kép, hiszen Bethlen Gáborról sem a maga korában, sem később nem készült egész alakos ábrázolás. Ezt a képet 2013-ban festette meg Székely Beáta, erdélyi származású, a Budapesti Képzőművészeti Egyetemen végzett fiatal alkotó. A korabeli dokumentumok alapján, tudományos és művészeti igényességgel megalkotott kép eredetileg a Magyar Nemzeti Múzeum által 2013-ban megrendezett A kód: Bethlen 1613 című kiállításra készült. A rangos magyar intézmény ugyanis a nagy erdélyi fejedelem megválasztásának 400. évfordulója alkalmából időszakos kiállítással hajtott főt Erdély Aranykorának megteremtője előtt. A kép számos korabeli emléktárgy társaságában került bemutatásra, azt követően viszont időszakos tárlat lévén, raktárba helyezték – mesélte a teljes alakos fejedelmi portré korábbi történetét Varga Csaba, a marosillyei Bethlen-ház vezetője. Elmondta továbbá, a Veresbástya tulajdonosaként a Dévai Szent Ferenc Alapítvány évek óta jó kapcsolatot ápol a Magyar Nemzeti Múzeummal, és ennek nyomán számos együttműködésre volt már példa. Ezúttal Csorba László, az intézmény főigazgatója ajánlotta fel az alapítványnak, egyelőre 5 éves megőrzésre a teljes alakos Bethlen-ábrázolást. A kép a hétvégén érkezett meg Marosillyére, és tegnaptól már megtekinthető a kandallós-teremben. Varga Csaba elmondása szerint az idei nyáron már több mint 2000 turista kereste fel az illyei Veresbástyát. – A legtöbb érdeklődő természetesen Magyarországról érkezik, köztük igen sok a Határtalanul program keretében kiránduló diákcsoport. De vannak erdélyi, sőt román látogatóink is, illetve néhány távolabbról érkező átutazó is megáll a műemléképületnél. Reményeink szerint a Bethlen Gáborról készült portré kiállítása tovább növeli a fejedelmi szülőház iránt érdeklődők számát – fogalmazott Varga Csaba. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2015. augusztus 4.Jót és rosszat is mondanak az „elmondatlanról”Jövőre is megrendezik a hatalmas fesztivált Véget ért az Untold, vagyis az Elmondatlan néven zajlott négynapos kolozsvári megafesztivál, amely az electro-dance-music legnagyobb sztárjait hozta el Kolozsvárra, és amely ennélfogva hatalmas embertömegeket vonzott és mozgatott meg – másfelől pedig, elsősorban a helyi lakosokban, ellenérzéseket is keltett a zajártalom, a forgalmi korlátozások, közterületlezárások miatt. A fesztivál zárultával eljött a kiértékelések ideje – Emil Boc polgármester a világhírű lemezlovas, David Guetta fellépését követően közzétett Facebook-bejegyzésében úgy vélte, a város büszke lehet arra, hogy az Untold által felkerült a fesztiválok világtérképére, és többmillió ember beszél majd Kolozsvárról. Boc maga is sajnálattal könyvelte el, hogy a rendezvénysorozat lezárult, továbbá elnézést kért a kolozsváriaktól a fesztivállal járó kellemetlenségek miatt. Ugyanakkor sejtetni engedte, hogy a fesztivál jövőre újabb kiadással jelentkezik. ZAY ÉVA Szabadság (Kolozsvár) 2015. augusztus 4.Parlamenti bérlicitMiután a parlament újra bevezette a különleges nyugdíjakat a katonák, a diplomaták, a törvényhozók, a parlamentben dolgozó kisegítő személyzet esetében, a kormány pedig megemelte 48 magas rangú tisztségviselő fizetését, most újból a honatyák számára készül újabb béremelés. A törvényhozók a saját jövedelmüket szeretnék növelni egy törvénytervezet szerint, mégpedig 9 ezer lejre a jelenlegi 5 ezer lej helyett. Régi vita, hogy mi számít soknak és mi kevésnek. Bizonyos szemszögből az 5 ezer lej sovány fizetés egy képviselőnek vagy szenátornak. Mindenképpen kevés, ha a nyugati országok törvényhozóinak, vagy az európai parlamenti képviselők több ezer eurós bérét vesszük alapul. Ha a hazai életszínvonalat és átlagbéreket vizsgáljuk meg, akkor már tisztességes megélhetést biztosítónak lehet nevezni az 5 ezer lejt. Az megint más vita, hogy a képviselőket kiemelten érdemes lenne-e fizetni, hogy valóban minőségi munkát végző személyek kerüljenek ebbe a tisztségbe, mert ilyen bérek mellett egy versenyszférában dolgozó jogászt vagy közgazdászt nehéz meggyőzni, vállaljon képviselői vagy szenátori mandátumot. Nem beszélve arról, hogy a törvényhozói tisztség igen kevés egyéb tevékenységgel fér össze, így törvényesen nagyon kevesen tudják kiegészíteni jövedelmüket. A vitát azonban teljesen zsákutcába viszi az olyan érvelés, amelyet Ionel Agrigoroaei UNPR-s szenátor hangoztatott a napokban. A honatyával vélhetően számos kollégája egyetért, hiszen ez a típusú indoklás már sokszor felbukkant honatyáknál, amikor a béremelésük jött szóba. Így nem egyedi esetről, hanem már-már mentalitásról beszélhetünk. A szenátor kijelentette, hogy azért tartja indokoltnak a 9 ezer lejes jövedelmet, mert a honatyáknak saját országukat kell képviselniük, gyakrabban kell ruhát cserélniük, mint egy átlagember, és hát sokba kerül, ha jól öltözöttek akarnak lenni. Gyorsan hozzáteszem, hogy nem is szeretném, hogy egyetlen képviselő vagy szenátor szakadt ruhában utazzon külföldi delegációba, és így tegye nevetségessé hazáját, de jól tudjuk, hogy valójában nem erről van szó, és ez átlátszó, gyenge érv. Borbély Tamás Szabadság (Kolozsvár) 2015. augusztus 4.A Doktor úr elmentBrendus Gyulát (Gyuszit – ahogy mi mondtuk, vagy a Doktor urat – ahogy betegei szólították) 1992-től ismertem közelebbről. Akkor már végéhez közeledett kétéves parlamenti mandátuma. A Fehér megyei RMDSZ-nél komolyan odafigyeltek véleményére anélkül, hogy azt bárkire is ráerőltette volna. Pragmatikus ember volt, mégis elvszerűen ítélte meg az eseményeket. Nem tartozott egyik szekértáborhoz sem. A politikában ez semmiképpen sem díjazzák. Független volt, nem megélhetési politikus. Igazi polgár. A magyar érdekek rendületlen képviselője. Véleményét minden körülmények között vállalta. Hitt, ahogy ő mondta, az erdélyi magyar nemzeti közösség autonómiájában és annak realitásában. Kisebb közösségében, a szórványban, a magyarság vállalását szorgalmazta. Ezt a léthelyzetet nem konjunktúrának, hanem sorsszerűségnek tartotta. Az országos érdekképviseletben a széthúzás helyett az összefogás, az egységes fellépés híve volt. Rácz Levente, a Fehér megyei RMDSZ egykori elnöke Szabadság (Kolozsvár) 2015. augusztus 4.MADISZ úszótábor Szentegyházán: oktatás mellett csapatépítő játékok és csillaglesA Medgyesi MADISZ (a MIÉRT tagszervezete) a Kisebbségek Európája projekt keretén belül 2015. július 26. és augusztus 1. között szervezte meg az V. Úszótábort. A szentegyházi eseményen Szeben megyéből – Medgyes, Nagyszeben, Erzsébetváros, Szentágota, Kiskapus, Mihályfalva, Berethalom, Küküllőalmás – valamint Hargita és Kovászna megyéből összesen 72 fiatal vett részt. Idén a szervezők számos meglepetéssel készültek, hiszen a napi úszásoktatás mellett – ahol a táborozók úszni tanultak vagy az úszástechnikájukat fejleszthették –, csapatépítő játékokon vettek részt. Mindezek mellett délutánonként előadások és sokféle tevékenység zajlott. Első este megadott címek alapján állítottak össze és adtak elő különféle történeteket a fiatalok. Hétfőn délután közösen állítottak fel egy jurtát, közben legendákat és meséket hallgattak, majd az íjászatot is kipróbálták. Kedden délután egy igazán érdekes előadást hallgattak meg: Cseh Gyopárka a csillagászatról és a csillagokról beszélt a résztvevőknek. Este pedig népzenére táncoltak a táborlakók. A szerda délután a bűvészkedésről szólt: Varga Attila számos trükköt mutatott be a résztvevőknek, akik nagyon figyelmesen követték az előadó mozdulatait. Ahogy az első csillag és a Hold megjelent, rögvest távcsőbe kukkantottak a táborozók – az est további része a csillagok nézésével telt. Szabadság (Kolozsvár) 2015. augusztus 4.Foghíjas erdélyi emlékművédelemAz erdélyi és partiumi városok önkormányzatai kizárólag a térfigyelő kamerák kihelyezésével és a helyi rendőrség járőrszolgálata révén próbálják megakadályozni a köztéri szobrok meggyalázását, megrongálását. Bár a módszerek a legtöbb helyen eddig sem bizonyultak hatékonynak, mint kiderült, arra nincs esély, hogy az önkormányzatok komolyabb védelmi stratégiát dolgozzanak ki. Ezentúl jobban odafigyelnek A kolozsvári önkormányzat sem dicsekedhet az emlékművek felügyeletének eredményességével, miután a múlt héten vízben oldódó barna festékkel öntötték le a főtéri Mátyás-szoborcsoport talapzatát. A világhírű alkotást egyébként nem első alkalommal rongálják meg. Horváth Anna, a kincses város alpolgármestere érdeklődésünkre elmondta, két hónapon belül két új térfigyelő kamera vigyáz majd a Mátyás-szoborcsoportra Kolozsváron. Az önkormányzatnak még csak azt kell eldöntenie, hogy a Főtér melyik épületeire helyezik ki a térfigyelőket. Hozzátette: ma délután vagy legkésőbb holnap reggel elkezdik a festékkel leöntött Fadrusz-alkotás megtisztítását. Kérdésünkre elmondta: a városháza azt tervezi, hogy egy speciális réteggel vonják be a közelmúltban felújított köztéri szobrok felületét. Köztük például a Farkas (Kogălniceanu) utcai Szent György-szobrot is. Az ehhez szükséges forrásokat az önkormányzat várhatóan a szeptemberi költségvetés-kiegészítéskor hagyja jóvá. Iulia Perşă, a városháza szóvivője ugyanakkor megkeresésünkre közölte: Kolozsváron a térfigyelő kamerák felszerelése mellett a helyi rendőrség járőrözésével igyekeznek elejét venni a műemlék- és szoborrongálásoknak. A módszer hatékonyságát firtató kérdésünkre elmondta: a rendőrök rendszeresen járőröznek, de képtelenség minden műemlék mellé állandó őrt állítani. A térfigyelő kamerák egyébként Aradon sem segítettek a Szabadság-szoborcsoportot meggyalázók azonosításában. A felvételek alapján három álarcos ember fényes nappal piros, sárga és kék színű festékszóróval befújta a vértanú tábornokok bronzplakettjeit, valamint magyargyalázó szöveget írt a talapzatra. A tetteseket azóta sem találták meg. Nincs ellenszer, nincs válasz A vandálokat Nagyváradon sem sikerült még elijesztenie a városvezetésnek. Idén például Iosif Vulcan és Mária román királynő szobrát rongálták meg, de korábban például Bethlen Gábor, Szacsvay Imre és Petőfi Sándor emlékművét is meggyalázták már. Tették ezt ismeretlen tettesek, mert a környéken elhelyezett térfigyelő kamerák felvételeit nem tudták eredményesen felhasználni. A helyi rendőrségtől lapzártánkig nem kaptunk írásban választ arra, hogy milyen módszerekkel próbálják megfékezni ezt a típusú vandalizmust, de információink szerint többnyire csak járőrözéssel bátortalanítják el a garázdálkodókat. Az is ismert, hogy a nagyváradi köztéri szobrok többségének tulajdonjogi viszonya rendezetlen, így azok karbantartási szabályzatának tisztázása is évek óta várat magára. Sepsiszentgyörgyön és Háromszéken is a térfigyelő kamerákkal és rendszeres ellenőrzésekkel próbálják elejét venni a különböző rongálásoknak. A megyei rendőrség idei félévi mérlegében is arról számolt be, hogy Kovászna megyében nem jellemző az emlékműrongálás. A legutóbbi eset 2011-ben történt, amikor két román fiatal videofelvételt tett közzé a világhálón arról, amint lehugyozzák a kökösi Gábor Áron-emlékművet. A kamerák kihelyezését és a rendszeres ellenőrzést a különböző magyar feliratok átfestése tette indokolttá. Évekkel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kézdiszászfaluban fújták le többször a kétnyelvű helységtábla magyar feliratát festékpermettel, de hasonló incidensre egy ideje nem volt példa a megyében. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester kezdeményezte korábban a fokozott felügyeletet és az ellenőrzést, abban bízva, hogy ha sikerül azonosítani, kik rongálják a táblákat, a villanyoszlopokat, a köztéri épületeket, akkor sikerül megakadályozni a hasonló jelenségeket. Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely, Vásárhelyi-Nyemec Réka Krónika (Kolozsvár) 2015. augusztus 4.Szoborvita MarosvásárhelyenÚjabb szoborvita körvonalazódik Marosvásárhelyen: az önkormányzat legutóbbi, csütörtöki ülésén arról döntött, hogy emlékművet állít a magyarellenes tevékenységéről híres Constantin Romanu Vivu 1848-as forradalmárnak. A Dorin Florea polgármester által előterjesztett határozattervezetet az RMDSZ-frakció is megszavazta. A tervezetből egyébként nem derül ki, hogy milyen műalkotásról van szó, az azonban igen, hogy az alkotást a Constantin Romanu Vivu Kulturális Egyesület adományozná a városnak. Kérésükre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem főépületével szemben lévő parkban állítanák fel az emlékművet, amely közel van a román forradalmárról elnevezett utcához és ahhoz a helyhez is, ahol Vivut meggyilkolták. A tervezet szerint Vivunak már volt egy emlékhelye Marosszentgyörgy és Marosvásárhely határában, azt azonban 1940-ben tönkretették. Bethlen-szobrot kértek „cserébe” Soós Zoltán RMDSZ-es önkormányzati képviselő, a Maros Megyei Múzeum igazgatója munkatársunk érdeklődésére elmondta, a csütörtöki ülésen azt kérte, hogy Bethlen Gábornak is állítsanak szobrot, hiszen jövőre lesz a 400. évfordulója annak, hogy a fejedelem szabad királyi város rangot adományozott Marosvásárhelynek. Soós Zoltán úgy tudja, az ülésen nem szavazták meg, hanem elhalasztották a Constantin Romanu Vivu-szoborállításról szóló tervezetet. Peti András alpolgármester viszont arról számolt be, hogy elvi döntés született a szoborállításról, s remélhetőleg vissza fognak térni rá. „Szavaztunk a tervezetről, és elviekben elfogadtuk. Ez azt jelenti, hogy kiegészítéseket kértünk az emlékmű kinézetéről és felállításának pontos helyszínéről. Végleges döntés akkor születik, amikor ezekre a kérdésekre választ kapunk, legalábbis ha a törvényt betartják” – mondta Peti. Az alpolgármester egyébként a költségvetési bizottság tagjaként azt kérte, hogy mindaddig ne állítsanak fel újabb szobrokat a városban, míg azok az emlékművek nem kerülnek a helyükre, melyekről korábban döntés született. Példaként a Sütő András-szobrot említette. „Tudjuk, hogy nélkülünk is meg tudták volna szavazni ennek a szobornak a felállítását, így próbáltuk a legtöbbet kihozni ebből a voksolásból. Vagyis kértünk kiegészítéseket, kértük a már megszavazott szobrok felállítását és azt, hogy cserébe Bethlen Gábor fejedelemnek is állítsanak emlékművet” – mondta az alpolgármester. Emlékeztetett ugyanakkor, az elmúlt években sikerült egy óriási Decebal-szobor felállítását megakadályozniuk, s a Mihai Eminescu Ifjúsági Ház elé ideiglenesen felállított moldvai írók-költők mellszobrai sem kerültek ki köztérre. Furcsa egybeesés egyébként, hogy pár nappal a tanácsülés előtt Valentin Bretfelean helyi rendőrfőnök egy Vivuról szóló tanulmánykötetet mutatott be, amelynek ő a társszerzője. A román lapok beszámolója szerint már akkor, július elején beharangozta, hogy szobrot vagy emlékművet fognak állítani, „méltó módon tisztelegve a nagy román forradalmár emléke előtt”. Egyiknek gyilkos, másiknak hős Barabás Miklós történelemtanár érdeklődésünkre elmondta, Constantin Romanu Vivu – csakúgy, mint Axente Sever, Avram Iancu és mások – az erdélyi román negyvennyolcas forradalmárok közé tartozik. A magyar és román történetírás különböző módon ítéli meg tevékenységüket. Míg a román történetírás szerint az erdélyi románok jogos követelései érdekében harcoltak, 1848 szellemében, addig a magyar történetírás szerint legjobb esetben ellenforradalmárok voltak, hiszen a Habsburgok oldalán léptek fel. A magyar történetírás már a 19. században részletesen feltárta és bemutatta ezen személyiségek részvételét és aktív szerepét az erdélyi polgárháborúban 1848 őszétől 1849 kora tavaszáig. Mint minden etnikai alapú polgárháborúban, sajnos ebben az időszakban is volt népirtás. Erdély történetében ez az időszak az, amikor a magyar lakosság szinte teljesen eltűnt egyes falvakból, városokból, vidékekről, például Magyarigenből, Fehér megyében, amelyik azóta is csak nevében magyar. A legismertebb azonban Nagyenyed, Zalatna és Abrudbánya magyarságának a pusztulása. „Úgy tűnik, hogy a népirtás gondolata nemcsak Dél-Erdélyben fogalmazódott meg, hanem ezzel a Székelyföld perifériáján is próbálkoztak, értelemszerűen Marosvásárhely környékén. Ennek a történetnek a kulcsszereplője Constantin Romanu Vivu, aki 1848. december 15. után több környékbeli településen – Mezőpanitban, Nyárádselyében, Székelykövesden – lefegyvereztette a székely, magyar milíciákat. Sajnos nem tudtam kideríteni, hogy a lefegyverzésnek mennyi áldozata volt, de a párhuzam alapján sejthetjük, hogy ez is a pusztításról, népirtásról szólt – mondta Barabás Miklós –. Vivut 1849 januárjának végén a magyar hatóságok elfogták, majd nem sokkal később Marosszentgyörgy határában magyarok meglincselték, miközben a marosvásárhelyi hadbíróság döntése értelmében a foglyot Debrecen irányába szállították”. Barabás Miklós szerint mélyen felháborító, hogy Marosvásárhelyen Vivunak emlékművet, szobrot akarnak állítani, egy „karnyújtásnyira” a Székely vértanúk emlékművétől. Mint ismeretes, Sütő András marosvásárhelyi szobrának a felállításáról 2009-ben határozott a városi tanács. Az akkori döntést az RMDSZ úgy tudta elfogadtatni, hogy a magyar képviselők is megszavazták Ştefan Guşă néhai tábornok köztéri szobrának a felállítását. Az utóbbi határozatot Tőkés László keresete nyomán érvénytelenítette a Maros megyei törvényszék. Tőkés arra hivatkozva támadta meg a határozatot, hogy a tábornok felelős volt az 1989-es forradalom idején elkövetett temesvári vérengzésért. A 2009-es határozat más helyszínt jelölt ki a szobornak, amelynek a kompozíciója is eltért a most javasolt változattól. Az emlékállítást kezdeményező Sütő András Baráti Társaság azonban a meghirdetett szoborpályázatra beérkezett egyik munkát sem fogadta el. Gyergyai Csaba, Simon Virág Krónika (Kolozsvár) 2015. augusztus 4.Újratanulják a hagyománytNem lehet „befejezni” a gyergyói táncok tanítását, hiszen a fiatal táncoktatók az idősektől mindig tanulnak újat, és a táborba is mindig jönnek újak, egyre fiatalabb, mindössze pár éves gyergyóiak, akiknek a lépéseket szinte kötelező megtanulni – vallják a tegnap kezdődött és szombat estig tartó Gyergyói Tánc- és Zenetábor oktatói. Ezúttal népesebb a táborozók csapata, a létszám megközelítheti a kétszázat. Számos néptáncos adatközlő érkezik Gyergyószék majd minden településéről, hogy bemutassa tudását. A „hazahozott” gyergyói táncok fogadására egyre többen jönnek a térségből, szeretnék elsajátítani nagyszüleik elfelejtett tudását. A remetei születésű Ivácson László és párja, Tekeres Gizella mellett táncot oktat a negyedik táborban a szintén remetei Laczkó-Benedek Tünde és a csíkszentdomokosi Bara Szabolcs, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosai. Legjobban azonban a Békéscsabáról érkezett oktatók, Farkas Tamás és Gál Nóra részvételének örülnek a táborszervezők és a táborlakók. Farkas Tamás nevéhez fűződik ugyanis a gyergyói tánc hazahozatala. „Egy műsorom kapcsán kezdtem el érdeklődni a Maros forrásvidékének tánchagyománya iránt. Így jutottam el 2008-ban a Magyar Tudományos Akadémiára, és onnan hoztam ki az első gyergyói gyűjtéseket. Akkor szembesültem azzal, hogy igenis, Gyergyó vidékének is van saját tánca” – elevenítette fel lapunknak a táncos. A táncok így kerültek haza vándorútjukról, és egyre bővülnek, hiszen a gyűjtőmunka nem fejeződött be. Magyarországról és Erdélyből is számos fiatal érkezett idén, hogy megtanulják ezeket a táncokat. A gyergyószentmiklósi Hóvirág Néptáncegyüttes huszonöt táncosa például először vesz részt a táborban. Vezetőjük, Szász Ferenc szerint az eddigi években egyéb elfoglaltságaik miatt kimaradtak a táborból, most viszont prioritássá vált a részvétel, itt az ideje a gyergyói tánctudás elmélyítésének. Bár a táncoktatók közül idén hiányzik Sándor Csaba, ő állította össze testvérével, Erőssné Sándor Judittal a 39 gyergyói népdalból álló, kottával ellátott gyűjteményt egy kötetbe, melyhez hangzóanyag-melléklet is tartozik. Ebből fog népdalokat tanítani Erőssné Sándor Judit a tábor folyamán, és talán néhány dalt még hegedülni is megtanulnak a Vizeli Balázshoz beiratkozó növendékek. Jó hír az is, hogy a kiadvány bárki számára hozzáférhető, megvásárolható lesz Remetén a tábor végén. Az augusztus 3–8. között zajló tábor programja nemcsak a táncot, zenét tanulóknak ad lehetőséget a részvételre. Számos előadás a nagyközönség számára is nyitott. Ilyen például az adatközlő táncosok bemutatkozása. A tábor első napjára a szárhegyi és güdüci táncosok érkeztek, ma este az újfalviak, holnap a csomafalviak és orotvaiak mutatják meg tudásukat. A csütörtöki programban szokásos módon 18 órától a remeteiek, pénteken a ditróiak adják át tudásukat. Nagy József, a tábor egyik szervezője külön hangsúlyozta: minden új adatközlőt szeretettel látnak, különösképpen tekerőpataki és szentmiklósi idősek jelentkezését várják, e két településen ugyanis még nem bukkantak adatközlőkre. Szintén nyitott a néptánckedvelők számára a táncház, amely vacsora után, a közösségi házban 20.30-tól szerepel minden tábornap programjában. Nagy érdeklődésre tarthat számot Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész előadása pénteken 12 órától a művelődési házban, valamint a szombat délutáni program, melynek része 15 órától a népdal- és verbunkvetélkedő, 18 órától a táborzáró gála, 21 órától pedig táncház, de ezúttal a szokásostól eltérő helyszínen, a csutakfalvi közösségi házban. Balázs Katalin Krónika (Kolozsvár) 2015. augusztus 4.Búcsú a Babeş–Bolyaitól (4.)Gyermekeim a mai Báthory Gimnázium elődjébe jártak (akkor 3-as számú Matematika–Fizika Líceum). Valamikor az 1980-as évek végén beválasztottak az iskola szülői bizottságába. A testület elnöke Szakács Gusztáv volt, aki – ha jól emlékszem – 1989 tavaszán áttelepült Magyarországra, így új elnököt kellett választani. Addig győzködtek, míg el nem vállaltam, pedig úgy kellett ez nekem, mint az üveges tótnak a hanyatt esés. Következett a ballagás, ahol beszédet kellett mondanom. Még középiskolás koromból emlékeztem arra, hogy Papp Attila akkori egyetemista, Margittán szomszédom, később magyartanár és költő, lelkesen mesélt tanáráról, Szabó T. Attiláról, aki egyszer elmondta nekik biztatásul, hogy Angliában járva szerencséje volt látni Nelson admirális szobrát, amelyen az a híres mondata szerepel, hogy minden angol tegye meg a kötelességét. Úgy gondoltam, ez szép gondolat, és erre alapoztam a rövid beszédemet, amelyet megírtam magyarul és románul is. Akkoriban az iskola kétnyelvű volt, tehát mindkét nyelven kellett beszélni. Két nappal a ballagás előtt szóltak, hogy csak románul szabad beszélni, annyi engedménnyel, hogy egy diák elszaval majd egy verset magyarul. Eldöntöttem magamban, de nem mondtam senkinek, csak a feleségemnek, hogy mindkét nyelven felolvasom a szövegemet. Elérkezett a ballagás napja, készülődtünk otthon, amikor csengett a telefon. Vincze Zoltán aligazgató hívott az iskolából, mondván, megegyeztek a román igazgatóval, hogy a hivatalos ballagás előtt a kisiskola (ún. szentjóska) udvarán lehet tartani külön egy kis ballagást a magyar osztályoknak. És mondta, hogy ott elmondhatom magyarul a beszédemet. Jó, mondtam, és amikor letettem a telefont, rájöttem, hogy ez áthúzza a számításomat, ha elmondom magyarul ezen a kis ballagáson, akkor a hivataloson már csak románul mondhatom, hisz kétszer elmondani ugyanazt, az nemcsak értelmetlen, de nevetséges is lenne. Gyors döntésemhez az is hozzájárult, hogy még csak akkor kezdtem borotválkozni, tehát nagyon kellett volna sietnem, hogy odaérjek a magyar ballagás kezdetére. Visszahívtam az iskolát, és megkértem a titkárnőt, mondja meg az aligazgató úrnak, hogy sajnálom, de nem tudok odaérni idejében, ezért csak a hivatalos ballagásra megyek. Gondoltam, meglesz a véleménye rólam! (Így is volt, amint azt később el is mondta egyszer.) Jól emlékszem, hogy a tanári szobában vártunk a kezdésre, amikor az igazgató, aki mellettem állt, megkérdezte, hogy szabadon beszélek-e, vagy van írott szövegem. Mikor megtudta, hogy írott szöveget olvasok fel, megkérdezte, hogy megmutatnám-e neki. Miért ne? – mondtam, s előhúztam a román nyelvű szöveget a belső zsebemből. Átfutotta, s csak annyit mondott, hogy kicsit kemény, de azért jó. Amikor rám került a sor a beszédben, felolvastam a kézzel írott egyoldalnyi román szöveget, majd gyorsan elővettem az alatta levő magyar nyelvűt, és azt is felolvastam. Így csak a végén tudtak tapsolni. Amikor leültem, a mellettem ülő két tanár halkan gratulált. A feleségem a közönség soraiban volt, a mellette álló kolleganő halkan megkérdezte, hogy „szabad volt magyarul beszélni?”, mire ő csak annyit mondott, hogy nem. A dolognak nem lett semmilyen negatív következménye rám nézve, de lehet, hogy csak azért, mert túl közel voltunk a decemberi változásokhoz. Jóval később, már a változások után tudtam meg, hogy az iskoláért felelős szekus érdeklődött felőlem az iskola igazgatójától, megkérdezte, hogy ki és mi vagyok. Akkoriban az a hír járta, hogy Kányádi Sándor a Brassai Gimnázium ballagására ment el, és amikor belépett a kapun, megkérdezte: magyarok bejöhetnek? A rendszer éltetője: a félelem Az 1950-es években olyan, félelemre alapuló rendszert építettek ki, amely aztán 1989-ig szolgált. Kezdetben nagyon brutálisan, börtönbezárással, veréssel, kivégzéssel érték el, hogy az emberekbe beleivódjon a félelem, hogy aztán az 1960-as évektől már börtön nélkül is működjön a rendszer, és már csak elvétve kellett drasztikusabb módszerhez folyamodniuk. Bennünket, gyermekeket óvtak a szüleink, ahogy csak tudtak, így csak elcsípett beszélgetésfoszlányokból értesültünk arról, hogy valakit elvittek, aki aztán évekkel később,vagy soha nem jött haza. Később aztán elmeséltek egyet s mást arról a korról. Szilágyborzáson, a szülőfalumban úgy vittek el egy gazdát, akitől féltek, mert tisztességes ember lévén a faluban adtak a szavára – és aki nyilván nem hódolt be a kommunistáknak –, hogy éjjel fegyvert rejtettek a szalmakazlába, és másnap a csendőrök feljelentésre hivatkozva házkutatást tartottak nála, és egyből az elrejtett fegyverhez mentek. Soha nem került haza, meghalt a börtönben. Ezek a módszerek általánosak voltak, és az emberek hiába sejtették, tudták, hogy kik voltak azok, akik közreműködtek az ilyen cselekedetekben, semmit sem tehettek, mert féltették a saját életüket. Persze a helyi vezetők között voltak tisztességesek is, akik próbáltak segíteni. Keresztanyám és két felnőtt lánya Szilágybagoson lakott, kulákoknak nyilvánították őket, és félő volt, hogy el is viszik. Az egyik helyi vezető azt ajánlotta nekik, hogy ha tehetik, próbáljanak eltűnni otthonról néhány hónapig, hátha addig lecsendesednek a dolgok, és nem viszik el őket. A tanácsot megfogadták, néhány üres bőrönddel látványosan elindultak estefele gyalog a szilágynagyfalusi vasútállomásra (akkor nem volt ritka eset, hogy a 6-7 kilométeres távolságot gyalog tették meg az emberek). Amikor besötétedett, a szomszéd falu, Szilágyborzás felé vették útjukat, és éjjel megérkeztek nagyanyámék házához, ahol elbújtak az egyik különálló kis házban, amelynek volt egy olyan előtere, ahol kemence volt, ahol a kenyeret sütötték, a házat pedig inkább csak gabonaraktárnak használtak. A raktárszoba egész nap zárva volt, az ablakok lesötétítve. Csak éjjel jártak ki a házból. Nagyon ügyesen csinálták, hisz mi, gyerekek egész nap az udvaron szaladgáltunk, még a kemencére is felmásztunk, de semmit sem sejtettünk, és a faluban senki sem. Persze az a szoba mindig zárva volt, úgy tudtuk, hogy ott limlomon kívül nincs semmi, és nem volt bejárásunk. Amikor vagy három-négy hónap után a rokonok megtudták, hogy elmúlt a veszély, keresztanyámék éjjel elindultak Nagyfalu felé ugyanazokkal a bőröndökkel, majd reggel visszaérkeztek, mintha az éjjeli vonattal jöttek volna. Elmesélték, hogy megjárták Vajdahunyadot, Resicabányát (akkor többen mentek oda a faluból dolgozni ideiglegesen, néhányan ott is ragadtak). Így sikerült megmenekülniük a börtöntől. Megtanultunk együtt élni a félelemmel, óvatosak voltunk, nyíltan csak barátok között mertünk beszélni. (Aki 1990 után meg akarta tudni, hogy mit tartalmazott a megfigyelési dossziéja, az bizony sokszor csalódott, mert kiderült, hogy a legjobb barátja jelentett róla. Több ilyen esetről hallottam. Ezért okosan tette, aki nem kutakodott a múlt ilyenféle megismeréséért.) 1975–1981 között a Monostor negyedben laktunk. Ha nem volt reggel fél 8-tól órám (mert akkor az egyetemen ilyen korán kezdtünk), akkor csak délelőtt mentem be az egyetemre. Ilyenkor néhányszor találkoztam a buszmegállóban vagy a buszon Könczei Ádámmal, akivel elbeszélgettünk. Személyesen diákkoromban ismertem meg Kolozsváron, de előbb is tudtam róla, hisz felesége margittai volt. Nyíltan elmondta véleményét mindenről kertelés nélkül. Tőle hallottam először az anyaország kifejezést. Emlékszem egy találkozásunkra, amikor a buszon ülőhelyünk is akadt, hisz elmúlt már a reggeli csúcsforgalom. Olyan dolgokat mondott, hogy egy idő után akaratlanul is körülnéztem, kik hallgathatják, hogy miről beszélünk, és csak akkor nyugodtam meg, amikor úgy érzékeltem, hogy senki sem figyel ránk. Édesapám Margittán a terménybegyűjtő központban dolgozott könyvelőként. Az 1950-es években, amikor még nem sikerült a hatalomnak mindenkit meggyőznie a termelőszövetkezetek üdvözítő voltáról, a termelőknek kötelességük volt bizonyos mennyiségű gabonát beszolgáltatni. Félnapokat, de néha egész napot álltak sorban a szekerekkel, hogy egy-két zsáknyi (néha csak félzsáknyi) gabonájukat beadják a központba. Az átvétel rengeteg papírmunkával is járt, így nyáron sok embert kellett felvenniük idénymunkára. Így dolgozott itt Könczei Ádám és a felesége is (gondolom, a nyári vakációban diákként vagy éppen frissen kinevezett tanárként). A vállalatnál a dolgozók nagy része magyar volt, de a szakkifejezéseket csak románul használták. Így beszéltek: megcsináltad a báláncát?; add ide a szituáciét!; ennek a búzának mennyi a korp sztröinja? és az umiditátéja? Könczei Ádám szorgalmasan jegyezte ezeket a kifejezéseket, mondatokat. Nem tudom, hogy később felhasználta-e valamelyik dolgozatában. Nekünk mindig járt az újság. Édesapámnak a helyi Fáklya, a központi Előre, a magyarországi Élet és Tudomány, édesanyámnak a Dolgozó Nő, nekünk, gyerekeknek a Napsugár, később a Pionír, majd az Ifjúmunkás, és középiskolában az Utunk. Emlékszem, egy időben járt a frissen újraindult Korunk is, gondolom, Könczei Ádám győzte meg édesapámat, hogy rendelje meg. Ez aztán elmaradt, édesapám rájött, hogy nem neki való. Abban az időben, az 1950-es években kevés embernek volt rádiója, nekünk volt egy Popular-típusú kisebb méretű rádiónk, amely egész nap be volt kapcsolva, nappal a Kossuth Rádió ment, este a Szabad Európa. 1956-ban, a forradalom idején este az emberek összegyűltek oda, ahol volt rádió, reménykedve hallgatva a híreket. Ezt a hatóság úgy próbálta megzavarni, hogy sorba kikapcsolták a villanyt, hol az egyik utcában, hol a másikban. Ilyenkor édesapám hóna alá vette a rádiót, és kereste, hogy melyik utcában van éppen villany. Ez azért nem volt kockázatos, mert akkor még Margittán egyáltalán nem volt közvilágítás, úgyhogy az esték koromsötétek voltak. Az 1989-es változás Marius Tabacu, ha jól emlékszem, 1989 nyarán szólt, hogy ha gondolom, aláírhatom Doina Cornea román ellenzéki legújabb nyilatkozatát, ő már aláírta. Hosszas töprengés után nem vállaltam. Feleségem szlovák állampolgárként évente kétszer utazhatott külföldre, én kétévente. A román hatóságok nem ismerték el, hogy a gyermekeink szlovák állampolgárok is, ezért minden évben meg kellett harcolni azért, hogy a nyári vakációra útlevelet kaphassanak. Kihallgatások az útlevélosztály főnökénél, ha ez nem vezetett eredményre, akkor a megyei pártbizottságnál. Sok energiába került, hogy 1979 és 1989 között minden évben kiutazhattak a nagyszülőkhöz. Ezt nem akartam kockáztatni, ezért nem írtam alá. De 1989 őszén, amikor Cs. Gyimesi Éva néhány magyar értelmiségivel közösen kijuttatott a Szabad Európa Rádióhoz egy Tőkés László mellett kiálló nyilatkozatot, szóltam Mariusnak, hogy ezt én is aláírnám. Ma úgy gondolom, hogy akkor már jobban bíztam a változásban. Gyimesi Éva azt mondta, ha lesz 20 aláíró, akkor kijuttatja a neveket. Mai szemmel nézve nagyon naivak voltunk, emlékszem, amikor Mariusszal egyszer Évánál voltunk, ő hangosan mondta a neveket, kik hajlandók aláírni, de még tízen sem voltunk, tehát még várni kellett. A következő nevekre emlékszem: Csép Sándor, Demény Attila, Simon Gábor, talán Dávid Gyula, Marius és én. De volt még néhány név. Amikor eljöttünk Éváéktól, Marius észrevette, hogy az autóm mögött áll egy másik, amelyben két ember ül csendben. Megnézte a rendszámát (ő tapasztaltabb volt nálam ilyen ügyekben). Ahogy elindultunk, elindultak ők is, de nem követtek, csak az utca végéig. Én ott nem a központ felé, hanem a Tordai út felé fordultam. Senki nem jött mögöttünk. Amikor befordultunk a Hajnal negyedi Tátra utcába, szembe jött velünk egy autó. Marius megnézte a rendszámát, és ugyanaz az autó volt, amely a Györgyfalvi negyedben mögöttünk állt. Néhány nap múlva hívattak a rektoriba, a rektor és az egyetemi párttitkár fogadott. Azt mondták, úgy tudják, hogy aláírtam egy nyilatkozatot Tőkés László mellett. Én azt válaszoltam, hogy nem írtam alá, de ha lenne rá alkalmam, aláírnám. Aztán nyugodt hangon próbáltak arról meggyőzni, hogy ez nem jó cselekedet, nem egyetemi oktatóhoz illik. Ekkor azt találtam mondani, hogy nekik pedig nem azzal kellene foglalkozniuk, hogy engem leckéztetnek, hanem azon ügyködni, hogy a tanársegédek (mint én is), akik már jó néhány éve megszerezték a doktori fokozatot, végre előléphessenek adjunktusi pozícióba. Ezt a karunk többször javasolta, de a minisztériumban soha sem hagyták jóvá. Ettől kezdve csak erről beszélgettünk. Nem emlékszem, hogy fejeződött be a beszélgetés, de gondolom, a végén még elláttak egy-két hazafias jótanáccsal. Utána tudtam meg, hogy Gyimesi Évát előttem másfél órával rendelték be. A többieket a városi pártbizottsághoz hívták be fejmosásra. Ezek után természetesen semmi sem lett az aláírásból. December 15-én a Brassai Gimnáziumban voltunk a feleségemmel egy előadáson, utána tudtuk meg – már az autóban a Kossuth Rádióból, amely, ha gyengén is, de néha hallható volt –, hogy a hívek Temesváron körülvették a templomot és parókiát, ahol Tőkés László lakott. Ezután izgalommal vártuk a fejleményeket. Később a magyarországi híreket hallgatva nem akartuk elhinni, hogy mi történik Temesváron. Azt hittük, hogy túloznak, pontatlan információkkal rendelkeznek. Kedden vettem a bátorságot, és felhívtam Temesváron élő unokafivéremet, és megtudtam tőle, hogy tényleg igazak a hírek, és azt is mondta, el sem tudjuk elképzelni, hogy mi van ott. A szomszédunk, aki munkás volt Kolozsvár egyik gyárában, mondta hétfőn, hogy a munkások tüntetést szerveznek Kolozsváron kedd délutánra a Béke téren (a régi Szent György téren). Feleségemmel lementünk a térre a megadott időpontban, de nem volt tömeg, csak a szomszédunkkal találkoztunk. Miután várakoztunk egy félórányit, a Jókai utcán elindultunk a központ felé, dohogva magunkban, hogy az emberek milyen fásultak, nyugodtan sétálnak, intézik dolgaikat, miközben Temesváron ölik az embereket. December 21-ére a karon pártgyűlést hívtak össze kora délutánra. Mindenki tudta, hogy miért, hisz előtte való este beszélt a tévében Ceauşescu, és elítélte a temesvári „hazaárulókat”, és ha jól emlékszem, (csekély százlejnyi) fizetésemelést is ígért. Én nem szándékoztam elmenni, és pont jól jött, hogy az unokaöcsém arra kért, autóval vigyem haza a feleségét és újszülött gyermekét Egeresre. Én akkor már tudtam a rádióból vagy a magyar tévéből (a Hajnal negyedben óriási antennával jól-rosszul fogtuk a magyar televízió adását), hogy délután kettőkor Magyarországon egy percre megáll az élet, emlékeznek a temesvári áldozatokra. Vittem magammal egy gyertyát és gyufát, azzal a céllal, hogy két órakor megállok, és az út szélén meggyújtom. Nem emlékszem, hogy miért nem tettem meg, talán elfelejtettem, talán siettünk. Már csak visszafelé jutott eszembe, de akkor már régen elmúlt két óra. Valaki intett az út mentén, felvettem, mondta, hogy csak a szomszéd faluig megy, de még aznap bemenni szándékszik Kolozsvárra, mert úgy tudja, hogy tüntetés lesz. Én ezt már nem hittem, hiszen rossz tapasztalatom volt erről a hírről. De amikor beértem Kolozsvárra, és az állomás után befordultam a Főtér felé, meglepődve vettem észre, hogy állnak a villamosok az utcán. Először azt hittem, áramszünet van (ami nem volt ritka akkoriban, és a gyermekeim ma is nosztalgiával emlegetik, hogy milyen jókat játszottunk – kártyáztunk vagy más társasjátékot játszottunk – a konyhában petróleumlámpa mellett, mert mást nem letetett csinálni). Csak a Kőmálalja utcáig jutottam, ott már emberek torlaszolták el az utcát. Megálltam, és megkérdeztem, mi történik ott. A gyárból jöttek a munkások tüntetni – mondták. Utána lövéseket is hallottam az Astoria felől. Végigmentem a Kőmálalja utcán, majd a Napoca Szálló előtt átmentem a hídon, és jobbnak láttam a Monostor felé venni az utat. Egy nő és egy kislány integettek, felvettem őket, mivel ők is a Monostorra mentek. A nő elmesélte, hogy órák óta jönnek gyalog a Györgyfalvi negyedi korcsolyapályáról, mert nem járnak a trolibuszok, sokat kellett kerülni, mert a Főtér felé nem lehetett menni a tömeg miatt. Azt is elmondta, hogy a Főtéren lövöldöznek, és úgy hallotta, hogy már 20 embert megöltek. Amikor felértem a Hajnal negyedbe, és befordultam a házunkhoz, láttam, hogy a családom már az erkélyen volt, várta, hogy mikor érek haza. Már hallották ők is, hogy mi van a Főtéren, és izgultak miattam. Amikor este felhívott telefonon Kassáról a feleségem unokahúga (nekünk akkor csak háromhavonta egyszer lehetett külföldre telefonálni), megkértük, ha tud, telefonáljon Pestre, a rádióhoz, és mondja el, hogy mi történt Kolozsváron. Féltünk, hogy elhallgatják, eltussolják a dolgokat. Kitettünk egy-egy meggyújtott gyertyát mindkét erkélyünkre. Néhány nap múlva mondta az egyik szomszédasszony, hogy amikor meglátta a gyertyát, nagyon megijedt, félt, hogy másnap elvisznek bennünket. Nagyon vártuk a Kossuth Rádió esti 11-es órás híreit. Beszámolt a kolozsvári eseményekről, de a szövegből rögtön tudtuk, hogy ez más forrás, nem a miénk volt. Jegyzetek: 10 Könczei Ádám (1928–1983) néprajzkutató. 11 balanţă (mérleg), situaţie (itt: kimutatás), corp străin (idegen anyag), umiditate (nedvesség) 12 Marius Tabacu (1952) zenetanár, zongoraművész, filmrendező, riporter, műfordító, a kolozsvári filharmónia igazgatója. Kása Zoltán Krónika (Kolozsvár) 2015. augusztus 4.Tusványos utánA múlt héten kedvező időjárás mellett bonyolították le a 26. Bálványosi Szabadegyetemet és Diáktábort. Több mint egy negyed évszázad... Csak értékelni lehet a magyar kormánypártok és egyes ellenzéki politikusok, kulcspozíciót betöltő szakemberek erőfeszítését, amiért évről évre eljönnek Tusnádfürdőre, hogy az itteni magyarokkal és románokkal érdemi párbeszédet folytassanak. Teszik ezt egy jobb, hatékonyabb együttműködés érdekében, a békés rendezés elvét tartván szem előtt. Ezt tükrözi a románsághoz való partneri viszonyulásuk is, melynek jegyében minden évben több román politikust, képviselőt meghívnak, ám az ő székeik többnyire üresek maradnak. Idén is ez történt. Ezzel kapcsolatban Cristian Pârvulescu politológusnak elmondtam, hogy ideje az értelmetlen ellenségeskedéseknek véget vetni. Válasza sokatmondó hallgatás volt. Mi más is lehetett volna? Hiszen ő is látja, érti a román realitást. Ahol nincsenek érvek és a párbeszédre való készség hiányzik, nem csoda, ha a reálpartnerség helyét a kettős mérce és az önkény veszi át. Román reakciók Orbán Viktor miniszterelnök üzenete idén is sokakat érdekelt. Európa maradjon az európaiaké – mondta a magyar kormányfő, aki beszédében az aktuális problémákra – pl. újkori népvándorlás, ideológiává vált Európa – koncentrált, kevésbé érintve a „kényes” dolgokat. Ezért a transzszilván változásoktól rettegő bukaresti elit muszáj-megnyilvánulásai csak pár napos késéssel jelentek meg. Némiképp komikus, hogy azok, akiknek száz esztendő kevés volt, hogy magyarfóbiájukból kinőjenek, most még a problémakereső nagyítójukkal sem találtak semmit, amibe beleköthettek. Jól jött hát egy kreált ok, amiben kiélhették nyűgeiket, s fontosakká válhattak egy estére. Teátrális buzgólkodásukban egy olyan fotót nyilvánítottak bűnbaknak, melyet Orbán Viktor osztott meg a Facebookon, több más, Tusnádfürdőn készült életképpel együtt. A fotón egy szuvenírárus pultja volt látható, melyen egy sor magyar szimbólumot ábrázoló kitűző (pl. székely zászló, Székelyföld, történelmi Magyarország) volt kirakva. A román külügy ezekért a – semmilyen önkényuralmi jelképeket nem tartalmazó – szimbólumokért támadta meg kemény hangon a magyar kormányfőt. A válasz elegáns, úriemberhez méltó volt. Hiába, más klasszis... Pedig még a román miniszterelnök is háborgott. A román megnyilvánulások oly távol álltak attól a békés hangulattól, ami Tusványost jellemezte! És akkor felmerül egy kérdés: a Moldovai Köztársaság? Szúnyog megszűrve, teve lenyelve. Gátlástalan kettős mérce. Amiről a Szabad Európa Rádiónak sem volt más véleménye. Ezen a szinten állunk, sajnos – évtizedek óta. A bukaresti hivatalosságok után a román média borult lángba. Ez ugye megszokott, mikor magyarügyről van szó. Nincs benne semmi különös, mivel ebben az országban állítólag a titkosszolgálat embereivel vannak átitatva a politikai-gazdasági és médiastruktúrák. Erről beszélt nemrég Cornel Nistorescu újságíró (is), felhívva a figyelmet, hogy mikor 3-4 csatorna egy napon ugyanazt a lejárató üzenetet sugározza, akkor a háttérből irányítják a dolgokat. A „tusványosi” bélyegzések is ebbe a kategóriába tartoznak. Undorító volt látni azt a rosszindulatot és könnyedséget, mellyel Rareş Bogdan műsorvezető és meghívottai a Realitatea hírtelevízió hétfő esti műsorában teleokádták a háromszínű levegőt. A színvonaltalanságot, ahogyan verbális pancsolásukkal szórták a gyűlöletet a tévénézőkre, magyarellenes impulzusméreggel töltve meg az országot. Bogdan szerint a magyar gazdaság csődöt mondott (holott még a legkritikusabb külföldi elemzők értékelése is pozitív róla), a munkanélküliek száma pedig félelmetessé vált az anyaországban (jelenleg 6,9 százalék, tíz éve nem volt ilyen alacsony). A meghívottak – Valeriu Turcan politikai elemző, Cristian Diaconescu volt külügyminiszter és Claudiu Săftoiu egykori kémfőnök (SIE) – vele együtt versengtek, ki mond sötétebbet a magyar kormányfőről. Az „agresszív Putyin”-nal való társítások, xenofób és Európa-ellenes (sic!) jelzők csak úgy repkedtek az éterben. Valószínűleg erre kaptak parancsot. Akárcsak a román külügy, mely Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint Vlagyimir Putyint a magyar miniszterelnökkel és a székelyekkel igyekszik összemosni, s ezt bel- és külföldön promoválni, azt sugallva, hogy a magyarok Putyin emberei. Mit lehet ebből érteni? Hogy az amúgy is sokat szapult román intézmények a magyar adófizetők pénzét bármikor valótlanságok terjesztésére, magyarellenes propagandára használják, használhatják. Ami nem új, és rávilágít a hatalmi elit – és kollaboránsaik – megbízhatatlanságára, méltatlanságára a román címerhez és lobogóhoz. A kommunizmust is fölülíró soviniszta hagyományok folytatása ma már Románia számára igencsak káros. Az ország elemi érdeke lenne a történelmi struccpolitikájával való szakítás: a hipercentralizáltság feladása és a magyar/regionális problémával való szembenézés. Ideje nem Demszky-módra, döglött halként lógatott kézzel kezet fogni másokkal, hanem emberként viszonyulni a társnemzetekhez. És nem árt leszögezni: ezekért a kóros, agresszív kinövésekért nem a nemzetállami természetes keret a hibás (amint azt egyesek – köztük magyar politikusok is – tudni vélik), hanem az oly sokat hangoztatott egységes, homogén nemzetállam szelleme. A mindegymilyen lobogó alatt utazó önkény – a kettős mérce forrásából táplálkozó felületesség, önigazolás és hatalomittas vízió. Ez jelenti az igazi veszélyt Romániára és Európára nézve, nem a magyarok. Tábori üzenetcseppek És akkor most térjünk át néhány mondat erejéig a Tusnádfürdőn elhangzottakra. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke azzal kezdte a megnyitót, hogy 1989-hez hasonlóan korszakhatárhoz érkeztünk. Lezárult a naiv békeidőszak kora, a tapintható feszültségek és a körülöttünk zajló háborús események önmagukért beszélnek. Magyarország továbbra is a stabilitás híve, ennek szellemében politizál, s reménykedik a mély válságba került Európai Unió megújulóképességében. Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója az állam példamutató szerepének a fontosságát emelte ki, felhívva a figyelmet a minőségre, melyet időnként a mennyiség elve fölé szükséges emelni. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pedig a magyar mutatók biztató alakulásáról, a gazdaság pozitív teljesítéséről beszélt, elismerve ugyanakkor, hogy a bürokrácia leépítése az anyaországban is bürokratikusan halad. Az örökké elhúzódó észak-erdélyi autópálya kapcsán meg csak annyit mondott: „arra gondolni sem merek, hogy a kő elfogyott...” Martonyi János volt külügyminiszter Ukrajna kapcsán a megállapodás szükségességéről beszélt, kiemelve a több ezer halottal járó harcok teljes értelmetlenségét. Szapáry György volt washingtoni nagykövetet pedig az háborította fel, hogy az elmúlt öt évben a magyar baloldal a többi európai párttól eltérően – ahelyett, hogy otthon rendezte volna a vitáit – minduntalan külföldre megy, ahol abszolút túlzással mondja el a dolgokat1. Szapáry szerint ennek meg kell szűnnie. Ez a nemzetközi tapasztalatban párját ritkító viselkedés nagyon káros, negatív tulajdonság. Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke az autonómia térségstabilizáló szerepét méltatta. Majd hozzátette, hogy ha az Unió ezután is passzívan viszonyul az őshonos kisebbségek kérdéséhez, akkor mi sem viszonyulhatunk hozzá pozitívan. Martonyi Jánoshoz hasonlóan Gulyás Gergely, a Magyar Országgyűlés alelnöke is a nehéz helyzetbe jutott Ukrajna (nagyfokú rendszerbizonytalanság, egy év alatt 30 ezer forintról 8 ezer forintra csökkent a nyugdíjak reálértéke) stabilitása mellett tört lándzsát, emlékeztetve arra, hogy bár 2010-ben Magyarország egy kalapban volt Görögországgal, a magyaroknak sikerült teljesíteniük a házi feladatot, megbirkózván a gazdaságpolitikai nehézségekkel. Cristian Pârvulescu pedig egy nemzet feletti magyar–román összefogást szorgalmazott, Európa fő problémájaként a felvilágosodás előtti kereszténydemokráciák nemzetállamokká válását2 jelölve meg. Következtetések Korszakhatárhoz érkeztünk. A kényelmes álmodozások ideje lejárt. Pörögnek az események, s amint látjuk, stabilnak vélt „örök rendszerek” és térségek válhatnak pillanatok alatt instabilakká. Aki a trendek, okok és értékek (gyökerek) tisztázása helyett ma megelégszik a „megszokottal”, jó eséllyel elveszíthet egy komoly lehetőséget. Csak remélni tudom, hogy jövőre, a 27. alkalommal megrendezendő Tusványoson a „hol van Kelemen Hunor?”-t kiáltó nézőnek nem kell majd még egyszer vállvonogatással válaszolni, ahogyan történt ez idén is. Mert addig sok minden megváltozik. A döglött halak ideje lejárt. Az erdélyi magyarok (és románok) előtt meg ott van a lehetőség a megújulásra. Fejet tudunk-e hajtani? Jegyzetek: 1 Ezek a demokrata, baloldali vagy liberális címet használó politikusok a 2002-ben régióéllovas Magyarországot 2010-re sereghajtóvá tették, 2004-ben az erdélyi magyarok befogadása ellen kampányoltak, most meg a külföldi bevándorlók befogadása mellett ágálnak. 2 Pontosabb a nacionalista nemzetállamokká válás kifejezés. Lőrinczi Lóránd Krónika (Kolozsvár) 2015. augusztus 4.Túrák erdélyi tájakonÖsszesen 1245 személy vett részt a Kárpát-medence legnagyobb turistatalálkozójának számító EKE-vándortáborban a múlt hétvégén. AZ Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) tusnádfürdői bázisú táborát ezúttal a csíkszéki EKE-osztály szervezte, öszszesen 105-en vállaltak részt a táborszervezésben. A táborlakók között 754 olyan személy is volt, aki nem az EKE tagja. A Magyarországi Kárpát-Egyesület tagjai közül hatvanan jöttek el a táborba. Az EKE osztályai közül a legtöbben, hatvanan a gyergyói szervezetet képviselték, őket követték a háromszékiek 33 résztvevővel. Négy hónapos kislány is táborozott Egy négyfős család egyenesen Angliából érkezett a túrázással, sátorozással egybekötött táborba, ők voltak a legtávolabbról érkezett résztvevők. A legidősebb táborlakó hölgy nagyváradi, és 1929-ben született, a legkorosabb férfi pedig sepsiszentgyörgyi, 1931-es születésű. A legifjabb legényke a csíkszeredai, 6 hónapos András Ádám, a legkisebb kislány pedig a kolozsvári, négy hónapos Böjthe Zsuzsanna volt. A legnépesebb család nevét is lejegyezték: Mandelék tizenegyen táboroztak a csíkszéki EKE-t képviselve. A három napra kínált túralehetőségekből egy nap alatt legtöbben az Olti Kálmán által vezetett Szent Anna-tóhoz és a Mohos-tőzegláphoz vezető gyalogtúrát választották, itt első nap 126 résztvevő volt. A legnépszerűbb túra a Jánosi Csaba által vezetett borvíztúra volt, mely a három túranapon összesen 303 résztvevőt számlált. Igyekezni kellett a túrákra való bejelentkezéssel, hisz volt, ahol már délben beteltek a következő napra a helyek. Ilyen volt a Bucsecs-hegységbe induló magashegyi sziklatúra és az Úz völgyét felkereső buszos-gyalogos honismereti túra. A vándortábor szokás szerint az EKE nyári küldöttgyűlésének is helyet adott. Kovács Lehel István országos EKE-elnök itt jelentette be, hogy az elnökség előterjesztésére, a közgyűlés egyöntetű jóváhagyásával, az Erdélyi Kárpát-Egyesület országos vezetősége országos tiszteletbeli elnök címmel tüntette ki Dezső Lászlót. A kitüntetett nemzetközileg elismert természetfotós, az EKE gyergyói osztályának tagja, 2008 és 2014 között ő volt az országos elnök. Nevéhez kötődik az EKE új alapszabályának kidolgozása, a várfalvi EKE-vár (közösségi ház) létrejötte, az egyesület 120 évét rögzítő kiadvány, az Erdélyi Gyopár folyóirat minőségének javítása. „Járjuk továbbra is együtt a kitaposott ösvényeket, a természetben és az Erdélyi Kárpát-Egyesület mindennapi életében egyaránt” – olvasható a díszoklevélen. Készül Erdély nagy túrakönyve Jövőre lesz 125 éves az Erdélyi Kárpát-Egyesület, és ugyancsak jövőre lesz 25 éve annak, hogy a rendszerváltás után újra életre keltették az egyesületet. A vándortábort augusztus 2–7. között Borszéken szervezi meg a gyergyói EKE-csapat. A jövő évi kerek évforduló megünneplésére könyvkiadással készül az EKE: készül Erdély nagy turistakönyve, amelyben Erdély minden szegletében ajánlanak túralehetőségeket az ekések. Minden osztály tíz-tíz túrát küld be a kiadványszerkesztőknek, fényképekkel, hogy az Erdélyt járók kedvükre válogathassanak majd a számos lehetőség közül úgy, hogy biztos irányadóval kezükben indulnak barangolni. Balázs Katalin Krónika (Kolozsvár) 2015. augusztus 4.A nem létező Cé oldal képviselőjeA magyarországi színházi szakma politikai megosztottságával, az ebből fakadó értelmetlen konfliktusokkal indokolja Zsigmond Andrea kolozsvári színházi szakíró, szerkesztő, egyetemi oktató A Cé oldal című nyílt levelében, hogy miért nem vállalta tavasszal a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSzT) zsűrijében való részvételt. Mint ismeretes, április elején nagy felháborodást váltott ki a magyar sajtóban, hogy a színházi szemle szakmai tulajdonosai, a Magyar Színházi Társaság és a Vidnyánszky Attila elnökletével vezetett Magyar Teátrumi Társaság nem fogadták el a Színházi Kritikusok Céhének jelöltjét, Csáki Juditot a POSzT zsűrijébe. Ekkor a két szervezet közösen kereste meg Zsigmond Andreát, hogy vállalja át a kritikusok céhe jelöltjének helyét. Zsigmond először igent mondott a felkérésre – ahogy nyílt levelében fogalmaz, hogy egyetlen határon túli zsűritagként képviselni tudja az erdélyi színházak érdekeit –, ám a kialakult botrány miatt kisvártatva visszalépett, és egyúttal tagsága felfüggesztését kérte a Színházi Kritikusok Céhében is. Sokan felháborodtak a Magyar Narancsnak dolgozó Csáki Judit személyének indoklás nélküli visszautasításán, az ügy hátterében pedig a budapesti Nemzeti Színházat is vezető Vidnyánszky Attila befolyását sejtették, aki szerintük elérte, hogy a POSzT-ot vezető szakmai szervezetek visszautasítsák az „ellenlábas” kritikus részvételét a zsűriben. Zsigmond visszalépésével azt a látszatot akarta elkerülni, hogy az „ellenlábas” helyett egy „baráti” szakembert nyomtak be a grémiumba, ő ugyanis, ahogy nyílt levelében fogalmazott, kizárólag szakmai szempontok alapján kívánja megítélni az egyes színházi előadásokat, nem kíván részt venni politikai csatározásokban egyik oldalon sem. Tavasszal egyébként interjút kértünk a kolozsvári szakembertől az ügy kapcsán, akkor azonban haladékot kért, hogy megfogalmazhassa gondolatait, amelyeket mostani nyílt levelében tett közzé. „A magyarországi közbeszédet erősen meghatározza a – nevezzük most így – politikai Á és Bé oldal szerinti megosztottság, míg Romániában ez nincs így. Nálunk amúgy kevéssé hatja át az emberek életét a politika. Ez lehet rossz, nem tagadom. Ám lehet jó is. Jó az, hogy nem utáljuk egymást. Meg elvileg mindenki foglalkozhat azzal, amihez ért vagy érteni szeretne” – olvasható az írásban. Zsigmond leírja, hogy nem kíván a magyarországi „oldalak” egyikéhez sem tartozni, ugyanis őt főképpen szakmai kérdések foglalkoztatják. „Kik az izgalmas színházi alkotók Erdélyben, foglalkoztatják-e őket? (Akit nem, azt mutassuk be.) Mennyire érvényes az a fogalmi nyelv, amin a színházról értekezünk? (Találjunk új elméleti fogódzókat.) Milyen a viszony az alkotó és a kritikus között? (Finomítsunk a kritikus attitűdjén, tegyük humorossá a szövegeket, juttassuk szóhoz az alkotót.) Érvényesek-e ma a hagyományos műfajok? (Ha a játékosabb formákban bízunk, próbáljuk ki őket.) Hányféle színházi stílust vagyunk hajlandók elfogadni? (Pártoljuk a sokféleséget.) Mennyire érzi jól magát a néző a színházainkban? (Adjunk hangot neki.) Milyen ma egy jó színházi előadás?” – sorolja a számára releváns szempontokat Zsigmond. „Ezért mondtam hát másodszor nemet. Mert a szerint a képlet szerint olvasták a helyzetem, amit én elutasítok. Mert ezt a mindent elnyelő értelmezési apparátust embertelennek tartom. Az Á és a Bé oldal nem tud egyszerre emberinek látszani benne – egyik oldal (egy fél ország!) könnyen nem-emberré válik a másik szemében” – fogalmaz. Mint írja, ő inkább a Cé oldalt szeretné képviselni, az erdélyi színjátszás erényeire kívánja felhívni a magyarországi szakma figyelmét, a POSzT-on ugyanis erdélyi előadások is versenyeztek. Mivel szerinte erre a Színházi Kritikusok Céhe – amelyben egyre inkább az Á versus Bé olvasati mód válik egyeduralkodóvá – nem fogékony, felfüggesztette a szervezetben való tagságát is. Csáki Judit kizárása miatt egyébként tavasszal Enyedi Éva színész-dramaturg és Nagy Fruzsina jelmez- és díszlettervező is visszautasította a zsűriben való részvételt, és több magyarországi társulat is visszalépett a versenyprogramban való szerepléstől. Varga László A nyílt levél teljes szövege: A Cé oldal (Nyílt levél a POSZT kapcsán) Felhívtak. Zsigmond Andrea? Szeretnénk, ha benne lennél a Pécsi Országos Színházi Találkozó zsűrijében. Mindkét szakmai szervezet támogat (Magyar Színházi Társaság, Magyar Teátrumi Társaság). Mondom, khm, gondolkodási időt kérek. Jó, de keveset gondolkozz... Nos, azóta is gondolkodom. Gondolkodom? Amennyire lehet, érzelmi megnyilvánulások közepette. A kavargás helyére jó lenne végre egy világos képet megrajzolni. Magamnak mindenképp. Meg a nyilvánosságnak is. Mert ezzel talán tartozom. Az elmúlt hónapokban többen megszólaltak a POSZT kapcsán. Sok fontos tény és érvényes szempont elhangzott. Közben olyasmik is, amik bosszantottak. Ám legyen. Most nem kívánok sem cáfolni, sem helyeselni. Lejárt. Csupán egy a célom: hogy hozzátegyem a magam szempontját a többiekéhez. Elmondjam én is, mi látszik onnan, ahol én állok. Hogy miért? Mert mégsem járt le. Ami történt, még meg fog történni. Velem, mással. Velünk, egymással. Legjobb talán, ha a tettek mentén haladunk. A magam zsigeri és/vagy megfontolt tetteimre gondolok. Mert azokról tudok hitelesen beszámolni. Idén tavasszal három döntést kellett meghoznom, néhány hét különbséggel. Először: a felkérésre, hogy lennék benne a POSZT zsűrijében, igent mondtam. Másodszor: a felkérésre, hogy lennék benne a POSZT zsűrijében, mégis nemet mondtam. Harmadszor: a Színházi Kritikusok Céhében kértem a tagságom felfüggesztését. A három döntés összefügg egymással. Ezt szeretném kifejteni itt, ezt az összefüggést. Távolról kell kezdenem. Három városban éltem eddig huzamosabban: Csíkszeredában, Budapesten, és most (megint) Kolozsváron. Bár egyazon nyelvterület részei, ez a három város legalább két különböző kultúrát jelent. A két országban más-más földrajzi és társadalmi környezet, más-más materiális és szellemi (esztétikai!) tényezők befolyása hat. Legélesebben ma a következő különbség látszik kirajzolódni: a magyarországi közbeszédet erősen meghatározza a – nevezzük most így – politikai Á és Bé oldal szerinti megosztottság, míg Romániában ez nincs így. Nálunk amúgy kevéssé hatja át az emberek életét a politika. Ez lehet rossz, nem tagadom. Ám lehet jó is. Jó az, hogy nem utáljuk egymást. Meg elvileg mindenki foglalkozhat azzal, amihez ért vagy érteni szeretne. Van tehát egy értelmezési keret, ami Magyarországon ma mindent áthat. A kérdés az, hogy ha Kolozsváron élek, más gondokkal és célokkal, kötelező-e átvennem azt az értelmezési sémát? A ténykedéseimet ugyanis eddig egyáltalán nem a (magyarországi) Á és Bé oldal szempontjai határozták meg. Hanem a következő kérdések: kik az izgalmas színházi alkotók Erdélyben, foglalkoztatják-e őket? (Akit nem, azt mutassuk be.) Mennyire érvényes az a fogalmi nyelv, amin a színházról értekezünk? (Találjunk új elméleti fogódzókat.) Milyen a viszony az alkotó és a kritikus között? (Finomítsunk a kritikus attitűdjén, tegyük humorossá a szövegeket, juttassuk szóhoz az alkotót.) Érvényesek-e ma a hagyományos műfajok? (Ha a játékosabb formákban bízunk, próbáljuk ki őket.) Hányféle színházi stílust vagyunk hajlandók elfogadni? (Pártoljuk a sokféleséget.) Mennyire érzi jól magát a néző a színházainkban? (Adjunk hangot neki.) Milyen ma egy jó színházi előadás? Ezek a kérdések teljesen egyszerűek, a szakmámmal együtt járnak. Mi a közös bennük? Látni lehet, hogy nem bukkan fel bennük a napi politika. Mert a színházi szakíró dönthet úgy, hogy nem a (megosztó) politika érdekli. Hanem az összekapcsolás módjai. A színház mint művészet; és hogy e mezőben ténykedők szempontjai mind megmutatkozzanak. Mert vállalt szerepe: a moderátoré. Magyarország sem bukkant fel a két bekezdéssel előbbi kérdéssorban. Pedig gondolok rá. Leginkább akkor, amikor az alkotóink láthatósága foglalkoztat. Kap-e ugyanannyi esélyt filmszereplésre egy sepsiszentgyörgyi, mint egy magyarországi színész? Ha ugyanolyan tehetséges, megvan-e az esélye ugyanarra a díjra? Láthatók vagyunk-e a magyar kultúra nagyobb közegében vagy láthatatlanok? Ezt a Magyarország—Erdély keretet mozgósítottam, amikor az első döntést meghoztam. Az igent. A POSZT ugyanis befogadó: a magyar színházak versenyébe két határon túli előadást is beenged. Hogy felkértek a zsűribe, ugyanígy olvastam: a nyolc zsűritag ne mind magyarországi legyen. Kíváncsiak a mi látásmódunkra is. Ujjé! Viszont a magyarországi sajtó meg az ott élők egy része nem e szerint a független (vagy integrációs) Cé keret szerint olvasta a gesztust. Hanem az egyeduralkodó Á—Bé konfliktuális séma szerint, ami alá, mint egy szőnyeg alá, minden más amúgy létező problémát besöprünk. Mintha már nem léteznének a korábbi centrum—periféria, globális—lokális stb. feszültségek, csak egy mindent elnyelő kettősség, egy hófehér Á meg egy koromfekete Bé hatalmi oldal van, és ebből az egyszerű képletből minden egyedi eset levezethető. Lehet, hogy nem látom jól a helyzetet. Csak annyit látok, hogy abban az Á—Bé óriáskeretben nincs helyem. Miért, van helyem, felkínálják? S ha oda beállok, nem lőnek majd rám? De egyáltalán, van ebben a kétpólusú rendszerben valódi helye az embernek? Nem kéne visszacserélni ezt kisebb olvasási rácsokra, amelyek a gondjainkat közvetlenül megmutatják? A megoldási lehetőségeket is, talán? Ezért mondtam hát másodszor nemet. Mert a szerint a képlet szerint olvasták a helyzetem, amit én elutasítok. Mert ezt a mindent elnyelő értelmezési apparátust embertelennek tartom. Az Á és a Bé oldal nem tud egyszerre emberinek látszani benne, egyik oldal (egy fél ország!) könnyen nem-emberré válik a másik szemében. Abban az értelemben, ahogy Reinhart Koselleck írja – Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti-politikai szemantikája vagy Az ellenség neve c. esszéjében. Mintha két embercsoport állna szemben egymással, amelyek közül egyik a másikat nem-embernek tartja, azaz megsemmisíthetőnek. Ebben nem akarok részt venni. Ez vezetett a harmadik döntéshez is: hogy felfüggesszem a tagságomat a Színházi Kritikusok Céhében. Mert abban is egyre inkább ez az Á versus Bé olvasati mód válik egyeduralkodóvá. Magyarországon ma talán szükségszerű mindent Á-nak vagy Bé-nek látni. De magam a Cé-ben akarok állni. Én abban tudhatok részt vállani, hogy egy regionális színházi szakma erényei és problémái felszínre kerüljenek. Hogy az erdélyi színház jobban látsszék – pl. a Színikritikusok Díjában. De a céh erre nem látszik fogékonynak. Nem tudom, mi a jó út. De amin eddig jártam, nem cserélném le egy rosszabbra. Hadd tartozzak továbbra is egy Cé táborhoz. Hadd ne kelljen ezután sem azt mérlegelnem, hogy egy felém nyújtott kéz embertől vagy nem-embertől származik-e. Hadd bízzak benne. Az embert akarom látni a gesztusok, a mondatok mögött. Meg a színpadon. Mindkét, vagy akárhány oldalon. Az embert, aki tiszteli a másikat. Különben hogy is tisztelhetné a másik őt? Zsigmond Andrea Krónika (Kolozsvár) 2015. augusztus 4.Magyarként semmibe vesznekAz itt élő románok nem érezhetik magukénak Háromszék zászlójának a tervezetét, mivel egyetlen, rajta fellelhető jelkép sem utal rájuk, így jelenlegi formájában ez számukra elfogadhatatlan. Mindezt Călinic Sabin, kormánypárti (SZDP) képviselő jelentette ki, Kovászna Megye Tanácsának legutóbbi ülésén, a felvetéséből kialakult vita során pedig az is kiderült, hogy ugyanakkor kizártnak tartja a Romániában élő 19 nemzetiség jelképeinek az országzászlón történő megjelenítését, mert véleménye szerint ez sértő lenne a többségi román nemzetre nézve. Megdöbbentő és felháborító ez a kettős mérce, mely a tanácsos úr gondolkozásmódjára jellemző! Szavai ugyanakkor minket is helyzetelemzésre kell, hogy késztessenek, hiszen nem akárki, hanem egy képzett, jogászként elismerésnek örvendő, a politikai életben több mint két évtizede jelen lévő román értelmiségi fogalmazta meg őket. Márpedig, ha az ő tudatát annyira meg lehetett fertőzni, hogy másokat hátrányosan megkülönböztető módon érezzen, gondolkozzon, és cselekedjen, akkor tudnunk kell, hogy mit várhatunk el a könnyen befolyásolható és félrevezethető egyszerű emberektől. Erre a keserű kérdésre, sajnos, csak egyetlen válasz adható: semmi jót a közösségi jogainkat illetően, hiszen az évtizedek óta rólunk terjesztett hazugságok mára meghozták a gyümölcsüket, másodrendű állampolgárnak tekintenek minket. Önáltatás helyett tehát jobb, ha tudatosítjuk ezt magunkban, mert a helyzetünkön is csak akkor javíthatunk, ha a tényekkel szembesülünk. Ezek pedig arra figyelmeztetnek, hogy mi Romániában egyénenként is épp, hogy megtűrt, közösségként viszont nemkívánatosak vagyunk. Ez a szemlélet nem új keletű, ugyanis a bukaresti hatalom már Erdély megkaparintásának első pillanatától a tőlünk való megszabadulást tekintette legfontosabb stratégiai céljának. Azóta pedig hiába pergett le 95 esztendő, mert társadalmi berendezkedéstől és az egymást követő kormányok színezetétől függetlenül, ez a szándék mit sem változott, hiszen különböző módszerekkel ugyan, de mindvégig nemzeti létünkre törtek, és jelenleg is ezt teszik. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. augusztus 4.Véget ért a XII. Sebes-Körös menti Kézműves- és Néptánc-táborTöbb mint egy évtizede, 2003 szeptembere óta folyik töretlen lelkesedéssel és az ügy iránti buzgalommal, szeretettel és minden akadályt legyőző akarással az autentikus népi kultúra továbbadása, a hagyományok értékének megismertetése, népdalaink, néptáncaik visszatanítása az elmúlt közel száz esztendő alatt elpolgáriasodott, népi gyökerét vesztett, szórványosodó Sebes Körös-menti magyarság körében a Bihari Tulipán Etnográfiai és Néptáncoktatási Rendszer keretén belül, mezőtelegdi központtal. Ezen képzési rendszer keretében tartották meg a már említett Mezőtelegden a Bihar megyei tanács RMDSZ-frakciója, a Communitas Alapítvány, a hollandiai Pastoraal Fonds Alapítvány, a Mezőtelegdi Általános Iskola valamint a helyi és környékbeli szülők támogatásával, az idén már 12. alkalmát megérő Sebes Körös-menti Kézműves- és Néptánc-tábor július 20–24 között. Természetesen az idei tábor sem csupán a mezőtelegdi táncosoknak szólt, hiszen örömmel vettek részt rajta, s a helybeliek ugyancsak nagy-nagy szeretettel és örömmel fogadták a már szinte visszatérő táborozóknak számító temesvári Eszterlánc Néptáncegyüttes táncosait illetve a Marosvásárhelyről érkező táncosokat is. Ami az elmúlt esztendei táborban elkezdődött, idén folyatódott: az utánpótlás csoport számára, a tábor keretein belül külön kézműves- és oktatási foglalkozásokat tartottak. Az oktatás keretében a kicsik és a nagyobbak együtt ismerkedtek, tanulgatták a csíkszentdomokosi népi (zsuka, csárdás, hejsza, kezes), polgáriasult (cepper, gólya) és gyermektáncok (Hatete, kicsike…, zsidós) lépéseit. A néptáncoktatás embert próbáló foglalkozásai közötti szünetekben pedig a felcsíki népdalok tanulása valamint a hímzés különböző technikáinak elsajátítása kötötte le a legkisebbek figyelmét. Külön öröme ennek a csoportnak, hogy a helyi, mezőtelegdi gyerekek mellett élesdi, örvéndi, pusztaújlaki és mezőtelki gyerekekből áll a csoport, és ilyettén elmondható, hogy szinte teljes Sebes Körös-mentét átölelő mivoltában képviseli szűkebb pátriánkat. A nagyobb táncosok számára az idei tábor anyaga ismét igazi kihívást jelentett. A kisebbekkel együtt tanult csíkszentdomokosi táncok mellett a Maros felső folyásánál elterülő Marossárpatak táncai és dalai olyan többszörös kettősséget hordoznak magukban, amelynek elsajátítása bizony még a legügyesebb és legtechnikásabb táncosokat is igencsak próbára tette. Marossárpatakon együtt élnek a magyar és a cigány hagyományok, aminek következtében a sárpataki táncrendbe a verbunk, a csárdás, a sebes és a korcsos mellett a cigány csingerálás is beletartozik. Köszönet Gombos Andrásnak, a Szeged Táncegyüttes művészeti vezetőjének, hogy elhozta hozzánk is ezt az anyagot és fáradtságot nem ismerő munkával megismertette fiataljainkkal, táncosainkkal. Ugyanakkor ugyanezen úton mondunk köszönetet minden táborozó nevében Kovács Boglárkának, aki Gombos András tanár úr felkérésére, mint aktív táncos segítette az oktatói munkát, mutatta a leányok lépéseit s esténként, vacsora után, miután a többi táborozó jól megérdemelt pihenésére készült, ő még órákat foglakozott azon táncos lányokkal, akik segítségét kérték, hogy technikájukat csiszolják vagy a nap közben megtanult lépéseket elmélyítsék, helyesen begyakorolják. Természetesen a nagyobb táncosoknak is volt alkalmuk kézműveskedni az oktatások szünetében. A marossárpataki táncok természetes kiegészítője a lányok hímzett zsebkendője, melyet saját monogramjukkal díszítve, a táncos leányok maguk hímeztek, varrtak. Beszédes bizonyítéka volt ez a tény annak, hogy a népművészethez, a nép hétköznapi életéhez egyaránt természetes módon kapcsolódott a népdalok és néptáncok világa, melynek nyomai a kései utódok lelki világában is fellehetőek és – hála Istennek – ma is összefonódnak. Illesse köszönet Kovácsné Papp Ibolya nagytiszteletű asszonyt, a Temesvár-Vöröscsárdai Református Egyházközség lelkipásztorát, aki szívvel-lélekkel, és határtalan türelemmel tanítgatta-javítgatta olykor elképzelhetetlen ötletességgel a lányok hímzését. Munkája és odaadása nyomán kész remekművek kerültek ki a lányok kezei alól egyaránt. Természetesen nem feledkezhetünk meg azokról sem, akik nap mint nap, kora reggeltől késő estig azért szorgoskodtak, hogy a táborozó gyerekek és fiatalok számára ízletesebbnél ízletesebb étkeket tegyenek az asztalra. Köszönjük a családok adakozó jókedvét, az anyukák és nagymamák valamint a két szakácsnő – Csalók Hajnalka és Károlyi Emese – fáradtságot nem ismerő munkáját, akik közösen minden gondot megoldottak és így az ételek mindig időben asztalra kerültek. A péntek délutáni táborzáró előadást követően, melyen a kisebbek és a nagyobbak egyaránt bátran, a megszerzett biztos tudás bátorságával, léptek a szülőkből, nagyszülőkből, családtagokból, barátokból és ismerősökből álló közönség elé a közönség, a táborozók és a szakmai irányítás egybehangzó véleménye volt: ismét egy kiemelkedően sikeres, szakmai és emberi oldalát nézve is tartalmas, értékes tábor zárult Mezőtelegden. Ismételten köszönjük mindenkinek, aki ebben segítségünkre volt. Kísérje Isten gazdag áldása és az Ő örök gondviselése életünket és munkánkat a továbbiakban is! Szoboszlai-Gáspár István, lelkipásztor Reggeli Újság (Nagyvárad) 2015. augusztus 4.Bővült kínálattal rajtol az EMI-táborAz idén Gyergyószentmiklós határába visszaköltözött 11. EMI-tábor szerdán kezdődik. A szervezők számos előadással, változatos programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket. Az idei tábor mottója: „Hidegben, nyári lángban, egyforma szó a szánkban” (Ratkó József). A 3-as kilométernél zajlik öt napon át az Erdélyi Magyar Ifjak által 11. alkalommal megszervezett rendezvény. Az augusztus 5–9. közötti tábor programja végleges, az évről évre nagy népszerűségnek örvendő előadásokat befogadó Előadósátor és Csép Sándor sátor mellett idén is lesznek újdonságok: bemutatkozik például a Jogaink sátor, de lesz Hagyományőrző tér is. Az előadások sorában fontos helyet foglal el idén is az autonómia témája, és terítékre kerül több aktuális politikai kérdés, valamint történészeket is meghallgathatnak a táborozók. Akár az előző években, a tábor igyekszik megszólítani a családokat is, sokféle foglalkozást tartanak majd gyermekeknek. Sportolási lehetőséget ugyancsak kínálnak, lovagló- és íjászpálya is lesz. A koncertfelhozatal a rockzene különböző műfajainak kedvelőit szólítja meg, fellép többek között az Ossian, valamint az ugyancsak magyarországi Road és Depresszió zenekar, illetve több erdélyi együttes is zenél majd. A két színpadon zajló koncertek után gitárestek, táncházak is lesznek. Az idei táborra hetijegyet 110 lejért lehet vásárolni a helyszínen, a napijegy pedig 25 lejbe kerül. Idén is lehet elővételben jegyet váltani 95 lejért, ugyanakkor kedvezményesen vehetnek belépőt a családosok (250 lej/család) és az ifjúsági csoportok (90 lej/fő) is. Bővebben az emitabor.hu/erdelyhonlapon tájékozódhatnak az érdeklődők. Baricz Tamás Imola Székelyhon.ro 2015. augusztus 4.Nem félnek az új politikai versenytárstólEltérően vélekednek a bejegyzés előtt álló, magyarok által alapított Demokratikus Erdélyért Párt megjelenéséről az erdélyi magyar politikai alakulatok vezetői. Az RMDSZ és az MPP szerint szó sincs egy új vetélytárs megjelenéséről, az EMNP akár együtt is működne. Az erdélyi magyar politikai alakulatok vezetői nem tartanak attól, hogy hamarosan egy új, magyarok által alapított regionális párt is versenybe szállhat a voksokért. Míg az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) szerint a bejegyzés előtt álló, magát regionális szervezetként meghatározó Demokratikus Erdélyért Párt megjelenését nem kell túl komolyan venni, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint örvendeni lehet minden olyan szervezet megjelenésének, amely a regionális politikát hozzájuk hasonlóan komolyan gondolja. Amint arról a Krónika is beszámolt, a terveik szerint ősszel bejegyzendő politikai alakulatot három marosvásárhelyi civil – Kovács István Dávid, Majla Csaba és Újvári András – alapította, akik legfontosabb céljukként Erdély gazdaságú autonómiájának a kivívását jelölték meg. Úgy vélik, az erdélyi önrendelkezést csak az Erdélyben élő többi nemzetiséggel együtt lehet megvalósítani, ezért nemzetiségtől függetlenül bárkit szívesen látnak a soraikban, akik számára fontosak a szervezet céljai. Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke lapunknak elmondta, arra lehetett számítani, hogy az új választási törvény adta lehetőségeket kihasználva százával jegyeznek be pártokat a következő időszakban. Kovács szerint azonban ezeknek a szervezeteknek rövid életük lesz, nehezen tudnak majd labdába rúgni. „A mostani törvények megengedik, hogy gyakorlatilag egy háromfős asztaltársaság új pártot alapítson, ha ehhez van kedvük” – mondta a szövetség ügyvezető elnöke. Hozzáfűzte: az is kérdéses, hogy ezek a pártok egyáltalán képesek lesznek-e elindulni a választásokon. „Úgy vélem, a média túl nagy figyelmet fordít arra, ha három ember tart egy sajtótájékoztatót” – tette hozzá. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is az új választási törvény nyújtotta kedvező feltételekről beszélt, amikor az új pártról kérdeztük. „Átestünk a ló másik oldalára, hiszen nagy a távolság aközött, hogy korábban 15 megyében kellett 25 ezer támogató aláírást összegyűjteni, most meg már három ember is alapíthat pártot” – mutatott rá. A polgári párti politikus úgy véli, bár nem érett még meg a helyzet arra, hogy a romániai magyarok számtalan pártot alapítsanak, az új alakulat várhatóan nem okoz túl nagy zűrzavart a jövő évi választásokon. „Programjukban nem hoznak semmi újat ahhoz képest, amit a már meglévő erdélyi magyar pártok megfogalmaztak: kereszténydemokrata, jobbközép párt, amely a gazdasági autonómiát tűzte zászlajára. Ennél többre lenne szükség, ha valaki be akar törni az erdélyi magyar politika piacára. Nem valószínű, hogy a közélettől elfordult, a politikából kiábrándult választópolgárok ettől az üzenettől lázba jönnének” – mondta Biró Zsolt, aki szerint regionális párt létrehozását elsősorban az erdélyi románoktól kell várni. „Egy ilyen kezdeményezést mi is támogatnánk” – szögezte le az MPP elnöke. Az EMNP elnöke, Szilágyi Zsolt a Krónikának elmondta, az új párttörvény alapján várható volt, hogy a regionális érdekeket megjeleníteni próbáló erdélyiek magukat pártokba szervezik. „A néppárt készen áll az együttműködésre minden olyan alakulattal, amely a regionális politikát hozzánk hasonlóan komolyan gondolja. Az egypártrendszer ideje lejárt, ezt figyelembe véve kell minden politikai pártnak lépnie, ám sok esetben az érdekvédelem szempontjából az összefogás és a párbeszéd nem kerülhető meg” – szögezte le Szilágyi Zsolt. Mint ismeretes, a júniusban jóváhagyott új választási törvény a regionális pártok számára kedvező alternatív küszöböt is tartalmaz. A regionális pártok képviselethez jutását elősegítő cikkely épp az RMDSZ javaslata nyomán került be a jogszabályba. Ennek értelmében a legalább négy megyében húszszázalékos támogatottságot elérő politikai alakulatok akkor is bejutnak a törvényhozásba, ha egyébként országos szinten nem lépik át a pártok esetében előírt ötszázalékos küszöböt. Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely Székelyhon.ro 2015. augusztus 4.Magyar nyelvű orvosképzést indítana a Nagyváradi TudományegyetemMert ebben látja a kitörési lehetőséget. Csókoltatjuk a MOGYE magyar oktatás ellen tűzzel-vassal hadakozó román vezetőit. Magyar tagozat beindítását fontolgatja az állami Nagyváradi Tudományegyetem orvosi és gyógyszerészeti kara – közölte kedden az Ebihoreanul.ro nagyváradi portál. Florian Bodog, az orvosi és gyógyszerészeti kar dékánja a portálnak elmondta: a nagyváradi magyar nyelvű orvosképzés elindításában látja annak a lehetőségét, hogy a nagyváradi egyetem kinőjön a kicsinek számító tanintézetek sorából. A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátori tisztségét is betöltő dékán úgy vélte, nem ütközne nehézségbe a magyar tanerők biztosítása az egyetemen, hiszen az egyetemen jelenleg is tanítanak helyi, magyar anyanyelvű tanárok és Magyarországról meghívott tanárok. A dékán elmondta, a nagyváradi orvosi kar jelenleg is együttműködik a debreceni, szegedi és budapesti orvosi egyetemekkel, és a szegediek fel is ajánlották, hogy minden segítséget megadnak a nagyváradi magyar nyelvű orvosképzés elindításához. Florian Bodog az MTI-nek elmondta, jelenleg annak az elemzése folyik, hogy lenne-e legalább 50 diák a magyar nyelvű képzésen. Hozzátette, elsősorban a határ menti régió romániai és magyarországi diákjaira számítana, de azt sem tartja kizártnak, hogy Erdély távolabbi régióiból is Nagyváradra felvételizzenek a magyar diákok. Az MTI kérdésére, hogy kezdeményezi-e a tanügyi törvény megváltoztatását (a hatályos törvény ugyanis felsorolja azokat a romániai egyetemeket, amelyeken magyar nyelvű képzés is folyik, és a nagyváradi egyetem nem szerepel a felsorolásban) a dékán-szenátor nemmel válaszolt. Úgy vélekedett, hogy a nem román nyelvű szak létrehozásához csupán a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság (ARACIS) engedélyére van szükség. Florian Bodog kijelentette, az akkreditációs folyamat egy évig tarthat, és – ha az egyetem döntéshozó testületei a magyar orvosi szak beindításáról döntenek – leghamarabb 2016 őszén indulhat el a nagyváradi magyar nyelvű orvosképzés. Mint ismeretes, Romániában jelenleg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) folyik magyar nyelvű orvosképzés. Az egyetem román vezetése azonban az intézményi autonómiára hivatkozva nem hajtotta végre azokat a törvényi előírásokat, amelyek a magyar tagozat intézményen belüli önállóságát biztosították volna, és ez feszültségeket gerjesztett az intézményen belül. A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult meg 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvos- és gyógyszerészképzést. Ma az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek. foter.ro 2015. augusztus 4.Baleset áldozata lett az újszentesi Petőfi-emlékműAz elmúlt hétvégén ismeretlen tettesek rongálták meg az 1945-ben állított újszentesi Petőfi-emlékművet. A község RMDSZ-es alpolgármestere, Miklós Árpád a térfigyelő kamerák felvételeinek visszanézése alapján megállapította, nem magyarellenes cselekedet történt, hanem baleset: a parkban futballozó gyerekek labdával találták el az emlékművet, így a költő képmását ábrázoló dombormű összetört. Miklós Árpád RMDSZ-es alpolgármester azt nyilatkozta: „a rendőrség vizsgálatot indított az emlékmű megrongálása ügyében, a parkban felszerelt térfigyelő kamerák felvételeit pedig visszanézte. A felvételekből egyértelműen kiderül, nem magyarellenes cselekedetről van szó, hanem diákcsínyről: a Petőfi Sándort ábrázoló domborművet egy labda találta el, amely következtében az leesett és darabokra tört.” Az RMDSZ Temes Megyei Szervezete átiratot intézett az újszentesi polgármesteri hivatalhoz, amelyben kéri az emlékmű helyreállítását. Miklós Árpád alpolgármester szerint az ezzel kapcsolatos munkálatok már előkészületben vannak, hamarosan visszakerül a Petőfi Sándort ábrázoló dombormű, továbbá restaurálják a talapzatot és az emléktáblát is. erdon.ro 2015. augusztus 4.Szépül Szacsvay Imre váradi szobraKolozsi Tibor kolozsvári szobrászművész (képünkön) hétfőn elkezdte munkatársaival Szacsvay Imre nagyváradi szobrának felújítását. Mint mondta, remélhetőleg a munka ezen szakaszával egy hét alatt elkészülnek. Az Országgyűlés mártír jegyzőjének szobrát 1907. március 15-én avatták fel Nagyváradon, majd 1937-ben lebontották, és 1942-ben állították vissza helyére. Már tavaly július végén a szobor talapzatának felújítására hirdetett gyűjtést az RMDSZ Bihar megyei szervezete (téglajegyeket vásárolhattak a támogatók), végül magán a szobron is végeznek helyreállításokat. Mint megtudtuk az aradi Szabadság-szobor és a kolozsvári Mátyás-szobor felújításában is oroszlánrészt vállaló Kolozsi Tibortól, a gittelt repedéseket kitisztítják, ezekre ráhegesztenek, majd lecsiszolták ezeket a felületeket. Ezek nyomán látható lesz, milyen volt a szobor eredeti színe, az alkotást erre a színre patinázzák vissza, majd egy viaszréteggel konzerválják a patinázást. Miután a szobor eredeti színében látható majd, azt beburkolják, és elkezdik a süttői mészkőből készült talapzat felújítását. Fried Noémi Lujza maszol.ro 2015. augusztus 4.Újabb jogszabály, mely a magyarok ellen fordíthatóKlaus Johannis államfő kihirdette a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképek tiltásáról szóló törvényt. Magyar szempontból még örvendhetnénk is, hogy ezentúl tilos lesz a vasgárda eszmeiségét terjeszteni és jelvényeit népszerűsíteni, de maradjunk inkább az azon alapelveknél, melyeket a liberalizmusnak egy boldogabb korszakában fogalmaztak meg, midőn eme eszmerendszer nem vált még a emberi jogi fundamentalisták, deviancia-pártoló megélhetési jogvédők martalékává. S ezen elvek között is tartsuk tiszteletben az egyik legfontosabbat, a szólásszabadságot. Abban a jogi dilemmában, hogy meddig terjed a szólásszabadság határa, hogy mikor fontosabb mások szólásszabadság-gyakorlása által sértett embereket védeni, mint egy elvont liberális eszmének áldozni, a józan ész által leginkább támogatott, legelfogadhatóbb szabályozás ama bizonyos, az Egyesült Államoknak egy kevésbé farizeus és hazug korszakában elfogadott „világos és jelenvaló” veszély elve. Az elvet első ízben 1919-ben fogalmazta meg Oliver Wendell Holmes, Jr. a Legfelsőbb Bíróság tagja a testület nevében. (Az elhíresült ügyben egyébként egy szocialista agitátort ítéltek volna el a kémkedési törvény alapján, aki a háborús sorozás ellen lázítónak mondott röplapokat terjesztett.) A híres megfogalmazás így hangzott: „A kérdés minden esetben az, hogy a használt szavak vajon olyan körülmények közepette kerültek-e nyilvánosságra, és olyan jellegűek-e, hogy jelentős károk világos és jelenvaló („clear and present”) veszélyét idézik elő.” Ezt az elvet a holokauszt tagadásról szóló törvények súlyosan sértik, s ami még rosszabb, a legtöbb ilyen jellegű törvény kiragad egy eseménysort, a zsidók második világháborús üldöztetését és csak annak tagadását rendeli büntetni, ezzel a többi ember fölé emelve egy etnikumot. Ráadásul e jogszabályok sok esetben meg sem határozzák, hogy mi a holokauszt. A szóban forgó román törvény legalább annyiban következetes, hogy definiálja holokauszt fogalmát, más kérdés, hogy ezt nem teszi kellő precizitással. Ugyanakkor beépítettek a román jogszabályba egy sor gumiparagrafust, ahhoz hogy lényegében bárkit be lehessen perelni, aki nem tetszik a rendszernek. Példának okáért bárki börtönbe zárható az, aki rasszista, fasiszta, legionárius vagy xenofób eszméket terjeszt. Xenofób azaz idegengyűlölő. Ismerve a magyar balliberális sajtóorgánumok sajátos szóértelmezését, mely képes idegengyűlöletnek és uszításnak nevezni azt, ha a magyar kormány óriásplakátokon jelzi, hogy Magyarországon az idegen állampolgároknak tiszteletben kell tartani a magyar kultúrát és a törvényeket, nem csodálkozhatunk, ha például xenofób, még konkrétabban románellenes (hiszen a magyarhoz képest a román kétségkívül „idegen”) kijelentésnek veszi a rendőrség, az ügyészség vagy akár a bíróság, ha például román történelmi „hősök” (Horea, Avram Iancu, Axente Sever) népirtásáról ejtünk szót. Az új jogszabály törvényi alapot adhat a magyar kultúra ápolóinak üldözésére is, hiszen egy apró csúsztatással példának okáért a törvény hatálya alá tartozóak ítélhetik az 1945 utáni, a bírósági eljárást megcsúfoló kommunista vendettának, a „népbírósági perek” özönének áldozataira – például Imrédy Bélára, Bárdossy Lászlóra, Jány Gusztávra - való emlékezést. Nem szólva Wass Albertről és Nyirő Józsefről. Wass Albertnek a fő bűne az volt, hogy egész életét annak szentelte, hogy leleplezze a román történelemhamisítást, hogy Erdély ügyét a nemzetközi közösség ügyévé tegye. Ezért zaklatják azokat, akik szobrot állítanak neki vagy az emlékét ápolják. Most eme justizmordok kaptak még egy hivatkozási alapot. Ehhez képest a legionárius szimbólumok használatának tiltása csekély és egyébként elvszerűtlen öröm. Semmiféle szimbólumot nem lenne szabad államilag betiltani. Nem az állam kell sújtsa azt, aki vörös csillagot vagy horogkeresztet hord, hanem a közmegvetés. Mindenkinek emberi joga van olyan eszmerendszert vallani, amilyen akar és olyan jelvényeket hordani, ami hozzá közel áll mindaddig, amíg ezzel nem okoz közvetlen, jelenvaló veszélyt másokra nézve. E következetes emberi jogi elvet tiporja lábbal a minap elfogadott és kihirdetett jogszabály. Borbély Zsolt Attila itthon.ma 2015. augusztus 5.Marosvásárhelyi előválasztás: gyenge a kommunikációA marosvásárhelyiek több mint 40 százaléka nem hallott arról, hogy a magyar politikai szervezetek előválasztást szerveznek a megyeszékhelyen, a megkérdezettek közel fele pedig nem tudja, kire szavazna szívesen az október 11-ei megmérettetésen – derül ki többek között abból a felmérésből, melyet a Kvantum Research kutatóintézet készített a magyar polgármesterjelölt kiválasztását célzó előválasztások kapcsán – adja hírül összeállításában Vass Gyopár a kronika.ro-n. A június 20. és július 12. között 781 személy megkérdezésével készült közvélemény-kutatás eredménye alapján az RMDSZ-es Soós Zoltán a szavazatok 29,3 százalékát kapná, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltje, Portik Vilmos 9,6, a civil szférából érkező Barabás Miklós tanár pedig 6,1 százalékot érne el. Barabást a megkérdezettek 21,6 százaléka ismeri, Portikot 43, Soós Zoltánról, a Maros Megyei Múzeum igazgatójáról pedig a válaszadók 48,6 százaléka hallott. A felmérés szerint a legesélyesebbnek számító Soós az eredményeket munkája elismeréseként könyveli el, de számára az adatok azt is mutatják, hogy sokan még mindig nem ismerik a munkásságát. „Amíg a politikai programjaink nem nyilvánosak, addig az emberek arra várnak, hogy mivel szólítjuk meg őket, mit tudunk nyújtani az eddigiekhez képest, figyelembe véve a városban uralkodó, meglehetősen zilált politikai-gazdasági életet” – mondta az RMDSZ-jelölt. Portik szerint az általa elért 9,6 százalék azt mutatja, hogy az elmúlt hónapok során egyáltalán nem kampányolt, és bízik abban, hogy később változtatni tud az eredményein. Portik szerint a vásárhelyi magyarság pesszimista, az előválasztás viszont „lehetőséget teremt arra, hogy a közösség eldönthesse, hogy a régi nagy politikusok helyét ki töltse majd be”. Soós szerint is generációváltásra kell számítani. „Nyilván, több mint húsz éven keresztül jól ismert nevek szerepeltek a marosvásárhelyi politikában, mindeközben pedig nem volt egy olyan felnövekvő generáció, akit a vásárhelyiek megismerhettek volna. Ezt a hátrányt az eltelt néhány hónapban kellett ledolgozni” – mutatott rá. Barabás pozitív eredményként könyveli el, hogy a népszerűségi indexe jelenleg 6 százalékon áll. „Marosvásárhelyen az elmúlt 25 évben teljes mértékben csak RMDSZ-monopólium volt, ezenkívül figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a városban abszolút szokatlan dolog, hogy független jelöltek is induljanak” – magyarázta a jelölt. Az RMDSZ által tartott konzultációk alapján a marosvásárhelyiek 30–35 százaléka tudja az előválasztások pontos dátumát, az internetes regisztráció azonban akadályozza a megmérettetés megszervezésének menetét – közölte hétfőn Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke. Úgy véli, ha ez a procedúra valóban akadályt jelent, akkor kollégáival és a többi párttal közösen el kell gondolkodniuk azon, hogy valóban regisztrációhoz kell-e kötni az előválasztásokat. Amint arról beszámoltunk, az eredetileg május végére időzített előválasztást gyakorlatilag érdeklődés hiányában halasztották el októberre. Mint kiderült, az 55–60 ezer fős magyar közösségből viszonylag kevesen regisztráltak az előválasztásra, ez pedig a szervezők szerint nem reprezentatív – írja a kronika.ro. Erdély.ma 2015. augusztus 5.Kemény támadások Románia ellen: gúnyt űztek az erdélyi templomokból!A The Telegraph brit napilap újságírói azzal vádolják a román adminisztrációt, hogy az erdélyi templomok, kastélyok és várak eredeti építészeti stílusát tönkre tették az úgynevezett felújításokkal, amelyek az európai adófizetők 100 millió eurójába kerültek. Az angol újságírók első példának a vasárnap részben átadott, lenyűgöző máriaradnai ferences rendházat és bazilikát hozzák fel, aminek a felújítási költségei több mint 10 millió euróra emelkednek, ami Romániában a legnagyobb egyházi beruházás. Luke Dale-Harris cikkíró szerint azzal együtt, hogy a restaurálás során meg kellett volna tartani a gyönyörű barokk stílust, a bazilika most úgy néz ki, mint egy rendezetlen területre épült Disney kastély. A kolostor körül törött kő- és cseréprakások hevernek, miközben más építőanyagokat vélhetően Németországban adtak el. Betontömbök helyettesítik az eredeti követ, miközben a kolostor tetején piros ipari cserepek csillognak, egy multinacionális német nagyvállalat névjegyével. A máriaradnai ferences kolostort a Kegyelmek Anyja nevére szentelték fel, az írások szerint az első templomot 1520-ban emelték, de a török hódoltság idején kétszer lerombolták, egyszer leégett. A templomban van egy Szűz Mária szentkép, amit nem tettek tönkre sem a törökök, sem a tűzvész, ezért csodatevő ereklyének tartják. A jelenlegi templomot 1767-ben szentelték fel, 1992-ben Kegyelmek Anyja Pápai Bazilikának nyilvánították. A brit lapban megjelent írás értelmében, a máriaradnai, egy azon több tíz középkori erdélyi templom, kastély, illetve vár közül, amelyeket az utóbbi öt évben „brutálisan” modernizáltak több mint 100 millió euró ráfordítással, ami az EU Regionális Fejlesztési Programjától származik. Szinte minden esetben megtartották a „modellt”: az eredeti építőanyagokat az emlékművekről egyszerűen letépték és helybeli ipari termékekkel helyettesítették. Hasonlóképpen, a munkások mindenhol fiatalok, rosszul fizetettek, tapasztalatlanok. A 13. században épült Déva váránál a munkásokat egy börtönből hozták és restauráló munkára kényszerítették őket. Időközben a pénz a helyi adminisztráció képviselői, illetve a barátaik által vezetett vállalatok között közlekedik – tárják fel a The Telegraph újságírói. Eddig az EU pénzeket 18 templomba fektették, további 12 felújítás alatt áll. „Az itt tapasztaltak rettenetes keverékét képezik a korrupciónak és e projektekre az Európai Uniótól való minél több pénzszerzési törekvésnek. Azt jelenti, senkit nem érdekel, hogyan néznek ki az emlékművek, és mit tesznek tönkre, csak az, hogy mennyi pénzt szerezhetnek maguknak és a barátaik cégeinek” – nyilatkozta Hans Hedrich, a Neuer Weg világörökség megőrzésére létrehozott civilszervezet táralapítója – olvasható a The Telegraph, brit lapban. Egy nemrégiben tett üzenetében, maga Charles herceg is elégedetlenségének adott hangot a közép-erdélyi szász településeken egyre gyakrabban látható, rikító színű ipari kerámiacserepek miatt. nyugatijelen.com / stiripesurse.ro Erdély.ma 2015. augusztus 5.A székelyföldi önrendelkezés kiemelt témaköre az EMI-tábornak –Az EMI-tábor szervezői évek óta kiemelt fontossággal kezelik a székelyföldi önrendelkezés témakörét, ugyanakkor szorgalmazzák az érdekérvényesítésben példaértékű eredményeket elért nemzetekből való tanulást, így idén az erdélyi és anyaországi előadók mellett baszk és katalán meghívottai is lesznek a rendezvénynek. Az augusztus 5. és 9. között, a Gyergyószentmiklós melletti 3-as kilométernél zajló rendezvény nemzetközi meghívottai Marc Gafarot i Monjó katalán képviselő, továbbá Iker Merodio baszkföldi újságíró lesznek, ők a nemzeti régiók önrendelkezéséről beszélnek augusztus 7-én, pénteken. A külföldi vendégek meghívása a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kiépített nemzetközi kapcsolatoknak köszönhető. Szombaton 12 órától Merre visz az utunk az autonómia felé? címmel kerül sor kerekasztal-beszélgetésre, amelynek meghívottai Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke és az MSZEF elnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, továbbá Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Izsák Balázs, az SZNT elnöke másodszorra is felszólal vasárnap 14 órától, ekkor a Milyen lesz az autonómia? címre keresztelt beszélgetés keretében. Visszatérő vendégei az EMI-tábornak Raffay Ernő történész, aki Észak- és Kelet-Erdély 1940. augusztus 30-i visszatéréséről, illetve Vincze Gábor történész, aki A látszat-autonómiától a megtapasztalható román uralomig – Az erdélyi magyarság sorsa 1944 őszétől 1945 őszéig címmel tart előadást az EMI-táborban. Míg előbbi értekezését szombaton 14 órától, addig utóbbi előadását csütörtökön 12 órától hallgathatják meg az érdeklődők. A magyar megmaradás esélyei és lehetőségei az átalakuló Európában témával kapcsolatban tart előadást Vona Gábor, a Jobbik elnöke, valamint Szávay István, a Jobbik alelnöke pénteken 14 órai kezdettel. A vitafórumot Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja önkormányzati és közigazgatási alelnöke előadása előzi meg ugyancsak szombaton 10 órától, amelynek címe: Felvidéki magyar önigazgatás – fikció vagy valós lehetőség? Kárpátaljai vendége is lesz a tábornak, Mester András, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség titkára az ottani magyarság helyzetéről és jövőképéről beszél csütörtökön 14 órától. Mint minden évben, idén is valami újjal teszi színesebbé programkínálatát az EMI-tábor, így az első alkalommal működő Jogaink-sátor arra lesz hivatott, hogy megismertesse a táborlakókkal azokat a törvényeket, amelyekkel a mindennapi életünk során találkozhatunk. A sátor programjai naponta tematikusan változnak: szerdán a munkavállalás lesz a téma, csütörtökön a rendőrségi ügyek, pénteken a világhálón szörfölés és online identitás, szombaton a román törvénykezés lesz terítéken, míg vasárnap azt boncolgatják az előadók, hogy hogyan élhetünk jogainkkal magyarként Romániában. Ezen a helyszínen az értekezések, beszélgetések naponta 14 és 18 óra között zajlanak. A már megszokott tematikus sátrak is működnek: a Csép Sándor-sátorban a szórványlét problémái mellett erdélyi kastélykertekről, nemzeti jelképekről, magyar-roma együttéléstől is szó esik, a Művészsátorban műhelymunkák és kézműves foglalkozások zajlanak, a kisgyerekek számára pedig a Gyereksátor biztosít egész napos programot. A hagyományőrző tevékenységek idén először egészülnek ki lovasprogramokkal: lovasíjász-bemutató és lovaglási lehetőség is várja a táborozókat. A napot borkóstolók, táncházak és koncertek zárják: neves magyarországi zenekarok – többek között Ossian, Kárpátia, Ismerős Arcok, Road – mellett erdélyi együttesek is bemutatkoznak a Nagy-, illetve a Kisszínpadon. A részletes program a www.emitabor.hu honlapon érhető el. itthon.ma Erdély.ma 2015. augusztus 5.Visszakerült Kölcsey Ferenc szülőházára a kétnyelvű emléktábla SződemeterenAz augusztus 6-7-én zajló Kölcsey-megemlékezés megható nyitányának tekinthetjük az augusztus 4-én, kedden késő délután Sződemeteren történteket. Hosszú évek óhaja vált valóra. Visszakerült a Kölcsey-szülőház, a helybeli görögkatolikus hívek jelenlegi parókiájának falára a 25 esztendővel előbb Románia és Magyarország művelődési minisztériumai, valamint a Kölcsey Társaság által elhelyezett, de néhány hét múlva eltüntetett kétnyelvű szöveg. Az a tábla, amelyik 1992-ben az EMKE szorgalmazására újra elkészült, de elhelyezését követő héten ismeretlen kezek összetörtek, s a református templomkertbe hajítottak. A most rozsdamentes keretben falra került összeragasztott táblát éveken keresztül a sződemeteri református templom szószéke alatt lehetett látni. A helybeli görögkatolikusok egyháztanácsa hosszú tárgyalások végeredményeképp Florin Holhoş parókus és Gheorhge Marian polgármester, egyháztanácsi tag javaslatára úgy engedélyezte a 200. születési évfordulóról megemlékező és a szülőházat megjelölő kétnyelvű emléktábla újra elhelyezését, hogy az az épületnek a bal oldali bejárati kapu felé eső sarkán kapjon helyet a parókia „cégtáblája" közvetlen szomszédságában. Így jól látható és könnyen megtekinthető. Kedden késő délután Muzsnay Árpád és Bendel József jelenlétében Kovács Albert lázári vállalkozó és munkatársai: Szász Győző és Valenszki Gyula tették fel (remélhetőleg: örök időkre) Kölcsey Ferenc anyai dédnagyanyja, Bideskúti Zsigmondné egykori kúriája falára a nemzeti imánk szerzőjének szülőházát román és magyar nyelven hirdető táblát. szatmar.ro Erdély.ma 2015. augusztus 5.Pénz- és szakemberhiány az egészségügybenFeleannyi orvos és asszisztens dolgozik a hazai kórházakban, mint az EU többi országában, kiszámíthatatlan a gyógyszerellátás, a belügyminisztérium beleszól az egészségügy dolgaiba, hiányos a daganatos betegek kezelése, méltánytalan a kórházak finanszírozása – sorolták a legsúlyosabb gondokat tegnapi tájékoztatójukon a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetői. Azt sem rejtették véka alá: házuk táján idén csökkent a betegforgalom, és még sok egyéb oka van annak, hogy előreláthatóan közel kétmillió lejes hiánnyal zárják a 2015-ös esztendőt. A pozitív események közé sorolta András-Nagy Róbert kórházmenedzser, hogy az intézmény júliusban, a tavaly lezárult akkreditációs folyamat eredményeként megkapta a legmagasabb minősítést, a sürgősségi kórház kategóriában ez a legfelsőbb fokozat, amit öt év múlva újból meg kell szerezni ahhoz, hogy az egészségbiztosító pénztár továbbra is szerződést kössön a kórházzal. A menedzser sikernek tartja, hogy az utóbbi két orvosi versenyvizsgán majd minden helyre ketten-hárman jelentkeztek, hat orvost alkalmaztak, az ortopédia szakon őszre halasztották a versenyvizsgát. Új orvosok: dr. Bodó Erika gyermekgyógyász, dr. Robert Dobrescu neurológus, dr. Alina Bratu sürgősségi szakorvos, dr. Bajcsi Enikő belgyógyász, dr. Szente Lilla neonatológus és dr. György-Szakács Csaba sebész. András-Nagy Róbert elmondta, év közepéig közel ezer esettel kevesebbet láttak el, mint tavaly ebben az időszakban, ami egyrészt az építkezésnek és az osztályok folyamatos költöztetésének tudható be, a járóbeteg rendelőkben is csappant a forgalom, a sürgősséget ellenben továbbra is naponta több mint száz páciens kereste fel. A menedzser úgy véli, ha a sürgősségi kórháznak ügyeleti vonalakat kell működtetnie, a finanszírozásnak is tekintettel kellene lennie erre, és nem szabadna az ellátott esetek számához kötni a költségvetést. Gondként említette, hogy folyamatos az orvosok és asszisztensek elvándorlása a kórházból, sok az üres állás, tavaly a meghirdetett százkilenc munkahelyből csak ötvenötöt foglaltak el, idén a nyolcvankettőből ötvenhármat, 90 százalékban kisegítő személyzetet és asszisztenseket vettek fel. Két éve a kormánytól nem kaptak egy lejt sem beruházásra, a prefektus tízes prioritási listáján nem szerepel a kórház, az egészségbiztosító pénztár törvénytelenül, egyszerű átiratokkal módosítja az elektronikus egészségügyi kártya kötelező használatának határidejét – sorolt fel néhányat a súlyos problémák közül dr. Antal Álmos orvosigazgató. Elmondta, egyes gyógyszerek árának központilag meghatározott csökkentése miatt a gyógyszergyártók abbahagyták ezek előállítását, elsősorban a leginkább használt készítményekről van szó, köztük alvadásgátlók, onkológiai szerek, amelyeket tavaly még be lehetett szerezni, de jelenleg már nincsenek forgalomban. Egyesek helyettesíthetőek, mások kevésbé. Említett okokból a kórház gyógyszerköltségei nem csökkentek, ellenkezőleg, nőttek. Eltűnnek a piacról egyes generikus gyógyszerek, és megjelennek a drágább innovatív készítmények, a kórháznak pedig kötelessége ellátni a beteget és beszerezni a számára leghatékonyabb szert – hangsúlyozta az igazgató. Dr. Antal Álmos az onkológiai felszereltség hiányosságairól is beszélt, míg az EU országainak többségében háromszázezer lakosra jut egy radioterápiás készülék, addig Romániában egymillió emberre számítanak egyet, a közkórházak radioterápiás központjaiban a gépek régiek, gyakran meghibásodnak. A háromszéki rákos betegek még kiszolgáltatottabbak, mert itt nincs sugárterápia, Brassóba, más városokba vagy külföldre mennek, ha a kezelést még idejében el akarják végezni, mert a minisztérium által meghatározott, erre fordítható pénzkeret olyan kevés, hogy hónapokig kell várni az ingyenes kezelésre. A szakemberhiány a másik rákfenéje az onkológiai ellátásnak, kevés a radiológus és hematológus, az erre szakosodott asszisztensekkel együtt országos szinten ötszázharmincan vannak, akik félmillió daganatos beteget látnak el. Hiányzik a rákszűrés, a diagnosztizálás gyermekcipőben jár, a felszereltség hiányos, a gyógyszerellátás bizonytalan – összegezte a bajokat az igazgató. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. augusztus 5.Sebzett szerepben kiteljesedett komédiás sors (Búcsú István Mártától)Jó ideje az anyaországban élő egykori pályatársammal találtam szembe magam az utcán. Pillanat alatt tettük meg az utat vissza az időben, és máris döcögtünk rozoga autóbuszunkon társulatunkkal szolgálni vidékre. Emlékeztünk. Gondoltam, itt az alkalom – ki tudja hányadszorra –, még egyszer bocsánatot kérni azért, hogy... „Gyere már, Márta” – sürgette a vele levő ismerős. Összeölelkeztünk. Egyedül maradtam. 1983-ban vagy ‘84-ben Köpecen játszottuk Bródy Sándor A tanítónő című darabját István Mártával a főszerepben. Azokban az években gyakori volt az áramszolgáltatás megszakítása. Kezdés után néhány perccel telefonon hívtak – szerencsétlenségemre éppen kiszállásvezető voltam –, és közölték, hogy siessünk az előadással, mert tízkor elveszik az áramot. Kértem, hogy egy fél órával később, mert nem tudjuk tízre befejezni. Nem lehet – volt a válasz. Színpadra szólítottak – én voltam a Főúr, Tóth Flóra tanítónő gyóntatója, jó embere, lelki vezetője. Tettem a dolgomat – tanácsokat adtam Flórának –, közben kétségbeesetten gondolkodtam, mit lehet tenni tíz után... Jelenet után papi reverendában futottam a telefonhoz és másodszor is kértem a halasztást. Nem lehet. Szünet előtt harmadszor próbálkoztam. A válasz ugyanaz volt. Szünetben közöltem a társulattal, hogy vagy hazaküldjük a nézőket – amit elképzelhetetlennek tartottam – , vagy... meghúzzuk a szöveget. Döbbenet az arcokon. Tudom, bűn ilyent tenni. Meghúztuk. Próba nélkül elkezdtük a második felvonást. A sok mindent megélt társulat lélekjelenlétének köszönhetően a közönség semmit sem vett észre. Nem csalódott. Ünnepelt. Örök titok, hogy István Márta a megcsonkított előadásban, a megsebzett szerepben mit élt meg akkor. Mert sebzett volt a szerep. Vállalta! Hitt benne! Megmentette! Ma már tudom, hogy azon a köpeci előadáson állta ki a próbát, amely hitelesít egy teljes komédiás sorsot. István Márta 1956-ban született Sepsiszentgyörgyön. A Székely Mikó Kollégiumban érettségizett. A marosvásárhelyi Színművészeti Intézetben 1980-ban államvizsgázott. 1980–93 között a sepsiszentgyörgyi társulat tagjaként hiteles és változatos alakítások sorával ajándékozta meg közönségét. Eljátszotta Szophoklész Antigonéja mellett Békeffi István Janikáját, Sütő András Szúzai menyegzőjében Éana, Káin és Ábelben Arabella – miközben sziporkázott A rút kiskacsában. Pályatársai tisztelték, közönsége szerette, és szerették nagyon a gyerekek, akiknek nevét a színlapra nem írhattuk ki, mert köztük volt Anna Márta, Visky Árpád kislánya. Az édesapa nevét közismert politikai okokból népszerűsíteni nem szabadott – akkor sem, ha gyermekről volt szó. Természetes volt, hogy a többi gyermek nevét sem írtuk ki. Bocsánatot azért kértem tőle sokszor, mert valószínű, hogy egyre kétségbeesettebb hangomat hallva megsajnáltak, és az áramot nem vették el, de mi tízre az előadást csonkán befejeztük. Talán kockáztatnom kellett volna a teljes előadást játszva? Márta váratlanul lépett ki a Nagy Játékból örökre. Csütörtökön búcsúztatják Budapesten a Farkasréti temetőben. A köpeci helytállás megtartó üzenetét – akit a Teremtő szolgálni hívott a perzselő dobogóra, a rábízott embereket cserben nem hagyhatja – pályatársam, Piroska Klára eljuttatta Budapestre. Mi pedig, akik itthon vagyunk, a temetés órájában együtt leszünk valahol színházunk körül. Miközben kigyulladnak a fények, jelezve, hogy a közönség, a munkatársak, mindenki, aki látta őt szolgálni, úgy őrzi meg emlékezetében, mint aki titkokkal teli különös emberi sorsok életre keltésével moccantotta bennünk a jobbik énünket. Mielőtt elfelejteném, búcsúznak szeretett tanító nénijüktől egykori tanítványai: Benkő Gizike, Bartha Editke, Csergőffy Jutka, Bogdán Ágnes, László Kata, Veress Zsóka, Végh Melinda, Visky Anna Márta. László Károly Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. augusztus 5.Anyanyelvi értekezlet ZabolánAnyanyelvünk című szakmai konferenciával kezdődött tegnap a negyedik alkalommal megszervezett Zabolai Népzene- és Néptánctábor. A nyitórendezvényre a Csángó Néprajzi Múzeumban került sor jeles előadók részvételével. Kívülálló szemével nézve a kéttucatnyi hallgatóság kicsinek tűnhetett, de a hasonló értekezletek haszna nem a nagy tömegek megmozgatásában rejlik, inkább abban, hogy a téma iránt valóban érdeklődők ülnek a székeken, az ott szerzett tudást később szélesebb körökben osztják meg. A hallgatóság soraiban többek között Zabola környéki magyar szakos tanárok foglaltak helyet. A konferenciát dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanár, akadémikus, a csángó múzeum alapítója, és Beke Boróka zabolai református lelkipásztor nyitotta meg. A közel tíz előadás során a nyelvi funkciókat, a néptánc szimbolikáját, a film–anyanyelv kapcsolatot, a székely nyelvjárás különlegességeit, háromszéki cigány közösségek nonverbális státusjeleit, az anyanyelv szórványközösségekben betöltött szerepét boncolgatták a meghívott előadók. Az anyanyelv bensőséges viszonyt teremt a közösségen belüliek számára, az identitást is kifejezi. Nemcsak beszélt anyanyelv létezik, hanem táncos, vizuális, szokásokkal kapcsolatos anyanyelv is. A zabolai néptánctábor előtt jó alkalom a tágabb értelemben vett anyanyelvről beszélni – mutatott rá a konferencia egyik fontos szerepére dr. Pozsony Ferenc. Az előadások után kerekasztal-beszélgetésre került sor, majd Ábri Béla és zenekara adta a rendezvény zenés zárszavát. Bokor Gábor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. augusztus 5.Magyar orvosi Nagyváradon?Magyar tagozat beindítását fontolgatja a nagyváradi állami tudományegyetem orvosi és gyógyszerészeti kara. Florian Bodog dékán – aki az SZDP szenátora is – ebben látja a lehetőséget, hogy a nagyváradi egyetem kinőjön a kicsinek számító tanintézetek sorából. Szerinte nem ütközne nehézségbe a magyar tanerő biztosítása, jelenleg is oktatnak magyar anyanyelvű tanárok, a nagyváradi orvosi kar együttműködik a debreceni, szegedi és budapesti orvosi egyetemekkel. Az akkreditációs folyamat egy évig tarthat, ha a magyar orvosi szak beindításáról döntenek, leghamarabb 2016 őszén kezdődhet a nagyváradi magyar nyelvű orvosképzés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
