Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 
 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
 szűkítés        -        
      találatszám: 747 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 721-747
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


  
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2016. szeptember 3.

Bortnyik György fotóművészete kortörténet
Kopacz Attila, az ARTprinter Kiadó vezetője, valamint Bogdán László és Gajzágó Márton egykori kollégák, barátok méltatták Bortnyik György újra kiadott, Változó helyek árnyai című fotóalbumát és a fotós munkásságát azon a szűk körű könyvbemutatón, melyet a Sepsiszentgyörgyi Sugás vendéglő udvarán tartottak csütörtök délután.
Amint a kiadó vezetője elmondta, tizenkét évvel ezelőtt adták ki először Bortnyik fotóinak egy részét album formájában, akkor kiállítást is tartottak a fotós munkáiból, amivel befejezettnek tekintették ezt a projektet. A történet azonban újrakezdődött: nyolc évvel később egy fiatal társaság vendégeskedett a kiadónál, akik többnyire azt gondolták, hogy 1990 előtt nem is volt élet Sepsiszentgyörgyön, hanem valami sötét ürességben tapogatóztak az emberek. Árnyalni próbálván a 70-es, 80-as éveket, Kopacz Attila elővette Bortnyik korábbi fotóalbumát, amit nézegetvén, többen is szerettek volna megvásárolni. Akkor született meg az újabb kiadás ötlete. Bogdán László megmutatta a jelenlévőknek azt a könyvet, amelyben először jelentek meg Bortnyik György válogatott fotói az egykori Megyei Tükörnél dolgozó költők versei mellett, és arról beszélt, hogy bár a most megjelent fotóalbum inkább dokumentumértékű képeket tartalmaz, számos olyan fotó van a kötetben, melynek értéke túlnő a riport jellegen, és elsősorban esztétikai élményt nyújt a befogadónak. Mint mondta, nagyon sok megrendítő, tragikus portréfotója is van a művésznek, melyek ugyanúgy hordozzák a táj történetét, mint a most kiadott fotók annak a városnak a korképét, mely már csak az idősebbek emlékezetében létezik. Sartre gondolatait idézve kijelentette, nem az egykori megye és város minősíti a fotókat, hanem éppen fordítva. Gajzágó Márton szerint is elképesztő elemi erővel bírnak azok a portrék, amelyeket Bortnyik készített, és a gyerekfotósok között sem találkozott még hozzá foghatóval. Felidézte, hogy Sütő András 75. születésnapján is Bortnyikot kérték fel fotózni, mert nem sokan lettek volna képesek olyan gyorsan dolgozni, hogy a háromnapos esemény végére kötet készüljön a képekből. Mint kiderült, Bortnyik György rendkívül kitartó ember is: három éven keresztül tizenötezer negatívot digitalizált, mely hatalmas munka nélkül talán a most megjelenő kötet sem készülhetett volna el. Bortnyik fotóinak eredeti negatívjait már a Sepsiszentgyörgyi múzeum őrzi igen értékes kortörténeti dokumentumokként.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. szeptember 3.

Szövegritmusok Árkoson
„Bármennyire is próbálok hivatalos lenni, ez elsősorban egy baráti találkozó” – kezdte rövid megnyitóbeszédét Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke az idén tizenötödik alkalommal tartott E-MIL tábor csütörtök esti megnyitóján az árkosi Európai Tanulmányi Központban. A hétvégén zajló előadások, beszélgetések és esti zenés programok az irodalmiság és zeneiség kapcsolatát próbálják körüljárni, a tábor címe: Szövegritmusok.
A megnyitón elhangzott még, hogy bár ez a tizenötödik tábor, nem fogják nagyon megünnepelni, mert csak a huszonötödikre tartogatják a banzájt, hogy Kopacz Attila nélkül nem jöhetett volna létre a tábor, és hogy tíz évvel ezelőtt hunyt el Faludy György, akire azért is illik emlékezni, mert az E-MIL-hez közelálló személyiség volt. A megnyitót vacsora követte, majd Marcsák Gergely énekmondó kárpátaljai költők megzenésített verseiből készült Itt kínok laknak, meg örömök című egyéni előadóestjére került sor. Péntek délelőtt Venczel Péter operaénekes, zeneszerző A librettószöveg és a zene című előadását hallhatták az érdeklődők, délután pedig Sánta Miriám A dalszöveg mint irodalmi alkotás – lehetséges válaszok egy szubkultúra felől című előadására, majd a prózaírók bemutatkozására került sor: Shrek Tímeával, Tamás Kincsővel, Tamás Dénessel, Hertza Mikolával és Balázs K. Attilával Szonda Szabolcs beszélgetett. A nap ismét zenével, Homonnai-Varga András gitárművész A hold alatt című egyéni estjével ért véget. A mai program szintén gazdag: délelőtt Katona Zs. József tart előadást A kilenc csodaszarvas ihletése – néphagyomány, képzőművészet, zene, film címmel, délután pedig Könczei Árpád Találkozásaim a költészettel című előadására, majd a Költők délutánja nevű programra kerül sor, melynek vendégei Serestély Zalán, Gothár Tamás, Balázs Imre József és Varga Melinda, a moderátor pedig Dimény H. Árpád. A napot és egyben a tábort is Márk Attila gitárestje zárja.
Amint a liga elnöke, Karácsonyi Zsolt lapunknak elmondta, az E-MIL táborok – akárcsak maga az irodalom – a találkozásról szólnak, de a szervezet tagjainak találkozásai mellett fontos szempont a szervezők számára, hogy magyarországi szerzőket, és a Kárpát-medence más magyarlakta térségeinek íróit is vendégül lássák, idén például kárpátaljai vendégeik vannak. Mint kifejtette, azért is fontos számukra az Árkoson zajló rendezvény, mert itt általában sokan megjelennek a tagok közül, és van idő arra, hogy általános irodalmi kérdéseket és közös dolgaikat is megtárgyalják.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. szeptember 3.

Újabb határsértők
Újabb Szerbia felől érkező határsértő csoportot fogtak el tegnap hajnalban a határrendőrök a szerb–magyar–román hármas határ közelében.
Ezúttal tizennégy szíriai és iráni határsértő – köztük egy kiskorú – próbált illegálisan bejutni Romániába, míg előző éjszaka szintén tizennégy afgán és egy pakisztáni állampolgárt fogtak el a hatóságok ugyanabban a térségben, szintén azonos órában. „Magyarország kerítést épített a Szerbiával közös határán, és a hármas határ térségében elfogott határsértők gyakorlatilag ezt a kerítést próbálják Románia felől megkerülni” – ismertette Ionuţ Nicola rendőrfelügyelő, a Temesvári regionális határrendőrség szóvivője. Hozzátette: az utóbbi hónapban a hatóságok 75 ázsiai és afrikai illegális bevándorlót fogtak el ezen a határszakaszon, akik – elmondásuk szerint – a jobb élet reményében próbálnak Nyugat-Európába jutni. Ez enyhe növekedést jelent az előző hónap vagy a tavalyi év azonos időszakához képest – magyarázta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. szeptember 3.

Búcsú Oláh Jánostól
Az idők hajnalán szilaj ifjak érkeztek Budapestről Sepsiszentgyörgyre, költőknek vallották magukat, és focizni szándékoztak. Utassy József jobbszélső, Kiss Benedek balszélső, Kovács István hátvéd, Oláh János csatár. Az európai fiatalság delejes hatvannyolcas esztendejében verbuválódott itt, a magyar végeken egy csapat, Kilencekből és Kapuállítókból, mely úgy döntött, hogy megmérkőzik az időkkel.
Esztendő múltán Elérhetetlen föld címmel versantológiát küldtek emlékeztetőül a Székelyföldi Kapuállítóknak, csaknem fél évtizedes világmegváltó játékkedvük gyümölcsét. A Sugás-asztaltól a Golgotáig rángott a kékszeműek ébersége, Bukarestig futott a jelentés: lám, magyarországi ifjak revizionista brosúrája hódítaná vissza Erdélyt, mert mi másról agitálhatott volna e sötét borítójú, ismeretlen tartalmú, de akkortájt is provokatívan sejtelmes, laikus számára titokzatosnak tetsző, az elveszített és immár elérhetetlen Székelyföldre utaló címével? Röpke nyomozás derített fényt a nyilvánvalóra: szerény, de lám, látatlanban is erős hatású fiatal költők antológiájáról volt szó, melynek megszületését ugyan késleltették, de a KISZ kiadásában jelent meg a Magyar Írószövetség égisze alatt. S az Elérhetetlen föld csupán távolba vesző vágyakat takart, vagy épp az ifjúság kék madarát. A címadó Oláh János volt, e kis csapat örökös csatára, s nem csak a hosszú fülűek és bandzsán látók lesjátékának és kapufájának köszönhető, hogy e fiúk a nemzeti csapatszellemnek életre elkötelezték magukat, s hulltukban is erősödnek. Nemrégiben Utassy József, majd az akkori Magyari Lajos távozott, most Oláh János ment el. A mAradók és őrizők hűségcsokra – legfiatalabbak és legöregebbeké – spontán állt össze lapunk oldalán. (F. Á.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. szeptember 3.

Hogy feledésbe ne merüljön
Amikor halála előtt bő három nappal búcsút vettem Jánostól, kézfogásunk mintha az elmúlt öt évtizedet is életvonalunkra préselte volna. Az övére, amely már-már az örökkévalóságot érintette, az enyémre, amely még mérhető az ember – kinek átkozott, kinek szent – találmányával, az idővel.
Halálba készülő barátom kézfogása ugyanolyan kemény és határozott volt, mint amikor 1966 szeptemberében egy, a kiadását tekintve reménytelennek tetsző, kilenc költő, a Kilencek nevével jegyzett antológia összeállítása kapcsán, amelynek címe az ő verse révén lett Elérhetetlen föld, megismerkedtünk. Kézfogását – a megalkuvást nem ismerő konok céltudatosság véseteként – arcvonásai hitelesítették. Az arca volt eleven névjegye. Az arc, amely mit se változott azóta, hogy egy neki szánt géppuskasorozat 1956 őszén a kezében tartott vizesvödörbe csillagjegyet lyuggatott. Tankokkal legázolt népének csillagjegyét. A víz, amely az élet, a létezés legcsodálatosabb jelképe, a pesti utcakőre ömölve, így változott számára a szomjazott szabadság keresztvizévé. Jánost ez az akkor lelkébe ivódott szabadságvágy vezérelte. Naponta vallott róla: vallomása a munkája volt. Önmagának kikovácsolt minőségelvéből nem engedett. Mindent a legmagasabb szinten igyekezett művelni. A csodát is – amire Nagy László mindnyájunkat int.
Jánost gyermekkora, eszmélkedésének kamaszévei Soroksárhoz kötik ugyan, de örök visszatérő volt Somogy megyébe, Nagyberkibe, ahol 1942 őszén született. A megrendült gyermek mindenkinél fogékonyabb a visszájára fordított világ hétköznapjainak drámáira. Jánosba beléivódtak a magyar falu, a magyar vidék kettős szétverésének pillanatképei. Az 1948 utáni évek pokoli miniatúrái az 1958-at követő kolhozosítás idejében kinagyítódtak. A lerombolásra ítélt stációkkal a Száműzött történetek című novelláskötetében szembesít. „Azért írtam meg őket, hogy ne merüljenek feledésbe” – vallotta egy interjújában.
Napjaink jeles építésze, Petrovits László osztálytársa volt a kisképzőben. Halálhírét hallva úgy emlékezett rá, hogy János az évfolyam kiemelkedő rajztehetségeként állandóan a verseskönyveket bújta. Úgy állt a rajztábla előtt, mintha modellje éppen a költészet volna, amelynek megfejtendő titkát szeretné érzékelhetővé, láthatóvá tenni. A vázlatlapok kötetté, kötetekké álltak össze. A belső tükör című gyűjteményes kötetének első verse, A szénahordás kétsorosa ugyanolyan tökéletes alkotás, mint A nemlét dallama című záróvers.
Oláh Jánostól búcsúzva itt legyen merszünk kimondani, hogy a mai magyar próza, a mai magyar költészet egyik legrangosabb képviselője. Emellett megmentette és élvonalba emelte a kimúlásra ítélt Magyar Napló című havilapot, amelynek szerkesztőségét könyvkiadóvá bővítette – a legkedvezőtlenebb széljárásban. Már betegségével küzdve megalapította az Irodalmi Magazint, amelyet negyedévenként lerakandó értékpilléreknek remélt. Könyvesboltot nyitott és konferenciákat szervezett a népi irodalom újraértelmezésének szükségességére, értékeinek tudatosítására. Vállalta a küzdelmet, vallva, hogy az esélytelenségben is helyt kell állni. Dzsúdósként a válogatottságig vitte, s e sportág éveken át kenyérkeresetet biztosító edzőjeként több fiatalt segített az élvonalba. Tudatában annak, hogy milyen szent műalkotás a család, feleségével, Mezey Katalinnal, akivel költőként, a magyar irodalom mindeneseként is társak voltak, azt naponta oltalmazták, formálták, tették a megszokottságot száműzően harmonikussá. Példájuk bizonyára nagyban hozzájárult ahhoz, hogy gyermekeik, Jani (Lackfi János), Kati és Matyi is művészek lettek. János a múlt tavasszal remélte, hogy megéli júniusban várt dédunokája megszületését. Hét unokája után – Istennek köszönhetően – megélte a második dédunoka világra jöttét is…
Az Elérhetetlen földben megjelent Kiáltvány című versének harmadik szakasza csupa kérdésekből áll: ,,Ki tud az ébredéssel egybeforrni? / Vagy a zavart keltő halál lépteivel egyenlő minden óra, / perc? Előre, hátra az idő legkisebb és legnagyobb egységei ugyanabba a feledésbe térnek? / Emlékezés nélkül meg lehet-e mAradni?”
Bíztam abban, János, hogy az Általad feltett kérdéseken együtt tűnődhetünk a badacsonyőrsi diófa alatt. Bízom abban, ha ott már nem is, majd ott, ahol vársz ránk, igen. Addig is Isten Veled.
KOVÁCS ISTVÁN
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. szeptember 3.

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 25. (Részletek /25.)
A Bukaresti magyarság két világháború közti kulturális és vallásos életének legkiemelkedőbb alakja Nagy Sándor. Hittől fűtve és kötelessége tudatában vállalta a rá váró sziszifuszi munkát. Sokkal kevesebbet sikerült elérnie, mint amennyit szeretett volna, tervei között szerepelt egy középiskola, öt külvárosi iskola, bentlakások, egy színház, magyarbarát román lap, román–magyar baráti társaság, mezőgazdasági iskola a moldvai csángók számára, a 14 egykori osztrák–magyar konzulátus átalakítása Collegium Hungaricummá stb.
Szerette volna mindenki számára érthetően megírni a romániai magyar diaszpóra történetét, hogy erősítse a magyarságtudatot s elnyerje a románok szimpátiáját. A Koós Ferenc Kör tudományos osztályai nagyon gazdag dokumentációs anyagot gyűjtöttek össze, ennek egy része az Egyházi Újságban látott napvilágot. Hittestvérei azonban időszerűtlennek találták ötleteit, azt mondták, hogy ezzel csak még jobban maga ellen ingerli a románokat, amúgy is ,,ma kérni sem szabad senkitől semmit, még jóakaratot sem”.
Nagy azonosította az asszimiláció okait, azonban természetesen nem állt módjában megállítani a folyamatot a mostoha történelmi helyzetben, ahol a magyarellenesség az egyik legjobb ugródeszka volt a fényes politikai karrierhez. A helyzetet bonyolította, hogy még a jóakaratú románok sem értették pontosan a kisebbség fogalmát, ugyanis meg voltak győződve, hogy aki nem román, az idegen. Úgy vélte, a román totalitarizmus az egységes román nemzetállam és az ortodox vallás felsőbbrendűségének dogmájából táplálkozott. Ha egy román kételkedett Románia nemzetállami mivoltában, azt árulónak tartották, de ha ugyanezt olyan valaki állította, aki ráadásul nem is volt román, azonnal irredentának, kommunistának, összeesküvőnek nevezték. Románnak igazából csak a román nemzetiségűt tartották, más mindenki idegen volt, mindennap hallgathatta, ,,hogy nem lehet megengedni és megbocsátani, hogy az én országomban egy idegen jobban éljen nálam”. Még az alkotmányba is belefoglalták, hogy az ortodox vallás az uralkodó vallás, és az elv, miszerint csak az ortodox az igazi keresztény, minden más felekezet visszautasításához és az ortodoxia felsőbbrendűségének tudatához vezetett. Innen eredt az ortodoxia presztízse és asszimiláló ereje is. Az állítással, miszerint csak ortodox lehet „jó” román, Nae Ionescu egyetemi professzor is egyetértett, aki a két világháború közötti nagy filozófusgeneráció képviselőjeként a vasgárdista mozgalomban is részt vállalt. Aki átkeresztelkedett az ortodox vallásra, ,,egy csapásra megszűnik kisebbséginek, idegennek, gyanúsnak lenni”, állapította meg Nagy Sándor, úgyhogy ,,a mi népünk ebbe a vásárba előbb-utóbb mind belemegy”, aminek az ára a nemzeti öntudat feladása lesz.
Furcsa dolognak tartotta azt is, hogy a románok többet tudtak a buddhizmusról vagy az iszlámról, mint más keresztény vallásokról, például a reformátusról. Amikor megpróbálta felvázolni a román nép pszichológiai portéját, összeférhetetlennek találta az ortodox keresztényi erkölcsöt némely románok erkölcstelen magatartásával és agresszív nacionalizmusával. Adottságaik mellett olyan hibáikat is feljegyezte, amelyeket mind a mai napig megtalálunk. A barátságos és joviális románok megélhetésüket a kiirthatatlan baksisra, csúszópénzre építették, ez számukra a világ legtermészetesebb dolga volt, akárcsak a forma és tartalom közti hatalmas szakadék. A közvagyon meglopására is találtak mentséget: ,,a közösségtől elvenni, az államot megkárosítani nem bűn, ha az a nemzet nagy családjában mArad”.
Miután Budapestre menekült, Nagy Sándort a Református Egyetemes Konvent a diaszpóra ügyeiért felelős titkárnak nevezte ki. 1944 decemberében Nyugatra telepedett, ahol a diaszpóra református gyülekezeteinek megszervezésével foglalkozott; 1946–1951 között kiadta a Harangszót, a világháború utáni első magyar nyelvű nyugati lapot. 1952-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol Clevelandben egykori Bukaresti paptársával, Szigethy Bélával közösen szerkesztették a számkivetésben élő református magyarok lapját. Ott halt meg 1954-ben leukémiában. Az 1941. április 6-i romániai népszámlálás eléggé különös számadatokkal szolgált. Bukarest lakossága 992 536 fő volt; a románok részaránya jelentősen megnőtt, és elérte a 81,35 százalékot, azaz a 807 425 főt, ami a román állam sikeres asszimilációs tevékenységét is tükrözi. A városban 17 971 magyar, 25 836 német és 141 304 más nemzetiségű vagy a nemzetiségéről nem nyilatkozó személy mAradt. Az ekkor összeírt magyarok száma magasnak tűnik az 1930-ban számlált 24 052 főhöz képest, hisz köztudott, tömegesen távoztak a bécsi döntés után.
A háború egyébként is sok kárt tett a megfogyatkozott és megrémített Bukaresti magyarok javaiban. Az 1944. április 4-i bombázáskor három találat szétrombolt a Sf. Voievozi utcai iskola három épületéből kettőt. Szerencsére a tanítás már két héttel korábban befejeződött, így emberéletben nem esett kár. Egy másik bomba a Petru Poni utcai katolikus leányotthon épületét találta el. A Giulești úti Kálvin temetőben egy légelhárító egységet állítottak fel, ezért a kápolna épületét több találat érte. A városnak ezen a részén a bombázásoknak olyan sok áldozata volt, hogy egy részüket a Kálvin temetőben kellett eltemetni (amiért a temetőt egy ideig Április 4. temetőnek hívták)... A két világháború közti időszak volt a legkeservesebb a romániai magyarok számára, a megváltozott történelmi körülmények közt kétségbeesett erőfeszítésekkel próbáltak kisebbségként túlélni. A parlamentben, akárhányszor a kisebbségi jogok tiszteletben tartását kérte a Magyar Párt, azonnal irredentizmussal vádolták. Iorgának is ez volt a kedvenc vádja, aki azt szerette volna, ha a magyarok „lelkesen” csatlakoznak a Gyulafehérvári nyilatkozathoz és Erdély elszakításához. Feltétlen lojalitást várt el Titulescu miniszterelnök is, aki például 1935-ben revizionizmussal vádolta Bethlen Györgyöt, a Magyar Párt elnökét, és kijelentette, hogy a románok készen álltak volna megadni az egyenlő jogokat a magyaroknak, ha a magyarok hajlandóak lettek volna elismerni és nem feledni, hogy ők is román állampolgárok; ugyanakkor románoknak kell érezniük magukat, hisz Nagy-Magyarország már nem létezik, és nem lesz soha többé. II. Károly 1936-os, a Daily Telegraph-nak adott párizsi nyilatkozatában árnyaltabban fogalmaz a romániai magyar kisebbség helyzetéről. Romániában a magyarok jogait tiszteletben tartják, és a magyarok többsége lojális a román állammal szemben, állította a király, de nem várhatjuk el, hogy minden magyar elégedett legyen az eredményekkel, hiszen fáj nekik az elveszített terület...
A parlament sorra elutasította a magyarok kéréseit, nem voltak hajlandóak bizottságot létrehozni a kisebbségek kéréseinek elemzésére, jóváhagyni a kisebbségi felekezeti iskolák állami támogatását, eltörölni a román földrajzi nevek kötelező használatát a sajtóban, vagy visszavonni a numerus valachicus törvényt.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. szeptember 3.

19. Élőnyelvi Konferencia
Nemzetközi nyelvészeti konferencia helyszíne lesz Marosvásárhely. Szeptember 7. és 9. között rendezi a Sapientia EMTE Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke (Marosvásárhely), a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke (Kolozsvár), illetve a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet (Kolozsvár) a 19. Élőnyelvi Konferenciát.
A napjainkban tapasztalható mobilitás, a tömegkommunikációs eszközök elterjedése, az internet térnyerése következtében a területileg, földrajzilag értelmezhető nyelvváltozatok határai újabb átalakulás, átrendeződés folyamatában vannak. Továbbra is aktuális a beszélők saját, illetve mások nyelvjárásával szembeni attitűdjeinek a kérdése, valamint a nem sztenderd nyelvváltozatok helyzete és szerepe az oktatásban.
A 19. Élőnyelvi Konferencia a következő témák köré szerveződik: a magyar nyelvjáráskutatás a 21. században: hagyomány és innováció; nyelvváltozatok a 21. században: változó dialektusok, regionális köznyelvek, egységesülés és szétfejlődés; adatgyűjtési módszertan: hagyományos modellek, újítás és lehetőségek; nyelvjárások és nyelvek határán: nyelvjáráskutatás és kontaktológia; nyelvjárások és kisebbségi nyelvhasználat; nyelvjárások és nyelvi tervezés kisebbségi és többségi helyzetben; nyelvjárások és nyelvi attitűdök; nyelvjárások az oktatásban.
A konferencia plenáris előadói: Dennis R. Preston (Oklahoma State University), aki New Trends in Perceptual Dialectology; Borbély Anna ( MTA, Nyelvtudományi Intézet), aki Fenntartható kétnyelvűség; Bodó Csanád (ELTE BTK), aki Mediatizált nyelvjárások címmel tart előadást. A különböző szekciókban, illetve műhelyekben a kontinens számos országából érkező nyelvészek mutatják be kutatásaik eredményeit.
A konferencia – a csütörtök reggeli plenáris előadást leszámítva – magyar nyelvű.
A 19. Élőnyelvi Konferencia részletes programja: https://www.ms.sapientia.ro/data/PROGRAMABSZTRAKTOKaug16(1).pdf
Népújság (Marosvásárhely)

2016. szeptember 3.

A 2016-2017-es színházi évad küszöbén
Beszélgetés Keresztes Attila rendezővel, a Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatójával
– A múlt idénynek van-e olyan tanulsága, tapasztalata, amit fel lehetett használni, be lehetett építeni a most kezdődő évadba?
– Igen. Személyes tapasztalatom a lehetőség és ennek a felelőssége. Tizenöt éve vagyok művészeti igazgató, Kolozsváron, Szatmáron dolgoztam, az eltelt négy évben pedig Vásárhelyen, s művészeti vezetőként azt éltem itt meg, pontosabban az volt rám nagy hatással, hogy micsoda lehetőség rejlik ebben a társulatban, illetve ebben a városban.
– Milyen szempontból?
– A nyitás szempontjából. Minden hely más és más, de itt valóban azt tapasztaltam, hogy hihetetlen nyitottság van a városban. És ezt, meglátásom szerint, tovább lehet bővíteni, feszegetni jó értelemben vett provokációkkal, ami a színházművészetet illeti, mert van rá vevő, érzékeny közeg.
– Vagyis ez az évad is a nyitottság jegyében zajlik?
– Egyértelmű. Harag György mondta annak idején, hogy a színház legfontosabb feladata a folyamatos megújulás. Ebbe természetesen beletartozik az a művészi elv, az az irány is, amit a színház tűz maga elé, de a szüntelen megújulás olyan elvárás, amely minden egyes alkotóra külön is vonatkozik. Ez a négyéves mandátum, amit mi augusztus 5-én zártunk, jól sikerült. Szépek az eredményeink saját közegünkben, a városban is. Elég, ha most csak annyit említek, hogy emelkednek a nézőszámok, élővé sikerült tenni a színházat. De szakmai szempontból is sikerekről beszélhetünk. Figyelnek ránk, fesztiválokon díjaznak, érezzük, hogy értékel minket a színházi szakma.
– A teljes társulat fogékony a megújulásra?
– Igen. Ez részben annak is tulajdonítható, hogy az utóbbi öt, tíz évben kicserélődött a társulat. Generációváltás történt. Fiatal embereket pedig könnyebb berángatni egy újszerű folyamatba. Változott a felkészültségük. Nagyon erős, jó a csapatunk. Mindannyian figyelnek egymásra.
– Azért olyan hangokat is hallani a városban, hogy olykor hiányoznak a nagy tapasztalatú, idősebb színészek, bizonyos szerepeket ők természetesebb módon tudnának megoldani. Az új évad darabjaiban is lesznek olyan színpadi alakok, akiket ők tudnának a leghitelesebben életre kelteni. Hiányukat képes feledtetni a jelenlegi gárda?
– Feltétlenül. Az évadot alapvetően a társulatra építjük a rendezőkkel. Az én színházcsinálási elvem az, hogy rendezőket keresek meg, jól gondolkodó, jó ízlésű alkotókat, és a címeket utána együtt rakjuk össze, egyeztetjük a mi kívánságainkat azzal, amit ők akarnak mondani. Így áll össze az évadterv. Természetes, hogy a rendelkezésünkre álló színészeket is figyelembe veszi.
– Olyan rendezőkre is számítanak, akikkel hosszabb ideje eredményes az együttműködés, új nevekkel is találkozni fogunk.
– Nyilvánvaló, hogy ha egy társulat jól tudott dolgozni egy rendezővel, akkor ezt érdemes folytatni, hiszen egyre jobb munkák kerülnek ki a keze alól. Egymásra hangolódnak, értik egymás gondolkodásmódját. Ezért is alapozunk olyan visszatérőkre, mint Mohácsi János, Radu Afrim vagy Theodor Cristian Popescu. És vannak újak is. Mint minden évben, az idén is készítünk egy nagy zenés produkciót. Musicalt, nagyoperettet, amilyen a My Fair Lady, a Mágnás Miska volt és a még futó Csárdáskirálynő. Ebben az évadban a szilveszteri bemutatónk a Chicago, ami a musicalirodalom egyik gyöngyszeme. Nagy táncos, dzsesszes, szatirikus, ironikus társadalomkritika, beleértve az amerikai média hatalmát is. Ismert darab.
– És nagy kihívás egy drámai színháznak. Sokan látták a filmes változatát, vásárhelyi színpadon is előadták.
– Az nekünk csak jót tesz, hiszen annál többen jönnek el majd megnézni. Különben nagy kihívás volt a My Fair Lady is, nem beszélve a Csárdáskirálynőről, amely majdnem opera. Az igényességre ebben az esetben is nagyon ügyeltem. Komoly alkotókra, kiváló közreműködőkre alapoztunk. A Chicagót Juronics Tamás fogja rendezni és koreografálni. Ő a szegedi kortárs balett vezetője, és tényleg világhírű előadásokat hoznak ott létre. A személye garancia lehet, illetve az a munka is, amit mi itt már elkezdtünk és be fogunk fektetni ebbe az előadásba.
– Egy kicsit előre ugrottunk. Mivel kezdődik az évad?
– Az Olbrin Joachim csodálatos utazásával. Ennek a próbafolyamata már a múlt évadban elkezdődött. Mezei Kinga rendezi. Színész, rendező és író Szabadkáról. Sok előadást úgy rendezett, hogy ő maga írta. Egy Hamvas Béla-meséből íródott a szövegkönyv. Szép, lírai, filozofikus, elgondolkodtató játék. Arról szól, egy mondatban, hogy mit nevezünk életnek. A bemutató szeptember 16-án lesz, Hamvas most először szólal meg a vásárhelyi színpadon. Készülünk egy újabb Radu Afrim-előadással is. Nagyon szépen egymásra találtak a társulattal. Már Az ördög próbája is jó előadás volt, majd A nyugalom az utóbbi tíz év emblematikus előadásává vált.
– Díjözönt hozott.
– És ez még folytatódik. Szeptember 21-én megyünk Budapestre. A Színikritikusok díjára jelölték négy kategóriában a produkciót. Örülnék, ha a jelöléseket díjakra váltanák. Jó pillanatban született, sikeres munka volt. Ezt folytatnánk most. Az ördög próbájánál Radu a társulattal kitalált egy történetet, azt felöltöztették, s abból lett az előadás. Nem volt még munkacíme sem, ezért úgy hirdettük meg, hogy meglepetés- előadás. A tavaly már előre tudtuk, mi lesz, de akkor is úgy hirdettük. Ezért ugyanígy folytatjuk a sorozatot, Meglepetés-előadás 3. címmel készül nagyszínpadra, és ennél is írnak egy darabot a munkafolyamat során. A témája: egy tömbház a 70-es években. Néhányan még emlékszünk, hogy mik történtek akkoriban. Humor és dráma, tragédia egyaránt lesz benne. Izgalmas munka, a színészek is szeretik, mert az improvizációs készségüket is megmozgatja. A maguk kis világát is hozzátehetik, és ezekből mindig szép dolgok születnek.
– Előttünk a műsorterv. Futtában olvasva is sejteti, találkozhatunk még rendhagyó dolgokkal a következő hónapokban. Mi a Stresszfaktor 15?
– Volt már olyan próbálkozásunk az undergroundban, a Twilike, amellyel a fiatalokat igyekeztünk megszólítani. Azokat, akik még az iskolapadokban ülnek, és készülnek erre az életre, amiről aztán nem szűnnek meg beszélni. Ezzel próbálkozunk most is. A színházban vannak tinédzser önkéntesek. Ők összeálltak és létrehoztak egy MANOSZOK nevű csoportot. Minden hétvégén van velük színházi foglalkozás, a színészeink irányításával végeznek drámai gyakorlatokat. És a rendező, Csáki Csilla, aki Németországból jött haza, elhozta a Stresszfaktor 15 című darabot, amely a középiskola utolsó időszakáról, az egyetemre készülés periódusáról szól. A kérdéseket felvető játszó személyek nem színészek, hanem ők maguk, azok az önkéntesek, akik saját korosztályukat és persze a szüleiket szembesítik a problémáikkal. A premier szeptember 23-án lesz.
– Az Underground teremben. És a Kisteremben mikor mire számíthatunk?
– December 4-én Rares Budileanu színrevitelében láthatunk egy változatot A botcsinálta doktor című Moliere-komédiából. A sokak által ismert történet mArad, de Székely Csaba újraírja, maivá igazítja a maga stílusában, kellő humorral, kellő iróniával, öniróniával. Budileanu a színház román társulatának a színésze, rendezője. Az előadás tervezett címe: Doktor S. Ugyancsak a Kisteremben készül január 11-i dátummal az az előadás, amelyet a fiatal Adi Iclenzan rendez, és magyar nyelvű ősbemutató lesz. A szerző norvég, Jon Fosse, a dráma címe: Szép. Románul olvastuk, most fordítják magyarra. Ibsen, Bergman északi világa elevenedik meg benne, a kommunikáció képtelenségével is szembesít. Közben a szereplők ebben a válságos világban keresik a szépet, idézik meg a tökéletesnek vélt múltat, a távoli jövőt.
– Keresztes Attila pedig a Machbethtel szembesül. Shakespeare-t rendezni mindig, mindenkinek nagy erőpróba.
– Igen, nagytermi stúdiótérben rendezem. Vagy tíz éve kerülgetem ezt a problémát. Valószínűleg mindnyájunkban benne van az a vágy, hogy valami nagyot akarunk alkotni, létrehozni, de mint ebben a nagy drámában is, felmerülhet az, hogy milyen áron, és megbírjuk-e azt, amit felvállaltunk. Lélektanilag rendkívül összetett a darab, van benne sok minden, boszorkányság, tévhit, hit, szerelem, csalódás… Hihetetlen, fantasztikus anyag, véres dráma. Tényleg kihívás. Márciusra terveztük a bemutatót.
– Kemény dió az utána következő másik nagytermi feladat, a Dürrenmatt-darab színrevitele is.
– Májusban kerül színpadra Az öreg hölgy látogatása. Mohácsi János rendezi. Csodálatos, ahogy ők hárman, a Mohácsi testvérek, együtt dolgoznak, és összehangolják a rendezést, dramaturgiát és a díszletet. Külön örülök ennek a kapcsolatnak, amelyet sikerült kialakítanunk velük.
– Ennek a tragikus komédiának is
volt már Marosvásárhelyi színpadi változata, nem kevesen lehetnek, akik emlékeznek rá.
– Nem is volt olyan nagyon régen. De van egy olyan vélemény, hogy egy darabot tízévente lehet elővenni. Az idő teltével változik a valóság, és pontosan az az érdekes egy ilyen előadásban, hogy felmutassa, mi történt azóta. Minden város egyfajta Güllen, és minden várost gülleniek laknak, vagyis lényegében magunk elé is tükröt tarthatunk ezzel a Dürrenmatt-színművel.
– Kilenc bemutató készül ebben az évadban, kistermi előadás az is, amelyről még nem beszéltünk.
– Timur Vermes regényéből született a Nézd, ki van itt! című darab 2011-ben. Izgalmas dramatizálás. Film is készült a könyvből. Theodor Cristian Popescu rendezi. A sztori szerint Hitler 57 évesen felébred egy udvaron Németországban, és rácsodálkozik arra, amit talál, kancellárnővel, migránsokkal, homoszexuálisokkal, egyebekkel, amik a mai világban ellentétesek az ő elveivel, elvárásaival. De az is felmerül a szatírában, hogy vajon lezártuk-e mindazt magunkban, amit a hitlerizmus hirdetett, megtörténhet-e még egyszer mindaz, ami akkor kivetkőztette magából az emberiséget. Komikus helyzetek adódnak, nevetünk is rajtuk, de valahol mélyen ott motoszkál a nézőben a borzalom tudata.
– Személy szerint a művészeti igazgató mit vár, mit remél ettől az évadtól?
– Igényes elmélyülést. A színház megannyi más dologgal együtt sokat változott, ahhoz képest is például, ahogy én szocializálódtam a színházban. Ma már kezdi kinőni magát valamiféle tudománnyá. Miközben egy végtelenül egyszerű gyakorlat. Szakma. Ezt a kétféle dolgot kell összebarátkoztatni. Millió elv, színjátszási mód létezik. Az információ nagyon könnyen eljut hozzánk, azonnal tudjuk, hogy tegnap Berlinben milyen bemutató volt, különféle jelenségeket hamar megkívánnak az emberek. De néha nehéz a dolgunk. Megkérdőjeleződhet az, hogy tudunk-e kommunikálni a saját nézőinkkel. Ők nem foglalkoznak éjjel- nappal színházzal. Ők bejönnek, megnéznek valamit, és az vagy szól hozzájuk, vagy nem. A színházi társulatnak, a miénknek is azt az utat, módot kellene valahogy megtalálnia, hogy mindazt, amit fölszedett a színháztudományból, a legőszintébb, a legegyszerűbb eszközökkel formálja meg a színpadon. Úgy, hogy az utcáról bejövő ember, felkészültségétől, kulturális hátterétől függetlenül érezze, a színpadról közvetlenül őt szólították meg. Jó lenne tudni, hogy az új évaddal is közelebb kerülünk ehhez az elváráshoz.
Akkor hát kívánjunk mindkét félnek mAradandó élményeket, emlékezetes, szép színházi esteket!
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)

2016. szeptember 3.

Százarcú Mezőmadaras
A falut a földgolyón sokfelé ismertté tevő mezőmadarasi meteorit hírnevét aligha lehet túlszárnyalni, helyi kezdeményezés pláne nem vetekedhet a kozmikus vendég 164 évvel ezelőtti érkezésének visszhangjával, az egykori űresemény emléke azonban mára már meglehetősen elhalványult a köztudatban, a mai Mezőmadaras életét jobban befolyásolhatja, élénkítheti, gazdagíthatja egy olyan emberfüggő, földi kezdeményezés, mint a képzőművészeti alkotótábor, amely immár 15. alkalommal gyűjtötte egybe a község hívó szavára szellempezsdítő jelenléttel, értékteremtő igyekezettel válaszoló képzőművészeket. Többségük visszatérő táborlakó, de újabbak is mindegyre jönnek a különböző honi központokból, az anyaországból, a Kárpát-medence távolabbi tájairól, hiszen jó híre van a Czirjék Lajos és lelkes támogatói, munkatársai szervezte művésztelepnek, mind szélesebb körben terjed a híre, hogy ihlető itt a környezet, alkotásra serkent a hely szelleme, megörökítésre érdemesek a hagyományok és kiváló a hangulat. Persze a tevékeny együttlét gyümölcse is egyre több ízzel, zamattal telítődik, a tábori termés folyamatosan gazdagodik. Nem csak a helybeliek örülhetnek neki, más települések művészetkedvelői is belekóstolhatnak. A Mezőmadarasi Képzőművészeti Alkotótábor önállóan, vagy a Maros-Mezőségi Művésztelep más hasonló alkotóközösségeivel együtt Marosvásárhelyen rendszeresen bemutatkozik, és volt kiállításuk Kolozsváron, Segesváron, Szamosújváron, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Szászrégenben, Székelyudvarhelyen is. A következő hónapokban Nagykároly és Szatmárnémeti közönsége ismerkedhet a műgyűjteménnyel, amely érdemes lenne arra, hogy a községben létesítendő állandó kiállítás, falumúzeum is népszerűsítse. Ez növelhetné az érdeklődést Mezőmadaras iránt, még vonzóbbá tehetné a Székely Mezőség e biztatóan fejlődő, sajátosságait nemzedékeken át őrző, jellegzetes faluját. Értékes és változatos a művésztelep kollekciója. Csupán az utóbbi fél évtizedben közel félszáz festő, grafikus, szobrász, fotóművész dolgozott itt. A katalógus is érzékelteti, hogy a látványteremtésben mindenik igyekszik a saját útját járni, a maga szemléletét érvényesíteni, ehhez pedig kellő választékot nyújt a történelmi telítettségű, titkait olykor rejtegető, de a felfedezés izgalmát is felkínáló környezet. Megkapó és lírai hangulatot kelt a táj szépsége. Milyennek látta Berde Mária a Mezőség című lélekpendítő versében? "Domb- óceán fölött a szél sustorog/ Az ében éji ágyból kelő tájra,/ Kicseng a tanyák hajnaltrombitája:/ Harsánykemény, vidor kakastorok" – olvashatjuk a kezdő sorokban. Biztos, hogy a hajnal e varázsos hangulatát is megtapasztalta már egyik-másik táborlakó. Vagy a nyár más napszakai ámították el. Esetleg egy hajdanvolt történés, valamilyen mezőségi legenda, egy kuruc–labanc összecsapás, valamelyik vásárostetői híres sokadalom, netán egy ’48-as hős emléke, vagy a jelenvalóság, napjaink realitásai, emberei indítják el bennük az alkotás szikráját. Kiállításuk és ez az újabb bemutatkozó füzet is meggyőzően tanúsítja: megérdemlik, hogy figyeljünk rájuk.
* Előszó a katalógusból
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)

2016. szeptember 3.

Láthatáron a huszonötödik
Jövőre jubilál a makfalvi Nagy Pál Képzőművészeti Alkotótábor. Augusztus 28-án a helyi művelődési házban nyílt kiállítással a XXIV. táborozás ért véget. Ez a megye legrégebbi nyári művésztelepe, az alkotókat 1979-ben hívták össze először a Maka vára alatti nagyközségbe. Akkor az oda igyekvő Nagy Pálék tragikus balesete szakította félbe a kezdeményezés szépen eltervezett kibontakozását, és az ilyenszerű szervezkedéseket keményen ellenző hatalom is megtette a magáét, a tábor igazán csak a rendszerváltás után válhatott azzá, aminek a tervezői elképzelték, de a művésztelep az eltelt közel negyedszázadban valóban a település és a Makfalvát övező kisrégió egyik legismertebb megvalósításává vált. Főnixsorsú, hiszen úgy alakult, hogy mindegyre elveszítette nagy lendülettel és hivatástudattal tevékenykedő működtetőit, ami miatt léte többször is veszélybe került, de mindig akadtak olyanok, akik az ügy mellé álljanak, és valamivel gazdagítsák azt, amit elődeik elkezdtek. Évről évre gyarapodott a tábor, a nyaranta kapunyitó makfalvi műgyűjtemény pedig folyamatosan bővíti bemutatandó értékeit. A Wesselényi Művelődési Egylet a főszervező, Fülöp Irén nyugalmazott tanárnő, aki az indulástól szíve-lelke volt az ügynek, a fiatalokat is bevonta a szervezésbe, Péterfi Levente alelnök fáradhatatlan a tábori teendőkben. Ők ketten már a 25. összejövetelre gondolnak, kiadványban is szeretnék felmutatni mindazt, amit művészeti vonatkozásban sikerült létrehozniuk.
Az idei alkotó együttlét is eredményes volt. Már előtte rendbe tették a makfalvi kollekció válogatott anyagát felvonultató Pincegalériát. Nyitva a Kusztos Endre-emlékszoba is. A Nagy Pál Alkotótábor pedig munkára serkentő, ihlető környezetet teremtett a meghívásra jelenlétével válaszoló 18 művésznek. A mindenkit saját példájával ösztönző festő, grafikus, a vitalitásával fiatalabb kollégáit is megfertőző Kusztos Endre, a tábor meghatározó személyisége személyesen már nem lehetett jelen, de szelleme, közismert igényessége mindvégig éreztette hatását. A természet, a szülőföld vonzásában, a modern világ, az életmód változásával eltűnőben levő ősi értékek megörökítésének a jegyében dolgoztak a festők, grafikusok, szobrászok, népművészek, akik úgy érzik, ilyen vonatkozásban még sok feladat vár rájuk a továbbiakban. A tárlatnyitón erről társai nevében is szép hitvallást tett Sz. Kovács Géza. Ő Segesvárról tér vissza minden augusztusban Makfalvára. Mások Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Tordán, Kolozsváron, Komáromban, Debrecenben, Székelykeresztúron, a község szűkebb környezetében éltetik magukban a tábori élményeket, és dolgozzák fel később a vázlataikat. A többség törzsvendég, rokoni, baráti, lelki kapcsok kötik őket Makfalvához. Érthető, hogy a kiállított munkákból szétsugárzó érzelmi töltet is megérinti a nézőket. A táj, a Küküllő mente látványvilága, a népélet jellegzetességei, a helyi népművészet, az emberi karakterek általában a primer élmények kivetüléseként jelennek meg a falakon, talapzatokon, de biztos, hogy az itt megfordulók később feldolgozandó, elmélyültebb, áttételesebb alkotásaiban is testet öltenek majd. Talán a népművészet masszívabb jelentkezése is egy olyan sajátosság, amivel a makfalvi tábort felruházhatjuk. Ez is olyan vonás, ami vonzó színekkel, formákkal, ízekkel telíti az idei termést, akárcsak az előzőeket is. A mostani kínálat Bálint Zsigmond, Doszlop Lídia, Joó Dénes, Kádár-Dombi Péter, Kalló László, Károly-Zöld Gyöngyi, Kedei Zoltán, ifj. Kovács Árpád, Kováts Mátyus Erzsébet, Láng Eszter, Molnár Krisztina, Nagy Dalma, Orbán Irén, Réthi Botond, Sándor János, Suba László, Sz. Kovács Géza, Vass Mária munkáiból állt össze tetszetős, derűs mozaikká. (nk)
Népújság (Marosvásárhely)

2016. szeptember 3.

Egyeztetés Zimándújfalu község vezetőségével
Biztosítják a fazekasvarsándi gyermekek ingáztatását
Tanévkezdés előtt gondok jelentkeztek a fazekasvarsándi magyar gyermekeknek a Zimándújfalui Móra Ferenc Általános Iskolába történő utaztatása terén. A kérdés megoldásába Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök is aktívan bekapcsolódott.
– Elnök úr, mi volt az alapvető gond?
– Az elmúlt tanévben megoldást kerestünk a fazekasvarsándi magyar nyelvű elemi végzős diákjainak az anyanyelven történő minél könnyebb és olcsóbb továbbtanulására. Tavaly két fazekasvarsándi gyermek ingázott a zimándújfalui felső tagozatba, idén viszont úgy néz ki, többen lesznek az anyanyelven továbbtanulni óhajtók. Az ők ingáztatására kerestünk megoldást a zimándújfalui önkormányzattal együtt. Vagyis, hogy a Zimándújfalui Polgármesteri Hivatal iskolabuszai az ottani magyar nyelvű iskolába, a fazekasvarsándi gyermekek rendszeres ingáztatását is biztosítsa. Szerencsére, a jelzett önkormányzat vezetőségével megszületett a megegyezés, miszerint tanévkezdéstől rendszeresen igáztatják a fazekasvarsándi gyermekeket oda-vissza.
– Hány gyermeknek az ingáztatásáról van szó?
– Úgy tűnik, 4 biztos, de a számuk akár 6-7 is lehet. Nagyon örvendünk, amiért Fazekasvarsándon is fontosnak tartják a magyar gyermekeknek az anyanyelven történő továbbtanulását, ugyanakkor a zimándújfalui önkormányzatnak is fontos, hogy minél több, köztük magyar diákja is legyen, ezért meghozza a szükséges intézkedéseket.
– Úgy hallottuk, hogy a jelzett iskola bizonyos ingatlanjaiban eléggé elmAradtak a tanévkezdéshez szükséges felújítások. Erről mi a véleménye?
– A Móra Ferenc Általános Iskola, illetve a hozzá tartozó óvoda épületei nagyjából rendben vannak, de a helybeli önkormányzatnak a következő szűk két hétben javítania kell az iskolaudvaron álló épület illemhelyeinek az állapotán. Múlt héten magam is a helyszínen jártam, akkor az iskolaudvaron lévő épület illemhelyei használhatatlan állapotban voltak. Megvan az ígéret, hogy iskolakezdésig az illemhelyeket, a mosdókat és az ajtókat rendbe teszik. Mivel az intézmény fenntartója a polgármesteri hivatal, annak a vezetője, vagyis a polgármester vállalta, hogy tanévkezdésig mindent használható állapotba hoznak.
– Tudtunkkal, az ottani illemhelyekkel és a mosdókkal az a gond, hogy délutánonként a műfüves pályán játszó gyermekek, de felnőttek is használják, méghozzá felelőtlenül…
– Mivel az illemhely a sportpálya mellett van, nem lenne baj, ha délután is használnák, hiszen mindkettőt ebből a célból építették. Éppen ezért mindkettőt civilizált módon, szervezetten kellene használni. Ehhez viszont a szülők felvilágosító munkája is szükséges, amibe nem kívánok beavatkozni… Azt viszont szeretném, ha Fazekasvarsándon, de Zimándújfalun is tudnák: megegyeztünk a helybeli polgármesterrel a gyermekek rendszeres ingáztatásának a biztosításában. Már csak a programot kell pontosítani.
– Köszönjük a tájékoztatót.
– Én köszönöm a lehetőséget.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2016. szeptember 3.

Oprea is doktori cím nélkül mAradt
Átok ül a román belügyminisztereken?
Korrupciós vádak, gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja, párttisztségeiről való lemondás – mindezek mellett a doktori cím megvonása már csak hab Gabriel Oprea tortáján. A Ponta-kormány egykori miniszterelnök-helyettesi rangú belügyminiszterének nemcsak a korrupcióellenes ügyészséggel ( DNA), hanem az egyetemi címekről rendelkező országos tanáccsal is meggyűlt a baja.
Mircea Dumitru oktatási miniszter pénteken aláírta azt a rendeletet, amellyel visszavonta plágium vétsége miatt Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter doktori címét. Az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács korábban megállapította, a volt miniszterelnök-helyettes plagizált doktori dolgozata megírásakor. Oprea a hét elején közölte, hogy megtámadja a bíróságon a cím visszavonásáról szóló miniszteri rendeletet. Számára ez az utolsó védekezési lehetőség.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. szeptember 3.

Csontváry Csíkszeredában – már 35 ezernél tartanak
A Csontváry-kiállítás 35 ezredik látogatóját köszöntötték tegnap délben a Csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban, az emléklapot Gyarmati Zsolt, az intézmény igazgatója nyújtotta át a szerencsésnek, a Székelyudvarhelyi Márton Orsolyának.
A következő időszakban újabb rekordot dönthetnek, a Csontváry Kosztka Tivadar műveiből összeállított tárlat ugyanis szeptember 20-ig tekinthető meg Csíkszeredában.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. szeptember 3.

Hamarosan átadják az új magyar líceumot
Röviddel a használatba vétele, azaz a tanévkezdés után adják át hivatalosan a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum Fermei utca 35. szám alatti épületét.
A Mezőségi Magyar Oktatási Központ építését 2009-ben kezdte el a Téka Alapítvány, amely a 17 éve elkezdett Mezőségi szórványoktatási program oktatástörténeti eredményeként adja át Mezőség egyik legmodernebb iskolai épületét.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. szeptember 3.

A szakminiszter előtt a Vécsey-kastély ügye - Sárközújlak megmentené az épületet
A Szatmár megyei Tanács elnöke Radu Bud prefektus társaságában a héten Bukarestben tartózkodott, ahol több államtitkár mellett Elisabeta Lipa miniszter-asszonnyal is találkozott. A sportért felelős tárca vezetőjével többek között a sárközújlaki Vécsey-kastély ügyében is tárgyalt.
A hatalmas angol kert által körülvett kastélyt 1760 és 1764 között Vécsey István tábornok építtette.
A barokk kastélynak eredetileg két emelete volt, de 1823-ban a felső emelet a tűz martalékává vált, s az újraépítés során az épület egyemeletesre zsugorodott. Parkja 81 hektáron terült el, de évszázados fái közül mára kevés mAradt, az építkezés során sokat kivágtak közülük. A tetőzeten lévő ereszcsatorna rézből készült, sárkányfej végződéssel, amelyet kígyók tartanak a magasba. A hiedelem szerint ez azért történt, hogy ezek a szörnyek a továbbiakban majd távol tartsák a gonosz szellemeket a kastélytól.
Utóbbi, azaz a gonosz szellemek távol tartása sajnos nem sikerült! A kastély a XX. század végéig fiú ágon öröklődött, majd amikor 1898-ban Vécsey Paulina házasságra lép Sztáray Sándorral, a kastély Sztáray birtok lesz. A kommunista invázió elől elmenekülő utolsó tulajdonosok után a kastélyban működött árvaház és ifjúsági, iskolai tábor is. A kommunizmus bukását követően az épület 2000-ben magára mAradt. Üresen állva hirdeti azóta is régi idők dicsőségét, miközben állaga egyre csak romlik.
Sztáray Mihály visszaigénylési kísérlete évekkel korábban sikertelenül zárult, így a kastély tulajdonjoga a helyi önkormányzatra és a megyei tanácsra szállt. Igen ám, de használati jogát továbbra is a megyei ifjúsági-és sportigazgatóság, azaz annak ernyőintézménye, az sportminisztérium birtokolja.
Pataki és Bud ezért találkozott a héten Elisabeta Lipa sportminiszterrel, arra kérve a korábbi ötszörös olimpiai bajnok kajakost, terjesszen elő egy kormányrendeletet, amely az önkormányzatra ruházná a kastély használati jogát is. A szaktárcának ugyanis kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy a sárközi kastélynak visszaadja régi pompáját. Az önkormányzatnak - amint azt Piricsi Artúr polgármester többször is elmondta - szándékában áll rehabilitálni a kisváros ékkövét, csakhogy a jelenlegi tulajdonjogi viszonyok közepette erre nem pályázhat. A restaurálási költségek pedig elérhetik a 4-5 millió eurót is...
„Nem csak Sárközújlak, de Szatmár számára fontos lenne, ha a Vécsey-kastélyt az önkormányzat adminisztrálhatná, hisz nem csak a város, de az egész megye egyik ékköve lehetne", indokolta az ügy fontosságát Pataki Csaba.
Piricsi Artúr, Sárközújlak polgármestere sohasem rejtette véka alá: számtalan elképzelése van a kastély felhasználásával kapcsolatban: konferencia-termektől idős-otthonon keresztül múzeumig sok mindent el tudna képzelni. Csak rendelkezne végre az épületről az önkormányzat. Amíg még nem késő....
szatmar.ro

2016. szeptember 3.

Letölthető Word dokumentum (DOCX)

Most akkor hányan is vagyunk Hargita megyében?

A megyei statisztikai hivatal beszámolójának adatai szerint Hargita megye népessége jelenleg 333 408 fo. Ez a szám a 2011-es népszámlálás adataihoz képest 22 541-gyel több. Csíkszereda lakossága több mint háromezer fovel emelkedett öt esztendo alatt. Hihetetlen? Az, ezért magyarázatot kértünk.
Módszere válogatja, hogy egy adott térségben hányan laknak. Különbözo mutatók, különbözo idoszakokban
A 2011. évi népszámlálás adatai szerint Hargita megyében 310 867, Csíkszeredában pedig 38 966 személyt számoltak össze, tehát ennyi volt 2011. október 20-án az úgynevezett stabil, állandó lakosság.
A megyei statisztikai hivatal 2016 elso félévére vonatkozó, minap közzétett beszámolójának alapján jelenleg ezek a számok jóval magasabbak: megyeszinten 333 408, míg a megyeszékhelyen 42 120 személyt tartanak nyilván. [.]
Az országos statisztikai hivatal 2013. július 5-én keltezett végleges adatai szerint is 310 867-en laknak Hargita megyében, Csíkszeredában pedig 38 966-an.
Hogy megérthessük a jelentos különbség okát, felkerestük a megyei statisztikai hivatal vezetojét. Abo? Maria Elena szerint semmi furcsa nincs az adatokban, csupán arról van szó, hogy az adott idopontokban különbözo mutatót használtak a népesség számának megállapításához.
A 2011-es népszámláláskor az állandó lakosságot (románul populatia stabila) számolták össze, a friss, idei adatok viszont a lakhely szerinti lakosokat követi.
Az állandó lakosság magába foglalja a román állampolgárokat, a külföldieket, akik itt élnek legalább 12 hónapja, továbbá azokat a román állampolgárokat, akik diplomáciai vagy katonai küldetés miatt hagyták el az országot. Nem számolták bele viszont azokat, akik távoztak az országból. E rendszer alapján számolták össze Hargita megye lakosságát 2011-ben: ennek alapján jött ki a 310 867-es lakosságszám, ezen belül Csíkszeredában a 38 966.
2016: lakhely szerinti lakosok
A minap közzétett kimutatás viszont már a lakhely szerinti lakosokat követi: ez azt jelenti, hogy a személyazonossági igazolványban szereplo lakcím szerint összesítenek, így jött ki a 333 408-as megyei népességszám. Ez viszont korántsem jelenti azt, hogy ténylegesen ennyien tartózkodnak a megyében, hiszen szukebb környezetünkben is tapasztalhatjuk, hogy nagyon sokan más megyében, esetleg más országban élnek.
Ugyanakkor a jelentos különbség abból is adódhat, hogy a 2011-es cenzuskor mindenki saját belátása szerint nyilatkozhatott (tudomásunk szerint olyan esetek is voltak, hogy a népszámlálással egyidoben zajlott lakásösszeíráskor egyesek nem valós adatokat diktáltak be), viszont olyanok is akadtak, akik nem fogadták a kérdezobiztosokat (habár ezt nem tehették volna meg), így nem tudták nyilvántartásba venni oket. A mostani eljárás viszont - mint már említettük - a kiállított személyazonossági igazolványok és ideiglenes tartózkodási engedélyek alapján számol. 
[.]táblázat
A városlakók száma, illetve a városi lakosság aránya 2016-ban Hargita megyében (Forrás: megyei statisztikai hivatal)
Mindezen magyarázatok tükrében sem világos, hogy az adatokhoz képest pontosan hány lakosa van Hargita megyének, csupán azt merjük leírni, hogy valahol 310 ezer és 333 ezer közöttire teheto. Romániában 2015-ben éves szinten napi mintegy háromszázzal csökkent a lakosságszám.
Kétszázhatvanhattal csökkent a lakosság
A 2011-es népszámlálás óta az eredeti számhoz minden hónapban hozzáadják a született gyerekek számát és kivonják az elhalálozókét. A prefektusi hivatal honlapján is megtalálható beszámoló szerint 2016 elso félévében a születési aránnyal szemben nott az elhalálozási arány: ennek eredményeként az említett idoszakban 266 személlyel csökkent a megye lakossága.
Csíkszeredában jobbnak tekintheto a helyzet, ugyanis a 3,66 százalékos elhalálozási aránnyal szemben a születési arány 3,99 százalék. [.]
Székelyhon.ro

2016. szeptember 4.

Izsák Balázs levele a Debreceni Székely Nap résztvevőihez
Szeretettel köszöntöm az V. Debreceni Székely Napok minden résztvevőjét, és egyben kifejezem sajnálkozásomat, hogy csak lélekben lehetek veletek. Szeretném levélben kifejezni örömömet, hogy Debrecenben ötödik alkalommal kerülnek megszervezésre a székely napok. A székelység közel másfél évtizede, 2003-tól, tudatosan és szervezetten küzd egy cél valóra váltásáért, amely a megmAradásának, a teljes és tényleges jogegyenlőségnek hosszútávú záloga lesz. Ez a cél: Székelyföld területi autonómiája. Ebben a küzdelemben fontos az anyaország egész társadalmának és a nagyvilágban élő magyar közösségeknek, többször, többféleképpen kifejezett szolidaritása. Amikor az itthon üldözött székely zászlót látjuk a Magyar Országgyűlés épületének homlokzatán vagy más magyarországi közintézményeken, amikor székely napokat szerveznek Székelyföldtől távoli közösségek, amikor Magyarország kormánya kiáll nyíltan a székelyek ügye mellett, akkor mi magunk is kapunk egy megerősítést, egy új lendületet. Egy biztatást, amely erősebb a kételkedők, vagy a csüggedők reménytelenségénél, hiszen a székelyek ügye, a nemzet ügye egyben! Ezért fontos számunkra, hogy Magyarország erős és független állam legyen, a nemzet sorsát érintő döntéseket pedig Budapesten hozzák meg. Ezért fogok nemmel szavazni az október másodikai népszavazáson, és biztatok arra minden magyar állampolgárt, hogy hasonlóan cselekedjen. De itthon, Székelyföldön sem vagyunk érdekeltek abban, hogy ide idegen kultúrájú, távoli népeket telepítsen Brüsszel. Mi megtapasztaltuk a magunk bőrén az erőszakos betelepítés minden következményét. Elegendő feladat számunkra megteremteni a normális együttélés intézményi kereteit a Székelyföldi románsággal. És elegendő teher a székely önkormányzatoknak integrálni azokat a társadalom perifériáján élő közösségeket, amelyek tekintélyes része egy országon belüli folyamatos népvándorlás eredményeként került/kerül a székely városok és falvak gyorsan növekvő nyomornegyedeibe.
Van azonban egy harmadik okom is nemmel szavazni. Az autonómia a kölcsönös bizalom légkörében, a demokrácia és a jogbiztonság körülményei között valósítható meg. A kötelező betelepítési kvóta erőltetésével Brüsszel viszont káoszba taszítja Európát. Ha olyan idők jönnek erre a földrészre, amikor a karhatalmi erők állandó készültségére lesz szükség a terrorfenyegetettség miatt, ha Európa megszűnik az Unióról szóló szerződésnek megfelelően a „szabadságon, a biztonságon, a jog érvényesülésén alapuló térségnek” lenni, amely többek között „a külső határok védelmén” alapul, akkor a demokratikus alapértékek háttérbe szorulnak, s velük együtt a mi törekvéseink is.
A jog érvényesüléséért küzdünk itthon is. A Székely Szabadság Napján, illetve a határkivilágítást követően kirótt bírságok ügye nem zárult le. Mi azonban elszántak vagyunk. Nem fogjuk engedni, hogy megfélemlítsenek a politikai rendőrség szerepében fellépő hatóságok, legyen szó csendőrségről, vagy adóhatóságról. Nem engedjük, hogy alkotmányos jogainkat korlátozzák. világossá fogjuk tenni: Románia tervezett közigazgatási átszervezése, amely Székelyföldet egy román többségű régióba olvasztaná, a székelyek ellenállásába ütközik.
Folytatódik a perünk Luxembourgban is. A világ számára kell láthatóvá tennünk, hogy az Európai Bizottság a polgári kezdeményezés ügyében kettős játszmát folytat. Egyrészt el akarja hitetni az Unió polgáraival, hogy megadatott számukra a lehetőség a közvetlen beleszólásra az Unió ügyeibe, másrészt minden eszközzel – beleértve az olyan önkényes jogértelmezést, amilyet mi csak a kommunista hatalom gyakorlatában tapasztaltunk – akadályozza a közvetlen demokrácia ezen intézményének működését. Láthatóvá kell tennünk a nagyvilág számára, hogy Európa nyelvi és kulturális szigetei – amilyen Székelyföld is – különleges védelem nélkül, egy sajátos és tudatosan felépített kohéziós politika nélkül az asszimiláció áldozataivá válnak, és ezzel Európa kulturális sokszínűsége sérül.
Kedves Barátaink! Tudjuk, hogy tisztában vagytok a küzdelmünk tétjével. Kérünk, legyetek mellettünk a jövőben is. Se nem rövid, se nem könnyű az előttünk álló út. De gondoljatok arra, hogy százszor könnyebb, jobb, emberhez méltóbb egy értelmes, igaz ügyért harcolni, mint tétlenül elszenvedni azt, amit mások sorsunkul szánnak.
Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Marosvásárhely, 2016.08.30.
Erdély.ma

2016. szeptember 4.

Magasra tette a lécet a kilencedik Székelyföldi Lovas Ünnep
Remek hétvégéje volt azoknak, akik a szombatot és vasárnapot a gyergyószentmiklósi lovas pályán töltötték. Látvány, magas színvonalú műsor, minőségi szórakoztatás fogadta a több ezer nézőt – ahogyan mindig, a Gyergyói Lovas napokból Székelyföldi Lovas Ünneppé nőtt rendezvényen.
A főszerepben ezúttal is a lovas sportok voltak, illetve a gazdák lóval közös munkája, és más lovas tevékenységek alkották a kétnapos eseménysor gerincét. Persze a zenének, táncnak is helye volt itt. A programkínálat színessége biztosította azt, hogy egyáltalán nem volt túlzás az a kijelentés, hogy a legkisebbektől az idősekig, jómódban élők és kevésbé tehetősek számára is egyformán vonzó és élményt, kikapcsolódást nyújtó esemény volt a 9. Székelyföldi Lovas Ünnep. És mindez precíz szervezés mellett, a tervezett időbeosztás percre pontos betartásával.
A hatvan programszám mindegyikét nincs módunkban bemutatni, csak kiragadtunk közölük néhányat, de ebből is megállapítható: Bajkó Tibor és Ildikó főszervezők, illetve a Krigel SK csapata ismét kitett magáért. Még a szervezés előkészületi időszakában elmondták, az idei egy főpróba lesz a 2017 szeptemberében esedékes jubileumi, 10. Székelyföldi Lovas Ünnepre készülve. Amikor valami „igazán nagyot” szeretnének megvalósítani. Felmerül a kérdés, ha főpróba ilyen színvonalat hozott, milyen lesz az „igazán nagy” lovasünnep? Már érdemes készülnie a nézőknek is.
A legtöbb izgalmat hozó versenyszám rendszerint a fogathajtók viadala. A „lovassportok királya” címet is kiérdemelhetné. A Páll Ágnesről elnevezett fogathajtó versenyen a szabály egyszerű volt: úgy száguldani végig a pályán, hogy lehető legkevesebb hibát vétsenek, azaz egyik kerék, és egy lóláb se érintse a bójákkal jelzett kapukat.
Ha a fogathajtást a „lovassportok királya” cím illeti meg, akkor a díjugratás a „lovassportok királynője”. Gyergyó térségében is évről évre növekszik a díjugratók száma, a közönség körében pedig változatlanul nagyon népszerű. Jelezte ezt a Páll Ágnes díjugratóversenyen is a taps a jól sikerült ugrások, és a pálya sikeres teljesítése után. A ló és a lovas közös mozgása, szép ívű átlendülések az akadályok fölött a laikus nézők közében is egyöntetű tetszés arattak. A taps nagyon is járt a lovasoknak
A nézőknek az lehetett az érzése, hogy a ló mindjárt meg is szólal, és így fog válaszolni az embernek. Hamza Viktória szabadidomító gyeplő és ostor nélkül, csak pusztán mozdulataival és szavaival érte el azt, hogy a lova azt tegye, amire ő utasította (vagy kérte?). Egy korábbi interjújában mondta: „bármit el lehet érni a lovakkal erőszak nélkül is, habár több időt vesz igénybe, s ezáltal nehezebb ez az út.” Bizonyított:meghallgatják, megértik szavait a lovak.
Korábban már láthatott a gyergyószentmiklósi közönség lovas kaszkadőr mutatványokat, de mégis újdonságnak számított ez a műsorszám. Ugyanis ezúttal már nem távolról érkezett vendégek, hanem a mieink, erdélyi lovasok mutatkoztak be látványos, akrobatikus mutatványokkal. Az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület bemutatójában a kozák tradíción alapuló trükklovaglás hagyományai elevenedtek meg, A tapasztalt lovasoknak nem okozott nehézséget a szokatlan attrakció bemutatása, de elhangzott. Rengeteg gyakorlás van emögött. Figyelmeztettek. Bármennyire is azt hiszi valaki, hogy erre ő is képes, azért otthoni kipróbálásra nem ajánlott mindez.
Akadályfutás, kacsatánc, kecskecipelés és szédülten célba rúgás, többek között ezek voltak a kihívások a „hétpróbás” fogathajtók számára. A legfőbb cél pedig, hogy versenyző és néző is egyaránt jól szórakozzon. Nevetésben nem is volt ebben hiány. A verseny végén győztest is hirdettek, de ezúttal a dobogóról lemAradók sem voltak túl csalódottak.
Nemcsak a sportlovaknak, de a gazdák munkára használt lovainak is komoly szerep jutott a Székelyföldi Lovas ünnepen. A legnagyobb erőre pedig az erdőkitermeléseknél, a rönkhúzatásnál van szükség. Biztosan van olyan, hogy egyik gazda a saját lovait tartja minden szomszédjáénál jobbnak. Hogy ezt igazolni is tudja, itt volt a lehetőség: négy nehéz rönköt kellett a lovak után kötni és elhúzni minél nagyobb távolságra, rövid idő alatt. Nemcsak a lónak volt ez nehéz, hanem a gazdáknak sem lehetett könnyű, hogy az ostort sem használhatták és még szitokszavaktól is tartózkodniuk kellett, a lovaik biztatásánál. Pedig ugye, az erdőn előfordul ilyesmi és a lovak is hozzászoktak.
Nemcsak a lovas kultúrára figyelnek hanem más kultúrának is helye van a Székelyföldi Lovas ünnepen. Ezúttal is a műsor része volt a Step dance és a Hóvirág együttes táncosainak fellépése, zenélt a ditrói fúvószenekar, Máyer Róbert kíséretével énekelt Oláh Vivien, és érdemes volt meghallgatni a Török Adél által előadott dalokat is. Hagyományos módon ezúttal is díjazták a rajz és irodalmi pályázatra műveiket beküldőket is.
Nyolc önkormányzati vezető, polgármesterek és alpolgármesterek álltak rajthoz a lovasünnep legnépszerűbb versenyszámában a polgármesterek csatájában. Előbb segédhajtóként kellett bizonyítsanak, a hajtót segítve a kitűzött táv minél gyorsabb teljesítésében, majd csatacsillag-dobásban, és lasszóvetésben is meg kellett mutatniuk képességeiket. Könnyen teljesítette mindenki a lufiborotválás feladatát, pedig egy igencsak éles, félméteres bicskával kellett ezt tenniük. Aztán autóvezetés közben kellett káposztafejeket „behalászniuk”. A küzdelem szoros volt, de végül a csíkkarcfalvi alpolgármester Szőcs László nyert Bege László Alfalu alpolgármestere és Puskás Elemér, Ditró polgármestere előtt.
Sajnos már csak az emléke van közöttünk a fiatalon elhunyt Sándor Ernőnek, aki a korábbi lovasnapok egyik legfontosabb szervezője volt, és kutyafogathajtóként jeleskedett „hógolyóival”, azaz négy hófehér szamojéd kutyájával. A Székelyföldi Lovas Ünnep kutyafogatversenye mostantól az ő nevét viseli.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

2016. szeptember 4.

Csíkszeredában is járt az immár szentté avatott Teréz Anya
Huszonhat évvel ezelőtt 1990. június 9-én Csíkszeredába és Csíksomlyóra is ellátogatott, az akkor már 80 esztendős Teréz anya, akit vasárnap avatott szentté Ferenc pápa. Róla emlékezett meg Darvas-Kozma József esperes, valamint a csíksomlyói Mária-köszöntőre összesereglett hívek.
Az aromán kisebbséghez tartozó Agnes Gonxha Bojaxhiu, a későbbi Teréz anya 1910. augusztus 27-én született az Oszmán Birodalomhoz tartozó Szkopjéban. 1930-tól 1948-ig földrajzot és hittant tanított Kalkuttában. 1950 októberében Teréz anya megkapta a pápai jóváhagyást a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend megalapítására. A szegényekért és betegekért végzett szolgálatáért 1979-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki. Teréz anya 1997. szeptember 5-én halt meg. II. János Pál pápa 2003-ban avatta boldoggá a római Szent Péter téren mintegy kétszázezer hívő előtt.
Bálint Lajos érsek meghívására Teréz anya 1990. június 8-án reggel érkezett néhány nővér kíséretében repülőgéppel Bukarestbe, ahol Babota Tibor Sepsiszentgyörgyi káplán várta és helikopterrel Sepsiszentgyörgyre szállították, ahol az őrkői roma telepre látogatott ki. Másnap, a délutáni órákban tett látogatást Csíkszeredában és Csíksomlyón.
A Szent Kereszt Plébánia Egyházközségi apostolának szeptember 4-i számában Darvas-Kozma József esperes-plébános felidézi a Csíkszeredai látogatást. „Babota tisztelendő úr telefonon értesítette plébániánkat, hogy 4 óra tájban Teréz anya és a kíséretében levő nővérek Csíkszeredába látogatnak. Rövid idő alatt összetoboroztak néhány száz gyermeket és felnőttet a Deszka-templomba.” A plébánia akkori lapja, a Kisharang így számolt be a nem mindennapi látogatásról: „Senki sem bánta meg, aki várta a nagy vendéget. Törékeny testben láttunk élő szentet, s hallottuk ajkán a Szentlélektől sugallt szavakat. Arra kért, hogy segítsük a rászorulókat, hogy szeressük és imádjuk az Oltáriszentségben köztünk lakó Krisztust. A karonülő kisded, akit megsimogatott, öregkorában is tekintse kegyelemnek a nagy eseményt. Éneklő hívek között vonult a templom előtt várakozó autóhoz. Ott is körülálltuk imádkozva, szent dalokat énekelve, integetve vettünk búcsút Tőle – tőlük. Bárcsak teljesedne kívánságunk, hogy nálunk is letelepedjenek leányai. Azt mondta, ha a püspök akarja, s ha mi is adunk hivatást, akkor úgy lesz. Itt láttunk ma egy törékeny nőben Béke Nobel-díjas rendalapítót és szentet.” (Kisharang, 1990. 8. szám.)
Darvas-Kozma József egy fényképet is közzé tett Teréz anya Csíkszeredai látogatásáról, amelyet Babota Tibortól kapott ajándékba. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a fotón felismerhető Szabó Mária és Miklós Teréz sekrestyés is. Miután Teréz anya meglátogatta a Deszka-templomot Borbély Gábor plébános lelkére kötötte, hogyha idővel új templomot építenek, ezt akkor is őrizzék meg. Így áll ma a Deszka-templom Szécsenyben – mondta el érdeklődésünkre Darvas-Kozma József.
Kalkuttai Teréz anya szentté avatásának előestéjén róla is megemlékezett Urbán Erik ferences templomigazgató a csíksomlyói pápai kisbazilikában bemutatott elsőszombati Mária-köszöntőn. Erik testvértől azt is megtudtuk, hogy a kegytemplomba ellátogató szentet Bartók Albert házfőnök és Márk József atya fogadta, majd Margit, a szakácsnő vezette körbe. Albert atya elmondása nyomán tudjuk, hogy Teréz anya ekkor összeverte a két öklét, mondván, össze kell törni a kommunizmust! – osztotta meg velünk a történetet Erik testvér.
Teréz anyát Ferenc pápa vasárnap délelőtt a vatikáni Szent Péter téren vette fel a szentek sorába, a ceremóniára mintegy százezren érkeztek a világ minden tájáról.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

2016. szeptember 4.

Újjáépítették a csíksomlyói országzászló-emlékművet
Újra régi pompájában áll a hat éve elmozdított országzászló-emlékmű Csíksomlyón. Az alkotás új helyszínéül a Szent István Kollégiummal szembeni területet választották. Kétnyelvű tábla is állni fog rajta, ennek felszerelése még hátravan. Ugyanakkor egyelőre még nem lehet tudni, hogy az emlékművet mikor, milyen ünnephez kapcsolódóan avatják majd fel.
„Az volt a feladatunk, hogy úgy állítsuk vissza, ahogy volt. És ez megtörtént. Az emlékműtalapzat, most olyan állapotban van, mint lebontás előtt, leszámítva az új köntöst” – válaszolta megkeresésünkre Böjte Mihály, a csíksomlyói ferences rendház főnöke. Az 1940-ben állított országzászló-emlékművet ugyanis a csíksomlyói kolostor udvaráról 2010-ben bontották le az akkori területrendezéskor. A területnek liturgikus szerepe van, a körmenetek alkalmával pedig a tömegnek helyre van szüksége, ezért döntöttek a bontás mellett – magyarázta a területrendezés szükségességét a rendházfőnök.
A mostani csíksomlyói ferences közösség számára a visszaállítás egy olyan „örökség” volt, amelynek a megoldása egy váltás után mAradt rájuk. „A buktatók ellenére a közös szándék és kitartó munka eredménye, hogy az emlékművet visszaállíthattuk” – osztotta meg a ferences szerzetes. Az eredeti helyétől eltérően a Szent István Kollégiummal szemben állították fel, a kolostor tulajdonában lévő területen. Ez a hely valamikor kerítésen belül volt, de lebontották, és beljebb költöztették a pünkösdi búcsús zarándokok könnyebb közlekedése érdekében. „Ennek a területnek a tulajdonjogi bizonyítása hosszú folyamat volt, mindamellett, hogy minden szükséges irattal rendelkeztünk. Továbbá az emlékmű helyreállításához több hivatali és adminisztrációs szélmalomharcot kellett megvívnunk, illetve a szükséges anyagi forrásokat is elő kellett teremtenünk” – sorolta a nehézségeket a rendház vezetője. Úgy értékelte, hogy a csíkiak, somlyóiak és az ide zarándoklók számára a talapzatnak erős szimbólum értéke van. „Többen kifejezték szándékukat, hogy szeretnék viszont látni az emlékművet. Mi ennek az óhajnak tettünk eleget”.
Az alkotás terveit Tövissi Zsolt Csíkszeredai tervező készítette, ennek megfelelően történt a kivitelezés. A munkálatokat a Margaréta-Szépségház Kft. végezte. „Velük dolgoztunk a Hármashalom-oltár javításánál is, így már volt tapasztalatunk az együttműködésben, ezért esett rájuk a választásunk” – magyarázta. Hozzátette: nem volt könnyű feladatuk, mert az emlékmű elemei már régebb elkészültek, és nekik egy folyamatba kellett beállniuk. Az új talapzat 3,30 x 3,85 méter területű és 2,33 méter magas. A talapzatból kiemelkedő kúp 75 cm, erre helyezték a Hármashalom részt, amely 62 cm, és az apostoli keresztet, amelynek magassága 126 cm.
Megtudtuk, hogy egy kétnyelvű táblát is kihelyeznek az emlékműre. Eredetileg a következő szöveget tervezték ráírni: „A csíksomlyói kegytemplom előtti parkban állították fel 1940-ben. Az Ezer Székely Leány Találkozó gyülekezési helye volt a felvonulások betiltásáig. 2010-ben lebontotta, 2016-ban újraállította a csíksomlyói ferences rendház". Azonban meglehet, hogy a szövegen módosítaniuk kell, ugyanis kutatásokra alapozva felhívták a ferencesek figyelmét, hogy a tartalma nem teljesen fedi a valóságot. Az emlékmű visszaállítását augusztusban fejezték be. „A felavatás dátumát nem tűztük ki. Az már önmagában öröm és elégtétel, hogy a visszaállítás megtörtént. Az előttünk álló idő mutatja majd meg, hogy milyen ünnep hozza el a felavatás lehetőségét. Mi nem akarunk ehhez egy mesterséges alkalmat kreálni” – fogalmazott Böjte Mihály.
Mikor állították?
A Csíki Néplap korabeli tudósítása szerint 1940. november 17-én leplezték le az országzászlót és az emlékoszlopot Csíksomlyón a kegytemplom előtt, amelyet két hónappal Észak-Erdély visszacsatolása után a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete honvéd műszaki alakulatok segítségével állítottak fel.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

2016. szeptember 4.

Csángó Fesztiválra gyűltek össze Gyimesközéplokon
Negyvenedik alkalommal szervezték meg vasárnap a Csángó Fesztivált Gyimesközéplokon. A rendezvényen több mint 200 fellépő műsorát tekinthették meg a résztvevők, továbbá egyéb programokkal is készültek a szervezők.
Az egynapos fesztivál reggel a Csíkszentimrei Zöld Fák Fúvószenekar ébresztőjével kezdődött, majd a moldvai csángó vendégek fogadása és az archív filmfelvételek megtekintése következett a II. Csángó Fesztiválról (1977) a megállói kultúrházban, továbbá fotókiállítás megtekintésére is lehetőség nyílt a Hagyományőrző Házban. Délben a résztvevők felvonultak az ünnepi szentmisére a gyimesközéploki Mária-Magdolna Plébániatemplomba, ahol moldvai csángó szentes énekeket hallhattak. A szentmisét szekeres felvonulás követte a szabadtéri színpadhoz, amely a gyimesközéploki futballpályánál kapott helyet, itt tartották a rendezvény hivatalos megnyitóját.
A megnyitón elsőként Gergely Károly, Gyimesközéplok polgármestere szólt a résztvevőkhöz. Beszédében felelevenítette a rendezvény múltját, kiemelve, hogy kezdetekkor nem is Csángó Fesztivál volt a neve, a ’70-es, ’80-as években a Megéneklünk Románia égisze alatt futott a rendezvény, és az volt a különlegessége, hogy Hargita megye különböző folklórcsoportjai léptek színpadra. Csángó arculatát, jellegét végül a kilencvenes évek elején kapta a mai Hargita Megyei Kulturális Központ kezdeményezésének köszönhetően.
„Nagy kitartásra és összefogásra volt szükség, de ebbe az akarat mindig nagy szerepet vállalt, és vállal ma is. Örököltük ezt a rendezvényt, ahogy ezt a gazdag népzenei- és néptánchagyományt is, ami a Gyimesek völgyében a mai napig megtalálható. Ma már nyíltan és szabadon léphetünk színpadra, ki ki a maga hagyományos táncával és népdalaival” – tette hozzá Gergely.
A polgármester után Kőrösi Viktor Dávid konzul beszédében a testvériség fontosságát hangsúlyozta. „Testvérek vagyunk a Nagyboldogasszonyban, és testvérek vagyunk a magyar nemzetben függetlenül attól, hogy lent Moldvában vagy kint Erdélyben, a Gyimesekben, Székelyföldön vagy éppen Magyarországon élünk. Ősi magyar hitünk és csángós anyanyelvünk végérvényesen és elválaszthatatlanul összeköt bennünket” – emelte ki Kőrösi. Nagy Bercel, a Budapesti Miniszterelnökség főosztályvezető-helyettese is köszöntötte a jelenlévőket.
A fellépésekkel párhuzamosan meg lehetett tekinteni Ádám Gyula fényképész fotókiállítását a megállói kultúrházban és a régi fotók kiállítását a Hagyományőrző Házban. A turisztikai információs irodában sakkversenyt szerveztek, tizenegy személy nevezett be a megmérettetésre. A győztesek házigazdához méltóan mind gyimesközéplokiak voltak: a harmadik helyen ifj. Tankó István végzett, második lett Gábor Szilárd, az első díjat pedig id. Tankó István vihette haza. A szervezők elmondása szerint a rendezvényre több mint ezer személy látogatott ki.
Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója kiemelte, a kultúra megőrzése a központ és egyben a rendezvény fő célja. „Jó, hogy meg tudtuk tartani a Csángó Fesztiválnak azt az oldalát, amely a helyi kultúrát mutatja be. Ezt az irányt követi az egyesület is. Azért kellenek ilyen jellegű rendezvények, hogy meg tudjuk mutatni az értékeinket, ugyanakkor ez egy találkozó is, a moldvai magyarok így érezhetik leginkább azt, hogy ők is meg vannak szólítva” – emelte ki az igazgató. A rendezvényen felléptek a sötétpataki Hagyományőrzők, a hidegségi Hagyományőrző Tánccsoport, a Budapesti Zurgó zenekar, a külsőrekecsini Hagyományőrzők, a gyimesfelsőloki Kesice, a somoskai Hagyományőrzők, a Csíkszeredai Borsika Néptáncegyüttes, László Erzse, Legedi László, Botezatu Viktoria és Szarka Mária Magyar Örökség-díjasok, Antal Tibor népdalénekes, Földesi Imre és Földesi Erzsébet népdalénekesek, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a gyimesközéploki Ordasok Hagyományőrző Tánccsoport, valamint közreműködött Ségercz Ferenc és barátai.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

2016. szeptember 4.

Ahol nem csak beszélnek a kalákáról, hanem csinálják
Kalákanapokat tartottak az elmúlt héten Máréfalván. A programokkal a falu szépítésére és a közösségi munka hatékonyságára nevelik a máréfalvi civil szervezetek képviselői a helybéli gyermekeket. Közösen takarítottak, oktató jelleggel fűszerkertet alakítottak ki a Dévai Szent Ferenc Alapítvány épületének udvarán, és a helyi óvoda, iskola székely kapuját is felújították.
A hétvégén patakmeder-takarítás, a közterek, az út menti területek megtisztítása, az óvoda kapujának lefestése, valamint fűszerágyások kialakítása szerepelt a Máréfalvi Kalákanapok programjában. Pénteken a dévai Szent Ferenc Alapítvány épületének udvarán kialakított ágyásokba tizenhatféle fűszernövényt telepítettek a helybéli fiatalok és gyermekek a helyi civil szervezetek vezetőivel közösen. Az óvoda kapujának újrafestését a régi kalákások vállalták, akik az elmúlt havi táborban jeleskedtek kézügyességükkel. Szombaton folytatták a patakmeder-takarítást és a közterek rendbetételét. Vasárnap a képes beszámoló után „parasztolimpián” és egyéb szórakoztató programokon is részt vehettek a kalákázók és arra járó érdeklődők.
„Kalákáról beszélünk, amikor egy közösség tagjai kölcsönösségi alapon vagy szívességből munkát végeznek” – jellemezte a tevékenységet Szallós-Kis Judit nyugdíjas tanárnő, a tábor egyik vezetője, hozzáfűzve, hogy Máréfalván a múlt században még elevenen élt e szokás, nagyszüleik, szüleik idejében. Építkezéskor, kútásáskor a mesteremberek mellett a rokonság, szomszédság néhány napnyi munkával segítette az építkezőt, amit a gazda feljegyzett és alkalomadtán lerótta „tartozását”, azaz viszonozta a segítséget.
A kapuállítás is egyszerre több ember összehangolt munkáját igényelte, amiben a meghívottak szívesen segédkeztek. A kaláka szellemiségét, a közös alkotás örömét hivatott feléleszteni évről évre a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület nyári kézművestábora, a Kalákatábor, amit idén tizenhatodik alkalommal rendeztek meg augusztus elején, közel nyolcvan részvevővel. A táborozók megismerkedhettek a kapufaragás, bútorfestés, nemezelés, gyöngyfűzés, ostorfonás fortélyaival, a pihentető pillanatok pedig népdalénekléssel, néptánctanulással és gyógynövény-ismertetővel egybekötött kirándulással teltek. Ennek folytatásaként ebben az évben harmadjára is megszervezték a Kaláka Napok – Falunap másként programjait.
Ottjártunkkor a hatodik osztályos Pap Ágnes barátaival éppen az óvoda székely kapujának felújításán, festésén dolgozott. Elmondta, megtiszteltetésnek érzi, hogy a táborban végzett munkája után ott dolgozhat. A Facebookról értesült az eseményről, és mivel évek óta rajong a bútorfestésért, azonnal jelentkezett. „Nálunk mindenki mindenkivel barát” – szögezte le Ágnes a kaláka közösségépítő erejével kapcsolatos kérdésünkre. Nagyon szeretnek csapatban dolgozni a táborozó gyerekek, ezt mindannyian egybehangzóan elmondták.
Pálfi Enikő szintén hatodikos a máréfalvi iskolában, pénteken délelőtt a patakmeder-takarításból vette ki részét. Nagyon jónak tartja, hogy közösen dolgozhatnak a falu szebbé tételén, a patakmedrek, a temető, a templomkert kitakarításában, illetve a festési munkákban. Elmondta, hogy szülei is szívesen veszik, amikor ilyen programokra jelentkezik, sőt néha ők küldik.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro

2016. szeptember 4.

Az '56-os forradalomra emlékeztek és emlékeztettek Szentgyörgyön
Emlékezni és emlékeztetni akarnak – fogalmazták meg céljukat a Magyar sors, 60 évvel a magyar forradalom és szabadságharc után címmel szervezett kétnapos Sepsiszentgyörgyi szimpózium szervezői.
A Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezetének köszönhetően pénteken és szombaton jeles történészek tartottak előadást az 1956-os forradalomról, annak erdélyi vagy nemzetközi vonatkozásairól. Török József, a szervező Háromszéki szervezet elnöke elmondta, a rendezvény bajtársi találkozó is, hiszen jelen voltak a különböző erdélyi szervezetek tagjai, az Erdélyi Magyar Ifjúsági Szövetség, a Székely Ifjak Társasága, a Gyergyószéki Fekete Kéz, a Nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak, a Szoboszlai-csoport, a meghurcolt ferences szerzetes, Ervin atya.
Tófalvi Zoltán történész, író a megnyitón leszögezte: egyetemes ötvenhatról kell beszélni, nincs külön magyarországi vagy erdélyi felkelés, hiszen 1956 októberében másodpercek alatt reagált az egész magyarság arra, hogy mi történt Magyarországon, Budapesten. A történész 1956 erdélyi mártírjairól beszélve elmondta: Budapesten nyolc erdélyi magyart végeztek ki, Erdélyben 12 kivégzés volt, a börtönökben 34 embert vertek agyon.
Sepsiszentgyörgyön az 1848–49-es forradalom hagyományai öröklődtek tovább, amikor 1956-ban szervezkedni kezdett a mikós diákokból alakult Székely Ifjak Társasága (SZIT), mondta Tófalvi Zoltán. A város nevében Sztakics Éva alpolgármester köszöntötte az emlékezőket, elmondva, történelmet írtak azok, akik szembe mertek állni a totalitárius rendszerrel. Rámutatott, hogy a Volt Politikai Foglyok Szervezetének is köszönhető, hogy Sepsiszentgyörgyön létrejöhetett az 1956-os emlékpark, emlékkiállítás, és október 23-ára megjelenik a Kollektivizálás 50 éve című könyv is.
Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai konzulja leszögezte: a fontos pillanatokban nem méricskélni kell, hanem tenni, és Magyarországon, Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön sokan bátrak voltak tenni. A két nap alatt Horváth Miklós, Benkő Levente, Kozma Csaba, Markó György, Pál-Antal Sándor, Tófalvi Zoltán történész tartott előadást.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

2016. szeptember 4.

Felújított épületben kezdi az évadot a Harag György Társulat
Az eredetileg Nagybányán alapított Harag György Társulat éppen hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban foglalta el először a Szatmárnémeti történelmi színházépületet, így idén a társulat kerek évfordulót ünnepelve költözhet vissza az európai uniós alapokból teljesen felújított és modern színpadtechnikai rendszerrel felszerelt otthonába.
Amint azt Bessenyei Gedő István társulatigazgató az évadindító sajtótájékoztatóján kiemelte, a jubileumi év apropóján szatmári szerző, a városról írt drámájának ősbemutatójával indul a 2016/17-es szatmári színházi évad. „A 124 évvel ezelőtt Voyta Adolf pápai műépítész tervei alapján épített színházépület átadásakor alapkritérium volt, hogy szatmári szerző műve kerüljön először bemutatásra ezen a színpadon. A Színügyi Bizottság felkérésére beérkezett húsz pályamű közül akkor Mátray Lajos háromszereplős Prológja bizonyult a legértékesebbnek. Ezt a gondolatot továbbvíve kértem fel Láng Zsolt Szatmárnémeti születésű, Márai- és József Attila-díjas írót egy, a városunkhoz kötődő, abban játszódó dráma megírására. Ezzel, a Bartók zongorája című ősbemutatóval indul az évadunk október 14-én. Az előadás rendezője Patkó Éva, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója, aki sokunknak tanára is volt az egyetemen" - részletezte az igazgató, aki arról is tájékoztatta a sajtót, hogy az idei évad felnőtt bérletcsomagjában három klasszikus mű szerepel, amely véleménye szerint mindenképp hozzátartozik az általános műveltséghez: W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Rendező: Bocsárdi László m. v.); Zerkovitz Béla - Szilágyi László: Csókos asszony (Rendező: Bessenyei István); C. Goldoni: Velencei terecske (Rendező: Visky Andrej m. v.). Emellett a nézők két, egyenként négy előadást tartalmazó listából választhatnak maguknak egy-egy kedvencet az öt előadást tartalmazó bérletbe. „Az alapkoncepciónk az volt, hogy a kötelező előadások, a tavalyi évadhoz hasonlóan, ezúttal is a klasszikus dráma-, illetve operettirodalom remekei legyenek, minden más előadásunk pedig a választható kategóriákat gazdagítja" - magyarázta az igazgató.
Az említett előadások mellett bérletszünetben játszott, nagyszínpadi produkcióként kerül majd színre Werner Schwab Elnöknők című műve a társulat alkalmazott rendezője, Sorin Militaru munkájaként, valamint Visky András Pornó című monodrámája, romániai ősbemutatóként, a szerző rendezésében. Szintén bérletszünetben kerül műsorra Arisztophanész Lüszisztraté című klasszikus komédiája Bordás Attila rendezésében, aki korábban koreográfusként mutatkozott be a szatmári közönségnek.
Stúdiótérben látható majd a Janne Teller Semmi című, Dániában nagy port kavart ifjúsági regénye alapján készülő egyéni műsor Marosszéki Tamás szereplésével, Márkó Eszter rendezésében. Szintén az Ács Alajos Játékszín biztosít majd helyszínt a Shakespeare összes röviden (S. Ö. R.) című előadásnak, amelyet Barabás Árpád vendégrendező állít színpadra. Nagy Regina rendező A dzsungel könyve című, immár klasszikusnak mondható nagyszínpadi gyerekmusicalt rendezi meg, kamaratermi előadásként pedig egy Grimm-mesét, a Hamupipőkét is színpadra állít, amely a Harag György Társulat - az idei évadtól - önálló szerkezeti egységeként működő Brighella Bábtagozata és a prózai tagozat közös produkciójaként kerül a nézők elé.
A korábbi évadokhoz hasonlóan 2016/17-ben is láthat majd vendégelőadásokat a szatmári közönség. A Nagyváradi Szigligeti Színház a Fényes-emlékév apropóján szilveszterre a Harmath Imre - Fényes Szabolcs szerzőpáros Maya című háromfelvonásos operettjét tűzi műsorra a színház igazgató-főrendezője, Novák Eszter munkájaként. Ezt a produkciót Szatmárra is elhozza a Nagyváradi színház. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház vendégjátékaként látható majd Szatmárnémetiben az 1956-os forradalom 60. évfordulójára készülő Szélfútta levél című előadás. A Mensáros László 1956-os emlékezései alapján készülő dokumentumdráma rendezője Csikos Sándor. A legkisebb színházbérletesek is láthatnak majd vendégelőadást: az ő bérletükben Volt egyszer egy... címmel az Aranyszamár Színház és a veszprémi Kabóca Bábszínház közös produkciója szerepel Székely Andrea, a veszprémi bábszínház vezetője rendezésében.
Bandura Emese, a bábtagozat vezetője az évadkezdő sajtóbeszélgetésen kifejtette, a legkisebbeknek Schneider Jankó vendégrendezővel hoznak létre előadást Michael Ende Történet a tálról és a kanálról című meséje nyomán, illetve babaszínházi produkciót is terveznek. Emellett számos kísérőrendezvénnyel készülnek a bábszínházi évad folyamán, amely mindegyike arra irányul, hogy a műfajra fogékony gyerekeket a színház közelébe csábítsák.
A Harag György Társulat prózai és bábtagozatának műsorán összesen 17 korábban létrehozott produkciója is műsoron mArad.
Ami a személyzeti összetétel illeti, Bessenyei Gedő István elmondása szerint két művész, Sándor Anna és Kányádi Szilárd idén ősztől átszerződött a Csíki Játékszín társulatába, Szatmárra pedig három új tagot szerződtettek: Budizsa Evelyn és Keresztes Ágnes színésznőket, illetve Nagy Csongor Zsolt színészt.
Idén a Harag György Társulat szervezi meg az IFESZT (8. Interetnikai Színházi Fesztivál) elnevezésű vándorfesztivált, amelyre több mint 20, Románia területén működő kisebbségi (magyar, német, zsidó és roma) színház kapott meghívást, illetve a magyar nyelvű alternatív színházi műhelyeket is be kívánják vonni a 2016. november 4-13 között megrendezésre kerülő seregszemle programjába. A szatmári társulat nagyon bízik benne, hogy az idei évadban, május folyamán újra sikerül megszervezni a román tagozattal közös házifesztiválját is, amely az utóbbi három évadban szünetelt.
Bérletek szeptember 5-től válthatók a színház jegypénztárában (Horea u. 6 - telefon: 0261-712106 - [email protected]), hétköznap 10 és 17 óra között, szombaton 10 és 13 óra között. A műsoron mAradt színpadi nézőteres és kistermi előadásokat a társulat a Szakszervezetek Művelődési Házában játssza tovább. Azon hűséges nézőinek megszokott helyét, akik a régi színházteremben és a művelődési házban is folyamatosan rendelkeztek bérlettel, szeptember 30-ig fenntartják a felújított épületben. A társulatigazgató ugyanakkor hangsúlyozta: a régi helyek fenntartása csak a hűséges bérletesekre vonatkozik, ahogy ezt három évvel ezelőtt is megígérték. A színházépületben még bérlettel rendelkező, de az elmúlt három, átmeneti évadban bérletet nem váltó egykori nézőkkel szemben az ezidő alatt csatlakozott új bérleteseknek már előválasztási joguk van.
szatmar.ro

2016. szeptember 4.

Közösségi célokra szánt grófi örökség
A gernyeszegi Teleki-kastélyt papíron 2006-ban, a gyakorlatban pedig 2011-ben kapta vissza a jogos tulajdonos, a Teleki család. Gróf Teleki Kálmán Belgiumból költözött haza, hogy átvegye a kastély ügyintézését és családjával együtt kitalálja, mi is legyen e hatalmas örökség további sorsa.
A Marosvásárhely és Szászrégen között, a Felső-Maros mentén található Gernyeszeg leginkább barokk kastélyáról nevezetes. A hatalmas parkkal és várárokkal körbevett emeletes kastély az évente megszervezett kastélynapokon és a különböző táborok keretében vonzza a látogatókat. De a kastély bármikor látogatható: ha a kapu éppen zárva van, akkor telefonon hívható a gondnok vagy maga a gróf, aki szívesen végigvezeti a vendégeket az épület folyosóin, termeiben, és megmutatja a tágas parkot is.
Teleki Kálmán, a kastély tulajdonosa szerint Erdélyben manapság a grófi titulus mindenekelőtt sok fejfájást jelent, de van szép oldala is, hiszen egy élő gróf kuriózumnak számít. „Sok ember le akarja magát fényképeztetni velem, sokan akarnak velem kezet fogni. Vannak, akik határozottan tisztelnek, és jól érzik magukat, hogy együtt lehetünk” – magyarázza Teleki Kálmán, majd rögtön hozzáteszi, hogy ezenkívül semmiféle előnyt nem hordoz számára a grófság, illetve az, hogy kastélytulajdonos. „Egy részük azt hiszi, hogy ha gróf és kastélytulajdonos vagyok, akkor tele lehetek pénzzel. Sajnos, tévednek, mert pénzem nincs” – magyarázza. Vendéglátóm szerint a kastély egyelőre semmiféle jövedelmet nem termel, csak viszi a pénzt. Amikor a család visszakapta az ősi hagyatékot, ezzel tisztában voltak. Most azon törik a fejüket, miként lehetne hasznossá tenni és a köz javára fordítani az örökséget.
Kastélynapok, alkotótáborok, nyári egyetemek
Az államosított Teleki-kastélyban évtizedekig preventórium működött: olyan gyerekeket utaltak be ide, akiknek családjában tüdőbetegség ütötte fel a fejét, és ez a gyerekekre is veszélyt jelentett. A kastélyban működő egészségügyi intézmény léte némileg hasznára is vált a műemlék épületnek, hiszen legalább őrizték az állagát: más, hasonló erdélyi kastélyoktól eltérően nem hagyták, hogy tönkremenjen. Az 50-es években maga Teleki Kálmán is eltöltött itt néhány hónapot, de mint mondja, 1955-ben, nyolcévesen, nem fogta fel, hogy mit jelenthet apjának és nagyapjának az egykori tulajdona. A restitúcióra további hat évtizedet kellett várni.
Vendéglátóm így emlékszik vissza az öt évvel ezelőtt történtekre: „a visszaigénylés és a visszaszolgáltatás hosszas procedúrája után, életem egyik legszebb pillanata volt, amikor 2011. július 1-én végigjártam egyedül az egész kastélyt, pincétől a padlásig, minden szobáját, termét, folyosóját, zegét-zugát, amit addig még soha életemben nem tehettem meg. Ez óriási élmény volt számomra, igazi meghatározó momentum”. A grófban ekkor tudatosult, hogy óriási felelősség nehezedett a vállára. Tudta, hogy ezzel a hihetetlen feladattal egyedül vagy szűk családjával kell majd megbirkóznia. Teleki úgy véli, hogy a restitúció a köz számára is nagyon fontos momentum volt, bár azt még nem sikerült bevinni a köztudatba, hogy a tágabb közösségnek is érdeke kezdeni valamit a kastéllyal. Ezt a célt szolgálják az ott helyet kapó rendezvények: a minden év júliusában megszervezett Gernyeszegi Teleki Kastélynap, vagy a diákok számára szervezett nyári egyetemek és a képzőművészeti alkotótáborok. Tavaly a zömében építész- és művészettörténész hallgatók felméréseket végeztek, elkészítették a kastély alaprajzát, az épület pontos leírását pincétől a padlásig, bemérték a falak vastagságát, azaz mindenre kiterjedő munka született. Az idén Marosvásárhelyi, Kolozsvári, Bukaresti és jászvásári diákok – építész-, művészettörténész-, közgazdaságtan-hallgatók, szociológia-, tájépítész-szakos egyetemisták – vettek részt a Teleki Kastély Egyesület és az ARCHÉ Egyesület által szervezett nyári táborban, hogy a kastély újrahasznosítására dolgozzanak ki stratégiákat. A diákok a felhasználás lehetőségeit vették számba: beszélgettek a helyi lakosokkal, a község elöljáróival, az önkormányzati képviselőkkel, majd egy tanácskozás keretében bemutatták, hogy milyen eredményre jutottak, illetve milyen ötleteik születtek. Záró momentumként a Marosvásárhelyi vármúzeumban tartott megbeszélésen elhangzott: a gernyeszegi kastélyban kulturális központot lehetne működtetni. Színművészeti-, filmművészeti és képzőművészeti táborok számára lenne ideális hely, ahol amatőr és hivatásos alkotóknak egyaránt lehetőséget nyújtana képzésre és kikapcsolódásra.
Terveik szerint a kastély a 20 éven felüli korcsoportok számára lehetne találkahely. Az elképzelésekbe az is beletartozik, hogy jövedelemforrás gyanánt a kastélyt bekapcsolják az idegenforgalmi útvonalakba is. Az is felmerült, hogy az újrahasznosításba a helyi lakosságot is be kell vonni, hiszen ez rendszeres foglalkoztatást jelentene sok ember számára, amit szervesen kiegészíthetnének önkéntesekből álló csapatokkal.
A kastély visszaszolgáltatása óta évi rendszerességgel a legfontosabb és legnagyobb tömeget vonzó rendezvény a Gernyeszegi Teleki Kastélynap, amikor egésznapos rendezvénysorozattal várják a látogatókat. Egyre nagyobb teret biztosítanak a kisgyerekes családoknak, így a gyerekfoglalkozások és -vetélkedők a legnépszerűbbek. Ilyenkor pezseg a falu is, hiszen ezernél is több vendég érkezik Gernyeszegre. Vendéglátóm szerint sokkal nagyobb lehetőségeket is rejtene a kastélynap, ha a falubeliek felismernék ennek a potenciálját, és szálláshelyet, illetve étkezési lehetőséget is biztosítanának a vendégeknek. Egy-egy ilyen eseményre aktív turizmust is lehetne építeni.
Felújítás és adókötelezettség
A kastélyban egyelőre csak állagmegőrzési munkálatokat végeztek. Teleki Kálmán szerint felújításra még nem gondolhattak, ahhoz ugyanis engedélyek egész sorozatára van szükség. „Mivel a gernyeszegi Teleki-kastély A-kategóriás műemlék, bármilyen engedélyeztetés nagyon pénzigényes, komoly procedúrát igényel. Bármihez csak akkor kezdhetünk, ha létezik egy jóváhagyott, egységes terv” – magyarázza a tulajdonos. A fenntartás költségeit tovább növeli, hogy a műemlék épületekre eddig nem kellett adót fizetni, ez azonban idéntől megváltozott, az adómentesség megszűnt. Teleki szerint ez akkora érvágás lesz a családi kassza számára, amit csak célzott bevételekkel tudnak ellensúlyozni: tervek szerint keresztelőkre, lakodalmakra, illetve más rendezvényekre is kiadják majd a kastélyt, hogy némi bevételre tegyenek szert.
itthon.ma

2016. szeptember 4.

III. Sólyomkővár Napok
2016.09.4 10:00
Szeptember 10-én és 11-én tartják meg a III. Sólyomkővár Napokat, az események a nagytisztáson és a református templomban zajlanak majd.
A program:
Szombat, családi nap a sólyomkővári nagytisztáson, 12 óra – íjászbemutató; 14 – ebéd; 16 – gyerekprogramok;
Vasárnap, 18 óra – konferencia a református templomban – Tőtős Áron: Bocskai István köznemesből fejedelem; Csontos János: Hagyományőrző mozgalom és a Bocskai-szabadságharc; beszámoló a tavaly Sólyomkővárban elvégzett munkálatokról; Villányi Zoltán drónnal készített felvételei Sólyomkővár falairól.
Szeretettel várják az érdeklődőket.
erdon.ro

2016. szeptember 4.

Vincze Loránt: az Európai kihívások mellett kevés figyelem mArad a kisebbségi kérdésre
„Az őshonos nemzeti kisebbségek kérdésköre az Európai Unió egyik nagy megoldatlan témája. Sajnos, már az alapító atyák a szőnyeg alá söpörték mint olyan témát, amely körül nem sikerült konszenzust teremteni" – fogalmazott pénteken Érsekújváron Vincze Loránt.
Vincze elmondta, Nyugat-Európában ennek ellenére a legtöbb helyen sikerült a kisebbségi közösségeknek kedvező megoldásokat találni. Ebben az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának fontos szerepe volt.
A FUEN elnöke Gulyás Gergellyel, a Magyar Országgyűlés alelnökével és Csáky Pállal, a Magyar Közösség Pártjának Európai Parlamenti képviselőjével közös beszélgető esten vett részt. Az őshonos kisebbségek és az európai migránsválság összefüggéseiről szervezett találkozó házigazdája Nagy Dávid, az MKP helyi önkormányzati képviselője volt.
Megrekedt a többség-kisebbség párbeszéd
Vincze Loránt véleménye szerint a kelet-európai bővítéssel újabb megoldatlan problémahalmaz adódott a meglévőkhöz, sok államban a többség-kisebbség párbeszéd megrekedt, és az őshonos nemzetiségek többnyire sikertelenül kérik az európai intézményektől jogaik védelmét, a kisebbségi kulturális értékek megbecsülését.
„Ma nem könnyű feladat felhívni a figyelmet a kisebbségi közösségek nehézségeire. Az Európai Unió egyik legnagyobb kihívása a migránsválság és egyre késik a megfelelő európai válasz. Brüsszelben ma úgy látszik, mintha ez a kérdés már nem létezne, a brexit uralja a napirendet, holott Görögországból és Olaszországból naponta érkeznek hírek újabb menekültek partraszállásáról, akik már útnak is indultak a balkáni útvonalon. A hezitáló tagállami vezetőket közvéleményük is sürgeti, hogy minél hamarabb találjanak egy világos megoldást, amelynek középpontjában az európai polgárok biztonsága áll. Ez ma mindennél fontosabb” – összegzett Érsekújváron Vincze.
maszol.ro

2016. szeptember 4.

Márton Áron és Esterházy János: a magyar hit és lélek apostolai
Szeptember 3-án a Pozsonyi Magyar Intézet Korona Társalgójában a Márton Áron Emlékév kapcsán tartottak előadást. A pozsonyi magyar katolikus közösség által szervezett találkozón Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Majd elmondta: az a céljuk ezzel az előadással, hogy megismertessék az emberóriást, Márton Áront.
Molnár Imre hangsúlyozta, ahhoz, hogy mások is megismerjék nagyjainkat: Esterházy Jánost és Márton Áront, nekünk, magyaroknak is tennünk kell. A magyar hit és lélek apostolai ők. Népszerűsíteni őket a mi feladatunk. Molnár Imre bevezetője után köszöntötte az előadókat: Okos Mártont és Bagosi Hajnalt. Okos Márton volt a Márton Áron Emlékév ötletgazdája. Virt Lászlót, Márton Áron egyik legjobb ismerőjét, és Nagy Zoltánt, A Hegy – Mozaikképek Márton Áron életéből című film készítőjét ugyancsak köszöntötte az igazgató. A rendezvényen részt vett a lengyel Arkadyus Adamczik, Esterházy János életének és munkásságának lengyelországi kutatója is.
Okos Márton bevezetőjében elmondta: Trianon után két üstökös tűnt fel az égen, a Felvidéken Esterházy János, Erdélyben pedig Márton Áron. A cél, hogy a magyarsághoz is közel hozzák Márton Áront, erre pedig jó alkalom a Szent Márton év. Az idei év Szent Márton emlékéve is. A Szombathelyen született szent és a későbbi erdélyi püspök élete között találni párhuzamot – mondta el Okos Márton. Mind a ketten voltak császári katonák, majd mind a ketten Krisztus katonájává váltak, és életük végéig szolgálták az urat. Párhuzam van Márton Áron és Esterházy János életútja között is, mind a ketten felemelték szavukat a zsidók üldözése miatt a második világháború idején. Mind a ketten háborúellenesek voltak.
Okos Márton bevezetője után Bagosi Hajnal felolvasta Márton Áron egyik levelét, melyben az emberek megmentéséről írt.
Virt László szociológus, hittanár Helyben mAradó hűség Esterházy János és Márton Áron párhuzamos tanúságtétele címmel tartott előadást. Virt kiemelte: Márton Áron már fiatalon megfogalmazta társadalmi felelősségét, melyben a hithez és a nemzethez való hűséget hangsúlyozta. 1920 után Esterházy és Márton is kisebbségbe kerültek, de egyikük sem panaszkodott, hanem mind a ketten tették a dolgukat.
A bécsi döntések után, amikor a Felvidék és Erdély is visszakerült az anyaországhoz, hasonlóan cselekedtek: mindketten a helyükön mAradtak, holott választhatták volna a könnyebbik utat és Magyarországra költözhettek volna. Társadalmi vállalásukat a kisebbségi sorsból merítették. Gondolkodásmódjukban is volt hasonlóság – hívta fel a figyelmet Virt László – annak ellenére is, hogy sosem találkoztak, nem ismerték egymást.
Azt vallották: a határokon túl rekedt magyarság csak önmagára számíthat, Esterházy ezt egy előadáson, Márton Áron pedig egy cikkében fogalmazta meg. Márton Áron szerint: „Minden nép annyit ér, amennyi értéket saját magából ki tud termelni.” Ezt vallotta Esterházy is, aki egy előadásában a munkán alapuló boldogulásról szólt. E szerint: az osztályellentéteknek meg kell szűnniük, és a családoknak munkából kell megélniük, ez kell, hogy a boldogulásukat jelentse – vallotta mindezt nemesként.
„Az erkölcsi csúcsteljesítmények kisebbségi helyzetben a hatalmi köröktől távol születnek” – vallotta Márton Áron, ennek a mottónak a jegyében vállalta a második bécsi döntés után a sorsközösséget a Dél-Erdélyben mAradt magyarsággal. Márton Áron úgy érezte, rá a kisebbségi magyaroknak, akiket nem csatoltak vissza Magyarországhoz, nagyobb szüksége van. Miután megszűnt a magyar nyelvű sajtó, körlevelekben szólt a hívekhez és tartotta bennük a lelket. Ennek köszönhető az erdélyi magyarok háborúellenessége is. A fenti idézet szellemében mAradt a zoboralji magyarság képviselője Esterházy János, aki az első bécsi döntés után Szlovákiában mAradt, holott Kassa képviselőjeként, miután Kassa is visszakerült az anyaországhoz, a magyar országgyűlés tagjává válhatott volna. E helyett a 66 ezer fős magyarságot képviselte a szlovák törvényhozásban.
Esterházy János volt az egyetlen képviselő, aki a szlovák parlamentben a zsidótörvény ellen szavazott 1942. május 15-én, ennek ellenére ő volt az egyetlen szlovákiai politikus, akit halálra ítéltek. Esterházy János azt vallotta, hogy a zsidók deportálása és üldözése embertelen cselekedet. A zsidótörvény elfogadásával a németek bábállamává váló Szlovákia szabad utat engedett a zsidók megsemmisítésének. Két évvel később, mikor Magyarországot elfoglalták a németek és megkezdték a zsidók deportálását, Márton Áron levélben szólította fel a hatóságokat, hogy ne engedélyezzék ezt az embertelen cselekedetet, és akadályozzák azt meg.
Az előadás után Nagy Zoltán Székelyudvarhelyi hittanár A Hegy – Mozaikképek Márton Áron életéből című filmjét tekintették meg az érdeklődők. Előtte Nagy Zoltán elmondta, összesen öt és fél órás a film, amely Erdély püspökének történetét mutatja be. A filmben vannak eredeti hangfelvételek és fotók, valamint egy eredeti mozgófilm is, amelyen Márton Áron látható. A gyűjtés során negyvenheten nyilatkoztak Márton Áronról és több mint 3000 képet sikerült összegyűjteni.
A filmben elhangzott: Márton Áron, Erdély vértanú püspöke méltán válhatna boldoggá, majd szentté. Márton Áron öt és fél évet volt börtönben, valamint több mint tíz évig házi őrizetben tartották, mivel kiállt az egyház autonómiája mellett. Boldoggá avatási eljárása elindult. Tisztelői bíznak abban, hogy hamarosan érdemi előrelépés is történik ez ügyben.
A film megtekintése után Molnár Imre elmondta: az lenne a szerencsés, ha hasonló film készülhetne Esterházy János munkásságról is.
Neszméri Tünde
Felvidék.ma

2016. szeptember 5.

Az oktatás csődje
Egy héttel a becsengetés előtt már látszik, idén sem gond- és nehézségmentes az új tanév kezdte. Továbbra is megoldatlan a tankönyvek ügye, hiába telt el bő öt év a reformot szentesítő tanügyi törvény megjelenése óta, az új tantervekhez még mindig nem készültek el a friss könyvek, a harmadikos, negyedikes kisdiákok számára már szinte megszokottá vált, hogy jó esetben egy-két tankönyv árválkodik padjukon, és a remény, hogy év közben kiegészülhet a készlet. Számos iskola, óvoda kénytelen megnyitni kapuit egészségügyi engedély hiányában is, van, ahol ivóvíz nincs, vagy nem megfelelő minőségű, máshol az illemhelyek állapota kifogásolható. Főleg falvakon fordul elő – és nem is csak elvétve –, hogy háborút idéző körülmények között kellene megszeretniük a tudást, tanulást az apróságoknak.
A rendszerváltást követő negyedszázadban reform reformot, miniszter minisztert követett a romániai oktatásban, így jutottunk oda, hogy mára színvonala, minősége a béka hátsó fele alatti. Túlzsúfolt, cseppet sem hatékony tantervek, kevés eredményt hozó iskolában eltöltött heti harminc-negyven óra, az életben alig használható megszerzett tudás – ezzel szembesülnek gyermekeink. Nem csoda hát, ha a képességvizsgák, érettségik eredményei olyanok, amilyenek. És az sem, hogy menet közben lemorzsolódnak, akiknek otthoni körülményei, anyagi lehetőségei nem teremtenek esélyt, nem mutatják értelmét a folytatásnak. Döbbenetes adat, hogy idén ősszel Háromszéken majd 250 diákkal kevesebb kezdi a kilencedik osztályt, mint ahány befejezte a nyolcadikot. Évente hatosztálynyi gyermek vesztődik el a semmibe már 14–15 évesen, még a kötelező tíz osztályt sem járják ki, a fiatalok 15–20 százaléka idő előtt feladja vagy feladni kényszerül az értelmes jövőépítés esélyét. Nyolc esztendő alatt a rendszer arról győzte meg őket, szüleiket, hogy fölösleges az iskolapadot koptatniuk. Nem meglepő, de ugyanilyen döbbenetes szembesülni azzal is, hogy Európa tudástérképén Románia igen haloványan szerepel, régióiban 11–17 százalék között mozog a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, míg Nyugat-Európa legjobbjaiban (az északi államokban, Nagy-Britanniában, Franciaországban) ez az arány meghaladja az 50 százalékot is. Ott, ahol sikerült jól működő oktatási rendszert kiépíteni, értéke van a tudásnak, és ez a fejlődésben, a gazdasági adatokban is visszaköszön, jólétet generál. Több elnök, miniszterelnök ígérte már, hogy prioritásként kezeli az oktatást, de akarat, pénz és tudás hiányában a helyzet csak rosszabbodott. Legutóbb Klaus Iohannis ígérte, hogy 2017-re elkészül egy reformtervezet, de ismerve a romániai viszonyokat, félő, hogy már bemutatásakor elavult lesz. És az is, hogy nemcsak az egy hét múlva újabb iskolai évet kezdő gyermekek, de a most megszületők is a román oktatási rendszer csődjének lesznek az áldozatai.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. szeptember 5.

A betegek jobb ellátása a cél (Háromszéki orvosnapok)
Nem csak a részt vevő orvosok szakmai érdeklődését szolgálták az előadások, az a lényeg, hogy az itt szerzett információk felhasználásával jobb legyen a betegek ellátása, ők is részesüljenek egy ilyen rendezvény hozadékából – hangsúlyozta lapunk érdeklődésére dr. Deme Judit, a Háromszéki orvosi kamara által hétvégén szervezett IX. Háromszéki Orvosnapok szervezőbizottságának elnöke.
Saját szűkebb szakmájuk országos és nemzetközi rendezvényeire eljárnak az orvosok, de nagyon kevés az olyan szakmai találkozó, amely interdiszciplináris jellegű – közölte a főszervező. A Háromszéki Orvosnapok rendezési elvének alapja, hogy adjanak lehetőséget a témák sokoldalú megközelítésére. Deme doktornő kiemelte a beteggel való jó kommunikáció fontosságát, amire sem az egyetemen, sem az asszisztensképzőben nem tanítják a hallgatókat, az erről szóló előadást hiánypótlónak nevezte, miként a Háromszéki mentőállomás vezető orvosának értekezését is arról, hogyan kell kommunikálni a beteggel és egy másik intézménnyel, ha az orvos a páciensét tovább akarja küldeni, mit kell tenni azért, hogy a betegnek a leggyorsabban a legjobb, legmegfelelőbb szolgáltatást lehessen nyújtani.
A továbbképzőnek szánt előadások tömbjében a témákat a szervezők javasolták, az volt a szempont, hogy minél több szakterületet érintsenek. Ezek nem esetbemutatók, nem személyes tapasztalaton alapuló tájékoztatók, hanem összefoglaló jellegűek egy adott témakörben. A szakmai jellegen túl a rendezvény célja, hogy az orvosok találkozzanak, elmélyítsék a régi barátságokat, új ismeretségeket kössenek, ne csak a pecséten olvasható nevekről ismerjék kollégáikat – hangsúlyozta Deme Judit.A Háromszéki Orvosnapok a Dr. Bíró András-díj átadásával zárultak, amelyet évente egy önálló munkáért, kutatásért ítélnek oda. Idén dr. Lőrincz Zsuzsanna, a Sepsiszentgyörgyi dr. Fogolyán Kristóf megyei Sürgősségi Kórház gyermeksebésze részesült az elismerésben.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 721-747




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

  
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998