Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017


	Udvardy Frigyes A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017

kronológiák

» kisebbségtörténeti kronológia


1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
intézménymutató	a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z
névmutató	a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helymutató	a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

keresés

szűkítés

találatszám: 249 találat

lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 241-249

| észrevételeim vannak

| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm

Névmutató: Horea (Vasile Ursu Nicola) /román parasztvezér/

2011. november 5.

Múltidéző – Adalékok széki gróf Teleki Ernő (1902–1980) életéhez
2011. október 4-én a Minerva Művelődési Egyesület székházának előadótermében bemutatták a széki gróf Teleki Ernő emlékére készített Démonok tánca című dokumentumfilmet. Az erről szóló beszámolót jegyző Ferencz Zsolt hangsúlyozta, hogy „az utókor nagyon keveset tud gróf Teleki Ernőről, különösen fontos, hogy életművét szélesebb körben megismerjék”. Idézte továbbá az est házigazdájának, Tibori Szabó Zoltánnak véleményét, aki szerint „ennek érdekében tette meg az első, ám kétségtelenül jelentős lépést az a csapat, amely Ludvig Daniella vezetésével Teleki személyének és munkásságának bemutatására vállalkozott”. A témával foglalkozni akarók figyelmét felhívom arra, hogy egy évtizede, a Művelődés 2001. évi 12. számában igyekeztem ráirányítani a figyelmet gróf Teleki Ernő személyiségére. A téma időszerűsége miatt talán nem szerénytelenség, ha eddigi kutatásaim fontosabb eredményeit megosztom minden érdeklődővel, különös tekintettel egyes történelmi adatok meg nem haladott újszerűségére.
Az 1697. április 20-án birodalmi grófi rangra emelt széki Telekiek története több évszázada összeforrt Erdély históriájával, politikai és művelődési eseményeivel. A Beszterce-Naszód megyei Paszmoson háborítatlanul és csodálatos környezetben élhetett a Telekiek katolikus ága. A családi kastély Besztercétől délre, Nagysajó mellett, egy eléggé eldugott völgyben épült. A birtokot Teleki Mihály (1671–1720) Kővárvidék főkapitánya, Kolozs vármegye főispánja szerezte meg. A paszmosi ősi ház külső megjelenésében is meseszerű volt, Kővári László megfogalmazásában: „szeszélyes tornyokkal épült ódon kastély”. A kertet és az ebédlőt szentek barokk fogadalmi szobrai ékesítették, melyeket 1796-ban Teleki Mihály (†1793) kamarás és felesége, makfalvi Dósa Ágnes (1762–1806) faragtatott. Az ebédlő falát egy ovális keretű Esterházy-kőcímer díszítette, amit Teleki Ernő a kolozsvári házból vitetett oda és falaztatott be. A paszmosi kastély bejárati kapuja felett elhelyezett kettős – Teleki–Haller – „beszélő címer” az egykori erődített kúriát újjáépítő házaspár, Teleki Pál (1719–1773) Fogarasföld főkapitánya, Doboka vármegye főispánja és hallerkői gróf Haller Borbára (1719–1770) emlékét őrizte. Halotti epitáfiumaik jelzik, hogy elmúlásuk után sem váltak meg egymástól, a kolozsvári piarista templom kriptájában egymás mellett nyugszanak. Az udvarház legfontosabb történelmi emléke a mögötte álló mocsári tölgy, melynek koráról a törzsére erősített fémtáblán olvasható „Anno 1406” felirat tanúskodik. A 605 esztendős, 25 m magas és 7,10 m kerületű ősfa méltó emléke az őt gondozó három évszázados főúri családnak.
Ernő ősei között tudhatta Teleki Ferencet (1785–1831), akit a családi krónika „Költő”-ként emlegetett. Bizonyára nem véletlenül maradt fenn a „Békesség Embere” jelzője sem, amit Herepei Károly használt búcsúztatásakor. A sokoldalú császári és királyi kamarás előd a híres, Göttingában végzett matematikus volt, akit a Magyar Tudományos Akadémia halálának évében tiszteleti tagjául választott. Nevéhez fűződik a kézi szögmérő feltalálása, melyet a bécsi Voigtländer cég gyártott és forgalmazott. Ő kivételesen nem Paszmoson, a nevezetes családi birtokon, hanem Besztercén született. Ennek oka az volt, hogy várandós édesanyját a Horea-féle felkelés idején a megerősített szász városba menekítette férje, Teleki Mihály.
Ernő édesapja, Teleki Ferenc (1870–1925) országgyűlési képviselő a paszmosi családi uradalomban született. Negyedszázaddal később, a millennium évében – 1896. január 9-én – vette feleségül losonczi báró Bánffy Annát. Felesége korai, 1907. október 7-én, 30 éves korában bekövetkezett halála miatt rövid, csupán évtizednyi házasságukból így is öt gyermek született. Három kisleány: Erzsébet (1896–1981), a rövid életű Margit (1898–1906), valamint Cecília (1901–1981) és egy fiú ikerpár: Andor és Ernő. A fiúk születésekor már az egész család Kolozsvárt élt, az Egyetem utca 8. szám alatti fényűzően berendezett Esterházy-házban lakott ugyanis Bánffy Anna édesanyja, lévén a galántai Esterházyak famíliájába tartozott. Az épület nevezetessége, hogy ott 1748-ban rátóti Gyulaffy László árvaházat alapított, melyet 1840-ben megvásárolt gróf Esterházy János Nepomuk (1824–1898), akkor került családja birtokába.
Teleki Ernő ikertestvérével, Andorral együtt Kolozsvárt, 1902. szeptember 11-én született. Az ikrek édesanyja ötéves korukban meghalt, azután nagymamájuk, galántai gróf Esterházy Cecília (1857–1946), losonczi báró Bánffy Ernőnek (1850–1916), az Erdélyi Magyar Gazdasági Szövetség elnökének, az Erdélyi Református Egyház és a Kolozsvári Református Kollégium főgondnokának felesége nevelte őket. A família, amelybe születtek, és a név, amit viseltek, már kicsi korukban kiemelte a fiúkat az átlagos gyermekkorból. Amikor az elalvás előtti mese helyett családjuk történetét hallgatták, tulajdonképpen Erdély históriájával ismerkedtek. A Teleki-gyermekek ezüst kamarási kulcsokkal játszóttak, s megtanulták, hogy a különböző századokban a ruházat mely részén kellett viselni azokat. Egyfajta családi ereklyének számított altorjai gróf Apor István kincstartó 1689-ből származó ezüstkanala. A pecsétnyomó használatának gyakorlásánál sem kellett veszekedniük, 23 kipróbált darabbal próbálkozhattak. A vallásos érzületet volt hivatva felszítani a Krisztus keresztszilánkját őrző ereklyetartó, és az egykori cseszneki Esterházy-erődítmény várkápolnájából megmaradt ezüst misekönyvtábla, melynek domborművein Alexandriai Szent Katalin és Szent Borbála attribútumai tükröződtek.
A magántanuló ikerpár az elemi iskolát 1912-ben, a Váradi Albert igazgatta római katolikus Főelemi Fiúiskolában fejezte be. Középiskolai tanulmányaikat az Erdélyi Római Katolikus Státus kegyesrendiek vezetése alatt álló főgimnáziumában folytatták, ahol 1920-ban érettségiztek. Osztályfőnökük a nagy tudású, széles látókörű piarista szerzetes, Patay József volt.
Az érettnek nyilvánított ikertestvérek sorsa különféleképpen alakult. Andor a budapesti Kereskedelmi Akadémián szerzett diplomát. Kolozsvárra visszatérve a bankszakmában helyezkedett el. 1927-től külföldön, a nemzetközi kereskedelem világában tevékenykedett. Először Konstantinápolyban bukkant fel, mint egy ipari vállalat alapítója. Később a budapesti Külkereskedelmi Hivatal Rt. athéni megbízottja, majd párizsi, hágai és brüsszeli kirendeltségének vezetője. 1937-ben a párizsi Nemzetközi Kiállítás helyettes kormánybiztosa, 1940-ig a budapesti Weisz Manfréd Művek (a későbbi Csepel Művek) igazgatója, a második bécsi döntés után a Külkereskedelmi Hivatal elnöke. Elismertségéről annyit, hogy egyéb kitüntetések mellett megkapta a francia becsületrend tiszti keresztjét és a belga koronarend lovagkeresztjét. A második világégés után az emigrációt választotta. A messzi távolban is nagy szeretettel őrizte nagyapja és édesapja házassági gyűrűit, melybe feleségeik neveinek kezdőbetűi és házasságkötésük évszáma volt begravírozva: Cs[erényi] A[nna] 1867 és B[ánffy] A[nna] 1896. A nemzetközi hírnevet szerzett külkereskedelmi szakember és máltai lovag 1978. január 22-én, a távoli Buenos Airesben hunyt el.
Ernő édesapja betegeskedése miatt az érettségi után csak két év múlva folytathatta tanulmányait. A budapesti Közgazdasági Egyetem hallgatója lett, 1926-ban visszatért szülőföldjére. Az egyetemen szerzett ismereteinek korán hasznát vette, édesapja halála után tizedik, egyúttal utolsó családi tulajdonosként átvette a paszmosi birtok kezelését és irányítását.
1933-tól a magyar királyi Külkereskedelmi Hivatal bukaresti kirendeltségének megbízottja. Ehhez a külügyminisztériumnak is hozzá kellett járulnia, az engedélyt román állampolgársága miatt kapta meg. A magyar–román gazdasági kapcsolatok fejlesztésén, előmozdításán fáradozott. Három év múlva a korábbi előny hátrányára változott, román állampolgársága miatt mondatták le feladatköréről. Egy éven keresztül állás nélkül volt, majd 1937 novemberétől 1944-ig a Magyar Általános Hitelbank (MÁH) szerződéses alkalmazottja lett.
A II. Károly király által létrehozott Nemzeti Újjászületés Front keretében felállított magyar alosztályt, a Magyar Népközösséget gróf Bánffy Miklós vezette. Elnökletével három fő szakosztály jött létre: a Jósika János vezette közművelődési, a Kós Károly irányította társadalmi és a Szász Pál felügyelte gazdasági. Alosztályának vezetését a szakmai elismertségnek örvendő Teleki Ernő látta el.
A második bécsi döntést követően – hevenyészett feljegyzései szerint – a két ország közötti magas szintű politikai üzenetváltásba is belesodródott. A bukaresti tapasztalatok alapján egyes román politikusok úgy gondolták, hogy bízhatnak benne. Közvetítésre alkalmas személyét alátámaszthatta, hogy rokona volt gróf Teleki Pál miniszterelnöknek. 1940. szeptember 3-án keresték meg Iuliu Maniu üzenetének közvetítésével, amit a tudományos kutatások eddig nem támasztották alá. Ionel Pop – aki Teleki Ernő sajátos jellemzése szerint Maniu pártelnöknek, a Nemzeti Parasztpárt első zászlós urának bizalmi emberei közé tartozott – javaslatában nem kevesebb szerepelt, mint Dél-Erdély önként való átadása.
A kapcsolatfelvételt elősegítette, hogy a Magyar Általános Hitelbankhoz kötődő Telekihez kollegiális viszony fűzte, Pop volt a MÁH romániai vállalatainak elnöke. Erdély egészének átengedését a javaslattevő román politikai erők két feltételhez köthették, erre utalnak Teleki Ernő jegyzetfüzetében a ceruzával odavetett mondatok: az egyik az autonómia – melyről regénybeillő módon a bukaresti királyi palota kerítésénél folytatott tárgyalásokat, – a másik a német megszállás biztosítása, míg a magyar hadsereg bevonul Észak-Erdélybe. Utóbbi kérés a magyarság feltételezett bosszújára hivatkozva fogalmazódott meg. Minderről Teleki Pál az akkori romániai nagykövet, Bárdossy László rejtjelezett táviratából értesült. A javaslatokat visszautasította, elfogadhatatlannak minősítette, attól tartott, hogy a feltételekhez kötött lépés az akkori felfokozott közhangulatban a kormány elsöprésével és talán forradalommal is járna. A nemleges választ Teleki Andor adta át a Szovátán tartózkodó Ionel Popnak.
A magyar csapatok kolozsvári bevonulását követően Teleki Pál miniszterelnök – folytatódnak Teleki Ernő bejegyzései – az Esterházy-házban tárgyalást folytatott. Ezen Észak-Erdély politikai képviseletét és a visszaperlési jog kérdését beszélték meg. A képviselők névsorát össze is állíthatták, mert a jelenlevők – László Dezső és Albrecht Dezső – parlamenti honatyák lettek. Kállay Miklós miniszterelnöksége idején Teleki Ernőt a Felsőház tagjává kooptálták, aki határozattan tiltakozott az ellen, hogy ez rendiségi alapon történjen meg. Ajánlói az alkotmányt segítségül híva azt a megoldást választották, hogy a kormányzónak joga van rendkívüli érdemekért a megfelelő személyeket kinevezni. Rajta kívül még ketten kerültek ilyen módon a parlamentbe: Baranyai Lipót, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a Felsőház „Benjáminja”, Széchenyi Károly. Teleki Ernő képviselősége kérészéletűnek bizonyult, két hónap után lemondott mandátumáról. Ebben talán része lehetett Bárdossy László miniszterelnök korábban megfogalmazott véleményének, mely szerint az Észak-Erdélyből a parlamentbe behívott, kooptált képviselőket tömörítő Erdélyi Párt „kezelhetetlen”.
Magyarország sorsa és Erdély jövője szempontjából rendkívül kritikus időszakban – a Lakatos-kormány idejében – Teleki Ernő felkérést kapott, hogy vállalja el a romániai követ posztját. Bizonyára ismerhették egyik állásfoglalását: „Bukarest Pest számára a saját embereik alkalmatlansága folytán mindig torz tükörben állott.” A külügynek szüksége lehetett jól informált, mindkét fél részéről elfogadható, a román politikai és gazdasági körökben járatos diplomatára. Teleki Ernő a későn jött felkérésnek nem tudott eleget tenni. Ha Teleki Pál idejében történt volna, ketten bizonyára többet elérhettek volna a magyar–román kapcsolatok javítása érdekében.
A politikai élettől való többszöri visszavonulását fontos szakmai feladat feledtette: az Erdélyrészi Gazdasági Tanács második embere, ügyvezető alelnöke lett. A kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara Kossuth Lajos utcai székházának II. emeletén működő Tanács feladata a kelet-magyarországi, az észak-erdélyi területek és az „anyaország” gazdasági életének minél eredményesebb összehangolása volt. Azon intézmények közé tartozott, melyet nem magyarországi „ejtőernyősök”, hanem helybeli, hozzáértő szakemberek irányítottak. Jelentőségét hangsúlyozta, hogy uzoni gróf Béldi Kálmán zsibói földbirtokos elnökletével a magyar kormány tanácsadó és véleményező szerveként működött. A Tanács tagjai közé tartozott még losonci gróf Bánffy Miklós (akivel a Magyar Népközösségben együtt dolgozott), Korparich Ede (az észak-erdélyi Hangya-szövetkezet marosvásárhelyi elnök-igazgatója), Rátz Mihály építőmester (a kolozsvári Iparos Egylet elnöke) és széki gróf Teleki Béla (az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke).
A hívő, keresztény embert azzal tisztelte meg egyháza, hogy az Egyházmegyei Tanács (régebbi nevén Erdélyi Római Katolikus Státus) tagjává választotta. A Tanács hatásköre az erdélyi egyházmegye területén lévő római katolikus középiskolák, gazdasági iskolák és a velük kapcsolatos bentlakások fenntartására, az egyházmegyei alapok tulajdonát képező bérházak, mező- és erdőgazdasági ingatlanok kezelésére terjedt ki. A világi tanácsosok között ismerős nevekre bukkanhatunk: György Lajos (a Líceum-könyvtár igazgatója) és gróf Béldi Kálmán.
Az 1945 után bekövetkezett nagy történelmi és politikai változások után osztály- és sorstársai általánosan jellemző életét élte. 1949. május 1-ig állás nélkül tengődött. Akkor lehetőséget kapott, hogy képességének és tudásának megfelelően megtalálhassa az őt megillető méltó helyét, és beilleszkedhessen a szocialista Románia új társadalmi rendjébe. A 7. számú Átképzési Központban (Centrul de recalificare No. 7.) fél év alatt elsajátíthatta az asztalos mesterséget. Első munkahelye egy nagy építkezési vállalat (Intreprindere Construcţia şi Instalaţii) volt, ahol villanyszerelő beosztásban dolgozott. Ezt követően 1952 és 1954 között raktárnok volt a Mezőség legnagyobb községében Mocson, egy Cariera nevű üzemnél. Mind feljebb emelkedett, következő munkahelyén, a község tanácsházának egészségügyi osztályán (Sfat Popular Raion Mociu Secţia Sanitară) könyvelőként már tisztviselői beosztásba emelkedett.
1954-ben egy hirtelen fordulattal a „romániai burzsoázia” élő-halottjait gyűjtő temetőbe, a Duna-Deltában fekvő Măcinbe, a Brăilától keletre fekvő faluba internálták. Először ott készültek a filmben a démonok táncaként emlegetett torzképrajzai. Érzékeny lelkülete így tükröztette az őt körülvevő abszurd világot és irracionálissá torzult szereplőit, a nagyon is létező, nemcsak képzeletében élő, az emberi alapvetést, a humánumot megtagadó, a sztálini nemzeti szocializmus módszereit másoló országot, az akkori román Abszurdisztánt. Hazatérhetett, túl értékes volt ahhoz, hogy elpusztítsák.
1955-től alkalmat kapott egyháza közelében és a műemlék-restaurálás területén működni. Két éven keresztül a Szent Mihály-templom felújítási munkálatainál anyagraktárosként nyert beosztást. Ezt követően a Farkas utcai református templom és a lutheránus püspökség épületének helyreállításánál volt technikusi beosztásban. Később mintázó szobrászként ismét a főtéri templom megújításánál jutott munkalehetőséghez.
A megváltozott világban 1960. május 15-én kapott először műveltségének, érdeklődési körének és habitusának egyaránt megfelelő feladatot. A Római Katolikus Egyházművészeti Bizottság tagja lett, mely Kolozsváron, a Szent Mihály plébánián működött. Ha megismerkedünk a bizottság összetételével, megérthetjük lelkesedését és ügybuzgalmát. Elnök: Márton Áron püspök, alelnök: Baráth Béla kanonok-plébános, tagok: Bágyuj Lajos építőmester, Rátz Mihály műszaki tanácsos, Kelemen Lajos nyug. levéltári főigazgató, Köpeczi Sebestyén József nyug. egyetemi könyvtárnok, heraldikus, Bíró Vencel nyug. egyetemi tanár, az 1948-ban államilag feloszlatott piarista rend exprovinciálisa és Vámszer Géza középiskolai tanár. Az egyház érdeme, hogy a rossz anyagi viszonyok és társadalmi megbecsültség nélkül tengődő neves szakembereket bevonták. Ideig-óráig egyfajta védőhálót vontak köréjük, s talán némi anyagi segítség is adódott. A legfontosabb mégis az a tudat lehetett számukra, hogy ismereteikkel, tudásukkal még mindig tudnak és engedik őket szolgálni közösségük javára.
Miért vonzódott a gazdasági és pénzügyi szakember a műemlékekhez, a régi tárgyakhoz? Mindez visszanyúlik a messzi gyermekkorba. A szülői ház és a paszmosi kastély berendezése egyaránt a múltat idézte. Emlékezzünk Bíró József művészettörténész egyik örökbecsű megállapítására, mely szerint Erdélyben „a kastély már maga a történelem”. A családi arcképcsarnok festményei és az ősökhöz kapcsolódó régi tárgyak szinte mindegyike Erdély történetének hol dicső, hol szomorú évszázadáról regélt. A kiterjedt rokonságban egyöntetű tisztelet övezte az ellenségei által „Kopasz”-nak gúnyolt Teleki Mihály kancellárt. Még azt is számon tartották, melyik családtag őriz róla készült képet, metszetet vagy egyéb ábrázolást. Akkor még volt hol keresni azokat: Teleki Artúrnál (Dudu bácsinál) Tancson, Teleki László Gyulánál Kövérhosszúfalun, Teleki Károlynál (Pufinál) Sáromberkén és Teleki Pálnál Budapesten, József téri házában. Ma csak a családi emlékezés tanúskodhat a képek egykori létezéséről.
Kelemen Lajos Benczúr Gyulánénak írt leveléből (Kolozsvár, 1922. szeptember 4.) tudhatunk a Telekiek hatvan darabot számláló családi képgyűjteményéről. A nagymama, gróf Esterházy Cecília őrizetében álltak – helyesebben mondva függtek – a piarista templom előtti Mária-szobrot állító göncruszkai gróf Kornis Antal és második felesége, királyhalmi Petki Anna élethű festményei is. A gróf Bethlen Györgyné Majális utcai lakásán 1926. november 17–21. között megrendezett régi műtárgyak kiállításán nem a történelmi arcképcsarnok képei szerepeltek. Kelemen Lajosnak a Művészeti Szalonban megjelent tudósításából ismeretes, hogy a családi gyűjteményből hat, egymásba járó Kornis-címeres poharat, és egy altwien, bástyamotívumos kávétartót tettek közszemlére.
A kiterjedt főrangú rokonságra a 18–19. századi családi miniatúra-gyűjtemény hívta fel a figyelmet. Ennek egyik ragyogó rézrámás darabja gróf Mikó Imrét, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapítóját ábrázolta. Ugyancsak az elődökre emlékeztetett a fehér falon félelmetesnek tűnő Kornis-buzogány, és az Apafi korabeli nyeregtakarón elhelyezett kardgyűjtemény. A már említett 1926-os régi műtárgykiállítás beszámolójából köztudomásúak az értékes és féltve őrzött történelmi emlékek. Az egyik kard pengéjén viselte a korát jelölő aranyos évszámot: 1549. A másik, rubinokkal ékesített 16. századi pallosról azt tartotta a hagyomány, hogy a lefejezett Bánffy Dénesnek volt kedves fegyvere. (Honnan sejthette volna szegény, hogy éppen egy ilyen szeretett fegyverfajta vet véget földi pályafutásának.)
Teleki Ernő öregkorában sokat betegeskedett, de az óramű pontosságával beosztott baráti látogatások mindig felvidították. Kedvelt időtöltése volt, amikor a „kolozsvári lexikon”, az évszázadot megélt Bocsánczy László, a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank volt igazgatója és Nemes István ügyvéd segédletével képzeletben rendre vizitálták a kincses város jól ismert családjait. Szűk baráti köréhez főleg arisztokraták (Apor Márta, Bethlen Béla, Lendvay Gaszton, Nemes Sarolta, Teleki Mihály, Wesselényi Mária), írók (Bajor Andor, Bretter György, Gáll Ernő, Mikó Imre) és művészek (Cseh Gusztáv, Erdős Tibor, Fülöp Antal Andor, Gergely István, Miklóssy Gábor, Nagy Imre, Vetró Artúr, Tassi Demian) tartoztak. Szívesen segített az erdélyi múltat kutató történészeknek, művészettörténészeknek. Járt nála Jakó Zsigmond, Benkő Samu és felesége Nagy Margit, Kiss András, Marica Guy Viorica, Debreczeni László. A leggyakrabban talán Markó Bélával, kedves borbélyával találkozott. 1974-ben rendkívüli öröm érte, szülővárosukban találkozhatott az oly messzi távolba – Buenos Airesbe – emigrált ikertestvérével, Andorral.
A „Tempora mutantur et nos mutamur in illis” (Megváltoznak az idők, és mi is megváltozunk bennük) általánosan igaz megállapítása átvitt értelemben rá nem vonatkozott. Soha nem feledkezett meg származása társadalmi kötelezettségeiről, és ennek mindenkori tudatában élte le életét.
Szülővárosában hunyt el 1980. november 27-én, életének 79. évében. Néhány nap múlva, a decemberi hónap első napjának délutánján helyezték örök nyugalomra a Házsongárdi temetőben. A gyászjelentőn már nem merült szürkeségbe a neve. A fekete gyászkeretes partecédula méltóságteljesen jelentette, hogy egy széki Teleki halt meg. Úr volt, kolozsvári és erdélyi magyar. Őrizzük emlékét az őt megillető kegyelettel.
SAS PÉTER
Szabadság (Kolozsvár)

2011. november 15.

Kovács Péter szerint „oda kellett adni” a szalontai főgimnáziumot
Elismerte Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, hogy a szövetség politikai alku keretében mondott le a nagyszalontai Arany János Főgimnázium épületéről az önálló hajdúvárosi magyar iskola létrehozása érdekében.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, a bihari városban idén szeptemberben kezdte meg működését az ugyancsak a Toldi szerzőjéről elnevezett önálló magyar iskola, miközben a magyar tagozatok kiköltözése nyomán „színrománná” vált főgimnázium tanári kara eldöntötte: a tanintézetet Daciára kereszteli át. A megyei tanfelügyelőség, majd az oktatásügyi minisztérium jóváhagyására váró határozat felzúdulást váltott ki a hajdúvárosi magyarság körében, sokan felháborítónak tartják ugyanis, hogy az 1909-ben Székely László tervei alapján, a nagyszalontaiak pénzén emelt impozáns épület a római provincia nevét viselje.
A napokban írt blogbejegyzésében Kovács Péter – meglehetősen sarkítva – arról számol be, hogy a több mint száz éves iskolaépület elvesztését kifogásolók árulónak, megalkuvónak nevezték az RMDSZ-t azért is, mert „volt pofája létrehozni egy önálló magyar iskolát”. „A nagyszalontai önálló magyar intézmény létrehozása azért minősül (egyesek szerint) bűnnek, mert ezáltal egy román iskola is létrejött, ahol a pedagógusok önállóan, a magyarok megkérdezése nélkül hoznak döntéseket. Persze, engem is zavar, hogy a magyar többségű Nagyszalontán, egy magyar múltú épületben Dacia (Logan) nevű iskolaközpont fog működni, de a román pedagógusok éppen azzal a jogukkal éltek, amit mi magunknak követelünk: az önálló döntéshozatali jogkör” – állapítja meg a politikus.
A főtitkár közölte: lehetőség volt egy olyan politikai alkura, amely sorsdöntő fontossággal bírt a nagyszalontai magyar közösség hosszú távú megmaradása szempontjából. Eme alku révén a román intézmény maradt a korszerű főgimnáziumban, míg az önálló magyar iskola öt épületben vágott neki az első tanévnek.
„Valamit valamiért! Erről (is) szól a kisebbségi politizálás és közösségi érdekérvényesítés! És ez nem megalkuvás, hanem hosszú távon való gondolkozás. Ezt a lehetőséget az RMDSZ-nek ki kellett használnia, még akkor is, ha ezért most egyesek támadják. (…) Valamit kell adni, azért, hogy kapjunk is. Ha nem adunk, ha nem keressük a középutat, akkor nincs önálló magyar iskola Nagyszalontán. A mostani döntésnek ez volt az alternatívája!” – szögezi le blogján Kovács Péter.
Szavaira tegnap közleményben reagált az EMNT Bihar megyei elnöksége, érthetetlennek nevezve, miként lehet sikerként beállítani azt, ami veszteséget hoz az erdélyi magyarság számára. „Önként átadunk közpénzből felújított patinás százéves épületet. Egy olyan épületet, amelyet a nagyszalontai polgárok építtettek, nem kis áldozat árán. Ön szerint, főtitkár úr, az akkori építtetők vajon mit szólnának efféle „sikeres” politikai alkukhoz?” – teszi fel a kérdést a nemzeti tanács, felhívva a figyelmet, hogy számos szalontai magyar diák az anyaországi Sarkadra és Gyulára jár át tanulni, holott jó karban lévő iskolákkal, minőségi oktatással kellene itthon maradásra ösztönözni őket.
„Becsületesebb lett volna elmondani: emberek, csak abban az esetben lesz Nagyszalontán önálló magyar iskola, ha lemondunk épületünkről, tanszereinkről. Ha azt akarjuk elérni, ami normális esetben jár nekünk, oda kell adni azt, amit őseink reánk bíztak. De ezt sikertörténetként beállítani és elvárni, hogy örüljünk neki, gusztustalan dolog” – állapítja meg az EMNT. Különben a témában a Krónika korábbi cikkeit idéző bihari román média a napokban sovinisztának, hazaárulónak és revizionistának kiáltotta ki a Dacia-névadást lapunknak adott nyilatkozatában bíráló Török László szalontai polgármestert. Az RMDSZ-es elöljáró korábban lapunknak úgy vélekedett, üzenetjelleggel bír a román iskola vezetőségének döntése, amellyel azt jelzik a magyarság felé, „hogy ez itt román föld”.
A Bihoreanul hetilap – kiforgatva Török szavait – ennek kapcsán azzal vádolta a polgármestert, hogy „románellenes kereszteshadjáratot folytat”, és nem hajlandó elismerni, miszerint Nagyszalonta Romániához tartozik, holott – jegyzi meg a hetilap – a román államtól kapja a fizetést. Liviu Galea, az Arany-főgimnázium igazgatója a lapnak elmondta, ragaszkodnak ahhoz, hogy a tanintézet felvegye a Dacia elnevezést.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2011. november 16.

A római katolikus egyház szerepe Kolozsvár építészettörténetében
Sas Péter-könyvbemutató a katolikus nőszövetségnél
Korabeli épületek tervrajzai, föld alatti kripták, színes és fekete-fehér fotók, mindezekhez érdekességekre is kiterjedő részletes leírások tárják fel előttünk a római katolikus egyháznak a Kolozsvár építészettörténetben játszott szerepét Sas Péter budapesti művelődéstörténész legújabb, kétnyelvű – román és magyar – kötetében. A Szent Mihály római katolikus plébánia szervezésében a Római Katolikus Nőszövetség Szentegyház utcai dísztermében hétfő este bemutatott kötet kétnyelvűségének célja megértetni a többségiekkel is a kolozsvári ingatlanok megőrzésének rendkívüli jelentőségét. A római katolikus egyház szerepe Kolozsvár építészettörténetében szövegét román nyelvre fordította Korom Imre, a gyulafehérvári kisszeminárium lelkiigazgatója, Guttmann Szabolcs műépítész, Guttmann Emese építész hallgató és Fodor György piarista konfráter.
Már több Kolozsvárhoz kötődő könyv jelent meg az elmúlt években Sas Péter tollából, fejtette ki bevezetőjében Fábián Mária nőszövetségi elnök, ez pedig azzal magyarázható, hogy Kovács Sándor főesperesnek szívügye lett a város és az egyház történeti mozzanatainak bemutatása. Kovács Sándor főesperes az egyik legsikerültebb műnek nevezte a bemutatás előtt álló könyvet, amely azt tanúsítja, hogy egy nép sem élt vallás nélkül. Mondandója alátámasztására Cicerót és Plutarkhoszt idézte.
– Minden közösség életében fontos szerepet tölt be a templom. Annak megépítése és ápolása a közösség lelkületéről tanúskodik. Azonban mégse a templom a legfontosabb a vallásos életben, hanem az Istenhez fűződő lelkület, melynek fontos tényezője a templom. Minden magán- és közösségi imának, áldozatnak az Istenhez fűző szeretet ad értéket – nyomatékosította a főesperes hiánypótlónak, jól dokumentált, igényes kivitelezésű munkának nevezve a Sas-könyvet. – Kolozsvár, Erdély szíve a történelem folyamán sok fontos esemény tanúja volt. Olyan eseményeknek, amelyek meghatározóak nemcsak a város, hanem az erdélyi közösség számára is. A katolikus egyház kétezer esztendős történelme folyamán mindig a keresztény értékeken alapuló kultúrát mozdította elő. Ezen értékeket szolgálták a tulajdonunkban levő kolozsvári ingatlanok az évszázadok során, és reményeink szerint a továbbiakban is – összegzett a főesperes.
Kötet készül a plébánia könyvtáráról
Sas Péter szerint e kötet megírása volt a főesperes legnagyobb igényű felkérése, majd vázolta, hogy további köteteken dolgozik, amelyek a Szent Mihály plébánia adattárát, könyvtárát mutatják be, továbbá egy monográfia elkészítését is tervezik.
– Szent István királyunk komoly erődítményt, illetve várat építtetett a bányák, így a tordai sóbánya környékén is. Könyvemet a létesítésének 950. évfordulóját már betöltött bencés apátság épületének bemutatásával kezdtem. Az egykori templomot az 1241-es tatár betörés elpusztította ugyan, ám a bencések meghatározó hatást gyakoroltak a környék kultúrájára. A városban észlelhető nehézségek miatt a lakosok eltávolodtak a bencések pompás szertartásaitól. Ennek tulajdonítható a domonkosok és a ferencesek iránti érdeklődés, ezek az úgynevezett kolduló rendek ugyanis az életformájuk miatt közelebb kerültek a kolozsváriakhoz – tájékoztatott Sas Péter, majd kitért a Farkas utcában létesített minorita templomra, amely szintén az egykori várfal mellett épült fel. A szerző egy érdekességre is felhívta a jelenlevők figyelmét: a Farkas utcai református templom homlokzati falán felfigyelhetünk egy ablakra, amelyre nyílást is vágtak, ez pedig ismeretei szerint egyedülálló. – Még mindig léteznek megoldásra váró kérdések – hangoztatta a művelődéstörténész, majd kitért a Szent Mihály-templom XIV. századi építésének történetére is. A Szentpéteri templomot illetően már a középkorban is állt ott egy templom, ám az az 1241-es pusztítás áldozatává vált. – A középkori templom maradványai a mostani altemplomban találhatóak – magyarázta az előadó, majd folytatta: – Mivel a minoriták a katolicizmus XVIII. századi újabb térhódítása után sem kapták vissza Farkas utcai templomukat, ezért a mostani Deák Ferenc utcában telket és házat vásároltak. Ott építették fel azt a templomot, ami ma is áll. Az 1924-es konkordátum értelmében a templomot a görög katolikus egyház használatára bocsátotta a Vatikán, tehát elvileg még mindig ennek a tulajdonában van.
Száz éve „látható” a főtéri templom
A Szent Mihály-templom kapcsán a kötet szerzője megemlítette, hogy a XIX. században az akkori plébános, Kedves István kezdeményezésére épült fel a torony közadakozásból. – A Szent Mihály-templomot teljes pompájában csak 1899-ben láthatták a kolozsváriak, hiszen addig körül volt építve. Ekkor nyitották meg a Szentegyház utcát is a Főtér felé. A Főtér nyugati oldalán négy házat bontottak le – a Gyergyai-házat, a Tivoli-házat és két Radák-házat –, ezek helyén építették meg a Szentegyház utcában az úgynevezett Státus-palotákat. A nagypolgári, 4-5 szobás lakásokat Alpár Ignácz építész tervezte, a város tehetősebb rétegének képviselői – orvosok, ügyvédek, vállalkozók – számára. Az építkezést a XX. század elején Hirschler József plébános folytatta, akinek a nevéhez nem csak a Ferenc József/Horea úti Marianum létesítése, hanem a sétatéri bérpaloták építése is fűződik. A Marianum kapcsán Sas Péter kifejezte abbéli reményét, hogy az ingatlan mihamarabb visszakerül a római katolikus egyház tulajdonába, és ekkor lehetővé válik egy Hirschler-emléktábla elhelyezése is. Szó esett még a kolozsvári katolikus – a minorita, a piarista, a ferences rendi – templomok alatt húzódó kriptákról is.
A könyvben nem csak a fentebbi épületek szövegszerű bemutatása található meg, hanem az egyes épületek korabeli tervrajzainak fényképe, illetve az épületeket bemutató fekete-fehér és színes fotók is.
Sas Péter megjegyezte: a könyv szövege és a képaláírások magyarul és románul is olvashatóak, hiszen a többségnek meg kell értenie, hogy miért fontosak számunkra ezek az épületek, és miért fáj, ha ezeket nem rendeltetésszerűen használják, illetve nem fordítanak kellő gondot karbantartásukra azok az intézmények, amelyek jelenleg ott székelnek. Ehhez kapcsolódóan Sas Péter Kelemen Lajost idézte, aki már közel száz évvel ezelőtt szintén épített örökségünk ápolására szólította fel a kolozsváriakat.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2012. január 6.

Helytállt tavaly a kolozsvári magyarság, de nehéz év jön
Összességében pozitív előjellel zárta 2011-et Kolozsvár, de kellemetlenségek is adódtak szép számban: EU-s pénzek lehívásának tekintetében az ország legjobbja a város, de a korrupciós botrány térképén is előkelő helyet foglal el. Radu Moisin ideiglenes polgármester tegnapi évértékelő sajtótájékoztatóján látványos előrelépésekről számolt be, László Attila alpolgármester pedig elégedetten nyilatkozott lapunknak a kolozsvári magyarság elmúlt évéről. A Kolozsvári Magyar Napok példaértékű minőségről tanúskodik, a Brassai-ügy megoldása „régi i-re” tett pontot, az alpolgármester pedig határozottan ígéri a Mátyás-szoborcsoportról a Iorga-tábla eltávolítását – amely ugyancsak 2011 terméke. Az idei esztendőt nagyobb költségvetéssel kezelheti az önkormányzat, a fejlesztésekre elkülönített összeg 2012-re először emelkedett 40 százalék fölé. Mégis László Attila szerint naiv gondolat optimizmusra buzdítani a lakosságot.
Első helyen az EU-s pénzek tekintetében
Románia fejlesztési pólusai közül jelenleg Kolozsvár áll a legjobban uniós pénzek lehívásának tekintetében: hét EU-s finanszírozású program kivitelezése folyamatban van, további ötre benyújtották a kérelmet, újabb három pedig előkészítési fázisban áll – összegzett Radu Moisin a 2011-es esztendőt értékelő tegnapi sajtótájékoztatóján.
Az önkormányzat rendelkezésére álló összegek 87 százalékára már letették a pályázatot – közölte lapunkkal László Attila alpolgármester.
A villamosvonal két szakaszban történő korszerűsítése, a Sétatér és a Kaszinó épületének felújítása, az ötvenállomásos kerékpárkölcsönző-rendszer kiépítése, az Albac utcai szociális lakások kialakítása, az e-alapú közintézés létrehozása, valamint a turisztikai fejlesztést szolgáló Séta a kincses városban elnevezésű program futtatása az a hét EU-s projekt, amelyek megvalósítása már folyamatban van.
A kreatívipari képzőközpont, a városi közszállítás új jegyrendszerrel való felújítása, az ipari negyed úthálózatának korszerűsítése, további szociális lakások, két multifunkcionális szociális ellátó központ kialakítására benyújtották a pályázatot (32 millió euró vissza nem térítendő támogatás).
A városháza három további EU-finanszírozású program előkészítésén dolgozik: üzletkötési központ, öregotthon, valamint hajléktalanok ellátását biztosító központ valósulhat meg EU-s pénzekből a közeljövőben.
Látványos előrelépések oktatás terén
A városháza három bölcsődét bővített, így 210-zel növekedett a szóban forgó intézmények befogadóképessége. 78 iskolában végeztek felújítási munkálatokat, és szakértők bevonásával javították az iskolák étkezdéjében felszolgált étrend minőségét.
Az új tanügyi törvény lehetőségeivel élve szorosabb együttműködést szorgalmazó iskolai vezetői tanácsokat alakítottak szülők, tanárok és városi tanácsosok bevonásával.
Emelkedett továbbá az iskolai érdemi, a tanulmányi és a szociális ösztöndíjak értéke is, ugyanakkor a támogatottak száma is növekedett.
Nem utolsósorban az egészséges életformára való nevelés terén is előremutató programokat indítottak – például a középiskolák közti labdarúgó- és kosárlabda-bajnokságot.
Magyar vonatkozásban 2011 legnagyobb eredménye a Brassai-kérdés megoldása, de a zeneiskola helyzetének orvoslása is fontos fejlemény. „Idén már egyetlen magyar gyermek sem jár délután iskolába, és egyetlen magyar diák sem marad ki a magyar nyelvű oktatásból” – nyilatkozta László Attila alpolgármester. „Újraindult a Ferencz József (Horea) úti magyar nyelvű oktatás is, 2012-ben pedig továbbfejlesztenénk ezt a rendszert – gondolok elsősorban a kerekdombi magyar tagozatra”.
Zöldültek és „megvilágosodtak” a közterek
Az elmúlt év során négy új parkot avattak: kettőt Monostoron (a Mehedinţi utcán és a Unirea Sporttelep mellett), egyet a Karjala (Coastei) utcán, egyet pedig a Tóközi negyedben. Felújították továbbá a Györgyfalvi negyedi Detunata-parkot.
Ezek zömét felszerelték szabadtéri fitneszgépekkel is, így szinte minden lakónegyed rendelkezik a szabadtéri mozgást szorgalmazó berendezésekkel. A Munka út környékén 12 ezer csemetét ültettek el, és menhelyet hoztak létre nagytestű állatok számára. Ezek megvalósulását különböző zöldszervezetekkel való együttműködés segítette.
Közvilágítás terén is fejlődést könyvelhetett el a városvezetés: 103 utcán és sétányon több mint 2500 villanyoszlopot szereltek fel, míg a régiek egy részét kicserélték. A közvilágítás egyik gyöngyszeme az Erzsébet-híd díszkivilágításának megoldása.
Két többéves útfelújítási program is folyamatban van. Ezeknek keretében 36 utcát, illetve 180 sétányt aszfaltoztak újra és építettek újjá, ezen felül több mint 100 utcán végeztek karbantartási munkálatokat.
Felújították a Malomárok egy részét, sétálóutcákat alakítottak ki a várfal és az óvár bizonyos részein. Az esztétikai értéket növeli hét belvárosi homlokzat helyi pénzekből való felújítása is.
Gördülékenyebb közlekedés
A közúti forgalom terén is javult a helyzet: városszerte 2682 parkolóhelyet létesítettek a parkolóházak megnyitásával, illetve az utcák menti parkolók átszervezésével. További három parkolóház épülőben van, összesen közel 800 új parkolóhellyel.
Kiterjesztették a kelet-nyugat irányú „zöldhullámot”, négy körforgalmat létesítettek a gyorsabb haladásért, ugyanakkor térfigyelő biztonsági kamerákkal szerelték fel a legforgalmasabb kereszteződéseket, útszakaszokat. A kamerák felszerelése óta 19 százalékkal csökkent a balesetek száma. A biztonságot növeli a helyi rendőrség újraszervezése is.
2011-ben a kulturális és sportrendezvények is javultak minőségi szempontból, és hogy ez a jövőben sem változik, azt mi sem igazolja jobban az épülő sportcsarnoknál vagy a filharmóniának is otthont adó Transilvania Kulturális Központ hamarosan elkezdődő építésénél.
Öregedünk és fogyunk
Kevesebb születésről és házasságkötésről, viszont több halálesetről tanúskodik az a statisztika, amelyet László Attila alpolgármester mutatott be Radu Moisin ma déli sajtótájékoztatóján.
Az adatok 5801 újszülöttet, 2055 házasságkötést, valamint 4133 elhalálozást jegyeznek. Ezek a számok 2010-ben 6363-at, 2280-at, illetve 4095-öt mutattak.
2757 lány és 3044 fiú született, de fontos tudnivaló, hogy ezek a számok nem feltétlenül kolozsvári gyermekekről árulkodnak: a Kolozsváron született környékbeli gyermekeket is ide sorolják. A kifejezetten kolozsvári újszülöttek száma kétezer körül mozog – tudtuk meg az alpolgármestertől.
Lakosság-nyilvántartás szempontjából természetesen az október végi népszámlálás a legjelentősebb esemény, ezek eredményeire további fejlemények után térünk vissza.
Rekordarányú fejlesztési alap 2012-re
Kolozsvár 962 millió lejből gazdálkodhat, tehát 13,14 százalékkal nagyobb pénzkeretet használhat fel, mint 2011-ben. Ez az emelkedés annak köszönhető, hogy egyes nagy horderejű uniós alapokból finanszírozott programok idei lezárása miatt több EU-s pénzt hívhat le a polgármesteri hivatal.
Az általános költségvetés több mint 43 százaléka fejlesztési alapokat szolgál: a 415,194 millió lej 59,38 százalékos növekedést jelent a tavalyi 260,51 millió lejhez képest. Az összeg részben amiatt emelkedett 154,6 millió lejjel, mert a működési alap egyes fejezeteiből egy-egy százalékot átcsoportosított a városháza fejlesztésekre.
A korábbi évekhez képest 2011-ben emelkedett a helyi adókból befolyt összeg is: magánszemélyektől 29,46 millió lej, jogi személyektől pedig 50,44 millió lej gyűlt a város kasszájába – tudtuk meg Radu Moisintól a tegnapi sajtótájékoztatóján.
Magánszemélyek 2008-ban még „csak” 19,7 millió lejt, 2009-ben 20,3 milliót, 2010-ben már 27,09 millió lejt fizettek be, a jogi személyek esetében pedig az utóbbi négy év leforgása alatt 38,7 millió lejről nőtt 50,4 millióra az összeg.
László Attila: prioritás a munkahelyteremtés
Sok tekintetben nem egyezik Radu Moisin és László Attila álláspontja a 2012-es prioritások kapcsán, Moisin ugyanis kevésbé foglalkozik munkahelyek biztosításával, illetve a metropoliszövezet felkarolásával. „Az első számú prioritás a munkahelyteremtés. Külön munkacsoport működik azért, hogy befektetést ösztönző csomagot ültessünk gyakorlatba, amely segítséget nyújt a munkahelyet teremtők számára, illetve lakhatási feltételeket biztosít a dolgozóknak” – mondta az alpolgármester, hangsúlyozva, hogy a villamos-felújításhoz vagy a stadionépítéshez hasonló beruházások szép számban biztosítanak munkahelyeket, de ezek hosszú távon nem kötik Kolozsvárhoz a dolgozókat.
A prioritások sora László Attila szerint a szociális ellátás hálózatának fejlesztésével, a közoktatás rendszerének fenntartásával, a kulturális élet fejlesztésével, valamint a temetők bővítésével folytatódik. „Az évszázadok során kialakult oktatási rendszer egyre nagyobb figyelmet és ráfordítást követel a városházától a gyermeklétszám csökkenése miatt” – nyilatkozta az alpolgármester.
2012 és az elkövetkező évek egyik legnagyobb kihívása László Attila szerint Kolozsvár metropoliszövezetének kiépítése. „Meg kell tanulnunk együttműködni a környező településekkel, mert oktatás, közlekedés, katasztrófavédelem terén rengeteget kell fejlődnünk. Naponta 75 ezer ember ingázik Kolozsvárra” – közölte.
Meg vannak számlálva a Iorga-tábla napjai?
„Jogalkotás és tanácsi határozatok terén – annak ellenére, hogy csupán öten vagyunk magyarok egy 27 tagú tanácsban – a legtöbb esetben sikerült érvényesítenünk az akaratunkat. Ritkán kerültünk olyan helyzetbe, hogy a véleményünk ellenére történt bármi is” – nyilatkozta lapunknak László Attila alpolgármester, nem titkolva, hogy Sorin Apostu tisztségéből való felfüggesztését követően meglehetősen kellemetlen helyzet alakult ki a városházán az adminisztrációs tevékenységek szintjén. „Több mint 10 ügyosztályt kellett átvennem szakbizottságokkal együtt, kb. a ’40-es évek óta nem volt magyar tisztviselő Kolozsváron ehhez hasonlóan szerteágazó feladatkörrel” – jegyezte meg élcelődve az alpolgármester.
Az RMDSZ véleményének ellenére került a szintén 2011-ben felújított Mátyás-szoborcsoport talapzata elé az ominózus Iorga-idézetet tartalmazó tábla. László Attila ígéri: kezeskedik afelől, hogy a tábla hamarosan eltűnik az emlékműről.
KOVÁCS HONT IMRE
Szabadság (Kolozsvár)

2012. február 11.

A kollektivizálásról
A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság legutóbbi találkozóján László Márton történész jól dokumentált, érdekes és figyelemre méltó előadást tartott A vidéki társadalom és gazdálkodási mód átalakítása 1949-1962 között címmel. Az előadás írott anyaga több mint hatéves munka eredménye, amely fiatalok és idősek számára egyaránt érdekes, tanulságos olvasmány lehet.
A vidéki társadalom állami függésbe kényszerítése
A tanulmányozott 13 év alatt a hatalom érvényesítette a kommunista ideológiát: megszüntette a társadalmi és vagyoni egyenlőtlenségeket, minek következtében újratagolódott a vidéki társadalom. Addig volt: földműves, gazda, nagygazda. A kommunista felosztás szerint: nincstelen, szegény-, középparaszt, kulák. A kulák az akkori hatalom ellensége volt, mert vállalkozása volt, fizetett munkaerőt alkalmazott, sok földje volt. És mivel nem tűntek el egyik napról a másikra, ún. osztályharc alakult ki. 1947-ben megalakították a napszámosok szakszervezetét a kulákok ellen. Következtek az erőszakos fellépések, mint a kulákok “leleplezése”, “korlátozása”, gyerekeik tanintézményekből való eltávolítása. Növelt gazdasági terheket róttak ki rájuk a “földfelajánlással”. A helyi közigazgatás vezetői párthű nincstelen és szegényparasztok lettek, akik vakon hajtották végre a parancsokat. A vidéki társadalom állami függésbe kényszerült. 1950-1951-ben a tűzifa- kiutalást miniszteri határozattal szabályozták: előbb tüzeljék el a kukorica- és napraforgószárat, csak utána kapnak tűzifa-kiutalást. Az eredmény: a kétségbeesett emberek eltüzelték kerítéseiket, a fahidakat, a fakorlátokat. Megtiltották a háztájiban tartott állatok levágását. A tulajdonosok nem rendelkezhettek szabadon saját javaikkal. Így a gazdák berendezkedtek az önellátásra, a vidéki társadalom modern jobbágysorsra jutott. Az akkori hatalom érvényesítette totalitárius szemléletét, mindent ellenőrzés alá vont. A munkaerőt az “önkéntes”, a “hazafias” munka bevezetésével vonta ellenőrzése alá, az állampolgárok anyagi javait az “önadóval”, a “földfelajánlással”, amelynek következménye volt a rendszeres és tudatos leszegényítés. A mezőgazdaság jövedelmét az iparosításra fordították, ennek érdekében tagosították a földeket, gépesítettek egyes mezőgazdasági munkálatokat.
Tömeges kollektivizálás gyilkosságokkal is
A termőföld állami tulajdonba került, a mezőgazdasági termelést állami ellenőrzés alá vonták. Olyan kényszerítő módszereket alkalmaztak, mint: kényszermunka, elbocsátással való fenyegetés, rokonság meggyőzésére kényszerítés, zaklatás, fogva tartás, túszejtés, kilakoltatás, zsarolás. De nem riadtak vissza az erőszakos módszerektől sem: fizikai bántalmazás, kivégzés. A tömeges kollektivizálás időszakában egy-egy nagygazda házát foglalták le székháznak. Megyénkben a kollektivizálás során a következő személyek vesztették életüket: Vadasdon 1949. augusztus 7-én Sántha József kántortanítót gyilkolták meg. Nyárádszeredában 1949. augusztus 9-én Kacsó István gazdálkodó veszítette életét. 1950-ben, mert nem akartak beállni a kollektívbe, további hat embert gyilkoltak meg: Vadadban (július 21.) Kiss István gazdálkodót, Mezőbodonban (augusztus 2.) Bihoreanu Viorel gazdálkodót, Marosoroszin (augusztusban ) Lâlut Remus gazdálkodót, Maroslekencén (augusztus 11.) Brustur Remus polgármestert, Udvarfalván (augusztus 13) Nagy László gazdálkodót, Mezőszilváson Grindean Ioant. Márkodon egy férfi a kollektív gazdaságban megölte a brigádos fiát. Vadadban 1953-ban egy kulák öngyilkosságot követett el kilépési próbálkozása után. Maros megyében 1950 októberéig 39 kollektív gazdaság alakult, az ingatlanelkobzások nyomán károsult családok száma 52 volt.
Kollektivizálás elleni megmozdulások
Talán kevesen tudják, hogy 1950 szeptemberében a volt Kis-Küküllő megyében, Radnóton, Oláhsályin, Oláhkocsárdon, Kincsesen voltak megmozdulások, amelyek kisebb mértékben kihatottak Kutyfalvára, Kerelőre, Kerelőszentpálra. 1950 szeptemberében a volt Háromszék megyében is kollektivizálás elleni tiltakozások voltak. A megmozdulások nyomán nagyon sok személyt egyszerűen elvittek ismeretlen helyekre. 1951-ben kollektívellenes tüntetés zajlott Marosvásárhelyen is, a pártszékház előtt. A kollektivizálási kudarc miatt 1951 szeptemberében leváltották a Maros Magyar Autonóm tartomány pártbizottságának titkárát, Nagy Mihályt és a mezőgazdasági ügyekért felelős titkárt, Danescu Petrut. A hatalom 1953-1958 között a mezőgazdasági társasok szervezését helyezte előtérbe. 1958-1962 között a közös gazdaságokat átszervezték kollektív gazdaságokká. 1961. augusztus 28-án leváltották Csupor Lajost, a tartományi pártbizottság elsőtitkárát, az ok: lemaradás a kollektivizálásban. 1962-ben, a kollektivizálás befejezésének évében 17 ezer agitátor és 3 ezer helyi képviselő vett részt a kollektivizálásban.
A kollektivizálás társadalmi-gazdasági következményekkel járt: az ország lakosságának 70%-a vidéken élt, jórészt önellátóak voltak – ezek állami függőségbe kerültek, megkezdődött az elvándorlás vidékről, csökkent a vallásosság, egyes egyházi ünnepek eltűntek, a fonó, aratóbál stb. megritkult és megváltozott az értékrend.
Kilyén Attila
Népújság (Marosvásárhely)

2012. március 2.

Iskolai iratkozás: páros vagy páratlan oldalon laksz?
Második szakaszban bármelyik tanintézménybe beíratható a gyermek
Március 5-én, hétfőn kezdődik az iratkozás első szakasza mind az előkészítő, mind pedig az első osztályba. A belvárosi iskolák túlzott népszerűségét meggátolandó, a minisztérium rendelkezése értelmében a megyei tanfelügyelőségek körzetekre osztották a városokat. Március 5-e és 16-a közötti időszakban – az iratkozás első szakaszában – az előkészítő és az első osztályba való iratkozáskor csakis a kerülethez tartozó gyermekek irathatók be az adott tanintézménybe. A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség már február második felében közzétette honlapján (www.isjcj.ro) az utcák körzetesítését. Több olvasónk jelezte, hogy ugyanazon kolozsvári utcának a páros oldalán lakó gyermekek az egyik, míg a páratlan oldalon lakók egy másik iskolába tartoznak. Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint ennek nincs különösebb jelentősége, hiszen az iratkozás második szakaszában mindenki oda írathatja gyermekét, ahova akarja.
Az oktatási minisztérium gátat kíván szabni a belvárosi iskolákba való tömeges beiratkozásnak, ezért a megyei tanfelügyelőségek már február elején elkészítették, és a múlt hónap közepén közzétették a tanfelügyelőség honlapján (www.isjcj.ro) a Kolozs megyei városok utcáinak körzetesítését. (A községközponti és a falusi iskolák esetében nincs szó erről). Olvasóink hívták fel a figyelmünket a fonák helyzetre: ugyanazon kolozsvári utcát több tanintézet között „osztottak szét” oly módon, hogy egy-egy utca páros oldalán lakó gyermekek az egyik, míg a páratlan oldalon lakók egy másik iskolába kerülnének. Például a Csillagvizsgáló (Observatorului) utca 50–150. szám között a páros házszámú ingatlanokban lakó gyermekek a Báthory-líceumba, míg a páratlan oldalon lakók a Református Kollégiumba tartoznak. Ugyanabban az utcában az 1–50. szám alatt lakó gyermekeket az Apáczai-líceumba kell beíratni. A belvárosban a Balassa/Av. Bădescu utcában a páratlan számú ingatlanokban lakó gyermekek a Református Kollégiumba, míg a fentebbi utca páros házszámú lakásaiban lakó gyermekek az Apáczai-líceumba tartoznak. Viszonylag egyszerűbb a helyzet a lakónegyedi iskolákban. Kolozsváron tíz tanintézménybe irathatók be a magyar anyanyelvű gyermekek: az öt belvárosi magyar tanintézet mellett a Donát negyedben az O. Ghibu líceum, a Monostoron az O. Goga Általános Iskola, a Györgyfalvi negyedben a N. Titulescu Általános Iskola, a Horea úti Ana Aslan Iskolaközpont és a kerekdombi Emil Isac Általános Iskola várja a magyar gyermekeket.
Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk: a belvárosi magyar iskolák nagyon közel vannak egymáshoz, és ez megnehezítette a körzetesítést. – Az a szülő, aki elégedetlen azzal, hogy az iratkozás első szakaszában melyik iskolába kell íratnia gyerekét, várja meg a második beiratkozási szakaszt, amikor abba a tanintézetbe írathatja gyermekét, amelyikbe akarja – magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes, akitől azt is megtudtuk: a körzetesítés mind az előkészítő, mind az első osztályra érvényes. A főtanfelügyelő-helyettes elmondta: a művészeti iskolákon kívül egyetlen tanintézmény sem szervezhet felvételi vizsgát/tesztet/felmérőt azért, hogy a vizsgán elért eredménytől tegye függővé a gyermek beíratását az illető tanintézménybe.
Az iratkozási szakaszok a következők: március 5-e és 16-a között a körzeti és a művészeti (zene, képzőművészet, balett, sport) iskolákba írathatjuk be gyermekeinket. A második – március 20-a és 27-e közötti – időszakban a gyermeket bármelyik iskolába be lehet íratni, ám az illető tanintézet elutasíthatja a jelentkezést. A harmadikban – április 23-a és 25-e között – újra a körzethez tartozó iskolába írathatják be a szülők azokat a gyermekeket, akiket március elején nem írattak be a körzeti iskolákba, a második szakaszban pedig a szülők által választott tanintézetben nem fogadták el a dossziéjukat. A negyedik szakaszban – május 2-a és 9-e között – történik a betöltetlen helyek függvényében azoknak a gyermekeknek a beiratkozása, akiket eddig bármilyen okból kifolyólag még nem írattak be szüleik egyetlen tanintézménybe sem.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2012. március 12.

Hegyaljai vérengzések
Erdély történelmébe fekete betűkkel vannak beírva a mócok 1848–49-es magyarellenes rémtettei, melyeknek kb. tízezer védtelen csecsemő, gyermek, asszony és öreg esett áldozatul. A bécsi udvarral a magyar szabadságharc ellen szövetkező, Avram Iancu, Axente Sever és Prodan Simion pópa által vezetett román felkelők ugyanis megtámadták és felégették Alsó-Fehér megye magyarok lakta városait és falvait, s megdöbbentő kegyetlenséggel halomra gyilkolták azok ártatlan lakóit.
Az első mészárlás 1848. október 19-én Kisenyeden történt, az utolsó 1849 májusában Bucsesden. Többek között Zalatna, Nagyenyed, Marosújvár, Gyulafehérvár, Naszód és Abrudbánya városát is lerombolták. A rablóhadjáratok során pótolhatatlan kulturális értékek váltak a lángok martalékává. Enyeden például a református püspökség levéltára és a kollégium híres könyvtára is megsemmisült. A honvédseregbe bevonult és osztrák csapatok ellen küzdő férfiak hiányában ezek könnyen véghezvihető, de aljas cselekedetek voltak, melyek elkövetéséért a román nép a mai napig bocsánatkéréssel tartozik.
A lerombolt és elpusztított falvak egyikében, a napjainkban alig 15 magyar lelket számláló Magyarigenben tevékenykedik Dr. Gudor Kund Botond református lelkész és történész, aki elfogulatlanul és tudományos igényességgel munkálkodik a történtek feldolgozásán. Kutatásainak eddigi eredményét egy könyvbe foglalta össze, melynek sepsiszentgyörgyi bemutatója előtt alkalmunk nyílt elbeszélgetni vele az akkori eseményekről. Az elhangzottak rövidített változatát alább olvashatják.
– Az Erdélyi-érchegység környékén és az egykori fejedelmi székhelyen, Gyulafehérváron napjainkban csak elvétve lehet magyar szót hallani. Ez nem a véletlen, hanem a térségben a történelem folyamán többször megismétlődő népirtás következménye. A folyamat az 1784-es, Horea–Cloşca–Crişan-féle parasztfelkeléssel vette kezdetét. Ön tüzetesen elmélyült a témában, beszélne ennek kiváltó okairól?
– A Maros mentén 1658-ban végigseprő török- és tatárjárás, illetve az 1738-as pestisjárvány következtében a térség magyar lakossága megtizedelődött, ezért a földesurak újabb román tömegeket telepítettek a vidékre. Mindezek következtében egyes helyeken a román lakosság túlsúlyba került, azonban ez még önmagában nem vezetett a magyar népesség eltűnéséhez. A tragikus folyamat valódi okai az ön által is említett Horea-vezette parasztlázadásban gyökereznek. A téma tárgyalása még ma is hálátlan feladat, ugyanis a hivatalos román történetírás az eseményeket dogmatizálta, azok főszereplőit pedig szinte szentekké avatta. Státuszszimbólumokat formált belőlük, ezért nem lehet hozzájuk érni. Ennek ellenére a lázadásokban játszott szerepüket és azok hatását megpróbálom a maguk nyers valóságában láttatni, hiszen a történtek során nemcsak a nemesi kúriákat és azok lakóit pusztították el ritka kegyetlenséggel, hanem a környékbeli magyar lakosság egészét is.
Az okokat elemezve meg kell állapítanunk, hogy a román jobbágyság régióbeli számbeli fölényéből fakadóan, abban a korban elképzelhetetlen társadalmi jogokra tartott igényt. Éppen ezért II. József uralkodása alatt hiába ismerik el az ortodoxiát, a többi felekezet iránt részükről megnyilvánuló vallási türelmetlenség és a jobbágyterhek megnövekedése konfliktushoz vezetett. Ennek kirobbanásához hozzájárultak az uralkodó két erdélyi körútján tett, de soha be nem váltott ígéretei is. Ugyanakkor a felkelésnek etnikai indíttatása is volt, mely főleg az örmény és magyar kereskedők iránt megnyilvánuló ellenséges magatartásból fakadt. Így az sem véletlen, hogy a lázadás végül is a piactéren italt árusító örmény kereskedőkkel történt kocsmai összetűzés nyomán kapott lángra.
– Ugorjunk az időben az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc korszakáig, mikor a Mócvidék az elnyomó osztrák hatalmat támogatva ismét a magyarság ellen fordul. Ez a magatartás ugyanazokra az okokra vezethető vissza?
– Valamivel árnyaltabb a kép, mivel ebben az esetben hadszíntérről, katonai alkukról és egy olyan történelmi pillanatról beszélünk, melyben Bécs, a maga törékeny és veszendő helyzetében megpróbált szövetségeseket találni, hogy segítségükkel a magyarokat sakkban tarthassa. Az udvar által fellázított és felfegyverzett románok irányítása végül kicsúszott az ellenőrzésük alól, de a vérengzéseket meg sem próbálták gátolni. Így kapta meg Hegyalja magyar lakossága a történelem folyamán másodszor is a magáét, és zuhant egy nagyot ismét demográfiailag.
Az események hátterében azonban ezúttal nem jobbágyokat kell keresni, hanem bizonyos katonai és félkatonai alakulatokat, például Avram Iancu légióit, melyek katonai megállapodásokat írnak alá az osztrák kézen lévő Szebennel és Gyulafehérvárral. Mivel a Şaguna és társai által országgyűlési szinten működtetett román komité politikai erőként áll mögéjük, magyar részről a mozgalmuk joggal minősíthető ellenforradalomnak.
– Az itteni történelemszemlélet a magyarral szöges ellentétben ítéli meg az eseményeket. Ön erről hogyan vélekedik?
– A történetírás csak akkor tud előbbre jutni, és csak akkor kezdődhet el benne egy megtisztulási folyamat, hogyha mítoszok és félistenek gyártása helyett a tényekkel szembesül. Hogyha a saját történetírásuk által meg sem említett 1848–49-es román vérengzések nem számítanak többé tabutémának. Amíg azonban a politika elferdített, felnagyított és egyoldalúan beállított tragikus eseményekkel példálózik, addig csak konfliktust gerjeszthetünk.
– A román történészek körében észlelhető-e az igazsággal való szembenézésre irányuló szándék? – Igen, csak sajnos, ezek a történészek nem kapnak akkora nyilvánosságot, mint azok, akik a hivatalos történetírást próbálják erősíteni.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma

2012. március 26.

Közös nevező: a halál
Vándorkiállítás a kommunizmus áldozatairól
Különleges tárlat nyílik március 27-én, kedden 13 órai kezdettel az Arad Megyei Múzeum Klió termében (Horea u. 10.) Közös nevező: a halál címmel a kommunizmus áldozatainak az exhumálásán készült kutatási anyagokról.
A vándorkiállítást a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Központ és az Erdélyi Történelmi Nemzeti Múzeum szervezi a Konrad Adenauer Alapítvány, valamint az aradi Helyi Polgári Tanács (CLC) civilszervezet támogatásával, illetve a tordai és a nagyenyedi múzeum közreműködésével.
A tárlaton többek között a Szekuritáté által kivégzett áldozatok 2007 és 2010 között Beszterce-Naszód, Hunyad, Krassó-Szörény, Kolozs, Fehér és Szatmár megye területén végzett exhumálásain készült fényképeket, az áldozatoknál talált tárgyakat, dokumentumokat, illetve a hozzátartozókkal készült interjúkat tárják a nagyközönség elé.
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

2012. március 27.

A kommunizmus exhumált áldozatairól nyílik kiállítás Aradon
A romániai kommunista rendszer exhumált áldozatairól nyílik kiállítás kedden Aradon – közölte az MTI-vel a tárlat anyagát összegyűjtő Marius Oprea történész, a Romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Központ (CICCR) vezetője.
A “Közös nevező: a halál” című kiállítás azokat a tárgyi emlékeket és dokumentumokat tárja a nyilvánosság elé, amelyeket a kommunizmus idején ítélet nélkül kivégzett áldozatok felkutatása és kihantolása során gyűjtött össze a történész és négyfős csapata. Az Arad Megyei Múzeumban rendezett kiállítás anyagát először 2009-ben Kolozsváron mutatták be. Azóta 13 másik romániai városban, 2010-ben pedig Prágában is nyilvánosság elé került.
A CICCR a kommunista politikai rendőrség, az egykori Securitate feljegyzései alapján, az áldozatok családtagjainak kérésére kutatja fel a kommunisták által meggyilkolt áldozatokat, akikről a hozzátartozók évtizedekig nem tudták, hol földelték el őket. Marius Oprea az MTI-nek elmondta: becslése szerint tízezerre tehető a kommunisták által ítélet nélkül, törvénytelenül kivégzettek száma, közülük a CICCR-nek kevesebb mint 100 áldozatot sikerült felkutatnia, és kihantolnia, hogy a családjuk méltó módon újratemethesse őket.
Marius Oprea 2005 és 2010 között a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézetet vezette: menesztése óta az általa létrehozott hasonló nevű központ, a CICCR folytatja az áldozatok és gyilkosaik felkutatását. Állítása szerint nemhogy támogatást nem kap, de akadályozzák is munkáját. Most magánalapítványok segítik, a sírokban talált személyes tárgyak restaurálását pedig a kolozsvári székhelyű, Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum szakemberei végezték.
”Egy lelőtt paraszt bocskorában például egy kanalat és villát találtunk, egy másik áldozat ruhájában, aki szökevényeket rejtegetett, egy kis tükör lapult – ezek nagyon egyszerű, értéktelen tárgyak, mégis megrendítő hatásúak. Hiszen olyanokról van szó, akiket csak azért lőttek agyon, mert megtagadták a katonai szolgálatot vagy ellenálltak az erőszakos kollektivizálásnak” – mondta Oprea.
Hozzátette: az aradi kiállításon többek között egy ítélet nélkül agyonlőtt szatmári magyar vasutas történetét is megismerheti a látogató. “Ha van valami, ami igazán összeköti a románokat és magyarokat, az az, hogy egyformán megszenvedtük a kommunista terrort, sőt, azt kell mondanom, hogy a magyarokra kétszeresen rájárt a rúd, mert nemzetiségük miatt is üldözte őket a Securitate”.
A “Közös nevező: a halál” című kiállítás március 27. és április 11. között látogatható az Arad Megyei Múzeum Klió-termében, a Horea utcában, keddtől vasárnapig 9-től 17 óráig. A belépés ingyenes.
erdon.ro

2012. június 12.

Erősödött a magyar képviselet a szórványban
Kolozs megye a részvételi arány tekintetében sereghajtónak számít – a vasárnapi voksnapon a jogosultak alig 53 százaléka szavazott. A végleges eredmények alapján a Szociálliberális Unió (USL) jelöltje, Horea Uioreanu 705 szavazattal győzte le Alin Tişét (PDL) a megyei tanácselnöki tisztségért kiírt szavazáson, az RMDSZ-es Máté András 12 százalékot ért el.
A szövetség tanácsosi listája a voksok 13,7 százalékát kapta, míg az USL 41, a PDL 30 százalékot kapott. A párhuzamos szavazatszámlálás alapján várhatóan nyolc Kolozs megyei településen állíthat polgármestert az RMDSZ – derül ki a szövetség megyei szervezetének a közleményéből. A megyei választási iroda által közölt végleges eredmények szerint Emil Boc exminiszterelnök (PDL) a szavazatok 40 százalékával újra polgármester lett Kolozsváron, Marius Nicoară, az USL jelöltje 38,97 százalékot kapott. Eckstein-Kovács Péter (RMDSZ) a voksok 10, Gergely Balázs (EMNP) kevesebb mint egy százalékát kapta. Az EMNP közép-erdélyi régióelnöke úgy értékeli, Kolozs megyében az EMNP a magyar pártokra leadott szavazatok 14 százalékát kapta meg, ez összesen 2,5–3 százalékos eredményt jelent megyei szinten.
Fehér megyében egyetlen településen, Torockó községben nyert polgármesteri mandátumot az RMDSZ, ahol Szőcs Ferenc legyőzte az EMNP színeiben induló Király Melindát. Torockószentgyörgyön és Torockón a lakosság 70 százaléka szavazott bizalmat Szőcs Ferencnek. „A torockóiak a folytonosság és a tapasztalat mellett adták le voksukat. Bebizonyították, hogy felelősségteljesen döntöttek ezáltal, felelősséget vállalva a jelen és a jövő nemzedékéért” – nyilatkozta az újabb mandátumát megkezdő elöljáró. Szőcs Ferencnek első alkalommal 1996-ban szavaztak bizalmat a választópolgárok, ezt követően pedig az RMDSZ politikusa 2008 és 2012 között irányította a községet.
Beszterce-Naszód megyében egy településen, Árpástón lesz a következő négy évben RMDSZ-es városvezető. A megyében a választásra jogosult személyek 59,15 százaléka adta le a voksát, 2008-ban ez az arány 52,43 százalék volt. Brassó megyében a megyeszékhely tanácsában az RMDSZ két mandátumot szerzett, a 2008-as választásokhoz hasonlóan pedig négy településen – Alsórákoson, Apácán, Tatrangon és Ürmösön – szavaztak bizalmat a szövetség jelöltjeinek. A megyében egyébként a lakosok 54,59 százaléka szavazott, négy évvel ezelőtt ez az arány 46,69 százalék volt. Máramaros megyében egyetlen polgármesteri tisztséget sem sikerült megszereznie az RMDSZ-nek. A választópolgárok valamivel több, mint fele élt szavazati jogával, a részvételi arány 52,09 százalékos volt, a 2008-as 45,99 százalékhoz képest.
Temes megyében az RMDSZ-nek három településen, Óteleken, Igazfalván és Végváron sikerült elöljárói tisztséget szereznie, utóbbinak tizenhat év után van ismét magyar polgármestere. A községben a szövetség színeiben induló Csáki-Gál Károly nagy fölénnyel győzte le ellenfeleit. Elmondta: Végvár a példája annak, hogy összefogással a magyar közösség meg tudja mutatni erejét. A tavalyi népszámlálás előzetes adatai szerint Végváron mindössze 37,5 százalék a magyarság aránya, a községben pedig legutóbb 1992 és 1996 között volt magyar polgármester. Azóta a magyar jelöltek rendszerint a választások második fordulójában, a román pártok összefogásának következtében veszítették el a versenyt. Az idei, egyfordulós rendszerrel esély mutatkozott a tisztség visszaszerzésére.
„Végre együtt erősek vagyunk. Végváron mától az emberek számítanak. Mától kezdődik a munka, az elkövetkező négy évben pedig együtt építjük újra a várost” – nyilatkozta az eredményhirdetést követően Csáki-Gál Károly. A bánsági megyében a 2008-as 40,96 százalékhoz képest idén a választópolgárok 49,33 százaléka adta le voksát.
Kőrössy Andrea, Gyergyai Csaba. Krónika (Kolozsvár)

2012. június 12.

Boc-trilógia: újra polgármester Kolozsváron a volt kormányfő
Ismét lehet magyar alpolgármestere a kincses városnak?
Harmadik polgármesteri mandátumát kezdheti el Emil Boc a vasárnapi választásokon elért eredmények nyomán. A végleges adatok szerint Bocnak 40,03 százalékkal sikerült leköröznie az USL jelöltjét, Marius Nicoarát, aki a voksok 38,97 százalékát szerezte meg. A Kolozs megyei tanácselnöki tisztséget Horea Uioreanu nyerte meg (37,43 százalék), az USL jelöltje 705 szavazattal előzte meg PDL-s ellenfelét, Alin Tişét (37,21 százalék). Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke szerint az RMDSZ-nek várhatóan négy, a PDL-nek 10, az USL-nek 12 és a Dan Diaconescu-féle PPDD-nek pedig egy kolozsvári tanácsosi mandátuma lesz. A PDL-nek a többség kialakítása érdekében koalíció megkötésére van szüksége, amelyre a legalkalmasabb az RMDSZ lenne, így nem kizárt, hogy az RMDSZ alkupozícióba kerül egy újabb alpolgármesteri tisztség kiharcolásáért. Szabadság (Kolozsvár)

2012. június 19.

Borbély László: csak semmi koalíció
Az RMDSZ hallani sem akar arról, hogy koalíciót kössön a Magyar Polgári Párttal (MPP) vagy az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) az őszi parlamenti választások előtt – jelentette ki Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Elmondta továbbá, a szövetség országos és megyei szinten előrehaladott tárgyalásokat folytat a Szociálliberális Unióval (USL), de bizonyos településeken nem zárja ki azt sem, hogy a Demokrata-Liberális Párttal (PDL) kössön paktumot. „A többségek létrehozása érdekében ellenzéki pozícióból is lehet tárgyalni a kormánypárttal” – magyarázta.
„Az őszi választások előtt senkivel nem kötünk semmiféle koalíciót. Elvégre a múlt vasárnap kiderült, hogy mi vagyunk a romániai magyarság legitim képviselői. A szavazók elutasították a választás szabadsága elméletét és a megosztás ellen voksoltak” – szögezte le tegnapi sajtóértekezletét Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke.
A politikus, bár beismerte, hogy fájó, hogy a szövetség elvesztette a megyei tanácselnöki tisztséget Maros és Szatmár megyében, jelentős sikernek nevezte a június 10-én elért eredményeket. Ezek alapján az RMDSZ 184-ről 203-ra gyarapította polgármesterei számát, míg a helyi és megyei tanácsosokét 2284-ről 2355-re tornászta fel.
Azt is rendkívül örvendetesnek tartja, hogy a kormánypozícióval járó erodálás ellenére az RMDSZ 55 ezer szavazattal többet kapott, mint négy évvel korábban. A választópolgárok opcióinak köszönhetően a magyar polgármesterek 96 százalékát a szövetség adja. Kérdésünkre, hogy a megváltozott körülmények között – országszerte közel százezer magyar szavazó nem az RMDSZ-re, hanem annak vetélytársaira pecsételt – az RMDSZ szerint „a senkivel nem kötünk semmiféle koalíciót” kijelentés miként egyeztethető össze a Minden magyar számít! választási szlogennel, Borbély úgy vélekedett, hogy a szövetség eddig is nyitott volt a tárgyalásokra.
„A magyar közösség ismét bebizonyította, hogy erős képviseletet akar. Nem rajtunk múlott, hogy nem sikerült egybegyűjtenünk az összes magyar szavazatot. Lehet szó együttműködésről, de akkor ezek a szövetségnek hátat fordító személyek lássák be, hogy tévedtek és térjenek vissza az RMDSZ-be, hisz mi egy bölcs szervezet vagyunk” – fejtette ki az alakulat politikai alelnöke.
Borbély László ugyanakkor megkérdőjelezte az általunk emlegetett közel százezres számot, mondván, hogy ő nem tud ilyesmiről. A Központi Választási Iroda (BEC) honlapján szereplő adatokból azonban kiderül, hogy 46 071 személy szavazott a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi tanácsosi listáira, 44 834 az Erdélyi Magyar Néppártéra (EMNP). A végleges adatok szerint a két kisebb magyar párt Erdély-szerte 92 642 voksot gyűjtött be. Borbély László megerősítette, az általa vezetett szervezet országos és megyei szinten előrehaladott tárgyalásokat folytat a Szociálliberális Unióval (USL), de bizonyos településeken nem zárja ki azt sem, hogy a Demokrata-liberális Párttal (PDL) kössön paktumot.
„A többségek létrehozása érdekében ellenzéki pozícióból is lehet tárgyalni a kormánypárttal” – magyarázta.
Csütörtökön tartja alakuló ülését a nagyváradi önkormányzati testület, ekkor derül ki az is, hogy kik foglalhatják el a két alpolgármesteri széket. Az USL megszerezte a kétharmados többséget a közgyűlésben, így valószínűnek tűnik, hogy az RMDSZ-szel nem köt újabb koalíciót, és alpolgármesteri helyet sem ajánl fel neki. Az illetékesek közül senki nem nyilatkozik, de már olyan pletykák is napvilágott láttak, amelyek szerint Victor Ponta miniszterelnök parancsolt volna rá az USL-re, hogy működjék együtt az RMDSZ-szel, legalábbis megyei szinten.
Egyelőre a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy sem Biró Rozália, sem más RMDSZ-es nem lesz alpolgármester Váradon, a Bihar megyei közgyűlésben azonban Kiss Sándor személyében továbbra is lesz magyar alelnök.
Uioreanu: tárgyalunk az RMDSZ-el
A Kolozs megyei önkormányzat liberális párti elnöke, Horea Uioreanu közölte: az RMDSZ-el, valamint a Dan Diaconescu populista Nép Pártjával (PPDD) együttműködve hozna létre kétharmados többséget az új tanácstestületben. Mint mondta, a tárgyalásokat már a múlt héten elkezdték. „Várhatóan péntekig, az eskűtételek idopontjáig megoldódik ez a kérdés” – tette hozzá. A 36 tagú megyei tanácstestületben 16 USL-s, 12 PDL-s, 5 RMDSZ-es és 3 PPDD-s jelölt jutott mandátumhoz.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

2012. június 26.

Öt magyar képviselővel megalakult az új megyei tanács
Megvan az együttműködési szándék a megyei önkormányzatban
A nemrég lezajlott helyhatósági választásokon a Szociál-Liberális Szövetség (USL) 16, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) 12, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 5, a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) 3 jelöltet juttatott be Kolozs megye önkormányzatának 36 tanácsosi helyére. Miután Horea Uioreanut, a hajszálnyi előnnyel megválasztott tanácselnököt pénteken tisztségbe iktatták, tegnap ünnepélyes keretek között megtartották az új tanács alakuló ülését. Ezen a tanácsosok letették hivatali esküjüket, megválasztották a tanács alelnökeit, majd véglegesítették a szakbizottságok összetételét. A kezdeti fogadkozások békés optimizmust sugallnak valamennyi párt részéről az eredményes együttműködés megvalósítását illetően. Tény, hogy egyelőre senkinek sem akadhat össze a bajsza a tanácselnökkel, ugyanis Uioreanu egy korábbi, Victor Ponta miniszterelnöknek tett fogadalmát teljesítve tegnap a tanácsülés után megszabadult bajuszától.
A megyei tanács székházának nagytermében lezajlott alakuló ülésen kiderült: a magyar tanácsosok mind a hét szakbizottságban helyet kaptak, sőt, tisztségeket is betöltenek azokban. Így az 1-es számú, a hatóságok és helyi közösségek kapcsolattartásával megbízott szakbizottság titkára Ferencz István (Bálványosváralja), aki az 5-ös számú egészségügyi, szociális, ifjúsági és sportbizottság tagja is. A 2-es számú, költségvetési-pénzügyi és külkapcsolatokért felelős szakbizottságban Németi András (Aranyosgyéres) kapott helyet, aki egyben a 3-as számú, területi- és városrendezési, illetve a beruházási szakbizottság titkára is. A 4-es számú, közvagyon, kereskedelem és turizmus szakbizottság tagja Lőrinczi Zoltán László (Kolozsvár), aki egyben a 7-es számú mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és környezetvédelmi szakbizottság elnöke is. A 6-os számú oktatási, művelődési, vallásügyi szakbizottságban Okos-Rigó Dénes (Kalotaszentkirály) lett az elnök. Az RMDSZ frakcióvezetői tisztségét Lőrinczi Zoltán tölti be. Az eskütételi ceremónia alkalmával egyébként a magyar tanácsosok – ki-ki meggyőződése szerint – a román „jur” szót az „esküszöm”-mel vagy „Isten engem úgy segéljen”-nel toldották meg.
A jogszabály értelmében a tanácselnök két helyettesét titkos szavazással a tanácsosok közül választják meg. Tegnap ketten indultak jelöltekként a tisztségre: a megyei tanács korábbi RMDSZ-es frakcióvezetője, Vákár István, akit 34 igennel és 1 ellenszavazattal választottak meg alelnöknek, valamint Ioan Oleleu (USL), aki 23 igent és 12 ellenszavazatot kapott (mint ismeretes, a megyei önkormányzatban az RMDSZ az USL-vel kötött koalíciós megállapodást).
Az alakuló ülésen jelen volt Gheorghe Vuşcan prefektus, aki minden párt képviselőit összefogásra, a törvényesség és a normalitás betartására szólította fel, példaként hozva fel a civilizált nyugati államokat. Szerinte a közszolgálat érdekében a megválasztottaknak le kell vetniük a pártpolitikai ruházatot.
Lőrinczi Zoltán frakcióvezető közgazdász végzettségű, és eddig a mezőgazdaság, illetve a vidékfejlesztés irányításának területén dolgozott. Mint lapunknak elmondta, bizakodik az új önkormányzat eredményességében, mert nagyjából ismeri a tanács többi tagjait, és így nem tartja lehetetlennek a velük való jó együttműködést.
A tegnapi ülésen egyébként az is véglegessé vált, hogy – amint azt előzetesen már bejelentették – Máté András Levente és Alin Tişe lemondott tanácsosi tisztségéről, előbbi helyét a fentebb már említett Lőrinczi István, utóbbiét Adina Raţiu vette át. Szintén a jelöltlista következő helyezettjei kerültek befutó helyre a PPDD esetében, amely kirúgta a pártból a tanácsosi tisztséget nyert Dorel Matişt és Călin Leontet, akiket Axente Husar és Valentin Pop „helyettesít”. A PDL-nél is történt csere: Dan Gavrea és Marius Mureşan mondott le a tanácsosi székről, amelybe Rareş Rusu és Marinela Marc ül be.
Horea Uioreanu a tanácsülés során bejelentette, hogy a törvény értelmében a napokban lemond parlamenti képviselői tisztségéről. Ezt követően, a tanácsülés végeztével Uioreanu a sajtó képviselői előtt, irodájában borotválta le bajuszát. Mint elmondta, ezt Victor Ponta miniszterelnöknek ígérte meg, még tanácselnökké való megválasztása előtt. Hozzátette: újra bajuszt fog növeszteni, hiszen 14 éves kora óta bajuszos, és attól tart, hogy nélküle sokan nem fogják megismerni.
ÖRDÖG. I. BÉLA. Szabadság (Kolozsvár)

2012. július 10.

Magyarok az érettségin: főiskola vagy mesterség?
A sikeresen érettségizők többségének életcél a továbbtanulás, ám elkeserítő, hogy a szakiskolák végzőseinek jó része be sem iratkozott az érettségire – értékelte hétfőn az idei érettségit Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese. Hagyományosan az igazi, megbecsült munkásembert éppen a széles látókör, műveltség, továbbtanulási szándék jellemezte, ezt kell megőriznünk, visszahoznunk – vélekedik.
– A magyar érettségizők közel 180 középiskolában végeztek. A vizsga mindenhol különösebb incidensek, bonyodalmak nélkül zajlott. Ott, ahol a magyar közösség érintett, ilyen szempontból a tavalyinál rendezettebb érettségi volt. A tavaly óta megszigorított érettségin nehezebb sikeresen túljutni, és a korábbi eredményekhez szokott szemeknek ijesztő lehet a tévékben bemutatott statisztikák látványa – mondta Magyari, majd kiemelte: az elméleti középiskolák magyar végzettjei körében országos szinten a sikerarány közel 80 százalék, míg valamennyi magyar elméleti középiskola esetében 70 százalék feletti.
A szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből kiderült: az RMDSZ főtitkárságának oktatási főosztálya a tanfelügyelőségek és az iskolák segítségével napról napra nyomon követte az érettségit.
– A tavalyihoz hasonló arányban jelentkeznek magyar diákok a felsőoktatási intézeteink által biztosított helyekre, a viszonylagos fogyás oka inkább demográfiai természetű. A szakközépiskolák fiataljai továbbra is kis arányban érettségiznek. Idén az eredmények mélypontot értek el: volt olyan szakközépiskola, ahol egyetlen vizsgázónak sem sikerült az érettségije, a tipikus eredmény pedig országosan – magyar viszonylatban – a mindössze 10-15 százalékos siker. Kiemelkedő volt az idén azoknak a száma, akik befejezték ugyan az utolsó középiskolai tanévet, de meg sem jelentek a vizsgán. Nyilván büszkék vagyunk a neves, kiemelkedő középiskoláinkra, de egyforma figyelemmel kell követnünk és támogatnunk minden középiskolát. Azokat is, ahol talán nem az érettségi a fő cél, hanem egy mesterség tanulása. Hagyományosan az igazi, megbecsült munkásembert éppen a széles látókör, műveltség, továbbtanulási szándék jellemezte, ezt kell megőriznünk, visszahoznunk – foglalta össze a 2012-es év érettségi eredményeit Magyari Tivadar.
Horea Corcheş, a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség szóvivője hétfő délben elmondta: a vizsgaközpontokban közel 1600 fellebbezést iktattak, ám azt pontosan még nem tudni, hogy melyik tantárgyat illetően volt a legtöbb óvás. Tanfelügyelőségi források szerint országszerte a legtöbben a román írásbeli vizsgán elért jeggyel voltak elégedetlenek, és olyan fellebbezéseket is iktattak, amikor a vizsgázó sikeresen érettségizett, ám mégis nagyobb jegyre számított, és ezért folyamodott az óváshoz.
A romániai líceumok végzősei kétszer érettségizhetnek ingyenesen, harmadik alkalommal már vizsgánként 39 lejt, amennyiben pedig minden tantárgyból újravizsgáznak, 230 lejt kell fizetniük.
A Kolozs Megyei Tanács egyenként ezerlejes pénzjutalomban részesíti azt a hat lányt, aki színtízes átlagot ért el az idei érettségin. A hat díjazott közül hárman a kolozsvári Gh. Şincai Líceum végzősei, egy-egy pedig a kolozsvári N. Bălcescu Líceum, a dési A. Mureşanu Líceum és az aranyosgyéresi Pavel Dan Líceum tanulója volt. Ugyanannyi pénzt kap az a nyolc VIII. osztályt végzett tanuló, aki a IX. osztályba színtízes átlaggal jutott be.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. július 12.

Objektív közelség az erdélyi ügyekhez
„Nehezen tudom elképzelni, hogy távolságot tartsak általam régóta ismert személyekkel, politikusokkal. Velük közeli, baráti kapcsolatot ápolok, ez jellemző a »pártelválasztóvonal« mindhárom oldalán állókra. Magánemberként a legközelebbi lelki közelséget érzem az erdélyi magyarokkal, ami nemcsak a hivatalos pályafutásomhoz kapcsolódik, hanem családi hagyomány.” Beszélgetés Szilágyi Mátyás volt kolozsvári magyar főkonzullal. (Budapesten született, a helyi József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Diplomáciai Egyetemén szerzett oklevelet 1989-ben. 1991 és 1997 között Magyarország bukaresti nagykövetségén töltött be külszolgálatot, előbb a nemzeti kisebbségi, közösségi és egyházügyeknek volt a felelőse, majd a teljes belpolitikai csoport irányításával bízták meg. Ezt követően a magyar Külügyminisztérium délkelet-európai főosztályát vezette, 2002 és 2006 között a luxemburgi magyar nagykövetség első beosztottja volt, 2008-ban pedig kinevezték kolozsvári főkonzulnak, mandátuma júniusban járt le.)
- A nyolcvanas évek szokásait ismerve nem meglepő, hogy a térség akkori geopolitikai központjában, Moszkvában végezte felsőfokú tanulmányait. De miért éppen nemzetközi kapcsolatok, diplomácia?
– Mindig humán érdeklődésű voltam, a történelem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé. Emellett érdekeltek a társadalomtudományok, a politológia, a nemzetközi kapcsolatok is; nemcsak Európa, hanem a világ különböző nagy térségeinek a sorsa az utóbbi száz évben. Így jutottam el a szomszédságpolitikához, Magyarország közvetlen környezetének kapcsolatrendszere is érdekelt. Ezen belül abban az időben megszabott irányok voltak. Mióta a két ország egymás mellett létezik, a magyar diplomáciára mindig jellemző volt, hogy fontos szerepet játszottak a román–magyar kapcsolatok, ezért igény volt a terület szakértőinek kiképzésére. Ebbe a hullámba estem bele, amit egyáltalán nem bánok, mert a legközpontibb témája a mindenkori magyar külügyi tevékenységnek. A kétoldalú kapcsolatrendszer Magyarország részéről, de talán Románia részéről is a legnagyobb felülettel rendelkezik, nincs még egy olyan ország, amelyhez az élet valamennyi, az államigazgatás, a kormányzat területén ennyi összekötő szál, kapocs kötne. Ez egy összetett, szervesen működő kapilláris rendszer, amelynek szépsége a kezdetektől magával ragadott.
– Noha tudjuk, hogy a majdani állomáshely kiválasztása nem a diplomatától függ, mintha tudatosan készült volna a romániai kiküldetésre, hiszen Moszkvában románul is tanult. Felmenői erdélyi gyökerei ösztönözték a romániai misszióra?
– Anyai nagyapám lugosi származású, onnan települtek át 1945 után. A családi hagyományban megvan ennek a témakörnek a szeretete, az érdeklődés Magyarország történelmi sorsa iránt, hogyan rendeződtek bizonyos kérdések a 20. században. Gondolok itt a legkülönbözőbb aspektusok közül az állampolgárság kérdésére, amelynek kezeléséhez éppen az utóbbi két évben tudtunk nekilátni oly módon, ahogy azt kell. Amúgy a családban – építészmérnök édesapám kivételével – a humán érdeklődés követhető nyomon, főleg anyai ágon, és én ezt a vonalat őriztem meg, a történelem, a társadalomtudomány, az idegen nyelvek iránt érdeklődtem, és ennek megfelelően alakult a pályaválasztásom. Erre predesztinált a nyelvtanulás is, hiszen román–francia szakos voltam a moszkvai egyetemen, és ebből egyértelműen következett a román reláció és Bukarest.
– Pályája kezdetén, 1991-ben rögtön mély vízbe „dobták”, a bukaresti magyar nagykövetség beosztottja lett. A kilencvenes évek eleje a román belpolitika, de a román–magyar államközi viszony tekintetében is zűrzavaros időszaknak számított, az erdélyi magyarság politikai képviselete ellenzékben volt. Hogyan sikerült újjáépíteni a magyar–magyar és a magyar–román kapcsolatokat a kommunizmus évei után?
– A ’89-es változásokkor euforikus hatást érzékeltünk. Mind a diplomáciában, államapparátusban dolgozóknak, mind a civil polgároknak az volt az érzésük, hogy pillanatok alatt sikerül meghaladni fél évszázados problémákat. Ez az eufória eltartott pár hétig, de aztán rövid távon nem igazolódott be. Kiderült, a kapcsolatrendszer teljes körű koncepcionális átgondolása, rendezése szükséges mindkét fél részéről. A magyar fél akkor a románhoz képest jobb pozícióban volt, hiszen a külpolitikai rendszerváltás a nyolcvanas években szinte láthatatlan módon elindult, így ’89-re a magyar diplomácia startra készen állt. Ebből a fáziseltolódásból adódott, hogy szükség volt öt-hat évre, amíg ezeket az alapkérdéseket a másik fél elfogadta, amíg újraalapozhattuk a szerződéses rendszert, és érdemben tárgyalhattunk arról, hogy a nemzeti kisebbségi kérdés központi szerepet kapjon a kétoldalú kapcsolatokban. Egy gyors, euforikus nekifutás után elkezdődött egy hosszú, cikcakkokkal, hullámvölgyekkel teli kétoldalú tárgyalási folyamat, amivel párhuzamosan kiépült Erdélyben a magyar politikai közképviseleti rendszer, illetve a bukaresti parlamenti képviselet. Ez az intézményrendszer néhány év alatt épült ki, amivel fantasztikus eredményt ért el a romániai magyar nemzeti közösség, hiszen megalapozta egy működő magyar személyi elvű autonómia struktúráját, ami a mai napig létezik, erősödik, sőt kiegészült közigazgatási, kulturális és oktatási autonómiaelemekkel. Ezt az intézményesülést követte a kétoldalú viszonyrendszer a maga tárgyalásaival, felsőszintű ágazati, politikai mechanizmusok kialakításával. Ennek egyik mérföldköve az alapszerződés aláírása volt 1996-ban, amit lehet jellemezni a hátrányaival, hiányosságaival, de előremutató jellegzetességeivel is, például hogy intézményesen kezelte a kisebbségi problematikát. Ennek folyományaként jött létre egy kormányközi vegyes bizottság és a ma is működő kisebbségügyi együttműködési bizottság. Aztán, egy bukaresti kormányváltás után újralétesülhetett az 1988-ban önkényesen bezárt kolozsvári főkonzulátus, majd a kétezres években precedensnek számított a csíkszeredai kirendeltség megnyitása. A kilencvenes évek első fele nagyon izgalmas időszak volt, a diplomáciának nincs olyan aspektusa, amely ne került volna elő a magyar–román kapcsolatokban, ami a legjobb iskola egy pályakezdő diplomata számára. Nagyon örülök, hogy ebbe belecsöppentem, és hálás vagyok azoknak a kollégáknak – például Rudas Ernő volt bukaresti nagykövetnek –, akik átadták az ismereteiket, tudásukat.
– Erdélybe, Kolozsvárra 2008-ban már tapasztalt diplomataként került, főkonzulként pedig a román–magyar kapcsolatok elmélyítését tűzte ki első számú céljaként. Most, mandátuma lejártával mennyire elégedett?
– Nem lehetek elégedett, mert sokkal nagyobb lehetőségek vannak, mint amenynyit kihasználtunk. Komplexebb, dinamikusabb munkával sokkal többet el lehet érni a kétoldalú kapcsolatokban. Attól függ, hogy a pohár félig tele vagy félig üres felét nézzük. Jelenleg ágazati projektek tucatjai állnak rendelkezésre, több mint ötven kétoldalú infrastrukturális, közlekedési, energetikai, kulturális terv létezik, amelyekben gyorsan előre lehet lépni, és reméljük, ez meg is történik hamarosan. Bizonyos részterületeken ugyanakkor megvan az ok az elégedettségre, gondolok itt a kultúrára, hiszen a főkonzulátuson sikerült találkozási pontot létrehozni rendszeres könyvbemutatóinkkal. Mindig örömmel vállaltunk társszervezői szerepet különböző helyi, konzuli kerületben lévő magyar vagy egyéb kulturális tevékenységekben, programokban. Fő alapelvünk, hogy a főkonzulátus látható, jelenléte érezhető legyen, lehetőségeink szerint mindenhol képviseljük a magyar színeket, és azt az érzést próbáljuk sugallni a magyar közösségnek, hogy figyelemmel kísérjük a helyzetét, gondjait, és ezekre a kétoldalú kapcsolatok keretei között igyekszünk megoldást javasolni a magyarországi döntéshozóknak. De ez a képviseleti szerep vonatkozott egyházi, tudományos, oktatási, részben pedig politikai területre is. Úgy érzem, sikerült konkrét dolgokat is tenni. Bekapcsolódtunk a műemlékvédelembe, a Házsongárdi temető rendbetétele keretében a külügyminisztériummal közösen a Bánffy-kripta felújításában jelentős szerepet vállaltunk, akárcsak a nagyenyedi diákemlékmű helyreállításában. A továbbiakban Kolozsváron a szamosfalvi emlékmű rendbehozatalához kívánunk hozzájárulni. A hadisírok speciális területe az együttműködésnek, e téren létezik magyar–román kormányközi megállapodás, amelynek keretében sokkal többet lehetne tenni, de úgy tűnik, részben pénzhiány miatt sokkal inkább az egyoldalú projektek működnek. Magyarország támogatásával az elmúlt négy évben tíznél több ilyen emlékmű helyreállítása vagy újrafelállítása történt meg, gondolok a tordaszentlászlói, a szindi vagy a krasznai honvédemlékművekre, nemrég a váradi Rulikowski temetőben kezdődtek meg a helyreállítási munkálatok. De számtalan munka van még: Désen méltó állapotba kellene hozni a honvédsírokat, amelyek jelenleg egy lekaszálatlan területen találhatók, ami nem méltó a hősök emlékének; Kolozsváron a Horea úti zsidó temető területén közel nyolcszáz honvéd földi maradványait tartalmazó tömegsír található, az úgynevezett hősök temetőjében pedig a sírok többsége magyar honvédeket rejt. A kétoldalú kapcsolatok történetében premiernek számított Erdély egyik legjelentősebb magyar emlékműve, a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport közös felújítása, amelynek folytatása lehet a Mátyás-emlékház kialakítása a király szülőházában. A magyar külügyminisztérium szeretne szerepet vállalni a kolozsvári Szent Mihály-templom restaurálásában is. A kultúra, a műemlékvédelem mögött kissé lemaradt az infrastrukturális fejlesztés, az úthálózat, a határátkelők, alacsonyabb rendű átkötő utak létrehozása. Különös tekintettel arra, hogy Románia rövidesen csatlakozik a schengeni övezethez, és akkor a polgároknak jogos igénye lesz, hogy ne kelljen ötven- vagy százkilométeres kerülőket megtenniük a határátkeléshez. Az energetikai együttműködés keretében az Arad és Szeged közötti gázvezeték 2010-es átadása volt a legjelentősebb momentum, és reményeink szerint hamarosan elkezdődhet az Arad–Békéscsaba-ivóvízvezeték megvalósítása is. Ez mind az egymásrautaltságot mutatja: a határ két oldalán élőknek ki kell használniuk a lehetőségeket, ez Európában mindenhol így működik. Magyarország és Románia 2004, illetve 2007-es uniós csatlakozása után lendületes nekifutás történt a közös tevékenységeink terén, aztán a gazdasági válság hatására ezek kissé lelassultak, de azon vagyunk, hogy ezeket újra felgyorsítsuk.
– Apropó, egymásrautaltság. A júniusi helyhatósági választás kampánya idején is felbukkant a be nem avatkozás elve, többen elmondták: nagyon jó, hogy az anyaország támogatja az erdélyi közösséget, de onnan senki ne szóljon bele a mi életünkbe. Önnek mi a véleménye erről?
– Érdekes ezeknek a kifejezéseknek a történelmi evolúciója az utóbbi 22 évben. Már korábban felmerült a távolságtartás és az egyenlő távolságtartás elve. Már a kilencvenes években éreztük, hogy ez alapjában rossz kifejezés. Mi nem tarthatunk távolságot az autochton 1100 éves területükön élő magyar közösségektől és honfitársainktól, nekünk közelséget kell – de még csak nem is tartani, hanem közel kell jönni. Ennek ellentettje volt később az egyenlő közelségtartás elve, ami már közelebb áll a valósághoz, az elfogadható szóhasználathoz. Én, aki 22 éve ebben a relációban dolgozom, nehezen tudom elképzelni, hogy távolságot tartsak általam régóta ismert személyekkel, politikusokkal. Velük közeli, baráti kapcsolatot ápolok, ez jellemző a „pártelválasztó vonal” mindhárom oldalán állókra. Magyarországon a társadalom sokrétű, éppen ezért sokféleképpen ítéli meg az erdélyi kérdést, a magyarság helyzetét. A többség empatikus és megértő az erdélyi magyarral szemben, akit a nagy többség nem románoz le. Magánemberként a legközelebbi lelki közelséget érzem az erdélyi magyarokkal, ami nemcsak a hivatalos pályafutásomhoz kapcsolódik, hanem családi hagyomány. Hivatalosan azt tudom megerősíteni, amit Martonyi János külügyminiszter februári látogatása során hangoztatott Bukarestben a pluralizmus, a magyar–magyar verseny kérdéséről. Számunkra nagyon fontos alapelv, hogy a külügyminisztérium nem befolyásol, nem óhajt beavatkozni ebbe a küzdelembe, fő célként pedig az kell vezéreljen minden magyar politikai szereplőt, hogy a létező legerősebb és legoptimálisabb politikai, társadalmi képviseletet érje el a magyarság országos és helyi szinten. Én ehhez próbáltam tartani a saját irányvonalamat itt Kolozsváron, ami objektív közelséget és nem távolságot jelentett az erdélyi ügyekhez és a magyarok kérdéseihez. Ezek számunkra nem kívülről szemlélt, hideg hivatali ügyek, hanem a legszorosabban vett nemzeti ügyeink. Ahogy azt az új alkotmány is tükrözi, amelynek korszakalkotó jelentősége, hogy az alaptörvény szintjén megfogalmazza a magyar nemzet kulturális, lelki egységét, és megerősíti a mindenkori kormányzat kötelezettségét, hogy minden lehetséges törvényes eszközével viselje gondját a külhoni magyarságnak. Erről szól a kormány utóbbi két évben kifejtett tevékenysége, például az állampolgárságnak az egyszerűsített honosítás révén történő megadása, ami szintén korszakalkotó lépés volt, 90 éves hiányt pótolt be, megoldott egy olyan jogi státusbeli kérdést, ami sokak számára lehetetlennek tűnt. És érzékeljük is, hogy az emberek ezért hálásak.
– Nem volt véletlen a kérdés a be nem avatkozásról, nemrég ugyanis Önnek is felrótták, hogy „beleszólt” a helyi magyarság életébe, amikor bírálta a kolozsvári magyar színház egyoldalú műsorpolitikáját.
– A diplomácia egyik klasszikus alapelve a be nem avatkozás elve, amihez nemzetközi jogi értelemben tartjuk is magunkat. A beavatkozás ettől eltérő más értelemben, ha segíteni akarunk, és a beavatkozás pozitív előjelű, és nem utasítja el a célközönség, a fogadó ország. Például árvíz vagy más természeti katasztrófa esetén a segítő országok, szervezetek jó értelemben avatkoznak be. Nekem mindig az volt az alapelvem, hogy a magyar nemzeti közösség ügyeiben csak olyan álláspontot hangoztatok, ami megegyezik valamilyen konszenzusos megítéléssel az adott közösség részéről. Alapelv, hogy soha semmit rajtuk kívül, a fejük fölött, hanem mindig mindent, ami a közösségben megalapozott és támogatott. A kolozsvári színházzal kapcsolatos véleménynyilvánításom bírálata részben félreértésen alapulhatott, hiszen mindig hangsúlyoztam, sőt kimutattam, menynyire nagyra becsülöm a kísérleti színházi stratégia eredményeit, nem volt olyan színdarab, amelyet meg ne néztem volna. Nagyra tartom Tompa Gábor igazgató és helyettese, Visky András színházkultúráját és -politikáját, az egyes darabokat kiválónak értékelem. Viszont a közönség elég széles rétegeiben megfogalmazást nyert, hogy sokan klasszikus színházat is szeretnének látni, ami technikailag, pénzügyileg nem egyszerűen egyeztethető össze. Általános gond, hogy nincs több színház, csak egy, és ennek keretében egy kiváló, a határokon túl egyedülálló magyar operát is fenn kell tartani. Én kizárólag ezt akartam hangos gondolkodásként, baráti reflexióként elmondani, semmiféleképpen nem bírálatként, amit számos, általam nagyra becsült kolozsvári, erdélyi magyar értelmiségitől hallottam véleményként. Szerintem ez a kérdés nagyon egyszerűen megoldható, a város fejlődésével erre más struktúrákat is biztosítani kell, és a színház megfelelő bővülésével, akár más színházi műhelyek kialakításával ki lehet elégíteni egy másfajta közönségigényt is. Ezzel együtt a magyar színház által végzett kiváló színházi koncepciót, munkát fönn kell tartani, és támogatni kell. Engem semmiféle beavatkozó, pláne dirigáló szándék nem jellemzett, amikor ezt mondtam a Kolozsvár Társaság tagjaként, ami egy hivatalban lévő külképviselet-vezető esetében nyilván nem magánvéleményként hat.
– Gondolom, egy magyar diplomata számára nem lényegtelen, hogy mandátuma idején több tízezerrel nő a magyar állampolgárok száma.
– Felemelő érzés, hogy a hivatali időm alatt ment végbe a magyar államigazgatás történetében előzmény nélküli intézkedés, ami nem egyszerű hivatali kötelezettség, hanem nemzeti jelentőségű dolog, nemes ügy. Az emberek hálája, meghatottsága átragad a diplomatákra is, ennek a szelleme magával ragad, és számomra megtiszteltetés, hogy részt vehettem ennek a nemzeti kezdeményezésnek az ügyintézésében. Különben az idei év első felében a tavalyi év hasonló időszakához képest nagyobb érdeklődés tapasztalható a honosítás iránt. Itt tulajdonképpen az emberek méltó igényének a kielégítéséről van szó, hogy ne legyen diszkrimináció magyar és magyar között, még ezáltal is erősítve, hogy a magyar nemzet részének érezhessék magukat. Természetesen a nemzethez tartozás nem függ igazolványtól vagy plecsnitől, hanem vele született tulajdonsága a magyar embernek. Az állampolgárság a szülőföldjén kívánja megerősíteni a magyarságot, hozzájárulva annak biztonság- és összetartozás-érzetéhez.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2012. július 31.

Elutasítják Pontáék vagdalkozását az erdélyi magyar politikusok
Miközben Băsescu bejelentette, a Cotroceni-palotába visszatérve első számú feladatának tekinti a megbékélés megteremtését a hazai társadalom körében, a balliberális hatalom nem hajlandó együttműködni az államfővel. A Krónika által megszólaltatott erdélyi magyar politikusok visszautasították a kormánypárti politikusok vádját, akik a romániai magyarokat kiáltották ki bűnbaknak a referendum kudarcáért. Antal Árpád, Eckstein-Kovács Péter, Korodi Attila, Máté András, Őri-Pákay Franciska, Szabó Ödön, Toró T. Tibor és Tőkés László a referendumról.
Nem passzivitást jelentett a távolmaradás az erdélyi magyarok részéről, hanem világos állásfoglalást a Traian Băsescu államfő menesztése, illetve a Ponta- és Antonescu-féle, államcsínyszámba menő referendum ellen – jelentette ki tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László európai parlamenti képviselő. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kifejtette: ha összeszámoljuk a távol maradó 54 százalékot a nemmel szavazók 11 százalékával, kiderül, hogy Románia szavazópolgárainak 65 százaléka fejezte ki így vagy úgy nemtetszését a népszavazással és az elnök leváltásával kapcsolatban.
Tőkés megjegyezte, a népszavazáson láthatóan nemcsak a magyarok, hanem egész Erdély lakossága általában másképp szavazott, mint az ország többi része. Szerinte a térkép az RMDSZ helyhatósági választási eredményeinek is ellentmond, hiszen míg a szövetség a referendumon való részvételre buzdította a magyar választókat, azok nem hallgattak rá, pedig az önkormányzati választáson nagy számban tették le voksukat a szövetség mellett.
Tőkés László szerint mindez azt mutatja, hogy míg az önkormányzati képviseletről van szó, az erdélyi magyarság függ az RMDSZ-től, viszont ha elvi kérdésben kell döntenie, a magyarok nem hagyják magukat félrevezetni „az opportunista pártpropaganda” által. Tőkés úgy vélte, az RMDSZ-nek önvizsgálatot kell tartania, mert nem volt tisztességes a referendum legitimálására buzdítania. Kijelentette azt is, hogy Orbán Viktor a Tusványoson nem Románia belügyeibe avatkozott bele, amikor távolmaradásra szólított fel, hanem az Európai Unió és ezen belül az Európai Néppárt érdekei mellett szállt síkra, amiért köszönet jár neki. Tőkés elítélte Victor Ponta nyilatkozatait, amelyekben kollektív módon teszi bűnössé az erdélyi magyar közösséget a referendum bukásáért.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a Krónikának úgy nyilatkozott, elégtételt jelent számára, hogy az erdélyi magyar közösség jelentős része egyetértett alakulata álláspontjával, és nem vett részt a vasárnapi referendumon. „Természetesen nem szeretném, ha bárki is úgy értelmezné, mindezt a néppárt javára írom, inkább arról van szó, hogy a magyar közösség bölcsen viselkedett, támogatta azt az elgondolást, amelyet az EMNP is a magáénak vallott” – fogalmazott Toró.
Hangsúlyozta, a legfontosabb, hogy a hétvégi népszavazás nyomán az erdélyi magyarságnak sikerült politikai közösségként, politikai nemzetrészként megfogalmaznia magát, megmutatva erejét a többségnek. „Nem Traian Băsescu mellett, hanem a jogállam védelmében állt ki a magyarság, leckét adva ezzel az ország román nemzetiségű társadalmának. Jóval többről volt itt szó Băsescu menesztésénél: a tét elsősorban az volt, sikerül-e megfékezni azt a minden józan észt, jóérzést és szokásjogot mellőző gátlástalanságot, amellyel a szociálliberálisok az utóbbi időben próbáltak minél nagyobb hatalomra szert tenni.
Úgy gondolom, ezt a gátlástalanságot Băsescu helyre tudja majd tenni, vagy legalábbis képes lesz ellensúlyozni úgy, hogy az az egész ország és a magyarság érdekeit is szolgálja” – magyarázta lapunknak az EMNP elnöke. Szerinte az RMDSZ a referendumot megelőzően tisztességtelen üzenetet közvetített a választópolgároknak azzal, hogy mindenkit részvételre buzdított. A Magyar Polgári Párt szerint a Székelyföldön és a magyarlakta vidékek lakói távolmaradásukkal tüntettek a román kormánypártok politikája ellen. Az MPP elnökségének tegnapi közleménye megállapítja: a referendum ismételten bebizonyította, hogy az erdélyi magyar közösség képes eldönteni országos kérdéseket is.
Megmarad a politikai instabilitás
Bár a magyarok túlnyomó többsége nem ment el szavazni, Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke szerint mégis a szövetség tanácsát fogadták meg. „Az RMDSZ arra buzdította a szavazópolgárokat, hogy lelkiismeretük szerint foglaljanak állást, és valójában az otthon maradással is ezt tették” – hangzott a politikus helyzetértékelése. Szabó szerint az érvénytelen népszavazás nyomán a továbbiakban is megmarad a politikai instabilitás Romániában. „Milyen legitimitása van egy olyan kormányfőnek, aki felfüggeszti az elnököt, de a leváltáshoz szükséges többséget nem tudja összehozni? És milyen legitimitása van egy olyan államelnöknek, akit hét és fél millió állampolgár le akar váltani?” – tette fel a kérdést a nagyváradi politikus.
Felhívta a figyelmet: a népszavazáson jóval többen voksoltak Băsescu ellen, mint ahányan a helyhatósági választáson a kormányzó Szociálliberális Szövetségre (USL), ami azt eredményezheti, hogy az őszi parlamenti megmérettetésen a pártszövetség 70-80 százalékos többséget szerez. Szabó megjegyezte: igaz, hogy a legtöbb magyar inkább távol maradt, de akik mégis elmentek szavazni, szerinte az elnök leváltására voksoltak.
„Békeidőben mi kell hogy legyünk a mérleg nyelve, háborús időkben viszont nem” – értékelte a referendum végkimenetelét Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere, az RMDSZ városi elnöke kifejtette, az USL vezetőinek nem kellene a magyarságra hárítaniuk az államfő leváltására irányuló népszavazás kudarcát. „Úgy tűnik, az USL vezetői nem értették meg az erdélyi magyarság üzenetét, azt, hogy aki belénk rúg, ne számítson ránk. A referendum tanulsága az kellene hogy legyen a román politikum számára, hogy politikai értelemben visszaüt, ha a magyarokat megbántják” – szögezte le lapunknak Antal.
A politikus elmondta, az erdélyi megyékben mindenütt alacsonyabb volt a részvétel, mint az ország más térségeiben, ez azt igazolja, hogy az erdélyieket – magyarokat és románokat – nem lehet magyarellenes, nacionalista retorikával mozgósítani, inkább az ország fejlesztése, a demokrácia szavatolása érdekli őket. „Băsescuval szövetségben viharos volt a kormányzás, de mégis létezett egyfajta román–magyar társadalmi párbeszéd, az USL azonban egy magyarellenes bizalmatlansági indítvánnyal buktatta meg a kormányt” – mondta Antal Árpád.
A polgármester kifejtette, az erdélyi magyarok nem érezték, hogy róluk szól ez a népszavazás, de bizonyíthatóan nagyobb számban járulnak az urnák elé, ha saját jelöltjeikre vagy szervezetükre szavazhatnak. Felvetésünkre, miszerint a magyarok nem hallgattak az RMDSZ-re, és a szövetség üzenete ellenére sem mentek el szavazni, Antal Árpád közölte, az RMDSZ 23 éve folyamatosan azt mondja, hogy a szavazati jog demokratikus érték, amellyel élni kell, márpedig ezzel ment volna szembe, ha távolmaradásra buzdít. Hozzátette, a szövetség nem szervezett semmilyen kampányt, nem mozgósított, és egyik irányban sem próbálta befolyásolni az erdélyi magyarságot.
„Nem buzdítottunk, csak ajánlottunk”
„Fontos különbséget tenni a buzdítás és az ajánlás között, az RMDSZ ugyanis nem buzdított a referendumon való részvételre, csak ajánlotta azt” – válaszolta a magyarság alacsony részvételét firtató kérdésünkre Máté András képviselő. A szövetség Kolozs megyei elnöke szerint az erdélyi magyarság azért nem ment el szavazni, mert egyik fél sem felel meg számára. Kérdésünkre, mi a véleménye arról, hogy a magyarok távolmaradása miatt Horea Uioreanu, Kolozs Megye Tanácsának liberális elnöke újra akarja tárgyalni a koalíciós szerződést az RMDSZ-szel, Máté úgy nyilatkozott: az ő megállapodása az USL-lel nem a referendumról szól.
„Szerintem a referendum miatt Uioreanu kikészült a fáradtságtól és a stressztől, idegességében ragadtatta magát ilyen kijelentésekre” – vélte az RMDSZ-es politikus. Eckstein-Kovács Péter szabadelvű RMDSZ-es politikus, az államfő volt tanácsadója lapunknak úgy vélekedett: a referendum kudarca „eleve kódolva volt”, hiszen nyári hónapban esély sem volt arra, hogy érvényes legyen. Szerinte aggodalomra ad okot, hogy Romániának olyan politikai elitje van, amelynek tagjai valamennyien „sárosak” valamiben: Pontának ott a plágiumügye, Crin Antonescu néhány hét után kénytelen kiköltözni a Cotroceni-palotából, továbbá Băsescunak sincs mivel dicsekednie, hiszen rengetegen szavaztak a menesztése mellett. A magyarok alacsony részvételi arányát a politikus úgy kommentálta: természetes, hogy a magyarok a két rossz közül a „szénacsinálást” választották.
Korodi Attila Hargita megyei parlamenti képviselő szerint az RMDSZ elemzései már korábban jelezték, hogy a Székelyföldön nagy lesz a távolmaradás, hogy az erdélyi magyarok Băsescu–Antonescu-konfrontációnak és nem a saját ügyüknek tekintik a referendumot. Éppen ezért a közöny nem Orbán Viktor tusványosi állásfoglalásának tulajdonítható. A politikus a Krónikának elmondta, az eredmény arra utal, hogy egy bukaresti politikusnak sok munkát kell befektetnie, sok bizonyítékot kell felsorakoztatnia ahhoz, hogy megszerezze a magyarok bizalmát. Szerinte a magyarok nem akartak két olyan, egymásnak feszülő román politikai alakulat közül választani, melyek képviselői sok esetben megalapozatlan vádakkal és felesleges bírálattal sújtották a közösséget.
„Szatmár megyében nem jelentheti ki senki egyértelműen, hogy a magyarság hozzáállása miatt volt alacsony a részvétel” – nyilatkozta lapunknak Őri-Pákay Franciska, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Szerinte, ha figyelmesen megvizsgáljuk a községekre vagy településekre lebontott részvételi adatokat, látható, hogy nem a többségében magyarlakta településeken volt a legalacsonyabb a részvétel.
Krónika (Kolozsvár)

2012. augusztus 2.

Harmadszorra szervezik meg a Kolozsvári Magyar Napokat
Tűzijáték az önkormányzattól, pezsgő a Törleytől
A Kolozsvári Magyar Napokat (KMN) szervező Kincses Kolozsvár Egyesület (KKE) képviselői tegnap a sajtó nyilvánossága előtt számoltak be az augusztus 13-a és 20-a közötti rendezvényről. Gergely Balázs főszervező szerint az eddigi két rendezvényen a város magyarságának 50 százaléka, azaz legalább 25 ezer ember vett részt. Szép Gyula, a KKE alapító tagja a komolyzenei programokat ismertette, majd Szabó Lilla programigazgatótól megtudtuk: 8 nap alatt 220 programot szerveznek 40 helyszínen. Sánta Levente fesztiváligazgató azt hangsúlyozta: 4 napon át a Farkas utca egészét lefoglalják. Kinizsi Zoltán, a KMN önkormányzati kapcsolatokért felelős szervezője elmondta: idén a kolozsvári városházi vezetőség ígéretet tett, hogy jövőre kiemelt rendezvényként támogatják a KMN-t. Augusztus 19-én, a város „születésnapján” a híres Törley pezsgőgyár jóvoltából több mint félezer pezsgősüveget nyitnak ki, a záró estén pedig tűzijátékot szervez a városháza.
Sajtótájékoztatón számolt be a Kolozsvári Magyar Napokat (KMN) szervező Kincses Kolozsvár Egyesület (KKE) az idei nyolcnapos rendezvénysorozatról, amelyre augusztus 13-a és 20-a között kerül sor. Gergely Balázs főszervező, KKE-elnök elmondta: az általa vezetett egyesületben idén döntés született arról, hogy a rendezvénysorozat szervezését a KKE egyedül vállalja fel. Örvendetesnek tartotta, hogy tavalyhoz képest a városi önkormányzat hozzájárulása jóval nagyobb, ám azt nem árulta el, hogy mekkora összeggel járul hozzá a városháza a költségekhez. – A Kolozs Megyei Tanács eddig is jelentős összeggel támogatta a rendezvényt. Ám most úgy tűnik: a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal is átérezte a rendezvény fontosságát” – magyarázta Gergely.
Van, aki még nem hallott róla
– Eddigi közvélemény-kutatásaink alapján elmondhatjuk: a város magyarságának 73–75 százaléka hallott a rendezvényről, és 50 százaléka el is jött legalább egy programpontra. Ez pedig azt jelenti, hogy az eddigi Kolozsvári Magyar Napokon legalább 25 ezer kolozsvári vett részt. Értesüléseink szerint sokan jöttek vidékről is, és sok külföldre elszármazott kolozsvári tér vissza a rendezvény kedvéért. A nyitógálára meghívtuk L. Simon Lászlót, a Nemzeti Kulturális Alap bizottságának elnökét, két-két RMDSZ-s és EMNP-s politikust, továbbá Emil Boc polgármestert és Horea Uioreanut, a Kolozs Megyei Tanács elnökét. A Szent István-napi néptánc-találkozóra pedig Németh Zsoltot, a magyar külügyminisztérium államtitkárát várjuk – összegzett Gergely Balázs.
Azt is megtudtuk, hogy a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatát a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma nemrég beiktatta a kiemelt fontosságú nemzeti intézmények sorába. Gergely Balázs ugyanakkor értékelte, hogy a helyi vállalkozók is nagyobb mértékben támogatták idén a rendezvényt.
Kinizsi Zoltán, KMN önkormányzati kapcsolatokért felelős szervezője hozzátette: idén a kolozsvári városháza is nagyobb érdeklődést tanúsított a rendezvény iránt, és ígéretet tettek, hogy jövőre kiemelt rendezvényként kezelik és támogatják a KMN-t. A rendezvénysorozat záró estéjén 10 perces tűzijátékot szerveznek, amelynek költségeit a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal állja – árulta el.
Programokról, kultúráról…
Szép Gyula, a KKE alapító tagja, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója elmondta: az augusztus 13-i nyitógálát a magyar operában tartják meg, amelynek keretében főleg szimfonikus művek (Kodály-, Liszt-, Bartók- és Erkel-művek) hangzanak el. A komolyzene kedvelői a rendezvény során még kamarazene-koncertre, orgonamuzsikára és egy marosvásárhelyi fúvósötös fellépésére is számíthatnak. Szép Gyula ugyanakkor értékelte azt, hogy az eddigi KMN-rendezvényeken nem történt rendbontás, és a programpontok után a helyszínek tisztán maradtak. – A KMN-nel olyan modellt állítottunk fel, amelyre büszkék lehetünk – összegzett.
Sánta Levente, a KMN fesztiváligazgatója elmondta: idén 4 napon át (csütörtöktől vasárnapig) a Farkas utca egészében zajlanak majd a rendezvények. A szervezők rendelkeznek mind a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal, mind a Rendőrség, mind a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) vezetőségének a beleegyezésével. Az utcában egy színpadot is felállítanak az egyetem főbejáratának közelében, az utcában pedig sportrendezvényeket is lebonyolítanak.
8 nap, 220 program, 40 helyszín
Szabó Lilla, a KMN programigazgatója szerint 8 nap alatt 220 programpontot szerveznek 40 helyszínen. Idén is gazdag gyermek- és ifjúsági programmal várják a résztvevőket, az esti koncertek alatt pedig „babaparkolót” működtetnek, ahol szakképzett pedagógusok ügyelnek majd fel a gyerekekre. A gyerekprogramokra most is a Romkertben és a Református Kollégium tornakertjében kerül sor. Idén is lesz jurtaépítés, kézműves foglalkozás, bábszínházi előadás, filmvetítés. Szent István napján, augusztus 20-án történelmi játszóházat szerveznek. Több mint húsz kiállítás-megnyitóra kerül sor a Bánffy-palotában, a Szabók bástyájában és a belvárosi galériákban, az Akadémiai Könyvtárban pedig XVI–XVIII. századi könyveket állítanak ki. Szerveznek továbbá városnézést, vezetett látogatást az Egyetemi Könyvtárban, és újra megtekinthetjük Kolozsvárt a Szent Mihály-templom tornyából. A Népművészeti Múzeumban kóstolókkal „fűszerezett” Hóstáti Napot rendez a múzeum és a Kriza János Néprajzi Társaság.
Az irodalmi programok többsége a Bulgakov kávéházban zajlik. Újdonságképpen megtartják a Magyar Egészség Napját, ahol alternatív és népi gyógymódokról szerezhetünk tudomást. Román nyelven is szerveznek városnézést, a kiállítások is kétnyelvűek lesznek, és az sem kizárt, hogy a gyerekfilmeket román nyelvű felirattal látják el.
Külön „ínyencség”, hogy augusztus 19-én, amikor megünnepelhetjük azt, hogy 1316-ban Károly Róbert városi rangot adományozott a településnek, a Törley pezsgőgyár ajándékaként több mint félezer pezsgősüveget nyitnak ki a Magyar Napok keretében.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2012. augusztus 6.

Mentőövet” kínálnak a helyi magyar vállalkozók számára
Három hónapos a Kárpát Régió Üzleti Hálózat kolozsvári irodája
Anyaországi kezdeményezésre hozták létre azt az irodahálózatot, amelynek célja megkönnyíteni a külhoni magyar vállalkozókkal való kapcsolatteremtést és üzletkötést, az etnikai adottságokra építve gyümölcsöztetni a helyi szakemberek szellemi tőkéjét és gyakorlati tapasztalatát. A Kárpát Régió Üzleti Hálózat első üzletfejlesztő irodája három hónappal ezelőtt Kolozsváron alakult meg, utána hasonlók követték Romániában Nagyváradon, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön, Szlovákiában Dunaszerdahelyen és Kassán, Szerbiában Szabadkán és Újvidéken, Horvátországban Eszéken, Ukrajnában Ungváron. A kolozsvári láncszem kezdeti szakaszának tapasztalatairól készítettünk interjút Vass Attila irodavezetővel, amelyből kiderül, hogy a hazai magyar üzletemberek még nem ismerik kellő mértékben ezt a fajta segítséget, amely számukra akár kedvező változásokkal is kecsegtethet, vagy az is meglehet, nyaralás utánra halasztották igénybevételét.
A kolozsvári iroda vezetője Vass Attila közgazdász, adószakértő, asszisztense pedig Bíró Biborka Eszter jogász. Szerintük az eltelt első három hónap alatt az előzetes számításnak megfelelően alakult forgalmuk. A főnök pontosabban fogalmaz:
– A legnagyobb érdeklődés magyarországi cégek részéről érkezett, amelyek Romániában, főleg Erdélyben szeretnének vállalkozásba kezdeni, tevékenységükkel terjeszkedni. Ők kapcsolatokat, partnereket kerestek nálunk, eddig körülbelül ötvenen.
– Milyen gazdasági ágazatokban?
– Számítástechnika, programozás, építkezési szektor, különböző ipari termékekkel való kereskedés, humán erőforrási szolgáltatások terén érdeklődtek.
– A kapcsolatteremtésben fontos az ismertség, népszerűség, a személyes kapcsolatok kialakítása. Önök hol és hogyan gyakorolták ezt?
– Részt vettünk egy magyarországi, a külgazdasági szakemberek számára szervezett konferencián, amelyen sok olyan vállalkozóval találkoztunk, akik érdekeltek a tevékenységük itteni kiszélesítésében. Ott voltunk a 30. Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor gazdasági kérdéseket taglaló sátrában, ahol előadásokat szerveztünk, szeptemberben részt veszünk a Romániai Magyar Üzletemberek Egyesülete által rendezett találkozón. Szóval ezek a rendezvények folyamatosan zajlanak.
– Milyen más eredményt tudnak felmutatni?
– Feltérképeztük a helyi szakembereket, a könyvelőket, az ügyvédeket, a jegyzőket, és ezt az adatbázist folyamatosan feltöltjük.
– Mi az, amit nem sikerült az elképzelt terv szerint megvalósítani?
– A helyi vállalkozókkal való kapcsolat felvétele vonatkozásában még van pótolnivalónk, mert körükben nem vagyunk eléggé ismertek. Kevesen jelentkeztek eddig, pedig a kolozsvári irodához öt megye tartozik: Kolozs, Máramaros, Beszterce-Naszód, Fehér és Hunyad.
– Romániában ezekben a hónapokban legalább kétféle, gazdasági és politikai válság tombol. Érezhető-e ez a vállalkozói életben?
– Erősen érződik a krízis, mert minden egyes üzleti döntés előtt nagyon óvatosak a vállalkozók, a kockázatokat minimálisra próbálják csökkenteni. Ez azt jelenti, hogy körültekintőbben terjeszkednek, kevesebbet fektetnek be, és a döntési-kivitelezési folyamatok lelassultak. Mindezek ellenére a mi területünkön még ilyen körülmények között is hetente két-három cég alapítására került sor azok közül, akikkel mi tárgyaltunk.
– Történt-e valami érdekes esetük a három hónap alatt?
– Általában nem, mert minden érdeklődő kielégítő választ kapott. De azért akadt olyan hazai vállalkozó, aki pénzt szeretett volna kölcsön kapni tőlünk. Mi azonban nem vagyunk pénzintézet, csak a lehetőségeket tudtuk neki felsorolni. Minden irodának megvannak a maguk sajátosságai. A nagyváradi kollégámhoz a határmenti megyék tartoznak, ezért közvetlen kapcsolatban van a határon túli megyékkel is. A tömbmagyar területen működő irodában számszerűleg több a magyar vállalkozó. Ha olyan anyaországi kérés akad, amely egész Erdélyre vonatkozik, akkor elosztjuk a munkát a négy iroda között. Fontos, hogy a helyi vállalkozók jelentkezzenek, érdeklődjenek, mutassák meg terveiket, ismertessék velünk problémáikat, mire lenne szükségük, hogy jobban konszolidálják vállalkozásukat. Sok olyan jelzést kaptunk, hogy majd a nyár elmúltával fognak jelentkezni.
A Kárpát Régió Üzleti Hálózat kolozsvári irodája minden hétköznap 9–16 óra között várja ügyfeleit. Elérhetőségei a következők: Horea út 3. (a Kolozs Megyei Kereskedelmi és Iparkamara épülete), I. emelet, 105-ös szoba, tel./fax: +40372-302-933, 04736-301-495, www.crbnetwork.eu, [email protected], [email protected].
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. augusztus 16.

Egyre gyakoribbak a magyarellenes megnyilvánulások Nagyváradon
A magyar egyházak, pártok és civil szervezetek közötti nagykoalíció létrehozását sürgeti Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi régióelnöke, elsősorban Nagyváradon. A politikus azt mondja, sajnálatos módon az utóbbi időben megszaporodott a magyarellenes cselekedetek száma az eddig nemzetiségközi békéjéről híres városban, és nincs olyan fórum, amely ezeket összegyűjtené, és segítséget nyújtana a megoldásukhoz.
Az EMNP régióelnöke keddi nagyváradi sajtótájékoztatóján felhívást tett közzé, amelyet ígérete szerint hamarosan az összes szóba jöhető intézményhez és szervezethez eljuttat. A levélben arra hívja fel a figyelmet, hogy az etnikai alapú atrocitásokkal szemben egységesen kell felvenni a harcot, mert ha csak külön-külön elszigetelt reakciók születnek, az ügyek elszigeteltek maradnak. Emlékeztetett, legutóbb két magyar fiatalembert vertek meg egy nagyváradi parkban, mert magyarul beszéltek.
Azelőtt egy nyugdíjas hölgyet küldtek „haza” Magyarországra egy patika alkalmazottai, amikor magyarul próbált vásárolni. A legfrissebb esetről a Jurnalul Bihorean című román nyelvű megyei lap számolt be elsőként. Pénteken egy idős hölgy kérdezett valamit magyarul az elárusítónőtől a Szent László (Unirii) tér és a Kert (Avram Iancu) utca sarkán található élelmiszerboltban. Egy szemtanú szerint az elárusító durván rendreutasította, mondván, szégyellje magát, amiért Romániában él, és nem tud románul. Amikor a szemtanú felajánlotta, hogy tolmácsol a néninek, ő maga vált áldozattá: a bolti alkalmazott a könyökénél fogva penderítette ki az üzletből nyomdafestéket nem tűrő szidalmak kíséretében.
Amikor az újságírók szembesítették a feleket, az üzlet dolgozói egybehangzóan azt állították, a panaszos sértegette az eladót. A sértett megpróbált feljelentést tenni a rendőrségen, ám onnan eltanácsolták, szerintük nem történt fizikai erőszak, és azt mondták, forduljon a fogyasztóvédelemhez. Ez végül szóbeli figyelmeztetésben részesítette a bolt tulajdonosát és dolgozóit.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

2012. szeptember 1.

Marga: nem voltam besúgó
Ismét kiemelte tegnapi sajtónyilatkozatában Andrei Marga, a szociálliberális kormány volt külügyminisztere, hogy soha nem működött együtt, és semmiféle egyezséget nem kötött a Szekuritátéval. Mint mondta, a sajtóhíresztelések, miszerint az 1970-es években információkat szerzett volna a volt rendszer titkosszolgálatának, azzal magyarázhatók, hogy felmerült a Román Kulturális Intézet (ICR) élére való kinevezésének lehetősége.
Marga kiemelte: ezek a híresztelések akkor jelentek meg a sajtóban, amikor a nemzeti-liberálisok és a szociáldemokraták bejelentették, hogy jelöltként javasolják az ICR elnöki tisztségének betöltésére.
Emlékeztetett: négy kormány tagja volt, így vizsgálódtak már a múltját illetően, de mindannyiszor arra a következtetésre jutottak, hogy nem működött együtt a titkosszolgálattal. Hozzátette továbbá, hogy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorátusának történetében leghosszabb ideig, azaz 19 évig volt annak a vezetője, és ebben az időszakban „annyiszor kutatták a múltját, ahányszor csak akarták”. – A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság (CNSAS) minden egyes alkalommal megállapította, hogy nem voltam kollaboráns – hangsúlyozta Marga. Hozzátette: „a dossziéháború a szélhámosok utolsó eszköze”, és szükség esetén az országos és nemzetközi bíróságokhoz fordul majd a kérdésben.
A Mediafax hírügynökség tájékoztatása szerint két országos napilapban jelentek meg – titkosszolgálati forrásokra hivatkozó – információk, amelyek értelmében a CNSAS-nál legalább egy olyan, a besúgók hálózatával kapcsolatos ügyirat létezik, amelyben Andrei Marga neve szerepel. Az említett források szerint a volt külügyminiszter három kódnévvel is rendelkezett, és nem csak belföldi vonatkozásban működött együtt a Szekuritátéval, hanem külföldi állampolgárokról is szolgáltatott információkat.
„Úgy hallottam, hogy Margának a kommunista rezsim idején volt egy Andrei Mureşan nevű képzeletbeli barátja, alteregója” – jegyezte meg négy hónappal ezelőtt Sebastian Lăzăroiu a Facebook hírportálon. Marga akkor is határozottan elutasította, és mesének nevezte a vádat.
Mint ismeretes, az ICR elnöke, Horea Roman Patepievici augusztus 2-án benyújtotta lemondását az intézmény éléről. A PNL a parlament elé terjeszti az őszi ülésszak kezdetével a kezdeményezést, amelynek értelmében Andrei Margát javasolják az ICR vezetőjének.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. október 30.

Újabb kilátástalanság az egyházi ingatlanok visszaigénylésében
Befektetéseikért aggódik a tanfelügyelőség
Az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) egykori tulajdonát képező ingatlan visszaszolgáltatási kálváriájára derült fény a napokban, amikor a Környezetvédelmi Műszaki Líceum igazgatója és Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő azért panaszkodott a sajtónak: amennyiben az erdélyi magyar történelmi egyházak visszakapják azokat az épületeket, amelyekben jelenleg iskolák működnek, az oktatási minisztérium, illetve a tanfelügyelőség által eszközölt befektetések, javítási munkálatok ellenértéke a semmibe vész. Hosszú évek óta megoldatlan a kolozsvári Ferenc József/Horea út 51. szám alatti Környezetvédelmi (volt Faipari) Líceum helyzete: az egyház végleges és visszavonhatatlan bírói ítélet alapján visszakapta ugyan elorzott tulajdonát, ám a birtokba helyezés a mai napig nem történt meg. A fentebbi épületért az egyház négy éve adót fizet az önkormányzatnak, ám ennek ellenére úgy tűnik, hogy egyhamar nem veheti birtokába jussát.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2012. november 2.

Népviseletes tüntetés a tanácsülésen
A szó szoros értelmében színes mozzanat vezette be a Kolozs Megyei Tanács legutóbbi ülését: Vákár István RMDSZ-frakcióvezető és négy tanácsostársa széki népviseletben jelent meg. Magyarázatuk nem maradhatott el: nemrég a széki vásárban járva tapasztalták, hogy mennyire rossz állapotban vannak a Székre vezető utak (Visa felől 18 km, Szamosújvár felől 10 km), és mivel a dolgos falu ennél jobbat érdemel – lakosainak jó része ingázik naponta munkahelyére –, a tanácsosok ily módon kívánták kifejezésre juttatni szolidaritásukat velük, és felhívni a figyelmet a probléma rendezésére.
A magyar tanácsosokat fogadó „derültség” közepette Horea Uioreanu megyei tanácselnök is felpróbált egy széki kalapot.
Maga az ülés már egyáltalán nem zajlott ilyen derült, békés mederben. Az első napirendi pontok között szerepelt a Iuliu Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ingatlanjainak korszerűsítése, ami a PDL hozzáállása miatt (egy szavazat hiány) nem kapott zöld jelzést. A kialakult és nyilvánvalóan választási kampányba illeszkedő szópárbaj – főként Dan Canta (PSD) tanácsosnak köszönhetően – ritkán hallható útszéli stílust öltött, a jelenlevők többsége szégyenkezve volt tanúja egy újabb helyhatósági botránynak.
A továbbiakban megszavazták azt a határozattervezetet, amelynek értelmében Tordaszentlászló 39 évre közigazgatásába kapta a hozzá tartózó országutakat, azok aszfaltjának modernizálása érdekében.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. november 12.

A könyv megmarad
– Bálint Tibor-nap a Marianumban
Derűs nosztalgiával emlékeztek az író barátai és tisztelői szombat délután a Bölcsészettudományi Kar Horea út 31. szám alatti épületében (Marianum) megtartott prózagálán.
Prózaíró gálaestet szervezett a Bálint Tibor Baráti Társaság (BTBT): a rendezvényen az erdélyi irodalom egyik legizgalmasabb személyiségére emlékeztek, aki idén 80. életévét töltötte volna. Egyed Emese, a BTBT elnökének megnyitóbeszédét követően mintegy húsz szerző – André Ferenc, Balázs Imre József, Barcsay Andrea, Bréda François, Egyed Péter, Gondos Mária-Magdolna, Jancsó Miklós, Kántor Lajos, Láng Orsolya, László Noémi, Lászlóffy Csaba, Lőrincz György, Molnár Vilmos, Sántha Attila, Selyem Zsuzsa, Serestély Zalán, Székely Örs, Vida Gábor, Vizi Tünde, valamint levélbeli üzenetben (távollétében más olvasta fel szövegét) Borcsa János – idézte meg a lumpenek szószólóját. Az erdélyi magyar irodalom meghatározó alakjai mellett fiatal tehetségek is bemutatkoztak, nagy meglepetést okozva az irodalombarát közönségnek. Azt, hogy Bálint Tibor munkássága csaknem mindegyik generációra hatással bír, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a felolvasók jelentős részét „irodalommal kacérkodó suhancok’’ alkották. Amint az világosan meglátszott, a nagy öregeknek semmi okuk nem lehet aggodalomra, az utánpótlás kétségkívül biztosított. Mindenki a saját stílusán – ki esszében, ki novellában, vagy éppen készülő regényének részletében – fújta le a port az életműről, újra és újra felfedezve azt. Ebből a sok egyéni világ- és Bálint Tibor-élményből állt össze a színvonalas, az író emlékéhez méltó prózamozaik.
A meghitt hangulatú est folyamán szebbnél szebb történetek, anekdoták elevenedtek fel illatos nőkről, gőzölgő húslevesekről és pöttyös nyakkendőkről, arról, ami Bálint Tibor műveiből, de személyiségéből is árad, hogy tudniillik élni lehet is, nem csak muszáj. Az említett nyakkendőket egyébként a szünetben árverésre bocsátotta az író özvegye.
Akinek a Zokogó Majom még mindig egy kolozsvári kocsma, annak éppen itt az ideje, hogy kezébe vegye Bálint Tibor regényeit és novelláit, és kiderítse, miért zokog a majom, miért sántítanak az angyalok, vagy, hogy mitől őrült meg az a bizonyos kakadu. Mert, ahogyan azt Vida Gábor esszéjében hangsúlyozta: „A könyv megmarad”.
RUSU PÉTER
Szabadság (Kolozsvár)

2012. november 30.

Sokat hoz a kasszába az RMDSZ-nek a tagoktól, alapítványoktól, szervezetektől származó pénzadomány
Verestóy Attila szenátor a magánszemélyek, míg a szervezetek között a Bernády György Közművelődési Alapítvány, valamint a Mudura Sándor érdekeltségébe tartozó, nagyváradi Lotus Market Rt. és a Plaza Invest Rt. számított az RMDSZ legbőkezűbb adományozójának 2008-ban – derül ki az önmagát erdélyi magyar, közéleti enciklopédiaként meghatározó Tulipédiaportál összeállításából. Romániában a pártfinanszírozásra vonatkozó, 2006/334-es számú törvény szabályozza, hogy a pártkasszákba és kampányra érkező pénzekről a Hivatalos Közlönyben is számot kell adni.
Nem kell nyilvánosságra hozni azoknak az adományozóknak, támogatóknak a nevét, akiknek a támogatása nem éri el az aktuális év bruttó minimálbérének tízszeresét. 2008-ban utóbbiak adománya összesen 1 045 606,41 lej volt. Nyilvánosan is meg kell nevezni viszont azokat, akik a minimálbér tízszeresét meghaladó összeggel támogatnak bármilyen pártot.
Ők összesen 43 201,49 lejt adtak az RMDSZ pártkasszájába. Ezeket a kötelező beszámolókat sokáig a Hivatalos Közlöny olyan mellékleteibe „száműzték”, melyek a nagy nyilvánosság számára alig voltak elérhetők. A Tulipédia nem kevés kutakodással 2008-ig tudta fellelni a teljes listákat, melyeket éves bontásban fel is dolgozott.
A több száz nevet tartalmazó támogatók névsora sokat elárul arról, hogy kik is áldoznak egy-egy párt működésére. Még érdekesebb azoknak a (gazdálkodó) szervezeteknek a listája, melyek az RMDSZ-t támogatják: a legnagyobb adományozók között mind ott vannak azok a cégek, melyeket az RMDSZ-szel „hírbe hoztak” (például a Mudura Sándor birtokában lévő, nagyváradi Lotus Market Rt. vagy a Colomon Antal tulajdonában lévő, margittai Marconst Kft.) mint olyan cégeket, melyek haszonélvezői vagy nyúlványai lehetnek a párt érdekeltségeinek.
Kötelező befizetések
A 2008-as adatok szerint a következő párttagok támogatták az országos bruttó minimálbér tízszeresénél nagyobb összeggel az RMDSZ-t: Sauer András Kálmán (7316 lej), Kovács Attila (5785,49 lej), Birtalan József (5100 lej), Molnár Endre (5000), Becsek Zsuzsa (5000), Becsek László (5000), Bajcsi Ákos (5000), Tánczos Barna (5000). Közel százfős azoknak a természetes személyeknek a listája, akik 10 ezer lejnél többel támogatták az RMDSZ-t. Verestóy Attila szenátor (képünkön) nagyságrendekkel többel, 274 382 lejjel támogatja saját pártját, mint bárki.
Ebben a listában azért érdemes kutakodni, mert bizonyítja, hogy az RMDSZ tisztség- és tisztviselői az alakulatnak köszönhető tisztségeikből származó jövedelmük után kötelesek bizonyos hányadot (többnyire 10 százalékot) a pártkasszába befizetni.
Ezt a kötelezettséget a területi szervezetek alapszabályzataiban is rögzítik, miként például az RMDSZ csíki területi szervezetének alapszabálya, melyben a 11. cikkely 4. pontja rendelkezik így: „A tagszervezetek kötelesek a tagságuknak megfelelő tagdíjból és az önkormányzati képviselőik üléspénzének 10 százalékából és a polgármesterek, alpolgármesterek és az RMDSZ közreműködésével más tisztségre kinevezett személyek bruttó jövedelmének 2 százalékából származó szervezeti hozzájárulások 50 százalékával havonta hozzájárulni a csíki területi szervezet működésének fenntartásához.
A szervezeti hozzájárulást nem fizető választott, kinevezett tisztségviselő újabb tisztségekre nem jelölhető, illetve tőle a bizalom megvonható.” Arról nincs hozzáférhető nyilvántartás, hogy a befizetési kötelezettségeiket mennyire tartják be az RMDSZ-funkcionáriusok. A listában szereplő összegekből viszont nem feltétlenül lehet pontosan kiszámolni az adományozó jövedelmét, hiszen előfordulhat, hogy több támogatást fizet be valaki, mint amennyire kötelezett.
Az sem tisztázott, hogy ez a nyilvántartás az a nyilvántartás-e, azaz előfordulhat, hogy nem a Hivatalos Közlönyben nyilvánosságra hozandó tételként könyvelik el a befizetéseket. De az biztos, általános szabály az RMDSZ-ben, hogy a párt színeiben elnyert tisztségekért járó juttatásokból, jövedelmekből valamennyit vissza kell osztani a pártnak. Verestóyt László Attila követi 95 ezer, Antal István 43 400, Antal István 37 900, Kelemen Hunor 34 800, Eckstein-Kovács Péter 33 480 lejjel.
A Bernádytól a Lotusig
A 2008-as adományozók listájában két, az RMDSZ által létrehozott alapítvány is szerepel: a Bernády György Közművelődési Alapítvány (215 000 lej), valamint a Progress Alapítvány (27 ezer lej). A marosvásárhelyi Bernády-alapítvány kuratóriumi elnöke Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Vagyonos szervezet a Bernády, hiszen országos viszonylatban csak Verestóy Attila adott több támogatást az RMDSZ-nek. Hogy honnan és hogyan gazdálkodta ki 2008-ban az alapítvány ezt az összeget, az a Bernády honlapjáról nem derül ki, viszont az is igaz, nem kötelezett arra, hogy a nyilvánosság előtt bármivel is elszámoljon. Nem ez a helyzet viszont a Progress Alapítvánnyal.
A marosvásárhelyi Bernády-alapítvány kuratóriumi elnöke Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Vagyonos szervezet a Bernády, hiszen országos viszonylatban csak Verestóy Attila adott több támogatást az RMDSZ-nek. Hogy honnan és hogyan gazdálkodta ki 2008-ban az alapítvány ezt az összeget, az a Bernády honlapjáról nem derül ki, viszont az is igaz, nem kötelezett arra, hogy a nyilvánosság előtt bármivel is elszámoljon. Nem ez a helyzet viszont a Progress Alapítvánnyal.
A szervezet 2008-ban (is) több száz milliós magyarországi közpénzzel gazdálkodott, ő látta el Romániában például a magyar igazolványokkal kapcsolatos, ún. tájékoztatási feladatokat 2011. május 9-éig. Áttekinthető, a nyilvánosság számára is elérhető beszámolókkal vagy elszámolásokkal sosem terhelte a nagyérdeműt az alapítvány, a Tulipédia eddig csak azt tudta kideríteni, hogy körülbelül évi 200 milliós nagyságrendű magyar közpénz érkezhetett a számlájára. Feltehetően ebből juttatott 2008-ban a Progress Alapítvány 27 ezer lejt az RMDSZ-nek. Teljes bizonyossággal viszont csak akkor állítható ez, ha minden kétséget kizáróan bizonyítani lehetne: a Progress Alapítványnak nem volt saját, egyéb bevétele.
Izzasztóbb cég és név a támogatók listájában Mudura Sándor nagyváradi vállalkozó két cége, a Lotus Market Rt. (183 625 lej), valamint a Plaza Invest Rt. (160 ezer lej). Mudura ugyanis így (is) törlesztheti azt, hogy az RMDSZ nagyváradi korifeusai hozzásegítették 2,5 milliárd forintot meghaladó hitelhez, melyet a magyar állami Eximbank nyújtott Medgyessy Péter akkori kormányfő 2002. júliusi, nagyváradi látogatása után. Mudura cégei éveken át támogatják az RMDSZ-t.
Hasonló „kötelezettséget” törleszt a margittai Marconst Kft., melynek viselt dolgaival egy, a Tulipédián is szemlézett, a Bihoreanul hetilapban közölt, tényfeltáró cikk foglalkozik. Ez a cég nyerte különben Bihar megye szinte valamennyi csatornázási beruházását 2009-ben mint kivitelező, az akkori, Borbély László vezette környezetvédelmi minisztérium több mint 60 milliós támogatásából. A jelek szerint busásan megtérül az RMDSZ támogatása.
Szintén ismerősként üdvözölhetjük Molnár Áront, az Azimut Com Kft. képviselőjét, annak a Molnár Antalnak a fiát, aki a korrupcióellenes ügyészség szerint sikeres kísérletet tett Borbély megvesztegetésére. Az RMDSZ-t támogató cégben aláíró fiú és a megvesztegetéssel gyanúsított apa cégnél betöltött tisztségeit nem kell feltárni, a tényekre tekintve biztosan állítható, hogy az apa, a fiú és Borbély miniszter kölcsönösen egyengették egymás útjait.
Biharban mindent vitt a Marconst
Az RMDSZ Bihar megyei gazdasági ügyleteiről nemrég a Bihoreanul nagyváradi napilap közölt átfogó riportot, amelyben polipként, vagyis maffiaszerű bűnszervezetként festi le az alakulatot. A lap a margittai Marconst építkezési vállalat – ezt a céget bízta meg a nagyváradi polgármesteri hivatal nemrég a Fekete Sas Palota felújításával – bemutatása kapcsán emlékeztet arra, hogy idén márciusban Borbély László akkori RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter a váradi prefektúrán bejelentette 60,1 millió lej szétosztását 12 megyei csatornázási projekt szétosztására. Még azon a napon aláírták Berettyócsohaj, Érszőllős, Esküllő, Vámosláz, Hegyközcsatár, Margitta, valamint Székelyhíd polgármesteri hivatalaival a finanszírozási szerződéseket.
„Azt csak gyanítani lehetett, hogy miután a pénzeket egy RMDSZ-es miniszter utalta ki, a nyereség is a szövetség kegyeit élvező céghez kellett visszajusson” – jegyezte meg a Bihoreanul, idézve egy neve elhallgatását kérő üzletembert, miszerint már korábban lábra kelt a pletyka az építkezési vállalkozók körében, hogy nincs értelme részt venni a versenytárgyalásokon, mert mindegyiket egy RMDSZ-közeli cég fogja megnyerni. És a szóbeszéd megerősítést nyert, mivel az érintett bihari településeken kiírt versenytárgyalást kivétel nélkül a Marconst nyerte. Berettyócsohajon – ahol az önkormányzat magáncégre bízta a kiírás lebonyolítását, holott rendelkezik saját közbeszerzési szakemberekkel – csak a margittai cég vett részt a versenytárgyaláson, más településeken azonban – az érintettek szerint mondvacsinált ürüggyel – kizárták a konkurenseket a licitről.
Krónika (Kolozsvár)

2012. december 3.

Visszahelyezik az EMNP szászfenesi óriáspannóját
A Kolozs Megyei Választási Iroda arra kötelezi Szászfenes polgármesterét, hogy helyezze vissza az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) választási hirdetését. A „Föderális Romániát, európai Erdélyt! Autonómiát!” feliratú román nyelvű óriásplakátot szerda este vétette le a Kolozsvárral szomszédos község elöljárója három órával azután, hogy feltették.
A törvényszéki bírókból és a pártok képviselőiből álló megyei választási testület pénteken ellenszavazat nélkül helyt adott az EMNP panaszának. Megállapította, hogy Horea Şulea polgármesternek nem állt jogában államellenesnek, alkotmányellenesnek minősíteni, és eltávolíttatni a 18 négyzetméteres óriásplakátot.
Şulea: alávetem magam a határozatnak
A választási iroda egyben felszólította a rendőrséget, hogy vizsgálja meg a hirdetés eltüntetésének körülményeit, és mérlegelje kihágási bírság kiszabását. A hétoldalas határozatban szó esik a Kolozs megyei rendőrség magyarázatáról is.
Eszerint a rendőrök a helyszínen megállapították, hogy valós a polgármester jelzése, amely szerint „Románia feldarabolására uszító” plakát jelent meg az országút mellett. A polgármesteri hivatal nemcsak a kifogásolt plakátot távolíttatta el, hanem formai okokra hivatkozva a hirdetőtáblát működtető reklámügynökséget is megbírságolta, és a hirdetőtábla azonnali lebontását is elrendelte. A választási iroda leszögezte, hogy választási hirdetésről lévén szó a helyi hatóságoknak a választási irodához kellett volna fordulniuk panaszukkal. Az iroda ugyanakkor azt nem vizsgálta, hogy alkotmányos-e az EMNP választási üzenete, mert ezt nem kérték tőle.
Horea Şulea, Szászfenes polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy egyelőre nem kapott hivatalos értesítést a választási irodától. „Románia szabad ország, ha a tábla visszahelyezésére kötelez egy bíróság, alávetem magam a határozatának” – jelentette ki az elöljáró, aki emlékeztetett arra, hogy az EMNP hirdetése egy törvénytelenül elhelyezett hirdetőtáblán jelent meg.
Személyesen intézkedett az elöljáró
Az EMNP választási hirdetését szerda este távolíttatta el Szászfenes polgármestere, mivel állam- és alkotmányellenesnek vélte annak tartalmát. Az EMNP csütörtöki sajtótájékoztatóján Szász Péter, a párt szenátorjelöltje elmondta, a párt legfontosabb választási üzeneteit tartalmazó óriásplakátot egy reklámügynökségtől bérelt felületen helyezték el szerda délután. A választási hirdetés mindössze három órán át volt látható, az esti órákban eltávolították.
Az Evenimentul Zilei napilap beszámolója szerint a plakát eltávolításánál jelen volt Horea Şulea polgármester is, aki elmondta, személyesen intézkedett a plakát eltávolításáról. Az elöljáró a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva a hirdetést állam- és alkotmányellenesnek minősítette. Az Evenimentul Zilei szerint a Kolozsvár és Szászfenes határában kitett óriásplakát vélt alkotmányellenes tartalmáról a járókelők a rendőrséget is értesítették. Ion Păcurar Kolozs megyei rendőrparancsnok azt nyilatkozta a lapnak: kivizsgálják, ki tette ki a hirdetést, és határozott intézkedéseket tesznek.
Bűnvádi feljelentést tesz az EMNP
Az EMNP képviselői csütörtöki sajtótájékoztatójukon bejelentették: hivatali visszaélés, rongálás és lopás miatt bűnvádi feljelentést tettek Horea Şulea szászfenesi polgármester ellen. Szász Péter, az EMNP Kolozs megyei szenátorjelöltje elmondta, azért kényszerültek erre a lépésre, mert hiába beszéltek személyesen Horea Şuleaval, a polgármester nem volt hajlandó visszahelyezni a néppárt törvényesen kihelyezett hirdetését. A
Szocálliberális Unió (USL) színeiben megválasztott elöljáró többek közt arra hivatkozott, hogy a járókelőket zavarta a választási hirdetés szövege. Szász emlékeztetett: az EMNP-nek az önkormányzati választásokon is meggyűlt a baja a szászfenesi polgármesterrel, akkor a Kolozsvár nevét négy nyelven tartalmazó hirdetést távolíttatta el a túlbuzgó elöljáró, ám később belátta tévedését, és visszakerülhetett a helyére a hirdetés.
Ezúttal azonban hajthatatlan maradt az elöljáró. A megyei választási iroda döntését követően Szász Péter az MTI-nek úgy nyilatkozott: akkor hiszi, hogy visszakerül a hirdetésük, ha látja. Hozzátette, hogy a bűnvádi feljelentést – amelyben hivatali visszaéléssel, rongálással és lopással gyanúsítják Horea Şuleat – semmiképpen nem vonják vissza.
Cenzúrázott választási üzenetek
Szilágyi Zsolt, a néppárt kampányfőnöke a sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy országszerte folyamatosan cenzúrázzák, szabotálják a párt választási üzeneteit, jóvátehetetlen károkat okozva ezzel. Mint részletezte: a román közszolgálati televízió vezetése súlyos visszaélést követett el, amikor megtagadta az EMNP autonómiát és a szövetségi államot népszerűsítő román nyelvű választási klipjének a sugárzását.
Mindezt súlyosbítja, hogy az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) kedden elnapolta a néppárt panaszának a megtárgyalását. „Vannak, akik úgy gondolják, Romániában még mindig betiltható egy gondolat” – jelentette ki az EMNP kampányfőnöke. Hozzátette, az Európai Unió intézményeit és az Unió tagállamainak a bukaresti nagykövetségeit is tájékoztatják a hatósági visszaélésekről, amelyek megítélésük szerint a véleménynyilvánítás alapvető jogát sértik.
Krónika (Kolozsvár)

2012. december 5.

A központi választási iroda szerint jogosan vették le az EMNP óriásplakátját
A romániai központi választási iroda szerint Szászfenes polgármestere jogosan távolíttatta el az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) „Föderális Romániát, Európai Erdélyt! Autonómiát!” feliratú román nyelvű óriásplakátját.
A központi választási iroda a szászfenesi polgármester fellebbezését követően megváltoztatta a Kolozs megyei választási iroda határozatát, és jogerősen elutasította az EMNP panaszát.
A választási iroda egyfelől arra hivatkozott, hogy a hirdetőtáblát működtető reklámügynökség nem rendelkezett valamennyi engedéllyel, de azt is megállapította, hogy az EMNP választási hirdetése „ellentétes a romániai alkotmányos renddel”. Az iroda megállapította továbbá, hogy Szászfenes polgármestere jogszerűen távolíttatta el az óriásplakátot.
Szász Péter, az EMNP szenátorjelöltje az MTI-nek elmondta, a történtek jól jelzik: milyen mértékben tekinthető jogállamnak Románia. Sajnálatosnak tartotta, hogy a bukaresti hatósági döntést a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselője is megszavazta, noha az RMDSZ is az autonómia jelszavával próbálja meggyőzni a választókat.
Az EMNP 18 négyzetméteres választási hirdetését november 28-án este távolíttatta el – vélt alkotmányellenes tartalma miatt – a Kolozsvárral szomszédos Szászfenes polgármestere, Horea Sulea. Korábban a Kolozs megyei választási iroda azt állapította meg, a polgármesternek nem állt jogában államellenesnek, alkotmányellenesnek minősíteni és eltávolíttatni egy választási hirdetést. Arra kötelezte a polgármestert, hogy helyezze vissza az óriásplakátot, és felszólította a rendőrséget, hogy vizsgálja meg a hirdetés eltüntetésének körülményeit, mérlegelje kihágási bírság kiszabását.
MTI
Erdély.ma

2012. december 22.

Nyílt levél a leleplezetthez
Drága Édesapám!
Székelyudvarhelyi származású férjemet egyemista korában meghurcolták a román hatóságok „nacionalista és sovén megnyilvánulások” miatt (szurkolt a magyar fociválogatottnak). A rektor táviratot küldött a szüleinek, hogy azonnal utazzanak Kolozsvárra a fiukkal kapcsolatosan felmerült problémák miatt. A távirattal egyidejűleg hazatelefonált a férjem, hogy a rossz hír ne érje váratlanul a szüleit. Apósom rémülten kérdezte – tanulmányi lemaradásra gyanakodva – hogy mi történt. Valami magyar-ügy miatt – válaszolta a férjem, mert akkoriban nem volt tanácsos ilyen dolgokat telefonon részletezni. Apósom megkönnyebbülten sóhajtott: Ja, már azt hittem, hogy valami baj van! – célozva így arra, hogy a becitálások mennyire általánosak voltak azokban a felejthetetlen években.
Ja, már azt hittem, hogy valami baj van, mondom most én is neked a „leleplezéseddel” kapcsolatosan. Hiszen előbb-utóbb a legtöbbünkről kiderítik, hogy behívták, aláírt, „jelentett”. Furamód most leginkább a halott vagy a halállal farkasszemet néző, nyolcvan év körülieken van a sor. Csak hálásak lehetünk a nagylelkű leleplezőnek, hogy bár megmagyarázhatatlan módon három évig hallgatott az információval, mégsem a sírba nyúlt utánad, s megadta ezenmód azt a lehetőséget neked, hogy válaszolhass, s lehetővé tette, hogy a legtöbben, akik ismernek téged, s még emlékeznek azoknak az időknek a poklára, változatlan bizalmukról bíztosíthassanak. Nem kétlem, hogy ha élne, szegény tisztalelkű, bodzavirágszedő barátod, aki hozzád szaladt mentőkért telefonálni, mikor a kislányát súlyos baleset érte a csúszdán, az elsők között lett volna ezek között.
Beismeréssel tartozom neked, hiszen én voltam, ha nem is valós oka, de mindenképpen ürügye annak, hogy téged annak idején a Securitate behívott, s vallomást kellett tenned. Ideje, hogy te is, Édesanyám is végre megismerjétek annak az ominózus szilveszternek a történetét, amit később nagy eredményességgel használtak fel a román állambiztonsági szervek a kolozsvári magyar értelmiség két generációjának kiterjedt betörésére és megfélemlítésére.
Ötödmagunkkal, a szemérmesen „háztartásbelinek” nevezett, munkanélküli Édesanyámmal, veled, a nálam négy évvel fiatalabb húgommal és (a súlyosan) beteg nagymamámmal laktunk a 49 négyzetméteres, átjárószobás Donáth úti tömbházlakásban. Az adott körülmények között nehezen tudtad a két, olykor három műszakban végzett munkádat végezni, hiszen a szerkesztőségi állás mellett nyomdai korrektúrát is vállaltál, miközben a Napsugárban, Szivárványban közölt gyermekverseid tiszteletdíjával is próbáltad a családot létminimumon lebegtetni. Gimnazista voltam, amikor a mi lakásunk közelében – alig felfogható szerencseként – lehetőségünk volt átmenetileg használni egy külön garzonlakást, ami egy ideig megkönnyítette az életünket: te nyugodtabban végezhetted ott a munkád. Kikunyeráltam tőletek azt, hogy végre, életemben először, én is rendezhessek ott egy bulit: egy szilveszteri mulatságot. Ennek a szilveszternek a története az erdélyi magyar értelmiség súlyos sorsának példája és keresztmetszete: az alig húsz ember közül (már nem emlékszem pontosan, hányan voltunk) már hárman vetettek véget önként az életüknek, a többiek pedig – tanárok, orvosok, tudósok, papi méltóságok – Magyarországon, vagy szerte a nagyvilágban élnek, közülünk alig maradt valaki Erdélyben. Különös pikantériája annak a szilveszteri éjszakának, hogy az egyik meghívott – egy korábbi osztálytárs, akiről később a saját anyja mesélte el nekem, hogy a mi családunkra „ráállították” – abban az időszakban, amikor tilos volt külföldieket elszállásolni, egy tősgyökeres anyaországi fiúval bukkant fel, akinek aztán fontos szerep jutott az események sorozatában. A másik szereplőjéről az estnek – azóta rég Magyarországon él –, később kiderült, hogy a román hadsereg egy magasrangú, magyar anyanyelvű tisztjének a gyermeke volt, s aki később a fülem hallatára telefonon élőszóban „tájékoztatott” rólunk, mikor a kihallgatásaim egyikén bizonyításképpen az egyik tiszt felhívta, s a becenevén szólította.
Be kell neked – így, annyi év távlatából – vallanom, hogy ráadásul én, mint házigazda nem is voltam éjjel háromnegyed egy és kb. negyed három között otthon, mivel találkám volt a város távoli részén, a Horea úton. Tehát lemaradtam a hagyományos egy órai magyar éjfélről, amikor az otthon maradottak a román állam elleni halálos bűnként a recsegő táskarádión meghallgatták a magyar himnuszt. Mire hazaértem, a buli már bomlófélben volt, egyesek már hazamentek, nemsokára a többiek is szétszéledtek. Rákövetkező nyáron jött az egyetemi felvételi, amikor legtöbbünk, az erős konkurencia ellenére bejutott az egyetemre. Nemhiába neveltek úgy mindannyiunkat, hogy ha helyt akarunk állni, akkor kétszer olyan felkészülteknek kell lennünk, mint azok, akikkel konkurálunk. Ezután kezdtek bennünket behívogatni, ránk ijeszteni, esetünkkel példát statuálni a kolozsvári fakultásokon.
Az én meghurcoltatásom úgy kezdődött, hogy két öltönyös férfi megjelent a lakásunkon és elkérte azt a levelet, amit egy héttel korábban kaptam Magyarországról, a korábban számomra ismeretlen, de a szilveszteri bulin váratlanul megjelent anyaországi fiatalembertől. A levél a legvaskosabb provokáció volt rajzokkal: egy sírkereszttel, Niku Csau felirattal, egy katonával akinek a rangjelzésén Ion Spion volt olvasható és egyéb ehhez hasonló faragatlan badarsággal (valószínűleg megvan a Securitate archívumában), amelyek közül egyetlen is elég lett volna akkor ahhoz, hogy az embert az egyetemről vagy az állásából kirúgják. Ha tizenkilenc évesen az akkori körülmények között annyi eszem lett volna, tudhattam volna, hogy provokáció, s azonnal be kellett volna szolgáltatnom a levelet a rendőrségnek. De nem volt, így tehát elrejtettem a levelet, amennyire tudtam és senkinek sem szóltam róla. De a belügyesek egyenesen azt a levelet kérték, vagy ha nem, bíztattak, hát megkeresik ők, házkutatási engedélyük van. Így hát elővettem. Máig talány, hogyan lehetett egy magyarországi állampolgárt rávenni arra, hogy egy ilyen levelet küldjön (vagy postázzon) nekem. Évtizedekkel később ez az ember, sikeres kutató, Stockholmban járt előadást tartani az itteni magyaroknak. Az előadásra nem mentem el, de az üdvözletét továbbították nekem. Azóta is rosszul vagyok, ha rágondolok.
Szóval bevittek több alkalommal, kikérdeztek. Akkor fordult elő életemben először, s remélem utoljára, ott a Securitate Traian utcai épületében, hogy hangos kattogásra figyeltem fel, mikor egyedül hagytak egy szobában, hogy „szálljak magamba”, s írjam le a szilveszter történetét. Aztán rájöttem: saját szívverésem volt. Leggyakrabban fenyegettek. Legfőképpen azzal, hogy téged, aki már korábban is politikai elítélt voltál, kitesznek az állásodból, mint ahogy valószínűleg téged is azzal, hogy majd engem tesznek ki az egyetemről. Emlékszem a rettenetes szorongásra, hogy mit írhatnék a vallomásomba, amivel a legkevesebb bajt szerezzek másnak, csak már engedjenek el, csak már mehessek haza. Máskor csak jelentéktelen, apró részletek – viselt ruhák, ételek, italok – leírására bíztattak, amelyeket nagy megkönnyebbüléssel vetettem papírra, nem gondolva arra, hogy erre hivatkoznak majd a vallatók a többi áldozatnak, hogy mindent, még ilyen apróságokat is tudnak rólunk. Legjobb emlékezetem szerint a sok kihallgatás alatt két emberről írtam olyat, amiért elmarasztalhatták őket: egyikük költőtársam volt a Varázslataink antológiában, alig ismertem, s aki korábban egy alkalommal olyan fesztelenül szidta a rendszert, ahogy óvatosságból vagy félelemből akkor soha senki, hogy ne okozzon bajt magának, s másoknak. Másikukkal, ismert kolozsvári művésszel sok évvel később Stockholmban találkoztam. Elmondtam neki, hogy a Securitatén rosszat írtam róla. Komolyan rám nézett, s csendesen azt mondta: mindenkit hívtak. Haláláig aztán sokszor találkoztunk, egymást meglátogattuk, soha nem beszéltünk többet a Securitatéról. Emlékszem, hogy a kihallgatások után milyen elkeseredett dühöt éreztem minden izgága iránt, aki nyilvánosan megjegyzéseket tett a rendszerre, politizált, hogy ezzel milyen kényelmetlen helyzetbe hozza azokat, akiket akaratuk ellenére be-bevitt a Securitate „feleltetésre”.
A kihallgatások katarzisaként aztán megvádoltak „nacionalista és sovén megnyilvánulások” miatt (ez típusfogalom volt a koncepciós zaklatásokra). Összehívták az egyetemi közgyűlést egy vizsgaszesszióban, ami már önmagában is törvénysértésnek számított. A gyűlésen megjelent az egyetem vezetősége, az összes diák, valamint a Securitate velem foglalkozó két tisztje. Felolvasták a bűnömet, hogy míg látszólag jó tanuló, közvetlen, kedves kollega vagyok, az évfolyamtársak háta mögött államellenes felforgatással foglalkozom. Néhány szerencsétlen megfélemlített és „megdolgozott” magyar évfolyamtársam tiltakozását fejezte ki az ellen, hogy olyan bomlasztó elemek társaságában tanuljon tovább, mint én vagyok. Ekkor következett be az a bizonyos deus ex machina, az isteni beavatkozás, amire senki nem számított: néhány román nemzetiségű kollegám felszólalt, s megkérdezte, hogy konkrétan mik is azok a megnyilvánulások, amikkel engem vádolnak? Mivel erre konkrét válasz nem nagyon volt, szavazás alá vetették, hogy kizárjanak-e engem az egyetemről. A többség a legnagyobb meglepetésre felmentett, amitől a karhatalom jelen levő emberei nagyon dühösek lettek, s még egyszer, szabálysértő módon, ugyanazon a gyűlésen újraszavaztatták az esetem, a második szavazás alkalmával a kizárás alternatívájának nem a felmentésem, hanem a kirúgást megelőző legnagyobb fegyelmit, az összes jogomtól (ösztöndíj, jogosítvány megszerzése stb.) való megfosztást terjesztve elő, amit aztán meg is kaptam, s aminek a visszavonását soha nem kérvényeztem.
De visszatérve rád, s még egy, a szilveszterezők szülei közül korábban „leleplezett” apára (a többi szülő tudomásom szerint mindezidáig – szerencséjükre – nem lelt leleplezőre): ne haragudj, ne haragudjatok, hogy miattam, miattunk meghurcoltak nemcsak akkor, de most is. Eljött az ideje minderről beszélni.
Most, a „leleplezésed” kapcsán nagyon sok mindent megértettem: hogy miért döntöttetek az emigráció mellett ti, akik mindig úgy neveltetek, hogy a talpalatnyi földet, amin állunk, soha ne adjuk fel önként. Megértettem azt, hogy miért fagyott beléd a szó, s miért fordítottad figyelmed és tehetséged inkább a szerkesztés irányába, ahelyett, hogy írtál volna. Belém is belém fagyott akkor a szó. Írni csak tiszta szívvel, őszintén lehet. Megértem most azt is – amiért korábban erősen nehezteltem rátok –, hogy miért nem igényeltétek soha a nektek járó kártérítést a politikai büntetésben eltöltött évek miatt, hogy miért nem kértétek soha a romániai munkaéveitekért nektek járó nyugdíjat: mert azoktól többet semmit, se rosszat, se jót, soha.
Ismétlem, most már megértek nagyon sok mindent, s köszönöm neked s Édesanyámnak, hogy azoknak a szörnyűségeknek ellenére, a kolozsvári vizsgálati fogság, a szamosújvári börtön, a kapnikbányai ólomfejtés, a misleai női börtön, a munkaszolgálat, házkutatások, kihallgatások, zaklatások után úgy, és olyannak neveltetek, amilyen lettem. Soha nem engedtek titeket külföldre, nem futotta nektek autóra vagy személyi tulajdonú lakásra, viszont tettétek, amit lehetett, otthon is, a fenyegetettség közepette is, s ha a torkotokra forrasztotta is a megaláztatás a szót, külföldre csak akkor szöktetek, amikor „megpecsételt” múltatokkal újra elindult a kényszerítések új hulláma. Szakadatlanul dolgoztatok, létrehoztatok halhatatlan gyermekverseket, Kriterion Kiskalauz könyvsorozatot, Korunk-füzeteket, Bolyai-díjat (hogy aztán később a Korunk történetének megírásakor meg se említsenek), Gombáskönyvet, majd Stockholmban Peregrinus klubot, s a magyar emigráció történetében a leghosszabb terjedelmű irodalmi vállalkozást: az Erdélyi Könyv Egylet húszkötetes sorozatát, nem a magatok munkáiból, hanem az otthon maradottakéból, s később a szerte a világba szóródott magyarok munkáiból. Tettétek mindezt egyetértésben, hittel, szeretetben, egyetlen fabatka fizetség nélkül, postai alkalmazottként, könyvtárosként, majd nyugdíjasan. Mit mondhatok? A víz elfolyik, a kő megmarad.
Vannak a „feddhetetlenek”: a volt jó káderek, akikről, ugye, soha semmi elmarasztalható nem derül ki, a kiszolgáltatottak fölött ítélkezők, bármilyen román politikai párt szövetségesei, akik hetedíziglen tudták bizonyítani párthűségüket, hogy államvédelmi szempontból fontos egyetemekre bejussanak a Ceauşescu-rendszer idején, a saját fontosságuk illúziójától mámorosak, akik személyes vagy politikai érdekből gereblyézgetik el, világítják át, adagolják a múlt szennyes rendszerének kétes dokumentumait, akik apró, de szapora lépésekben többet ártottak az erdélyi magyarságnak, mint a Trianon óta 1989 decemberéig eltelt évek összesen. És vannak a „leleplezett” „ügynökök”: a szegény testileg-lelkileg elgyötört Szilágyi Domokos, az 1956-ért hosszú börtönévekre elítélt Varró János, a súlyosan meghurcolt Kallós Zoltán, Gálfy Zoltán teológiai tanár, Szőcs István és még sokan-sokan mások, akiket elvittek, fenyegettek, kényszerítettek, akikkel aláírattak. Édesapám, nem keveredtél rossz társaságba.
Stockholm, 2012. december 14-én
Bereczky-Veress Biborka
Szabadság (Kolozsvár)

2013. január 26.

Előrelépés a magyar nyelvű oktatás terén
Az elmúlt hetekben az RMDSZ Kolozs megyei szervezete több ízben egyeztetett a magyar iskolák igazgatóival és a megyei tanfelügyelőséggel a 2013/2014-es tanévre vonatkozó beiskolázási terv tárgyában. A Kolozs megyei magyar oktatási intézményeket érintő számokat tegnap juttatták el a megyei tanfelügyelőségre, tudtuk meg az RMDSZ szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményéből.
Fontos eredménynek tartjuk, hogy alacsonyabb gyermeklétszám mellett több ötödik és kilencedik osztályt sikerült megtartanunk.2013 szeptemberétől 13 előkészítő osztály, 13 ötödik osztály, illetve összesen 23 magyar tannyelvű kilencedik osztály indul Kolozs megyében. A tizenhat elméleti (11 reál, 3 humán, 2 vokacionális profil) mellett hét szakiskolai (közgazdasági, szöveg- és képfeldolgozó technikus, turizmus, autószerelő, állategészségügyi, élelmiszeripari és mezőgazdasági technikus) osztályban kezdhetik el tanulmányaikat a magyar diákok – tájékoztat az RMDSZ közleményében. Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke szerint ez mindenképpen előrelépésnek tekinthető a szakiskolai oktatás terén, ugyanis a tárgyalások során megegyezés született egy önálló magyar szaklíceum létrehozására vonatkozóan.
Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes elmondta: az önálló magyar szaklíceum beindítása ügyében eddig elvi megegyezés született. – Ezt az iskolát leghamarabb a 2014/2015-ös tanévben indíthatjuk be. Még nem született döntés arra nézve, hogy a most induló szakosztályokat költöztetjük át az új iskolába, vagy teljesen új, a munkaerőpiac igényeit figyelembe vevő osztályok kerülnek oda. A tanintézet az Erdélyi Magyar Református Egyházkerületnek (EREK) visszaszolgáltatott Horea úti ingatlanban jöhetne létre, ahol eddig a Környezetvédelmi (volt Faipari) Líceum volt. Ez a tanintézet a 2013/2014-es tanévet már új székhelyen kezdi – magyarázta a szakember.
Szabadság (Kolozsvár),

2013. február 8.

Népszavazást tartanak az utcanevekről (Sepsiszentgyörgy)
Népszavazást szervez a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azokban az utcákban, amelyek átnevezését semmissé tette a bíróság néhány román civil szervezet feljelentése nyomán – jelentette be Antal Árpád polgármester. A tanács utcanévadó bizottsága tárgyalja az ügyet, jövő héten a végleges döntés is megszületik, és várhatóan rövid időn belül a testület elé terjesztik az új határozatot.
Az 1918. December 1. sugárút három részre osztásáról, illetve a Horea, Cloşca és Crişan utca Attila-hegy névre kereszteléséről szintén a városi tanács döntött, és ugyanabban a határozatban jelent meg több, addig névtelen utca új elnevezése is. Az 1918. December 1. út városközponti szakasza Petőfi Sándor nevét kapta, a következő rész Mihai Eminescuét, a harmadik útszakasz az állomásig maradna az eddigi névvel. Az Attila-hegy és a Petőfi név zavarta a román szervezeteket, pert indítottak, és előbb a sepsiszentgyörgyi közigazgatási bíróság, majd a brassói táblabíróság is nekik adott igazat, érvénytelenítette a határozatot.
Antal Árpád polgármester már akkor bejelentette, addig tűzik újra és újra napirendre a kérdést, amíg sikerül érvényt szerezni a helyi magyar akaratnak. Az utcák átnevezése azért is időszerű, mert amikor a sepsiszentgyörgyi tanács legutóbb elfogadta az erre vonatkozó határozatot, a lakók jelentős része kicserélte iratait, és személyazonossági igazolványában ma Petőfi Sándor utca, illetve Attila-hegy szerepel a lakcímnél – mondta el a polgármester. Kiemelte: hogy a román civil szervezetek feljelentése miatt nagyon sokan ma is névtelen utcában kényszerülnek lakni. A névadó bizottság jövő héten tűzi napirendre az új utcanevek elemzését is.
A múltkori támadások során azt kifogásolták a bírálók, hogy a városi tanács a lakosság megkérdezése nélkül hozta meg döntését. Ez nem igaz – szögezte le Antal Árpád –, de éppen azért, hogy elkerüljék az ilyen jellegű vitákat, úgy döntöttek, a négy érintett utca lakóinak kikérik a véleményét, és népszavazást tartanak a kérdésről. „Ez a lehető legdemokratikusabb véleménynyilvánítási forma, ennek eredményét már senki sem kérdőjelezheti meg” – mondotta. A helyi véleménynyilvánítás időpontját még nem tűzték ki, de vagy polgármesteri rendelettel vagy tanácsi határozattal döntenek erről is. Ilyen jellegű népszavazást már tartottak Sepsiszentgyörgyön, legutóbb a Szemerja negyed lakói utasították el ebben a formában egy bevásárlóközpont építését – emlékeztetett a polgármester.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2013. február 12.

Magyar veszély
Lassan rendeződnek Szatmáron az etnikai viszonyok annak ellenére, hogy az utóbbi időben vészesen degenerálódott a helyzet – a magyarok a románokkal összejártak, előbbiek saját nyelvükön karattyoltak miséken, sőt néha hivatalos helyen is egy-egy „kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok” erejéig, nem is beszélve a vészesen gyakorivá vált vegyes házasságokról.
A normalizálódás kezdetének reménye az egyik szocialista szenátor fáradozása nyomán csillant fel bennem, aki végre elkezdte kongatni a vészharangot, figyelmeztetve a magyar veszélyre.
Az úriember jól látja a dolgokat: valóban keményen büntetni kéne azokat, akik a boltban vagy fodrásznál nem a román nyelvet használják, és abban is igaza van, hogy megelőző csapásként a legjobb az lenne, ha a román hadsereg máris elindulna Budapestet elfoglalni, mert hisz mégiscsak ez jelentené a valódi biztonságot. Tudvalevő, hogy egy társadalom jövője nagymértékben az oktatáson múlik, ezért szerintem komolyabban kellene venni a román történelem tanítását, illetve keményebb módszereket kellene alkalmazni a nemzeti identitás kiépítése érdekében – különös tekintettel a magyar gyerekekre. Alternatív, gyakorlati módszereket is használó történelemórák keretében például ismételten eljátszhatnák a poszádai csatát, ami abból állna, hogy a magyar diákok fejére az emeleti termekből nagyobb súlyú tankönyveket és cserepes virágokat dobálnak. Hogy a Horea vezette parasztfelkelés se menjen feledésbe, a bordásfalra felkötött gyerekeken kéthetente alkalmazhatnák a kerékbetörést, persze csakis úgy, hogy 8 napon túl gyógyuló sérülést ne okozzanak. A bakugrásnál pedig a magyar diákok számára a gumimatrac helyett kihegyezett karókat tehetnének, hogy agyukba vésődjön az igazságos uralkodó, Vlad Ţepeş. A nemzeti emlékezet horizontjának tágítása érdekében továbbá a magyar gyerekeknek nem a szokványos dobozos tehéntejet kellene adni uzsonnára, hanem anyafarkasok csecsét szopogathatnák szünetben, hogy egész életükben emlékezzenek Romulusra és Remusra, a nagy elődökre. De lehet, hogy a legegyszerűbb mégis az lenne, ha a honatya végre elmenne egy jó nevű pszichiáterhez, aki kigyógyítaná a paranoiájából, amit valószínűleg akkor szedett össze, amikor a mamája megfenyegette, hogy nagyon elveri, ha ismét behugyozik a sötétben a kiságyába.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár),

lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 241-249

kapcsolódó

» az adatbázisról
» írok a szerzőnek

további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998