|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 496 találat | lapozás: 1-30 ... 421-450 | 451-480 | 481-496 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2015. szeptember 29.Tanévnyitó KézdivásárhelyenA kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézetének kézdivásárhelyi tagozatán tegnap délután a Bod Péter Tanítóképző Nagy Béla Dokumentációs és Információs Központjában tizenegyedik alkalommal nyitották meg az új egyetemi tanévet. A tagozat új vezetője, Zoller Katalin megbízott tanulmányi igazgató elmondta: a három évfolyamon negyvenöt hallgató kezd, közülük tizenöt elsőéves. A három év elvégzése után egyetemi szintű óvónői és tanítónői képesítést kapnak. Az oktatók zöme kézdivásárhelyi, a hiányt kolozsvári tanárok pótolják. „Együtt tegyünk meg mindent képzéseink sikeréért és ezen keresztül régiónk felemelkedéséért, a magyar nyelvű minőségi oktatás biztosításáért, a kézdivásárhelyi tagozat fejlődéséért és jövőjéért” – mondotta a tanulmányi igazgató. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. szeptember 29.Amikor a láncszem megszakadtTetszetős külsejű, tartalmát illetően is érdekes, tanulságos könyv bemutatójára gyűlt össze a szépszámú közönség szeptember 23-án a Bernády Házban. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem által 1961-ben útra bocsátott orvosok és gyógyszerészek emlékkönyve az évfolyam végzettjeinek életét, pályáját mutatja be önvallomások és a családtagok vallomása alapján. Szerkesztője dr. Bérczes Judit nyugalmazott laboratóriumi szakorvos, tudományos főkutató, aki segítőtársaival együtt sziszifuszi munkával gyűjtötte össze az életrajzokat, szerkesztette kötetbe és tervezte meg a címlapot is. A könyv igazi kordokumentum, bizonyíték arra, hogy mennyi értékes ember került ki az egyetemről a gyógyítás nemes, de az olvasottak alapján többé-kevésbé göröngyös talajára. Az alapszakmán kívül van közöttük író, képzőművész, fotóművész, sportoló és politikus is. 2011 szeptemberében, az ötvenéves találkozón született meg az elhatározás, hogy számba veszik a buktatókkal és eredményekkel teli utat, s egy trilógia harmadik köteteként (az előttük járó két évfolyam ugyanis már összeállította a magáét) kiadják, mondta Bérczes Judit, aki ismertette a könyv szerkezetét. A kötetbe bekerültek az aranytalálkozón elhangzott beszédek, Ötvös József esperes méltató-biztató imádságos szavai, dr. Fazakas Béla professzornak a magyar tagozat helyzetéről írt értékelője is többek között. A könyv gerincét a számbavétel és az emlékezés teszi ki. 156 végzős, élők és elhunytak neve szerepel ábécésorrendben. Az általános orvosi szakon 108-an, a gyermekgyógyászaton 22-en, a gyógyszerészeti karon 26-an végeztek 1961-ben. A 156-ból 57-en már nincsenek az élők sorában, s a felkérésre 51-en számoltak be életük, pályájuk eseményeiről. A címlapot betöltő fotón egy mélyen a földbe gyökerező fa vastagabb, vékonyabb, sőt letört ágaival az egy tőről eredő szerteágazó erőt jelképezi, amire egyébként a cím is utal: Sok szálból erős kötelék. Ez a fél mondat Nagy (László) Margit Székelyudvarhelyen élő nyugalmazott laboratóriumi orvos megható visszaemlékezéséből származik. A szócikkekben az életrajz, a szakmai beosztások, munkahelyek, a családdal kapcsolatos adatok szerepelnek, majd hosszabb- rövidebb korrajz a diákévekről, életük aktív szakaszáról. A bemutatón elhangzott, hogy többségében 16 éves fiatalok kezdték meg 1955-ben tanulmányaikat, mivel a szocializmus építésének éveiben az volt az elv, hogy minél hamarabb új típusú értelmiséget neveljenek. Fiatalságuk ellenére valamennyien komolyan vették az egyetemet, céltudatosan tanultak, készültek, műveltek akartak lenni, amihez a tanáraik is hozzájárultak – mondta Bérczes Judit, aki megjegyezte, hogy Kótay professzornál az urológiavizsgán például általános műveltségből is bizonyítani kellett. A szakmát és különösen a belgyógyászatot valósággal beléjük sulykolták, az elmélet mellett a gyakorlatot és a kezelést is – emlékezett Málnási Géza tanárra a szerkesztő. Majd hozzátette, hogy 22 évesen kerültek ki egyesek nagyon nehéz, több településből álló körbe, ahol sikerült helytállniuk. Azért tarthatjuk nagyon fontosnak ezt a könyvet, mert az 1961-ben végzett évfolyammal szakadt meg a magyar tagozat oktató- utánpótlásának a természetes lánca, a végzésük utáni években ugyanis elkezdődött az egyetem két-nyelvűsítése. Bár 14-en tettek internvizsgát, elkötelezve magukat a választott szak oktatása mellett is, 1962-ben mind a 14-üket a jászvásári egyetemre helyezték gyakornoknak, amit mindössze ketten fogadtak el ideig-óráig. A vásárhelyi egyetemen megüresedett helyekre más egyetemi központokból és vidéki körzetekből toboroztak többségieket, majd az 1962-63-as tanévben megalakult a román tagozat. Ha a 14 kiváló végzős az egyetemen marad, azt a szemléletet, a beteghez való viszonyulást adták volna tovább, amit ki- váló tanáraiktól elsajátítottak. Nemcsak az internvizsgásokat, a végzősök közül is jó néhányat Moldvába, Olténiába helyeztek, tehát színmagyar képzés után színromán környezetben kellett helytállniuk. A vallomásokból az derül ki, hogy ez mindenkinek sikerült, megcáfolva azt az állítást, hogy a magyar nyelvű gyakorlati oktatás nem teszi lehetővé a szaknyelv elsajátítását. Olyan nemzedék tagjai szólalnak meg a könyv hasábjain, akiket arra tanítottak, hogy választott mesterségüket, a gyógyítást ne monológnak, hanem két ember közötti párbeszédnek, művészetnek tekintsék, elkísérve a szenvedő beteget a gyógyulás vagy akár az elmúlás útján is. – Használjátok ki, amíg még itt vagyunk, és átadhatjuk sokévi tudásunkat, tapasztalatunkat – szólt a teremben levő fiatalokhoz Bérczes doktornő, aki továbbra is rendkívül fontosnak tartja a nemzedékek közötti párbeszédet. Az 1961-ben végzett évfolyam képviselőire az 1956 utáni megtorlás, majd a politikai életet jellemző erőszak, szemfényvesztés, hazugság is rányomta bélyegét, ami kényszerpályára térítette őket, de erről a vallomásukban kevesen mertek beszélni. Bár több mint 200-an kezdték el az egyetemet, 70-80-an a megtorlások miatt tűntek el, néhányan közülük nyomtalanul, mások későbbi évfolyamon kapták meg az oklevelet. Bár olvashatunk megdöbbentően nehéz sorsokról, elsősorban a szakmai előrehaladás, egy nagyobb városra, településre való bejutás küzdelméről számoltak be a legtöbben, s arról, hogy adott helyzetben a külföldre távozást látták az egyetlen megoldásnak. A bemutató végén dr. Bérczes Judit köszönetet mondott Csekme Mártának és Öllerer Erikának az adatgyűjtésben, továbbá Bölöni Máriának, Bölöni Csillának, Cosma Istvánnak, Varga Katának és Varga Pálnak a számítógépes feldolgozásban nyújtott segítségért. A bemutató végén Kacsó Erika pszichológus a sokoldalú művészi tehetséggel is megáldott egykori végzősök közül Fábián Sándor Kétségben borongok című versét mondta el. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2015. szeptember 29.Barabás László új könyvének bemutatójaOtthon lenni önmagunkban Füttyögtetésről és asszonyszínházról, királynékereső pünkösdi virágozásról és csutakhúzásról, farsangtemetésről és betlehemes játékról mesél egyebek mellett dr. Barabás László néprajzkutató Az otthonosság gyökerei című új könyvében, amelyet péntek délután a 25 éves marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskola jubileumi rendezvénysorozata keretében mutattak be a vártemplomi diakóniai otthon Bocskai-termében. Az erdélyi szokásvilágot körbejáró könyvről Káli Király István, a kötet kiadója beszélgetett a szerzővel. – Barabás László saját jó hagyományaihoz zárkózott fel, ez ugyanis a negyedik kötete, amely a régi-új Mentor Kiadó gondozásában jelent meg. Bevallom, ez a kötet tűnt számomra a legérdekesebbnek – mondta elöljáróban Káli Király István, majd a maga változatosságában is egységes, négy fejezetre osztott gyűjtemény szerkezetéről szólt, amely régebbi és új tanulmányokat, illetve riportszerű írásokat is magába foglal. Ennek kapcsán a méltató arra is felhívta a figyelmet, hogy Barabás László a nyolcvanas években egészen más szempontrendszer szerint viszonyult egy szokásrendhez, mint a 21. század első és második évtizedében, és ez így is van rendjén. – Hihetetlenül közel hozza azt a világot, amit mi is ismerünk, de amelyet nem voltunk képesek megközelíteni – tette hozzá Káli Király István, majd arról faggatta a szerzőt, hogy miért találta fontosnak elvinni olvasóit ebbe a világba? – Elég sokat jártam a falvakat, és azt tapasztaltam, hogy a városiakat is érdekli ez a világ. Ezt az érdeklődést nem is fogjuk levetkőzni, Kányádi szavaival élve viseljük, "akár a bőrt a testemen". A beszélgetőtárs a továbbiakban a kötet egyes figuráinak, jeleneteinek felidézésére kérte a szerzőt. Szó esett Andrásról, aki a Szováta környéki erdőben úgy közvetített füttyszóval gondolatokat, érzelmeket, hogy a néprajzkutató úgy vélte, akinek ilyen tudása van, "azzal valami nagy dolog lesz az életben". A farsangi játékok kapcsán a figyelem az alsósófalvi asszonyszínházra terelődött, amely egyedinek számít a maga nemében, a télűző felvonulást ugyanis nemcsak nálunk, de más kultúrákban is rendszerint férfiak rendezik, nőknek is ők öltöznek be. Alsósófalván akkor vették át az asszonyok ezt a szerepet, amikor az 1950-es években, a kollektivizálás időszakában a férfiaknak elment a kedvük a mulatozástól, már "nem fogta őket a figura". Így végre az asszonyoknak is lehetett egy napjuk – fejtette ki a néprajzkutató. A székelyföldi asszonyok "szen- vedéstörténeténél" maradva, a beszélgetés izgalmas mozzanatát képezte a szolgálni szegődő székely leányok felidézése, akik igen keresettek és megbecsültek voltak az elit román, sváb és zsidó családok körében. Ha anyagilag nem volt rászorulva a család, akkor is elküldték a lányokat szolgálni, hogy tanuljanak, világot lássanak – tette hozzá Barabás László, majd arról is szólt, hogy nagyon érdekes megfigyelni, ahogy a zsidóüldözés éveiben a zsidó családoknál szolgáló lány megsajnálja kenyéradóját, és lassan ő maga kezd gazdaként viselkedni vele. A beszélgetés utolsó perceiben a Nyárádtőtől Sáromberkéig terjedő történelmi, illetve a sokkal tágabb értelemben vett néprajzi Marosszékről is szó esett. A kötetben Kriza János és Petőfi Sándor nevével is találkozhatunk. A nagy költővel kapcsolatosan a szerző megjegyezte, hogy a Biblia mellett a Petőfi-kötet is mindig ott van a falusi ember ágya mellett, a magyarói fonóban pedig a János vitézt énekelték boldogságra vágyó lélekkel, úgy, hogy a patakparti jelenet után rögtön Tündérország következett. – Fog-e még minket a figura? – kérdezte legvégül Káli Király István, Barabás László korábbi munkájának címét idézve. – Azt hiszem, igen. Amíg imádkozva, vagy úgy, hogy "űzzük az eszünket", le tudjuk a bánatunkat gyűrni, ez így is marad – mondta a néprajzkutató. A könyvből kiáradó világ hangulatát erdélyi népdalokat énekelve Diós Brigitta, a Kántor-Tanítóképző Főiskola III. éves diákja teremtette meg a bemutató előtti percekben. – Ez a kislány otthon van a tájban és önmagában, és szimbolizálja mindazt, amit a könyv jelent – jegyezte meg Káli Király István. A rendezvény előtti beszélgetésünkkor Barabás László elmondta, hogy a főiskola diákjait néprajz szakos tanárként évről évre népismereti táborokba, tanulmányutakra viszi a tömbmagyarság és a szórvány falvaiba, hogy megtanulják, megtapasztalják, hogy a mi erdélyi világunk sok kis világból lesz egységes egész. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2015. szeptember 29.KönyvajánlóA marosvásárhelyi Garabontzia Kiadónál megjelent Varró Domokos Reszket a bokor, mert… (drámai színjáték) című kötete, amely Petőfi Sándor és Szendrey Júlia tragikusan rövid szerelméről szól. A könyv második felében a Riporter című színdarabot olvashatják, melyet az EMKE 1996-ban dicsérő oklevélben részesített – közölte a szerző, lapunk hűséges levelezője. Népújság (Marosvásárhely) 2015. szeptember 29.Partnervárosi rangra emelik Arad és Lendva kapcsolatátPartnervárosi rangra emelnék Arad és a szlovéniai Lendva község közötti együttműködést, tudta meg lapunk hétfőn Bognár Levente aradi alpolgármestertől, akinek a vezetésével a déli órákban a szlovén település magyar küldöttsége megkoszorúzta az aradi Szabadság-szobrot. A küldöttség részéről Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség tanácsának elnöke, illetve Lendva község alpolgármestere a Nyugati Jelennek elmondta, több mint tíz éve ápolják a kapcsolatot Araddal. Együttműködésük gondolata a Zala-emlékév kapcsán születetett, mint köztudott ugyanis a Szabadság-szobrot elkészítő Zala György szobrászművész Lendván született. A lendvai alpolgármester szeretné újraéleszteni a kapcsolatot Araddal, hisz a szobor alkotója egyszer s mindenkorra összeköti a két települést. Bognár Levente alpolgármesterrel folytatott tárgyalásaik során eldöntötték, amilyen hamar csak lehet, partnerségi megállapodást kötnek a két önkormányzat között. Bognár Levente aradi alpolgármester hozzátette: a partnerségi kapcsolat gondolata idén talán még aktuálisabbnak számít, hiszen most 125 éves Zala György remekműve. A koszorúzáson részt vett még Vida Törnar Judit, Lendva város magyar önkormányzatának elnöke, illetve Göncz László szlovéniai magyar költő, a szlovéniai magyar közösség parlamenti képviselője. Egyébként Göncz László Olvadó jégcsapokcímű regényének színpadi változatát az aradiak is láthatták vasárnap a Bábszínházban, az Aradi Magyar Napok keretében, a Lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és az Egy&Más Vándorszínház előadásában. Sólya Emília Nyugati Jelen (Arad) 2015. szeptember 29.Az Aradi Magyar Napok színházi rendezvényeinek nyitányaOlvadó jégcsapok – a Kárpát-medencei magyarság sorsáról Vasárnap (az ősz bekövetkeztével immáron) késő délután, 18 órakor az Aradi Bábszínházban kivételes színházi produkcióra került sor az Aradi Magyar Napok keretében. A „kivételes” jelző pedig egyrészt az egyfelvonásos (jó egyórás) darab témájára vonatkozik, másrészt arra, hogy (tudomásom szerint) először szerepelt lendvai színházi produkció aradi színpadon. Őszintén szólva nem csodálkoznék nagyon, ha a bábszínház nézőterét úgy jó háromnegyedig megtöltő (és a végén a fellépőket, a lendvai Egy & Más Vándorszínház – teljesen amatőr, azaz fellépéseiket semmivel sem honoráló – tagjait megérdemelt vastapssal köszöntő) közönség egy része feltette volna magának – másoknak talán kevésbé, tájékozatlanságát palástolandó – a kérdést: hol is van Lendva? Szerbiában, Szlovákiában, Horvátországban? Szlovénia – az Ausztriával, Olaszországgal, Szerbiával határos – kicsiny EU-s ország, mondhatni a magyarság nyugati végvára, szerintem csak a legtájékozottabbak körében merült volna fel. (Zárójelben: őszinte elégtételemre szolgálna, ha az előző mondatot az olvasók zöme, legalább jelentős része a szerző tudatlanságból eredő eszmefuttatásának értékelné.) A vasárnap esti eseményre visszatérve: az Olvadó jégcsapok a 2003-ban egy pécsi (magyarországi) kiadónál azonos címmel megjelent Göncz László- regény színpadi adaptációja. Az adaptáció önmagában nem újdonság, hisz sikeres prózai írásokat számolatlanul alkalmaztak színpadra. Esetünkben ami érdekes: a szlovéniai író regényét magyarországi dramaturg (Gyarmati Kata) alkalmazta, zentai rendező (Újvidék, Szerbia) születésű, a szabadkai, újvidéki színház tagja, Puskás Zoltán vitte színpadra. Mindez – a különböző országokból származó alkotók összefogása – lehetne akár a véletlen műve is (egy kiváló irodalmi alkotást, általában, előbb-utóbb felfedeznek), de ez esetben arról van szó, hogy a darab körül bábáskodók rájöttek: itt egy, a kisebbség számára megkülönböztetett fontosságú ügyről, a Kárpát-medencei magyarság utóbbi százéves sorsának megjelenítéséről és problémáiról van szó. Ha a darabban, egy adott pillanatban, nem történik (röpke) utalás Szlovéniára, nem tudnánk, hol játszódik a cselekmény. Játszódhatna bárhol a Kárpát-medencében, ahol a száz éve bekövetkezett világégés elszakította a magyarságot anyanemzetétől, anyaországától, egyéni és kollektív tragédiákat okozva. A konkrétumok, valamelyest, talán – egy-két árnyalatban – különböznek, a lényeg azonban változatlan. Az alapjául szolgáló regényből kiinduló darab érdeme, hogy ezt a folyamatot művészi eszközökkel, meggyőzően állítja a néző elé. A magam részéről nagyon érdekelne, mit szólnának a többségi – szlovák, szerb, horvát, román, szlovén stb. – nézők ehhez a darabhoz, felvetéseihez, amelyek, alapvetően, a népek, nemzetiségiek közötti megbékélés eszméit hirdetik. Aligha fogom megtudni, bár valóban kíváncsi lennék rá. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2015. szeptember 29.BBTE: alapképzésen 13 százalékkal nőtt az elsőévesek számaEgyezményt írtak alá a német tagozat támogatása céljából Alapképzésen 13 százalékkal nőtt az elsőéves hallgatók száma, és ez az arány a magyar tagozatra is érvényes – jelentette ki Soós Anna, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatáért felelős rektorhelyettes a 2015/2016-os tanév megnyitásakor. A BBTE-n jelenleg magyar alapképzésen 1650, míg mesterképzésen 500 elsőéves hallgató tanul. Az egyetemen összesen 15 500 elsőévest tartanak nyilván, ebből közel 11 000 alapképzéses. Werner Hans Lauk, Németország romániai nagykövete jelenlétében a BBTE rektora, Ioan Aurel Pop és német üzletemberek aláírták a Német Tagozat Konzultatív Tanácsának létrehozásáról szóló egyezményt. A dokumentumot aláíró cégek hozzájárulnak a BBTE-n oktató németországi vendégprofesszorok költségeinek, illetve néhány laboratórium felszerelésének a fedezésére. Ugyanakkor a német tagozat most ünnepli létesítésének huszadik évfordulóját. NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár) 2015. szeptember 29.Johannis: nem válhat többé a gyűlölet áldozatává világunkMeglátogatta a lerombolt ikertornyok helyén emelt emlékművet New York-ban Klaus Johannis államfő és felesége, Carmen Johannis. Az államelnök az ENSZ közgyűlés alkalmából tartózkodik New Yorkban. A terrortámadás helyszínén tett látogatását követően egy Facebook-bejegyzésében Johannis kiemelte: „a világunknak többé nem szabad áldozatául esnie az emberi életeket kioltó és sorsokat megnyomorító gyűlöletnek”. Mint írta, nagyon megrendítő élmény volt a 2001. szeptember 11-i merénylet ezen helyszínét megtekinteni. „Azon a napon valamennyien egy fájdalmas igazsággal szembesültünk, és kategorikus leckét kaptunk arról, hogy a tolerancia hiánya gyilkosságot eredményez, és hogy a terrorizmus ellen naponta küzdeni kell” – fogalmazott közösségi oldalán az államfő. Szabadság (Kolozsvár) 2015. szeptember 29.Degeratu: Diverzió ez az egész menekültáradatA közel-keleti menekültáradat Oroszország expanzionista törekvéseiről hivatott elvonni a világ figyelmét – jelentette ki Constantin Degeratu tábornok a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva. Degeratu nem érti, hogy ha az országhatár illegális átlépése, az embercsempészet bűncselekménynek számít, a rendfenntartó erőktől pedig a törvény tiszteletét várják el, akkor az erre vonatkozó jogszabályok miért nem alkalmazhatók a menekültáradat esetében? „Ahelyett, hogy határainak megerősítésével foglalkozott volna, Románia a szomszédos országot kezdte támadni. Sokkal jobb lett volna, ha bírálatok helyett vele együttműködve igyekezett volna feltartóztatni a menekültáradatot, ami köztudottan a terrorizmus fő forrása, Amerikában is azért épült 4000 km-es kerítés”, fogalmazott a tábornok. Szabadság (Kolozsvár) 2015. szeptember 29.Interjú – A második bécsi döntés: történészek és túlélők szemévelTóth György, Magyarszovát: … a kecske átment Magyarországra, az erdőn keresztül. A román katona ment utána … z 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés 75. évfordulója alkalmával az Agnus Rádió interjúsorozatot indított. A Szabadság és az Agnus Rádió együttműködése révén az újságban is közöljük az interjúk szerkesztett, rövidített változatát. A sorozat negyedik részében a 87 esztendős magyarszováti Tóth Györggyel beszélgetünk arról, hogyan élték meg a Mezőségen a II. bécsi döntés időszakát. Az interjút Szegedi Csaba készítette. – Amikor Ön gyerek volt, hogy éltek itt Magyarszováton? – Elég nehezen. Mert nekünk nem volt semmi jogunk, mi át voltunk ide lökve! Aztán csináltuk, ahogy csináltuk, de sikerült túlélni! Nem volt meg az a jogunk, hogy valamit beszéljünk, vagy kérjünk valamit, hogy ez vagy az kellene nekünk, ezt vagy azt intézzék el. Nem intézték el! Azt mondták, hogy majd mikor lesz rá idejük, mert most nagyon foglaltak. Egyszóval el voltunk nyomva. Én a „major”-ral jóba estem Bejöttek a magyarok egészen Kájánig, a románok pedig itt maradtak. Nem mondhatom, hogy rosszul bántak velünk. Volt egy tiszt, nem tudom, hogy milyen rang lehet magyarul, de románul „domnu’ majornak” mondták. Vele nagyon jól egyeztünk. Az ide kirendelt határőrök itt szálltak meg a mi udvarunkon, és vele összebarátkoztunk. Már annyira jóba voltunk, hogy mikor megnyílt a konyha itt a faluban, hozták neki az ételt, s neki külön kosztot hoztak, mivel ő tiszt volt. Drága jó húst kaptak. Jó finom volt! Hívott engem is, hogy „hai băiete, stai la masă!” Odamentem, nem ellenkeztem, mert nem akartam megsérteni. Ettünk, meg minden, egyszer csak azt mondja, hogy „hai să mergem afară.” Kijöttünk, az udvar közepén volt egy boglya szénánk, a katonák pedig lovakkal jöttek, egyik katona tépte a szénánkat. Mondom, hogy „domnu’ major, ni ăla mulge fân!” Odament hozzá és egy jó nagyot a seggébe rúgott! Többet tőlünk semmi-semmi el nem tűnt, amíg ők itt voltak! A szomszédságban folyton tűntek el dolgok, de nálunk soha semmi. A szomszédok folyton jártak panaszt tenni, hogy tőlük ezt vittek el, hogy náluk ezt csináltak. Mondták nekünk is, de én mondtam, hogy tőlünk semmit nem vittek el. Meg voltak lepődve. Mondom, hogy én a „major”-ral jóba estem, és semmi-semmi nem veszett el. Ilyen téren nagyon jól voltunk. – Nem szomorkodtak, hogy Magyarszovátot nem csatolták vissza az anyaországhoz? – Nem voltunk elkeseredve, mert élt bennünk a remény, hogy jönnek előre. Nekünk nem voltak nagyobb problémáink, mi tűrhető módon éltünk, mivel ahogy már említettem, sokat segített rajtunk a „major”. De más helyt csináltak gazságokat. Csináltak. Egyszer hoztak ide hozzánk egy nagy borjút, már jó érett volt. Levágták, mikorra tegyék oda főni, jött a parancs, hogy „előre”. Jöttek a román katonák két nagy lóval, olyat még nem is láttam, felderítők voltak, nagyon fájin lovak voltak. Mikor hozzám értek, kérdezték, hogy „Măi băiete! Tu eşti român sau ungur?!” Mondom „Român! Să trăiţi!” Elhaladtak… Édesanyám itt állt a tornácban, elkezdett kiabálni utánam, hogy „Gyere be, hagyd a nyavalyába, mert csak megjárod velük!” Elmentek, túl a szomszédban összeszedtek egy csomó mindent, pokrócokat, lepedőket az ágyról, minden félét. Aztán mentek tovább. Úgyhogy én így lettem román! Román iskolába jártam, így hát jól tudtam románul, akármerre mentem. Hogy mit tanultunk? Hát olvastunk, írtunk, tanultunk földrajzot, történelmet és számtant. Más nem volt. De mindent románul tanultunk. Nálunk úgy volt, hogy az unitáriusoknak meg volt engedve egy magyar iskola, de csak négy osztályig. Utána pedig át kellett jöjjenek a román osztályba. De bár négy osztályig volt magyar iskolájuk. Mikor átkerültek hozzánk a román osztályba, mi csúfságoltunk velük, mert nem tudtak románul. Még verték is őket az osztályba, mert kérdeztek tőlük valamit, és nem tudtak rá felelni. Nálunk verték a gyerekeket a tanítók. Bizony. Vagy a vesszővel, vagy csaklizták. – Csak a magyar, vagy a román diákokat is megverték? – Hát csak a magyarokat, mert ők nem tudtak románul! Egy román kapott, amíg én kijártam a 6 osztályt, mikor hetedikes voltam, kitört a háború. Az iskolába beterelték a sebesülteket, nem jártunk többet, csak hat osztályt jártunk. Egy román kapott, amíg én jártam azt a hat osztályt! Egy román. Mocan Mitrunak hívták, történelemből kellett elmondjunk egy leckét, könyv nélkül. Az fel volt adva nekünk, hogy másnap abból felelünk. Én nagyon szerettem a történelmet, és szeretem ma is, elég volt elolvasnom a leckét, már tudtam is. Nagyon sok történelmi regényt is olvastam: Egri Csillagok, Sándor Mátyás, Rejtelmes sziget. Ettől a Mocan Mitrutól is kérdezték a leckét, de nem tudta elmondani. Ezért jól elfenekelte a tanító, hogy román létére nem tudja a történelem leckét, s mi magyarok tudtuk. Szabadság (Kolozsvár) 2015. szeptember 29.Portik a fővárosprojektről: megkerülték a vásárhelyi magyarságotA Marosvásárhely 2021 – Európa Kulturális Fővárosa projekt előkészítői a város magyar lakosságát megkerülve próbálják hamis látszatát kelteni annak, hogy a Székelyföld fővárosaként is ismert település nélkülözi a magyar történelmi és kulturális vonatkozásokat – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében Portik Vilmos. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Maros megyei elnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy a kezdeményezők egy olyan kulturális eseménysorozatot hirdettek meg a múlt csütörtöki projektbemutatón, amely „nem vesz tudomást létezésünkről, miközben a város épített örökségének és felhalmozott kulturális értékeinek túlnyomó része még mindig magyar vonatkozású”. „Sokunk meggyőződése, hogy a számos alkalommal hirdetett tolerancia és a nemzetiségek európai szintű, békés egymás mellett élése csak akkor valósulhat meg, ha a városvezetés – hirdetett elveit komolyan véve – tekintettel lesz az itt élő magyar közösségre, annak kulturális értékeire, valamint nyelvi, illetve egyéb kisebbségi jogaira” – fogalmaz közleményében Portik Vilmos. A politikus szerint elfogadhatatlan az is, hogy egy magát európainak hirdető város vezetése – „mely épp egy európai szintű kulturális vérkeringésbe igyekszik becsatlakoztatni Marosvásárhelyt” –kizárólag román nyelvű tájékoztatást nyújt a honlapján a projektről. „Nem tudunk örülni, sem drukkolni a kezdeményezésnek, amíg a meghirdetett projekt kizárólag egynyelvű, kirekesztve ezzel több tízezer helybélit, hiszen mindez azt bizonyítja, hogy a döntéshozók nem európai módon gondolkodnak, és nem méltók a város európai szintű képviseletére. Csak remélni tudjuk, hogy nem hat újszerűen a marosvásárhelyi városvezetők irányába tett azon kijelentésünk, miszerint a városunknak – alapításától kezdődően – a magyar közösség aktív és megkerülhetetlen formálója” – írja közleményében az EMNP politikusa, aki bejelentkezett az október 11-ei összmagyar előválasztásra. Portik Vilmos szerint a magyar politikai vezetőknek csak akkor szabadna hozzájárulniuk, segíteniük a projektet, ha az említett problémák rendeződnek, és a teljes körű két- vagy többnyelvűség érvényesül. „Ezek nélkül érdemtelenül hitelesítjük a regnáló megye- és városvezetés magamutogatását” – tette hozzá. Krónika (Kolozsvár) 2015. szeptember 29.A magyar színművészet csodája a vásárhelyi Spectrum SzínházbanA marosvásárhelyi Spectrum Színház idei évadjának első vendégjátéka Veszprémből érkezik. A Jászai Mari: Magam keresése című monodrámát Juhász Róza önálló estjeként tekintheti meg a vásárhelyi közönség szerdán és csütörtökön – adta hírül a házigazda teátrum. Az 1850. február 24-én született Jászai Mari a magyar színjátszás felejthetetlen tragikája. Olthatatlan tudásvágya korának legműveltebb személyiségei közé emelte. Tehetsége, mindent elsöprő drámai ereje kortársait arra indította, hogy alakításairól tanulmányokat írjanak. Több mint ötven éven át láthatta a közönség a budapesti Nemzeti Színház színpadán. Az a közönség, amely rajongásig szerette, és ünnepelte estéről estére. Fennmaradt róla, hogy Petőfi és Széchenyi volt számára az a két géniusz, akiket minden lehetséges módon hirdetett. Rendületlenül szavalta imádott Petőfije verseit, Nagycenkre pedig évente elzarándokolt Széchenyi sírjához. A monodrámát Jászai Mari levelei és naplója alapján Dömölky János írta és szerkesztette, az előadást is ő rendezte. „Az előadásban a felejthetetlen tragika kérlelhetetlen őszinteséggel kutatja saját jellemét, értékeit és hibáit. Ennek a vívódásnak lehet tanúja a néző, miközben kirajzolódik a művésznő nem mindennapi alakja. Volt egy csodája a magyar színművészetnek, aki példaképül szolgálhat a jövő nemzedéke számára” – olvasható a produkció ismertetőjében. A darabot szerdán és csütörtökön is 19 órától lehet megtekinteni a Spectrum Színházban. Krónika (Kolozsvár) 2015. szeptember 29.Hatszáz éves a templomÜnnepre hívta a harang vasárnap délután a Szalárdi Református Egyházközség tagjait és vendégeit, akik templomuk hatszáz éves fennállásáról emlékeztek meg. Az ünnepi alkalommal a gyülekezet nőszövetsége felvette Igaz Mária nevét, azét a tiszteletesnéét, aki 1825-ben megmentette a templom máig használt úrvacsoraosztási eszközeit. Az ünnepi alkalommal Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét, aki mondhatni hazatért a szalárdi gyülekezetbe, melynek ő is volt lelkipásztora, Borzási Gyula parókus lelkész pedig a templom történetéről is beszélt. „A halk, szelíd szót keresd, mert ott van az Isten” – szólt Csűry István püspök igehirdetése. Ha megvizsgáljuk, hogyan zajlott a szalárdi gyülekezet hatszáz éve, elmondhatjuk, hogy jöttek szélviharok, földrengések és volt tűzkár, de Isten megóvta a gyülekezetet és a templomot. Ameddig a halk, szelíd szót nem találjuk meg, addig nem látjuk Isten hatalmát és Isten szeretetét. „Ebben a halk, szelíd szóval való találkozásban ott van a te életednek a megfordulása” – emlékeztetett a püspök, aki azzal zárta prédikációját: nagyon nehéz helyzetekből, szorongattatásokból menekültek meg „a mieink”. A templomot a Csáki-család építette, működésének kezdetét 1415-re teszik, mondta Borzási Gyula lelkipásztor, aki az istenházáról készült ismertetőt is az egybegyűltek figyelmébe ajánlotta (ezt távozáskor mindenki megkaphatta), és köszönetet mondott azoknak, akik az istenháza felújításában, szépítésében segédkeztek, Füstös Istvánnak és cégének, a Bihar megyei tanácsnak és Szabó Ödön képviselőnek, Nagy Miklós polgármesternek, Tököli Annának a fehérhímzések készítéséért, Sipos Bélának a faragott életfáért és a gyülekezet hollandiai, dordrechti segítőinek. A nőszövetségi zászló avatása előtt Borzási tiszteletes elmondta, Tordai Illyés Gyula lelkipásztor felesége, Igaz Mária volt az, aki az 1825-ös haramiatámadáskor nem árulta el, hol vannak a templom 1772-ben készített, máig használatos kegyszerei, őt pedig ezért megölték a támadók. A gyülekezet Igaz Mária Nőszövetségének zászlaját Borzási Enikő zászlóanya és Sabău Julianna nőszövetségi elnök mutatta be, azt Földessy Márta Katalin erdőgyaraki lelkész, a Bihari Református Egyházmegye Nőszövetségének elnöke áldotta meg. Szerefi-Sass Emőke kántor vezetésével a kórus és a gyermekek szolgálatát is hallhatták az egybegyűltek, az ünnepség nemzeti imánk, a Himnusz közös eléneklésével zárult. Fried Noémi Lujza Reggeli Újság (Nagyvárad) 2015. szeptember 29.Heyman Éva, a mosoly nélküli jelképOktóber 15-én avatják fel a holokauszt nagyváradi gyermekáldozatainak emlékművét, amit a tizenévesen meggyilkolt Heyman Éváról mintáztak, aki 1944 tavaszán naplót írt a gettóban. TESZLER EMÍLIÁVAL, a szoborállítást kezdeményező Tikvah Egyesület alapítójával, Szűcs László beszélgetett. - Mit kell tudni az emlékművet kezdeményező egyesületről? - A Tikvah – jelentése remény – 2010 szeptemberében jött létre, édesanyám, egy holokauszt túlélő emlékére alapítottuk, akit Szilágysomlyóról deportáltak. Nonprofit egyesület, célja hozzájárulni a zsidók kommunizmus előtti életének dokumentáláshoz, megismertetéséhez, egész a deportálásukig. Célunk nem csak a 20. század történelmi fordulatait, ezen belül a holokauszt időszakát feldolgozni, hanem elmesélni mindennapi életüket, ismertebb váradi családok történetét, hiszen a dokumentumok szerint száz esztendeje a város egyharmadát képezte a zsidóság. A legtöbb család a háború végére eltűnt, de szeretnénk megtartani őket a város kollektív emlékezetében, hogy Nagyvárad mai lakói tudják, ők léteztek, éltek, nemcsak a közösség nevesebb képviselői, hanem mindenki. Nem csak azok emlékezetét őrizzük, akik látványos módon hozzájárultak a város fejlődéséhez, hiszen nem mindenki volt gazdag, hogy híres palotákat építsen. Többségük hétköznapi ember volt, aki itt élte életét. Ez a misszió egyik része. Továbbá szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy dokumentáljuk azt, ami a deportáláskor és az azt megelőző években történt. Ezt két okból tesszük: részint az odaveszettek emlékére, másrészt, hogy megértsük, hogyan történhetett mindez. Sokszor halljuk, hogy tanulunk a múltból, de hogy ezek ne csak üres szavak legyenek, meg kell érteni, milyen lépések vezettek ehhez a tragédiához. - Azért van szükség a Tikvah programjaira, mert eddig ez a múltból tanulás nem nagyon történt így? - Nem tudom, de valami erre ösztönzött minket. Lehetséges, hogy nem volt elegendő, ami ez irányba történt, különben nem lett volna késztetésünk e munkára, hiszen rendelkeztünk volna az erre vonatkozó információkkal. Persze információk voltak, kezdve Mózes Teréz könyvétől, Katona Bélán át, sokan mások írtak erről. De mi nem csak a dokumentáláshoz akartunk hozzájárulni, hiszen nem vagyunk történészek, sem kutatók. Azt akartuk, hogy didaktikai anyagot teremtsünk a rendelkezésre álló információkból. A fiatalokhoz szeretnénk eljutni, a különböző etnikumú, vallású, akár ateista fiatalokhoz, hogy megismerjék a város történelmét. Úgy véltük és továbbra is úgy véljük, hogy a mai fiatalok többsége nem ismeri a város történelmét. Azt szeretnénk, ne csak tudják, hanem meg is értsék, mi történt, miért történt ez meg, és mi történhet. Szeretnénk, ha odafigyelnének minden apró jelre, ami ilyesmihez vezethet. Amikor találkozunk velük, bemutatjuk nekik az általunk felvázolt gyűlöletpiramist, amely az előítéletekkel, a sztereotípiákkal kezdődik, a másik ember nem ismeretével, ami a tolerancia hiányához vezet, és ami, ha nem állítjuk meg idejében, verbális, fizikai agresszióba torkollhat. És a történelem bizonyítja, hogy a folyamat eljuthat a népirtásig. Továbbá megpróbáltunk, – sajnos nem túl sikeresen, mert kevesen vagyunk, és adatok sem állnak rendelkezésünkre, – segíteni a volt váradiak hazalátogató leszármazottainak megtalálni a gyökereiket. Legalább igazítsuk útba őket, hogy hol, mit keressenek. Előfordult, hogy egy-egy csoportnak megmutattuk, hol laktak a nagyszüleik, hol dolgoztak, honnan deportálták őket. Mindezek mellett vannak projektjeink az általános emberi jogokkal kapcsolatosan, feltehetően ezek dominálnak majd későbbi tevékenységünkben. A szerző a gettó foglya volt A naplóírást Heyman Éva a tizenharmadik születésnapján, 1944. február 13-án kezdte meg, s az utolsó bejegyzés május 30-i keltezésű, vagyis a napló közvetlenül Éva elhurcolása előtt zárul. A naplóíró odaveszett; Zsolt Béla (Éva mostohaapja, író, a Kilenc koffer című könyv szerzője – szerk. megj.) szavaival „ezt a csillagszemű kislányt 1944. október 17-én megégették”.7 Mi is e kis kötet lényege? Újból Zsolt Bélát idézem: „A gyermek észleletei, majd félelmei, előbb az emberektől, majd a haláltól. A fasizmus gyermekszemmel.” Éva feljegyzéseit az édesanyja, Zsolt Ágnes adta ki a háború után. Azt állította, hogy a naplót a család házvezetőnője, Szabó Mariska lopta ki a gettóból; tőle kapta meg 1945-ben. Később az anya öngyilkos lett. A napló eredetisége vitatott, mivel a kézirata elveszett. Feltételezik, hogy Zsolt Ágnes megváltoztatott részeket és részleteket, az is elképzelhető, hogy a teljes szöveget maga írta. Elemzésében Frojimovics Kinga kimutatta, hogy a napló kétséget kizáróan olyan személy műve, aki a nagyváradi gettó foglya volt. (Lőwy Dániel: A Soá nagyváradi naplóírói, Várad folyóirat, 2010/8.) Mit kíván jelképezni Heyman Éva szobra? Amikor megalakult az egyesület, s megfogalmazódott, hogy mit szeretnénk tenni, kezdettől nyilvánvaló volt, hogy a deportált gyerekek emlékhelyét hozzuk létre. Gondolkodtunk, hogy egy park volna kézenfekvő, hiszen abban az időben a gyerekek ott játszottak, görkorcsolyáztak, bicikliztek. A másik ok, hogy a Rhédey parkból – mai nevén Bălcescu – indultak a deportáltakat szállító vonatok, ugyanis közel volt a gettóhoz. Az emlékmű Heyman Éva (1931. Nagyvárad – 1944. Auschwitz) nevét viseli, de nem csak az ő emlékét őrzi majd, hanem az összes deportált gyermekét. Őt szimbólumként választottuk. A venezuelai származású, Angliában élő szobrásznő, Flore Kent, akinek számos alkotása van Bécsben, Prágában, Londonban, tudott Heyman Éváról, meghatotta a kislány naplója. A legtöbb gyermek neve nem ismert. De az édesanyja által publikált napló nyomán Éva megszemélyesíti a holokauszt áldozatává vált összes gyermek és kamasz emlékét. A szobor nem feltétlenül hasonlít Heyman Évára, már csak azért sem, mert nem mosolyogva ábrázolja őt. Az egyetlen fennmaradt tinédzserkori fényképen, melyen vélhetően 12-13 éves volt, Heyman Éva fülig érő szájjal mosolyog. Antropológos vagy más tudós kellene legyen valaki, hogy tudja, hogyan nézhetett ki ez az arc, ha nem is szomorúan, de elgondolkodva, mosolytalanul ábrázoljuk. A szobor egy kislány arcát ábrázolja, aki bárki lehet a deportált kislányok vagy kisfiúk közül. Heyman Éva naplója sok évtizedes késéssel kezd ismertté válni. A napló Magyarországon jelent meg először, azt hiszem ’47-ben, Éva édesanyja, Rácz Ági adta ki, aki pár évvel később öngyilkos lett. Folyik a vita, hogy az anya mennyire nyúlt bele ebbe a naplóba, esetleg kihagyott-e valamit, mert az eredeti naplót nem találták meg. - Akár az is lehet, hogy újságíróként inkább hozzátett? - Nem tudni. Amit biztosra vehetünk, mivel mi kapcsolatban voltunk olyan személyekkel, akik ismerték Évát, hogy ez Éva stílusa. Nagyon intelligens, érzékeny kislány volt, ráismertek a naplóban, de soha nem tudhatjuk meg, hogy kimaradt-e valami, történtek-e változtatások. Lényegében ez nem is fontos, mert amit leír, az reális. Ha valami ki is maradt, az vélhetően az anya és lánya kapcsolatára vonatkozott, ami viszont nem releváns abból a szempontból, ami a gettóban történt. - Más nyelveken mennyire ismert ez a napló? - Néhány oldala román és angol nyelven a mi honlapunkon is megtalálható. Romániában 1991-ben jelent meg, Oliver Lustig fordításában. Nemrég megjelent francia nyelven, tudom, hogy fordítják spanyolra. Héberül és angolul is olvasható. (A Napló magyarul 2011-ben Éva lányom, majd 2015-ben A piros bicikli címen jelent meg, mindkét alkalommal a XXI. Század Kiadó gondozásában - Szerk megj.) - Kik voltak az emlékmű-állításban segítő partnereik? - Először is maga Flor Kent, aki ingyen készítette el a tervet, az öntőformát. Aztán szükségünk volt mindenféle engedélyre a helyi hatóságoktól, ebben Emődi Tamás támogatott, előkészítve a beadandó dokumentumokat. Nem szeretem dicsérni a hatóságokat, de az igazság az, hogy a polgármesteri hivatal első perctől, ahogy megemlítettük az emlékmű tervét, nyitottnak mutatkozott. Olyan feladatokat, melyeket a törvény szerint 30 nap alatt oldhattak volna meg, hamarabb elintézték. Hét vagy nyolc intézményhez, például a hőszolgáltatóhoz, vízművekhez kellett elmenjünk engedélyekért, ez okozott egy kis fejfájást, de sikerült mindent rendezni. Szintén le a kalappal a Bihar megyei Művelődési Igazgatóság előtt, segítségükkel megkaptuk a művelődési minisztérium engedélyét. Persze, szükségünk volt pénzre is, hiszen ki kell fizetni a szobor öntését, a talapzatot, ki kell fizetni az emléktáblát, a munkásokat és az eszközöket, amellyel szállítják, s a helyére emelik. A pénzt adakozásból gyűjtöttük. Nagyváradról négy támogatót említenék: a görög-katolikus és a római-katolikus püspökséget, Stern Pétert, és a Messianisztikus Zsidó Hitközséget. Kaptunk még támogatást az Egyesült Államokból, a Jointtól, továbbá segített az egyesület tiszteletbeli tagja, Susan Geroe, azaz Gerő Zsuzsi, három izraeli és amerikai család, a teljes lista olvasható a honlapunkon. Kanadából és Franciaországból is hozzájárultak, valamit Mózes Teréz és a fia Izraelből. - Hogy halad az előkészítő munka, mikor lesz az emlékmű avatása? - A szobrásznő már megvette a repülőjegyét, úgyhogy, ha semmi nem jön közbe, október 15-én tartjuk az avatást. A szeptembert ki kellet hagynunk, mert számos zsidó ünnep volt ebben a hónapban. Mi meghirdetjük, és aki akar jönni, szívesen látjuk. Lesz néhány rövid szónoklat: a szobrásznő biztos beszél, én is mondok néhány szót, s ha valaki akar szólni a városi tanács részéről, vagy bárki más, az megteheti. Remélem, lesznek középiskolások és egyetemisták, mindennél fontosabb, hogy a fiatalok eljöjjenek. Már kiöntötték a fundamentumot, László Attila kőfaragó hozta el Magyarországról a talapzatot. A szobor egy kislányt ábrázol. A fényképről ismerjük a ruháját, a haja két copfban, a kezét egy könyvön tartja majd, ami a naplóra utal. Egy komoly arcú lány lesz, tinédzser. Talán a fiatalok, akik majd elmennek mellette, megállnak, elolvassák, amit ír a táblán, leülnek mellé, és megértik, hogy egy generáció elveszett. - Említette, olyan projektekben is gondolkodnak, melyek az általános emberi jogokkal foglalkoznak. Erről elárulna részleteket? - Például érdekel a roma közösség, és minden sebezhető közösség. Nem csak a nemzeti kisebbségekre gondolunk, hanem minden kisebbségre, a hátrányos helyzetű emberekre, a kiszolgáltatottakra, például a mozgássérültekre. Arra, hogyan tud bejutni egy mozgássérült egy nem akadálymentesített középületbe, hogyan intézi az ügyeit egy halláskárosult. Közben azzal is szeretnénk foglalkozni, hogyan történt a deportálás, meg akarjuk érteni az ezt megelőző éveket, a kor passzív szemlélőjét. Mert voltak ugyan emberek, akik a deportálás idején vagy még azelőtt segítettek és kockáztattak, de hol voltak a jóérzésű emberek, amikor kezdtek életbe lépni a megkülönböztető törvények? Akkor még nem volt veszélyes hallatni a hangjukat. Ezt szeretném megérteni. Például azt, hogy szüleim szilágysomlyói szomszédjai, akikkel nagyon jó viszonyban voltak, a gyerekek együtt játszottak, átjártak egymáshoz, amikor látták, mi történik, asszisztáltak, nem tettek semmit. Mi több, amikor Somlyóról vitték őket Csehibe a gettóba, sokan álltak az ablakban és azt mondták: jól teszik veletek, mert megérdemlitek. Ezek a kérdések gyötörnek engem. Voltak rossz emberek, akik lelőttek, gázosítottak, elégettek, mindig lesznek rossz emberek. De a nagy tömeg miért tűrte ezt? Nekem ez az, ami nagyon fájdalmas. És ez az, amire figyelnünk kell, ez az, ami manapság is veszélyes, amikor vannak szenvedő embertársaink, és mi úgy teszünk, mintha nem látnánk. Vagy sajnáljuk, de a kisujjunkat sem mozdítjuk. Egyikünk sem angyal, mi sem vagyunk angyalok, de több együttérzésre lenne szükség. - Hányan dolgoznak az egyesületben? - Nagyon kevesen, nem is merem mondani. Reggeltől estig dolgozunk, az én egészségem már megsínylette. De nem panaszkodom, mert ez az én választásom. - Egyszuszra, egyetlen révületben 1951. augusztus 3-án öngyilkos lett Zsolt Ágnes. Az újságírónő haláláról csupán kenyéradó lapja, a Magyar Nemzet számolt be, az is meglehetősen szűkszavúan. A tizenhárom soros kishírbe a temetés időpontján kívül egyetlen méltató jelző („kitűnő újságíró”) fért csak bele, no meg az, hogy a lap és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége az elhunytat saját halottjának tekinti. A tömör közlemény – a kor új szokásának megfelelően – azt is elhallgatta, hogy a lap belső munkatársa önkezével vetett véget életének. (Hogy is nézne ki, hogy az épülő szocializmusban valaki kilátástalannak érzi a jövőjét?) Alighanem ugyanezért, a kínos kérdések elkerülése miatt nem írták meg azt sem, hogy Zsolt Ágnes mindössze 39 esztendőt élt. A gyászhír névtelen szerzője még azt is elfelejtette megemlíteni, hogy munkatársának neve alatt négy évvel korábban – Éva lányom címmel – egy megrendítő könyv jelent meg. (...) Zsolt Ágnes neve a köztudatba 1947 őszén robbant be, amikor az Új Idők kiadó közreadta első (és egyetlen) könyvét. Formája, tartalma szerint az Éva lányom című karcsú kötet – napló, Zsolt Ágnes megfogalmazása szerint „Éva baba” naplója, amelyet „hűséges szakácsnőnk” őrzött meg. Ennek tükrében sokak számára talán érthetetlen, hogy a kötet címlapján szerzőként mégsem Heyman Éva, hanem Zsolt Ágnes neve szerepelt. A maga idején a kötet szerzői „kisajátítása” egyáltalán nem okozott problémát. A szép számmal megjelent korabeli – és tegyük azért hozzá: döntő részt barátoktól, a szerzőt ismerő kollégák tollán született – kritikák megállapításai, utalásai szinte kivétel nélkül azt támasztják alá, amit az egyik recenzens fehéren feketén ki is mond, vagyis hogy Zsolt Ágnes „emlékezetből, egyszuszra, egyetlen révületben írta meg lánya utolsó hónapjainak naplóját. Ebbe a kapcsos könyvbe akkoriban lopva belepillantott. S az anya agyveleje pontosan felitta az imádott gyermek hangjának színét.” E recenzest, Kellér Andor írót nyugodtan tekinthetjük koronatanúnak, hiszen a könyvet magasztaló s egyben az anyát vigasztaló kritikája abban az újságban, a Világosságban jelent meg, ahol az idő tájt Zsolt Ágnes dolgozott, s ahová a Szabadság-hegyi szanatóriumból mindig visszavárták. (Murányi Gábor: Kettős dráma, Várad folyóirat 2013/1.) erdelyiriport.ro 2015. szeptember 29.Már közel ötmillió román állampolgár dolgozik külföldönEgy romániai lap a napokban tréfásan arról írt, hogy a menekülthullámot a 21. században voltaképpen Románia indította el. Ezzel nyilván arra utalt, hogy évek óta milliókra tehető azoknak a román állampolgároknak a száma, akik külföldön próbálnak szerencsét, keresnek munkát. Mindinkább valószínűnek látszik az is, hogy a román vendégmunkások külföldön telepednek le, nem térnek vissza országukba. Immár hivatalos adatok szerint közel ötmillió román vendégmunkás dolgozik külföldön. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy minden ötödik román állampolgár a határon túl keresi a megélhetési lehetőséget. Az adatot részben a Románia nagykövetségei és konzuli hivatalai által megküldött számok alapján, részben pedig a külföldi román vendégmunkások helyzetét rendszeresen nyilvántartó profi.ro internetes híroldal adatai szerint állapították meg. A külföldi helyi hatóságok – és így a romániai illetékes szervek – által nyilvántartott románok száma 3,8 millió, emellett pedig további 1,1 millióra tehető azoknak a román állampolgároknak a száma, akik gyakorlatilag külföldön élnek, de nem szerepelnek az érintett országok nyilvántartásában, részben azért, mert kettős állampolgárok, részben pedig, mert nem jelentkeztek be az illetékes helyi hatóságoknál. A „slágerország” Itália A romániai vendégmunkások számára a „slágerország” természetesen Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Államok, de sokan vannak Németországban, Angliában, a skandináv országokban is. Olaszországban 1 043 338 román él a hivatalos adatok szerint, a proft.ro szerint viszont az ott letelepedett román száma megközelíti az 1,3 milliót. Spanyolországban csaknem 800 ezer román él hivatalosan bejelentve, a szám még további 100 ezer román állampolgárral egészül ki. A dobogó harmadik helyét az Egyesült Államok foglalja el, csaknem 600 ezer románnal, tényleges számuk azonban 650 ezerre tehető. Németország alig több, mint 350 ezer román állampolgárral lecsúszott a dobogóról – igaz, a proft.ro szerint voltaképpen 450 ezerre tehető az ott élő románok száma. Viszonylag sok román telepedett le Izraelben. Hivatalosan 220 ezer román él ott, ez viszont csupán a jéghegy csúcsa, mivel legalább további 300 ezer román állampolgár telepedett le a zsidó államban. Nagy-Britanniában 158 ezer románt regisztráltak, pontos számokról azonban a londoni román nagykövetségnek nincsenek adatai. Ez a helyzet Ausztria esetében is, ahol hivatalosan 106 ezer román él – nem hivatalosan nyilván ennél jóval többen. Magyarország, Mongólia, Kanada… A hivatalosan Magyarországon élő román állampolgárok száma viszonylag csekély, nem éri el a 88 ezret sem. Becslések szerint azonban Románia nyugati szomszédjában legkevesebb 250 ezer román állampolgár él. A hivatalos és nem hivatalos adatok között igen nagy az eltolódás Kanada esetében is, ahol a nem egészen 47 ezer regisztrált román mellett voltaképpen csaknem 205 ezerre tehető az ott élő románok száma. Szerbia és Ukrajna esetében a román hatóságok csupán a törvényesen regisztrált román állampolgárok számával rendelkeznek, amely 2703 illetve 607. A két országban élő románok tényleges számáról a két országban működő román nagykövetségeknek, diplomáciai kirendeltségeknek még csak megközelítő adataik sincsenek. Persze a megélhetés kedvéért a román állampolgárok az arab államokban is megpróbáltak letelepedni. Kuvaitban csaknem 700, Omanban nem egészen 400 román él. Sokan egészen távoli országokban próbáltak munkát keresni: a Fülöp-szigeteken hivatalosan 243, a Kongói Demokratikus Köztársaságban 190, Indonéziában 155, Thaiföldön több mint 100, Malaysiában 68, Sri Lankában 25, Ecuadorban 16, Beninben 15, Costa Ricában és Sierra Leonéban 10-10 román állampolgárt tartanak számon. Román állampolgárok azonban, kis számban ugyan, de Lesothóban, Seyschelles-ben Sao Toméban, Zimbabwéban, Madagaszkáron, Malawiban, Vietnamban, Burkina Fasóban, Trinidad Tobagóban is élnek. Mongóliában mindössze egyetlen román állampolgár él, akárcsak Macedóniában, bár utóbbi országban mintegy százra teszik a letelepedett románok számát. Még mindig jön a pénz A külföldön dolgozó vendégmunkások statisztikailag igen jó tesznek Romániának, hiszen ily módon csökken a romániai munkanélküliség rátája. Emellett azonban továbbra is jelentős valutaösszegeket küldenek a Romániában maradt családtagjaikhoz – bár ezek a válság éveiben jelentősen lecsökkentek. A legfrissebb kimutatások szerint az Olaszországban dolgozó vendégmunkások küldték haza a legtöbb pénzt, 925 millió eurót. A Németországban munkát találó román állampolgárok ennek az összegnek csaknem a felét, 595 millió eurót utalták át Romániába, a harmadik helyen az Egyesült Államok áll, 460 millió euróval. Spanyolországból – ahol pedig a legtöbb román vendégmunkás dolgozik – mindössze 393 millió euró érkezett. 252 millió euróval Svájc megelőzi a 250 millió eurós Franciaországot és a 224 milliós Nagy-Britanniát. Magyarországról is tisztességes összeget, 128 millió eurót küldtek haza a romániai vendégmunkások, de Ausztria is 100 millión felül „teljesített”: innen 111 millió euró érkezett a vendégmunkások családjaihoz. maszol.ro 2015. szeptember 29.Az amerikai alelnök fogadta Klaus Johannist a Fehér HázbanRománia megbízható partnere marad az Egyesült Államoknak – erről biztosította Klaus Johannis államfő az amerikai alelnököt, Joe Bident a Fehér Házban. A találkozót helyi idő szerint hétfő este tartották. A megbeszélések végén tartott rövid sajtótájékoztatóján elmondta, meghívta az amerikai alelnököt a Bukarestbe tervezett novemberi „mini” NATO-csúcsra. Tájékoztatása szerint Románia és az Egyesült Államok stratégiai partnerségéről tárgyalt Joe Bidennel. A román elnöki hivatal a találkozó után közleményt adott ki, amely szerint az amerikai alelnök Klaus Johannisnak elmondta: elégedett a romániai korrupcióellenes küzdelemmel. „Arról biztosítottam Joe Bident, hogy ez a küzdelem folyatódik” – írta Facebook-oldalára az államfő. maszol.ro 2015. szeptember 29.Szórványturnéra indul a Hargita Nemzeti Székely Népi EgyüttesHargita Megye Tanácsa Összetartozunk közösségépítő programjának részeként szeptember 30-án szokásos évi szórványturnéjára indul a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, és egybeköti körútját az egyik legfontosabb rendezvényével, a Hagyaték Mezőségi Népzene- és Néptánctalálkozóval. Az összetartozás, az identitástudat megerősítése Székelyföldön is fontos, de leginkább olyan vidékeken van szükség rá, ahol a magyarság szórványban él. Az Összetartozunk közösségépítő szórványprogram egyik célja segíteni a szórványban élő magyarságot népi hagyományai megőrzésében, felkutatásában, felelevenítésében, és ezáltal a nemzeti identitása megőrzésében és megerősítésében. Az 1990-től Csíkszeredában hivatásos együttesként működő Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes 1995-ben szórványmissziót vállalt, arra törekszik, hogy évente legalább egyszer előadásával eljusson olyan szórványtelepülésekre, ahová ritkán vagy egyáltalán nem jutnak el hivatásos együttesek, ahol a magyarságnak a szórványsors jutott osztályrészül a történelmi viszontagságok következtében. Bebizonyosodott, hogy a magyar kultúra, nyelv és hagyomány ezeken a vidékeken határozottabban igényli a segítséget és a törődést értékeinek megőrzése érdekében. Az idei turné során Somkeréken, Besztercén, Bálványosváralján és Magyardécsében láthatja a közönség a Hargita együttes előadását. A szórványturné programja: – Szeptember 30-án, szerdán 19 órától a Magyaroké című előadás a somkeréki kultúrotthonban. Az előadásra autóbusz indul 17 óra 30 perckor a vicei katolikus templom előtti térről, és 18 óra 30 perckor a bethleni református templom melletti parkolóból. – Október 1-jén, csütörtökön 18 órától a Magyaroké című előadás a Besztercei Szakszervezetek Művelődési Házában. – Október 2-án, pénteken 19 óra 30 perctől a Magyaroké című előadás a bálványosváraljai kultúrotthon. Az előadásra autóbusz indul 18 óra 30 perckor a dési kispark parkolójából. – Október 3-án, szombaton egész napos program Magyardécsében a XX. Hagyaték Mezőségi Népzene- és Néptánctalálkozón. Kedvezményes jegyek elővételben Besztercén az RMDSZ irodában, Bethlenben az EMNT irodában, Désen a városi könyvtárban vásárolhatók. A turné támogatói: Hargita Megye Tanácsa, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Nemzeti Kulturális Alap. Bogdán Tibor maszol.ro 2015. szeptember 29.Törvényszék: elénekelhető a magyar himnuszA Kovászna Megyei Törvényszék kedden kihirdetett ítéletében kimondta: törvénytelenül büntetett a sepsiszentgyörgyi prefektúra a magyar himnusz eléneklése miatt. Elutasította a Kovászna Megyei Törvényszék a prefektúrának a sepsiszentgyörgyi bíróság alapfokú ítélete ellen benyújtott fellebbezését a himnuszperben. Kedden kihirdetett ítéletében a törvényszék helybenhagyta a bírósági ítéletet, amely eltörölte a Magyar Polgári Pártra (MPP) kiszabott bírságot. A Kovászna megyei prefektúra ötezer lejes bírságot rótt ki az MPP-re amiatt, hogy a párt által tavaly júniusban szervezett sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezés végén az összegyűltek elénekelték a magyar himnuszt. A büntetést az alakulat megtámadta a sepsiszentgyörgyi bíróságon, amely áprilisban kihirdetett alapfokú ítéletében három ponton is elfogadta az MPP érveit, és semmisnek nyilvánította a büntetést kirovó jegyzőkönyvet. A bíróság egyfelől megállapította, hogy a jegyzőkönyvet nem a megfelelő jogi személyre állították ki: a trianoni megemlékezést az MPP városi szervezete tartotta, a büntetést viszont a megyei szervezetre rótták ki. A bíróság annak a kormányhatározatnak a törvényességét is vitatta, amely alapján a prefektus a bírságot kirótta. A kormányhatározat ugyanis a román nemzeti jelképek használatára vonatkozó törvény végrehajtási utasításait tartalmazza. A jogszabályban pedig nincs megkötés más államok himnuszának eléneklésével kapcsolatban. Az ítélet azt is kimondta, hogy jogi személy nem énekelhet himnuszt, így nem is bírságolható ezért. A bíróság szerint egy tömegrendezvényt szervező jogi személy ellen csak akkor szabható ki büntetés, ha nem teljesíti a rendezvényszervezés kötelező feltételeit. Sebastian Cucu prefektus megfellebbezte a törvényszéken az alapfokú ítéletet, kérve, hogy a törvényszék vegye figyelembe az alapfokú tárgyaláson felsorakoztatott érveit. A törvényszék azonban elutasította a kormány területi képviselőjének keresetét, megerősítve az alapfokú ítéletet. Székelyhon.ro 2015. szeptember 29.A magyar kormány üdvözli a törvényszék döntését a himnusz-ügybenA magyar kormány üdvözli a Kovászna megyei törvényszék jogerős döntését, miszerint a Magyar Polgári Párt által szervezett 2014. június 4-i, nemzeti összetartozás napi megemlékezésen a magyar emberek nem sértettek törvényt azzal, hogy a magyar himnuszt elénekelték. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a bíróság által kedden meghozott határozat egyértelműen kimondja, hogy a prefektus jogtalanul szabott ki bírságot a rendezvényt szervezőkre. Hozzátette: elfogadhatatlan lenne, hogy egy európai uniós országban bárkit retorzió ér amiatt, mert nemzeti himnuszát elénekli. Ez a mentalitás, ami a Ceausescu-diktatúra szellemét idézi, most egyértelműen megbukott – rögzítette Semjén Zsolt, aki szerint természetes a Kovászna megyei magyarság elvárása, hogy Sebastian Cucu megyei prefektusnak bocsánatot kell kérnie a magyar emberektől és le kell vonnia méltatlanná válásának konzekvenciáját. Az ügyvéd szerint az ítélet jogerős Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke szerkesztőségünknek elmondta, hogy az ügyvédje szerint az ítélet jogerős, nem lehet ellene fellebbezni. Ez az információ egyébként – a megszokottól eltérően – nem került be az ítélet interneten közzétett kivonatába. „Csatát nyertünk, de háborút még nem” – kommentálta a bíróság ítéletét Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke, aki szerint csak akkor lehet majd igazán örülni, amikor nem a bíróságon kell megvédeni a magyar közösség jogait. „Székelyföld önrendelkezését tűztük ki célul, hogy a magyar nyelv váljon regionális hivatalos nyelvvé, szabadon használhassuk a szimbólumainkat, énekelhessük a himnuszt – tette hozzá a polgári párti politikus. – Romániában nem elég az, hogy nem tiltja törvény, hogy elénekeljük a himnuszt, nekünk erőt kell felmutatni, összefogással el kell juttatni az üzenetet a bukaresti politikusoknak, hiszen hazudnak, amikor azt mondják, hogy példásan biztosítják a kisebbségi jogokat.” Szerinte ez a helyzet azért alakulhatott ki, mert 25 év alatt a magyarság érdekeit nem képviselték megfelelőképpen Bukarestben. „Ha egy magyar képviselő Bukarestben az asztalra csap, nem történhetett volna meg, hogy az EU-ban megbírságolnak egy másik EU-s tagország himnuszának elénekléséért” – jegyezte meg Kulcsár Terza József. Székelyhon.ro 2015. szeptember 29.Túlélte a bizalmi szavazást Victor Ponta kormányaBizalmatlansági indítvánnyal sem sikerült leváltania a román jobbközép ellenzéknek a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által vád alá helyezett, tisztségéhez ragaszkodó Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnököt, akinek a kormánya kedden túlélte a parlamentben rendezett bizalmi szavazást. A bizalmatlansági indítványt 207 törvényhozó szavazta meg. A kormány leváltásához 275 voksra lett volna szükség. Az ellenzék fő erejét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL) arra hivatkozva kérte a parlamenttől a kormány leváltását, hogy a bíróság elé állított kormányfő az egész nemzetet kompromittálja, és mérhetetlen károkat okoz Románia megítélésének. Az indítvány szerint volt már rá eset, hogy „külföldi miniszterek gúnyt űztek román kollégáikból a vádlottak padján ülő kormányfő miatt”. A PNL úgy véli, nem írhat alá jogszabályokat egy olyan kormányfő, akit többrendbeli okirat-hamisítással vádolnak, nem lehet Románia költségvetését egy olyan miniszterelnökre bízni, akit pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel állítottak bíróság elé. Az ellenzéki párt felszólította a koalíciós pártok vezetőit, hogy határolódjanak el Pontától, ne váljanak „bűntársaivá”. Ponta parlamenti beszédét arra építette, hogy a PNL-nek nincs erkölcsi alapja leváltását kezdeményezni, mert sok ellenzéki politikust is korrupcióval gyanúsít az igazságszolgáltatás. Szerinte a PNL nem képes „igazi ellenzéki pártként” a kormány tevékenységét bírálni és alternatív programot felmutatni, hanem azt várja, hogy az ügyészek kaparják ki számára a gesztenyét. A parlamenti vita idején a PNL több ezer – buszokkal Bukarestbe szállított – szimpatizánsa követelte a törvényhozás bejáratánál Ponta leváltását. A koalíció pártjai kiálltak Ponta mellett: a kormányoldal törvényhozói nem is vettek részt a titkos szavazáson. Az ellenzék kormánybuktatási indítványát az RMDSZ törvényhozói viszont támogatták. Kelemen Hunor felszólalásában előzőleg rámutatott: az RMDSZ nem a – kizárólag a kormányfő bírósági ügyével foglalkozó – bizalmatlansági indítvány mellett szavaz, hanem a kormány ellen. A szövetség elnöke egyebek mellett azt állította: a Ponta-kormány leállította a beruházásokat, és egymás ellen uszított társadalmi csoportokat. Kelemen Hunor kifejezte reményét, hogy a hatalom nem fogja az RMDSZ szavazóit büntetni, amiért a magyar törvényhozók megszavazzák a bizalmatlansági indítványt. Székelyhon.ro 2015. szeptember 29.Várad még nem lép kiA keddi váradi helyi tanácsülés napirendjéről visszavonták azt a határozat-javaslatot melynek alapján az önkormányzat kilépett volna a Bihar-Hajdú Bihar Eurórégió Alapítványból. A keddi helyi tanácsülés után kérdeztük Huszár Istvánt, Nagyvárad alpolgármesterét a város kilépési szándékának okairól, illetve arról, hogy miért gondolta meg magát mégis a városvezetés ebben a kérdésben. Az alpolgármester válaszában kifejtette: az ő javaslatára vonták vissza a napirendről a javaslat-tervezetet. „Azt javasoltam, hogy mielőtt kilépnénk, nézzük át ennek az alapítványnak a tevékenységét, hátha fel tudjuk lendíteni” – fogalmazott. Mint elmondta a Bihar-Hajdú Bihar Eurorégió Alapítványt a váradi önkormányzat a Bihar megyei tanácssal, valamint Debrecen Megyei Jogú Várossal és a Hajdú-Bihar megyei önkormányzattal együtt hozta létre azzal a céllal, hogy közös projekteket valósítsanak meg. Nagyvárad azonban annyira inaktív volt ebben a szervezetben, hogy hat éve már a tagdíjat sem fizeti. Huszár István hozzátette: ezen a helyzeten esetleg változtatni lehet, viszont ha a váradi önkormányzat ki is lép az alapítványból, az tovább működik majd. Ha már visszavont határozat-javaslatoknál tartunk: a Nagy-Románia Párt megyei szervezete székház nélkül maradhat, miután a visszavonták a helyi tanács napirendjéről azt a határozat-javaslatot, melynek értelmében az önkormányzat meghosszabbította volna a Nagy-Románia Párt Bihar megyei szervezetével kötött bérleti szerződését a Patriotilor utcai ingatlanrészre, ahol jelenleg az említett párt székhelye van. Huszár István ennek kapcsán kijelentette az önkormányzat nem köteles minden pártnak székházat biztosítani. Pap István erdon.ro 2015. szeptember 29.Hosszú idő után ismét több a dolgozó, mint a nyugdíjas RomániábanRomániában hosszú idő után ismét meghaladja a dolgozók száma a nyugdíjasokét – nyilatkozta kedden Liviu Pop társadalmi párbeszédért felelős tárca nélküli miniszter. Pop közölte, hogy jelenleg 6 millió 60 ezer munkaszerződéssel rendelkező személy szerepel nyilvántartásban és 5 millió 137 ezer nyugdíjas. A miniszter szerint az elmúlt három évben 406 ezerrel nőtt az új egyéni munkaszerződések száma. Hozzátette: a jövő évtől hatályos új adótörvény hatására az újonnan létesített munkahelyek számának további növekedésére számítanak. Ez a jogszabály egyebek mellett 24 százalékról 20 százalékra csökkenti január 1-jétől az általános forgalmi adót (áfa). A miniszter az egyéni munkaszerződések számának eddigi növekedését azzal magyarázza, hogy a bukaresti kormány 2014 októberétől öt százalékponttal csökkentette a munkáltatóra háruló nyugdíjjárulékot, és júniustól kiterjesztették az élelmiszerekre a kedvezményes, 9 százalékos áfát az addigi 24 százalék helyett. A 19,9 millió lakossal rendelkező Romániában júliusban 1849 lej volt a nettó átlagbér, az átlagnyugdíj 886 lej. erdon.ro 2015. szeptember 29.Az RMDSZ a kormány ellen szavazott, nem az indítvány mellett – Kelemen Hunor parlamenti felszólalása a bizalmatlansági indítvány vitáján„Szavazatunk a kormány ellen irányul, de nem jelenti azt, hogy támogatjuk a bizalmatlansági indítvány szövegét” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök a PNL által benyújtott dokumentum parlamenti vitáján szeptember 29-én, kedden. Az RMDSZ elnöke arra is emlékezetett: egy parlamenti ülésszakban a törvény csupán egyetlen bizalmatlansági indítvány benyújtását teszi lehetővé, az ellenzéki alakulatoktól pedig következetességet vár el a társadalom. „A Szövetség ezért szavaz a kormány ellen” – tette hozzá Kelemen Hunor, aki azt is elmondta: reméli, hogy egy következő, legközelebb a tavaszi ülésszakra várható indítványban a kormányzati munka bírálata mellett arra is kitérnek majd a kezdeményezők, mi történik az országgal a kormánybukás másnapján. A szövetségi elnök felszólalásában arra is rámutatott: a parlamentbeli politikai szavazásnak még csak sugallnia sem szabadna azt, hogy egy, a bírók asztalán lévő iratcsomót értelmez. „Az RMDSZ veszélyes ürügynek tekinti annak elfogadását, hogy kormányváltás lehetséges olyan vádak alapján, amelyeknek nincs közük a kormányzati tevékenységhez” – mondta Kelemen Hunor, ugyanakkor hozzátette: a bizalmatlansági indítvány alkotmányos, demokratikus eszköz, amelynek a kormány tevékenysége ellen kell irányulnia és nem kizárólag egyetlen kormánytag ellen, még akkor sem, ha az illető maga a miniszterelnök. „Szavazatunk a kormány ellen irányul, mert számtalan okunk van azt mondani, hogy ennek a kormánynak át kell adnia helyét egy másiknak, egy új csapatnak. Ha leltárt kellene készítenünk, nehezen találnánk a gazdasági és a szociális szférában olyan területet, ahol rendjén vannak a dolgok” – fogalmazott parlamenti felszólalásában az RMDSZ elnöke, majd felsorolta a kormány tevékenységéhez kapcsolódó kifogásokat: a nem létező fejlesztési beruházásokat, a központi közigazgatás irányvesztettségét, a kormány olyan jellegű intézkedéseit, amelyek a különböző társadalmi rétegek között szakadékot és feszültséget idéznek elő. „A közigazgatási decentralizáció helyett folyamatosan olyan intézkedéseket és döntéseket látunk, amelyek csúfot űznek a helyi adminisztrációból, a sürgősségi kormányrendeletek sorozata pedig a törvényhozás és a végrehajtás közötti egyensúlyt billenti ki” – nehezményezte Kelemen Hunor, aki arra is felhívta a képviselők és szenátorok figyelmét, hogy hatályos törvények fontos szabályozásait nem alkalmazzák. „A kormány kudarcát vagy hallgatólagos hozzájárulását jelzi, hogy tagjai az egyensúlykeresés helyett az elvakult nacionalizmus és a szélsőségek szítására keressenek különböző ürügyeket. Remélem, hogy 25 év után nem a politikai bosszú, a többség és kisebbség egymás ellen uszítása lesz a parlamenti szavazás következménye” – hangsúlyozta végül az RMDSZ elnöke. A szenátorok és képviselők által leadott 207 „igen” és 8 „nem” voks alapján a bizalmatlansági indítványt elvetették. erdon.ro 2015. szeptember 29.Másodfokon is érvénytelenítették a magyar himnusz énekléséért kirótt bírságotA Kovászna megyei törvényszék elutasította kedden a prefektus fellebbezését, és másodfokon is érvénytelenítette a magyar himnusz éneklése miatt kiszabott bírságot. Az ítéletnek a törvényszék honlapján közölt kivonata szerint a törvényszék megalapozatlannak tartotta a kormány helyi képviselőjének a fellebbezését, és érvényben hagyta az alapfokú ítéletet. Az ötezer lejes bírságot azért rótta ki a prefektus hivatali elődje, mert a Magyar Polgári Párt (MPP) által szervezett tavalyi sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezés végén az összegyűltek elénekelték a magyar himnuszt. Az alapfokon ítélkező sepsiszentgyörgyi bíróság április elején három ponton is elfogadta az MPP érveit, és semmisnek nyilvánította a büntetést kirovó jegyzőkönyvet. Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az ítélet jogerős, nem lehet ellene fellebbezni. Ez az információ – a megszokottól eltérően – nem került be az ítélet interneten közzétett kivonatába. A politikus köszönetet mondott az erdélyi magyar pártoknak, civil szervezeteknek, amelyek mind az MPP mellett voltak a pereskedés során. Megjegyezte: a himnusz védelmében az egész magyar közösség egységesen lépett fel. Kulcsár Terza József hozzátette, egy bírósági ügyben elméletileg ennek nem lenne jelentősége, de Székelyföldön sajnos hozzá kellett szokniuk ahhoz, hogy a magyar közösség jogainak nem mindig sikerül érvényt szerezni a bíróságon. A törvényszék által is megerősített alapfokú ítéletben a bíróság megállapította egyfelől, hogy a jegyzőkönyvet nem a megfelelő jogi személyre állították ki. A trianoni megemlékezést az MPP városi szervezete tartotta, a büntetést viszont a megyei szervezetre rótták ki. A bíróság annak a kormányhatározatnak a törvényességét is vitatta, amely alapján a prefektus a bírságot kirótta. A kormányhatározat ugyanis a román nemzeti jelképek használatára vonatkozó törvény végrehajtási utasításait tartalmazza. A törvényben pedig nincsen semmilyen megkötés más államok himnuszának az éneklésével kapcsolatban. Az ítélet azt is kimondta, hogy jogi személy nem énekelhet himnuszt, így nem is bírságolható ezért. A törvényszék szerint egy tömegrendezvényt szervező jogi személy ellen csak akkor szabható ki büntetés, ha nem teljesíti a rendezvényszervezés kötelező feltételeit. erdon.ro 2015. szeptember 30.A romániai egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását sürgették az erdélyi magyar püspökökA kommunista rendszer által Romániában elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását sürgette a négy erdélyi magyar történelmi egyház hét püspöke szerdán, egy bukaresti konferencián, ahol a restitúciós folyamat megtorpanásának okait elemezték jogászok részvételével. A tanácskozást kezdeményező Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke rámutatott: Románia nem jószántából, hanem a NATO- és európai uniós csatlakozása érdekében fogadta el a jóvátételi törvényeket, de most adminisztratív eszközökkel, a köztisztviselők megfélemlítésével hátráltatja a visszaszolgáltatást. A konferencián elhangzott: az erdélyi magyar történelmi egyházak 2500 ingatlanukat igényelték vissza a román államtól, s ezek mintegy felét kapták vissza a kommunizmus bukása óta eltelt negyed évszázad alatt. MTI Erdély.ma 2015. szeptember 30.Egy sárkányt legyőztünkA normalitás jeleként is értelmezhetjük a himnuszperben született ítéletet, amely messze túlmutat egy egyszerű jogi eljáráson: román bíróság alighanem először mondja ki a trianoni döntés óta, hogy a magyar himnusz szabadon énekelhető Romániában is, ezért senki nem büntethető. Ünnepelhetjük a döntést azért is, mert végre mi, magyarok is győzelmet arathattunk az életünket oly sokszor megkeserítő prefektusok fölött: végre igazság tétetett azoknak is, akik nem egészen egy évvel ezelőtt mindennap kiálltak a kormánymegbízott ablaka alá himnuszt énekelni – idős nyugdíjasok, akik otthonuk kényelmes melege helyett a hidegben való álldogálásra vállalkoztak, munkából hazatérők, akik fáradtan és éhesen kanyarodtak az ellenséges hivatal felé, kisgyermekes szülők, akik a játszótérről szaladtak át egy barátságosabb jövőért harcolni. Azért is, mert a tegnapi határozatot most már az orra alá nyomhatjuk bárkinek, aki egy imádságot próbál betiltani. De főleg azért ünnepelhetjük az ítéletet, mert reményt ad. Jelzi, hogy mégsem kilátástalan a helyzetünk, és ha nem hagyjuk magunkat, nem tudnak eltiporni és földbe döngölni. Még ebben a balkáni erkölcsű államban is vannak demokratikus törvények, illetve alkalmazásukra hajlandó állami tisztségviselők, s ez már csak azért is örvendetes, mert eddig inkább a szabályok rosszindulatú kiforgatását tapasztaltuk, főleg a magyar közösséget érintő ügyekben. Ritka siker ez, és jóleső, hogy nem valamelyik párté, hanem mindenkié, akinek fontos a vélemény szabadsága, a polgárok egyenlősége. Lehetünk más véleményen egy-egy történelmi eseményről, beszélhetünk más nyelvet, de a jog nem ezen különbségek ledorongolására szolgáló eszköz, akkor sem, ha sokan erre használják. Tömérdek lenyelt és erőszakkal belénk tukmált keserűségünk után ez az ítélet egy korty tiszta vizet jelent – de azért maradjunk a földön: hétköznapi gondjaink ugyanazok maradnak, és nem valószínű, hogy egy elveszített per végleg elveszi az ügyeletes sárkányok kedvét attól, hogy megpróbálják leperzselni a bőrünket: lehet, hogy csak feltüzeli őket. Erre mutató jelek vannak bőven, s noha most inkább saját gondjaikkal vannak elfoglalva a jobb- és baloldali politikacsinálók, lassan választási évbe érünk, amikor a teljesítmények hiányait és hibáit mindig megpróbálják a magyar kártyával eltakarni. Nem tudjuk, mi lesz a következő per, amely anyanyelvünk és jelképeink ellen irányul, de azt biztosra vehetjük, hogy nem ez volt az utolsó. Most csak egy csatát nyertünk, végleg akkor nyerjük meg a háborút, ha az ilyen perek el sem kezdődnek, a prefektusok és segítőik pedig nem a feszültségek szításán, hanem azok elsimításán dolgoznak majd. Ezt csak úgy tudjuk elérni, ha a következő alkalommal is a sarkunkra állunk. A mi dolgunk az, hogy ne hátráljunk meg. Demeter J. Ildikó Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. szeptember 30.Az ifjúságot szólítják meg (Régi-új programok a HKA-nál)Októbertől újból elindul a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) két, már bejáratott kezdeményezése: az iskolásokat célzó Nem térkép e táj! pályázat, valamint a Youth Bank (Ifjú bankár) program. Az előző években sikeres akciók idén újdonsággal is szolgálnak. Október 5-éig nyújthatják be pályázataikat azon osztályközösségek, amelyek részt kívánnak venni az alapítvány által idén is meghirdetett Nem térkép e táj! elnevezésű programban, amely révén tematikus osztálykirándulásokra lehet támogatást nyerni – jelentette be Bereczki Kinga, a Háromszéki Közösségi Alapítvány elnöke. A szervezet 25 ezer lejt különített el erre a célra, pályázónként legkevesebb ötszáz, legtöbb ezer lejt lehet lehívni. Az osztályközösségek pályázati csomagjának az alapítvány honlapjáról letölthető űrlapon kívül egy alaposan összeállított kirándulási programtervet kell tartalmaznia, és felkészült kísérőt is meg kell jelölniük. Csak papíron, a szervezet székhelyén benyújtott pályázatokat fogadják el. Eredményt október 19-én hirdetnek, a kirándulásokat október 20. és november 30. között kell lebonyolítani. A kezdeményezéssel most is kettős célt szeretnének elérni: egyrészt segíteni az iskolásokat szülőföldjük megismerésében, emellett a közösségek összeforrásában, a csapatszellem kialakításában is részt kívánnak venni. A program újdonságokat is tartalmaz. Előnyt élveznek az elbírálásnál azok az osztályközösségek, amelyeknél a kirándulás útvonalában egy helyi vállalkozás megtekintése is szerepel – ez lehet hagyományőrző műhely, mezőgazdasági termelő, ipari egység vagy szolgáltató, lényeg, hogy nagyrészt helyi tőkéből lábra állított vállalkozás legyen. Bereczki Kinga szerint egy ilyen látogatással lehetőség nyílik megmutatni az ifjaknak a szülőföldön maradás lehetőségeit. A pályázatban idén csak az úti- és az étkezési költséget lehet elszámolni, a belépti díjakat különböző kulturális intézményekbe nem. Szintén októberben indítja útjára a HKA a Youth Bank elnevezésű programot, melynek célja ifjúsági kezdeményezéseket az erre a célra létrehozott alapba begyűlt adományokból támogatni. Amint a korábbi években, most is fiatal önkéntesek végzik az adománygyűjtést. Idén 12 középiskolás önkéntest választanak ki erre a célra, indul a toborzás, majd november végén a tulajdonképpeni támogatásgyűjtés az önkéntesek által kitalált közösségi munka révén. A pályázat kiírása március folyamán esedékes, a megvalósításra pedig április-májusban van lehetőség. Bereczki Kinga elmondta: idén csak Sepsiszentgyörgyön bonyolítják a programot, a befolyó adományok összegét pedig a Multi Nr. Kft. duplázza meg, miután az előző partner, az OTP Bank visszalépett. Nagy D. István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. szeptember 30.Románia elutasítja a kvótátAz Európai Unió menekültpolitikáját bíráló határozatot szavazott meg a román szenátus, amely leszögezi: a kvótarendszer nem kezeli a jelenség okait, hanem bátorítja a tömeges bevándorlást. A parlament felsőháza elutasítja a „tagországok sajtosságait figyelmen kívül hagyó kötelező menekült-elosztási mechanizmusokat”, és úgy véli: fontos, hogy menekült- és bevándorláspolitikájuk tekintetében a tagországok önállóan dönthessenek. A határozat olyan közös uniós biztonságpolitika kidolgozását sürgeti, amely mind a menekültválságot, mind az Európa keleti határainál zajló eseményeket figyelembe veszi. A szenátus szerint a tagállamoknak mind a migráció okainak leküzdésében, mind az unió külső határainak védelmében aktív szerepet kell vállalniuk. A dokumentum megjegyzi: Románia kifejezte szolidaritását, amikor „tényleges integráló képességén felüli” számú, az EU-ból és az unión kívülről érkező menekült befogadására tett ajánlatot. A szenátus megállapítja, hogy a romániai törvények módosítására van szükség a menekültek munkaerő-piaci beilleszkedéséhez. A dokumentum szerint a bevándorlók társadalmi beilleszkedési programjainak kidolgozásánál maximális óvatosságra van szükség, és nem hagyhatók figyelmen kívül a terrorizmus megelőzésére és leküzdésére irányuló szempontok. „Az EU nincs felkészülve a migránsok társadalmi integrálására a kulturális szakadékok, illetve az oktatási, társadalombiztosítási, munkaerő-piaci rendszerek különbségei miatt. Az EU-nak ezért nagyon kiegyensúlyozottan kell kialakítania ezen a területen a politikáját, hogy ne az illegális migrációt bátorítsa” – szögezi le a határozat, melyet az európai ügyekkel foglalkozó szakbizottság jelentése alapján 98 szavazattal, egy ellenszavazattal és egy tartózkodás mellett fogadott el a törvényhozás felsőháza. A dokumentumot megjelentetik a hivatalos közlönyben és megküldik az európai partnereknek. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. szeptember 30.Elmarad az autonómiatüntetésElmarad a ma délutánra az Autonomy for Transylvania által meghirdetett kolozsvári tüntetés, melyen Erdély önrendelkezését népszerűsítették volna, mivel a városháza ellenzi a megmozdulást. A szervezet szerint korábban azt az információt kapták a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal illetékesétől, hogy pozitívan bírálták el a tüntetés megtartására vonatkozó kérésüket, tegnap azonban hivatalos választ kaptak Emil Boc polgármester aláírásával, mely amiatt ellenzi a tüntetést, mert azon az „etnikai alapú autonómiát” népszerűsítenék, ami ellentétes Románia alkotmányával. Bár a szervezők nem értenek egyet a városháza döntésével, tiszteletben tartják azt, ellenben Fancsali Ernő főszervező Facebook-bejegyzésében azt írja, ő ott lesz, de senkit sem biztat arra, hogy vele tartson. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. szeptember 30.Nemzetközi diákprogram (Kézdivásárhely)Múlt héten, hétfőtől vasárnapig az Erasmus+ csereprogram keretében hetvenkilenc magyarországi, török, görög, olasz és katalán diák és tanár tartózkodott Kézdivásárhelyen a Bod Péter Tanítóképző vendégeként. A csereprogram lényege, hogy a legkevesebb öt partnerországból érkező fiatalok adott témában tapasztalatot cseréljenek egymással. Az európai uniós projekt 2014 és 2016 között zajlik, és hat ország hat intézménye vesz részt benne. Koordinátora Baumgartner Szilvia, a budakeszi Nagy Sándor József Gimnázium angoltanára, és a Bod Péter Tanítóképző mellett egy rodostói, egy olaszországi, egy athéni és egy katalóniai iskola részese a pályázatnak. Témája az életre való felkészítés a 21. században, és a tanítóképzőből hatvan tanuló vesz aktívan részt kivitelezésében, illetve a hat országban sorra kerülő projekttalálkozókon. A program célja elsősorban az iskolák közti partnerség kialakítása és az együttműködés fenntartása, az angolnyelv-tanulás fejlesztése (a közös nyelv az angol), közös programok kivitelezése stb. A kézdivásárhelyi a második diáktalálkozó, az elsőre Budakeszin került sor, majd jövő év tavaszán Spanyolországba utaznak, végül Rodostóban zárul a látogatássorozat. A programban két tanár- és négy diáktalálkozó szerepel. Deme Ildikó angoltanár, a kézdivásárhelyi projekt felelőse arról számolt be, hogy a hat ország tanulói nemzetközi csoportokba osztva közösen dolgoznak a naponta kijelölt feladatokon. A vendégek Brassóba, Prázsmárra, Sepsiszentgyörgyre, Csernátonba, Bálványosra és a Szent Anna-tóhoz látogattak. A kézdivásárhelyi csereprogram kiállítással zárult, a tanulók által készített fotókat állították közszemlére. Szombaton sporttevékenységeket tartalmazott a program. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
