A könyvhétre megjelenő erdélyi könyvek között van az Azrael árnyékában /Mentor/ című Dsida Jenő kötet Kovács András Ferenc válogatásában. Új kiadásban jelent meg Szabó T. Attila először 1970-ben kiadott, Haja, haja, virágom című virágének-gyűjteménye, bővítve, CD-melléklettel, Gy. Szabó Béla illusztrációival (Kriterion). Páll Lajos A csodák házában (Pallas-Akadémia) című gyűjteményében a költő-festő nagy témái jelennek meg újra. Iancu Laura Karmaiból kihullajt című második kötete (Magyar Napló) ott folytatja, ahol az első abbahagyta, a csángó mélyvilágból kiszakadó költőnő vallomásaival. Három kisregényével van jelen Bánffy Miklós (Balassi Kiadó). Az eddig csak a Helikon folyóiratban folytatásokban megjelent öregkori krimi, a Milolu (1948-49) mellett olvasható a Reggeltől estig (1927) és a Bűvös éjszaka (1946). Hiányzol-e magadnak címmel jelent meg Lászlóffy Csaba két önvallomásos kisregénye (Napkút). A Nyírő-sorozat az emigrációban megjelent A zöld csillag című regénnyel folytatódik (Pallas-Akadémia). A fáradhatatlan Pomogáts Béla az erdélyi irodalommal foglalkozó, A szellem stratégiája című tanulmányaival is jelen van (Mentor). Láng Zsolt A kripta című drámakötete (Koinónia) válasz ad arra, hogy van-e új erdélyi magyar dráma. Demény Péter válogatásában jelent meg a Bálint Tibor emlékezete című kötet. A Nap Kiadó In memoriam című népszerű sorozatában jelent meg a tavaly elhunyt Sütő Andrásról egy gyűjtemény Görömbei András válogatásában, ugyanitt Dávid Gyula válogatásában a sorozat 60. köteteként adták ki a Reményik Sándor emlékezete című antológiát. Sas Péter válogatta és rendezte sajtó alá Kelemen Lajos Művelődéstörténeti tanulmányok című kötetét (Kriterion), végre ismét hozzáférhetővé válnak izgalmas írásai. Napvilágot látott Vámszer Géza Csík vármegye településtörténete című, évtizedek óta kiadásra váró munkája (Pallas Akadémia). A monográfiát Szőcs János egészítette ki újabb adatokkal. A Mentor Erdély emlékezte című sorozatának új darabja Pál-Antal Sándor Marosszék a XVIII. század elején című monográfiája. Az idő vaskalapja címmel jelent meg Kántor Lajos és Sükösd Mihály negyedszázadot átívelő levelezése (Kalligram). Megjelent Széles Klára régóta készülő Lászlóffy Aladár-monográfiája Mit látsz egy íróasztalon? címmel (Napkút). /Bogdán László: Könyvheti újdonságok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 16./
2007. június 22.
Elhunyt K. Jakab Antal kolozsvári irodalomtörténész /Marosvásárhely, 1942. júl. 26. – Kolozsvár, 2006. jún. 20./, a Helikon folyóirat irodalmi szerkesztője, tudatta a Magyar Írószövetség. A romániai magyar kritikus és esszéíró 1942-ben Marosvásárhelyen született, pályafutása során az Utunk, a Korunk és a Helikon munkatársa volt. A magyar nyelv és irodalom szakon végzett irodalomtörténész nevéhez fűződik más munkák mellett A névmás éjszakája esszékötet, az Irodalmi Nobel-díj 1901–1990 antológia, egy Dsida Jenő válogatáskötet, valamint több irodalmi szöveggyűjtemény. /Elhunyt K. Jakab Antal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 22./
2007. július 14.
A Háromszék napilap átvette a kolozsvári Helikon folyóirat június 25-én megjelent /482./ számából Szőcs István írását. A szerző sértőnek tartotta, hogy Stefano Bottoni történész azt írta valahol: Marosvásárhelyen már két nap múlva úgy érzi az ember, hogy elfogyott körülötte a levegő. Szőcs leszögezte, maga a város még mindig tartja magát, meg tudta őrizni színházát, szimfonikus zenekarát, könyvtárait és önmagát; annak ellenére is, hogy az elmúlt harminc-egynéhány évben iszonyatos exodust kellett átvészelnie. Bottoni pár éve kirobbantotta a Sütő András–Szabó Gyula–Földes László-vitát. Szőcs feltételezi, hogy Bottoni a Látó folyóirat táján szerezte információit, ahol a főszerkesztő, Gálfalvi György kerti fecskendő gyanánt szórja mindenkiről az ismereteket, ahelyett, hogy írna. Bátor, jó riporter, elfogult, de ennek ellenére szórakoztató kritikus. Valószínűleg a Sütő András lejáratására indult vitában nincs része. Annak régóta híre terjengett, hogy Marosvásárhelyt Láng Zsolt, Kovács András Ferenc és mások bálványrombolásra készülődtek Sütő ellen. Szőcs szerint felül kellett volna múlniuk Sütő Andrást drámaírásban és publicisztikában, de ez nem következett be, legalább nyílt vitát kellett volna rendezni. Az A Hét nevű csak interneten megjelenő lap nagy leleplezések által véli igazolhatónak létét. Dsida Jenő születésének századik évfordulóján ezt tették. A megemlékezés műfaji behatárolása komoly feladat – persziflázs-gyűjtemény vagy rágalomária-est. A résztvevők kiszúrtak egy-egy Dsida-verset és – ,,interpretálták”, feltehetően hanghordozás és arcjáték által. Az a7 szerint Balázs Imre József elérte, hogy Dsida Nagycsütörtököt című versét harsány nevetéssel fogadta a közönség. Láng Zsolt kijelentette, nem szereti Dsidát, a verseket sem szereti, és nem bírja, ha ilyeneket írnak, hogy édes-bús. Az a7 lapban és máshol többen feltették a kérdést: hogy lehet, hogy Dsida Jenő, a vézna, szánalmas, vallásos, szipogó költőcske olyan vad, ,,szélsőséges” hangú költeményt írt, mint a Psalmus Hungaricus? A csudálkozóknak tudniuk kell, hogy a Psalmus ún. ószövetségi műfaj. Mózes, Illés, Ézsaiás, Jeremiás és a Zsoltárok könyveit végsőkig hevített izzású szenvedélyek, magyarázta Szőcs István. Egy irodalmárnak illik ismernie legalább nagyjából a hajdani próféták szövegeinek tartalmát és stiláris jellegzetességeit, mert azok az egyetemes irodalom értékes darabjai. Selyem Zsuzsa Dsidáról szóló sorait nem is meri magyarázni, írta Szőcs. Selyem Zsuzsa szerint: ,,Ez itt az irodalmi abszurd, a fiatalon elhalt életművet még mindig fogyasztja a halni nem tudó és nem akaró közönség. Szellemi nekrofília. ” /Szőcs István: Édes-bús internyet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./
2007. július 25.
Amikor olyan barátot temetünk, akit mintegy másfél emberöltönyi idő óta ismerünk, olyankor, akárha sajátmagunkat is temetnénk, írta Szilágyi István, a Helikon főszerkesztője K. Jakab Antal, Helikon-beli szerkesztőtársa halálakor. Szatmárról jött Kolozsvárra, mindenkor eminens bölcsészhallgatónak, hogy aztán 1964-től, huszonkét éves korától, ígéretes literátorként „mívelje” az akkor épp Utunknak nevezett soros irodalmi folyóiratot. Kolozsváron akkor már 150, éve, a Döbrentei Gábor által 1814-ben alapított Erdélyi Múzeum fennállása óta létezett valamiféle irodalmi fórum. Jött hát K. Jakab Antal szolgálatos mindentudónak, az igazmondás, a valós művészi érték örök számon kérőjének. A vitriolos publicisztika helyett – mely fő erőssége lehetett volna – maradt hát annak idején a Levélváltás rovat, úgyis mint esztétikai gyorssegély... Végül aztán maradandónak sikeredett Jakab-féle vállalkozás lett a hét évszázad magyar irodalmának, általa szerkesztett négykötetes monumentális antológiája, valamint a száz esztendő Nobel-díjasainak emléket állító könyv, mely egyszerre lexikon és szöveggyűjtemény. Mindezen vállalásai ellenére sohasem lett valamiféle szobatudás: jó humorú, évődőn pajtás maradt. /Szilágyi István: Búcsú K. Jakab Antaltól. = Helikon (Kolozsvár), júl. 25., 14. sz. /
2007. szeptember 26.
Szilágyi István író, a kolozsvári Helikon című irodalmi folyóirat főszerkesztője nem folytatott politikai rendőrségi tevékenységet, illetve nem működött együtt a volt Szekuritátéval. Hasonló a helyzet Nicolae Manolescu, Varujan Vosganian, Gabriel Chifu és Mircea Mihaies esetében is – áll az írószövetség közleményében. Az írók egyesülete maga kérte tagjai múltjának ellenőrzését. /Tiszta múltú írók. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 26./
2007. november 2.
Idén lenne 80 éves Varró János /Marosvécs, 1927. nov. 21. – Kecskemét, 2004. márc. 22./ erdélyi származású magyar író, irodalomtörténész, műfordító, kritikus, 1956-os elítélt, főiskolai tanár. A kolozsvári Bolyai Egyetemen tanult és tanított. Tanulmányaiban a romániai magyar irodalom keletkezését, különösképpen a marosvécsi Helikon indulását vizsgálta. Kós-, Ady-, Benedek Elek- és Petőfi-kutató volt. Önálló művei: Kós Károly, a szépíró című kismonográfiája 1973-ban jelent meg, Ki csatát nyer, koronát nyer! című regényét 1976-ban adták ki. Műfordítás-kötetei hiányt pótoltak. Legjelentősebb a román krónikaírók munkái közül válogató műfordítás-kötete és a szépprózai műfordítások (novellák, regények). 1988-tól haláláig a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán tanított gyermekirodalmat. Kollégái, tanítványai, barátai, tisztelői, ismerősei november 4-én sírjánál, a marosvécsi temetőben róják le kegyeletüket. / Varró Jánosra emlékezünk. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./
2008. január 8.
Száz éve született Wass Albert (1908. január 8. – 1998. február 17.) Erdélyi korszaka sikertörténet, irodalmi díjakban és nemzeti irodalmi elismerésekben részesült. A Nyugat, a Helikon, az Erdélyi Szépmíves Céh és a Kisfaludy Társaság ígéretes magyar íróként tartották számon. A háború mindent kettétört. Jött a menekülés, a szülőföld elvesztése. Élete hátralevő részét emigrációban töltötte. Nevét feketelistára teszi a kommunista hatalom. A magyar olvasók nem tudják, hogy 1945–1950 között Németországban megjelent műveit öt (!) nyelvre fordítják. Termékeny író, aki 90 éves koráig ír, ötven könyvet ad ki magyarul és angolul. Szellemi örökségét mesterségesen szított ellentmondások kontextusában kiforgatják. Soha nem vallott nézeteket sütnek rá. Kérlelhetetlen gyűlölői a háborús bűnösség hamis vádja alól nem akarják feloldozni. Mindezek ellenére, Wass Albert az egyik legnépszerűbb 20. századi magyar író. Műveit olvassák, gondolatait idézik, írásait színpadra viszik és filmesítik. Tiszteletére egyre több városban szobrot emelnek. Küldetését egy életrajzi írásában így foglalja össze: „Írónak rendelt az Úr, mégpedig abból a fajtából, akinek nem szórakoztatás a feladata, nem is a világ szépségeinek dicsérete, hanem mindössze nemzetének szolgálata. Ezt tettem, ezt végeztem, jól-rosszul, legjobb tudásom szerint. ” „Életem egyetlen feladatának nemzetem megmentését ismertem föl. Ezt pedig úgy láttam megvalósíthatónak, ha egybefogom a szétszórtságban még megmaradt erőket egyetlen cél szolgálatára: megismertetni a világgal a magyar nemzetben rejlő értékeket, lehámozni nemzetemről azt, amit az ellenséges propaganda az utolsó évszázad során rákent. Ennek az egyetlen célnak a szolgálatára állítottam be egész életemet. ” /Lukácsi Éva: Száz éve született Wass Albert (1908. január 8. – 1998. február 17.) = Szabadság (Kolozsvár), jan. 8./
2008. január 26.
Balázs Ferenc (1901-1937) unitárius lelkész a marosvécsi Helikon írói közösség tagja volt, Kolozsváron született, ott érettségizett, az egyetemen zenét, bölcsészetet és unitárius teológiát végzett. Oxfordban ösztöndíjasként tanult, majd Amerikába ment, onnan hozott feleséget. Hazafelé a világ legkülönbözőbb egzotikus tájaira is eljutott, Indiában Gandhinál töltött több napot, de járt Japánban, Szingapúrban, Burmában, Irakban. Bejárom a kerek világot – ezt a címet adta úti élményeit megörökítő művének. Hazatérve Torda mellett, Mészkőn volt lelkész. Templomot épített, orgonát vásárolt, iskolát és lelkészi lakást bővített, népfőiskolát szervezett, életre hívta az Aranyosszéki Vidékfejlesztő Szövetkezetet. Faluélményeit a Rög alatt című művében mondta el. Tüdőbaja fiatalon végzett vele. A fiatal, alig húszéves teológushallgató megírta a Trianon utáni erdélyi magyar irodalom első művét, a Mesék címűt. Kézirata 1921-ben keletkezett: „Írta és kézzel másolta, fűzte és kötötte Balázs Ferenc” – áll a 108 oldalas, 25 mesét tartalmazó kéziraton. A címzett vagy a múzsa az akkor 14 éves szentgericei Kuti Ilus, akinél a hetvenes évek elején találta meg a kéziratot Marosi Ildikó, és 1973-ban adta ki először a Kriterion Kiadó. Halálának 70. fordulóján újból kiadták (Mesék. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007). /Kuti Márta: Mesék a szerelemről, szeretetről. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 26./
2008. február 19.
Szilágyi István, a Helikon főszerkesztője, a Kő hull apadó kútba, az Agancsbozót, illetve a Hollóidő szerzője, Kossuth-díjas író február 16-án Marosvásárhelyen járt, a Látó szépirodalmi folyóirat vendége volt, népes közönség előtt beszélgetett Láng Zsolt szerkesztővel írói létről, regényekről, valóságról, a regények megírásának körülményeiről. A Hollóidő például elszámolás a történeti ismeretekkel, a dolog vonzásával, mondta. Nemzeti ittlétünk felezőhelyzete ez, amikor az ősiségek még érvényesek, de már máig látszik a jövendő. Szilágyi nem szereti az irodalmár-mártírkodást. Erdélyiség, hídszerep, külön irodalom? Ő nem hisz a kisebbségi irodalomban. Kortárs magyar irodalom van, és ha valami jó, akkor az a nagy testületen belül is megállja a helyét. A kisebbségi irodalom a dilettánsok egyik menedéke – összegzett Szilágyi István. /Nagy Botond: Szereplők, éljetek…! = Népújság (Marosvásárhely), febr. 19./
2008. február 27.
Szilágyi István, a kolozsvári Helikon főszerkesztője a kortárs irodalom helyzetén kívül a dilettantizmusról és a hajdani besúgókról is beszélt. Arra a kérdésre, hogy íróként hisz-e a politikai szerepvállalásban, kifejtette, mindig tagadta, hogy lenne egyáltalán ilyen kötelesség vagy kötelezettség. „Az író, ha tetszik, ha nem, jelen van. ” Úgy érzi, hogy Kolozsváron lennie kell irodalomnak és irodalmi fórumnak, mert ez kétszáz esztendeje evidencia. A régi szerkesztőségben volt néhány igen tehetséges ember, akiket valamilyen formában mestereinek tekintett, például Szabó Gyulát. „A rendszerváltás után indult, az első öt-tíz esztendőben jelentkezett pályatársakkal szemben lehet további elvárásokat megfogalmazni. Ígéretes generáció. A költők nagyobb számban vannak jelen, a prózaírók között ritka a nagy tehetség. Általában Erdélyben sokkal több a vérbeli tehetség, mint a jelentős mű. Nem hiszek a kisebbségi irodalomban: kortárs magyar irodalom van, és ha valami jó, akkor az a nagy testületen belül is megállja a helyét. A dilettantizmusra pedig nincs mentség. ” /Kovásznay Katalin: Az irodalom evidenciái és a besúgók. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./
2008. március 5.
Lőrincz György, az Erdélyi Magyar Irodalomért Alapítvány elnökének felkérésére Szilágyi István író, a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője székelyföldi körútja során a múlt hét végén találkozott a székelykeresztúri olvasókkal is. A találkozón Szilágyi István beszélt Zilahról, ahol gyermekkorát töltötte. 1966-ban érettségizett, géplakatos lett. A Babes–Bolyai Tudományegyetem jogi szakán csak 1968-ban kezdte el tanulmányait. Az egyetem elvégzése után a kolozsvári Utunk munkatársa, majd főszerkesztő-helyettese lett, s 1990-től pedig az Utunk helyébe lépő Helikon főszerkesztője. Megemlítette, hogy Kolozsváron már 200 éve létezik irodalmi folyóirat, amely kisebb megszakításokkal, de megjelent. Szilágyi István Kő hull apadó kútba – regény (1975), Agancsbozót – regény (1990) a Kriterionnál, míg a Hollóidő című regénye 2001-ben Budapesten a Magvető Kiadónál jelent meg. /László Miklós: Író – olvasó találkozó. Szilágyi István Székelykeresztúron. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 5./
2008. április 5.
A kolozsvári Helikon folyóirat ötszázadik számához érkezett. A Helikon az új irodalmi törekvéseknek úgy szándékozott teret biztosítani, hogy eközben a mindenkori magyar irodalom és kultúra értékei ugyancsak szem előtt tartassanak, írta Szilágyi István főszerkesztő. A Helikonnak mára sikerült a határok nélküli magyar irodalom kolozsvári műhelyévé válnia. (Szilágyi István: 500 bizony, Helikon, XIX. évfolyam, 2008. 6. (500.) szám – március 25.) /Lapozó. Ötszázadik számához ért a kolozsvári Helikon. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 5./
2008. április 5.
Új kiadvánnyal gazdagodott a magyar kulturális sajtó. A budapesti Alexandra Kiadó gondozásában negyedévenként megjelenő Hungaricum célja a határon túli magyar irodalmi, művészeti, tudományos értékek és alkotóik bemutatása. A 196 oldalas, nagyformátumú, színes kulturális magazin első száma a múlt évben látott napvilágot és melléklete az olasz–magyar kulturális kapcsolatok történetét, az Olaszországban élő magyar alkotókat mutatja be. A 2008/1-es szám Erdély-központú, melléklete az Erdélyi szőttes címet viseli. „Az erdélyi magyarság szellemi – kulturális, irodalmi, művészeti, tudományos – értékeit hiánytalanul bemutatni egyetlen mellékletben nem lehet. Csak hozzákezdtünk, remélve, hogy lesz erőnk és lehetőségünk e fantasztikusan gazdag forráshoz még sokszor visszatérni” – olvasható a bevezetőben. Képet ad a folyóirat az erdélyi magyar irodalomról, az irodalmi műhelyekről, a kolozsvári Helikonról és Szilágyi Istvánról, a marosvásárhelyi Látóról és Kovács András Ferencről, az aradi Irodalmi Jelenről és Böszörményi Zoltánról, a kolozsvári Korunkról és Kántor Lajosról, a csíkszeredai Székelyföldről és Ferenczes Istvánról. A Hungaricum bemutatja a kolozsvári színházat is, a képzőművészet képviselőjeként Kós András szobrászművészt, de szó esik a marosvásárhelyi Teleki Téka kincseiről is. /Németh Júlia: Hungaricumként Erdélyi szőttes. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./
2008. április 14.
Egyszerre tartja diszkriminatívnak és törvénytelennek az RMDSZ Kolozs megyei szervezete a kolozsvári önkormányzat illetékes igazgatóságának eljárását az iskolák, egyházak és civil szervezetek által benyújtott pályázatok felülbírálása kapcsán, ugyanis a határozat-tervezetekben jelentősen módosították a vissza nem térítendő pályázatokat elbíráló szakbizottság jegyzőkönyvbe foglalt döntéseit a jóváhagyott pályázatokra vonatkozóan. Az elmúlt évek folyamán ilyenre még nem volt példa. A szakbizottság eredetileg jegyzőkönyvbe foglalt döntésében még az összes kolozsvári magyar iskola is megtalálható. A szakbizottság eredetileg 1,6 millió lejt javasolt az egyházak támogatására, ebből a római katolikus egyház 180 000 lej, református egyház 210 000 lej, unitárius egyház 70 000 lej, evangélikus–lutheránus egyház – 25 000 lej, zsidó hitközség – 15 000 lej, egyéb felekezetek – 80 000 lej. Ezzel szemben az igazgatóság által elkészített határozattervezetben már a következő összegek jelennek meg: római katolikus egyház 90 000 lej, református egyház 183 000 lej, unitárius egyház 31 900 lej, az evangélikus-lutheránus egyház 2250 lej, a zsidó hitközség 1050 lej, egyéb felekezetek pedig 73 800 lej. A civil szervezetek esetében a szakbizottság 2247 millió lejt javasolt 52 pályázat támogatására. Ehhez képest a városi tanács elé terjesztendő határozattervezetben már csak 928 600 lej szerepel, s ráadásul a pályázók listáját is alaposan megnyirbálták, az 52 pályázatból 24-et ejtettek. A kolozsvári Magyar Színháznak juttatott, az Európai Színházi Unió Fesztiváljára kért 350 000 lejt leszámítva, a maradék 530 600 lejt 28 pályázó között javasolják szétosztásra. A pályázó magyar civil szervezetek közül csak 5-öt terjesztenek elő, ezeknek összesen 85 000 lej jutna /Helikon, Erdélyi Gyopár, Korunk, Claudiopolis Egyesület és Bogáncs-Zurboló Egyesület/. László Attila RMDSZ megyei elnök a kérdés megvitatására rendkívüli frakcióülést hív össze. /Papp Annamária: Jelentős támogatástól estek el Kolozsváron a civil szervezetek. Rendkívüli RMDSZ-frakcióülést hívott össze mára László Attila. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 14./ A szakbizottság döntése miatt tizennyolc magyar civil egyesület nem kap támogatást, köztük az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyesület, a Kallós Zoltán Alapítvány, a Barabás Miklós Céh, az Ördögtérgye Egyesület, a Magyar Doktorandusok Egyesülete, az Amaryllis Egyesület, a Tranzit Alapítvány, a Media Index Egyesület, a Tectum Egyesület, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a Szarkaláb Művelődési Egyesület, az Erdélyi Magyar Műszaki Társaság, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a lutheránus nőszövetség és a Bölöni Farkas Sándor Egyesület. /Benkő Levente: Szegénység vagy önkény? = Krónika (Kolozsvár), ápr. 14./
2008. május 7.
Kolozsváron a Bretter György Irodalmi Kör meghívottja május 5-én Jancsó Noémi fiatal író- és költő volt, aki munkáiból felolvasott. Életkorához képest túlságosan is tehetséges, mondta Szilágyi István, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője. /Marton Györgyi: A női lélek mélységében. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./
2008. június 5.
Miután a Legfelső Bíróság elutasította a Wass Albert-ügyre vonatkozó perújítási kérelmet, arra számított, írta Vekov Károly, hogy ennek az ítéletnek a kapcsán a magyar sajtóban felháborodott kommentárok fognak megjelenni. Ehelyett Wass Albertet elmarasztaló cikk jelent meg Ercsey-Ravasz Ferenc tollából (Szabadság, máj. 23.). Akarva-akaratlanul a cikk a bíróság álláspontját védi. A Wass Albert-ügy politikai eszközzé vált, főleg a politikailag megosztott Magyarországon, ahol szinte kampányszerűen havonta-másfél havonta jelenik meg egy-egy Wass Albert-ellenes cikk. Mivel magyarázható mindez? A válasz egyszerű: Wass Albert példátlan irodalmi sikerével. Miközben a mai magyar olvasók tömegei igénylik és élvezik Wass Albert műveinek üzenetét, ellenzői – egy-két regényét kivéve – továbbra is tagadják műveinek irodalmi értékét. Számukra sem az egykori irodalomkritikusok véleménye, sem a Babits nevével fémjelzett Baumgarten-díj, sem Wass Albert meghívása a marosvécsi Helikon-találkozókra, sem mai irodalomkritikusok pozitív véleménye nem számít. Ercsey-Ravasz Ferenc ugyanazokat a címkéket használja és ugyanazokat a módszereket, mint pesti társai, elhallgat tényeket, nevezetesen, hogy Wass Albert nem háborús bűnös, ugyanis éppen a romániai semmitőszék mellett működő főügyészség illetékese mondta ki még 2004-ben, hogy a mai törvények szerint az író nem háborús bűnös. Vekov több tanulmányában bemutatta érveit arra vonatkozóan, miért nem tartja Wass Albertet bűnösnek. Wass Albert élete végéig és újabb és újabb regényeket írt; a legkeményebben kiállt a kommunista rendszer és bűnei ellen, ugyanakkor kiállt az erdélyi magyarság érdekei mellett. E célból megpróbálta összefogni az emigrációban élő magyarságot az Erdélyi Szövetségben és a Magyar Szövetségben. Ercsey-Ravasz vádaskodásai sértőek. („Az erdélyi magyar tömegek rajongása annak a nemzeti érzelmi túlfűtöttségnek, Trianon-siratásnak szól, amely a köreinkben népszerű politikai jobboldalt jellemzi. ”) Az újságíró szerint az erdélyi magyarság előtt két út áll: 1. „vagy beépül a román többségi közösségbe, asszimilálódik, alkalmazkodik és magyarságát nem tartja fontos szempontnak” 2. „vagy... elzárkózik, nemzeti érzelmeit táplálja és – sajnos – kiszolgáltatja magát azoknak a tisztességtelen politikai erőknek, akik pontosan ebből kovácsolnak tőkét” Ezek a sorok a cikkíró pesszimizmusáról tanúskodnak. /Vekov Károly: Miről beszélünk? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./
2008. június 13.
A személyiségfejlesztés alapkérdései, az európai nevelési elképzelések változatai, a nemzedékek viszonya az oktatás tervezésében és megvalósulásában, a tudomány és a művészet támogatása – ezek voltak az Erdélyi Múzeum-Egyesületben, Kolozsváron a Communitas Alapítvány, az EME és az Interkulturali-THÉ Műhely támogatásával június 2–9. között a tudományos kutatás és az oktatás-nevelés összefüggései jegyében szervezett szakmai napok fő témái. Pukánszky Béla, a Szegedi Tudományegyetem professzora vázolta a nevelési eszmék szerepét az oktatás történetében. A zárórendezvény az Interkulturali-THÉ Műhely rendes tanévzáró kiskonferenciája volt. A nyitó előadást Emődi András (Nagyvárad, püspöki könyvtár) képes beszámolója képezte egy elveszettnek hitt XVI. századi album amicorumról. Ezt Demeter Zsuzsa, a kolozsvári Helikon szerkesztője beszámolója követte a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban fellelhető, az EME gyűjteményéből származó album amicorumokról. Tar Gabriella Nóra, a BBTE német tanszékének tanára a gyermekirodalom kutatásának kolozsvári (német és magyar nyelvű) műhelyét mutatta be, Fekete Adrienn doktorandus (BBTE) Az iskolai színjátszás és támogatói Székelyudvarhelyen címmel arról beszélt, hogyan használhatók fel tudományos forrásként a XX. század elejének iskolai évkönyvei és sajtóhíradásai. Az Erdélyi Múzeum 2007/3–4. számát (Felvilágosodás, Erdély, a 2006. októberi tudományos tanácskozás anyaga) Sipos Gábor történész, az EME alelnöke méltatta. A Partiumi Keresztény Egyetem német tanszéke tanárának, János-Szatmári Szabolcsnak Az érzékeny színház. A magyar színjátszás a 18–19. század fordulóján című, az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadásában 2007-ben megjelent könyvét Egyed Emese mutatta be. /Egyed Emese: Pedagógusnapok az Erdélyi Múzeum-Egyesületben. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./
2008. június 28.
Megjelent Kányádi Sándor Isten háta mögött címmel egyberostált verseinek és műfordításainak immár második, vaskos kötete (Helikon). Az életműsorozat újabb darabja különben az 1973–2002 közt születő költeményeket és műfordításokat tartalmazza, meggyőzően bizonyítva, hogy ebben az időszakban vált Kányádi az erdélyi és az (össz)magyar költészet meghatározó alakjává. Megjelent (végre) megírása után tizennégy esztendővel Páskándi Géza nagy regénye, A szekusok. Aki a himnuszban benne vót (Kairosz Kiadó, Budapest). A regény az 1989-ben megjelenő A sírrablók folytatása. A nyolcvankilences fordulat után két szekus átszökik a határon. Az ő történetük ez a tragikus és bizarr helyzetekben bővelkedő regény, amelyen szerzője 1984-ig dolgozott, s akkoriban számtalan érdekes részlete jelent meg folyóiratokban, a Hiteltől a Kortársig. Új kiadásban jelent meg A költő (régi és új) életei címmel az először 1986-ban kiadott Szilágyi Domokos-emlékkönyv (Kriterion). Versek, levelek, kortársak, családtagok emlékezései színezik a képet, s a Kántor Lajos szerkesztette kötet végén (alaposan kibővült a 22 esztendővel ezelőtti változat óta) írások és dokumentumok boncolgatják a költő állítólagos titkosszolgálati kapcsolatait. Ugyancsak Kántor Lajos szerkesztésében jelent meg a kétkötetes, hatalmas Korunk-antológia, amelynek tanulmányai, esszéi, szépirodalmi anyaga meggyőzően bizonyítja, hogy az elmúlt évtizedekben s a rendszerváltozás után milyen fontos szerepet töltött be ez a folyóirat Erdély szellemi életében. Elek Tibor, a Bárka főszerkesztője évtizedek óta figyeli az erdélyi irodalmat, Magatartások és formák (Magyar irodalom Erdélyben tegnap és ma) című kötetében (Pallas-Akadémia, Csíkszereda) tanulmányok, esszék, interjúk olvashatók. Láng Zsolt Tója vagy tottja? című könyvében (Koinónia), az ironikus alcímet is idézve ,,A” ,,romániai” ,,magyar” ,,irodalom” ,,története” olvasható. Körképet rajzol az elmúlt tizennyolc esztendő irodalmáról. Megjelent Király Kinga Júlia fordításában Antonia Arslan: Pacsirtavár című regénye az 1915-ös örmény népirtásról (Mentor). Szabálytalan félsziget címmel jelent meg Kántor Lajos életművéből egy válogatás (Trikolor) Napvilágot látott Bogdán László új regénye, A kintrekedtek című regénytrilógia első könyve, a Tatjána. (Mentor). /Bogdán László: Nyári könyvújdonságok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 28./
2008. július 19.
A budapesti Kráter Kiadó megkezdte az egyik legkülönösebb sorsú erdélyi magyar író, Daday Loránd életművének kiadását. Először az Egy régi udvarház utolsó gazdája című, befejezetlen, önéletrajzi motívumokkal átszőtt regénye és A térkép című drámája jelent meg. Önéletrajzi regényén Daday haláláig dolgozott, először a Romániai Magyar Írók sorozatban, a Dávid Gyula által szerkesztett és bevezető tanulmánnyal ellátott, A lápon át címmel 1970-ben kiadott kötetben jelent meg – de nem a teljes szöveg. Szőcs István a kolozsvári Helikonban (2004/20) visszatekintve Daday hányattatásaira, üldöztetésére, meghurcoltatására, börtönélményeire, úgy vélte: ,,…Daday Loránd problémája nem irodalomtörténeti, hanem viktimológiai ügy. Ő megrögzött áldozattípus. Miért? Mániákus igazmondó…” És sorolta ,,igazmondásait”, amelyek két, Székely Mózes néven megjelenő regényét, a Zátonyt (1930) és a Csütörtököt (1935), s két drámáját, A térképet (1933) és a Kié ez az országot (1944) izgalmassá teszik ma is. A Kráternél most a Zátony című első regénye és a Kié ez az ország? című drámája jelent meg, Gáspár György bevezetőjével. Erdély fájdalmát nem lehet elmondani, csak elüvölteni – írta Németh László 1931-ben a Protestáns Szemlében megjelent kritikájában.,,Székely Mózes szó szerint vette a frázist, s egy olyan állat szájába adja Erdély panaszát, amely olykor üvölteni is szokott, itt azonban öt-hat szavas mondatokban, vérlázító tárgyilagossággal mutatja be egy kis erdélyi magyar sziget pusztulását. ” /Bogdán László: Egy kutya nézőpontjából. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 19./
2008. augusztus 2.
A 80 éves kolozsvári Szőcs Istvánt /sz. Marosvásárhely, 1928. aug. 2./ köszöntötte Nagy Pál irodalomtörténész, hangsúlyozva, nem akármi az a szellemi teljesítmény, melyet tető alá hozott. Nagy Pál egyike azoknak, akik a kolozsvári Helikon hasábjain leghamarabb Szőcs István jegyzeteit veszi szemügyre, és nemigen csalódik. Nagy Pál nem sorolta fel Szőcs István munkáit az 1965-ben megjelent Kritikus holdtölte című regényétől kezdve a Félrejáró ingák /Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2005/ címmel kiadott esszéi vaskos kötetéig. Megemlítette az 1979-ben megjelent, Selyemsárhajó című könyvét, a kiváló művelődéstörténeti tanulmányt, melyről annak idején a jeles debreceni irodalomtörténész-kritikus, Bertha Zoltán így nyilatkozott: "Szőcs István látásmódfrissítő, szemlélettágító könyvét" leginkább a messzemenő "nyitottság" jellemzi. Szőcs István színikritikákat írt, a kortárs pályatársakról esszéket, a magyar őstörténet rengetegében barangoló közléseket, a magyar nyelv múltját titkait kutató jegyzeteket. Pályájának kezdete óta újságíró (is) volt, szerkesztő (is), regények írója (is); jelenleg a kolozsvári Helikon főmunkatársa, az erdélyi magyar szellemi élet egyik legjelentősebb, legsokoldalúbb, legszókimondóbb tollforgató egyénisége. Egyik színházi cikkében ezt olvasható: "a mai színházat, rendezőt, színészt, dramaturgot és persze, egy bizonyos minimális közönséget, főleg az előbbiek cimboráit, havereit végleg nem érdekli az irodalom és a színháztörténeti előzmény, csakis bizonyos exhibiciók, magamutogatások és kitárulkozások, önkecsegtetések lehetősége érdekli a színpadon: a remekmű legfennebb annyiból, hogy annak ürügyén, révén, kapcsán mindezt produkálhatja". /Nagy Pál: Baráti levél a 80 éves Szőcs Istvánhoz. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 2./
2008. augusztus 4.
Nagyváradon elkezdődött a VII. Kárpát-medencei Nyári Egyetem. „Egészségesebben kellene élnünk, hiszen a génjeink jók” – közölte Czeizel Endre orvos-genetikus, a rendezvény fővédnöke a megnyitón. A szervezők (Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület, Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete, Rákóczi Szövetség és Temesvári Magyar Diákszervezet) képviselői köszöntötték a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében a Vajdaságból, Felvidékről, Kárpátaljáról, Magyarországról és Erdélyből érkezett mintegy 80 fiatalt. „A létszám még nem teljes, 120–130 hallgatóra számítunk” – tájékoztatott Ádám Elvíra szervező. Augusztus 4-től elkezdődnek az irodalom, közgazdaságtan, valamint orvostudomány és egészségvédelem témakörökben zajló szekcióülések. Ezeken bemutatják a Partium és a Helikon című folyóiratokat, szó esik nyugdíjrendszerről és az EU-s források felhasználásáról, valamint a művészetterápiáról és a bioetikáról. /Fried Noémi Lujza: Elkezdődött a nyári egyetem. = Krónika (Kolozsvár), aug. 4./
2008. augusztus 6.
Az írók még csak-csak elviselik egymást, a képzőművészek kevésbé, a zeneszerzők pedig egyáltalán nem, az írói és a szerkesztői munkát pedig jó különválasztani – derült ki Szilágyi István Kossuth-díjas író, a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztőjének nagyváradi előadásán, ahol Karácsonyi Zsolt főszerkesztő-helyettessel együtt mutatta be Helikont, a rangos irodalmi folyóiratot a Kárpát-medencei Nyári Egyetem diákjainak. A fiatalok megismerhették az Utunk hetilap jogutódjaként tizenkilenc évvel ezelőtt bejegyzett, s azóta több mint ötszáz megjelenést megért lap történetét, felépítését, koncepcióját. /Fried Noémi Lujza: Irodalmi szekcióülés. Helikon-bemutatót tartottak Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), aug. 6./
2008. augusztus 16.
A Borszéki Napok keretében mutatták be Kamenitzky Antal verseskötetét Árnyak köntösében címmel. Kamenitzky Antal elsőkötetes költő. Versei megjelentek az Utunkban, a Helikonban, a Romániai Magyar Szóban, a Hargita Népében, a Borszéki Forrásokban, a Szekszárdon megjelenő Átalvetőben, valamint a Salamon Ernő Irodalmi Kör által kiadott Találkozások című antológiában. /Farkas Aladár: Megjelent Kamenitzky Antal verseskötete. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 16./
2008. augusztus 19.
A Studium Kiadó /Kolozsvár/ saját nyomdával dolgozik, nem igényel támogatásokat, igyekszik önálló lenni. Tőkés Elek, a kiadó igazgatója tájékoztatott: 1991-ben alakult a vállalkozás, nyelviskolával kezdték és az ebben forgatott pénzt fektették be a könyvkiadásba. Az első könyvet 1993-ban sikerült kiadniuk. Elsősorban didaktikai és akkreditált tudományos kiadó, de szépirodalmat és ismeretterjesztő jellegű munkákat is kiadnak. Az iskolai vagy egyetemi tankönyveket minden további nélkül kiadják, nem csak magyar nyelven, hanem románul is. A másik kategória az egyetemi tanárok tudományos munkáit, kutatásait foglalja magába. Egyik legnagyobb vállalkozásuk volt a négy kötetes Magyar irodalmi szöveggyűjtemény, amelyet még a Helikon közössége szerkesztett, de nem volt keretük a kiadásra. Egy sikeres Reményik Sándor monográfiát is kiadtak. – A kiadó gerince és legnagyobb bevétele a tankönyv. /Varga Réka: „Lehetőleg saját lábon” A könyvek útja. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 19./
2008. szeptember 2.
A kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese, Karácsonyi Zsolt, A nagy Kilometrik rovat szerkesztője az irodalmi lap szerkesztéséről beszélt. Nyitottak minden irányzat felé. Régen a szerkesztő várta a nagyszámban beérkező kéziratokat, ezek közül kiválogatta a számára megfelelőket. Ma azonban az író és kéziratot küldő szerző egyre ritkább. Ezért újabban szükség van arra, hogy a szerkesztő kérjen anyagokat a szerzőktől. Érdekes, hogy a fiatal alkotók mellett egyre több fiatal szerző küld szöveget Magyarországról. A Helikon három éve a világhálón is olvasható, talán ennek is betudható ez a jelenség. A ’90-es években indult a Fekete Vince által szerkesztett Serény Múmia, A nagy Kilometrik elődje is a fiatalok számára biztosított helyet elsősorban. A duhajabb, vígságra hajló költészet, próza a fontosabb A nagy Kilometrik számára. /Varga Melinda: A Helikon műhelye. Interjú Karácsonyi Zsolttal az irodalmi folyóiratról. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 2./
2008. szeptember 4.
Októbertől négyoldalas ajánlóvá zsugorodik a legnagyobb példányszámban megjelenő, eddig harminckét oldalas magyar irodalmi lap, az Irodalmi Jelen, a Nyugati Jelen napilap melléklete. Orbán János Dénes író, költő, az Irodalmi Jelen szerkesztője bejelentette a lap nyomtatott formájának megszűnését. Böszörményi Zoltán író, költő, üzletember, kiadó- és laptulajdonos azonban a Krónikának cáfolta a hírt: Irodalmi Jelen ezután is lesz, csak októbertől egy négyoldalas irodalmi ajánló jelenik majd meg ezen a néven. Böszörményi kísérletnek szánja ezt az átalakítást. Az Irodalmi Jelen elektronikus változatát fogják továbbfejleszteni, nyomtatásban csak egy négyoldalas melléklet fog megjelenni. A havilap októberben ünnepelné hetedik születésnapját, olyan irodalmi nevek, mint Faludy György és Méhes György halálukig a folyóirat munkatársaiként dolgoztak. Böszörményi Zoltán laptulajdonos, főszerkesztő mellett többek között Szőcs Géza író, költő, Orbán János Dénes, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke, az Erdélyi Híradó Kiadó szerkesztője, Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon című irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese, Elek Tibor magyarországi irodalomtörténész, kritikus, a Bárka című lap szerkesztője szerepelnek az impresszumban. Böszörményi úgy gondolta, olyan munkatársakat tud összegyűjteni, akikkel egy értékes irodalomformáló lapot hoznak létre. Azonban a szerkesztők nem főállásban dolgoztak, hanem mindenki másod- vagy harmadállásban volt jelen. Böszörményi a legnagyobb magyar irodalmi mecénások között számon tartott irodalmár-üzletember. 25-26 millió forint volt a folyóirat éves költségvetése, és ugyanennyi volt a vesztesége, mert a szabad árusításból származó bevétel elment a remitenda visszaszerzésére, ugyanis nem zúzatták be, hanem könyvtárakban és iskolákban osztották szét a megmaradt példányokat. Böszörményi megmarad mecénásnak: működteti az Irodalmi Jelen Könyvek kiadóját, biztosítja a Nyugati Jelen napilap megjelenését, és mint mondta, az átalakult havilap és elektronikus folyóirat is évi 6-7 millió forintot fog felemészteni. Az Irodalmi Jelenben a szerkesztőségi tagok közül Bege Magda marad lapszerkesztőnek, Szőcs Géza próza és versszerkesztőnek, Weiner Sennyey Tibor pedig a fiatalokkal fog foglalkozni. „Nekem ne handabandázzon valaki Esterházyról, Nádas Péterről vagy mit tudom én kiről, hanem a fiatalok írják meg, ki és mi érdekli őket” – mondta a tulajdonos. /Bonczidai Éva: Kísérletnek szánt átalakulás. = Krónika (Kolozsvár), szept. 4./
2008. szeptember 16.
1992-ben azzal az elképzeléssel indult a kolozsvári Polis Kiadó, hogy széles fronton folytatnak mindent, amit annak idején a Kriterion elkezdett – ugyanis 22 évig a Kriterionnál volt szerkesztő, emlékezett a kezdetre Dávid Gyula irodalomtörténész. Elmondta, hogy inkább olyan könyveket adott ki, amelyek valamilyen formában Erdély irodalom- és művelődéstörténetével összefüggtek, eredeti irodalmat kevésbé. Demény Péter kezdeményezésére indították a Prospero Könyvek színészinterjú-sorozatot és a Kettős tükörben sorozatot, amelyben a magyar irodalmi monográfiák szerepeltek. A kilencvenes évek elején indították a Remekírók diákkönyvtára címmel sorozatot, melyben 50-60 kötet jelent meg. Két nagy teljesítménye van a kiadónak az utóbbi időkben, az egyik Bánffy Miklós életműve, 1997-ben jelent meg az első kötet Válogatott novellák címmel, a másik ilyen a Reményik-életmű kiadása. A magyarországi Luther és Kálvin egyházi kiadókkal indították el az Összes versek kiadását, majd a Reményik irodalmi vonatkozású cikkeit és kritikáit. Két irodalomtörténeti dokumentumkötetük is napvilágot látott – Benkő Levente 1956 szeptember 29-30. és a Kriterion-táborokról. Az első azoknak az 56-os gyűléseknek a jegyzőkönyve, ahol az írók a kisebbségi magyarság kérdésében szólaltak meg. A másik a szárhegyi írótalálkozók története, azért érdekes, mert – 1980-ban Domokos Géza kezdeményezésére olyanszerű fórum szeretett volna létrejönni, mint az erdélyi Helikon íróinak találkozója volt Marosvécsen – a megvalósult három Kriterion-találkozó jegyzőkönyvét, felszólalásait, előadásait tartalmazza a kötet. /Varga Réka: Mindenevő könyvkiadó. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 16./
2008. október 11.
Szilágyi István hetvenéves /sz. Kolozsvár, 1938. okt. 10./, a kolozsvári BBTE jogi karán végzett 1963-ban. 1963-tól az Utunk munkatársa, 1968-tól 1989-ig főszerkesztő-helyettese. 1990-től a kolozsvári Helikon főszerkesztője. Kötetei: Sorskovács (elbeszélések, 1964); Ezen a csillagon (elbeszélések, 1966); Üllő, dobszó, harang (regény, 1969); Jámbor vadak (elbeszélések, 1971); Kő hull apadó kútba (regény, 1975); Agancsbozót (regény, 1990); Hollóidő (regény, 2001). Sok díjat kapott, ezek között van a Romániai Írók Szövetségének prózadíja (1975), a József Attila-díj (1990) és a Kossuth-díj (2001). /Születésnap. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./
2008. október 15.
Huszonkét éves lány, pécsi egyetemi hallgató, idén az Erasmus ösztöndíj-program révén egy félévet tölt Kolozsváron, az újságírást fogja tanulni és gyakorolni. Versei jelentek meg a kolozsvári Helikonban és az aradi Irodalmi Jelenben. Megismerkedett Szálinger Balázzsal magyarországi költővel, aki ugyan nem idevalósi, de Erdély nevelte költővé. Ő ajánlotta neki, hogy erdélyi lapoknak küldje írásait. /Tötszegi Orsolya: Nelli és a büfé szak. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./
2008. október 22.
Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon folyóirat főszerkesztő helyettese Ússz, Faust, ússz! című művét, készülő kötetének egyik szemelvényét olvasta fel október 20-án Kolozsváron a Bretter György Irodalmi Kör estjén. Bréda Ferenc bevallotta, eleinte nem értette, csupán a harmadik olvasat után jött rá, hogy mit tartalmaz a szöveg, ezután hosszabb tanulmányt írt a költeményről. /Varga Melinda: A vers mint erős alkohol. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./
