|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 206 találat | lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-206 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: 2016. február 23.Elmúlt farsang el, el, el…"Farsangi mulatság Désfalván Az immár hagyománnyá vált húshagyókeddi mulatságra került sor február 16- án délután 5 órától a Désfalvi Általános Iskolában. A mulatságra szép számban gyűlt össze a falu apraja-nagyja, akiket a különböző korosztályok sokszínű és érdekes előadással: színdarabbal, tánccal, bohózattal, népi gyermekjátékokkal örvendeztettek meg. A közönséget Balázs-Kovács Erzsébet igazgatónőnk köszöntötte. Elmondása alapján elsősorban ezen közös foglalkozások közösségformáló erejét lehet kiemelni, a színes, kulturális jellegű bemutatók nevelő hatásai mellett. Az előadások sorozatát a népviseletbe öltözött kis óvodások ünnepi műsora indította, akik télkergető, tavaszváró mondókákkal, farsangi énekekkel és népi gyermekjátékokkal vidították fel a szülőket, nagyszülőket, a jelen levő közönséget egyaránt. Őket követte a felkészítő és második osztályosok előadása, amelyben egy fonójelenet során felelevenítődtek a régi szokások, a hagyományos leánykérés és a tánc sem maradhatott el. Majd az első és negyedik osztályosok előadták a Három selyp leány című népmese színpadi változatát. Zárásként táncra perdültek a moldvai táncok közé tartozó Hoina és Ördög útja dallamára. A felsősök sem hagyták magukat, vidám pillanatokat varázsoltak körünkben. Néhány furulyázást kedvelő lány a zenetanár irányításával népdalokat mutatott be, míg a modern táncot kedvelők a testnevelő tanár segítségével egy ritmusos táncösszeállítást és egy paródiát is előadtak A désfalvi vénasszonyok címmel. Nagyon jól tükrözve napjaink nyugdíjasainak hétköznapjait, mosolyt varázsoltak mindenki arcára. A magyartanár által felkészített tanulók egy érdekes, mai, modern jelenetben a tanulók viselkedését, de főleg a tanuláshoz való viszonyulásukat mutatták be. A tanulók tréfás bemutatás közben sajátítottak el fontos információkat Petőfi Sándorról, a magyar irodalom legnagyobb, legismertebb csillagáról. A kedves és jó hangulat sugárzott mindenki arcáról, együtt ünnepelt kicsi és nagy, fiatal és idős a késő délutáni órában, amikor észrevétlenül telt az idő, és a finomabbnál finomabb süteményeket fogyasztottuk, amelyek a szülők, nagyszülők jóvoltából kerültek az asztalra. Köszönjük szépen a sok finomságot! Közben a jelmezbe bújt kicsinyek bálján is részt lehetett venni, amikor kedvükre táncolhattak a nyuszik, cicák, boszorkák… Szintén köszönet illeti az iskola vezetőségét lelkes támogatásáért, valamint az együtt tevékenykedő pedagógusokat is, akik lehetővé tették ezen sokszínű, kulturális, hagyományápoló délután létrejöttét. Kívánjuk, hogy még számos éven át meg tudjuk ünnepelni e szép, hagyománnyá vált húshagyókeddi mulatságot, amikor együtt lehet a falu közössége. Múlt és jelen együtt van, együtt ünnepel és egymásért tevékenykedik. Tegyünk érte, hogy ez a hagyomány fennmaradjon, fontos részévé váljon életünknek. Egy közösség csak akkor marad meg a sodró idő rohamában, ha megtanul együtt ünnepelni, együtt lenni és egymásért valamit tenni a rohanó hétközna-pokban. Gagyi Erika és Végh Enikő pedagógusok. Népújság (Marosvásárhely) 2016. március 15.Hatvan év utánEgy Petőfi-kutatóút emlékére Bár március 15-én a győzelem napját ünnepeljük, ezúttal egy másik, a Petőfi Sándor halálával kapcsolatos évfordulóra szeretnék emlékeztetni. A szerteágazó és immár Szibériáig is elvezető Petőfi- kutatás egyik meghatározó eseményét annak hatvanadik évfordulóján az Erdőszentgyörgyön élő Szilágyi Zoltán kérésére idézzük fel, aki kamasz fiúként 1956-ban egy különleges esemény résztvevője volt. Erdélyi kutató kerestetik Gépkocsivezető nevelőapja mellett belepillanthatott annak a magyar–román akadémiai vegyes bizottságnak a munkájába, amely Dienes András budapesti tudományos kutató tervei alapján 1956 augusztusában azt tűzte ki célul, hogy Petőfi Sándor életének utolsó két napját a helyszínen végigkövesse, halálának körülményeit és helyét tudományos eszközökkel meghatározza. Az út során Dienes András végig fényképezett. A fekete-fehér és színes fotókat (esetleg diákat) készítő két gépet a kutatók munkáját kíváncsian figyelő 15 éves fiú nyakába akasztotta, ő lett a "fegy-verhordozója". A látottak-hallottak Szilágyi Zoltán egész későbbi életére meghatározó élményként hatottak. Mivel nem volt szakember, ma is úgy gondolja, hogy az eseményeket, amelyek nyomán Dienes András a Petőfi- kutatást a mai napig meghatározó könyvét megírta (Petőfi a szabadságharcban), tudományos igényességgel is fel kellene dolgozni. Erre a feladatra fiatal erdélyi történészeket tartana a legalkalmasabbnak, akik a Petőfi-kutatást Erdélyben sem hagynák kialudni. A munka folytatásán túl Szilágyi Zoltán úgy gondolja, hogy a kutatóúton készült Dienes-fotókból érdemes lenne vándorkiállítást szervezni, amely hozzájárulhatna az érdeklődés felkeltéséhez, a Petőfi-kultusz továbbéltetéséhez. Előzmények: az első találkozás Dienes András és a román küldöttség leglelkesebb tagjának az első találkozásáról maga Alexandru Culcer professzor írt beszámolót az Utunk című irodalmi hetilap hasábjain (Hol van Petőfi sírja?).Cikkében olvashatjuk, hogy 1948-ban mint segesvári orvos és a helyi Román–Magyar Társaság elnöke fogadta a Bukaresten keresztül Budapestről érkező Dienes András kutatót. Két héten át együtt járták be a szabadságharc tragikusan végződő fehéregyházi csatájának helyszíneit, elbeszélgettek a valamikori szemtanúk utódaival, rekonstruálták a csatát és percről percre követték Petőfi menekülését. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy a Fehéregyháza és Héjjasfalva közötti Ispán-kútnál esett el, és az út menti Cionta-kertben ásott tömegsírban temethették el 20-25 harcossal együtt. Írásában Alexandru Culcer arról is beszámolt, hogy a Köllő (szerk. megj.: Miklós szobrász) által készített segesvári Petőfi-szobor egykori talapzatának faragott köveire" kétnyelvű táblát helyezett el, az egyiket a Sárpatak hídja mellett, azzal a felirattal, hogy "Innen nézte 1849. július 31-én az ütközetet Petőfi", a másikat az Ispán-kútnál az "Itt esett el Petőfi 1849. július 31-én"felirattal. Mivel román emberként, akit megragadott a Petőfi-rejtély, úgy gondolta, hogy a végső tisztázás "érthetetlenül késett" évtizedeken át, dr. Groza Péterhez és a párt Központi Bizottságához fordult. Közbenjárása nyomán a Román Tudományos Akadémia egy hármas munkacsoportot nevezett ki, hogy a Magyar Tudományos Akadémia megbízottjaival elkezdhessék a tudományos kutatómunkát. Cikkében azt reméli: ha Petőfi földi maradványait a Cionta-kerti sírban megtalálják, "az egész haladó világ érdeklődéssel fordul Fehéregyháza felé". Az Utunkban közölt nyílt levelére nem késett a válasz, amelyben Dienes András kedves román barátjának "hatalmas tárgy- és tájismeretét", "fölényes tájékozottságát" értékeli. Közös barátságukat és a "népeink közötti béke jó ízét" kiemelve úgy véli, hogy a Cionta-kerti változat mellett figyelembe kell venni Heydte báró megfigyelését, aki a csata harmadik napján a szökőkút közelében, ahol korábban a költőnek tulajdonított holttestet megtalálni vélte, egy friss sírhantot látott. Ezért Dienes András úgy gondolta, "csak a biztos halálhely megállapítása után kerülhet sor a valószínű sírhely keresésére és feltárására". Ez volt a cél 1956-ban. Vásárhelytől Fehéregyházáig A magyar bizottságot Barta János, a debreceni egyetem tanára, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke vezette, vele volt Dienes András tudományos kutató és Varjas Béláné Nyilassy Vilma, a budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum főigazgató-helyettese. Az első napokban elkísérte őket Pándi Pál irodalomtörténész, a Szabad Nép munkatársa és két marosvásárhelyi újságíró is. A román akadémiai bizottság élére Constantin Daicoviciu akadémikust nevezték ki, aki Rusu Mircea tudományos kutatót küldte maga helyett. Néhány napig jelen volt Szabédi László, és a munkaközösséget Alexandru Culcer, a Kolozsvári Művészeti Főiskola tanára vezette. Szilágyi Zoltánra a legnagyobb hatással Dienes András volt, aki ritkán beszélt, de amikor szólt, súlya volt minden szavának. A csoport 1956. augusztus 6-án délután a Szilágyi Zoltán nevelőapja vezette tízüléses kisbusszal indult útnak. Azt megelőzően Marosvásárhelyen tekintették meg a Görög-házat, amelynek első emeletén töltötte Petőfi a július 29- éről 30-ára virradó éjszakát. Bem hadiszállásáról, a Teleki-házról Dienes felvételeket készített. Az 1956-ban rogyadozó épületet korábban a Teleki Téka irattárában talált dokumentumok alapján azonosította. Szilágyi Zoltán emlékei szerint útközben Petőfi-nótákat énekeltek. Az első megálló a kelementelki Simén-kúriánál volt, ahol a csata előtt a Gyalókay századossal utazó Petőfit vendégül látták. Erdőszentgyörgyön át a gagyi hegyen keresztül a Csekefalvi úton értek be Székelykeresztúrra. Kiderült, hogy a hajdani Szakáll fogadó, ahol Petőfi az utolsó éjszaka borozgatott, már nem létezik. A temetőben megtekintették a Petőfi-legenda emlékét, a Petőfi-sírt. Este fél 11-kor értek az Ispán-kút környékére, majd megálltak a Cionta-kertnél is. Az Utunkban közölt naplójegyzeteiben Bárdos B. Artúr beszámol arról, hogy a kert közepén végzett próbaásatás nem járt a várt eredménnyel. Augusztus 11-én kezdődött el a sárpataki hídnál Petőfi menekülésének a rekonstruálása Lengyel József székelykeresztúri sebészorvos és Gyalókay Lajos százados vallomásai alapján. A leírásokban található tájelemek azonosítását követően a vitákban kristályosodott ki Petőfi mozgástere a csata idején, és menekülésének útvonala. Ezt írta meg 1958-ban megjelent könyvében (Petőfi a szabadságharcban) részletesen Dienes András, s az ő kutatásainak eredményét használta fel Illyés Gyula Petőfi Sándor című könyvében, adataira alapozott Mikó Imre a Dávid Gyulával közösen írt Petőfi Erdélyben című könyv vonatkozó fejezetében. Az ásatásokon részt vett Gábos Dezső fehéregyházi tanító, aki szerint nem a kert közepén, hanem annak nyugati oldalán kellett volna a tömegsírt keresni. Más ásatás nem történt, erősíti meg a helybeli születésű pedagógus, aki éveken át, a legszigorúbb időkben is kijárta, hogy a fehéregyházi Petőfi-ünnepségeket megtarthassák. Dienes Andrástól eltérő véleményt fogalmazott meg a későbbiekben Papp Kálmán mérnök-kutató. Megállapításaira alapozta véleményét Szűcs Gábor fiatal budapesti kutató Petőfi halála című könyvében, ami 2011-ben jelent meg. A könyv Epilógusában olvashatjuk, hogy 2004-ben Kerényi Ferenc, az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa egy olyan expedíciót készített elő, amely a "menekülési útvonal kb. 40-50 méteres sávját földradar- vizsgálatnak vetette volna alá, ezzel a módszerrel kimutatható lett volna a magányos sírok helye. Bár a kutatásra engedélyt kaptak a román nemzetvédelmi minisztertől, a magyar Honvédelmi Minisztérium elutasította a támogatást – idézi Borzák Tibornak, a Szabad Föld munkatárásának a Kerényivel készített beszélgetéséből Szűcs Gábor. A fehéregyházi tömegsírokat nem vizsgálta meg senki Ezt erősítette meg Szabó József, a Petőfi-emlékhely gondnoka is. A turulmadaras emlékmű hármas tömegsír fölé épült, 1897-ben a segesvári Petőfi-szoborral egyszerre avatták. A múzeumot Haller Lujza grófnő létesítette, a honvédsírok köré ő telepítette az emlékkertet, amit azóta sem bolygattak meg. A fehéregyházi polgármesteri hivatal tulajdonában levő múzeumhoz tartozik a Petőfi-emlékmű, amelyet az Ispán-kútnál, Petőfi feltételezett elestének a helye közelében állítottak 1969- ben. A Hunyadi László szobrászművész faragta domborművet megrongálták, vandál kezek nyomát az emlékmű Fehéregyháza felőli oldalán ma is őrzi. Helyére Gyarmathy János Petőfiről készült bronzplakettjét rögzítették. A szobortalapzatból maradt követ – ami az első jel volt, de egy időben, feltételezhetően az útjavítások idején, a föld alá került – a hatvanas évek kezdetén Ajtay-Gecse Viktor marosvásárhelyi Petőfi-kutató kereste meg és állította vissza Ajtay Ernővel együtt. A forrás fölé kiépített emlékmű felállítását követően a kő eltűnt, és ma már a Sárpatak hídjánál levő másik emlékkő sincsen a helyén. Sokan keresik, ezért jó lenne, ha visszatennék oda, ahol volt. Dicséretes lenne az is, ha a fehéregyházi helyhatóság felismerné, hogy a Petőfi-kultusz ápolásából a helyi turizmust fel lehetne lendíteni. Ottjártunkkor, a különlegesen szép unitárius templom tornyából szemlélve a hajdani csata helyszíneit, gyalogos turisták csoportját láttuk a Monostorkert felé tartani, ahonnan egykoron Bem ágyúi halálra sebezték a szemben levő dombon tartózkodó orosz hadvezért. Ha lenne szálláshely és elegendő személyzet, rendszeres emléktúrákkal legalább egynapos ott-tartózkodásra csábíthatnák a látogatókat. Ahhoz azonban a múzeum épületének a felújítása, az ispán-kúti emlékmű tágabb környezetének, a mindig szemetes parkolóhelynek a tisztán tartása is a község feladata lenne, akár önkéntesek igénybevételével. Legalább ennyivel tartozunk Petőfinek, akinek emléke, titokzatos eltűnése nemcsak az ötven évvel ezelőtti kutatóúton részt vevő Szilágyi Zoltánt, de e sorok íróját is gyermekként megbabonázta. Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely) 2016. március 31.Tóth István emlékezeteTóth István költő emlékét idézték a költészet kedvelői 2016. március 18-án, Kedei Zoltán festőművész műtermében, a marosvásárhelyi Várban. A tisztelgő műsorban elhangzott Elekes Ferenc Kié itt a dér? című írása, majd rövid ismertető a tudós költő, irodalomtörténész, tanár munkásságáról, Doszlop Lídia Naómi közreműködésével. Tóth István verseit Székely Szabó Zoltán színművész olvasta fel. Az összejövetelt a Cantuale énekegyüttes nyitotta, és a versek szünetében, valamint zárásként is hangulatos dalműsorral kedveskedett a jelenlévőknek. Nyilas Szabolcs, a csoport vezetője egykori tanítványként idézte a mester emlékét, a beszélgetés keretében pedig Dr. Nagy Attila és Komán János költők szóltak Tóth Istvánról. Kié itt a dér? Elröpültek udvarom fáiról az ékes tollazatú, kényes madarak. Csak a pintyek és varjak maradtak itt, hogy ne legyek teljesen egyedül, ha jön a tél. Ki tudja, honnan jöttek, mely tengerek felől a sirályok, ellepték a szomszédos tömbház tetejét, naphosszat veszekednek a tenyérnyi pizzán, amit innen lophattak el a nonstop kávézó elől, ahol ricsajjal s részeg csajokkal gyűlnek össze esténkint a hajléktalanok, kezükben villan a pálinkásüveg, s fejükben egy-két új ötlet, hol is húzzák meg magukat hajnalig. Ha pedig eljön a hajnal, jön vele a dér is. Kié itt a dér? Ebben a városban emlékszik még valaki Polgár Pistára, ki vicinális újságíróként Molter nyomában szeretett járni, hogy érezze a handmade dohány füstjének illatát? Nem emlékszik már reá senki. Pedig ő fogalmazta meg, hogy gyöngy ez a város, kényes istennők nyakába való. Ő fogalmazta így meg egy bolt előtt, s azt a nagy igazságot is ő mondta ki, futballista a szeretője annak a nőnek, aki a kirakatban véletlenül észrevesz valami labdát, s egy pillanatra ott meg is áll. Ezek nagy igazságok. Akkor születtek ezek a nagy igazságok, amikor még föl sem vetődött ebben a gyöngyvárosban a kérdés: „Kié itt a tér?” Most ez a kérdés vetődik fel: Kié itt a dér? Mert a térről szépen elballagtak jó öregjeink, föl, a dús lombú temetőkbe. Ott piheni földi fáradalmait a csöndes Gagyi László, ki hozta Fintaházáról Pillangó Zsuzsikát a hűs levegővel s a májusi faggyal. És ki emlegeti ma Papp Ferencet, az írót, ki félrenézve járt a téren, de azért átlátott a kerítés fölött és benézett a kerítés alá is. Senki. És hová lett a tudós Oláh Tibor? Kinek jut ma eszébe, miként hunyorított az úton, ha találkozott egy baráttal, s elmondta, milyen az élet? Úgy ment el, csöndben, észrevétlen. Hogy ne sírjon érte senki. Jaj, el ne felejtsem Tóth Pistát, ki olykor fényes verseket írt! Csak Csíkban vette kezébe könyvét egy barátom, Cseke Gábor. Mert itt már senki nem említi nevét. Kié itt a dér? Az a dér, mely reáhullott a jóvágású, daliás Csorba András fejére is. Nincs, aki megkérdezze. Elment Kiss Lacival, aki rászólt egyszer Tarr Lacira, ne bántsa sok patkánya közül az egyiket, mert az a patkány nem az övé! És hányan, de hányan mentek el még? Felsorolni is képtelenség. Krafft, a kettőbe törött tehetség, az álmodozó tekintetű Szőcs Kálmán, kinek erős pálinkát adott a Kultúr alatt a szőke Matild! És elment Szécsi András, ki potyára sírt estig a székelykeresztúri temetőben, mert nem az volt anyjának a sírja, amelyet ő gyertyákkal vett körül. Egyszer utánam kiáltott messziről, álljak meg már, mert két hete keres engem. Kérdem, mi a baj, Bandi. Semmi, öregem, csak az, hogy fizess egy flekkent! Kié itt a dér? Ki tudná megmondani? Mert ide hullott le közénk a dér. Azok közé, akik még vagyunk. De hogy vagyunk? Hát úgy vagyunk, darabokra hullva vagyunk. Az egyik itt van, ezen az oldalon, a másik ott, a másik oldalon. Oldalakra szakadt ez a város, nem pedig fertályokra, mint régen volt szokás. Vagy amiként falun volt szokás, az Alszeg és Felszeg. Tekintetünk egymásnak szegve, ha találkozik az egyik oldalon lévő a másikkal. Még szerencse, hogy eddig még egymásnak nagyon nem estünk neki. Csak mások estek nekünk, mi pedig nekik. Azon vitázva, hogy kié itt a tér. És amíg ezen vitázunk, egyre hull közénk a dér. Elröpültek udvarom fáiról az ékes tollazatú, kényes madarak. Csak a pintyek és varjak maradtak itt, hogy ne legyek teljesen egyedül, ha jön a tél. (Az írás eredetileg a Népújság, 2011. október 29-i, szombati számában jelent meg.) Elekes Ferenc Szólnak a várbeli harangok „Szólnak a várbeli harangok,/ mint egy idegen csillagon:/ aki ily csendben menetel,/ attól egy szót sem vehet el/ kihallgatás vagy tilalom.” Tóth István költő, műfordító, irodalomtörténész, kritikus, drámaíró, egyetemi tanár, 1923. október 25-én született Tenkegörbeden. Elhunyt 2001. szeptember 16-án (77 évesen), Marosvásárhelyen. Marosvásárhelyen a Nyár utcában élt és alkotott. Özvegye Fekete Erzsébet. Szülei: Tóth István és Lupás Mária voltak. 1944-ben érettségizett. 1944-1948 között a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem, francia–magyar szakos hallgatója volt. 1948-1963 között Nagyváradon középiskolai tanár, 1953-1954 között igazgató volt. 1963-1983 között a Marosvásárhelyi Tanárképző és Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet esztétikatanára volt. 1979-ben doktorált a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. 1983-ban nyugdíjba vonult. 1991-től a gyulafehérvári Római Katolikus Hitoktató Tanárképző tanára volt. Latin nyelvű humanista és kortárs francia költőket fordított. Művei. Versek: Ódák és elégiák (1957), A kalászok lehajolnak (1961), Névtelen emlékek között (1964), Vízválasztók (1967), Amerre jártam (1968), A szétszedett szobor (1971),Jégbuborékok (1973), Európa kövei között (1975), Törékeny tükrök (1979), Sziklás parton (1980), Antifóna (1983), Napvárás (1984), Ha azt mondom, hogy élek… (1987),Közös nevező (1994), Párbeszédek és limerickek (1995), Herbárium (1998), Besztiárium(2000). Drámája: A koszorúper (1981) . Irodalomtörténeti és esztétikai tanulmányai: Irodalmi műveltségünk főbb korszakai: Őskor és középkor (1994), Reneszánsz és manierizmus(1995), Értékek és mértékek (1998). Műfordításai: Miron Radu Paraschivescu legszebb versei (1963), Jó reggelt, Párizs! Kortárs francia költők versei (1969), Alkinoosz kertje. Humanista költőink Janus Pannoniustól Bocatius Jánosig (1970), Írásjelek a földön. Francia nyelvű belga költők (1972), Erdélyi féniks. Misztótfalusi Kis Miklós öröksége (közzéteszi Jakó Zsigmonddal, 1974), Múzsák fellegvára. A kolozsvári latin nyelvű humanista költészet antológiája (1977), Pápai Páriz Ferenc: Békességet magamnak, másoknak (1977), Eugène Guillevic legszebb versei (1978), Tótfalusi Kis Miklós halotti kártája (Jakó Zsigmonddal, Weöres Sándorral, 1978), A feledés kapuja. Edmond Vandercammen versei (1979), Talált kincs. Német költők antológiája I-II. (1981), A tűz és a rózsa. Jean Rousselot versei (1986), Ha azt mondom, hogy élek… Válogatott versek és műfordítások (1987), Kolozsvári emlékírók 1603-1720 (Köllő Károllyal és Puskás Lajossal, 1990), Phoebus forrása. A váradi laton nyelvű humanista költészet antológiája (Nagyvárad, 1996). Díjai: Marosvásárhelyi Írói Egyesület díja (1969), Román Írószövetség díja (1984). Irodalom Szekér Endre: T. I. törékeny tükrei. Forrás 1987/10. – Tófalvi Zoltán: Magunkról szólok. Beszélgetés T. I. költővel. Kelet–Nyugat 1990/12–13. – Sebestyén Mihály: Közös nevező. Látó 1994/10. Összeállította: Bölöni Domokos. eloszekelyfold.wordpress.com 2016. április 27.Az állatok és az ember egészségéértEgyedülálló szakkönyv Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának múlt heti tudományos ülésszakánmutatták be a Specifikus állatgyógyászati szerek című 430 oldalas átfogó kiadványt. Szerkesztője dr. Gyéresi Árpád egyetemi tanár, aki szerzőként is szerepel a "jelentős tapasztalattal rendelkező egyetemi oktatók, állatorvosok, agyógyszergyártásban dolgozó szakemberek, gyakorló gyógyszerészek" mellett. A vaskos kötetet, hasznosságát kiemelve ajánlotta a szekcióülésen jelen levő gyógyszerészek figyelmébe Kali István, a Studium Kiadó igazgatója. A kétnyelvű szakkönyv széles körű olvasótáborra számíthat a szakemberek – állatorvosok, humán orvosok, állattenyésztő mérnökök, technikusok, gyógyszerészek, egyetemi hallgatók – mellett a haszon- és (társ) állattartók táborában is – tette hozzá ismertetőjében dr. Sipos Emese egyetemi tanár. Majd a könyv szerkesztője számolt be arról, hogy prof. dr. emeritus Kata Mihály szegedi egyetemi tanár keltette fel benne az érdeklődést a téma iránt, és hasznos tanácsaival, valamint egy fejezet és egy másik fejezetrész megírásával járult hozzá a kötet megjelenéséhez. A szegedi egyetemen szerzett tapasztalatok nyomán Gyéresi professzor kezdeményezésére vezették be az állatgyógyászati szerek oktatását féléves fakultatív tárgyként 1993-ban a MOGYE Gyógyszerészeti Karán és később a rezidens- és nővérképzésben, ami több mint egy évtizeden át működött. A könyv megjelenése újra aktuálissá tette a témát. A kötet öt fő fejezetre tagolódik. Az elsőt az állatfajok fontosabb megbetegedéseiről és kezelési lehetőségeiről Gyéresi professzor felkérésére nagyon készségesen dr. Pálosi Csaba állatorvos, a Noé Bárkája állatorvosi rendelő vezetője írta, aki anyagilag is támogatta a könyv megjelenését. A különböző betegségek kórokozói, tünetei, kezelési és megelőzési módozatai mellett táblázatban foglalta össze a zoonózisokat. Az állatokról az emberre terjedő betegségeket kórokozók szerint csoportosította, a fertőzés elterjedését és az embernél észlelt tüneteket is bemutatva – emelte ki dr. Sipos Emese. A gyógyszergyártásban többéves tapasztalattal rendelkező dr. Gagyi László gyógyszerész és Boda Ferenc dokto-randusz az állatgyógyászati szerek gyártásával és káros hatásának felderítésével kapcsolatosan az európai előírásoknak megfelelő legfrissebb tudnivalókat foglalta össze. A fejezet érdekessége a táblázat, amelyben a szerzők pontosan feltüntetik, hogy a gyógyszeresen kezelt állatokból származó és emberi fogyasztásra szánt termékek milyen mértékben tartalmazhatják a kezelésre használt gyógyszer maradékait vagy bomlástermékeit, ha azok nem károsak az egészségre. A kötet harmadik fejezetében dr. Kata Mihály professzor mutatja be az állatorvoslásban, a humán és állatgyó-gyászatban is használt szereket, a kor- szerű kezelési rendszereket. Ő adta a könyv mottóját is egy Louis Pasteur- idézettel: "Az orvos az embert gyógyítja, az állatorvos az emberiséget". A bemutatón is azt hangsúlyozta, hogy az egészségügy egy és oszthatatlan. A negyedik fejezetnek a könyv szerkesztője mellett dr. Hâncu Gabriel és dr. Kelemen Hajnal egyetemi docensek és dr. Kata Mihály professzor a szerzője. Ez a fejezet az aktuális állatgyógyászati hatóanyagok osztályozásáról, fiziko-kémiai tulajdonságairól, az állatgyógyászati szerek speciális alkalmazásáról szól. Az utolsó fejezet az állatgyógyászatban használt szerek környezeti hatásait és az ezzel kapcsolatos jogszabályi rendelkezéseket foglalja össze. Szerzője dr. Simon Brigitta brassói gyógyszerész. Minden fejezet végén gazdag nemzetközi szakirodalmi utalás található. Tartalmát és kétnyelvűségét illetően a Specifikus állatgyógyászati szerek különleges, hiánypótló munka, amelyet Gyéresi professzor a rá jellemző pontossággal és igényességgel szerkesztett – összegezett értékelésében dr. Sipos Emese professzor. A kötet hasznosságát és fontosságát emelte ki előszavában Ioan Marcus, a Kolozsvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem tanára. A párhuzamosan futó román és magyar szöveget a szerzők írták, dr. Rogosca Maria egyetemi docens, valamint Milasan Claudiu állatorvos ellenőrizte. Gyéresi professzor azért tartja fontosnak a kétnyelvűséget, mert a szakemberek és érdeklődők mellett a kolozsvári állatorvosi karon tanuló magyar diákok a könyvből megismerhetik a magyar szaknyelvet is – hangsúlyozta a szerkesztő. A kötet segítséget nyújt a vidéki patikákban dolgozók gyógyszerészeknek, akik állatgyógyászati szerekkel is ki kell szolgálják a klienseket – tette hozzá. Ezt követően megszólaltatta a szerzőket is, akik dr. Pálosi Csaba állatorvossal az élen megtiszteltetésnek érzik, hogy a munkában részt vehettek. A Specifikus állatgyógyászati szerek a Nemzeti Tankönyvkiadó által regisztrált könyv. Borítójának grafikáját Kovács Franciska Mária készítette. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2016. június 21.Segítséget kérnek és dolgoznak a viharkárok helyreállításánAnyagi segítségre van szüksége a kutyfalvi református egyházközségnek, miután az Erdélyen június 19-én, vasárnap este átvonuló ítéletidő ledöntötte a templom tornyának egy részét, és az épület is jelentős mértékben beázott. A vihar által érintett településeken dolgoznak a károk helyreállításán. Az egyházközség csütörtök reggel 8 órától közmunkát hirdetett a templom környékének rendbetétele érdekében, ugyanakkor adományokat várnak a legsürgősebb munkálatok elvégzéséhez. Az egyházközségnek cserepekre is szüksége van, a vihar ugyanis leröpítette a parókia és a templom tetejének egy részét – közölte Facebook-oldalán Lukács Vilmos református lelkész. A vihar megzavarta a marosvásárhelyi közlekedési lámpák működését is, az Electrica áramszolgáltató szakemberei kedden is javították, ellenőrizték a hálózatot. Az elmúlt napokban Erdély- és Partium-szerte jelentkező viharok okozta károkról Dacian Cioloş miniszterelnök tegnap reggel videokonferencián egyeztetett a prefektusokkal és a sürgősségi helyzetek kezelésével megbízott hatóságok vezetőivel. A megbeszélésen egyrészt tájékoztatták a kormányfőt a károk mértékéről, ugyanakkor szóba került a szélsőséges időjárási körülmények, főként árvizek idején teendő intézkedésekről. Cristian Resmeriţă, a Hunyad megyei Lupény polgármestere eközben arról számolt be, hogy becsléseik szerint közel 20 millió lejre lenne szükségük ahhoz, hogy rendbehozzák az áradás okozta károkat. Az ítéletidő főként az infrastruktúrát rongálta meg, az önkormányzat pedig már kérést küldött a kormánynak, hogy biztosítsa a szükséges forrásokat, a helyzetről pedig a prefektúrát is értesítették. Az elöljáró rámutatott: saját költségvetésből nem tudják kifizetni a javításokat. Elmondása szerint egy egész lakónegyedben újjá kell építeni az utakat, és a település más szakaszai is jelentősen megrongálódtak. Marosdátoson a tűzoltókkal együtt dolgozó csendőrök, rendőrök és helybeli lakosok újrafedték a vihar által megrongált épületek tetőzetének ötven százalékát, a többi lakóház 85 százalékánál ideiglenes védő-borító műanyagfóliát húztak a megrongált tetőzetre. A kutyfalvi 154 vihar által megrongált ház közül kedden 20-at fedtek teljesen újra, 12 esetében pedig részlegesen készültek el az újrafedéssel. A beavatkozók elsősorban azoknál a házaknál dolgoztak, ahol volt tetőfedő tetőcserép. A két településre – Kutyfalvára és Marosdátosra – összesen 122 tűzoltót rendeltek ki, 9 csendőrt a rohambrigádtól és hármat a csendőrfelügyelőségtől, továbbá 11 rendőrt a megyei rendőr-főkapitányságról – tájékoztatott Mihai Gagyi hadnagy, a Maros Megyei Vészhelyzeti felügyelőség sajtószóvivője. Bakó Zoltán, Kőrössy Andrea Székelyhon.ro 2016. június 21.Lerepített templomtorony, tetőzet nélküli házakÍtéletidő Kutyfalván A vasárnap esti ítéletidő után kerestük fel a Marosvásárhelytől 36 km-re, Marosludastól öt kilométerre délkeletre fekvő Kutyfalva községközpontot, ahol helyszíni szemlénk során újra megbizonyosodhattunk a természet mindenható, romboló erejéről. A helybéliek arról számoltak be, hogy olyan tornádószerű jelenséget éltek át, amilyenhez hasonlóban korábban sosem volt részük. A település bejáratánál összecsombolyított helységnévtábla jelezte, hogy az előző este ott áthaladó orkánerejű szél nem ismert határokat. A kifedett háztetőkön, a gyökerestül kicsavart diófákon, kettőbe hasított gyümölcsfákon mind ott maradt az óriási erejű vihar nyoma. Krízisbizottság a községházán A községközpont önkormányzatának székhelyén összeült krízisbizottság tagjai – Dorin Oltean ezredes, a Maros megyei Vészhelyzeti Felügyelőség vezetője, Lucian Goga főispán, Suta Ilie polgármester, valamint a tanácsosok – a legfontosabb teendőket tárgyalták, illet-ve a gyorssegély kiosztását elemezték. Amint kérdésünkre Lucian Goga prefektus elmondta, sürgősségi lépésként krízisbizottságot alakítottak, felmérni a legszükségesebb teendőket és a károkat, ugyanakkor a lakosságot próbálják nyugalomra inteni, mert nem lehet egyik percről a másikra helyrehozni azt a rengeteg kárt, amit a vasárnap esti vihar okozott. Nincs olyan ház, amelyről ne hiányozna tetőcserép, s valamilyen formában ne károsodott volna. "A Transelectricát és az Electrica áramszolgáltatót értesítettük, mert estig nagy teljesítményű generátorokat fogunk üzembe helyezni, ehhez azonban kell az Electrica felmérése és engedélyezése, az esetleges rövidzárlatokat megelőzendő. A vihar miatt Kutyfalva és Marosdátos teljes mértékben áramellátás nélkül maradt, illetve a környező települések áramellátását is érintette a hat darab magasfeszültségű villanyoszlop kidőlése" – mondta a főispán, hozzátéve, hogy mintegy 14.000 fogyasztót érintett az áramkimaradás, ez a szám a hétfő déli órákra hozzávetőleg hatezerre csökkent. Kérdésünkre, hogy gyorssegélyben részesülnek-e a károsultak, a prefektus hangsúlyozta, hogy jelenleg az önkormányzat alkalmazottai utcánként próbálják összesíteni a károk értékét, minden ingatlan tulajdonosával elbeszélgetnek, és feljegyzik a becsült kár mértékét annak érdekében, hogy a megyei főispáni hivatal a kormánytól gyorssegélyt igényeljen, aminek érkezése valószínűleg két hétbe is beletelhet. Amint a község polgármestere Suta Ilie kifejtette, a csendőrök az egyedülálló időseknek, özvegyasszonyoknak, magatehetetlen embereknek próbálnak mindenekelőtt segíteni. "Megrendeltünk 2000 cserepet, ez természetesen nagyon kevés, most próbáljuk felkutatni a lehetőségeket, mert raktáron lévő cserép a környéken nincs elegendő. A környékbeli településekről, Marosludasról is érkeztek felajánlások. Hozzávetőleg száz megyei vészhelyzetis, csendőr és rendőr segédkezik a károk helyreállításában" – mondta az önkormányzat elöljárója. Közösségi összefogás Lukács Vilmos István református lelkipásztor elmondta, a tíz percet sem tartó vihar a paplakot is kifedte, a diófa alatt parkoló személygépkocsira zuhant egy jókora ág, mely azt is károsította. A református templom toronyrészének falba épített tartókoszorújából kiszakította a tartógerendákat, és úgy csapta a földre a tornyot, hogy – szerencse a szerencsétlenségben –, nem károsította a nemrég felújított templomhajó tetőszerkezetét. Amint a lelkipásztor elmondta, amit lehet, megpróbálnak önerőből helyreállítani. "Hálásak vagyunk a fizikai segítségnyújtásért, amely a kora reggeli órákban megérkezett. A szomszéd települések lelkészei, elöljárói az első órákban felajánlották a segítségüket, támogatásukat, amire igencsak nagy szükség lesz az elkövetkezőkben is, a költséges helyreállítási munkálatok során". A főút melletti vegyeskereskedés üzemeltetője elmondta, az ő ingatlanában a legtöbb kárt a szomszéd tetőzetéből kitépett és átrepített gerendák okozták. Egyelőre a család önerőből próbálja a károkat helyreállítani. Egy özvegyasszony a használaton kívül helyezett gáztűzhely eredeti helyét mutatja az udvarán. "Csekély" négy méterre lódította arrébb a szélvihar, de gerendákat is repített a fémkerítésükre, a nyomuk jól látható. Könnyeit törölgetve legnagyobb aggodalmát sírta el nekünk: ha újra elered az eső, a kifedett tetőzeten tovább ázik majd a lakás mennyezete, mely beomolhat, de nincs kitől segítségre számítson. Gyermekei külföldön élnek, a településen mindenki a maga gondjával van elfoglalva, ottjártunkkor ő még nem került sorra az intézményes segítségnyújtásban. * Vasárnap este a Maros megyén végigsöprő orkán erejű vihar Kutyfalván és Marosdátoson okozott tetemes anyagi károkat. A Horea Vészhelyzeti Felügyelőség szóvivője, Gagyi Mihai kérdésünkre elmondta, községszinten több mint 300 ingatlan tetőzete megrongálódott, tizenkettő teljesen tönkrement, két templom tornya is megrongálódott. Az ítéletidő nyomán Kutyfalva községben hat magasfeszültségű villanyoszlop kidőlt, ezért áramellátás nélkül maradt a község, súlyosabb személyi sérülés nem történt, ketten könnyebb sérüléssel megúszták. Amint a szóvivő kifejtette, Kutyfalván 153 lakóház tetőzete részlegesen megrongálódott, hét teljesen tönkrement, ugyanakkor a községközpont tömbházának a tetőzete is megrongálódott, a református templom tornyát pedig teljesen kifedte a szélvihar. Marosdátoson 150 háztető rongálódott meg, öt tetőzetet teljesen újjá kell építeni. Marosvécsen az orkán erejű szélviharnak – mely személygépkocsira döntött egy fát – halálos áldozata is volt. A járműben ülő kétéves kislány belehalt sérüléseibe, az édesapát a rohammentősök feszítővágóval szabadították ki, az édesanya és másik két kiskorú gyerek nagyobb sérülések nélkül megúszta. Szer Pálosy Piroska Népújság (Marosvásárhely) 2016. június 25.A rubincsőrű kék madár fészkére száll…Bartha Béla Képtár Dicsőszentmártonban "Egyszer majd markomból kinő a galagonyabokor/ És ráhelyezem a napot nagy piros bogyónak és/ Szerkesztek rá egy tökéletes madárfészket/ Egy rubincsőrű kék madár számára és/ Meg sem rezdül a karom.../ Így állok mozdulatlan/ Felettem a Nap/ Millió Nap/ Végtelen fényorgona/ A HALHATATLANSÁG himnuszát zengi/A földnek/A napnak/A galagonyabokornak/ És a bíborcsőrű madárnak./ MEGJÖTT A TAVASZ! (Bartha Béla: Megjött a tavasz) Június 19-én a dicsőszentmártoni Magyar Házban a város műélvező közönsége a Bartha Béla Képtár avatóünnepségére gyűlt össze. A galériának nevet adó, tavaly elhunyt festő versének hangulatában zajlott az emlékezés. Bartha Béla festőművész 1932-ben született Dicsőszentmártonban. Szeretett szülővárosát verseiben számtalanszor "elsiratta", "verebek és csókák" városának is nevezte, mert néha úgy érezte, olyan hely, " Ahol már fölösleges a dal s ének,/ Költőnek s rigónak halál a sorsa.// Körben a dombok, mint egy gyászkoszorú,/ Rajta íratlan szalag a Küküllő,/ Hamut szór rám az ég, s arcom szomorú". Művei egy részét mégis rá örökítette. A dicsői magyar közösségnek, a három történelmi egyház tulajdonában lévő Magyar Háznak adományozta alkotói tevékenysége jelentős részét, azzal a meghagyással, hogy halála után a Magyar Ház nagytermében létrejöhessen a Bartha Béla Képtár. Az adománylevél tanúsága szerint 57 bekeretezett olajfestmény és akvarell, 34 grafika, 20 darab kisméretű olajfestmény (Erdősorozat), 6 darab tiszafa szobor, gipszből készült viaszgyertya prototípusok, kerámiák és jelentős számú képzőművészeti és irodalmi vonatkozású könyv, melyek hasonlóképpen a képtár, valamint az Árva Bethlen Kata Könyvtár könyvállományába kerültek. Bartha Béla munkásságáról most csak annyit, hogy 1975-ben szervezi meg a művészetterápiai osztályt a dicsőszentmártoni ideggyógyászati szak- kórházban, majd a tölgyesi ideggyógyászati szanatóriumban. Sokoldalú tehetség, festőként a legismertebb.1972-től tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének. Képzőművészeti biennálékon szerepel alkotásaival, egyéni és csoportos kiállításokon vesz részt szülővárosában, valamint Marosvásárhelyen és Bukarestben. Műkedvelő színész, a dicsőszentmártoni Népszínház díszlettervezője, Caragiale-díjas szavaló, költő, a Sipos Domokos Művelődési Egyesület aktív tagja volt. Két verseskötete jelent meg, 2002-ben a Felhőből faragott álom, valamint 2008-ban a Vándor éneke című, mindkettő a jó barát Bölöni Domokos író szerkesztésében és gondozásában Az első kötet zárófejezete Bartha Béla néhány olajfestményének reprodukcióival egészül ki, míg a második kötet grafikai munkáiba enged bepillantást. A képtárnyitón Nagy Miklós Kund művészeti író beszélt róla. Méltatta Bartha Béla művészi, emberi erényeit, jelezte válságos időszakait. Elmondta, hogy a festő hagyatéka jóval nagyobb, mint amit a galériában láthat a közönség. Jelentős része az unitárius egyház régi iskolaépületében található. Azok a pasztellképek, akvarellek a tájélmény elsődleges kivetítéseként a művészetben kevésbé jártas nézőkhöz közelebb állnak. A Magyar Házban kiállított olajfestmények inkább az elvonatkoztatás, az absztrakció jegyében születtek, olyan képzőművészeti törekvések megnyilatkozásai, amelyek annak idején több jeles kortárs maros- vásárhelyi alkotóra is hatással voltak. A képek korhangulatot tükröznek, érzelmi válságokról, a festő aggodalmairól is hírt adnak. Izgatta a szórványosodás, falvaink elnéptelenedése, a faluközösségek bomlása, a pusztítás megál- líthatatlansága. Grafikai rajzai olyan helyeken készültek, ahol magányos volt, például Tölgyesen, és naplószerűen valóságosak. Egyik-másik alapul szolgált későbbi nagyobb kompozíciókhoz. Sokoldalú- ságát faragott famunkák, kerámiák is tanúsítják. Mint általában a több síkon alkotó emberek, ő is dilemmákkal szembesült: kereste az igazi arcát, identitását. Színekben látta a világot, gyakorta sötét színekben, hiszen a kor is, amelyben élt, fokozta zaklatott lelkiállapotát. De a lehetséges boldogság reménye is fel-felvillan a vásznakon, mint az utolsóként datált képén is, a Kék madár című olajfestményen – fejtette ki gondolatait Nagy Miklós Kund. A festőművész jó barátja, a dicsőszentmártoni, jelenleg Debrecenben élő és alkotó Hadnagy József költő verssel adózott Bartha Béla emlékének. A költemény a Tündérmese című festmény margójára született. Gagyi Béla tanár, a Magyar Ház kuratóriumának tagja az ünnepség házigazdájaként köszönetét fejezte ki Tódor (szül. Bartha) Izabellának, a művész lányának, hogy beleegyezésével lehetővé tette a képtár létrejöttét. Doszlop Lídia Naómi Népújság (Marosvásárhely) 2016. június 28.Csűrszemináriumok CsíkfalvánSzerdán kezdődik a Nyárádmente egyetlen állandó tudományos rendezvénye, a Csíkfalvi Csűrszemináriumok. A szakmai és tudományos berkekben egyaránt elismert nyári előadás-sorozatot idén immár tizedik alkalommal szervezi meg a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara, azon belül az Alkalmazott Társadalomtudományi Tanszék, valamint Csíkfalva önkormányzata és a Tündér Ilona Vendégház, továbbá a PR Alpha Egyesület és a Fókusz Öko Központ. Idén a kommunikáció és helyi közösség lesz a három este beszélgetéseinek témája, azaz mit beszélnek a helyi közösségről belső berkekben, önmagukról, és mit ismernek a külső körökben, a közösségről mit beszélnek mások. Szerda este az előadók arról vitáznak, hogy mit és hogyan kommunikál egy közösségről, annak identitásáról egy monográfia, tájház, emlékmű vagy épp egy falunap. Csütörtökön környezetvédelmi szempontból vitatják meg egy közösség fejlődését, hogy az harmóniában vagy harcban áll-e a természettel, míg pénteken különböző művészek, írók beszélnek arról, hogy munkájukban hogyan ihleti őket a vidéki közösség. A rendezvény főszervezőjétől, Gagyi József docenstől megtudtuk, a helyi, megyebeli és kolozsvári előadók mellett Magyarországról is érkeznek előadók: a Pécsi Egyetem kommunikáció és médiatudományi szak két munkatársa és egy doktorandusz hallgató, illetve ugyancsak Pécsről egy környezeti és vízgazdálkodási szakértő. Mivel ez már a tizedik kiadása a rendezvénynek, csütörtök este Balogh István polgármester és Gagyi József az elmúlt időszak eseményeit, eredményeit is áttekinti, értékeli. Az elmúlt évekhez hasonlóan a Csűrszemináriumokkal egybeesik a marosvásárhelyi hallgatók nyári gyakorlata, amelyet évek óta ebben a községben végeznek. Amint Gagyi József elmondta, a korábbi években elkezdett témát, a helyi mobiltelefon-használatot vizsgálják. Azoknál a családoknál tesznek látogatást a diákok, ahol fiatalok is élnek, ugyanis idén az érdekli a kérdezőket, hogy mi az az információ, amit ténylegesen az otthoni számítógépen keresgélnek a fiatalok, és mi az, amit a zsebükben hordozott okostelefonok segítségével. „Ez már a mobilitásnak egy egészen más formája, amikor a számítógép már ott van a fiatalok zsebében” – véli a szakember, aki arra is kíváncsi, hogy az okostelefon hogyan változtatja meg a fiatalok viselkedését, kapcsolattartását, kommunikációs szokásait. Gligor Róbert László Székelyhon.ro 2016. június 30.Csíkszereda népességfogyásának okairólNyolc százalékkal csökkent 2002 óta Csíkszereda lakossága – legalábbis ezt igazolják a 2011-es népszámlálási adatok. A népességcsökkenés mellett jelentős elöregedési tendencia is jellemzi a város lakosságát. A demográfiai adatokat vettük górcső alá. Csíkszereda városfejlesztési stratégiájában olvasható demográfiai adatok arról tanúskodnak, hogy 2002 és 2011 között nyolc százalékkal csökkent a megyeszékhely lakossága. 2002-ben ugyanis 42 029 volt a népesség száma, amely 2011-re 38 966 főre csökkent. A városban tapasztalt népességcsökkenés mérsékeltebben bár, de nagyjából megegyezik az országos folyamatokkal. „Szemléletes a korcsoportok arányának alakulása 1992–2015 között, amely egyértelműen elöregedő társadalom képét rajzolja elénk. A 65 fölötti, illetve 45–65 közötti korosztály aránya folyamatosan növekszik, előbbi 5,25 százalékról 13,43 százalékra, utóbbi 17,39-ről 28,76 százalékra. Ezzel párhuzamosan pedig csökken a fiatal korosztályok aránya (20–41 évesek aránya 41,98 százalékról 38,78-ra, az 5–19 évesek 27,8 százalékról felére, 14,39 százalékra, a legfiatalabbak 7,58 százalékról, 4,64-re). Ezek az adatok előrevetítik a városi lakosság eddiginél is jelentősebb csökkenését, valamint a gazdaság további szűkülését. Ezek a potenciális vállalkozók és munkavállalók fognak hiányozni majd 5–10 év múlva a városból” – olvasható a dokumentumban. Holott ez a ’90-es évek elején egészen másképp festett, „Csíkszereda egy viszonylag fiatal lakosságú városnak számított Romániában, az 5–45 év alatti korosztályok mindegyike jelentősen (2–6 százalékkal) meghaladta az országos átlagértéket”, viszont a rendszerváltást követő években elindultak a kedvezőtlen demográfiai folyamatok, mely a város elöregedési tendenciájához vezettek. A stratégiában megfogalmazott elemzés szerint a népességfogyásnak két jellemző forrása lehet, egyrészt a születések és halálozások negatív különbsége, azaz kevesebben születnek és többen halnak meg, másrészt a negatív migrációs egyenleg. „Csíkszeredában a születésszám csökkenése 2004 óta tendenciózusnak mondható. Fontos, hogy a Hargita megyére jellemző érték azonban általában magasabb mint a városi átlag, ez a vidéki többlet jelentheti a város lakosságának utánpótlását is” – fejtik ki a dokumentumban. A népességfogyás másik forrása – mint fentebb írtuk – az elvándorlás, amely az elmúlt évben a városban tizenötszöröse volt a megyei értéknek. A 2004-es évszám ebből a szempontból is meghatározó, hiszen ekkor vándoroltak el a legtöbben a városból, 1000 lakosból 36-an. A gazdasági válságot követően (2008 után) újabb lendületet vett Csíkszereda elhagyása, amely az utóbbi években mérséklődni látszik (15 fő/1000 lakos évente). Tekintettel arra, hogy az elvándorlási arányok alacsonyabbak voltak megyei szinten, arra következtettek, hogy a Csíkszeredából elköltözők egy része nem költözik a megyehatáron túlra. „Ez a lassan egy évtizede tapasztalt szuburbanizációs folyamattal is magyarázható, aminek során a városkörnyéki településekre költözik egy fiatal-középkorú, tehetősebb réteg” – indokolják a készítők. Összesítésükben pedig kitértek arra, hogy „Csíkszereda természetes szaporodási értéke nem mutat az országos összehasonlításban olyan kedvezőtlen értéket, ami indokolná a jelentős népességfogyást. A migráció mértéke viszont többszöröse a máshol tapasztaltnak. Stratégiai feladat tehát újra vonzóvá tenni a várost a fiatalok számára, megteremteni számukra a családalapításhoz szükséges induló feltételeket, kedvező lakhatási, adózási és vállalkozási környezetet szükséges teremteni a potenciális visszaköltözők számára is” Gagyi József, a csíkszeredai Sapientia egyetem oktatójának elmondása szerint a rendszerváltás előtt tervszerűen az elit akarata szerint szabályozták a népességszaporulatot, mert megvolt az eszközük arra, hogy rákényszerítsék a társadalomra. Csíkszeredára a diktatórikus környezetben mesterségesen kialakított népességgyarapodás volt jellemző, ehhez hozzájárult az is, hogy megyeközpont lett, amelyet nagyméretű beköltözés követett. „A beköltözött emberek kettős életmódot folytattak, úgy éltek városon, hogy közben a falusi erőforrásokhoz is hozzáfértek, falun gazdálkodtak, állatot tartottak, megélni két lábon lehetett” – magyarázta Gagyi. A népességszaporulat alakulását több tényező is befolyásolta. Egyrészt a ’90-es években módosították az abortusztörvényt, emellett a gyermekvállalási korhatár kitolódott, illetve azok, akik arra kényszerültek, hogy a városba költözzenek, visszaköltöztek vidékre. Ugyanakkor az is nagyban hozzájárult a népességcsökkenéshez, hogy megnyíltak az országhatárok. Az elmúlt 25 évben az egyik legmeghatározóbb év 2007 volt, amikor szabaddá tették az Európai Unión belüli mozgást. Csíkszereda fejlesztési stratégiájából szemlézve az derül ki. hogy a város népességcsökkenése többek között annak köszönhető, hogy elköltöztek a lakók, de nem föltétlenül külföldre, hanem a mobilitás a környező falvakba, a szülőfaluba történt. Gagyi József okfejtése szerint „úgy kell kialakítani a környezetet, a várost, hogy akik ideiglenesen elmentek, azok visszajöhessenek. Az adózástól kezdve a lakásépítés megkönnyítéséig, a munkahelyteremtésig sok minden van, ami vonzóvá teheti a várost”. Szervesen együtt a Csíki-medencével Gagyi József egyetemi tanárt, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatóját is megkérdeztük arról, hogyan látja a demográfiai mutatók alakulását Csíkszeredában. Szerinte nemcsak a Csíkszeredára jellemző adatokat, hanem az egész Csíki-medencét kellett volna vizsgálni, hiszen, mint fogalmazott, „szervesen együtt van a medencével és azzal együtt kell vizsgálni, hogy mi történik például a nagyközségekben, vagy hol van például a fafeldolgozás, a sörgyártás központja”. Javaslatok a stratégiához A keddi csíkszeredai lakossági fórumon, amelyet a városfejlesztési stratégia közvitájaként tartottak, több javaslat és kérdés felvetődött a résztvevők részéről. Volt, aki a cigány közösségek felzárkóztatásához szükséges intézkedéseket hiányolta a dokumentumból, mások pedig kevésnek találták a gazdaságélénkítéshez az Innokult központot, szerintük nem elégséges az információ-technológiai cégekre alapozni, ugyanis nem tudnak sok munkahelyet teremteni. Volt, aki javasolta, hogy az Olt folyót és környékét is vonják be a város fejlesztésébe, hiszen más városban meghatározó a települést átszelő folyó. Barabás Hajnal Székelyhon.ro 2016. július 17.A Helikoni Leszármazottak TalálkozójaA Marosvásárhelyi Helikon-Kemény János Alapítvány 2016. július 29-30-án tartja a Helikoni Leszármazottak Találkozóját. A báró Kemény Miklós kezdeményezésére létrehozott alapítvány 2000-től rendszeresítette emlékrendezvényeit, Marosvécsre pedig 2003-tól hívja meg évente ilyenkor a helikoni írók leszármazottait. A kastély visszaszolgáltatása óta – amely eseményre, s a tényleges átvételre, a kapuk megnyitására 2014 őszén kerülhetett sor – a helikoni találkozók ismét azon falak között zajlanak. amelyek annak idején otthont adtak a báró Kemény János által szervezett programoknak. Fontos irodalomtörténeti eseménysorozatnak számítottak az 1926 és 1944 között tartott marosvécsi találkozók, amelyeken a meghívottak az erdélyi magyarság és az irodalom legfontosabb kérdéseiről tanácskoztak. Ezek az alkalmak meghatározták a későbbiekre vonatkozó tennivalókat, a könyvkiadás, az írástudó értelmiségiek feladatait, de ugyanakkor – bár a munkaközösség nem rendelkezett semmilyen hivatalos formával, nem voltak választott tisztségviselői – olyan nyilatkozatokat fogalmaztak meg, olyan irányvonalakat szabtak meg, amelyek a békét és a haladást, az erdélyi magyarság érdekeit, a társnépekhez való közeledés ügyét szolgálták. Alakulásakor Kemény János 28 írónak küldött meghívást, megszűnésekor, 1944 őszén 55-en vallották magukat helikonistáknak. Alapító tagok: Áprily Lajos, Bánffy Miklós, Bárd Oszkár, Bartalis János, Berde Mária, Endre Károly, Gulácsy Irén, Gyallay Domokos, Hunyady Sándor, Kacsó Sándor, Kádár Imre, Kemény János, Kós Károly, Kovács Dezső, Kuncz Aladár, Ligeti Ernő, Makkai Sándor, Molter Károly, Nagy Dániel, Nyirő József, Olosz Lajos, Reményik Sándor, Sipos Domokos, Szabó Mária, Szentimrei Jenő, Szombati-Szabó István, Tabéry Géza, Tamási Áron, Tompa László. A későbbiekben a helikoni közösség tagja lett Asztalos István, Balázs Ferenc, Császár Károly, Dsida Jenő, Finta Zoltán, Gagyi László, Járosi Andor, Jékely Zoltán, Karácsony Benő, Kiss Jenő, Kovács László, Lakatos Imre, Makkai László, Markovits Rodion, Maksay Albert, Moldován Pál, Ormos Iván, Pakots Károly, Szabédi László, Szántó György, Szemlér Ferenc, Szenczei László, Tavaszy Sándor, Vásárhelyi Z. Emil, Vita Zsigmond és Wass Albert. Napjainkban az Erdélyben, illetőleg Romániában működő irodalom, akárcsak a magyarországi, vagy az összmagyar, szekértáborokra és provinciákra töredezett szét. Marosvécsnek, a helikoni szellemnek nincsen már akkora kisugárzása, mint a múlt század húszas és harmincas éveiben, de úgy tűnik, hogy ezen a helyen egyre inkább lényeges dolgok fogalmazódnak meg, és az itteni találkozók kezdik visszanyerni egykori szerepüket. Egyre szélesebb az a réteg, amely figyel a Kemény János örökösei által felvállaltakra. Ilyen önbecsülésre, önértékelésre ébresztő alkalom lesz a mostani találkozó is. eloszekelyfold.wordpress.com 2016. augusztus 2.300 fellépő a székely- mezőségi táncosok találkozójánMezőbergenyében székely-mezőségi táncosok találkozóját tartották, ami hagyományteremtő rendezvény kíván lenni e térségben. A változatos és jó hangulatú találkozót a Kincsásó Egyesület szervezte, ahol a térség néptánccsoportjait és a testvértelepülés Kisgyőr együttesét vonultatták fel. Az elmúlt hét végén zajló rendezvény péntek este kezdődött, amikor a helyi kultúrotthonba táncházba sereglettek a táncosok és tánckedvelők. A fergeteges táncház és szórakoztató tánctanulás a rendkívül mozgalmas szombatba torkollott, délelőtt 10 órakor újrakezdték a táncoktatást, ami délután folytatódott. A szombat estét a Bekecs Néptáncegyüttes fellépése tette feledhetetlenné, majd ismét táncház következett, megtelt a művelődési ház előtti tér, s szilaj mulatság kerekedett az óvoda előtt újonnan felállított szabadtéri színpadon. Vasárnap délelőtt a találkozó résztvevői istentiszteleten vettek részt, majd délben ismét benépesedett a szabadtéri színpad környéke. A kánikulai melegben, a tűző napról menekülve, sörsátrak árnyékában várták a műsor kezdetét. A fellépők ez alkalommal sem okoztak csalódást, hiszen Bartis Zoltán és bandája, azaz az Üver zenekar muzsikájára fürge lábak pezsgő tánca következett. A fellépések előtt Gálfi Gizellát, a Kincsásó Egyesület titkárát kértük, összegezze a rendezvény történéseit, s ossza meg olvasóinkkal, miért is fontos ez a találkozó. – Tizenkét együttest hívtunk meg a Székely-Mezőségről és a magyarországi Kisgyőrből. Eljött a csíkszentmártoni Cserebojtos, a holtmarosi táncegyüttes, a marosszentkirályi Vadrózsa, a mezőmadarasi Árvalányhaj, a mezőbándi Csipkebogyó, a csittszentiváni néptánccsoport, a szabédi Fürge Lábak, a helyiek közül pedig a Kincsásó Egyesület kis- és nagycsoportja. Ha csoportonként átlagban 20 fellépőt számolunk, érzékelhető, milyen népes seregszemléről beszélünk. Mi, szervezők úgy számoltuk, hogy 300 fellépő táncos, muzsikus, vendég vett részt a rendezvényen. A legfontosabb, hogy a gyermekek, a fiatalok megtanulják, műveljék és szeressék elődeik tánckultúráját. Ezért vállaljuk fel a szervezést, hogy az ifjúságban kialakuljon a hagyományos népi kultúra művelése iránti igény, hogy ezt sajátjának érezze, hogy a következő generációknak is átörökíthessék. A meghívott zenészek – a Csíkszeredaiak, az Üver – minőségi élőmuzsikát szolgáltattak. A találkozó táncoktatói is elismert személyiségek, a Maros Művészegyüttes tagjai: Kásler Magdi, Farkas Sándor Csaba. De a fiatal tehetségek is felnövekvőben vannak, itt a helyi Gagyi Lorándot (aki a Napsugárban táncol) vagy Bende Szendét említem – mondta Gálfi Gizella. A falu életében e rendezvény – amely a szervezőkön túlmenően gyermekeket, fiatalokat, szülőket, egyházat megmozgatott – jó kezdet volt a hagyományteremtésre. A szervezők ezért is leltek nagylelkű – a mezőpaniti helyi tanács, a Magyar Művészeti Akadémia, a mezőbergenyei református egyházközség, a TimKo pékség – támogatókra. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2016. augusztus 8.Nyári turné a bánsági szórványbanÚjra elindult Thália szekere a Bánsági Vándorszínházzal. A Rózsa, a lovag című előadással járják be Temes-, és Arad megye tizennégy települését. Rejtő Jenő komédiájával csalogatják a nézőket a piactérre, templomudvarba, ha esik, akkor a kultúrházba. Harmadik éve július elejétől augusztus közepéig a játékról szól Aszalos Géza művészeti vezető és Orbán Enikő dramaturg, mindenes tanyaanya élete. Idén önállósult a kis társaság, már nem a Bánsági Közösségért Egyesület, hanem a Tarisznyás Egyesület égisze alatt működnek. Simon Judit riportja Kemenes Henriette fotóival. Végváron, ahol a Bánsági Vándorszínház három hétig tanyázik, szinte semmi sem változott tavaly óta. Amikor megérkezünk a községbe, mutatom a piacteret, ahol másnap Rejtő Jenő komédiáját láthatjuk, elhaladunk az óvoda mellett, és máris ott az iskolaudvar kapuja. A bejárat előtti füves területen egy béka üdvözöl. A pocsolyák a két nappal korábbi vihar mAradványai. A zápor nyomai az udvaron is láthatók, ügyesen bele is lépek a sárba. A társulat éppen pihenőt tart, nemrég fejezték be a kihurcolkodást. Az elmúlt napokban a megbízhatatlan időjárás a sportcsarnokba kényszeríttette őket. Ott állították fel a díszletet, ott próbáltak. Az egyik színész nevetve meséli, nagyjából ezzel a szöveggel engedték be őket: a fiatalok szétverték a csarnokot a sok diszkóval, úgyhogy maguk is bemehetnek. De ez csak tréfa, a valóságban Végváron idén is mindenki kedves, szeretettel fogadták őket. Megkapták az iskola bentlakását, amely kívülről talán kicsit még lepusztultabb, mint a tavaly, a nagy viharban a mennyezet beszakadt egy részen, de a szobákban kényelmesek az ágyak, a lányoknak van külön mosdójuk és zuhanyzójuk, a konyhát is korlátlanul használhatják. Került gáztűzhely és hűtőszekrény, ágynemű és sok minden, ami szükséges a ház körül. Néha érkezik zöldség és gyümölcs is. Nagy luxus ez a vándoréletben, főleg hogy az elmúlt évekhez képest mostohább körülmények között élnek majd a vándorúton. Pontosabban romantikusabb lesz, közelebb kerülnek a Dériné korabeli komédiásélethez. A pénzszűke miatt lemondtak a motelekről és a cateringről. Főznek maguknak, azt mondják, sokkal jobban is esik az ebéd, mint amikor Temesvárról hozatták egy cégtől. A vándorszínészek útjuk során kevéssel beérik: egy erős konnektort, előadás után vacsorát, éjszakára szállást kérnek csupán. Kevés pénz, sok lelkesedés Aszalos Géza Temesvári színművész, a vándorszínház vezetője és második éve rendezője elmeséli, idéntől a Tarisznyás Egyesület égisze alatt működnek. Az egyesület fő tevékenysége a Bánsági Vándorszínház megszervezése, adminisztrációs feladatainak ellátása, és nem utolsó sorban az előadás létrehozása és utaztatása. „Sokkal kevesebb a pénzünk, még a tavalyinál is kevesebb, mert az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalától (DRI) egy vasat sem kaptunk, formai hibára hivatkozva utasították el a pályázatunkat. MAradtunk a Bethlen Gábor Alaptól kapott csekély összeggel, de pozitívan gondolkodunk: azt mondjuk, nem most van kevés, hanem eddig volt sok”. Ezen jót nevetünk, majd Aszalos folytatja: „Nagy bajban akkor lennénk, ha nem állna mellettünk a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Szerződésünk is van az intézménnyel, s Balázs Attila igazgatóm és kollégám teljes mellszélességgel támogat. Onnan van a díszlet, a jelmezek, a színpadtechnika. Mindent megkapunk, ami az előadáshoz szükséges, ahol játszunk, csak áramforrást kérünk.” A magyar vállalkozók továbbra sem tülekednek, hogy támogassák a Vándorszínházat, hogy teljesíthessék – ha patetikusan is hangzik, leírom – nemes feladatukat: színházat vinni olyan településekre, ahol tavalyelőttig, évtizedek óta nem járt magyar társulat. Aszalos úgy fogalmaz, lélekben támogatják őket. Kétszáz elektronikus levelet küldtek szét, hogy támogatókra találjanak. Nem pénzt kértek, akármilyen felajánlás – egy ebéd, egy éjszakai szállás is jól esett volna. Egyetlen válasz sem érkezett. Hangsúlyozza: a valódi mecénásuk Csáki Károly polgármester, aki második éve fogadja be a társulatot az iskola bentlakásába, ingyen, valamint engedi őket a piactéren játszani. Azt mondta az elöljáró, ha esik, akkor kinyitja a kultúrházat, hogy ott tartsák meg az előadást. „A települések vezetői, akik szó nélkül biztosítanak nekünk helyet az előadáshoz, és a települések lakosai támogatnak minket – kapcsolódik a beszélgetésbe Orbán Enikő, aki a vándorszínház dramaturgja, szervezője és mindenese. Első évben tanyaanya volt, a másodikban mindenes, idén mindenes tanyaanya, ha éppen elanyátlanodnak a fiatal színészek. „Várnak és visszahívnak a településekre, ahol már jártunk, és olyan helyekre is, ahol még nem játszottunk. Azok a nénik a támogatóink, akik összevesznek, hogy ki főzzön nekünk vacsorát, melyik portán terítsenek asztalt.” Tény: igény van a vándorszínházra, az emberek szeretik őket és bizony, inkább abból van sértődés, ha valahová nem jutnak el. Augusztus 5-én szabadnap lett volna, de nem lett, mert jelentkezett egy település, hogy szívesen látják őket. Mindenhol akad szállás, meleg étel, sok néző és szeretet. „Ezért éri meg, hogy a szabadságunk alatt, nyaralás helyett próbáljunk, szereljünk, játsszunk” – mondja Aszalos és Orbán szinte egyszerre. A hivatásos színészek, akik néhány hétre felcsapnak vándorkomédiásoknak, úgy vélik, a színház lényege valósul meg a piactereken: a játék. Olyan nézők előtt mutatják be produkcióikat, akik őszintén reagálnak. Akkor tapsolnak, ha tetszik az előadás. Hivatásos komédiások Aszalos megerősít abban, lassan kialakul az állandó vándortársulat. Idén egy új tag csatlakozott hozzájuk. Mondhatnánk, nemzetközi társaság készülődik a próbára: Lanstyák Ildikó harmadik éve jön játszani, idén diplomázott a Kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán. Vincze Tímea a Kolozsvári Puck Bábszínház társulatának tagja, aki Morzsa kutyával állandó résztvevője a vándorszínházi munkának. Mihály Csongor szintén harmadjára tér vissza a Vándorszínházba, közben diplomát szerzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen, bábszínész szakon, ősztől a Temesvári színház bábtársulatának a tagja. Hodu Péter a Szegedi Nemzeti Színháztól, másodjára tér vissza, és bizonyára alapember mArad. Dévai Zoltán a Zentai Magyar Kamaraszínház társulatából érkezett. A Vándorszínház egyik alapembere Horváth Alpár. A Temesvári színház díszlettervezője álmodja meg és készíti el az előadások színpadképét. Fúr, farag, kalapál, fest és mázol, kelléket fabrikál, jelmezeket keres és talál. Első pillanattól kezdve Aszalos és Orbán munkatársa, és nem azzal, hogy mennyi a honorárium. Amúgy a színészek gázsija a kalapozásból kerül ki, de erről kicsit később. Megérkezik Nándi és Béla. Előbbi Kolozsvári színészhallgatóból lett üzletember, de állandó segítője a vándorszínházasoknak. Utóbbi végvári fiatalember, aki önkéntesen vállalta, hogy besegít a csapatnak. Főpróba szúnyogokkal Még egy korty kávé, egy slukk a cigiből és a társulat készülődni kezd a próbára. Mindenki tudja, mi a feladata, mit kell megszerelni, összerakni, becsavarozni, hogy elkészüljön a díszlet, amely az idén egy kávéházat, illetve szobabelsőt ábrázol. Olyan szép és pontosan kidolgozott, hogy kőszínházban is megállná a helyét. Mialatt a fiúk szerelnek, a lányok a jelmezekkel és a kellékekkel foglalatoskodnak. Gyors mosdás után öltözni kezdenek, tükör nincs, egymásnak segítenek, hogy mindenki „jólöltözött legyen”. Orbán Enci most fodrásznak csap fel, fésüli, zselézi a fiúk haját, aztán picit átmegy sminkesbe, majd leül Aszalos mellé a keverőpulthoz, ők ketten a hangosítók és a világosítók. A próbára is begyűlnek néhányan, a kezdés előtt a tiszteletes kérdezi, vasárnap hánykor kezdődik a bemutató, hogy kihirdesse a templomban. Öltözködés közben mesélik, a faluban elterjedt, hogy a színészek vetkőzni is fognak, pedig nem. Sőt, a múlt század elejének divatja szerint öltöznek fel, szenvednek rendesen az este is alig enyhülő melegben. Mi nézők, a szúnyogoktól szenvedünk, de nagyon. Egy végvári hölgy elmondja, jöttek a helikopterek, szórták a rovarirtót, de mintha vitamint kaptak volna a vérszívó szörnyecskék, úgy felélénkültek. A próba után a színészek leszerelik a díszletet, összepakolják a jelmezeket, és üdvrivalgással nyugtázzák, a szokásosnál nagyobb díszlet is belefér az immár legendás utánfutóba. Búcsúzunk, és alig várjuk a másnap estét, hogy megnézzük az előadást. Szórvány és színház Vasárnap délelőtt a barátnőim kiállításra mennek, én csavargok Temesváron. Nemrég jártam itt, július elején, amikor a Vándorszínház tagjai már készülődtek, hogy kiköltözzenek Végvárra, a táborhelyükre, én és újságíró kollégáim a Bánság fővárosában táboroztunk. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szervezte meg, hogy a városi szórvánnyal ismerkedjünk a nagyvárosban, ahol számos magyar kulturális intézmény működik, és persze a magyar nyelvterület egyik legrangosabb színháza. Fesztiválok, kiállítások, könyvbemutatók követik egymást, ahol magyarul szólal meg a kultúra. A kihívást azok a vegyes lakosságú, magyar szempontból egyre gyakrabban a szórványhoz sorolt települések jelentik, ahol továbbra is templomban, vagy jó esetben az iskolában beszélnek magyarul. Igazat kell adnom Aszalos Gézának, aki úgy véli, a Vándorszínház feladatot teljesít, magyar színházat, magyar kultúrát visz ezekre a településekre, olyan közönségnek, akik közül sokan addig sosem láttak színházi előadást. Ott valóban közösségmegtartó erő a színház és közösségalakító. A kocsmában, a piacon az előadásról beszélnek, ami éppen ezért nem lehet gagyi. Sem a darab, sem a produkció. A Bánsági Vándorszínházban csak hivatásos színészek dolgoznak, s irodalmi értékű darabot adnak elő. Emlékszem, az első évben, valamelyik kisvárosban az előadás után egy idős úr köszönte meg a színészeknek az előadást. Azt mondta, több mint húsz éve nem látott magyar színházat. Diszkréten elmorzsolt egy könnycseppet, mialatt megígértette a komédiásokkal, hogy a következő évben is visszatérnek. Egy másik bánsági faluban pedig az a mondás járja, hogy három nagy ünnep van az évben: a karácsony, a húsvét és a vándorszínház előadása. Megtelt a kalap Vasárnap sem sikerül egyből kijutni Temesvárról, de legalább mindenki tudja, merre van Végvár. Napközben beszerezzük a csodaszert, amitől a szúnyogok majd meg sem közelítenek. Elvileg, mert a gyakorlatban, ahogy megérkezünk, ránk rontanak. A közönség már gyülekezik, az első sorokban a gyerekek, még alig totyogó babát is elhozta az anyukája. Heni, az ifjabbik barátnőm, amúgy költő, mosolyogva fényképez. Valami ragadós öröm van a levegőben. Keressük Morzsát, Vincze Tímea 12 éves kutyusát, de a bölcs eb úgy döntött, az előadást kihagyja, úgyis látta a próbákat. Morzsa Váradig útitársunkul szegődik, gazdija nem meri Végváron hagyni, a turné pedig túl fárasztó lenne az idős barátnak. Ebben az évben is kevésnek bizonyulnak a Székek, állóhely viszont akad bőven a téren. Este kilenckor még nincs teljesen sötét, de amikor felgyúlnak a reflektorok, a nézőtér elcsendesedik. A Rózsa, a lovag Rejtő Jenő egyik színpadi műve, de a szerzőt nem a darabjai miatt szeretjük. Bebizonyosodik, hogy Orbán Enikő jó dramaturg, Aszalos pedig tudja, hogyan kell komédiát rendezni. A színészek tehetségesek, jól énekelnek és tudnak poént mondani, ami nem kis feladat. Az előadás szórakoztató, a dalokat tapssal kísérjük. Egy óra felhőtlen derű, a színpadnak kinevezett részről a játék öröme árad felénk. Nagyszerű, hogy az alkotók nem veszik félvállról, őszintén komédiáznak. Fiatalok és tehetségesek, jó nézni őket, együtt örülni velük a sikernek. Az előadás után kalapoznak, az összegyűlt pénzt elosztják, az a napi gázsi. A kalap az előadás fokmérője is: ha tetszett a nagyérdeműnek, akkor másnap van mit aprítani a tejbe, ha nem nyerték el a közönség tetszését, akkor jó, ha tej lesz. Vasárnap este szinte megtelt a kalap, tetszett az előadás. A színészek azonnal pakolni kezdenek, már tíz óra elmúlt, másnap, indulás a következő településre. S ha nem sietnek, kihűl a vacsora. Az autó felé menet kuruttyolva ugrik elém egy béka. Lehet, hogy az, amelyik tegnap fogadott. Úgy döntök, nem csókolom meg, nem vágyom királyfira. De azért jól esett, hogy üdvözölt. erdelyiriport.ro 2016. augusztus 20.Társadalomkutatók között SzelterszbenAmint arról a korábbiakban beszámoltunk, Szelterszfürdőn idén augusztus 18. és 21. között tartják. A négy nap során a Kárpát-medence különböző részein, más-más országokban élő kutatók értekeznek az általuk művelt szakterületen – néprajz, szociológia, történettudomány, kulturális antropológia, politológia – végzett kutatásaikról. Nyilvánvaló, hogy a közös nevezőt minden alkalommal a magyarság helyzete, annak a szomszédos népekhez fűződő viszonyrendszere képezi. Ezeknek a találkozóknak az a nagy érdeme, hogy pár napra egybegyűjti a kutatókat, akik év közben, a tudományos munka zajlása közepette talán nem is találkoznak másutt személyesen. Ilyen szintű közös munka, ahol a Vajdaságban, Horvátországban, Szlovéniában, Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és Magyarországon élő tudósok töltenek egymás társaságában pár napot, másutt nem zajlik. Fontos találkozási pont, ahol eredményekről számolnak be, illetve új irányokat szabnak az eljövendő kutatásoknak. Nagy kár, hogy dacára a meglévő érdekérvényesítő képességnek, a tábor szervezői – Bárdi Nándor ( MTA TK – Budapest), Gagyi József (Sapinetia – EMTE, Marosvásárhelyi Kar), Lőrincz József (BBTE – Kolozsvár) – ebben az évben nem jutottak elégséges pályázati forráshoz, s így a programon való részvétel részben önköltséges volt. A tudományos szakma e szegmense a rendszerváltás óta eltelt negyed században nagy fejlődésen ment át. A korábbi földalatti és félhivatalos Limes Kör, illetve a Kommunikációs Antropológia Munkacsoport (KAM) ma már akadémiai szintű, tagjai elismert kutatók, egyetemi tanárok, akiknek komoly a a tudományos múltjuk. Ezzel a táborral, illetve a kutatások bemutatásával, az elkészült tanulmányok vitájával új lendületet kapnak a kutatások. Mi a pénteki programokba hallgattunk bele. Benyomásaink ismertetésére hamarosan visszatérünk. A tábor munkálatai még tartanak. A publikus előadásokat bárki meghallgathatja, ha ideje engedi. Simó Márton eloszekelyfold 2017. január 19.A múlt tükörcserepei – húsz esztendeje történt a balliberális támadás a Bolyai Egyetem ellenErdélyben a kozmopolita-libertariánus gondolkodás annak ellenére felülreprezentált a médiában, hogy a választóközönség igen csekély része vevő erre a szellemi perverzióra. Fő orgánumaik a Maszol, a csak pár hete szünetelő Erdélyi Riport és a valamivel mérsékeltebb, tárgyilagosabb, de azért érezhetően erre húzó Transindex. A politikai palettán a Szabadelvű Kör keretében jelent meg e világnézet elsősorban, ami nem jelenti azt, hogy e platformon belül mindenki nemzetellenes liberális lett volna. Markáns politikai akciójuk az elmúlt bő negyed évszázadban kettő volt. 1992 vége felé a Kolozsvári Nyilatkozat után nekitámadtak az RMDSZ autonomistáinak, szabályos sajtókampányt indítva a Tőkés–Szőcs-tábor ellen. Akkor talán ennek volt köszönhető, hogy két markáns képviselőjük is bekerült az új vezetésbe, Cs. Gyimesi Éva oktatási alelnök, Magyari Nándor László pedig önkormányzati alelnök lett. A második akció közel öt évvel később, 1997 januárjában pont e két egyetemi oktatóhoz kötődik, Magyari felesége, Magyari Vincze Enikő mellett. Ők voltak ugyanis azok, akik álérvekre alapozva nekitámadtak az eladdig össznemzetinek számító oktatásügyi követelésnek, mely az önálló Bolyai Egyetem megteremtésére irányult. A történetet részletesen ismertettem az 1989 és 2014 közötti negyed évszázad politikatörténetét összefoglaló munkámban, tanulságos kereken húsz esztendő elteltével ideemelni a vonatkozó részt. Sokan összefüggést látnak Törzsök Erikának, az SZDSZ kisebbségpolitikusának a Magyar Hírlapban megjelent „Ellenségkép nélkül” című írása és az azt követő Bolyai Egyetem elleni akció között. Törzsök elméleti kontextusba ágyazta az erdélyi balliberálisok akcióját, számos csúsztatással és nem kevés rágalmazással. Hadd rekonstruáljuk röviden néhány vonatkozó gondolatát. Törzsök szerint a XX. század végére elérkezett az etnikai Kánaán, a „nemzeti retorika” „kifulladóban”, és „nem csupán Magyarországon”, amikor nemcsak az ideológiailag az SZDSZ által dominált Horn–Kunczekormánynak nincs ellenségképe, de a környező népeknek sem: „A század utolsó éveiben végül itt állunk ellenségkép nélkül, csehek, románok, szerbek, szlovákok és magyarok.” Mintha más világban élt volna a szerző vagy végzetesen megzavarta volna valami a valóságot appercipiáló képességét. Ellenségkép nélküli szerbek, szlovákok és románok? Az ember, ismerve az elmúlt évszázad politikatörténetét, a Kisantant politikusainak megnyilvánulásait és a román többségi sajtót (illetve a szlovák és szerb sajtó magyarra fordított szövegeit), azt láthatja, hogy a Trianont megelőző évtizedektől máig kontinuus eme országokban a magyarellenesség, sőt, ahhoz képest a pillanatnyilag uralkodó politikai rendszer, a két világháború közötti predomináns, korlátozott pluralizmus, a királyi diktatúra, sztálini kemény elnyomás vagy fellazult kommunista diktatúra (bizony még ilyen is volt Ceauşescu alatt a hetvenes években) lehántható forma-meghatározottság, mely mögött ott él az alkotmányszinten tényként rögzített kőkemény program: a homogén egységes nemzetállam programja. Törzsök persze ezt explicit tagadja: „Nekünk, magyaroknak megszűnt a kisantant réme is, pedig szerettek ezzel ijesztgetni még a közelmúltban is a legkülönbözőbb oldalakról.” Törzsök Erika a kormányzati együttműködést úgy állítja be, mint a kisebbségbe szorult magyarság jogkövetelései megvalósításának leghatékonyabb eszközét, az anyaország-kisebbség viszonylatban pedig a partnerség szükségességét hangsúlyozza. Mondhatni, ez az egyetlen részben helyeselhető gondolat az írásában. „Agyelszívás” címszó alatt lényegében megágyaz a Szabadelvű Kör akciójának, és ismerve a közeli, jó kapcsolatot, mely a szerzőt az akció azóta elhunyt vezéralakjához, Cs. Gyimesi Évához fűzte, vélelmezhető, hogy volt is koncepcionális és taktikai egyeztetés köztük. Törzsök szerint „a közelmúltban bizonyos érdekek hivatkozási alappá, politikai szlogenné degradálódása általánossá vált. Autonómiát, Bolyai Egyetemet követelt nagy hangon boldog-boldogtalan”, miközben „nem lett átgondolva, nem lett feltéve a kérdés, hogy milyen egyetemet, kinek, miből, kikkel akarnak, akarunk”. Egy füst alatt jól be is olvas a szerző az autonomista tábornak, mely egyik oldalról „követelőzik”, folyamatosan olyan célokat fogalmaz meg, amelyek rövid távon irreálisak és elérhetetlenek, másik oldalról súlyos retorikus szónoklatokkal hirdeti, hogy „nincs remény”, és ezzel kivándorlásra biztatja honfitársait. (Ez utóbbi vád nem egyéb szemenszedett hazugságnál, pont ez az a retorika, mely soha nem jellemezte az erdélyi autonomistákat.) Az eszmefuttatásnak legdurvább hamisítása az, hogy a nemzeti oldalt a román hatalom kreatúrájának állítja be. Törzsök szerint „az a játék, melyben a többségi hatalom azért kreált kisebbségi „ellenállókat” (igen, jól látja az olvasó, az ellenállót idézőjelbe tette a szerző, ezzel is erősítve a mondanivalójának dehonesztáló jellegét), hogy folyamatos konfrontálódásukkal megosszák a kisebbségi közösségeket, Magyarországról a továbbiakban (…) nem kap támogatást”. Magyarán Duray Miklóst vagy Tőkés Lászlót a szlovák, illetőleg román hatalom kreálta a kisebbségi magyar közélet megosztásának céljából. Nehéz eldönteni, hogy sírjunk-e vagy nevessünk... Az Erdélyben lezajlott szabályos sajtóvihar elindítója 1997. január 31-én a Szabadelvű Kör egy vitaestje volt, melyen Cs. Gyimesi Éva, Magyari Vincze Enikő, Egyed Péter és Magyari Nándor László egyetemi oktatók tartottak előadást. A Bolyai Társaság elnöke, Horváth Andor levélben fejtette ki álláspontját. Horváth Anikó beszámolója szerint a bevezető előadások mondanivalója egybehangzóan az, hogy „a magyar nyelvű egyetemi oktatást főleg a hozzá nem értő jó szándékúak tették kizárólag politikai kérdéssé, e kérdés kezeléséből kiszorulni látszanak az illetékesek, a felsőoktatásbeli pedagógusok. Az önjelölt illetékesek, egyetemi tanári pályára hívatlanul törekvők nem képesek a felsőoktatás mindennapi és korszerűségi követelményeit felismerni, (…) a kezdeményezők egyöntetűen időszerűtlennek és gyakorlatiatlannak tartják egy különálló egyetemi infrastruktúra és közösség most kezdhető kiépítését.” Cs. Gyimesi Éva előadása megjelent később nyomtatásban is, lényeg az, hogy a szerző úgy érzi, hogy kötelessége élni a „tekintéllyel” és szólni, különben az egyetem ügye „az ál- és féltudományos elemekkel összekapcsolt politikai eltévelyedések területe lesz”. Értsd: netán megvalósul az önálló Bolyai Egyetem. A szerző egyetemes, nemzetközi presztízsnek örvendő tekintélyekre hivatkozva fejti ki azon álláspontját, hogy nem helyes az önálló felsőoktatáshoz való jogot a felsőfokú nemzetnevelő intézmény (egyfajta népfőiskola) igényére redukálni, mely a „nemzeti identitásvédelem, az anyanyelvápolás funkcióit tekinti fő feladatának”, hanem az egyetem egyben a tudományos kutatásnak is otthont kell adjon. A szerző „félelme”, hogy a posztgraduális tanulmányaikat külföldön folytatók netán azért nem jönnének vissza, mert az egyetemi oktatás Kolozsváron „nem ugyanazt fogja jelenteni, amit bárhol jelent a nagyvilágban, hanem egy szabadalmaztatott és bevált modellekkel nem törődő, helyi gyártmányú barkácsolt torzszülöttet, egyfajta szellemi gettót: bezárkózást a nyelvi-nemzeti sajátosságba”. Ehelyett a cél egy négynyelvű egyetemi oktatás megvalósítása, mely „nem csupán az erdélyi etnikumok szempontjából lenne megfelelő, hanem, a feszültségmentes európai integráció sajátos feltételeinek kialakítását is szolgálná.” Ugyanezt az álláspontot képviselte Magyari Vincze Enikő is, hadd idézzük az újságban megjelent szövegének konklúzióját: „Amikor (…) a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem közös keretében való intézményfejlesztés mellett érvelek, akkor mindenekelőtt ennek esélyében, egy új generáció tapasztalatain, egyezségein nyugvó, mentalitásváltást hozó együttműködésben bízom.” Magyari Nándor László egy, a diákok körében készített közvélemény-kutatást mutatott be, mely arról tanúskodott, hogy a hallgatók többsége megmaradna a Babes-Bolyai Tudományegyetem intézményi keretén belül, és nem kívánja az önálló Bolyai Egyetem életre hívását. Érdemes pontosan idézni Magyari sajátos hangulatú, tudományoskodó, SZDSZ-es ihletésű szövegelését, melyből süt az ellenszenv a Bolyai Társaság és a Bolyai Egyetemet helyreállítani igyekvő közéleti személyiségekkel és általában a hagyománytisztelő nemzeti gondolkodásmóddal szemben: „A magyar egyetem tradíciója része a ’múlt kisajátításáért folytatott küzdelemnek’, a nemzeti elkötelezettség felmutatásának eszköze, és ugyanakkor, mint a történelmi jóvátétel, a visszavétel retorikai igénye él magyar kultúrpolitikusok diszkurzusaiban, másfelől ’zavaros és ellentmondásos tradíció’.” (…) „Lezáratlan és megemészthetetlen az egész egyetem-tradíció: mítosz és szent tehén, jó esetben besorolási-kategorizáció: mérce; ki mennyire elkötelezettje/megszállottja, ki mennyire akarja, vagy nem akarja vállalni e feldolgozatlan, felemás hagyományt, annak függvényében lehet pl. megbecsült tagja a Bolyai Társaságnak stb., ami aztán felér a maga során a ’nemzeti korrektséggel’, hogy egy BT-elnöki beszéd színes fordulatát idézzem. Jellemző, hogy a Bolyai Társaság, mely eredetileg az egyetem ’újjáalakításáért’ jött létre, annyira hozzánőtt e feldolgozatlan, megemésztetlen tradícióhoz, hogy úgy képzeli, maga is osztozik immár az ’eredeti’ mítoszban, ha kell, még a tragikus hangvételt is folytonosan használja annak érdekében, hogy ’méltó követője’, ’örököse’ lehessen annak, amiről ugyan soha nem mondja ki, hogy mi is volt, milyen is volt valójában. Konkrét ténykedése aztán fel is szívódik a sűrű ködben, mely a volt Bolyai tragikus/heroikus Olimposzából száll alá.” A volt Bolyai Egyetem és oktatóinak sorsa az „önsajnálatra, kisebbségi ’marginalitás-mítoszok’ termelésére” alkalmas, s ennek eredménye, „hogy ’revansként’ vagy legalábbis „történelmi igazságtételként” fogjuk fel a magyar egyetem újraalakításának kérdését, ami „tipikusan sérelmi politizálást eredményez, és többé-kevésbé ’szembemegy’ a nyitási politikával, mely a mai politikai valóságot jellemzi.” Egy dologban csak egyetérteni lehet Magyari Nándor Lászlóval: a politikai alkuhelyzet csapdáit magunk állítjuk fel. Még pontosabban: ő és társai állították fel azokat. A fórumot követően a sajtóvitában a legsúlyosabb, legtekintélyesebb hozzászóló Kása Zoltán egyetemi tanár volt, aki első reakciójának fő csapásirányát sajnos a beszámoló szerzője felé orientálta. Ezzel együtt a mondanivalójának legfontosabb üzenete, hogy a Bolyai Egyetem ellen támadó oktatók jogtalanul beszéltek általában az egyetemi oktatók nevében, hiszen a Bolyai Társaság nagyságrenddel több egyetemi oktatót tömörít náluk, akik viszont az önálló Bolyai Egyetem megteremtését tartják elsőleges célnak, akkor, amikor erre végre politikai lehetőség mutatkozik. Kása Zoltán egy későbbi reflexiójában arra is rámutat, hogy az intézményszétválasztás demokratikusan egy kormányhatározat formájában megtehető, míg a magyar karok létrehozásához az egyetemi autonómiát semmibe vevő diktatórikus intézkedés szükségeltetik. Tizenhét év távlatából visszatekintve is megdöbbentő, hogy mindez lehetséges volt, hogy pont azok egy része fordult az önálló Bolyai Egyetem ellen, akik az első vonalában kellett volna harcoljanak érte! Akkor is megdöbbentő ez, ha tudjuk, hogy a balliberális kozmopolita gondolkodás nem áll meg a trianoni határoknál, és a határon túl is fertőz. A kibontakozott vitában az egyik lényeglátó hozzászóló arról is szólt, hogy miként volt ez lehetséges. Gagyi Balla István a kommunista korban felnőtt Magyari-féle oktatók szocializációjára is rámutat írásában: „a társadalomtudományok hallgatója nem ismerte – nem ismerhette meg könyvekből sem – azt az örökséget, amit a magyar tudományosság különösen a két világháború között kitermelt. Az egyetemi előadások keretében a második világháború előtti időszak magyar tudományos teljesítményei a legtöbb esetben kritika tárgyai voltak. Néhány példa – talán – érzékelteti a fentieket: Hóman Bálint és Szekfű Gyula például pozitivista történészek (a pozitivista minősítés itt a történészek tudományos értékét degradálja). Teleki Pál – irredenta. Féja Géza – fasiszta. Makkai (a püspök) – apolitikus, nacionalista. Reményik Sándor – soviniszta. Szabó Dezső... istenkáromló (aki őt olvassa). Németh László drámái (fenntartással) elfogadhatók, a Tanúban s a Kisebbségben leírtak ’magyar fajelmélet’. Az a szellemi közeg, amelyben a fenti minősítések megfogalmazódtak, semmiképpen nem volt alkalmas magyarságismeret – s ezzel együtt magyarságtudat – átadására. Az elmondottaknak ’köszönhető’, hogy a Bolyai végzettjeinek nagy többsége az – esetleg – otthonról hozott magyarságtudatától szublimált, marxista eszmék befogadására alkalmas értelmiségivé vált.” Összefoglalóan megállapítható, hogy a balliberálisok letették a garast a Babes-Bolyai TE fenntartása mellett. Igaz, hogy ők ezen belül autonóm magyar kart képzeltek el, legalábbis nyilatkozataik szerint, de akkor is világosan és egyértelműen megbontották a Bolyai Egyetem megteremtésére egységes magyar közakaratot. Tették mindezt úgy, hogy magukat állították be felsőfokú oktatók hangjának, szemben a politikummal, „megfeledkezve” arról, hogy a „politikum” álláspontját osztja nem kevés, sőt náluk nagyságrenddel több egyetemi oktató. A módszertan ugyanaz, mint 1992-ben. Akkor is ők kiáltották ki magukat szakértelmiségnek, akivel szemben a „voluntarista” politikai hatalom csak „monologizál”. Miközben mindkét esetben csak egy törpe kisebbséget képviseltek: mind az értelmiségen, mind a politikumon belül. 1997 elején a Bolyai Egyetem életre hívása, amit több RMDSZ-es vezető is koalíciós szakítópróbának nevezett, karnyújtásnyira volt. Nem véletlen, hogy ellentétben a 1992-es sajtóoffenzívával, melyre a megtámadottakon kívül nem sokan reagáltak, 1997-ban sikerült felkavarni a kedélyeket, s mondanom sem kell, hogy a megszólalók elsöprő többsége támogatta az önálló állami magyar egyetem megteremtését. Csak a Szabadság című kolozsvári napilap hasábjairól nem kevesebb, mint 93 írást gyűjtöttem ki e témakörben, nem egészen három hónap terméséből. Mint az közismert, a Bolyai Egyetemet azóta sem hozták létre. Ami nem elsősorban az össznemzeti politikai akaratot megtörni igyekvő balliberálisoknak róható fel, de annyi biztos, ők megtették a magukét, alkalmat adtak arra, hogy a román fél elmondhassa: mi, magyarok sem értünk egyet ebben a kérdésben. A felelősség kisebb része az övék, a nagyobbik értelemszerűen a kisstílű alkupolitikát folytató RMDSZ-vezetésé, mely a Bolyai Egyetem követelését lényegében feladta, beérte apró-cseprő engedményekkel, amelyek fejében segített a nyíltan magyarellenes román hatalomnak demokratikus, kisebbségbarát színben tetszelegni belföldön és külföldön. Borbély Zsolt Attila itthon.ma/szerintunk 2017. április 14.Tegyük működő, modern régióvá Székelyföldet! – III. Székelyföldi Tudományos Kongresszus2017. április 20–22. között Székelyföld három városában, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön megszervezik a III. Székelyföldi Tudományos Kongresszust azzal a határozott céllal, hogy Székelyföldet tegyük működő, modern régióvá. Nyomban elkezdődött a szervezési munka. Döntés született, hogy a konferencia szervezői a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Székely Nemzeti Múzeum Sepsiszentgyörgyről, a Haáz Rezső Múzeum Székelyudvarhelyről, a Csíki Székely Múzeum Csíkszeredából, valamint a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság. A konferencia tudományos bizottsága: Dr. Bakk Miklós, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Kolozsvár Dr. Bodó Barna, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Kolozsvár Dr. Gagyi József, egyetemi tanár, Sapientia EMTE Marosvásárhely Dr. Geréb László, közgazdász, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság elnöke Gyarmati Zsolt, történész, a Csíki Székely Múzeum igazgatója Dr. Kassay János, egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE, Csíkszereda Kolumbán Gábor, fizikus, a Civitas Alapítvány kuratóriumának elnöke Dr. Miklós Zoltán, etnográfus, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója, Székelyudvarhely Vargha Mihály, szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum Igazgatója, Sepsiszentgyörgy A konferencia programjában a három helyszínen számos téma és ezen belül különböző szekciók alakultak. A témakörök: Marosvásárhelyen: Székelyföldi értéktár; Nyelvi jogok a Székelyföldön; Székelyföld társadalmi állapota. Csíkszeredában: A regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei Székelyföldön; A régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; Vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; A vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában. Sepsiszentgyörgyön: Történelem; Az oktatás helyzete Székelyföldön; Népegészségügy Székelyföldön; Az épített örökség helyzete Székelyföldön; Közösségi gazdálkodás Székelyföldön; A falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása. A konferencia nyitott minden érdeklődő számára, munkálatainak végeztével az elhangzott előadások alapján szakmai csoportok fognak dolgozni annak a közéletben való hasznosításán, értékesítésén. Erdély.ma 2017. április 15.Szerteágazó témakörök a 3. Székelyföldi Tudományos KongresszusonRészleteket hoztak nyilvánosságra a szervezők a 3. Székelyföldi Tudományos Kongresszusról, amelyet április 20–22. között Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön szerveznek „azzal a határozott céllal, hogy Székelyföldet tegyük működő, modern régióvá". Amint a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben emlékeztetnek, tavaly augusztusban közös sajtótájékoztatón jelentette be Dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Bakk Miklós, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, hogy idén áprilisban a Székelyföld három városa ad otthont a kongresszusnak. Úgy döntöttek, hogy a Sapientia mellett a szervezésből kiveszi részét Sepsiszentgyörgyről a Székely Nemzeti Múzeum, Székelyudvarhelyről a Haáz Rezső Múzeum, Csíkszeredából pedig Csíki Székely Múzeum, illetve a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság is. A konferencia programjában a három helyszínen számos témát dolgoznak fel, és ezeken belül különböző szekciók alakultak. Marosvásárhelyen Székelyföldi értéktár; Nyelvi jogok a Székelyföldön; Székelyföld társadalmi állapota témakörben tartanak előadásokat. Csíkszeredábana következő témakörökkel foglalkoznak: A regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei Székelyföldön; A régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; Vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; A vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában. A Sepsiszentgyörgyön feldolgozandó témák: Történelem; Az oktatás helyzete Székelyföldön; Népegészségügy Székelyföldön; Az épített örökség helyzete Székelyföldön; Közösségi gazdálkodás Székelyföldön; A falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása. A konferencia tudományos bizottsága: Dr. Bakk Miklós, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Kolozsvár Dr. Bodó Barna, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Kolozsvár, Dr. Gagyi József, egyetemi tanár, Sapientia EMTE Marosvásárhely Dr. Geréb László, közgazdász, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság elnöke Gyarmati Zsolt, történész, a Csíki Székely Múzeum igazgatója Dr. Kassay János, egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE, Csíkszereda, Kolumbán Gábor, fizikus, a Civitas Alapítvány kuratóriumának elnöke Dr. Miklós Zoltán, etnográfus, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója, Székelyudvarhely, Vargha Mihály, szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum Igazgatója, Sepsiszentgyörgy A szervezők közleménye szerint a konferencia nyitott minden érdeklődő számára. A munkálatok végeztével az elhangzott előadások alapján szakmai csoportok fognak dolgozni a gondolatok közéletben való hasznosításán, értékesítésén. A részletes program a www.szekely-kongresszus.rohonlapon tanulmányozható. Krónika (Kolozsvár) 2017. április 20.III. Székelyföld-kongresszusModernizáció, fejlesztés és identitásmegőrzés Csütörtök délután kezdődött Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön a III. Székelyföld- kongresszus, amelynek fő célja a mai Székelyföld társadalmi állapotára és néprajzi értékeire vonatkozó tudás számbavétele. A déli órákban dr. Kelemen András egyetemi adjunktus, a Sapientia egyetem marosvásárhelyi karának dékánja, dr. Bakk Miklós egyetemi docens és dr. Gagyi József egyetemi tanár ismertette a háromnapos rendezvény céljait. Intézményünk küldetése az, hogy a végzett diákjainkat itthon tartsuk Kelemen András az intézmény szerepéről beszélt a kongresszus megszervezésében, amelyet, mint mondta, tulajdonképpen tudományos rendezvényként kezelnek. A Sapientiának mint felsőoktatási intézménynek az üzenetét úgy fogalmazta meg, hogy a székelyföldi értelmiség-utánpótlás képzését, illetve a székely nemzeti közösség Erdélyben való megmaradásának a támogatását tűzték ki célul. „Túl a tudományos szerepkörön, az intézményünk küldetése az, hogy a végzett diákjainkat itthon tartsuk, és itt adjunk a kezükbe olyan megélhetést, amely a továbbiakban is biztosítja Székelyföldnek a létét, illetve a magas szintű szerepvállalását az erdélyi, székelyföldi tudományos, kulturális életben” – fogalmazott a dékán. Serkenteni Székelyföldön az intézményközi együttműködést Bakk Miklós kifejtette: „Az, hogy a tudományos konferenciát III. székely kongresszusnak nevezzük, tulajdonképpen a hagyományokhoz és valamiféle kontinuitáshoz való ragaszkodás, de mi tudjuk, hogy a modernizáció és a hagyományok viszonyában a fő probléma a változtatva való megőrzés. Tehát a III. székely kongresszust úgy kell érteni, hogy olyanszerű a motivációja, mint 1902-ben volt az első tusnádi székely kongresszusnak, azonban jellegében tulajdonképpen a mához, a tudomány mai működéséhez igazodik”. Célját elsősorban tudományon belülinek fogalmazta meg, mert megpróbálja fölleltározni az egyes tudományterületeken belül azoknak a kutatásoknak az eredményeit, amelyek Székelyfölddel kapcsolatosak, és megpróbál valamiféleképpen problémákat kijelölni, amelyek orientálni fogják a kutatást. Túl ezen a tisztán tudományos célon, van egy tudománypolitikai célja is: az, hogy megpróbálja serkenteni Székelyföldön azt az intézményközi együttműködést, amely a tudomány fejlődését szolgálja – mondta a továbbiakban Bakk Miklós –, aki szerint ez azért fontos, mert a Sapientia megjelenésével a székelyföldi tudomány-termelő intézmények egy új szakaszba jutottak, és lehetővé váltak olyan típusú együtt- működések, amelyek közös pályázatokban, átfogó kutatási tervekben is testet ölthetnek. Harmadiknak a közpolitikai célt nevezte meg, ami azt jelenti, hogy a tudománynak és a különféle szakmák eredményeinek hasznosítására – amelyeket a politika eddig nem hasznosított kellőképpen – olyan együttműködési formákat próbálnak találni az önkormányzati, a regionális fejlesztési politika és a szakmai hátterek között, amely segíteni fog a közpolitikai tervezésben. Alapkérdések: hányan vagyunk, hogyan tagolódunk, merre mozgunk? Gagyi József szerint a három Székelyföld-kongresszust összeköti egy alapprobléma. Az első kongresszusnak (1902) az volt az alapproblémája, hogy a világ nagyon gyorsan változott, és ebben a változásban Székelyföld kereste a helyét. Ez a huszadik században folytatódott és a II. Székelyföld-kongresszuson is, amelyet 2002-ben tartottak, a modernizáció fejlesztési részei kerültek előtérbe: kistérségek megalakulása, az EU-csatlakozási előkészületek. Ez a folyamat 2007 óta tart, és ezt szeretnék most áttekinteni. „Az egész társadalomkutatás néhány alapkérdésre keresi a választ a jelenben: hányan vagyunk, hogyan tagolódunk, és merre mozgunk”. Ez utóbbi alatt elsősorban az elvándorlást, illetve a mozgásnak a tudástermelés és a tudásalkalmazás szempontjából létező változatait értette. Modernizáció, fejlesztés és identitásmegőrzés szempontjából rendkívül fontosnak nevezte a háromkötetes Székelyföld története című munkát. MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely) 2017. április 26.Bakk Miklós: Intézményesítenénk a Székelyföld-kutatásokat (INTERJÚ)Közpolitikai célokat is megfogalmazott a nemrég zárult harmadik Székely Kongresszus. A többhelyszínes tudományos konferencia főszervezőjével, Bakk Miklóssal beszélgettünk arról, hogy miben volt sikeres és miben vallott kudarcot a rendezvény. Okozott némi értelmezési nehézséget korábban, hogy társadalmi-politikai célokat is megfogalmazó kongresszusról vagy tudományos konferenciáról van-e szó. Végül melyik jelleg bizonyult erősebbnek? - Is-is. Minden modernizációs törekvésnek a kiindulópontja egy kérdés: van egy hagyományunk, mit teszünk vele. És van két válasz. Az egyik az, hogy eldobjuk a hagyományt, a másik, hogy maradunk a medrében. A Székely Kongresszus esetében a hagyomány az, hogy Székelyföldnek van egy történelmileg kialakult peremhelyzete − így volt a dualizmuskori Magyarországon, de Romániában is egyfajta belső peremhelyzete van −, ami tartósítja az elmaradottságát, és erre keresik a megoldást az 1902-es tusnádfürdői kongresszus óta, konkrét gazdasági-társadalmi intézkedések sorozatával. A mostani helyzetben is a különböző tudományterületeken azt kerestük, hogy túl a Székelyföld-kutatások áttekintésén, próbáljunk ott, ahol lehetséges, közpolitikai javaslatokat is megfogalmazni ilyen intézkedésekre, amelyeket már a jelenlegi önkormányzatok politikai eszközeivel is hasznosítani lehet. Tehát ezzel a közpolitikai indíttatással, mely nagyon hasonlít az 1902-es Székely Kongresszus motivációjára, maradtunk a hagyomány medrében. Ugyanakkor ez egy tisztán tudományos igényű Székelyföld-konferencia is volt, többféle céllal. Az egyik az volt, hogy az egyes tudományterületek tekintsék át a Székelyfölddel kapcsolatos kutatások eredményeit, a másik viszont már tudománypolitikai jellegű. Mivel a konferencia intézményi összefogással valósult meg, azaz a Sapientia EMTE mellett társszervezője volt három székelyföldi múzeum és egy szakmai civil szervezet, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság is, szinte adódott, hogy ezzel a jövőben kialakulhat valamiféle együttműködés a tudománnyal is foglalkozó székelyföldi szervezetek között – és ez már egy tudománypolitikai cél. - Azt nyilatkoztad korábban a Főtérnek, hogy a rendezvény célja bemutatni, hol is állnak a különböző tudományterületeken a Székelyfölddel kapcsolatos kutatási témák és azok szintézisei. Mennyiben sikerült ennek a célnak megfelelni? - Ezt nem tudom most pontosan megválaszolni, mert három helyszínen rendeztük a konferenciát, és át kell tekintenünk az egyes szekciószervezők beszámolóit, majd csak azok alapján kapunk világos képet arról, hogy ez mennyire sikerült. Mindenesetre a székelyföldi társadalommal, annak problémáival, rétegződésével foglalkozó szekciókban sikerült néhány olyan dolgot megfogalmazni, ami a kutatások mai állása alapján releváns, másrészt a sepsiszentgyörgyi történelmi szekcióban is merültek fel olyan kérdések, amelyek a háromkötetes Székelyföld története-munkát tovább lendítik, azaz kiegészítik, illetve egyes megállapításait újraproblematizálják. Ezek olyan területek, amelyeken a kutatás jelenlegi állásának a felmutatása lehet jelentős. Más területeken inkább a közpolitikai javaslattétel került előtérbe, a Kolumbán Gábor által vezetett szekciók – tehát az épített örökséggel vagy a közösségi gazdálkodással foglalkozó témakörök –, úgy tűnik, inkább ebbe a kategóriába tartoznak. A nyelvi jogokkal kapcsolatos szekcióban, amelynek a munkálatai Marosvásárhelyen zajlottak, szintén született közpolitikai javaslat. Azt mondhatnám, hogy mindkét cél szempontjából sikerült valamit elérni, de pontos választ azután tudok majd erre adni, miután a konferencia anyagait begyűjtöttük, illetve azokat a közpolitikai javaslatokat is, amelyeket egy külön kis dokumentumban vagy kiadványban szeretnénk összefoglalni. - Sikerült-e bevonni a munkába a nem magyar nyelvű tudományosságot is? - Eredeti célkitűzéseink között szerepelt, hogy a konferenciát három nyelvűvé tegyük, tehát hogy a magyar mellett román és angol nyelven is megszólaltassunk román, illetve külföldi kutatókat. Ezt a célkitűzést sajnos nem sikerült megvalósítanunk. - Mielőtt rátérnénk a közpolitikai javaslatokra, mit kell tudni a rendezvényről: milyen helyszíneken zajlott, hány előadó vett részt és milyen témakörökben zajlottak munkálatok? - A konferenciának – amint azt a honlapunkon is feltüntettük – nagyjából 100 meghívottja volt, mintegy 90 százalékuk pedig el is tudott jönni. Mint említettem, három helyszínen folyt a munka. Marosvásárhelyen a társadalomtudományi szekció – melyet Gagyi József és Kiss Tamás szervezett − tulajdonképpen több szekciót is magában foglalt, hiszen három, illetve négy tématömb szerepelt benne. Az egyik Székelyföld demográfiai helyzetéről szólt, ennek volt az egyik fő megállapítása az, hogy a jelenlegi romániai és kelet-európai rossz demográfiai helyzetben a trendek előre vetítése azt sugallja, Székelyföld megőrizheti népességmegtartó erejét. Külön kérdés volt a székelyföldi romák helyzete, a társadalmi rétegződés, a migráció és a székelyföldi fiatalság helyzete. A marosvásárhelyi helyszín másik nagy szekciója a székelyföldi értéktár és általában az örökségesítés kérdése volt, amelyet Jakab Albert-Zsolt és Vajda András szervezett. És végül volt egy kis nyelvi jogos szekció, négy előadással, amelyben jómagam is előadó voltam. Csíkszeredában három szekció volt, a területfejlesztés és gazdaság témakörében. Az egyik szekcióban az önkormányzatok szerepét vizsgálták a régióépítés kontextusában; a másik a székelyföldi vállalkozókkal és vállalkozásokkal foglalkozott; a harmadik pedig az agrárium kérdéseivel. Végül pedig Sepsiszentgyörgy két nagy szekciónak adott helyet: az egyik az oktatás kérdésével foglalkozott, a másik pedig a már említett történelmi szekció; az oktatásit Bodó Barna szervezte, a történelmit Bárdi Nándor és Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója. Emellett volt még három kisebb, inkább közpolitikai irányú szekció: Kolumbán Gábor említett két szekciója a közösségi gazdálkodás és az épített örökség témájában, illetve a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Vargha Mihály által szervezett szekció, amely a falusi kultúrházak funkcióváltásával, megváltozott szerepkörével foglalkozott, azzal a céllal, hogy ezen a téren is próbáljunk meg közpolitikai javaslatokat megfogalmazni. - Milyen konkrét közpolitikai javaslatok fogalmazódtak meg, és hogyan ültethetők ezek gyakorlatba? - Az egyik javaslatot épp magam mutattam be: a nyelvi jogok szekciójában hangzott el. Ez tulajdonképpen egy korábbi javaslat továbbfejlesztése, és a Hargita és Kovászna megye társulásával létrehozható fordítói szakszolgálatnak a megszervezésére vonatkozik, amelyet még kiegészítettünk egy ötlettel, egy online terminológiai adatbázisnak a létrehozásával. Ez a szakfordítói közszolgálat mellett működne, és a romániai magyar közigazgatási szaknyelvi korpusz folyamatos karbantartását végezné. A jelek szerint több fontos javaslat érkezik a csíkszeredai szekciók vitaanyagából is, ezek előkészítésében Kassay Jánosnak és Geréb Lászlónak volt nagy munkája. A rendezvény átfogó voltát, az előadások sokféleségét tekintve egyébként inkább sikeresnek tekintem a konferenciát. Amiben nem volt sikeres a rendezvény, az egyrészt a már említett román nyelvű és nemzetközi dimenzió elmaradása, a másrészt pedig a helyi érdeklődés alacsony szintje a három helyszínen. A helyi elit, illetve a művelt közönség nemigen volt jelen. A rendezvény ugyan nyitott volt, azonban – és valószínű, hogy ez is szervezési hibánk volt – nem sikerült a programot kellően jelenvalóvá és vonzóvá tenni a helyi médiában. - Lesz-e folytatása a rendezvénynek? - Törekszünk erre, pontosabban, szeretnénk valamilyen módon intézményesíteni a Székely Kongresszust. Nem feltétlenül úgy, hogy meghatározott periodicitással rendeznénk ilyen konferenciákat, inkább arról lenne szó, hogy egyfajta intézményes keretet hoznánk létre a Székelyföld-kutatások számára. Ez lehet egy online adatbázis, de a koncepcióját még ki kell munkálni, és ezt csak különböző partnerségekkel lehet megvalósítani. Azon leszek, hogy ezt az elképzelést megvalósítsuk, de nem csak rajtam múlik, hiszen ez már komolyabb intézményi erőfeszítést igényel. A kihívás az, hogy intézményesítve folytassuk a kezdeményezést – mert mi, sajnos, az újrakezdésekben vagyunk jók, a folytatásokban már nem… Papp Attila Zsolt / foter.ro/cikk 2017. június 10.Novák Csaba Zoltán kötetét mutatták be MarosvásárhelyenAz 1974 és 1989 közötti korszakot kutatta hét éven át Novák Csaba Zoltán történész, annak is a Román Kommunista Párt (RKP) kisebbségpolitikájára vonatkozó dokumentumait. A kutatásokból megszületett a Holtvágányon című kötet, amelyet a héten Marosvásárhelyen, a Bernády Házban Gagyi József és Fodor János ajánlott az olvasók figyelmébe A kötet folytatása az előző korszaknak, amelyet Aranykorszak címen foglalt össze Novák Csaba Zoltán, és amely hét évvel ezelőtt jelent meg, ugyancsak a csíkszeredai Pro-Print kiadó gondozásában. A szerző arról beszélt a könyvbemutatón, hogy nagyon erősen meg kellett válogatnia a dokumentumokat, ugyanis egyrészt az iratok bőségével állt szemben, másfelől viszont voltak olyan levéltári archívumok, amelyek még nem hozzáférhetőek, különösen azok, amelyek a Román Kommunista Párt magyarságpolitikájának külpolitikai vonatkozásait érintették. A Szekuritáte leváltára mellett a történész az RKP levéltárát használta, és ezekből is a magyar vonatkozású anyagokat emelte ki. A nemzetiségpolitika többi vetületei ebben a kötetben nem kaptak helyet. Azért választotta 1974-et korszakhatárnak – magyarázta a könyvbemutatón –, mert ekkor történt egy jelentős fordulat az RKP magyar nemzetiségpolitkájában. Ez a folyamat már 1971-ben, az úgynevezett júniusi tézisekkel megkezdődött, miután Nicolae Ceaușescu pártfőtitkár hazatért Kínából, és az ott tapasztalt kulturális forradalmat Romániában is próbálta bevezetni. Ekkor megerősödött a diktatúra és erőteljes elrománosítás, erőszakos elnemzetlenítés, homogenizáció kezdődött. A könyv címe, a Holtvágányon jól jelképezi azt, hogy hogyan fulladt kudarcba a párt egész nemzetiségpolitikája – hangzott el. A kötet dokumentumainak kilencven százaléka román nyelvű volt és ennek a fordítása sem volt könnyű feladat, ugyanis a korszak bükkfanyelvét kellett feloldani érthető formába. A szerző arról is beszélt hogy kutatásai során nem akadályozták, sőt mindenütt nagy segítőkészséggel találkozott, a román kollégái részéről is. A kötetben tanulmány olvasható a Ceaușescu-korszak második felében tapasztalható nemzeti kérdés újraértelmezéséről, annak előzményeiről, az etnokratikus államszocializmus és a diktatúra válságáról, a gazdasági válság kihatásáról a nemzetiségpolitikára, a nemzetiségi kérdés megjelenéséről a román-magyar kétoldalú kapcsolatokban, a kisebbségpolitikáról, mint állambiztonsági kérdésről. A dokumentumok között található például az 1976. szeptember 28-án keltezett a magyar irredenták cselekedeteinek ellensúlyozásáról című feljegyzés, részletek a Nicolae Ceaușescu és Kádár János 1977-es találkozóján készült román nyelvű jegyzőkönyvből, adatok a Romániában élő nemzeti kisebbségekről, a magyar nagykövet tájékoztatója a Domokos Gézával folytatott beszélgetéséről, a magyar nagykövetség jelentése Sütő András darabjának betiltásáról, Hajdú Győző beszéde a Magyar és Német Nemzetiségű Dolgozók tanácsainak közös plenáris ülésén, a magyar nagykövetség jelentése Tőkés László ügyéről, intézkedések a Magyarországról érkező nacionalista és irredenta személyek ellenőrzésére vonatkozóan, különböző ügynökök jelentései, feljegyzések Sütő András pártellenes magatartásáról. Antal Erika Novák Csaba Zoltán: Holtvágányon. A Ceaușescu-rendszer magyarságpolitikája II. 1974-1989. – Forások a romániai magyarság történetéhez /Pro Print Kiadó, Csíkszereda, 2017/ előző kötet: Novák Csaba Zoltán: Aranykorszak? A Ceaușescu-rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. – Forások a romániai magyarság történetéhez /Pro Print Kiadó, Csíkszereda, 2010./ maszol.ro 2017. július 29.Tudományos megfigyelések Csíkfalva átalakulásárólNincs akitől tanulni a föld szeretetét Tizenhárom éve végzik nyári gyakorlatukat Csíkfalván a marosvásárhelyi Sapientia EMTE kommunikáció és közkapcsolatok szakos másodéves diákjai. Az eltelt, nem rövid idő alatt számos átalakulást figyeltek meg a község társadalmi, demográfiai és infrastrukturális jellemzőit tekintve. Az egyetemisták nyári gyakorlatát az elmúlt tizenhárom évben irányító dr. Gagyi József adjunktus elmondta, az első két év után a nyári gyakorlattal egy időben szervezték a községben az úgynevezett csűrszemináriumokat, amelyek a hallgatóknak is szóltak, azaz napi terepmunkájuk mellett esténként meghívott szakemberek elő- adásait is hallgatták, így a diákok sokkal többet és intenzívebben tanulhattak, mint a kezdeti évfolyamok. Azóta nagyot változott a környezetük is: kezdetben matracon aludtak a hallgatók az iskolában, akkor még nem volt vendégház a községben, mára már minden feltételük megvan az ottléthez a Tündér Ilona vendégház révén. Kezdetben az önkormányzat sem támogatta őket, ez időközben változott, kezdték a munkájukat méltányolni, és anyagilag is hozzájárulni ottlétük költségeihez; a csűrszemináriumokat minden évben a polgármester nyitja meg. Ugyanakkor a falu is megváltozott: az elején tehéncsordát hajtottak az utcán reggel és este, a hallgatók pedig érdeklődéssel követték, ma azonban nem vonul már állatcsorda. Sok idős gazdálkodó ember volt, ezek már kiköltöztek a temetőkbe, nincs akitől tanulni a föld szeretetét, a munka becsületét, de az sincs, aki a régi gazdálkodásmódról mesélne. A fiatalok életkörülményei is megváltoztak, a földhöz, a birtokhoz való viszony átalakult, már távolról sem annyira fontos nekik ez, mint az időseknek volt. A gazdálkodás átalakult, a birtokviszonyok koncentrálódnak. Érdekes volt megfigyelni a helyieknek a Nyárádhoz fűződő viszonyát is: míg évszázadokig része volt kultúrájuknak, meséikben, énekeikben benne volt a kis folyó, mára hirtelen nemcsak zavaros lett a Nyárád, hanem szennyezett is, ahová nem érdemes fürödni menni, mert megbetegedhet tőle az ember. Pedig ez orvosilag nincs igazolva, az emberek véleménye mégis megváltozott. Amíg régen ide jártak vízért szárazság idején, itt mostak, kendert áztattak, állatokat fürösztöttek, mára jobbára csak melankóliával gondolnak azokra az időkre: a Nyárád nem része a megváltozott életmódú munkásembernek sem. Az életkörülmények is megváltoztak, s vele együtt az emberek kapcsolatai és kommunikációja. Az internet megjelenésével, majd olcsóvá válásával a fiatalok, de a középkorú nők is másként kommunikálnak, míg a középkorú férfiaknál ez kevésbé változott, ők ma is főleg a kocsmában találkoznak egymással, beszélik meg a világ dolgait, nem használnak internetet. Az idősek régen a tévét, rádiót és újságot kedvelték mint hírforrást, náluk ez ma is hasonlóan jelen van, csak kisebb mértékben. A fiatal nemzedékek viszont a mobil- és ma az okostelefonok elterjedésével egy teljesen más kommunikációs világot élnek meg, már televíziót sem néznek, hanem az interneten követik a híreket. 2004 óta nagyot változott a falusi közösség, más a világlátása és tapasztalata, eltűntek az idős mesélő emberek, akik saját életüket nagyon jól élték meg, hasznosak voltak társadalmuknak, és lehetett tőlük tanulni. Azóta már egy teljes generációváltás történt – vonta le a következtetéseket Gagyi, aki elmondta: továbbra is vizsgálják a község átalakulását. Infrastruktúra szempontjából is nagy a változás, hatalmas községháza és egyéb közintézmények épültek-bővültek, és megjelent a községben egy új társadalmi, közjót szolgáló intézmény, a helyi önkéntes tűzoltóság, amely a közösséget is szervezi, építkezik és vészhelyzetekben bizonyít. Egy dolog nem változott 2000 óta: a polgármester személye – zárta le viccesen a beszélgetést a kutatásokat irányító dr. Gagyi József, aki a község életének átalakulását is tüzetesen és tudományosan feldolgozta a kommunista-szocialista diktatúra hatalomra lépésétől 1990-ig. Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely) 2017. augusztus 2.Az élő tánc és muzsika varázsaII. Székely-mezőségi népzene- és néptánctábor Mezőbergenyében Mezőbergenyében vasárnap zárult a II. székely-mezőségi népzene- és néptánctábor, amely nagy erőket, számos tánccsoportot, sok falubelit mozgatott meg, akik valamennyien a népi kultúra kedvelői, a székely hagyományok tisztelői és a közösségi szokások éltetői. A szervező Kincsásó Egyesület számos tánccsoportot és néptánckedvelő fiatalt hívott meg. Kékedi László, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának vezetője a népi kultúra ápolásáért oklevelet adományozott a szervezőknek. Több mint száz táborozót láttak vendégül Aki a múlt héten Mezőbergenyében járt vagy ott haladt át, hatalmas sátrat láthatott a kultúrotthon előtt. Ezt a praktikus építményt – ami esőtől és erős napsütéstől hivatott védeni a táncosokat, zenészeket – kimondottan a tánctábor idejére húzták fel a szervezők. Ilyen nagy méretű sátrat felállítani önmagában is komoly vállalkozás. A tánctábor megmozgatta a falut, aki csak tehette, bekapcsolódott a munkába, önkéntesek hada segítette a szervezőket. Mire a vendégek megérkeztek, minden és mindenki a helyén állt. A vendégek közül sokan már szerdán megérkeztek, hogy csütörtökön elkezdődhessen a tevékenység. A bergenyeiek több mint száz személyt láttak vendégül, akik nemcsak szállást kaptak, hanem teljes ingyenes ellátásban is részesültek: a szlovákiai Borostyán, a kisgyőri (Magyarország) Kökörcsin néptáncegyüttest, továbbá a csíkszépvízi Pozdor együttest. A szállást a református egyház diakóniai házában, valamint a Kincsásó Egyesület ingatlanjaiban biztosították a résztvevőknek. Néptánc- és népdaloktatás adatközlőkkel A napi program igen változatos volt, délelőttönként tíz órakor kezdődött a népi gyermekjátékok és a néptánc oktatása, délután ugyancsak a táncon volt a fő hangsúly, de a népdaltanítást is beiktatták. A népi gyermekjátékok oktatását Gálfi Gizella tanítónő vállalta fel. A tábor egyik érdekes és látványos mozzanata volt Köllő Miklós népi hangszerbemutatója is. Esténként a táborozók hagyományőrző csoportokkal is találkozhattak, többek között a mezőpaniti hagyományőrző tánccsoport lépett fel az adatközlők társaságában. A tábor folyamán a mezőmadarasi hagyományőrzők is színre léptek, a helyi táncrendet mutatták be, szombaton este a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes mutatta be műsorát. Ott voltak a szomszédos csittszent-ivániak is a Gyöngyvirág együttessel. A fellépések után minden este 11 órától éjszakába nyúlóan tánc-házban mulathattak a táborozók, a falubeliek és a vendég fiatalok. A néptáncoktatást Kásler Magda, Farkas Sándor Csaba, Gagyi Lóri és Gagyi Orsolya vállalta fel. Muzsikált az Üver és az A zenekar. Gálaműsor és elismerő oklevél A résztvevők vasárnap istentiszteleten vettek részt a református templomban, majd a táborzáró nap délutánján bemutatkoztak a tánccsoportok: a helyi Kincsásó kis- és nagycsoportja, a mezőbándi Csipkebogyó, a mezőmadarasi Árvalányhaj, a vajdaszentiványi hagyományőrző néptánccsoport, a marosludasi Hajdina, a csíkszépvízi Pozdor, a szabédi néptánccsoport, a holtmarosi hagyományőrzők, a szlovákiai Borostyán és a kisgyőri Kökörcsin. A gálán Gálfi Gizella és Gálfi József Attila főszervezők elismerő oklevelet vehettek át Kékedi Lászlótól, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának vezetőjétől a népi kultúra ápolásáért. A tábort a mezőbergenyei egyházközség, a Domino Construct Expert, a mezőpaniti önkormányzat, a Magyar Művészeti Akadémia, a Maros Megyei Tanács, a Bioeel, az Timko, az SVT Electronics, a Nett Front, a Kraftszer és számos önkéntes támogatta. A jó hangulatú, fiatalos, a jövő nemzedékébe vetett hitet sugalló tábort jövőre is megszervezik, a néptáncot, népdalt kedvelő gyerekek és fiatalok örömére. MEZEY SAROLTA / Népújság (Marosvásárhely) 2017. szeptember 21.Sajtótájékoztatót tartottak az EMNP székelyföldi vezetői„Ami a katalánoknak a függetlenség, az nekünk az autonómia” Ami a katalánoknak a függetlenség, az nekünk az autonómia – hangzott el az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) keddi sajtótájékoztatóján, amelyen Bálint József, a Néppárt Önkormányzati Tanácsának elnöke, a párt Kovászna megyei elnöke, Zakariás Zoltán, az EMNP Hargita megyei és László György, a szervezet Maros megyei elnöke bejelentette, hogy az EMNP is csatlakozik az Európai Szabad Szövetség (EFA) kezdeményezéséhez, mellyel kiállnak a katalán kisebbség mellett. Zakariás Zoltán elmondta, hogy szeptember 7-én a katalán parlament döntése alapján kiírták a katalán közösség Spanyolországtól való elszakadását szorgalmazó függetlenségi népszavazást. Ezt azonban egy nappal később a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette, és 70 magas beosztású katalán tisztségviselőt, valamint 947 katalán polgármestert akar kötelezni a népszavazás megakadályozására. Ennek nyomán az EFA vezetősége arra kérte a szervezet tagpártjait, hogy vállaljanak szolidaritást a katalán közösséggel. „Kiállunk a katalán közösség mellett, és valljuk: ami számukra a függetlenséget jelenti, az nekünk – erdélyi magyaroknak – az autonómiát. Katalán barátaink éveken át velünk voltak a székely szabadság napján, és úgy gondoljuk, a szolidaritás kölcsönös kell legyen – különösen akkor, ha önrendelkezési törekvéseinkről van szó” – hangsúlyozta Zakariás Zoltán. „A demokráciát nem fékezni, segíteni kell” Bálint József kijelentette: „A demokráciát nem fékezni, hanem segíteni kell. Nem a hatalmi erőszak, hanem a tárgyalás, az érvek és érdekek egyeztetése vezethet csak el a kölcsönös megértéshez és szüntetheti meg a különböző nemzetek közötti konfliktusokat. A katalán célok messze állnak a székelyföldi autonómiatörekvésektől, de mi is az önkormányzatiság magasabb fokát kívánjuk elérni. Emiatt is terveztük meg a Székelyföld autonómiájáról szóló referendumot, és hoztuk létre több mint 50 településen az autonómia-népszavazásról szóló határozattervezetet, amelyet a prefektusok minden bíróságon elgáncsoltak”. A politikusok bejelentették: a párt elnöksége, a választmányi tagok, valamint az összes néppárti önkormányzati képviselő ellátja kézjegyével az EFA által megfogalmazott levelet. László György az EMNP új Maros megyei elnöke A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete szeptember 18-án tartotta tisztújító küldöttgyűlését, amelyen László Györgyöt választották a megyei szervezet élére. Alelnök: Tőkés András, elnökségi tagok: Pálosi Csaba, Portik Dénes, Gagyi József, Ambrus Pál, Varga Loránd, Balázs Ákos és Szász Szabolcs. A Maros megyei vezetők kijelentették: elsődleges fontosságúnak tartják a politikai pluralizmus biztosítását, és célul tűzték ki, hogy „Maros megye minden településén, ahol magyarok élnek, jelen legyen a néppárt”. A következő időszak prioritásának a magyarországi választásokat megelőző regisztrációt és mozgósítást tekintik. Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 26.„Nem a jegyző ismerősének a dolga”Fordítóirodákra van szükség A mai napig nincs egy normális, egységes módszertana a közigazgatási törvénynek, amely megengedi, hogy azokon a településeken, ahol egy kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot, használhassák anyanyelvüket a közigazgatásban, hangoztatta Klárik Attila. A Kovászna megyei tanács külpolitikai bizottságának elnöke egykori törvényszéki fordítóként is azt állítja: nem létezik valós kétnyelvűség. Eszerint ugyanis például a helyi tanácsoknak minden tájékoztató anyagot, tanácsi határozatot le kellene fordítaniuk magyar nyelvre is. Tapasztalata szerint ezt vagy nem teszik meg, vagy ha megteszik, többfele „használhatatlan, gagyi a fordítás”. – Ez nem úgy működik, hogy a jegyző ismerősének a szomszédja beugrik két órára, s lefordít egy rendeletet. Ide profi fordítók kellenek, akik ismerik a terminológiát. Ehhez persze pénz kell, ami nincs, illetve ami van, az kell hídra, útra, járdára, mert az fontosabb – mondja a szakember. Klárik Attila meglátása szerint akkor lesz valós kétnyelvűség, amikor legalább regionális szinten állami pénzen működő profi fordítóirodák működnek. Úgy látja: ez valóban pénzbe kerülne, viszont spóroláshoz is vezetne, mert a „mindenki úgy értelmezi, ahogy megérti” jelenség miatt óriási mennyiségű per és reklamáció keletkezik, amit szintén állami pénzből kell „elsimítani”. Klárik szerint „minden szinten visszaköszön” az, hogy van egy „nagyon szép kerettörvény”, de hiányzik az alkalmazási módszertan, illetve a hozzárendelt pénzügyi alap. Itt külön fejezetként kezelte az igazságszolgáltatási nyelvhasználatot, amit „katasztrofálisnak” értékelt, nagyjából ugyanezen okok – pénztelenség, szervezetlenség – miatt. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. október 28.Bemutatták Marosvásárhelyen Fodor János Bernády Györgyről írt kötetétAz idén 25. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, és 20. évfordulójához érkezett az idén először egy hetesre bővített Bernády Napok. 1938. október 22-én hunyt el Marosvásárhely legnevesebb, városépítő polgármestere, akit október 24-én temettek el a református temetőben. Ennek tiszteletére szervezi meg minden évben a polgármester nevét viselő alapítvány a Bernády Napokat. A több napos, idén először egyhetes sorozat célja Bernády György emlékének ápolása, kultuszának felelevenítése – mutatott rá Borbély László, az alapítvány elnöke péntek este Fodor János könyvbemutatóján. Az eseménysorozat a fiatalok számára sportvetélkedővel kezdődött hétfőn, amelyen a Szász Adalbert Sportlíceumban százhúsz 5–8. osztályos magyar és román diák mérkőzött meg. Borbély arról is beszélt, hogy sokszor esik szó arról, hogy Marosvásárhelyen két párhuzamos társadalom létezik, egy román és egy magyar, de a sport által sikerült a román és a magyar fiatalokat közelebb hozni egymáshoz. A Bernády Napok egyik célja ugyanis a fiatalok megszólítása, bekapcsolása az események sorába. „Ha egy román gyerek Bernády György nevével és arcképével ellátott oklvelet visz haza, talán felkelti a család, a szülők érdeklődését és utána olvasnak, hogy ki is volt Bernády” – mutatott rá az alapítvány elnöke. A rendezvénysorozat keretében csütörtökön Fülöp Gellért fotóiból nyílt kiállítás a Bernády Ház emeleti kiállítótermeiben, pénteken Fodor János Bernády György. Politikai életrajz című kötetét mutatták be. Szombat délelőtt a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány megkoszorúzza az egykori városépítő polgármester síremlékét a református temetőben, majd a köztéri szobrát. Szombaton az ünnepi esten átadják a Bernády-plakettet, majd a Ránki-család – Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Rudolf – zongoraestje zárja az eseménysorozatot. Mielőtt Fodor János könyvének ismertetésére tértek volna, Fülöp Gellért egy zászlót adományozott az alapítványnak Bernády György portréjával. Fodor Jánost és kötetét Novák Zoltán méltatta pénteken. Kiemelte a szerző befektetett munkáját, aki közel tíz éves kutatása eredményeként egy hiánypótló könyvet tett az olvasók asztalára. Tavaly ugyan megjelent egy monográfia Bernádyról, azt megelőzően pedig tanulmányok láttak napvilágot, de a polgármester politikai életrajza kevésbé volt ismert a marosvásárhelyiek számára. Fodor Bernády György politikai állomásait, politikai pályafutását ismerteti a kötetben, megmagyarázza ennek összefüggéseit. A szerzővel készített interjúnkat itt olvashatja. Arra a kérdésre, hogy az elöljáró milyen személyiség volt, milyen volt a problémamegoldó készsége, elmondta: tehetsége volt ahhoz, hogy felmérje, kikkel érdemes szövetkezni, hogy abból a kapcsolatból eredmények szülessenek. Nem az ideológia, hanem a gyakorlat irányította tetteit, mindig az éppen aktuális politikai helyzettől függött, hogy barátjának, vagy ellenségének érdemes lenni. Az is elhangzott, hogy azok közé a kevés politikusok közé tartozott, aki képes volt megszólítani bármelyik társadalmi réteget. A két világháború között is ezt a vonalat követte, hogy a politika ne csak egy kiváltságos rétegé legyen, próbálta a munkásosztályt is megszólítani. A kutatás folyamatáról Fodor János elmondta: már középiskolásként, de főleg elsőéves egyetemistaként kezdte érdekelni Bernády György élete. A Bernády Alapítványtól kapott sok segítséget, illetve elkezdett levéltárazni. Az esten továbbá versszavalás következett, Kilyén László Bernády 70. születésnapjára írt Gagyi László költeményét, majd egy csípős, ironikus verset adott elő, amelyet nagyon valószínűséggel a Rakéta című szatírikus lap főszerkesztője írt Anonymus névvel. Antal Erika / maszol.ro 2017. december 4.Hogyan éli mindennapjait ma a marosvásárhelyi magyarság?Marosvásárhely volt Románia egyetlen olyan városa, ahol a Ceaușescu-diktatúra megdöntése után halottakkal végződő utcai harcokba torkollt a románok és magyarok közötti konfliktus. Arra kerestük a választ, hogyan látják ma a marosvásárhelyiek, miként él egymás mellett a két etnikum. Szociológust, újságírót, román és magyar nemzetiségű fiatalokat kérdeztünk arról, szerintük párhuzamos „társadalmakban” élik-e mindennapjaikat a marosvásárhelyi románok és magyarok. A huszadik század második felében jelentős tömegek költöztek be a városba, a „szocialista nagyvárossá” vált Marosvásárhelyen a románok és magyarok arányának változásával mindennapi kapcsolataik is megváltoztak. Ma a két etnikum munkahelyeiken, különböző intézményekben és a vegyes házasságok elterjedésével a családokban is egyre erőteljesebben találkozik. Gagyi József, marosvásárhelyi szociológus, tanár: Több az, ami elválaszt. Az etnicizált város című írásában kifejti, nemcsak a hatalmi szférában, hanem a mindennapi kapcsolatokban is erős az etnikus különbségek mentén alakuló társadalmi tagolódás. Azt is mondhatnám: két város él egymás mellett, igen szoros kapcsolatokat és igen karakteres, jól megragadható elhatárolódásokat építve nap mint nap; két olyan társadalom, amelynek talán legfontosabb meghatározója, hogy a másikhoz viszonyítva építi identitását – írja a szociológus 1999-ben készült tanulmányában, amely 2007-ben jelent meg. Gagyi József lapunk megkeresésére kifejtette, a mai Marosvásárhelyen nem beszélhetünk teljes párhuzamosságról a két etnikum között olyan formában, ahogy például az Amerikai Egyesült Államokban élő kínaiak, olaszok élnek, akiknek külön intézményeik vannak. „A kínai, az olasz és ír negyedekben az a közös, hogy mindegyik használja az angolt, és ezzel kapcsolódnak egymáshoz. Vásárhelyen vannak olyan részek, ahol csak az egyik nyelvet vagy csak a másik nyelvet használják, ebből a szempontból tehát Vásárhely a legkevertebb a környéken, a nyelvhasználatban nem lehet ezt elkülöníteni. De a legősibb intézmények egyike a rokonság, és amennyiben vegyes házasságok vannak, és a gyerekek vegyes környezetben nőnek fel, megint nem lehet elkülönülésről beszélni. Arról lehet beszélni, hogy valamikor az én gyerekkoromban volt egy 75–25 százalékos magyar-román arány, és ez nagyon gyorsan megváltozott. 1992-ben még enyhe magyar többség volt, de a korfákból lehetett látni, hogy az idősebbek között több a magyar, a gyereket vállaló fiatalok körében, a produktív korszakban lévőknél viszont a románság volt többségben. Az átbillenés világos volt, politikai, gazdasági intézményekben román többség lett, az átalakulást lehet így dokumentálni. Ha pedig ebben az egyik nem tud megfelelőképpen érvényesülni, akkor megfosztottságként, szegregációként élheti meg az átalakulást” – fejtette ki a Vásárhelyi Hírlapnak Gagyi József. Hozzátette, figyelembe kell venni, hogy mit mondanak és mit érzékelnek az emberek, mert ezek legalább annyira befolyásolják az ember viselkedését, mint a számok és tények. „Én még jártam olyan iskolába Marosvásárhelyen, ahol csak magyar osztályok voltak, 1962-ben a tízes iskolában harmadikos voltam, amikor bekerültek román osztályok, az én generációm még erre emlékszik, és tudja, hogy milyen volt a másik. Valószínű léteznek párhuzamosságok, első sorban rokoni szinteken. Egy olyan negyedben nőttem fel Vásárhelyen a Postaréten, ahova hatvanban költöztünk, és 1968-ban kezdték építeni a Tudor negyedet, nyolc éven keresztül a város szélén laktam, olyan környezetben, ami teljesen magyar volt. Jelen pillanatban az én generációm közül egy vagy kettő él abban a negyedben ma. Lehet ezt a kérdést egy adott időpontra bontva nézni, vagy a vándorló időkben a változásokat megnézni, és biztos, hogy a párhuzamosságok aránya és érzékelése, és ebben a megfosztottságoknak, az előnyöknek vagy hátrányoknak az érzékelése is változik” – tette hozzá a szakember. Imre Zoltán sapientiás diákként éli mindennapjait Marosvásárhelyen, és mint lapunknak megfogalmazta, úgy érzi, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemen megvan az a magyar közösség, amely elszigetelődik a román közösségtől. Nagyon kevés román barátom van, de akad. A Sapientián mindenki magyar, itt megvan egy közösség, amely elszigetelődik a román közösségtől. Nem járok román rendezvényekre, de jelenleg a Maros Megyei Tanácsnál gyakorlatozom az elnöki kabinetben, sajtóközleményekkel, beszédírással foglalkozom, ott viszont nem érzem a különbséget, nincs elszigetelődés – fejtette ki a sapientiás hallgató. Camelia Valentina, marosvásárhelyi román nemzetiségű fiatal lány megkeresésünkre szintén megfogalmazta gondolatait a város etnikai párhuzamosságáról. „Mindkét etnikumnak megvannak a sajátos rendezvényei Marosvásárhelyen, de mindenki részt vesz ezeken. A problémák akkor érzékelhetők, amikor a nyelvi akadályok merülnek fel, de a másik közösség iránti tiszteletből át lehet lépni ezeken az akadályokon. A két közösségnek vannak közös pontjai is, amelyek Maros megyeiként határoznak meg bennünket, ezáltal tud többféle kultúra együtt élni és fejlődni ugyanabban a közösségben” – fejtette ki gondolatait a marosvásárhelyi lány. Marius Libeg, a Punctul hetilap vezetője azonban határozottan állítja, Marosvásárhelyen a román és a magyar közösség párhuzamosan él egymás mellett. Főként gazdasági szempontok mentén érintkeznek, de ez egy felszínes találkozás – fejtette ki lapunknak az újságíró. „Felsorolhatom azt a három román dalt, amelyik elhangzik egy-egy magyar esküvőn, és fordítva is. Nem ismerik egymás kultúráját, »szervusz, szomszéd«-szintjén isznak, nevetnek együtt, de ez megáll egy felszínes szinten. Így volt a kommunista időkben is, amikor az egyszerű emberek jól egyeztek egymással, de pont amiatt történhettek meg a márciusi események kilencvenben, mert az egyszerű emberek közti kapcsolatok nem voltak kulturálisan is összeforrva. Mások robbantották ki, nem az egyszerű ember, akik ha kulturálisan is ismerték volna a másikat, nem történhettek volna meg a márciusi események” – fejtette ki a marosvásárhelyi újságíró, aki maga is vegyes házasságban született, és felesége is magyar nemzetiségű. Úgy véli, a transzilvanizumus lenne az a közös kultúra, amelyet mindkét etnikum el tudna fogadni Marosvásárhelyen, és sajátjának tudna érezni. Ezt határoznák meg első számú identitásként a marosvásárhelyiek, csak ezután a nemzetiséget, majd az európaiságot. A mostani politikum nem tudná azt elérni, hogy ne létezzenek Marosvásárhelyen párhuzamos kultúrák. Egy közös román-magyar erdélyi párt fog kialakulni, amelynek közös pontja az erdélyiség lenne, és a közös célok megtalálása lenne a legfontosabb, főként az, hogy megtalálják ezt az erdélyi identitást – véli Marius Libeg, aki szerint több, jelenleg is létező mozgalom fog beleolvadni ebbe a pártba. Gagyi József szociológus szerint a népesség alakulásának, vándorlásának folyamatait a történész másként látja, az ember, aki a saját utcájából nézi mindezt, pedig szintén másként látja. „A Tismăneanu-jelentésben, amit Băsescu rendelt 2006-ban, a statisztikák szerint a nyolcvanas években érte el a falusi-városi lakosság aránya az ötven-ötven százalékot Romániában. A zsidóság az ötvenes évek végéig szinte tejesen elment, a németek ’70-es, ’80-as években, a magyarság is a kilencvenes években vándorolt ki, de már korábban elkezdődött kivándorlásuk. Most csupán néhány székelyföldi kisváros magyar, az utolsó magyar nagyváros Marosvásárhely volt. Úgy lehet az elmúlt száz évet elképzelni, mint ennek a folyamatnak a feltartóztathatatlan előrehaladását. A jelentésben az van benne, hogy a korszakok (Ceușescu-korszak, Dej-korszak vagy a két világháború) között nincs különbség, mert a román nemzetállam szempontjából alapvető, hogy a városok milyen népességgel, milyen dominanciával rendelkeznek” – mondta lapunknak Gagyi József szociológus, aki fennebb említett tanulmányának következtetéseként megfogalmazta, a marosvásárhelyi magyarok közössége határait ma élesebben vonja meg, mint a mélypontot jelentő nyolcvanas években. „Nincsenek már nagyobb, csak-magyar városrészek, a városban az etnikumok térbelileg nem különülnek el egymástól annyira, mint ötven vagy negyven évvel ezelőtt. A marosvásárhelyi magyarság saját, helyi és központi politikai képviselettel, és jelentős helyi politikai hatalommal rendelkezik. Éppen a politika és jelentős mértékben a kiépülő, fennmaradni és terjeszkedni képes gazdaság révén integrálódik a mai romániai valóságba” – írja a szociológus. Hajnal Csilla / Székelyhon.ro 2017. december 4.Kökényes-gálaműsor… leánykérővelNovember utolsó szombatján a dicsőszentmártoni Mihai Eminescu Művelődési Házban került sor a Kökényes néptáncegyüttes év végi gálaműsorára. A Kökényes múltjáról és jelenéről, a múlt szombati rendezvényről Varró Huba táncoktatóval beszélgettünk. – Mióta működik, próbál és tart előadást a dicsőszentmártoni Kökényes? – Tizenhárom évvel ezelőtt kezdte el a próbákat a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes, amelynek már a legelején több mint 30 tagja volt. Közülük kerültek ki azok a tánckedvelő ifjak, akik 2006-tól Kökényes néven lépnek színpadra, és csoportjai napjainkban már Maros megye legjobb néptáncegyüttesei között van nyilvántartva. A hagyományőrző csoport sok erdélyi és külföldi néptáncfesztiválon lépett fel az elmúlt időben, és számos elismerést aratott. A Kökényes négy korosztályos csoportjában jelenleg több mint 120 gyerek és fiatal táncol. Évente két alkalommal nemzetközi rangú néptáncfesztivál házigazdái vagyunk, a Vízmelléki hagyományőrzők találkozóját, illetve a Kiöntött a Kis-Küküllő néptánctalálkozót 2007 óta szervezzük meg rendszeresen. Év végén gálaműsorra hívjuk közönségünket, táncházi produkciót vagy hagyományos folklórműsort bemutatva. – Arra kérlek, említsünk meg néhány nevet azok közül, akik az elmúlt évek során fontos szerepet játszottak az együttes éle-tében… – Az együttes vezetői Fodor Sándor József és Gagyi Zoltán, akik nagyon sokat talpaltak az elmúlt évek során a Kökényes érdekében. Oroszlánrészük volt abban, hogy 2010 elején, az ALKISZ ifjúsági szervezet jóvoltából korszerűen felszerelt edzőteremhez jutottunk, ahol havonta rendszeresen van felnőtt-táncház. A kiszállásokhoz a városi önkormányzat szokott járművet biztosítani, a ruhákat önkormányzati támogatásból, illetve pályázatok révén szereztük be. A feltételek egyre jobbak, idén tizedik alkalommal vehettek részt táncosaink saját szervezésű, egyhetes tánctáborban. A kisebbek rendszerint Magyarón mélyítik el tánctudásukat, a nagyobbak a magyarországi Fertő-tó partján vernek tábort évről évre. A táncoktatásban Vásárhelyi Mónika segítette munkámat az évek során. Újabban segítségünkre van a tánctanításban Bugnár Zsolt és Kovács Melinda, akik egykor tanítványaim voltak. – Kik léptek fel a múlt szombati, idei gálaműsoron? – A Gyöngyszemek című előadás – az elmúlt évekhez hasonlóan – nemcsak rólunk, a Kökényesről szólt. A gálaműsor díszvendége volt a marossárpataki Székely János hagyományőrző néptánccsoport és a Debreceni Egyetem Hortobágy néptáncegyüttese. Mindkét tánccsoporttal már hosszú ideje kapcsolatot tartunk fenn. A debreceniekkel kölcsönösen látogatjuk egymást, a sárpatakiak tánctudását mindig nagyra értékeltem. Szívesen tettem eleget Módi Attila és Cozma Ferenc néptáncosok meghívásának, s vettem részt különböző tánctalálkozókon, faluünnepségeken. Aztán megismertem egy kedves és szép leányt a településen, s azóta még szorosabb kapcsolat fűz oda. Szeptembertől, együttműködve a marossárpataki önkormányzattal, az iskolában táncoktatást indítottunk, amely nagy sikernek örvend. – Úgy hallottam, a szombati néptáncműsorokat követően leánykérés is történt a színpadon… – Úgy gondoltam, hogy a gálaműsor kiváló alkalom arra, hogy bebizonyítsam a Tímeához való ragaszkodásomat, és megkérjem a kezét. Mindketten imádjuk a néptáncot, ő a marossárpataki hagyományőrző tánccsoport tagja, ezért az előadás idejére terveztem be a leánykérőt. Azt hiszem, nemcsak a nagyközönséget leptem meg ezzel, hanem barátaimat és szerelmemet is, mivel kevesen tudtak a dologról… – Sok boldogságot kívánok! Úgy értesültem, a gálaműsor keretében népdalénekeseknek is tapsolhatott a közönség… – A Fölszállott a páva két győztes szólistája tisztelt meg jelenlétével: Vrencsán Anita és Vaszi Levente, illetve mikrofonhoz lépett a marossárpataki Berekméri Réka is, akik színesebbé, élvezetesebbé tették a néptáncműsort. Továbbá el szeretném mondani, hogy jólesett néhány politikusunk megtisztelő jelenléte. A közönség soraiban ült Novák Csaba Zoltán szenátor, dr. Vass Levente parlamenti képviselő, illetve Kozma Mónika, a megyei tanács elnökének tanácsadója. A gálaműsort Katalin-napi bál követte, amelyet a vámosgálfalvi kultúrotthonban tartottunk. A zenét itt is, akárcsak a dicsőszentmártoni színpadon, az Üver zenekar szolgáltatta. Róluk tudni kell, hogy az együttes tagjai több hangszeren játszanak, ami több lehetőséget kínál, ezzel is megnyitva a lehetőségek kapuját a közönség előtt. A néptánc és a népzene ünnepe a hajnali órákban ért véget. Berekméri Edmond / Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
